GIMNUSZ. Mészáros Lőrinc Gimnázium és Szakközépiskola diáklapja LábbassyI. évfolyam 1. szám április

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "GIMNUSZ. Mészáros Lőrinc Gimnázium és Szakközépiskola diáklapja LábbassyI. évfolyam 1. szám 2004. április"

Átírás

1 A lternatíva Az Alternatív Szakképző Iskola diákújságja december I. évfolyam 2. szám Sikeresen zárult a Phare-program Iskolánk a 2003/2004-es tanévben részt vett a Vállalkozási kompetencia-fejlesztő programban, amelynek megvalósításához Phare-pályázat keretében nyertünk támogatást. Az Alternatív Szakképző Iskola volt a program gesztora, s velünk együtt kilenc Jász-Nagykun-Szolnok megyei középiskola egy-egy diákcsoportja vett részt a munkában. A projekt célja az volt, hogy a középiskolások korszerű ismeretekkel végezzék tanulmányaikat, formálódjon vállalkozói szemléletük, aktívan részt vegyenek a régói versenyképességének megőrzésében. E célok során a diákok vállalkozási kompetenciáit, készségeit, magatartásformáit is alakítani, formálni kellett. Mindezek eredményeként pedig a tanult ismeretek gyakorlati alkalmazását is el kellett érni a program során. A kilenc középiskola - Jászapátiból a Mészáros Lőrinc Gimnázium és a J-N-Sz megyei szakképző iskola, Mezőtúrról az ipari szakmunkásképző és a kereskedelmi szakmunkásképző, Törökszentmiklósról a Székács Elemér Szakközépiskola, valamint a Lábassy János Szakközépiskola, Jászberényből a Lehel Vezér Gimnázium, a Klapka Folytatjuk Sziasztok! Mi vagyunk a suliújság új szerkesztői, Bóna Fruzsina és Simon-Kiss Judit, a 10.a osztályból. Ez a lap, amit a kezedben tartasz, hosszú fáradozásaink és munkánk gyümölcse íme a végeredmény. Nagy köszönettel tartozunk Tóth Mariann tanárnőnek, aki mindvégig segítette munkánkat, valamint igazgatónőnek és az újság valamennyi segítőjének, akik a kivitelezésben vettek részt, Pataki László tanár úrnak, aki alkalmanként helyet és számítógépeket biztosított a munkánkhoz. Köszönjük a cikkeket, a rajzokat, a verseket, az ötleteket, reméljük a következő számban is lesznek újabbnál újabb gondolataitok, amelyeket a tavaszi számban viszontláthattok majd. Várjuk a nulladik évfolyamos és a kilencedik osztály bekapcsolódását is. Reméljük elnyerte tetszéseteket az újság! További jó tanulást! A Diákszerkesztők am 1. káskép akmun A mezőt elmi Sz ézet és kol özépis a diákúj ságja I. évfoly szám Szakk ző Int resked úri Ke LAPKA GIMNUSZ K ola Diákújságja - és Szakisk rg Szakközép Klapka Gyö Mészáros Lőrinc Gimnázium és Szakközépiskola diáklapja LábbassyI. évfolyam 1. szám április János Sz akközépi skola, Sz akiskola és Kollé gium DI ÁKLAPJ A Jász - Nagykun Szolnok Megyei Ipari, Mezőgazdasági Kereskedelmi, és Vendéglátóipari Szakképző Iskola és Kollégium Diákújságja. k Diá György Szakközépiskola és az Alternatív Gimnázium és Szakképző Iskola - tanulói a Phare-project keretében vállalkozási ismereteket tanultak, részt vettel önismereti és kommunikációs tréningen. A tanultak alkalmazásának számonkérése" során minden iskola egy diákújságot készített, ami nem kis szervezési, koordinálási feladatot rótt a koordináló tanárokra is, de mindenütt sikerrel zárult. A gyerekek sok ötlettel voltak tele, megvalósításuk során pedig a lapkészítés rejtelmeivel is megismerkedtek, de azzal is szembesültek, miként lehet, sőt kell, a jó ötletek között válogatni, szelektálni, azokat formába önteni, és nyilvánosság elé tárni. Jászberényben április 30-án volt az a záró konferencia, ahol a program elemeit és eredményeit értékelték a szakemberek. A kilenc diákújságot is itt mutatták be a diákszerkesztők. A Phare-project részeként iskolánkba megérkezett a nagy teljesítményű, a XXI. század technikai színvonalát képviselő nyomdai berendezés is, melyen az újságok nyomtatása történt. Így a lapok színes külsővel, tetszetős formában készülhettek, ami a tartalmi értékeken túl is hozzájárult a sikerhez. Reméljük a programban részt vett iskolák és a végzett diákok is sok mindent tudnak hasznosítani a jövőben. A program minden bizonnyal hozzájárult ahhoz, hogy a tanulók vállalkozóvá válását segítse, egyfajta életpálya felé orientálja őket, s önmaguk képességeit ismerő, a kudarcokból is tanuló szemlélettel felvértezett fiatalok megtalálják helyüket a munkerőpiacon.

2 2. oldal 2005/2006. tanévben indított szakközépiskolai képzéseink: Informatikai szakmacsoport: 4 évfolyamos kerettantervre épülő szakközépiskolai képzés során magas óraszámban (6 óra/hét) informatikai alapozó oktatás folyik választható idegen nyelvek: angol, német, francia, spanyol a 4 év során elsajátított informatikai ismeretek beszámíthatók a rendszerinformatikus emeltszintű OKJ szakképesítés megszerzésénél Közgazdasági szakmacsoport: 4 évfolyamos kerettantervre épülő szakközépiskolai képzés során magas óraszámban (6 óra/hét) közgazdasági alapozó oktatás folyik választható idegen nyelvek: angol, német, francia, spanyol 4 év során elsajátított közgazdasági ismeretek beszámíthatók az szakmacsoportba tartozó, emeltszintű OKJ szakképesítések megszerzésénél Kereskedelem - marketing, üzleti adminisztráció: 4 évfolyamos kerettantervre épülő szakközépiskolai képzés során magas óraszámban (6 óra/hét) közgazdasági, kereskedelmi alapozó oktatás folyik választható idegen nyelvek: angol, német, francia, spanyol 4 év során elsajátított közgazdasági, kereskedelmi ismeretek beszámíthatók a szakmacsoportba tartozó, emeltszintű OKJ szakképesítések megszerzésénél Nyelvi előkészítős szakközépiskolai képzés: 5 évfolyamos szakközépiskola 9. évfolyamon 12 óra/hét idegennyelv, készségfejlesztés, informatika, matematika, magyar nyelv és történelem oktatás folyik a 9. évfolyam befejezését követően a fenti szakmacsoportokban folytatódik a szakközépiskolai képzés Drogprevenció A kábítószerek olyan anyagok, melyek egyszeri használat mellett is bódulatot keltenek, időlegesen megváltoztatják a tudatállapotot, és a hozzászokás veszélyét rejtik magukban. A serdülőre alapvetően jellemző a kísérletezés, a tapasztalatszerzés és a kíváncsiság. E tulajdonságokból is adódhat, hogy egy kamasz próbálkozik drogokkal, dohányzással. Főként azok vannak veszélyben, akik laza családi kötelékben, közösségben élnek, akik gyakran költöznek, folyton új társaságot, barátokat keresnek. Már elődeink is használtak különféle szereket a fájdalom csökkentésére. Az ópiumot több ezer éve ismerjük nyugtatóként is. Az ópiumhoz hasonló hatású a morfium és a heroin is. Dél- Amerikában ma is sokan rágcsálják a kokacserje leveleit, hogy jókedvűek legyenek, és érzéketlenné váljanak a valós problémák iránt. A hasis és a marihuána az indiai kenderből származik, élénkséget okoz, de nagyobb adagjai félelmetes nyugtalansághoz vezetnek. Az LSD nagyon veszélyes, mert használója víziókat lát, amiről nem tudja, hogy álom-e vagy valóság. Az oldószerek szippantása" légzési zavarokat, elbutulást és májkárosodást okoz. A ragasztó gőzeinek belégzése mély bódulatot idéz elő. Aki rendszeresen kábítószert szed, annál kialakulhat a függőség, amit nagyon nehéz megszüntetni. Fajka Dániel Bekapcsolódtunk a Leonardo-programba A Tempus Alapítvány Mobilitás projektje az európai uniós szakképzést segíti. Ennek keretében a Leonardo-program - melynek célja a szakképzési rendszerek megismerése, a szakmai idegen nyelv tanulása, gyakorlása, a tapasztalatok átvétele - nem ismeretlen a hazai és a jászberényi szakképző iskolák körében. A 2004/2005-ös tanévben iskolánk is bekapcsolódhat a Leonardoprogramba, mivel sikeresen pályáztunk. Az Alternatív Szakképző Iskola fő célkitűzése, hogy a nálunk tanuló diákoknak lehetséges alternatívát nyújtson az informatika, gazdaság-szolgáltatás szakterületeken a munkaerőpiacon eladható szakma tanulására. Szakmai készségeik, kompetenciáik, vállalkozói készségük és szemléletük fejlesztéséhez megfelelő szintű szakmai idegennyelv-tudásra van szükségük, ezért is fontos bekapcsolódásunk a Leonardo-programba, hogy tanulóink szakmai képzése teljesebb, értékesebb legyen. Az iskolánkat választó diákok elvárásainál első helyen szerepel a megbízható szakmai tudás megszerzése, valamint ehhez szorosan kapcsolódó szakmai idegen nyelvismeret fejlesztése. A szakképzésben kiemelt szerepe van az ún. informális tanulásnak, különösen a vállalkozói készségek fejlesztésénél. Az egyes szakmai képzések gyakorlati oktatásánál alkalmazott projektmódszer fejleszthető a külföldi szakmai gyakorlaton. Szakmai nyelvi ismeret, kommunikáció idegen nyelven(angol), mérhető a szakmai gyakorlaton résztvevő tanulóknál. Az egyes OKJ szakmai programok részét képező szakmai idegen nyelv tanmenetek átdolgozására, kiegészítésére kerülhet sor a helyi tantervekben a külföldi szakmai gyakorlaton szerzett tapasztalatok alapján. Pedagógusaink elkötelezettek a tanulóközpontú pedagógiai módszerek mellett, így tanulóink szakmatanulás iránti motiváltságának fejlesztését szolgálhatja a külföldi szakmai gyakorlat. Iskolánk pedagógiai, szakmai munkájának fejlesztését látjuk a programban, a jó módszerek, gyakorlat átvétele, honosítása helyi tanterveinkben sok előnnyel járhat. Fontosnak tartjuk az informális vállalkozói készségek fejlesztését a szakmai képzésben résztvevő tanulóinknál, így a program hozzájárul ezen stratégiai célunk megvalósításához is. Az előkészítés során egy angliai és egy svédországi partneriskolát sikerült találnunk, az egyik, a Lindsey School Cleethorpes-ben, a másik, a Platenskolan Motala-ban van. A projekt célja a fogadó ország két szakképző iskolájának szakmai képzésébe való bekapcsolódás. Angol nyelv gyakorlására a legjobb lehetőség az angliai középiskolában eltöltött szakmai gyakorlat. Svédországi szakképző iskolában szakmai gyakorlaton résztvevő diákjaink számára rendkívül hasznos lehet az ottani szakmai kultúra megismerése, különösen tekintettel arra, hogy városunk meghatározó gazdasági szereplője is svédországi multinacionális vállalat. Végzett diákjaink egy része a műszaki és gazdasági szakterületeken potenciális munkavállaló lehet az Electrolux jászberényi gyárában, számukra rendkívül értékes lesz a svédországi tapasztalatszerzés. A Leonardo-program keretében 2 külföldi utazás tervezhető, mely 3 hetes lesz. Előtte kéthetes intenzív nyelvtanfolyamot is tartunk a kiutazó csapatba beválogatott diákok részére. (Nyilván a legjobb angolosok kerülhetnek a csapatba!). A programban 20 tanuló és két kísérő tanár vehet részt. ATempus Alapítvány mintegy 30 ezer eurós támogatást biztosít a megvalósításhoz. A sikeres program során azt is reméljük, hogy a két iskola partnerkapcsolatát nemcsak erre a tanévre lehet kialakítani, hanem testvériskolák lehetünk a jövőben is, ami további előnyökkel járhat tanulóink számára.

3 - Milyen tanuló volt középiskolás éveiben? - A jászárokszállási Deák Ferenc Gimnáziumba jártam, s a mi osztályunk válogatottan jó csapat volt. Versenyszellem uralkodott nálunk, így nem csoda, hogy jó tanuló voltam én is. Az átlagom 4,3-4,8 között mozgott. - Visszahúzódó kissrác volt, vagy benne volt minden csínytevésben? - Természetesen az utóbbi. Nagyszájú, kiemelkedő verbális képességekkel megáldott srác voltam. Szerettem a központban lenni, s minden helyzetből ki tudtam dumálni magam. - Kiskorában hogyan válaszolt arra a kérdésre, hogy Mi leszel ha nagy leszel"? - Mindig is vonzott az üzleti élet, bele is kóstoltam, ugyanis ettől vártam a gazdagságot. Ezért a rövid válaszom a fenti kérdésre: GAZDAG! Gyermekként a földrajz vonzott, aztán volt időszak, amikor úgy gondoltam diplomata leszek. Ehhez körülményeim is hozzájárultak, hiszen 10 éves koromig Angliában éltem, így a nyelvet jól beszéltem. Az üzleti élet is vonzott, nem véletlen, hogy az Electrolux üzletkötőjeként is dolgoztam 3 évet, ahol szintén a nyelvtudásom volt a meghatározó, bár külkereskedelmi végzettségem is van. Agimnáziumban a sport is fontos volt számomra, ezért is határoztam úgy, hogy testnevelő tanár leszek, s mellette angolszakos is. Ebből aztán az angoltanárság vált valóra. - Mikor és miért döntötte el, hogy jelenlegi pályájára lép? - A tanári pályát még érettségi előtt választottam, de felnőttként mást is kipróbáltam, mint ahogy említettem. Az aktív tanárkodás mellett január 10-én döntöttem, amikor megtudtam, hogy gyerekem lesz. Előtte egy multi cégnél dolgoztam, ami sok streszszel és utazással járt, kevés szabadidőt hagyott, s úgy gondoltam egy kisgyermeknek a szüleire szüksége van. - Az idei tanévben osztályfőnök lett, mégpedig a nyelvi előképzősek osztályfőnöke. Milyen érzés, hogy saját osztálya van? - Kicsit korai a kérdés. Most még nem rossz. Fontos, hogy jó legyen köztünk a kapcsolat. Ha valaki visszaél a bizalmammal, és nem partner ebben a kapcsolatteremtésben, akkor próbálja őt megkérdezni arról, hogy milyen, ha én vagyok az osztályfőnök. - Hiányzik szülőhelye, Anglia? - Természetesen, de az itteni környezetem ezt feledteti. Tízévesen nem volt olyan nagy trauma eljönni. Itt is sok barátom lett, beilleszkedtem. Azért vannak angliai barátaim Tanárportré Interjú Bordás Attila tanár úrral 2004 tavaszán diákparlamentet tartottak a Millenáris Parkban, ahol iskolánkat én képviselhettem. Amikor a küldöttek az ország minden részéből megérkeztek kaptunk egy mappát, egy jegyzetfüzetet, valamint szavazólapot, és egy kitűzőt " május 1." felirattal. A parlament megnyitása a Himnusszal kezdődött, ezután Medgyessy Péter (akkori) miniszterelnök, majd Magyar Bálint oktatásügyi miniszter mondott beszédet és köszönetet azért, hogy ilyen szép számmal jelentek meg a diákok, majd meghallgattuk az Európai Unió himnuszát. A program keretén belül, este megvacsoráztunk, és utána indultunk a Tabánra, ahol három koncerten vehettünk részt. Fellépett a Heaven Street Seven, a United és a Zanzibár. Negyed tizenegykor, igencsak ideje volt indulnunk a szálláshelyre, bár a Zanzibár még javában koncertezett, és utánuk még a Megasztárok is színpadra léptek. Reggel visszavittek bennünket a Millenáris Parkba, és kilenc órakor megkezdődtek a szekcióülések. Összesen 50 szekció volt, 3. oldal is, akikkel tartjuk a kapcsolatot, az sok mindenben segítség, s vannak, akik évente meglátogatnak. - Milyen gyakran jár Angliába? - Nem annyiszor, ahányszor szeretnék. Nyaralni, de üzleti úton is jártam már ott felnőttként. - Mik a kedvenc szabadidős tevékenységei, és a sok munka mellett van ezekre idő? - A fiam mellette meghalni sincs időm! Egy kisgyermekes szülőnek teljesen más az életritmusa, mint egy egyedülálló fiatalnak. Ha szép az idő sétálunk, s ez számomra is felüdülés, kikapcsolódás. Az Országos Diákparlementen történt Bé.eF. Az Országos Középiskolás Érdekképviselet (OKÉ) a középfokú tanintézetek diákönkormányzatainak megbízásából vállalja közel hatszázezer diák érdekképviseletét. Diákközéleti hagyományok és civil erőforrások birtokában elsődleges célként fogalmazták meg, hogy a tanév során minden létező középiskolás diákönkormányzatot bekapcsoljanak együttműködésükbe, és a diákszövetség eszközeivel is elősegítsék az iskolai demokrácia fejlesztését. A feladatok megvalósításához, az adott időszak aktualitásának és a felmerülő kérdések megvitatásához az OKÉ - közoktatás-politikai programjain belül - a as tanévben megrendezte a Diákparlamentet. Iskolánkat Farkas Adrienn képviselte, az alábbiakban az ő élménybeszámolóját olvashatjátok. különféle témákkal. Én A diákönkormányzat érdekvédelmi tevékenysége tanulmányi ügyekben" szekcióba kerültem. Szó esett arról, hogy az iskoláknak rendelkezniük kell házirenddel, amit a DÖK képviselőivel és a diákokkal szükséges megbeszélni. Fontos, hogy a DÖK rendelkezzen saját teremmel, számítógéppel, illetve diákelnököt is válasszon. A Diákönkormányzat feladata az érdekképviselet és a programszervezés. Miután véget ért az ülés, este disco és Back to Black koncert volt. Mivel én nagyon jól éreztem magam, szeretném, ha mások is részesülnének benne, és minden évben elmenne egy diák, hogy képviselje iskolánkat. DIÁKCSÚCS ORSZÁGOS DIÁKPARLAMENT ÉS DIÁKFESZTIVÁL Budapest május 1-3.

4 4. oldal BAK XII I. 19. A Bak uralkodó bolygója eredetileg a Szaturnusz. Ez fizikailag a térdünkkel, illetve bizonyos mértékig az ízületekkel, a bőrrel és a cson-tokkal van összefüggésben. A Bakot femi-nin jegynek tekinthetjük, ami azt is jelenti, hogy a Bak szülöttei érzékenyen reagálnak mindenre. Ez egy kardinális jegy, és a célorientáltságra utal, és hatására az egyén igyekszik energiáját a stratégiai tervezésre felhasználni annak érdekében, hogy hoszszú távon is jó eredményeket érhessen el. Ez egyébként egy föld jel, ami utal arra, hogy az egyénnek többnyire gyakorlatias céljai vannak, amelyek materiális kérdésekkel lesznek összefüggésben. A Bak jegyében elhelyezkedő bolygók hatására az emberek határozott és komoly modorban fejezik ki magukat, és igyekeznek elnyerni mások tiszteletét és megbecsülését a társadalomban. Erős vágyat éreznek arra, hogy feljussanak a csúcsra, amire van is esélyük, hiszen képesek keményen és kitartóan dolgozni. Nagyon fontos tényezőt jelent számukra a státusz, a hatalom, illetve a társadalomban betöltött pozíció. Viszont ezeknek a bolygóknak az lehet a negatív hatása, hogy az egyén túlságosan szertartásosan viselkedik, és hiányzik belőle a spontaneitás, ami korábbi kudarcok miatt lehet így. Ezek az emberek tudnak uralkodni érzéseiken és mindig erős önfegyelemről tesznek tanúbizonyságot, bár sokkal kiegyensúlyozottabb életet élhetnének, ha jóval több teret engednének érzelmeiknek, és ha jobban figyelnének más emberekre is. VÍZÖNTŐ I II. 17. A Vízöntő uralkodó bolygója eredetileg a Szaturnusz volt, de amióta 1781-ben felfedezték a Uránuszt, némi jelentőségett ennek a bolygónak is tulajdonítanak. Fizikailag ez a lábikránkkal és könyökünkkel, illetve az anyagcserével van összefüggésben. A Vízöntőt maszkulin jegynek tekintjük, ezért e jegy szülöttei nagy szükségét érzik annak, hogy környezetükkel éreztethessék energiájukat. Ez egy levegő jegy, ami arra utal, hogy ennek a hatásnak az eredményeképpen az emberek társaságkedvelők, és szeretnek különböző csoportokhoz és társadalmi szervezetekhez tartozni. Ez egyébként egy szilárd jegy is, ami arra utal, hogy hatására az emberek határozottan viselkednek, és általában kitartóak, és szilárd ideológiai meggyőződéseik vannak. A Vízöntő hatás eredményeként az egyén meglehetősen csökönyösen ragaszkodik véleményéhez, bár kétségtelenül vannak szociális és humanitáriánus elképzelései is. Az ebben a jegyben elhelyezkedő bolygó hatásaként az érintettek egyedi és szokatlan módon fejezik ki magukat, de vigyázniuk kell, mert emiatt könnyen elidegenedhetnek és kívülrekedhetnek a társadalmon. Bár a Vízöntő hatása alapvetően a barátságosságra utal, és arra, hogy kapcsolataikban az emberek az érzel- HOROSZKÓP mek helyett leginkább azt keresik, hogy közös elképzelésekért harcolhassanak. De a Vízöntő többnyire hűvös és távolságtartó, ezért azzal érhetne el nagyobb harmóniát kapcsolataiban, ha odaadóbb lenne és nagyobb teret engedne saját egyéniségének. HALAK II III. 20. A Halak eredeti uralkodó bolygója a Jupiter, bár amióta ban felfedezték a Neptunuszt, ennek a bolygónak is tulajdonítnak némi hatást. Fizikailag ez a lábfejjel és a nyirokrendszerrel van összefüggésben. A Halakat feminin jegynek tekintjük, és ennek hatására az egyén energiáját sokkal rugalmasabban juttatja kifejezésre. Ez egy víz jegy, ami az emóciókkal van kapcsolatban; különösen az olyan érzésekkel, amelyek az emberiség nyomasztó helyzetével és szenvedésével vannak összefüggésben. A Halak egyébként változó jegy. E jegynek szülötteire az jellemző, hogy energiájukat többféle dologban merítik ki, mert abban nincsenek különlegesebb céljaik. A Halak szülötte mindig épp oda kerül, ahová a véletlen sodorja. A Halakban elhelyezkedő bolygók hatásaként az egyén meglehetősen érzékeny lesz és sok mindennel foglalkozik. Figyel a kézzel meg nem érinthető, éteri hatásokra is. Hajlamos arra, hogy álmaiban és fantáziája világában éljen, illetve hogy mártírnak érezze magát. Kifinomult érzelmi fogékonysága alapján valószínűleg vannak kreatív adottságai pl. a zenével és a filmekkel kapcsolatban; de fogékony a természet dolgai iránt is és segítőkészen viselkedik más emberekkel. Ez a jegy az álmokat, a csalódásokat és a lelki gazdagságot képviseli. KOS III IV. 19. A Kos csillagjegy uralkodó bolygója a Mars. Ez fizikai értelemben mindig a fejjel van kapcsolatba. A Kos maszkulin energiával van megáldva, így hatása erősen érezhető. AKos egy tűz jegy, ami azt jelenti, hogy ha egy bolygó belekerül ebbe a jegybe, akkor az mindig nagyon erőteljesen érvényesíti majd hatását, és jelenti azt is, hogy az egyén számára fontos az, hogy tetteiben kinyilváníthassa saját személyiségét. Szeretne mindent elsőként kipróbálni, amit naiv odaadásával és tapasztalatlan ártatlanságával fejez ki. A lovagok és hercegnők világa ez. A Kos kardinális jegy, amely nagyon dinamikus erőt képvisel. Kos hamar megvalósítja rövid távú terveit. Azok az emberek, akiknek a személyiségében dominál a Kos jegy hatása, valószínűleg vezetői és úttörő képességekkel annak megáldva; egy kissé impulzívak is, és lobbanékony természetük van. Vissza kellene fogni türelmetlenségükből és temperamentumukból és jobban kellene figyelniük mások szükségleteire is, mert így elkerülhetnék a konfliktusokat és a feszültséget. BIKA IV V. 19. A Bika uralkodó bolygója a Vénusz. Ez fizikailag a torokkal való kapcsolatra utal. A Bikát feminin jegynek tekinthetjük, így annak energiája is sokkal passzívabb mértékben fejeződik ki. A Bika egy föld jegy, ami a hatékonyságra és a stabilitásra utal. Az ebben a jegyben elhelyezkedő bolygók stabilizáló hatással lesznek ránk és energiájuk rendíthetetlenséget és határozottságot jelent életünkben. ABika egyébként egy szilárd jegy, ami azt jelenti, hogy ha e jegy szülötte belevágott valamibe, akkor azt valószínűleg végig is csinálja. De az is jellemző rá, hogy igyekszik a meglévő körülményeket hosszú ideig is fenntartani, és általában nem szeret változtatni. A Bika csillagjegy hatása kapcsolatba hozható a természeti erőforrásokkal is, és az összes értékkel, illetve értékes dologgal is. Ezért öszzefüggésbe hozható a pénzügyekkel, a világi javakkal és a biztonsággal is. Ennek a jegynek a hatásával az emberek általában nagyon anyagiasak és hajlamosak arra is, hogy szokásaik rabjává váljanak. De ha alkalmanként képesek megválni régi szokásaiktól, akkor jobb kilátásaik lehetnek. Ki tudják használni a relaxációs lehetőségeket és tudják élvezni az érzékek által kiváltható örömöket is. IKREK V VI. 20. Az Ikrek uralkodó jegye a Merkúr. Fizikai értelemben ez a kezekkel és a tüdővel jelent kapcsolatot. Az Ikrek jegy szülöttei inkább maszkulin tulajdonságokkal vannak megáldva, és nagy szükségét érzik annak, hogy környezetükkel éreztethessék energiájukat. Ez egy levegő jegy, ami elsősorban a kommunikációval, a mentális kontaktussal és a társadalmi elvekkel hozható kapcsolatba. Ez egyébként egy változó jegy, ami rugalmasságra és alkalmazkodóképességre utal az egyénben. De az ebben a csillagjegyben elhelyezkedő bolygók sokszor utalnak az egyén intelligenciájára, rendkívüli kíváncsiságára és arra, hogy keresi az olyan szociális alkalmakat, amelyek során lehetősége van arra, hogy beszélgessen másokkal. Az Ikrek jelleg negatív hatása pedig az lehet, hogy az egyén felületes és megbízhatatlan, és hajlamos arra, hogy egyidőben túl sok dologba vágjon bele. Vannak jó elképzelései, de hiányzik belőle a kellő késztetés arra, hogy meg is valósítsa azokat. Viszont lehetnek nagyon mély szellemi meglátásai; ugyanakkor az ebben a jegyben elhelyezkedő bolygók utalhatnak némi egyensúlytalanságra is. De a kommunikáció minden formájára vonatkozóan sokoldalúságot és egyéb jó szellemi képességeket is jelentenek az Ikrekben elhelyezkedő bolygók.

5 RÁK VI.21.- VII.21. A Rák uralkodó bolygója a Hold. Fizikailag ez a mellkassal és a gyomorral jelent kapcsolatot. A Rákot feminin jegynek tartják, ami azt is jelenti, hogy a Rák szülöttei érzéke-nyen reagálnak mindenre. Ez egy víz jegy, tehát elsősorban az érzelmek világával és az ösztönökkel hozható kapcsolatba. Ez egyébként egy kardinális jegy is, ami azt jelenti, hogy az ebben a jegyben elhelyezkedő bolygók erőteljesen éreztetik hatásukat, különösen az olyan dolgokkal kapcsolatban, amelyek a törődéssel és a gondoskodással vannak összefüggésben. Ez a jegy az anyasággal és a család lényegével is kapcsolatba hozható. A Rák jegy szülötteire jellemző, hogy legbelül érző lélek lakozik bennük, bár kifelé meglehetősen titkolózóak. De ezenfelül jellemző rájuk a hűség, a kötődés, a szentimentalizmus is és az, hogy olykor erősen ragaszkodnak a múlthoz. A Rák jegyében elhelyezkedő bolygók többnyire sebezhető és érzékeny személyiségre utalnak. De a Rák szülöttei hajlamosak arra is, hogy tulajdonuknak érezzék a másik embert, és érzelmileg semmi szabadságot ne engedjenek neki. Emellett viszont nagyon jó intuitív képességekkel vannak megáldva és igazán mély érzéseik vannak. Nagyon erősen kötődnek otthonukhoz és figyelnek környezetükre is. A Rák jegyében elhelyezkedő bolygók hatása főleg az otthonnal és a családdal kapcsolatos dolgokban lesz érezhető. OROSZLÁN VII VIII. 22. Az Oroszlán uralkodó bolygója a Nap. Fizikailag ez a jegy a háttal és a szívvel hozható kapcsolatba. Az Oroszlánt maszkulin jegynek tartják, ami azt jelenti, hogy ennek a jegynek a szülöttei szeretik éreztetni környezetükkel energiájukat. Az Oroszlán egy tűzjegy, és mint ilyen, az egyéniség kérdésével hozható kapcsolatba. Ez egyébként egy szilárd jegy is, így az ebben a jegyben elhelyezkedő bolygók stabilizáló hatással lehetnek személyiségünkre, ami azt jelenti, hogy általuk könnyebben alakítjuk ki és őrizzük meg egyéniségünket. Az Oroszlán jegye kreativitásra és az önkifejezésre utal - az ebben a jegyben elhelyezkedő bolygók reprezentálják azt a késztetést, hogy az egyén éreztetni szeretné hatását a környezetével. Az Oroszlán negatív kisugárzásának eredménye az lehet, hogy az illető hiú, nárcisztikus és öncentrikus lesz. Pozitív hatása viszont egy barátságos, derűs, játékos és romantikus természetben nyilvánulhat meg. Az Oroszlán szempontjából fontos tényezőt jelenthetnek a gyerekek, a személyes varázs és a szórakoztatás. Az Oroszlán jegyében elhelyezkedő bolygók erőteljes, domináló energiára utalnak, és arra, hogy az egyén igyekszik befolyásolni környezetét is. Az ilyen emberek számára fontos az, hogy legyenek képesek objektívan figyelni önmagukat, mert úgy harmonikusabb életet élhetnek. HOROSZKÓP SZŰZ VIII IX. 21. A Szűz uralkodó bolygója a Merkúr. Fizikai értelemben ez az emésztőrendszerrel van kapcsolatban. A Szüzet feminin jegynek tartják, ami azt is jelenti, hogy a Szűz szülöttei érzékenyen reagálnak mindenre. Ez egy föld jegy, így elsősorban az anyagi, illetve a gyakorlati dolgokkal van összefüggésben, amelyek a munkával, a testtel vagy a szervezéssel kapcsolatosak. A Szűz egy változó jegy, ami rugalmasságra, illetve jó ítélőképességre és analitikus meglátásokra utal. Az ebben a jegyben elhelyezkedő bolygók a maximalizmust képviselik, és azt, hogy az egyén hajlamos arra, hogy kritikus legyen másokkal is és önmagával szemben is. Ennek a hatásnak a következményeként az emberek képesek arra, hogy keményen dolgozzanak, és általában segítőkészek legyenek, és mindig mások rendelkezésére álljanak. Komoly elveik vannak a munkáról és szükségét érzik annak, hogy szociális szinten szervezettnek érezhessék a munkát. Hajlamosak arra, hogy mindent kielemezzenek, illetve hogy kategorizálják a kapott információt. Gondolatvilágukban dominálnak a racionális meglátások, így bizonyára harmonikusabb életet élhetnének, ha többet figyelnének fantáziájuk és az irracionális impulzusok üzenetére is. MÉRLEG IX X. 22. A Mérleg uralkodó bolygója a Vénusz. És fizikailag ez a jegy a vesékkel hozható kapcsolatba. A Mérleget maszkulin jegynek tartják, ami azt jelenti, hogy ennek a jegynek a szülöttei szeretik éreztetni környezetükkel energiájukat. A Mérleg egy levegő jegy, ami kapcsolatot mutat a mentalitással és az emberi kapcsolatokkal; és egyébként ez egy kardinális jegy is, ami azt jelenti, hogy az egyén dinamikus módon szereti kifejezésre juttatni energiáját. És bizonyára vannak olyan céljai, amelyek a társadalommal és az emberi kapcsolatokkal vannak összefüggésben. De a Mérleg jegye képviseli a diplomatikus adottságokat is és azt, hogy az egyén képes kialakítani maga körül a harmóniát. A Mérleg jegy legfőbb bolygóhatása az egyensúly kialakítására vonatkozik. Erősen kapcsolatba hozható a becsülettel és az igazságossággal is, illetve azzal, hogy az egyén igyekszik harmonikus kapcsolatot kialakítani a többi ember között is. Kulcsszót jelent az együttműködés is, és ennek a hatásnak a következményeként az emberek hajlandóak kompromisszumos megoldásokat keresni a harmónia megtartása érdekében. De az egyén szempontjából az is fontos lenne, hogy ne mindig másokra koncentráljon, hanem figyeljen saját magára is - és az sem árt, ha olykor öncentrikusabban viselkedik. SKORPIÓ X XI. 21. A Skorpió uralkodó bolygója eredetileg a Mars, bár amióta 1930-ban felfedezték a Plútót, annak a bolygónak is tulajdonítanak némi jelentőséget. Fizikailag ez a nemi szervekkel és a kiválasztással hozható kapcsolatba. A Skorpiót feminin jegynek tartják, és annak energiája is sokkal passzívabb módon fejeződik ki. Ez egy víz jegy, ami az érzelmek világával hozható kapcsolatba, különösen azokkal a mély ősi érzelmekkel, amelyek a szexualitással és a túléléssel vannak összefüggésben. Ez egyébként egy szilárd jegy is, ami stabil jellemre, határozottságra és kitartásra utal. A Skorpióban elhelyezkedő bolygók azt jelzik, hogy az egyén igyekszik megteremteni emocionális biztonságát egy veszélyes világban. Ezért hozható kapcsolatba ez a hatás a féltékenységgel és a szenvedélyekkel is. Az ebben a jegyben elhelyezkedő bolygók hatása miatt lehet az, hogy az egyén fél az ismeretlentől és szeretné tudni irányítani a környezetében lévő dolgokat, de ez a beállítódottság viszont már-már mániákussá teheti. Hajlamos a titkolózásra és arra, hogy megszállottan viselkedjen, bár kifelé mindig erős önfegyelmet mutat. A Skorpió jegyében hangsúlyt kap az ösztönös tudás, az okkult területek és a pszichológiai képességek, hiszen a Skorpió szülötte azokra a belső érzelmi késztetésekre hagyatkozik, amelyeket a legtöbb ember figyelmen kívül hagy. NYILAS XI XII oldal A Nyilas uralkodó bolygója a Jupiter. Fizikailag ez a medencével, a csípővel és a combokkal van összefüggésben. A Nyilast maszkulin jegynek tekinthetjük, ami azt is jelenti, hogy ennek a jegynek a szülöttei aktívabban szeretik kifejezésre juttatni energiájukat. A Nyilas tűz jegy, és az egyéniséggel áll kapcsolatban - különösen abban az értelemben, hogy mélyebb értelmet találhassunk az emberi létben, és mint ilyen, kapcsolatba hozható a vallási és filozófiai kérdésekkel is. Ez egyébként egy változó jegy, és az ebben elhelyezkedő bolygók energiája rugalmasságot és változékonyságot fejez ki - némi nyugtalansággal és állhatatlansággal együtt. A Nyilas jegyben születettekre jellemző az, hogy fontosnak tartják az igazságot és a becsületet, amelyet mindig kertelés nélkül mások tudomására hoznak, még akkor is, ha senki sem kérte ki véleményüket. Szeretik a szabadságot és szeretnek utazni, és szükségük van arra is, hogy növelhessék intellektuális lehetőségeiket. De ösztönös késztetést éreznek arra is, hogy az állati egyszerűséget elhagyva mindenben a magasztosabb felé közelíthessenek - viszont többnyire türelmetlenül viszonyulnak a hétköznapibb kérdésekhez az életben. Nem szeretik a felszínességet, és könnyen elvesztik türelmüket az emberek közötti súrlódások miatt.

6 6. oldal Egy tanulónk tollából Liz élete Sziasztok! A nevem Elizabeth Shellinski, de mindenki csak Liznek hív. Az Albert Einstein Gimnázium diákja vagyok. Most vagyok első éves. Hát igen. Éppen félévnél járunk, és már kikaptuk a bizonyítványt. Sajnos 3,7- es lett az átlagom, amivel nem vagyok túlságosan megelégedve. Amúgy mindent elnézve, a suli nagyon jó. Lett sok új barátnőm, viszont a fiúkkal nem jövök ki túl jól. (Ez nem is meglepő.) Nos, nem baj! Ami nem megy, nem kell erőltetni, ugyebár. Van egy lány, akivel elsős korunk óta a legjobb barátnők vagyunk. A neve Julia Monter, de mindenki csak Joy-nak hívja. Hozzáteszem, bomba jól néz ki. Felkerült a legnépszerűbb csajok listájára, és már számtalan pasija volt. Nekem pedig csak fáj a szívem, amikor az éppen aktuális fiújáról számol be. Szóval, irtó dögös, és igazán csinos. Az új suliban lett mégegy nagyon jó barátnőm, a neve Antonia Mirelli. Nem szereti, ha Antóniának hívják, azt mondta, hogy csupán hívjuk úgy, hogy Nia". Itáliában született, és ott élt 10 éves koráig. Öt éve költöztek ide, Londonba. Nagyon aranyos lány. Egy kicsit visszahúzódó lánynak ismertem meg, ellenben Joy-jal, aki nagyon fess, és szemrevaló. Nia is igazán tetszetős, de nem jár olyan kihívó cuccokban, mint Julia. A családomról: Van egy 5 éves öcsém és egy 5 éves húgom, Billy és Kathy Shellinski. Ők kétpetéjű ikrek. Billy igazi bajkeverő rosszcsont, Kathy pedig a megtestesült szelídség, és a jó kislányok gyöngye! Szegényke még eléggé selypít, de biztosan hamarosan megtanul rendesen beszélni. Szóval ikrek, mégis ég és föld, épp úgy, mint én és a nővérem Jessica, aki egy tipikus kis cicababa. Rózsaszín cuccokban jár, és természetesen, mert hát miért is ne, utáljuk egymást! Van ugyebár egy édesanyám, aki bizony nem könnyű eset. A minta anyuka szerepét szeretné alakítani, de valahogy minden alkalommal rosszul sül el. Most például az a hóbortja, hogy úgy viselkedik és öltözködik, mint egy tini. Már az idegeimre megy, valahányszor rákezd a tinédzser szlengszótárból tanult dumáira. Főleg amikor a szülőin játssza el ugyanezt! És hát van egy apukám is, aki nagyon jófej! Ha anyura rájön a dili, mindig megvéd, és mindenben igazán megértő. Ő aztán a valódi minta apuka! Magamról: Hosszú természetes szőke hajkorona terjedelmeskedik a fejem tetején, a szemeim pedig kéken ragyognak. Viccet félretéve viszont van egy dolog, ami nagyon bánt, mégpedig az, hogy elég alacsony vagyok, azaz 158 cm. Sokan csúfolnak érte. Nem elég nekem, hogy ilyen vagyok, és hogy engem is idegesít, még meg is szólnak miatta. A fiúk körében sem vagyok túl népszerű, mert ők nem az alacsony szőkékre buknak, hanem a magas, hosszú lábú szőkékre. Vagy az is meglehet, hogy észre sem vesznek olyan magasságban, mint ahol én járok. És mindennek a tetejébe még szemüveget is kell hordanom. Minden vágyam egy kontaktlencse, de sajnos a szüleim nem engedik! Apu talán hajlana felé, de ha anyu szavait idézem: Szó sem lehet róla!" Ez van, ilyenek a szülők. Ennyit tudok csak hirtelen írni magamról, a családomról, a barátaimról. Ha kíváncsi vagy a részletekre, vagy csupán szeretnél olvasni egy tuti jó sztorit, akkor én azt ajánlom, hogy kukkants bele az életembe. Szerintem nem fogsz elaludni a könyv fölött, mint amikor például valami száraz, unalmas kötelező olvasmányon rágódsz. Hidd, el megéri! I. fejezet Még reggel elterveztük Joy-jal és Niával, hogy a harmadik lyukas órában elmegyünk egyet csavarogni. A sulihoz közeli parkba mentünk, leültünk egy padra, és néztük az utcán járkáló fiúkat, mint mindig lyukas órákon. Most van félév vége, ilyenkor, nem is tudom miért, özönlenek az új diákok a suliba. Állítólag minden évben így történik. Aki továbbtanult 8. után, és nem a neki megfelelő iskolát választotta, nem tudta megszokni, az ide jött. Nem hiába, ez a legjobb suli az egész környéken Szóval éppen lyukas óránk volt, és méregettük az arra járó fiúkat. Volt néhány helyes srác, de valahogy egyik sem nyerte el a tetszésemet! Amikor már unatkoztam, mert azt gondoltam, úgysem jön egy nekem való lovag sem, megláttam ŐT! - Hú csajok láttátok? sóhajtoztam elvarázsolva. Joy elborzadva nézett rám. -Arra a srácra gondolsz, aki épp a suli előtt megy? - Igen! - Jesszum! Liz! Micsoda elferdült ízlésed van! Eléggé lelombozódtam. Ott ültünk már fél órája, csak úgy hemzsegtek a pasik, és amikor megláttam egyet, aki igazán tetszik, Joy rögtön lehurrogott: Jesszum! Milyen ferde ízlésed van!" Nos igen! Ez az én barátnőm Először nem tudtam ki az a srác, és hova megy, de amikor láttam besétálni az iskolánkba, sejtettem, hogy egy ÚJ DIÁK, vagyis csak reméltem. Magamban fohászkodtam: - Kérem Istenem! Jöjjön a mi osztályunkba Eközben Joy majdnem ugyanezt mondta hangosan: - Kérem Istenem! Ne jöjjön a sulinkba. Nem érdekelt, hogy lyukas órám volt, bementem, egyenesen a srác után. Magas, sötétbarna hajú, zöld szemű. Sajnos ez a baj: hogy MAGAS! Ráadásul ez a srác, mikor venne engem észre? Talán amikor bekötné a cipőfűzőjét és lehajolva észrevenné, hogy van arra lenn is valaki - Persze Joy-t biztosan rögtön észre fogja venni - töprengtem magamban. De ne térjünk el a témától! Szóval, törtettem a srác után, ott hagyva a parkban a barátnőimet, a lyukas órámat, a szünetemet Az igazgatói iroda felé tartott. Leült az iroda elé. Ott álltam, nem messze tőle. Majd' megszakadt a szívem, de nem akartam álmodozni róla, hiszen mikor kellenék, egy ilyen fiúnak, mint ez a herceg? Olyan magas vagyok, mint egy középméretű tuja. Úgyhogy nem keltettem iránta semmiféle érzést. Legalábbis próbáltam visszafogni magam, bár nagyon tetszett nekem A srác bement az igazgatói irodába, én pedig szépen elsomfordáltam, mivel hamarosan kezdődött a matekóra. Bánatosan ballagtam fel a második emeletre. Egyedül ülök, ami nem is nagy baj, mert Niát, Drew Bitter mellé ültették. Drew a legnagyobb stréber az Albert Einstein Gimnáziumban. Szemüveges, pattanásos, és mindig valami ocsmány nyakkendőt vesz fel, azt gondolva, hogy úgy jobban néz ki, pedig, egyáltalán nem áll jól neki. Mindenféle mintájú van belőle neki. El sem tudom képzelni, honnan veszi azokat a rettenetes, nyakkendőket. De végül is, teljesen mindegy. Joy, Brian McColley mellett ül. Nagyon helyes fiú. Talán ő az osztályban a leghelyesebb. Szó ami szó, én leültem a már megszokott helyemen, a második padba, egyedül. Nem is vártunk sokat, jött Mrs. Dane, a matematikatanár. Róla annyit kell tudni, hogy egy kissé bolond klimaxos banya, akinek az a szokása, hogy agyra-főre röpcetliket írat! Komolyan mondom, már kiütést kapok tőle - Szervusztok Diákok! Máris kezdhetjük az órát, egy röpdolgozattal! Nahát! Ki hitte volna? morogtam magamban. Sosem tudtuk mivel érdemeljük ki ezt a halom röpdolgozatot, de szerintem ez mindenki számára örök rejtély marad. A feladat nem volt nehéz, így gyorsan neki is láttam. Szerencsére nem vagyok nagyon rossz matekból. Öt percen belül be is szedték. Egyszercsak kopogtak. Az igazgatónő és Ő léptek a terembe!!! Hűha! Tényleg osztálytársunk lesz? Ez aztán a szerencse! Még észbe sem kaptam, amikor egy levél találta el a fejemet. Joy írta: Na tessék! Itt van a lovagod!"

7 Nem volt időm visszaírni neki, nem is mertem, mert épp az igazgatónő volt benn, és ha meglát, nekem annyi, mivel a levelezgetés témában elég szerencsétlen vagyok, akár le is bukhatok. Úgyhogy csak hátrafordultam, és megsemmisítően néztem rá, ő pedig ártatlanul pislogott rám. - Kedves Diákok! Fogadjátok szeretettel új osztálytársatokat, Christian Johnson-t! Ülj le Chris! Ott egy szabad hely. Hirtelen azt sem tudtam, hol vagyok. Éppen Joy-jal voltam elfoglalva. Amikor közeledett felém, rájöttem, hogy csak mellettem van üres hely. - Szia! - köszöntött barátságosan, és letelepedett mellém. - Jól van Chris! Majd beírlak a naplóba és az ülésrendbe! Viszontlátásra - hadarta az igazgatónő, és elviharzott. Nem tudtam felfogni az egészet: a lovagom" mellettem, ül!!! Ezen gondolkodtam, amikor ismét egy levél találta el a fejemet. Elfordultam, hogy Chris ne lássa meg. Alevél ismét Joy-tól jött: A te édes lovagod még melletted is ül! Jól látom, hogy elpirultál?" Hogy lehet Joy ennyire szemét, a saját barátnőjével, vagyis történetesen velem. Gyorsan válaszoltam neki: "Kösz, hogy ilyen rendes vagy! Igazán jól esik! Örülnék, ha nem piszkálnál ezzel!" Elküldtem a levelet, utána csöndben ültem, leírtam, ami a táblán volt. Rá se mertem nézni Chrisre, viszont észrevettem, hogy ő elég gyakran néz rám. Beleremegtem minden pillantásába Egyszercsak ezt súgta: - Te mindig ilyen hallgatag vagy? Meg sem bírtam szólalni, csak néztem rá, mint egy értetlen hörcsög. - Ööö Hát, nem mindig. Csak tudod, Mrs. Dane-nél nem nagyon lehet beszélgetni! - Ms. Shellinski! Nem lehetne esetleg a szünetre halasztani az ismerkedést? mordult rám gúnyosan a matektanár. - Hát nem aranyosak? Mint két turbékoló gerlice! - hangzott Joy hangja, a hátsó padból. Erre mindenki nevetett. Még a hülye stréber Drew is. Chris csak mosolygott, én pedig nagyon zavarban éreztem magam. Miért csinálja ezt Joy? Hamar eljött a szünet. Elszaladtam a suli hátsó udvarára, ahol a cigisek és a rockerek szoktak lenni. Of course Joy és Nia is velem tartott. Joy nem bírta tovább, folytatta, amit az órán elkezdett. - Jaj Liz! Hát nem nagyszerű? - Ide figyelj, Joy! Nem tudom, mi van veled! Ha a mérgedet akarod kitölteni vagy a bosszúvágyad, akkor ne rajtam tedd, légy szíves! Az elõzõ tanévben történt Az előző tanévben csupán mi voltunk az egyetlen középiskolás osztály. Szerencsére hamar megszoktuk a csekély létszámot, a környezetet és persze egymást, így együtt sok-sok közös programon vehettünk részt. A programsorozat kezdeteként, novemberben szerveztünk színházlátogatást a Magyar Színházba, ahol a Vízkereszt, vagy amit akartok című színdarabot tekintettük meg. Ugyanitt áprilisban a Néma Levente-t láthattuk, ami szintén nagyon jó volt. Májusban végre sor került az osztálykirándulásra. Kismarost és környékét látogattuk meg két napra, ami igazán remekül sikerült. Bár a házaink nem voltak éppen a legtisztábbak, és helyenként hangyacsapatok vendégeskedtek éjszakára, mégsem bántuk, mert a rendkívüli hangulat feledtette velünk a kellemetlenségeket. A nap folyamán meglátogattuk még Budapesten a Terror Házát, amely most múzeum, s a terror áldozatainak állít emléket. Továbbá, voltunk a Suzuki gyárban is, ahol láthattuk a mi autónk" elő- állításának folyamatát. Hamar eljött az este, vacsorára paprikás krumpli készült, Polgár Norbival az élen, ugyanis ő volt a főszakácsunk, de mindenki szívesen kivette a részét, és segédkezett főzőcskézésben. Az éjszaka hosszúra nyúlt 7. oldal - Mi van? - pislogott értetlenül Joy. - Miért kell piszkálnod? Barátnők vagyunk, vagy mi! Te meg erre lelkiismeret-furdalás nélkül hátba támadsz, és nevetségessé teszel az osztály előtt? Mondhatom, szép barátság! - De csak viccelődtem! - cincogta könnyedén Joy, és közben hoszszú, göndör szőke fürtjeit háta mögé dobta. - Számomra ez nem volt vicces! És kösz Nia, hogy te is mellettem állsz! - kiabáltam felháborodva, és otthagytam őket. Éppen csengettek, ezért szaladtam átöltözni, és rohantam a pályára. Már Chris is ott volt. Sípszóra futásnak eredtünk. Futottam, futottam, egyszer csak azt vettem észre, hogy Chris mellettem szalad. - SziaAprócska padtársam! Hogy hívnak? Hogy mi? Aprócska? Majd adok én neked aprócskát! gondoltam magamban, de csak ennyit mondtam: - Hellóka vadiúj padtársam. Liz vagyok! Elnevette magát, aztán továbbszaladt. Természetesen Joy és Nia, rögtön odatódult hozzám. - Na, mi volt? Mit mondott? - lihegte Nia. - Mi közötök hozzá? Mit érdekel az titeket? - De hát Liz! Ne legyél már ilyen velem! Legalább velem ne! Én nem csináltam semmit! - nyavalygott Nia. - Á! Semmit?! SEMMIT?! - nagyon feldühödtem - Te álltál Joy mellé, nem én! - kiabáltam. - Jól van! Jól van! Nem akartunk semmi rosszat! motyogta Nia. - Ez nem úgy látszik! És jobb, ha nem is szóltok többé hozzám, te sem Nia! - kiabáltam idegesen, és otthagytam őket. Lehet, hogy egy kicsit túlzásba vittem a dolgot Niával kapcsolatban, de amit Joy-nak mondtam, nem bántam meg! A tesi óra további részében nem történt semmi különös. Amikor végeztem az öltözködéssel, szó nélkül otthagytam mindenkit. El akartam bújni. Ismét a suli hátsó részére mentem a cigisek és a rockerek közé ahol talán elbújhattam a világ elől. Ott a kutya sem szólt hozzám. Szépen eltöltöttem teljes magányban a szünetet. Elhatároztam, hogy nem fogok belezúgni Chrisbe, mert tudtam magamról, hogy milyen vagyok. Pedig azok a gyönyörű zöld szemei. De nem! Elhatároztam, még ha belehalok is, nem fogok belézúgni. Bár rettenetesen tetszik, de akkor sem, mert tudom, hogy úgyis az lesz belőle, mint ami a többi pasival volt Csalódás. Beléjük szerettem, és amikor megtudták: Hát ez jó! Azt hitted, hogy leállok egy ilyen kis töpörtyűvel, mint te? Röhög a vakbelem!" Szóval, utálnom kell, és utálni is fogom! Folytatás a következő számban! Bóna Fruzsina A délelőtt fájdalmas volt, mert haza kellett indulnunk. Útközben megálltunk a Westend City Centernél, ahol kötetlenül sétálhattunk egy-két órát, Gödöllőn pedig a kastélyt tekinthettük meg. Ez a nap hamar eltelt, és utunk innen már Jászberénybe vitt. Ez volt az első igazi osztálykirándulásunk, ahol számos feledhetetlen élményre tettünk szert.

8 8. oldal A dohányzás ártalmasságáról A dohányzás káros az egészségre! Félve írom le ezt az agyoncsépelt mondatot. Minden dohányos naponta többször is olvashatja cigarettája dobozán, ömlik a plakátokról, újságokból, rádióból, tévéből. S mégis: Magyarországon a lakosság 40 százaléka dohányzik. Az egy főre jutó cigarettafogyasztás tíz év alatt 25 százalékkal nőtt. Igen magas a fiatalok dohányzási aránya. Minden harmadik 20 év alatti fiatal dohányzik. A világstatisztikai adatokat figyelembe véve naponta mintegy 77, évente pedig olyan embert: férfit és nőt veszítünk el, akiknek a halála összefüggésbe hozható a DOHÁNY- ZÁSSAL! Az alábbi betegségeket okozhatja: Szívizominfarktus, agyvérzés, alsóvégtagi érszűkület, tüdőrák, szájüregi és ajakrákok, emlőrák, veserák, petefészek és prosztatarák, hörgőgyulladás. A krónikus dohányos reggeli kínzó köhögéssel, hányingerrel ébred DOHÁNYZÁS a nikotin drog, ezért nehéz leszokni. A nikotin a legelterjedtebb drog és súlyos méreg: koncentráltan 2060 mg-ja halálos. Belélegezve 7 másodpercen belül eljut az agyba, ahol javítja a kocentrálóképességet, oldja a szorongást. Érszűkülethez, infarktushoz, agyi érbetegséghez vezet. Függőséget az örömérzetért felelős dopamin felszabadulása révén okoz. A megvonási tünetek: álmatlanság, szédülés, depresszió, agresszió, ingerlékenység, kínzó éhségérzet. Segítenek a nikotinpótló tapaszok, tabletták, rágógumik, de a kulcs: az önkéntes, elszánt elhatározás és akarás. Egy cigi nem a világ? Döntsd el magad! Mi zajlik le az emberben egy cigi elszívásakor? Az első cigi szinte senkinek nem okoz örömet. Az ember büdösnek, fojtónak és émelyítőnek találja. Ez nem véletlen! A dohány a szervezetre káros anyagokat tartalmaz, amihez ugyan hozzá lehet szokni, de az egészséget minden egyes szál, az elsőtől az utolsóig egyforma mértékben roncsolja, függetlenül attól, hogy az ember érzi-e a kellemetlen mellékhatásokat vagy sem. Mik ezek a káros anyagok? ELSŐSORBAN A NIKOTIN. A nikotin akár vad sci-fik főszereplője is lehetne, ugyanis alattomosan ölő méreg. Lassan, de biztosan végez gyanútlan áldozatával. A nikotin a dohány legnagyobb hatású alkotóeleme. Belégzéskor a szervezet a nikotin mintegy 90 %-át elnyeli. Felszívódik a szájban, a légutakban, tüdőben és gyomorban. Közvetlenül növeli a pulzusszámot, emeli a vérnyomást, szűkíti a bőr kis ereit, megváltoztatja a vér összetételét és az anyagcserét. Ezek hosszú távon számos, nagyon súlyos betegség kialakulásáért felelősek. Az igen gyakori szív- és érrendszeri betegségek, valamint a fekélybetegség. Nektek nem mondanak semmit, tudjuk. Nem is a Ti problémátok, ez valóban idősebb dohányosoknál számít gyakori haláloknak. Viszont nem kell bemutatni a rosszindulatú daganatokat, a rákos betegségeket, amelyek puszta hallatára is rosszul lesz az ember. Nos, a dohányzók körében a tüdőrák ször, a gégerák szor gyakrabban fordulnak elő, mint a nemdohányzóknál. Egy kis számolás... Ne féljetek, nem matematika feladatot kell megoldanotok, csak gondolkodjatok el az alábbi számokon. Egy cigarettában általában 1 gramm dohány van. Ez a mennyiség egyszázalékos nikotintartalom esetében 10 milligramm nikotint tartalmaz. Ha a dohányos a füstöt leszívja a tüdejére, akkor a nikotintartalomnak százaléka. Egy rendszeres dohányos egy óra alatt 20 mg nikotint visel el, míg a nem dohányosra már néhány milligramm is mérgező hatással lehet. És ez csak egyetlen doboz cigaretta! Egy kis statisztika Hazánkban a felnőtt férfiak 44 százaléka, a felnőtt nők 2l százaléka rendszeresen dohányzik. A fiatal alkalmi dohányosok rövid időn belül szenvedélybetegekké válnak. Egy 1999-es hazai felmérés alapján, a 30 éven aluliak első cigarettájukat 14 évesen szívták el. Napjainkban Magyarországon a 9-14 évesek 48%-a, a 14 év felettiek 50%-a kipróbálta már a cigizést. Arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy a dohányzás, főként a még teljesen ki nem fejlődött fiatal szervezetre, határozottan káros! Ennek ellenére a 14 éven felülieknek több mint az egyharmada dohányzik, ám alig fele még egyáltalán nem gyújtott rá. 17 % pedig már le is szokott. Jelenleg a fiatalok csaknem fele dohányzik. Fiatal férfiak esetében ez inkább csökkenő, míg a nőknél inkább nö- vekvő arányt mutat. Évente 5 millió olyan ember hal meg a világon, akinek halála pusztán a dohányzással hozható összefüggésbe. Másképpen szemléltetve: minden 10. másodpercben következik be egy olyan haláleset, amiért a dohányzás okolható. A tudományos számítások azt bizonyítják, hogy a tüdőrák okozta halálozás 90-95%-a. az egyéb szervek rákos megbetegedésének közel egyharmada, a szív- és érrendszeri betegségek közel egynegyede elkerülhető lenne, ha az emberiség "elfelejtené" egyik legkárosabb szokását - a dohányzást. Ha ennek tudatában mégis megmaradsz a dohányosok közt, vagy beállsz közéjük - ám tegyed. A tüdőrák kockázata a nemen kívül az életkortól és a dohányzás erősségétől is függ. Egyelőre nem ismert az orvosok előtt, hogy a nem hogyan befolyásolja a kockázatokat "Ha jóban van a nikotinnal, Óvja szívét margarinnal! Közellenség: meszes erek, Sportolással vezekelek." (Farkas Szilvia 9.ny) Jó tudni! A megyei ÁNTSZ az idén is meghirdette az iskoláknak a füstmentes iskola hálózathoz való csatlakozást. Ebbe a csoportba már a mi iskolánk is beletartozik! Felmérést végeztünk, hogy ezt egy kisebb közösségben is megvizsgáljuk. Íme az eredmény a osztályosok körében: a) Összes válaszadó száma: 78 fő b) Még egyszer sem próbálta a cigit: 19 fő c) Már próbálta, de nem dohányozik rendszeresen: 29 fő d) Rendszeresen dohányozik 18 fő e) A dohányzás más formáját is kipróbálta 5 fő f) Már nem dohányzik: 7 fő És itt van néhány válasz feltett kérdéseinkre: Miért jó a dohányzás? - nyugtató hatású, rövid távon agyserkentő - számomra már nem a dohányzás a lényeg, hanem a megszokott mozdulatok - megnyugtat. Miért nem jó a dohányzás? - nem szereti a barátnőm, és rossz szájízem lesz tőle - mert nagyon drága - mert károsítja a szervezetem. Egy dohányzó egy hónapban átlagosan mennyit költ cigarettára? forintot - 20 ezer forintot - attól függ ki mennyire dohányozik. Döntsünk! Egy karcsú, fehér, de füstöt okádó rudacska irányítja-e a sorsomat, vagy én saját magam? Szerzők: Farkas Adrienn, Simon-Kiss Judit, Bóna Fruzsina Forrás: Internet

9 Nyuszika biceg az erdőben, találkozik a farkassal. Hát veled mi történt nyuszika? Miért van eltörve a lábad? - Látod azt a mély gödröt? - Nem. - Na látod, mert én sem láttam - Miért nem lehet a Lánchídon biciklizni? - Mert nincsen rajta pedál. - És az Erzsébet hídon? - Azon még lánc sincs! 9. oldal Ez nem vicc. Vagy mégis!??? Találós kérdések - Mi az abszolút lehetetlen? - Forgóajtót becsapni. - Mi az? Barna és lassú? - Kakaós csiga. - Mi a fényév? napi villanyszámla. Collins 6 cl sárgabaracklé 4 cl ananászlé 2 cl cseresznyelé 2 cl limelé Az alapanyagokat turmixgépben tört jéggel simára turmixoljuk. Hűtött Collins pohárba töltjük, és citromszelettel díszítjük. Fancy Drink 6 cl cseresznyelé 12 cl gyömbér 1 cl limelé A vendégpoharat feltöltjük tört jéggel, és az - Miért visz a rendőr két darab kavicsot lefekvéskor az ágyába? - Az elsővel lekapcsolja a villanyt, a másodikkal pedig megnézi, becsukta-e az ablakot Valaki ellopta a kutyámat! bosszankodik a vak. - Most aztán bottal üthetem a nyomát. Idős nénike az állatorvosnál: - Doktor úr, erős szorulása van a cicuskámnak. - Felírok neki egy kutyát, az majd meghajtja Koktélparti alapanyagokat a felsorolt sorrendben a pohárba öntjük. Bárkanállal elkeverjük, és narancsgerezddel, koktélcseresznyével díszítve szervírozzuk. Safe Sex On The Beach 8 cl őszibaracklé 8 cl feketeribizlilé 8 cl narancslé A vendégpoharat feltöltjük tört jéggel, és az alapanyagokat a felsorolt sorrendben a pohárba öntjük. Bárkanállal elkeverjük, és narancsgerezddel, koktélcseresznyével díszítve szervírozzuk. - Hogy hívják a sportoló papot? - Tréning atya. - Miért sápadt a hold? - Mert folyton éjszakázik. Filmajánló: Pletyka A pletyka című film néhány fiatalról szól, akik bebizonyítják, hogy a szó veszélyes fegyver is lehet. Hiszen nem mindig gondoljuk át, hogy mit is mondunk egymásnak, így ezzel mások lelkébe mélyen belegázolhatunk. Nagyobb veszélyt jelenthet azonban a pletyka, amit az emberek, egymásnak, adnak tovább, kifordítva azokat, s így teljesen új, komoly gondokat állíthatnak elő. Mert minden ember másképpen mondja el a hallott információt, a legtöbb esetben vesznek el belőle, vagy olyan hazugságokat adnak hozzá, aminek semmi köze sincsen az eredeti hírhez. Tehát minél több ember adja át egymásnak a hallott híreket, annál eltérőbb lesz az eredmény, s így a keletkezett pletyka fele nem igaz. Ez a film példaként szolgál erre a szomorú tényre: három egyetemista elhatározza, hogy elindítanak egy a valóságtól távol álló hírt, ami komoly rendőrségi ügybe torkollik. Ebben a filmben jól megmutatkozik, hogy közeledünk ahhoz, amikor a hazugság hihetőbb lesz, mint az igazság. Vannak olyan emberek, akik nyugodtan híresztelik tovább a pletykákat annak ellenére, hogy tudják, azoknak semmi valóságalapja nincsen, hiszen úgy gondolják, hogy ezek csak ártalmatlan szavak. Ha ez így folytatódik, és többen lesznek ezen az oldalon, akkor egyszer bekövetkezhet az is, hogy feleslegesnek találjuk majd elmondani az igazat, mivel azok csak szavakból állnak, és ezeknek semmi értelme, hiszen ártalmatlanok. Az emberek élete azonban jóval unalmasabb lenne, ha nemesebb lelkűek lennénk, hiszen akkor nem lennének pletykák, amikről csevegni lehetne. Tehát nem vallom azt, hogy a pletykálkodás nagyon rossz tulajdonság, hiszen ez beletartozik az emberek életébe. Persze vigyáznunk kell arra, hogy ne lépjük túl azt a bizonyos határvonalat. Terjéki Márta 9. ny.

10 10. oldal Versfaragók Ha költői ambícióid vannak, és szeretsz vagy szoktál verseket írni, akkor itt a helyed! Jelentkezz a suliújság szerkesztőinél alkotásoddal, és akár már a következő számban szerepelni fog a mived! Nem akarod, felfedni kiléted? Nem gond! Találj ki valami klassz álnevet, és tiéd a pálya! Sok szerencsét kíván: A szerkesztőség. Boldog voltam és nagyon szerettelek, Szívem mélyén megkedveltelek. Aztán teljes valómban véreztem, És akkor csak rosszat éreztem. Szenvedtem sokat miattad, Lelkemet a feledésben ringattad. Nem akarok rosszat okozni neked, De úgy érzem, végeztem veled! Az emlékek még üldöznek, És lám, most nagyon rühellek, Beletapostál a lelkembe, Nem nézel már a szemembe. Már minden fekete ismét, Visszakaptam lelkem hitét. Eszembe jutottál Hirtelen Csak egy villanás volt Mégis Mintha itt lettél volna. Átjárt az illatod Elborított az érintésed És boldog voltam Veled! Majd elmúlt a pillanat Elmentél Szavak nélkül Hirtelen Ahogy jöttél Itt maradt az emléked Karjaid ölelése Ajkad pezsgő érintése Már mindent elvesztettem rég, De a mindenem Te vagy még. A szívem fájdalomban él, Mióta elmentél. Azóta az élet már más lett, Nincs boldogság csak könnycsepp! Boldogságot nélküled nem találok már, Mert a szívem még téged vár. Szívemben az emlékek örökké élnek, S velem lesznek, még élek örökre! Sok mindent átéltünk már ketten, Boldog magány Amíg tartott, fehér volt a világ, És sötétvörös minden virág. Majd mindent szürkében láttam, És egy reménysugárra vártam. Érted, miattad többet nem sírok, Mert már magamban sem bízok. Több könnyet hullajtani nem bírok. Ha az elmém nagyon tiszta, Azt akarom Snapy, ne nézz vissza! Ennek sajnos így kellett lennie, Szerelmednek tovább kellett mennie. Jó lesz nekünk egymás nélkül, Ezt gondolom, így legvégül. Írta: Sn@py És egy érzés Amit csak te jelentesz nekem... Ami veled egyet jelent. Most hiányzol Nagyon! Várlak, hogy újra érezzelek Hogy mindenem neked adjam Őrzöm emléked Szavaid Csókjaid Kezeid érintését Remélem még érzem, ezt a csodás érzést Szeretlek!... Minden mozdulatommal, és gondolatommal örökké!... Írta: Jenny De nem voltál erős, hogy harcolj a sorsunk ellen. S látod! Ez lett a vége. A szerelem, mi nagyobb volt mindennél, Most elmúlt könnyedén. A szívedben nincs már nekem hely, Még most sem tudom hol rontottam el. Bocsáss meg nekem kedvesem!!! Írta: Netty Irodalmi pályázati felhívás A József Attila-centenárium tiszteletére az Alternatív Szakképző Iskola PÁLYÁZATOT HIRDET TANULÓI számára. Adolgozatíró feladata a költő alkotói portréjának kimunkálása. Az értekezések előválogatáson vesznek részt, majd a döntőbe jutott diákok szakmai zsűri előtt mérhetik össze tudásukat. A legjobb pályamunkát díjjal jutalmazzuk és az iskolaújság tavaszi számában is megjelentetjük. Az irodalmi alkotások benyújtási határideje: február első hete. További tájékoztatást Tóth Mariann tanárnőtől kaphattok. Szavalóverseny A Teátrum Alapfokú Művészetoktatási Intézmény ismét megrendezte szavalóversenyét november 13-án Szolnokon a Széchenyi Körúti Általános Iskolában. Nevezni egy szabadon választott verssel lehetett. Iskolánkat Bóna Fruzsina, Földvári Dorottya és Ötvös Tünde képviselte. Színvonalas teljesítményükért magyar irodalomból szaktanári dicséretben részesültek. Nélküled Rájöttem, az életem nélküled mit sem ér, Hisz szívem minden percben bús magányban él. Szeretnélek átölelni, s mondani: Szeretlek, Mert minden vágyam az, hogy boldoggá tegyelek. De tudom, számodra nem én vagyok a boldogság, Nem én vagyok a szerelem, a vidámság. A lelkem mélyén mégis reménykedek, bár nincs értelme, De nem tudom felfogni, mert te vagy az életem lételeme. Írta: Ghepy

11 11. oldal Nagyvisnyón jártunk, gólyákat avattunk Igazán költői, de lássuk a következő társaság versét, akik a The King Team nevet választották: Akisbéka felmászott a fára, Aszoftver ment volna utána. Agólya a szótárfüzetet magolta, Míg az infláció fogalmát nem tudta. Fantasztikus, ugye? De ez még nem minden! A következő verset a Cickányok csapata írta: Én vagyok a kisbéka, Felfal a nagy gólya. Aszoftver elég jó, De rossz, mióta bejött az infláció Drága már a szótárfüzet, Ezért írom ezt a jegyzetet. A 2004/2005-ös tanévben iskolánk két osztállyal bővült, egy közgazdasági-informatikus és egy nyelvi előképzős osztállyal. Ahogyan más iskolákban is szokás a gólyaavatás, mi is megrendeztük, rendhagyó módon, ugyanis a szokásostól eltérően a két kilencedik és a tizedik osztály együtt ment kirándulni október 8-9-én Nagyvisnyóra. A déli órákban érkeztünk meg, így miután mindenki lepakolt, elkezdődött a főzőcskézés. Mind a három osztály különkülön készített ebédet. Hol paprikás krumpli, hol pörkölt főtt a bográcsban. Végül délutánra előállt a várva várt alkotás minden osztály részéről, és egy jót lakmározhatott mindenki. Az ebéd" után az összes diák szabadon tevékenykedhetett a tábor területén. Volt, aki pingpongozott, volt aki biliárdozott, de lehetett lelkes szurkolóként is izgulni a tanár-diák futballmérkőzésen. Este hagyományos avató feladatoktól eltérően közösen, minden osztály és a tanárok számára vetélkedőt szerveztünk. A legeredményesebb csapat jutalma egy csokitorta volt, amit a diákok sajnálatára a tanárok találó nevű - TORTA csapata nyert meg. Sok érdekes feladatot kellett végrehajtania a társaságnak, volt akit kisminkeltek, vagy éppen lufit kellett borotválni, de a múmiakészítés sem állt távol a versenyzőktől. Külön kiemelnénk a versírást. A csapatoknak rímelő sorokat kellett írniuk, de nem akárhogy, a megadott szavainknak is benne kellett lenniük! Igazán ügyesen fogalmazott a Torta csapat is! Kisbéka, kisbéka, Merre jár a gólya? Infláció közepén Szótárfüzetét hozza. Kisbéka, kisbéka, Hová lett a szoftverka? Elvitte a gólya? Megadott szavaink: Kisbéka, gólya, szótárfüzet, szoftver, infláció. A Magas IQ-jú gyerekek csapatának verse: Volt egyszer egy kis béka, Megette a nagy gólya. Szoftver és az infláció nem tudom mi, Aszótárfüzetem meg régi. Gólyaeskü ESKÜSZÖM, hogy az iskolában való tartózkodásom alatt, a nagyokat hűen szolgálom, kérésüknek mindig eleget teszek, és ha kell, a táskájukat is cipelem. A zsebpénzem szó nélkül odaadom, s ha netán ellenkeznék, a verést bátran állom. A vécében előreengedem őket, még ha sürgős is a dolgom. Ha szemetet találok, rögtön felveszem, a tanárokkal sosem kekeckedem. Az iskolát is hűen szolgálom, még ha ezt már most bánom! Az utcán a tanároknak mindig köszönök, a tanulással sok időt töltök. Ha ezeket a feltételeket betartom, az iskola tagja vagyok." A vetélkedő fáradalmai után mindenki kapott egy szusszanásnyi szünetet az eredményhirdetésig. Mindezt a tábor ebédlőjében tartottuk, ahol minden ott lévő diák és tanár egybegyűlt. A díjak átadása előtt egy kis meglepetés fogadta a gólyákat" ugyanis, mint minden más iskolában a kilencedikeseknek, nekik is le kellett tenniük az úgynevezett gólyaesküt, amit a tizedikes diákok találtak ki. E találó ígérettételt egy tizedikes diák felolvasása után kellett mondaniuk a gólyáknak. Az összes kilencedikes diák kapott emlékbe egy példányt. A gólyaeskü letétele, és az eredményhirdetés után hajnalig tartó bulit rendeztünk. Másnap reggel sajnos indulnunk kellett haza. Útközben betértünk Egerbe, ahol reggeliztünk és sétáltunk is. Nagyon jól éreztük magunkat, sok-sok élménnyel gazdagon tértünk haza. BF

12 12. oldal Advent A karácsony méltó megünneplésének elengedhetetlen része az advent, az ünnepet megelőző négy hét. Az advent varázslatos hangulatát, a karácsonyi várakozást a régmúlt mitológiája alakította ki. A latin eredetű szó (adventtus) megérkezést jelent. Az András napjához legközelebb eső vasárnap és december 25-e közötti négyhetes szent idő a karácsonyra való lelki felkészülés ideje, a Jézus születésére való várakozás és a reménykedés időszaka. A gyertyagyújtás a keresztény mitológiában annak a fontos események a része, amely Jézus eljövetelét jelenti. Minden újabb gyertya meggyújtásával egyre közelebb kerülünk a karácsonyhoz. Ősi időkből származik a varázskör gondolata. Koszorút fontak az emberek szalmából, fűzfavesszőből vagy zöld fenyőágakból, és vörös illetve aranyszínű szalagokkal díszítették. A zöld a termés színe volt, a piros az életé, a sárga és az arany a fényé. A koszorú vagy a kör az örökkévalóság jelképe volt és azé a varázserőé is, amely nem törik meg, nem múlik el. Azt tartották, hogy az ilyen szent koszorúkkal minden gonosz szellemtől meg lehetett menteni a házat. Az adventi koszorú készítése a 19. században jött divatba, és ezeket a koszorúkat egészíti ki a toboz, a makk, a mákgubó vala- mint, egyéb száraz termések ban Berlin-Tegelben született meg az a gondolat, hogy a fakarikát fonott fenyőkoszorúval helyettesítsék, és a huszonnégy gyertya helyett csupán négyet tűzzenek rá, a négy adventi vasárnap jelképeként. Így végül elég kicsi lett a koszorú ahhoz, hogy a családi házakban és lakásokban is helyet kapjon és hirdethesse a közeledő karácsony örömét. Jászkürt Futófesztivál Idén is sor került a Jászkürt futófesztiválra, városunkban október közepén. Sok lelkes résztvevőt, kicsiket és nagyokat egyaránt mozgósított ez a program. Sajnos az időjárás nem volt kedvező, mégis sokan álltak rajtvonalhoz ezen a borongós vasárnap délelőttön. Iskolánkból is megbirkóztak néhányan a 2 km-es távval. Külön büszkék vagyunk Notheiszné Ihász Adrienn tanárnőre, aki a VII. korcsoport női tagjai között 2. helyen végzett, és Kis Attila tanár úrra, aki a VIII. korcsoportban a férfiak között a 3. helyen szerepelt. Az iskolák között az Alternatív Szakképző Iskola 6. helyen végzett 10%-os részvételi aránnyal, ami a mi oldalunkról 26 főt jelentett. Reméljük jövőre többen leszünk, s iskolánk jó hírnevét e versenyen is öregbítjük. BF Általában az egyházi ünnepekhez különféle hiedelmek, babonák társulnak. Az advent időszakához is kötődik néhány ilyen. Például, míg az Alföldön az volt a szokás, hogy a hajnali misére való harangozáskor a lányok mézet vagy cukrot ettek, hogy ettől édes legyen a nyelvük, s mielőbb férjet édesgessenek magukhoz, Salgótarján környékén azt tartották, hogy ilyenkor tüzes emberek jártak, kiknek a szájukból tűz áradt. Az ilyen tüzes emberek ellen a néphit szerint olvasóval (rózsafüzér) lehetett védekezni. Erdélyben pedig a hajnali mise ideje alatt az összes ajtót, ablakot zárva tartották, mivel ilyenkor a boszorkányok állati alakot öltenek, házakba, ólakba próbálnak jutni, s ott rontást okoznak. Az Alternatív Szakképző Iskola diákújságja Kiadja: Alternatív Szakképző Iskola Jászberény, Szabadság tér 1. Tel: altszi@vent.hu Felelős kiadó: Molnárné Somogyi Margit fenntartó képviselője Szerkesztők: Bóna Fruzsina, Simon-Kiss Judit, Farkas Adrienn és Tóth Mariann tanárnő Sokszorosítás: MOLTEAM Kft. Felelős vezető: A Kft. igazgatója.

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA Mi legyek, ha nagy leszek? pályaválasztási nyílt nap 2013. január 22. A program az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Nemzeti Együttműködési Alap és Civil Támogatások Igazgatósága támogatásával valósul meg.

Részletesebben

Akárki volt, Te voltál!

Akárki volt, Te voltál! Mindenkinek annyi baja van, az annyi bajnak annyi baja van, hogy annyi baj legyen. A. E. Bizottság: Vaníliaálomkeksz Előszövegelés De sok gyerekfilmet meg kellett néznem a gyerekeimmel! Micsoda időpocsékolás

Részletesebben

Szabóné Tóth Judit: Ballagó diákok búcsúzója. Pöttöm kis elsősként - hátunkon nagy táska - félve és ámulva léptünk az iskolába.

Szabóné Tóth Judit: Ballagó diákok búcsúzója. Pöttöm kis elsősként - hátunkon nagy táska - félve és ámulva léptünk az iskolába. Szabóné Tóth Judit: Ballagó diákok búcsúzója Pöttöm kis elsősként - hátunkon nagy táska - félve és ámulva léptünk az iskolába. A tanító néni kedves mosolya bátorított minket, az első "o" betűnél még ő

Részletesebben

Aki az interjút készítette: Farkasfalvi Dominik, Fehér Krisztián, Murányi Márk

Aki az interjút készítette: Farkasfalvi Dominik, Fehér Krisztián, Murányi Márk Aki az interjút készítette: Farkasfalvi Dominik, Fehér Krisztián, Murányi Márk Aki válaszolt: Mika Ági néni 1. Mikor járt a sulinkba? 1976-tól 1984-ig. 2. Melyik teremben volt az osztálya? Az info. 3.

Részletesebben

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG)

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy Igen? Kérlek, ne zavarj, imádkozom. De te megszólítottál! Én, Téged megszólítottalak? Biztos, hogy nem! Csak imádkozom:

Részletesebben

Szerintem vannak csodák

Szerintem vannak csodák Brjeska Dóra Szerintem vannak csodák De neked is tenned kell értük 2015 Bevezetés Ajánlom ezt a könyvet valakinek, aki már egy másik, sokkal békésebb helyről vigyáz ránk és segít nekünk. Így kezdődik egy

Részletesebben

Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD

Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD TÁJÉKOZTATÓ FÜZET gyerekeknek Ferrádi Hádi, a kis versenyautó Ismersz olyan meséket, amiben versenyautók vagy sportkocsik szerepelnek? Ismered például Villám McQueent?

Részletesebben

Tisztelt Bizottság! Vizsgálatunk 4 fő területre oszlik:

Tisztelt Bizottság! Vizsgálatunk 4 fő területre oszlik: Tisztelt Bizottság! A Hétszínvilág Egyesület szerződéséhez híven elkészítette a kortárssegítő képzésre jelentkezők fiatalok körében felmérését. A kérdőív az Ifjúság Kutatás 2000 Dunaújváros felhasználásával

Részletesebben

1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15.

1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15. Szakmai beszámoló a kerületi kortárssegítő képzésről 1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15. 2. A képzés további időpontjai és helyszíne:

Részletesebben

KÖNNYEN KI TUDOD MONDANI? NEM!

KÖNNYEN KI TUDOD MONDANI? NEM! KÖNNYEN KI TUDOD MONDANI? NEM! A következő kérdőív azt méri fel, hogy mennyire tudsz másoknak nemet mondani, mennyire vagy képes kiállni a neked fontosnak tartott dolgok mellett akkor is, ha ez éppen mások

Részletesebben

Módszertani segédlet pedagógusoknak a dohányzással kapcsolatos órák megtartásához. Óravázlatok Projektötletek Megbeszélendő kérdések

Módszertani segédlet pedagógusoknak a dohányzással kapcsolatos órák megtartásához. Óravázlatok Projektötletek Megbeszélendő kérdések Módszertani segédlet pedagógusoknak a dohányzással kapcsolatos órák megtartásához Óravázlatok Projektötletek Megbeszélendő kérdések A dohányzás káros hatásai Javasolt évfolyam: 7 12. Időbeosztás Tanári

Részletesebben

11 Mindig van két lehetőség. Vagy nincs. Kacs RETTEGJETEK ÉRETTSÉGIZŐK A cikk szerzője, Kercsó Katalin búcsúbeszéde a ballagási ünnepségen. A ballagók névsorát megtalálod az utolsó oldalon! Most ezzel

Részletesebben

FEHÉRVÁRI ANIKÓ KUDARCOK A SZAKISKOLÁKBAN TANULÓI ÖSSZETÉTEL

FEHÉRVÁRI ANIKÓ KUDARCOK A SZAKISKOLÁKBAN TANULÓI ÖSSZETÉTEL 23 FEHÉRVÁRI ANIKÓ KUDARCOK A SZAKISKOLÁKBAN A tanulmány egy 2008-as vizsgálat eredményei 1 alapján mutatja be a szakiskolai tanulók szociális összetételét, iskolai kudarcait és az azokra adott iskolai

Részletesebben

Tommaso Grado SÓLYOMLÁNY

Tommaso Grado SÓLYOMLÁNY Néha fel kell adnunk az elveinket, hogy megélhessük az álmainkat Tommaso Grado SÓLYOMLÁNY - részlet - Szakmai konzultáns: dr. Almási Krisztina Borító és tördelés: White Noise Team ISBN 978-963-12-4568-4

Részletesebben

Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része

Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része Kislányként sok álmom volt. Embereknek szerettem volna segíteni, különösen idős, magányos embereknek. Arrol

Részletesebben

Tanmenetek. November 1. Õszinteség, titoktartás 2. Az egészséges étrend

Tanmenetek. November 1. Õszinteség, titoktartás 2. Az egészséges étrend Tanmenetek Minden évfolyamon heti egy órában (évi 36) terveztük meg a NAT és a kerettanterv tartalmainak megfeleltetett témákat. Mivel az egyes nevelési témák évfolyamonként visszatérnek, mindig az osztályhoz

Részletesebben

FELMÉRÉS A ROMÁN NYELV OKTATÁSÁRÓL

FELMÉRÉS A ROMÁN NYELV OKTATÁSÁRÓL Hargita Megye Tanácsa RO-530140 Csíkszereda, Szabadság tér 5. szám Tel.: +4-0266-207700, Fax: +4-0266-207703, info@hargitamegye, www.hargitamegye.ro FELMÉRÉS A ROMÁN NYELV OKTATÁSÁRÓL A román nyelv és

Részletesebben

Kompetencia és performancia /Egy útkeresés tapasztalatai/

Kompetencia és performancia /Egy útkeresés tapasztalatai/ Kompetencia és performancia /Egy útkeresés tapasztalatai/ Oktatáspolitikai alapdokumentumok kívánják meg a ma iskolájától, hogy mielőbb jusson túl azon a tartalmi és módszertani váltáson, amit már maga

Részletesebben

ÉLETMŰHELY. Mi a program célja?

ÉLETMŰHELY. Mi a program célja? ÉLETMŰHELY Mi a program célja? A kreatív gondolkodás és a kreatív cselekvés fejlesztése, a személyes hatékonyság növelése a fiatalok és fiatal felnőttek körében, hogy megtalálják helyüket a világban, életük

Részletesebben

Csillag-csoport 10 parancsolata

Csillag-csoport 10 parancsolata Csillag-csoport 10 parancsolata 1. Nagyon jól érezd magad mindig, mert ilyen hely nem lesz több a világon. (Panka) 2. Próbálj meg normálisan viselkedni, hogy ne legyenek rád dühösek. (Vince) 3. Kitartóan

Részletesebben

Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet!

Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet! Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet! Mivel sem az én szüleim, sem férjem szülei nem álltak olyan jól anyagilag, hogy támogatni tudtak volna új otthonunk megteremtésében, esküvőnk után vidékre kötöztünk

Részletesebben

Közösségi szolgálati napló

Közösségi szolgálati napló Élményeim, tapasztalataim: Közösségi szolgálati napló Név:... Oktatási azonosító:... Kedves középiskolás Diák! Bizonyára sokat hallottál már a közösségi szolgálatról, és foglalkoztat a kérdés: Miért éppen

Részletesebben

www.tantaki.hu Oldal 1

www.tantaki.hu Oldal 1 www.tantaki.hu Oldal 1 Problémacsillapító szülőknek Hogyan legyen kevesebb gondom a gyermekemmel? Nagy Erika, 2012 Minden jog fenntartva! Jelen kiadványban közölt írások a szerzői jogról szóló 1999. évi

Részletesebben

MagyarOK 1.: munkalapok 3

MagyarOK 1.: munkalapok 3 1. Mi a tárgy neve? kártyák telefon lámpa számítógép / laptop kulcs pénz igazolvány toll nyomtató asztal szék szemüveg könyv kávéfőző bögre buszjegy papír zsebkendő mobiltelefon ceruza Szita Szilvia és

Részletesebben

Helyzetképek: középiskolások infokommunikációs kultúrája

Helyzetképek: középiskolások infokommunikációs kultúrája Generációk az információs társadalomban Infokommunikációs kultúra, értékrend, biztonságkeresési stratégiák Projekt záró workshop TÁMOP-4.2.1/B-09/1/KONV-2010-0005 Program Helyzetképek: középiskolások infokommunikációs

Részletesebben

Ballagási ünnepség

Ballagási ünnepség Felelős szerkesztő: Breznay Gáborné Írta és szerkesztette: Molnár Máté Fotókat készítette: Lajos Abigél és Róka Zsófia Ballagási ünnepség 2016.04.29. Igen, elballagtak a SZISZKI végzős diákjai is. Könny,

Részletesebben

Közösségi szolgálati napló

Közösségi szolgálati napló Közösségi szolgálati napló Kedves középiskolás Diák! Bizonyára sokat hallottál már a közösségi szolgálatról, és foglalkoztat a kérdés: Miért éppen most? Miért nekem? Mire jó ez? Tudjuk és megértjük, ha

Részletesebben

Beszámoló Szabó Letícia

Beszámoló Szabó Letícia Beszámoló Szabó Letícia A küldő iskola neve: BVHSZC Kanizsay Dorottya Szakképző iskolája A szakma neve: Szociális gondozó és ápoló A projekt neve: Erasmus+ program, M.I.T.O. - Mobilitá in Toscana - Ápoló

Részletesebben

Fityó néni és a drága aranyos szerelő bácsik

Fityó néni és a drága aranyos szerelő bácsik Fityó néni és a drága aranyos szerelő bácsik Több éves gyakorlattal fejlesztették tökélyre kifinomult praktikáik egész arzenálját. Kódszavaik tárháza régi, legendássá vált esetekből épült fel, ám legtöbbször

Részletesebben

A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap

A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap A jó gyakorlat célja Az idegen nyelvi nap során a tanulók különböző idegen nyelvi foglalkozásokon, workshopokon

Részletesebben

.a Széchenyi iskoláról

.a Széchenyi iskoláról Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk

Részletesebben

TÁMOP-6.1.2-11/1-2012-0584. Dömötöri Sándor Vendéglátó Kft. egészségre nevelési programja EGÉSZSÉGNAP

TÁMOP-6.1.2-11/1-2012-0584. Dömötöri Sándor Vendéglátó Kft. egészségre nevelési programja EGÉSZSÉGNAP Dömötöri Sándor Vendéglátó Kft. egészségre nevelési programja EGÉSZSÉGNAP A dohányzás a burgonyafélék családjába tartozó dohánynövény leveleinek élvezete. Valószínűleg először Kolumbusz és társai találkoztak

Részletesebben

Családsegítés az Otthon Segítünk Szolgálatban

Családsegítés az Otthon Segítünk Szolgálatban Embertárs (2005/1.) Tamásné Kollár Magdolna Családsegítés az Otthon Segítünk Szolgálatban Esettanulmány. (a neveket és az adatokat természetesen megváltoztattuk) Klári 22 éves. Két kicsi gyermeke van:

Részletesebben

Csábítás Akadémia Online Tanfolyam 5. rész

Csábítás Akadémia Online Tanfolyam 5. rész Csábítás Akadémia Online Tanfolyam 5. rész Copyright: Csábítás Akadémia 2009-2010 Alapító, vezetı: Nicholas Victor Megnyitás és rutinátmenetek avagy: hogyan kerüld el a lefagyást? Jocky cikke Ez elég szar

Részletesebben

Prievara Tibor Nádori Gergely. A 21. századi szülő

Prievara Tibor Nádori Gergely. A 21. századi szülő Prievara Tibor Nádori Gergely A 21. századi szülő Előszó Ez a könyvecske azért született, hogy segítsen a szülőknek egy kicsit eligazodni az internet, a számítógépek (összefoglaló nevén az IKT, az infokommunikációs

Részletesebben

A Bemeneti mérés eredményeinek összegzése

A Bemeneti mérés eredményeinek összegzése A Bemeneti mérés eredményeinek összegzése A mérés értékelési folyamatban 8 partneriskolánk 975 tanulója vett részt. Iskolák Létszám Baross Gábor Szakképző Iskola és Kollégium 107 Beregszászi Pál Szakközépiskola

Részletesebben

TÁMOP A Én is továbbtanulok

TÁMOP A Én is továbbtanulok TÁMOP-3.3.10.A-12-2013-0018 Én is továbbtanulok A pályázat indulása Iskolánk, a Szolnoki Műszaki Szakközép és Szakiskola Pálfy-Vízügyi Tagintézménye 2013-ban pályázott a TÁMOP-3.3.10.A-12-2013 kódszámú

Részletesebben

A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje

A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje 173 Ecsédi Edit A diákok megismerése Az Egyéni Fejlődési Terv alkalmazásának tapasztalatai A Dobbantó program egyik fontos

Részletesebben

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ OM azonosító: 201190 7632 Pécs, Melinda u. 23. Tel./fax: 72/410-596 email: postmaster@pjngszi.t-online.hu Kedves Érdeklődő! Ön a Pécsi

Részletesebben

Buzsáki Gábor: Az életed kiszámolható!

Buzsáki Gábor: Az életed kiszámolható! Minden jog fenntartva 2015 www.asztropatika.hu 1 Ha egy problémával sokat foglalkozol, előbb-utóbb rátalálsz a megoldásra! Pontosan úgy, ahogyan ez lassan már 20 éve velem is történt a személyes tanácsadásaim

Részletesebben

A boldogság benned van

A boldogság benned van Halász Emese A boldogság benned van 50 lépés a boldogság felé Előszó Kedves Olvasó! Levelem hozzád, azzal kezdeném, hogy el kell mondanom pár dolgot Neked! Nagyszerű híreim vannak ugyanis. Képzeld, a boldogság

Részletesebben

JAJ DE JÓ A VAKÁCIÓ!!!

JAJ DE JÓ A VAKÁCIÓ!!! A VAJDA PÉTER ÉNEK- ZENEI ÁLTALÁNOS ÉS SPORTISKOLA LAPJA 18. ÉVFOLYAM 5. SZÁM 2012. JÚNIUS Botos Auróra 3.s JAJ DE JÓ A VAKÁCIÓ!!! tartalom JÚNIUS 3 Kiváló Vajdások 4 Pedagógusnapra 5 Németországban Comeniussal

Részletesebben

A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium felvételi tájékoztatója

A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium felvételi tájékoztatója A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium felvételi tájékoztatója Az iskola neve: Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium Az iskola OM-azonosítója: 028300

Részletesebben

Beszámoló. Informatika szakkör

Beszámoló. Informatika szakkör Beszámoló Informatika szakkör A TÁMOP - 3.1.4. C-14-2015-0464 Innovatív iskolák fejlesztése 2. ütem pályázatnak keretében szeptember10-től október 19-ig heti 2 órában, összesen 12 óra informatika szakkört

Részletesebben

Munkaterv. 2013/2014-as tanév. A Diákönkormányzat által szervezett programokról. Készítette: Sebestyén Tímea a DÖK patronáló pedagógusa

Munkaterv. 2013/2014-as tanév. A Diákönkormányzat által szervezett programokról. Készítette: Sebestyén Tímea a DÖK patronáló pedagógusa Munkaterv 2013/2014-as tanév A Diákönkormányzat által szervezett programokról Készítette: Sebestyén Tímea a DÖK patronáló pedagógusa Nyíregyháza, 2013. augusztus 29. A 2013/2014-es tanév legfőbb célkitűzései

Részletesebben

rk Ti e ry A varázslatos könyvjelző

rk Ti e ry A varázslatos könyvjelző Y Yo rk Ti Ti Tmes bests bestsellerszerzői Times York New A e ry Hen t ellerszerzői Winkler & Lin Oliver Henry Winkler & Lin Oliver A varázslatos könyvjelző Az iskola remek hely, de néha nem olyan könnyű.

Részletesebben

"Soha nem érzem, hogy itt a plafon" - Interjú Bánsági Ildikóval

Soha nem érzem, hogy itt a plafon - Interjú Bánsági Ildikóval "Soha nem érzem, hogy itt a plafon" - Interjú Bánsági Ildikóval 2014. augusztus 26. kedd, 07:00 "Mindig büszke voltam, ha valami újra hívtak. Soha nem érzem, hogy itt a plafon, hanem inkább azt, hogy szeretnék

Részletesebben

8200 Veszprém, Halle utca. 3. Tel./Fax: / , 88/ KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLATI NAPLÓ

8200 Veszprém, Halle utca. 3. Tel./Fax: / , 88/ KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLATI NAPLÓ 8200 Veszprém, Halle utca. 3. Tel./Fax: 0036 88/569-880, 88/569-881 E-mail:sef@sef.hu KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLATI NAPLÓ Közösségi szolgálati napló Kedves Diákunk! Bizonyára sokat hallottál már a közösségi szolgálatról,

Részletesebben

MagyarOK A2+ munkalapok 1

MagyarOK A2+ munkalapok 1 1. Ismerkedünk munkalap / Kérdés Válasz 1. Jól hallom, hogy nem vagy magyar? Jól hallom, hogy nem magyar? 2. Hol dolgozol? Hol dolgozik? 3. Hol élsz? Hol él? 4. Mivel foglalkozol / foglalkozik? Milyen

Részletesebben

Csoportprofil A 4.B OSZTÁLY KIEMELKEDŐ KÉPESSÉGŰ TANULÓIRÓL. Tarné Éder Marianna ÚJPESTI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM

Csoportprofil A 4.B OSZTÁLY KIEMELKEDŐ KÉPESSÉGŰ TANULÓIRÓL. Tarné Éder Marianna ÚJPESTI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM Csoportprofil A 4.B OSZTÁLY KIEMELKEDŐ KÉPESSÉGŰ TANULÓIRÓL Tarné Éder Marianna ÚJPESTI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM TARTALOM A 4.B OSZTÁLY KIEMELKEDŐ KÉPESSÉGŰ TANULÓI... 2 MEGKÜLÖNBÖZTETŐ

Részletesebben

Szita Szilvia - www.magyarora.com 2004. II. Biztatás, bátorítás

Szita Szilvia - www.magyarora.com 2004. II. Biztatás, bátorítás I Biztatás, bátorítás I Biztatás, bátorítás Beszédpanelek és mintadialógusok - Ne izgulj, menni / sikerülni fog! - Ne butáskodj, menni / sikerülni fog! - Ne hülyéskedj, menni / sikerülni fog! - Ne félj,

Részletesebben

Legyen, BELÉPŐ ??? !!! JULIE FISON

Legyen, BELÉPŐ ??? !!! JULIE FISON Legyen, BELÉPŐ???!!! ahogy akarod! ÁLOM vagy VALÓSÁG JULIE FISON Elsô fejezet Ahogy leszálltam a buszról, már tudtam, hogy nagy hír vár rám. Nagyon nagy. Elindultam a folyosón a barátnôim felé, remegve

Részletesebben

Örömre ítélve. Már jön is egy hölgy, aki mint egy

Örömre ítélve. Már jön is egy hölgy, aki mint egy Örömre ítélve Fotók: Gál Efraim Ha a drog egy fallal körbezárt város, akkor ki engedélyezi vagy tiltja a kijárást? Vajon ha az embernek több száz kulcsa lenne az örömhöz, bárhova bezárhatnák? Nem tudom.

Részletesebben

7. Hitoktatás egyéb gyakorlati kérdései

7. Hitoktatás egyéb gyakorlati kérdései 7. Hitoktatás egyéb gyakorlati kérdései II. A hitoktatás mai helyzetelemzése a. A hittanórák időpontjával kapcsolatos kérdések A közoktatási intézményekben (óvodákban, általános iskolákban) törvény által

Részletesebben

Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül. 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika

Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül. 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika Péterfy Bori színész- és énekesnő. A Krétakör Színháznak, majd 2008-tól Alföldi menesztéséig a Nemzeti Színház társulatának

Részletesebben

Eredetileg a szerző honlapján jelent meg. Lásd itt.

Eredetileg a szerző honlapján jelent meg. Lásd itt. Eredetileg a szerző honlapján jelent meg. Lásd itt. Andrassew Iván A folyó, a tó és a tenger A platón ültünk Avrammal, a teherautót egy szerzetes vezette. A hegyoldalból a menekülttábor nem tűnt nagynak.

Részletesebben

Aztán eljött a nap, amikor már nem kapta a segélyt, csak valami járuléknak nevezett, nevetségesen kicsi összeget

Aztán eljött a nap, amikor már nem kapta a segélyt, csak valami járuléknak nevezett, nevetségesen kicsi összeget Kovács Gabriella Hát ennyi volt... Hát ennyi volt érezte, hogy itt az út vége. Tehetetlenül, fáradtan feküdt a hideg kövön a fagyos szélben és nem akart többé engedelmeskedni a teste. Már nem érzett fájdalmat

Részletesebben

Kálmán Eszter SZINASZTRIA. Kapcsolatok az asztrológia tükrében

Kálmán Eszter SZINASZTRIA. Kapcsolatok az asztrológia tükrében Kálmán Eszter SZINASZTRIA Kapcsolatok az asztrológia tükrében Előszó Önmagunkra a kapcsolataink tükrében látunk rá a legjobban: kik vagyunk valójában, mi a Sorsunk, mikor, kivel mi a feladatunk. Mind olyan

Részletesebben

A 2016/2017. tanévben induló osztályok:

A 2016/2017. tanévben induló osztályok: Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum BÉKÉSY GYÖRGY SZAKKÖZÉPISKOLÁJA 1174 Budapest, Széchenyi u. 9-11. Telefon: +36-1-256-16-73 +36-1-257-00-32 OM azonosító: 203061 Telephely kód: 002 Nyitott kapuk

Részletesebben

Módszertani segédlet pedagógusoknak az első szexszel kapcsolatos órák megtartásához. Óravázlatok Projektötletek Megbeszélendő kérdések

Módszertani segédlet pedagógusoknak az első szexszel kapcsolatos órák megtartásához. Óravázlatok Projektötletek Megbeszélendő kérdések Módszertani segédlet pedagógusoknak az első szexszel kapcsolatos órák megtartásához Óravázlatok Projektötletek Megbeszélendő kérdések Első szex Javasolt évfolyam: 7 12. Időbeosztás Tanári tevékenység Tanulói

Részletesebben

Ősi családi kör 2012

Ősi családi kör 2012 Ősi családi kör 2012 Egy ősember(őe) és egy ősasszony(őa) ülnek a tűz mellett és rágcsálnak egy-egy cupákot. ŐA: Jenő te nem fázol? Olyan huzatos ez a barlang. ŐE: Ne morogj! Örülj, hogy fedél van a fejed

Részletesebben

Hogyan kell használni a SZÓFOGADÓ füzeteket? SZÓFOGADÓ füzetek

Hogyan kell használni a SZÓFOGADÓ füzeteket? SZÓFOGADÓ füzetek SZÓFOGADÓ füzetek A SZÓFOGADÓ füzetek olyan hétköznapi dolgokban szeretnének segíteni neked, amikről nem biztos, hogy tanulni fogsz az iskolában Ilyen témák például a fogmosás, a közlekedés, táplálkozás,

Részletesebben

Szülői elégedettségmérés eredményeinek összegzése

Szülői elégedettségmérés eredményeinek összegzése Szülői elégedettségmérés eredményeinek összegzése Kisfaludy Károly Középiskolai Kollégium 2015. május 5. Intézményünkben bevett gyakorlat, hogy a tanév végéhez közeledve elégedettségméréseket végzünk legfontosabb

Részletesebben

Mesénkben a példák, amelyeket az óvodáskorú gyermekek könnyen megérthetnek, elemi matematikai információkat közölnek. Könyvünk matematikai anyaga

Mesénkben a példák, amelyeket az óvodáskorú gyermekek könnyen megérthetnek, elemi matematikai információkat közölnek. Könyvünk matematikai anyaga ELŐSZÓ Kedves szülők! Gyermekeik, mint egykor önök is, szeretik a meséket. Reméljük, hogy könyvünk tetszeni fog nekik. De önöknek elárulunk egy titkot: ez a könyv nem csak mese. Azt szeretnénk, ha gyermekeik,

Részletesebben

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLlÉTÉRŐL 2012 1 Miről szól az UNICEF gyermekjólléti jelentése, és mi a célunk vele? 2 Te is kíváncsi vagy, hogyan élnek ma Magyarországon

Részletesebben

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL 2012 1 Miről szól az UNICEF gyermekjólléti jelentése, és mi a célunk vele? Te is kíváncsi vagy, hogyan élnek ma Magyarországon

Részletesebben

100 női önismereti kérdés. 100 önismereti kérdés azoknak a nőknek, akik javítani akarnak magukon, a párjukon és a párkapcsolatukon

100 női önismereti kérdés. 100 önismereti kérdés azoknak a nőknek, akik javítani akarnak magukon, a párjukon és a párkapcsolatukon 100 női önismereti kérdés 100 önismereti kérdés azoknak a nőknek, akik javítani akarnak magukon, a párjukon és a párkapcsolatukon Kedves Olvasó! Talán az Ön fejében is megfordult a kérdés: vajon miért

Részletesebben

KUTATÁSI ÖSSZEFOGLALÓ

KUTATÁSI ÖSSZEFOGLALÓ KUTATÁSI ÖSSZEFOGLALÓ Második esély típusú intézmények és programjaik Az Equal program keretén belül szervezett Fiatalok Tematikus Hálózat megbízásából a tanulmány szerzői arra vállalkoztak, hogy átfogó

Részletesebben

- A Kodály iskola kóruséletéről híres. Te is tagja vagy valamelyik kórusnak?

- A Kodály iskola kóruséletéről híres. Te is tagja vagy valamelyik kórusnak? INTERJÚ Tarek Ferenccel Sokan sokféle indíttatásból kezdjük meg zeneiskolai tanulmányainkat. Vannak, akik szüleik kezdeményezésére, mert egykor ők maguk is zenéltek, vagy pont azért, mert felnőtt korban

Részletesebben

Sajtóközlemény. A stresszt okolják a magyarok a betegségekért. 2012. november 14.

Sajtóközlemény. A stresszt okolják a magyarok a betegségekért. 2012. november 14. Sajtóközlemény 2012. november 1. A stresszt okolják a magyarok a betegségekért A stressz tehet leginkább a rövidebb életről, a stressz miatt alakulnak ki bennünk a rettegett betegségek ezt gondolja a magyar

Részletesebben

Minőségbiztosítás a 2009/2010. tanév felmérésének kiértékelése

Minőségbiztosítás a 2009/2010. tanév felmérésének kiértékelése Minőségbiztosítás a 2009/2010. tanév felmérésének kiértékelése a Gallup Intézet nyilvános, bemért kérdőívei és feldolgozási módszere szerint Tanulói elégedettség kérdőívének kiértékelése Törpe tanulói

Részletesebben

Színbe hozunk! Találd meg magadban Te is az önkéntest!

Színbe hozunk! Találd meg magadban Te is az önkéntest! Színbe hozunk! Találd meg magadban Te is az önkéntest! Szia! A Faipari Tudományos Alapítvány saját profiljába vágó önkéntes programot indított ZuzmóKa néven. Az egy éven át tartó rendezvénysorozat önkéntesek

Részletesebben

AZ ISKOLAI EREDMÉNYESSÉG DIMENZIÓI ÉS HÁTTÉRTÉNYEZŐI INTÉZMÉNYI SZEMMEL

AZ ISKOLAI EREDMÉNYESSÉG DIMENZIÓI ÉS HÁTTÉRTÉNYEZŐI INTÉZMÉNYI SZEMMEL XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 AZ ISKOLAI EREDMÉNYESSÉG DIMENZIÓI ÉS HÁTTÉRTÉNYEZŐI INTÉZMÉNYI SZEMMEL Bander Katalin Galántai Júlia Országos Neveléstudományi

Részletesebben

Hogyan adjuk, és hogyan fogadjuk az önkéntes tevékenységet? Önkéntes motivációk és önkéntes menedzsment elemek. Groska Éva mentor

Hogyan adjuk, és hogyan fogadjuk az önkéntes tevékenységet? Önkéntes motivációk és önkéntes menedzsment elemek. Groska Éva mentor Hogyan adjuk, és hogyan fogadjuk az önkéntes tevékenységet? Önkéntes motivációk és önkéntes menedzsment elemek Groska Éva mentor Az önkéntes szemszögéből felmerülő szempontok 1. Milyen tevékenységeket

Részletesebben

Bói Anna. Konfliktus? K. könyvecskék sorozat 1.

Bói Anna. Konfliktus? K. könyvecskék sorozat 1. Bói Anna Konfliktus? K könyvecskék sorozat 1. Tartalom: Üdvözölöm a kedves Olvasót! Nem lehetne konfliktusok nélkül élni? Lehet konfliktusokkal jól élni? Akkor miért rossz mégis annyira? Megoldás K Összegzés

Részletesebben

Kutatócsoportunk1 2006 2007-ben a SuliNova Kht. megbízásából végezte

Kutatócsoportunk1 2006 2007-ben a SuliNova Kht. megbízásából végezte A TOVÁBBKÉPZÉSEK HATÁSA A PEDAGÓGUSOK SZEMLÉLETÉRE Kutatócsoportunk1 2006 2007-ben a SuliNova Kht. megbízásából végezte el a Kht. által szervezett Integrációs program keretébe tartozó pedagógus továbbképzések

Részletesebben

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2012-2013-as tanévre

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2012-2013-as tanévre BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2012-2013-as tanévre Kedves Leendő Tanulónk! Tisztelt Érdeklődő Szülők! Tájékoztatónk célja, hogy felvételi követelményeinket nyilvánosságra

Részletesebben

EFOP Érezd jól magad a bőrödben! Változatos tevékenységformák a Jászai Mari Általános Iskolában SZAKMAI BESZÁMOLÓ

EFOP Érezd jól magad a bőrödben! Változatos tevékenységformák a Jászai Mari Általános Iskolában SZAKMAI BESZÁMOLÓ 1 EFOP-1.3.9-17-2017-00011 Érezd jól magad a bőrödben! Változatos tevékenységformák a Jászai Mari Általános Iskolában SZAKMAI BESZÁMOLÓ Idegen nyelvi klub A megvalósítás időszaka: 2018. 02. 15.-2018. 05.

Részletesebben

A Székesfehérvári Otthon Segítünk Alapítvány bemutatása

A Székesfehérvári Otthon Segítünk Alapítvány bemutatása A Székesfehérvári Otthon Segítünk Alapítvány bemutatása A legnagyobb jó, amit a másik emberért tehetünk nem az, ha megosztjuk vele a gazdagságunkat, hanem ha elétárjuk a sajátját. (Benjamin Disareli) Palkovicsné

Részletesebben

1. Lecke: Bevezetés és a folyamat. elindítása

1. Lecke: Bevezetés és a folyamat. elindítása 1. Lecke: Bevezetés és a folyamat elindítása 1. Lecke: Bevezetés és a folyamat elindítása Gratulálok a döntésedhez! Kalló Melinda vagyok és üdvözöllek az első leckén! Ez egy kicsit rendhagyó tanítás lesz,

Részletesebben

Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában,

Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában, Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában, ama XII. ÁGOTA táborrul, mely tarttatott az jeles Szeged városában, azon vidám ifjak örömére!!! Az ÁGOTA Alapítvány (helyett) bemutatja (a 2

Részletesebben

válni a helyzet. Kész csoda, hogy ilyen sokáig maradt. Alig ha nem arra az ideje indulni -érzésre várt, amely néhány évenként rendre a hatalmába

válni a helyzet. Kész csoda, hogy ilyen sokáig maradt. Alig ha nem arra az ideje indulni -érzésre várt, amely néhány évenként rendre a hatalmába 2. fejezet Huszonnégy órányi utazás után finoman szólva jólesett feküdnie. A háta hónapok, de talán régebb óta fájt maga sem igazán tudta, mióta. A Kongói Demokratikus Köztársaság Bukavu nevű településén

Részletesebben

2. Mi a véleményed a programokról? - érdekesek voltak *********** - jók voltak ***** - változatosak voltak *** - sokszínűek voltak *

2. Mi a véleményed a programokról? - érdekesek voltak *********** - jók voltak ***** - változatosak voltak *** - sokszínűek voltak * EVALUÁCIÓ MÁJUSI CSEREPROGRAM 1. Milyen volt a tíznapos októberi csereprogram szervezettsége? - jó volt ****** - érdekes programok voltak ******** - jól szervezett volt ******** jó volt a programok aránya

Részletesebben

CSENGŐSZÓ. A Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola diáklapja 2015/2016-os tanév 2. szám

CSENGŐSZÓ. A Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola diáklapja 2015/2016-os tanév 2. szám CSENGŐSZÓ A Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola diáklapja 2015/2016-os tanév 2. szám Készítették: A Diák-újságíró szakkör tagjai: Juhász Valentina, Jónás Levente, Flórián Zsolt, Prohászka

Részletesebben

A Kosban Majdnem állandó szexuális izgalom. Korai erotikus tapasztalatok. Erőszakos cselekedetek a fizikai szerelmi aktusban.

A Kosban Majdnem állandó szexuális izgalom. Korai erotikus tapasztalatok. Erőszakos cselekedetek a fizikai szerelmi aktusban. LILITH A sumér hitvilágban Lilith a nagy magasságok szelének istennője, akit gonoszsága miatt száműztek az édenkertből. A világ teremtésében játszott szerepe azonban nem tisztázott. Az ókori Keleten keveréklényként

Részletesebben

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na

Részletesebben

Új Szöveges dokumentum

Új Szöveges dokumentum Csodagyerekek Gondoljanak a kis Mozartra! Négyévesen felmászott a zongoraszékre, és megkomponálta első hangversenydarabját. Nos, Hodek Dávid és Martincsák Kata hasonlóan ritka tehetségek, csak őket a szüleik

Részletesebben

Erasmus+ Lengyelország

Erasmus+ Lengyelország Erasmus+ Lengyelország 2016.05.30.-2016.06.05. Hétfőn indultunk Lengyelországba vonattal, az út 8 óra hosszú volt. A vége felé mindenki unta már az ülést. Katowicénél át kellett szállni egy másik vonatra,

Részletesebben

Szeretet volt minden kincsünk

Szeretet volt minden kincsünk Szeretet volt minden kincsünk Azt mondják, mindenkinek meg van írva a sorskönyvében az élete. Mindenkinek ki van jelölve z út, mint a kerti ösvény, szélekkel, jelekkel, hogy ne lehessen letérni róla. Van

Részletesebben

Séta a szülőfalumban. Beder Beáta V. osztályos tanuló

Séta a szülőfalumban. Beder Beáta V. osztályos tanuló Séta a szülőfalumban Egy szép napon elmentünk a barátnőmmel sétálni a szülőfalumban. Az Erzsébet parkban megmutattam az emlékművet, a református templomot meg a nyári színpadot. _ Te, nagyon szereted a

Részletesebben

Létezik egy nyelv melyet a világon mindenhol egyformán beszélnek!

Létezik egy nyelv melyet a világon mindenhol egyformán beszélnek! ! Létezik egy nyelv melyet a világon mindenhol egyformán beszélnek! Bár Jó estét kívánok! helyett nem mondhatjuk azt, hogy százhuszonhárom ettől függetlenül számokkal bármit kifejezhetünk, beleértve az

Részletesebben

Lesz-e Tarlós-bringa Budapesten?

Lesz-e Tarlós-bringa Budapesten? Lesz-e Tarlós-bringa Budapesten? Október vége van, 2013 októberéé, és jövő tavasszal, ha igaz, Budapesten is beindul a közbicikli rendszer, BUBI néven. Tud róla? Tudja, hogy mi is ez? Érdekli? Szeretné

Részletesebben

1. fejezet. Dorset, 2010 Egy évvel késõbb

1. fejezet. Dorset, 2010 Egy évvel késõbb 1. fejezet Dorset, 2010 Egy évvel késõbb A napok egyre rövidebbek. A fûre hullott almákat megcsipkedték a varjak. Viszem be a fát, és rálépek az egyik puha gyümölcsre; szétnyomódik a lábam alatt. November

Részletesebben

Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett

Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett 16 Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett mást is felfedezni vélt. Dühöt, talán. Kétségbeesést.

Részletesebben

Experience hotel service. Az élményturizmus lényegében ezt jelenti legyen élményekkel teli a pihenésed!

Experience hotel service. Az élményturizmus lényegében ezt jelenti legyen élményekkel teli a pihenésed! 1 Az élményturizmus lényegében ezt jelenti legyen élményekkel teli a pihenésed! Mi az az élményturizmus? Nyaralni, túrázni, utazni mindenki másképp szokott. Van, aki spontán indul el, van, aki alaposan

Részletesebben

MINŐSÉGFEJLESZTÉSI BESZÁMOLÓ

MINŐSÉGFEJLESZTÉSI BESZÁMOLÓ MINŐSÉGFEJLESZTÉSI BESZÁMOLÓ SERFŐZŐ MÓNIKA ELTE TÓK Kari Tanács 2016. október 20. Minőségfejlesztési beszámoló részei Egyetemi Minőségfejlesztési Program és Minőségügyi Kézikönyv elkészülése 2016. tavaszi

Részletesebben

Belső Nóra: Utak egymáshoz (részlet) Beszélgessünk!

Belső Nóra: Utak egymáshoz (részlet) Beszélgessünk! Belső Nóra: Utak egymáshoz (részlet) Beszélgessünk! Sokszor nagyon kevés dolgon múlik, hogy egy kapcsolat miképpen alakul. Ugyanazzal az energiával lehet építeni és rombolni is. A lényeg a szándék, illetve

Részletesebben

Közösségi szolgálati napló

Közösségi szolgálati napló Közösségi szolgálati napló Kedves középiskolás Diák! Bizonyára sokat hallottál már a közösségi szolgálatról, és foglalkoztat a kérdés: Miért éppen most? Miért nekem? Mire jó ez? Tudjuk és megértjük, ha

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ NYOLCADIKOS TANULÓK RÉSZÉRE a VSZC Közgazdasági és Közigazgatási Szakgimnáziuma kilencedik évfolyamára a 2019/2020.

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ NYOLCADIKOS TANULÓK RÉSZÉRE a VSZC Közgazdasági és Közigazgatási Szakgimnáziuma kilencedik évfolyamára a 2019/2020. Veszprémi Szakképzési Centrum Közgazdasági és Közigazgatási Szakgimnáziuma 8200 Veszprém, Csap u. 9. Tel: 88/560-590 Fax: 88/560-570 Igazgató: ifj. Szathmáry Árpád Pályaválasztási felelős: Juhász Tamás

Részletesebben

És bizony: Ha az emberek nincsenek valami hatalmas és kemény kontroll alatt, felfalják egymást. Ez nem igaz.

És bizony: Ha az emberek nincsenek valami hatalmas és kemény kontroll alatt, felfalják egymást. Ez nem igaz. Van egy hamis adat. Íme: Az igazság fáj. Hídvégi Róbert Ez nem igaz. Persze van egy dolog, ami miatt igaznak tűnik. De nem az. Hogyan is használható? 1. Amitől jól érzed magad, abban igazság van 2. Ha

Részletesebben