A KERÜLET KÖZÉLETI LAPJA

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A KERÜLET KÖZÉLETI LAPJA"

Átírás

1 LXI. évfolyam 2. szám január 16. Megjelenik példányban, legközelebb január 23-án. A KERÜLET KÖZÉLETI LAPJA Az újság díjtalan. CSEPEL GYÁSZOL! Brutális kettõs gyilkosság Még a helyszínelõ rendõröket is meglepte az a kegyetlen brutalitás, amellyel január 7-én, este fél hét tájban, a Csepel-sziget Általános és Szakképzõ Iskolában valósággal kivégezték a 62 éves Takács Józsefet, az iskolát mûködtetõ alapítvány kuratóriumának vezetõjét és a 32 éves Papp Lászlót, az iskola igazgató-helyettesét. Az esetet az iskola (volt) mindenese, a kézfején szintén meglõtt, s életveszélyes sérülést szenvedett 52 éves K. Tamás jelentette be telefonon a rendõrségnek a tanintézet melletti vegyesboltból. A csepeli önkormányzat vezetõi mély megrendüléssel tudatják, hogy január 7-én Takács József, a Csepel-sziget Általános és Szakképzõ Iskola intézményvezetõje, a csepeli MSZP-frakció helyettes vezetõje, aki 1998-tól 2002-ig az önkormányzat alpolgármestere volt, és Papp László, az iskola igazgatóhelyettese tragikus körülmények között elhunyt. Az intézményvezetõ és helyettese súlyos bûncselekmény, gyilkosság áldozata lett. A Csepeli Önkormányzat Takács Józsefet és Papp Lászlót a saját halottjának tekinti, temetésükrõl késõbb történik intézkedés. A Csepeli Önkormányzat vezetõi osztoznak az áldozatok családtagjainak gyászában, és mindent megtesznek fájdalmuk enyhítéséért. Budapest, január 8. Horváth Gyula Tóth Mihály Orosz Ferenc alpolgármester polgármester alpolgármester dr. Szeles Gábor jegyzõ A nyomozók nem utolsó sorban az áldozat zsebében talált diktafon mintegy félórás hangfelvételének (is) köszönhetõen néhány órán belül elfogták a kettõs gyilkosságra való felbujtással alaposan gyanúsítható, 36 éves D. Gábort, az iskola (volt) gazdasági vezetõjét és megnevezték a gyilkosságok végrehajtásával alaposan gyanúsítható, a kórházban levõ K. Tamást, akiknek elõzetes letartóztatását a bíróság nem sokkal késõbb elrendelte. A borzalmas cselekmény hátterében feltehetõleg sikkasztás áll. (Folytatás a 2 3. oldalon) Az MSZP Csepeli Szervezete mély megrendüléssel értesült Takács József, a Csepel-sziget Általános és Szakképzõ Iskola intézményvezetõje, a pártszervezet önkormányzati frakciójának helyettes vezetõje, volt alpolgármester és Papp László, az intézmény helyettes vezetõje tragikus haláláról. A csepeli pártszervezet tagjai és vezetõi részvétüket ezúton kifejezve osztoznak a két család, az érintett közösség, a barátok, ismerõsök gyászában. Az MSZP Csepeli Szervezete Takács Józsefet saját halottjának tekinti. Budapest, január 8. Az MSZP Csepeli Szervezete nevében: Tóth Mihály Szenteczky János elnök elnökhelyettes RAKTÁRAK IRODÁK Csepelen, a Szállítók útján zárt, 4 hektáros, õrzött telephelyen modern légkondicionált irodák, fûthetõ raktárak kiadók. A telep elõtt BKV megálló. Igényes kialakítás, nagy zöldfelület, gk. parkírozási lehetõség. Önálló telephely kialakítható 450 m 2 -es nagy belmagasságú raktárral és irodával. Telefon: 06 (20) Tû nélküli zsírleszívás! Ultrashape kettõt fizet hármat kap Egyedülálló izraeli módszer a cm-ek csökkentésében ultratone, aromatekercselés hypoxi, kozmetika nõi és férfi. Újdonság! Spinning-p és Aerobic Hétvégén is nyitva, saját parkoló Cím: 1213 Szent István út T.: , 06 (30) Üdülési csekk és egészségpénztár elfogadó hely! Február 7-én és 8-án, 9 17 óráig: ÁSVÁNYBÖRZE a Csepeli Munkásotthonban Hazai és külföldi ásványok, csiszolatok, nemes kövek, ajándéktárgyak A belépés díjtalan! CSEPEL SZÍNHÁZ Hétvégi matiné február 8-án, vasárnap, 11 órakor: DITMÁR SHOW, Irina bohócparádéja (Irina és Romeo a kutyaszámmal, Bohócbobo, Trio Rollers) A CSEPEL SZÍNHÁZ TÁMOGATÓJA: BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA. K LÍMA Épületklíma Januári akiónk: Klímakarbantartás: nettó 8500 Ft helyett nettó 6000 Ft! Bemutatóterem: 1211 Bp., Kossuth L. u. 74. Tel.: 06 (20) Autóklíma Januárban az ellenõrzés, bevizsgálás, hiba megállapítás: díjtalan! Telephely: 1214 Bp., Zsilvölgyi u. 11. Tel.: 06 (20)

2 2 KÖZÉLET, GAZDASÁG január 16., CSEPEL Összefûz és fenntart Kölcsey Ferenc január 22-én vetette papírra csekei birtokának kúriájában a Himnusz végleges változatát. 15 esztendeje, 1989-ben erre az eseményre emlékezve nyilvánították január 22-ét a Magyar Kultúra Napjává. A lexikonok szerint: A kultúra egy adott társadalom mindazon ismereteinek összessége, melyek az emberi társadalom összetartozását és fennmaradását biztosítják. (...) A kultúra másik jelentése az úgynevezett magas kultúra, mely a tanulással, mûvelõdéssel kapcsolatos civilizációs értékeket képviseli. Megtudhatjuk továbbá azt is, hogy a magyarság összetartozásának és fennmaradásának zálogát jelentõ közös kultúrkincs megnevezésére az 1830-as évek kezdete óta alkalmazták eleink a magyar nemzeti kultúra fogalmát. Az eseményt színes rendezvénysorozattal köszöntik. A fõvárosi ünnepségek részeként például a Corvin moziban 22- én délután hat órától másnap reggel hatig folyamatos, ingyenes filmvetítések lesznek, s díjtalanul tekinthetik majd meg az érdeklõdõk a Petõfi Irodalmi Múzeum, a Néprajzi Múzeum, a Magyar Nemzeti Galéria, valamint az Iparmûvészeti Múzeum állandó kiállításait és jubileumi külön programjait is. Az ünnepnapon elismerésben részesítik mindazokat, akik kiemelkedõ mértékben járultak hozzá nemzeti kultúránk fejlesztéséhez, gazdagításához, illetve minél szélesebb körû megismertetéséhez. Ehhez kapcsolódik, hogy 1993 óta a pedagógia és az ismeretterjesztés nemes mesterségének legjelesebbjei is e napon vehetik át jól megérdemelt díszokleveleiket és emlékplakettjeiket. Összesen tehát 7 különbözõ kitüntetés: az Apáczai Csere János-díj, a Brunszvik Teréz-díj, az Éltes Mátyás-díj, a (csepeli olvasóinknak nyilván ismerõsen csengõ) Karácsony Sándor-díj, a Kiss Árpád-díj, a Németh László-díj, valamint a Szentgyörgyi Albert-díj átadási ünnepségeire kerül sor. Pár gondolat a díjak névadóiról. Apáczai Csere János (Apáca, Kolozsvár, ) filozófiai és pedagógiai író, a magyar mûvelõdés, tudományosság és pedagógia úttörõje. Brunszvik (eredetileg Brunswick) Teréz (Pozsony, Pest, ) az elsõ magyarországi óvodák megalapítója. Éltes (szül.: Ellenbach) Mátyás (Gyõrszentiván, Budapest, ) gyógypedagógus, az elsõ magyar kisegítõ iskola igazgatója, a hazai pszichometria-tudomány megteremtõje. Karácsony Sándor (Földes, Budapest, ) pedagógus, filozófiai író, egyetemi tanár, a magyar filozófiai gondolkodás egyik legeredetibb személyisége. Kiss Árpád ( ) neveléstudós, neveléskutató, szerkesztõ, tudományszervezõ és oktatáspolitikus, a hazai progresszív pedagógia jeles alakja. Németh László (Nagybánya, Budapest, ) Kossuth-díjas író, esszéista, drámaíró, 1998-tól a Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagja. S végül, de korántsem utolsó sorban Szent- Györgyi Albert (Budapest, Woods Hall, Massachussets, USA, ) Nobel-díjas biológus, biokémikus, humanista gondolkodó, a magyar tudomány és kultúra egyik világszerte legismertebb, legnagyobb hatású személyisége Donnert Károly A KULTÚRA NAPJA CSEPELEN Húsz éve ünnep a kultúra közvetítõi számára a Magyar Kultúra Napja, melynek célja, hogy ráirányítsa a figyelmet szellemi és tárgyi értékeinkre. Országszerte rendezvények idézik fel hagyományainkat, mutatják be kulturális és mûvészeti életünket és a benne résztvevõket, mûvészeket, pedagógusokat, közmûvelõdési szakembereket, könyvtári és múzeumi dolgozókat. Kerületünkben idén a Nagy Imre Általános Mûvelõdési Központ ad otthont a Magyar Kultúra Napja Csepeli Kultúraközvetítõk Ünnepe rendezvénynek emlékezve Kazinczy Ferenc születésének 250. évfordulójára a Magyar Nyelv Éve. Ennek szellemében állítottuk össze az ünnep programját is, amelyben Tóth Mihály polgármester és Rónaháti Sándorné Katona Cecília intézményvezetõ köszöntõje után Kéri Kitty színmûvésznõ (mûsoráról többet olvashatnak itt közölt elõzetes interjúnkban a szerk.), majd a Kormorán Memory Band lép a közönség A KERÜLET KÖZÉLETI LAPJA elé. A 80-as évekbõl már ismert zenészek, Gál Péter, Margit József és Jenei Szilveszter ex- Kormorán tagok néhány éve új formációban, Kormorán Memory Band néven álltak ismét színpadra. Tõlük Nagy László, Ratkó József, Petõfi Sándor, Horváth István, Egyed Emese, Ady Endre megzenésített verseit hallhatjuk. A beszélt nyelv mellett megjelenik a rajzolt nyelv is. Az ÁMK Galériájában a KOKSZ Mûhely a kortárs magyar szatirikus képzõmûvészet, illetve az autonóm karikatúra mûvészet képviselõje alkotóinak kiállítása látható. A mûvészek többek közt Fenekovács László, Jelenszky László, Kaján Tibor, Sajdik Ferenc, Tettamanti Béla munkáit Szerényi Gábor grafikus mutatja be. Szeretettel várunk tehát minden érdeklõdõt január 22- én, 16 órakor a Nagy Imre ÁMK színháztermében, hogy közösen ünnepelhessük a Magyar Kultúra Napját. A szervezõk Halandzsa és eszperente Ki köti össze e két nyelvet? És mi köze õhozzá Kéri Kittynek? Az alábbi villáminterjúból rögvest kiderül, amelyet a csepeli illetõségû színmûvésznõ adott lapunknak a január 22-ei, Nagy Imre ÁMK-beli, a Magyar Kultúra Napja alkalmából rendezendõ program elõzeteseként. Milyen szempontok alapján válogatja össze az anyanyelvi mûsorszámát? A nyelv, élõ szövet, szeretnék tehát játékos és elgondolkodtató mûveket is elõadni. Úgy érzem, Karinthy Frigyes írásai egyesítik leginkább e két feltételt. Õ az, akit megihletett a halandzsázás, és aki megalkotta az eszperente nyelvet. A szerzõ szeretete mellett neve egyébként is különösen kedves a szívemnek: valahogy végigkíséri az életemet. Általános iskolai osztálytársaim többsége a Karinthy úton lakott, aztán a Karinthy Frigyes Gimnáziumban érettségiztem. Örömmel tölt el, hogy barátság fûz a nagy elõd unokájához, Karinthy Márton színházrendezõhöz, jelenleg pedig két darabban is a Dominóban és a Tanner John házasságá-ban játszom az általa alapított és igazgatott Karinthy Színházban. Lehet közvetíteni a színpadról a nyelvápolás fontosságát? Ezt nem tudom pontosan, de volt már szerencsém olyan darabhoz, amely az utca nyelvén szólt (a Sógornõk a szerk.), és érdekes volt. A színészembert vonzza a különlegesség, én sem idegenkedem az efféle korszerûsítéstõl. Az igaz, hogy meglehetõsen ritka az eredeti nyelvezet elõadása. Az adott kor tükrözése a reklámokban is jól tetten érhetõ. A volt gimim színjátszó körében például századfordulós és háború utáni reklámszövegekkel szoktam megismertetni a diákokat, akik a nyelvfordulatokból könnyen ráéreznek a hangulatokra. De a szó veszélyes fegyver is, ahogy régen az Illés harsogta, most a Ladánybene 27 énekli, no és a mágikus, teremtõ erejérõl sem feledkezhetünk meg. Édesanyaként a mindennapokban van lehetõsége a nyelvi nevelésre? Ahogy a csemetéim cseperedtek, számtalan vicces pillanat született a szavak próbálgatásából, ahogy mindenkinél. Elõfordul, hogy e kísérletek benne maradnak a családi szótárban, és egyedi jellemzõjévé is válnak. Ugyanakkor sosem gügyögtem a gyerekeknek, inkább a választékos kifejezésre törekedtem. Büszke is vagyok mindkettõjük gazdag szókincsére. Ajánlom a szülõknek a népmesék olvasását, amelyek izgalmas nyelvi kirándulások kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Varga Violetta SZERETSZ ÉNEKELNI? JÓ HANGOD VAN? INGYE- NES MUSICAL ÉNEKOKTATÁS JÓ HANGÚ FIATALOK- NAK 10 ÉS 25 ÉV KÖZÖTT, január 22-tõl június 10- ig (szerep betanulással). Külföldi és belföldi gyakorlattal rendelkezõ énekmûvész oktatóval. JE- LENTKEZÉS, BEIRATKOZÁS: JANUÁR 22-én és 29- én, csütörtökön, 17 és 19 óra között, a NAGY IM- RE ÁMK-ban (1214 Budapest, Simon Bolivár sétány 4 8. TELEFON: ). CSEPEL GYÁSZOL! (Folytatás az 1. oldalról) A rendõrségre január 7-én, este fél hét után néhány perccel érkezett a riasztás, mely szerint egy férfi, símaszkkal a fején berontott a Csepel-sziget Általános és Szakképzõ Iskolába, ahol lövöldözni kezdett. A bejelentõ szerint három személyt találtak el a golyók. A nyomozók és helyszínelõk 3-4 perc alatt a helyszínre értek, ahol vérbe fagyva, holtan találták az iskolát mûködtetõ alapítvány kuratóriumának vezetõjét, a 62 éves Takács Józsefet és az iskola igazgató-helyettesét, a 32 éves Papp Lászlót. A harmadik sérültet, a történteket a rendõrségnek az iskola mellett levõ vegyesboltból telefonon bejelentõ, 52 éves mint késõbb Alig találok olyan szavakat, melyek hûen fejeznék ki a jó szándékú emberek millióinak érzését a két kiváló, ártatlan csepeli ember halála miatt, akiket példátlanul aljas módon végeztek ki. Barátaink voltak az áldozatok, akik kerületünk nehéz sorsú gyerekeinek fejlõdése, tanítása érdekében tettek. Erõt, fáradságot nem kímélve, eltökélten végezték tanító, nevelõ munkájukat. Vallották: mindenkinek tanulni kell, hogy boldoguljanak ebben a nagy kihívásokat rejtõ sok esetben kegyetlen világban. A fájdalmat, a döbbenetet fokozza, hogy Takács József és gyászba borult családja több mint négy évtizede legjobb barátaim egyike. Mindketten a távoli Szabolcsból származunk. Együtt dolgoztunk a gyárban a volt Csepel Vas- és Fémmûvekben több évet közvetlenül is. Az önkormányzatban képviselõként és alpolgármesterként is társak voltunk! Lacit Jóska jóvoltából ismertem meg. Cselekvõ társa volt az iskolában. Neveltek, oktattak, mindaddig, amíg a gyilkos golyó nem végzett velük. Itt és most Takács József barátra, munkatársra, küzdõtársra emlékezünk kegyelettel és szavakban alig kifejezhetõ fájdalommal. Takács József között volt Csepel alpolgármestere. Egy kis szabolcsi faluban, Ajakon született és ott töltötte gyermekkorát. Nyíregyházán, a Kossuth Lajos Szakközépiskolában szerzett géplakatos szakmát és érettségit. Tizennyolc évesen jött Csepelre szerencsét próbálni, mint oly sok társa. Az érettségizett fiatalember 1965-ben a Csepel Mûvek Csõgyárában segédmunkásként kezdte karrierjét, majd géplakatosként folytatta. A hatvanas évek végén feleségül vett egy tõsgyökeres, csinos csepeli lányt, Nyíri Máriát a CSESZÜ-bõl. Negyvenkét éve ennek. Azóta házasok. Az ifjúság érdekében sokat tett, vallja a volt alpolgármester: sok mindent adott a mozgalom, ismereteket, barátságokat. Megtanultuk a szervezés, a vezetés módszertanát ben a Csepeli Erõmû- és Szolgáltató Vállalatnál dolgozott a üzemszervezési elõadóként, szervezési, igazgatási, raktárgazdálkodási, kiderült, büntetett elõéletû K. Tamást, az iskola,,mindenesét, aki biztonsági õrként és/vagy portásként és/vagy kisegítõ tanárként volt alkalmazásban, a karját ért lövés miatt a mentõk életveszélyesnek minõsített sérüléssel, sokkos állapotban szállították a kórházba. Az azonnal megkezdett, aprólékos helyszínelés eredményei szinte az elsõ pillanattól megkérdõjelezték a bejelentõ állításait. Olyannyira, hogy néhány óra múlva, sérültbõl gyanúsított lett, s a bíróság késõbb elrendelte az elõzetes letartóztatását. Ugyancsak szinte órák alatt jutott bûnrészesség és felbujtás alapos gyanújával hasonló sorsra a 36 éves D. Gábor, az iskola (volt) gazdasági igazgatója. Az iskolában január 8-9-én rendkívüli szünetet rendeltek el, 12-én azonban külsõ helyszíneken újra megkezdõdött a tanítás. De mi is történt valójában azon a végzetesnek bizonyult szerdai napon? A nyomozás eddigi adatai szerint a kuratórium vezetõje szerda délelõtt sikkasztás alapos gyanúja miatt azonnali hatállyal megszüntette D. Gábor és K. Tamás munkaviszonyát. A két férfi azonban nem nyugodott ebbe bele, és a történtek tisztázása érdekében még aznap estére találkozót kért az iskolába. A kuratórium vezetõje megadta ezt a lehetõséget, de sejthetett valamit, mert mintegy tanúnak kérve segítségért fordult Papp Lászlóhoz. A fiatal tanár el is ment az Takács Józsefre és Papp Lászlóra emlékezünk külkereskedelmi és marketing osztályvezetõként. Munka mellett természetesen tanult, nemcsak mert ez volt a kor divatja, hanem mert a hallása a zajos üzemben rohamosan romlott. A fiatalembernek rengeteget kellett pótolnia, hogy többszöri kísérlet után, 1967-ben felvegyék, és szorgalmas munkával 1971-ben megszerezze az üzemszervezõ üzemmérnöki diplomát a Bánki Donát Gépipari Mûszaki Fõiskolán. Ezzel párhuzamosan a Szervezési és Vezetési Tudományos Társaságnál felsõfokú anyagi, mûszaki, ellátási szaktanfolyamot végzett. A rendszerváltás váratlanul érte, de hamarosan feltalálta magát. Újra tanulni kezdett: között a Kereskedelmi Oktatási és Továbbképzési Kft.-nél felsõfokú külkereskedelmi szakképesítést, között a Budapesti Mûszaki Egyetem Természet és Társadalomtudományi Karán közoktatás vezetõ végzettséget szerzett ben szakképzési szakértõ vizsgákat is letette ben pedig a Nyugat-Magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Karán Európa-szakértõ diplomát kapott. Még ugyanebben az évben szakmai vizsgaelnöki tanúsítványt is kapott. Tanult és tanult. Közben megszerette a tanítást is. Dolgozott a CSESZÜ-ben, a Csepeli Kereskedõházban, a Csúcs Kft.-nél, vezette az Ipartelep Kht.-t. A gyár, a munka, az állandó megújulás, a tanulás, a kötelezettségek teljesítése volt számára a legelsõ szempont. Csepel neki közösséget adott. És persze, sok-sok barátságot, barátot. Csepelen a fél kerület a barátja volt, akik hajdan a gyárban dolgoztak és eltöltöttek évet, többnyire tisztességes életpályát futottak be. A közvetlen, szeretetre méltó, összetartó csepeliekért dolgozott képviselõként, alpolgármesterként! Tisztelte nehéz fizikai munkát végzõ volt gyári munkatársait, akikkel együtt tanulta meg a saját bõrén, hogy mit jelent izzadni Imádta feleségét, családját. Korábban így beszélt róluk: Neki is köszönhetem, hogy valaki lettem: most Takács Marikának szólítják, de amikor idekerültem, akkor én voltam a Nyíri Mária férje. Hatalmas fejlõdésen mentem keresztül, most Deme Gábort kizárták az MSZP-bõl Az MSZP Csepeli Szervezetének közleménye Az MSZP Csepeli Szervezete hétfõn (2009. január 12- én) megtartott rendkívüli taggyûlésén kizárta az MSZP-bõl Deme Gábort. A taggyûlést Tóth Mihály az MSZP Csepeli Szervezetének elnöke aki egyben Csepel polgármestere is tájékoztatta arról a borzalmas bûncselekményrõl, amely a XXI. kerületi Csepel-sziget Általános és Szakképzõ Iskolában történt. Mint ismeretes, a 62 éves Takács József, az intézmény vezetõje, Csepel 1998 és 2002 közötti alpolgármestere, a csepeli önkormányzat MSZP frakciójának helyettes vezetõje és Papp László tanár, szakképzési igazgató gyilkosság áldozata lett. A nyomozás eddigi adatai alapján emberölés alapos gyanúja miatt a bíróság elõzetes letartóztatásba helyezte Kun Tamás gondnokot és a gyilkosságban való részvétel alapos gyanúja miatt elrendelte az elõzetes letartóztatását Deme Gábornak, az intézmény általános iskolai részlege igazgatójának. Kun Tamást és Deme Gábort sikkasztás gyanúja miatt bocsátották el az intézménybõl. Az összes körülmény mérlegelése után az MSZP Csepeli Szervezetének tagsága úgy döntött, hogy Deme Gábornak nincs helye az MSZP tagjai között. Tóth Mihály, az MSZP Csepeli Szervezetének elnöke Megjelenik hetente. Kiadja: A Csepp TV Kft Budapest, Simon Bolivár sétány 4 8. Tel./fax: Felelõs kiadó: Vida István ügyvezetõ igazgató. Felelõs szerkesztõ: Bárány Tibor. Szerkesztõség és hirdetésfelvétel: 1211 Budapest XXI., Kossuth Lajos utca 47. Telefon: Fax: Nyomdai elõkészítés: Sprint Kft Budapest, Újpesti rakpart 7. Felelõs vezetõ: Machos Ferenc ügyvezetõ igazgató. Nyomás: Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Lajosmizsei Nyomdája. Felelõs vezetõ: Burján Norbert igazgató.

3 CSEPEL, január 16. KÖZÉLET, GAZDASÁG 3 Brutális kettõs gyilkosság TAKÁCS JÓZSEF esti találkozóra, ahová a zsebébe rejtett, már bekapcsolt diktafonnal érkezett. Ez a kismagnó lett késõbb az egyik fõszereplõ az ügy gyors felderítésében. A rendõrség ugyanis megtalálta a hangrögzítõt a megölt tanár zsebében és azt meghallgatva kiderült, hogy mintegy félórányi beszélgetés után K. Tamás könyörtelenül, a már sokat látott nyomozók szerint is különösen brutálisan, közvetlen közelrõl, pillanatnyi esélyt sem hagyva védekezésre vagy menekülésre két-két lövést leadva végezte ki mit sem sejtõ áldozatait: elõször Takács Józsefet, majd Papp Lászlót. A beszélgetés alatt az irodában tartózkodott D. Gábor, aki azonban vallomása szerint a gyilkosságok néhány másodpercére elhagyta a helyszínt, ahová a lövések után visszatért. K. Tamás ezután a karján megsebesítette önmagát remélve, hogy ezzel megtévesztheti a rendõröket. Az elkövetõknek arra is volt Január 20-án, 18 órakor ÉPÍTÉSZ FÓRUM A Csepeliek a Zöld Kis-Duna partért Civil Egyesület tisztelettel meghívja Önt az RSD Hollandi út menti partszakaszának alternatív fejlesztési lehetõségeirõl szóló, január 20- án, 18 órakor kezdõdõ Építész Fórumára. Meghívott elõadók: Bánáti Béla (Bánáti+Hartvig Építésziroda Kft.), Dr. Schneller István fõépítészi életmûdíjas építész (Corvinus Egyetem), Kálmán Ernõ DLA, Ybl-díjas építész (a Magyar Építõmûvészek Szövetségének elnöke), Puhl Antal DLA, Ybl-díjas építész (Puhl Antal Építészirodája Kft.), Skardelli György, Ybl-díjas építész (KÖZTI Rt.), Zádori Attila (Zádori és Társai Építész Stúdió Kft.). Helyszín: a Gyermek, és Ifjúsági Sport Centrum ebédlõje (Budapest, XXI. Hollandi út 8 10.) Elérhetõségeink: citromail.eu; telefon: 06 (20) (X) gondja, hogy az iskola kamerarendszere által rögzített felvételeket tartalmazó számítógépszervert kiszereljék és eltüntessék (ezt cikkünk írásának idején még keresi a rendõrség a szerk.). F. Gy. Kegyelet és tiltakozás PAPP LÁSZLÓ A Fõvárosi Diákönkormányzatok Szövetségének felhívására január 9-én, pénteken délután négy órára több százan gyûltek össze a Csepel-sziget Általános és Szakképzõ Iskola bejáratánál, hogy leróják kegyeletüket a két nappal korábban ott történt tragédia áldozatai, Takács József és Papp László emléke elõtt. Fiatalok és kevésbé fiatalok, ismerõsök és ismeretlenek mécsest, gyertyát gyújtottak, és egy-egy szál fehér szegfût, rózsát, vagy virágfüzért, koszorút helyeztek el az iskola kapujában spontán kialakított kegyeleti helyen. Hangos szó nem hangzott el: a szinte néma megemlékezés azonban mindennél harsányabb tiltakozást jelentett az erõszak mindennemû formája ellen. -efgyémár Csepelen ismerik a Takács Jóskát is. Csepelnek köszönhetem a Marikát és gyerekeimet, a lányomat és a fiamat, az unokáimat. Marika szeretett felesége, gyermekei, unokái mély bánatba merülnek. Boltvezetõ édesapjától az emberszeretet is megtanulta, abból ahogyan élt. Sok mindent nem kell kimondani, de embertársainkért mindent meg kell tenni, ez a szeretet parancsa. A szorgalom, a kötelességtudat édesanyjában is benne volt. Ezek az otthoni értékek kísérték õt szép és tartalmas életének utolsó percéig. Ezért is tette azt, amit tett, feljelentés helyett segíteni akart. A jó emberek így tesznek. Papp László Budapesten született augusztus 30-án. Általános iskolai tanulmányait Pesterzsébeten és Csepelen végezte. A Csepelen mûködõ Vásárhelyi Pál Szakközépiskolában érettségizett, majd munkája mellett gépjármûvezetõ szakoktatói vizsgát tett. Évekig gépjármûvezetõ oktatóként dolgozott, mindenki megelégedésére. Ezalatt jelentkezett a Budapesti Mûszaki Egyetemre, ahol mûszaki tanárszakon végzett 2006-ban tõl a Csepel-Sziget Általános és Szakképzõ Iskolában dolgozott, mint képzési koordinátor. Munkáját teljes odaadással és nagyfokú lelkesedéssel végezte. Ennek köszönhetõen 2008 szeptemberétõl az iskola igazgatóhelyettesévé nevezték ki. Ebben a munkakörben dolgozott a bekövetkezett tragikus és értelmetlen haláláig. Vidám természetû, élni akaró, kedves ember volt. Haragosai nem voltak. Az iskola nehéz sorsú diákjaihoz is volt mindig egy pár kedves szava. Érzékeny, a mûvészetekkel is foglalkozó ember volt: verseket írt, zenével is foglalkozott. Szerette az embereket, a társaságot. Barátai, rokonai, munkatársai, ismerõsei szerették, tisztelték. Értelmetlen halálával egy tehetséges oktató távozott el örökre közülünk. Bánatunkat fokozza, hogy 32. életévét még be sem töltötte. Barátai, munkatársai gyászolják. Nevelõ apja és testvére mély fájdalommal vesznek búcsút a mûszaki tanárembertõl, a jó testvértõl január 7. fagyos téli nap volt, ha az idõjárást tekintjük, de mély fájdalom és bánat ülte meg szívünket, amikor a sajtó világgá röpítette a dermesztõ hírt: Takács József és Papp László életét aljas módon kioltották! Kegyelettel emlékezzünk csepeli barátainkra, akiket munkájuk végzése közben ért a gyilkos golyó! Nyugodjatok békében, emléketeket megõrizzük! Elveszített barátaink családtagjainak, ismerõseinek, szeretteinek mély együttérzésünket, részvétünket fejezzük ki. A gyászoló emberek ezreinek nevében: Orosz Ferenc RÉSZVÉT- NYILVÁNÍTÁSOK Szerkesztõségünkbe folyamatosan érkeznek a tragikus halálesetekkel kapcsolatos részvétnyilvánítások, melyeket ezúttal hely hiányában nem tudtunk közzétenni. Együttérzését fejezte ki többek között a csepeli Fidesz-KDNP, továbbá az SZDSZ-MLP és a Magyar Kommunista Munkáspárt helyi szervezete. A Fõvárosi Fõpolgármesteri Hivatal szakmai segítséget ajánlott fel az alapítványi iskolának a részvétnyilvánítás mellett. Az együttérzést tanúsító üzeneteket következõ számunkban ismertetjük. Január 27-én, 15 órakor Holocaust Emléknap Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt a január 27-én, 15 órakor kezdõdõ Holocaust emléknap, koszorúzással egybekötött rendezvényére, a Csepeli Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskolába (1212 Bp., Petõfi tér 1.). Megjelenésére számítunk! Korszerû inkubátor a Jahn Ferenc Kórháznak A koraszülöttek, beteg újszülöttek ellátásának segítésére a XVIII. kerület önkormányzata egy 3,3 millió forint értékû, korszerû inkubátort adományozott a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház Neonatológiai Intenzív Centrumának. Az inkubátort tavaly december 18-án adták át ünnepélyes körülmények között, melyen részt vett dr. Mester László, a XVIII. kerület polgármestere, dr. Regõs János, a kerületi intézmények egészségügyi szolgálatának szakmai vezetõje, dr. Gerõ Gábor, a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház fõigazgatója és dr. Csáthy László, a Neonatológiai Intenzív Centrum fõorvosa. A szülést követõen az életmûködésüket önállóan szabályozni nem tudó koraszülöttek ellátásához nélkülözhetetlen az inkubátor. Amint azt a Neonatológiai Intenzív Centrum osztályvezetõ fõorvosa, dr. Ármay Zsuzsanna magyarázta, az ilyen újszülöttek hõháztartása ingadozik, ezért inkubátor nélkül szervezetükben olyan kedvezõtlen élettani folyamatok indulhatnak el, melyek végsõ soron tartós egészségkárosodáshoz vezethetnek. A XVIII. kerület képviselõ-testülete által vásárolt korszerû inkubátorba két mikroprocesszort építettek be, amelyek folyamatosan ellenõrzik a készüléket, és egy riasztórendszer folyamatosan felügyeli az újszülött biztonságát. Az inkubátorba épített levegõ-keringetõ rendszer segítségével csökkenteni lehet az újszülött hõveszteségét, a gépet vezérlõ egység pedig automatikusan figyeli a belsõ tér páratartalmát. Az inkubátort nagy hatásfokú elektrosztatikus levegõszûrõvel szerelték fel, amely a beáramló levegõt tisztítja. Emellett az inkubátorban egy emelhetõ-süllyeszthetõ matrac segíti az újszülöttek gondozását, a beépített röntgenkazetta-tartó segítségével pedig anélkül lehet röntgenfelvételeket készíteni az újszülöttrõl, hogy megzavarnák. A készülék további elõnye, hogy csendes, így nem okoz halláskárosodást, és korszerû kialakításának köszönhetõen könnyen sterilizálható. Deák Attila A Fidesz-KDNP frakció sajtótájékoztatója Gerincút: 1993 óta csak ígéret A Fidesz-KDNP csepeli frakciója nevében Németh Szilárd frakcióvezetõ január 8-án sajtótájékoztatót szervezett, melyen felhívta a figyelmet a csepeli gerincút tervezett nyomvonalán kialakult helyzetre és az azonnali változtatás szükségességére. Demszky Gábor a gerincút megépítését 1993-ban 1996-ra ígérte meg, a sajtótájékoztatón bemutatott, a frakcióvezetõ által gázai övezetnek nevezett lerobbant úttalan helyszín azonban önmagáért beszél. A kisajátított ingatlanok területe a fõvárosi önkormányzat tulajdonában van. A frakcióvezetõ a környéken élõ háromszáz család biztonságának, egészségének, alkotmányos jogaik védelmének érdekében felszólította Csepel polgármesterét és a fõvárosi fõpolgármestert, hogy döntsék el ki, miben és miért felelõs a leendõ csepeli gerincút beruházási területéért és azonnal kezdjék meg az életveszélyes épületek bontását, az illegális szeméttelepek, a bûnözés melegágyának felszámolását. A terület tulajdonosa és a szemetet elhelyezõ ismeretlen tettes(ek) ellen a frakcióvezetõ eljárást kezdeményezett a csepeli jegyzõnél. Mucsi Ferenc VÉDÕNÕI VÁRANDÓS KLUB. A Védõnõi Szolgálat várandós klubja foglalkozást tart január 20- án, kor (1212 Bp., Kossuth L. u. 99.) Téma: a szoptatás, anyatejes táplálás. Elõadás és filmvetítés. Témavezetõ: Tóth Lászlóné védõnõ. Családi Klub. A Védõnõi Szolgálat családi klubjának foglalkozása január 27-én, kor lesz (1212 Kossuth L. u. 99.) Témák: alvászavarok Tenkéné Törk Erika védõnõ; szûrõvizsgálatok Palotai Zoltánné védõnõ. VÉRADÁS 22-én! Tisztelt Állandó és Leendõ Véradóink! A Magyar Vöröskereszt mindenki számára nyilvános véradást szervez Csepelen, január 22-én (csütörtökön), ig, a Csepeli Polgármesteri Hivatalban (Szent Imre tér 10.) Ha Ön egészséges, elmúlt 18 éves, és még nem töltötte be 60. életévét, és testsúlya 50 kiló fölött van, jöjjön el a véradásra. Nagyon fontos: hogy hozza magával személyi igazolványát, lakcím kártyáját, és TAJ kártyáját. Segítségét elõre is köszönjük beteg embertársaink nevében. Gallai Katalin véradásszervezõ. Ingyenes ruha- és játékosztás lesz január én, pénteken és szombaton, óráig az MSZP Képviselõi Irodában (1211 Bp., Kossuth Lajos utca 67.) Az akcióval egyidejûleg ruha- és játékgyûjtést is szervezünk. Kérjük az adományozókat, hogy tiszta és szakadásmentes téli ruhákat szíveskedjenek hozni! Minden érdeklõdõt szeretettel várunk! A szervezõk nevében: Balogh Ilona önkormányzati képviselõ és Elekes Mária szervezõ Horgász Bál február 28-án! A Csepel Horgász Egyesület idén február 28-án, 17 órától rendezi meg a hagyományos Horgász Bált a Királyerdei Mûvelõdési Házban. A zenét a népszerû Sipos Együttes szolgáltatja. A jegy ára magában foglalja a belépõt, a számozott elõre lefoglalható asztalokat és a vacsorát. Jegyek kaphatók: a Csepel Horgász Egyesület horgásztanyáján (1213 Budapest, Hollandi út 240.), kedd, szerda, csütörtöki napokon órától óráig. Telefonon megrendelhetõ: ; Solymosi Antal 06 (30) , Mészáros Ferenc 06 (20) A Csepel Horgász Egyesület választmánya Kislányok és kisfiúk! Következõ kakaópartinkat január 19-én (hétfõn) órától rendezzük meg az MSZP Képviselõi Irodában (1211 Bp. Kossuth L. u. 67). Mesedélutánunkon diafilmet és rajzfilmet nézünk, mesét olvasunk. Szeretettel várunk mindenkit, aki szeretne részt venni és tagja lenni Kakaóklubunknak! Balogh Ilona önkormányzati képviselõ és Elekes Mária szervezõ FOTÓ: MIZIK ZSUZSA

4 4 SPORT január 16., CSEPEL Labdarúgás RÖPLABDA EREDMÉNYES ÉVET ZÁRT A CSEPEL FC Hosszú évek után ismét elmondhatja magáról a csepeli felnõtt labdarúgás, hogy eredményes évet zárt a 2008-as esztendõvel. A tavaszi szezonban olykor már-már szemre is tetszetõs, mondhatni nézõcsalogató futballt játszott Hollik András csapata, ami a lelátón is meglátszott, hiszen volt olyan találkozó, ahol csepeli szurkoló énekelte a rigmusokat a Béke téren. A Csepel végül a nyolcadik helyen végzett 43 ponttal, mindössze néhány ponttal lemaradva az elõkelõ ötödik helyrõl. A tavaszi eredmények és a mutatott játék alapján joggal várta a közönség, hogy õsszel elindul felfelé a csapat. Sajnos ez nem így történt, gödörbe került a csapat, amelybõl csak fél távnál tudott kikapaszkodni, de az õsz végére azért a szigetországi alakulat csak-csak felkapaszkodott a nyolcadik helyre. A klub elsõ embere, Takács Krisztián sikeresnek tekinti az elmúlt egy esztendõt: Mindent, amit elterveztünk, azt meg is valósítottuk. Benn maradtunk az NB III-ban, megújítottuk az elnökséget és egy edzõpályát is sikerült felújítanunk: új gyeptéglaborítást telepítettünk az egyik edzõpályára. Többek között az új elnökségnek köszönhetõ az edzõpálya felújítása is. Így áll fel jelenleg az elnökség: Martz János (elnök), Szenteczky János (elnök-helyettes), Nagyfi István (tag), Takács Krisztián (tag) és Futó Tamás (tag). A klub vezetése elégedett a csapat õszi szereplésével, hiszen csak egy pontra Szigetszentmiklós-Lakihegyen épülõ 4 lakásos társasházban 14,8 milliótól leköthetõek, 2 és 3 szobás, földszinti és emeleti lakások, melyhez privát kert, vagy nagy erkély, minden lakáshoz kocsi beálló. Választható burkolatok, egyedi fûtés. Kiváló közlekedés: BKV Busz,Volánbusz 06 (70) , 06 (70) van az ötödik helyen álló III. Kerület, de a dobogós, harmadik helyezett Velence is csak 11 pontra van, és ugyebár a zárfordulóban pont a Velencei-tó partján nyert a Csepel. Összességében elmondható még, hogy a fiatalok jól beépültek a csapatba, így Andrejszki, Tusa, Domokos, Haraszkó vagy Sebõk is a csapat erõsségei lettek. A felkészülési idõszak januárban kezdõdik, melynek során számos edzõmérkõzést is játszik a Csepel. Ellenfél lesz többek között a Budatétény, Budafok, Tököl, Érd, MTK II, Honvéd II vagy a Vác együttese. Az elsõ bajnoki mérkõzést március 7-én, szombaton játssza a Csepel a Soroksár ellen idegenben. A részletes információkért látogassák meg a csapat honlapját, a oldalt. A jövõrõl is érdeklõdtünk Takács Krisztiántól: Szeretnénk jó tavaszt zárni a felnõtt csapattal és akkor a nyáron már elindulhatunk az NB II felé, legalábbis ez lenne a cél, de ahhoz nagyon sok mindennek össze kell jönnie. A felnõttek mellett természetesen az utánpótlást sem szeretnénk elhanyagolni, fejleszteni fogjuk azt is, hogy a fiatalok minél jobb körülmények között készülhessenek. Az utánpótlás korú játékosok már karácsony elõtt érezhették ezt, hiszen a december 20-ai záró házikupán minden játékos egy labdát kapott ajándékba, amelyekkel reményeink szerint minél több csepeli gólt fognak szerezni. P. B. A KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA JANUÁR 23-ÁN ÓRÁTÓL MEGRENDEZI AZ ÖREGDIÁKOK BÁLJÁT. SOK SZERETETTEL VÁRUNK MINDENKIT, AKI KORÁBBAN ISKOLÁNK TANULÓJA VOLT, TERMÉSZETE- SEN PARTNERÉVEL EGYÜTT. MINDEN TOVÁBBI FELVI- LÁGOSÍTÁST A KÖVETKEZÕ SZÁMON TUDUNK ADNI: , (KUJÁNI MONIKA) , VAGY SZEMÉ- LYESEN AZ ISKOLA PORTÁJÁN. Mozgalmas 2008 Állatorvosok: Dr. Balogh Péter Dr. Boda Attila Dr. Szentpétery Zselyke BÚVÁRÚSZÁS Pluhár Nikol, a év ifjúsági sportolója (Magyar Búvár Szakszövetség) Minden szempontból mozgalmas évet zárt a Csepeli RC NB I- es felnõtt férfi röplabda csapata. A as szezont még a Nagy István Nagy József edzõpáros irányítása alatt kezdte meg a csapat, amely párosból Nagy István õsszel távozott munkahelyi elfoglaltságai miatt. Ezután a szezon végéig Nagy József irányította a társaságot. A nyár folyamán ismét edzõváltás következett, Börcsök Csaba váltotta Nagy Józsefet a csepeli kispadon. Az együttes játékoskerete azonban komolyan meggyengült, a legfájóbb veszteség a tinédzser tehetség Herczeg Roland (Dunaferr) és az ütõjátékos Daróczi Gergely (MAFC) eligazolása volt. Továbbá az õsz folyamán Tóth Tibor abbahagyta aktív pályafutását, Pajor Arnold pedig sérülés miatt ebben a szezonban még nem tudott pályára lépni. Az elmúlt tizenkét hónapról Szûcs Attilát kérdeztük, hogyan látja a klub játékoselnöke a Csepeli RC múltját, jelenét és jövõjét: A as szezonban egy hajszállal csúsztak le a felsõházi rájátszásról. Várható volt a nyári edzõváltás? A szezon elsõ felében komoly problémát jelentett Buzek László pótlása és ez rányomta bélyegét a csapat teljesítményére. Nagy József végül is 2007 decemberétõl irányította egy személyben a szakmai munkát. Az addig elszórt bajnoki pontok miatt kényszerült csapatunk keresztjátékra, amelyben a felsõházi rájátszást kellett volna kivívni. Sajnos ekkor már az ág is húzta csapatunkat, több kezdõ játékos betegsége miatt még ha minimális különbséggel is alul maradtunk a párharcban és 2008-ban is ismét a helyért küzdhettünk a rájátszásban, a 2007-es évhez hasonlóan. Végül a 10. helyezést sikerült megszerezni az NB1-ben. A történtek fényében az új szezonnak biztos edzõi háttérrel kívántunk nekivágni. Börcsök Csaba személyében egy következetes, fanatikus sportemberrel és kitûnõ szakemberrel gazdagodott a csepeli röplabdasport. A jelenlegi körülmények között a nagyok könnyen elviszik a fiatal tehetségeket az amatõr kluboktól? Bizony ez az év nem a stabilitásról szólt. Az elmúlt években is egyik napról a másikra élt a Csepeli RC, de 2008-ban a pénzügyi csõd szélén állt a klub, és sajnos ez azóta sem változott. Ezen felül egész évben vészjósló árnyékként lebegett felettünk a sportcsarnok sorsának kérdése. Ebben a bizonytalan helyzetben a stabilabb mûködésû profi klubok könnyedén csábítják el a tehetséges játékosokat. Az új edzõ, Börcsök Csaba személye mennyire változtatta meg a csapat játékát? Az edzõnek nagyon nehéz feladata van, hiszen a szezon kezdete óta szinte fordulóról fordulóra új csapatot kell építenie a sérülések és az idõközben távozott, Rendelési idõ: Hétfõtõl péntekig: és Szombat: Vasárnap: visszavonult játékosok miatt. Ez viszont lehetõséget nyújt a fiatalabb korosztály beépítésére. A következetesen elvégzett edzésmunka a nehézségek ellenére lassan meghozza eredményét, az év végére rég nem látott egység alakult ki a csapatban, ami biztató a jövõre nézve. Reális célkitûzéseket támasztottak a csapattal szemben, hogy tavasszal a felsõházban szerepeljenek? Sajnos a legfrissebb hír alapján elúszott az esélyünk (a Szolnok csapata 3-1-re verte az Ifjúsági válogatottat), így csak a harmadik hely megszerzése lehetséges. Az év elején reális volt a célkitûzés, csak a Veszprém tûnt komoly ellenfélnek. Ám idõközben az a Szolnok, amelyet idegenben legyõztünk 3-0-ra, négy profi játékost igazolt és attól kezdve minden mérkõzését megnyerte. Így ledolgozta hátrányát, sõt megelõzött minket a tabellán. Belátható idõn belül lát rá esélyt, hogy megoldódjanak a klub anyagi gondjai és megvalósuljon az a dél-pesti röplabda-utánpótlás nevelõ bázis, amelyet már évek óta terveznek Csepelre? Ehhez nemcsak pénzre, hanem önkormányzati és oktatásügyi támogatásra, biztos infrastrukturális háttérre is szükség van. Ha ezek nincsenek meg, nincs az a pénz, ami alapot teremthet a sikeres utánpótlásneveléshez (legalábbis Csepelen). Vannak biztató jelek, amelyekre alapozni lehetne a jövõt, készülnek tervek és koncepciók. Ha ezeket tettek is követik, akkor van esély rá, hogy a csepeli sport túlélje az elmúlt évek viszontagságait. És ha a háttér biztosított, akkor meg lehet keresni azokat a támogatókat, akik részt kívánnak vállalni egy-egy csapat/sportág sikerre vitelében. Pintarics Balázs SONOTHERÁPIA Új gyógymód az érszûkület, érelmeszesedés gyógyításában. Német Roland I. helyezett, Bacher Barnabás III. helyezett az Élet és Vizimentõ Országos Bajnokságon. A terápia lényege: az artériákban lévõ érszûkület, érelmeszesedés gyógyítása pulzáló, alacsony frekvenciájú hanghullámokkal. Az újdonság a Sonotherápiában az, hogy egészen speciális rezgéseket alkalmaz, amely minden páciensre egyénileg meghatározottak (a forma, frekvenciaintenzitás, idõ vonatkozásában) és a teljes kezelés idõtartama alatt pontosan irányítottak. Az érszûkület tünetei: hideg kezek, lábak, elkékült, elszínezõdött végtagok, krónikus fájdalom a lábakban megterhelés hatására, járáskor görcsbe álló lábikra vagy elnehezedõ, fáradó láb, nem gyógyuló sebek (ulcera diabetes), szédülés, fülzúgás, feledékenység, fájdalom a szívtájon megterhelés hatására. SONOTHERÁPIA CENTRUM 1212 Bp., II. Rákóczi Ferenc út 142. (Korzó üzletház) Tel.: 06 (20) , 06 (20)

5 FOTÓ: MIZIK ZSUZSA CSEPEL, január 16. SPORT 5 Cseh László ismét edzésben A minap Csepelen járt Cseh László háromszoros ezüstérmes pekingi olimpikon úszó. Az autogramosztást követõen lapunk néhány kérdésére is válaszolt. Mivel foglalkozol mostanában, mi tölti ki az idõdet? Elsõsorban pihenés és az ilyen élménybeszámolók, mellette tanulok a Mûegyetemen és egy fotóiskolában. Hetente átlagosan hány meghívásnak teszel eleget? Most már egyre kevesebbnek. Vizsgaidõszak van az egyetemen, úgyhogy arra is koncentrálnom kell. Januártól ismét edzésbe állok, akkortól már arra kell fókuszálnom. Milyen versenyre készülsz? A római világbajnokságra, amely július végén lesz. Remélem, sikerül jól felkészülnöm. Mucsi Ferenc Kajak-kenu Mindent kiadtam magamból Kozmann György olimpikon kenus könyvet írt Koloniccsal közös emlékeikrõl, gyõzelmeikrõl, sikereikrõl, tragédiájukról. A könyv Koló árnyékában címmel jelent meg a könyvesboltok polcain. Az olimpiai bronzérmes kenus a volt válogatott gyorskorcsolyázóval, Kaszala Klaudiával írta meg a könyvet.: Klaudia nagyon sokat segített. Én adtam a gondolatokat és sztorikat, míg õ gondoskodott arról, hogy az emberek ezt közérthetõ formában kapják meg. Remekül tudtunk együtt dolgozni. A könyv megírását már 2002 óta fontolgatta Kozmann, de mindig csak halogatta. Aztán saját bevallása szerint a pekingi játékok után még valami hiányzott az életébõl: Úgy éreztem, nem adtam ki mindent magamból. Amikor a tragédia után felocsúdtam, elhatároztam, hogy megírom a könyvet. Így valóban kiadtam magamból minden érzelmet, amit az elmúlt idõszak kiváltott. A mûben csak olyan emberek szólaltak meg, akik élete végéig közel álltak Kolonics Györgyhöz. Többek között szerepel a könyvben Ludasi Róbert, Koló edzõje, Vura Márta pszichológus, aki 1993 óta dolgozott Koloniccsal, majd 2002 óta a Kozmann Kolonics párossal. De megszólaltak Koló barátai is, mint Csabai Edvin, Györe Attila vagy Kiss Gyuri. A társszerzõt, Kozmann Györgyöt nagyon meglepte az érzés, amit akkor érzett, amikor a kezébe vette a könyvet: Nagyon jó és furcsa érzés volt egyszerre, ugyanis az elmúlt idõszakban csak ezzel foglalkoztam. Egy festõbarátom segített a borító elkészítésében, Garay Nagy Norbertnek köszönhetõ a fantasztikus festmény. Úgy érzem, hogy nagyon szép könyvvel tudunk emléket állítani Kolónak. A könyveladásból befolyó bevétel jelentõs részét a hamarosan létrejövõ Kolonics Alapítvány kapja. Pintarics Balázs FOTÓ: MIZIK ZSUZSA Lövészet: Szerényebb eredmények a diákolimpián. A tavalyi Diákolimpia lövészet versenyszámában általános és középiskolás tanulók mérték össze tudásukat légpuska és légpisztoly kategóriában. A diáksportolók iskoláikat képviselik, de a kerületi versenyen jól teljesítõ 9 diákot a Csepel Lövész Egylet készítette fel a budapesti döntõre, ahol az országos döntõbe jutás volt a tét. Az általános iskolásoknál, a légpuska 20 lövéses versenyszámában harmadik helyen végzett a Krasznai Dzsenifer, Márk Anett, Kövecses Kitti összeállítású csapat. Egyéniben Krasznai negyedik, Márk Anett ötödik helyen jutott az országos döntõbe. A fiúknál légpuska 20 lövéses versenyszámban Torontál Péter ötödik helyen végzett, míg Velicskó Marcell a 20 lövéses légpisztoly versenyszámban végzett a hatodik helyen, így mindketten bejutottak az országos fináléba. A középiskolásoknál Szabó Máté légpisztoly 20 lövéses versenyszámban nyert ezüstérmet és jutott a döntõbe. Az országos döntõt a Testnevelési Fõiskolán rendezték meg, ahol öt csepeli sportoló képviselte a kerületet. A fiúk légpisztoly 20 lövéses számában Velicskó egyéni 10. helyet szerzett, míg Budapest B csapatával bronzérmet nyert. A középiskolás fiúknál Szabó Máté légpisztoly 20 lövéses kategóriában végzett a hatodik helyen. P. B. PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ A Csepeli Erõmû Szak- és Átképzõ Kft. a 8. osztályt végzõ, 16. életévüket betöltött, valamint 10. évfolyamot végzõ tanulók részére ingyenes továbbtanulási lehetõséget biztosít gyakorlati képzésre alábbi szakmákban: villanyszerelõ, szerkezetlakatos, központi-fûtés és csõhálózat-szerelõ, kõmûves, vízvezeték és készülékszerelõ, épületburkoló, szobafestõ-mázoló-tapétázó, bútorasztalos, épületasztalos, kerti-munkás, fodrász*, szabó, nõi ruhakészítõ*, textiltermék-összeállító, férfi ruhakészítõ*, divatstílus-tervezõ (érettségivel), gyorsétkeztetési eladó, élelmiszer és vegyi áru eladó, vendéglátó eladó*, szõnyegszövõ, bõrtárgy készítõ, parkgondozó. A *-gal jelölt szakmák alapképzéshez kötöttek! Az ezekre jelentkezõk a 9. oszályban kezdhetik meg tanulmányaikat. A szakma képzése a 10. osztály befejezése után kezdõdik. A *-gal nem jelölt szakmai képzésre a követelmény általános iskolai (8 osztály) végzettség, augusztus 31-ig betöltött 16. életév. Tanulószerzõdéssel foglalkoztatott tanulók pénzbeli és szociális juttatásban részesülnek. A felsorolt szakmákra érettségivel is lehet jelentkezni. Képzési idõ: 10 osztállyal 3 év, érettségivel 2 év, illetve 1 év. A tanulók elméleti képzése a fõvárosi, illetve Pest megyei Szakmunkásképzõ iskolában, valamint a Kft.-nél történik. A fent felsorolt szakmákat szeptember 1-tõl MODUL rendszerben képezzük. A Kft. megközelíthetõ: Boráros tértõl gyorsvasúttal a végállomásig, onnan 138-as, 38A autóbusszal két megálló (Bp. XXI. ker., II. Rákóczi F. út 189. Siemens bejárati kapu) Kispest Pestszenterzsébet felõl 151-es, 48-as autóbusszal Csepel, Szent Imre térig, onnan 138-as, 38A autóbusszal 5 megálló (Bp. XXI. ker., II. Rákóczi F. út 189. Siemens bejárati kapu) Jelentkezni lehet a CSERTSZAK KFT.-nél személyesen vagy telefonon Kelemen Lajos Szakképzési tagozat vezetõ P.V. tanácsadó T.: 06-1/ , mobil: 06-20/ Dr. Giber Tibor Pályaválasztási Tanácsadó T.: 06-1/ , mobil: 06-30/ ISKOLA HÍVOGATÓ A Gróf Széchenyi István Általános és Kéttannyelvû Iskolában OVISULI Várjuk a nagycsoportos óvodásokat! január 5-tõl hétfõnként Anyanyelvi, német és angol nyelvi játékok, játszóház MEGISMERKEDHETNEK A LEENDÕ ELSÕS TANÍTÓ NÉNIKKEL szeptember 1-jétõl kéttannyelvû német, angol és testnevelés tagozat A foglalkozások térítésmentesek! Megközelíthetõ: 1212 Bp., Széchenyi utca es autóbusszal (Áruház tértõl a harmadik megálló). Tájékozódhat a honlapon vagy a es telefonszámon Csepeli Állategészségügyi Centrum Szeretettel várjuk régi és új pácienseinket a Csepeli Állategészségügyi Centrumban szolgáltatásainkkal: Sebészeti beavatkozások, balesetes állatok ellátása, korszerû csontsebészeti beavatkozások; RTG, Ultrahang, Endoszkópos vizsgálatok; Belgyógyászati vizsgálatok; Szülészeti, szaporodásbiológiai szakellátás; Labor vizsgálatok, hormonszint mérés helyben; Állatútlevél kiadása; Mikrochip beültetés. Állatpatikánkban hetente változó AKCIÓS termékekkel várjuk kedves vevõinket. Cím: 1212 Szent István út 69. Nyitva tartás: Állatorvosi rendelõ: hétköznapokon 8 12 és 14 20, szombat: 9 12, vasárnap: Tel.: Állatpatika: hétköznapokon 9 19, szombaton Tel.: Tízhetes beszélgetés-sorozat indul, amely a bölcseleteket és évezredes tanításokat az élet gyakorlati és hatékony eszközévé teszi. FILOZÓFIA GYAKORLATI ISKOLÁJA Elsõ elõadás: január 20., óráig. Helyszín: Királyerdei Mûvelõdési Központ, 1213 Budapest, Szent István út 230. Jelentkezés: 06 (1)

6 6 CIVIL SZFÉRA, REJTVÉNY január 16., CSEPEL ISZAPOS, DE A MIÉNK: A KIS-DUNA Nyílt levél Csepel polgármesteréhez Köszönjük szépen, Polgármester úr, hogy elintézte nekünk, csepeli polgároknak nem csak horgászoknak, hogy továbbra is megmaradhat nekünk a jó öreg, iszapos kis Dunánk! Megakadályozta, hogy ki legyen kotorva és egy élõ, minden szempontból egészséges, tiszta vizû Duna-águnk legyen. Miért mondom ezeket? Tudomásunkra jutott, sajnos más forrásból, hogy a Duna-águnk rendbetételére (kotrására, kitisztítására) alakult konzorcium kizárólag a csepeli önkormányzattal nem tudott megegyezni. Így elképzelhetõ, hogy az egész Duna-águnknak csak a csepeli szakasza nem lesz iszaptalanítva, kikotorva. Ezt a közelmúltban, egy Tökölön tartott tájékoztatón említette meg a konzorcium vezetõje. Elképzelheti Polgármester úr, hogy (ellentétben a többi közigazgatási terület vezetõivel) milyen jó volt ott csepelinek lenni. Köszönjük, Polgármester úr, hogy ennyire a szívén viseli a csepeli lakosok érdekeit, hogy ennyire képviseli azokat az értékeket, melyek hozzátartoznak az Ön irányítása alá tartozó kerülethez. Miért kell nekünk, csepeli polgároknak azt érezni, hogy nekünk nem jár semmi jó, mi mindenbõl csak a rosszat kapjuk, minket mindenki kihasznál? A környezõ kerületek fejlõdésben úgy mennek el mellettünk, mint az a bizonyos francia gyorsvonat a magyar személyvonat mellett, és mi csak nézünk és magyarázkodunk. Illetve már sokszor azt sem. Polgármester úr! Én mint kerületünk egyik legnagyobb civil szervezetének vezetõje értetlenül állok hivatalának és az Ön döntésének hallatán. Ki az a személy az Önkormányzatnál, aki minden csepeli érdekével szemben dönt? Ki az az általunk megválasztott képviselõ, akinek a mi érdekeinket kellene képviselni? Mi, horgászok már nem várunk semmit az Önkormányzattól. Ezt szoktuk meg Önöktõl. De még reménykedünk, hogy elõbbutóbb olyan képviselõk, vezetõk lesznek kerületünk élén, akik minket és rajtunk keresztül a csepeli polgárokat is emberszámba vesznek, tesznek értünk és képviselnek bennünket, kellõ súllyal a megfelelõ helyeken. Végezetül, még egyszer szeretném megköszönni, hogy elintézte nekünk, Polgármester úr a jó iszapos, néha kicsit büdös, de mindenképpen a miénk kis Dunát. Majd elfelejtettem. Tudja-e Polgármester úr, hogy ha a kis Dunának a csepeli szakaszon kívüli részét kikotorják, mikor fogják legközelebb kotorni a Duna-ágat? Én sem tudom, de vannak sejtéseim. Mészáros Ferenc a Csepel Horgász Egyesület (CSHE) elnöke A Politikai jellemrajzok szerzõje Az január 18-án, 140 évvel ezelõtt elhunyt miniszterre, kormánybiztosra, miniszterelnökre, íróra emlékezünk. Beküldendõ a történelmi személy neve. Jó fejtörést kíván: Mezey László Válasz a CSHE elnökének Tisztelt Mészáros Ferenc Úr! A Kis-Duna mindenkié, így a miénk is. Sajnálom, hogy egy igen nagy félreértésre, de talán meg nem értésre alapozódott a levél tartalmi és hangulati része. Az RSD kisebbik része tartozik közigazgatásilag Csepelhez. Bár elismerem, egyik legfontosabb természeti kincsünk: a folyó és a közvetlen partja is, sõt a körbeölelt terület is. Ezért a kerületi önkormányzatnak képviselni kell a vizet, a partot használók és lakóterületén élõk érdekeit is. Megértem tehát a vizet használók egy részének így a horgászoknak kétségbeesését. A partot használók, a lakóterületen élõk érdekében az összes eddigi tárgyaláson a következõket képviseltük. Csepelen nem tudunk lerakóhelyet kijelölni. Az önkormányzat tulajdonában az RSD menti ingatlanokon kívül nincs olyan ingatlan, ahol a kotrásból eredõ anyag elhelyezhetõ. Ezt és csakis ezt képviseltük, képviseljük. Ezt vállaltuk eddig is és vállaljuk ma is. Úgy gondolom, ez a helyes. Egyszerûen nem szeretnénk, ha Csepelen kerülne elhelyezésre a kikotort iszap. (Ha nagyon szigorú lennék, azt is mondanám, hogy nem Csepelen képzõdött!) Itt jegyzem meg, Csepelen eddig több fõvárosi összérdeket szolgáló létesítményt fogadtunk be (vízkezelõ, erõmû, központi szennyvíztisztító). Az iszap lerakását nem engedjük meg! Végül megjegyzem még: jelenleg készíti az Öko Zrt. a kotrást tartalmazó környezeti hatástanulmányt, mely még nem került az illetékes felügyelõségre elbírálásra. Az általános eljárási rend szerint a hatástanulmányt Önkormányzatunk is megkapja véleményezésre. Amennyiben az anyag kerületünk környezeti állapot javításával ellentétes javaslatot tartalmazna, azaz részben sem kotorják az RSD csepeli területét, nem fogadjuk el az anyagot. A fentiekbõl is látható, hogy Csepelen még nem vagyunk abban a helyzetben, hogy az eddigi tervezési elképzelésekrõl véleményt alkossunk. A további fejleményekrõl természetesen tájékoztatni fogjuk a Csepeli Horgász Egyesületet. Mint Budapest XXI. ker. Csepel Önkormányzata polgármestere, azon munkálkodom, hogy a lakosság érdekeinek folyamatos figyelembe vételével a kerület környezetállapotát megõrizzük, illetve ilyen nagyprojektekben való részvétellel folyamatos javítsuk. Kérem tisztelt. Elnök urat, a csepeli horgászokat: figyeljék, ellenõrizzék további tevékenységünket. Tisztelettel: Tóth Mihály Budapest Csepel XXI. Kerület Önkormányzata, polgármester Nyeremények: a helyes megfejtést beküldõk között 6 darab 1000 forintos LIBRI könyvutalványt sorsolunk ki, melyek átvehetõk a Csepel újság szerkesztõségében: 1211 Bp., Kossuth L. u. 47. A november 28-ai keresztrejtvény megfejtése: BOZSIK JÓZSEF. A LIBRI 1000 forintos könyvvásárlási utalványát nyerte: Fekete Sándorné 1213 Puli stny., Gél Katalin 1211 Rákóczi F. u., Lengyel Miklós 1215 Árpád u., Molnár József 1214 Nyuszi stny., Szabó Gyuláné 1213 Erdész u., Tóth András 1213 Retyezáti u. E számunk megfejtését január 28-ig kérjük eljuttatni a szerkesztõségbe, postán, személyesen vagy a következõ címre: Körzeti megbízottak januári fogadóórái XXI/1-es körzet: Szabadkikötõ u. Duna part Duna u. Ady E. u. Zsák Hugó u. Árpád u. Táncsics u. Csete B. u. Szerviz u. Ady E. u. Pöltenberg u. Corvin u. Szabadkikötõ u. által határolt terület. Takács László r. zászlós (helyettesít). A fogadóórán jelen lesz Rónai István közterület-felügyelõ is. Fogadóóra helye: Kossuth Lajos Kéttannyelvû Fõvárosi Gyakorló Mûszaki Középiskola és Szakiskola Kossuth L. u. 12. XXI/2 körzet: Ady u. Szerviz u. Csete B. u. Táncsics u. Árpád u. Ságvári u. Vágóhíd u. Kassai u. Katona J. u. Karácsony S. u. Petz F. u.- Tanácsház u. II. Rákóczi F. u. Ady E. u. által határolt terület. Takács László r. zászlós (helyettesít). A fogadóórán jelen lesz Rónai István közterület-felügyelõ is. Fogadóóra helye: Kossuth Lajos Kéttannyelvû Fõvárosi Gyakorló Mûszaki Középiskola és Szakiskola Kossuth L. u. 12. XXI/3 körzet: Szabadkikötõ u. Corvin u. Pöltenberg u. Ady E. u. II. Rákóczi F. u. Tanácsház u. Petz F. u. Karácsony S. u. Táncsics u. Szent I. u. Betû u. Petõfi u. Karácsony S. u. Bajáki u. Duna u. Duna part Szabadkikötõ u. által határolt terület. Takács László r. zászlós (helyettesít). A fogadóórán jelen lesz Mizsei Gábor közterületfelügyelõ is. Fogadóóra helye: Kossuth Lajos Kéttannyelvû Fõvárosi Gyakorló Mûszaki Középiskola és Szakiskola Kossuth L. u. 12. XXI/4 körzet: Ady Duna Duna part Halásztelek Késmárki Széchenyi Szatmári Határ Nyárfás Szent I. Táncsics M. Katona J. Kassai Vágóhíd Ságvári Zsák Hugó Ady E. u. által határolt terület. Szedlák Péter r. törzszászlós A fogadóórán jelen lesz Racskó Attila közterületfelügyelõ is. Fogadóóra helye: BRFK XXI. ker. Rendõrkapitányság, Szent Imre tér 23. XXI/5 körzet: Hollandi Fürdõ Révész Szellõs Harmatos Damjanich Kökényes Fenyves Kies Tölgyes Szent I. Erkély Tölgyes Jufharos Damjanich Kecsege Kórus Páfrányo s Kórus Gyömbér Csalitos Füves Bokros Vargánya Repké ny Tövis Szent I. Cincér Varjú Ölyv Mária királyné Liptói Kriván Fátra Királyerdõ Tihanyi Bordás Acélmû Szentm iklósi Vezeték Kapos Csõvonó Tárház Posztó Szentmiklósi Mária királyné Csókás Hollós Szarvas Szent I. Nyárfás Borókás Határ Szatmári Széchenyi Késmárki Halásztelek Duna part Hollandi u. által határolt terület. Nagy Sándor r. zászlós Fogadóóra helye: Királyerdei Mûvelõdési Központ, Szent István utca 230. A fogadóórán jelen lesz Mizsei Gábor közterület-felügyelõ is. XXI/6 körzet: Hollandi Királyerdõ Fátra Kriván Liptói Mária királyné Ölyv Varjú Cincér Szent I. Tövis Repkény Vargánya Bokros Füves Csalitos Gyömbér Kórus Páfrányos Kórus Kecsege Damjanich Juharos Tölgyes Erkély Szent I. Tölgyes Kies Fenyves Kökényes Damjanich Harmatos Szellõs Révész Fürdõ Hollandi u. által határolt terület. Demmel Ferenc r. törzszászlós ; A fogadóórán jelen lesz Tóth István Zsolt közterület-felügyelõ is. Fogadóóra helye: BRFK XXI. ker. Rendõrkapitányság, Szent Imre tér 23. XXI/7 körzet: Duna Bajáki Karácsony S. Petõfi Betû Szent I. Kossuth Sás Névtelen Völgy Nyírfa Erdõsor Zöldfa Vénusz Szabadság Rákóczi Vas Gereben Duna part Duna u. által határolt terület. Kanyó Attila r. zászlós A fogadóórán jelen lesz Horváth Csaba közterület-felügyelõ is. Fogadóóra helye: TESCO Bevásárlóközpont XXI/8 körzet: Tihanyi Akácfa Szabadság Erdõsor Festõ Szentmiklósi Posztó Tárház Csõvonó Kapos Vezeték Szentmiklósi Acélmû Bordás Tihanyi u. által határolt terület. Jánosi Béla r. fõtörzsõrmester A fogadóórán jelen lesz Mátéffy Gyula közterület-felügyelõ is. Fogadóóra helye: BRFK XXI. ker. Rendõrkapitányság, Szent Imre tér 23. XXI/9 körzet: Szabadság Orion Plútó Rakéta Tejút Merkúr Szabadság Vénusz Zöldfa- Erdõsor Nyírfa Völgy Névtelen Sás Kossuth Szent I. Szarvas Hollós Csókás Mária királyné -Szentmilósi Festõ Erdõsor Szabadság u. által határolt terület. Lázár Péter r. törzsõrmester A fogadóórán jelen lesz Almási Gábor közterületfelügyelõ is. Fogadóóra helye: BRFK XXI. ker. Rendõrkapitányság, Szent Imre tér 23. XXI/10 körzet: Vas Gereben Rákóczi F. Szabadság Merkúr Tejút Rakéta Plútó Orion Szabadság u. Akácfa úttól délre fekvõ terület. Kovács Zoltán r. törzszászlós A fogadóórán jelen lesz Koi Zsolt közterület-felügyelõ is. Fogadóóra helye: BRFK XXI. ker. Rendõrkapitányság, Szent Imre tér 23. Rácz Csaba r. százados KMB Alosztályvezetõ

7 CSEPEL, január 16. PROGRAMAJÁNLÓ 7 Csepeli Munkásotthon 1215 Bp., Árpád u. 1. Tel.: CSEPEL SZÍNHÁZ Január 21-én, szerdán, 10 órakor, a Csep Jazz Dance elõadásában: HÓKIRÁLYNÕ. Január 22-én, csütörtökön, 10 órakor, a Trambulin Színház elõadásában: Tücsök és a hangyák gyermekmûsor. Január 24-én, szombaton, 18 órakor: 8. ÉVFORDULÓ, Zámbó Jimmy EMLÉK GÁLAKONCERT. Az est háziasszonya: Zámbó Marietta. Jegyek a helyszínen kaphatók! Február 18-án, szerdán, 19 órakor, a Turay Ida Színház elõadásában: A FAUN vígjáték két részben. Dózsa Zoltán, Bozsó József, Márton András, Mikó István, Boros Zoltán, Dózsa László, Vásári Mónika, Tóth Judit, Borbély Krisztina, Nyírõ Bea. TAMÁSI LAJOS OLVASÓ MUNKÁS KLUB Január 27-én, kedden 14 órakor: N. PETÕ ILONA IRODALMI CSOPORTJÁNAK antológiája DOVER NYELVISKOLA a Munkásotthonban. ANGOL, NÉMET NYELVTANFOLYAMOK. Kezdés: január 19-én, hétfõn. Pótbeiratkozás: január 29 ig. Információ, Tel: 06 (30) Február 7-én, szombaton és 8-án, vasárnap, 9 17 óráig: ÁSVÁNYBÖRZE. Hazai és külföldi ásványok, csiszolatok, nemes kövek, ajándéktárgyak. A belépés díjtalan! Február 19-én, csütörtökön, 17 órától: Télbúcsúztató Farsangi Táncház. Aprók tánca 17 órától, Táncház iskolásoknak 18 órától, Felnõtt táncház 19 órától. Február 22-én, vasárnap, órakor: Édes tündérmese volt a mi szerelmünk magyarnóta mûsor. Fellépnek: Gyõri Szabó József, Erdõs Melinda, Tolnai András, Dobó Katalin, Nánássy Lajos, Somogyi Erika. Kísér: Puka Károly és cigányzenekara. Mûsorvezetõ: Nánássy Lajos. Madárdal. Énekes, mondókás foglalkozás a legkisebbeknek és szüleiknek. Vezeti: Kovácsné Juhos Orsolya. Foglalkozások: kedd Kismama klub. Vezeti: Kovácsné Juhos Orsolya. Foglalkozások: kedd Táblajátékos kör. Amõba, Pente, Blokus, Pentomino. Ingyenes! Vezeti: Tarcsa Tímea. Foglalkozások: csütörtök Jamland Hip-Hop Tánciskola. Tánctanár: Zsolti. Foglalkozások: szerda, péntek és Ha csak fél órád van! Táncos elemekkel megspékelt torna lányoknak és anyukáknak. Vezeti: Hrabovszki Bea. Foglalkozások: kedd és csütörtök, Nyugdíjas klub. 50 éves kortól ajánljuk! Klubfoglalkozás (minden pénteken ) Orientális hastánc a kelet tánca. Modern hastánc, amely fõleg improvizációra épül. Vezeti: Fülöp Tímea. Foglalkozások: szerda, RENDEZVÉNYEK: A Magyar Kultúra Napja alkalmából az ÁMK Színháztermében mûsor január 22-én, 16-tól 18 óráig. Hüllõ show február között, naponta 9 18 óráig, az ÁMK-ban. Belépõdíjas rendezvény! Állatbemutató, állatsimogató és érdekes játékok. NÉGY HÓNAP ALATT FELSÕFOKÚ TÍZ HÉT ALATT KÖZÉPFOKÚ NYELVVIZSGA Interjú Kovács Blankával és Szekeres Georginával Kedves Blanka, bizonyára sokakat meglep, hogy lehetséges ilyen rövid idõ alatt nulláról felsõfokú nyelvvizsgát tenni. Talán az is szerepet játszott ebben, hogy Ön gyakorló nyelvtanár? Valóban, az ELTE bölcsészkarán végeztem, de a sikerhez vezetõ úton a döntõ tényezõt egy számomra új módszer, a Kreatív Nyelvtanulás jelentette. Tudtommal pontosan négy hónappal az után, hogy elõször kezébe vette a tananyagot, 90% körüli eredménnyel a nap legjobb szóbeli vizsgáját produkálta felsõfokon! Így van. Akkor kezdtem el tanulni a Kreatív Nyelvtanulással, amikor még heti órát tanítottam, de egyáltalán nem esett nehezemre, hogy a mindennapos munka után nekiálljak tanulni, gyakorolni. Sõt, a sikerélmény, hogy már az elsõ lecke után rengeteg mondatot tudtam aktívan használni, még jobban motivált. Alig vártam, hogy újabb és újabb leckékbe fogjak bele és hogy megismerkedjek a még ismeretlen szavakkal, nyelvtani jelenségekkel. Ön egy személyben kreatív nyelvtanuló és a hagyományos módszereket is tökéletesen ismerõ nyelvtanár. Így ritka rálátása lehet a szakmai kérdésekre és hiteles véleményt mondhat. Mi e módszer fantasztikus sikerének kulcsa? Mitõl igazán újszerû és hatékony a Kreatív Nyelvtanulás? Én eddigi nyelvtanári munkám során még nem találkoztam ennyire logikus szerkezetû tananyaggal, személyes meggyõzõdésem, hogy ma ez a legjobb nyelvkönyv a piacon kezdõk/újrakezdõk számára, ill. akik rendszerezni vagy felfrissíteni kívánják eddigi tudásukat. Ön pedig kedves Gina, tíz hét alatt sikeres középfokú C nyelvvizsgát tett, ráadásul egyéni tanulással, tanári segítség nélkül, egy egyedi nyelvtanulási metódussal. Igaz? Valóban így történt. A módszer a Kreatív Nyelvtanulás, melynek kidolgozója Gaál Ottó, aki 27 középfokú állami nyelvvizsgájával a nyelvtanulás egyéni bajnoka Magyarországon. Mitõl más és mitõl ilyen sikeres ez a módszer? Nekem az tetszett benne, hogy azonnal célnyelven kellett megszólalnom, miközben a kétnyelvû tananyag segítségével folyamatosan ellenõrizni tudtam magamat. Nem volt stressz, de volt helyette sikerélmény, visszaigazolás. Így gyorsan kialakul a beszédkészség, ráadásul nyelvtani hibáktól mentesen! A két oktatócsomag és a CD minõségû hanganyagok a középfokú nyelvvizsga követelményeit veszik célba. Milyen nyelvekbõl hozzáférhetõ a Kreatív Nyelvtanulási Módszer és mennyibe kerül? Eddig angol, német, francia, olasz, spanyol, svéd és norvég nyelvre készült tananyag, a két oktatócsomag ára hanganyaggal együtt Ft, ez alig egy tucat magánóra költségeinek felel meg. Úgy tudom, Csepelen is lesz vásárlással egybekötött termékbemutató, amelyen Önnel személyesen is találkozhatnak az érdeklõdõk. Igen, január 21-én (szerda) és 28-án (szerda) a Nagy Imre ÁMK-ban (Könyvtár) a tananyagokat bárki megtekintheti, s szívesen megosztom tapasztalataimat ezzel az új, hatékony nyelvtanulási módszerrel kapcsolatban. Szeretettel várok minden tanácsot kérõ érdeklõdõt akár kérdéseivel akár problémáival! Kedves Blanka és Gina, sok sikert a további nyelvtanuláshoz! Behring Balázs Infó: Nappali fõiskolai képzés Csepelen! Akik jártak az elmúlt években a Csepeli Munkásotthonban idõrõl idõre az iskolapadokban ülõ vagy a folyosókon a jól megérdemelt szüneteket töltõ fõiskolai hallgatók egyre nagyobb csoportjaival találkozhattak. A hallgatók a Tomori Pál Fõiskola diákjai, akik reményeik szerint az intézményben igyekeznek közgazdász, vagy nemzetközi közgazdász diplomát szerezni. Természetesen vannak köztük, akik a fõiskolai képzés megalapozására valamelyik, a Fõiskola által kínált gazdasági, kereskedelmi, logisztikai felsõfokú szaktanfolyamra járnak, illetve egyre többen vannak olyanok is, akik a már meglévõ alapdiplomájuk mellé egy újabbat szeretnének, és ennek érdekében másoddiplomás képzésben vesznek részt. Az Adu Oktatási Központ Csepel és a Tomori Pál Fõiskola együttmûködése eredményeként immár ötödik éve folyik levelezõ rendszerû felsõfokú képzés Csepelen. A folyamat gyümölcsözõnek tekinthetõ, hiszen a tavalyi évben már volt a csepeli kihelyezett tagozaton is végzõs évfolyam. Ugyanakkor az is bizakodásra adhat okot, hogy a szakok mindegyikén egyre nõ a jelentkezõk száma, akik felsõfokú tanulmányaikat Csepelen szeretnék megoldani, mentesülve így az egyre tetemesebb utazási és szállásköltségektõl. A Tomori Pál Fõiskola rektora Dr. Meszlényi Rózsa lapunknak úgy nyilatkozott, hogy a Fõiskola vezetése kiemelt stratégiai kérdésként kezeli a csepeli tagozat fejlesztését, amit jelez az is, hogy a 2009 szeptemberében induló képzésben Csepelen is elérhetõvé teszi a Fõiskola frissen akkreditált Pénzügyi és számviteli, valamint szabad bölcsészet fõiskolai alapszakját is (Jelentkezési határidõ: február 15!) mûvészettörténet szakiránnyal, egyelõre levelezõ rendszerben. A további fejlesztési irányt pedig jól mutatja, hogy a tervek szerint a Tomori Pál Fõiskola az eddig már sikeresen mûködõ, illetve új szakjait nappali képzés keretében is szeretné elindítani Csepelen, a tervek szerint legkésõbb a 2009 szeptemberében kezdõdõ következõ tanévtõl. A fejlesztési elképzelések indoka, hogy a Fõiskola teljes oktatási kínálatával szeretne jelen lenni a dél-pesti régióban és annak agglomerációjában, melynek bázisa Csepel lehet! A Tomori Pál Fõiskola képzési programjairól tájékozódhat a Fõiskola honlapjáról illetve telefonon 06 (78) Az újonnan bevezetett országos elektronikus jelentkezések lebonyolításához kérje Tanulmányi osztályunk segítségét: vagy !

8 8 CIVIL SZFÉRA január 16., CSEPEL A Csepeli Erõmû folyamatosan mûködik Európa országainak java része aggodalommal figyeli: jön vagy nem jön a földgáz Oroszországból Ukrajnán keresztül? A kerületünkben lakókat is érinti a dolog, hiszen Csepelen is van hideg, földgáz már kevésbé. A helyzet ismertetésére lapunk megkereste Briglovics Gábort, az Atel Csepeli Vállalatcsoport vezérigazgatóját. Január 6-án este háromnegyed 6 körül érkezett az erõmûbe, hozzám az energiahivatal kérése, hogy az erõmû álljon át földgáztüzelésrõl olajtüzelésre mondja Briglovics Gábor. Az átállás 19 óra 30 perckor megtörtént mindkét gázturbinán. Azóta (a beszélgetés január 8-án kora délután történt) az erõmû cseppfolyós tüzelõanyaggal, vagyis olajjal üzemel. Ezt lehetõvé teszi az erõmû saját olajkészlete, amelyet két, egyenként nyolcezer köbméteres tartályban tárol, törvényi elõírás szerint. Ez a mennyiség erõs terhelés esetén tizenhat napig elegendõ. A Magyar Villamos Mûvek elõrejelzése szerint a következõ napokban nem kell erõs terheléssel számolni, így a készlet várhatóan húsz napra elegendõ. Az erõmû elsõsorban villamos energiát termel, emellett állít elõ hõenergiát is, amelyet Csepelen és Pesterzsébeten értékesít. A vezérigazgató a továbbiakban elmondta, hogy az erõmû olajellátása folyamatosan biztosított, hiszen a Mol csepeli olajtelepével csõvezetékes kapcsolatban van, az pedig szintén össze van kötve a százhalombattai olajfinomítóval. Ez azt jelenti, hogy a korábban jelzett, tizenhat napnál hosszabb ideig elhúzódó válság amire Briglovics Gábor személy szerint nem számít esetén is képes az erõmû üzemelni. A csepeli távfûtés tehát semmiképpen nincs veszélyben. Ellátásbiztonsági szempontból a gázkorlátozás nem befolyásolja a lakók életét. A közeljövõ kilátásairól a vezérigazgató elmondta, hogy az erõmû olajalapú üzemelése teljes mértékben biztosított, a szükséges utánpótlással kapcsolatos intézkedések megtörténtek. A Mollal az erõmû napi kapcsolatban van, szükség esetén lehetséges az azonnali olajszállítás a csõvezetékeken keresztül. Az erõmû a beszélgetés idõpontjában kiegyensúlyozottan mûködött, a különbség csupán annyi, hogy a gázturbinákban olaj ég. A távolabbi kilátásokról szólva a vezérigazgató elmondta, hogy a jelenlegi helyzet senkinek nem jó, sem Európának, sem a fogyasztóknak, sem az oroszoknak, sem az ukránoknak. Ebbõl logikusan az következne, hogy gyorsan megegyezzenek, ám hogy az mikor valósul meg, senki nem tudja. A gázárról szólva megtudtuk, hogy ugyan a gáz ára kilenc hónap késéssel követi az olajár változását, azonban a két energiahordozó ára között akkora különbség van, hogy a drága gázzal történõ energiatermelés is olcsóbb, mint az olcsó olajjal történõ. Ezen tehát nem nyerünk De legalább nem fagyunk meg. Mucsi Ferenc Muray Róbert: Gondolataim a csepeliségrõl A Kedves Olvasó talán hallott róla, hogy az idén én nyertem el a Csepel Díszpolgára megtisztelõ címet, s e lap felelõs szerkesztõje írt rólam a tavaly október 22-ei számban egy méltatást. A Csepp TV is közölt egy portré-riportot az esemény alkalmából, ahol Vida István igazgató-fõszerkesztõ volt a beszélgetõtársam. Mégis úgy érzem, van szubjektív mondanivalóm, ami kikívánkozik belõlem, és talán nem érdektelen annak megértéséhez, hogy miért érzem magam otthon Csepelen, ha nem is vagyok õslakos. Gyermekkoromat és fiatal éveimet Káposztásmegyeren éltem meg egy kertes házban. Mivel már akkor is érdekeltek a madarak, ott is mesterséges madárodvakat barkácsoltam és helyeztem ki a gyümölcsfákra és örültem, amikor a cinegék beköltöztek az odúk egyikébe-másikába. Télen szalonnabõrrel, fél dióval etettem kedvenceimet. A környék is nagyon érdekes volt, ott folyt a Szilas-patak, és a Duna-part is közel volt. Lehetett snecizni, békát, tarajos gõtét fogni és persze minden megfoghatót haza is vittem. Jó szüleim megengedték a sok akvárium, terrárium tartását, azzal a feltétellel, hogy gondozom is a kis állatkertet. Édesapámmal aki amatõr festõ volt sokat jártunk a környék szép tájait keresve, a patakhoz és a megyeri dombokhoz. Összegezve: szép, romantikus gyermekkorom volt! Ezután városlakó lettem, hol a harmadik, hol az ötödik emeleten éltem feleségemmel és két gyermekemmel együtt évtizedeken keresztül, de a csodás, kertesházas gyermekkort nem tudtam feledni. Péter fiam a 80-as években Csepelre, a Királyerdõbe költözött, és mivel gyakran látogattam Õt, megtetszett ez a környék. Amikor egyszer azzal a hírrel fogadott, hogy van egy eladó ház a Tamariska-domb tövében, nézzük meg, rögtön ráálltunk és szinte elsõ látásra megszerettük. FOTÓ: MIZIK ZSUZSA Emeletes családi ház volt, tujákkal, lucfenyõkkel és oregoni cédrusokkal dúsan benõve. Eladtam velencei hétvégi házamat, rokonságtól, barátoktól kölcsönt kérve végül is megvettem 1995-ben. Megjegyzem, hogy már évek óta házkeresésben voltunk, Budapest környékét bejártuk Pesthidegkúttól Szilasligetig, de vagy a pénzünk bizonyult kevésnek, vagy valami más hiba volt. Így hát otthagytuk a közel 200 négyzetméteres, nagy, de a lifthibák miatt egyre kényelmetlenebbé váló ötödik emeleti lakásunkat és beköltöztünk a kicsi, de aranyos jelenlegi, végre a boldog gyermekkort idézõ kertesbe. Itt a lányomékkal, fiú unokáimmal együtt élünk boldog egyetértésben. Most, hogy benne vagyunk a korban, igen jól jön a fiatalok energiája, segítõkészsége. Az is öröm, hogy lányunokánk is Csepelen lakik, így gyakran láthatjuk õt. Mûvésznek készül, most végzi a Képzõ- és Iparmûvészeti Szakközépiskolát. Persze a beköltözést megelõzte egy komoly átalakítás, többek között a padlástérbõl munkahelyet, mûtermet kellett kialakítani. Nagyon szeretem ezt a részét a háznak, az ablakból látom a Tamariska-dombot, madaraival és a télen csúszkáló gyermeksereggel együtt. Nem csak szemet gyönyörködtetõ látvány, hanem mûvészileg is inspiráló, olyan, mint egy Breughel-festmény. Az átalakítás során nem csináltattam épített kerítést, megmaradt a drótkerítés. Ez így jobban összeköt a dombbal, egyben maradt a természetes táj. Még az építkezés alkalmából egy téglafalat húzattam a kõmûvesekkel a szomszéd garázs eltakarása céljából. Ebbe a falba olyan nyílásokat alakíttattam ki a meglepett kõmûvessel, amely ezáltal odúlakó madaraknak (cinege, légykapó, házi rozsdafarkú, mezei veréb, seregély) fészkelõhelyül szolgál. A kertben madáritatót építtettem, amely nagy forgalmat bonyolít le a kánikulás nyári napokon. Ezekkel a létesítményekkel elnyertem a Magyar Madártani Egyesület által alapított Madárbarát kert címet és táblát. Kedves szomszédjaim vannak, akik odafigyelnek ránk és örülnek sikereimnek. Örültem, amikor az önkormányzat, nem kevés pénzbõl cölöpökkel szegélyezett sétautakat alakított ki a dombon, amelynek tetején asztalokat és padokat létesített, nem beszélve a pompás, fából épített kilátóról. Mindnyájunk szomorúságára ez a jószándékú és közcélokat szolgáló együttes nem volt hosszú életû, mert a vandálok jó ideje felgyújtották, lerombolták. Most már eltávolodva a kerttõl Miért érzem magam itthon a kerületben, Csepelen? Kapcsolatom a kerülettel nem ideköltözésemmel kezdõdött, hanem már 1994-ben kiállítottam a Kék Iskola Galériában természetvédelmi és madaras munkáimat. Ide Bali Pálné Editke hívott meg, aki mint természetvédõ pedagógus az ökosulit is lelkesen szervezte. Ezt a kiállítást Dr. Tardy János, a Természetvédelmi Hivatal elnöke nyitotta meg. Editke édesapjának, Traurig Lõrinc soroksári madarász-festõnek több kiállítását viszont én nyitottam meg a helyi mûvelõdési házban. Jelentõs életmû kiállításom volt, amit közel 70 évesen, 2000 novemberében rendeztem a Csepel Galériában. Ezt Tóth Mihály polgármester vezette be és Szemadám György festõmûvész-író barátom nyitotta meg. Jó visszhangja volt és sokan látogatták. Itt ismerhették meg az érdeklõdõ csepeliek a természethez kötõdõ munkásságomat. Tagja vagyok a Csepel Galéria Egyesületnek, amelynek elnöke Sárkány István kollégám, aki a Mûvészetek Házának igazgatója is. De jelentõs szerepe van a mûködtetésben Pálffy Katalin szobrászmûvésznek is, aki azon kívül a nyári mûvésztelepeket szervezi. A kerületben meghirdetett kiállítások mindegyikén szerepeltem festményeimmel. Kuratóriumi tagja vagyok a Csepeliek Mûvelõdéséért Közalapítványnak, ahol Geisbühl Tünde festõmûvész elnököl. Sokat törjük a fejünket azon a kényes feladaton, hogy az önkormányzat erre a célra szánt pénze a pályázók között a legmegfelelõbb helyre kerüljön. Öt éven át vezettem azt a nyári amatõr mûvésztelepet, a Muray Mûhelyt, amely az önkormányzat anyagi és erkölcsi támogatását élvezi és a csepeli közönség elõtt is sikeresnek bizonyult. Minden emberben él az elismertség utáni vágy, de bennünk, mûvészekben, legyen az festõ, szobrász, költõ vagy színmûvész, különösen. Fontos a munkánk fogadtatása, hiszen nem csak magunknak dolgozunk. Ezért fontosak az alkotóélet állomásai, egy-egy kiállítás, egy megjelent könyv, verseskötet vagy a színpadon a taps. Ezekbõl az elismerésekbõl, kritikákból, TV-nyilvánosságból Csepelen nincs hiány. Sõt, bizton állíthatom mivel több kerületben is éltem, Csepel kiemelkedik a többiek közül élénk kulturális életével, érdeklõdésével. Tehát van mit tennem és ez a támogató, baráti légkörben nagy örömömre szolgál és csinálom is, amíg erõm engedi. Muray Róbert

9 CSEPP CSEPEL A Csepel újság hirdetési, szolgáltató melléklete 2. SZÁM január 16. Díjmentes hitelügyintézés több mint 20 bankkal, nem csak nálunk vásárolt ingatlanokra! T.: 06 (70) , 06 (70) vagy 06 (70) Az 1+2-es, 53 nm-es panellakás, a lakás maga beköltözhető állapotban van. I.ár: 9.7 mft. T.: 06 (70) félszobás lakás 70 nm, újépítésű 4 lakásos társasházban, garázzsal 18,8 mft.. Szoc.pol. illetékmentesség igényelhető! T.: 06 (70) Újépítésű ikerházak királyerdőben 28 mft-tól. T.: 06 (70) félszobás, felújítandó panellakás, Kossuth Lajos utca 8,5 mft T: 06 (70) Csepelen a Kossuth L. u.-ban eladó egy 65 nm-es, IV. em.-i, 2+1 szobás felújítandó, jó elrendezésű, csendes lakás, alkuképes áron: 9,8 mft. T.: 06 (70) Kossuth L. u.-ban eladó 2+2 szobás, jó fekvésű, 70 nm-es, kiváló elosztású lakás. A lakás esztétikai felújítást igényel. I.ár: 11 mft. T.: 06 (70) A Kiss János altb. u.-ban eladó 72 nm-es, fszt.-i, felújítandó, 2+2 szobás, jó elrendezésű lakás. Irányár: 10,9 mft. T.: 06 (70) Csepelen az Ady Endrétől a Vízmű lakótelepig az 1 szobástól a 2+2 es lakás-ig 7,7 M-tól-***mFt-ig! Ölvedi Péter 06 (70) Bajcsy-Zsilinszky úton házrész + garázs + kert telekhasználati megosztási szerződéssel 36 nm-es 9.5 mft. T.: 06 (70) Csillagtelepi gázfűtéses lakások 39 nmtől 55 nm-ig 10,5 mft-tól 12,5 mft-ig. T.: 06 (70) Tihanyi lakóparkban eladó egy 2006-ban épült 210 négyzetméteres, 3 szintből álló családi ház. I.ár: 52 mft.t.: 06 (70) Erdősor u.-ban eladó egy 1+2 szobás szépen felújított házközponti fűtéses lakás. Ár: 12,5 mft. T.: 06 (70) Eladó egy 2006-ban épült 3. em.-i teljesen bútorozott, téglaépítésű felújított lakás, teremgarázzsal. I.ár: 16.5 mft. T.: 06 (70) A Cirmos sétányon eladó egy első 1+2 félszobás, jó állapotú, konvektoros téglalakás. Iár: 12.8 mft. T.: 06 (70) Az Ady Endre úton 2+1 szobás, jó állapotú, II.em-i panellakás 9.9 mft. Tel.: 06 (70) Királymajorban, a József Attila u.-ban, 1+2 szobás, felújított fszt.-i lakás 9.5 mft. Tel.: 06 (70) Árpád u.-ban 1+1-es, 46 nm-es, hibátlan állapotú, bútorozott lakás 8.9 mft. T.: 06 (70) Szt. István úton 2 szobás jó állapotú 58 nm-es II. em.-i panellakás 10, 2 mft. T.: 06 (70) Cirmos sétányon IV. em.-i 2+1 félszobás, 69 nm-es cirkos, hibátlan! 12, 2 mft. T.: 06 (70) Templom u.-ban egy téglaépítésű 2 egész szobás II. em.-i lakást eladásra kínálok 10.9 mft. T.: 06 (70) Csillagtelepen eladó egy 37 nm-es, frissen felújított, gázkonvektoros lakás mft. T.: 06 (70) Csepel közponjában eladó egy I. em.-i jó állapotú lakás mely 2+1félszobás, 64 nmes. 11 mft. T.: 06 (70) Csepelen, HÉV végállomáshoz közel 44 nm-es, 2 szobás, gázkonvektoros, tégla, előkertes,/ fedett kocsibeálló/, lakás eladó. Irányár: 8.9 mft. T.: 06 (70) Csepel központjában eladó 2+2 szobás 72 nm-es, felújított panellakás. I.ár:12 mft. T.: 06 (70) Felhívás az elsõéves csepeli mérnökhallgatók részére! Kedves elsőéves csepeli mérnökhallgatók! A Csepeli Mérnökhallgató Alapítvány ösztöndíja megpályázható a Csepelen lakó, vagy Csepelen érettségizett és jelenleg elsőéves mérnökhallgatók részéről. A pályázati szándékot kérjük a kuratórium elnökének (Nógrádi László címére) küldött levélben kinyilvánítani. A levélhez mellékelni szükséges az első félév eredményes lezárását igazoló leckekönyv másolatát. Nógrádi László 1211 Bp. Templom u. 18. A pályázat benyújtásának határideje: febr. 15. Csepeli Mérnökhallgató Alapítvány kuratóriuma. É l e t h á z Bt. Ingatlan, Hitelügyintézés 06 (70) Királyerdőben: 3,5 szobás ház 160 nöl-ön: 21,5 mft. 4 szobás újszerű 70 nm-es műhellyel, 70 nm pincével: 34,5 mft. 200 nm-es ház (ingatlan, autóbeszámítással): 29,5 mft., 3 generációs ház 155 nölön: 31 mft., 100 nm-es új ikerház: 28,5 mft. Telek: 180 nöl-es: 19 mft. Központban: 3 szobás panellakás (négyemeletesben)12,2 mft. 2 szobás házrészek telekkel: 9 mft-tól., 50 nm-es felújítandó ház: 14,5 mft. Telek: 180 nöl-es: 14,5 mft. 153 nöl-es: 9 mft. (érvényes építési engedéllyel). Hároson: 30 nm-es házikó 145 nöl-ön: 6,8 mft. Kertvárosban: 100 nm-es ház 200 nöl-ön: 27,8 mft. Csepelnél: 200 nm-es újszerű extra ház: 46,9 mft. Keresünk eladó ingatlanokat! Csepp Ingatlan Kft Budapest, II. Rákóczi F. út (Csepel Plaza) Tel.: , Fax: Közlemény Otthon Centrum A Tátika Óvodai Alapítvány kuratóriuma köszönetét fejezi ki a kerület lakosainak, az óvodába járó gyermekek szüleinek, valamint az óvoda dolgozóinak az alapítvány támogatásáért, mellyel az óvoda tárgyi feltételeinek javítását, a gyermekek közös élményeinek gazdagabbá tételét tették lehetővé. A évre az adó 1 % - ból befolyt összeg: Ft volt. A évre az adó 1 %-ból befolyt összeg Ft volt. Kérjük a évi adójuk 1 %-nak átutalásával továbbra is támogassák a Tátika Óvodai Alapítványt. Alapítványunk adószáma: Köszönettel az Alapítvány Kuratóriuma HIRDESSEN ÖN IS A CSEPEL ÚJSÁGBAN DÉLPESTI INGATLANCENTRUM Iroda: Bp. XXI. Kossuth L. u. 87. (a sétáló utca melletti üzletházban) Nyitva: H-CS: 9-18-ig, P: 9-14-ig. Ügyfeleinknek keresünk csepeli gázfűtéses öröklakásokat, családi házakat. Lakása, háza, telke eladásáig minden költség minket terhel. T.: 06 (30) , 06 (20) , 06 (70) , 06 (20) Tel./Fax: Királymajorban 1+2-es étkezős öröklakás 9 mft i.áron. T.: 06 (70) Kiadó kétszobás konvektoros öröklakás 60 eft + rezsiért. T.: 06 (70) Központban 2,5 szobás, felújított, üres panellakás 10.5 mft-ért. T.: 06 (70) Zrínyiben, üres, 1+2 félszobás panellakás 9.1 mft-ért T.: 06 (70) Árpád utcai panelprogramos, költözhető1,5 szobás öröklakás 7.7 mft-ért. T.: 06 (70) Völgy utcai 3,5 szobás panellakás 11,5 mft-ért. T.: 06 (70) nm-es üzlet bérlet, Csepel legforgalmasabb részén, 2,8 mft-ért eladó. T.: 06 (20) Völgy utcai kétszobás családi ház 20 mft. T.: T.: 06 (70) Csillagtelepen gázfűtéses egyszobás, mfszt.-i öröklakás 9,3 mft i.áron sűrgősen eladó! T.: 06 (30) Királymajorban, 1+2 szobás, étkezős, X. em.-i öröklakás 9,9 mft. T.: 06 (30) Völgy u.-ban, konvektoros, 39 nm-es, egyszobás, erkélyes lakás, parkolóval, 10 mft-ért. T.: 06 (30) Sétányokon 70 nm-es 3 szobás, étkezős, I. em.-i azonnal költözhető 14,5 mft. T.: 06 (30) Nyírfa utcában 33 nm-es, erkélyes, I. em.-i, beköltözhető garzonlakás 8 mft i.áron. T.: 06 (20)

10 II. Csepp január 16. Csepel LidóCentrum INGATLANKÖZVETÍTÕ ÉS HITEL IRODA Szolgáltatásaink: ingatlanok értékesítése, értékbecslés, hitel ügyintézés, földhivatali ügyek, biztosítási ügyek intézése, azonnali tulajdoni lap másolat, adás-vételi szerződés, és teljes körű jogi bonyolítás mediáció Cím: 1211 Budapest Kossuth Lajos utca 63/a (Szent Imre tér-kossuth Lajos utca sarok) T.: , 06 (20) , 06 (20) Honlap: Hitel: Csepel, Petz Ferenc u.-ban 54 nm-es V. em-i.,1+2 félszobás, átlagos állapotú, távfűtéses, erkélyes panellakás eladó. I.ár: 8,7 mft. Csepel, Dunadűlő u.-ban 35nm-es 1,5 szobás VIII. em-i panellakás eladó, pincével és tárolóval. I.ár: 8,8 mft. Csepel, Kossuth L.u.-ban 53 nmes,1+2 félszobás, fszt-i lakás eladó. Jó állapotú, parkettás. Iár: 10 MFt Csepel, Templom u.-ban téglaépítésű társasházban 53 nm-es, 2 szoba, összkomfortos, távfűtéses öröklakás eladó. I.ár: 10,5 mft. Csepel, Völgy u.-ban 39 nm-es téglaépítésű II. em-i lakás eladó. 1,5 szobás, jó állapotú, erkélyes, konvektoros. I.ár: 10,9 mft. Csepel, Csikó sétány 49nm 1,5 szobás,jó állapotú lakás, erkélyes, egyedi gázkonvektoros. Iár: 11 mft. Csepel, Kozmosz sétány I. em-i, 63 nm-es, 2,5 szobás lakás eladó. I.ár: 11 mft. Csepel, Technikus u.-ban 54 nm-es kétszobás felújított erkélyes téglaépítésű lakás eladó. I.ár: 11,9 mft. ÜGYFELEINK RÉSZÉRE KERE- SÜNK GÁZFŰTÉSES LAKÁSOKAT, CSALÁDI HÁZAKAT , Csepelen a gyár területén azonnal költözhető 75 nm-es gázfűtéses lakás 4 fős brigádnak is alkalmas, 2 szoba zuhanyzós fürdő, külön wc konyharész. 60 eft-ért kiadó. T.: 06 (30) Rakéta u.-ban 55 nm-es 2 szobás erkélyes, konvektoros lakás 20 nm-es pincével 12,9 mft-ért T.: 06 (30) Nap u.-ban 55 nm-es 2 szobás, erkélyes, I. em.-i, parkettás, vízórás lakás 9,9 mft-ért. T.: 06-(30) Tamariska dombnál 280 nm-es igazi kétgenerációs exkluzív családi ház 89 mft-ért. T.: 06 (30) Martinovics u.-ban 170 nm-es 4 szobás jó állapotú családi ház 35 mft-ért. T.: 06 (30) INGATLAN Királyerdőben, Kórus u.-ban 160 nöles telek 40 nm-es házzal, melléképületekkel eladó 16,5 mft-os i.áron. T.: 06 (20) Csepelen, 110 nm-es, teljesen felújított, zöldövezeti 4 szobás családi ház eladó. 25,9 mft. Hitelre is! (15%) T.: 06 (20) Pesterzsébeten a központban 3 lakásos társasházban I. em.-i, 78 nm-es, 3 szobás, felújított, extra gépesített konyhabútorral, cirkófűtéses, nagyerkélyes, klímás lakás, garázzsal, összközműves saját telekkel 19,5 mft irányáron T.: 06 (30) Szigetszentmiklós-Lakihegy, Hiradó u.-ban 180 nöl teleken 85 nm-es, 4 szobás családi ház eladó. I.ár: 15 mft. Csepel, Kertváros Királyerdőben 157 nöl építési telek eladó. Csatorna kivételével összközműves. Beépíthetősége: 35% I.ár: 17,5 mft. Szigetszentmiklós-Lakihegy 157 nöl összközműves telken 3 szintes,110 nm területű lakóház eladó. Szuterén: garázs + műhely + kazánház, 1.szint: amerikai konyhás nappali, 3,5 szoba, fürdő, wc, kamra, 2.szint tetőtér. I.ár: 22,5 mft Csepel, Vágóhíd u.-ban 70 nm-es felújítandó ház 1156 nm-es telekkel, 2 szoba, padlás, cirkófűtés, csatorna nincs. I.ár: 26 mft. Halásztelken, Nefelejcs u.-ban 120 nm alapterületű újszerű nívós családi ház 460 nm telekkel. Az emeleti szint 80 nm egy légterű tetőtér. I.ár: 26 mft. Csepel, Kolozsvári u. 100 nm -es 2 szintes családi ház (iker)+ 50 nm engedéllyel rendelkező műhely +15 nm iroda (wc; zuhany) a hozzá tartozik 150nöl telek, összközműves. I.ár: 30 mft. KORREKT INGATLANKÖZVETÍTŐ IRODA IRODÁNK INGYENES HITELÜGYINTÉZÉST BIZTOSÍT MINDEN ÉRDEKLÖDŐ SZÁMÁRA /hitelügyintéző Molnár Viktória / Kertvárosban a Szebeni u.-ban 4 éve felújított 2 szobás, műanyag nyílászárokkal, szép rendezett kerttel 25,9 mft-ért. T.: 06 (30) Kassai u.-ban 2 lakásos udvarban az udvari, csendes, fejújított, 2 szobás lakás szép kertrésszel 16,9 mft-ért. T.: 06 (30) Kossuth Lajos utcában 33 nm-es garzon, felújított, X. em.-en fix 7,3 mft-ért. T.: 06 (30) Bajáki F. u.-ban 2000-ben épített családi ház 360 nm-es telken 93,8 nm-es amerikai konyhás, nappali teraszkapcsolattal, 2 hálószoba, 2 fürdőszoba, háztartási helység, bukó-nyíló ablakok, reluxa függ., járólap, szőnyegpadló, garázsalap. 26,3 mft-ért. T.: 06 (30) Zöldfa u.-ban 69 nm-es 3 szobás felújított lakás saját pince résszel, 11,8 mft-ért. T.: 06 (30) korrket ingatlan iroda Damjanich u.-nál 190 nm-es, 2 szintes, 2 fürdőszobás, 2 konyhás, 5 szobás, 2 gépkocsi garázsos, felújított, igényesen kialakított ház 38,9 mft. i.áron. T.: 06 (30) Mária királyné végén 2 generációs külön-bejáratú 2 x 80 nm két szinten, 5 szobás, extrán felújított családi ház 3 gépkocsi-beállóval, 220 nöl-es öntözőrendszeres kerttel, pincével, tárolóval 39,9 mft irányáron eladó. T.: 06 (30) Tihanyi lakóparkban extra kivitelezésű energiatakarékos fűtéstechnikával épült, négyéves, egyszintes ház: 190 nm-es 4 szobás, amerikai konyhás, garázsos, 150 nöl összközműves telekkel: 44 mft i.áron. T.: 06 (30) Kata Ingatlan Keres ügyfelei részére eladó, kiadó lakásokat, családi házakat korrekt ügyintézés, ügyvédi háttérrel, hitel ügyintézés. T.: , 06 (30) nm-es galériázott, jó állapotú garzon kertkapcsolattal. I.ár: 6,3 mft. T.: 06 (30) nm-es, 2 szobás, igényesen felújított, fszt.-i udvari lakás. I.ár: 11,7 mft. 66 nm-es, 2 szobás, étkezőkonyhás, kertkapcsolatos lakás. I.ár: 11,5 mft. Plázánál 74 nm-es iroda (engedélyezett) igényes, kétbejáratos, külön ügyfélmosdóval. I.ár: 17,5 mft. Kertvárosban 200 nöl telken 3 szobás, jó állapotú családi ház melléképülettel tetőtér beépíthető. I.ár: 28 mft. Kertváros sendes részén tetőtéri 110 nm-es nappali + 3 hálószobás lakás telekhányaddal. I.ár: 25 mft. Csepeli úton 300 nöl építési telek (összközműves). I.ár: 14,3 mft. Csepeli úton 150 nöl telken 45 nm-es, téglaépítésű műhellyel telephelynek, vállalkozásnak. I.ár: 6,5 mft. VII. ker.-ben műemlék jellegű rendezett házban, 29 nm-es, galériázott, egyedi fűtésű jó állapotú lakás. I.ár: 8,5 mft. XXII. Klauzál u.-ban 387 nöl-es telken, 60 m-es, téliesített faházzal eladó. Víz, villany van. Ár: 11 mft. T.: 06 (30) Pesterzsébeten Nagy S. u.-ban 28 nm-es, egyszobás, kívül-belül felújított házrész konyhabútorral, telekrésszel, új nyílászárókkal 7,95 mft. i.áron. T.: 06 (30) Halásztelken a Dózsa Gy. u.-nál különbejáratú 2 generációs 2x100 nmes, kétszintes családi ház 150 nöl-es összközműves gondozott kertben 32,9 mft irányáron, külön mérőórákkal. T.: 06 (30) Csepelen (Erdősor környéke) 120 nöl összközműves telek bontandó házzal 18 mft irányáron. T:06 (30) Csepelen a Völgy u.-ban 2 generációnak is alkalmas 2 lakrészes felújított 2 szobás külsőkonyhás házrész gépkocsibeállóval: 11 mft. T:06 (30) Budaörs központjában 76 nm-es, 2 szoba nappalis, cirkófűtéses, riasztós, 2 lakásos házrész 76 nm-es pincével összközműves telekkel 19,9 mft i.áron eladó. T.: 06 (30) Csepelen Tanácsház u.-ban 2 szobás felújítandó gázfűtéses házrész kiskerttel 6,9 mft. T.: 06 (30) Szebeni u.-ban 120 nm-es, 1+3 szobás felújított családi ház 100 nöl telken eladó. I.ár: 24,5 mft. T.: 06 (20) Csepel-Lakihegyen 2004-es téglaépítésű, cirkófűtéses, amerikai konyhás, fiatalos sorházi lakás saját kertrésszel ár alatt eladó. 13,5 mft. T.: 06 (20) Királyerdőben, 90 nm-es, jó állapotban lévő ház eladó, 792 nm-es telken. I.ár: 29.9 mft. T.: 06 (30) Aradi Vértanuk úton eladó újépítésű, 200 nm-es, 1+6 szobás ház 70%-os készültségben. I.ár: 34,5 mft, kulcsrakészen 40 mft. T.: 06 (20) Legjobb helyen! Csepel Kis-Duna parti, 90 nm-es, betonfödémes, felújítandó családi ház 170 nöl-ön 26,5 mft i.áron eladó. T.: 06 (20) Mária királyné úton 170 nm-es, medencés, exkluzív családi ház eladó. I.ár: 49,9 mft. T.: 06 (20) Eladó-kiadó ingatlanokat keresek ügyfeleimnek. T.: 06 (70) Eladom vagy elcserélem szigethalmi, 100 nm-es, szintes, 2 hálószobás, garázsos családi házamat. Ár: 14,8 mft. Csere esetén gázfűtéses lakás. T.: 06 (70) Új építésű ház Királyerdőben eladó. 140 nm-es, teraszos, 2 beállós garázszsal, 400 nm-es telken. I.ár: mft. T.: 06 (30) Királyerdőben, 90 nm-es ház, 550 nms telken eladó. I.ár: 25 mft. T.: 06 (30) Domb u.-ban 100 nöl telken eladó 200 nm-es, 3+3 szobás, 2 generációssá alakítható, üzleti tevékenységre is alkalmas családi ház. I.ár: 43,8 mft. T.: 06 (20) Csillagtelepen átépített családi ház eladó. T.: 06 (20) Királyhágó u.-ban 207 nöl telken eladó 80 nm-es, 2 szobás ház. I.ár: 24 mft. T.: 06 (20) Csepelen a Repkény u.-ban eladó 1074 nm-es telken 68 nm-es, 2 szobás családi ház 71 nm-es műhellyel, 47 nmes fészerrel, 11 nm-es pincével 35 mftért. T.: 06 (30) Kórus u.-ban 130 nm-es, 2 generációssá alakítható családi ház 100 nm-es üzleti helyiséggel eladó. I.ár.: 34 mft. T.: 06 (20) LAKÁS Kettőt 18 mft-ért. 68 és 48 nm-es lakás emeletnyi különbséggel eladó. Külön is. T.: 06 (20) XXI. ker. Rákóczi úton eladó 1+1 félszobás, 46 nm-es felújított lakás. I.ár: 9,5 mft. T.: 06 (30) Árpád u.-ban 46 nm-es, másfélszobás, tehermentes, azonnal költözhető öröklakás alkalmi áron 7,4 mft-ért eladó. T.: 06 (20) Eladó vagy cserélhető (csillagtelepi 1 szobásra) a Temesvári u.-ban téglaépítésű, 2 szobás, felújított, 72 nm-es lakás pincével, garázzsal. T.: 06 (30) nm, 3 szobás, teljesen felújított lakás eladó a Kolozsvári -ban, gázfűtéses négyemeletes tűársasház III. em.-én. I.ár: 16,4 mft. T.: 06 (30) XXI. ker. Rákóczi úton tulajdonostól eladó III. em.-i, 1+2 félszobás, 56 nmes teljesen felújított lakás. I.ár: 10,2 mft. T.: 06 (30) Királymajorban, felújított 1+2 félszobás, 58 nm-es panellakás sürgősen eladó. T.. 06 (20) Csepelen a II. Rákóczi F. úton 4 szintes panelház II. em.-én 55 nm-es, kétszobás, vízórás, tehermentes lakás eladó. I.ár: 9,9 mft. T.: 06 (20) délután. Csepel Királymajor Katona J. u.-ban, 58 nm-es, 1+2 félszobás, étkezős, új konyhabútoros, III. em.-i felújított öröklakás eladó. T.: 06 (20) Mária királyné úton új társasházban 85 nm-es és 113 nm-es, azonnal beköltözhető lakások eladók. 28 mft és 32 mft. T.: 06 (20) XX. kertvárosban 38 nm-es, szigetelt téglaházban, felújított egyedi gázfűtéses öröklakás eladó. 9,4 mft. T.: 06 (20)

11 2009. január 16. Csepp III. Csepel VARGA ÉS CSALÁDJA Ingatlanközvetítõ és Értékbecslõ Iroda Irodáink: 1213 Bp., Hollandi út 93/b. T/fax: , Nyitva: H-P: 10-18h T.: 06 (20) Bp., Zöldfa u. 3. I. 2. T.: T/Fax: Nyitva: h., sze., p.: h; kedd, cs: óráig T.: 06 (20) KEDVEZMÉNYES HITEL, TULAJDONILAPOK AZONNAL! Kiadó lakások, házak Csepelen 45 ezer/hó + rezsi + kaució 85 ezer/ hó + rezsi, kaucióig. T.: , 06 (20) Csepelen, a Piacon, 20 nm-es jó helyen lévő üzlet, ötven éves bérleti joga eladó 7 mft-ért. T.: 06 (20) Csepelen, a Kossuth L. u.-ban, téglaházban IV. em.-i, 42 nm-es, felújítandó lakás 7.9 mft-ért. T.: 06 (20) Csepelen, az Ady E. u.-ban, panorámás IX. em.-i, 35 nm-es, 1.5 szobás panellakás, 7.9 mft-ért. T.: 06 (20) Csepelen, a Hajós u.-ban 32 nm-es gázfűtéses lakás, tárolóval, kertrésszel 9.4 mftért. T.: , 06 (20) Csepelen, a Táncsics u.-ban, négyemeletesben, panorámás IV. em.-i, 53 nm-es, 1+2 félszobás, franciaerkélyes, átlagos panellakás, tárolóval 9.4 mft-ért. T.: 06 (20) Csepelen, a Nap u.-ban, II. em.-i, felújított 2 szoba-étkezős, 54 nm-es, erkélyes panellakás 9.9 mft-ért. T.: 06 (20) Csepelen, a Dunadűlőn, II. em.-i, Dunára néző, 1+2 félszoba-étkezős, 58 nm-es, erkélyes panellakás 9.9 mft-ért. T.: 06 (20) Csepelen, a Pláza mellett, liftes házban, I. em.-i 1+2 félszobás, 53 nm-es, erkélyes részben felújított panellakás, konyhabútorral 10.1 mft-ért. T.: 06 (20) Csepelen, a József Attila utcában, IV. em.- i, 1+2 félszoba-étkezős, 58 nm-es, extrán felújított, klímás panellakás, konyhabútorral 10.6 mft-ért. T.: 06 (20) Csepelen, a Kossuth u.-ban, liftes téglaházban, IV. em.-i 2 szobás, 67 nm-es, irodaként működő, felújított lakás, konyhabútorral 11.3 mft-ért. T.: 06 (20) Csepelen, a Kossuth u.-ban, mfszt.-i, 1+2 félszobás, 52 nm-es átalakított, extrán felújított panellakás konyhabútorral 11.5 mftért. T.: 06 (20) Csepelen, a Völgy u.-ban, négyemeletes panel földszintjén 76 nm-es 3.5 szobás, erkélyes részben felújított lakás 11.5 mftért. T.: , 06 (20) Csepelen, a Katona József u.-ban, I. em.-i, 1.5 szobás, 47 nm-es, erkélyes jó állapotú gázkonvektoros lakás, felújított ablakokkal, konyhabútorral 11.9 mft-ért. T.: 06 (20) Csepelen, a Puli sétányon, III. em.-i 64 nmes, 2+1 félszobás, erkélyes, részben felújított, gázcirkos lakás, tárolóval 12.4 mft-ért. T.: , 06 (20) Csepelen, a Cirmos sétányon, IV. em.-i 1+2 félszobás, erkélyes gázkonvektoros, felújított lakás konyhabútorral, zárt parkolóval mft-ért. T.: 06 (20) Csepelen, a Rakéta u.-ban, mfszt.-i, 3+1 félszobás, 76 nm-es átalakított, extrán felújított panellakás konyhabútorral 14.3 mftért. T.: 06 (20) Csepelen, a Krizantém u.-ban, négyemeletes panel földszintjén 84 nm-es 3.5 szobás, felújított lakás, extra konyhabútorral 14.1 mft-ért. T.: , 06 (20) Csepelen, a II. Rákóczi Ferenc u.-ban, négyemeletes panel földszintjén 84 nm-es 3.5 szobás, erkélyes jó állapotú, konyhabútorral 14.5 mft-ért. T.: , 06 (20) Csepelen, a Csikó sétányon, IV. em.-i 70 nm-es, 2+1 félszoba-étkezős, erkélyes, felújított, tömbfűtéses lakás, tárolóval 15.5 mft-ért. T.: , 06 (20) Csepelen, a Cirmos sétányon, III. em.-i 70 nm-es, 2+2 félszobás, beépített erkélyes, felújított, gázcirkos lakás, tárolóval 16.5 mft-ért. T.: , 06 (20) Csepelen, a Mária királyné u.-ban, ma még 40 nm-es garázs, de átminősíthető lakássá, 355 nm-es telekkel 11.9 mft-ért. T.: , 06 (20) Csepel határában, az M0 közelében, a Komadűlőben, bekerített, 570 nm-es, gondozott üdülőtelek, 50 nm-es lakható épülettel eladó 11.9 mft-ért. T.: 06 (20) Csepel Szilvafa u.-ban, zártkertben, bekerített, 540 nm-es, telek, 34 nm-es lakható épülettel eladó 11.9 mft-ért. T.: 06 (20) Csepel, Csillagtelepen 2 szobás gázcirkós, egyszintes betonfödémes felújított tetős ház, 530 nm-es összközműves telekkel 20.9 mft-ért. T.: 06 (20) Csepel, Csillagtelepen 2 szobás gázcirkós, egyszintes betonfödémes részben felújított ház, 450 nm-es összközműves telekkel 22.9 mft-ért. T.: 06 (20) Csepelen, Királyerdőben, új építésű négylakásos kertes házban, 2 szintes, 70 nm-es, 3 szoba-nappalis lakás, 2 fürdő WC, összközműves telekrésszel 24.9 mft-ért. T.: 06 (20) Csepelen, a Kondor u.-ban, felújítás alatt lévő 70 nm-es, komfortos ház, 140 nöl-es, telekkel, garázzsal, 30 nm-es garzonnal, pincével 25.9 mft-ért. T.: 06 (20) Csepelen, Királyerdőben, új építésű négylakásos kertes házban, 2 szintes, 86 nm-es, 2+2 félszoba-nappalis lakás, 2 fürdő WC, összközműves telekrésszel 26.9 mft-ért. T.: 06 (20) Csepelen, az Uzsoki u.-ban, fiatal 100 nmes, galériás, 3 szoba-nappalis ház, 200 nöles, közműves telekkel, 3 kocsibeállóval, tárolóval, pincével 32.9 mft-ért. T.: 06 (20) Csepel, Kertvárosban, új építésű négylakásos kertes házban, 100 nm-es, 2 szobanappalis, amerikai konyhás, gázcirkós extra lakás, kocsibeállóval, terasszal, telekrészszel 35,9 mft-ért. T.: 06 (20) Csepelen, a Damjanich u.-ban, 2 generációnak is jó, 170 nm-es, 4 szoba-nappalis felújított ház, nagy garázzsal, melléképülettel, 230 nöl-es telekkel 36 mft-ért. T.: 06 (20) Csepel, Kertvárosban, 300 nöl-es összközműves telken 3 szoba-nappalis gázcirkós, felújítandó ház, nagy garázzsal, melléképülettel 34.9 mft-ért. T.: 06 (20) Csepelen, a Tigris u.-ban, 2 generációs, 140 nm-es, 4 szoba-télikertes ház, garázszsal, pincével, melléképülettel, 195 nöl-es telekkel 37.9 mft-ért. T.: 06 (20) Csepel, Mária királyné u.-ban, 212 nöl-es telken belső lépcsős 2 generációs 5 szoba- 2 hálófülkés gázcirkós, jó állapotú ház, 2 garázzsal, melléképülettel, pincével 39.9 mft-ért. T.: 06 (20) Csepel, Királyhágó u.-ban, 152 nöl-es telken, 230 nm-es, 3 generációs, 5 szoba-nappalis gázcirkós, jó állapotú ház, 2 garázzsal, melléképülettel, pincével 39.9 mft-ért. T.: 06 (20) Csepel, Kertvárosban, 230 nöl-es összközműves telken 136 nm-es, 3 szoba-nappalis gázcirkós, teljesen felújított ház, 28 nm-es külön bejáratú irodával, 60 nm-es pincével, garázzsal, medencével, extrákkal 49.9 mftért. T.: 06 (20) Csepel, Hollandi végén, vízparti 120 nöl-es, közműves telken 3+2 félszoba-nappalis geotermikus fűtésű, 3 éves 2 szintes, 180 nm-es ház, nagy garázzsal 39.9 mft-ért. T.: 06 (20) Csepel, Királyerdőben, 235 nöl-es összközműves telken 135 nm-es, 2 lakásos, külön bejáratú, összesen 4.5 szobás gázfűtéses, nagyrészt felújított ház, pincével, garázzsal 41.9 mft-ért. T.: 06 (20) Csepel, Kertvárosban, 300 nöl-es összközműves telken 120 nm-es, 4 szobanappalis gázcirkós, felújított ház, garzonnal 44.9 mft-ért. T.: 06 (20) Halásztelken, egyszintes 60 nm-es, 1 szobás jó állapotú, bővíthető öreg ház, garázszsal, 140 nöl-es összközműves telekkel 13.9 mft-ért. T.: 06 (20) Halásztelken, 4 éves kétszintes 135 nmes, 3 szoba-nappalis, extra ház, garázzsal, 474 nm-es összközműves telekkel 32.9 mft-ért. T.: 06 (20) Halásztelken, 2 szinten 130 nm-es, 3 szoba, 3 félszoba-nappalis dupla fürdőszobás önálló ház, 60 nm-es pincével, melléképülettel, 240 nöl-es összközműves telekkel 37.9 mft-ért. T.: 06 (20) Halásztelken, 1 szinten 300 nm-es, 3+2 félszoba-nappalis, 3 fürdőszobás, extra új ház, medencével, dupla garázzsal 440 nöles összközműves telekkel, extrákkal 79.9 mft-ért. T.: 06 (20) Szigetszentmiklóson, új építésű 2 szinten 80 nm-es, 1+2 félszoba-nappalis, 2 fürdőszobás sorház, fedett terasszal, összközműves telekrésszel, fatüzeléses kandallóval 17.9 mft-ért. T.: 06 (20) Szigetszentmiklóson, új építésű egyszintes 150 nm-es, 3 szoba-nappalis, nagy fedett teraszos ház, 230 nöl-es telekkel, kandallóval, extrákkal 37.9 mft-ért. T.: 06 (20) Dunaharaszti új részén, újszerű, 200 nmes extra ház, 30 nm-es garázzsal, 150 nöles, összközműves telekkel, extrákkal 48 mft-ért. T.: 06 (20) Soroksáron, új építésű kétszintes 107 nmes, félig kész, gázfűtéses téglaház, 16 nmes garázzsal, 200 nm-es, összközműves telekkel 19.9 mft-ért. T.: 06 (20) Szigethalmon 2.5 szobás, 70 nm-es, gázfűtéses vályogház, 36 nm-es melléképülettel, 200 nöl-es, összközműves telekkel, tárolóval 12.9 mft-ért. T.: 06 (20) Varga és Családja ingatlanközvetítő Csepel központjában 2 szobás, napfényes, nagykonyhás, szép állapotú, IX. em.-i panellakás nagy pincetárolóval tulajdonostól eladó. Néhány éve felújított: járólap, lamináltparketta, redőny, szúnyogháló, gardrób, konyhabútor, légkondicionáló. Remek tömegközlekedés és parkolási lehetőség. Bölcsőde, óvoda, iskola, SZTK, piac, szupermarket, Pláza, Posta és bankok pár perc séta. Ár: 9.25 mft. T.: 06 (20) Cirmos sétányon 64 nm-es, 2+ félszobás, erkélyes, cirkófűtéses IV. em.-i lakás új műanyag nyílászárókkal 12,9 mft.. T.: 06 (30) Ady E. u.-ban 68 nm-es, 2+2 félszobás, felújított, II. em.-i, erkélyes lakás új konyhabútorral 10,9 mft T.: 06 (30) Nyuszi sétányon új építésű, fszt.-i, 61 nm-es, 2 szobás lakás, új konyhabútorral, gépkocsi beállóval kultúrált társasházban, telekrésszel 16,3. T.: 06 (30) Kossuth Lajos u.-ban 72 nm-es, erkélyes, 3 szobás, I. em.-i, felújított, klímás, étkezős lakás konyhabútorral, kamerás kaputelefonnal 11,5 mft T.: 06 (30) Csepel központi részén 1+2 félszobás lakás sürgősen eladó. I.ár: 9,4 mft. T.: 06 (20) Csepel központjában a Kossuth L. u.- ban, 55 nm-es, 1+2 félszobás, erkélyes VII. em.-i lakás 9,5 mft T.: 06 (30) Csepelen a Sportcsarnoknál I. em.-i, 1+félszobás, erkélyes, cirkófűtéses, jó állapotú lakás, téglaházban, saját pincével: 10,9 mft i.áron eladó. T.: 06 (30) Csepelen a József A. u.-ban 1+2 félszobás, étkezős, 58 nm-es, VI. em.-i teljesen felújított öröklakás azonnal beköltözhetően 9,9 mft-ért eladó. T.: 06 (30) Csepelen a Nyírfa u.-ban 73 nm-es Fszt.-i 3 szobás étkezős, erkélyes szépen felújított lakás, új konyhabútorral, saját pincerésszel,12,5 mft irányáron eladó. T.: 06 (30) Merkur u.-i, kertes, téglaépítésű társasházban 63 nm-es, II. em.-i, 2 szobás, gázkonvektoros lakás garázzsal eladó. 15,2 mft. T.: 06 (30) Csillagtelepen, 1 szobás, 34 nm-es, téglaépítésű, gázkonvektoros lakás eladó. Ár: 8.3 mft. T.: 06 (30) Központban 53 nm, 2 szobás szép lakás eladó. Ár: 9,5 mft. T.: 06 (20) Rakéta u.-ban 35 nm-es, gázfűtéses, jó állapotú nagy konyhás garzon eladó. I.ár: 9,5 mft. T.: 06 (20) Szent I. tér közelében, 50 nm-es, 2 szobás, teljesen felújított téglalakás eladó. I.ár: mft. T.: 06 (30) Csillagtelepen 33 nm-es gázkonvektoros, franciaerkélyes, azonnal költözhető téglalakás eladó. 8,3 mft. T.: 06 (20) Bordás u.-ban, 54 nm-es, 2 szobás, erkélyes, II. em.-i gázfűtéses lakás eladó. I.ár: 12.5 mft. T.: 06 (30) félszobás és 2+1 félszobás, erkélyes, I. em.-i lakás eladó. I.ár: 10,3 mft. T.: 06 (20) Cirmos stny.-on 72 nm-es, 2+1 szobás, gázfűtéses, felújított lakás eladó. Ár: 12 mft. T.: 06 (20) Háromemeletes házban 1 szobás, I. em.-i, erkélyes, azonnal költözhető lakás eladó. I.ár: 8,3 mft. T.: 06 (20) Csepel csillagtelepi részén 2,5 szobás, I. em.-i lakás eladó. I.ár: 10,8 mft. T.: 06 (20) Csepel Völgy u.-i téglaházban 55 nm, III. em.-i, egyedi fűtésű, felújított nagykonyhás lakás eladó. I.ár: 11,3 mft. T.: József A. u.-ban, 56 nm-es, 2 szobás, gázkonvektoros, téglalakás eladó. I.ár: 12.9 mft. T.: 06 (30) Völgy u.-ban, másfélszobás, 42 nm-es, I. em.-i téglalakás eladó. I.ár: 11.7 mft. T.: 06 (30) Csepel zöldövezetében 58 nm, felújított panellakás dunai panorámával sürgősen eladó. 9,5 mft. T.: 06 (20) Szent L. úton 55 nm-es, 2 szobás, gázfűtéses, teljesen felújított lakás eladó. I.ár: 13,7 mft. T.: 06 (20) Dunadűlő úton 1+2 félszobás, ebédlős, 58 nm-es, I. em.-i, jó állapotú, Dunára néző lakás konyhabútorral, tulajdonostól eladó. Fix ár: 9,5 mft. T.: 06 (30) Szabadság u.-ban II. em.-i, gázfűtéses, 2 szobás lakás eladó. I.ár: 11,8 mft. T.: 06 (20) Tízemeletes házban 2+2 félszobás, I. em.-i felújított lakás eladó. I.ár: 11,5 mft. T.: 06 (20) Sétányokon fiatalosan felújított, átalakított 1+2 félszobás gázkonvektoros lakás 13,7 mft. T.: 06 ( Eladó 35 nm-es, 1+ félszobás, erkélyes lakás. I.ár: 7,9 mft. T.: 06 (20)

12 IV. Csepp Csepel január 16. Orion u.-ban gázfűtéses, 39 nm-es, 1+1 szobás, teljesen felújított lakás eladó. I.ár: 10,6 mft T.: 06 (20) Tulajdonostól eladó Csepelen a kertvárosban egy 52 nm-es, fszt.-i, 2 szobás, gázfűtéses lakás négyemeletes (nem panel!) házban, Ftért. (Ingatlanközvetítők kizárva!) T.: , 06 (20) Erdősor úton I.em.-i, 2 szobás tágas lakás eladó. I.ár: 10,8 mft. T.: 06 (20) Áruház térnél 1+2 félszobás, I. em.-i, felújított, műanyag nyílászárós lakás eladó. Ár: 10,6 mft. T.: 06 (20) Csepelen, 54 nm, kétszobás, gázkonvektoros azonnal költözhető lakás 12,4 mft. T.: 06 (20) Csepel centrumában 1,5 szobás, 35 nm-es lakás S.O.S. eladó. I.ár: 8,3 mft. T.: 06 (20) Csepelen, a Cirmos stny.-on, 2+1 félszobás, jó állapotban lévő, 64 nm-es, téglaépítésű, cirkófűtéses lakás eladó. I.ár: 12.5 mft. T.: 06 (30) Templom u.-ban 2 szobás, 55 nm-es lakás eladó. I.ár: 12,5 mft. T.: 06 (20) Alkalmi vétel! Pesterzsébeten, Gubacsi ltp.-en, 1 szobás, 35 nm-es, fszt.-i félkomfortos, konvektoros téglalakás eladó. 6,2 mft. T.: 06 (30) Garzon eladó a Bánya u.-ban. Jó állapotú. T.: 06 (20) Szigetszentmiklóson lakás és telek eladó. T.: 06 (20) XXI. ker.-ben jó közlekedésnél 1,5 szobás, 46 nm-es, erkélyes, azonnal költözhető lakás S.O.S eladó. Ár: 8,1 mft. T.: 06 (20) KIADÓ Kapos u.-ban négyemeletes téglaházban kiadó 52 nm-es, 2 szobás, erkélyes, felújított berendezett lakás. 62 eft + rezsi + 2 hónap kaució. T.: 06 (70) Háromszobás kertes családi ház alacsony rezsivel, kocsi-beállással kiadó. T.: 06 (20) Sürgősen kiadó Árpád u.-i, I. em.-i, másfélszobás + gardróbos, bútorozatlan lakás. T.: 06 (70) Csillagtelepen 1 szobás, bútorozatlan, gázkonvektoros lakás kiadó 45 eft + rezsi + 2 havi kaucióval. T.: 06 (30) Kiadó 2 szobás kertes családi ház Királyerdőben, Csepelen. T.: 06 (20) Csepel központjában 1,5 szobás, 40 nm-es új lakás hosszútávra kiadó. 50 eft + rezsi + 2 hó kaució. T.: 06 (20) , este 7 után. Csepel Királyerdőben újszerű állapotú, 2+1 szobás, külön konyhás, 80 nm-es ikerház-fél garázzsal havi 95 eft + rezsiért kiadó. Kaució 190 eft. T.: 06 (20) Csepelen egyszoba komfortos lakás 35 eft-ért kiadó T.: 06 (30) Szent I. úton 48 nm-es, 2 szobás egyedi gázfűtéses lakás bebútorozva, hosszútávra, max. 3 fő részére, azonnal beköltözhetően kiadó. 55 eft + rezsi + 2 havi kaució. T.: 06 (20) Ady E. úton bútorozott szoba kiadó megbízható, füstmentes személynek. 25 eft + rezsi. T.: 06 (30) Bútorozott szoba kiadó fürdőszoba, konyhahasználattal, egyedülállónak, Csepelen. T.: 06 (30) Kiadó Csepelen hosszú távra 2,5 szobás, gázfűtéses, vízórás, bútorozatlan, nem panel lakás csendes környezetben, jó parkolási lehetőséggel. 65 eft/hó + rezsi, kaució. T.: 06 (20) Kiadó Béke téri 2 szobás cirkófűtéses, zöldövezeti, fszt.-i lakás. 55 eft/hó. T.: 06 (70) Egyszoba összkomfort azonnal kiadó. T.: 06 (30) Garzon kiadó. 45 eft + rezsi + 2 hó kaució. T.: 06 (20) félszobás öröklakás bútorozatlanul Csepel központjában kiadó 60 eft-ért. T.: 06 (20) Csillagtelepi egyszobás, gázfűtéses, bútorozatlan lakás kiadó. 45 eft + rezsi. T.: 06 (30) Kiadó 2 szobás lakás 55 eft + rezsi + 2 havi kaució. T.: 06 (20) Kiadó/eladó, azonnal beköltözhető a Kossuth L. u.-ban 42 nm-es, amerikai konyhás, jól karbantartott, félig bútorozott lakás. T.: 06 (30) Kiadó a Csikó stny.-on 1+2 félszobás, gázfűtéses, loggiás, berendezett szép lakás hosszútávra. T.: 06 (30) Csepelen, kertes házban kiadó kétszobás, összkomfortos lakás. T.: Kiadó! 54 nm-es, I. em.-i, parkra néző csendes helyen lévő, bútorozatlan lakás alacsony bérű egyedi fűtéssel, február elejétől. 50 eft/hó, 2 havi kaució szükséges. T.: 06 (30) Csepelen a Hollandi úton, családi házban, 40 nm-es külön bejáratú szuterén kiadó. Ár rezsivel együtt: 75 eft. T.: 06 (30) nm-es ház kiadó. T.: 06 (20) Kertvárosban kiadó egyszobás, összkomfortos, részben bútorozott kertes házrész magyar, gyermektelen, dolgozó párnak vagy egy személynek. 50 eft + rezsi + 2 hó kaució. T.: 06 (20) Csepelen kiadó a Szabadság u.-ban, téglaépületben I. em.-i, 36 nm, egyedi fűtésű, vízórás, bútorozott lakás hoszszú távra. Kaució szükséges. T.: 06 (20) Kiadó a gimnázium mellett másfélszobás, gázfűtéses, fszt.-i, felújított, bútorozatlan lakás. T.: 06 (30) Kiadó 2 szintes, 190 nm-es családi ház 1 autó-beállóval a Hollandi út végén. 140 eft/hó + rezsi + 3 hó kaució. E- mail: T.: 06 (30) Csepelen zöldövezeti környezetben, 2 szobás, gázfűtéses, vízórás lakás kiadó. T.: 06 (20) Családi házban Dunára néző 70 nmes, külön-bejáratú teljesen új lakásrész kiadó. Ár rezsivel együtt 140 eft. T.: 06 (30) XXI., 72 nm új építésű lakás, 3 szoba, 2 WC, stb. bútorozatlanul kiadó. Alacsony rezsi! 90 eft / hó, 2 havi kaució. T.: 06 (20) , 06 (70) nm téglaépítésű, gázkonvektoros, 1 szobás lakás kiadó. 55 eft/hó. T.: 06 (30) Királyerdőben a volt 48-as busz végállomásánál, családi házban, külön-bejáratú, 30 nm-es, összkomfortos garzonlakás beépített bútorokkal, almérővel felszerelve 35 eft + rezsi + 1 havi kaucióért hosszútávra kiadó. T.: 06 (20) Sétáló u.-nál 45 nm-es, X. em.-i, felújított, bútorozatlan lakás 50 eft + rezsi + 2 hónap kaucióval hosszútávra kiadó. T.: 06 (30) Csepelen a Csőgyár u.-ban egyéni munkavállalók és brigádtagok részére családi házban ágybérleti lehetőség. T.: 06 (20) CSERE-KERES Családi házra cserélném csillagtelepi, gázfűtéses, magasföldszinti garzonomat 8,5 mft értékben + készpénz. (20 mft-ig). T.: 06 (70) Keresek Csepel Csillagtelepen családi házat 25 mft körül. T.: 06 (30) GARÁZS Csepeli temető mellett sátortetős garázs eladó! T.: 06 (70) , 06 (20) Teremgarázs kiadó a Csepel Plázánál. 12 mft./hó T.: 06 (30) Családi okok miatt garázs, sürgősen eladó a Krizantém u.-i garázssoron. T.: 06 (30) Garázs kiadó azonnal a csepeli temetőnél lévő garázssoron. T.: 06 (30) Kiadó 20 nm garázs. Fűthető, szerelőaknával, ipari árammal műhelynek, raktárnak. T.: 06 (20) Csikó stny. mögött bekerített garázssoron biztonsági záras betongarázs kiadó. T.: 06 (20) TELEK Csepelen eladó egy 200 nöl-es telek. T.: 06 (30) Építési, üres közműves telek, 200 nöl, 21,9 mft. T.: 06 (30) ÜZLET Csepel központjához közel 95 nm családi ház kiadó, kizárólag üzleti tevékenységre alkalmas. (fodrászat, egészségcentrum, szépségszalon, iroda). T.: Egész nap. Csepelen totó-lottó üzlet átadó. T.: 06 (30) Csepelen működő fodrász-kozmetika bérleti joga berendezéssel átadó. Az üzlet egyedi fűtésű, klímás. T.: , 06 (20) , 06 (20) nm-es üzlethelyiség kiadó vagy eladó. T.: 06 (20) ADÁS-VÉTEL Gázpalack (11 és 22 kg-os), szobakerékpár, motoros szivattyú, 200 l-es új vashordó és mázsa (200 kg-ig mér) eladó. T.: Golflabdák eladók. 100 Ft/ db. T.: 06 (30) Eladó 1 db jó állapotban lévő 240/60 l- es Whirpool hűtőszekrény. I.ár: 15 eft. 1 db jó állapotban lévő 300 l-es Gorenje mélyhűtőszekrény. I.ár: 20 eft. 1 db teljesen új 160 x 225 m-es szőnyeg. I.ár: 5 eft. T.: 06 (20) Eladó egy 26-os méretű, összteleszkópos, lila-sárga színű, felújításra szoruló bringa. Meg kell tisztítani, megbütykölni a pedált, féket. Irányár: 12 eft. T.: 06 (20) VEGYES Ingyen elvihető egy kihúzható ágy. T.: 06 (30) JÁRMÛ Eladó első tulajdonostól, keveset futott 1998-as Suzuki Swift 1.6 GLX típusú személyautó extrákkal, májusig érvényes műszakival. T.: 06 (30) SPORT 2 db Squash pálya a Tesco mellett kiadó. 1 évig 33% kedvezmény. T.: 06 (20) RÉGISÉG Corvinus antikvitás, készpénzért vásárol régiséget. Neves és ismeretlen festők képeit: olajfestmény, akvarell, grafika, rézkarc. Festőművész hagyatékot. Ezen kívül régi könyveket, nagyobb könyvgyűjteményt, tudományos szakkönyvtárat kiemelt áron! Régi papírokat: régi pénzt, értékpapírt, dokumentumokat, művészi fotókat, gyűjteményt, fotóművész hagyatékot. Antik stílusú kisbútorokat: fotelok, székek, kisasztalok stb. Teljes hagyatékot, lakásfelszámolást. Szakszerű értékbecslés, ajánlat. Díjtalan kiszállás. T.: , 06 (20) EGÉSZSÉG Jóga. T.: 06 (70) Életmód tanácsadás. T.: 06 (70) Gyógytorna. Kérésére otthonában. T.: 06 (70) Dr. Juhász Erzsébet fogszakorvos - több egészségpénztár szerződött partnere - várja betegeit az SZTK épületében, privatizált rendelőjében. Teljes körű ellátás korszerű anyagokkal, professzionális módszerekkel, műgyökérbeültetés. Bejelentkezés rendelési időben: hétfő, szerda: délután. Kedd, csütörtök: délelőtt. T.: OKTATÁS Gyermeklogopédust keresek gyermekem rendszeres foglalkoztatására. T.: 06 (30) Korrepetálás 1-5. osztályosoknak. T.: 06 (20) Műszaki főiskolás lány korrepetálást vállal matematikából és fizikából 8. osztályig. T.: 06 (20) Angolnyelv tanár korrepetálást és nyelvoktatást vállal. T.: 06 (20) Némettanítás. T.: 06 (30) Matematika, fizikatanítás Önnél! T.: 06 (20) Beszédcentrikus angoloktatás, nyelvvizsga előkészítés minden szinten, cégeknek is. T.: 06 (70) Kémia korrepetálást, érettségire felkészítést vállalok. T.: 06 (70) Angol, németoktatás. T.: 06 (20) Matematika és fizika tantárgyak korrepetálását vállalja középiskolások, egyetemisták részére nagy gyakorlattal rendelkező matematika tanár. Házhoz megyek. T.: , és óra között. ÁLLÁS KÍNÁL Csepeli Könyvelőiroda regisztrált mérlegképes könyvelőt keres, bérszámfejtési ismeretekkel. Önéletrajzokat az címre vagy a es fax számra várjuk. Európa legnagyobb pénzügyi tanácsadója, pályázatot hirdet, vezető-menedzseri területre, átképzéssel, fő és mellékállásban. Pályázati feltétel: Felsőfokú végzettség, jó kommunikációs készség. Ramocsáné Nagy Judit. T.: 06 (30)

13 2009. január 16. Csepp V. Csepel Veszélyben a munkahelye? Csökkennek a bevételei? Nyomasztják a hitelei? Van lehetőség tisztességes plusz bevételre. Jelentkezzen, ha ön szorgalmas kitartó, hajlandó képezni magát! T.: 06 (20) Fodrászatba kozmetikust keresek. T.: 06 (70) Fiatalok! Egészséges, kiváló energiaital ajánlásával, kiegészítő jövedelmet teremthetsz magadnak. Hívj: 06 (20) Környezetvédelem, klímavédelem! Munkatársakat keresünk. Jövedelem: 250 eft. T.: 06 (20) Azonnali kezdéssel mellékállásban végezhető területi képviselőket keresek jól jövedelmező munkára. T.: 06 (30) Telemarketinges irodánkban keresünk hosszútávra, megbízható kollégákat délelőttös vagy délutános csapatunkba. T.: 06 (20) Szépségszalonba fodrászt, kozmetikust, műkörmöst keresek. T.: 06 (30) Csepeli Könyvelő Iroda regisztrált mérlegképes könyvelőt keres bérszámfejtési ismeretekkel. Önéletrajzokat az címre vagy a es fax számra várjuk. Csepeli pékség gyakorlattal rendelkező táblást keres. T.: 06 (20) Csepelen Szépségszalonba fodrászt, kozmetikust, műkörmöst keresek. T.: 06 (70) Csepeli büfébe női eladót keresünk, jogosítvány előny! T.: 06 (20) Csepeli Szépségszalonba fodrászt, kozmetikust keresünk. T.: 06 (20) ÁLLÁST KERES Lakások, irodák rendszeres és alkalmi takarítását vállalom. Vasalást is. T.: 06 (30) Takarítást, vasalást, bármilyen házimunkát és gyermekfelügyeletet vállalok. T.: Gyermekfelügyeletet vállalok Micimackó szolgálat ajánlásával. T.: 06 (30) Bejárónői munkát, takarítást vállalok. T.: 06 (30) Vállalnám idősebb személy felügyeletét, kisebb bevásárlást, kisebb takarítást is heti pár nap, pár órában. T.: , 06 (70) Napi takarítást, nagytakarítást, ablaktisztítást, festés utánit is vállalok. T.: 06 (70) TÁRSKERESÕ éves hölgyet keresek komoly kapcsolatra. Jelige: Intelligens (a kiadóba). Süthet még ránk a nap, ha szeretnéd, hogy szeressenek. 70-es úr válaszát várom a naplemente reményében. T.: 06 (30) Megismerkednék éves korig úrral. T.: 06 (20) TÁRSKERESŐ IRODA FÉNYKÉPES ADATBÁZISSAL ÉS RENDEZVÉNYEK- KEL! T.: A CSEPEL ÚJSÁG FIZETETT HIRDETÉSEKET IS TARTAlMAZ, MELYEK VALÓDISÁGÁT A SZERKESZTÕSÉG NEM VIZSGÁLJA, TARTALMÁÉRT FELELÕSSÉGET NEM VÁLLAL. Tréning álláskeresõknek A Csillag-műhely Közösségfejlesztő Egyesület közel három éve működik. Célja, hogy a csillagtelepiek között közösséget teremtsen, élessze fel a régi, hagyományos összetartást a lakosok között. Emellett segíteni kíván azokon, akik azt igénylik. Ráébreszti őket: lehetséges a helyzetükön változtatni. Az egyesület ennek érdekében Szalmaszál címmel elindította tréningjét álláskeresők számára. A Szalmaszál főként azoknak szól, akik többszörösen hátrányos helyzetben vannak (általános iskolai végzettségűek, 50 év felettiek, családjukban többen álláskeresők). A jelentkezők elsajátíthatják az álláskereséssel kapcsolatos legfontosabb ismereteket és technikákat. A programban az előadások mellett gyakorlati ismereteket nyújtó, interaktív csoportfoglalkozások szerepelnek. Az ismeretek átadásán kívül az egyesület célja, hogy az önbizalmukat, reményüket veszített emberek közösségre találjanak, ahol a praktikus információk mellett lelki segítséget is nyújthatnak egymásnak, újra felfedezhetik saját céljaikat. A tréningeket a kerületi önkormányzat és a munkaügyi központ segítségével a Csillag-műhely szervezi. Ligeti Julianna, az egyesület elnöke lapunknak elmondta, hogy a szeptember 3-ára meghirdetett tanfolyamindító akcióra négy fő volt kíváncsi a Radnótiban. Egy foglalkozássorozat hat témakört tekint át. Először az érdeklődő saját képességeinek felmérésére kerül sor. A lényeg, hogy az érdeklődő közösségben legyen. A foglalkozáson a jelenlévő elmondhatja problémáit, az egyesület munkatársai tanácsot adnak, kapcsolataikkal is segítenek neki, ám elsődlegesen a lelki gondokon segítik át. A munkanélküliek legnagyobb gondja ugyanis a lelki teher. A munkanélkülivé vált személy fölöslegesnek érzi magát, kirekesztve a társadalomból, nincs egy szalmaszál, amit feléje nyújtanának. A foglalkozásokra folyamatosan lehet jelentkezni minden pénteken délután a Radnótiban. A résztvevők megfelelő felkészültséget szereznek egy állásinterjún történő eredményes megjelenéshez. Kitérnek arra is, hogyan öltözzön fel, hogyan viselkedjen. Annak ellenére, hogy az egyesület a kerületben minden lehetőséget felhasznál a programja meghirdetésére, nagyon kevesen érdeklődnek, pedig nagyon sok segítséget tudnának adni az álláskeresőknek. Az álláskeresés mellett az egyesület meghirdette, hogy a gázártámogatáshoz szükséges nyomtatvány kitöltéséhez is segítséget nyújt. Sajnálattal hallottuk, hogy tíz nap alatt mindössze öt érdeklődő kereste fel az egyesületet. Közben a híradásokban elhangzott, hogy az igénylők ezrei kapták vissza a hibásan kitöltött űrlapokat Van ingyenes jogi tanácsadás is, amelyet az elmúlt nyolc hónap alatt összesen nyolcan vettek igénybe A hobbiról sem feledkeznek meg, az érdeklődők megismerhetik a digitális fotózás kezdeti lépéseit. A Csillag-műhely továbbra is várja az érdeklődőket, jelszavuk: Amíg élünk minden megtörténhet, még a jó is Mucsi Ferenc Átlagosan 500 ezer véradás szükséges a biztonságos hazai vérellátáshoz évente, melyből a Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezete véradást biztosít. A Véradók Napján a szervezet az önkéntes véradás fontosságára hívja fel a figyelmet. Eddig közel donor jelent meg 2008-ban a fővárosi Vöröskereszt által szervezett véradásokon Budapesten. A Véradók Napján szeretnénk azok figyelmét is felhívni a véradás fontosságára, akik még nem kerültek olyan helyzetbe, hogy nekik vagy hozzátartozóiknak szükségük lett volna vörösvérsejt-koncentrátumra vagy más vérkészítményre, mert baleset érte őket, műtéti beavatkozáson esnek át, vagy vérzékenységben szenvednek mondta Kardos István, a Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezetének igazgatója A fővárosban a Vöröskeresztnél jelenleg kilenc hivatásos munkatárs és több száz önkéntes végzi a véradás szervezését. A központi régió, amelybe Budapest is beletartozik, heti vérigénye kb egység, egy egység 4,5 dl vért jelent nyilatkozta Kardos István. Ennek teljesítése azonban például karácsonykor különösen nagy erőfeszítést igényel a véradást szervezők számára. A téli szabadságolások alatt jellemzően csökken a donorok száma, ugyanakkor a vért igénylő műtétekre ebben az időszakban is szükség van. Évente 500 ezer véradás garantálja a szükséges vérkészítmény mennyiséget, amit a lakosság 5%-a biztosít. Szerencsére nem tapasztalunk csökkenést a véradók számában: az új donorok pótolják a beteg vagy kiöregedő véradókat mondta Kardos István. A Budapesti Szervezet igazgatója szerint a donorok amellett, hogy segítenek embertársaikon részt vesznek egy szűrővizsgálaton, ami az aktuális egészségi állapotukról ad felvilágosítást. Öt évvel ezelőtt indult a Gyermeksziget Óvodában az első akkreditált pedagógus-továbbképzés, a szocioemocionális pedagógiai terápia tanfolyama. Azóta is az ország képző központja (módszertani bázisintézménye) a Kossuth Lajos utcai intézmény. Ambrusné Kaposvári Szilvia, az óvoda vezetője lapunknak elmondta, hogy eddig több mint hetvenen végezték el a tanfolyamot az ország különböző településeiről. A HÉV-végállomás közeli csepeli óvodában jelenleg Alig érdeklõdnek a lehetõségek iránt Félmillió önkéntes véradó évente Jubileum a Gyermeksziget Óvodában tíz óvónő neveli, varázsolja el a csöppségeket a szocioemocionális pedagógiai terápia alapját képező varázsjátékokkal. A módszerrel nevelődött gyermekek a tapasztalatok szerint az iskolai életben sokkal magabiztosabbak, jobb a beszédkészségük, nagyobb az önfegyelmük, türelmesebbek, önállóbbak, kezdeményezőbbek. Az eredmények nem légből kapottak, az óvoda az iskolakezdést követő fél év múltán írásban kér véleményt az óvodát elhagyó gyerekekről, fejlődésüket több éven át nyomon követi. Az óvoda a jövőben minél nagyobb körben szeretné elterjeszteni az óvoda- és fejlesztőpedagógusok, valamint a gyermekpszichológusok között a módszert.a szocioemocionális pedagógiai terápia lényege, hogy segítséget adjon a gyermekeknek saját személyiségük, önbizalmuk, önértékelésük megerősítésében, miközben gazdagítja érzelmi világukat, szociális kapcsolataikat, elősegíti az önmagukra és a másokra való odafigyelést. Gőbel Orsolya pszichológus, a terápiás módszer kidolgozója kiemeli az érzelmek és a társas kapcsolatok jelentőségét, ami alapját adja minden értelmi fejlődésnek. Ma már az ország több pontján is szerves részét képezik az óvodai mindennapoknak a fantáziajátékok. A tavaly év végén tartott, kiállítással egybekötött jubileumi találkozón a résztvevők megbeszélték a módszerrel kapcsolatos tapasztalataikat, valamint hasznos eszmecserét folytattak az alkalmazás jövőbeli lehetőségeiről. Mucsi Ferenc

14 VI. Csepp január 16. Csepel SZOLGÁLTATÁS Mosógépjavítás a helyszínen, minden típus. Csepelen javítás esetén ingyenes kiszállással, hétvégén is. T.: ; 06 (20) Csepeli duguláselhárító gyorsszolgálat. T.: keret02.01 Számítógépszerelés NON-STOP lakáson. T.: 06 (20) Megoldás Délpesti Gyorsszerviz. Minden típusú háztartási gép javítása garanciával! Mikrósütők sugárzásmérése! Bármilyen gép javításánál ingyenes! T.: , 06 (30) Duguláselhárítás korszerű gépekkel mérsékelt árakon. T.: Duguláselhárító gyorsszolgálat. T.: 06 (30) Királyerdei duguláselhárító gyorsszolgálat. T.: 06 (70) Kerületi Gyorsszolgálat Gázkészülékek teljes körű javítása; vízszerelés, vízórák kiépítése; villany, fűtésszerelés; gépi dugulás elhárítás garanciával 0-24 óráig a hét minden napján. T.: , 06 (20) S.O.S. Gázszerviz gázkészülékek teljes körű javítása, fűtésszezon előtti tisztítása, karbantartása, komplett fűtési rendszerek kiépítése tervezéssel, gázműeljárással, fűtési rendszerek vegyszeres tisztítása 0-24 óráig minden nap garanciával, ünnepnapokon is. T.: , , 06 (30) S.O.S. Dugulás és Csatornatisztítás gépesített ipari technológiával, falbontás nélkül; a hét minden napján a nap 24 órájában garanciával a lakosság és közületek szolgálatában. T.: , 06 (20) Villany-Ász Gyorsszolgálat 0-24 elektromos zárlatok teljes körű javítása; biztosítéktáblák, biztosítékok, kapcsolók, konnektorok cseréje; lámpák, csillárok felszerelése; lakások, házak komplett elektromos átvezetékelése 0-24 óráig garanciával, hétvégén is. T.: , 06 (30) Gázkészülék, gázcsőszerelés, cirkók, konvektor, vízmelegítők javítása. T.: , 06 (20) VILLANYSZERELÉS, VILLAMOSBIZ- TONSÁG-TECHNIKAI FELÜLVIZSGÁ- LATOK, KAPUTECHNIKA, TELEPÍ- TÉS, SZERVIZELÉS. T.: 06 (20) Tisztelt Vásárlóim! Tüzép telepemet, Csepel II. Rákóczi Ferenc u technikai okok miatt (zsákutca) augusztus 31-vel megszüntettem. Továbbiakban tüzelő rendelést csak 10 mázsától vállalok. Rendelés csak telefonon , , 06 (30) Tisztelettel: Kollár József. AUTOMATA MOSÓGÉPEK és egyéb háztartási készülékek javítása. Hajdú Energomat felújítása 1 év garanciával Klam Péter. T: 06 (30) Épületbontás, gépi földmunka, univerzális és mini rakodókkal, szállítással. T.: 06 (30) ÜVEG, TÜKÖR, KÉPKERETEZÉS nagy választékban, helyszínen is. Kossut L. u. 76. T.: Festés, mázolás, kőműves munkák, hideg-meleg burkolással, közületeknek is. T.: , 06 (70) MŰANYAG NYÍLÁSZÁRÓK, felméréstől a beszerelésig. 3-5 kamrás, magyar és német termékből, egyedi és típusméretekben, rövid határidővel! Teljes körű helyreállítás. LAKÁSFELÚJÍTÁS! (Ingyenes felmérés, szállítás!) T.: 06 (30) , 06 (20) Sóder, homok termőföld, töltőföld, murva szállítás. T.: , 06 (30) Dr. Kulcsár Anna bőrgyógyász főorvos magánrendelése a XXI. Ady E. út 17. fszt. Bejelentkezés. T.: 06 (20) Gázkészülék javítás soron kívül, vagy amikorra kéri! Ingyenes kiszállás! Cirkó, kombi cirkó, vízmelegítő. T.: 06 (20) Gázszerviz. Gyorsszolgálat. Minden, ami gázzal működik: javítás és csere. T.: , 06 (20) FOGTECHNIKA, DENTALHIGIÉNIA. Fogpótlások készítése. Fogsorjavítás. Fogkő-eltávolítás. Fogfehérítés. Fogékszerek felhelyezése. Professzionális szájápolási termékek forgalmazása. Nyitva : H-SZe: 9-12-ig K-Cs: ig Csepel Szentmiklósi út 132. T.: Rácsok és lakatosmunkák. T.: , 06 (70) ponton záródó acél biztonsági bejárati ajtó beépítve 69 eft. T.: , 06 (30) Gyógypedikűrös gyakorlattal házhoz megy. T.: 06 (30) Víz-, gáz-, központi fűtés szerelés korrekt áron garanciával. Kerületieknek kedvezmény! T.: 06 (20) Víz, fűtés, csatornaszerelés, javítás, csőtörés elhárítása. Karbantartási munkák. Vízórák szerelése, kisebb munkáktól (WC-tartály csere, mosógép bekötés) a teljes kiépítésig (víz, csatornarendszer). T.: 06 (20) , , Konténer, sóder, homokszállítás. T.: 06 (30) Pedikűr, manikűr, fodrászat, műkörömépítés. Ady E. u. 47. T.: A hirdetés felmutatója 10% kedvezményt kap. Dugulás elhárítás, vízvezeték és köz- Töltőföld eladás szállítással. T.: 06 (30) Üvegezés, tükrök, képkeretezés. Csepel, Árpád u. 21. T.: , 06 (20) REDŐNY, RELUXA, SZALAGFÜGGÖNY, HARMONIKAAJTÓ, ROLETTA, SZÚ- NYOGHÁLÓ SZERELÉS-JAVÍTÁS HÉT- VÉGÉN IS! T.: , 06/30/ Költözzön a FŐSPED TEHERTAXIVAL. Irodák, lakások költöztetése, igény szerint csomagolással, lomtalanítás, nehézgép szállítás. A nap 24 órájában. Cégek, lakosság részére. T.: , 06 (30) Panellakásban élők figyelem! Német VEKA EUROLINE típusú műanyag nyílászárók (3 légkamrás K=1,4 üvegezéssel) egy hetes határidővel. Árnyékolástechnika igény szerint! Felmérés, szállítás ingyenes! Akció! 0% kedvezmény, mert reális áron dolgozunk! T.: 06 (30) , 06 (20) Gázkészülék szerviz, karbantartással gázt spórolhat! T.: , 06 (30) Aranka női fodrász, hajgyógyász házhoz megy. Új telefonszámom: 06 (20) Villanyszerelést, javítást, felújítást, bojlerek javítását, tisztítását vállalom. Rein Ernő villanyszerelő mester! T.: , 06 (20) Költöztetés olcsón, szakszerűen! Ingyenes dobozok!. T.: 06 (30) 944- ponti fűtés-szerelés, karbantartás www. bauerteher.hu Reális áron, garanciával. T.: 06 (70) Asztalos mindennemű faipari munkát vállal. T.: 06 (20) Vízvezeték szerelés, fürdőszoba felújítás, csapok, WC, csőtörések javítása. T.: , 06 (20) ZSENIÁLIS TISZTASÁGRA VÁGYIK? Hívja a Zseniális Bt-t. Irodák, irodaházak, lépcsőházak, csarnokok nagytakarítását, építkezések után is vállaljuk. Gyors, megbízható, precíz munka. T.: 06 (30) Kéménybélelés, furánflex, alumínium, acél béléscsövek, szerelt kémények nyitott-zárt (turbó) készülékekhez. Metal-Vill Kft. Tel/fax: , 06 (30) , 06 (70) KUTYAKOZMETIKUS. T.: 06 (30) Költöztetés, lomtalanítás, áruszállítás tavalyi árakon, szakemberekkel. T.: 06 (20) Konténeres sitt-, szemétszállítás, lomtalanítás rakodással is! Épületek, építmények szakszerű bontása elszállítása. T.: 06 (20) MOLNÁR IMRE LAKATOSMESTER Ajtónyitások, zárszerelések, ajtóvasalások, biztonsági rácsok, kerítések és más fémszerkezetek készítése javítása. T.: , 06 (30) Mérlegképes könyvelő egyéni vállalkozók, cégek teljeskörű könyvelését vállalja. T.: 06 (20) Burkolást vállalunk minőségi kivitelben. T.: 06 (20) Villanyszerelés A-Z-ig. Zárlatkeresés, hibaelhárítás, lakás elosztótábla csere és javítás, vezetékhúzás, bővítés, bojlertisztítás-, javítás, kapcsolók, szerelvények cseréje, gázbekötéshez EPH kialakítás és jegyzőkönyvkészítés ELMŰ által regisztrált villanyszerelő mester. T.: 06 (30) , Asztalosműhely Vizisport u. 54. Egyedi bútor, beépített szekrény, konyhabútor, lépcső, galéria. Parkettázás, parkettacsiszolás. T.: , 06 (70) Vízvezeték szerelés, javítás, karbantartás, duguláselhárítás garanciával. Nyugdíjasoknak 10% kedvezmény. T.: Laminált parkettázás 800/nm garanciával. T.: 06 (30) Redőnyszerelés, javítás, gurtni csere, szúnyogháló. Lakásfelújítás. T.: 06 (20) Edit Ruhajavító! Újból a régi helyemen várom a régi és új kedves ügyfeleimet. Petz F. u. 14. fszt. Önkormányzati ügyfélirodától 80 m. H-P: 9-18-ig. T.: 06 (20) Könyvelést, teljes körű számvitelt és ügyvitelt (TB. Ügyintézés, bérszámfejtés, adóbevallás) vállal egyéni vállalkozók és társaságok részére 15 éve működő könyvelő cég. T.: upcmail.hu Árnyékolástechnika! Redőny, reluxa, szalagfüggöny, motoros garázskapu. T.: 06 (20) Ács, kőműves, bádogos mester % kedvezménnyel. Bizalmát köszönöm. T.: 06 (30) Varrógépjavítás. T.: 06 (20) , Szobafestés, mázolás, tapétázás, burkolás, laminált parkettázás garanciával. T.: 06 (30) Dugulás-elhárítás hétvégén is. T.: Járólapozást, csempézést vállalok referenciákkal. T.: 06 (30) Üvegfestés, díszüvegezés. Tóth Erzsébet. T.: 06 (20) Festés, mázolás gyönyörűen, garanciával, 20 % kedvezménnyel. Bizalmát köszönöm. T.: 06 (30) Asztalos, lakatos munkák készítéstől a legkisebb javításig. T.: 06 (20) , Antialkoholista brigád szobafestést, tapétázást, csempézést, gipszkartonozást vállal. T.: 06 (20) , Ajtó és ablakjavítás, felújítás, szigetelés. Zárszerelés és javítás, biztonsági zárak. Biztonsági rácsok már rozsdamentes, saválló anyagból is és kovácsoltvas díszrácsok készítése. Ingyenes felmérés, elérhető árak, minőségi munka akár azonnal! T.: 06 (70) Sebestyén Mátyás gázszerelő mester. T.: , 06 (30) Víz-, gáz-, központifűtés-tervezés, kivitelezés! Csatornahálózat szerelés. Ácsmunkát, tetőfedő- és bádogosmunkát vállalok. T.: , 06 (30) TÉVÉJAVÍTÁS AZONNAL, HELYSZÍ- NENl! (Orion, Videoton, ITT-Nokia, Nordmende, Vestel, Schneider, Dual) T.: 06 (20) , 06 (20)

15 2009. január 16. Csepp VII. Csepel FOGÁSZATI ÜGYELET SZOMBATON A PENNY MÖGÖTT 9-14 óráig. PETZ F. U. 14. Hétközben 9-12 óráig és óráig Fogsorok, porcelán, kedvezõ k áron! T.: 06 (30) , Kata mérlegképes könyveldéje vállal társas vállalkozóknak, egyéni vállalkozóknak könyvelést, kezdőknek kedvezménnyel. T.: , 06 (20) Fekete István Autókarosszéria javítás, fényezés, AUTÓJAVÍTÓ vizsgáztatás, 1213 Bp., Királyerdő u autószerelés, diesel javítás Tel.: 06-24/ , 06-20/ TÁRSASHÁZKEZELÉS KÖZÖS KÉPVISELET TÁVHÕLEVÁLÁSBAN JÁRTASSÁG T.: , 06 (20) Akció! Nyugdíjasoknak +10% kedvezmény! Gránit, márvány, műkő, sírkövek nagy választékban. Régi sírkövek felújítása rövid határidővel, 5 év garanciával Bp. II. Rákóczi Ferenc út 185. Szelepcsényi Tamás: T T.: T 06 (30) Konténeres sitt-, szemétszállítás, lomtalanítás rakodással is! Épületek, építmények szakszerű bontása elszállítása. T.: 06 (20) Parkettarakás (hagyományos), átrakás, csiszolás, lakkozás. Svédpadló, hajópadló, laminált és szalagparketta lerakás. PVC, szőnyegpadló fektetés. T.: 06 (30) , 06 (30) Kutyakozmetika, kutyapanzió. T.: 06 (30) Villanyszerelés, családi házak szerelése, régi épületek vezeték-cseréje, biztosítótábla csere. Hibaelhárítást hétvégén is vállalok. T.: , 06 (20) Kőműves a legkisebb munkától vállal teljes lakásfelújítást, kerítések, külső homlokzatok, ajtó-ablakok bontásbeépítése garanciával. T.: 06 (30) , Egy konyhát is kifestünk, csempe, fuga, kőműves javítások megbízhatóan pontosan tisztán. Nagy István. T.: , 06 (20) Fuvarozás, darabáru szállítás ponyvás kisteherautóval. T.: 06 (30) , 06 (30) Ajtónyitások, zárszerelések, ajtóvasalások, biztonsági rácsok, kerítések és más fémszerkezetek készítése javítása. T.: , 06 (30) Villanyszerelés! Hibaelhárítás, biztosítéktábla cseréje, kisebb munkák! Hívjon bizalommal. T.: , 06 (30) Költöztetés áruszállítást vállalok. T.: 06 (20) Redőnyösmunkák, készítés- javítás, gurtni csere, szúnyoghálók. T.: , 06 (30) Fuvarozás, költöztetés, 2-4 t-ig, vidékre is. Rakodással, 24 éves gyakorlattal. Kerületieknek kedvezmény. T.: 06 (30) , Rácsok és lakatosmunkák. T.: , 06 (70) Víz, fűtés, csatornaszerelés, javítás, csőtörés elhárítása. Karbantartási munkák. Vízórák szerelése, kisebb munkáktól (WC-tartály csere, mosógép bekötés) a teljes kiépítésig (víz, csatornarendszer). T.: 06 (20) , , Aranka női fodrász, hajgyógyász házhoz megy. Új telefonszámom: 06 (20) Festőmester vállal szobafestést - mázolást. tapétázást hosszútávú garanciával. T.: , 06 (30) Automata mosógépjavítás, garanciával, hétvégén is. Javítás esetén ingyen kiszállással. T.: Lakatosmunkák, előtető, erkélykorlát, rács, erkélybeépítés, javítások. T.: , 06 (70) Egyedi bútorok ajtó, ablakok gyártását és szerelését vállalom. T.: 06 (70) Tetőszigetelést vállalunk kisebbnagyobb javításokat is. T.: 06 (70) Kárpitozás, modern és stílusbútorok áthúzása, asztalosmunkák. Ingyenes felmérés, szállítás. T.: 06 (70) Bútor Kárpitos 30 éve a lakosság szolgálatában! Modern és stílbútorok javítását, átdolgozását, felújítását, asztalosmunkával, és ajtó kárpitozást, motorülés-áthúzást rövid határidővel, garanciával vállalom. Csernák János kárpitos mester Bp. Szatmári u. 61. T.: , 06 (30) Ács, tetőfedő, bádogos munkák készítése, felújítása. Bizalmát köszönöm. T.: 06 (20) TELEVÍZIÓ, VIDEÓ JAVÍTÁS HELYSZÍ- NEN Ingyenes kiszállás javítás esetén. Megbízható precíz munka garanciával, mérsékelt ár. Nyugdíjasoknak 15 % engedmény. Kármán Sándor T.: , 06 (20) Csepeli Építész Iroda, tervezést vállal. T.: Ősi idők friss köntösök Csepelen a Gemini! Már csak egyetlen szerencsére jó karban levő, strapabíró kapocs van a hajdani legendás Gemini együttes és,,jogutódja a Markó Gemini Band (Gemini Trió) között: Markó András, zenekarvezető. No, és persze a dalok, melyeket szívesen hallgatnak, sőt: táncolnak is rájuk a hajdani fiatalok, akik manapság a Gemini-klubokban fiaikkallányaikkal, sőt: már unokáikkal - s persze,,újabb keletű rajongók hadával - szórakoznak az évtizedek óta ismert nótákra. A Gemini most három plusz egy tagból áll. Az,,alapot a férfiak adják: Markó András (szintetizátorok, szaxofon, ének, zeneszerzés, hangszerelés és szöveg), Bihari István, (ex Kék Csillag: szaxofonok: klarinét és ének), és Albert Gábor (szólógitár, elektromos zongora, ének). Őket egészíti ki Krassói Gabriella, a Kecskeméti Katona József Színház színésze, az együttes (egyik) énekese, aki mostanság sajnos épp külföldön szerepel (Szilveszterkor viszont már itthon lesz). A rajongó akkor igazi, ha,,pártfogoltját elkíséri mindenhová. Nos, ez így volt Csepelen is: a koncerten az egyik Gemini-kedvelő akinek neve történetesen Lívia (!), lapunk helyszíni tudósítójának azt mondta:,,, gyerekkorom óta imádom a Geminit mindenhová elkísérem a csapatot, hogy halljam őket Lívia igaz, egy órás késéssel Budafokról érkezett Csepelre. A hölgy szerint,, ez nem túl nagy távolság, de szívesen megyek a messzebb levő Gemini-klubokba is Az együttest ugyanis leginkább a négy klubjában lehet rendszeresen, péntek esténként,,utolérni : a hónap első péntekén Sashalmon, az Erzsébet-ligeti Színházban, a másodikon Érden, a Finta Rendezvényházban, a harmadikon Budaörsön, a Jókai Művelődéi Központban, a negyediken pedig a XII. kerületi MOM Művelődési Házban. Szombatonként bálokon lépnek fel, szerdánként (hogy egy kicsit,,hazabeszéljünk ) pedig karácsonyig Csepelen, a plaza emeletén láthattuk őket. A Szilveszter-este és az Újév, szokás szerint Sashalmon találta a Geminit és rajongóit. Lívia tehát egy órát késett, így persze nem hallhatta az érkezése előtt nem sokkal elhangzott, a,,róla, vagy,,neki írt, Lívia című számot, mely szépen illeszkedett be a többi Gemini-nóta és a világslágerek (pl. Baker Street, Living next Door to Alice, vagy pl. egy Elvis-dal) közé. Végezetül fel kell, hogy mentsük Líviát: késése ugyanis nem az ő számlájára írandó! A Gemini Csepelre-jövetelét beharangozó plakátokon,,ügyködött a nyomda ördöge, és így lett a helyett óra s ugyanez a helyzet az újsághirdetésekkel is. S bár,,geminiből két óra is bőven visszaadja bárkinek a fiatalságát, azért a három óra (meg persze a ráadás) az ideális. Ahogy pedig Líviát megismertük, ő és minden bizonnyal sok más rajongó is igényli, várja és végigtapsolja-táncolja a 180 percet (és persze a ráadást )! Fehér György

16 VIII. Csepp január 16. Csepel A MÛSORA Arany emlékezet avagy 50 éves érettségi találkozó a Jedlikben VHF 11-RŐL VHF 9-RE VÁLTOZOTT. AKI TETŐANTENNÁVAL VESZI A CSEPP TV ADÁSÁT ANNAK ÁT KELL HANGOLNI A TELEVÍZIÓ KÉSZÜLÉKÉT. JANUÁR 17. /SZOMBAT/ Szigetelő /ism./ Őrjárat évi összefoglaló /ism./ TÉMA /ism./ Csepeli polgár Lengyel Géza /ism./ Zamatos utazások Andalúzia /ism./ Képújság JANUÁR 18. /VASÁRNAP/ Képújság A könyvek könyvek 35/33. Várd ki a végét! (angol rajzfilmsorozat) Csepeli polgár Lengyel Géza /ism./ Dinotópia XIII/3. (amerikai játékfilm) Helyettesítő tanár 21/18. /ism./ Vadak közelében Okawango Képújság JANUÁR 19. /HÉTFŐ/ Képújság Műsorismertetés Szigetelő Csepeli Hírmagazin Őrjárat évi összefoglaló (bűnmegelőzési, bűnüldőzési magazin) /ism./ A könyvek könyvek 35/33. Várd ki a végét! (angol rajzfilmsorozat) Dinotópia XIII/3. /ism./ Képújság JANUÁR 20. /KEDD/ Képújság Szigetelő Csepeli Hírmagazin /ism./ Csepeli polgár Lengyel Géza /ism./ Dinotópia XIII/3. /ism./ Képújság JANUÁR 21. /SZERDA/ Képújság Műsorismertetés Galéria (művészeti magazin) Pulzus (egészségügyi magazin) Önkormányzati percek stúdióbeszélgetés Helyettesítő tanár 21/19. (francia játékfilm) Képújság JANUÁR 22. /CSÜTÖRTÖK/ Képújság Szigetelő Csepeli Hírmagazin /ism./ Galéria /ism./ Pulzus /ism./ Önkormányzati percek - stúdióbeszélgetés /ism./ Képújság JANUÁR 23. /PÉNTEK/ Képújság Műsorismertetés Csepeli polgár Dr. Varga Ilona fül-orr-gégész főorvos A Csepel Táncegyüttes évvégi gálaműsora Schindler (angol dokumentumfilm) Szigetelő /ism./ Képújság JANUÁR 24. /SZOMBAT/ Szigetelő /ism./ Galéria /ism./ Pulzus /ism./ Önkormányzati percek /ism./ A Csepel Táncegyüttes évvgéi gálaműsora /ism./ KAPOCS /ism./ Zamatos utazások Kenti Anglia /ism./ Képújság Évzáró ülés a Fogyasztóvédõknél Évzáró ülését tartotta december 17.-én a Csepeli Fogyasztóvédelmi Egyesület. Ez évben körülbelül 140 panaszt kaptak, többségében gépjárművel, nyílászáróval és lakásbelső munkálatokkal kapcsolatban, melyeket sikerült kivizsgálni és megoldani. A működésükhöz szükséges anyagi hátteret többek között a Csepeli Önkormányzattól, a Szociális és Munkaügyi Minisztériumtól, valamint pályázatok útján nyert pénzekből kapták és kapják. Sajnos a jövő évre vonatkozó egyik pályázatot adathiba miatt elutasították, mondta Sándor József az egyesület elnöke. Beszámolójában hozzátette, szervezeti változások nincsenek, a munka jövőre is folytatódik. Külön kiemelte, az önkéntesek kezdenek belejönni a munkába, mely megkönnyíti az ügyek intézését. Felhívta a figyelmet továbbá arra, hogy azoknak a tagoknak, akiknek érvényesíteni kell az igazolványukat, jelentkezzenek az irodában. A MEASZ-szal közösen több tagot is jutalomban részesítettek. Oklevelet kapott többek között Kalányos György, Seres Iván, és Köller Tibor. Pénzjutalommal köszönték meg Porkoláb László, Baranyai Lajos, Szalkai Péter és Tevekeliszné Kerékgyártó Mária munkáját. F.T. Napfényben fürdött azon a szombat délelőttön a Jedlik ősziesen sárga épülete s a Táncsics Mihály utca valamennyi kiskertje. Jobbról-balról tisztes urak és hölgyek érkeztek a bejárathoz, szélesre tárt karral üdvözölve egymást. Hogy is magyarázta Miska bácsi? A Gombkötő be akarja olvasztani Peer Gynt-et, mint haszontalan gombot. "Úgysem voltál soha önmagad, mi van abban, ha a halál hívogat?" Hát próbáljuk megkeresni régi önmagunkat! Izgalommal lépdel fölfelé mindenki a lépcsőkön, amelyeken naponta járt 50 évvel ezelőtt, ámbár akkor fürgébben, s másfajta izgalommal. Bese Benő, a délceg, fiatal igazgató baráti kézfogással üdvözölte az öregdiákokat, akik 1954-ben Dr. Huszty Mihály osztályfőnöksége alatt kezdték meg tanulmányaikat orosz tagozaton. Ez akkoriban indult, s nem sok ilyen osztály volt az egész országban. Ma angol nyelvi tagozatunk van, s jövőre a németet is szeretnénk elindítani. Természetesen a Jedlik Ányos Gimnázium erőssége továbbra is a reál tárgyak oktatásában mutatkozik meg elsősorban, így sok diák végez matematika tagozaton, számosan érnek el jó helyezéseket a tanulmányi versenyeken. A számítógépes hálózatot, a JÁG-NET-et 1996-ban építettük ki, s ma már nemcsak a számítás-technikai termekben, hanem a könyvtárban és a tanári irodákban is használnak hálózatba kapcsolt számítógépeket. Az informatika tagozat ugyancsak sok tanulót vonz - mondta bevezető beszédében az igazgató. Ezután a volt diákok is elmesélték, milyen szerencsésnek érezték magukat, hisz a nemrég felépült új iskolába, annak is éppen "A" osztályába a legkiválóbb, országos hírű tanárok kerültek, mint pl. Dombi József vagy Gyapay Dénes. A rövid beszélgetés után került sor a nap fénypontjára. Az igazgató, aki fontosnak tartja a hagyományok őrzését, sőt újak teremtését, egyenként átadta a díszes kiállítású arany érettségi bizonyítványokat. Ez még szebb, mint az eredeti! -hangzott az énekterem padjai közül, s ezekben a megható pillanatokban valamennyien úgy érezték, hogy valóban jól megfeleltek az élet iskolájában. És ezt nem kis részben az alma maternek köszönhetik! Erről írt nagyon kedvesen Rost Andrea is, a Jedlik ugyancsak egykori diákja, a világhírű énekesnő a 60. évforduló jubileumi CD-jének borítóján 2005-ben. Bese Benő igazgató úr igazán jó házigazda módjára végigvezetett az iskola amúgy ismerős épületében. Találkozhattunk Jedlik Ányos szelíd alakjával, Vályi Hugó, az alapító igazgató bencés szellemével, Vermes Miklós, Kossuth-díjas fizikatanár emlékhelyével. A mára patinássá vált, s nem csak emlékeikben szép iskolájuktól megilletődve búcsúztak az egykori diákok, megköszönvén az arany megemlékezést Bese igazgató úrnak. Eztán útnak indultak a Sportstadion "A Vendéglő"-je felé, ahol ünnepi terített asztal várta őket. A meghitt beszélgetés során újra meg újra felidézték szeretett osztályfőnökük alakját, aki sokkal több volt, mint tanáruk csupán. Azt, hogy Csepelen kell dolgoznia, Huszty Mihály küldetésnek tekintette. Az utolsó osztálytalálkozón, amelyen még ott lehetett, oly megrendítően olvasta-szavalta Kosztolányi Hajnali részegség című versét, hogy még ma is visszhangzanak a szavak: "mégis egy nagy ismeretlen Úrnak vendége voltam." A jövő nemzedéknek, a jedlikeseknek pedig Cato szavait küldik megszívlelendőként: "Gyűjtve a bölcs tanokat lelked művelni ne szűnjél, / Mert tudomány nélkül létünk a halál üres árnya." Varga Éva

Szakközépiskola. E-mail cím: titkarsag@keri-szolnok.sulinet.hu Honlap elérhetőség: www.keri-szolnok.sulinet.hu Tel.: (56) 800-130 Fax.

Szakközépiskola. E-mail cím: titkarsag@keri-szolnok.sulinet.hu Honlap elérhetőség: www.keri-szolnok.sulinet.hu Tel.: (56) 800-130 Fax. Szolnoki Szolgáltatási Szakközép- és Szakiskola OM azonosító: 201166 Kereskedelmi és Vendéglátóipari Tagintézmény Akkreditált ECL Nyelvvizsga-szervező Központ Azonosító: 036025 Tagintézmény-vezető: Dr.

Részletesebben

Rétság Városi Sport Egyesület

Rétság Városi Sport Egyesület - Rétság Városi Sport Egyesület - Részlet az alapszabályból: A Rétság Városi Sport Egyesület az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény alapján önállóan m köd társadalmi szervezet. Az egyesület a

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/162-1/2015/I. Ea: Varga Erika Tárgy: Czirbus Gábor alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.

Részletesebben

Az iskola épülete szorgalmi időben hétfőtől péntekig 6.00 órától 20.00 óráig tart nyitva.

Az iskola épülete szorgalmi időben hétfőtől péntekig 6.00 órától 20.00 óráig tart nyitva. Az iskola nyitvatartása: Az iskola épülete szorgalmi időben hétfőtől péntekig 6.00 órától 20.00 óráig tart nyitva. Az iskola szombaton, vasárnap és egyéb munkaszüneti napokon zárva tart, kivételt képez

Részletesebben

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára A Kozák téri Közösségi Ház és a kiállító tisztelettel meghívja Önt és kedves családját, barátait Nagy Előd festő- és éremművész, valamint fia Nagy Botond fotós kiállításának megnyitójára 2012. november

Részletesebben

Székely Mihály Szakképzo Iskola, Kollégium, Általános Iskola. 5540 Szarvas, Vajda Péter u. 20. www.szvki.hu

Székely Mihály Szakképzo Iskola, Kollégium, Általános Iskola. 5540 Szarvas, Vajda Péter u. 20. www.szvki.hu Székely Mihály Szakképzo Iskola, Kollégium, Általános Iskola 5540 Szarvas, Vajda Péter u. 20. www.szvki.hu Középiskolai beiskolázási és pályaválasztási tájékoztató Nyílt nap: 2013. november 15. 8.00-tól

Részletesebben

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER 8. osztályok 1. (hétfő) 7.45 ELSŐ TANÍTÁSI NAP 8. (hétfő) 17.00 Szülői értekezlet alsó tagozat 11. (csütörtök) 16.30 Szülői Munkaközösségi értekezlet 15.

Részletesebben

Budapest Csepel Önkormányzata. 14/2006. (VI. 13.) Kt. számú rendelete

Budapest Csepel Önkormányzata. 14/2006. (VI. 13.) Kt. számú rendelete Budapest Csepel Önkormányzata 14/2006. (VI. 13.) Kt. számú rendelete A Budapest, XXI. ker., Csepel Városrendezési és Építési szabályzatár ól szóló többször módosított, 6/2002. (III. 26.) Kt. számú rendelet

Részletesebben

A tanév tervezett ütemterve. A 2014/2015. tanév rendje. művészeti iskola. 2014.október 27-től október 31-ig 2014. december 22-től 2015.

A tanév tervezett ütemterve. A 2014/2015. tanév rendje. művészeti iskola. 2014.október 27-től október 31-ig 2014. december 22-től 2015. A tanév tervezett ütemterve A 2014/2015. tanév rendje A tanév első tanítási napja általános iskola művészeti iskola 2014. szeptember 1. A tanév utolsó tanítási napja általános iskola művészeti iskola Az

Részletesebben

2011/2012. Különös közzétételi lista: Végzettség Szakképesítés Tanított osztályok és tantárgyak Közoktatás vezető Szakértő

2011/2012. Különös közzétételi lista: Végzettség Szakképesítés Tanított osztályok és tantárgyak Közoktatás vezető Szakértő Különös közzétételi lista: 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgy-felosztásához 2. Nevelő oktató munkát segítők száma, szakképzettsége 3. Iskolai

Részletesebben

SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA. képzési. tájékoztató. 2012/2013-as tanév. esti és levelező. Pécs 2012

SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA. képzési. tájékoztató. 2012/2013-as tanév. esti és levelező. Pécs 2012 SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA képzési tájékoztató 2012/2013-as tanév esti és levelező 1223 0255 1478 Pécs 2012 az esti és levelező tagozatos képzés általános tudnivalói Az iskola alapítványi fenntartású

Részletesebben

I d ő t e r v A 2014/2015-ös tanévben

I d ő t e r v A 2014/2015-ös tanévben I d ő t e r v A 2014/2015-ös tanévben 6.1 A tanév rendje: 6.1.2. A szorgalmi idő az általános iskolában és a művészeti oktatásban: 2014. szeptember 1. (hétfő) 2015. június 15. (hétfő) Az első tanítási

Részletesebben

Fehérgyarmati Móricz Zsigmond Szakképző Iskola és Kollégium

Fehérgyarmati Móricz Zsigmond Szakképző Iskola és Kollégium Fehérgyarmati Móricz Zsigmond Szakképző Iskola és Kollégium Munkaterve a 2013/2014. tanévre Fehérgyarmat, 2013. szeptember 2. 1 Készült az emberi erőforrások minisztere 47/2013. (VII. 4.) EMMI rendelete

Részletesebben

A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014

A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014 A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014 SZEPTEMBER Szeptember 16. kedd 18:00 Találkozás a festészettel I. Színek versek hangulatok: Hölgyek ecsettel és tollal Festménykiállítás

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista végzettség Különös közzétételi lista 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a tanterv tantárgyfelosztásához mely szakra képesített mely tantárgyakat tanít 1-4. évfolyam 5-8.

Részletesebben

POLGÁRMESTERE. Készült a 2013. december 11-i képviselő-testületi ülésre! Készítette: dr. Varga Dorina önkormányzati referens

POLGÁRMESTERE. Készült a 2013. december 11-i képviselő-testületi ülésre! Készítette: dr. Varga Dorina önkormányzati referens BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI POLGÁRMESTERE ÖNKORMÁYZAT Készült a 2013. december 11-i képviselő-testületi ülésre! Készítette: dr. Varga Dorina önkormányzati referens Tárgy: Javaslat az Összefüggések Alapítvány

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2. A nevelő és oktató munkát segítők száma, feladatköre, iskolai végzettsége

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: kultura.derekegyhaz@gmail.com Telefon: 06 20/258-55-11 december 14. (péntek) 18:00 Derekegyházi Horgász Egyesület taggyűlése Könyvtár TOP lista - november 1. Kristin Cashore:

Részletesebben

SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA. képzési. tájékoztató. 2011/2012-es tanév. esti és levelező. Pécs 2011

SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA. képzési. tájékoztató. 2011/2012-es tanév. esti és levelező. Pécs 2011 SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA képzési tájékoztató 2011/2012-es tanév esti és levelező 1223 0255 1478 Pécs 2011 az esti és levelező tagozatos képzés általános tudnivalói Az iskola alapítványi fenntartású

Részletesebben

5. A tanév tervezett ütemterve

5. A tanév tervezett ütemterve 5. A tanév tervezett ütemterve A 2011/2012. tanév rendje A tanév első tanítási napja iskola művészeti iskola A tanév utolsó tanítási napja iskola - művészeti iskola Az első félév vége Az első félévi értesítő

Részletesebben

K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK:

K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről,

Részletesebben

Kedves Érdeklődők, leendő Diákjaink!

Kedves Érdeklődők, leendő Diákjaink! OM azonosító: 029337 Cím: 3529 Miskolc, Ifjúság u. 16-20. Telefonszám: 46/365-912, 46/360-125 Faxszám: 46/562-239 Honlap: Email cím: Igazgató: www.szemere.miskolc.hu info@szemere.sulinet.hu Szabó András

Részletesebben

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ OM azonosító: 201190 7632 Pécs, Melinda u. 23. Tel./fax: 72/410-596 email: postmaster@pjngszi.t-online.hu Kedves Érdeklődő! Ön a Pécsi

Részletesebben

A 2015-2016-os TANÉV RENDJE, FELADATAI

A 2015-2016-os TANÉV RENDJE, FELADATAI A 2015-2016-os TANÉV RENDJE, FELADATAI A 28/2015. (V. 28.) EMMI rendelet a 2015/2016. tanév rendjéről alapján. 1. A TANÉV A tanítási év első tanítási napja 2015. szeptember 1. A tanítási év első féléve

Részletesebben

A tanév rendje. A félévi értesítők kiosztásának határideje: 2016. január 29. (péntek) Téli szünet: 2015. december 21 2015. december 31.

A tanév rendje. A félévi értesítők kiosztásának határideje: 2016. január 29. (péntek) Téli szünet: 2015. december 21 2015. december 31. A tanév rendje 1. Tanítási napok és szünetek A tanév első napja: 2015. szeptember 1. (kedd) A tanév első féléve: 2016. január 22. (péntek) A félévi értesítők kiosztásának határideje: 2016. január 29. (péntek)

Részletesebben

ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN

ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN SZEPTEMBER 1. a 2014/2015-ös tanév első tanítási napja Tankönyvosztás 3-5. Erdei iskola (Tihany) 8. naplók, ellenőrzők, anyakönyvek, adminisztrációs feladatok befejezése

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Alapítvány 20/283-2013 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi

Részletesebben

A 2015/16-ES TANÉV FELADATTERVE 2015. AUGUSZTUS

A 2015/16-ES TANÉV FELADATTERVE 2015. AUGUSZTUS A 2015/16-ES TANÉV FELADATTERVE 2015. AUGUSZTUS 17. (hétfő) 9:00 alakuló értekezlet 18-31. munkaközösségi szakmai programok, tantermek dekorálása 24-26. DIFER mérés 26. tankönyvek átvétele 27. 7:00 szakmai

Részletesebben

Badacsonytördemic Községért Alapítvány Lapja

Badacsonytördemic Községért Alapítvány Lapja Tisztelt Lakosok! Legyen játszótere Badacsonytördemicnek! A játszótér elnyeréséhez a Delikát 8 által indított mozgalomban mi is szeretnénk részt venni. Ehhez csupán az szükségeltetik, hogy a Delikát 8

Részletesebben

SIÓAGÁRDI KRÓNIKA VIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM

SIÓAGÁRDI KRÓNIKA VIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM Sióagárd Község Önkormányzata 2014. JANUÁR VIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM LELKI ÚTRAVALÓ 2. oldal AZ ÖNKORMÁNYZAT TÁJÉKOZTATÁSA 3. oldal FELHÍVÁS - SIÓAGÁRDI ÉRTÉKTÁR 4. oldal MEGHÍVÓ RENDEZVÉNYEKRE 5. oldal KILIÁN

Részletesebben

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődésről (módosítással egybefoglalva és lezárva: 2014. december 31.) Tapolca Város Önkormányzatának

Részletesebben

A 2014/2015-es tanév ütemterve

A 2014/2015-es tanév ütemterve A 2014/2015-es tanév ütemterve Tanévkezdés: Alakuló értekezlet: 2014. augusztus 25. Tanévnyitó ünnepély: 2014. 01. Első tanítási nap: 2014. 01. A tanév munkarendje: A tanév első napja: 2014. 01. Az első

Részletesebben

.a Széchenyi iskoláról

.a Széchenyi iskoláról Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk

Részletesebben

1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Különös közzétételi lista Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről, személyi feltételeihez (személyes adatokat nem sértve) kapcsolódó legfontosabb információkról a szülőket tájékoztatni szükséges,

Részletesebben

Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola

Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola FELVÉTELI a 2015-2016-os tanévre TANDÍJ NINCS! Szakközépiskola Összesen 6 osztály 204 tanuló, ebből 2 osztály turizmus szakirány érettségi

Részletesebben

JUBILEUMI VÁCI HÉT 2014. FEBRUÁR 10 MÁRCIUS 7.

JUBILEUMI VÁCI HÉT 2014. FEBRUÁR 10 MÁRCIUS 7. JUBILEUMI VÁCI HÉT 2014. FEBRUÁR 10 MÁRCIUS 7. KEDVES INTÉZMÉNYVEZETŐ! Egy ünnepi programfüzetet tart a kezében, amely a Váci Mihály Gimnázium fennállásának 50. évfordulója alkalmából színes, tartalmas,

Részletesebben

Osztályszám Tagozatkód (tanult idegen nyelv) Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 01 Humán gimnázium (német angol)

Osztályszám Tagozatkód (tanult idegen nyelv) Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 01 Humán gimnázium (német angol) KRÚDY GYULA GIMNÁZIUM, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLA, IDEGENFORGALMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA 9024 Győr, Örkény I. u. út 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu, honlap: www.krudy.gyor.hu

Részletesebben

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2013/2014

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2013/2014 SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2013/2014 Összeállította: Dr. Sipos Ibolya igazgató -1- -6- A TANÉV RENDJE A 2013/2014. tanévben 180 tanítási nap van. Első tanítási nap: 2013. szeptember

Részletesebben

Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Kinizsi Lakótelepi Tagiskola 7400 Kaposvár, Búzavirág u. 21. OM:033966

Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Kinizsi Lakótelepi Tagiskola 7400 Kaposvár, Búzavirág u. 21. OM:033966 1. A tanév helyi rendje Az iskolai szorgalmi idő Első tanítási nap: 2015. szeptember 01. (kedd) Utolsó tanítási nap: 2016. június 15. (szerda) Ballagás: 2016. június 17. A tanítási napok száma: 181 nap

Részletesebben

Az iskola a 2014/2015. tanévre a következő osztályokba hirdet felvételt: Az általános iskola 8. osztályát befejezettek számára

Az iskola a 2014/2015. tanévre a következő osztályokba hirdet felvételt: Az általános iskola 8. osztályát befejezettek számára Intézmény neve: Egri Kossuth Zsuzsanna Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium Címe: 3300 Eger, Bem tábornok utca 3. Telefon/fax: (36) 515-020, 313-765 E-mail: egrikossuthtitkarsag@gmail.com Honlap: www.kossuthzsuzsa.hu

Részletesebben

2014 RKSZ Önvédelmi Nemzetkőzi Kupa

2014 RKSZ Önvédelmi Nemzetkőzi Kupa 2014 RKSZ Önvédelmi Nemzetkőzi Kupa Amatőr és Profi Meghívásos Nyílt Verseny VERSENYKIÍRÁS A verseny célja: - a 2014 évi RKSZ II. önvédelmi Nemzetkőzi Kupa bajnoki címek eldöntése - a Magyar és Nemzetkőzi

Részletesebben

A 2012/2013. TANÉV RENDJE ÉS MUNKATERVE

A 2012/2013. TANÉV RENDJE ÉS MUNKATERVE A 2012/2013. TANÉV RENDJE ÉS MUNKATERVE Szorgalmi időszak: Szakközépiskola nappali tagozat: 9-11. osztályok 2012. szeptember 3. - 2013. június 14. 12.B, G és a 13. A osztályok 2012. szeptember 3. - 2013.

Részletesebben

6 2011. október HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS Egyéni Atlétika Verseny - Szarvas, 2011. 09. 27. A III-IV. korcsoportnak (5-8.osztály) megrendezett atlétika versenyen, minden tanuló, abban a versenyszámban indulhatott,

Részletesebben

1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógusok Végzettség, szakképzettség Tantárgyfelosztás 1. Tanító Közoktatás vezetői szak Közoktatási

Részletesebben

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Tájékoztató a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Kedves leendő első osztályosok, Tisztelt Szülők! Hamarosan első osztályba kell íratniuk

Részletesebben

MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG KIEMELT EDZŐ PROGRAM SZABÁLYZATA

MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG KIEMELT EDZŐ PROGRAM SZABÁLYZATA MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG KIEMELT EDZŐ PROGRAM SZABÁLYZATA Hatályos: 2015február 01 napjától TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK 2 BEVEZETŐ 3 I FEJEZET 4 A KIEMELT EDZŐ PROGRAM CÉLJA, HATÁLYA 4 II FEJEZET

Részletesebben

MUNKAREND ÜTEMEZÉSE 2006/2007-es tanév

MUNKAREND ÜTEMEZÉSE 2006/2007-es tanév MUNKAREND ÜTEMEZÉSE 2006/2007-es tanév A TANÉV IDŐTARTAM-RENDJE A tanév első tanítási napja: 2006. szeptember 1. (péntek) A tanév utolsó tanítási napja: 2007. június 15. (péntek) A TANÍTÁSI SZÜNETEK Őszi

Részletesebben

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre OM azonosító: 031936 Székhely/telephely kódja: 001 Igazgató: Kovács Miklós Pályaválasztási felelős: Polyóka Tamás igazgatóhelyettes

Részletesebben

1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15.

1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15. Szakmai beszámoló a kerületi kortárssegítő képzésről 1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15. 2. A képzés további időpontjai és helyszíne:

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. 2012. május 24-i rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS. 2012. május 24-i rendkívüli ülésére Új napirendi pont 20. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. május 24-i rendkívüli ülésére Tárgy: A 2012/2013. tanévben indítható középiskolai

Részletesebben

Rendezvénynaptár 2014-2015. Pestújhelyi Általános Iskola

Rendezvénynaptár 2014-2015. Pestújhelyi Általános Iskola Rendezvénynaptár 2014-2015. Pestújhelyi Általános Iskola Hónap szeptember Önkormányzati rendezvények 19. Műsorszámos részvétel a Pestújhelyi Emlék tér emléktábla avatásán Kiemelt iskolai rendezvények 1.

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK:

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről, személyi feltételeihez

Részletesebben

JÁSZLADÁNY NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA. 20/2009. (VI.28.) sz. r e n d e l e t e

JÁSZLADÁNY NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA. 20/2009. (VI.28.) sz. r e n d e l e t e JÁSZLADÁNY NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 20/2009. (VI.28.) sz. r e n d e l e t e a képviselő-testület által odaítélhető díjak adományozásáról, és a közszférában tevékenykedők elismeréséről (módosításokkal egységes

Részletesebben

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ DÉR NAPOK RENDEZVÉNYSOROZAT Mottó: A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ Iskolánk 2003-ban vette fel Dér István festőművész (1937 1993) nevét. A település

Részletesebben

22. BOLYAI NYÁRI AKADÉMIA 2014. Analitikus program

22. BOLYAI NYÁRI AKADÉMIA 2014. Analitikus program A nevelés egyet jelent azzal, hogy segítünk a gyermeknek valóra váltani lehetőségeit Kosztolányi Dezső 22. BOLYAI NYÁRI AKADÉMIA 2014 Differenciált oktatás, felzárkóztatás és tehetségápolás a A. Curriculáris

Részletesebben

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2

Részletesebben

Derecskei Zenei Esték

Derecskei Zenei Esték MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói

Részletesebben

Fehérvár Rugby Club 2012. évi. Beszámolója.

Fehérvár Rugby Club 2012. évi. Beszámolója. Fehérvár Rugby Club 2012. évi. Beszámolója. 2012. január: Iskolai csoportedzések, István Király ált iskola, minden hétfő 14 órától Gyolcsos Ferenc vezetésével 15 fő. Táncsics Mihály Általános iskola kedd

Részletesebben

HISZK_Kalmár_PÁV_adatlap_2011

HISZK_Kalmár_PÁV_adatlap_2011 HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI INTEGRÁLT SZAKKÉPZŐ KÖZPONT SZAKISKOLA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA KALMÁR ZSIGMOND TAGINTÉZMÉNY OM azonosító száma:029678 Cím: 68 Hódmezővásárhely, Bajcsy-Zs. u. 7-9. Telefonszám 62-222-246 Fax

Részletesebben

SOMORJAI TAGÓVODA MUNKATERVE. Az intézmény neve: Jánossomorjai Aranykapu Óvoda Somorjai Tagóvoda Intézmény címe: 9242 Jánossomorja, Kossuth u. 12.

SOMORJAI TAGÓVODA MUNKATERVE. Az intézmény neve: Jánossomorjai Aranykapu Óvoda Somorjai Tagóvoda Intézmény címe: 9242 Jánossomorja, Kossuth u. 12. SOMORJAI TAGÓVODA MUNKATERVE Az intézmény neve: Jánossomorjai Aranykapu Óvoda Intézmény címe: 9242 Jánossomorja, Kossuth u. 12. A feladatok ellátásában közreműködők: Csoport neve, összetétele életkor szerint

Részletesebben

Szakmai beszámoló. Az Egyesület tevékenységének bemutatása

Szakmai beszámoló. Az Egyesület tevékenységének bemutatása Szakmai beszámoló Községi Sportegyesület Iváncsa 2454 Iváncsa, Arany J. u. 1. Az Egyesület elnöke: Baki Imre Az Egyesület vezetősége: Nagy András (szakosztály vezető), Lestár István (technikai vezető),

Részletesebben

MUNKATERVI ÜTEMEZÉS Petőfi Sándor Általános Iskolai Tagintézmény

MUNKATERVI ÜTEMEZÉS Petőfi Sándor Általános Iskolai Tagintézmény Püspökladányi Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat Petőfi Sándor Általános Iskolai Tagintézmény 4150 Püspökladány Bajcsy-Zs.u.3-5. MUNKATERVI

Részletesebben

Emlékezzünk az elődökre!

Emlékezzünk az elődökre! Emlékezzünk az elődökre! Pályázók: Nagy Ottó (16 éves) Tamaskó Marcell (16 éves) Iskola neve: SZOI Vörösmarty Mihály Gimnáziuma A pályamunka befejezésének időpontja: 2012. március 29. Dolgozatunk a hagyományteremtés

Részletesebben

Bonifert Zoltán. Korábban már volt képviselőtestületi tag.

Bonifert Zoltán. Korábban már volt képviselőtestületi tag. Bonifert Zoltán 44 év vállalkozó 21 éve élek Tahiban, feleségem Kollár Edit. 2 lányom van, 18 és 14 évesek. 23 éve vagyok vállalkozó. Bonifert Zoltánné Kollár Edit 43 év védőnő Korábban még nem volt képviselőtestületi

Részletesebben

2015/2016. Tanévi AMATŐR KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Kecskemét, április

2015/2016. Tanévi AMATŐR KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Kecskemét, április SORSOLÁS Budapest, 2016. március 09. (szerda), 11:00 óra A csoport A csoport A/1 Szekszárd, Garay A/1 Orosháza, Táncsics A/2 Baja, Szent László A/2 Gyula, Erkel A/3 Pannonhalma, Bencés A/3 Ajka, Bródy

Részletesebben

Különös közzétételi lista:

Különös közzétételi lista: Különös közzétételi lista: 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2. Nevelő oktató munkát segítők száma, szakképzettsége 3. Iskolai

Részletesebben

Nyilatkozat idegen nyelvi OKTV-hez

Nyilatkozat idegen nyelvi OKTV-hez 1. sz. melléklet (Az OKTV első fordulójából továbbjutott tanuló hozza magával a következő fordulóba.) Nyilatkozat idegen nyelvi OKTV-hez... Az élő idegen nyelvek versenyén a szlovén nemzetiségi nyelv kivételével

Részletesebben

TÁMOP-3.1.7-11/2-2011-0104. Iskola neve Iskola címe Elérhetősége Mikes Kelemen Katolikus Gimnázium és Szakképző Iskola, Általános Iskola és Óvoda

TÁMOP-3.1.7-11/2-2011-0104. Iskola neve Iskola címe Elérhetősége Mikes Kelemen Katolikus Gimnázium és Szakképző Iskola, Általános Iskola és Óvoda 2. sz. melléklet: BEMU Partnerlista 1. Lehetséges partnerintézményi körfeltérképezése A lehetséges partnerek keresését elsősorban Békés megye középiskoláira terjesztettük ki, de minden TÁMOP pályázaton

Részletesebben

Közzétételi lista. 2014/15-ös tanév. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztáshoz

Közzétételi lista. 2014/15-ös tanév. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztáshoz Közzétételi lista 2014/15-ös tanév Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről, személyi feltételeihez (személyes adatokat nem sértve) kapcsolódó információkról a szülőket tájékoztatni szükséges,

Részletesebben

2015/2016. tanév helyi rendje

2015/2016. tanév helyi rendje Salgótarjáni SZC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskolája és Szakiskolája 3100 Salgótarján, Zemlinszky Rezső út 4. OM azonosító: 203 048 (32) 412-504 (32) 510-290 http://www.ker-st.hu 2015/2016.

Részletesebben

Budapest Főváros Kormányhivatala Általános Iskolák felvételi körzete 2015/2016. tanév Közterület

Budapest Főváros Kormányhivatala Általános Iskolák felvételi körzete 2015/2016. tanév Közterület XXI. 1213 ÁFONYÁS UTCA teljes közterület 035172 1 Budapest XXI. Kerületi Eötvös József Általános Iskola 1213 Budapest Szent István út 232. XXI. 1213 ARADI VÉRTANÚK ÚTJA részletes 76 végig 81 végig 035172

Részletesebben

Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet az előterjesztés megtárgyalására és a határozati javaslat támogatására.

Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet az előterjesztés megtárgyalására és a határozati javaslat támogatására. BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT ALPOLGÁRMESTERE Készült a Képviselő-testület 2015. április 1-i ülésére Készítette: dr. Kozma Enikő alpolgármesteri jogi referens Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

OLIMPIAI KVÍZ. Athéntól Londonig. A helyes megfejtők között értékes ajándékokat sorsolunk ki. A pályázó adatai. Név:.. E-mail cím:... Postacím:...

OLIMPIAI KVÍZ. Athéntól Londonig. A helyes megfejtők között értékes ajándékokat sorsolunk ki. A pályázó adatai. Név:.. E-mail cím:... Postacím:... OLIMPIAI KVÍZ Athéntól Londonig Kérdések az újkori olimpiák magyar vonatkozású eseményeiről Jelölje meg a helyes válaszokat, majd 2012. augusztus 3-án, pénteken 16 óráig dobja be a kölcsönzőpultnál elhelyezett

Részletesebben

KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA. Programterv 2015/2016-os tanév 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1.

KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA. Programterv 2015/2016-os tanév 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1. KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1. Tel./Fax: 419-2413 ; 416-0437 e-mail: titkarsag@kolozsvariskola.hu Programterv 2015/2016-os tanév Szorgalmi idő: 2015. IX. 1.(kedd)- 2016.

Részletesebben

AVASI GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2014/2015-ÖS TANÉV. Általános kerettantervű képzés, emelt szintű nyelvoktatással (Tagozatkód: 13)

AVASI GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2014/2015-ÖS TANÉV. Általános kerettantervű képzés, emelt szintű nyelvoktatással (Tagozatkód: 13) AVASI GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2014/2015-ÖS TANÉV Cím: 3524 Miskolc, Klapka Gy. u. 2. OM kód: 029264 Telefon: 46/562-289; 46/366-620 E-mail: titkarsag@avasi.hu Honlap: www.avasi.hu I. A 2014/2015.

Részletesebben

Mozgással az Egészségért!

Mozgással az Egészségért! Mozgással az Egészségért! 2010. Június 12. (szombat) 9 óra Mátrai Gyógyintézet Mátraháza ABBA Feeling Show Ingyenes szűrővizsgálatok Közös Aerobik Színvonalas programok Gyermekvetélkedő Értékes tombolanyeremények

Részletesebben

I. KI MIBEN? London 2012

I. KI MIBEN? London 2012 I. KI MIBEN? London 2012 A feladat az, hogy gyűjtsétek össze a 2012-es londoni olimpián egyéni érmeseinket, és írjátok a táblázatba, hogy melyik sportágban, versenyszámban nyerték egyéni érmüket? Minden

Részletesebben

"ÉLEN A TANULÁSBAN, ÉLEN A SPORTBAN 2011"

ÉLEN A TANULÁSBAN, ÉLEN A SPORTBAN 2011 A FŐVÁROSI KÖZGYŰLÉS pályázati felhívást tesz közzé az "ÉLEN A TANULÁSBAN, ÉLEN A SPORTBAN 2011" fővárosi kitüntető cím elnyerésének feltételeiről a tanulásban és a sportban kiemelkedő teljesítményt nyújtó

Részletesebben

2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu

2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu Beiskolázási tájékoztató a 2016/2017-es tanévre Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium OM azonosító: 032549 Telephely kódja: 001 2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail:

Részletesebben

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2014/2015-ös tanévben. Augusztus

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2014/2015-ös tanévben. Augusztus A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2014/2015-ös tanévben Augusztus Augusztus 18. Augusztus 21. Augusztus 21-22 Augusztus 21-25. Augusztus 26. Augusztus 27. Augusztus 28. Vezetőségi értekezlet

Részletesebben

JNSZ TISZK PROGRAM - Szolnoki Gazdasági Napok

JNSZ TISZK PROGRAM - Szolnoki Gazdasági Napok JNSZ TISZK PROGRAM - Szolnoki Gazdasági Napok 2009. 09. 10. (csütörtök) Az oktatás és a gazdaság kapcsolata avagy Mit tehet a szakképzés a gazdaság fellendítése érdekében A versenyszféra és a szakképzés

Részletesebben

A rendelet célja. (2) A cím adományozása és a címmel járó támogatás megállapítása nyilvános pályázat útján történik.

A rendelet célja. (2) A cím adományozása és a címmel járó támogatás megállapítása nyilvános pályázat útján történik. Doboz Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete 5/2013. (II.15.) önkormányzati rendelete Doboz Nagyközség Ifjú Reménysége cím alapításáról, támogatásának rendjéről Doboz Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 1000-47/2008. Tárgy: jkv-i kivonat

Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 1000-47/2008. Tárgy: jkv-i kivonat Abony Város Képviselőtestülete 2740 Abony, 1. 100047/2008. Tárgy: jkvi kivonat Készült: Abony Város Képviselőtestületének 2008. november 27i üléséről. Napirend: A 2009. évi rendezvényterv elfogadása 409/2008.

Részletesebben

A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink:

A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink: A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink: A Versszínház magyar költők költészetének és életének színházi, zenei és képzőművészeti formában való bemutatásával foglalkozik. Turek Miklós színművész

Részletesebben

Január. Február. 02. szombat 18 óra. 15. péntek 18 óra. 19. kedd 17 óra 22. péntek 17 óra

Január. Február. 02. szombat 18 óra. 15. péntek 18 óra. 19. kedd 17 óra 22. péntek 17 óra Január 02. 15. 19. kedd 22. 23. 30. 01. hétfő 06. 16:30 12. Újévi koncert R: Jánossomorjai Fúvós Egyesület tel.: 20/435-8431 www.jfe.hu Megemlékezés a doni áttörés 67. évfordulója alkalmából H: Kalafszky

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A konferenciáról készült ismertető elérhető az alábbi honlapcímen: www.bathorimuzeum.hu/közérdekű információk/pályázatok

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A konferenciáról készült ismertető elérhető az alábbi honlapcímen: www.bathorimuzeum.hu/közérdekű információk/pályázatok Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága 1388 Budapest Pf. 82 Pályázati azonosító: 3508/01085. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A Magyar Nemzeti Múzeum 3508/01085. számú pályázati azonosítóval jelölt pályázata 290.000,-

Részletesebben

Kossuth Lajos Evangélikus. Általános Iskola ÉS. 2014/2015. munkaterve

Kossuth Lajos Evangélikus. Általános Iskola ÉS. 2014/2015. munkaterve Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 2014/2015. munkaterve 1 2014/2015. tanév helyi rendje és munkaterve A tanév szorgalmi rendje: 2014.szeptember 1.(hétfő) - 2015. június

Részletesebben

NTP-TM-13-0003 A szem muzsikája. A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója

NTP-TM-13-0003 A szem muzsikája. A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója Az Orosházi Táncsics Mihály Tehetséggondozó Gimnázium, Szakközépiskola, Általános Iskola és Kollégium Vörösmarty Mihály Tagintézményében az ének-zenei

Részletesebben

és vállalkozz nagy tettekre... attempt great things...

és vállalkozz nagy tettekre... attempt great things... EURO Szakiskola és Szakközépiskola, Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium EURO Vocational School and Secondary Technical School, Bilingual Baptist Secondary Grammar School és vállalkozz nagy tettekre...

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 11/1994. (VI. 8.) MKM r. 8. (6) bekezdés kötelezi az intézményeket az ún. különös közzétételi lista megjelentetésére. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége

Részletesebben

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. CXC. törvény. Dr. Varga Andrea 2012. 03. 22.

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. CXC. törvény. Dr. Varga Andrea 2012. 03. 22. A nemzeti köznevelésről szóló 2011. CXC. törvény Dr. Varga Andrea 2012. 03. 22. HATÁLYBA LÉPÉS: - 2012. 09. 01. - 2013. 01. 01. - 2013. 09. 01. -2014. 09. 01. 2016. 01. 01. TANKÖTELEZETTSÉG az óvoda 3

Részletesebben

KULTURÁLIS MENEDZSER SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS. Tudást adunk a munkához!

KULTURÁLIS MENEDZSER SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS. Tudást adunk a munkához! KULTURÁLIS MENEDZSER SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS Tudást adunk a munkához! Edutus Főiskola 2014 Kulturális szakembereknek kínálunk olyan kultúra-gazdaságtani, vállalkozási, marketing, vezetési és szervezési

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA Pápay Endre Óvoda, Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Szakiskola, Diákotthon,

KÖZZÉTÉTELI LISTA Pápay Endre Óvoda, Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Szakiskola, Diákotthon, KÖZZÉTÉTELI LISTA Pápay Endre Óvoda, Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Szakiskola, Diákotthon, Gyermekotthon és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény 6900 Makó, Vásárhelyi

Részletesebben

CSEREANYAG ELŐTERJESZTÉS A 2011-12. TANÉVBEN INDULÓ SZAKKÉPZÉSEKRŐL. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.

CSEREANYAG ELŐTERJESZTÉS A 2011-12. TANÉVBEN INDULÓ SZAKKÉPZÉSEKRŐL. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1. CSEREANYAG Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.) Ügyiratszám: 59169/2010 CÍM: ELŐTERJESZTÉS A 2011-12. TANÉVBEN INDULÓ SZAKKÉPZÉSEKRŐL Előterjesztő: Az előterjesztést megkapta:

Részletesebben

SULIMIX 2008. december 10 11. Millenáris. Intézmények elhelyezése a kiállításon

SULIMIX 2008. december 10 11. Millenáris. Intézmények elhelyezése a kiállításon SULIMIX 2008. december 10 11. Millenáris Intézmények elhelyezése a kiállításon 78 4 10 55 45 34 71 29 59 52 25 80 22 70 46 23 30 37 50 77 47 2 16, 17, 18 61 Alternatív Közgazdasági Gimnázium Arany János

Részletesebben

Fehérgyarmat Város Önkormányzata Képviselő- testületének. 15/2004.(VI.10.) Önk. rendelete. az egészségügyi alapellátási körzetek meghatározásáról

Fehérgyarmat Város Önkormányzata Képviselő- testületének. 15/2004.(VI.10.) Önk. rendelete. az egészségügyi alapellátási körzetek meghatározásáról Fehérgyarmat Város Önkormányzata Képviselő- testületének 15/2004.(VI.10.) Önk. rendelete az egészségügyi alapellátási körzetek meghatározásáról Fehérgyarmat Város Önkormányzat Képviselő- testülete a helyi

Részletesebben

Témakörök az idegen nyelvi érettségihez

Témakörök az idegen nyelvi érettségihez Témakörök az idegen nyelvi érettségihez TÉMAKÖR 1. Személyes vonatkozások, család 2. Ember és társadalom Középszint A vizsgázó személye, életrajza, életének fontos állomásai (fordulópontjai) Családi élet,

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

Alpolgármester. J a v a s l a t. Középtávú közterületi fejlesztési programok módosítására

Alpolgármester. J a v a s l a t. Középtávú közterületi fejlesztési programok módosítására BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA Alpolgármester J a v a s l a t Középtávú közterületi fejlesztési programok módosítására Készítette: Zsiláné Bara Éva fejlesztési igazgató CSEVAK Zrt. Előterjesztő:

Részletesebben

Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola

Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola FELVÉTELI a 2013-2014-es tanévre Szakközépiskola 01 KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ IDEGENFORGALMI SZAKKÖZÉP (német) (1 osztály 34 fő) 02 NYELVI ELŐKÉSZÍTŐS

Részletesebben