FENNTARTHATÓ ÉLET. Debreceni Egyetem, 2013/2014. tanév II. félév, leadta és lejegyezte Végh László május 4.

Átírás

1 FENNTARTHATÓ ÉLET Debreceni Egyetem, 2013/2014. tanév II. félév, leadta és lejegyezte Végh László május Tudnivalók a vizsgázásról Szinte valamennyi munkanapon lesz vizsga, a Neptunon kell jelentkezni. Ha ott még nem tud vizsgát felvenni, vagy már lehetne, de amikor el tudna jönni, akkortájt nincs adva időpont, a vl@atomki.mta.hu címre írja meg, mikor szeretne vizsgázni. Akinek más kérése vagy kérdése van, az es egyetemi hívószámon (városból ) érhet el. A vizsga helye: Atomki, VIII. épület (háromemeletes), bejárat a Poroszlay úti portán, majd jobbra kell térni. A második emeleten, a tanteremben van a vizsga, a lépcső oda visz. Ha a tanterem foglalt, akkor jobbra térve a es szobát keressék. A vizsga szóbeli. Mindenki bőven találhat az anyagban számára új és érdekes dolgot, akár olyan anyagrészekben is, ahol ilyenekre eleve nem számítana. Ezért figyelmesen olvassa át a teljes jegyzetet. Ha két közlés között 2-3 másodperc nem telik el, akkor a közlések nem jutnak el az emlékezet közbenső tárolójáig. Elég az egyszeri figyelmes átolvasás és ha ki is esne valakinek ez-az, ettől függetlenül látszik, hogy alaposan átvette-e a teljes jegyzetet. Tartalomjegyzék 0.1. Tudnivalók a vizsgázásról Bevezetés 1 2. Ember a világegyetemben Szabadság Világunk feljődésének hajtóereje Összetett rendszerek Szerveződő rendszerek Az élővilág egésze, mint rendszer Emberi adottságainkról és értékeinkről Ősi életmódunk Ösztöneink

2 4. Elménk működéséről Tudattalan és tudatos Félrevezetés Tanulás Öröklött és szerzett képességeink Okos és bölcs gondolkodás Világszemlélet Érdeklődő ember Ősbizalom Boldog ember Csoport- és tömeglélektan Társadalom mint rendszer Göbekli Tepe, a földművelés kezdete A történelmi ember megjelenése A világtörténelem dióhéjban Állam Szétzilálódó társadalmak Eltompítás Gazdaság Fenntartható társadalom Emberépítés Tanulás az iskoláskor előtt Tanítás Emberi értékek Vallás Vallás és fennmaradás Egyistenhit Tízparancsolat Keresztyénség Az iszlám Mai életmódunk kialakulása Mai sikeres társadalmak Gazdasági növekedés és a fogyasztói életmód válsága Gazdasági növekedés Hirdetések és a fogyasztói társadalom A fogyasztói társadalom hanyatlásának jelei

3 10. Környezeti és egyéb válságok Élelmiszertermelés és természetes környezet Zöld forradalom Világméretű környezeti válság Megszaladt fejlődés Erőforrásválság Emberi válság Válságkezelés Haladáshit Gondolkodásunk gyengeségei Korlátlan növekedés ábrándja Üdvözítők várása Egyetemesítés Anyagkímélés Fenntarthatóság elvi alapja Szemét nélküli termelési rendszerek Európai Közösség, Magyarország és a fenntarthatóság Magyarokról Az emberiség esélyeiről Közvetlen veszély A kipusztulás veszélye Útravaló Bevezetés Egészen az új évezred első évtizedében bekövetkezett fordulatig nemcsak Európát és Észak-Amerikát, hanem már szinte a világ egészét áthatotta a haladásba vetett hit. Úgy harminc éve még árulhatták az Inota szelet nevű rudas csokoládét. Papírja az inotai erőművet ábrázolta, ennek három fekete füstfelhőt okádó kéményével. A bodorodó füstfelhők szalagokként húzódtak végig a papíron. Ez akkor senkit sem zavart, az erőmű és a gyárkémények az ember természet felett aratott győzelmét hirdették. Nincs a természetet legyőző embernél csodálatosabb, így ünnepeltük magunkat. Kimeríthetetleneknek tartottuk a természeti erőforrásait. Ugyan a bánya vagy az olajkút kimerülhetett, de új tárnákat nyitottak, új kutakat fúrtak. Ha szűkösség támad valamiben, az a fejlődés hatóerejévé válik, így tanították. Angliát hozták fel példának, ahol a tűzifa hiánya miatt kezdtek el szénnel tüzelni. Ez vezetett az ipari forradalomhoz. Olyan jó volt azt hinni, hogy nem kell a nyersanyagok fogyásától tartani, hiszen az ember eddig is mindig talált az apadóban lévő nyersanyag vagy erőforrás helyett újat, sőt bőségesebbet. Nincs valódi korlát a fejlődésben, ez volt mindennek az alapja, az államvezetésnek és a gazdaságnak is. Efféle mondatok szerepelnek világszervezetek, mint a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank 1944-es keltezésű alapítóleveleiben: bolygónk erőforrásai felmérhetetlenül gazdagok. Mindenki számára elérhető a 1

4 jólét. Ehhez csak a termelést és a kereskedelmet kell jól szervezni. A hatvanas években könyvekben, újságcikkekben arról olvashattunk, hogy a Föld simán el tud tartani akár 50 milliárd embert is. Sőt mindenkinek évi húszezer dollár lehet majd a jövedelme, mint az akkor leggazdagabb országok polgárainak. Hatvan éve még aligha volt olyan ember a világon, aki tudományos szempontokat mérlegelve arra a következtetésre jutott volna, hogy a rohamosan fejlődő emberiséget a végpusztulás veszélye fenyegeti. Gazdagodott, növekedett a világ, a tudomány haladása szédítő távlatokat vetített elénk. Bízhattunk abban, hogy a magegyesülést (atommagfúziót) szolgálatunkba állítva kimeríthetetlen erőforráshoz jutunk és már az 1970-es évekre elkészül az első ilyen erőmű. Hittük, meghódítjuk a világűrt és a Naprendszer erő- és nyersanyagforrásait is a szolgálatunkba állítjuk. Vagy negyven évvel ezelőtt különböző nemzetiségű értelmiségiek egy csoportja felismerte és meg is fogalmazta, hogy kimeríthetetlen erőforrás nélkül az emberiséget végzetes válság fenyegeti. Ahogy telt az idő, érzékelhetőbbekké váltak az erőforrás- és a világméretű környezeti válság jelei. Az 1973-as olajválság után csökkent a gazdaság növekedésének üteme re lelassult a mezőgazdasági termelés több mint harminc éven át tartó igen gyors növekedése és láthatóvá vált, hogy az iparszerű mezőgazdaság végzetesen károsítja a termőföldet és az édesvízkészleteket ban a világ kőolajkészleteit felmérő szakemberek egy csoportja a nyilvánosság elé tárta, hogy már egy ideje évente sokkal több kőolajat használunk, mint amennyi új készletet évente találunk ra megugrottak a kőolaj, földgáz és élelmiszerárak és azóta is egyre hevesebb küzdelem folyik a bolygó még megmaradt erőforrásainak elosztásáért őszén az USA pénzügyi válsága a világ egészére kiterjedő pénzügyi és gazdasági válságra vezetett és az azóta is csak egyre mélyül. Ez a jegyzet a kibontakozó válság emberi és anyagi hátteréről, az összeomlással fenyegető átmenet várható lefolyásáról valamint a felkészülés lehetőségeiről szól. Előrebocsátanánk, a Kárpát-medence népei a világ többi részéhez viszonyítva jobb jövőben reménykedhetnek. De a megmaradásra csak akkor lehet számottevő esélyünk, ha már most szembenézünk azzal, hogy ténylegesen milyen helyzetben vagyunk, mi várhat reánk és felkészülünk a jövőre. Sokminden fenyegetheti az embert. Rá kellett jönnünk, és ez a 20. században vált nyilvánvalóvá, hogy nem a természetes veszélyforrások, mint a ragadozók vagy a mérgező növények jelentik a nagyobb gondot, ezekhez már ősidők óta hozzászoktunk és ösztönösen is védekezünk ellenük. Inkább saját magunktól, az ember által akaratlanul előidézett ártalmaktól kell tartanunk. Míg más élőlény csak öröklött adottságainak megfelelően változtatja az élőhelyét, addig az ember nem csupán génjei által meghatározott módon, hanem a nemzedékek során felhalmozott tapasztalatot, tudást is felhasználva formálja környezetét. Emiatt az ember környezetre gyakorolt hatása jóval nagyobb mértékű és más jellegű, mint amilyenre egyéb fajok képesek lehetnek. Ahogyan történelmi ismereteink gyarapodtak, felismerhettük, mennyire gyakori a történelem során a virágzó társadalmak hanyatlása, pusztulása. Bár számos esetben az embertől független éghajlati vagy környezeti változások is álltak az összeomlások mögött, az esetek többségében a hanyatlás oka a környezete erő- és nyersanyagforrásainak felélése. Tekintsük át néhány történelmi példát, közülük az egyik legtöbbet idézett a Húsvét-sziget társadalmának pusztulása. A Húsvét-sziget népének története és más példák. Más lakható szárazföldtől hatalmas távolságokra van a Húsvét-sziget. Területe durván 160 négyzetkilométernyi, éghajlata meleg égövi, valaha termékeny talaja ma már terméketlen. Kopár a sziget, csak a tengerparton álló hatalmas kőszobrok hívják fel magukra a figyelmet húsvétján a kietlen, puszta szigeten a felfedezők alig kétezer tengődő őslakost találtak. Nem láttak egyetlen három méternél magasabbra nővő fát vagy bokrot sem, a növényzet fűfélékből, sásból és páfrányokból állt. Hasonlóan szegényes az állatvilág is. Rovarokon kívül nincs más őshonos szárazföldi állat, nincsenek sem denevérek, sem szárazföldi madarak, sem csigák vagy gyíkok. Egyedüli háziállat a tyúk. Régészeti feltárásokból ma már ismerjük, mi történt a szigeten. Valóságos édenkert volt valaha. Óriási, több ezer évig élő pálmafákból álló őserdő borította, gazdag volt növény és állatvilága. Mivel a szigeten nem éltek ragadozók, a tengeri madarak háborítatlan fészkelőhelyeként szolgált. Lakói, a csendes-óceáni térséget benépesítő polinéziai hajósok, körül érkeztek 2

5 a szigetre. Jól boldogultak, eleinte a sziget adottságaihoz alkalmazkodva éltek. Fő táplálékuk a hal volt. Mivel a parti vizekben nagyon kevés a hal, kint a nyílt tengeren halásztak. További eledelül a szigeten élő madarak, az ott termő gyümölcsök, valamint a magukkal hozott polinéziai termények és a tyúk szolgált. Eleinte a fa főleg a fatörzsből kivájt csónakok készítéséhez, épületfának és tűzifának kellett. Terményeiket a pálmafák közötti területeken nevelték, a pálmák védték a talajt pusztulástól, óvták a kiszáradástól és fenntartották termékenységét. Nagyon műveltek voltak a szigetlakók. Virágzásának korszakában a gazdag és termékeny szigeten hétezer, egyes becslések szerint húszezer ember élhetett. Nem egyik napról a másikra következett be a pusztulás, ami nagyrészt a szoborállítások következménye volt. Óriási szobraikat az ősök tiszteletére emelték, a szertartásaik ezeknél folytak. Tűzhányói kőzetekből kőszerszámokkal faragták őket méter magasak is vannak közöttük, a legnagyobb 270 tonna tömegű. Ezeket a kőbányától a tengerpartig sokszor csaknem tíz kilométer távolságra kellett szállítaniuk. Pálmafák törzsein görgetve, kötelekkel húzták őket, az őslakók szerint a vontatáshoz 70 felnőtt összehangolt munkájára volt szükség. Köteleket egy, a szigeten őshonos fa rostjaiból csináltak. Nagyjából 900 szobrot készítettek, közülük négyszázat már nem tudtak felállítani. Ottmaradtak a kőbányákban, vagy a szállításuk szakadt meg között készült a kőszobrok többsége körül kezdték a görgetéshez használt pálmák nagybani irtását. Kiszedték a fák tövét is és a maradékokat felégették tájt a kétezer évig is elélő óriás pálmafajta végleg eltűnt és 1650-re valamennyi fás szárú növény kiveszett a szigetről. Főképpen a vontatáskor útjukba eső terület letarolásával pusztíthatták el az őserdőt. Ezután fa hiányában száraz sással, fűvel főztek és nem tudtak többé csónakokat készíteni. Ettől fogva az étrendből hiányoztak a nyílt tengeren fogott halak és delfinek, addig ezek voltak a fő fehérjeforrásaik. Kiveszett az összes őshonos szárazföldi madár, eltűnt a tengeri szárnyasok jó része is. Ezután földművelésből éltek. Húsnak ott volt a szigetlakók által hozott tyúk. Ám az erdők irtása miatt a hőség, szárazság, eső és szél gyorsan pusztította a talajt, évi 3 méternyi sávban tűnt el az emelkedőkről. Védekezésként a szigetlakók a sziget területének a felére úgy egymilliárd, átlag kétkilós követ hordtak. Ez lassította a talaj eltűnését, mert nem száradt ki annyira, védte a széltől, esőtől és a hőmérsékleti ingadozásoktól. De a föld mind soványabban termett. Éhínség kezdődött. Sziklakövekből erődítményszerű tyúkólakat építettek, miközben ezeknél kisebb faházakban laktak. Lándzsákat készítettek. Lázadások törtek ki, elsöpörték a vezető rétegeket, törzsfőket és papságot. Felbomlott a rend, a nagycsaládok egymásnak estek, tombolt az erőszak. Sokan barlangokba költöztek, ezeket jobban védhettek. Éhségükben megettek mindent, amit lehetett. Ráfanyalodtak az általuk behurcolt patkányokra is, majd elterjedt az emberevés. Vannak szigetek, ahol szintén így végezték, de néhány hasonló szigeten édeni körülményeket találtak a felfedezők. Nem szükségszerű, hogy egy közösség elpusztítsa önmagát. Ma úgy mondjuk, hogy a Húsvétsziget társadalma jóval fejlettebb volt, mint a természettel összhangban élők társadalma. Magasabb szintű volt a munkamegosztás, az emberek jóval többet termeltek, mint másutt. Míg a ma fejletlennek nevezett többi szigeten csak magának és családjának halászott valaki, addig a húsvét-szigeti halász a kőfejtőket, kőfaragókat, kötélverőket, vontatókat, a szoborállítókat és természetesen a vezetőket is ellátta hallal. Így a társadalmi össztermék, a GDP is sokszorosan meghaladja a természettel összhangban élő társadalmakét. Ki kell mondani, nagyfokú szervezettség, a gazdasági növekedés, a magas GDP az emberevésig juttatta a Húsvét-szigetet. Ne higgyük el, bárhogyan sulykolják is belénk, hogy boldogító az, amit ma a társadalom fejlettségének, gazdasági növekedésnek és teljesítménynek neveznek. Megdöbbentő, hogy nagyjából egyidőben hagyták abba a szobrokkal kapcsolatos munkákat. Csinálták az utolsó pálmafáig. Biztosan lehettek olyanok, akik látták, mi következik. De nem tudták abbahagyni, pedig ezzel megmenekülhettek volna. Vezetőiket egyfajta vakság sújtotta, mivel tekintélyük, kényelmük és vagyonuk került volna veszélybe, ha időben elismerik, hogy már régóta tévúton vezetik a népet. Az egyszerű emberek a munkahelyüket félthették. Ha nem kell többé kőfaragó, vontató, felállító, miből fogunk megélni? Egyszerű lett volna a válasz. Jóval kevesebbet dolgozva halászott, vetegetett volna mindenki és ugyanolyan szinten szabdabban és boldogabban éltek volna. Sok-sok munkájuk az emberevésig juttatta leszármazottaikat. De nemcsak utódaikat, hanem a természetet is tönkretették a szobrokat emelő, nagyon 3

6 okos és művelt, ám csak a mosttal, csupán önmagukkal törődő, versengő emberek. A csak a mának élő ember eltűnik a Földről és az apák bűnei miatt a fiak és unokák bűnhődnek. Mára bolygónk természeti kincseivel nem az egyes országok, hanem a nemzetközi nagyvállalatok gazdálkodnak. Fokozódó sebességgel aknáznak ki mindent, ami csak hozzáférhető. Emiatt az emberiség és a természet kapcsolata válságosra fordult. Mivel a mai gazdasági-pénzügyi rendszer felmorzsolja az embert éltető természetes környezetet, a fogyasztói társadalmat követő kőkorszakba, végromlásba taszíthatja az emberiség túlélő maradékát. Erre utal egy mai arab mondás: nagyapám még teveháton közlekedett, apám motorral járt, nekem terepjáróm van, fiam helikopterrel röpköd ide-oda, ám unokámra újra a teve vár. Hamarosan, akár egy évtizeden belül eldől, hogy az emberiségnek a válságot felismerő és cselekedni képes része fennmaradhat-e, illeszkedni tud-e a természet rendszeréhez. Ahhoz, hogy a fenntartható élet feltételeit megértsük, világegyetemünk fejlődésének hajtóerejével kell megismerkednünk, amely bennünket, embereket is mozgat. Ezt ismerve tárgyaljuk az ember adottságait és lehetőségeit és természetes környezetéhez való viszonyát. Ezután felvázoljuk, miként jutottunk el a világ mai válságos állapotáig, miben áll a válság és mit tehetünk. 2. Ember a világegyetemben Már csak azért is érdemes tudnunk, mit mond a mai természettudomány az ember világban elfoglalt helyéről, mert a természettudományos eredmények befolyásolják önmagunkról alkotott képünket és ezzel hatnak viselkedésünkre. Nézzük meg, milyen volt a 20. század természettudományos világképe. A 18. századtól kezdve a 20. század első negyedéig a newtoni erő- és mozgástanra épülő természettudomány szerint a világegyetem öröktől fogva létező, térben végtelennek és közel állandó állapotú. Gépezetként fogták fel, melynek pontosan meghatározott a jövője. Nincs benne véletlen. Még a kockavetés sem igazi véletlen, ha pontosan ismernénk a feldobás szögét, sebességét, a kocka perdületét, a légáramlás milyenségét, stb., ki tudnánk számítani, hányasra esik. Úgy vélték, semmiség az ember, az egésznek nem sok gondja van vele. Ő is meghatározott. Szabadnak hiheti magát, de nem az, a szabadság csak felismert szükségszerűséget jelenthet, érveltek a tudós bölcselők, így a korszellemnek megfelelően Marx is. Szerinte nemcsak az ember viselkedését, hanem az emberiség történelmét, az egyes társadalmakat is törvények igazgatják. Marx követői más-másban látták a törvényszerűséget. Voltak akik az emberfajok közötti különbségeket tartották a történelem fő hajtóerejének, uralkodó és szolgáló fajokra osztva az emberiséget, mások a társadalmi osztályok közötti harcot tekintették a történelem kulcsának. Országlásuk borzalmas háborúkhoz vezetett és példátlan méretű tömeggyikosságokba torkollt. Sem a nemzetiszocialisták, sem a kommunisták nem éreztek ezért semmiféle személyes felelősséget. Hiszen a meghatározott világban az ember csak egy kis alkatrész, nem tehet arról, mi történik vele, nem dönthet. Mivel nincs emberi szabadság, nincs erkölcs és felelősség sem Szabadság Csak a 20. század huszas éveiben kezdett a meghatározottságba vetett hit megrendülni. A kisvilágtan (kvantummechanika), a véletlenek kikerülhetetlenségét hangsúlyozta, és ez döntő csapást mért a mindenség meghatározottságán nyugvó felfogására. A kisvilágtan az apró méretek világának mozgástörvényeit tárgyalja, ezek az elemi részek, valamint a protonok, neutronok, atommagok, atomok, molekulák, óriásmolekulák viselkedését szabályozzák. Eredendően bizonytalanok a kisvilág eseményei. A bomlékony atommagnak csak a várható élettartamát tudhatjuk, hogy ténylegesen pont mikor bomlik el, igazi véletlen, nincs fellelhető oka. Bár az atomi méretekben bekövetkező események kimenetele bizonytalan, a köznapi méretekben bekövetkező események jósolhatóságát ez általában nem befolyásolja. Míg az elektronnak az atomon belüli viselkedését 4

7 a kisvilágtan írja le, a TV képcsövében befutott pályája már a newtoni mozgástan törvényeit követi. Ugyanis nagyobb méretekre, nagyobb számú részecskére a kisvilágbeli hatások kiátlagolódnak. Vannak-e olyan esetek, amikor a kisvilágbeli bizonytalanságok oldhatják mindennapjaink meghatározottságát? Erre keresve választ ismernünk kell a kaotikus viselkedés fogalmát is. Káosz. Káoszról akkor beszélünk, ha a folyamatot leíró egyenletek megoldása nagyon más lesz, ha csak egy egy picit is más a kiindulási helyzet. Utóbbit számszerűen az egyenlet kezdőfeltételeivel adjuk meg. Nem ritkaság a káosz, a kezdeti feltételek bizonyos tartományában, tartományaiban meghatározó lehet. A káosz szemléltetésére a pillangó hatást szokás felhozni. Az északi féltekén az uralkodó szél nyugatról keletre fúj. Elképzelhető, hogy a Peking felett repkedő pillangó szárnycsapásainak hatása annyira felerősödik, hogy két-három hét múlva az USA nyugati partjainál forgószél söpör végig. Nyilván nem a pillangó, hanem a légkörben felhalmozódott hatalmas feszültség a forgószél oka. De hogy pont milyen utat követ a forgószél, már nagyon kis dolgoktól, akár a pillangó szárnycsapásától is függhet. Mindnyájan érezzük, tapasztaljuk, az ember életét is számos kaotikus esemény jellemzi. Kaotikus viselkedést mutató tartományokban a rendszer jövőjének kiszámítása lehetetlenné válik, mivel bizonyos kezdőértékeknél a jövő már teljesen véletlenszerű. Még ha ezeket az értékeket ki is hagyjuk, az őket övező tartományban a kezdőértéket teljes pontossággal ismernünk kell. Mert ha nem, a kezdeti pontatlanság egy idő után számítási hibát okoz. Bármilyen kis kerekítés a számolásban egy idő után pontatlanná teszi a jövő ismeretét, ugyanis a kezdeti bizonytalanság hatása az idő teltével exponenciálisan nő. Emiatt a világ sorsa gyakorlatilag kiszámíthatatlan, mivel a véges pontossággal számoló számítógép már a newtoni mozgástan által leírt világ jövőjét sem számíthatja ki. A világ rendszereinek szabadságáról. Bár a newtoni természettanban a kaotikus viselkedés miatt a jövő ugyan kiszámíthatatlan, de azért egyértelműen létezik. Ezt teszik kérdőjelessé a kisvilág törvényei. Ugyanis a fent említett feltevés, a kisvilágbeli bizonytalanságok köznapi méretekben való kiátlagolódása nem biztos, hogy mindig teljesül. Ez olyan nagyobb rendszerek esetén fordulhat elő, amelyek vezérlése annyira finom, hogy még a molekuláris szinten jelentkező bizonytalanságokra is érzékeny lehet. Jövőnk nem rögzített, minthogy életünk eseményeit, az emberiség fejlődését is befolyásolja a léptennyomon fellépő káosz, minthogy az atomi, molekuláris méretekben fellépő véletlen jelenségek a köznapi világ változásaivá nagyítódhatnak. Példa erre az élőlény életműködését szabályozó DNS-lánc kialakulása. Mivel a DNS, mint óriásmolekula kisvilági törvényeknek alávetett rendszer, a DNS-láncok, gének szerkezetét alakító események leírására a kvantummechanika jogosult. Ezért ezekben megjelenhetnek a kisvilágot jellemző bizonytalanságok. Már az életem kialakulásának legelső eseményében is ott volt a káosz. A magzat génállományát az anyai és apai ágról származó génállományok összege adja. Hogy épp milyen nagyszülői DNS szakaszokból áll össze az anyai és apai örökség, azt a két DNS-állományból egyetlen DNS-szálat előállító folyamat kisvilági viselkedése szabja meg. Mivel a magzat jövőbeni sorsában a DNS-láncának kialakulásakor történtek nagyon fontosak, a kezdeti véletlen folyamatok köznapi méretűvé erősödnek fel. Egy idegrendszer, agy működéséből sem lehet eleve kizárni kisvilágbeli bizonytalanságok befolyása alatt álló elemeket. Mondhatjuk, hogy igazi véletlen a világban életműködés közben bukkan elő, főleg az állat életében. Meglehet, nemrég vetették fel, hogy valamennyi esemény mögött, beleértve az eddig meghatározottnak vélteket is, a kisvilági véletlenek állnak. Azaz nincs a világban eleve döntött, lejátszott dolog. Számos állat, még a rovarok esetén is megfigyelték, hogy ugyanaz az egyed azonos külső feltételek esetén más-más választ adhat. Azaz nincs megszabva, hogy egy idegrendszer éppen mit tesz adott helyzetben, még a rovarnak is van szabadsága. Legszabadabb lény az ember, az ő idegrendszere a leginkább összetett. Elméje tudatosan, a józan ész és az erkölcs alapján is mérlegel. Emiatt bizonyos helyzetekben nem azt tesszük, amit a tudatalatti, a meghatározottságok és az igazi véletlenek összjátékaként kidolgozott, mert a döntést az értelem ellenőrizheti és akár le is tilthatja. 5

8 Adott helyzetben elsőnek az ötlik fel bennünk, ami az ösztöneink ajánlása és az addig szerzett tapasztalataink alapján a legkézenfekvőbb. Ha ezt fogadjuk el, akkor a jelen és múlt határozza meg, mi a teendő. Aki mindig csak így dönt, az csak sodródik, nem mondható szabadnak, úgy él, mint a legértelmesebb állat. Abban különbözik az állattól, hogy sokkal többet tanult, tapasztalt. Viszont azzal, ami az állattól minőségileg megkülönböztetné, hogy tudatosan mérlegelve szabadon dönthetne, nem él. Emberi szabadságomat éppen az bizonyítja, hogy képes vagyok az újra. Újra, alkotásra való készségünk bizonyítja, hogy az ember nem gépezet, hanem szabad lény. Töprengő, kereső elmémből eredeti gondolat pattanhat ki. Nem volt belém írva, nem "működésem" elkerülhetetlen velejárója. Lehet, ez a gondolat másnak is eszébe jut, jutott már, de tőle függetlenül ismertem fel, fogalmaztam meg. Olyat tervezhetek, alkothatok, amilyen eddig még nem jelent meg a világegyetemben. Szabad az emberiség mint egész, történelme, tudományos eredményei, művészete ékesen bizonyítja. Természetesen nagyon sok mindenben gépszerűen viselkedik az ember. Különösen az olyan öreg, aki szellemi megmerevedése miatt már csak ismételgeti régi önmagát, annak is egyre kisebb részét Világunk feljődésének hajtóereje Hogy jobban érthessük az ember és természetes környezete közötti viszony jellegét, vizsgáljuk meg, mit mond a természettudomány a magukat szervezni, fenntartani és alkalmazkodni képes rendszerekről. Vannak szigorúan érvényes természettörvények, ilyenek az energiamegmaradás, valamint más megmaradási tételek és csak olyan folyamatok játszódhatnak le, olyan rendszerek létezhetnek, amelyekre ezek teljesülnek. De hogy az alaptörvények által megengedett folyamatok közül ténylegesen milyenek zajlanak le, mik jöhetnek létre, a hőtan tételei szabályozzák. A világegyetem rendszerei a hőtan által előírt kiegyenlítődési folyamatok során jönnek létre. Ahogy múlik az idő, a különböző helyek közötti hőmérsékleti, nyomásbeli, feszültségbeli és más hasonló különbségek csökkennek, egészen a teljes kiegyenlítődésig. Ezek a különbségek egyúttal helyzeti energiakülönbségeknek felelnek meg. Áramlások folyamán egyenlítődnek ki a hőmérsékleti és egyéb különbségek és ezek során munka végződik. Így a kiegyenlítődéskor a teljes energia munkavégzésre alkalmas része csökken, munkavégzésre alkalmatlan energiává alakul át. Mindezt a hőtan 2. főtétele úgy foglalja össze, hogy egy folyamat csak akkor mehet végbe, ha közben a munkavégzésre alkalmatlan energia részaránya csökken. Máshogyan kifejezve, ha a munkavégzésre alkalmatlan energia részaránya, az entrópia nő. Bár a 2. főtétel teljes kiegyenlítődéshez, az energiakülönbségek eltűnésére vezet, ez nem jelenti azt, hogy a különbségek mindenhol egyszerre, fokozatosan csökkennének. Azok a folyamatok lesznek gyakoribbak, amelyek gyorsabbá és teljesebbé teszik a kiegyenlítődést, azaz hamarabb használják el, szórják szét a munkavégzésre alkalmas energiát. Ezt az elvet a legnagyobb teljesítmény elvének is nevezik, sokszor mint a hőtan 4. főtételét említik. Eszerint egy adott időpontban az a folyamat a legvalószínűbb, amely során a lehető legtöbb munka végződik. Végeredményben a hőtan főtételei serkentik az olyan, összetettebbé fejlődő, energiában gazdag, energiafaló rendszerek szerveződését, növekedését és szaporodását, melyek felépülése és működése során több munka végződik, mint egyéb más lehetséges folyamatok lezajlásakor. Éppen azért jöhetnek, jönnek létre, hogy minél gyorsabban, mennél több munkavégzésre alkalmas energia használódhasson el. Működésüket körfolyamataik, ezek összekapcsolódása teszi hatékonyabbá. Minél összetettebb a rendszer, kialakulásához és működéséhez annál több energiára lehet szükség. Még összetettebbé fejlődnek, ha ezzel több energiához juthatnak. Eközben emésztik a környezetüket, mert elragadják annak munkavégzésre alkalmas energiáit. Ezáltal a rendszer egészére teljesebb és gyorsabb lesz a kiegyenlítődés. Akkor lehet sikeres egy rendszer, ha maradéktalanul ki tudja használni a környezet energiaforrásait, de csak annyira, hogy azok megújulhassanak. Ha elhasználták az összes munkavégzésre alkalmas energiát, 6

9 összeomlanak. Energiafaló természetük miatt a teljes kiegyenlítődés jóval hamarabb lezajlik, mint nélkülük. Szerveződő rendszer az élő természet egésze is. Bolygónk felszínén a hőtan törvényei a Föld magjának kihűlését gyorsító és az egyre több napfényt megkötő folyamatok megjelenését részesítik előnyben, mert így gyorsabban csökken a Föld és a világűr közötti hőmérsékletkülönbség, valamint a melegebb napsugárzás és a világűrt kitöltő igen alacsony hőmérsékletű sugárzás hőmérséklete közötti különbség. Kezdjük megérteni, hogy a gyorsabb és teljesebb kiegyenlítődésére törekvés vezetett az egyre összetettebbé váló tengerfenéki és felszíni szerveskémiai körfolyamatok kialakulásához és az élet megjelenéséhez is. Ez hajtja a törzsfejlődés folyamatát és természettanilag ez áll az ember megjelenése mögött, általunk is gyorsabban oszlik szét, használódik el az energia. Akárcsak az állatoknál, a kívánságaink minél teljesebb, azonnali kielégítését követelő ösztöneinkbe van bevésve, hogy mind több erőforrás elhasználására törekedjünk. 195 ezer éve jelent meg az afrikai szavannán az értelmes ember. Míg az agytömeg a testtömegének csupán 2 százaléka, az agy működtetése a test által használt energia 20 százalékát emészti fel. Így is megérte, az értelmét használó vadászó-gyűjtögető ember többféle táplálékhoz férhetett hozzá, emiatt fenn tudott maradni és sikeres fajként képes volt elterjedni. Értelmünk természettörvény szabta feladata ösztöneink segítése. Bolygónk múltjának vizsgálata alapján nem állítható, hogy a felszín által felvett napenergia mindegyre csak nőtt. Volt a földtörténet során olyan időszak, amikor jóval zöldebb, azaz több napfényt megkötő volt a felszín, mint ma. Érthető miért, hosszabb időszakot tekintve a pillanatnyilag lehető legtöbb energiát szétszóró, legmeredekebbnek tekinthető út folyamatos követése szakadékokba vezethet, amelyekbe bekerülve jóval kevesebb a felhasználható energia. Nem mondható az sem, hogy az ember értelmét felhasználva eleve fenntartható módon élne. Ehhez jövőnk érdekében le kellene mondanunk bizonyos pillanatnyi előnyökről, De értelmünk természettanilag azért fejlődött ki, hogy most, az adott pillanatban minél több forrást használhassunk fel. Igaz, az értelmünkkel azt is fel tudnánk fogni, hogy így a pusztulásba sodródunk. Sajnos hiába a fenyegetés, nem figyelünk rá. Hogy miért, ezzel később foglalkozunk részletesebben Összetett rendszerek Áttekintjük, hogy a hőtan tételei milyen jellegű, az energia felhasználására, szétszórására alkalmas rendszerek létrejöttét serkentik. Hálózatok. Egy összetett rendszer, mint a nagyvállalat, társadalom, világháló, sejt, agykéreg megértését, tárgyalását nagyban segíti a rendszer hálózati ábrája. Ezt úgy készítjük, hogy a rendszer elemeit pontként jelöljük és a kapcsolatban álló elemek esetén a pontokat élekkel kötjük össze. Ránézve a hálózatra láthatjuk, hány összekötés van az elemek között, valamint hogy miféle szabályszerűség szerint kapcsolódnak az elemek egymáshoz. Különböző rendszereket ábrázoló hálózatok ugyan eltérő szabályok szerint épülhetnek fel, de az egészen más jellegű rendszert leíró hálózatok hasonlíthatnak egymáshoz. Egy hálózat összefüggőségét az jellemzi, vajon egyik pontjából hány pontot érintve lehet egy másikba eljutni. Az emberiségnek mint hálózatnak összefüggőségét az adja meg, hogy két tetszőleges ember átlagosan hány személyes ismerős közvetítésével juthat el egymáshoz. Ez a szám a felmérések szerint 6, azaz 6 ember ismeretségi körének közvetítésével bárkihez eljuthatunk. Legegyszerűbb hálózat a véletlen hálózat, ahol az elemek véletlenszerűen kapcsolódnak össze. nemrég még véletlen hálózatoknak tekintették a természetben és a társadalomban kialakult hálózatokat. Mára kiderült, ez nem így van. Véletlen hálózatú emberiségre a fenti hatlépéses szabály nem teljesül. Valakit nagyjából kétszáz másik ember ismer közelebbről, de vannak hatalmas ismeretségi körrel rendelkezők is, akik központoknak tekinthetők. Ha véletlenszerűen alakulnának ki ismeretségek, akkor a központoknak megfelelő igen nagy ismeretségi szám nem fordulhatna elő. 7

10 Központok például úgy alakulhatnak ki, ha egy növekvő hálózatban az új pontok a több kapcsolattal rendelkező pontokhoz nagyobb valószínűséggel kapcsolódnak. Ez jellemzi a világháló bővülését is. A pénzrendszerben mint hálózatban a gazdagabbak eleve több kapcsolattal rendelkeznek. Ezért nem csoda, hogy a gazdagok egyre gazdagabbak lesznek és nem sok jut a szegényeknek a gazdagodásból. Igen nagy a központokkal rendelkező hálózatok hibatűrése. Ha meghibásodnak, kiesnek elemek, általában nem rendíti meg a rendszert. Működik tovább. Pontjai felének, háromnegyedének vagy csaknem az összesnek az eltávolítása után is fennmaradhat. De ez nem jelenti, hogy a rendszer sebezhetetlen. Ha a szándékolt támadás a nagy központokat rombolja és azok közül elég sokat megsemmisít, akkor a rendszer valóban összeomlik. Egyenlőtlenségekhez vezet a központok léte, ezeket általában a 80/20 szabály írja le. Például a borsónál a szemek 80%-a a hüvelyek 20%-ában terem. Vállalatoknál a haszon 80%-át az alkalmazottak 20%-a termeli meg. Szabadpiaci gazdaságban a szántóföldek 80%-át a népesség 20%-a birtokolja. Bűnözők 20%-a követi el a bűncselekmények 80%-át. Szabadidős termékekkel kereskedőknél a vásárlók 20%-ától származik a bevétel 80%-a. Mindenre nem érvényes ez a szabály, például a világhálón a hivatkozások (linkek) 80%-a a honlapok csupán 15%-ára mutat. Egy rendszer megértésében az is segít bennünket, ha a rendszert megadó hálózatok kisebb hálózatokat, alacsonyabb szinteket tartalmaznak. Egy szint működését akkor érthetjük meg, ha alacsonyabb szintre megyünk, de hogy miért működik, annak magyarázatát magasabb szinten találhatjuk meg. Egymásba ágyazott rendszerekből áll a világ, ez egyik alaptulajdonsága. Még azt is figyelembe kell vennünk, hogy nem egyenlően erősek az egyes pontok kapcsolatai. Nemcsak a kapcsolatok száma (központok léte), a szerveződés (egymásba ágyazódás) mutat fokozatokat, hanem a kapcsolódások erőssége is. A gyenge kapcsolatok a hálózatok általános és szükséges elemei, ezek adják a kapcsolatok döntő többségét. Arányos és nem arányos rendszer. Az egyik legegyszerűbb összefüggő hálózat az egyközpontú, ahol valamennyi más pont csak ezzel a központtal van összekötve. Ha a központ és valamelyik pont közötti kölcsönhatás csupán a távolságuktól függ, akkor a rendszer arányos vagy lineáris. A viselkedését leíró egyenletek az arányos viselkedés miatt csak elsőfokú tagokat tartalmaznak. Ekkor a kezdeti kis változás a rendszer jövőjére arányosan hat, kétszer akkora változás kétszeres hatásnak, feleakkora változás feleakkora hatásnak felel meg. Emiatt az arányos rendszer jövője megbízhatóan számolható. Pontosabban ismerve a kezdőértékeket, tetszőlegesen hosszú időre előre meg tudjuk adni a jövendőbeli pályát. Ezért a káosz arányos rendszerekben nem jelenik meg. Arányos rendszerben két különböző ok együttes hatása egyszerűen annak a két hatásnak az összegződése, amelyeket a két ok külön-külön hozna létre. Ezért a rendszer részeinek összege. Bármennyire bonyolultnak tűnik is egy arányos rendszer, megérthető az egymás mellett, egymás zavarása nélkül létező összetevő elemek összegeként. Tetszés szerint szétszedhetjük, összerakhatjuk, ezzel semmi nem vész el és új sem keletkezik. Ez igen megkönnyíti az arányos jelenség leírását. Arányos viselkedést csak kevés rendszer, nevezetesen a legalacsonyabb energiájú, az alapállapotban lévő, egyensúlyi rendszer mutat. Ezért az alapállapotú atommagnak, atomnak és kristálynak leírására egyaránt kiválóan használható. Mindennapjaink rendszereinek nagy többsége az alapállapotnál magasabb energiájú, nemegyensúlyi rendszer. Míg az alapállapoti rendszerekben a rendszer elemeinek egymással való kölcsönhatásától eltekinthetünk, a magasabb energiájú rendszer elemei kölcsönhatnak egymással. Hálózataikban hurkok jelenhetnek meg, azaz bizonyos pontokból elindulva a pontokat összekötő élek mentén visszajuthatunk a ponthoz. Emiatt a rendszerben visszacsatolás lép fel, ekkor egy elem nem csak hat a többire, hanem ennek a hatásnak az eredménye visszahat sajátmagára is. Mivel a kölcsönhatások nem arányos volta, másrészt a visszacsatolások, a hálózati hurkok megjelenése miatt a rendszer már nem viselkedik arányosan, egy kétszeres hatás feleakkora vagy akár tízszer akkora változáshoz is vezethet. A káosz a nem arányos rendszerek viselkedésében jelenik meg, erre példa a már 8

11 tárgyalt pillangó hatás. A nem arányos rendszerek is lehetnek egyensúlyihoz közeli állapotban, alig mutatva kaotikus viselkedést. Káosz főleg akkor léphet fel, ha a rendszer egy eleme elég sok más elemmel kölcsönhathat, ekkor ugyanis kis változások is befolyásolhatják a teljes rendszer viselkedését. Nemarányos jelenségekre nem érvényes a szétszedhetőség és összerakhatóság elve. Két különböző ok együttes hatását vizsgálva olyan viselkedési módokat tapasztalhatunk, amelyek semmiképpen nem vezethetők vissza arra, mint viselkedik a rendszer egyik vagy másik esetben. Körülményes feladat a nemarányos egyenletek megoldása. Ha a rendszer elemei között a kölcsönhatások elég kicsik, akkor rövid távra az arányos viselkedés jó közelítést adhat. Amíg nem voltak nagyobb teljesítményű számítógépek, szinte reménytelen volt a nemarányos rendszerek tanulmányozása. Csak az utóbbi évtizedekben, a számítások gépesítésének köszönhetően indulhatott el a terület alaposabb kutatása Szerveződő rendszerek A hőtan tételei által serkentett folyamatokban az energia és anyag minél gyorsabb áramlásának segítésére egymással is összekapcsolódó körfolyamatok alakulhatnak ki. Ekkor a rendszer hálózati képét egymásba is fűződő hurkok jellemzik. Ezek bár nemarányos rendszerek, emiatt kaotikusan is viselkedhetnek, de egyensúlyihoz közeli állapotban is lehetnek. Egy szerveződő rendszer működését igen sokféle folyamat és változásra való képesség jellemzi, de a szerveződő rendszer bizonyos mennyiségek értékeit igyekszik állandónak vagy közel állandónak tartani. Bonyolultabb szerveződő rendszer hálózati képében központok mutatkoznak. Ezeknek köszönhető a hibatűrés, a körülményekhez való alkalmazkodás képessége. Minél összetettebb a rendszer, a létrehozásához és működéséhez annál több energiára lehet szükség. Még összetettebbé fejlődhetnek, ha így több energiához juthatnak. Mennél összetettebb módon működik a szerveződő rendszer, annál erősebben változtathatja környezetét. Úgy, hogy a maga számára kedvezőbb feltételeket teremtve környezete forrásait minél jobban hasznosítani tudja. Például az ember táplálkozással tartja fenn magát. Testünk épségének az az ára, hogy az élelem tápereje túlnyomórészt hővé, a táplálék anyaga pedig anyagcsere melléktermékké alakul. Környezetüket felélő rendszerek. Akkor lehet sikeres a szerveződő rendszer, ha maradéktalanul ki tudja használni a környezet energiaforrásait, de csak annyira, hogy azok megújulhassanak. Ha a környezetet valamilyen, hosszú ideig létező erőforrás élteti, újítja meg, akkor a szervező rendszer mindaddig fennmaradhat, amíg ez az erőforrás ki nem merül. Kórosan növekvő, környezetüket és így magukat is elpusztító szerveződő rendszerekre lássuk a következő példákat. Gyors szaporodásnak indul a faj, ha olyan környezetbe kerül, ahol korábban táplálék halmozódott fel. Csak a ragadozók, az élősdik vagy a kedvezőtlen természeti feltételek korlátozhatják szaporodását. Egészen addig nő a faj egyedeinek száma, amíg a felhalmozódott táplálék el nem fogy és a végkifejlet az összeomlás. Gyakran idézett példa erre a bering-tengeri Szent Máté-szigetre került rénszarvasok története. Amíg nem élt ott rénszarvas, tíz centiméter vastag rénszarvaszuzmó borította a szigetet ben egy 29 állatból álló rénszarvascsordát telepítettek a szigetre. Mivel bőségesen volt táplálék, a rénszarvasok száma gyorsan növekedhetett. Mindig az éppen meglévő létszámmal volt arányos a szaporulat és szinte minden rénszarvas elérhette az ivarérett kort és utódokat hagyott maga után ben már 1350, 1963-ban pedig 6000 rénszarvas élt a szigeten. Addigra lelegelték a zuzmót és kemény tele végzett a csordával. Csak 41 tehén és egy terméketlen bika élte meg a tavaszt. Ez a kipusztulás törvényszerű volt, mivel a rénszarvasok felszabadultak a létszámukat szabályzó hatások alól. Egyrészt nem ritkították őket a ragadozók. Másrészt nem vándorolhattak máshová, ezért a zuzmó nem újulhatott meg. Szemléletesen mutatja a rénszarvasok esete, mit jelent a túlhasználat. Amikor egy faj kedvező helyzetbe kerülve szaporodni kezd, és mind jobban terheli környezetét, akkor nem az történik, hogy az eltarthatósági határhoz közeledve a növekedés leáll és a faj egyedszáma simán beáll a terület eltartóképességének megfelelő 9

12 létszámra. Ehelyett az egyedszám az eltartható létszámának akár a többszörösére is nőhet és ezzel sokszorosan túllépi az eltartóképesség határát. Ez összeomláshoz, akár a faj teljes kipusztulásához is vezethet. Társadalmi példaként nézzük meg a kolozsvári Caritas történetét. Ennek szerveződése, tündöklése majd bukása, mely tájt szinte a teljes Románia életét befolyásolta, jól szemlélteti a szerveződés alapelveit. Egyúttal pedig alkalmas arra, hogy a gazdaság működésének rendellenességeit is szemléltetesse tavaszán indult a Caritas. Azt ígérte a belépőknek, hogy három hónap elmúltával a csatlakozáskor befizetett összeg nyolcszorosát fizeti vissza. Indokolt óvatosság kísérte az indulást. Amikor viszont három hónap múltán megkezdődtek a kifizetések, a Caritas népszerűsége rohamosan nőni kezdett. Főleg azért, mert a kifizetések jegyzéke egy helyi újságban folyamatosan megjelent. Mindenki ellenőrizhette, hogy rokona, munkatársa, szomszédja valóban nyert-e. Képtelen történetek keringtek a Caritas pénzének eredetéről, így az is, hogy a szerb fegyverkereskedelem jövedelmét ily módon osztják szét Románia nélkülöző népének őszéig a játék egyre több és több belépőt vonzott nyarán a Románia valamennyi részéről érkezettek napokat álltak sorba a Caritas pénztárainál, hogy megtakarított vagy kölcsönkért pénzüket befizethessék. Mértékadó becslések szerint a Caritas története során négymillió befizetést fogadott. Kolozsvár hangulatát az aranyláz kifejezés jellemezhette a legjobban. Többszörösükre növekedtek a lakás- és telekárak. Hihetetlenül meggazdagodott a város, természetesen az ország más tájain élők pénzéből. Arattak a kereskedők, szállásadók, személyfuvarozók, mindenki önfeledten költekezett októberében omlott össze a játék, amikor a lap közölte, hogy a nyertesek névsora néhány napig technikai okokból nem jelenik meg. Ekkor már a Caritas pénztárkönyveiben Románia éves költségvetéséhez hasonlítható összegek szerepeltek. Most vált a tömegek számára hihetővé, amit a szabadelvű sajtó korábban is írt, miszerint a Caritas a belépők pénzeit osztja szét. Ha az újonnan belépők több mint nyolcszor akkora pénzt fizetnek be, mint amennyit a három hónappal azelőtt csatlakozók felvesznek, akkor a játék életképes. Viszonylag hosszabb létét a Caritas részben annak köszönhette, hogy a játék fokozatosan egész Romániára kiterjedt. Másrészt a nyertesek között sokan nem vették fel a nekik járó összeget, hanem újabb három hónapra berakták. Jól szemlélteti a Caritas példája, mit jelent a szerveződő rendszer számára a nyitottság és kapcsolatok. A Caritast a benne résztvevők kölcsönös érdeke tartotta fenn és a nyitottság, az egyre több új belépő nélkül kezdettől fogva életképtelen lett volna. Ha egy rendszer eleve csak növekedve létezhet, mint a Caritas vagy más pilótajátékok, előbb-utóbb pusztulnia kell. Most nézzük meg, mi történik egy állammal, ha annak szervezete növekedésre épül. Példa erre az Oszmán Birodalom, melyet terjeszkedésre épülő, csak a szultántól függő államszervezet jellemzett. Földbirtokot kaptak a katonák a szolgálatért és ennek fejében katonáskodniuk kellett. De földjük tulajdonjoga a szultáné maradt, aki bármikor visszavonhatta adományát. Ezért a katonáknak létérdeke volt az állandó háborúskodás, mert csak így őrizhették meg birtokukat illetve juthattak újabb földhöz. Ezért a birodalom egyre több háborút robbantott ki. Ehhez még több katona kellett, akiknek még több földre volt szüksége, ezért újra hódítani kellett, de ehhez még újabb háborúk kellettek. Egyre nőtt az Oszmán Birodalom területe. Időlegesen megkapott birtokaikat a katonák igyekeztek minél jobban kizsigerelni. Ám a növekvő birodalom igazgatásával és a háborúkkal járó gazdasági terheket az államkincstár egyre kevésbé bírta elviselni. Kezdték megnyirbálni az egyes katonai csoportok kiváltságait, ami megzavarta a hadsereg működését. Így az önmagán túlnőtt Oszmán Birodalom ereje lassacskán megroppant Az élővilág egésze, mint rendszer Talán még ma is békésen legelhetne a Szent Máté-sziget rénszarvascsordája, ha a szigeten lett volna ragadozó. Általánosan is igaz, hogy egy életközösség fennmaradásának alapja a sokféleség, a fajok sokasága. Az együttélő fajok egymásra utalva és egymással versengve alakítják ki az egyensúlyi állapotot. Nézzük meg példának a Felvidéken élő vaddisznók és az őket is vadászó farkasok esetét. Megfigyelték, hogy azokon a területeken, ahol nincs farkas, a vaddisznók állományát járványos betegségek tizedelik meg. Ahol viszont él farkas, ott a vaddisznók egészségesek. Egyszerű a magyarázat. Mivel a gyengébb állatok könnyebben 10

13 betegedhetnek meg, a járványokat elsősorban ők terjesztik. A farkas, erejével takarékoskodva, csak a legbiztosabb zsákmányt, a gyenge, könnyen elkapható állatot veszi üldözőbe, nem úgy, mint a vadász, aki a legnagyobb, legszebb példányt szeretné elejteni. Ezzel a farkas járványok fő terjesztőitől szabadítja meg a vaddisznókondákat. Talajélettan. Az élőrendszer energia- és anyagforgalmát egymásba is kapcsolódó körfolyamatok sokasága alkotja. Valamennyi tápláléklánc nagyobb körfolyamatok része. Például a levél > levéltetű > hétpettyes katica > veréb > karvaly lánc a levéllel indul és a szárazföldi növényzetet a talaj élteti. Egyszerű szervetlen vegyületekkel, elsősorban vízben oldott nitrogénsókkal, kálisóval és foszfátokkal táplálja a talaj növényt. Ezek azután a talaj élővilágának anyagcsere folyamatainak végtermékeként jutnak vissza a talajba. A talaj élővilágát pedig a talajba jutó jutó növényi és állati eredetű szerves anyag, mint a talajra hullott levél, a korhadó növényi részek, az állati anyagcseretermékek és az elhullott állatok tetemei éltetik. Így a fenti, a levéllel kezdődő tápláléklánc a talaj élővilágát is magába foglaló körfolyamat része. A szárazföldi élővilág körfolyamatait hajtó erőforrás a naperő, a napfény megkötését a növények végzik. A talaj élővilágának otthont adó termőréteget, televényföldnek idegen eredetű szóval humusznak nevezzük. A talaj valamennyi fontos tulajdonságát, így a termékenységét, vízháztartását, levegősségét és lazaságát a televényföld állapota határozza meg. A talajbeli táplálékláncok a talajra majd a talajba kerülő szerves anyagokat lebontó paránylényekre (mikroorganizmusokra) épül. A paránylények anyagcsere végtermékei között ott vannak a növényeket tápláló nitrogén, kálium és foszfor vegyületek is. Azaz míg az talajt a végsősoron a talajból tápanyagokat felvévő növények és a belőlük élő állatok éltetik, a talaj a növényeket táplálja. Mint tárgyaltuk, az élet, a földi élővilág megjelenésének és fejlődésének hajtóereje a minél több napenergia elnyelése és szétszórása. Körfolyamatok egymásba kapcsolódásán és összjátékán alapul az élővilág is. Nagy adagokban, vörös színű sugárzásként nyel el a növény napfényt. Az elnyelt és szerves vegyületekben raktározott naperő azután az anyagcsere folyamatokban keletkező hőként szabadul fel, szóródik szét. Miközben az élővilág napfényt nyel el és hőt sugároz ki, azalatt az élővilág egésze által megkötve tartott napenergia állandó marad. Azonban a megkötött fényerő egy kisebb hányada nem jut vissza a világűrbe, hanem a tetemek anyagának egy része a tavak és tengerek fenekére süllyedve kikerülhet az élővilág körfolyamataiból. Ezek a körfolyamatokból kiesett szerves vegyületek később tőzeggé, vagy a föld mélyében szénné, kőolajjá és földgázzá alakulnak. 3. Emberi adottságainkról és értékeinkről Ahhoz, hogy az emberi cselekvés jellegét, a történelem mozgatórugóit, a fordulatok, válságok jellemzőit tanulmányozhassuk, foglalkoznunk kell az ember természetben elfoglalt helyével valamint az ember adottságaival és értékeivel. 195 ezer évvel ezelőtt jelent meg a mai ember. Ha az állatok és emberek viselkedését összevetjük, a különbség minőségi. Míg egyazon állatfaj egyedei ugyanabban a helyzetben nagyjából ugyanazt teszik, különböző emberek azonos helyzetben más és más módon viselkedhetnek. Ennek oka az, hogy míg az állatot elsősorban ösztöneik vezérlik, az embert az ösztönös viselkedés mellett a tanult, begyakorolt, belénevelt készségek és az értelme által felügyelt akarati cselekvések is jellemzik. Miközben az érzetei és ösztönei által meghatározott állat a pillanatnak él, az ember képes előre is tekinteni. Ez az embert jelentő görög szó, az antroposz egyik jelentése, felfelé, előre, messzire nézőt is jelent Ősi életmódunk Emberelődeink Afrikában fás ligetekkel tarkított füves pusztán, a szavannán éltek. Kedves az ilyen táj az embernek. Bármilyen vidéken éljen is a kicsi gyermek, ha tájképeket lát, egyértelműen a fűves-ligetes vidék 11

14 tetszik neki a legjobban, itt érezzük otthon magunkat. Bár ezt későbbi élmények elnyomhatják, csaknem mindenki vágyik kertes házra. Természetünket ősi életmódunk tanulmányozásával érthetjük meg. Alig pár évtizede az ősi, több tízezer éves életmódot követő ausztrál bennszülöttek és a Kalahári-sivatag peremén élő kungok életét részletesebben is tanulmányozhatták az évekig közöttük élő, nyelvüket is megtanuló néprajztudósok és az ősi életmódra vonatkozó ismereteink elsősorban az ő munkáikon alapulnak. Ezek a csoportok nagyon nehéz természeti viszonyok között éltek és élnek. Azért maradhattak meg, mert másnak addig még nem kellett a kietlen térség. Legalább 60 ezer évvel ezelőttig, az Afrikából való szétszóródásig, valamennyi ember ilyen csoportban élhetett, legtöbbjük még 12 ezer évvel ezelőtt is. Társainkra nagyon erősen rá vagyunk utalva fős csoportban élt az ember a szavannán, mert csak erőiket egyesítve tudtak védekezni a csapatosan támadó oroszlánok ellen. Égő botokkal vagy kőzáporral riasztották el az oroszlánt, ez a védekezés csak együttesen, egymást is figyelve és segítve lehet hatékony. Természetes adottságunk, hogy amikor sokan vagyunk együtt, az egyének gondolkodása egységesül, elnyomódnak az egyéniséget jellemző vonások, meggondolások, felvillanások. Nem lehet, hogy a gáton dolgozók közül bárki máshogyan értse az utasítást. Valóban, az eredeti ötlet általában az egyedül lévő ember elméjéből szokott kipattanni. A nagygyűlések, tömegrendezvények, vallási szertartások fő eleme az együtt lévő emberek egybehangolása, egységesítése. Együtt kell élni, ez beépült az ember ösztöneibe. Tartoznunk kell egy, a családnál nagyobb, de nem túl nagy, legfeljebb fős csoporthoz. Ha megnézzük a címjegyzékeinket, vagy a Facebook és más hasonló rendszereket, hogy kiket ismerünk közelebbről, hány embert tartunk komolyabban számon, kiderül, hogy főről van szó. Csoportja tagjaiért az ember áldozatokat is kész hozni és képes alávetni saját érdekeit e nagyobb közösség érdekeinek. De az együttműködés csak a csoporton belülre vonatkozik. Csoporton kívüliek másnak, versenytársnak számítanak, akiket félre lehet vezetni, be lehet csapni, meg lehet téveszteni. Mindez benne van az ösztöneinkben és ez nem akármilyen gondot jelent a nagylétszámú társadalmak számára. Mivel csak a többiekkel együtt boldogulhatunk, emberközpontú az értelmünk, elménk elsősorban az emberi viszonyokkal való foglalkozásra összpontosít. A természetes környezetünk élő és élettelen elemeit is hajlamosak vagyunk emberszerű tulajdonságokkal, viselkedéssel jellemezni. A csoport csupán pár napra elegendő élelemet tart magánál. Nincs állandó lakhelyük, az egyes gyümölcsökért és egyéb táplálékért sokszor tíz kilométernyit gyalogolnak. Átlagosan 2-4 órát dolgoznak naponta, csak a vadászatokra kell több idő. Egyetlen bőrzsákban elfér a holmijuk. Nincs az eszközeiknek különösebb értéke, könnyen elkészíthetőek. A megfigyelt gyűjtögető-vadászó csoportokban élők jó egészségben, magas, esztendő közötti életkort érnek meg. Változatosan, egészségesen táplálkoznak, sokat mozognak, hajszoltság és felesleges feszültségek nélküli kiegyensúlyozott életet élnek. Csak a csecsemőket fenyegeti nagyobb veszély, de ha megérik az első életévüket, attól fogva jók az életkilátásaik. Ösztöneinkbe ivódott az évszázezredeken keresztül folytatott vadászó-gyűjtögető életmód. Nem kellett a szavannán a jövőre gondolni, takarékoskodni, gazdálkodni, minden nap gyűjthettek maguknak. Emiatt nincs bennünk a takarékosság ösztöne, nincs olyan öröklött belső hajtóerőnk, ami a jövőre tekintésre ösztönözne. Értelmünk elsősorban a jelenre figyel és a jelent igyekszik a legjobbá tenni. Emiatt a fenyegető veszéllyel az ember legtöbbször csak akkor kezd foglalkozni, ha az már észlelhető. Ha valami fenyeget, és azt mondják, néhány éven belül bajba kerülhetünk, arra odafigyelhetünk, ám ha olyanról hallunk, ami öt éven túl törhet ránk, hajlandók vagyunk azt puszta riogatásként kezelni és nem törődünk vele. Ősi gyűjtögető-vadászó életmódunk ösztönöröksége az az öröm is, amit akkor érzünk, ha találunk valamit. Gomba, szamóca és más vadon termő gyümölcs, növény gyűjtése felüdítő élmény. A szerencsejáték iránti fogékonyság, a nyerni vágyás is ősi örökségünk. Szervezetünknek szüksége van a zsírra, a cukorra és a sóra, ám ezekhez a szavannán nehéz hozzájutni. Emiatt különösen jólesik a zsíros, az édes és a sós, belénk van írva, hogy vágyjunk az ilyen táplálékokra. Egy vándorló csoport népessége nagyobb mértékben nem nőhet. Mennie kell a többiekkel a várandós és pici gyermeket nevelő nőnek is és a gyermekeket is állandóan magukkal kell vinniük. Nem lehetséges, hogy 12

15 az egyik gyermek még csecsemő és az idősebb testvére csak egy-két évvel korosabb. Az idősebb testvérnek már együtt kell mennie a felnőttekkel. Éppen ezért a felnevelhető gyermekek születése között eltelt időszak meglehetősen hosszú, 4-6 esztendőnyi. Sokáig, évekig szoptatnak az anyák. Ez nem csupán a gyermekek táplálását könnyíti meg, teszi egészségesebbé, hanem egyúttal fogamzásgátlás is. Nem megfelelő időszakban fogant gyermeket nem nevelhetnek fel, elhagyják. A magzatkorban kialakult mintegy 400 ezer petesejtből mindig a legjobb állapotú petesejt érik be és az idő teltével a rosszabbak kerülnek sorra. Amint a nő elmúlt 35 éves, csökken kisebb az esélye annak, hogy a petesejt megtermékenyülhet, és ha megtermékenyül, nő annak az esélye, hogy a gyermek nem lesz egészséges. Mivel a sok mozgás, az állandó vándorlás miatt csak húsz éves korára válik fogamzásra képessé a nő, három-négy gyermeknél többe aligha nevelhet fel. Mivel csak keveset nevelhetnek fel, a gyemek igen nagy kincs. Megtartható gyermekeit éveken át nagy figyelemmel és szeretettel gondozza az anya. Szükségünk van erre, mert a ma született csecsemő nagyon fejletlen az állatok kicsinyeihez képest. Nézzük a hozzánk sokmindenben hasonlító állat, a disznó malackáit. Akár tizenöt malacot is fialhat a koca. Amint az első világra jött, azonnal négylábra áll és szalad megkeresni a legduzzadtabb csecset és elkezd szopni. A következő malacka azzal kezdi, hogy nekiesik az elsőnek, el akarja dúrni a jó helyről. Míg a malacka máris csaknem mindent tud az életről, az emberke csak hosszú évek át sajátítja el, mint élhet meg. Ez természetes, elménknek roppant sokat kell tanulnia. Közel hatéves koráig a kisgyermek ösztönösen ragaszkodik az édesanyjához, a felnőtthöz. Tőlük tud igazából tanulni, nem a kortársaitól. Tanulmányozva a ma még fellelhető vadászó-gyűjtögetők gyermeknevelési szokásait, megállapították, hogy gyermekeik lelkileg egészségesebb, fejlettebbek, értelmesebbek, mint a mai fogyasztói társadalmakban nevelt gyermekek. Ennek okai a következők: - nem verik, bántják a gyermeket, hanem gyakran felveszik, ölelgetik, dédelgetik. - azonnal foglalkozni kezdenek a csecsemővel, ha az sírni kezd vagy nyugtalanná válik. Ezzel nem kényeztetik el, hanem megelőzik, hogy az ingerültséggel ártalmas vegyületek árasszák el az agyat és ezzel segítik az agy nyugodt, kiegyensúlyozott fejlődését. - legjobb, ha 2-5 éves koráig szophat a gyermek, mert az immunrendszere 6 éves korára fejlődik ki és az anyatej fehérjéi az immunrendszer építőelemeiként szolgálnak. - sokat játszik a gyermek különböző életkorú társakkal, a változatos, gyakori játszadozás nélkül megnő a lelki betegségek, rendellenességek valószínűsége. - a gyermeket nemcsak az anyja és az apja, hanem számos más felnőtt is szereti és segít a gondját viselni. - a természetes szülés folyamata olyan hormonok sokaságával árasztja el az anyai szervezetet, amelyek segítik a csecsemővel való foglalkozást. Mivel az emberi élet hatalmas érték, a vadászó-gyűjtögetők ösztönesen kerülik az erőszakot. Ha kevés a hely, mert csoportok száma nőtt, szétvándorolnak. Nincs miért harcolni, hiszen nincsenek felhalmozott, elragadható javak. A másik elleni erőszak tanult viselkedés. Bár fegyverek jóval hamarabb léteztek, ember elleni használatukra a leletek szerint először csak ezer évvel ezelőtt került sor. Az között zajló amerikai polgárháború csatáit elemezve, a lőszer felhasználását és a fegyverek ütközet utáni állapotát felülvizsgálva döbbent rá a hadvezetés arra, hogy a katonák legfeljebb 20%-a képes ölni. Ezek nagy többsége korábban komoly lelki megrázkódtatást szenvedett, érzelmileg kiégett egyének. Az USAban a II. világháború után bevezetett módszerek, a céltábla helyett mozgó emberi alakú lemezekre lövetés, valamint a kegyetlen, érzelmeket kiégető kiképzés vezetett el oda, hogy a 20%-os arányt a hatvanas évekre, a vietnami háború időszakára 90%-ra sikerült növelni. Az így kiképzettek között az öngyilkosok aránya az amerikai átlag kétszerese. 13

16 3.2. Ösztöneink Ösztöneink közül kettő különösen fontos, a lét- és a fajfenntartási ösztönünk. Létfenntartási ösztönünk - ragadd meg!. Létfenntartási ösztönünk az élelem kereséshez kötődik. Vadászógyűjtögető őseinknek gyorsan, hatékonyan és együtt kellett gyűjtögetni, jobban szét sem szóródhattak, mert csak így védekezhettek az oroszlánok ellen. Minél hamarabb mennél többet kellett összegyűjteniük és mindenkinek magának kellett összeszedni a szükséges élelmet. Ezt szolgálja létfenntartási ösztönünk, amely azt követeli meg, hogy amit meglátsz és megkívánsz, azonnal szerezd meg magadnak. Ne hagyd ott, mert a másik felveheti, mire újra ráakadhatnál. Nagyerejű őskép áll létfenntartási ösztönünk mögött. Tantalusz kínjai példázzák jellegét, akit örök éhséggel és szomjúsággal büntettek az istenek. Nyakig vízben, tóparton állt, ám nem olthatta szomját, mert ha lehajolt, a vízszint lesüllyedt, akár a pocsolyás tófenékig. Ha éhségében a feje fölött lógó, érett, kívánatos gyümölcsöktől roskadozó ág felé nyúlt, egy hirtelen szélroham felcsapta az ágat. Ez a kép valamennyiünk tudatalattija mélyén ott ül és azt sugallja, ha nem elégíted ki azt, amit most megkívántál, nélkülözés fenyeget. Vadászó-gyűjtögető őseink számára a tárgyak nem sokat jelentettek, bolondnak tartották a hozzájuk ragaszkodókat. Érthető miért, állandóan mozogtak, vinni kellett a holmijukat, úgyhogy a tulajdon egyben teher is volt, halmozása nem érte meg. Sőt veszélybe sodorta a felesleges dolgokat cipelőket, ők fáradtak el hamarabb, ők voltak a sérülékenyebbek, őket ragadhatta el könnyebben az oroszlán. Azaz az anyagias embert a természetes kiválasztódás elvetette. Más miatt vált az ember anyagiassá. Fajfenntartási ösztönünk - versengj!. Az állatvilágban a fejlettebb fajok egyedei vetélkednek egymással, rangsor alakul ki közöttük. Általában a hímek vetélkednek és az eredmény az, hogy a legéletképesebbeknek lesz utóda vagy több utóda. Ez igaz az emberre is, a férfiak között alakul ki a rangsor. Vetélkedésük nem korlátozódik a nemzésre való képesség bizonyítására, hanem a család fenntartására, a gyermekek nevelésére való képesség is számít. A nő választ, ám a kiválasztott férfit magához kell tudni vonzania és meg is kell tudni tartania. Együtt járhat a férfiak közötti vetélkedéssel, hogy az egy adott területen tevékenykedő férfi igyekszik minél többet kihozni magából. Ez a nőkre kevésbé jellemző, mert bár a géneket tekintve ugyanolyan jó matematikusok és egyebek lehetnének, de ösztönösen a családdal kapcsolatos általános feladatokra készülnek. Ez mutatkozik meg abban, hogy ugyan a hajvágás és főzés jellegzetesen női feladat, de a főszakács és a mesterfodrász inkább férfi. A vadászó-gyűjtögető egyéni jótulajdonságaival emelkedhet ki, ki gyorsabb, erősebb, ügyesebb, szebb, ki tud több történetet, éneket. A rangsor természetes módon alakul ki, a vetélkedés alkalmi, nem jár állandó hajszával, nem vezet folyamatos versengésre. Nincs a csoportban különösebb munkamegosztás, kivéve a kor és a nem szerinti feladatokat. Mindenki élelem után jár. Nem tud a csoport főnököt, munkaszervezőket eltartani. Nincsenek rendet fenntartó intézmények. Csoporton belüli vitáikat megbeszélésekkel, békítéssel rendezik. Ha a helyzet két egyén között végképp elmérgesedik, egyik csoportot vált. Nincsenek törvények, a közös dolgokat együttesen vitatják meg és így találnak megoldást. Mindenki egyenlő, de természetesen a személyiség, testi erő, értelem és a vadászatokban, harcokban tanúsított ügyesség fontos tényezők. Befolyásolják, ki mennyire vesz részt a döntésekben. Mivel egyenlőnek lenni természetes állapotunk, ösztönösen visszautasítjuk a születési előjogokat és azt, hogy más egyéb miatt eleve fölénybe legyenek velünk szemben. Nehezen viseli el az ember, hogy dönthetnek felőle anélkül, hogy abba beleszólása lehetne. Nemrég közölt felmérések szerint a társadalmi ranglétra magasabb fokain állóknak jobb az egészségi állapota, magasabb a várható életkora. Ez független attól, mennyire gazdag és ténylegesen milyen felépítésű a társadalom. Mindez az alávetettség embert nyomorító hatását fejezi ki. Ez magyarázza a mindenkori egyenlőségi mozgalmak népszerűségét. 14

17 Ösztönössé, beépültté vált a becsületérzetünk is, nemrég találták meg az agykérgünkben a központját. Egy kísérletben emberpárok viselkedését vizsgálták. Egyikük kap 20 dollárt, hogy ossza meg a társával. Ugyan ő dönt, mennyit ad a másiknak, de ha a társa nem fogadja el a neki felajánlott részt, akkor egyikük sem kapott semmit. Legtöbbször méltányosan, fele-fele arányban osztoznak. Viszont ha az osztásra jogosult arcátlanul úgy döntött, hogy csak alig ad a másiknak, mert az annyinak is örülhet, és ha felháborodna, akkor ő, a sértett sem kap semmit. Ilyen esetekben a sértett személy becsületérző központja igen erősen kezd működni kezd és a legtöbb esetben a sértett azt választja, hogy inkább semmit sem kap, mintsem hogy ilyen becstelenség megessék. Ez az agyterület éves korra fejlődik ki teljesen. Természetes módon segítenek egymáson a csoport tagjai. Ösztöneinkbe íródott az is, hogy a kapott segítséget viszonozni kell. Nem azonnal, de tudom, tartozom és idővel törlesztenem kell. Segítek, mert bennem van, ez nem egyszerű jóság, hanem rám nézve is kedvező következményei lesznek a jövőben. Már a vadászó-gyűjtögető csoport tagjai, az egymást nagyon jól ismerő emberek is tartottak a hazugságtól és félrevezetéstől. Ösztönösen rögzült bennünk, hogy a hazugság kis hazugság, igaz dolgok közé van becsempészve, hogy hihető legyen. Mivel a csoportban mindenki jól ismert mindenkit és a körülményeket is, a nagy hazugság azonnal lelepleződött és elkövetője rögtön ellehetetlenült. Csak kicsit lehetett hazudni és emiatt ösztöneinkbe íródott, hogy aki hazug, az nagyrészt igazat mond és csak kisebb dologban vezet félre. Így ma védtelenek váltunk a nagy hazugsággal szemben. Hiszen a képernyőkön és a közéletben gyakran szereplőket, merthogy sokat látjuk őket, a tudtalattink csoportunkhoz tartozónak sorolja. Így a kép- és hangcsatornákból áradó nagy hazugságot, amíg a hazudozó le nem bukott, elhisszük, csak a részletekben kételkedünk. Nem tűrheti a csoport a lógósokat, a segítőkészséggel visszaélőket, a haszonlesőket, bünteti őket. Súlyosabb esetben kirekesztették maguk közül. Ha valakitől például megvonták a nevét, az illetőnek megszakadtak a kapcsolatai. Ezzel szinte mindent elveszítve, búskomorságba merülve gyorsan megbetegedett és meghalt. Ösztöneinkbe van írva, - nemrég mutatták ki, - hogy a segítőkészséggel visszaélőket, potyázókat, ingyenélőket meg kell büntetni. Ezt önzetlen büntetésnek nevezik, azaz akkor is büntetek, ha ez nekem egyébként fáradságos és kellemetlen. Fenntartható a szavannán élő vadászó-gyűjtögetők életmódja, nem károsította a természetes élőhelyeket, nem zavarta meg a természetes folyamatok rendjét, megőrízte a fajokat, nem pusztított ki közülük. Csak az élővilág elenyészően kicsiny részét használták fel céljaikra és csak a tűz kismértékű használatával változtatják környezetüket. Európában a cigányság hagyományos csoportjai őrzik, amennyire most lehet, az édeni, vadászó-gyűjtögető élet egyes elemeit. Hagyományos cigány életmód. A vándorló, táborokban élő, majd a letelepített, zárt tömbökben lakó cigányságot nem vonzotta a nem cigányok társadalma. Közösségükhez való kötődésük elsődleges oka a boldogság fő forrását adó jó emberi kapcsolataikban és a természethez való bensőséges viszonyukban rejlik. Ezek az értékek tették édenivé az ősi, gyűjtögető-vadászó életmódot folytató embercsoportok életét és a cigányság öntudatlanul is ragaszkodott hozzájuk, már amennyire ezt az utóbbi évezredekben a letelepedett népek között tehette. Jó a természetben élni, sokat mozogni, változatosan táplálkozni, mindez az egészséges életmód része, ezt az életet a cigányság a végsőkig igyekezett követni. Nem csoda, hogy a tábori életet élő cigány csoportokat csak kemény kényszerítő intézkedésekkel tudták letelepíteni. Minden cigány testvérnek számított, a csoporton belül önzetlenül, egymást feltétel nélkül segítve éltek, magántulajdon nélkül. Fontos jellemzője a cigány közösségeknek a szabadság és egyenlőség, mindkettő féltett kincsük. A cigányok előljárója, a vajda a közösségből okosságával, nagyobb tudásával, a szokások, a körülmények jobb ismeretével tűnt ki, azért hallgattak rá. Képtelen a cigány elviselni, ha valaki nem a saját erényeivel tűnik ki, hanem a vagyona, beosztása, rangja miatt tartja különbnek magát másoknál. Ám ez, ahogyan az ősi időkben is, csak a csoporton belüliekre vonatkozott, a csoporton kívüliek már versenytársak, akiket meg lehet rövidíteni, be lehet csapni, akiknek a beteg lovat el lehet egészségesként adni. De ha loptak is mástól, csak annyit, amennyire feltétlen szükségük volt és a zsákmányt elosztották egymás között. Bizony a világ népei nem a csoporton belüli önzetlen viselkedésükről ismerték meg a 15

18 cigányokat, legfeljebb azt vették észre, mennyire összetartók. Ami a nem cigányok számára jóval feltűnőbb, a külsőkkel szemben megengedett cselekedetek sokasága, a csalás, a lopás, más magántulajdonának semmibe vétele. Emiatt az európai és más népek a cigányokban inkább a társadalmi törvények áthágóit, tolvajlásra, csalásra hajlókat látták, akiktől óvakodni kell, mert rászedhetik a törvénytisztelő embert. Mának él a cigány, akárcsak az ősidők embere. Míg a nem cigány nyáron és a hideg beállta előtt gyűjti az erdőből a tüzelőt, a cigány akkor megy fáért, ha már fáznak. Ezért is hamis azt gondolni róluk, hogy a segélyért szülik meg a gyermeket. Már csak azért sem vetetik el a gyermeket, mert a cigány hiedelem tiltja a magzat elvételét. Hisznek a halálon túli életben és a halál után a műtött, művi vetélésen átesett valaki nem lesz teljes értékű. 4. Elménk működéséről Agykérgünk, a szürkeállomány kb. 2 milliméternyi vastag. Mintegy harmincmilliárd idegsejtből áll. Ezerszer annyi agysejtünk van, mint az egyébként értelmes állatnak tartott macskának. Minden egyes idegsejtnek több ezer vagy tízezer kapcsolódása van más idegsejtekhez. Az agykéreg alatt elhelyezkedő fehérállományt az idegsejteket összekötő rostok kötegei alkotják. Kéregsejtjeink a magzati kor nyolcadik hetétől a tizennyolcadik hetéig alakulnak ki. Hogy egy adott idegsejt milyen más idegsejtekhez kapcsolódhat, öröklött adottságok szabják meg. De hogy ténylegesen milyen kapcsolatok jelennek és maradnak meg, nem a gének, hanem a kapott ingerek határozzák meg. Ismétlődő külső inger hatására idegsejtek kapcsolódnak össze, hálózódások jelennek meg. Agykérgünk behálózódása már a magzati lét harmadik hónapjában elkezdődik. Nagyon szoros kapcsolatban áll a magzat az anya szervezetével, felfogja és feldolgozza anya szervezetében történt folyamatokat, közöttük az anya magzata iránti érzelmeit is. Mindez a gyermek DNSláncának a génjei működését szabályzó részében rögzül és befolyásolja későbbi élete lefolyását. Míg az újszülöttnek még százmilliárd idegsejtje van, egyéves korra már csak harmincmilliárd marad, mivel azok az idegsejtek, amelyek nem kaptak elég sok ingert, természetes módon felszívódnak. Fellelhető az ember és az állat közötti különbség az ember agy fejlődésének folyamatában is. Legtöbb állatnál az idegrendszer kialakulása születéssel lezárul. Képesek az állatok is tanulni, de csak annyira, amennyire agyuk születéskor rögzült állapota megengedi. Viszont az ember agya élettanilag is fejlődik. Az erősebben igénybe vett agyterületek körzetében a hajszálerek kiterjedtebb, sűrűbb hálózattá szerveződnek. Az agy, az idegrendszer végleges kialakulása a testi növekedés lezárulásával fejeződik be, kb. 18 éves korig tart. Agyunk teljesítőképessége - mivel a tanulással és egyéb szellemi tevékenységgel az idegsejtek huzalozódása, azaz a fehér állomány szerkezete egyre összetettebbé válik - az újabb kutatások szerint átlagosan 48 éves korig javítható. Emiatt agyunk nemcsak a gyermekkorban, de felnőtt korban is állandóan fejlődő, folyamatosan változó rendszer. Agykérgünk úgy tanul, hogy az együtt előforduló dolgokat egymáshoz köti, ahogyan Pavlov kutyái is összekötötték a csengő hangját az etetéssel. Agyunk nagyon sok mindent megőriz abból, ami életünkben velünk történik és ezen mint nyersanyagon folyamatosan dolgozik. Akkor tud valamit hosszabb időre elraktározni, ha azt a rákövetkező anyag nem nyomja el. Ha a két közlés között megvan a 2-3 másodperc ülepedési idő, akkor a kapott tudás bekerül az átmeneti tárba. Aki tagoltan, szabatosan beszél, azt megértjük. Épp arra törekszik a pergő nyelvű szélhámos, hogy figyelmünket elterelje valódi szándékáról. Éjszaka, alvás közben tárolódik, mentődik el a napközben tanult anyag. Ezért vizsgaidőszakban is eleget kell aludni, nem szabad kihagyni az éjszakai alvást. Hiába tanuljuk át az éjszakát, mivel nem aludtunk, a tanultak nem rögzülnek megfelelően. Ha igen komoly megrázkódtatás ér valakit, jól teszi, ha a rákövetkező éjszaka nem alszik el. Így a megrázó eset emléke nem hagy annyira mély nyomot benne. Agyunk működését, feladatmegoldó képességét jól szemlélteti az alábbi, Esterházy Péterrel történt eset. Középiskolás korában kapott egy matematika versenyfeladatot. Teljes hetet gyötrődött vele, sikertelenül. Lejárt a határidő, el is feledkezett az egészről. Talán két hónap telt el, amikor egy este, egész mással volt 16

19 akkor elfoglalva, váratlanul kipattant a fejéből a megoldás. Elméje akaratától függetlenül is foglalkozott vele, és amint elkészült, tudatosította. Hasonló tapasztalatai bármelyikünknek lehetnek. Tudásunknak csupán egy tört része tudatosítható, nagyobb része az ún. hallgatólagos tudás része. Polányi Mihály, a fogalom megalkotója ennek létezését, milyenségét a következő módon is szemlélteti. Szomszédomat jól ismerem. Bárkitől meg tudom különböztetni, akárhány ember közül ki tudnám választani. De magamnak sem tudom elmondani, hogyan. Adhatok személyleírást, de ez másnak nem elegendő a tökéletes azonosításhoz. Általában nem tudom megindokolni, miért rokonszenves vagy ellenszenves számomra valaki. Elmém aszerint minősíti őt, mennyire emlékezteti azokra, akik korábban kedvesek voltak velem, segítettek, vagy pedig ellenkezőleg, ártottak, bántottak. Vannak olyanok, akik a naposcsibéről rövid vizsgálattal meg tudják mondani, kakas avagy jérce lesz-e belőle. Tudják, hogy a csibét hol tapintják meg, de hogy ebből miként állapítják meg a nemét, ezt már nem képesek másokkal közölni. Viszont a tevékenység tanítható. Mondja a tanítványnak, vegye kézbe a csibét, tegye vele ugyanazt, amit ő, és becsülje meg, kakas avagy jérce van-e a kezében. Ezután az oktató közli vele, talált-e. Napokon vagy akár heteken keresztül tanulva fokozatosan javul a találati arány, és végül a tanítvány is nagy biztonsággal meg tudja mondani a csibe nemét Tudattalan és tudatos Az agykutatás egyik fontos eredménye szerint nem a valóságot látom, hanem annak bennem előállítható képét. Elménk a világban történteket nem egyszerűen, felvevőgépként rögzíti, hanem a már ismertekkel, tapasztaltakkal összevetve értékeli, minősíti és tárolja azokat. Ennélfogva az ember a világból csak azt veheti észre, azt látja meg, amit vagy amihez hasonlót már ismer. Azaz az ember csak olyan dolgokat foghat fel a világból, ami, vagy amihez hasonló már megvan benne. Elsősorban azokra a dolgokra figyel fel, amelyek a benne kialakult rendszernek megfelel. Ami ennek ellentmond, azzal aligha tudunk mit kezdeni. Döntéseink meghozatalát ez az elmében fokozatosan kiépülő rendszer olymódon befolyásolja, hogy az egyén a világról kialakult képe alapján a lehetőségei közül sokat eleve elvet. Ezt a nevelés, tanulás és tapasztalás során kialakult kiválasztó rendszert szokás az egyén felfogásának, világszemléletének nevezni. Képzeljük magunkat a vizsgálóbíró helyzetébe, fel kell tárnia, mi történhetett, pontosan mi, miképpen zajlott le. Szemtanúkat hallgat ki, akik egymásnak ellentmondó dolgokat is mondhatnak. Tudja a vizsgálóbíró, ez úgy is lehetséges, hogy senkisem hazudott. Csak beállítottságuknak, neveltetésüknek, korábbi tapasztalataiknak megfelelően más-más dolgok ragadta meg figyelmüket. Ezért elméjük a történteket különbözőképpen dolgozta fel. Vannak az eseménysornak olyan elemei, amelyeket az elme korábbi tapasztalatai alapján pontosan azonosított, ezeket hűen adja vissza. De teljes történetet mondok, ami úgy áll össze, hogy a pontosan leírt elemek közötti részeket az elmém kiegészíti, összeilleszti. Erről nem tudok és ezért az általam mondott leírást a valósággal azonosítom. Ellentmondhatunk egymásnak, anélül, hogy bármelyikünk hazudna. Ezért a vizsgálóbíró megfelelően kérdezve tisztázza, hogy az adott tanú alkatának, műveltségének, korának ismeretében vallomásából mi fogadható el tényként. Tanácsos kerülni, hogy a tanú még kihallgatása előtt megismerkedhessen mások vallomásával, a többiek és a sajtó véleményével. Ha a vallomások teljesen egybecsengenek, akkor a vizsgálóbíró tudja, hogy félre akarják vezetni. Összejátszanak a tanúk, mert bűnrészesek, vagy megfélemlíthették, esetleg megvesztegették őket. Az összefüggések keresése. Meglehetősen egyszerű az állati elme. Összeveti a környezet érzékszervek által adott képét az elmében tárolt helyzetek képeivel, mintázataival, megnézi, melyikkel egyeztethető, majd az idegrendszer az ehhez rendelt utasítást hajtja végre. Nagyrészt ösztönös az állati viselkedés, veleszületett, mikor mi a teendő. Valamennyi emlős, így az ember ma született picinye is tudja, miként kell ráharapni az emlőbimbóra. Tanul az állat is, így a kis csókának meg kell tanulnia, kik az ellenségei. Amikor kirepül a fészekből, szülei figyelik, és ha macska, ember vagy más ellenség mutatkozik, azonnal vészjelzést adnak. 17

20 Ennek hatására a kis csóka elméjébe beíródik az ellenség képe és később ha ilyet vesz észre, menekül. Csak az életterében előforduló helyzetekkel foglalkozik az állat elméje, ezt viszont tökéletesen teszi. Elménk jóval többre képes, mint az állaté. Egyrészt sokkal több mintázatot raktároz és kezel. Másrészt az ember nemcsak életének korai szakaszában képes tanulni, mint az állatok nagy többsége, hanem később is, továbbá a nyelv is segíti a tanulást. Ennek köszönhetően az ember a bolygó szinte valamennyi térségében megélhet. Abban elménk az állatéval közös, hogy ismerős élethelyzetben, azaz ha az érzékszerveink adta mintázatnak megvan az elménkben a megfelelője, akkor azonnal meghozzuk és végrehajtjuk a döntést. Ekkor csak elménk tudatalatti tartománya működik és a benne felgyűlt ösztönös és tanult mintázatokhoz hasonlítva, azokkal összevetve hoz és hajt végre döntést. Tudatalattink az ösztöneinkhez kötődő fogalmakat érti a legjobban, ilyenek a nélkülözés és a bőség, a szeretet, a nemiséghez kötődő képek, a biztonság és a veszély, a fenyegetés, hatalmas és gyenge, a rangsor, rokon, testvér, idegen, segítség, megtévesztés, félrevezetés, büntetés, önzés, önzetlenség és hasonlók. A megérzés és a felismerés során mintázatok közötti összefüggésekre bukkanunk. Bizonytalan és kényelmetlen az ellentmondásokkal szabdalt világban élni, ezért ragaszkodunk ahhoz, hogy igenis úgy van valami, ahogyan elképzeljük. Bízunk, sőt sokszor vakon bízunk a megérzéseinkben, felismeréseinkben. Rendezettebbnek látja világot a valóságosnál. Így érezzük jobban magunkat. Igen gyakran kevésből vonunk le következetést és utána úgy teszünk, mintha komolyabb tényanyag birtokában jutottunk volna hozzá. Ami tény erősíti, azt felnagyítjuk, ami ellentmond neki, azt elhanyagoljuk. Ritkábban van szükség az értelem, a tudatos részünk közbelépésére. Nemcsak a szervezet életműködésére irányuló tevékenységek, de az érzékelésre, a járásra, közlekedésre, írásra, a zeneművész ujjainak akaratlan mozgására irányuló cselekvések túlnyomó többsége is önműködően valósulnak meg, mert megtanultuk, begyakoroltuk őket. Jól betanult, beidegződött tevékenységeinket a tudatos ellenőrzése nélkül is megfelelően végezzük. Amikor teniszezünk, a tudattalan határoz, miként fogadjam, üssem vissza a labdát. Tudatosan csak azt figyelem, hogy sikerült-e. Hasonlóan, amikor vezetni kezdek, eleinte szerfölött nehéz. Mozdulataimat, figyelmemet állandóan ellenőriznem kell, vajon a tanult szabályok szerint tevékenykedem-e. Később már könnyebb lesz a vezetés, mert a gyakorlás hatására rögzültek bennem a megfelelő műveletek és kezd menni magától. A tudatalatti és tudatos küzdelme. Akkor is dönt a tudatalattink, ha nincs benne az adott élethelyzetnek pontosan megfeleltethető kép vagy mintázat. Ekkor a benne tárolt hasonló helyzeteket elemezve dönt. Képletesen szólva ezek mindegyike hozzászól és amelyik helyzet jobban hasonlít, annak a szava nagyobb súllyal számít. Ám ezt a döntést a tudatalatti, bár megvan benne az, hogy tökéletesen működve a legjobbat hozza ki, nem hajthatja azonnal végre értelmünk, elménk tudatos részének jóváhagyása nélkül. Úgy fél másodperc múlva kerül fel a hozott döntés a tudatalatti által mellékelt indoklás kíséretében a tudati övezetbe. A tudatos agyműködésünk, az értelmünk csak az indoklással foglalkozik, a józan paraszti ész és az erkölcs alapján mérlegeli a tudatalatti által küldött indoklást, hogy elfogadható-e vagy nem. Ha nem megfelelő, visszaküldi a tudatalattinak, más, jobb indoklást kérve. Ha a tudatalatti erre képtelen, akkor általában eláll a vágyott cselekvéstől. Ha a tudatos jóváhagyja a küldött indoklást, akkor a döntés szándékká, akarattá válik és a megfelelő eszközöket találva az egyén megcselekszi azt. Érthető a tudatalatti és a tudatos közötti feladatmegosztás. Egyszerűen nem férhetünk hozzá mindahhoz a tudatalattiban lévő anyaghoz, amiken vágyaink, törekvéseink, döntéseink alapulnak. Képtelenség valamennyi ismeretünket tudatosan vizsgálni, sohasem érhetnénk a végére és nem hozhatnánk döntést. Másodpercenként 11 milliónyi adatot dolgoz fel idegrendszerünk, ezek közül legjobb esetben jó ha 40 tudatosodik. Már a tudatalatti szintjén - amelynek eszköztárát az ösztönök és az élet során eddig megtanultak, berögzültek, megtapasztaltak összessége alkotja, helyesen kellene döntenünk. Hallgatólagos tudásunknak kellene minél jobban illeszkednie a világ valóságához. A kínai számára a tao útjának követése éppen ennek feleltethető meg. Amikor az érzem és a szív szavakat használjuk, a tudatalattira, az értem és az ész szavakkal a tudatosra utalok. A szív és az ész, az érzelem és az értelem, azaz a tudatalatti és a tudatos harcáról min- 18