TDK DOLGOZAT. Ribb Nóra BA

Átírás

1 TDK DOLGOZAT Ribb Nóra BA 2011

2 REHABILITÁCIÓS STRATÉGIÁK A PANNONHALMI BORVIDÉKEN REHABILITATION STRATEGIES IN THE PANNONHALMA WINE REGION Kézirat lezárásnak időpontja:

3 Rezümé Ribb Nóra I.évf. Kereskedelem és marketing szak Rehabilitációs stratégiák a pannonhalmi borvidéken Rehabilitation strategies in the Pannonhalma wein region A tétlenség a lélek ellensége. Ezért a testvérek a megállapított időben kézi munkával foglalkozzanak, más időkben viszont szent olvasmányokkal. (Szent Benedek regulája 49, 1.fej.) Ora et labora azaz Imádkozzál és dolgozzál ekképp szól a bencés szerzeteseknek a jelmondata, és mind a mai napig hűen tarják magukat a Szent Benedek regulájában megírtakhoz. Dolgozatomban elsősorban a bencés szerzetesek és a pannonhalmi borvidék több évszázados hagyománnyal rendelkező mezőgazdasági tevékenységét szeretném bemutatni, kiemelve szőlészetét és borászatát. Ez az egyik legrégebbi borvidékünk Magyarországon, és habár az Év Pincészete 2010 díjjal 2010ben a Pannonhalmi Apátsági Pincészetet tüntették ki, mégsem örvend akkora népszerűségnek, mint a tokaji borvidék. A borvidék történelmében számos fordulat következett be. Az első az 1875ben kitört filoxéra járvány volt, amely életre hívta a pannonhalmi borvidék első rehabilitációs stratégiáját. Ennek keretében a papok és tanítók segítségével már a szőlőtermesztő kisgazdák is elsajátíthatták a filoxéra elleni védekezés különböző technikáit. A következő fordulatot az államosítás jelentette. Az VI. törvény megszüntette a nagybirtokrendszert így a főapátság is elvesztette földjeit és szőlőit. A rendszerváltást követően azonban a pannonhalmi borvidék ismét a virágzás útjára léphetett. Azóta a folyamatos technológiai és gazdasági fejlesztéseknek köszönhetően, úgymint a minőségi szőlőfajták telepítése, és egy modern, korszerű pincészet építésével, a borvidék sikeresen beírta magát az ország bortörténelmébe. Dolgozatomban a borvidék piaci megítélését szeretném vizsgálni az alkalmazott rehabilitációs stratégiák tükrében. Munkám során egyrészt szekunder adatokra támaszkodom, amelyek forrásául egyrészt az ágazati statisztikák, másrészt a Pannonhalmi Apátság Levéltárában végzett kutatómunkám szolgálna. Mindemellett saját kérdőíves lekérdezés keretében szeretném felmérni a vizsgált borvidék jelenlegi megítélését és ismertségét, az alkalmazott

4 stratégiák sikerességét. Az összegyűjtött adatok statisztikai elemzésével pedig a kutatásom főbb megállapításait kívánom alátámasztani. Mivel a jövőben a bormarketinggel szeretnék foglalkozni, ezért hosszú távú célom, hogy a borvidék gazdálkodásának alaposabb megismerését követően a jövőben hozzájárulhassak ezen gazdálkodási terület és az otthonom, Pannonhalma népszerűsítéséhez.

5 MELLÉKLETEK.35

6 Táblázatjegyzék: 1.táblázat: A világ húsz vezető bortermelő országa 2.táblázat: Az as bevételi források a Szentmártoni és tényői szőlőkben 3. táblázat: A bevételek és kiadások szemléltetése ban

7 4. táblázat A kérdőív kitöltők nem szerinti megoszlása ÁBRAJEGYZÉK: 1. ábra: A pannonhalmi borvidék a 19. sz.ban 2. ábra: Téli munkálatok szőlőben 3. ábra A Pannonhalmi Főapátság és a pannonhalmi borvidék 4. ábra. A pince egy részlete 5. ábra A Pannonhalmi Apátsági Pincészet 6. ábra: SWOT analízis

8 MELLÉKLETEK JEGYZÉKE: I.számú melléklet: A Pannonhalmi Borvidék bevételi adatai forintban II. számú melléklet: A világ húsz legnagyobb bortermelő országa III. számú melléklet: Pannonhalmi borvidék kérdőív

9

10 1.1. A bencés szerzetesek szerepe a szőlő és borkultúra megteremtésében Szent Márton hegyén a mai Pannonhalma mellett és a Dunántúlon letelepedett bencések, főapátságuk vezetésével a magyar gazdasági és kulturális életben jelentős szerepet töltöttek be. A keresztény kultúrához is hozzá tartozik a bor, ezen belül leginkább a szerzetesi kultúrához. A szentmisében ugyanis a kenyér Krisztus testévé, a bor pedig Krisztus vérévé változik. A bencés monostorok az istentisztelet helyei, ezért környékükön, birtokain, kezdetektől fogva megtaláljuk a földművelő közösségek két legfontosabb terményét, a gabonát és a szőlőt. Mivel a középkorban a szállítási lehetőségek drágák és bizonytalanok voltak ezért az egyházi intézmények, szükségleteik kielégítése érdekében, igyekeztek saját szőlőkre szert tenni és azokat művelni. Így válhattak a középkori apátságok a szőlő és bortermelés, illetve fogyasztás révén az európai borkultúra meghatározó színtereivé. (Dénesi 2006) Liturgikus célra azonban az egyház viszonylag kevés bort használt. A pincékből sokkal több ital került az asztalra, mint az oltárra. A tiszta ivóvíz hiánya miatt bort vagy vizezett bort ittak, a járványok idején pedig különösen sokat, hiszen a bornak gyógyító, erősítő hatása is van. Szent Benedek regulájában szabályozta a szerzetesek napi elfogyasztható bormennyiségét. Akkoriban egy hemina (kb. 3 dl) bort engedélyezett és nagy becsben tartotta, ha egy szerzetes nem ivott bort. Szent Benedek tehát az emberi gyengeséget ismerve bölcsen szabályozta a monostor lakóinak borfogyasztását, tehát, hogy keveset és mértékletesen igyanak. Meleg időben pedig az apát határozta meg, hogy engedie a szokásosnál nagyobb mennyiség fogyasztását. A magyarok már a Római Birodalom idején, a Pannonia provincia területén foglalkoztak mezőgazdasággal. Itt kiváló ökológiai adottságú szőlőtermő terültek helyezkedtek el, így nem volt ritka látvány, hogy a dunántúli lankákon szőlőtermesztés folyt. Ezt a megszerzett jártasságot a népvándorlás során is tovább vitték. A magyar szókészlet bolgártörök jövevényszavai (szőlő, bor, szűr, seprő) tanúsága szerint viszont már a honfoglalók is egy speciális, a keleti területekre jellemző, a TranszKaukázus irányába mutató és azzal kapcsolatot tartó szőlő és borkultúra ismeretével érkeztek a Kárpátmedencébe. A magyar népcsoportok a keleti típusú lugasos, szőlőtaposással mustot nyerő eljárást ismerték. A szőlőkultúra térhódítása együtt járt az alacsony tőkeművelés, a karózott szőlő elterjedésével és a folyóparti, ligetes ártéri erdők lugasos, fára futtatott szőlőművelésének XII. századi visszaszorulásával. (DénesiCsoma 2004)

11 Az államalapító István király hatalmas birtokokat adományozott az egyháznak. Ennek köszönhetően maradt fenn sok írásos emlék a borvidékről, amelyek közül legelső a pannonhalmi alapítólevél (1002), amelyben található feljegyzés szerint a szőlő a királyi tized alá eső termények közül az első helyen szerepel. Szent László birtokösszeírásából tudjuk, hogy ebben az időben ( ) a monostornak 74 szőlője és 88 szőlőművese volt. A bortermelés a XI. században a pannonhalmi apátság földesúri magángazdaságaiban folyt, ahol a szőlőt szolgák vagy azok külön csoportját alkotó szőlőművesek művelték meg. A termés felett a pannonhalmi apát rendelkezett. A szőlőművelés a XI. század második felében kezdett kiszakadni a földesúri üzem kereteiből, ekkor jelentek meg az első borral adózó földesúri alattvalók. Ez a folyamat azt eredményezte, hogy a XIII. század elejére azok a szőlők váltak uralkodóvá, amelyek után járadékot fizettek a szőlőt birtokló emberek vagy szőlőművesek (vinitorok). Uros apát ( ) idejére már jelentős birtok és jövedelemgyarapodás volt megfigyelhető az apátság birtokain. Az apát 1239 körül a monostor birtokainak, népeinek és ezek szolgáltatásainak összeírását kérte IV. Bélától. Ezt a király Albeus mesterre bízta, aki az esztergomi káptalan nyitrai főesperese volt. Az összeírás 94 birtokot és 2700 mansiot (szolgacsaládot) sorol fel foglalkozásuk szerint. A legtöbben az apátság körüli sokorói dombokon éltek. Különösen sokan foglalkoztak szőlőműveléssel a monostor alatt lévő településen, Alsokon. A szőlőkultúra egyre inkább nagyobb népszerűségnek örvendett ezért a bor hamarosan igen keresett termék lett. A tizedbirtokos egyházaknak ezért a XIII. század elején igencsak figyelniük kellett arra, hogy a felvásárlók ne okozzanak nekik tetemes károkat. (ErdélyiSörös 1902) A szőlőbirtoklásnak és a szőlő utáni járadékfizetésnek ez a rendszere azonban a XIV. század derekán fokozatosan átadta helyét az 1200 táján kialakult új adózási formának. A bor könnyen értékesíthető volt, a szőlővásárlás és szőlőtelepítés jó tőkebefektetésnek bizonyult, s ezért egyre gyakoribbá vált. Mivel nem minden település határa volt alkalmas szőlőművelésre, egyre több nem helyben lakó, vidéki szőlőtulajdonos, azaz extraneus vásárolt, vagy telepített szőlőt. Az új szőlőbirtoklási forma nemcsak birtokjogi, társadalmi hanem adózási szempontból is eltért a régitől. Az új rendszerben a szőlő utáni járadékot csöböradónak, a XIV. század elejétől hegyjognak, illetve hegyvámnak hívták. IV. Béla a tatárjárás után megerősítette a várakat. A várak körül a hegyoldalakon kivágott erdők helyére szőlőterületek létesültek, ahol közel volt a falu. A XIV. században az Anjou uralkodók trónra jutása után új korszakot kezdődött. Károly Róbert ( ) megnöveli a királyi birtokokat. Az ország területének mintegy 20%a királyi föld volt. Ebben az időszakban a földesurak a terményjáradék növelésére törekedtek, az árutermelés olyannyira

12 megnőtt, hogy termelői többlet alakult ki. Az évi VI. törvény kimondja a kilenced szolgáltatását, amire valamennyi földesúr nem csak jogosult, hanem köteles is a falvak és mezővárosok minden szántóvető és szőlőművelő jobbágytól beszedni. (Feyér 1981) A XVI. századtól a XVII. század elejéig Európa országai közül Magyarországon állították elő a legtöbb bor. Az ország lakossága nagy mennyiségű borkészlettel rendelkezik. Az egyházi birtokok különösen jelentős szerepet töltöttek be a szőlőtermelésben. A török a pannonhalmi várat 1594ben foglalja el, majd ezután a vár többször cserélt gazdát. Ebben az időben egyre terjedtek a fertőző betegségek, a lakosságnak egyetlen orvossága a bor volt. Pannonhalmán az évi porta összeírásakor 52 ház volt, ezzel Győr megye legnépesebb helysége volt, de 1553ban csak 2 portát tüntetnek fel. A török gyújtogatás és a betegségek miatt csökkent le ennyire a lélekszám. A szőlők a vár alatt voltak félkörben, ezt nevezték Váraljának.. ábra: A Pannonhalmi Borvidék az 19.szban. Forrás: Pannonhalmi Főapátság Levéltár Az 1568as drinápolyi békekor SzentMárton kihalt hely volt. A lakosságot úgy próbálták visszacsalogatni, hogy 45 évig felmentették őket az adók fizetése alól. A század végére lassú fejlődés volt tapasztalható, az emberek folyamatosan telepedtek be. Az évi úrbéri összeírásnál 20 jobbágy családot találunk SzentMártonban. György kormányzó nagy hangsúlyt fektetett a szőlők rekonstrukciójára között a török sokszoros zaklatásai

13 miatt a lakosok megszöktek a városból. A fordulatot a vasvári béke hozta (1665). Ismételten elindult a szőlőtermelés 3 éves adókedvezménnyel. A XVII. század elejére a szőlőművelés ismét tekintélyes jövedelmet biztosított az itt élőknek. A szentmártoni szőlőhegyből a kilenced és tized után a főapátság jövedelme 2100 akó bor volt, ez akó összeírásának felel meg, de ennél több termés volt a vidéken. Voltak falvak, ahol egy családra, akó átlagtermést is elértek. A vidéken nagyon sok német telepes is megtalálható volt, akik új fajtákat és művelésmódokat, technikai újításokat hoztak be. A borvidéken nagyon szabályozott szőlőtermesztés volt. Somogyi Dániel főapát ideje alatt (1783) a borkilencedek és tizedekből 5897 forint jövedelem lett. Az apátságon belül a borfogyasztás összesen 1150 akó, és 5000 akóra becsült pincészettel rendelkezett. (ErdélyiSörös 1902) I. József ( ) uralkodása alatt eltörölte a szerzetesrendeket, közöttük a pannonhalmi bencés rendet is. A birtokok felszámolásakor 5 szőlőt is el kellett adni. Ezek voltak a kálváriai, a váraljai, az amandi, a templomi és a talliáni szőlők. A XIX. század második felében a szőlőtermesztésben és borászatban jelentős adatfeldolgozás és feldolgozás történt a borvidék terültén. A korabeli feljegyzésekből tudjuk, hogy a Pannonhalmidombságon 4694 négyszögöl a szőlőterület. A leírások alapján a legjobb minőséget a tényői, felpéci szőlők adták a jó fekvés miatt. (Fehér 1871)

14 II. MAGYARORSZÁG BORPIACÁNAK, AZON BELÜL IS A PANNONHALMI BORVIDÉK VILÁGPIACI LEHETŐSÉGEI Magyarország az egyik legrégebbi és leghíresebb bortermelő országok közé tartozik a világon. A magyar bor a nemzetközi elismertséget nem a mennyiségével, hanem a jellegzetes minőségével vívta ki (pl. Tokaji Aszúk). A magyar borászat fejlődését az as években kezdte meg (4,5 5 millió hl/év), az export (3 millió hl/év) köszönhetően a technikai fejlődéseknek rohamosan nőtt, a termelést azonban a kevésbé igényes szovjet piac határozta meg. A nemzetközi elvárásoknak megfelelő színvonal eléréséhez a korszerűsítést az 1990es években kezdték meg. A nagyszabású új szőlőtelepítések és a modernebb, korszerűbb pinceépítés következtében a hiányosságok ellenére javult a belső ellátás között, az országos fejlesztési terv nyomán kedvező fajta összetételű, újszerű szőlőültetvény létesült haon. A borászatban technológiai, műszakitechnikai fejlesztés ment végbe, az exportot gyors felfutás jellemezte. Az 1990es évek elején a keleti piacok elvesztése súlyos túltermelési válságba sodorta a magyar borgazdaságot. Az 1990es évek végén az export az éves bortermelés 15%a volt ( hl). (Forrás: A magyar borgazdaság jelenleg még mindig olyan lépések előtt áll, amikkel a nemzetközi piac felé tudnánk nyitni. Ezt az is meghatározza, hogy hogyan sikerül kialakítani a nemzetközi színvonalú intézményrendszert. Vannak már pozitív példák is arra vonatkozóan, hogy ezt sokszor nem lehetetlen még jobban elmélyíteni. A külföldi sikereknek köszönhetően ismerik világszerte a híres Tokaji Aszúkat és az Egri Bikavért. A szőlő és bortermelés fejlesztése érdekében valamint a magyar borok minőségének javítása és a borászati technológia korszerűsítésének és még hatékonyabb elsajátítása érdekében új szabályokat alkottak. Ezek a következőek voltak: 1; szigorú rendeleti szabályozás; 2; a fajtaminősítés rendszere, 3; a fajták borvidéki besorolása; 4; a termelők és kereskedők érdekeit szolgáló új Hegyközségi Törvény (1994. évi CII. törvény. Mind a hazai mind pedig a külföldi, magyar borok megismertetésére különböző projektek léteznek. Elsősorban nem hiányozhat egy jó marketing stratégia, hiszen ez az alapja a külföldi piacra való nyitásnak. Országon belül pedig azt kell előmozdítani, hogy a magyar

15 emberek is kedvet kapjanak hazánk borvidékeinek és minőségi borainak megismeréséhez. A borturizmus ezt a kezdeményezést próbálja segíteni. A borturizmus előnye, hogy önállóan is könnyedén megszervezhetjük az utazást, nem kell egyik utazási irodából a másikba rohanni. Számos példát találunk, olyan kezdeményezésekre is, amelyek keretében az egyes borvidékeken a pincészetek összefognak és borutakat hoznak létre. A borút több mint egy esemény, szolgáltatások összessége, amely tartalmazhat szállást, étkezést, szakmai programokat, előadásokat, idegenforgalmi nevezetességek bemutatását vagy akár az adott borvidéknek egy nagyobb fesztivál vagy rendezvény meglátogatását. Ez a fajta turizmus az év bármely időszakaszában több régió bevonásával, meglátogatásával is megszervezhető. Azok a vendégek, akik igénybe veszik ezt a szolgáltatást általában egy sokkal mélyebb tudást szeretnének szerezni az adott borvidékről, így akár a termelőt is felkeresik valamint a régió történelme, hagyománya iránt is élénk érdeklődést mutatnak. Magyarország legkedveltebb borútja Tokaj. A TripAdvisor 2010ban a világ TOP 10 bortúra útjai közé választotta. Az elmúlt évek statisztikái kétirányú mozgást mutatnak a borfogyasztás valamint a bor és szőlőtermesztés vizsgálatában. A borfogyasztás rohamosan csökken világviszonylatban. Ennek ellenére a bortermelés lassú de folyamatos növekedést mutat. 1998ról 2004re a szőlőtermő terület csökkent 37%kal, de a bortermelés 3,68%kal nőtt. Ha az egész világ borfogyasztását nézzük, akkor 1998ban Magyarország 1,61%át tette ki, 2004ben pedig 1,47%át. Míg a szőlőterületeknél ez az érték 1,61%ról 1,1 %ra csökkent. (JohnsonRobinson 2008) A következő két táblázat a világ húsz legnagyobb bortermelő országainak adatait mutatja be évekre visszamenőleg. A világ húsz vezető bortermelő országa 1. táblázat

16 . Forrás: Statistiques Statistics Estadísticas p.331 A táblázatból kitűnik, hogy Magyarország bortermelése között volt a legmagasabb. Az utána következő években, a rendszerváltás hatására jelentősen visszaesett ez a termelési szint. Borgazdaságunkban a rendszerváltozás után átalakultak a tulajdonviszonyok. A nagyüzemek egy része külföldi, illetve magyar befektetők kezébe került, másik része feldarabolódott vagy tönkrement. Az 1990es évek elején a keleti piacok elvesztése súlyos túltermelési válságba sodorta a magyar borgazdaságot. Az 1990es évek végén az export az éves bortermelés 15%a ( hl) és 1999 között volt egy kis visszaesés, de utána lassú növekedés figyelhető meg. Ez annak is köszönhető, hogy

17 modernizálták a borászatot és a technológiát valamint új ültetvényeket telepítettek melyekkel megkezdődhetett a minőségi borok előállítása. III. FILOXÉRA MEGJELENÉSE A filoxéra (a népnyelvben szőlőgyökértetű, szőlőféreg) a szőlőn kívül más növényfajokon nem található meg. A szőlő gyökerén és levelén élősködik nagyobb csoportokban, sárgászöld színű, mintegy 1,5 mm nagyságú rovar. Szívókájával a szőlő nedveivel táplálkozik, ennek következtében dudorok keletkeznek a növény gyökerén, amely később elhal. A filoxérát 1854ben (egyes szakírók szerint 1856ban) fedezték fel ÉszakAmerikában. Asa Fitch, a rovartan New York állambeli tudósa írta le először, és a Pemphigus vitifoliane nevet adta neki. A 19. század közepétől a tengerentúli kereskedelem egyre növekvő lehetőségeit kihasználva, a nagy európai bortermelő országokban egyre több figyelmet fordítottak a többet termő, jobb minőségű bort adó, illetve az időjárás viszontagságainak jobban ellenálló szőlőfajták beszerzésére. (Beck 2003) Magyarországra 1875ben tört be hazánkba a filoxéravész. Ekkor súlyos veszélybe került a szőlő és a bor termelés, termesztés. A főapáti szerepet Kruesz Krizosztom töltötte be ezekben az időkben. A dézsmamegváltás és az úrbéri előnyök megszűnése, a bérmunkásság, a szakképzett, de drágább munkaerő és a sok váratlan, egyre növekvő költségek (növényvédő szerek, eszközök, a csökkenő borbevételek és bortermelés) a 19. század közepén a jövedelmezőséget nagymértékben rontotta. A rend ültetvényeit nem egyszerre érte a filoxéra támadása. A sokorói dombokon 1887 októberében jelentkezett. Vaszary Kolos főapát ( ) a szőlészet irányítására azonnal szakképzett szőlészeti inspektort szerződtetett Vitál Kornél személyében. Feladata az amerikai szőlőiskolák létrehozása és az egész szőlészet szakirányítása volt. Az új telepítések és oltóvesszők használatának ellenére azonban a filoxéra tovább pusztított. A főapát tényleges gazdálkodást civil szakemberekre bízta, akiket bencés kormányzók ellenőriztek. A pincészeti munkákat középfokú képesítéssel rendelkező borászati szakemberek végezték.

18 A filoxéra, megjelenésével tíz év alatt kipusztította a kötött talajú szőlők nagy részét július 24.én a szőlőinspektor azt jelentette, hogy ha a kisécsi és a hoszpodári szőlőkben nem ügyelnek jobban a mind általánosabbá váló filoxérára, akkor rövid idő múlva nem csak termésünk nem lesz, de még tőkénk sem, ami pedig az amerikai alanyok beoltásához oltócsap miatt feltétlenül kellene. (Csoma 1984) január 26án Nenninger Mátyás számvevő felterjesztette Fehér Ipoly főapátnak a bencés rend filoxérapusztított szőlőinek adatait. A pannonhalmi területet tekintve a filoxéra előtti szőlőterület 29 kataszteri hold (kb.16,7 hektár) volt. Ebből a teljesen kipusztult szőlőterület 8 kh (4,6 hektár) volt. (Beck 2003) 3.1. Védekezés első formái, az első rehabilitációs stratégia Háromféle módon próbáltak meg védekezni a korabeli szakvéleménynek megfelelően. 1890ben elkezdték az állam által támogatott szénkénegezést, majd az amerikai vad fajtákból álló anyatelepek létrehozását. A szénkéneggel való gyérítést először Thénard francia szőlőbirtokos találta fel és először a saját ültetvényeiben az 1860as évek végén próbálta ki. A kezdeti sikerek után azonbanmint utólag kiderült, a túladagolás miatt nem sikerült hatékony eredményeket elérnie. 1873ban a korábbi sikertelenségekből tanulva csökkentette a szénkéneg adagot. Ekkor tette a felfedezést, hogy a szénkéneg a kártevő teljes kiirtására ugyan alkalmas, de olyan mennyiség kell hozzá, ami magát a szőlőt is elpusztítja. De ha kisebb adagban alkalmazzák, ami még nem ártalmas a szőlőre olyan mértében csökkenti csak a filoxéra populációját, hogy az nem képes elpusztítani az ültetvényt, amelynek termőképessége, csökkent mértékben ugyan, de megmarad. A szénkénegezés célja tehát a filoxérával fertőzött ültetvények termőképességének minél hosszabb ideig történő fenntartása volt. Ennek érdekében az ültetvény talaját olyan mennyiségű szénkéneggel (kb. 4x24 gramm egy tőke körül 15 cm sugarú körben) mérgezték, amely a kártevők populációját már jelentős mértékben ritkította, de a szőlőtőkének még nem ártott. A szénkéneg (széndiszulfid) záptojásszagú, illékony, színtelen, a víznél nehezebb folyadék, gázállapotban pedig a levegőnél nehezebb és roppant gyúlékony. Földbe juttatásának módja az volt, hogy az ún. szénkénegfecskendővel (ami leginkább egy nagyméretű injekciós tűre hasonlít) közvetlenül a szőlőtőke mellett a talajba fecskendezték, ahol mérgező gázzá átalakulva elpusztította a filoxérát. Az eljárást évente egyszer, leginkább közvetlenül a szüret után vagy kora tavasszal, még a szőlő fakadása

19 előtt alkalmazták, kivéve a nedves talajú ültetvényeket, ahol nyáron gyérítettek. Ennek oka az volt, hogy túl nedves talajban a mérge nem elég hatásos. A gyérítést végzőknek arra is ügyelniük kellett, hogy túl száraz, repedezett se legyen a föld, mert ilyen esetben az illékony gáz hamar elpárolgott. Ezért a szénkénegezők után a napszámosok (tömők) a szénkénegfecskendő által a földben nyitott rést egy bottal (tömőfával) betömték, hogy a földből ne jöjjön ki az erő. A sikeres gyérítés feltétele volt még a talaj legalább 30 cmes vastagsága, ennél vékonyabb talajon a munkálatok nem vezetnek sikerre. (Ezért pl. TokajHegyalján már nem is próbálkoztak ezzel a módszerrel.) Magyarországon költséges és nehézkes volta miatt (a szénkéneget, ami robbanásveszélyes is volt, hordókban kellett felvinni a szőlőhegyekre, ezenkívül az így kezelt ültetvényt trágyázni is kellett) először a nagybirtokon próbálták ki, és a kisbirtokosok az állami propaganda ellenére is csak évek múltán, az eredményeket látva kezdték el szőlőiket szénkénegezni. Az említett okok miatt Magyarországon a szénkénegezésben rejlő lehetőségeket nem használták ki kellőképpen, és az így kezelt területek nagysága a fertőzött ültetvényterültek egészéhez képest mindvégig viszonylag alacsony maradt. A szénkénegezés legfőbb hátránya az volt, hogy az eredeti termőképességet teljes mértékben nem lehetett helyreállítani. Ezért a járvány leküzdéséhez végül más módszerekhez kellett folyamodni. A pannonhalmi borvidéken a hoszpodári, kisécsi, tényői szőlőkben már 1890ben szénkénegeztek. 1 kh. szőlő szénkénegezési költsége a napszámosokkal együtt 2527 forintba került. A pannonhalmi főapátság a szénkénegszükségletét Tapolcáról a vincellérképző iskolából hozatta. Ez azonban egyáltalán nem volt egyszerű, hiszen a szénkéneghiány általános probléma volt az egész országban. Magyarországon, a külföldről behozott szénkéneg raktározására, négy állami raktár működött. Ezek Budafokon, Érdiószegen, Ménesen és Tarcalon voltak. (Csoma 1984)

20 2. ábra: Téli metszési munkálatok a szőlőben Forrás: Pannonhalmi Főapátság Levéltár A szénkénegezés mellett a másik lehetséges védekezési forma a nem immúnis, kötött talajú szőlőkben (ilyenek voltak Magyarország történelmi borvidékeinek talajai is) a vad amerikai fajokból (direkttermőkből) álló ültetvények kialakítása, illetve ezeknek a fajoknak európai vesszőkkel való beoltása és az így immár immúnis szőlővesszők ültetvényként való telepítése jelentette. Sajnos viszont még ezzel a módszerrel való próbálkozás után is voltak arra példák, hogy a filoxéra megtámadott egyes ültetvényeket, viszont ez a kár már jelentős mértékben kisebb volt, mint az oltványültetvények telepítése előtt. Ezeknek az amerikai szőlőfajtáknak abban rejlett az ellenálló képessége, hogy a gyökérzetük tömörebb és fásabb volt így hatékonyabban tudott ellenállni a kártevőnek. amely nem képes azt mint az európai fajtáknál a gyökér belső szerkezetéig szívókájával átlyukasztani és annak a belső szerkezetét, vagyis a szőlőnek a gyökérzetét, elpusztítani. Amint elkezdték alkalmazni ezt a védekezési formát két újabb problémával találták magukat szemben. Ezeket csak az első telepítések tapasztalatainak figyelembevétele után, újabb akadályok árán sikerült megoldani. Azokat a szőlővesszőket, amelyeket felhasználtak az oltványozáshoz több csoportba osztották. A besorolás során figyelembe vették, hogy az amerikai alanyok hogyan viszonyultak a talajhoz és az éghajlati adottságokhoz. Ezért a

21 borvidékeken külön kísérleteket végeztek erre nézve, hogy melyik lenne a legmegfelelőbb alany. (Beck 2003) Pannonhalmán a főapát a nagy ismeretségét kihasználva tudott lépéseket tenni a szaporítóanyag megszerzésében. Trefort Ágoston kultuszminiszter november 16.án értesítette Vaszary Kolos főapátot, hogy közbenjárására, az Országos Borászati Kormánybiztos a következő fajtákat küldi a rendnek: 500 db gyökeres Jacquest és 4000 db sima Jacquest, 1000 db oltóvesszőnek való Jacquest és 3000 db sima Herbemont, 1000 db oltógallynak való sima Herbemont. (Csoma 1984) Levéltári kutatómunkám során a filoxéra utáni adatokat, levelezéseket vizsgáltam. Az akkori pincefelügyelő írt egy levelet a főapátnak, amelyben arról számol be, hogy a pincészet nem képes fenntartani önmagát egyrészt mivel a bevételek nem fedezték a kiadások költségeit, másrészt mivel a filoxéra pusztítása következtében nem tudtak annyi bort termelni és ezért túlkereslet alakult ki. Ezért azt javasolta, hogy emeljék fel a borárakat. A levélben arról is beszámol, hogy a bort több éven keresztül ugyanazon az áron adták el és ezért a pincészet haszon helyett kénytelen volt kárral dolgozni. A pincefelügyelő azt javasolta, hogy az asztali borok árát emeljék meg elsősorban. Ezeket az idegeneknek, akik nem tartoztak a Főapátsághoz, magasabb áron kínálták, míg a szerzeteseknek alacsonyabb áron. Ezt a levelet február 8.án írták.( PFL 74/1896.) A borok árát többször szabályozták, aszerint, hogy éppen, hogyan tudnának profitot termelni a pincészet számára. Egy másik levelezésben, amely 1901ben keletkezett szintén a pincefelügyelő, Mesterházi Imre, ír a Főapátnak a borok kisebb mennyiségben való eladásáról. A borokat nem tudták nagyobb mennyiségben eladni ezért javaslatot tettek a törvényre, ami a megengedett legkisebb mennyiségről szól. Ez akkoriban 50 l volt. Beszámolt arról is, hogy sajnos csak egy ember volt, aki nagyobb mennyiségű bort vásárolt volna, de ez nem volt elég ahhoz, hogy nagyobb bevételre is szert tegyenek. Ezért a kisebb mennyiségben és az eddigieknél is alacsonyabb áron való értékesítését javasolták. Ezt a javaslatot elfogadták és a következő intézkedéseket határozták el. Literenként, 50 liternél való nagyobb mennyiségű vásárláskor az asztali és a vörös bor 60 forintra, a kisécsi, tényői és tömördi hegyi borok 70 forintra, a bársonyosi 80 forintra, a somlyói pedig 110 forintra emelték. A palack borok árait leszállították oly módon, hogy a Somlyó Gyöngye nevű bor (ez kb, forint volt akkor) kivételével a 7 dles palack borok árai egyenlővé tették a hordó bor literjével. A rend fogyasztására szánt borok árai is leszállításra kerültek kisebb összeggel valamint a must árát is csökkentették néhány fillérrel. (PFL 232/1091.)

22 3. ábra A Pannonhalmi Főapátság és a pannonhalmi borvidék Forrás: Technikai és technológiai fejlődés a filoxéra és az újratelepítések nyomán A filoxéra járvány rákényszerítette arra az országot, hogy együttes erővel próbáljanak meg felülkerekedni ezen a problémán. Ennek köszönhetően a járvány után felgyorsította azt a folyamatot, amely már a jobbágyfelszabadítással és a szőlődézsmamegváltással elkezdődött. A szőlészeti és borászati technológia kénytelen volt átgondolni és átértékelni a dolgokat. Mindkét ágazat egyre többször hagyatkozott tudományos szakismertekre, ezek vitték előre a fejlődést. Voltak olyan uradalmak, akik nehéz helyzetbe hozták saját magukat, mert mindig a legújabb módszereket próbálták elsajátítani, de ez a folyamat számos nehézségekbe ütközött. Az eredménytelenség elsősorban annak volt köszönhető, hogy szakembereik egy része és a napszámosok, bérmunkások rétege nem ismerte ezeket a módszereket, vagy ha ismerték is nagyon nehezen tudták elsajátítani. Az új telepítésű szőlőkkel új módszerek is jelentek meg, mivel más jellegű bánásmódot igényeltek, mint az eddigi ültetvények. Ezt még nehezítette az

23 is, hogy nem volt kellően pozitív hozzáállásuk ezeknek az embereknek. Csak a pontos, precíz, jó kézügyesség eredményezhetett volna igazi sikereket. (Csoma 1984) A szőlőmunkáltatás könnyítése érdekében egy javaslatot tettek, mégpedig, hogy térjenek át a bencés szőlőültetvényeken a fokozatos fogatos művelésre. Azt is meghatározták, hogy mekkorák legyenek a sortávolságok (ez cm volt). 1892ben a főapát egy külső segítséget kért, Rudinai Molnár István az országos vincellériskola igazgatója személyében, hogy mérje fel és részletező, elemző szakvéleményt tegyen a szőlők állapotáról. Ebben a vizsgálatban a borászati, szőlészeti technológiát figyelte és vizsgálta meg és ezeknek a folyamataira tett javaslatokat, hogy hogyan is lehetne még zökkenőmentesebb és eredményesebb a munka. A borászatban javasolta, az erjesztőhelyiségek kialakítását, ahol meghatározott hőmérsékleten lehet kezelni a bort. Szomorúan tapasztalta, hogy az inspektor a borokat zselatinnal és csersavval kezelte. Ennek következtében a borok megvastagodtak és ha megderültek a galuszsavvá átalakuló csersav sötétebb színre színezte. Véleménye szerint elvárható lenne, hogy azok a borok, amik az asztalra kerülnek tükörtiszták és palackértettek legyenek. A szőlészet tekintetében azt javasolta, hogy a lassan elpusztuló szőlőterületek helyett újakat vonjanak be a termesztésbe. 1892től három évre való tartalékai voltak az apátságnak borból. Ez is azt sürgette, hogy minél előbb térjenek át az új módszerekre. A szőlőfajták közül az Olaszrizlinget, Kadarkát, Ezerjót (Kerekes), Szlankamenkát, Somogyi fehéret ajánlotta Molnár. (Csoma 1984) 4.ábra: A pince egy részlete Forrás: Pannonhalmi Főapátság Levéltár