A KÖRÖMGOMBA CANESPRO KENŐCS:

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A KÖRÖMGOMBA CANESPRO KENŐCS:"

Átírás

1 A KÖRÖMGOMBA A körömgombát különböző gombafajok okozzák, a kéz vagy a láb körmének szabad szélén jelentkezik először az elváltozás, majd átterjed a köröm többi részére. A gombával fertőzött köröm barázdássá és törékennyé válik. A köröm fokozatosan elszíneződik, elvékonyodik, töredezik és lemezessé válik. Uszodákban, szaunákban, meleg, párás helyeken könnyen terjed. A zárt cipők, a műszálas zoknik is kedveznek a terjedésének. A körömgomba kezelésére az utóbbi időben nagyon sok készítmény jelent meg, különböző módszerek, egyiket heti egyszer, másikat napi kétszer alkalmazzuk. A sok lehetőség közül mindenki a saját idejéhez mérten ki tudja választani a neki megfelelőt, ehhez szeretnénk egy kis segítséget nyújtani. CANESPRO KENŐCS: Naponta 1x alkalmazzuk. Este 10 perc meleg vizes áztatás után, szárítsuk meg a lábat, majd a beteg körömre vékony rétegben vigyük fel a Canespro kenőcsöt, majd ragasszuk le a dobozban található tapasszal. 24 óra elteltével, vegyük le a kötést, majd 10 perc meleg vizes áztatás után a körömkaparó segítségével próbáljuk eltávolítani a meglágyult, fertőzött körmöt. Ezt követően ismételten vigyük fel a fertőzött körömre a Canespro kenőcsöt napig ismételjük, amíg már nem lehet ilyen meglágyult fertőzött körömdarabot levakarni. A Canespro kenőcs csak a gombával fertőzött területre hat, a környező egészséges területek érintetlenek maradnak. Ha sikerült a fertőzött körmöt eltávolítani utána a Canesten plus kenőcsöt alkalmazzuk 4 hétig.

2 BATRAFEN KÖRÖMLAKK: Másnaponta 1x alkalmazzuk. Az első alkalmazás előtt az érintett területet a mellékelt dörzspapíros körömreszelővel távolítsuk el. Az első hónapban másnaponta 1x, a második hónapban hetente 2x, utána hetente 1x vigyük fel a lakkot vékony rétegben. Heti 1x a körömlakk réteget távolítsuk el a mellékelt izopropil-alkoholos kendővel, majd a körömreszelővel távolítsuk el a beteg körömfelületet, amennyire tudjuk. A kezelés időtartama a 6 hónapot ne haladja meg. AMOROLFIN TEVA, LOCERYL és NEOLAQUE KÖRÖMLAKKOK: Az alkalmazásuk egyforma, hetente 1x alkalmazzuk. Reszeljük le a körmöt a mellékelt körömreszelő segítségével, töröljük át a tisztítókendővel, majd vékony rétegben vigyük fel a lakkot a mellékelt spatula segítségével, amennyiben nagyon vastag a köröm a kezelést heti 2x alkalmazzuk. 1 hét elteltével először távolítsuk el a lakkot, majd az előbbi lépéseket ismételjük meg. Kézkörmök esetében 6 hónap, lábkörmök esetében 9-12 hónapig folytassuk a kezelést megszakítás nélkül.

3 MYCOSAN ECSETELŐ: Naponta 2x alkalmazandó 4 héten át, majd napi 1x kezelés elegendő, míg a köröm visszanyeri eredeti állapotát. Egy héten egyszer csiszolja le a fertőzött körömfelületet, naponta 2x vékony rétegben ecsetelje be. Várja meg, míg megszárad. Megelőzésére is alkalmas, naponta 1x alkalmazzuk. EXCILOR KRÉM: Naponta 2x alkalmazzuk. A köröm teljes gyógyulásáig. Az Excilor használata előtt távolítsa el a körömlakkot, majd az applikátor segítségével vonja be a fertőzött körömfelületet és a köröm alá is juttasson bőséges mennyiséget. Hagyja megszáradni. Az alkalmazás során enyhe bizsergő érzés lép fel, azt jelenti, hogy hat a készítmény.

4 CHINOFUNGIN STIFT: Naponta 2x alkalmazzuk 4 héten át. 4 hét után napi 1x, amíg az egészséges köröm meg nem jelenik. Használat előtt távolítsa el a körömlakkot. Az applikátor segítségével vonja be a fertőzött köröm teljes felületét. Nem szükséges a köröm előzetes reszelése. A terméket kupakkal lefelé tárolja, hogy elkerülje a termék kiszáradását. Várjon pár percet a köröm megszáradásáig. Megelőzésre is alkalmas, naponta 1x alkalmazzuk. NAILREPEL STIFT: Naponta 2x alkalmazzuk. 3 hónapig vagy a köröm teljes gyógyulásáig. A körmökről távolítsunk el minden szennyeződést. A köröm stiftet használjuk a köröm teljes felszínén és még a körmök alá is jutassunk belőle. 1-2 perc a száradási idő.

5 NALOC OLDAT: Naponta 1x alkalmazzuk, lefekvés előtt, 3-6 hónapig, a köröm teljes lenövéséig. Köröm reszelés nélkül, jutassa az oldatot a fertőzött köröm felszínére és a körmök széle alá. Hagyja néhány percig száradni. NAILNER STIFT: Naponta 2x alkalmazzuk 4 héten át, majd a köröm teljes lenövéséig naponta 1x alkalmazzuk. Használat előtt távolítsa el a körömlakkot. Nem szükséges a köröm csiszolása.

6 SCHOLL ECSETELŐ: Naponta 1x alkalmazzuk, 3-4 hónapig. Használat előtt távolítsuk el a körömlakkot, reszeljük le a mellékelt reszelővel előtte a fertőzött körmöt, majd vigyük fel a körömre, hagyjuk rászáradni. KITONAIL KÖRÖMLAKK: Naponta 1x alkalmazzuk, 12 hónapig. Nem szükséges reszelni, a körömlakk felvitele után 6 óráig nem szabad megmosni, másnap ismételjük. Kockázatok, mellékhatások, alkalmazás tekintetében kérjen tanácsot gyógyszerészeinktől és asszisztenseinktől!

Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára. Loceryl 50 mg/ml gyógyszeres körömlakk. amorolfin

Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára. Loceryl 50 mg/ml gyógyszeres körömlakk. amorolfin Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára Loceryl 50 mg/ml gyógyszeres körömlakk amorolfin Mielőtt elkezdené alkalmazni ezt a gyógyszert, olvassa el figyelmesen az alábbi betegtájékoztatót, mely

Részletesebben

A GOMBA OKOZTA KÖRÖMFERTŐZÉSEKRŐL ÁLTALÁNOSSÁGBAN

A GOMBA OKOZTA KÖRÖMFERTŐZÉSEKRŐL ÁLTALÁNOSSÁGBAN A GOMBA OKOZTA KÖRÖMFERTŐZÉSEKRŐL ÁLTALÁNOSSÁGBAN A köröm gombás fertőzése az egyik leggyakoribb (és legtitkoltabb) felnőttkorban előforduló bőrgyógyászati betegség, ami gyakrabban a láb, ritkán a kéz

Részletesebben

Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára. Canespro kenőcs bifonazol, karbamid

Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára. Canespro kenőcs bifonazol, karbamid Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára Canespro kenőcs bifonazol, karbamid Mielőtt elkezdi alkalmazni ezt a gyógyszert, olvassa el figyelmesen az alábbi betegtájékoztatót, mert az Ön számára

Részletesebben

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót!

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! BETEGTÁJÉKOZTATÓ TERVEZET BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA

Részletesebben

KÖRÖMÁPOLÓ STÚDIÓ PROFESSZIONÁLIS HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ. Megjegyzések:

KÖRÖMÁPOLÓ STÚDIÓ PROFESSZIONÁLIS HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ. Megjegyzések: Megjegyzések: PROFESSZIONÁLIS KÖRÖMÁPOLÓ STÚDIÓ HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ Az UV gél felvitele: Az ecsettel vigyen fel UV gélt a körömre. Az ecsetet mártsa az UV gélbe, egyik oldalán húzza le az üveg száján a

Részletesebben

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót!

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! FIGYELEM!!! z alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! Skinoren krém Skinoren krém Mielőtt elkezdené alkalmazni ezt a gyógyszert,

Részletesebben

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót!

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! BETEGTÁJÉKOZTATÓ BETEGTÁJÉKOZTATÓ Mielőtt elkezdené gyógyszerét alkalmazni,

Részletesebben

Hasonlóképp fontos, a bútorok éles széleit egy műanyag védővel ellátni, hogy ne okozzanak kárt a padlóban.

Hasonlóképp fontos, a bútorok éles széleit egy műanyag védővel ellátni, hogy ne okozzanak kárt a padlóban. TISZTÍTÁS ÉS ÁPOLÁS Nem csak a helyes használatról, hanem a megfelelő tisztításról és karbantartásról tájékozathatjuk önt, a lehető leghosszabb élettartam eléréséhez. Az egész FITNICE kollekcióra garanciát

Részletesebben

DERMOBALANCE ALAPKEZELÉS NAGYON SZÁRAZ, DEHIDRATÁLT BŐRRE

DERMOBALANCE ALAPKEZELÉS NAGYON SZÁRAZ, DEHIDRATÁLT BŐRRE DERMOBALANCE ALAPKEZELÉS NAGYON SZÁRAZ, DEHIDRATÁLT BŐRRE A kezelési idő: 90 perc Lépések: 1 Make-up eltávolítása 2 Letisztítás 3 Tonizálás 4 Peeling 5 Tonizálás 6 Vérbőség fokozás 7 Tonizálás 8 Iontoforézis

Részletesebben

DERMOBALANCE ALAPKEZELÉS VEGYES BŐRRE

DERMOBALANCE ALAPKEZELÉS VEGYES BŐRRE A kezelési idő: 90 perc DERMOBALANCE ALAPKEZELÉS VEGYES BŐRRE Lépések: 1 Make-up eltávolítása 2 Letisztítás 3 Tonizálás 4 Peeling 5 Tonizálás 6 Vérbőség fokozás 7 Tonizálás 8 Iontoforézis v. ultrahang

Részletesebben

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót!

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! FIGYELEM!!! z alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! Kedves betegünk! Mielőtt elkezdené alkalmazni ezt a gyógyszert, olvassa el

Részletesebben

A lencsehasználat és ápolás megtanítása

A lencsehasználat és ápolás megtanítása A lencsehasználat és ápolás megtanítása Bevezetés A páciensnek adott utasítások és tanácsok minősége hatással van a lencseviselet sikerességére Még a gyakorlott lencseviselőket is pontos, naprakész utasításokkal

Részletesebben

Aquabase Plus Vízbázisú bázisfesték rendszer

Aquabase Plus Vízbázisú bázisfesték rendszer 2008.07.22. A TERMÉKEK KIZÁRÓLAG SZAKMŰHELYBEN HASZNÁLHATÓAK KÓD Aquabase Plus Vízbázisú bázisfesték rendszer MEGNEVEZÉS P989- Aquabase Plus Kevert színek P990- Aquabase Plus alapszín, sima P991- Aquabase

Részletesebben

60 SECOND TM FACE LIFT. Arcfeszesítő Használati útmutató

60 SECOND TM FACE LIFT. Arcfeszesítő Használati útmutató 60 SECOND TM FACE LIFT Arcfeszesítő Használati útmutató FIGYELMEZTETÉSEK Kérjük, figyelmesen olvassa el a használati útmutatót és őrizze meg későbbi tanulmányozás céljára. A készüléket 8 év feletti gyermek

Részletesebben

PATTEX ÖTLET- TÁR. 16 ötlet otthona szépítéséhez MINŐSÉG

PATTEX ÖTLET- TÁR. 16 ötlet otthona szépítéséhez MINŐSÉG PATTEX - TÁR 16 ötlet otthona szépítéséhez MINŐSÉG 1. A fal átalakítása még sosem volt ilyen egyszerû: tiszta, gyors és könnyû munka! Vigye fel a ragasztót a tartópanelekre. 1mp Rögzítse a falra. Nyomja

Részletesebben

HÁZI PEDIKŰR 1) PEDIKŰR TOJÁS

HÁZI PEDIKŰR 1) PEDIKŰR TOJÁS HÁZI PEDIKŰR HU Használati útmutató Köszönjük, hogy megvásárolta termékünket. Az első használat előtt olvassa el figyelmesen a használati útmutatót. A terméket csak olyan személyek használhatják, akik

Részletesebben

Professional PW-460 Kétkomponensű Poliuretán Parkettalakk

Professional PW-460 Kétkomponensű Poliuretán Parkettalakk Professional PW-460 Kétkomponensű Poliuretán Parkettalakk Vízbázisú, kétkomponensű parkettalakk Kiemelkedően magas kopásállóság Kiválóan áll ellen vegyszereknek és UV sugárzásnak Magas fokú hő- és vízállósság

Részletesebben

KÉT ÖSSZETEVŐBŐL ÁLLÓ FESTÉK Matt félmatt félfényes - fényes HASZNÁLATI UTASÍTÁS: KEZELENDŐ FELÜLET ELŐKÉSZÍTÉSE FELHASZNÁLÁS

KÉT ÖSSZETEVŐBŐL ÁLLÓ FESTÉK Matt félmatt félfényes - fényes HASZNÁLATI UTASÍTÁS: KEZELENDŐ FELÜLET ELŐKÉSZÍTÉSE FELHASZNÁLÁS MAGYAR ICE KÉT ÖSSZETEVŐBŐL ÁLLÓ FESTÉK Matt félmatt félfényes - fényes Víz alapú kettős összetevőjű tartós festék. Megőrzi a fa természetes színét, könnyedén felvihető a felületre (görgő vagy ecset).

Részletesebben

Canesten bőrgomba elleni termékek pénz visszafizetési garancia Igénylő átal kitöltendő spontán mellékhatás jelentés

Canesten bőrgomba elleni termékek pénz visszafizetési garancia Igénylő átal kitöltendő spontán mellékhatás jelentés JEGYZŐKÖNYV Canesten bőrgomba elleni termékek pénz visszafizetési garancia Igénylő átal kitöltendő spontán mellékhatás jelentés Ezt a keretes részt a Bayer Hungária Kft. tölti ki! A jelentés érkezésének

Részletesebben

KÉZÁPOLÁS FESTŐKÖNYV MASSZÁZSTERV

KÉZÁPOLÁS FESTŐKÖNYV MASSZÁZSTERV KÉZÁPOLÁS FESTŐKÖNYV MASSZÁZSTERV Diagnosztizálás Szubjektív tünetek: Objektív tünetek: A diagnosztizálás során kézápolást kizáró ok nem merült fel. 2 Kezelési terv 1. Kézápolás- francia manikűrrel A manikűr

Részletesebben

LIFT PLUS 60 SECOND FACE LIFT. Arcfeszesítő Használati útmutató

LIFT PLUS 60 SECOND FACE LIFT. Arcfeszesítő Használati útmutató LIFT PLUS TM 60 SECOND FACE LIFT Arcfeszesítő Használati útmutató FIGYELMEZTETÉSEK Kérjük, figyelmesen olvassa el a használati útmutatót és őrizze meg későbbi tanulmányozás céljára. A készüléket 8 év

Részletesebben

60 PERCES TISZTÍTÓ PREMIUM KEZELÉS LES PURIFIANTES

60 PERCES TISZTÍTÓ PREMIUM KEZELÉS LES PURIFIANTES 60 PERCES TISZTÍTÓ PREMIUM KEZELÉS LES PURIFIANTES A kezelési idő: 60 perc A kezelés célja: a tiszta, ápolt bőr Mélytisztítás, a bőr a tökéletes hygiéniai állapotának elérése és további kezelésekre való

Részletesebben

Betegtájékoztató CAVERJECT 20 MIKROGRAMM POR ÉS OLDÓSZER OLDATOS INJEKCIÓHOZ

Betegtájékoztató CAVERJECT 20 MIKROGRAMM POR ÉS OLDÓSZER OLDATOS INJEKCIÓHOZ CAVERJECT 20 MIKROGRAMM POR ÉS OLDÓSZER OLDATOS INJEKCIÓHOZ Caverject 10 mikrogramm por és oldószer oldatos injekcióhoz Caverject 20 mikrogramm por és oldószer oldatos injekcióhoz alprosztadil HATÓANYAG:

Részletesebben

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót!

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! Betegtájékoztató tervezet (2006 BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ

Részletesebben

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót!

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! Mielőtt elkezdené gyógyszerét alkalmazni, olvassa el figyelmesen az alábbi

Részletesebben

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót!

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! OGYI fejléces papír BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA Tetran

Részletesebben

SEGÉDANYAG: Benzalkónium-klorid, dinátrium-edetát, tisztított víz és 3,6%-os sósav a ph beállításához.

SEGÉDANYAG: Benzalkónium-klorid, dinátrium-edetát, tisztított víz és 3,6%-os sósav a ph beállításához. SPIRIVA RESPIMAT 2,5 MIKROGRAMM INHALÁCIÓS OLDAT Spiriva Respimat 2,5 mikrogramm inhalációs oldat tiotropium HATÓANYAG: Tiotropium. Az adagolt dózis 2,5 mcg tiotropium befújásonként (két befújás tartalmaz

Részletesebben

Fogorvosi rendelõkben használatos fogfehérítõ rendszer. Biztonságos, gyors, egyszerû fogfehérítési eljárás DENTAMERICA

Fogorvosi rendelõkben használatos fogfehérítõ rendszer. Biztonságos, gyors, egyszerû fogfehérítési eljárás DENTAMERICA Everbrite Fogorvosi rendelõkben használatos fogfehérítõ rendszer Biztonságos, gyors, egyszerû fogfehérítési eljárás Everbrite DENTAMERICA fogfehérítõ rendszert fogorvosi használatra fejlesztették ki. A

Részletesebben

Gyógyszerkészítéstani alapismeretek, gyógyszerformák

Gyógyszerkészítéstani alapismeretek, gyógyszerformák Gyógyszerkészítéstani alapismeretek, gyógyszerformák II. félszilárd készítmények /kenőcs, kúp nevezéktan 2016 Propedeutika Gyógyszertechnológiai és Biofarmáciai Intézet Gyógyszerforma Gyógyszerkészítmény

Részletesebben

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót!

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! FIGYELEM!!! alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! Elosalic kenőcs BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA Elosalic

Részletesebben

Wellion CALLA Light Vércukormérő-műszer

Wellion CALLA Light Vércukormérő-műszer Wellion CALLA Light Vércukormérő-műszer Wellion CALLA Light Színt hoz az életébe 4 divatos színben Jobb olvashatóság a legmagasabb kontraszt által Wellion CALLA Light Egyszerűen kezelhető Zárt egységek

Részletesebben

MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA

MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA SZINTVIZSGA SZAKMAI GYAKORLATI FELADAT Kozmetikus feladat Szakképesítés azonosító száma, megnevezése: 51 7812 01 KOZMETIKUS A szintvizsga időtartama: Elérhető maximális

Részletesebben

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót!

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK

Részletesebben

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót!

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! Mielőtt elkezdené gyógyszerét alkalmazni, olvassa el figyelmese Mielőtt elkezdené

Részletesebben

Betegtájékoztató LATANOPROST PFIZER 0,05 MG/ML OLDATOS SZEMCSEPP. Latanoprost Pfizer 0,05 mg/ml oldatos szemcsepp latanoproszt

Betegtájékoztató LATANOPROST PFIZER 0,05 MG/ML OLDATOS SZEMCSEPP. Latanoprost Pfizer 0,05 mg/ml oldatos szemcsepp latanoproszt LATANOPROST PFIZER 0,05 MG/ML OLDATOS SZEMCSEPP Latanoprost Pfizer 0,05 mg/ml oldatos szemcsepp latanoproszt HATÓANYAG: Latanoproszt. SEGÉDANYAG: Benzalkónium-klorid 50%, nátrium-klorid, nátrium-dihidrogén-foszfát-monohidrát

Részletesebben

AROMA TESTKEZELÉSEK KEZELÉSI ÚTMUTATÓ

AROMA TESTKEZELÉSEK KEZELÉSI ÚTMUTATÓ AROMA TESTKEZELÉSEK KEZELÉSI ÚTMUTATÓ AROMA TESTKEZELÉS BÕRPUHÍTÁS, NYUGTATÁS Csak radírozás Radírozás +masszázs Radírozás +önbarnítás 35 perc Simító Cukor-Kiwi Testradír - A vendég a hátán fekszik. Nagy

Részletesebben

Használati utasítás Olvassa el figyelmesen a használati utasítást, és gyœzœdjön meg róla, hogy megértette azt, mielœtt a gépet használatba veszi.

Használati utasítás Olvassa el figyelmesen a használati utasítást, és gyœzœdjön meg róla, hogy megértette azt, mielœtt a gépet használatba veszi. Használati utasítás 355 Olvassa el figyelmesen a használati utasítást, és gyœzœdjön meg róla, hogy megértette azt, mielœtt a gépet használatba veszi. Magyar Szimbólumok A SZIMBÓLUMOK MAGYARÁZATA VIGYÁZAT

Részletesebben

Hajók, daruk és vízbe kerülő fémszerkezetek felületvédelme

Hajók, daruk és vízbe kerülő fémszerkezetek felületvédelme Budalakk Innova Kft. Budapest, 1044, Váci út 40. Tel: (1) 369-7406, Fax: (1) 369-7413 http://www.budalakkinnova.hu festekudvar@budalakkinnova.hu Hajók, daruk és vízbe kerülő fémszerkezetek felületvédelme

Részletesebben

281XP 288XP. Használati utasítás. Magyar

281XP 288XP. Használati utasítás. Magyar Használati utasítás 281XP 288XP Olvassa el figyelmesen a használati utasítást, és gyœzœdjön meg róla, hogy megértette azt, mielœtt a gépet használatba veszi. Magyar A fırészen látható szimbólumok: A SZIMBÓLUMOK

Részletesebben

Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára. Dermovate kenőcs klobetazol-propionát

Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára. Dermovate kenőcs klobetazol-propionát Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára Dermovate kenőcs klobetazol-propionát Mielőtt elkezdené alkalmazni ezt a gyógyszert, olvassa el figyelmesen az alábbi betegtájékoztatót, amely az Ön

Részletesebben

Tisztító készlet. Professzionális eszközök a fugázott felületek tökéletes tisztításához.

Tisztító készlet. Professzionális eszközök a fugázott felületek tökéletes tisztításához. Tisztító készlet Professzionális eszközök a fugázott felületek tökéletes tisztításához. TISZTÍTÓSZEREK ÉS TISZTÍTÓESZKÖZ SZIVACSOK ÉS TARTOZÉKOK Fuga-Wash Eco 4 Spatulya BEDOLGOZÁS Öko-kompatibilis tisztítószer

Részletesebben

Szülői útmutató az első 10 napra

Szülői útmutató az első 10 napra Szülői útmutató az első 10 napra 1. Hogyan tartsuk a babát? Bármennyire is törékenynek és sebezhetőnek érezzük újszülöttünket, ne féljünk hozzáérni! Kutatások bizonyítják, hogy azok a babák, akiket naponta

Részletesebben

Betegtájékoztató HYPEROL TABLETTA. Hyperol tabletta karbamid-peroxid. HATÓANYAG: 1,00 g karbamid-peroxid tablettánként. SEGÉDANYAG: Citromsav.

Betegtájékoztató HYPEROL TABLETTA. Hyperol tabletta karbamid-peroxid. HATÓANYAG: 1,00 g karbamid-peroxid tablettánként. SEGÉDANYAG: Citromsav. HYPEROL TABLETTA Hyperol tabletta karbamid-peroxid HATÓANYAG: 1,00 g karbamid-peroxid tablettánként. SEGÉDANYAG: Citromsav. JAVALLAT: A Hyperol tabletta az alábbi esetekben alkalmazható: -fertõtlenítés;

Részletesebben

L E G T R A I N E R GYVC-008. Használat elõtt figyelmesen olvassa el a tájékoztatót!

L E G T R A I N E R GYVC-008. Használat elõtt figyelmesen olvassa el a tájékoztatót! LEG_TARINER.qxp 2007.08.03. 9:06 Page 1 L E G Használat elõtt figyelmesen olvassa el a tájékoztatót! T R A I N E R GYVC-008 A VIVAMAX Leg Trainerrel Ön otthonában, kényelmesen edzheti lábait és fenekét,

Részletesebben

Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára. nasic pur 0,5 mg/ml + 50 mg/ml oldatos orrspray kisgyermekeknek

Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára. nasic pur 0,5 mg/ml + 50 mg/ml oldatos orrspray kisgyermekeknek Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára nasic pur 0,5 mg/ml + 50 mg/ml oldatos orrspray kisgyermekeknek xilometazolin-hidroklorid és dexpantenol Mielőtt elkezdi alkalmazni ezt a gyógyszert,

Részletesebben

A diabeteses lábbeli, a költséghatékony prevenció DR MEZŐ RÓBERT JAHN FERENC DÉL-PESTI KÓRHÁZ CSEPELI KÖZPONTI REHABILITÁCIÓS OSZTÁLY

A diabeteses lábbeli, a költséghatékony prevenció DR MEZŐ RÓBERT JAHN FERENC DÉL-PESTI KÓRHÁZ CSEPELI KÖZPONTI REHABILITÁCIÓS OSZTÁLY A diabeteses lábbeli, a költséghatékony prevenció DR MEZŐ RÓBERT JAHN FERENC DÉL-PESTI KÓRHÁZ CSEPELI KÖZPONTI REHABILITÁCIÓS OSZTÁLY A fejlett világban a diabetesesek egészségügyi költségeinek 40%-t a

Részletesebben

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót!

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! FIGYELEM!!! z alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! Mielőtt elkezdené gyógyszerét alkalmazni, olvassa el figyelmese BETEGTÁJÉKOZTTÓ:

Részletesebben

Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára. Bactroban 20 mg/g orrkenőcs mupirocin

Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára. Bactroban 20 mg/g orrkenőcs mupirocin Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára Bactroban 20 mg/g orrkenőcs mupirocin Mielőtt elkezdi alkalmazni ezt a gyógyszert, olvassa el figyelmesen az alábbi betegtájékoztatót, mert az Ön számára

Részletesebben

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót!

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! Candibene 100 mg hüvelytabletta BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ

Részletesebben

Tartásjavító program, törzsizom erősítő gyakorlatokkal

Tartásjavító program, törzsizom erősítő gyakorlatokkal Tartásjavító program, törzsizom erősítő gyakorlatokkal Ez a fejezet elsősorban azoknak szól, akiknek bár vannak gerinc (nyaki, háti, deréktáji) problémáik, panaszaik, azonban diagnosztizált deformitásuk

Részletesebben

HATÓANYAG: Natalizumab. 300 mg natalizumab, 15 ml koncentrátumot tartalmazó injekciós üvegenként (20 mg/ml).

HATÓANYAG: Natalizumab. 300 mg natalizumab, 15 ml koncentrátumot tartalmazó injekciós üvegenként (20 mg/ml). TYSABRI 300 MG KONCENTRÁTUM OLDATOS INFÚZIÓHOZ TYSABRI 300 mg koncentrátum oldatos infúzióhoz natalizumab HATÓANYAG: Natalizumab. 300 mg natalizumab, 15 ml koncentrátumot tartalmazó injekciós üvegenként

Részletesebben

1200 Ft Kedvezménykupon

1200 Ft Kedvezménykupon 1200 Ft Kedvezménykupon kedvezménykupon ajándékba legalább 12 000 Ft értékű egyszeri vásárlás 204200019400000008 ügyfélszolgálatánál kerül érvényesítésre. A bruttó 1200 Ft értékű kedvezménykupon 2015.

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK 1. Hogyan kell használni a GONAL-f előretöltött injekciós tollat? 2. Mielőtt megkezdené az előretöltött injekciós toll használatát 3.

TARTALOMJEGYZÉK 1. Hogyan kell használni a GONAL-f előretöltött injekciós tollat? 2. Mielőtt megkezdené az előretöltött injekciós toll használatát 3. TARTALOMJEGYZÉK 1. Hogyan kell használni a GONAL-f előretöltött injekciós tollat? 2. Mielőtt megkezdené az előretöltött injekciós toll használatát 3. Az előretöltött injekciós toll előkészítése az injekció

Részletesebben

BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA. Protopic 0,1% kenőcs Takrolimusz-monohidrát

BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA. Protopic 0,1% kenőcs Takrolimusz-monohidrát BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA Protopic 0,1% kenőcs Takrolimusz-monohidrát Mielőtt elkezdené alkalmazni ezt a gyógyszert, olvassa el figyelmesen az alábbi betegtájékoztatót. - Tartsa

Részletesebben

Használati utasítás. Olvassa el figyelmesen a használati utasítást, és gyœzœdjön meg róla, hogy megértette azt, mielœtt a gépet használatba veszi.

Használati utasítás. Olvassa el figyelmesen a használati utasítást, és gyœzœdjön meg róla, hogy megértette azt, mielœtt a gépet használatba veszi. CS 2156, CS 2159 Használati utasítás Olvassa el figyelmesen a használati utasítást, és gyœzœdjön meg róla, hogy megértette azt, mielœtt a gépet használatba veszi. A szimbólumok magyarázata VIGYÁZAT A motorfırészek

Részletesebben

Használati utasítás. Olvassa el figyelmesen a használati utasítást, és gyœzœdjön meg róla, hogy megértette azt, mielœtt a gépet használatba veszi.

Használati utasítás. Olvassa el figyelmesen a használati utasítást, és gyœzœdjön meg róla, hogy megértette azt, mielœtt a gépet használatba veszi. CS 2163 CS 2165 CS 2171 CE-länder Használati utasítás Olvassa el figyelmesen a használati utasítást, és gyœzœdjön meg róla, hogy megértette azt, mielœtt a gépet használatba veszi. A szimbólumok magyarázata

Részletesebben

Kézhigiéniában is profik vagyunk több, mint 150 éve a piacon!

Kézhigiéniában is profik vagyunk több, mint 150 éve a piacon! Termékkatalógus Kézhigiéniában is profik vagyunk több, mint 150 éve a piacon! Munkavégzés elõtti védõ krémek Munkavégzés elõtt vidd fel a kézbõrödre, így hatékony védelmet biztosíthatsz akár több órára

Részletesebben

TECHNIKAI ADATLAP 1. SZAKASZ AZ ANYAG/KEVERÉK ÉS A VÁLLALAT/VÁLLALKOZÁS AZONOSÍTÁSA:

TECHNIKAI ADATLAP 1. SZAKASZ AZ ANYAG/KEVERÉK ÉS A VÁLLALAT/VÁLLALKOZÁS AZONOSÍTÁSA: lakk Elkészítés időpontja: 2012.02.05. 1 / 4. oldal TECHNIKAI ADATLAP 1. SZAKASZ AZ ANYAG/KEVERÉK ÉS A VÁLLALAT/VÁLLALKOZÁS AZONOSÍTÁSA: 1.1. Termék azonosító: Termékszám: JK 246 221 00 PN 112 474 06 Korrózió

Részletesebben

Copyright Arcjóga Arctorna Method, Minden jog fenntartva. Koós Viktória

Copyright Arcjóga Arctorna Method, Minden jog fenntartva. Koós Viktória A Szép Arc Titka Hogyan ápold helyesen a bőröd? Első rész Miért fontos a bőrápolás? A szépségápolással kapcsolatos problémák, általában az arcbőrrel kapcsolatosak, ezért fontos néhány anatómiai ténnyel

Részletesebben

Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára. Bactroban 20 mg/g kenőcs mupirocin

Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára. Bactroban 20 mg/g kenőcs mupirocin Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára Bactroban 20 mg/g kenőcs mupirocin Mielőtt elkezdi alkalmazni ezt a gyógyszert, olvassa el figyelmesen az alábbi betegtájékoztatót, mert az Ön számára

Részletesebben

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót!

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! BETEGTÁJÉKOZTATÓ BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA Tetran

Részletesebben

Figyelmeztető megjegyzések és biztonsági tudnivalók

Figyelmeztető megjegyzések és biztonsági tudnivalók Figyelmeztető megjegyzések és biztonsági tudnivalók 2 Az első használat előtt Az első vércukormérés előtt feltétlenül olvassa el a részletes használati útmutatót. Ellenőrizze a mértékegységet a használati

Részletesebben

90 PERCES SOS BŐRNYUGTATÓ EXCELLENCE KEZELÉS LES SENSITIVES DOUCEUR

90 PERCES SOS BŐRNYUGTATÓ EXCELLENCE KEZELÉS LES SENSITIVES DOUCEUR A kezelési idő: 90 perc 90 PERCES SOS BŐRNYUGTATÓ EXCELLENCE KEZELÉS LES SENSITIVES DOUCEUR A kezelés célja : bőrnyugtatás, irritáció csökkentés. Intenzív kezelés az érzékeny, irritációra hajlamos bőr

Részletesebben

9 tipp fejfájás ellen

9 tipp fejfájás ellen 9 tipp fejfájás ellen Lüktet a halántékod, és úgy érzed, pillanatokon belül szétrobban a fejed. Azonnal kell val Ki gondolná, hogy az emberek 80%-a szenved időről időre fejfájástól, ráadásul a nők jóval

Részletesebben

Ez a gyógyszer orvosi vény nélkül kapható. Az optimális hatás érdekében azonban elengedhetetlen e gyógyszer körültekintő alkalmazása.

Ez a gyógyszer orvosi vény nélkül kapható. Az optimális hatás érdekében azonban elengedhetetlen e gyógyszer körültekintő alkalmazása. FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! Coldastop orrcsepp PIL új BETEGTÁJÉKOZTATÓ Coldastop orrcsepp A-vitamin-palmitát

Részletesebben

Hogyan lehet megőrizni a nyári barnaságot?

Hogyan lehet megőrizni a nyári barnaságot? Őszi-téli bőrápolás Hogyan lehet megőrizni a nyári barnaságot? Évszakváltás idején mindig jobban oda kell figyelnünk bőrünkre, szépségápolási szokásainkra. A nyári barnaság megőrzésének több módja van:

Részletesebben

BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA

BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA Dolforin 25 mikrogramm/óra transzdermális tapasz Dolforin 50 mikrogramm/óra transzdermális tapasz Dolforin 75 mikrogramm/óra transzdermális tapasz Dolforin

Részletesebben

Adásvételi szerződés keretében kötszerek beszerzése

Adásvételi szerződés keretében kötszerek beszerzése Adásvételi szerződés keretében kötszerek beszerzése Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/64 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Ajánlati felhívás/eu/2011.08.19. EUHL Eljárás fajtája: Nyílt

Részletesebben

Ez a gyógyszer orvosi rendelvény nélkül kapható. Mindemellett az optimális hatás érdekében, elengedhetetlen e gyógyszer körültekintő alkalmazása.

Ez a gyógyszer orvosi rendelvény nélkül kapható. Mindemellett az optimális hatás érdekében, elengedhetetlen e gyógyszer körültekintő alkalmazása. FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! Pharmatex krém (egyadagos, ill. többadagos) BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK

Részletesebben

LB 88 H Levegőpárásító Használati útmutató

LB 88 H Levegőpárásító Használati útmutató LB 88 H H Levegőpárásító Használati útmutató Beurer GmbH Söflinger Str. 218 89077 Ulm, Germany www.beurer.com MAGYAR Tisztelt Vásárlónk! Köszönjük, hogy a kínálatunkban szereplő termékek egyikét választotta.

Részletesebben

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót!

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! Euphrasia egyadagos szemcsepp Euphrasia egyadagos szemcsepp Mielőtt elkezdené

Részletesebben

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót!

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! B BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA Contractubex gél heparin-nátrium,

Részletesebben

BETEGTÁJÉKOZTATÓ: Információk a felhasználó számára

BETEGTÁJÉKOZTATÓ: Információk a felhasználó számára BETEGTÁJÉKOZTATÓ: Információk a felhasználó számára Octenisept külsőleges oldat oktenidin-dihidroklorid/fenoxietanol Mielőtt elkezdi alkalmazni ezt a gyógyszert, olvassa el figyelmesen az alábbi betegtájékoztatót,

Részletesebben

Háztartási praktikák, receptek

Háztartási praktikák, receptek Háztartási praktikák, receptek 1. Fertőtlenítő felülettisztító spray 100 ml desztilláltvíz 100 ml alcohol vagy vodka 50 ml ecet 30 csepp illóolaj (levendula, citrom, narancs, oregano, fenyő, rozmaring)

Részletesebben

ELSŐSEGÉLY. Automata Külső Defibrillátor AED. Hivatás az életért!

ELSŐSEGÉLY. Automata Külső Defibrillátor AED. Hivatás az életért! ELSŐSEGÉLY Automata Külső Defibrillátor AED Milyen szabályok szerint tanuljuk az AED használatát? Az AED használatát,akárcsak a BLS-t, a European Resuscitation Council (ERC) 2010-es és a Magyar Reanimációs

Részletesebben

E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2005. JÚNIUS 16-I ÜLÉSÉRE

E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2005. JÚNIUS 16-I ÜLÉSÉRE E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2005. JÚNIUS 16-I ÜLÉSÉRE IKTATÓSZÁM: 980-2/2005. MELLÉKLETEK: 1 DB TÁRGY: Felterjesztési jog gyakorlása az időskorúak otthonaiban ellátott

Részletesebben

Gyógyszer-élelmiszer kölcsönhatások

Gyógyszer-élelmiszer kölcsönhatások Gyógyszer-élelmiszer kölcsönhatások Dietetikus MSc. képzés Dr. Horváth Péter Semmelweis Egyetem Gyógyszerészi Kémiai Intézet TEMATIKA Bevezetés Alapfogalmak Gyógyszerhatás kialakulása Gyógyszerek tulajdonságait

Részletesebben

Gyanta 01 Leírás: -Nagyon vékony repedésekhez. Cikkszám: 910028 (3 ml) Gyanta 1,6 Leírás: -Csillag, és kombinált sérülésekhez. Cikkszám: 910002 (3 ml)

Gyanta 01 Leírás: -Nagyon vékony repedésekhez. Cikkszám: 910028 (3 ml) Gyanta 1,6 Leírás: -Csillag, és kombinált sérülésekhez. Cikkszám: 910002 (3 ml) Gyanta 01 -Nagyon vékony repedésekhez. Cikkszám: 910028 (3 ml) Gyanta 1 -Körkörös sérülés, repedésekkel. Univerzális gyanta. Cikkszám: 910003 (3 ml) Cikkszám: 910003C (20 ml) Gyanta 1,6 -Csillag, és kombinált

Részletesebben

Metylan tapétaleoldó

Metylan tapétaleoldó Metylan tapétaleoldó Speciális diszperziós koncentrátum Régi tapéta és enyves festék eltávolítására JELLEMZÔI Megkönnyíti a régi tapéta és az enyves festék eltávolítását Kiváló nedvesítô képesség Gyors

Részletesebben

EM 25. H Po-Trainer. Használati utasítás... 2. Beurer GmbH Söflinger Str. 218 D-89077 Ulm, Germany www.beurer.com

EM 25. H Po-Trainer. Használati utasítás... 2. Beurer GmbH Söflinger Str. 218 D-89077 Ulm, Germany www.beurer.com EM 25 H Po-Trainer Használati utasítás... 2 Beurer GmbH Söflinger Str. 218 D-89077 Ulm, Germany www.beurer.com Tartalom 1. A készülék ismertetése... 2 1.1 Mi is a Po-Trainer?... 2 1.2 Mi az EMS és mit

Részletesebben

Diamond Nails Gel Polish Téli Katalógus. tél/winter 14/15. Gel Polish katalógus

Diamond Nails Gel Polish Téli Katalógus. tél/winter 14/15. Gel Polish katalógus Diamond Nails Gel Polish Téli Katalógus 14/15 tél/winter Gel Polish katalógus 1 Diamond Nails Gel Polish Téli Katalógus Mert minden nő megérdemli a gyémántot! 2 Diamond Nails Gel Polish Téli Katalógus

Részletesebben

Amos kreatív festékek és készletek

Amos kreatív festékek és készletek Amos ragasztók, kreatív festékek és készletek Ragasztó stift Ragasztó stift adagoló A kitekerhető ragasztó stift ragaszt papírt, fényképet, kartont. Nem mérgező, sav és oldószermentes. Biztonságos gyermekeknek,

Részletesebben

HATÓANYAG: 9 mg mometazon-furoát (mikronizált mometazon?furoát monohidrát formájában) tartályonként.

HATÓANYAG: 9 mg mometazon-furoát (mikronizált mometazon?furoát monohidrát formájában) tartályonként. NASONEX 0,05% SZUSZPENZIÓS ADAGOLT ORRSPRAY Nasonex 0,05% szuszpenziós adagolt orrspray mometazon-furoát HATÓANYAG: 9 mg mometazon-furoát (mikronizált mometazon?furoát monohidrát formájában) tartályonként.

Részletesebben

A furatfémezett nyomtatott huzalozású lemezek előállítása

A furatfémezett nyomtatott huzalozású lemezek előállítása A furatfémezett nyomtatott huzalozású lemezek előállítása A nyomtatott huzalozású lemezek előállítására a szubtraktív, a féladditív és az additív technológia terjedt el. Mindhárom technológia egyaránt

Részletesebben

Generated by Unregistered Batch DOC TO PDF Converter 2011.3.827.1514, please register!

Generated by Unregistered Batch DOC TO PDF Converter 2011.3.827.1514, please register! Generated by Unregistered Batch DOC TO PDF Converter 2011.3.827.1514, please register! BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA Diphereline SR 3,75 mg por és oldószer szuszpenziós injekcióhoz

Részletesebben

Használati útmutató Kiadás dátuma: 2012/06. Sika teakfa fedélzeti burkolatápoló rendszer. Industry

Használati útmutató Kiadás dátuma: 2012/06. Sika teakfa fedélzeti burkolatápoló rendszer. Industry Használati útmutató Kiadás dátuma: 2012/06 Sika teakfa fedélzeti burkolatápoló rendszer 1 Sika teakfa burkolat használati útmutató A teakfa burkolat tisztítása és ápolása A kezeletlen teakfa idővel természetes

Részletesebben

Betegtájékoztató: Információk a beteg számára. Ambroxol Teva 6 mg/ml belsőleges oldat. ambroxol-hidroklorid

Betegtájékoztató: Információk a beteg számára. Ambroxol Teva 6 mg/ml belsőleges oldat. ambroxol-hidroklorid Betegtájékoztató: Információk a beteg számára Ambroxol Teva 6 mg/ml belsőleges oldat ambroxol-hidroklorid Mielőtt elkezdi szedni ezt a gyógyszert, olvassa el figyelmesen az alábbi betegtájékoztatót, mert

Részletesebben

Kedves Olvasó! Az utóbbi években többször figyelhető meg hazánkban is rendkívüli, gyakran hosszantartó meleg időjárás.

Kedves Olvasó! Az utóbbi években többször figyelhető meg hazánkban is rendkívüli, gyakran hosszantartó meleg időjárás. HASZNOS TANÁCSOK KÁNIKULA IDEJÉRE Kedves Olvasó! Az utóbbi években többször figyelhető meg hazánkban is rendkívüli, gyakran hosszantartó meleg időjárás. A kánikula bárkinek okozhat egészségügyi panaszokat,

Részletesebben

Műanyag (üvegszálas poliészter) hajók algavédelme EPIFANES anyagokkal

Műanyag (üvegszálas poliészter) hajók algavédelme EPIFANES anyagokkal Műanyag (üvegszálas poliészter) hajók algavédelme EPIFANES anyagokkal Általános felület előkészítés (új hajó vagy teljes felújítás ) Friss poliészter anyagot csak legalább hetes korban szabad festeni.

Részletesebben

Betegtájékoztató SAIZEN CLICK.EASY 8 MG POR ÉS OLDÓSZER O. Saizen click.easy 8 mg por és oldószer oldatos injekcióhoz szomatropin

Betegtájékoztató SAIZEN CLICK.EASY 8 MG POR ÉS OLDÓSZER O. Saizen click.easy 8 mg por és oldószer oldatos injekcióhoz szomatropin SAIZEN CLICK.EASY 8 MG POR ÉS OLDÓSZER O Saizen click.easy 8 mg por és oldószer oldatos injekcióhoz szomatropin HATÓANYAG: 8 mg szomatropin (rekombináns humán növekedési hormon). SEGÉDANYAG: Szacharóz,

Részletesebben

1. MILYEN TÍPUSÚ GYÓGYSZER A HIDRASEC 100 MG KEMÉNY KAPSZULA ÉS MILYEN BETEGSÉGEK ESETÉN ALKALMAZHATÓ?

1. MILYEN TÍPUSÚ GYÓGYSZER A HIDRASEC 100 MG KEMÉNY KAPSZULA ÉS MILYEN BETEGSÉGEK ESETÉN ALKALMAZHATÓ? HIDRASEC 100 MG KEMÉNY KAPSZULA Hidrasec 100 mg kemény kapszula racekadotril 1. MILYEN TÍPUSÚ GYÓGYSZER A HIDRASEC 100 MG KEMÉNY KAPSZULA ÉS MILYEN BETEGSÉGEK ESETÉN ALKALMAZHATÓ? A Hidrasec 100 mg kemény

Részletesebben

MAESTRO PARKETTA PROGRAM

MAESTRO PARKETTA PROGRAM MAESTRO PARKETTA PROGRAM 1 MAESTRO PARKETTA PROGRAM MAESTRO RÉTEGRENDEK A HIBÁTLAN MUNKAVÉGZÉSHEZ SZÜKSÉGES FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK MAESTRO beton alapozó MAESTRO PU alapozó MAESTRO klasszikus parkettaragasztó

Részletesebben

www.eroskormok.hu ERŐS KÖRMÖK MICRO CELL TERMÉKKATALÓGUS

www.eroskormok.hu ERŐS KÖRMÖK MICRO CELL TERMÉKKATALÓGUS www.eroskormok.hu ERŐS KÖRMÖK MICRO CELL TERMÉKKATALÓGUS Nail Vital / Repair a hatásos körömerősítő Nail Vital / Repair Light körömerősítő műköröm után Nail Vital / Repair Matt a láthatatlan körömerősítő

Részletesebben

LASERJET PROFESSIONAL M1130/M1210 MFP SOROZAT. Gyorshasználati útmutató

LASERJET PROFESSIONAL M1130/M1210 MFP SOROZAT. Gyorshasználati útmutató LASERJET PROFESSIONAL M1130/M1210 MFP SOROZAT Gyorshasználati útmutató Nyomtatás különleges papírra, címkékre vagy írásvetítőfóliákra Windows rendszerben 1. A szoftver Fájl menüjében kattintson a Nyomtatás

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. Az Országgyűlési Könyvtár számára elvégzett. restaurálási munkáról. Pre-Con Kft. 1077 Budapest, Baross tér 14.

BESZÁMOLÓ. Az Országgyűlési Könyvtár számára elvégzett. restaurálási munkáról. Pre-Con Kft. 1077 Budapest, Baross tér 14. BESZÁMOLÓ Az Országgyűlési Könyvtár számára elvégzett restaurálási munkáról Pre-Con Kft. 1077 Budapest, Baross tér 14. 1. Articuli dominorum praelatorum, baronum, magnatum, et nobilium Posoni, 1618; 1620;

Részletesebben

Ez a gyógyszer orvosi rendelvény nélkül kapható. Mindemellett az optimális hatás érdekében elengedhetetlen e gyógyszer körültekintő alkalmazása.

Ez a gyógyszer orvosi rendelvény nélkül kapható. Mindemellett az optimális hatás érdekében elengedhetetlen e gyógyszer körültekintő alkalmazása. FIGYELEM!!! z alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! BETEGTÁJÉKOZTTÓ: INFORMÁCIÓK FELHSZNÁLÓ SZÁMÁR BETEGTÁJÉKOZTTÓ: INFORMÁCIÓK

Részletesebben

Ultraviola cipő fertőtlenítő. Használati utasítás. H-2151 Fót József Attila u. 45. www.mediped.hu

Ultraviola cipő fertőtlenítő. Használati utasítás. H-2151 Fót József Attila u. 45. www.mediped.hu Ultraviola cipő fertőtlenítő H-2151 Fót József Attila u. 45. www.mediped.hu Használati utasítás FONTOS BI TONSÁGI ÓVINTÉZKEDÉSEK Mielőtt használnál ezt az elektromos készüléket, különösen, ha gyerek is

Részletesebben

JBY 52. H Cumisüveg- és bébiétel-melegítő. Beurer GmbH Söflinger Straße 218 89077 Ulm, GERMANY Tel.: 0049 (0)731 3989-0 www.beurer.

JBY 52. H Cumisüveg- és bébiétel-melegítő. Beurer GmbH Söflinger Straße 218 89077 Ulm, GERMANY Tel.: 0049 (0)731 3989-0 www.beurer. H JBY 52 H Cumisüveg- és bébiétel-melegítő Beurer GmbH Söflinger Straße 218 89077 Ulm, GERMANY Tel.: 0049 (0)731 3989-0 www.beurer.de Magyar Tartalom 1 A készülék ismertetése... 2 2 Jelmagyarázat... 2

Részletesebben

HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ PARMEZÁN RESZELŐ. Art. 7300A

HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ PARMEZÁN RESZELŐ. Art. 7300A HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ PARMEZÁN RESZELŐ Art. 7300A FIGYELEM OLVASSA EL FIGYELMESEN EZT A FÜZETET. EZ FONTOS INFORMÁCIÓKAT A BIZTONSÁGOS ÜZEMELTETÉSRE ÉS KARBANTARTÁSRA VONATKOZÓAN. FONTOS INFORMÁCIÓK ŐRIZZE

Részletesebben

HOMEOPÁTIÁVAL ELÉRT EREDMÉNY PSORIASISBAN DR. DÉRER CECILIA HOMEOPATA BAJA II.INTERDISZCIPLINÁRIS KOMPLEMENTER MEDICINA KONGRESSZUS A PSORIASIS GYAKRAN ELŐFORDULÓ BŐRBETEGSÉG. A BETEGEK 5-8 %-A SZENVED

Részletesebben