Kollektív tudat, cionizmus, zsidó nemzetállam

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Kollektív tudat, cionizmus, zsidó nemzetállam"

Átírás

1 Jelen tanulmány az Európai Unió és Magyarország támogatásával megvalósuló TÁMOP A/ Nemzeti Kiválóság Program Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése című kiemelt projekt Konvergencia Magyary Zoltán Posztdoktori Ösztöndíj 2012 (A2-MZPD-12) elnevezésű pályázati felhívására benyújtott A2-MZPD azonosító számú kutatás keretei között készült. Kollektív tudat, cionizmus, zsidó nemzetállam Identitáselméleti megközelítés Grünhut Zoltán tudományos munkatárs MTA KRTK Tavaszi Szél 2014 Doktoranduszok Országos Szövetsége március Debreceni Egyetem

2 Cionizmus politikai meggyőződésként való azonosítása Mi a cionizmus? A 19. század második felében indult zsidó nemzeti mozgalom és ideológia, amelynek célja a történelmi Izrael területén egy zsidó nemzetállam megalakítása, helyreállítása, fenntartása, fejlődése. A cionizmus azonosítása gyarmatosító-kolonizáló, apartheid, etnocentrista, kirekesztő-diszkriminatív ideológiaként teret ad a törekvés megbélyegzésének anticionizmus (1975 ENSZ-döntés, BDS movement) A cionizmus azonban nemcsak politikai ideológia identitáselem, olyan, amely egyéni szinten, közösségi szinten, s amiért egyedülálló, zsidó közösségeket átfogó értelemben is mérvadó, utóbbi szempontból kizárólagos jelentőségű (Herman 1988) Mit jelent zsidónak lenni? Mik a zsidó identitás fundamentumai? (Levy-Valensi 1983, Trigano 1984, Barbalet 2006, Siker 1991, Vangmeren 1988, Askénazi 2005, Bar Shalom 2002, S.J. Cohen 1999, Finkielkraut 2004, Morris-Reich 2004, Ostow 2003, Berger 1997, Braiterman 1998, Fackenheim 1994, Neusner 1981, Auron 2006, Levy 1996, Zertal 1998, Auerbach 2001, Ezrahi 2001, Mittelberg 2000)

3 Cionizmus mint identitáselem

4 Cionizmus és zsidó nemzetállam Akár a nacionalizmus, akár a patriotizmus felől közelítünk a zsidó nemzetállam létezése fontos identitási tényező (Ohana 2003). Zsidó nemzetállam nélkül a diaszpóra zsidóságának asszimilálódása felgyorsulna, de a szekuláris izraeli társadalomban is gyökértelenedés kezdődne (Gavison 2003). A zsidóság ismét múltorientált identitású közösséggé változna modernizmus, kulturális globalizáció, stb. intenzívebb asszimiláció (Derschowitz 1997). A zsidó nemzetállammal kapcsolatos vita nem más, mint az 1800-as évek óta zajló asszimiláció kontra emancipáció polémia. Nincs szükség cionizmusra, zsidó nemzetállamra, palesztinok-zsidók így békében együtt élhetnek, vége a konfliktusnak, az iszlám világ, s a teljes nemzet-közösség elfogadja a kétnemzetiségű államot Csak az emancipálódott zsidó nemzet, az elismertetett zsidó nemzetállam jelent valós egyenjogúságot, az asszimilálódott zsidó közösség, zsidó nemzet előbb-utóbb eltűnik.

5 Izrael, a demokratikus zsidó nemzetállam Fenti tételmondat sokak szerint lehetetlenség etnikus demokrácia, etnokrácia, apartheid állam (Lustick 1980, Khaklai 2011, Zureik 1979, Yiftachel 2006, Rouhana 1997, Ghanem 2001, Pappé 2011, Smooha 2010). Érveik: - A nem zsidó kisebbségek csak másodlagos állampolgárok lehetnek - Mindent átható diszkrimináció (politika, jog, intézmények, szocioökonómiai törés) - Feloldhatatlan szociokulturális törések (ráadásul tágabb kontextusba ágyazva) - Demográfiai kérdés örökös napirenden tartása Mások vitatják ezt (Reiter 2013, Peleg Waxman 2011, Avineri 2010, Shapira 2008, Sharkansky 1997). Érveik: - A nemzetállami keret nem zárja ki a kisebbségek egyenjogúságát (autonómia) - Elsősorban integrációs problémákról van szó, illetőleg olyan szociokulturális törésekről, amelyekkel tudatosan foglalkozni kellene (mindkét oldalon)

6 Vallási-világi törésvonal és a zsidó nemzetállam kérdése Mindkét oldal tart a másik befolyás-növekedésétől világiak a demokrácia túlzott vallási átitatódására, teokratikus tendenciára figyelmeztetnek, míg a vallásosak pedig kétségbe vonják Izrael valós zsidó karakterét Mindkét oldalon támogatást élvez a zsidó nemzetállam létjogosultságának vitatása Ez a polémia sem új. A legaktuálisabb kérdések: háredik besorozása, munkahelyi integrációja, közteherviselésben való aktívabb részvétele, avagy a jesivák állami támogatásának növelése, az egyházi esküvő és temetkezés fenntartása, a szombati ünnep tiszteletben tartása mind-mind ugyanazon hagyományos világi-vallásos vita újabb és újabb fejezetei társadalmi, politikai és társadalompolitikai kérdések ez sem a zsidó nemzetállam létjogosultságáról szól valójában.

7 Összegzés Cionizmus, zsidó nemzetállam aktuálpolitikai, illetve a konstans konfliktus, geopolitikai összefüggések kontextusában értelmezik gyakorta Leegyszerűsítés, ráadásul pro-kontra, csak a szélsőséges gyakorlatok, eszmék említődnek átpolitizálódása a kérdésnek sajnos a tudományos életben is Ha identitáselméleti megközelítést használunk, a vita nem más, mint a régről ismert asszimiláció-emancipáció polémia (fatális következtetések újragondolása ) Néhány kérdés (téma interdiszciplináris jellege)): - Miért merül fel egy zsidó többségi társadalomban az asszimiláció kérdése? - Mi lesz az izraeli zsidó társadalom szociokulturális törésvonalaival? - A palesztinokkal, iszlám világgal való béke miként hatna erre? - Az izraeli többségi társadalom dönthet-e úgy, hogy feladja Izrael zsidó nemzetállami karakterét?

8 Jelen tanulmány az Európai Unió és Magyarország támogatásával megvalósuló TÁMOP A/ Nemzeti Kiválóság Program Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése című kiemelt projekt Konvergencia Magyary Zoltán Posztdoktori Ösztöndíj 2012 (A2-MZPD-12) elnevezésű pályázati felhívására benyújtott A2-MZPD azonosító számú kutatás keretei között készült. Köszönöm a figyelmet! Grünhut Zoltán grunhut@rkk.hu

Helyzetkép. Izrael és a Palesztin Autonómia

Helyzetkép. Izrael és a Palesztin Autonómia A kutatás a TÁMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 azonosítószámú Nemzeti Kiválóság Program Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése országos program című

Részletesebben

KOLLEKTÍV TUDAT, CIONIZMUS ZSIDÓ NEMZETÁLLAM. Grünhut Zoltán MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont, Pécs, Magyarország

KOLLEKTÍV TUDAT, CIONIZMUS ZSIDÓ NEMZETÁLLAM. Grünhut Zoltán MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont, Pécs, Magyarország KOLLEKTÍV TUDAT, CIONIZMUS ZSIDÓ NEMZETÁLLAM Grünhut Zoltán MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont, Pécs, Magyarország KOLLEKTÍV TUDAT, CIONIZMUS ZSIDÓ NEMZETÁLLAM 1 Absztrakt Jelen dolgozat

Részletesebben

Nagyvárosi térségek és regionalizmus Izraelben

Nagyvárosi térségek és regionalizmus Izraelben A kutatás a TÁMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 aznsítószámú Nemzeti Kiválóság Prgram Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támgatást biztsító rendszer kidlgzása és működtetése rszágs prgram című kiemelt

Részletesebben

Engelberth István főiskolai docens BGF PSZK

Engelberth István főiskolai docens BGF PSZK Engelberth István főiskolai docens BGF PSZK Politológia 2. I. Politikai rendszer funkciói II. A politikai rendszer elemei 2013. I. Politikai rendszer funkciói 1) A társadalom felé 2) A politikai rendszeren

Részletesebben

Michal Vašečka Masaryk University Masaryk Egyetem. A romák oktatása, mint a társadalmi integrációs politika legnagyobb kihívása

Michal Vašečka Masaryk University Masaryk Egyetem. A romák oktatása, mint a társadalmi integrációs politika legnagyobb kihívása Michal Vašečka Masaryk University Masaryk Egyetem A romák oktatása, mint a társadalmi integrációs politika legnagyobb kihívása A társadalmi kirekesztés - Kelet-Közép-Európa meghatározó problémája A kisebbségek

Részletesebben

Zempléni gyümölcsalapú kézműves élelmiszerek fogyasztói magtartásának vizsgálata a nők körében

Zempléni gyümölcsalapú kézműves élelmiszerek fogyasztói magtartásának vizsgálata a nők körében Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Közgazdaságtudományi Szekció Fogyasztói magatartás 1. Zempléni gyümölcsalapú kézműves élelmiszerek fogyasztói magtartásának

Részletesebben

Közszolgálati Nemzetközi Képzési Központ

Közszolgálati Nemzetközi Képzési Központ Közszolgálati Nemzetközi Képzési Központ Nemzetközi Közszolgálati Továbbképzési Program A kisebbségi jogok védelmének magyar vonatkozásai Dr. Pákozdi Csaba (PhD, egyetemi docens) főosztályvezető Külügyminisztérium,

Részletesebben

Társadalmi egyenlőtlenségek, társadalmi integráció, közösségek

Társadalmi egyenlőtlenségek, társadalmi integráció, közösségek Társadalmi egyenlőtlenségek, társadalmi integráció, közösségek Kovách Imre MTA TK Szociológiai Intézet, Debreceni Egyetem Szociológiai és Szociálpolitikai tanszék Társadalmi egyenlőtlenségek társadalmi

Részletesebben

A bevándorló kisebbségek és az őshonos nemzeti kisebbségek jogi alapvetés

A bevándorló kisebbségek és az őshonos nemzeti kisebbségek jogi alapvetés A bevándorló kisebbségek és az őshonos nemzeti kisebbségek jogi alapvetés Globális migrációs folyamatok és Magyarország Kihívások és válaszok MTA TK 2015. november 17. Szekció: A migráció nemzetközi és

Részletesebben

TUDOMÁNY NAPJA 2013 DEBRECEN, A képzettség szerepe a gazdasági növekedésben szektorális megközelítésben

TUDOMÁNY NAPJA 2013 DEBRECEN, A képzettség szerepe a gazdasági növekedésben szektorális megközelítésben TUDOMÁNY NAPJA 2013 DEBRECEN, 2013. 11.15. A képzettség szerepe a gazdasági növekedésben szektorális megközelítésben 1 Előadó: Dr. Máté Domicián Debreceni Egyetem, KTK domician.mate@econ.unideb.hu KUTATÁSI

Részletesebben

Zsidó irányzatok, modern értékek

Zsidó irányzatok, modern értékek Zsidó irányzatok, modern értékek Prof. Schweitzer József emlékének BBN-HEB-341.9, BBN-HEB11-234.4, BMA-HEBD-322.5, BBV-101.45, BMVD-101.75, BMA-VALD-452:1, BMA-VALD-518:2 Biró Tamás 2015. február 26.:

Részletesebben

Romák az Unióban és tagállamaiban

Romák az Unióban és tagállamaiban Romák az Unióban és tagállamaiban Az Unió legnagyobb etnikai kisebbsége 10-12 millió között feltételezik létszámukat Minden országban hasonló problémákkal küzdenek Diszkrimináció a lakhatás, oktatás, egészségügy,

Részletesebben

Gyöngyös,

Gyöngyös, XIV. Nemzetközi Tudományos Napok Gyöngyös, 2014. 03.27.-03.28. A munkapiaci termelékenység és az intézmények összefüggései különböző képzettségi szinteket igénylő ágazatokban 1 Előadó: Dr. Máté Domicián

Részletesebben

A magyarországi aprófalvak sikerességi tényezőinek vizsgálata

A magyarországi aprófalvak sikerességi tényezőinek vizsgálata A magyarországi aprófalvak sikerességi tényezőinek vizsgálata Józsa Klára Szegedi Tudományegyetem Szeged, 2014. június 24. Problémafelvetés, aktualitás, indokoltság Irodalmi áttekintés Differenciált faluállomány

Részletesebben

Tartalom. I. Bevezetés 7

Tartalom. I. Bevezetés 7 Tartalom I. Bevezetés 7 II. Alapvetés demokrácia és közvélemény 13 1. Demokrácia 14 2. Közvélemény 20 3. Véleményszabadság és demokratikus közvélemény az európai alkotmányos kultúrában 29 3.1. Az Emberi

Részletesebben

TÖRTÉNELEM MESTERKÉPZÉSI SZAK MINTATANTERVE NAPPALI TAGOZAT Érvényes a 2016/2017. tanévtől

TÖRTÉNELEM MESTERKÉPZÉSI SZAK MINTATANTERVE NAPPALI TAGOZAT Érvényes a 2016/2017. tanévtől Felvétele Kreditpont Követelmény típusa Heti óraszám Ajánlott félév Felvétel típusa Meghirdető tanszék/intézet TÖRTÉNELEM MESTERKÉPZÉSI SZAK MINTATANTERVE NAPPALI TAGOZAT Érvényes a 2016/2017. tanévtől

Részletesebben

Térszerkezet és regionalizmus:a portugál régióépítés nemzetközi tapasztalatai

Térszerkezet és regionalizmus:a portugál régióépítés nemzetközi tapasztalatai Térszerkezet és regionalizmus:a portugál régióépítés nemzetközi tapasztalatai Térfejlődés és térszerkezet a globalizáció korában 1. A huszonegyedik század a globalizációnak, a különböző értékeket, értékrendszereket

Részletesebben

Az EGT/Norvég Civil Támogatási Alap 2013-2016

Az EGT/Norvég Civil Támogatási Alap 2013-2016 Az EGT/Norvég Civil Támogatási Alap 2013-2016 A támogató és a lebonyolítók Forrás EGT és Norvég Finanszírozási Mechanizmus Lebonyolítók Ökotárs Alapítvány Autonómia Alapítvány Demokratikus Jogok Fejlesztéséért

Részletesebben

A vállalatok fenntartható működésének kulcsa

A vállalatok fenntartható működésének kulcsa A vállalatok fenntartható működésének kulcsa Budapest, 2018.02.28. EOQ MNB Hat Szigma, Lean és Statisztika Szakbizottság Előadó: Nagy Tamás A kutatás az Európai Unió és Magyarország támogatásával a TÁMOP

Részletesebben

1. fejezet. 2. fejezet

1. fejezet. 2. fejezet Tartalomjegyzék 1. fejezet Nemzet, állam, kisebbség 13 1.1. A nemzetpolitika alapjai 13 1.2. Magyarok kisebbségben 17 1.2.1. A trianoni békeszerződés 17 1.2.2. A két világháború közötti időszak 18 1.2.3.

Részletesebben

Nyelvtörténet: a szociolingvisztika és a pszicholingvisztika keresztmetszetében

Nyelvtörténet: a szociolingvisztika és a pszicholingvisztika keresztmetszetében Nyelvtörténet: a szociolingvisztika és a pszicholingvisztika keresztmetszetében Fehér Krisztina Nyelvelmélet és diakrónia, PPKE Budapest, 2013. november 19. A nyelvtörténet-írási tradíció konceptuális

Részletesebben

Az új Alaptörvény és a jogélet reformja. Egy új nemzet születése? Az alaptörvényi nemzetfogalom értelmezésének progresszív megközelítése

Az új Alaptörvény és a jogélet reformja. Egy új nemzet születése? Az alaptörvényi nemzetfogalom értelmezésének progresszív megközelítése Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola Az új Alaptörvény és a jogélet reformja 2011. 11. 26. Egy új nemzet születése? Az alaptörvényi nemzetfogalom értelmezésének progresszív megközelítése

Részletesebben

KÚTFŐ projekt mit is végeztünk?

KÚTFŐ projekt mit is végeztünk? KÚTFŐ projekt mit is végeztünk? rövid összegzés a számok tükrében Madarász Tamás projektfelelős FAVA Konferencia, 2015. április 8-9. Siófok Tartalom KUTATÁS-FEJLESZTÉS FINANSZÍROZÁSA A FELSŐOKTATÁSBAN

Részletesebben

Az EBESZ kisebbségvédelmi ajánlásai, különös tekintettel a nyelvi- és oktatási jogokra dr. Juhász Hajnalka

Az EBESZ kisebbségvédelmi ajánlásai, különös tekintettel a nyelvi- és oktatási jogokra dr. Juhász Hajnalka Az EBESZ kisebbségvédelmi ajánlásai, különös tekintettel a nyelvi- és oktatási jogokra dr. Juhász Hajnalka I. EBESZ Nemzeti Kisebbségügyi Főbiztos intézménye 1992 Nemzeti Kisebbségügyi Főbiztos (NKI) intézményének

Részletesebben

ELTE TáTK Szociálpolitika Tanszék SZOCIÁLPOLITIKA. Szakmai felelős: Gál Róbert Iván, Nyilas Mihály

ELTE TáTK Szociálpolitika Tanszék SZOCIÁLPOLITIKA. Szakmai felelős: Gál Róbert Iván, Nyilas Mihály SZOCIÁLPOLITIKA SZOCIÁLPOLITIKA Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0041pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE TátK Közgazdaságtudományi Tanszékén az ELTE Közgazdaságtudományi Tanszék,

Részletesebben

Enyedi György közpolitikai öröksége Pálné Kovács Ilona MTÜ, november 22. Enyedi György Emlékülés

Enyedi György közpolitikai öröksége Pálné Kovács Ilona MTÜ, november 22. Enyedi György Emlékülés Enyedi György közpolitikai öröksége Pálné Kovács Ilona MTÜ, 2017. november 22. Enyedi György Emlékülés A bizarr cím indokolása Enyedi Györgyöt személyisége és kutatói habitusa távol tartotta a politikától

Részletesebben

Radionuklidok, mint természetes nyomjelzők a termálkarszt-rendszerekben: tapasztalatok a Budaiés a Bükki-termálkarszton

Radionuklidok, mint természetes nyomjelzők a termálkarszt-rendszerekben: tapasztalatok a Budaiés a Bükki-termálkarszton XXI. Konferencia a felszín alatti vizekről, 2014. április 2-3, Siófok Radionuklidok, mint természetes nyomjelzők a termálkarszt-rendszerekben: tapasztalatok a Budaiés a Bükki-termálkarszton Erőss Anita,

Részletesebben

ÚMFT pályázatok a szociális szférában

ÚMFT pályázatok a szociális szférában ÚMFT pályázatok a szociális szférában 2009-2010 Református vonatkozású pályázatok Benyújtott pályázatok száma: 105 Benyújtott pályázatok összértéke: 12 343 963 297 Ft Támogatott pályázatok száma: 9 Támogatott

Részletesebben

Vizsgakérdések az Európai Biztonsági Struktúra tárgyból 2006/2007 I. félév

Vizsgakérdések az Európai Biztonsági Struktúra tárgyból 2006/2007 I. félév Vizsgakérdések az Európai Biztonsági Struktúra tárgyból 2006/2007 I. félév 1. Mit értünk biztonságpolitika alatt? 2. Hogyan változott meg a biztonságnak, mint fogalomnak a tartalmi háttere az elmúlt 16

Részletesebben

Európai Uniós ismeretek tanítása a hátrányos helyzetű álláskeresők számára. gondolatok egy képzés margójára

Európai Uniós ismeretek tanítása a hátrányos helyzetű álláskeresők számára. gondolatok egy képzés margójára Európai Uniós ismeretek tanítása a hátrányos helyzetű álláskeresők számára gondolatok egy képzés margójára SZOCIÁLIS INTEGRÁCIÓ A FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉSÉRT - AZ ÖNKÉNTESSÉG EURÓPAI ÉVÉNEK JEGYÉBEN 2010.

Részletesebben

A GEOTERMIKUS ENERGIA ALAPJAI

A GEOTERMIKUS ENERGIA ALAPJAI A GEOTERMIKUS ENERGIA ALAPJAI HALLGATÓI SZEMINÁRIUM MAGYARY ZOLTÁN POSZTDOKTORI ÖSZTÖNDÍJ A KONVERGENCIA RÉGIÓKBAN KERETÉBEN DR. KULCSÁR BALÁZS PH.D. ADJUNKTUS DEBRECENI EGYETEM MŰSZAKI KAR MŰSZAKI ALAPTÁRGYI

Részletesebben

Juhász Péter Prokisch József-Csorvási Éva-Petes Kata-Nemes Ildikó- Bársony Péter-Stündl László Debreceni Egyetem AGTC

Juhász Péter Prokisch József-Csorvási Éva-Petes Kata-Nemes Ildikó- Bársony Péter-Stündl László Debreceni Egyetem AGTC Juhász Péter Prokisch József-Csorvási Éva-Petes Kata-Nemes Ildikó- Bársony Péter-Stündl László Debreceni Egyetem AGTC 2013. május 22-23. XXXVII. Halászati Tudományos Tanácskozás A szelén: Sokáig toxikus

Részletesebben

Mozgósítás kommunikációja roma asszonyok között

Mozgósítás kommunikációja roma asszonyok között Mozgósítás kommunikációja roma asszonyok között Dr. Forrai Judit CSc Hátrányos helyzetűek egészségvédelmi csoportja Népegészségtani Intézet Semmelweis Egyetem Előadás a Konferencia az emlő egészségéről,

Részletesebben

Analitikus módszertan az európaizáció kutatásához

Analitikus módszertan az európaizáció kutatásához Analitikus módszertan az európaizáció kutatásához Grünhut Zoltán MTA KRTK A MAGYAR REGIONÁLIS TUDOMÁNYI TÁRSASÁG XIII. VÁNDORGYŰLÉSE Kelet-Közép-Európa területi folyamatai, 1990 2015 Eger, 2015. november

Részletesebben

Folyóvízminőség becslés térinformatikai módszerekkel. Nagy Zoltán Geográfus Msc. Szegedi Tudományegyetem

Folyóvízminőség becslés térinformatikai módszerekkel. Nagy Zoltán Geográfus Msc. Szegedi Tudományegyetem Folyóvízminőség becslés térinformatikai módszerekkel Nagy Zoltán Geográfus Msc. Szegedi Tudományegyetem Probléma felvetés - Mezőgazdasági termelés nagymértékű víz- és talajvíz szennyezése. - Külföldi példákban

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2016-2017 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott

Részletesebben

Történeti áttekintés

Történeti áttekintés Nemzetközi menekültjog Nemzetközi jog 2012 tavasz dr. Lattmann Tamás Történeti áttekintés 1918-ig: menekültek a migráció részeként két világháború között: szerződések egyes konkrét üldözött csoportok tekintetében

Részletesebben

aspektusa a gazdasági gi válsv

aspektusa a gazdasági gi válsv A magyarországi gi kiskereskedelem területi szerkezetének néhány n ny aspektusa a gazdasági gi válsv lság időszak szakában A geográfus útjai Tóth József Emlékkonferencia PTE Földrajzi Intézet és a Földtudományok

Részletesebben

Nemzetpolitikai továbbképzés 2014. október 16.

Nemzetpolitikai továbbképzés 2014. október 16. Nemzetpolitikai továbbképzés 2014. október 16. A definíció hiánya Dilemma: - a szuverén állam ismeri/dönti el - az identitásválasztás szabadsága Az ET Parlamenti Közgyűlésének 1201 (1993) sz. ajánlása:

Részletesebben

SZENT II. JÁNOS PÁL PÁPA HATÁSÁNAK MEGÍTÉLÉSE

SZENT II. JÁNOS PÁL PÁPA HATÁSÁNAK MEGÍTÉLÉSE SZENT II. JÁNOS PÁL PÁPA HATÁSÁNAK MEGÍTÉLÉSE a Századvég Alapítvány saját kutatása alapján GYORGYOVICH MIKLÓS Vezető kutató gyorgyovich@szazadveg.hu 2017. május 9. TARTALOM VALLÁSOSSÁG, EGYHÁZAK, ATTITŰDÖK

Részletesebben

SZOCIÁLPOLITIKA. Készítette: Gál Róbert Iván, Nyilas Mihály. Szakmai felelős: Gál Róbert Iván, Nyilas Mihály. 2010. június

SZOCIÁLPOLITIKA. Készítette: Gál Róbert Iván, Nyilas Mihály. Szakmai felelős: Gál Róbert Iván, Nyilas Mihály. 2010. június SZOCIÁLPOLITIKA Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0041pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE TáTK Szociálpolitika Tanszékén az ELTE Közgazdaságtudományi Tanszék, az MTA Közgazdaságtudományi

Részletesebben

1. Ágoston András levele a VDNSZSZ Tartományi Választmánya elnökének

1. Ágoston András levele a VDNSZSZ Tartományi Választmánya elnökének A VMDK Kezdeményezõ Bizottságának dokumentumai Ágoston András a VMDK 11 tagú Kezdeményezõ Bizottsága nevében 1989. XII. 18-án átadta a VDNSZSZ Tartományi Választmánya elnökének a Vajdasági Magyarok Demokratikus

Részletesebben

A rasszizmus megnyilvánulásai

A rasszizmus megnyilvánulásai A rasszizmus megnyilvánulásai A rasszizmus olyan gondolkodásmód, amely kihangsúlyozza az emberfajták különbözőségét különböző feltételezett tulajdonságaik vagy értékeik alapján hierarchiát állít fel. A

Részletesebben

projekt indult a Kodolányi János Főiskolán

projekt indult a Kodolányi János Főiskolán "Társadalmi konfliktusok-társadalmi társadalmi jól-lét lét és biztonság Versenyképesség és társadalmi fejlődés" projekt indult a Kodolányi János Főiskolán Székesfehérvár, 2013. március 11. Elkezdődött

Részletesebben

Csecsemők és nyelv Mit tudhat meg a nyelvészkutató a babáktól? Kutatók éjszakája 2013 (DE) Fehér Krisztina szeptember 27.

Csecsemők és nyelv Mit tudhat meg a nyelvészkutató a babáktól? Kutatók éjszakája 2013 (DE) Fehér Krisztina szeptember 27. Csecsemők és nyelv Mit tudhat meg a nyelvészkutató a babáktól? Kutatók éjszakája 2013 (DE) Fehér Krisztina 2013. szeptember 27. Mi(lyen) a nyelv(tan)? változatos változó a miért és hogyan kérdése: a klasszikus

Részletesebben

Nemzetközi együttműködésben megvalósuló alapkutatás a kritikus nyersanyagok hazai gazdaságfejlesztő potenciáljának kiaknázására - CriticEl című

Nemzetközi együttműködésben megvalósuló alapkutatás a kritikus nyersanyagok hazai gazdaságfejlesztő potenciáljának kiaknázására - CriticEl című 2013. Június 04. Kolozsváron járt a CriticEl Bemutatkozott a projekt a Babes - Bolyai Egyetemen 2013. Június 30. II. számú Kifizetési Kérelem és Időközi Beszámoló benyújtása 2013. Július 05. Dr. Habil

Részletesebben

SZAKDOLGOZATI TÉMAJAVASLATOK SZOCIOLÓGIA BA ÉS HAGYOMÁNYOS (ÖTÉVES) KÉPZÉSBEN RÉSZT VEVŐ HALLGATÓK SZÁMÁRA

SZAKDOLGOZATI TÉMAJAVASLATOK SZOCIOLÓGIA BA ÉS HAGYOMÁNYOS (ÖTÉVES) KÉPZÉSBEN RÉSZT VEVŐ HALLGATÓK SZÁMÁRA 1 SZAKDOLGOZATI TÉMAJAVASLATOK SZOCIOLÓGIA BA ÉS HAGYOMÁNYOS (ÖTÉVES) KÉPZÉSBEN RÉSZT VEVŐ HALLGATÓK SZÁMÁRA DR. SZABÓ-TÓTH KINGA 1. Családon belüli konfliktusok, válás 2. Családpolitika, családtámogatási

Részletesebben

TÖRTÉNELEM ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI

TÖRTÉNELEM ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI 2006 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 27. szám 3. Az R. 2. számú melléklet MÁSODIK RÉSZ AZ ÉRETTSÉGI VIZSGATÁRGYAK ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI cím TÖRTÉNELEM ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI alcíme

Részletesebben

Meghívó - KZST. Keresztény-Zsidó Társaság. 2012.november

Meghívó - KZST. Keresztény-Zsidó Társaság. 2012.november Meghívó - KZST Keresztény-Zsidó Társaság 2012.november Keresztény-Zsidó Társaság, 1052 Budapest, Deák tér 4. Ajánlja fel személyi jövedelemadója 1%át: Adószám: 19672964-1-41. Számlaszám: 11706016 20465717.

Részletesebben

Nők szerepe a kutatásfejlesztésben. Dr. Groó Dóra Ügyvezető igazgató Tudományos és Technológiai Alapítvány

Nők szerepe a kutatásfejlesztésben. Dr. Groó Dóra Ügyvezető igazgató Tudományos és Technológiai Alapítvány Nők szerepe a kutatásfejlesztésben Dr. Groó Dóra Ügyvezető igazgató Tudományos és Technológiai Alapítvány Politikai háttér Lisszabon, Európai Tanács ülése, 2000. Cél: 2010-re az EU legyen a legversenyképesebb

Részletesebben

Természetvédelem, mint társadalom-átalakítás A kutatás és cselekvés poszt-normál viszonyai

Természetvédelem, mint társadalom-átalakítás A kutatás és cselekvés poszt-normál viszonyai Természetvédelem, mint társadalom-átalakítás A kutatás és cselekvés poszt-normál viszonyai Bajmócy Zoltán Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kar Kutatóközpont AKUT Egyesület IX. Magyar Természetvédelmi

Részletesebben

Hadronzápor hatáskeresztmetszetek nagy pontosságú számítása

Hadronzápor hatáskeresztmetszetek nagy pontosságú számítása Hadronzápor hatáskeresztetszetek nagy pontosságú száítása Szőr Zoltán Fizikus MSc II. évf. Téavezető: prof. Trócsányi Zoltán Tavaszi TDK konferencia 204 áj. 6. Kérdésfelvetés Kérdésfelvetés Tudunk-e eléleti

Részletesebben

ÖNKÉNTESSÉG ÉS FELELŐSSÉGVÁLLALÁS

ÖNKÉNTESSÉG ÉS FELELŐSSÉGVÁLLALÁS A pedagógusképzés átalakításának országos koordinálása, támogatása TÁMOP-4.1.2.B.2-13/1-2013-0010 ÖNKÉNTESSÉG ÉS FELELŐSSÉGVÁLLALÁS Karlowits-Juhász Orchidea Miskolci Egyetem BTK Tanárképző Intézet Korunk

Részletesebben

Közösségek és célcsoportok konstruálása. dr. Szöllősi Gábor, szociálpolitikus, PTE BTK Szociális Munka és Szociálpolitika Tanszék

Közösségek és célcsoportok konstruálása. dr. Szöllősi Gábor, szociálpolitikus, PTE BTK Szociális Munka és Szociálpolitika Tanszék Közösségek és célcsoportok konstruálása dr. Szöllősi Gábor, szociálpolitikus, PTE BTK Szociális Munka és Szociálpolitika Tanszék Mottó: Az emberek úgy viszonyulnak a hétköznapi világ jelenségeihez, amilyennek

Részletesebben

Magyar Fejlesztési Központ október 12.

Magyar Fejlesztési Központ október 12. Magyar Fejlesztési Központ 2015. október 12. Létrehívás A magyar Kormány felismerte, hogy a 2014-2020-as programozási időszakban Magyarország számára rendelkezésre álló, az Európai Strukturális és Beruházási

Részletesebben

A magyar határok európanizációs összefüggései

A magyar határok európanizációs összefüggései A magyar határok európanizációs összefüggései James W. Scott University of Eastern Finland Határkutató-csoport vezető (külső munkatárs), MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont James.Scott@uef.fi

Részletesebben

Az intézményi nemzetköziesítésben rejlő perspektívák. Sonkoly Gábor, ELTE BTK

Az intézményi nemzetköziesítésben rejlő perspektívák. Sonkoly Gábor, ELTE BTK Az intézményi nemzetköziesítésben rejlő perspektívák Sonkoly Gábor, ELTE BTK 1. Általános megállapítások 2. Az oktatók szerepe a mobilitásban 1. Az oktatói mobilitás az intézményi stratégiában 2. Kreditelismerés

Részletesebben

NONPROFIT ÉRDEKVÉDELMI SZERVEZETEK FEJLESZTÉSE

NONPROFIT ÉRDEKVÉDELMI SZERVEZETEK FEJLESZTÉSE NONPROFIT ÉRDEKVÉDELMI SZERVEZETEK FEJLESZTÉSE (PL.3346) Érdekvédelem, érdekegyeztetés az Európai Unióban és Magyarországon I. Rácz-Káté Mónika CIMET - a civil világ fűszere TÁMOP 5.5.3-09/1-2009-0013

Részletesebben

A KMAT monitoring rendszere a nemzeti kisebbségek védelme érdekében

A KMAT monitoring rendszere a nemzeti kisebbségek védelme érdekében A KMAT monitoring rendszere a nemzeti kisebbségek védelme érdekében címmel 2014-ben összeállítottuk a kisebbségben élő nemzeti közösségek társadalmi állapotának vizsgálatát lehetővé tévő szempontrendszert.

Részletesebben

Bonyolultsági. mértékek erlang programokhoz. Király Roland

Bonyolultsági. mértékek erlang programokhoz. Király Roland Bonyolultsági mértékek erlang programokhoz Király Roland A kutatás a TÁMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 azonosító számú Nemzeti Kiválóság Program Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító

Részletesebben

A Nyitott Koordinációs Módszer, mint az EU oktatáspolitikai eszköze

A Nyitott Koordinációs Módszer, mint az EU oktatáspolitikai eszköze A Nyitott Koordinációs Módszer, mint az EU oktatáspolitikai eszköze Előzmények a Római Szerződésben az oktatásügy kizárólagos nemzeti hatáskörbe tartozó ágazat ennek ellenére a 90-es években elsősorban

Részletesebben

A takarmány mikroelem kiegészítésének hatása a barramundi (Lates calcarifer) lárva, illetve ivadék termelési paramétereire és egyöntetűségére

A takarmány mikroelem kiegészítésének hatása a barramundi (Lates calcarifer) lárva, illetve ivadék termelési paramétereire és egyöntetűségére A takarmány mikroelem kiegészítésének hatása a barramundi (Lates calcarifer) lárva, illetve ivadék termelési paramétereire és egyöntetűségére Fehér Milán 1 Baranyai Edina 2 Bársony Péter 1 Juhász Péter

Részletesebben

Migrációs kihívások a multikulturalizmus vége?

Migrációs kihívások a multikulturalizmus vége? Migrációs kihívások a multikulturalizmus vége? Glied Viktor egyetemi oktató / kutató Pécsi Tudományegyetem IDResearch Szolnok, 2012. december 4. A migráció 220-230 millió migráns (40-50 millió illegális

Részletesebben

Radon és leányelemeihez kapcsolódó dóziskonverziós tényezők számítása komplex numerikus modellek és saját fejlesztésű szoftver segítségével

Radon és leányelemeihez kapcsolódó dóziskonverziós tényezők számítása komplex numerikus modellek és saját fejlesztésű szoftver segítségével Radon és leányelemeihez kapcsolódó dóziskonverziós tényezők számítása komplex numerikus modellek és saját fejlesztésű szoftver segítségével Farkas Árpád és Balásházy Imre MTA Energiatudományi Kutatóközpont

Részletesebben

SZAKDOLGOZATI TÉMAJAVASLATOK SZOCIOLÓGIA BA ÉS HAGYOMÁNYOS (ÖTÉVES) KÉPZÉSBEN RÉSZT VEVŐ HALLGATÓK SZÁMÁRA

SZAKDOLGOZATI TÉMAJAVASLATOK SZOCIOLÓGIA BA ÉS HAGYOMÁNYOS (ÖTÉVES) KÉPZÉSBEN RÉSZT VEVŐ HALLGATÓK SZÁMÁRA 1 SZAKDOLGOZATI TÉMAJAVASLATOK SZOCIOLÓGIA BA ÉS HAGYOMÁNYOS (ÖTÉVES) KÉPZÉSBEN RÉSZT VEVŐ HALLGATÓK SZÁMÁRA DR. SZABÓ-TÓTH KINGA 1. Családon belüli konfliktusok, válás 2. Családpolitika, családtámogatási

Részletesebben

Az erkölcsi nevelés. Dr. Nyéki Lajos 2016

Az erkölcsi nevelés. Dr. Nyéki Lajos 2016 Az erkölcsi nevelés Dr. Nyéki Lajos 2016 Bevezetés Az erkölcsi nevelés lényegében magatartásformálás, amelynek során a társadalom igényeinek megfelelő tartós magatartásformák kialakítására törekszünk.

Részletesebben

Kollektív cselekvés és társadalmi mozgalmak

Kollektív cselekvés és társadalmi mozgalmak Seattle, 1999 Kollektív cselekvés és társadalmi mozgalmak. Gustave LE BON (1841-1931) Tömegviselkedés Fertőzéselmélet anonimitás személytelenség befolyásolhatóság Konvergenciaelmélet Emergens normák elmélete

Részletesebben

PUBLIC /14 hk/kn/kz 1 DG E1C LIMITE HU. Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, december 18. (OR. en) 16888/14 LIMITE

PUBLIC /14 hk/kn/kz 1 DG E1C LIMITE HU. Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, december 18. (OR. en) 16888/14 LIMITE Conseil UE Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2014. december 18. (OR. en) 16888/14 LIMITE PUBLIC PV/CONS 70 EDUC 350 JEUN 122 CULT 141 SPORT 62 TERVEZET JEGYZŐKÖNYV 1 Tárgy: Az Európai Unió Tanácsának (OKTATÁS,

Részletesebben

TÖRTÉNELEM. Tanulmányok alatti vizsgák

TÖRTÉNELEM. Tanulmányok alatti vizsgák TÖRTÉNELEM Tanulmányok alatti vizsgák A vizsga felépítése: 1.) Feladatlap: A vizsgakövetelményben felsorolt 9. évfolyamos tananyag számonkérése egyszerű, rövid feladatokon keresztül, kifejtendő feladat

Részletesebben

ITSZK 2.0 INTEGRITÁS TANÁCSADÓ SZAKIRÁNYÚ KÉPZÉS TOVÁBBFEJLESZTÉSE

ITSZK 2.0 INTEGRITÁS TANÁCSADÓ SZAKIRÁNYÚ KÉPZÉS TOVÁBBFEJLESZTÉSE ITSZK 2.0 INTEGRITÁS TANÁCSADÓ SZAKIRÁNYÚ KÉPZÉS TOVÁBBFEJLESZTÉSE DR PALLAI KATALIN AZ INTEGRITÁS TUDÁSKÖZPONT VEZETŐJE 2014.09.21. 1 ITSZK 1.0 Fejlesztés még a feladatkört szabályozó kormányrendelet

Részletesebben

A karbapenem fogyasztás hatása a karbapenem rezisztens Acinetobacter baumannii epidemiológiájára.

A karbapenem fogyasztás hatása a karbapenem rezisztens Acinetobacter baumannii epidemiológiájára. A karbapenem fogyasztás hatása a karbapenem rezisztens Acinetobacter baumannii epidemiológiájára. Kardos Gábor, Mózes Julianna, Ebrahimi Fatemeh, Gorácz Orsolya, Miszti Cecília (DE, ÁOK, Debrecen) MIFKMT

Részletesebben

"A Krisztusban nincs zsidó és görög"

A Krisztusban nincs zsidó és görög "A Krisztusban nincs zsidó és görög" Evangélium kontra nacionalizmus és újpogányság Gyöngyösi Csilla református lelkész, phd hallgató ELTE BTK, Filozófiai Intézet, Budapest A probléma - világhoz való viszony

Részletesebben

Három fő vallásos világnézeti típus különül el egymástól: maga módján vallásosság: : a vallásosság

Három fő vallásos világnézeti típus különül el egymástól: maga módján vallásosság: : a vallásosság Vajdasági vallási magatartás Szerbiában ma a vallásosság fontos dolog a személyek és a társadalmi csoportok számára A társadalom plurális sokféle eszme keveredése; Három fő vallásos világnézeti típus különül

Részletesebben

A Magyar Rektori Konferencia víziója a KKK-k átdolgozásáról, a fejlesztés menete

A Magyar Rektori Konferencia víziója a KKK-k átdolgozásáról, a fejlesztés menete A Magyar Rektori Konferencia víziója a KKK-k átdolgozásáról, a fejlesztés menete (KKK = Képzési Kimenti Követelmények) Sándorné dr. Kriszt Éva nyomán rövidítve és átdolgozva A tudás megszerzésének útja

Részletesebben

Tízéves a területfejlesztés intézményrendszere, hogyan tovább?

Tízéves a területfejlesztés intézményrendszere, hogyan tovább? Tízéves a területfejlesztés intézményrendszere, hogyan tovább? Somlyódyné Pfeil Edit MTA Regionális Kutatások Központja Balatonföldvár, 2006. május 23 24. A regionális politika A regionalizmus válasz a

Részletesebben

A Z E L E K T R O N I K U S A L Á Í R Á S J O G I S Z A B Á L Y O Z Á S A.

A Z E L E K T R O N I K U S A L Á Í R Á S J O G I S Z A B Á L Y O Z Á S A. JOGI INFORMATIKA A Z E L E K T R O N I K U S A L Á Í R Á S J O G I S Z A B Á L Y O Z Á S A. A kutatás a TÁMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 azonosító számú Nemzeti Kiválóság Program Hazai hallgatói, illetve

Részletesebben

Kritikai érzék és társadalmi felelősség

Kritikai érzék és társadalmi felelősség Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Tudósok és Oktatáskutatók, Tudományszervezők és Oktatásfejlesztők! Tisztelt Kollégák! Kritikai érzék és társadalmi felelősség. Nekünk, a felsőoktatás és a tudomány

Részletesebben

Európa a polgárokért konferencia

Európa a polgárokért konferencia Európa a polgárokért konferencia Dabas Város Önkormányzata Előadó: Gomola Nóra 2017. 10. 19 Dabas város - Pest megye - Járási székhely - Terület: 166 km 2 - Népesség: 16.937 fő Testvérvárosaink Besztercebánya

Részletesebben

Osztályozó vizsga anyaga történelemből

Osztályozó vizsga anyaga történelemből Miskolci Magister Gimnázium Osztályozó vizsga anyaga történelemből Ismeretszerzési és feldolgozási képességek A tanulónak írott forrásokat kell tudni értelmezni, feldolgozni és feladatokban alkalmazni.

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Szabó Zsolt Roland

Oktatói önéletrajz Dr. Szabó Zsolt Roland egyetemi docens Gazdálkodástudományi Kar Vezetés és Stratégia Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 2005-2011 Budapesti Corvinus Egyetem, Gazdálkodástani PhD program 2003-2005 Széchenyi István Egyetem,

Részletesebben

Iromány száma: T/1606. Benyújtás dátuma: :08. Parlex azonosító: R2QQKCOX0001

Iromány száma: T/1606. Benyújtás dátuma: :08. Parlex azonosító: R2QQKCOX0001 Iromány száma: T/1606. Benyújtás dátuma: 2018-09-21 16:08 Országgyűlési képviselő Parlex azonosító: R2QQKCOX0001 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Tárgy: Törvényjavaslat benyújtása Benyújtó:

Részletesebben

stratégiák Nguyen Luu Lan Anh ELTE PPK Interkulturális Pszichológiai és Pedagógiai Központ

stratégiák Nguyen Luu Lan Anh ELTE PPK Interkulturális Pszichológiai és Pedagógiai Központ Migráns megküzdési stratégiák Nguyen Luu Lan Anh ELTE PPK Interkulturális Pszichológiai és Pedagógiai Központ Migránsok integrációja segítı szemszögbıl Konferencia 2012. 05. 24-25. 25. Menedék Migránsokat

Részletesebben

DIASZPÓRÁBAN ÉLŐ MAGYAROK

DIASZPÓRÁBAN ÉLŐ MAGYAROK DIASZPÓRÁBAN ÉLŐ MAGYAROK TARTALOM. A diaszpórakutatás módszerei és alapfogalmai I. A magyar diaszpóra fejlődéstörténete II. A magyar diaszpóra felé irányuló anyaország-politikák I. A diaszpórakutatás

Részletesebben

Erasmus+ Felsőoktatási intézmények közötti együttműködések Fókuszban a partnerországok. Holik Mónika

Erasmus+ Felsőoktatási intézmények közötti együttműködések Fókuszban a partnerországok. Holik Mónika Erasmus+ Felsőoktatási intézmények közötti együttműködések Fókuszban a partnerországok Holik Mónika Head of Unit A3 Erasmus+: Higher Education Erasmus Mundus Joint Master Degrees Education, Audiovisual

Részletesebben

Az újszülöttek nyelvi titkai. Kutatók Éjszakája 2014 (DE) Fehér Krisztina 2014. szeptember 26.

Az újszülöttek nyelvi titkai. Kutatók Éjszakája 2014 (DE) Fehér Krisztina 2014. szeptember 26. Az újszülöttek nyelvi titkai Kutatók Éjszakája 2014 (DE) Fehér Krisztina 2014. szeptember 26. felismerik szüleik hangját szeretik, ha beszélnek hozzájuk, különösen dajkanyelven felismerik anyanyelvüket

Részletesebben

A Társadalmi Felzárkózási Stratégia oktatási intézkedéseinek bemutatása. 2013. november 27.

A Társadalmi Felzárkózási Stratégia oktatási intézkedéseinek bemutatása. 2013. november 27. A Társadalmi Felzárkózási Stratégia oktatási intézkedéseinek bemutatása 2013. november 27. 1. Keretek - ORÖ megállapodás, Nemzeti Társadalmi Felzárkózási stratégia 2. Keretek - EU 2007-2013 - EU 2020,

Részletesebben

Az egyetem mint szocializációs színtér

Az egyetem mint szocializációs színtér Az egyetem mint szocializációs színtér Campus-lét a Debreceni Egyetemen Műhelykonferencia Debrecen, 2010. december 3. Szabó Ildikó DE Szociológia és Szociálpolitika Tanszék A campus világa I. A Campus-lét

Részletesebben

ÁLLAMOK, NYELVEK, ÁLLAMNYELVEK. Nyelvpolitika a mai Kárpátalja területén (1867 2010)

ÁLLAMOK, NYELVEK, ÁLLAMNYELVEK. Nyelvpolitika a mai Kárpátalja területén (1867 2010) ÁLLAMOK, NYELVEK, ÁLLAMNYELVEK Nyelvpolitika a mai Kárpátalja területén (1867 2010) Csernicskó István ÁLLAMOK, NYELVEK, ÁLLAMNYELVEK Nyelvpolitika a mai Kárpátalja területén (1867 2010) Gondolat Kiadó

Részletesebben

Egy mezofil lomberdei faj, a szártalan kankalin (Primula vulgaris Huds.) európai léptékű filogeográfiája, különös tekintettel a Kárpát-medencére

Egy mezofil lomberdei faj, a szártalan kankalin (Primula vulgaris Huds.) európai léptékű filogeográfiája, különös tekintettel a Kárpát-medencére Egy mezofil lomberdei faj, a szártalan kankalin (Primula vulgaris Huds.) európai léptékű filogeográfiája, különös tekintettel a Kárpát-medencére Laczkó Levente Témavezető: Sramkó Gábor posztdoktori kutató

Részletesebben

Társadalomismeret és jelenismeret

Társadalomismeret és jelenismeret Társadalomismeret és jelenismeret I. A társadalmi szabályok ( 2 ): 1. Ismertesse a társadalmi együttélés alapvető szabályait, eredetüket és rendeltetésüket! 2. Mutassa be a hagyomány szerepét a társadalom

Részletesebben

Magyar Állandó Értekezlet. XIII. ülés. Zárónyilatkozat. A Magyar Állandó Értekezlet tagszervezetei a következőkben állapodnak meg:

Magyar Állandó Értekezlet. XIII. ülés. Zárónyilatkozat. A Magyar Állandó Értekezlet tagszervezetei a következőkben állapodnak meg: Magyar Állandó Értekezlet XIII. ülés Zárónyilatkozat 2014 a magyar nemzet számára a választások éve volt, amelyek világosan megmutatták: a magyar nemzet összetartozik, szétválaszthatatlan egységet alkot.

Részletesebben

Nem roncsoló tesztelés diszkrét tomográfiával

Nem roncsoló tesztelés diszkrét tomográfiával Nem roncsoló tesztelés diszkrét tomográfiával Dr. Balázs Péter, adjunktus Képfeldolgozás és Számítógépes Grafika Tanszék SZTE TTIK, Informatikai Tanszékcsoport A teszteléshez használt CT berendezés lapdetektor

Részletesebben

Hogyan mérhető a regionális gazdasági integráció a határon átnyúló várostérségekben? Javaslatok egy közép-európai mérési módszertanra*

Hogyan mérhető a regionális gazdasági integráció a határon átnyúló várostérségekben? Javaslatok egy közép-európai mérési módszertanra* A MAGYAR REGIONÁLIS TUDOMÁNYI TÁRSASÁG XII. VÁNDORGYŰLÉSE Helyi fejlesztés Veszprém, 2014. november 27 28. Pannon Egyetem, Gazdaságtudományi Kar Hogyan mérhető a regionális gazdasági integráció a határon

Részletesebben

4. óra: A népesség etnikai és vallási megosztottsága

4. óra: A népesség etnikai és vallási megosztottsága 4. óra: A népesség etnikai és vallási megosztottsága Etnikai- és vallási viszonyok alakulása, etnikai és vallási konfliktusok a világban, a hazánkat jellemző etnikai sajátságok és folyamatok Népesség-

Részletesebben

Multikulturális nevelés Inkluzív nevelés. Dr. Nyéki Lajos 2016

Multikulturális nevelés Inkluzív nevelés. Dr. Nyéki Lajos 2016 Multikulturális nevelés Inkluzív nevelés Dr. Nyéki Lajos 2016 Az iskolával szembeni társadalmi igények A tudásközvetítő funkció A szocializációs funkció A társadalmi integrációs (ezen belül a mobilitási)

Részletesebben

Emberi jogok védelme a nemzetközi jog területén

Emberi jogok védelme a nemzetközi jog területén Emberi jogok védelme a nemzetközi jog területén 2012. ősz dr. Lattmann Tamás ELTE ÁJK, Nemzetközi jogi tanszék Emberi jogok fajtái Karel Vasak: Human Rights: A Thirty-Year Struggle: the Sustained Efforts

Részletesebben

5 6. évfolyam. Közösség és személyiség

5 6. évfolyam. Közösség és személyiség OSZTÁLYFŐNÖKI ÓRÁK Az osztályfőnöki órák sajátos szerepet töltenek be a tantárgyak rendszerében. Fejlesztési k, tevékenységeik közvetlenül szolgálják a nevelést, mintegy szintetizálva az egyes tantárgyakban

Részletesebben

Vitéz Éva Alumni hálózatok hatása a gazdasági kapcsolatokra

Vitéz Éva Alumni hálózatok hatása a gazdasági kapcsolatokra Alumni hálózatok hatása a gazdasági kapcsolatokra A tudásgyárak technológiaváltása és humánstratégiája a felsőoktatás kihívásai a XXI. században KIINDULÓPONT: Harmadik generációs egyetemek / 3GE/ 3GU -

Részletesebben

Hazai kutatási és pályázati eredmények (minden lezárult és jelenleg folyó kutatás, amely projekt vagy pályázat keretében folyt/folyik)

Hazai kutatási és pályázati eredmények (minden lezárult és jelenleg folyó kutatás, amely projekt vagy pályázat keretében folyt/folyik) Hazai kutatási és pályázati eredmények (minden lezárult és jelenleg folyó kutatás, amely projekt vagy pályázat keretében folyt/folyik) Csíki Tamás Cím, kód Paraszti társadalom az egyéni emlékezetekben

Részletesebben

OBJEKTÍV JÓL-LÉTI MEGKÖZELÍTÉSEK MODELLSZÁMÍTÁS, JÓL-LÉT DEFICITES TEREK MAGYARORSZÁGON

OBJEKTÍV JÓL-LÉTI MEGKÖZELÍTÉSEK MODELLSZÁMÍTÁS, JÓL-LÉT DEFICITES TEREK MAGYARORSZÁGON Társadalmi konfliktusok - Társadalmi jól-lét és biztonság - Versenyképesség és társadalmi fejlődés TÁMOP-4.2.2.A-11/1/KONV-2012-0069 c. kutatási projekt OBJEKTÍV JÓL-LÉTI MEGKÖZELÍTÉSEK MODELLSZÁMÍTÁS,

Részletesebben