A Z Û R Z A V A R K O R A

Átírás

1 A ZÛRZAVAR KORA

2 ALAN GREENSPAN A ZÛRZAVAR KORA KALANDOZÁSOK AZ ÚJ VILÁGBAN

3 A fordítás alapja: Alan Greenspan: The Age of Turbulence: Adventures in a New World. The Penguin Press, a member of Penguin Group (USA) Inc., New York, 2007, 2008 Szöveg Alan Greenspan, 2007; , bővített kiadás Fordította: J. Füstös Erika Fordítás J. Füstös Erika, 2008; utószó: 2009 A fordításban közreműködött Csahók Mónika ( fejezet) Szaklektor: Dr. Vigvári András Szerkesztette: Falcsik Mari A fordítást az eredetivel egybevetette: Márton Róza Krisztina Felelős szerkesztő: Falcsik Mari Borítóterv: Darren Haggar Adaptáció: Nemes András Borítófotó: Jeffrey MacMillan ISBN Minden jog fenntartva. Jelen könyvet vagy annak részleteit tilos reprodukálni, adatrendszerben tárolni, bármely formában vagy eszközzel elektronikus, fényképészeti úton vagy más módon a kiadó engedélye nélkül közölni. Kiadja a HVG Kiadó Zrt., Budapest, 2009 Felelős kiadó: Szauer Péter Nyomdai előkészítés: INIC Bt. Nyomás: Dürer Nyomda Kft. Felelős vezető: Kovács János

4 TARTALOM Előszó a magyar kiadáshoz 9 Bevezetés 11 1 EGY NAGYVÁROSI SRÁC 32 2 KÖZGAZDÁSZ SZÜLETIK 53 3 KÖZGAZDASÁGTAN ÉS POLITIKA TALÁLKOZÁSA 72 4 A MAGÁNEMBER 99 5 FEKETE HÉTFő ÉS A FAL LEOMLIK EGY DEMOKRATA PROGRAMJA IRRACIONÁLIS TÚLBURJÁNZÁS AZ EZREDFORDULÓ LÁZÁBAN HULLÁMVÖLGYBEN 246 7

5 TARTALOM 11 A NAGY KIHÍVÁS A GAZDASÁGI NÖVEKEDÉS ÁLTALÁNOS TÉTELEI A KAPITALIZMUS TÍPUSAI KÍNA VÁLASZTÁSI LEHETőSÉGEI A TIGRISEK ÉS AZ ELEFÁNT OROSZORSZÁG HEGYES KÖNYÖKE LATIN-AMERIKA ÉS A POPULIZMUS FIZETÉSI MÉRLEGEK ÉS ADÓSSÁG GLOBALIZÁCIÓ ÉS REGULÁCIÓ A TALÁNY OKTATÁS ÉS VÉDELEM EGYENLőTLENSÉG A VILÁG NYUGDÍJBA VONUL DE VAJON MEGENGEDHETI MAGÁNAK? VÁLLALATIRÁNYÍTÁS ENERGIAPROBLÉMÁK HOSSZÚ TÁVON A KIFÜRKÉSZHETETLEN JÖVő 543 Utószó 593 Megjegyzések a forrásokhoz 622 Irodalomjegyzék 625 Rövidítések jegyzéke 629 Köszönetnyilvánítás 631 Név- és tárgymutató 633 8

6 ELÕSZÓ A MAGYAR KIADÁSHOZ Egy különleges ember különleges könyvét tartja kezében az olvasó. Alan Greenspan kivételes személyiség; nem azért, mert egy szegény közép-európai bevándorló család gyermekeként sikerült felküzdenie magát az amerikai gazdasági elit soraiba az ilyen történetek nem egyedülállóak, legalábbis az óceánnak azon a felén. De nem is azért, mert elkötelezett republikánus létére egy demokrata elnök is bizalmat szavazott neki, hogy az amerikai központi bank elnökeként újabb kilenc évre folytassa munkáját, s ő hatékonyan és harmonikusan együtt tudott dolgozni demokratákkal és republikánusokkal egyaránt. Sőt azért sem tartom okvetlenül kivételes embernek, mert tizennyolc éves Fed-elnöki mandátuma alatt emblematikus figurája lett az amerikai jegybanknak, érvei, véleménye és szavazata szinte súlyként nehezedett a Nyíltpiaci Bizottság többi tagjára és nemcsak formálisan, hanem intellektuálisan is vezetőjévé, vizionáriusává tudott válni a jegybanktanácsnak. Azt viszont már nem lehet nem kivételesnek tartani, hogy Alan Greenspan csaknem két évtizedes jegybankelnöki működése alatt a világ egyik legfontosabb és legelismertebb gazdaságpolitikusává vált. Azon túl, hogy ezrek elemezték minden szavát és keresték bennük a jeleket a Fed várható poli tikáját 9

7 A ZÛRZAVAR KORA illetően, szinte kritika és korlátok nélkül hittek és bíztak is benne. Elhitték neki, hogy amíg ő áll az amerikai monetáris politika kormányrúdjánál, addig a világgazdaság jó úton halad, és ha mégis letérne erről az útról, akkor a Fed megteszi azokat a szükséges lépéseket, amelyek visszasegítik a kiegyensúlyozott növekedés útjára. Olvasmányaim során nemegyszer tapasztaltam, hogy történelmi szerepet betöltő híres emberek önéletírásának kevés a relevanciája a mindennapjaink számára: ezek csupán egy ember és nem az emberiség életének történései. Alan Greenspan ebben is más, könyve nemcsak, és nem elsősorban egy élet leírása, hanem a világgazdaság mintegy húsz évének története. Egy tapasztalt, kiegyensúlyozott és bölcs ember gazdaságfilozófiájának, világlátásának összefoglalása, amivel persze lehet, sőt talán kell is vitatkozni, de figyelmen kívül hagyni a makrogazdasággal, gazdaságpolitikával foglalkozó vezetők vagy szakértők számára komoly hiba volna. Végül, ma, a magyar olvasók számára különlegesen érdekes lehet a latinamerikai populizmusról írt fejezet, amelyről azt gondolom, sokan a jelen Magyarországára is ráismerhetnek. Talán e könyv hazai megjelenése is építőkocka lehet egy új, felelős, hosszú távú országos gazdasági érdekeket szem előtt tartó, kormányokon átívelő magyar gazdaságpolitikai kurzus kiépítésében. Mindannyiunk érdekében kívánom, hogy így legyen. Simor András A Magyar Nemzeti Bank elnöke 10

8 BEVEZETÉS A Swissair 128-as járatán, szeptember 11-én Washington felé tartottam egy szokásos svájci nemzetközi bankkonferenciáról. Az utaskabinban sétálgattam éppen, amikor megállított a külföldi útjaimra mellém rendelt biztonsági egység vezetője, Bob Agnew. Bob korábban a titkosszolgálatnál dolgozott barátságos ember, de nem az a szószátyár típus. Most igen komor arccal szólított meg: Elnök úr mondta halkan, a kapitány beszélni kíván önnel. Két gép nekiütközött a World Trade Centernek. Gondolom, gúnyosan mosolyoghattam, mert hozzátette: Ez nem vicc. Amikor beléptem a pilótafülkébe, a kapitány igen nyugtalannak tűnt. Tudtomra adta, hogy országunkat szörnyű támadás érte, több utasszállítót eltérítettek, ezek közül kettő belerepült a World Trade Centerbe, egy pedig a Pentagon épületébe. Egy gép eltűnt. Ennél többet ő sem tud, mondta enyhe akcentussal. Visszafordultunk Zürichbe, de a többi utasnak nem kívánta megmondani ennek okát. Feltétlenül vissza kell fordulnunk? kérdeztem. Nem szállhatnánk le Kanadában? Azt felelte, nem, ő azt az utasítást kapta, hogy repüljön vissza Zürichbe. 11

9 A ZÛRZAVAR KORA A kapitány ezután bemondta, hogy a légi irányítás Zürichbe irányított bennünket, én pedig visszaültem a helyemre. Az utastérben elhelyezett telefonvonalak azonnal foglaltak lettek, így nem sikerült telefonálnom. Azok a munkatársaim, akikkel együtt utaztam Svájcba, más gépeken tartottak hazafelé. Így, mivel nem volt lehetőségem nyomon követni az eseményeket, a következő három és fél órában nem maradt más választásom, mint hogy belemerültem súlyos gondolataimba. Csak bámultam ki az ablakon, az útra szánt munka, a jegyzetkötegek és gazdasági jelentések pedig elfeledve szunnyadtak a táskám mélyén. Csak nem valamiféle nagy összeesküvés kezdetét jelentik ezek a támadások? Első gondolatom a feleségem volt. Andrea az NBC televíziótársaság vezető külügyi tudósítójaként dolgozik Washingtonban. Aznap nem New Yorkban dolgozott micsoda megkönnyebbülés!, és a Pentagonban sem volt dolga. Úgy gondoltam, valószínűleg a belvárosi NBC-irodában tudósít épp az eseményekről. Nincs miért aggódni, győzködtem magam... igen, de mi van, ha az utolsó pillanatban mégis át kellett ugrania a Pentagonba, hogy valamelyik tábornokkal találkozzon? A Fedben dolgozó munkatársaimért is aggódtam. Vajon biztonságban vannak? És a családjuk? Bizonyára az egész csapat fáradságot nem kímélve munkálkodik azon, hogy valamiképp reagálni tudjunk erre a válsághelyzetre. Biztos, hogy ez a támadás amerikai földön Pearl Harbor óta az első kétségbeesett felfordulást okoz majd az országban. Nekem elsősorban azzal a kérdéssel kell foglalkoznom, hogy keletkeznek-e károk a gazdaságban is. Sajnos a gazdasági válság lehetséges módozatai túlságosan is egyértelműen kirajzolódtak előttem. A legrosszabb helyzetben aminek nem igazán láttam esélyét összeomolhat a pénzügyi rendszer. A Federal Reserve kezében levő elektromos fizetőrendszereken keresztül pénzben és értékpapírban naponta 4 billió dollár haladt át az ország és nagyjából az egész világ bankjai között. Mindig is úgy véltük, hogy ha valaki szeretné megbénítani az Egyesült Államok gazdaságát, akkor a fizetési rendszert kellene eltávolítania az útból. Így a bankok csak a gyenge hatásfokú fizikai utalásokra támaszkodhatnának, a vállalkozások árucseréhez vagy kötelezvényekhez folyamodnának, vagyis az egész ország gazdasága pillanatok alatt hanyatlásnak indulna. 12

10 B E V E Z E T É S A hidegháború idején, az atomtámadás eshetőségével számolva, a Federal Reserve óvintézkedésként számos redundáns elemet épített be a kommunikációs és számítógépes rendszerbe, amely a pénzügyi rendszer működését biztosítja. A védelem több formáját alkalmazzuk: például az egyik Federal Reserve bank adatait egy másik, több ezer kilométerrel távolabb fekvő Federal Reserve bankban vagy egy titkos, elhagyatott helyen is elmentjük. Így egy esetleges atomtámadást követően a sugárzást nem szenvedett területeken igen gyorsan újra működésbe tudnánk hozni a rendszert. Tudtam, ha kell, ezen a nehéz napon is ehhez a tervhez folyamodna Roger Ferguson, a Fed alelnöke. Biztos voltam abban, hogy ő és a többi munkatársam minden szükséges lépést megtesz a dollárrendszer zavartalan működése érdekében. Magam sem gondoltam komolyan, hogy a gépeltérítők célja a pénzügyi rendszer lerombolása lett volna. Sokkal valószínűbbnek tartottam, hogy a kapitalista Amerika ellen irányuló jelképes támadásról volt szó mint nyolc évvel korábban, amikor bombát rejtettek a World Trade Center parkolójába. Leginkább amiatt aggódtam, milyen félelmet kelthet az emberekben az effajta erőszakos cselekmény, különösen, ha még továbbiakra is számítani kell. Egy ilyen magas szintű, kifinomult gazdaságban, mint a miénk, az emberek folyamatosan kölcsönhatásban állnak egymással, adnak-vesznek, árut és szolgáltatást egyaránt, s a munkamegosztás annyira tagolt, hogy a háztartások mindennapi élete múlik a kereskedelem működésén. Ha tehát e mindennapos gazdasági életből kivonulnak a szereplők azaz a befektetők megszabadulnak a részvényeiktől, az üzletemberek nem kötnek üzleteket, az állampolgárok pedig az öngyilkos merénylőktől való félelmükben nem járnak bevásárlóközpontokba, nos, akkor beindul a lavinaeffektus. Pontosan ez a pánik és a recesszió pszichológiai mozgatórugója. Ez a sokk, ami most az országunkat érte, a gazdasági életből való tömeges kivonuláshoz, illetve a gazdasági aktivitás nagymértékű összezsugorodásához vezehet, a mi kínjaink pedig megsokszorozódnának. Jóval a gép földet érése előtt levontam a következtetést: a világ egyelőre számomra is meghatározhatatlan jellegű és kimenetelű hatalmas változás előtt áll. A hidegháború végével beköszöntött nyugalmas élet, amit mi, amerikaiak oly szívesen fogadtunk, pillanatok alatt szertefoszlott. 13

11 A ZÛRZAVAR KORA Helyi idő szerint nem sokkal este fél 9 előtt érkeztünk meg Zürichbe. Az Egyesült Államokban még kora délután volt. A leszálláskor svájci banktisztviselők vártak, majd sietve bekísértek az indulási oldal egyik privát szobájába. Felajánlották, hogy levetítik az ikertornyok leomlásáról és a Pentagon lángoló épületéről készült videofelvételeket, ám én inkább lemondtam a lehetőségről. Életem nagy részében a World Trade Center szomszédságában volt a munkahelyem, s még mindig sok barátom, ismerősöm fordult meg ott. Biztos voltam benne, hogy felfoghatatlanul nagy lesz az áldozatok száma, s nyilván lesznek köztük ismerősök is. Nem akartam látni a pusztulást. Csak egy működő telefont szerettem volna kézhez kapni. 9 óra előtt néhány perccel végre sikerült elérnem Andreát a mobiltelefonján nagyon megkönnyebbültem, amikor meghallottam a hangját. Miután megnyugtattuk egymást, hogy mindketten jól vagyunk, azt mondta, sietnie kell, mert épp bent ül a stúdióban, és a hamarosan kezdődő adásban ő mondja be a nap legfrissebb híreit. Azt feleltem: Rendben, de azért próbáld meg röviden elmondani, mi a helyzet! Egyik füléhez a telefont szorította, a másikon lévő fülhallgatóba pedig a különleges események New York-i producere szólt bele szinte kiabálva: Andrea, Tom Brokaw most adja át neked a szót! A telefonba épp csak annyit tudott mondani: Figyelj! s azzal a bekapcsolt készüléket az ölébe helyezve a kamerák felé fordult. Ebben a pillanatban ugyanazt hallottam tehát, mint amit egész Amerika: a United eltűnt 93-as járata lezuhant Pennsylvaniában. Ezután végre sikerült felhívnom Roger Fergusont a Fednél. Miután gyorsan átvettük a válságkezelő protokollt, kiderült, hogy kézben tartja a helyzetet, ahogy arra számítottam is. Ezután, tudva, hogy Amerika irányába teljesen leállították a polgári légi közlekedést, felhívtam a Andy Cardot, a Fehér Ház kabinetfőnökét, hogy megkérjem, intézze el, hogy hazajuthassak Washingtonba. Végül a biztonsági egység kíséretében visszamentem a szállodába pihenni és várni a következő utasítást. Hajnalban már újra a levegőben voltam, ezúttal az Egyesült Államok Légierejének KC-10-es üzemanyag-utántöltő gépén abban a pillanatban talán egyedül ez a gép állt rendelkezésre. A legénység gyakran teljesített 14

12 B E V E Z E T É S üzemanyag-feltöltő szolgálatot az Atlanti-óceán északi része fölött. Most komor hangulat uralkodott a pilótafülkében. Ez hihetetlen mondta a kapitány, hallgassa csak! A fejhallgatóhoz tartottam a fülem, de a légköri zavaron kívül semmit sem hallottam. Az észak-atlanti területen elég nagy rádiós cseverészés szokott folyni magyarázta a kapitány. Hátborzongató, mekkora csönd van most! Ezek szerint nem volt fönn gép rajtunk kívül. A keleti parthoz közeledve és a lezárt amerikai légtérbe érve egy pár F16-os vadászrepülő szegődött mellénk kíséretnek. A kapitány engedélyt kapott arra, hogy átrepüljön a Manhattan déli csücskén elhelyezkedő ikertornyok füstölgő romjai fölött. Az irodám évtizedeken keresztül mindössze pár utcányira volt onnan; az 1960-as, 70-es években naponta figyeltem, hogyan épül a két torony. Most, tízezer méternyi magasságból nézve ezek a füstölgő maradványok voltak New York legfeltűnőbb pontjai. Az elbarikádozott utcákon át, rendőri kísérettel egyenesen a Fed épületéhez hajtottam. Megkezdődött a munka. Az elektronikus pénzáramlás nagyjából zavartalanul működött. Ám a polgári légi közlekedés szünetelése miatt a jó öreg csekkek szállítása és beváltása akadozott. Ez egyfajta technikai problémát jelentett ugyan tekintélyes méretűt, de a személyzet és az egyes Federal Reserve bankok képesek voltak megbirkózni vele: ideiglenesen növelték a kereskedelmi bankoknak nyújtott hitel mértékét. Az elkövetkező napokban időm nagy részében a gazdasági élet esetleges katasztrofális mértékű lelassulásának jelei után kutattam. A szeptember 11-ét megelőző hét hónapban enyhe recesszió jellemezte a gazdaságot, ami még mindig nem szabadult meg teljesen a dotcom-buborék 2000-es kipukkanásának utóhatásaitól. Ám már épp kezdett jóra fordulni a helyzet, a kamatlábakat viszonylag nagy ütemben sikerült csökkentenünk, és a piacokon is megkezdődött a stabilizálódás. Augusztus végén a közérdeklődés a gazdaság helyzetéről Gary Condit kaliforniai képviselő felé fordult, akinek az eltűnt gyakornoklánnyal kapcsolatos, kissé homályos kijelentései uralták az esti híradókat. Andreának sem igen akadt világméretű jelentőségű bejelentenivalója az adásban. Emlékszem, még beszélgettünk is arról, mennyire 15

13 A ZÛRZAVAR KORA különös ez így egész jó passzban lehet mostanában a világ, ha a helyi botrányokon kívül nem szerepel más hír a híradásokban. A Fedben is az volt a legnagyobb horderejű kérdésünk, hogy meddig csökkentsük a kamatokat. A Federal Reserve bankokból szeptember 11. után beérkező jelentések és statisztikák azonban már egészen más képet mutattak. A Federal Reserve rendszere az ország stratégiai pontjain elhelyezkedő tizenkét bankból áll. Mindegyik a saját régiójában ad hitelt a helyi bankoknak és felügyeli működésüket. A Federal Reserve bankok egyben az amerikai gazdaság tükreként is szolgálnak a tisztviselők folyamatos összeköttetésben állnak körzetük banki és üzleti életének szereplőivel, így az általuk szerzett információk a megrendelések és a forgalom alakulásáról akár egy hónappal is megelőzhetik a hivatalosan publikált jelentéseket. A jelentésekből ez alkalommal az derült ki, hogy az emberek országszerte leálltak a vásárlással, és csak olyasmire költenek, amire további támadások esetén szükségük lehet: megnőtt az élelmiszer, a biztonsági termékek, a palackozott víz, a biztosítások forgalma, miközben az utaztatás, a szórakoztatóipar, a szállodaipar, a turizmus és a konferenciaturizmus igen gyengén teljesített. Arra mi is számítottunk, hogy a légi szállítmányozás felfüggesztése akadályt jelent majd a zöldségszállításban a nyugati partról a keleti partra, ám azt meglepetten tapasztaltuk, hogy a helyzet a többi üzletágban is gyorsan éreztette hatását. Például az Ontario állambeli Windsorból a detroiti autógyárakba csak igen lassan jutottak át az alkatrészek a folyó kijelölt átkelőhelyein, s a Ford autógyár részben emiatt zárta be ideiglenesen öt gyárát. Sok gyárban már évekkel korábban bevezették a JIT-rendszert, a just in time (az épp időben, de valódi jelentésében: mindent az utolsó pillanatban ) gyakorlatát: az alkatrészeket és az alapanyagokat nem saját telephelyükön tárolták, hanem a folyamatos légi szállítmányok révén biztosították az éppen szükséges ellátást. A légtér lezárása és a határellenőrzés szigorodása viszont csaknem lehetetlenné tette a JIT-rendszerű gyárak működését: mindennapossá vált az áruhiány, a torlódás és a rakományok törlése. Eközben a kormány szintén teljes erőbedobással látott munkához: a kongresszus szeptember 14-én elfogadta a javaslatot 40 milliárd dollár azonnali kiutalásáról, és felhatalmazta az elnököt arra, hogy erőszakot alkalmazzon 16

14 B E V E Z E T É S azok ellen a nemzetek, szervezetek vagy személyek ellen, akik megtámadták az országot. Bush elnök a jövőben minden bizonnyal elnöksége leghatásosabb szónoklataként emlegethető beszéde az egész nemzetet egységbe forrasztotta. Amerika azért vált a támadások célpontjává, mert a világon itt világít a legragyogóbban a szabadság és a lehetőségek fáklyája mondta. És ezt a fényt senki sem olthatja ki. Az elnök népszerűsége ezt követően elérte a 86%-ot, és ha rövid időre is, de a pártköziség szelleme hatotta át a politikát. A parlamentben számtalan ötlet hangzott el arra nézve, miként állíthatnánk vissza az ország megingott egyensúlyát. Különféle tervek születtek, köztük a légitársaságoknak, a turizmusnak, a szórakoztató- és szabadidőiparnak nyújtott anyagi segítségről. Nagy mennyiségben érkeztek a javaslatok a vállalkozásoknak nyújtandó adókedvezményekről, amelyek az újabb befektetéseket ösztönözték volna. Sok szó esett a terrorizmus elleni biztosításról is: miként működhet a biztosítás efféle katasztrófák esetén, s milyen szerepet kell (ha egyáltalán kell) ebben játszania a kormánynak? Jómagam különösen sürgős feladatnak tekintettem a légi forgalom visszaállítását, mert ezzel lehetett gátat szabni a különböző hatások továbbgyűrűzésének. (A kongresszus haladéktalanul meg is szavazta a légi forgalom 15 milliárd dolláros megsegélyezésére beadott javaslatot.) Ám engem elsősorban nem az említett kérdések foglalkoztattak: a tágabb összefüggéseket szerettem volna átlátni, hiszen e téren továbbra is maradtak kérdéseim. Biztos voltam abban, hogy a megoldás nem a nagyvonalú, elkapkodott, drága gesztusokban keresendő. Nemzeti szintű vészhelyzetekben jellemző, hogy a képviselők egytől egyig szeretnének benyújtani valamilyen törvénytervezetet, s az elnök is úgy érzi, cselekednie kell. Ilyen körülmények között gyakran rövidlátó, hatástalan, kontraproduktív törvények születnek erre példa a Nixon elnök által 1973-ban, az első OPEC-olajválság idején bevezetett gázolaj-jegyrendszer. (Ennek hatására azon az őszön bizonyos országrészekben hosszú sorok kígyóztak a benzinkutaknál.) Tizennégy évnyi Fed-elnöki tapasztalattal a hátam mögött számtalanszor tanúja lehettem, miként kerekedett felül a gazdaság különböző válságokon a tőzsde történetének legnagyobb egynapos összeomlását is beleértve, ami a 17

15 A ZÛRZAVAR KORA beiktatásom után mindössze öt héttel történt. Sikerült túlélnünk az 1980-as évek ingatlanpiaci konjunktúráját és zuhanását, a megtakarítás- és hitelválságot, valamint az ázsiai pénzügyi élet felbolydulásait, hogy az 1990-es recessziót már ne is említsem. Részünk lehetett a történelem legnagyobb mértékű tőzsdei árfolyam-emelkedésében, és átvészeltük az azt követő dotcom-összeomlást. Egyre jobban hittem abban, hogy az amerikai gazdaság legerősebb oldala az ellenálló képessége: az elszenvedett sebeket gyorsan összeforrasztja és talpra áll, mégpedig gyakran olyan ütemben, amit nem hogy diktálni, hanem még előre jelezni sem lehet. Ám a jelenlegi borzalmas körülmények között sejtelmünk sem lehetett arról, mi fog történni. Úgy véltem, az a legjobb stratégia, ha megfigyelő álláspontra helyezkedünk, és várunk egészen addig, amíg nem látjuk át szeptember 11. konkrét következményeit. Ugyanezt mondtam el a kormányszóvivő hivatalában a kongresszus vezetőinek is a szeptember 19-i délutáni értekezleten. A parlament épületének a képviselőház felé eső részén helyezkedik el az az egyszerű tárgyalóterem, amelyet a szóvivő irodájához csatoltak; itt gyűltünk össze: Dennis Hastert, a Fehér Ház szóvivője, Dick Gephardt, a képviselőházi ellenzék vezetője, Trent Lott, a szenátus kormánypárti vezetője és Tom Daschle, az ellenzék vezetője, valamint Clinton elnök pénzügyminisztere, Bob Rubin és a Fehér Ház gazdasági tanácsadója, Larry Lindsey. A képviselők hármunk Lindsey, Rubin és jómagam véleményét kívánták meghallgatni a támadások gazdaságra gyakorolt hatásáról. Az ezt követő megbeszélés igen komoly légkörben, a szokásos játszmákat mellőzve folyt. (Emlékszem, az járt a fejemben, hogy igen, valahogy így kellene kormányozni az országot.) Lindsey véleménye szerint, mivel a terroristák az amerikai nép magabiztosságán ejtettek sebet, ezt leginkább adócsökkentéssel lehetne ellensúlyozni. Másokkal együtt úgy vélekedett, hogy a lehető leghamarabb 100 milliárd dollárt kell pumpálni a gazdaságba. Én nem a számtól ijedtem meg, hiszen ez az összeg az ország éves termelésének mindössze 1%-át jelentette. Ellenben kifejtettem, hogy egyelőre sejtelmünk sincs arról, hogy nem lenne-e túl sok vagy éppen túl kevés ez a 100 milliárd dollár. Igen, a légitársaságok és a turizmus súlyos károkat szenvedtek, és az újságok valóban folyton létszámleépítésekről cikkeztek. Ám csodák csodájára a Ground Zerótól alig pár utcányira működő New York-i tőzsde már hétfőn, azaz 18

16 B E V E Z E T É S szeptember 17-én újra megnyitott. Ez azért számított fontos lépésnek, mert azt az érzetet keltette, hogy az élet visszatért a rendes kerékvágásba: legalább egy szép részlet akadt tehát a képen, amit még mindig nem sikerült teljesen összeraknunk a Fedben. A csekkes kifizetések rendszere szintén elkezdett helyreállni, és a tőzsde sem omlott össze: az árfolyamok egyszerűen csökkentek, majd stagnálni kezdtek, ez pedig azt jelezte, hogy a cégek többségénél nem alakult ki nagyon súlyos helyzet. Azt mondtam tehát az összegyűlteknek, hogy megfontolt döntésnek tartanám, ha folytatnánk a különböző lehetőségek feltérképezését, és két hét múlva, amikor már többet tudunk, újra összegyűlnénk. Másnap reggel, a szenátus bankügyi bizottságának nyilvános meghallgatásán ugyanennek a véleményemnek adtam hangot. Mindenkit türelemre intettem: Senki sem képes teljes egészében felmérni, milyen következményei lehetnek a szeptember 11-ei tragédiának. Az elkövetkező hetekben, az első döbbenet csillapodtával jobban fel tudjuk majd becsülni, miként hat az események továbbgyűrűzése a közeljövő gazdasági kilátásaira. Kiemeltem, hogy az amerikai gazdaság az elmúlt évtizedekben egyre ellenállóbbá vált a csapásokkal szemben. A felszabadított pénzügyi piacok, az egyre rugalmasabb munkaerőpiac és az információs technológia közelmúltbeli fejlődése mind azt a képességünket erősítették, hogy elnyeljük az ütéseket és talpra álljunk. Bevallom, igyekeztem szebb képet festeni a helyzetről, mint amit a valóságban gondoltam. A kormányzásban részt vevő szereplők nagy többségéhez hasonlóan magam is további támadásokra számítottam. Ez a balsejtelem a nyilvánosság előtt javarészt kimondatlan maradt, ám a szenátus egyhangú szavazataiban annál inkább megmutatkozott: 98:0 arányban szavazták meg a terroristákkal szembeni erőszak alkalmazásáról, 100:0-val a repülés biztonságáról szóló új törvényt. A tömegpusztító fegyverek miatt akár a Szovjetunió összeomlása körüli zűrzavarban ellopott nukleáris fegyverek lehetséges bevetése miatt különösen aggódtam. A természeti forrásaink beszennyezése is megfordult a fejemben mint lehetőség. A jelentésemben azonban kevésbé pesszimista álláspontra helyezkedtem, hiszen ha nyíltan kifejtem az általam elképzelt lehetőségeket, akkor halálra rémítettem volna a piaci szereplőket. Ám azt is valószínűnek tartottam, hogy ezzel az enyhe eufemizmussal nem sikerült áltatnom az embereket. Később, akivel csak 19

17 A ZÛRZAVAR KORA találkoztam a piaci élet résztvevői közül, akik hallották a bankügyi bizottságban kifejtett véleményemet, általában senki nem mondott többet, csak valami ilyesmit: Hát, nagyon remélem, hogy igaza van... Szeptember végén érkeztek meg az első rideg tények és adatok. A gazdaság alakulásának első jellemző mutatója mindig az újonnan munkanélkülisegélyt igénylők száma az erről szóló heti statisztikát a Munkaügyi Minisztérium készíti el. A hónap harmadik hetében az igénylések száma nél tetőzött, ez pedig 13%-kal volt magasabb az augusztus végi szintnél. Ez az adat tehát megerősített bennünket abban, hogy a helyzet valóban olyan súlyos, mint ahogy az újságok beszámolói lefestették, és valóban sokan kerültek nehéz helyzetbe az állásuk elvesztése miatt. Láttam magam előtt azt a sokezernyi szállodai és üdülői alkalmazottat meg a többi szorult helyzetbe került embert, akik nem tudták, hogy ezentúl miből tartsák el magukat és családjukat. Egyre inkább azon a véleményen voltam, hogy a gazdaság ez alkalommal nem fog olyan gyorsan visszalendülni a megfelelő tempóba. A csapás akkora volt, hogy még egy igen rugalmas gazdaság sem birkózhatott meg vele egykönnyen. A többi elemzőhöz hasonlóan a Fed közgazdászai is megvizsgálták a különböző kiadás- és adócsökkentő csomagokat és az ezekben említett számokat. Minden egyes elképzelés esetében igyekeztünk átrágni magunkat a részleteken, hogy meg tudjuk becsülni a nagyságrendet. Ám az igencsak érdekes volt, hogy mindegyik a 100 milliárd dolláros tartományba esett, Larry Lindsey eredeti javaslatának megfelelően. Október 3-án, szerdán újra összegyűltünk Hastert tárgyalójában, hogy megvitassuk a gazdaság helyzetét. Egy újabb hét telt el, és ezalatt tovább emelkedett az újonnan munkanélküli-segélyt igénylők száma: további állástalan regisztráltatta magát. Ekkor már bennem is megszületett az elhatározás. Továbbra is számítottam ugyan újabb támadásokra, ám azt lehetetlen volt felbecsülni, hogy ezek mekkora pusztítást vinnének véghez, vagy miként készíthetnénk fel és óvhatnánk meg hatásuktól a gazdaságot. Kifejtettem véleményemet, miszerint meg kell tennünk a lépéseket a mérhető károk ellensúlyozására, s valóban időszerű lenne a gazdaság mesterséges ösztönzése. Egy 100 milliárd dolláros nagyságrendű intézkedéscsomag látszik helyesnek ez, bár elégséges, nem túlságosan nagy összeg, nem ösz- 20

18 B E V E Z E T É S tönözné túlzott mértékben a gazdaságot, így a kamatlábak sem emelkednének. A képviselők minden jel szerint egyetértettek a javaslattal. Amikor aznap este hazatértem, az járt a fejemben: semmi mást nem tettem, mint hogy kimondtam és megerősítettem egy már létező konszenzust, hiszen a 100 milliárd dollár gondolata eredetileg Larrytől származott. Meglepetten olvastam tehát a találkozóról a média tolmácsolásában: ez alapján ugyanis úgy hangzott, mintha én lettem volna a döntés kulcsfigurája. 1 Bármennyire is jólesett, hogy a kongresszus és a kormány ad a véleményemre, a sajtóban megjelenő cikkek nyugtalanítottak. Mindig is kényelmetlenül éreztem magam, amikor úgy állítottak be, mint aki a végső döntést meghozza. A kezdetektől fogva a színfalak mögött tevékenykedő szakértőként tekintettem magamra, sokkal inkább a parancsok végrehajtójaként, mint vezetőként. Csak az 1987-es részvénypiaci válság idején kezdtem természetesnek érezni, hogy kritikus, stratégiai döntéseket hozzak. A reflektorfényben azonban mind a mai napig feszengek. Hogy úgy mondjam, nem vagyok egy extrovertált típus A helyzet iróniája, hogy állítólagos meggyőzőerőm ellenére a szeptember 11-ét követő hetekben semmi sem úgy történt, mint ahogy arra számítottam. A második terrortámadás lehetőségének előrevetítése valószínűleg legsiralmasabb előrejelzéseim egyike marad. A gazdaság mesterséges ösztönzése pedig, aminek állítólag én adtam zöld utat, nem valósult meg: az ügy elakadt, és megfeneklett a politika útvesztőjében. A végül 2002 márciusában jóváhagyott csomag nemcsak, hogy több hónappal elkésett, hanem az általános jólét javulásához sem volt sok köze különböző beruházásokra adott állami támogatások szánalmas egyvelege volt csupán. A gazdasági élet eközben önmagától helyreállt. További egy hónapnyi enyhe hanyatlást követően az ipari termelés novemberben érte el mélypontját, ám decemberben újra lendületet vett, és az újólag regisztrált mun- 1 A Time magazin október 15-i száma például kifejtette: Greenspan álláspontjának változása adott zöld utat a csak erre váró törvényhozóknak... A Fehér Ház és mindkét párt vezetői egyetértettek Greenspan helyzetértékelésével, miszerint a kiadások és az adó csökkentése az ország éves bevételének körülbelül 1%-áig lehetséges, valamint hogy ennek hatása gyorsan érezhető kell, hogy legyen, s nem lendítheti olyan magasba a deficitet, hogy emiatt azonnali kamatemelésekkel kelljen számolnunk. 21

19 A ZÛRZAVAR KORA kanélküliek száma a szeptember 11. előtti szintre esett vissza. Ebbe ugyan némiképp a Fed is besegített, de pusztán annyiban, amennyiben a szeptember 11. előtt amúgy is elindított folyamatokat felgyorsítottuk kissé: a hitelfelvétel és a vásárlás megkönnyítése érdekében csökkentettük a kamatokat. Az, hogy a gazdaság ilyen figyelemre méltó módon reagált a szeptember 11-ei támadás hatásaira, megint csak azt a rendkívüli jelentőségű tényt támasztotta alá, hogy ellenálló képessége igen erős ezért sem zavart, hogy nem számításaim szerint alakult a helyzet. Végül mégiscsak igaznak bizonyult mindaz, amit oly derűlátóan tártam a szenátus bankügyi bizottsága elé, s az első keserves hetek elteltével mind az amerikai háztartásokban, mind a cégvilágban helyreállt az élet. Vajon hogyan alakulhatott ki ez a soha nem tapasztalt mértékű gazdasági rugalmasság? tettem föl a kérdést. A közgazdászok Adam Smith kora óta keresik a választ az efféle kérdésekre. Mi, maiak úgy érezzük, bőven akad feladatunk, ha szeretnénk megérteni a globalizált gazdaság fejlődését. Csakhogy Smithnek szinte a semmiből kellett felépítenie a közgazdaságtan tudományát, hogy egyáltalán lépést tudjon tartani a XVIII. századi bonyolult piacgazdaságok fejlődésével. Bár nem kívánom magam Adam Smithhez hasonlítani, engem is hasonló kíváncsiság hajt, amikor a korunkat meghatározó átfogó hatásokról igyekszem képet kapni. Ez a könyv egyfajta detektívregény. Ha addig még nem lettem volna biztos benne, szeptember 11-ével meggyőződhettem róla, hogy a világ megváltozott: a globális kapitalista gazdaság idejét éljük, amely jóval rugalmasabb, ellenállóbb, nyitottabb, alkalmasabb az önkorrekcióra és gyorsabban változik, mint akár negyed évszázaddal korábban. Ez az új világ rendkívül sok új lehetőséget tartogat számunkra, éppúgy, mint ahogy számtalan új feladatot is. A zűrzavar korának leírásával kísérletet teszek arra, hogy magam is megértsem ennek az új világnak a természetét: miképp jutottunk el idáig, mi jellemző mai életünkre, és mi jót, mi rosszat fedezhetünk fel a láthatáron. Ahol lehetséges, ott saját tapasztalataim összefüggésében fejtem ki véleményem így diktálja a történelmi feljegyzések iránti felelősségtudatom és az a vágyam, hogy olvasóim megértsék, hogyan jutottam el idáig. A könyv ezért két részből áll: az elsőben megkísérlem nyomon követni saját fejlődésemet, a másodikban pedig objektívabb alapon igyekszem kon- 22

20 B E V E Z E T É S ceptuális kereteket alkotni az új, globális gazdaság megértéséhez. Eközben feltérképezem e kialakulóban levő globális környezet lényegi elemeit: a XVIII. századi felvilágosodás idején megjelent vezérelveket; a roppant méretű energia-infrastruktúrát, amely e környezetet táplálja; a világméretű pénzügyi egyensúly-eltolódásokat, valamint a világszinten fenyegető demográfiai átalakulásokat; illetve a javak elosztásának vitathatatlanul sikeres, ám csak vitathatóan igazságos elosztását. Végül pedig megpróbálok képet festeni a világgazdaság feltételezhető 2030-as állapotáról. Nem szeretnék úgy fellépni, mintha minden kérdésre tudnám a választ. A Federal Reserve-nek köszönhető helyzeti előnyömnél fogva azonban mégiscsak tény, hogy számtalan különböző kérdésben a lehető legjobb információk megszerzésére volt lehetőségem. A szakirodalom széles palettájából meríthettem a válaszokat mindazokra a kérdésekre, amelyekkel a kollégáimmal együtt nap mint nap meg kellett birkóznunk. A munkatársaim segítsége nélkül aligha tudtam volna feldolgozni a töméntelen mennyiségű, olykor kivételesen szellemes, olykor meglehetősen unalmas szakirodalmat. Olyan kiváltságos helyzetben voltam, hogy bármikor felhívhattam a Federal Reserve gazdasági csoportjának tagjait, és akár aktuális, akár történelmi témákban érdeklődhettem a legújabb kutatási eredmények felől. Ilyenkor hamarosan meg is kaptam az anyagot, a kérdéses döntések mellett és ellen szóló érvek részletes kiértékelését bármely elképzelhető témában, a kockázatsemlegesség felméréséhez használható legújabb matematikai modellektől kezdve egészen a középnyugati államokban található úgynevezett land-grant [az államtól ingyen kapott telken épült] egyetemek hatásáig. Így hát semmi nem gátol meg abban, hogy akár merész feltételezésekbe is bocsátkozzak. A világ ma ismert formája bizonyos globális erők hatására, fokozatosan, olykor rejtett módon alakult ki. A leglátványosabb változást mindannyiunk számára a mobiltelefonok, a személyi számítógépek, az elektromos levelezés, az küldésre alkalmas mobiltelefon (a BlackBerry) és az internet megjelenése okozta mindennapi életünkben. A szilikon elektromos tulajdonságait feltáró kutatások a II. világháborút követően elvezettek a mikroprocesszor kifejlesztéséhez, s amikor a lézerrel és műholdakkal együtt az üvegszáloptika forradalmasította a kommunikációt, az emberek 23