Játékok. Játsszunk most együtt! Népi játékok

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Játékok. Játsszunk most együtt! Népi játékok"

Átírás

1 1. Játékok Játsszunk most együtt! A játék nemcsak élményt ad, hanem elôsegíti a társas kapcsolatok kialakulását, elmélyülését, a foglalkozásokra való ráhangolódást is. Amellett, hogy biztosítja a jó alaphangulatot, észrevétlenül fejleszti a különbözô készségeket, képességeket. A játékok csoportosítása ugyanúgy, mint az ötödikes könyvben is egy-egy kiemelt fejlesztési terület alapján történt. A csoportszervezés módját, a csoportszerepek kialakítását a pedagógus tapasztalataira bízzuk. A játékok leírása mellett most is feltüntettük a fejleszthetô képességek, készségek sorát, a szükséges eszközöket, a tervezett idôt, valamint az észrevételeinket, javaslatainkat. A népi játékok elsôsorban hagyományôrzô céllal kerültek bele, de fontosak a széles körû fejlesztési területek miatt is, hiszen játéktevékenységekkel a mozgáskoordináció, a memória, a figyelem, az egymásra való odafigyelés mind észrevétlenül fejleszthetô. Hagyományaink ápolása pedig nélkülözhetetlen a magyarságtudat kialakításához. A munkafüzetben található kérdések, feladatok a játékokra épülnek, elsôdlegesen a játékélmény feldolgozására, az önkifejezésre irányulnak. Az elôzô tanévben megismert s megkedvelt játékokat újra eljátszhatjuk, ezzel felidézhetjük a közös munka ízét, megalapozhatjuk a nyitott hozzáállást, a lelkes részvételt. Vidám pillanatokkal teli, eredményes munkát kívánunk! Népi játékok 1. Mozgáskoordinációt fejlesztô játékok Adj, király, katonát! A szabadban játszható, mozgásos játék, amely fejleszti az összetartozás érzését. Osszuk két, lehetôleg egyenlô részre az osztályt. A gyerekeket állítsuk fel egymással szemben, egysoros vonalban. Fogják meg egymás kezét jó erôsen. A két csapat felváltva támad. A támadást egy párbeszéd elôzi meg: A: Adj, király, katonát! B: Nem adok! A: Ha nem adsz, szakítok! B: Szakíts, ha bírsz! A: Kit kívánsz? B: XY-t. (Itt valakinek a nevét kell mondani az ellenséges király csapatából.) Ezután a kiválasztott katona futásnak ered, hogy a királya által megnevezett ellenséges személy valamelyik oldalánál átszakítsa a kézfogást, azaz elszakítsa az ellenség láncát. Ha nem sikerül áttörnie, ott marad, de ha igen, a kiválasztott katonát magával viheti a saját csapatába. A játékban az a csapat nyer, akinek több katonája marad. A király, eredményes támadás esetén, az átszakított lánc mindkét oldaláról magával viheti a katonákat a csapatába. Fejleszthetô képességek, készségek: mozgáskoordináció, figyelem. 4

2 Kigubancoló Helyigényes, mozgásos játék. Ha tehetjük, a friss levegôn játsszuk, ha nem, a tanteremben alakítsunk ki szabad helyet. Az osztály csoportosuljon egy kupacba, hunyják be a szemüket, s pár forgást, pár lépést tegyenek meg így, vakon. Aztán nyújtsák ki a kezüket, s csukott szemmel keressenek szabad kezeket. Ha találtak, nem engedhetik el. Ha minden kéz elkelt, kinyithatják a szemüket. Most kezdôdik a mulatság, az embergubancot lánccá kell alakítani. A kézfogást nem lehet elengedni! Tekeredéssel, átbújással, átlépéssel kell a gubancot kibogozni. Fejleszthetô képességek, készségek: mozgáskoordináció, tájékozódás, figyelem. Macskázás Mozgásos, tág és lehetôleg szabad teret igénylô játék, egy nagyobb labdával célszerû játszani. A gyerekek álljanak körben, egy kivételével, ô a macska. A körben állók egymásnak dobálják a labdát, amit a macska igyekszik megkaparintani. Ha sikerül, az lesz az új macska, aki dobta a már megszerzett labdát. Helyet cserélnek, s a játék megy tovább. Fejleszthetô képességek, készségek: mozgáskoordináció, gyorsaság, figyelem. Halászfogó Láncfogó játék, helyigényes, így érdemes a szabadban vagy a tornateremben játszani. Válasszunk egy fogót, ô lesz a halász, a többiek pedig a halak, akik elszaladnak elôle. A halásznak el kell kapnia valamelyiküket, s akit megfog, az vele együtt halász lesz. Innentôl kézen fogva kell futniuk. Akit elfognak, kézfogással csatlakozik hozzájuk, így már hárman halásznak. A halászat csak akkor érvényes, ha a halászok nem eresztik el egymás kezét. Fejleszthetô képességek, készségek: mozgáskoordináció, térbeli tájékozódás, gyorsaság, figyelem. Hogy a kakas? Helyigényes játék, lehetôség szerint a szabadban játsszuk. Ha mégis a tanteremben maradunk, ügyeljünk arra, hogy a táskák, székek ne legyenek útban futás közben. Álljunk körbe, és válasszunk ki valakit, aki a körön kívül körbejár. Azután ô is kiválaszt valakit a körben állók közül, megáll a háta mögött, s a következô párbeszéd veszi kezdetét: Hogy a kakas? Három garas! Hát a tyúk? Az is úgy! Hát a jérce? Fizess érte! Ekkor mindketten szaladni kezdenek a kör körül, egymással ellenkezô irányba. Amelyikük elôbb ér vissza az üres helyre, beállhat a körbe a többiek közé, a másik pedig körbejár, s a játék kezdôdik elölrôl. Javaslat: Ha a gyerekek nem ismerik a párbeszédet, írjuk fel elôre a táblára. Fejleszthetô képességek, készségek: mozgáskoordináció, térbeli tájékozódás, gyorsaság, memória, figyelem. 5

3 Hogy az intézménynevek helyesírásával se legyen gond, használjátok A magyar helyesírás szabályai címû könyvet, amelyben az intézménynevekre vonatkozó tudnivalókat a szabályok tartalmazzák. Ifjúsági magazin (zárófeladat) (Munkafüzet 44. oldal, 9. feladat) Tervezett idô Csoport Módszer, technika Fejlesztendô képesség, készség Szükséges eszközök 270 perc igény szerint részekbôl egészet (az ötlettôl a kivitelezésig) rendszerezés, együttmûködés, kreativitás, a kortársak ismerete munkafüzet, papír, színezô eszközök, olló, ragasztó, régebbi magazinok, esetleg számítógép, fényképezôgép Szerkesszetek ifjúsági magazint! Elôzetesen töltsétek ki a munkafüzet ide vonatkozó feladatát, s az egyéni ötletbörze után kezdjük a közös munkát. Ügyeljetek arra, hogy a különbözô érdeklôdésû kamaszok is szívesen olvassák! A cél: érdekes, sokoldalú, izgalmas, színes oldalak. Elvárás, hogy szerepeljen benne közérdekû, a korosztályotokat érintô hír, interjú. Tervezzétek meg a címlapot is! Ne feledkezzetek meg a képekrôl sem! Ha jól sikerül, akár sokszorosítani is lehet, s az iskolában terjeszteni. Diáktársaitok is biztos szívesen elolvasnák. Beszéljük meg: Mi legyen a magazin címe? Milyen rovatok legyenek benne? Milyen témákról szóljanak a hírek? Kikkel és mirôl készüljenek az interjúk? Stílusát tekintve milyen címlapot képzeltetek el? Kreatív feladat, amely teljes együttmûködést kíván. Az ötletbörze után a táblánál összegezzük a mindenki által elfogadott témákat, rovatokat, s válasszuk meg a rovatfelelôsöket. (Még szerencsésebb, ha a felelôsök önként jelentkeznek.) Legyenek képszerkesztôk, hírszerkesztôk, címlapfelelôsök is. Minden felelôs maga köré szervez egy kis csoportot, s együtt dolgoznak a saját részfeladatukon. Végül a részletekbôl összeillesztik az egészet. Javaslat: A gyerekek a szükséges képeket kivághatják más újságokból, magazinokból, de ôk maguk is fényképezhetnek. 30

4 3. 3 Projektek Az ember és világa Ebben a fejezetben a mindennapjainkhoz szorosan kapcsolódó tárgyak történetével ismerkednek meg a gyerekek. Ezek használata számukra annyira természetes, hogy eddig talán eszükbe sem jutott, hogy voltak a történelemnek olyan szakaszai, amikor az emberiség még nem tudta pontosan mérni az idôt, vagy csak nagy veszélyek árán tarthatta a kapcsolatot a távol élô ismerôseivel. Motiváló tényezô lehet, hogy a múltból egészen a jelenig eljutnak, így meglévô ismereteiket is hozzákapcsolhatják az újakhoz. Biztos, hogy a gyerekek többsége komoly tudással rendelkezik a legújabb mobiltelefon-típusokról és az idômérés lehetôségeirôl. A feladatok a szövegértést és a kooperatív készséget fejlesztik. Továbblépést jelentenek azok a részek, ahol már önálló kiselôadás összeállítása és elôadása a feladat, illetve ahol önálló internetes kutatómunka nyomán kell saját szöveget írni. Az új ismeretek kiegészítve a történelemórán tanultakkal egy-egy korszak átfogó rajzát adják. A teljes projekt idôtartama alatt a gyerekek állandó, heterogén csoportokban dolgoznak együtt. A csoportbeli szerepek: kutató, jegyzô, ábrafelelôs, elôadó (ha öt- vagy hat fôs a csoport, akkor valamelyik szerepet ketten töltik be). Egy hasznos találmány: az óra Az elsô két feladat a ráhangolódást, az érdeklôdés felkeltését és a már meglévô ismeretek összegyûjtését szolgálja. Mikor? Mettôl? Meddig? (Munkafüzet 45. oldal, 1. feladat) Tervezett idô Csoport Módszer, technika Fejlesztendô képesség, készség Szükséges eszközök 20 perc egyéni munka, majd négy-öt fôs csoportok a meglévô ismeretek összegyûjtése szociális képességek, ismeretek rendszerezése, nyelvi kommunikációs képesség füzet, ragasztós papír A gyerekeknek már vannak ismereteik errôl a témáról, hiszen matematikából megtanulták átváltani az idô mértékegységeit, mindegyiküknek van valamilyen órája is, és feltehetôen történelembôl is tanultak az idômérésrôl. Ha ezeket felidézzük, könnyebb lesz az új információkat is feldolgozni és hozzákapcsolni a régiekhez. Elôször minden tanuló önállóan gyûjti össze az ismereteit, és leírja azokat a füzetébe. Ezt követôen a csoportok összeállítanak egy közös listát, amelyet ragasztós papírlapokra írnak. Minden csoportból a táblához jön a tanár által kiválasztott szerepet betöltô tanuló (pl. a kutatók vagy a jegyzôk stb.). Ôk felragasztják a táblára a csoport által összeállított listát, ha szükséges, magyarázatot is fûznek hozzá. Végül közösen megbeszélhetjük, hogy mi volt az, amely a legtöbb csoportnak eszébe jutott, és mi volt az, amely csak egy csoportnak. 31

5 Mellékletek Tisztelt Kollégák! A mellékletek a szükségleteknek megfelelôen sokszorosíthatók, nagyíthatók, kicsinyíthetôk. 1. melléklet: Melyik korosztály? idôs néni (derékfájással) év körüli üzletember (siet) év körüli lány év körüli srác (kihívó) (vagány) év körüli fiú körüli (eminens) várandós nô (boldog) 50 év körüli férfi éves lány (udvarias) (vidám) önmagad idôs bácsi (méltóságteljes) 110

6 2. melléklet: Rókavadászat 111

MŰVELTSÉGTERÜLET OKTATÁSA TANTÁRGYI BONTÁS NÉLKÜL AZ ILLYÉS GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA 5. A OSZTÁLYÁBAN

MŰVELTSÉGTERÜLET OKTATÁSA TANTÁRGYI BONTÁS NÉLKÜL AZ ILLYÉS GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA 5. A OSZTÁLYÁBAN MŰVELTSÉGTERÜLET OKTATÁSA TANTÁRGYI BONTÁS NÉLKÜL AZ ILLYÉS GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA 5. A OSZTÁLYÁBAN Készítette: Adorjánné Tihanyi Rita Innováció fő célja: A magyar irodalom és nyelvtan tantárgyak oktatása

Részletesebben

Alkossunk, játsszunk együtt!

Alkossunk, játsszunk együtt! SZKB_101_03 Gombamese II. lkossunk, játsszunk együtt! Én és a MÁSIK modul szerzõje: Iván Márta SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 1. ÉVFOLYM 30 Szociális, életviteli és környezeti kompetenciák

Részletesebben

Alapvető játékformák

Alapvető játékformák TÁMOP 3.1.4-08/2 2008-0085 Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben HAMMIDO Alapfokú Művészeti Iskola (6722 Szeged, Kossuth L. sgt. 23.) MŰVÉSZETI, ESZTÉTIKAI, SZOCIÁLIS KOMPTETENCIA

Részletesebben

Modern hangzatok SZOCIÁLIS ÉS ÉLETVITELI KOMPETENCIA. Projekt az Alapfokú Művészeti Iskolák számára Fuvola tanszak (9-15. életév)

Modern hangzatok SZOCIÁLIS ÉS ÉLETVITELI KOMPETENCIA. Projekt az Alapfokú Művészeti Iskolák számára Fuvola tanszak (9-15. életév) TÁMOP 3.1.4-08/2 2008-0085 Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben HAMMIDO Alapfokú Művészetoktatási Intézmény (6722 Szeged, Kossuth L. sgt. 23.) SZOCIÁLIS ÉS ÉLETVITELI

Részletesebben

Záródolgozat Projekt a gyakorlatban

Záródolgozat Projekt a gyakorlatban 1. Mini-projektterv Záródolgozat Projekt a gyakorlatban Osztály/csoport: 6.osztály Résztvevők száma: 23 Időpont:4 óra Osztály / csoport rövid bemutatása:matematikából nálunk csoport bontás van. A 6. évfolyamon

Részletesebben

1.számú melléklet. Projektleírás

1.számú melléklet. Projektleírás 1.számú melléklet Projektleírás PROJEKT CÍME CÉLCSOPORT RÉSZTVEVŐK KARÁCSONYI UTAZÁS Felső tagozatos osztályok Az osztályokban tanuló diákok Projektvezető Az osztályokban tanító pedagógusok IDŐTARTAM ÓRAKERET

Részletesebben

A kooperatív tanuláshoz szükséges feladatkörök megismertetése

A kooperatív tanuláshoz szükséges feladatkörök megismertetése 26 Szociális, életviteli és környezeti kompetenciák B tanári SZKb_102_03 Tóban és tóparton É N É S A M Á S I K A kooperatív tanuláshoz szükséges feladatkörök megismertetése Készítette: Nagy Erika SZOCIÁLIS,

Részletesebben

SZKB101_06 SZKB_101_06. Kippkopp és Tipptopp. Egyedül nem jó. A modul szerzõje: Iván Márta SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK

SZKB101_06 SZKB_101_06. Kippkopp és Tipptopp. Egyedül nem jó. A modul szerzõje: Iván Márta SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK Kippkopp és Tipptopp Egyedül nem jó SZKB101_06 SZKB_101_06 Kippkopp és Tipptopp Én és a MÁSIK modul szerzõje: Iván Márta SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 1. ÉVFOLYM 64 Szociális, életviteli

Részletesebben

VI.3. TORPEDÓ. A feladatsor jellemzői

VI.3. TORPEDÓ. A feladatsor jellemzői VI.. TORPEDÓ Tárgy, téma A feladatsor jellemzői Tengelyes és középpontos tükrözés, forgatás, eltolás és szimmetriák. Előzmények A tanulók ismerik a tengelyes tükrözést, középpontos tükrözést, 0 -os pont

Részletesebben

SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIA. Modul az Alapfokú Művészetoktatási Intézmények számára Zeneművészet tanszak (8-14.

SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIA. Modul az Alapfokú Művészetoktatási Intézmények számára Zeneművészet tanszak (8-14. TÁMOP 3.1.4 08/2 2008-0085 Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben HAMMIDO Alapfokú Művészetoktatási Intézmény (6722 Szeged, Kossuth L. sgt. 23.) SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS

Részletesebben

Eredmény rögzítésének dátuma: Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése

Eredmény rögzítésének dátuma: Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése Eredmény rögzítésének dátuma: 2016.04.20. Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése 1. Pedagógiai módszertani felkészültség 100.00% Változatos munkaformákat alkalmaz. Tanítványait önálló gondolkodásra,

Részletesebben

1. osztály. Készítette: Jantner Pálné

1. osztály. Készítette: Jantner Pálné 1. osztály Írjunk hát egy medve-dalt! Minden medve tudja majd, minden medve megtanulja, két perc múlva fejből fújja: medve-dal, medve-dal, amit minden medve hall! (Nemzetközi medve-induló) Készítette:

Részletesebben

Alapvető játékformák és skálázás

Alapvető játékformák és skálázás TÁMOP 3.1.4 08/2 2008-0085 Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben HAMMIDO Alapfokú Művészetoktatási Intézmény (6722 Szeged, Kossuth L. sgt. 23.) EGYÜTTMŰKÖDÉSI, SZOCIÁLIS

Részletesebben

Matematika 5. osztály Téma: Geometriai vizsgálatok, szerkesztések

Matematika 5. osztály Téma: Geometriai vizsgálatok, szerkesztések Matematika 5. osztály Téma: Geometriai vizsgálatok, szerkesztések Az óra címe: Testek ábrázolása Az órát tartja: Tóth Zsuzsanna Előzetes ismeretek: Ponthalmazok síkban és térben (pont, vonal, egyenes,

Részletesebben

CSENYÁ-ÁMK LADÁNYI ISKOLA TÁMOP-3.2.11/10/1/KMR

CSENYÁ-ÁMK LADÁNYI ISKOLA TÁMOP-3.2.11/10/1/KMR TÁMOP-3.2.11/10/1/KMR Tanulók: 17+1 osztály. 353+11 fő Pedagógusok: 32 álláshely Épület: 1977-ben épült, felújítva: 2003-ban és 2007-ben PROGRAMJAINK: 1. FURULYAOKTATÁS BAKÓ TIBORNÉ 2. ALSÓ TAGOZATOS KÉZMŰVES

Részletesebben

Az óra típusa: alkalmazó feladatmegoldó - gyakorló óra - IKT a szövegfeldolgozás folyamatában

Az óra típusa: alkalmazó feladatmegoldó - gyakorló óra - IKT a szövegfeldolgozás folyamatában A pedagógus neve: Kunkli Nóra Műveltségi terület: magyar nyelv és irodalom Tantárgy: irodalom Osztály: 6.a Az óra témája: Arany János: A walesi bárdok/ LearningApps tankocka készítése a témában Az óra

Részletesebben

Óravázlat. A szakmai karrierépítés feltételei és lehetőségei Ismeret, önismeret, életpálya építés. A három testőr Az én címerem

Óravázlat. A szakmai karrierépítés feltételei és lehetőségei Ismeret, önismeret, életpálya építés. A három testőr Az én címerem Óravázlat Tantárgy: Téma: Résztémák: Pályaorientáció A szakmai karrierépítés feltételei és lehetőségei Ismeret, önismeret, életpálya építés Önismeret A három testőr Az én címerem Időigény: Munkaforma:

Részletesebben

Takács Katalin - Elvárások két értékelési területen. Az értékelés alapját képező általános elvárások. Az értékelés konkrét intézményi elvárásai

Takács Katalin - Elvárások két értékelési területen. Az értékelés alapját képező általános elvárások. Az értékelés konkrét intézményi elvárásai Terület Szempont Az értékelés alapját képező általános elvárások Az értékelés konkrét intézményi elvárásai Alapos, átfogó és korszerű szaktudományos és szaktárgyi tudással rendelkezik. Kísérje figyelemmel

Részletesebben

PROJEKT. A víz szerepe Dunaföldváron

PROJEKT. A víz szerepe Dunaföldváron D-B-M MONI Beszédes József Általános Iskola Dunaföldvár (felső tagozat) PROJEKT A víz szerepe Dunaföldváron 2010. 03. 22. 2010. 04. 22. Március 22.: a Víz világnapja Víz! Se ízed nincs, se színed, se zamatod,

Részletesebben

ESZTÉTIKAI-MŰVÉSZETI TUDATOSSÁG ÉS KIFEJEZŐKÉSZSÉG KOMPTETENCIA. Projekt az Alapfokú Művészeti Iskolák számára Klasszikus zene műfaj (8-16.

ESZTÉTIKAI-MŰVÉSZETI TUDATOSSÁG ÉS KIFEJEZŐKÉSZSÉG KOMPTETENCIA. Projekt az Alapfokú Művészeti Iskolák számára Klasszikus zene műfaj (8-16. TÁMOP 3.1.4-08/2 2008-0085 Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben HAMMIDO Alapfokú Művészeti Iskola (6722 Szeged, Kossuth L. sgt. 23.) ESZTÉTIKAI-MŰVÉSZETI TUDATOSSÁG ÉS

Részletesebben

Az én helyem, az én kuckóm III.

Az én helyem, az én kuckóm III. SZKC 103_12 a z é n d i m e n z i ó i z én helyem, az én kuckóm III. modul szerzője: Dallos Tamásné SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 3. ÉVFOLYM 128 z én helyem, az én kuckóm III. Tanári

Részletesebben

Grafomotoros fejlesztés

Grafomotoros fejlesztés Grafomotoros fejlesztés Nagyon sok szülőnek feltűnik az iskola megkezdése előtt, hogy gyermeke nem jól fogja a ceruzát, nem úgy rajzol, mint a többiek. Sőt, esetleg le sem lehet ültetni papír-ceruza feladatok

Részletesebben

Adventi ünnepkör alsó tagozatban

Adventi ünnepkör alsó tagozatban JÓ GYAKORLAT Adventi ünnepkör alsó tagozatban 1 Bevezetés Minden ember számára az egyik legszebb ünnep a karácsonyvárás. Lelki megtisztulással, izgalommal, örömteli készülődéssel telik ez az időszak a

Részletesebben

MATEMATIKA C 9. évfolyam 1. modul IDŐBEN A TÉRBEN

MATEMATIKA C 9. évfolyam 1. modul IDŐBEN A TÉRBEN MATEMATIKA C 9. évfolyam 1. modul IDŐBEN A TÉRBEN Készítette: Kovács Károlyné MATEMATIKA C 9. ÉVFOLYAM 1. MODUL: IDŐBEN A TÉRBEN TANÁRI ÚTMUTATÓ 2 MODULLEÍRÁS A modul célja Időkeret Ajánlott korosztály

Részletesebben

Hírek FÖLD PROJEKT április

Hírek FÖLD PROJEKT április Hírek 2016. április 18-22. FÖLD PROJEKT A projekt témája: a FÖLD A projekt megvalósításának helyszíne: Monorierdei Fekete István Általános Iskola A projekt időtartama: 2016. április 18-22. A projekt résztvevői:

Részletesebben

szka105_22 É N É S A V I L Á G Készítette: tóth Tamás Zágon Bertalanné SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK A 5.

szka105_22 É N É S A V I L Á G Készítette: tóth Tamás Zágon Bertalanné SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK A 5. szka105_22 É N É S A V I L Á G Külföldi vendéggel Magyarországon Készítette: tóth Tamás Zágon Bertalanné SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK A 5. ÉVFOLYAM tanári Külföldi vendéggel Magyarországon

Részletesebben

Óraterv. Az óra témája: A hivatali levél

Óraterv. Az óra témája: A hivatali levél A pedagógus neve: Kovácsné Komáromi Éva Műveltségi terület: Anyanyelv és irodalom Tantárgy: magyar nyelv Osztály: 10. A osztály Témakör: Szövegtípusok, stílusrétegek Óraterv Az óra témája: A hivatali levél

Részletesebben

Egészségedre! Káros szenvedélyek és egészséges életmód megismerése. Kompetenciaterület: Szociális és életviteli kompetencia 10.

Egészségedre! Káros szenvedélyek és egészséges életmód megismerése. Kompetenciaterület: Szociális és életviteli kompetencia 10. Egészségedre! Káros szenvedélyek és egészséges életmód megismerése Kompetenciaterület: Szociális és életviteli kompetencia 10. évfolyam Programcsomag: Felkészülés a felnőtt szerepekre A modul szerzője:

Részletesebben

Megyeri Úti Általános Iskola 2019/2020

Megyeri Úti Általános Iskola 2019/2020 Megyeri Úti Általános Iskola 2019/2020 Intézményünket 1914-ben alapították. Megyer és Káposztásmegyer határán, megújult épületeiben várja a gyermekeket. Felvételi körzetünkbe Megyer családi házas övezete

Részletesebben

SZKb_102_01. Bizalomjáték. Készítette: Lissai Katalin É N É S A M Á S I K SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 2.

SZKb_102_01. Bizalomjáték. Készítette: Lissai Katalin É N É S A M Á S I K SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 2. SZKb_102_01 segítség, amit adhatok Bizalomjáték É N É S M Á S I K Készítette: Lissai Katalin SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 2. ÉVFOLYM tanári SEGÍTSÉG, MIT DHTOK MODULVÁZLT tevékenység

Részletesebben

TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam

TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam A tanulási folyamat születésünktől kezdve egész életünket végigkíséri, melynek környezete és körülményei életünk során gyakran változnak. A tanuláson a mindennapi életben

Részletesebben

szka102_21 É N É S A V I L Á G Készítette: Nahalka István SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK A 2. ÉVFOLYAM

szka102_21 É N É S A V I L Á G Készítette: Nahalka István SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK A 2. ÉVFOLYAM szka102_21 É N É S A V I L Á G Ismered Budapestet? Magyarország fővárosa Készítette: Nahalka István SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK A 2. ÉVFOLYAM TANÁRI ÉN és a világ 2. évfolyam 221 MODULLEÍRÁS

Részletesebben

Melléklet. 1. táblázat Videós óra annotálása. 9. osztály magyar nyelv nő 22 év aktív tábla, papír A sajtóműfajok 42 2010

Melléklet. 1. táblázat Videós óra annotálása. 9. osztály magyar nyelv nő 22 év aktív tábla, papír A sajtóműfajok 42 2010 Melléklet 1. táblázat Videós óra annotálása 1. óra Osztály Tantárgy A tanár neme A tanár kora Eszközök Az óra fő témája Az óra időtartama A felvétel ideje 9. osztály magyar nyelv nő 22 év aktív tábla,

Részletesebben

Körös Tehetséggondozó Egyesület NTP-MTI-14-0146. Madárvárta. Tematika. Időszak: 2015. február 6 2015. június 30.

Körös Tehetséggondozó Egyesület NTP-MTI-14-0146. Madárvárta. Tematika. Időszak: 2015. február 6 2015. június 30. Körös Tehetséggondozó Egyesület NTP-MTI-14-0146. 1 Madárvárta Tematika Időszak: 2015. február 6 2015. június 30. 1. témakör: Tavaszi Madárles (Spring Alive) Cél: tudományos jellegű, azt életkori sajátosságoknak

Részletesebben

Tanítási gyakorlat. 2. A tanárok használják a vizuális segítséget - képeket adnak.

Tanítási gyakorlat. 2. A tanárok használják a vizuális segítséget - képeket adnak. 1. szakasz - tanítási módszerek 1. A tananyagrészek elején megkapják a diákok az összefoglalást, jól látható helyen kitéve vagy a füzetükbe másolva mindig elérhetően, hogy követni tudják. 2. A tanárok

Részletesebben

6. óra TANULÁSI STÍLUS

6. óra TANULÁSI STÍLUS 6. óra TANULÁSI STÍLUS CÉL: az egyén jellemzőinek megfelelő tanulási stílus kialakítása. Eszközök: A TANULÁSI STÍLUS KÉRDŐÍV kinyomtatva (a tanulói létszámnak megfelelő példányszámban). A Kiértékelés kinyomtatva

Részletesebben

Erdei iskola nálunk. Szociális, életviteli és környezeti kompetenciák. 6. évfolyam. Programcsomag: Én és a világ Ember és környezete

Erdei iskola nálunk. Szociális, életviteli és környezeti kompetenciák. 6. évfolyam. Programcsomag: Én és a világ Ember és környezete Erdei iskola nálunk Szociális, életviteli és környezeti kompetenciák 6. évfolyam Programcsomag: Én és a világ Ember és környezete A modul szerzője: Hegymeginé Nyíry Enikő MODULLEÍRÁS Ajánlott korosztály

Részletesebben

A KÖRNYEZETTUDATOS MAGATARTÁS FEJLESZTÉSE AZ ELSŐ OSZTÁLYBAN

A KÖRNYEZETTUDATOS MAGATARTÁS FEJLESZTÉSE AZ ELSŐ OSZTÁLYBAN Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4/08/2-2008-0010 A KÖRNYEZETTUDATOS MAGATARTÁS FEJLESZTÉSE AZ ELSŐ OSZTÁLYBAN Piarista Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon

Részletesebben

Beszámoló az IKT munkaközösség 2011/2012-es tanév végén végzett méréséről Készült: Balassi Bálint Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola

Beszámoló az IKT munkaközösség 2011/2012-es tanév végén végzett méréséről Készült: Balassi Bálint Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola Beszámoló az IKT munkaközösség 2011/2012-es tanév végén végzett méréséről Készült: Balassi Bálint Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola A mérésről Munkaközösségünk mérést végzett a felsős tanulók (5.a,

Részletesebben

szka102_27 É N É S A V I L Á G Készítette: Özvegy Judit SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK A 2. ÉVFOLYAM

szka102_27 É N É S A V I L Á G Készítette: Özvegy Judit SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK A 2. ÉVFOLYAM szka102_27 É N É S A V I L Á G Séta a vízparton Készítette: Özvegy Judit SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK A 2. ÉVFOLYAM 300 Szociális, életviteli és környezeti kompetenciák Tanári MODULVÁZLAT

Részletesebben

TISZA TÉMAHÉT TERVEZÉSI DOKUMENTUM

TISZA TÉMAHÉT TERVEZÉSI DOKUMENTUM TISZA TÉMAHÉT TERVEZÉSI DOKUMENTUM A projekt címe Tisza Motto: Iskolánk: Tisza-parti Általános Iskola a név kötelez Időtartama témahét: 4 nap Célcsoport 5.a, 5.b osztály tanulói 3-3 csoportban Célja Kompetencia

Részletesebben

LATIN NYELV ÉS IRODALOM MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2017/2018

LATIN NYELV ÉS IRODALOM MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2017/2018 LATIN NYELV ÉS IRODALOM MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2017/2018 1. A munkaközösség tagjai: Jantos Szilvia Mikulás Rolandné Vassné Técsy Edit 2. Éves munkaprogram: Szeptember OKTV nevezés (szept. 22.) versenyek

Részletesebben

Játékok 6-7 éveseknek

Játékok 6-7 éveseknek Játékok 6-7 éveseknek 1. oldal alma gyűjtő Kövesd a filctolladdal, ceruzáddal az almák útját! Melyik alma melyik kosárba pottyant? Érdemes laminálni az oldalt, mert így a filccel írt vonalak könnyedén

Részletesebben

I. JÁTÉK PROJEKT. Készítették: Laczkó Viktória. Gyányi Ibolya. Halászné Petrusz Erzsébet. Dölle Miklósné. Sikes Bernadett.

I. JÁTÉK PROJEKT. Készítették: Laczkó Viktória. Gyányi Ibolya. Halászné Petrusz Erzsébet. Dölle Miklósné. Sikes Bernadett. Németh László Általános Iskola I. JÁTÉK PROJEKT Készítették: Laczkó Viktória Gyányi Ibolya Halászné Petrusz Erzsébet Dölle Miklósné Sikes Bernadett Nyizsnyik Judit I/1. Projektleírás Kiemelt téma: együttműködés

Részletesebben

TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam

TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam A tanulás tanításának elsődleges célja, hogy az egyéni képességek, készségek figyelembe vételével és fejlesztésével képessé tegyük tanítványainkat a 21. században elvárható

Részletesebben

nyelv: 2) Kérdezz meg 3 embert a környezetedben arról, milyen nyelven tud beszélni, írni, olvasni. Írd le a válaszaikat!

nyelv: 2) Kérdezz meg 3 embert a környezetedben arról, milyen nyelven tud beszélni, írni, olvasni. Írd le a válaszaikat! nyelv: A nyelv arra való, hogy el tudjuk mondani másoknak, amit gondolunk, és mások gondolatait meg tudjuk érteni. Nagyon régen alakult ki, és folyamatosan változik. A nyelv részei: a hangok, a szavak,

Részletesebben

KONFLIKTUSOK MEGJELENÉSE SZÓLÁSOKBAN, KÖZ - MONDÁSOKBAN

KONFLIKTUSOK MEGJELENÉSE SZÓLÁSOKBAN, KÖZ - MONDÁSOKBAN É N É S M Á S I K KONFLIKTUSOK MEGJELENÉSE SZÓLÁSOKBN, KÖZ - MONDÁSOKBN modul szerzôje: Iván Márta SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 3. ÉVFOLYM SZKB_103_12 114 SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI

Részletesebben

Modul címe: Szent Iván éj

Modul címe: Szent Iván éj TÁMOP-3.1.4-08/2-2009-0207 pályázat Moduláris program megszervezése EZ AZ ÉJSZAKA MÁS MINT A TÖBBI.. Modul címe: Szent Iván éj Készítette: Kiss Tamás MODUL LEÍRÁS Ajánlott korosztály Ajánlott időkeret:

Részletesebben

Drámapedagógiai eszközök alkalmazása magyar irodalom órán 8. évfolyam

Drámapedagógiai eszközök alkalmazása magyar irodalom órán 8. évfolyam Ideje: 2017. 11. 14. Helye: Budapest III. Kerületi Bárczi Géza Általános Iskola A pedagógus neve: Műveltségi terület: magyar nyelv és irodalom Tantárgy: magyar irodalom Osztály: 8. b osztály Témakör: A

Részletesebben

Fejezetek a barokk életmódból és művészetekből

Fejezetek a barokk életmódból és művészetekből TÁMOP 3.1.4 08/2 2008-0085 Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben HAMMIDO Alapfokú Művészetoktatási Intézmény (6722 Szeged, Kossuth L. sgt. 23.) SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS

Részletesebben

ÓRAVÁZLAT. Az óra címe: Ismeretek a kis számokról. Osztály. nyújtott 1. évfolyam első év A tanóra célja

ÓRAVÁZLAT. Az óra címe: Ismeretek a kis számokról. Osztály. nyújtott 1. évfolyam első év A tanóra célja ÓRAVÁZLAT Az óra címe: Ismeretek a kis számokról Készítette: Nagy Istvánné Osztály nyújtott 1. évfolyam első év A tanóra célja Tudatos észlelés, megfigyelés és a figyelem fejlesztése, pontosítása. Tapasztalatszerzés

Részletesebben

A TANKÖNYVFEJLESZTÉS ÚJ MODELLJÉNEK TAPASZTALATAI ÉS EREDMÉNYEI KOJANITZ LÁSZLÓ

A TANKÖNYVFEJLESZTÉS ÚJ MODELLJÉNEK TAPASZTALATAI ÉS EREDMÉNYEI KOJANITZ LÁSZLÓ A Nemzeti Alaptantervhez illeszkedő tankönyv-, taneszköz-, és Nemzeti Közoktatási Portál fejlesztése TÁMOP-3.1.2-B/13-2013-0001 A TANKÖNYVFEJLESZTÉS ÚJ MODELLJÉNEK TAPASZTALATAI ÉS EREDMÉNYEI KOJANITZ

Részletesebben

"Mindennapi pénzügyeink" óravázlat

Mindennapi pénzügyeink óravázlat "Mindennapi pénzügyeink" óravázlat A pedagógus neve: Zsámba Lajos Műveltségi terület: Közgazdaságtan Tantárgy: Gazdálkodási ismeretek gyakorlat Osztály: 11. Az óra témája: Szereplők és kapcsolatok a piacgazdaságban

Részletesebben

Osztály: Tanév: 2017/2018. ÓRAVÁZLAT Óraszám:

Osztály: Tanév: 2017/2018. ÓRAVÁZLAT Óraszám: ISKOLA: Zrínyi Miklós-Bolyai János Általános Iskola Tantárgy: Magyar nyelv és irodalom Osztály: 3.-4. Tanév: 2017/2018 Műveltségi terület: - természettudomány - társadalomtudomány - művészetek - technika

Részletesebben

Óravázlat Matematika. 1. osztály

Óravázlat Matematika. 1. osztály Óravázlat Matematika 1. osztály Készítette: Dr. Jandóné Bapka Katalin Az óra anyaga: Számok kapcsolatai, számpárok válogatása kapcsolataik szerint Osztály: 1. osztály Készség-és képességfejlesztés: - Megfigyelőképesség

Részletesebben

Óravázlat. Az óra menete. 1. Együttműködés az állatvilágban című szöveg egyéni elolvasása, majd közös megbeszélése. Képek megtekintése. (Melléklet 2.

Óravázlat. Az óra menete. 1. Együttműködés az állatvilágban című szöveg egyéni elolvasása, majd közös megbeszélése. Képek megtekintése. (Melléklet 2. Óravázlat Tantárgy: Erkölcstan Évfolyam: 5. Tematikai egység: Kortársi csoportok Az óra témája: Az együttműködés Az óra célja és feladata: A közösséghez tartozás fontosságának megéreztetése. A csoporttagok

Részletesebben

KOMPETENCIAFEJLESZTŐ PÉLDÁK, FELADATOK

KOMPETENCIAFEJLESZTŐ PÉLDÁK, FELADATOK 5. osztály KOMPETENCIAFEJLESZTŐ PÉLDÁK, FELADATOK A SOKSZÍNŰ MATEMATIKA TANKÖNYVCSALÁD TANKÖNYVEIBEN ÉS MUNKAFÜZETEIBEN A matematikatanítás célja és feladata, hogy a tanulók az őket körülvevő világ mennyiségi

Részletesebben

Cím: Játékok a szabadban Forrás: Tábortűz, 2001/10,

Cím: Játékok a szabadban Forrás: Tábortűz, 2001/10, Cím: Játékok a szabadban Forrás: Tábortűz, 2001/10, http://www.hhrf.org/tabortuz/ Szöveg típusa: dokumentum Szöveg olvashatósága: közepesen nehéz Kérdések nehézsége: könnyű, közepesen nehéz Javasolt felhasználás:

Részletesebben

Az esztétikus koncertezés komponensei

Az esztétikus koncertezés komponensei TÁMOP 3.1.4-08/2 2008-0085 Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben HAMMIDO Alapfokú Művészeti Iskola (6722 Szeged, Kossuth L. sgt. 23.) ESZTÉTIKAI-MŰVÉSZETI TUDATOSSÁG ÉS

Részletesebben

A projekt előrehaladása

A projekt előrehaladása Hírlevél az EFOP-3.2.3-17-2017-00035 azonosítószámú, Digitális környezet kialakítása a Gyulai Tankerület intézményeiben című projektről A projekt előrehaladása 2019. TAVASZ A támogatott intézmények bevont

Részletesebben

Gazdag szegények szegény gazdagok

Gazdag szegények szegény gazdagok T o l e r a n c i á r a n e v e l é s Gazdag szegények szegény gazdagok modul szerzője: Borbélyné Nagy Éva SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 10. ÉVFOLYM SZKC_210_03 tanári Gazdag szegények

Részletesebben

Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4-08/-2009-0153 TÉMAHÉT. Történetek a kincses erdő állatairól

Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4-08/-2009-0153 TÉMAHÉT. Történetek a kincses erdő állatairól Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4-08/-2009-0153 TÉMAHÉT Történetek a kincses erdő állatairól Készült: Forrás Általános Iskola Dávod 2009. október 19-22.

Részletesebben

Szakértelem a jövő záloga

Szakértelem a jövő záloga 1211 Budapest, Posztógyár út. LEKTORI VÉLEMÉNY Moduláris tananyagfejlesztés Modul száma, megnevezése: Szerző neve: Lektor neve: Imagine Logo programozás Babos Gábor Újváry Angelika, Szabó Imre Sorszám

Részletesebben

A TARTALOMFEJLESZTÉS ÚJ MODELLJE

A TARTALOMFEJLESZTÉS ÚJ MODELLJE A Nemzeti Alaptantervhez illeszkedő tankönyv-, taneszköz-, és Nemzeti Köznevelési Portál fejlesztése TÁMOP-3.1.2-B/13-2013-0001 A TARTALOMFEJLESZTÉS ÚJ MODELLJE Kojanitz László szakmai vezető A projekt

Részletesebben

Feladatkörök a kooperatív munkában

Feladatkörök a kooperatív munkában SZKb_102_07 A méhek Feladatkörök a kooperatív munkában É N É S A M Á S I K Készítette: Nagy Erika SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 2. ÉVFOLYAM 62 Szociális, életviteli és környezeti kompetenciák

Részletesebben

TÁRSADALMI RÉSZVÉTEL, KÖZÖSSÉGI PROJEKTEK III. MODUL A KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLATI/ÖNKÉNTES PROJEKT MEGVALÓSÍTÁSA TÁMOP IV. RÉSZ BUDAPEST, 2010

TÁRSADALMI RÉSZVÉTEL, KÖZÖSSÉGI PROJEKTEK III. MODUL A KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLATI/ÖNKÉNTES PROJEKT MEGVALÓSÍTÁSA TÁMOP IV. RÉSZ BUDAPEST, 2010 TÁRSADALMI RÉSZVÉTEL, KÖZÖSSÉGI PROJEKTEK III. MODUL A KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLATI/ÖNKÉNTES PROJEKT MEGVALÓSÍTÁSA TÁMOP 3.1.1. IV. RÉSZ BUDAPEST, 2010. OKTÓBER 29. 1 I. A FOGLALKOZÁS ADATAI A foglalkozás címe:

Részletesebben

MESÉL A SZÁMÍTÓGÉP. Interaktív mesekészítés óvodás és kisiskolás korban

MESÉL A SZÁMÍTÓGÉP. Interaktív mesekészítés óvodás és kisiskolás korban MESÉL A SZÁMÍTÓGÉP Interaktív mesekészítés óvodás és kisiskolás korban Pasaréti Otília, Infor Éra 2009 TARTALOM A kutatás célja Interaktív mese A Meseszerkesztő bemutatása A kutatás menete A program fejlődése

Részletesebben

Hozd ki belőle a legtöbbet fiatalok egyéni támogatása coaching technikával

Hozd ki belőle a legtöbbet fiatalok egyéni támogatása coaching technikával Hozd ki belőle a legtöbbet fiatalok egyéni támogatása coaching technikával Szuhai Nóra ügyvezető, coach, tréner mentor Legjobb vagyok Kiemelten Közhasznú Nonprofit Kft. MUTASS UTAT! Európai hálózatok a

Részletesebben

Lehetséges kooperatív módszerek a matematika oktatásában. Készítette : Koncsek Zoltán matematika szaktanácsadó

Lehetséges kooperatív módszerek a matematika oktatásában. Készítette : Koncsek Zoltán matematika szaktanácsadó Lehetséges kooperatív módszerek a matematika oktatásában Készítette : Koncsek Zoltán matematika szaktanácsadó Munkaformák Frontális Egyéni Kooperatív módszerek stb Hogyan alakítsunk ki kooperatív csoportokat?

Részletesebben

MATEMATIKA C 6. évfolyam 2. modul TANGRAMOK

MATEMATIKA C 6. évfolyam 2. modul TANGRAMOK MATEMATIKA C 6. évfolyam 2. modul TANGRAMOK Készítette: Köves Gabriella MATEMATIKA C 6. ÉVFOLYAM 2. MODUL: TANGRAMOK TANÁRI ÚTMUTATÓ 2 A modul célja Időkeret Ajánlott korosztály A képességfejlesztés fókuszai

Részletesebben

A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap

A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap A jó gyakorlat célja Az idegen nyelvi nap során a tanulók különböző idegen nyelvi foglalkozásokon, workshopokon

Részletesebben

Táncok világa-társastánc alapjai szakkör

Táncok világa-társastánc alapjai szakkör Táncok világa-társastánc alapjai szakkör Pályázó:Zalaapáti Község Önkormányzata Projekt címe: Zalaapáti Érték-Tár Azonosító: TÁMOP-3.2.3/A-11/1-2012-0024 1 Tematika Táncok világa-társastánc alapjai 2.D

Részletesebben

FENNTARTHATÓSÁGI TÉMAHÉT ÁPRILIS Beszámoló a Fenntarthatósági Témahétről

FENNTARTHATÓSÁGI TÉMAHÉT ÁPRILIS Beszámoló a Fenntarthatósági Témahétről Avastetői Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Miskolc Beszámoló a Fenntarthatósági Témahétről A témahét résztvevője: Avastetői Általáos Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola valamennyi felső tagozatos

Részletesebben

TÁMOP / Készítette: Nagyné Réti Ildikó Forgatókönyv és eljárási folyamatleírás intézményi jó gyakorlat átadására.

TÁMOP / Készítette: Nagyné Réti Ildikó Forgatókönyv és eljárási folyamatleírás intézményi jó gyakorlat átadására. Készítette: Forgatókönyv és eljárási folyamatleírás intézményi jó átadására. Intézmény neve: Marcali Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészetoktatási

Részletesebben

DIAGNOSZTIKUS MÉRÉS. 33. modul

DIAGNOSZTIKUS MÉRÉS. 33. modul Matematika A 3. évfolyam DIAGNOSZTIKUS MÉRÉS 33. modul Készítette: KONRÁD ÁGNES matematika A 3. ÉVFOLYAM 33. modul DIAGNOSZTIKUS MÉRÉS MODULLEÍRÁS A modul célja Időkeret Ajánlott korosztály Modulkapcsolódási

Részletesebben

DOLGOZNI JÓ! ÚTMUTATÓ ÉS FELADATTÁR KÖNNYEN ÉRTHETŐ KOMMUNIKÁCIÓVAL

DOLGOZNI JÓ! ÚTMUTATÓ ÉS FELADATTÁR KÖNNYEN ÉRTHETŐ KOMMUNIKÁCIÓVAL DOLGOZNI JÓ! ÚTMUTATÓ ÉS FELADATTÁR KÖNNYEN ÉRTHETŐ KOMMUNIKÁCIÓVAL A kiadvány az EFOP-1.9.1-VEKOP-15-2016-00001 kódszámú TÁRS PROJEKT Szociális intézményi férőhely kiváltási szakmai koordinációs műhely

Részletesebben

SEGÍTŐ SZOLGÁLATOK, SEGÍTŐ SZAKEMBEREK

SEGÍTŐ SZOLGÁLATOK, SEGÍTŐ SZAKEMBEREK POLGÁR A DEMOKRÁCIÁBAN SEGÍTŐ SZOLGÁLATOK, SEGÍTŐ SZAKEMBEREK Készítette: Sallai Éva SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIA 8. ÉVFOLYAM SZKA208_48 612 SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK

Részletesebben

FEJLESZTÉSI TERÜLETEK KOMPLEX KÉPESSÉGFEJLESZTÉS VILÁGHÍRŰ. logikai játékokkal KUDARCTŰRÉS ÖNBIZALOM TÁRSAS KAPCSOLATOK + =

FEJLESZTÉSI TERÜLETEK KOMPLEX KÉPESSÉGFEJLESZTÉS VILÁGHÍRŰ. logikai játékokkal KUDARCTŰRÉS ÖNBIZALOM TÁRSAS KAPCSOLATOK + = FEJLESZTÉSI TERÜLETEK KOMPLEX KÉPESSÉGFEJLESZTÉS IQ VILÁGHÍRŰ logikai játékokkal ÉRZELMI INTELLIGENCIA MATEMATIKA STRATÉGIAI GONDOLKODÁS LOGIKA KUDARCTŰRÉS ÖNBIZALOM TÁRSAS KAPCSOLATOK + = SIKER LOGIKA

Részletesebben

INGYENES KÉPZÉSI LEHETŐSÉG ÖNKÉNTES MUNKÁBAN

INGYENES KÉPZÉSI LEHETŐSÉG ÖNKÉNTES MUNKÁBAN INGYENES KÉPZÉSI LEHETŐSÉG ÖNKÉNTES MUNKÁBAN RÉSZTVEVŐK SZÁMÁRA Napjainkban egyre nagyobb társadalmi értéket képvisel az önkéntes munka. A mai fiatalok már középiskolai tanulmányaik során a tanterv részeként

Részletesebben

Segítünk egymásnak. A matematika nem játék? 2. ÉVFOLYAM É N É S A M Á S I K. Készítette: Lissai Katalin

Segítünk egymásnak. A matematika nem játék? 2. ÉVFOLYAM É N É S A M Á S I K. Készítette: Lissai Katalin SZKb_102_06 Segítünk egymásnak A matematika nem játék? É N É S A M Á S I K Készítette: Lissai Katalin SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 2. ÉVFOLYAM tanári SEGÍTÜNK EGYMÁSNAK 53 MODULVÁZLAT

Részletesebben

Pályázati azonosító: TÁMOP 3.1.4-08/2-2008-0136. Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés-innovatív intézményekben.

Pályázati azonosító: TÁMOP 3.1.4-08/2-2008-0136. Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés-innovatív intézményekben. Pályázati azonosító: TÁMOP 3.1.4-08/2-2008-0136 Pályázat címe: Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés-innovatív intézményekben. Pályázó neve: Csongrádi Kistérség Többcélú Társulása Pályázó címe:

Részletesebben

SZKA_101_22 Tudod-e, hol van? A modul szerzõje: Kurucz Lászlóné. Én és a világ SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 1.

SZKA_101_22 Tudod-e, hol van? A modul szerzõje: Kurucz Lászlóné. Én és a világ SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 1. SZKA_101_22 Tudod-e, hol van? Én és a világ A modul szerzõje: Kurucz Lászlóné SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 1. ÉVFOLYAM tanári tudod-e, hol van? 1. évfolyam 237 MODULVÁZLAT Tevékenységek

Részletesebben

Beszámoló az I-Express Myself projekt 2. találkozójáról, ami Valladolid - Spanyolországban között zajlott

Beszámoló az I-Express Myself projekt 2. találkozójáról, ami Valladolid - Spanyolországban között zajlott Beszámoló az I-Express Myself projekt 2. találkozójáról, ami Valladolid - Spanyolországban 2017. 03.06-09. között zajlott Résztvevők: Dávidházy Szilvia Szakiskola Gáspár Nóra Általános Iskola Komlósi Eszter

Részletesebben

A projekt fő témakörét a második osztály dolgozza fel, támogatóként részt vesz benne az iskola 1-5 osztálya.

A projekt fő témakörét a második osztály dolgozza fel, támogatóként részt vesz benne az iskola 1-5 osztálya. Téma: Téli ünnepkör, népszokások A projekt fő témakörét a második osztály dolgozza fel, támogatóként részt vesz benne az iskola 1-5 osztálya. A projekt időtartama: 4 hét (nov. 30. dec. 22.) A projekt résztvevői:

Részletesebben

SZKA_101_29 Barátaink az állatok. A modul szerzõje: Kurucz Lászlóné. Én és a világ SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 1.

SZKA_101_29 Barátaink az állatok. A modul szerzõje: Kurucz Lászlóné. Én és a világ SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 1. SZKA_101_29 Barátaink az állatok Én és a világ A modul szerzõje: Kurucz Lászlóné SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 1. ÉVFOLYAM 298 Szociális, életviteli és környezeti kompetenciák tanári

Részletesebben

Kezdő programkészítőknek ajánlom. SZERZŐ: Kósa Judit. Oldal1

Kezdő programkészítőknek ajánlom. SZERZŐ: Kósa Judit. Oldal1 A vulkáni tevékenység félelemmel vegyes csodálattal tölti el az embereket. Érdekes, egyszersmind izgalmas az alvó, majd egyszer csak mély hallgatásából felébredő hegy. Hogyan keletkeznek a vulkáni hegyek?

Részletesebben

NŐK LAPJA EGÉSZSÉG kutatás 2017.

NŐK LAPJA EGÉSZSÉG kutatás 2017. NŐK LAPJA EGÉSZSÉG kutatás 2017. Egészségügyi állapot 1. Van Önnek vagy családtagjának bármilyen egészségügyi problémája? A magyar internetező népesség 57%-a küzd maga vagy valamely családtagja egészségügyi

Részletesebben

Mozdulatiskola és nyelvtanulás

Mozdulatiskola és nyelvtanulás Mozdulatiskola és nyelvtanulás Seper Mariann A nyelvtanítás, különösen az óvodás és kisiskolás gyermekeknél, kiválóan összekapcsolható a mozgással, tánccal. Saját magam magyar és néptáncszakos tanár vagyok,

Részletesebben

TANMENETJAVASLAT. Matematika. 2. osztály

TANMENETJAVASLAT. Matematika. 2. osztály TANMENETJAVASLAT Matematika 2. osztály 2 1. Ismerkedés a 2. osztályos matematika tankönyvvel és gyakorlókönyvvel Tankönyv Gyakorlókönyv 2. Tárgyak, személyek a megadott szempont szerint (alak, szín, nagyság).

Részletesebben

A feladatlap valamennyi részének kitöltése után, küldje meg konzulensének!

A feladatlap valamennyi részének kitöltése után, küldje meg konzulensének! Beküldendő A feladatlap valamennyi részének kitöltése után, küldje meg konzulensének! 1. Mini-projektterv Záródolgozat Projekt a gyakorlatban Osztály/csoport: 5. osztály Résztvevők száma: 22 fő 9 lány

Részletesebben

Tartalomjegyzék 1. A KÖNYV FELÉPÍTÉSE ÉS A JÁTÉKOK JELLEMZŐI

Tartalomjegyzék 1. A KÖNYV FELÉPÍTÉSE ÉS A JÁTÉKOK JELLEMZŐI 08 11 11 12 15 01 Tartalomjegyzék 1. A KÖNYV FELÉPÍTÉSE ÉS A JÁTÉKOK JELLEMZŐI 1.1. Bevezetés 1.2. Játékok az értelmi (kognitív) fejlesztés érdekében 1.3. Játékok az érzelmi és szociális (affektív) fejlesztés

Részletesebben

A MODUL CÍME. Ünnepek MODULTÉRKÉP

A MODUL CÍME. Ünnepek MODULTÉRKÉP A MODUL CÍME Ünnepek A modul felhasználási területe: 5-7. évfolyam KÉSZÍTETTE: Baranyiné Bujdosó Ágnes ISKOLA NEVE: Orczy Anna Általános Iskola,Szakiskola MODULTÉRKÉP A modul kiemelt és általános céljai:

Részletesebben

Projektterv a.. osztály számára

Projektterv a.. osztály számára Projektterv a.. osztály számára Téma Cél Elvárt eredmény Pedagógus feladatai a célok megvalósításához Ajánlott megelőző tananyag(rész), ismeretek, gyűjtés Szükséges eszközök Szervezeti keretek, formák

Részletesebben

Programozásban kezdőknek ajánlom. SZERZŐ: Szilágyi Csilla. Oldal1

Programozásban kezdőknek ajánlom. SZERZŐ: Szilágyi Csilla. Oldal1 Milyen kincseket rejt az erdő? Kubu maci és barátai segítségével választ kapunk a kérdésre. A mesekönyv szerkesztése közben a tanulók megismerkednek a Scatch programozás alapjaival. Fejlődik problémamegoldó

Részletesebben

Empátia mások. mondanivalójának megértése 5. ÉVFOLYAM. A modul szerzõi: Andóczi Balogh Éva Palánkainé Sebők Zsuzsanna SZKB_105_03

Empátia mások. mondanivalójának megértése 5. ÉVFOLYAM. A modul szerzõi: Andóczi Balogh Éva Palánkainé Sebők Zsuzsanna SZKB_105_03 SZKB_105_03 Titkok a Titkok Kamrájából 1. Én és a MÁSIK mások helyzetének, érzelmeinek, rejtett mondanivalójának megértése modul szerzõi: ndóczi Balogh Éva Palánkainé Sebők Zsuzsanna SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI

Részletesebben

A GYERMEK TÁRSAS KÉSZSÉGEINEK FEJLESZTÉSE

A GYERMEK TÁRSAS KÉSZSÉGEINEK FEJLESZTÉSE Tartalom A KÖNYVRÔL 11 BEVEZETÉS 13 Kommunikációs készségek 14 Társas készségek 14 Fejleszthetôk-e tanítással a kommunikációs és a társas készségek? 15 Miért kell a gyermeknek elsajátítania a kommunikációs

Részletesebben

Számcirkusz matek a cirkuszban

Számcirkusz matek a cirkuszban Számcirkusz matek a cirkuszban Lóczi Tünde Óvodai foglalkozás tervezet Számcirkusz matek a cirkuszban című drámajátékra épülő foglalkozás, amelyben cél az elemi számolási készség fejlesztése komplex mozgásos

Részletesebben

A hazai és határon túli magyar tehetségígéretek óvodai tehetségkibontakoztató NTP-OTKP

A hazai és határon túli magyar tehetségígéretek óvodai tehetségkibontakoztató NTP-OTKP A hazai és határon túli magyar tehetségígéretek óvodai tehetségkibontakoztató programjának támogatása NTP-OTKP-17-0114 Pályázat megvalósítása Megvalósítás helye: Manóvár Tagintézménye Műhelyvezető: Somogyi

Részletesebben

SZKC 103_05. A modul szerzője: Sáfár Anita SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 3. ÉVFOLYAM

SZKC 103_05. A modul szerzője: Sáfár Anita SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 3. ÉVFOLYAM SZKC 103_05 a z é n d i m e n z i ó i Barátságok modul szerzője: Sáfár nita SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 3. ÉVFOLYM 46 BRÁTSÁGOK Tanári MODULLEÍRÁS jánlott korosztály jánlott időkeret

Részletesebben