Az első szó jogán. Kovács Tücsi" Mihály tudományos szerkesztő

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Az első szó jogán. Kovács Tücsi" Mihály tudományos szerkesztő"

Átírás

1

2

3 Az első szó jogán Nemrégiben egy igen érdekes videó került fel a YouTube-ra. Egy robotkéz, ami kő-papír-ollót játszik ellenfelével, és kivétel nélkül mindig győz. Lenyűgöző és elképesztő egyszerre. De óhatatlanul felvetődik a kérdés: mire jó egy kő-papír-ollót játszó robot? Többen is kérdezték: mire lehet használni? És egyáltalán miérl építették? Mert első hallásra semmi értelme. De ha mélyebbre tekintünk, kiderülnek az okok. Pusztán demonstrációról van szó. Ez rnár a második, fejlettebb változat, amelyik a legalább 2200 éves, kínai eredetű játékot játssza. Megértjük, ha részeire bontjuk a folyamatot. Ha minden alkalommal győzni akarunk, annak két feltétele van: 1. Fel kell ismernünk, hogy az ellenfél mit fog mutatni. 2. Az ezt legyőző figurát kell mutatnunk. Ere a két feladatra mindössze annyi időnk van, amíg a kar fentről elindulva elér az alsó állásba, ahol megmutatjuk a kéztartást. Egy embernek a másik fél mozdulatának vizuális észleléséhez kb ezred másodperc re van szüksége, és kb. 60 milliszekundum kell a kéz által formált alakzat megváltoztatásához, vagyis összesen ms. A robotnak erre mindössze 20 ms kell. Vagyis az embernél 5-6-szor gyorsabban felismer egy helyzetet, és reagál rá. Ezek a robotok rnár alkalmasak lesznek arra, hogy felváltsák az embereket olyan kritikus szituációkban, amelyekben fontos a gyors reflex", vagyis a helyzet felismerése és a reagálás. Ha a fáradt mérnök helyett egy ilyen robot ült volna Csernobilban, talán nem következett volna be a katasztrófa. Egy ilyen robotkezű sofőr el tudná kerülni a balesetek jó részét. Ilyen reflexek jól jöhetnek egy bombahatástalanító robotnak is. És szívesebben bíznánk magunkat egy ilyen ügyes kezű robotsebészre. Ez a videó azt példázza, hogy bizonyos részterületeken a robotok már felülmúlják az embereket. És ez lehet olyan egyszerű, mégis komplex feladat is, mint a kő-papír-olló nevű játék. Kovács Tücsi" Mihály tudományos szerkesztő

4

5 6 Richard Matheson: Acél 20 Agyátültetés 24 Lőrinczy Judit: A hideg helye 30 Doris Lessing-megemlékezés 31 Doris Lessing: Jelentés a fenyegetett városról 54 Zöld jövő 56 Helena Bell: Robot 59 A jövő otthona 60 Fritsi Péter: Belső világ 82 Filmajánló 84 Nnedi Okorafor: A Pálmabetyár 89 Képregény: Iron Sky - Rossz Hold (befejező rész) 100 Kapcsolatfelvétel 101 Intelligens dizájn 102 Mary Caraker: Thrrup a tanárnőnek

6 LÁBRA ÖNTÖTT CIPŐ H OSSZÚ ÉVEK ÓTA az elektronikai forradalomban élünk, de ez a forradalom az öltözködésünket még nem igazán érte el. Azonban már most látszik, hogy a jövő gardróbszekrényeiben lesz néhány érdekes darab. Egy komoly váltás a 3D-nyomtatástól várható, amely megújíthatja és egyedivé teheti ruhatárunkat. A londoni Wearable Futures (Viselhető Jövő) konferencián mutatták be ezt a szinte organikusnak tünő futócipőt. Gondban leszünk majd az elnevezésekkel is, hiszen a Protocell valójában nem is cipő. Inkább egy lábra készített második, szintetikus bőr. Az anyag különlegessége a nyomtathatóságon kívül abban rejlik, hogy tökéletesen idomul viselője lábára, ezzel nem okozhat semmilyen felhorzsolást, kidörzsölést vagy egyéb sérülést. Tulajdonképpen úgy néz ki, mintha beleléptünk volna egy vödör festékbe. Az anyag különlegessége, hogy beprogramozható arra, miként reagáljon a külső ingerekre, mint például a nyomás, a hőmérséklet vagy éppen a fényviszonyok. Használat közben a terheléstől függően képes a párnázottságon változtatni. A cipőt Shamees Aden divattervező készítette, a protocellás technológa Dr. Martin Hanczyc dán professzor fejlesztése. A technológia még csak kísérleti stádiumban van, ezért még hosszú ideig nem várhatunk ilyen lábbeliket az üzletekben. KÉT FÉRFI JÖTT KI az állomásépületből, egy letakart tárgyat toltak maguk előtt. Végigmentek a peronon, míg a szerelvény közepéig nem értek, azután nagyokat nyögve, izzadva feltaszigálták a vagonba. Egy kerék kiesett, és lebucskázott a fémlépcsőkön: egy mögöttük jövő utas vette fel, és adta vissza a gyűrött, barna öltönyt viselő férfinak. - Kösz - biccentett a barna öltönyös, és a zakója zsebébe dugta a kereket. Benn a vagonban végignyomakodtak azzal a valamivel a keskeny folyosón. Mivel egy kerék hiányzott, a tárgy oldalra dőlt, és a barna öltönyös - Kellynek hívták - a Vállával volt kénytelen megtartani: különben az egész felborult volna. Kelly nagyokat fújt, és időnként lenyalta a felső ajkán összegyűlő izzadságcseppeket. A kocsi közepén a másik férfi (ő gyűrött, kék öltönyt hordott) előretaszította az egyik ülés támláját, hogy a két-két ülés egymással szembe kerüljön. A letakart tárgyat közéjük tolták, Kelly benyúlt a takarón vágott hasítékon, és tapogatózott egy kicsit, mire megtalálta a megfelelő gombot. A dolog a takaró alatt nehézkesen megmozdult. Azután leült az ablak melletti helyre. - Atyaég, hogy nyikorog! - nyögött fel Kelly. A másik, aki a Pole névre hallgatott, szintén letelepedett, és sóhajtott hozzá egyet. - Mégis, mire számítottál? - kérdezte. Kelly kibújt a zakójából, a szemközti ülésre dobta, és a dolog mellé ült. - Ha megkapjuk a pénzt, szerzünk neki kenőanyagot - mondta aggódva. - Ha tudunk - vágta rá Pole, aki nevének megfelelően vékony volt, mint egy karó. Fáradtan hátradőlt, nézte, ahogy társa az izzadságot törölgeti az arcáról. - Miért ne tudnánk? - csodálkozott Kelly, és az inge alá is megpróbálta betuszkolni a nedves zsebkendőt. - Mert már nem gyártják. - Pole türelmet erőltetett magára, de hallatszott, hogy túl sokadszorra ismétli ugyanazt. - Nohát, ez őrültség - vélekedett a társa. Levette a kalapját, és megtörölte a feje búbját ott, ahol rozsdaszínű haja közepén egy kopasz folt éktelenkedett. - Sok B-2-t árulnak még.

7 Két ember utazik egy letakart tárggyal egy fontos eseményre; az egyikük az utolsó pillanatig próbál hinni a csodában, a másik kételkedőbb... Richard Matheson ACÉL - Alig - vakkantotta Pole, és az egyik lábát feltette a letakart tárgyra. - Ezt ne csináld! Pole nagy csattanással ejtette le a lábát a földre, és komótosan káromkodott egyet. Kelly a kalap bélését is megtörölgette. Azután újra felvette, majd inkább a zakójára hajította. - Jesszuskám, de meleg van - nyögte. - Lesz még melegebb is - bólintott Pole. A folyosó túloldalán egy férfi épp feltette a hálóba a bőröndjét, levette a zakóját, és fújtatva az ülésre zuttyant. Kelly vetett rá egy pillantást, majd újra a társához fordult. - Maynardban talán melegebb van? Pole bólintott. Kelly nyelt egy nagyot. - Kár, hogy nem gurítottunk le még egy sört - mondta. Pole kinézett az ablakon, a peron betonjáról felszálló forró levegő hullámait bámulta. - Megittam vagy hármat - folytatta Kelly -, de éppolyan szomjas vagyok, mint amikor nekikezdtünk. - Meglehet. - Ezzel az erővel sör nélkül is elboldogultunk volna Phillytől idáig - morgolódott tovább Kelly. - Meglehet - ismételte Pole. Kelly egy pillanatig csak ült, Pole-t bámulta. A férfinak fekete haja és fehér bőre volt, a keze meg mintha egy nála jóval nagyobb termetű emberhez volna méretezve. De ezek a kezek nemcsak nagyok, hanem okosak is. Pole a legjobbak közül való - gondolta Kelly -, a legjobbak közül." - Szerinted rendben leszünk? - kérdezte. Pole morgott valamit, és egy pillanatra el is mosolyodott - nem mintha jókedve lett volna. - Ha ki nem ütik. - Ne már, én nem viccelek - makacskodott Kelly. Pole végre levette sötét, élettelen szemét az állomásépületről, és Kelly felé fordította. - Én sem. - De igazán... - Steel - mondta végül Pole. - Éppúgy tudod, mint én. Nagyon rossz állapotban van. - Ez már nem igaz! - fészkelődött kényelmetlenül Kelly. - Még egy kicsit kellene dolgoznunk >

8 rajta. Egy nagyjavítás, és jobb lesz, mint új korában. - Nagyjavítás három- vagy négyezerért. Olyan alkatrészekkel, amiket már senki sem gyárt - Pole újra kibámult az ablakon. - Nem ilyen súlyos a helyzet - tiltakozott Kelly. - Jesszusom, úgy beszélsz, mint aki szerint rég le kellett volna selejtezni. - És talán nem kellett volna? - Nem! - dühödött fel Kelly. - Persze hogy nem! Pole megrántotta a vállát. Felemelte hosszú, fehér ujjait, azután visszaejtette őket az ölébe. - Csak mert egy kicsit öreg... - győzködte tovább Kelly. - Öreg? Ősrégi. - Jaj! - Kelly mélyen beszívta a kocsi forró levegőjét, és széles orrlyukán keresztül fújta ki. Úgy nézett a letakart tárgyra, mint egy apa, akit feldühítenek a gyereke hibái, de jobban dühítik azok, akik a szemébe mondják, hogy ezek a hibák léteznek. - Nem kell még temetni - sóhajtotta végül. Pole a peronon sétálókat nézte. Egy hordár kis kocsiján magasra feltornyozott bőröndhalmot tolt maga előtt. - Azért rendben van? - bökte ki Kelly a kérdést, amit a legkevésbé akart feltenni. Pole ránézett. - Mittomén, Steel - felelte. - Fel kéne javítani. Tudod te azt. A bal kar rugóját olyan rohadt sokszor kalapálták ki, hogy már szinte egyenes. Azon az oldalon védtelen. A bal arca behorpadt, a szemlencséje repedt. A lábkábelek elhasználódtak, ki vannak lazulva, már semmi erő nincs bennük. Atyaég, hát a giroszkóp sem működik! Pole undorodó hangot hallatott, és ismét a peron felé fordult. - Nem beszélve a kenőolajról, amit hírből sem ismer - tette még hozzá. - Majd szerzünk neki - makacskodott Kelly. - Na persze, a meccs után, mi? - dühödött fel Pole. - Nem lehetne esetleg előtte? Úgy fog nyikorogni a ringben, mint egy rohadt markológép. Csoda, ha két menetet kibír. Repülni fogunk a városból. Kelly nagyot nyelt. - Nem hinném, hogy ennyire rossz a helyzet. - Nem? Még ennél is rosszabb! A népek a philadelphiai Csatázó Maxót akarják látni. Jesszuskám, be fognak dilizni! Örülhetünk, ha megkapjuk az ötszáz dolcsinkat. - A szerződést aláírták - jelentette ki határozottan Kelly. - Most már nem tudnak kirakni minket belőle. Itt van egy példány a zsebemben. - Előrehajolt, és a zakójára csapott. - A szerződés Csatázó Maxóra szól. Nem erre a... markológépre. - Nem fognak csalódni Maxóban. - Kelly saját magát is próbálta meggyőzni. - Nincs olyan rossz állapotban, mint ahogy mondod. - Egy B-7 ellen? - Ez a legfrissebb B-7 - makacskodott Kelly. - Még nem járatták be. Pole elfordult. - Csatázó Maxo - morogta. - Egymenetes Maxo. A bunyózó markológép. - Dugulj már el végre! - csattant fel Kelly, és a szokásosnál is vörösebb lett. - Csak szapulni tudod. Tizenkét éve jól elvan, miért ne lenne meg tovább is? Rendben, kell neki egy kis olaj, meg dolgozni kell rajta valamicskét. És akkor? Ötszáz dolcsiból annyi kenceficét szerzünk neki, amennyi csak kell, ráadásul egy új rugót a karjába meg a kábeleket a lábába. Meg minden mást is, az ég szerelmére! Hátradőlt az ülésen, levegő után kapkodott, átnedvesedett zsebkendőjével törölgette az arcát. Maxóra pillantott. Azután gyorsan, esetlenül megpaskolta a leponyvázott gép térdét. Az acéltest üregesen megkondult. - Jó leszel, ne félj! - mondta a bunyósának. A vonat napszítta prérin robogott keresztül. Minden ablakot kinyitottak, de a huzat is olyan meleg volt, mintha a sütőből fújt volna. Kelly újságot olvasott, inge nedvesen tapadt széles mellkasára. Pole is levetette a zakóját, morcosan bámulta az ablak túloldalán elsuhanó fűcsomókat, melyek egészen a látóhatárig nyúltak. Maxo a ponyva alatt ült, nehéz fémteste együtt rázkódott a vonattal. Kelly leeresztette az újságot. - Egy büdös szó sincs rólunk - jelentette. - Mit vártál? Maynardból nem tudósítanak.

9 - Maxo nem valami unalmas maynardi fajankó. Nagypályás volt. Az ember azt hinné, hogy - megrántotta a vállát - emlékeznek rá. - Miért? Amiatt a néhány győzelem miatt három éve? - Nem csak három évvel ezelőtt győzött, haver! - '94 vége felé volt az - bólogatott Pole. - Most meg 1997 van. Mifelénk ezt három évnek számolják. - De '94 végén győzött - makacskodott Kelly. - Pont karácsony előtt. Nem emlékszel? Pont azelőtt, hogy Marge és én... Kelly nem fejezte be. Úgy bámult az újságra, mintha Marge képét látná benne. És pont úgy nézne ki, mint amikor a nő elhagyta őt. - Semmi különbség - erősködött Pole. - Isten bizony, rég elfelejtették. Több ezer ilyen nyomorult masina működik. Hogy emlékeznének rájuk? Legfeljebb a bajnokokat meg az új típusokat veszik észre. Pole Maxóra pillantott. - Állítólag a Mawling kihozza idén a B-9-et. Kelly már nem figyelt rá. - Tényleg? - kérdezte unatkozva. - Mindkét karjában és lábában lesz hiperkioldó. Az egész acélborítású alumínium. Három giroszkóp, háromszoros huzalozás. Istenem, de gyönyörű lesz! Kelly félretette az újságot. - Azt hittem, emlékeznek rá - morogta. - Nem volt az olyan rég. Eszébe jutott valami, és elmosolyodott. Az arcán ellazultak az izmok. - Sosem fogom elfelejteni azt az éjszakát, haver! Nem tudtak kiütni. Mindenki csak Dimsyről beszélt, a Szikláról". Háromszoros hurrá Dimsynek, a Sziklának." Dimsy, a Szikla." Félnehézsúlyban a negyedik a listán." De a csúcsra tör." Mély hangon kuncogott - És hogy megruháztuk! Huhú! - Vad öröm ragadta magával. - Még most is látom azt a bal lengőt. Puff! Egyenest az állkapcsába kapta. És a jó öreg Dimsy, a Szikla akkorát csattant a padlón, mint... mint egy szikla, de pontosan. Elégedetten nevetett. - Micsoda este volta az, haver! Micsoda éjszaka! Sosem fogom elfelejteni. Pole arcán nem látszottak érzelmek. Újból csak elfordult, és a poros, napégette prérit bámulta. - Meg vagyok lepve - dörmögte. Kelly észrevette, hogy a folyosó túloldalán ülő férfi oda-odapillant a letakart Maxóra. Visszanézett rá, mosolygott hozzá, és gép felé intett a fejével. - Ő az én bunyósom - mondta hangosan. A férfi udvariasan biccentett, behajlított tenyerét a füle elé tette. Egy pillanatig még mozdulatlanul bámulta Kellyt, csak azután rázta meg a fejét. Kelly még mindig mosolygott. - Bizony, egyszer majdnem félnehézsúlyú bajnok lett. A férfi megint csak bólintott. -A bunyósom. Csatázó Maxo. Talán már hallott róla. Kelly hirtelen ötlettől vezérelve felállt, és átment a folyosó túloldalára. Megfordította a férfi előtti ülést, hogy az szembe kerüljön vele, és lezuttyant a műbőrre. - Rohadt hőség van - mondta. - Az. Az bizony - udvariaskodott a férfi. - Errefelé nem járnak újfajta vonatok. - Hát nem. Még nem. - Bezzeg Phillyben csupa új vonat jár - folytatta Kelly, és a társa felé intett. - Onnan jövünk a barátommal. Meg Maxóval. Kezet nyújtott. - Kellynek hívnak. Tim Kellynek. A férfi meglepettnek tűnt. Alig szorította meg a felé nyújtott kezet. - Maxwell. - A tenyerét feltűnés nélkül a nadrágja szárába törölte. - Régen Steel Kellynek hívtak - folytatta Kelly. - Én magam is bunyóztam. Persze még a háború előtt. Félnehézsúlyban. - Csakugyan? - Ügy, ahogy mondom! Steelnek hívtak, vagyis acélnak, mert egyetlenegyszer sem kerültem padlóra. De egyszer sem! Még kilencedik is voltam a ranglistán. Komolyan. - Értem. - A férfi türelmesen várt. - A bunyósom - intett a fejével Kelly megint Maxo felé - szintén félnehézsúlyú. Ma este Maynardban verekszünk. Odáig jön? >

10 - Hát... nem. Leszállok Hayesnél. - Értem - bólintott Kelly. - Az kár. Jó meccs lesz. - Nagyot sóhajtott. - Ő meg... feljutott már a negyedik helyre is. És még visszatérhet. '94 vége felé kiütötte Dimsyt, a Sziklát. Nyilván hallott az esetről. - Azt hiszem, nem. - Hát... ööö... aha. Pedig a keleti part összes újságja megírta. Tudja, New York, Boston, Philly. Bezony... tele voltak vele a lapok. Az év nagy csodájának nevezték. Megvakarta kopasz feje búbját. - B-2, tudja... vagyis ez a második modell, amivel a Mawling kijött - tette hozzá, mert látta, hogy beszélgetőtársa nem érti, mit mond. - Mondjuk, úgy kábé '90-ben. Igen, azt hiszem, akkor. Kilencvenben. Elismerően csettintett. - Nagyszerű típus volt - folytatta. - A legjobb. Maxo még mindig kivételes formában van. Nem szeretem ezeket az újakat. - Lekicsinylően rántott egyet a vállán. - Tudja, manapság ezekben minden ketyerét acéllal borított alumíniumból csinálnak. A vele szemben ülő még mindig mozdulatlan arccal nézett. - Túl csillogóak. Túl törékenyek. Semmi... - Kelly összeszorította maga előtt hatalmas öklét, és vágott egy grimaszt. - Nem elég kemények. Nem. A Mawling már nem gyárt olyat, mint amilyen Maxo. - Értem - felelt végre a férfi. Kelly rávigyorgott. - Bizony, régen én is bokszoltam. Persze amíg még volt elég ember. A szigorítások előtt. - Megrázta a fejét, azután igyekezett újra jókedvű arcot vágni. - Hát, lenyomjuk azt a B-7-et. Azt sem tudom, hogy hívják. Nevetett. Egy pillanatra elkomorodott, azután nyelt egy nagyot. - Le fogjuk nyomni - jelentette ki. Később, miután a férfi leszállt, Kelly visszatelepedett a helyére. Feltette a lábát a szemben lévő ülésre, fejét hátradöntötte, és az arcára borította az újságot. - Szusszanok egyet - sóhajtott. Pole felmordult. Kelly leejtett vállal, hátradőlve pihent, a közvetlenül a szeme előtt libegő lapot bámulta. Érezte, ahogy Maxo az oldalához nyomódik. Hallotta az ízületei nyikorgását. Jó legyél!", dünnyögte magában. - Mi kéne? - mordult fel Pole. Kelly nyelt egyet. - Meg sem szólaltam - felelte. Este hatkor szálltak le a vonatról. Végigtolták Maxót az állomás előtt, ki a járdára. Az utca túloldalán egy taxi állt hívogatóan. - Nincs pénzünk taxira - jelentette ki Pole. - Akkor sem cipelhetjük keresztül a városon. Ráadásul azt sem tudjuk, hol a Krüger Stadion. - Igy meg nem lesz miből ennünk. - A meccs után ki leszünk bélelve - biztatta Kelly. - A vendégem vagy egy 3 inch vastag steakre. Pole sóhajtott, és segített áttolni Maxót a túloldalra. Az úttest még mindig olyan forró volt, hogy a cipőn keresztül is égetett. Kelly azonnal izzadni kezdett, és a felső ajkát nyalogatta. - Atyaég, hogy bírják ezt az itteniek? - kérdezte. Miközben berakták Maxót a taxiba, az egyik kerék újra lejött. Pole dühösen félrerúgta. - Mit művelsz? - csodálkozott Kelly. - A rohadt... - Pole beszállt, és a puha bőrülésnek dőlt. Kelly a kerék után sietett, és felkapta a melegtől megpuhult aszfaltról. - Az istenit neki - morogta, amikor beszállt -, mia franc... - Hova menjünk, főnök? - kérdezte a sofőr. - A Krüger Stadionba. - Máris ott vagyunk. - A taxis megnyomta az indítógombot, és az autó mozgásba lendült. - Mi az isten bajod van? - suttogta Kelly. - Egy fél éve várunk rá, hogy nagy nehezen egyenesbe jöjjünk, te meg csak morogsz. - Jó kis egyenes - felelte erre Pole. - A kansasi Maynardi az ország legjobb bunyóshelye. - De legalább elkezdjük, nem? Ebből már elleszünk egy ideig. Maxo újra formába lendülhet. Ha nem hibázunk, akkor eljutunk... Pole kedvetlenül elfordult. - Nem értem, mi jött rád - folytatta halkan Kelly. - Ő a bunyósunk. Miért szapulod folyton? Nem akarod, hogy nyerjen?

11 - Első osztályú szerelő vagyok, Steel. - Pole sikertelenül próbált türelmet tettetni. - Nem vagyok már álmodozó kiskölyök. Ez itt egy darab ócskavas, nem B-7-es. Mindenki ezt mondaná, aki ért a gépekhez. Maxo örülhet, ha meglesz még a feje, amikor kijön a ringből. - Nagyon jó kis B-2 ez - méltatlankodott Kelly. - Fel van turbózva rendesen. De rendesen ám! - Aha, persze. Némán ültek, kifelé bámultak az ablakon. Maxo közöttük, széles válla neki-nekiütközött az övéknek. Kelly a házakat nézte, öklét időről időre összeszorította, mintha arra készülne, hogy ő vágjon bele a tizenöt menetbe. - Maguk egy B-bunyóst visznek? - szólt hátra a válla fölött a sofőr. Kelly előrefordult. Az arcára erőltetett egy mosolyt. - Úgy bizony - felelte. - Ma este bokszolnak? - Ahogy mondja. Csatázó Maxo. Könnyen lehet, hogy hallott már róla. - Soha. - Egyszer majdnem félnehézsúlyú bajnok lett. - Nem mondja! - Pedig úgy volt! Dimsyt, a Sziklát biztosan ismeri. - Nem rémlik. - Pedig Dimsy... Kelly megakadt, és az idegesen fészkelődő Pole felé lesett. - Dimsy, a Szikla harmadik volt a félnehézsúlyúak ranglistáján. Mindenki azt beszélte, hogy bajnok válhat belőle. Hát, ez a srác itt lenyomta a negyedik menetben. Egy balhorog, és puff... Az a Dimsy majdnem kirepült a ringből. Gyönyörű volt. - Komolyan? - csodálkozott a sofőr. - Nem túlzok, uram. Ha ráér, jöjjön el ma este a stadionba. Jó kis bunyóra van kilátás. - Maynard Villámát ismeri? - vágott közbe Pole. - Villámot? Még szép. Abból tuti bajnok lesz! Hetet nyert zsinórban. Akasszanak fel, ha nem lesz belőle bajnok. Egyébként ma is indul. Valami keletről jövő B-2 ócskavas ellen, ha jól tudom. - Felvihogott. - Villám kivégzi, annyi szent. Kelly a sofőr tarkóját bámulta, az arcán megfeszült a bőr. - Tényleg? - kérdezte hidegen. - Naná. Hát olyan... A sofőr elhallgatott, hátranézett. - Hé, maguk nem... - kezdte, azután inkább előrefordult. - Nem tudtam, mister... csak hülyültem. - Hagyja ezt! - bólintott Pole. - Igaza van. Kelly Pole sárgás bőrű képébe bámult. - Fogd be! - sziszegte. A hátát az ülés támlájának vetette, mozdulatlan arccal bámult kifelé az ablakon. - Szerzek neki kenőolajat - szólalt meg egy háztömbbel később. - Isteni! - morogta Pole. - Eladjuk a szerszámokat. - Menj a pokolba! - mérgeskedett a társa. A taxi megállt a téglaborítású stadion előtt, és Maxót kirakták a járdára. Pole megdöntötte kicsit, Kelly leguggolt, és visszacsúsztatta a kerekét a vájatba. Kelly pontosan annyit fizetett a taxisnak, amennyit az kért, és a bejárat felé kormányozták a fémharcost. - Odasüss! - Kelly a kapu melletti hirdetőtábla felé biccentett. A legfelső meccs a listán ez volt. MAYNARD VILLÁMA (B-7, félnehézsúly) VS. CSATÁZÓ MAXO (B-2, félnehézsúly) - Nagy ügy - elégedetlenkedett Pole. Kelly arcáról leolvadt a mosoly. Belekezdett volna valamibe, azután inkább összeszorította a száját. Dühösen megrázta a fejét, amitől kövér izzadságcseppek hullottak a járdára. Végigtolták a nyikorgó csomagot a bejárat felé vezető szakaszon, és felcipelték a kapuhoz. A kerék újra kiesett, és lebucskázott a cementlépcsőkön. Egyikük sem szólt semmit. Belül még nagyobb volt a meleg. Meg sem moccant a levegő. - Friss, mint egy nyilvános klozet - mondta Pole. - Keresd meg a kereket! - felelte Kelly, azzal ott hagyta a szerelőt meg Maxót, elindult a >

12 keskeny folyosó túlsó vége felé. Pole a falnak támasztotta a gépet, és az ellenkező irányba sétált. Kelly egy félig üveg irodaajtóhoz ért, és bekopogott. - Igen! - hallatszott belülről egy hang. Kelly levette a kalapját, és belépett. Kövér, kopasz férfi ült az íróasztala mögött. A koponyája csillogott az izzadságtól. - Csatázó Maxo tulajdonosa vagyok - mosolygott rá Kelly. Kinyújtotta nagy kezét, de a másik tudomást sem vett róla. - Kíváncsi voltam, eljönnek-e - mondta a férfi, akit Waddow-nak hívtak. - Jó formában van a bunyósuk? - A legjobban - vigyorgott rá Kelly. - A szerelőm - első osztályú - épp nemrég, mielőtt eljöttünk Phillyből, alkatrészekre szedte, és újra összerakta. A férfin nem látszott, hogy meg volna győzve. - Jó formában van - ismételte Kelly. - Örülhet, hogy befért a műsorba a B-2-je - így Waddow. - Már vagy két éve nem játszik nálunk más, legfeljebb B-4. Csak az a gép, amit szerettünk volna, tönkrement egy autóbalesetben. - Semmi oka a félelemre - bólintott Kelly. - Az enyém csúcsformában van. Ő az, amelyik két évvel ezelőtt a Madison Square-ben kifektette Dimsyt, a Sziklát. - Jó meccset akarok - erősködött a kövér. - Jó lesz a meccs. - Kellynek összerándultak a gyomrában az izmok. - Maxo nagy formában van. Majd meglátja. Csúcsformát fut. - Jó meccs kell ide, és ennyi. Kelly egy pillanatig meredten nézte a férfit. - Van egy szabad öltözőjük, amit használhatnánk? - kérdezte végül. - A szerelőm meg én ennénk valamit. - Jobbra a harmadik ajtó az előcsarnokban - felelte Waddow. - Kábé 8:30-kor kerülnek sorra. Kelly rábólintott. -Oké. - Legyenek pontosak! - Waddow visszatért a munkájához. - És... öööö.. nem lehetne... - kezdett bele Kelly. - Gázsi csak a bunyó után - vágott közbe a kövér. Kelly már nem mosolygott. - Oké. Hát akkor ott. Waddow nem felelt, úgyhogy az ajtó felé indult. - Ne csapja be az ajtót! - mondta Waddow. Kelly nem csapta be. - Gyerünk! - mondta Pole-nak, amikor újra az előcsarnokba ért. Átkormányozták Maxót az öltözőhöz, és betolták. - Mi lenne, ha rögtön átnéznénk? - kérdezte Kelly. - Nézze a franc! - csattant fel Pole. - Hat órája nem ettem. Kelly mélyet sóhajtott. - Rendben, akkor menjünk! Maxo a helyiség egyik sarkába került. - Jó lenne, ha be tudnánk zárni - vélte Kelly. - Miért? Szerinted el akarja majd lopni valaki? - Van értéke. - Aha. Mint régiség felbecsülhetetlen. Kelly háromszor forgatta meg a kulcsot a zárban, mire az a helyére kattant. Elfordult, elégedetlenül csóvált a fejét. Miközben végigsétáltak az előcsarnokon, a csuklójára nézett, de csak azt a fehér sávot látta, amit addig a zaciba tett karórája takart. - Mennyi az idő? - kérdezte. - Hat huszonöt. - Akkor sietnünk kell. A meccs előtt alaposan át kell nézned. - Minek? - kekeckedett Pole. - Talán nem hallottad, amit mondtam? - dühödött fel Kelly. - Jól van, jól van! - Le fogja nyomni azt a rohadék B-7-et. - Kelly alig nyitotta ki a száját. - Biztos is. Szét fogja tépni. - Gyerünk! - Kelly nem vett tudomást a másikról. - Nem érünk rá egész este. Megvan a kerék? Pole a kezébe nyomta az alkatrészt. - Ócska egy város - nyögte undorodva Kelly, amikor egy oldalajtón keresztül másodszor is belépett a stadionba. - Én megmondtam, hogy itt nem kapsz kenőolajat - gúnyolódott Pole. - Miért lenne? A B-2- knek vége. Valószínűleg ezer mérföldön belül Maxo az egyetlen.

13 Kelly végigsietett a csarnokon, és bement az öltözőjükbe. Maxóhoz lépett, lehúzta róla a csomagolóanyagot. - Láss neki! - fortyant fel. - Nem érünk rá. Pole egy hosszú, fáradt sóhaj kíséretében kibújt gyűrött, kék zakójából, és a fal mellett álló padra dobta. Maxo mellé húzott egy kis asztalt, azután felgyűrte az ingujját. Kelly is megszabadult a kalapjától meg a zakójától, és nézte, ahogy Pole kilazítja a motorfedél csavarjait. Két nagy markát a csípőjére tette, míg Pole egyenként kiemelte, és az asztalkára helyezte az alkatrészeket. - Rozsda - morogta Pole. Végighúzta egy ujját a motortér belső falán, azután felmutatta az ujjbegyére tapadt, vörös port. - Ez most mindegy - mérgelődött Kelly. Leült a padra, és figyelte, ahogy Pole leemeli a Maxo mellkasát védő lemezrészeket. Kicsit feljebb kúszott a szeme, Maxo oroszlánforma arcára. Ha a zsaluk nem látszanának, azt hinném, valódi", gondolta sokadszorra. Csak a B-típusok szerelői szúrják ki rögtön, hogy nem igazi ember bunyózik. Voltak is jó páran, akiket megtévesztett a látvány, és leveleket küldözgettek, hogy csalás az egész, mert élő embert használnak. A hússzínű borítás még a ring közeléből nézve is eredetinek tűnik. Volt erre a Mawlingnak egy külön szabadalma. Kelly arcizmai ellazultak. Csupa szeretettel mosolygott a gépre. - Jó fiú - motyogta, de Pole nem hallotta meg. Kelly a magabiztos mozdulatokat figyelte. A szerelő egy elektromos készülékkel ellenőrizte a csatlakozásokat és az energiacellát. - Minden rendben? - kérdezte, bár igazából nem figyelt oda. - Naná, nagyszerű. - A szerelő kihalászott egy kis acélborítású csövecskét. - Már ha ez nem ég ki. - Miért égne? - Mert ócska - felelte Pole fagyosan. - Már a legutolsó meccs előtt is szóltam, és az nyolc hónapja volt. - Jó, hát ezután szerzek egy újat - nyelt nagyot Kelly. - Hetvenöt dolcsi - dörmögte Pole, mintha éppen a szeme előtt repülne el zöld szárnyain a pénz. - Ki fogja bírni. - Kelly nem is annyira Pole-t, mint inkább magát biztatta. A másik megrántotta a vállát. A helyére illesztette a csövecskét, és a fő irányítókonzolon megnyomott egy sor gombot. Maxo megmoccant. - Óvatosan a bal karral! Még kelleni fog. - Ha most nem működik, kint sem fog - jött rögtön a visszavágás. Rácsapott egy gombra, és Maxo karja apró köröket írt le. Pole átkapcsolta a biztonsági érzékelőt, ami megakadályozta, hogy a gép visszaüssön, és hátralépett. A jobb öklét Maxo álla felé lendítette, erre a robot bal karja hirtelen mozdulattal a magasba rándult, hogy az arcát védje. Maxo bal szeme kinyílt, és felragyogott, mint egy rubin a napfényen. - Ha a szemcella kimegy... - kezdte Pole. - Nem fog - dühösködött Kelly. - Nézte, ahogy Pole most balról indított egy ütést Maxo feje felé. Az arc rugalmas borítása kissé meggyűrődött, a kar újból felugrott. Nyikorgott. - Ennyi elég - mondta. - Megy ez. Nézd át a többi részt! - Kettőnél azért többet kap majd fejre - tiltakozott Pole. - A karja működik. Azt mondtam, próbáld ki a többit! Pole benyúlt Maxo gyomrába, és bekapcsolta a lábkábel-központokat. A gép körbefordult. Felemelte a bal lábát, és önműködően lerázta róla a kereket. Könnyedén tartotta fekete cipőjét a levegőben, mégis úgy állt, mint egy éppen talpra kapaszkodott nyomorék, aki a biztos pozíciót keresi. Pole előrenyúlt, benyomta a főkapcsolót, és hátraugrott. Maxo szeme ráfókuszált, és a robot megindult felé. Széles válla lassan rázkódott, a kezét védekezőn maga elé emelte. - Jesszusom - dünnyögte Pole -, a leghátsó sorban is hallani fogják, ahogy nyikorog. Kelly arca összerándult. Pole megint elindított egy jobbegyenest, Maxo karja bizonytalan mozdulatot tett. Kelly görcsösen nyelt egyet, mintha már nem volna elég neki a kis szoba kevés levegője. Pole gyorsan mozgott ide-oda. Maxo nehézkesen követte, akadozva fordult a szerelő után. - Hát ez gyönyörű - állt meg Pole. - Marha jó. >

14 Maxo még mindig felemelt karokkal közelített, ő meg alattuk odacsapott a kikapcsoló gombra. A gép leállt. - Figyelj, Steel, védekezőre kell állítanunk! - mondta Pole. - Több nincs benne. Ha támadni kezd, darabokra szedik. Kelly megköszörülte a torkát. - Nem. - Jaj, hát... használd a fejed! - dühösködött Pole. - Az isten megáldjon, egy B-2-ről beszélünk! Mindenképpen lemészárolják. Legalább a darabjai hadd ússzák meg! - Azt akarják, hogy támadjon - magyarázta Kelly. - Igy szerződtünk. Pole dühösen elfordult. - Mi értelme? - morogta. - Próbálgasd még egy kicsit! - Minek? Ennél jobb már úgysem lesz. - Csináld, amit mondtam! - kiabálta Kelly. Minden felgyűlt feszültség egyszerre robbant ki belőle. Pole visszafordult a géphez, és újra a gombra csapott. Maxo balja ütésre lendült. Azután valami reccseni benne, és a kar élettelenül csattant Maxo oldalán. Kelly arca halálra vált. - Jesszusom, mit műveltél? - üvöltötte. Odaugrott Pole-hoz, aki addigra még egyszer megnyomta a gombot. Maxo karja mozdulatlan maradt. - Mondtam, hogy ne hülyülj azzal a karral! - kiabált Kelly. - Mi az isten ütött beléd? A hangja a mondat közepén megtört. Pole nem felelt. Megragadta a feszítőrudat, hogy leemelje a bal vállat fedő lemezt. - Ha eltörted a karját, akkor isten bizony... - fenyegetőzött Kelly halk, remegő hangon. - Ha eltörtem? - fortyant fel Pole. - Figyelj már, te agyatlan ír! Ennek az ócskavasnak három éve a szeméttelepen a helye! Ne magyarázz nekem arról, hogy mit törtem el! Kelly összeszorította a fogát, szeme résnyire szűkült, és kegyetlenné vált. - Nyisd kü - Hogy az isten... - morgott Pole, miközben kilazította a lemezt. - Mutass rnég egy rohadt szerelőt, aki mozgásban tudta volna tartani az elmúlt pár évben ezt a gőzvasalót! Csak egyet mutass! Kelly nem válaszolt. Mozdulatlanul állt, Pole-t nézte, aki már elmozdította az ívesen meghajlított fedőlapot, és a gép belsejét vizsgálta. Érintésére a lendítőrugó kettétört, és a fele a szoba túlsó végébe ugrott. Kelly rémülten nézte a gép vállát. - Jézusom! - A hangja megremegett. - Jézusom! Pole is mondott volna valamit, de aztán meggondolta magát. Mozdulatlanul bámult Kelly hamuszínűre vált arcába, aki végül felé fordult. - Javítsd meg! - Egészen rekedt volt a hangja. Pole nyelt egyet. - Steel, én... - Javítsd meg! - Nem tudom! Az a rugó tartotta a kart... - Te rontottad el! Akkor javítsd is meg! - Kelly ideges ujjai Pole csuklójára fonódtak. A szerelő hátrébb lépett. - Engedj el! - Mi bajod van? - kiabált Kelly. - Megőrültél? Muszáj megjavítani. Muszáj! - Steel, ide egy új rugó kell. - Akkor szerezz! - De itt nincs nekik, Steel. Mondtam már. És ha volna, mi akkor sem tudjuk kipengetni érte a hatvan és felet. - Jaj! Jesszusom! - nyögött Kelly. Leejtette a kezét, a szoba másik végébe botorkált. Lerogyott a padra, és merev szemmel nézte a hatalmas, mozdulatlan masinát. Sokáig ült olt, csak bámult maga elé; Pole kezében a feszítővassal állt, és őt figyelte. Látta, hogy Kelly széles mellkasa görcsösen emelkedik és süllyed, az arca viszont üres marad. - Ha ő nem nézi... - morogta végül Kelly. - Micsoda?

15 Kelly felnézett, a szája egyenes, kemény vonallá préselődött. - Ha a pasas nem figyel, akkor összejöhet - mondta. - Miről beszélsz? Kelly felállt, és gombolni kezdte az ingét. - Mi a francról... - Pole megmerevedett, leesett az álla. - Megbolondultál? Kelly tovább gombolkozott. Kibújt az ingéből, és a padra dobta. - Steel, te végképp begolyóztál! Ezt nem csinálhatod! Kelly nem válaszolt. - De hát... Steel, elment az eszed! - Ha nincs bunyó, nem fizetnek. - De... atyaég, ezt nem éled túl! Kelly kibújt a trikójából. Izmos mellkasát vörös szőr borította. - Le kell borotválnunk - mondta. - Ugyan már, Steel. Hát... Pole szeme kerekre nyílt. A főnöke leült a padra, és nekilátott, hogy kifűzze a cipőjét. - Nem fogják megengedni. Biztos nem tudod beadni nekik, hogy... - Elakadt a szava, idegesen lépett egyet. - Steel, hogy a világ bassza meg! Kelly élettelen szemmel nézett a társára. - Segíteni fogsz. - De ők... - Senki sem tudja, hogy néz ki Maxo. Engem meg csak Waddow látott. Ha ő nem nézi a mecscset, akkor nem lesz baj. -Jó, de... - Nem fognak rájönni - erősködött Kelly. - A B-k is véreznek, és le tud horzsolódni a bőrük. - Steel, ne viccelj már! - Pole hangja elcsuklott. Vett egy nagy levegőt, próbált megnyugodni. Gyorsan leült a széles vállú ír mellé. - Figyelj! Van egy nővérem keleten... Marylandben. Írjunk neki táviratot, ő majd küld pénzt! Kelly felállt, már a nadrágszíját csatolta. - Steel, ismerek egy pasast Phillyben, aki olcsón el szeretné adni a B-5-jét. - Pole egyre kétségbeesettebben beszélt. - Biztos összeszedjük rá valahogy a zsozsót, és akkor... Steel, bassza meg, ezt nem éled túl! Ez egy B-7! Nem érted? B-7! Az ledarál! Kelly már a Maxo csípőjén lévő, sötét színű borítást feszegette. - Ezt nem engedem meg... - mondta Pole. - Odamegyek... Elcsuklott a hangja, a mondat vége benne szorult. Kelly megpördült, és egy villámgyors mozdulattal megragadta, azután talpra rántotta. A marka acélkeménységgel szorította a férfit, és a szemében semmi sem volt, ami a régi önmagára emlékeztetett volna. - Segíteni fogsz. - Kelly hangja mélyebb lett, és remegett. - Segíteni fogsz, vagy a falra kenem az agyadat. - Ezt nem éled túl - morogta Pole. - Az is lehet. Amikor Pole a letakart Kellyvcl a ring felé indult, Waddow előbújt az irodájából. - Gyerünk már, gyerünk! A nézők várnak. Pole idegesen bólintott, és a csarnok felé irányította a főnökét. - Hol a tulaj? - kiáltott utánuk Waddow. Pole nyelt egy nagyot. - A lelátón. A kövér morogva nézte a távolodó párost. Pole hallotta, ahogy a háta mögött becsapódik az irodaajtó. Nagyot sóhajtott. - Szólnom kellett volna neki - morogta. - Akkor megöltelek volna - jött Kelly tompa hangja a csomagolás alól. Befordultak a sarkon, és meghallották a tömeg zsivaját. A vászonborítás alatt Kelly homlokán gyöngyözni kezdett az izzadság. - Figyelj csak - súgta -, két menet közt mindig törölgess le! - Milyen két menet közt? - dühöngött Pole. - Egyet sem fogsz kibírni. - Fogd be! >

16 - Azt hiszed, valami kemény legénnyel kell verekedned? Egy gép lesz az ellenfeled! Nem érted...? - Azt mondtam, fogd be! - Ő, te agyatlan! - Pole nyelt egy nagyot. - Ha törölgetni kezdelek, rögtön rájönnek. - Évek óta nem láttak B-2-t - fojtotta bele a szót Kelly. - Ha valaki kérdezi, mondd, hogy szivárog az olaj. - Jó. - A szerelő dühösen az ajkába harapott. - Steel, ezt nem úszod meg. A mondat vége már nem hallatszott, mert hirtelen a tömeg közelében, a csarnok felé lejtő folyosón találták magukat. Kelly megfeszítette a térdét, kissé mereven lépegetett. Mélyen, lassan szívta be a levegőt, és óvatosan fújta ki. A ringben majd kicsiket kell lélegeznie és az orrán kifújni. Ha az emberek meglátják, hogy emelkedik a mellkasa, lebukik. A forróság úgy nehezedett rá, mint egy magasból lelógó, hatalmas súly. Mintha a lejtős padló helyett a hangok és a hőség óceánján járna. A ricsaj úgy ölelte körül, akár a hullámok. - Dobozban fognak hazavinni! - Nézd csak Maxót! - kiabálták a tömegből. És a legrégebbi ismerős: - Ócskavas! Kelly nyelni próbált, de kiszáradt a szája. Az ágyékát görcs szorongatta. Szomjas vagyok", gondolta. Egy pillanatra eszébe villant a Kansas City-i vasútállomással szemben működő kocsma. A félhomályos helyiség, a nagy ventilátor, melynek levegője a tarkóját simogatja, a jeges, gyöngyöző oldalú korsó, mely a markát hűti. Megint nyelt egyet. Egy órája nem ivott. Remélte, hogy minél kevesebbet iszik, annál kevésbé fog izzadni. - Figyelj! Érezte, hogy Pole keze benyúlik hátul a lepel nyílásán, és megszorítja a karját. - Lépcső a ringhez - súgta a szája sarkából. Kelly kinyújtotta a lábát, hogy a cipője orrával kitapogassa az első fokot. Azután óvatosan lépkedni kezdett. Az utolsó lépcsőn Pole finoman újra megszorította a karját. - Kötél! A kötelek közt nehéz volt úgy átmászni, hogy a takaró a helyén maradjon. Kelly majdnem elesett, és a fújolás meg a gúnyos kiáltások úgy érték, mint a homályból elősüvítő egy-egy apró nyílvessző. A vászon a lába alá gyűrődött, de Pole mögé tolta a kisszéket, ő meg gyorsan leült - talán kissé túl gyorsan is. - Vigyétek innen azt az árbocrudat! - kiabálta egy férfi a második sorból. Röhögés és fújolás volt a válasz. - Ócskavas! - kontráztak néhányan. Pole lerántotta a takaróvásznat, és a ringen kívül a földre dobta. Ott ült Kelly, szemben Maynard Villámával. A B-7 nem mozdult, kesztyűs keze a lábán nyugodott. Szőke műhaja a koponya pórusaiból nőtt ki, és egészen rövidre volt vágva, csak elöl hagyták kicsit hosszabbra. Arca egy egykedvű Adoniszé, a testén és a végtagjain kidomborodó műizmok szinte valódinak tűntek. Kelly egy pillanatra elhitte, hogy visszatért a múltba, és megint a csatatéren lehet, szemben egy ifjú ellenféllel. Óvatosan nyelt egyet. Pole mellette guggolt, úgy tett, mintha egy karfedő lemezzel bíbelődne. - Steel, ne csináld! - súgta újra. Kelly nem válaszolt. Egyre jobban vágyott rá, hogy teleszívhassa a tüdejét. Az orrán keresztül, aprókat lélegzett, és félve engedte ki. Maynard Villámát bámulta; az ívelt mellkas alatt megbúvó instantreakció-központokra gondolt. A rossz érzés elérte a gyomrát. Mintha egy hideg kéz ráncigálná az izmait és az inakat. Egy vörös képű, fehér öltönyös ember mászott be középre, és elkapta a magasból leereszkedő mikrofont. - Hölgyek, urak! - harsogta. - Az este nyitó mérkőzése jön. Tízmenetes, félnehézsúlyú bunyó. Philadelphiából érkezett a B-2, Csatázó Maxo! A tömeg fújolt és ciccegett. Papírrepülőket dobáltak, és azt kiabálták: Ócskavas!" - Ellenfele a B-7, Maynard Villáma! Éljenzés és vad taps. Villám szerelője megnyomott egy gombot a gép bal hónaljában, erre az felugrott, és két karját diadalmasan a feje fölé emelte. A tömeg elégedetten röhögött. - Jesszusom! - dünnyögte Pole. - Ilyet még nem láttam. Ez valami új trükk. Kelly pislogott, már fájt a szeme.

17 - Azután még három összecsapás következik - folytatta a vörös képű. A mikrofont felhúzták a magasba, és ő kievickélt a ringből. A B-harcosoknál sosincs belharc, a szerkezetük nem engedi meg, és akit kiütnek, arra nem számolnak rá. Ha egy B kidől, az lent is marad. Az új B-9, állítja a Mawling reklámosztálya, fel is tud majd állni, vagyis izgalmasabbak és hosszabbak lesznek a mérkőzések. Pole úgy tett, mintha ellenőrizné Kellyt. - Steel, ez az utolsó lehetőség - könyörgött. - Húzz el! - súgta Kelly alig nyíló szájjal. Pole a társa mozdulatlan szemébe nézett, azután egy sóhajjal felegyenesedett. - Tartsd magad távol tőle! - mondta még utoljára, és kibújt a kötelek között. A túlsó sarokban Villám felállt, és úgy ütögette össze a kesztyűit, mintha tényleg energiától duzzadó bunyós lenne, aki már alig várja, hogy akcióba lendülhessen. Kelly is felállt, Pole elhúzta a kisszéket. Kelly a B-7-et nézte, látta, hogy a szemcella egyenesen rászegeződik. A gyomra összeszűkült, és jéghidegre hűlt. Megszólalt a gong. A B-7 sima mozdulatokkal, gépies könnyedséggel indult el, két karját szabályosan emelte maga elé, kesztyűs öklével kis köröket írt le. Gyorsan közeledett. Kelly automatikusan kilépett a sarokból, érezte, hogy az agya hirtelen kikapcsol. Az ő karja is a magasba lendült, mintha valaki más emelte volna őket. A lába olyan volt, mint a kiszáradt fatuskó. Tekintetét Maynard Villámának mozdulatlan szemére szegezte. Találkoztak. A B-7 balja villant, és Kelly hárított; a kesztyűjén keresztül is érezte, milyen kőkemény az ellenfele ökle. Újabb gyors mozdulat. Kelly hátrarántotta a fejét, a langyos levegő megkavarodott a szája körül. Az ő balkarja is meglendült, és eltalálta Villám orrát. Mintha egy ajtókilincset pofozott volna. Fájdalom hasított a karjába, de állkapcsában megfeszültek az izmok, hogy az arca mozdulatlan maradjon. A B-7 újra ballal támadt, és Kelly ismét kivédte. A rögtön utána érkező jobbost viszont már nem tudta elkerülni, és az a bal halántékát érte. Félrerántotta a fejét, közben a B-7 balegyenese telibe kapta a fülét. Kelly hátratántorodott, és ballal próbálkozott, ám azt az ellenfele könynyedén félresöpörte. Kelly újra szilárdan állt a lábán, és egy jobb alsó horoggal telibe kapta Villám állát. A karjába fájdalom nyilallt, Villám feje meg sem rezdült. Bal ököllel vállon ütötte Kellyt. Kelly gyorsan hátrált. Hallotta, hogy távolról valaki azt kiáltja, hozzatok neki biciklit", és eszébe jutott, amit Waddow mondott. Előrelendült, úgy összeszorította a száját, hogy az már fájt. A következő balos ütés a szíve alatt érte, és érezte, hogy az egész teste összerándul. A fájdalom hegye a szívéig ért. Görcsösen ütött egyet a bal kezével, a B-7 orra ismét megkondult. Kelly már csak fájdalmat érzett. Megtántorodott, a következő jobbegyenes éppen mellkason csapta. Hátrálni kezdett. A B-7 újra bevitt egyet a mellkasára. Ő elveszítette az egyensúlyát, még egyet hátra kellett lépnie, hogy el ne essen. A tömeg fújolt. A B-7 némán követte. Meg sem nyikordult. Kelly visszanyerte az egyensúlyát, és megállt. Egy erős jobbossal próbálkozott, de nem érte el a vele szemben állót. Az ütésbe vitt erő kimozdította, és Villám bal ökle keményen csattant a jobb karján. Elzsibbadt a válla. Még levegő után kapkodott, amikor maga elé emelt karja alatt a B-7 jobb ökle durván megsorozta a gyomrát. Érezte, hogy minden levegő kimegy belőle. Jobbal ügyetlenül végigsimította Villám arcát. A gép szeme felvillant. A B-7 újra megindult. Kelly oldalra lépett, és a gépszem fókusza egy pillanatra elveszítette. Ő képen kívül maradt, szédelgett, az orrán keresztül próbált levegőhöz jutni. - Vigyétek már innen ezt a rozsdahalmot! - kiabálták néhányan. - Ócskavas! Ócskavas! A levegő végigsimogatta Kelly torkát. Nyelt egy nagyot, és előrevetette magát, éppen akkor, amikor Villám szeme újra rátalált. Ő vállalta a kockázatot, nagy levegőt vett az orrán át, remélte, hogy a gyors mozdulat közben senki nem fogja észrevenni. És már ott volt a B-7 előtt. Egész közel lépett hozzá, bízott benne, hogy gyorsabb lesz, mint az elektromos impulzus, és a jobbjával keményen megküldte Villám testét. A B-7 bal keze fürgébbnek bizonyult, a fémököl kivédte az ütést. Abból az irányból nem volt félnivalója, és meglendítette a saját bal karját; >

18 ,RICHARD MATHESON 1926-ban született amerikai író, aki egyaránt otthonosan mozog az SF, a fantasy és a horror terepén. Első elbeszélése, az ben megjelent Férfitól és asszonytól született" - egy szörnyszülött naplója, akit szülei a pincéjükbe zártak - egy csapásra híressé tette őt. Számos írását megfilmesítették, ezek közül leghíresebbek a Legenda vagyok, a Hihetetlenül zsugorodó ember, valamint a Steven Spielberg karrierjét is elindító Párbaj. A Galaktikában legutóbb A múltra nyíló ablak" című novellája jelent meg (281. szám). Kellynek újból elakadt a lélegzete, a bal keze viszont alig érte Villám sziklakemény mellkasát. Hátrált, a B-7 követte. Kis ütésekkel szurkálta, de ellenfele mindegyik elől elhajolt, és olyan gépies pontossággal kontrázott, mintha egy dugattyú dolgozott volna. Kelly csak kapkodta a fejét. Hátratántorodott, és látta, hogy a jobb ököl iszonyatos gyorsasággal közelít felé. Már nem tudta kivédeni. Úgy jött az ütés, mint egy acél faltörő kos. Kelly szeme mögött és fejében döfködni kezdett a fájdalom. Fekete felhő ereszkedett a ringre, tompa kiáltását elnyomta az üvöltő tömeg. Hátraesett, az orrából és a szájából fényes vércseppek záporoztak, legalább olyan jól néztek ki, mint azok, amelyekkel a B-harcosokat töltötték fel. A kötél megtartotta, a fonatok keményen, durván nyomódtak a hátába. Ott lengett, a jobb karja bénán lelógott, a balt védekezően maga elé emelte. Ösztönösen pislogni kezdett, próbált fókuszálni. Robot vagyok - gondolta -, robot." Villám újra elé lépett, és egy vad jobbegyenest vitt be a mellkasára, a baljával pedig a gyomrát célozta meg. Kelly kétrét görnyedt, egy hang sem jött ki belőle. Az ellenfél jobbja úgy sújtott le a koponyájára, mint egy kalapács, és ő másodszor is a kötélnek esett. A tömeg üvöltött. Kelly csak homályosan látta Maynard Villámának körvonalait. Érezte, hogy a mellkasát még egy hatalmas erejű ütés éri. Zihálva próbálta ballal megcsapni a gépet, de az télresöpörte az öklét. Egy újabb ütése Kelly vállát találta el. Felemelte a jobb kezét, és nagy nehezen sikerült tompítania egy az állát célzó horgot. A következő viszont elérte a gyomrát. Összegörnyedt. Egy jobbról induló hatalmas erejű támadás ismét a kötélnek vágta. Forró, sós vér ízét érezte a szájában, és szinte magába szippantotta a tömeg üvöltése. Állj fel - parancsolta magának. - Állj fel, hogy az isten verjen meg!" A ring úgy hullámzott előtte, mint a szennyvíz. Egy kétségbeesett energialökettel teljes maradék erejéből megütötte az előtte magasodó, gyönyörű testet. Valami reccsent a csuklójában és a kezében, égő fájdalom száguldott végig a karján. A torka összeszorult, a kiáltását senki nem hallotta meg. Karja lecsüngött, élettelenül lógott a teste mellett, és a tömeg üvöltve, rikoltozva követelte Villámtól, hogy végezzen vele. Csak centiméterek választották el őket egymástól. Záporoztak a B-7 ütései, és mindegyik talált. Kelly egyre erőtlenebbül tántorgott. A feje ide-oda csapódott, vörös szalagokban folyt a vér az arcán. A karja száraz ágként fityegett az oldalán. Folyton a kötélnek zuhant, az újra előrelökte, és a következő ütés ismét hátravágta. Már nem látott. Csak a fülével érzékelte az üvöltő tömeget meg a B-7 kesztyűjének süvítését és puffanásait. Maradj talpon! - gondolta. - Talpon kell maradnom." Behúzta a fejét, és előregörbítette a vállát, hogy valamennyire védje magát. Itt tartott hét másodperccel a gongszó előtt, amikor egy a jobb arcát telibe találó, pörölyként érkező egyenes a szorító szőnyegére küldte. Levegő utánkapkodva feküdt. Végül elkezdett feltápászkodni, de ugyanabban a pillanatban rájött, hogy ezt nem lenne szabad. Újra előrezuhant, és arccal lefelé maradt a meleg nemezen, fejében dobolt a fájdalom. Az elégedetlen tömeg fújolt és fütyült. Amikor Pole végre nagy nehezen talpra segítette, és a ráborította a takarót, a nézők olyanhangosan kiabáltak, hogy Kelly azt sem hallotta, amit a társa mond. Érezte, hogy a szerelő a lepedő alá nyúl, és irányítani próbálja őt, mégis majdnem átesett a köteleken, és kis híján a lépcsőn is legurult. A lábai helyén gumicsöveket érzett. Maradj talpon!", az agya még mindig ezt ismételgette. Az öltözőben összeesett. Pole szerette volna felrángatni a padra, de nem bírta. Végül a feje

19 alá gyömöszölte a kék zakóját, mellé térdelt, és a zsebkendőjével próbálta letörölni a vérpatakocskákat. - Hülye barom - ismételgette az orra alatt vékony, remegő hangon. - Hülye barom. Kelly felemelte a kezét, és félretolta Pole zsebkendőjét. - Menj... vedd fel... a gázsit! - suttogta rekedten. -Mi? - A gázsit - suttogta nehezen nyíló szájjal Kelly. - De... - Most! - Alig lehetett érteni, amit mond. Pole felegyenesedett, de egy pillanatra még ott maradt mellette. Lenézett rá, végül megfordult, és kiment. A másik fekve maradt, sípolva kapkodta a levegőt. A jobb keze nem mozgott, tudta, hogy eltört. Érezte, a szájából és az orrából vér csöpög. A testében lüktetett a fájdalom. Néhány másodperc múlva nagy nehezen feltámaszkodott a bal könyökére, és elfordította a fejét. A nyakizmaiba fájdalom hasított. Megállapította, hogy Maxónak semmi baja, és visszarogyott a földre. A szája sarkában egy mosoly árnyéka jelent meg. Amikor Pole visszaért, Kelly valamennyire felemelte a fejét. Pole a társa mellé térdelt, és újra a vért kezdte törölgetni róla. - Megvan? - Kelly hangja még mindig alig volt érthető. Pole lassan fújt egyet. - Szóval? - A fele. - Nyelt egyet a társa. Kelly üres arccal bámult rá. A szája elnyílt, a szemén látszott, hogy nem hiszi el. - Azt mondta, nem fizet ötszázat annak, akit az első menetben kivégeznek. - Hogyhogy? - kérdezte nehézkesen Kelly. Próbált felállni, szeretett volna a jobb kezére támaszkodni. Elfojtott kiáltással visszaesett, az arca halálsápadt színt öltött. A zakóból gyűrt párnán feküdt, a szeme szorosan zárva maradt. - Nem - nyögte. - Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Pole közben a kezét és a csuklóját vizsgálta. - Jesszusom! - suttogta. Kelly szeme kinyílt, bizonytalan tekintettel nézett fel a szerelőre. - Ezt nem... nem csinálhatja - lihegte. Pole megnedvesítette kiszáradt ajkát. - Steel, az a helyzet, hogy nincs mit tennünk. Ott van mellette az irodában egy csomó kemény alak. Nem tudom... - Lehajtotta a fejét. - De ha... most odamész, rögtön rájön, mi történt. És... akkor a kétszázötvenet is visszaveszi. Kelly a hátán feküdt. Nem pislogott, a csupasz villanykörtét nézte. A mellkasa nehézkesen, meg-megremegve süllyedt és emelkedett. - Nem - nyögte. - Nem! Hosszú ideig, némán feküdt. Pole vizet hozott, lemosta, megitatta. Kinyitotta a kis bőröndjét, és amennyire tudta, rendbe hozta Kelly arcát, a karját sínbe rakta. A főnök egy negyed órával később szólalt meg. - Busszal megyünk haza. - Micsoda? - Busszal megyünk - mondta Kelly lassan. - Az úgy csak ötvenhat dolcsiba kerül. Nyelt egyet, ügyetlenül felült. - Akkor majdnem kétszázunk marad. Tudunk új rugót venni és... szemlencsét... és... - A szoba újra kezdett elhomályosodni előtte. Becsukta a szemét, és néhány pillanatig így maradt. - És olajat - fejezte be. - Sokat. Olyan lesz, mint új korában. Kelly Pole-ra nézett. - Fel fogunk készülni. Maxo újra jó formába lendül, és benevezünk néhány rendes bunyóra - nyelt egyet, levegőért küzdött. - Nem kell több: dolgozunk rajta egy kicsit. Új rugó, új szemlencse, és máris hozza a formáját. Megmutatjuk a rohadékoknak, mire képes egy B-2. A jó öreg Maxo megmutatja nekik. Rendben? Pole lenézett a nagydarab írre, és felsóhajtott. - Rendben, Steel. Rendben. Dési András György fordítása

20 AGYÁTÜLTETÉS A test nem örökkévaló, a lélek halhatatlanságában sem lehetünk biztosak. Hogyan élheti túl a tudat a test pusztulását? Mentsük át a tudatot az aggyal együtt! A HALÁLBA SENKI NEM AKAR beletörődni, senki nem akarja elfogadni azt a tényt, hogy egyszer eljön a vég. Biológiai testünk elhasználódik, leépül, elkopik; annyi szervet át lehet ültetni, ezt miért ne lehetne? Nemcsak a tudósokat, kutatókat, de az átlagembereket és művészeket is évtizedek, évszázadok óta foglalkoztatja ez a kérdés. Gondoljunk csak Mary Shelley Frankenstein doktorára, aki az egyik első ilyen beavatkozást hajtotta végre: az emberi testrészekből összerakott lény fejét is külön ültette a nyakra. Az ötvenes és hatvanas évek horrorjaiban gyakran lehetett látni, hogy a tudós gondolkodó és kommunikáló fejeket tartott életben bura alatt, vagy titokzatos folyadékokban lebegve működtek tovább az agyak. De felmerült ez a téma az X-aktákban is. Tehát a cél a tudat átmentése hordozójával együtt egyik testből a másikba. Mennyire lenne bonyolult egy ilyen műtét? Nos, az agy a legbonyolultabb szervünk. Becslések szerint 100 milliárd idegsejtből áll, amely kapcsolatok ezreit építi ki más idegsejtekkel. Idegszálak százmillióin keresztül gyűjti be az információkat, és irányítja testünket. Súlya mindössze másfél kilogramm, mégis a szervezetbe bevitt energia 20 százalékát, a beszívott oxigén 30 százalékát fogyasztja el. Ha 10 másodpercig nem jut oxigénhez, a tudat kikapcsol, ha 5 percig nem kap ebből az éltető gázból, az agy elpusztul. Miként is lehetne egy ennyire bonyolult szervet átültetni? Amikor ez az ötlet felmerült, akkor még nem voltunk tisztában a fenti adatokkal. Ezek fényében viszont egyszerűbbnek látszik, ha az agy helyett inkább az egész fejet ültetjük át. A fejátültetés orvosi megoldása nem új keletű ötlet. Ennek úttörője az orosz Vlagyimir Gyemihov volt, aki már az ötvenes évek elején kísérletezett egy titkos moszkvai kutatóközpontban. Az egyik kísérlet során sikerült egy kutya leválasztott fejét életben tartani. Egy másik kísérletben egy nagy termetű kutya nyakára ráültette egy kutyakölyök fejét és testének felső részét. Mindkét kutya élt, reagált, táplálkozott, amíg immunológiai okokból el nem pusztult. Amerikában Robert J. White professzor folytatott kísérleteket. Sikerült neki egy fejből eltávolított agyat egy ideig életben tartania, később egy kutyaagyat átültetnie egy másik kutyába. Nevéhez fűződik az első valódi fejátültetés is, két rézuszmajom volt a kísérlet alanya, az egyiknek a fejét a másikra ültette. A majom, amíg élt, látott, hallott és táplálkozott. Első olvasásra elborzasztóak ezek a próbálkozások. De ne tekintsünk Frankensteinként a két professzorra! Koruk legtehetségesebb tudósai voltak, óriási szerepük volt abban, hogy ma szerveket tudunk átültetni. Gyemihov volt az, aki megalkotta a transzplantáció szót, és Christian Bernard professzor, az első szívátültetés elvégzője is mindig elismerte, hogy az áttörés elérésében óriási szerepe volt Gyemihov munkájának. Azt a kérdést mindenképpen fel kell tennünk, hogy mi indokolna egy ilyen műtétet. Természetesen sokakban először az merül fel, hogy gazdag, öreg emberek így hosszabbítanák meg életüket. Tény, hogy ők lennének azok, akik ezt meg tudnák fizetni. De az agy is egy szerv, öregszik, megbetegszik, leépül. Hiába kerül át egy agy egy húszéves testbe, ha az már sorvadásnak indult. Egy fittebb testben élne tovább ugyanaz a leépült szellem, és a leépülés folytatódna. Bár abban az esetben kétségkívül lenne ráció, ha a szellem még teljesen friss és alkotó lenne. Sok olyan tudóst vagy írót ismerünk, akik halálukig alkottak, tudatuk tiszta

21 és friss maradt. Őket érdemes lenne megajándékozni egy új testtel. Sokkal több értelme lenne a betegségben vagy balesetben megsérült fiatal embereket így megmenteni. Évente hányan bénulnak meg deréktól, melltől, nyaktól lefelé valamilyen balesetben vagy sorvadásos betegségben. Ugyanakkor sokan balesetben vesztik úgy életüket, hogy a fej sérülésébe halnak bele, miközben a test jóformán kárt sem szenved. Ha ezekre az egészséges testekre a betegek fejét ültetnénk, egy új, teljes élet juthatna nekik. Gondoljunk bele, mi lett volna, ha Stephen Hawking az elmúlt öt évtizedet nem egy beteg testben és tolószékben tölti! Bár ez egyúttal felvet egy másik kérdést is: ha nem lenne mozdulatlanul teste börtönébe zárva, akkor is tudott volna enynyire maradandót alkotni? De nézzünk szembe a tényekkel! A fej vérellátása rendkívül bonyolult, azonban ez még műtétileg megoldható. A legnagyobb probléma a gerinc ideghálózata. Ha a gerincvelő megszakad, a szervezet attól a ponttól lefelé lebénul. Sajnos még nincs megoldás a gerincvelő gyógyítására, a megszakadt kapcsolatok helyreállítására. Az idegsebészet az utóbbi évtizedekben rengeteget fejlődött. A sebészek képesek idegeket összevarrni, teljes végtagokat visszavarrni úgy, hogy azok működőképesek legyenek. És nemcsak sajátot, idegent is. Nem is olyan régen két teljes kart ültettek át egy betegre, és nemrégiben végrehajtották az első teljes arc transzplantációját. Elméletileg a sebészek már most is képesek lennének átültetni egy egész fejet. Azonban a gerincvelő megszakítása miatt a test nyaktól lefelé teljesen béna lenne. Csak a fej funkcionálna normálisan, viszont a személy élete végéig állandó ápolásra szorulna. Nemrégiben bombaként robbant egy hír. Dr. Sergio Canavero, olasz idegsebész kijelentette, két éven belül megvalósulhat az első fejtranszplantáció emberen. A beavatkozásnak mindössze egy óra alatt le kellene zajlania, ehhez legalább 100 orvosra és körülbelül 12,6 millió dollárra (3 milliárd forint) lenne szükség. A két testnek egy műtéti teremben kell tartózkodnia, és a beavatkozást egyszerre kell végrehajtani raj- >

22 tuk. A testeket Celsius-fokra hűtenék. Egy ultraéles késsel kell elválasztani az idegpályákat. Ha pontos a vágás, az idegsejtnyúlványok képesek összekapcsolódni. Emellett kutyáknál már bevált vegyületeket is bevetnének az idegek összeragasztására". Ha a gerincvelői szakaszok összekapcsolódtak, jöhet a szív és a keringés újraindítása. A hipotézis két feltételezésen alapul. Egyrészt sikerül olyan ultraéles késsel elválasztani az idegeket, hogy azok képesek legyenek az újbóli kapcsolódásra. Másrészt azok a vegyületek, amelyek a kutya- és patkánykísérletekben összeforrasztották az idegpályákat, azok az embernél is hatásosan alkalmazhatók. Az olasz idegsebész kijelentése alaposan felborzolta a kedélyeket tudományos körökben, gyakorlatilag alig van olyan tudós, aki ne kételkedne a módszerben. Valóban léteznek már olyan kísérleti szerek, amelyek alkalmasnak tűnnek az idegek ragasztására. A hírek szerint vannak olyan kísérleti eredmények, ahol a patkány gerincét elvágva és úja összeragasztva a patkány hamarosan újra járt, és vezérelni tudta a vizelet ürítését. Ha még sikerülne is kidolgozni a műtéti eljárást, akkor is számos etikai kérdés vetődik fel. A műtét óriási költségei miatt ennek finanszírozását a biztosítók nem igazán vállalnák, így csak a nagyon gazdagok kiváltsága maradna ez a beavatkozás. Szintén érdekes probléma a testdonorok kérdése. Napjainkban a családok még az egyes szervek átültetésébe is nehezen egyeznek bele, akkor mit szólnának ahhoz, hogy egy idegen testen gyermekük feje jöhet velük szembe az utcán. És akkor már ne is beszéljünk arról a lehetőségről, amikor a dúsgazdag súlyosan beteg, és pont akkor találnak egy fejsérült áldozatot az utcán, akinek teste immunológiailag illeszkedik a fejhez. A kérdés nemcsak orvosi, hanem társadalmi szempontból is összetett. A szakma véleménye szerint nem hogy két évre, de évtizedekre vagyunk ettől a műtéti lehetőségtől. És addigra lehet, hogy a tudomány egy másik ága, a kibernetika fejlődik annyit, hogy a tudat lementhetővé válik. Kovács Tücsi" Mihály

23

24 A fiatal házaspár megtalálta a tökéletes fészket... csak a leendő gyerekszobával volt egy kis gond... Lőrinczy Judit A HIDEG HELYE A FIATAL HÁZASPÁR megtalálta a tökéletes fészket; nem a városközpontban állt, de nem is messze tőle. Túl sokat kérnek érte, aggódott Melinda, csak súgva, hogy az ingatlanügynök ne hallja, de Ákos legyintett. Még a felújításra is futja, meglátod. A leendő gyerekszobával volt a legtöbb gond, egy hatalmas, fekete foltot kellett eltávolítani a falról. Nem beázás, nyugtatta őket az ingatlanos, és közelebbről valóban nem tűnt annak. A jéghideg falba mintha korom ivódott volna. Az asszony hitetlenkedett: ki rak tüzet egy szobában? Letapétázzuk, vont vállat a férj, és el is dőlt a házvásárlás. Nincs több időm lakást keresni, közölte, várnak vissza az irodába. Az ingatlanos szája széle felfelé kunkorodott. A munkamegosztás gyorsan kialakult: Ákos reggel indult, későn ért haza, de mindent ő fizetett, Melinda pedig a csupasz házban maradt, hogy otthont teremtsen. Talán nem így történt volna, ha nem vár gyermeket; Dávid a beköltözés után nem sokkal meg is érkezett. Átvészelték az első álmatlan heteket, majd a rokonság és a barátok látogatásainak meg-megújuló hullámait. Az ősz télbe, majd tavaszba fordult, a fiatalasszony tapétázott - a lemoshatatlan fekete folt is eltűnt -, újraburkoltatta a nappalit, a falakra akasztotta a képeket, és az utolsó szekrényt is a helyére szuszakolta. Néha azon töprengett, miért adták el a korábbi tulajdonosok a házat, hiszen jó helyen van, és azóta sem bukott ki semmiféle rejtett hiba. A tavasz beköszöntével a közeli parkig tolta a babakocsit, hogy más kismamákkal, a környék pletykára éhes, önkéntes száműzöttjeivel beszélgessen - többes számban. Mintha a gyermek nem vált volna még el a méhétől, sokára tudatosult benne, hogy már nem a mi része, hanem ő és én. A napközben magányos, kilóikkal

25 küzdő nőkből szinte csak úgy dőlt a panasz, ő pedig mindannyiszor hitetlenkedve ért haza. Még hogy nincs tökéletes élet? Mit kívánhatna rnég magának? Olyan a háza, a férje, amilyet szeretett volna, és bár a kisfia váratlanul lepte meg őket, már a második gyermek jövetelén gondolkodnak, nyáron pedig elutaznak a tenger mellé, de csak olyan szállodába, ahol Dávidot is el tudják helyezni. Miért bonyolítják túl az életüket mások, miközben mindenük megvan? Valami mégis zavarta. A költözés olykor öszszeveszésig fajuló forgatagában nem került elő a táska, amelyben a jegygyűrűket és a nagymamától örökölt ékszereit tartotta. Pedig tisztán emlékszem, bizonygatta kezdetben Ákosnak, később már csak magának, hogy hová tettem: a leendő gyermekszoba üres sarkába. A táska azonban szőrén-szálán eltűnt, és végül arra jutott, a burkolók közül valaki magához vette. Férje elmaradt segítsége nélkül nem figyelhetett mindig mindenkire, az egyik munkás nyilván felsurrant az emeletre. Bosszantó, felháborító eset, de nem volt mit tenni. Ákos új gyűrűket csináltatott, hordta is, Melinda pedig - bár ő sosem húzta ujjára az övét, mert ez nem az a gyűrű - titkon örült, hadd lássák csak odabent a csinos hajadonok, hogy a férfi már foglalt. A száműzöttek találkozóinak ez adta a legtöbb témát, mialatt a parkban ücsörögtek, és fél lábbal tologatták a babakocsit: egyikük szinte majd megőrült a féltékenységtől, egy másik pedig rajtakapta a férjél egy nővel, és sírva panaszolta, hogy aztán el is hagyta őt. Mi ehhez képest az ékszerek elvesztése? A második gyermek csak nem akart jönni, de Melinda már nem is bánta annyira. Elszállt a nyár, mintha nem is lett volna - csak egy hétre utaztak el -, az ősz is télbe fordult, és azt tervezte, tavasszal újra munkába áll, még ha az, amit keres, csepp is a tengerben. Ákos nem lelkesedett az ötletért, és a beköltözés óta ez váltotta ki második nagy veszekedésüket. Az első a takarítónő miatt történt: az asszony tartott a lopástól, és Ákos csak nagy sokára állt el a tervtől, hogy mindenáron mentesítse őt a házimunka alól. Pedig nem a tolvajlás volt a gond. Honnan is tudná az ő mindig elfoglalt férje, hogy megőrült volna a semmittevéstől? A veszekedés hullámverése elült, és Melinda titkon utánanézett a környékbeli lehetőségeknek. Fodrász volt, reménykedett, hátha felveszik valamelyik üzletbe. Ha sikerülne, nem takarítóra lesz szükség, hanem gyermekfelügyelőre. Egyelőre azonban minden erejét elvette Dávid és a ház körüli munka, ezért úgy döntött, vár még egy kis időt. A napok hetekké, a hetek hónapokká duzzadtak, a napi rutin megszokott fogaskerekei továbbgördítették őket a mindennapokon. Szép lassan eljött az ideje, hogy átszoktassa a gyermeket a saját szobájába. Első lépésként ki akart takarítani, ám ahogy benyitott, arcába vágott a hideg. Hát persze: a használaton kívüli helyiségben lecsavarták a radiátort. Mégis, amikor odalépett, észrevette, hogy a fűtőtest teljes gőzzel üzemel. Mégsem olyan tökéletes a ház? Rossz a szigetelés? Egy kandalló kéne ide! Kitavaszodott, mire a mesterek kijavították a hibát - a tetőtéren át szökött a meleg -, de addigra a fűtésszezonnak is vége lett, a délelőtti nap pedig felmelegítette a szobát annyira, hogy Dávidot éjszakára már ott altassák. Csak úgy zengett a ház az ordítástól, és Ákos végül dühösen a földszinti nappaliba vonult aludni. Ez nem normális, drágám, hogy még mindig veletek alszik, dorgálták az elvált és válófélben lévő száműzöttek, hogy éltek így házaséletet? Ne engedjetek a sírásnak, sosem szokja meg az új helyét, adta a tanácsot egy másik. Ekkor arra gondolt, milyen jó, hogy egy árva szóval sem említette a fodrászkodás miatti veszekedésüket, vagy azt, hogy Ákos állandó elfoglaltsága miatt elmaradt az idei nyaralás, vagy hogy mostanság jóformán nem is beszélgetnek, a férfi a hazahordott iratokba temetkezik, ő a pletykalapokba, és a tévét sem meri bekapcsolni, nehogy zavarja az urát. A gyermek idővel megnyugodott, és Melinda rájött, hogy ősszel új kiságyat kell venniük, mert hamar ki fogja nőni a bölcsőt. A sok elintéznivaló mellett ez kiment a fejéből, vagy a ráér" listára tette. Rendben, veszünk egy ágyat, nem akadály, rándított a vállán Ákos, és a késői óra ellenére a >

26 tévé elé ült. Melinda egy percig nézte őt a lépcsőről - ennyit a házaséletről -, mielőtt felment az emeletre aludni. Ákos hozta be a postát. Miféle levél ez, kérdezte, és kezében forgatta a sárga borítékot. Fodrászüzlet? Mondtam, hogy sose add meg a címünket senkinek, csak ontják az ostoba reklámokat, és nem marad hely a leveleimnek. Tudod, hogy egy rakás fontos iratot ide küldetek! Ti, nők minden nyereményjátéknak bedőltök. A morgás végre abbamaradt, és a boríték a szemetesben landolt. Melinda várt, de Ákos nem ment az emeletre - a szobából, ha akart, ráláthatott a konyhára, s mit mondott volna, miért turkál a kukában? -, így aztán vacsorát készített, és vigyázott, hogy kése nyomán a krumplihéjak a sárga papír mellé hulljanak. A kiságyat a szobában szerelte össze a mester - a bútort végül Melinda rendelte, mert már nem lehetett tovább várni -, és a nagydarab férfi megjegyezte, amikor belépett: de hideg itt az ősz! A szoba közepén aztán összeállt az ágyikó. Hová tegyük, kérdezte mohó pillantással, és Melinda dirigált, a bölcsőt innen oda, nem, nem a szekrény mellé, hanem tolja az ágyat a sarokba. Nagyon hideg ez a rész, nem baj? Elnéztem a méretet, nem fér be máshová, vont vállat, majd télire rakunk fel faliszőnyeget. Ráadásul az a sötét folt, amit beköltözésük után elfedtek, enyhén átderengett a tapétán, mintha az új réteg is magába itta volna a feketeséget. Hosszan nézte az idegen férfi hátizmait: kidudorodtak és elsüllyedtek vászoninge alatt; mélyen beszívta verejtéke csípős, bódító szagát. Anyu, anyu, éhes vagyok, kiabált Dávid, és az asszony elméjére nehezedő köd egyszeriben felszállt. Betolta a babakocsit, és gyorsan becsukta az ajtót, hogy kizárja a téli hideget. Tétován közelebb merészkedett a lakkszagú helyiségben. Vágás lesz vagy festés, kérdezte tőle egy fiatal nő, és kezében az olló csak úgy csattogott egy fej felett. Munkalehetőség miatt érdeklődöm, felelte tétován. Az üzlet mélyéről - mint egy barlangból - előbújt a tulaj, óriási matróna, és Melinda megrázkódott. Mit akarsz itt, mondta egy hang, és kérdezte is egyszerre, aztán a jelenés eltűnt, és a helyén ott maradt a nagydarab nő, karján csak úgy dagadtak a zsírpárnák, izzadságszaga parfümjén át is érződött. Anya, mikor megyünk haza? Olyan félelmetes itt... Majd mindjárt, kincsem, vetette oda Melinda, és engedett a vastag, hosszú karmú ujjak lágy, kéjes invitálásának. Két hét próbaidő, megfelel? Nekem tökéletes, felelte. Megijedt, amikor meghallotta a kertkapu és a kerekek surrogását: Ákos hazaért. Kilesett a függöny mögül - élesen csattant a csomagtartó -, sarkon fordult, és lehuppant a bőrfotelek egyikébe, kezébe színes újságot kapott, és hanyagul lapozgatta. Zárcsörgés, léptek zaja hallatszott a szürke, padlófűtéses kövezeten. Melinda kezében zizegett a fényes lap. Várt még néhány kritikus másodpercet, mielőtt megszólalt. Milyen napod volt? Én semmire sem haladtam. Válasz nem jött, nem is várta, inkább folytatta. A kert rendbehozatalával, a szőnyegek kitisztíttatásával, az ablakok lepucolásával, a gyerek problémáival, és csak sorolta, sorolta, míg ki nem fogyott a szuszból, hogy ő ezt már nem bírja. Felvennék valakit, mit szólsz? Ákos eltűnt a hűtőajtó mögött, Melinda torkában dobogott a szíve. Ott a kártya, amit adtam, van még rajta pénz? Persze. Akkor vegyél fel valakit! Én? Szerinted van időm ilyesmire odabent? Az asszony lemondón rázta a fejét arcán együtt érző sajnálkozással. Belül azonban mosolygott. Jól van, na. Gondoltam, megkérdezem. Mégiscsak egy idegent engedünk az otthonunkba. Korábban nem akartad.

27 De rnár belátom, igazad volt. Örülök, hogy egyetértünk. Az üzletben sokkal kellemesebb volt, mert nem a száműzöttek vették körül, hanem jókedvű fiatal lányok, akiket nem érdekelt a pelenkában a széklet, hogy szopott-e, aludt-e a gyerek eleget; vagy az anyaság: kibuggyant-e a teje váratlan, kényelmetlen helyzetekben? A fiatal lányoknak minderről fogalmuk sincs, és nem is kérdezték róla, a világ pedig kinyílt, mert akadt más téma. Beszéd közben rendületlenül csattogott kezében az olló. A tulaj ritkán mutatkozott, az első héten még megnézte a munkáját, aztán csak szúrópróbaszerűen; vagy pedig a többieket számoltatta be, hogy véleményezzék. Fel van véve, ennyit fizetek, megfelel? Hogyne feleli volna! Nem rossz összeg, de persze Ákos fizetéséhez képest zsebpénz. El is határozta, hogy kizárólag magára költi az utolsó fillérig. Ő kereste, ő élvezze. A tél tavaszba, majd nyárba fordult, és egyre jöttek a visszajáró kuncsaftok, a kör bővült, mintha csak elterjedt volna a híre. Hideg, nyirkos hüllőérintést érzett a vállán. Vendég van, drágám, csak te vagy szabad, szólt a matróna ebédidőben. Melinda elnyomta cigarettáját, a belső udvarról az üzletbe sietett. Ott megtorpant. Az ajtó felett még halkan Csilingelt a csengettyű, három olló csattogott három kézben. A vendéget a negyedik székhez ültette, a tükörben egyszer sem találkozott a tekintetük, míg dolgozott. Aztán végzett, a férfi fizetett, és távozott. Melinda visszament az udvarra rágyújtani. Az egyik lány is ott ücsörgött, és elmosolyodott, amikor meglátta őt. Na, elment végre! Kicsoda? Az a sótlan ember! A vendéged! Vagy ismered? Most meg mi lelt? Jó ég, Linda, hiszen remeg a kezed! GALAKTIKA FANTASZTIKUS KÖNYVEK A tücskök ciripeltek, a csillagok pislogtak az ablakon túl, hűvös éjszakai levegő áradt be a magányos szobába. Odalent szólt a tévé - biztos elaludt előtte -, már csak ismétlés megy, nem az élő közvetítés. De ha lemenne, és elzárná, >

28 ,LŐRINCZY JUDIT 1982-ben született, Pécsett él, jogász. Novelláit 2005 óta publikálja hazai SF-kiadványokban (négy novellája a Galaktika 252., 255., 278. és 284. számaiban olvasható); 2009-ben Londonban bemutatták ötperces színművét (Negyvenhárom másodpert); egy novellája 2013-ban az International Speculative Fiction e-magazinban jelent meg angol nyelven. Szerkesztő az LFG.hu-n és az SFmag.hu-n. Fantasztikus-szürreális témájú festményeiből számos önálló tárlat nyílt. Második világháborús urban fantasy regénye - Ingókövek címmel - szintén tavaly jelent meg. biztosan felriadna, és ahhoz volt a legkevésbé kedve, hogy a szemébe nézzen. A gyerekszoba is hallgatott. Csak elaludt végül, pedig nem lehetett egyszerű. Vajon ha felnő, emlékezni fog rá, hogyan veszekedtünk? Hiába küldték fel az emeletre, onnan is biztosan lehetett hallani, mi folyt közöttük. Hiszen a tévé hangja is tisztán kivehető. Újra és újra lejátszotta magában a beszélgetést, és hiába fordult egyik oldaláról a másikra, hiába talált ki frappáns visszavágást, eszelt ki bármi trükköt, hiába kiabálta Ákos arcába az igazságot, amit sajátjának gondolt, mindannyiszor vesztett. Hol rontottam el? Hol rontottam el? Nemrég még minden tökéletes volt. De miért? Nem volt min veszekedni? Vagy nem vettem észre? És most miért tesszük? Miért nem dolgozhatok? Presztízs! Presztízs! Te járj fodrászhoz, és ne mások menjenek hozzád, mint egy kurvához! Későn ébredt. A gyerekszoba ajtaja még csukva volt, amikor a folyosóra botorkált. Ha Dávid fel is kelt, inkább a szobájában maradt. Nem vette rá magát, hogy most azonnal megnyugtassa, vagy ha alszik, esetleg felriassza, inkább lement a konyhába, hogy reggelit készítsen. Aztán ezzel is végzett. A gyermek még mindig nem mutatkozott. Nagy levegőt vett, és az emelet felé vette az irányt. A szobaajtó előtt megtorpant. Borzongás futott végig rajta: alul, a szűk résen át jéghideg levegő áramlott ki, megsimítva meztelen lábujjait. A rendőrök jegyzőkönyvet vettek fel, lefotózták az egész lakást, körbekérdezték a szomszédokat, sőt az egész utcát, átfésülték a lakóparkot, aztán hetekig járőröztek a környéken. Azt mondták, átnézik az ismert pedofilok nyilvántartását, ideköltözött-e a környékre valamelyikük, azonnal igazoltatták a véletlenül idetévedő csavargókat, hosszú láncot alkotva átvizsgálták a környékbeli ligeteket, búvárok ereszkedtek alá a közeli kacsaúsztatóban, és Dávid képe az esti hírekben is megjelent. Csak azt nem értették, ha a gyermek a veszekedés alatt kisurrant a házból, ki és hogyan vitte el a kiságyát is? Ákos horribilis díjat ajánlott fel, amelyre aztán boldog-boldogtalan jelentkezett: médiumok és más szellemlátók; szemtanúk, akik láttak egy nagyon-nagyon hasonló gyereket; és váltságdíjat követelő telefonhívások is érkeztek, ám mindről kiderült, hogy semmi közük az eltűnéshez. A parkban a száműzöttek jó ideig nem találkoztak, teltek kimozdulni, aztán, mint az elsö fecskék, tavaszszal újra kiültek a padokra, lábukkal tologatták a babakocsikat, bennük a másod- és harmadszülöttekkel. Most akadt téma. Különösen azután, hogy a gyanú Melindára terelődött. De ő semmit sem mondott. Megnémult. Bizonyíték híján pedig az ügyész is csak széttárta kezét; talán a megrázkódtatás, az kiválthat ilyesmit, akár emlékezetvesztést is, fejtegette az elmeorvos, és végül hazaengedték. Amikor a rendőrautó kitette a ház előtt, megvárta, míg a kocsi elmegy, majd gépiesen megindult az épület felé. Az otthona felé, mely egykor oly tökéletesnek tűnt. Nyikorgott a kapu, rég olajozta meg. Egykor ezt is ő végezte. A nyár elmúlt, és az ősz sárga levelekkel vonta be az ápolatlan kertet. Keresztülvágott az üres virágágyásokon. Nem kellett felnéznie, érezte, hogy Ákos a függöny mögül figyeli őt. Hosszú napok teltek el anélkül, hogy egymáshoz szóltak volna. Ákos lent aludt a nappaliban, ő pedig fent a hálójukban. Mikor reggel lement, a férfi már nem volt otthon, és ha meghallotta, hogy este hazaért, felment az emeletre, és nem jött le onnan másnap reggelig. Napközben takarított, megolajozta a kertkaput, összegereblyézte a faleveleket a virágágyásokról, és meggyújtotta a kupacot. Az-

29 tán ebédet készített, kiment a postáért, a férjének küldött iratokat gondosan kikészítette a dohányzóasztalra. Neki nem jött semmi. Aztán egy napon gondolt egyet, és tárcsázott. A telefon hosszan kicsöngött, mire egy recsegő, síron túli hang beleszólt: tessék. Akarta mondani a nevét, hogy ki ő, és mit akar, de mint a kihallgatásokon, csak tátogott, akár a hal. Le fogja tenni, és én nem tudom elmondani, mit akarok. Le fogja tenni! Le fogja tenni! De nem így történt. A hang ismét megszólalt. Semmi baj, kedvesem. Én a látásom vesztettem el egy időre. Talán a sokk teszi. Nos, mit akar tudni? Hogy miként lehet jóllakatni? Lecsapta a kagylót. Nem bírta volna végighallgatni. Ahogy azt sem, mi történt velük. A családdal, akik előttük laktak itt. Surrogott a kertkapu, aztán az autó kereke. A motor leállt, csend lett. Odakint halkan szállingózni kezdett a hó. Nem várta meg a kulcscsörgést, az emeletre ballagott, és remélte, Ákos nem veszi észre, hogy telefonált. Sokáig nem hallatszott alulról neszezés, ő az ágyra heveredett, és bámult ki az ablakon. Már besötétedett. Megérkezett a tél. Feljebb csavarta a fűtőtestet, de nem lett melegebb. Tudta, honnan jön az egyre terjedő hideg. Tüzet rakni, azt volna jó, hogy kiűzze. A tapétán folt maradna utána... Megnyikordult a falépcső. Felkapta a fejét, érezte, hogy hátát elborítja a fagyos verejték. Feszülten fülelt, de percekig semmit sem hallott. Talán csak a táskáját tette Ákos az egyik fokra? Már éppen megnyugodott, amikor ismét reccsenést hallott. Aztán megint. Felállt az ágyról, és megállt a szoba közepén. A festett ólomüvegen túl megjelent egy elmosódó, sötét folt. Ákos benyitott. Mit tettél vele? Hol van a gyermekem? Melinda szája kinyílt, de most sem jött hang a torkára. Hiába erőlködött. Ákos közelebb lépett, körbenézett a szobán. A kis birodalmad. A kis mentsvárad. Ezt is nekem köszönheted, ugye tudod? Azt hiszed, én bedőlök neked? Azt hiszed, nem vonom meg mindezt, ha nem mondod el az igazat? Az asszony bár beszélni nem tudott, sírni még igen. Ököllel a férfi mellkasára csapott, mire Ákos ellökte. Melinda dühösen felkelt, és kiiramodott a szobából. A férfi követte, és a lépcső tetején elkapta. Mondd meg, hol van? Mondd meg! Csak egy egészen kicsiny lökés volt. Egy enyhe érintés, de elég volt, hogy Ákos elveszítse az egyensúlyát. Nem vette észre, hogy pengeélen táncol, talpa megcsúszott, és háttal a lépcsőnek alázuhant Melindával együtt - Ákos kétségbeesetten kapaszkodott a ruhájába. Nyekkenés hallatszott, és a szorítás elernyedt az asszony karján. Felkászálódott, és látta, hogy vége. Hirtelen úgy érezte, pehelykönnyűvé vált, és ettől elöntötte a mélységes szégyen. A lépcsőfordulóba akart ülni, a test mellé - mert így kellene tennie, mondta egy távoli hang -, fejét a mellére hajtani, magához szorítani, de tudta, ha megteszi, többé nem bírna felállni. Sajgott a sípcsontja és a karja, ahol Ákos megszorította, de összeszedte magát; megragadta a holttestet a lábánál, és felvonszolta az emeletre, végighúzta a folyosón, a gyerekszoba bejáratáig. Időről időre megállt, hogy kifújja magát. Lihegett, szeméből kitörölte az izzadságot. Végre az ajtóhoz ért. A rés alól süvített a fagyos levegő. Benyitott, és megtorpant. A bútorokon, játékokon, az ablak alatti, ruhákkal teli bölcsőn vastag porréteg ült, a sarok, ahová egykor az ékszerekkel teli táskát, majd aztán a kiságyat tetette, üres volt, félhomályos, és a hideg csak úgy áramlott belőle, mintha az éhes, követelődző föld nyílt volna meg. Pedig csak a koromfoltos tapéta ért össze a szőnyeggel. A holttestet a kiságy helyére támasztotta a falhoz, aztán hátrébb lépett, megállt a szoba közepén. Fülében harsogott a vér, akár a tenger. Most már jól kell, hogy lakj, közölte, mielőtt kiment, és bezárta az ajtót.

30 Doris Lessing ( ) Az IRODALOMNAK megvannak a maga hősei. Doris Lessing (Doris May Tayler) pedig egyike volt a legkiemelkedőbbeknek október22-énszületett Kermanshahban, a mai Irán területén. Már tizenöt évesen publikálta észak-afrikai magazinokban novelláit, első regényét (A fű dalol) pedig 1950-ben adták ki. A regény sikeresnek bizonyult, de a nagy áttörést az 1962-ben megjelent Az arany jegyzetfüzet jelentette számára, melyet 2005-ben a Time magazin beválasztott a legjobb száz angol nyelvű regény közé. Lessing néhány művét álnéven publikálta, hogy megmutassa, milyen nehézségekkel kell egy új szerzőnek megbirkóznia. Az álnéven írt regényeit eredeti kiadója visszautasította, má- sok viszont örömmel megjelentették. Az újrakiadások során már Lessing neve kerüli a könyvek borítóira. Azok közé az írók közé tartozott, akik nem nézték le a science fictiont. Ő maga is publikált disztópikus, társadalomkritikára építő sci-fi regényeket, melyeket kritikusai nem néztek jó szemmel. Az írónő válasza ezekre az volt, hogy szerinte a sci-fi a legjobb, társadalomkritikát megfogalmazó irodalmi tematikák közé tartozik. Több SF-szerzőt is sokra tartott, például Greg Bear A vér zenéje címü regényét az egyik legjobbnak találta. Lessing legismertebb SF-sorozata a szúfizmus hatására írt Canopus in Argos: Archives-ciklus, mely öt kötetből áll. Más fősodorbeli szerzőkkel ellentétben nyíltan felvállalta, hogy ír science fictiont, és ezt megerősítve megjelent a negyvenötödik World Science Fiction találkozón. Sci-fijei erős társadalomkritikai hangot ütöttek meg, és a kommunizmus iránti ellenszenvét hangoztatta bennük. A kommunizmust istenítő írónő az 1956-os magyar forradalom erőszakos leverése miatt ábrándult ki az ideológiából, méghozzá annyira, hogy ki is lépett a pártból. A faji megkülönböztetésen alapuló törvények ellen tüntetett, emiatt már többször is szembekerült a törvényekkel. Az apartheidrendszer elleni tiltakozása miatt évekre kitiltották Zimbabwéből, ezért kellett Londonbaköltöznie. Sokan ráaggatták a feminista író" jelzőt, de ő elhatárolódott a feminizmustól. Az írónőt 2007-ben Nobel-díjjal tüntették ki. A díj átadásakor így méltatták: azt a női tapaszlalatokkal rendelkező elbeszélőt, aki műveiben kétkedéssel és látnoki erővel vizsgálja a megosztott civilizációt" november 17-én hunyt el kilencvennégy éves korában, impozáns életművet hagyva maga után, melynek darabjai sok más díjat is elnyertek. Nagy Norbert

31 Ha képesek vagyunk levetkőzni saját mentális berendezkedésünk korlátait, még akkor sem biztos, hogy megértjük egy másik faj működését... Doris Lessing JELENTÉS A FENYEGETETT VÁROSRÓL EGYES SZÁMÚ KÖZLEMÉNY Minden koordinátát, minden tervet, minden feladatot törölni! Általunk előre nem várt helyzet állt elő a városban. Az új információ ismeretében érvényteleníteni minden programot, minden tervet, minden előirányzatot! PRIORITÁS Jelzés a bázisnak: ezen a csatornán az átvitelt megszakíthatja a helyi eredetű gondolatanyag. Az üzemanyagunk fogytán, ennélfogva pillanatnyilag ez az egyetlen működő csatornánk. A KÜLDETÉS HÁTTERÉNEK ÖSSZEFOGLALÁSA Amióta bolygónk megtudta, hogy a városra megsemmisülés vár, legalábbis komoly károsodás, a részleg egész programját és minden tervezetét egyetlen célnak vetettük alá: hogy kapcsolatba lépjünk a várossal, és figyelmeztessük lakóit a közelgő veszélyre. Megfigyeltük a viselkedésüket egyrészt Csillagfigyelők, másrészt személyzet nélküli gépeink segítségével, amelyeket meghatározott időközönként küldtünk ki az elmúlt évben (helyi idő szerint). Külügyi biztosaink arra a megállapításra jutottak, hogy ezeknek a lényeknek valószínűsíthetően fogalma sincs arról, mi vár rájuk, hogy a technológiájuk, noha néhány tekintetben igen fejlett, rendelkezik egy jelentős hiányossággal, amely pontosan erre a területre korlátozódik - azaz nem tudják, mi fog velük történni, ilyen szempontból teljesen tudatlanok. F. hiányosságot képtelenségnek tartottuk. Szakértőink fáradságot és időt nem kímélve próbálták megfejteni, milyen jellegű aggyal rendelkezhetnek ezek a lények, hogy lehetséges ez az ellentmondás - tehát, amint kifejtettük, az, hogy technológiájuk ilyen fejlett az egyik területen, és ilyen hiányos a másikon. Szakértőinknek végül félre kellett tenniük a problémát, tekintve, hogy elméleteik egyre valószínűtlenebbé váltak, és mivel egyetlen számunkra ismert faj sem hasonlított a legkevésbé sem arra az elképzelésre, amelyet e köré a faj köré építettünk. Meg nem oldott problémáink közül ez bizonyult ta- >

32 lán a legérdekfeszítőbbnek, ám egyik részleg a másik után tett vele próbát, és vallott vele kudarcot. A KÜLDETÉS CÉLJÁNAK ÖSSZEFOGLALÁSA Idővel félretettünk mindennemű spekulációt, lett légyen bármilyen csábító, és minden erőforrásunkat annak a célnak szenteltük, hogy a lehető legnagyobb sebességgel és hatékonysággal kifejlesszünk egy olyan űrhajót, amely képes eljuttatni egy csapatot erre a bolygóra. Az volt ugyanis a szándékunk, hogy miután figyelmeztettük őket, és átadtuk nekik a rendelkezésünkre álló információt - amely (akkor úgy véltük) számukra elérhetetlen, hiszen éppen ez tette szükségessé a figyelmeztetést -, többet is szívesen felajánlanánk: a segítségünket. Célunk az volt, hogy előbb segítünk kiüríteni a területet, máshová szállítani a lakosságot, enyhíteni a területet ért traumát. Más szóval azt tesszük, amit végtére is megtettünk már más bolygók érdekében is, mert a mentális struktúránk sajátosságai lehetővé teszik az ilyen jellegű előrejelzést és segítségnyújtást. Ezután visszatérünk a bázisra, magunkkal visszük a faj néhány erre alkalmas példányát, hogy megtanítsuk őket, hogyan hidalhatják át az elméjükben - és ezáltal a tudományukban - található hiányosságot. Az első szakaszt megvalósítottuk: sikerült a kijelölt időkorláton belül kifejlesztenünk egy olyan űrhajót, amely képes megtenni az utat a szükséges számú személyzettel. Az eredménynek saját technológiánk látta kárát, és néhány szívünknek kedves tervet el is kellett halasztanunk. De hajónk a tervnek megfelelően és mindennemű probléma nélkül ért földet itt, a kontinens nyugati partján hét nappal ezelőtt. A PROBLÉMA TERMÉSZETE Bizonyára nem értik, miért nem történt adatsugárzás ezt megelőzően. Ennek két oka van. Egy: azonnal kiderült számunkra, hogy az üzemanyagkészletünk nagyobb igénybevételnek lesz kitéve, mint amire számítottunk, ezért takarékoskodnunk kell vele. Kettő: arra vártunk, hogy megértsük, miről is kellene jelentést tennünk. Nem értettük meg a problémát. Ugyanis a mentális struktúrájuk hiányosságáról" való gondolkodásunk csaknem azonnal tévesnek bizonyult. Félreértettük a probléma természetét. Annyira valószínűtlen volt, hogy elhalasztottuk a kommunikációt, amíg meg nem bizonyosodtunk a tényállásról. Nem az a gond ezzel a fajjal, hogy ne tudná megjósolni a közvetlen jövőjét; a gond az, hogy úgy tűnik, nem érdekli. Ez azonban összességében véve a helyzet túlzott leegyszerűsítése. Ha ilyen egyszerű volna - azazhogy tudják, hogy a város öt éven belül részben vagy egészében el fog pusztulni, és ez számukra közömbös -, mindössze annyi tennivalónk lett volna, hogy azt mondjuk: ebből a fajból hiányzik az a tulajdonság, ami a legfőbb tulajdonsága bármelyik állatfajnak; hiányzik belőle az élni akarás. A késedelmet az okozta, hogy kiderítsük, mi a mechanizmus lényege. Ezt kívánom most legalább részben orvosolni azzal, hogy részletekbe menően beszámolok róla, mi történt velünk, lépésről lépésre. A beszámoló tartalmazni fogja a faj részletes leírását és ismertetést arról a tulajdonságról, amely a lakott bolygókon szerzett tapasztalatainkban eddig teljességgel precedens nélkül való volt. EGY KÉPTELEN TÉNY Ám legelőször is itt van egy adat, amit nehezen fognak elhinni. Nem jöttünk rá azonnal, de amikor igen, az igen fontos pillanat volt az adatgyűjtésünk folyamán, és lehetővé tette, hogy tisztán lássuk az előttünk álló problémát. Ez a város már megélt egy ilyen jellegű, ráadásul meglehetősen nagyméretű katasztrófát körülbelül hatvanöt évvel ezelőtt (helyi idő szerint). Felmerül a gondolat: szakértőink nem tudtak erről a múltbeli katasztrófáról, csak az ezután bekövetkezendőről. Gondolkodásunk a maga módján éppolyan tökéletlen, mint ezé a fajé. Megállapítottuk, hogy hiányosságuk van, és ez a hiányosság teszi lehetetlenné, hogy lássák a közvetlen jövőjüket. Mivel ezt megállapítottuk, soha, egyszer sem merült fel bennünk a másik lehetőség, az igazság - hogy nincs semmiféle hiányosság, hogy tudnak a fenyegető veszélyről, csak nem érdekli őket.

33 Vagy legalábbis úgy viselkednek, mintha nem érdekelné őket. Mivel ezt az utóbbi lehetőséget el sem tudtuk képzelni, a gondolatainkat és műszereinket nem irányítottuk az időben visszafelé (helyi idő szerint). Teljes mértékben adottnak vettük - és ez a feltételezés éppúgy akadályt gördített hatékony működésünk elé, mint ahogy ezeknek a lényeknek a feltételezései megakadályozzák őket abban, hogy cselekedjenek - tehát úgy hittük (mivel magunkból indultunk ki), hogy elképzelhetetlen, hogy ne ez legyen az első ilyen jellegű katasztrófa, mert ha mi tapasztaltunk volna ilyesmit, tanultunk volna az esetből, és megtettük volna a szükséges lépéseket. Tehát egy sor feltételezésnek köszönhetően, valamint amiatt, hogy képtelenek voltunk levetkőzni a saját mentális berendezkedésünk korlátait, elkerülte a figyelmünket egy olyan tény, amely kulcsfontosságú lett volna a legszokatlanabb tulajdonságuk megértésében - a tény, hogy ilyen rövid idővel ezelőtt egyszer már történt velük ahhoz hasonló katasztrófa, amilyen most újra be fog következni, mégpedig a közeljövőben. A FÖLDET ÉRÉS Legénység nélküli hajóink, amelyek legváltozatosabb formákban és anyagokból készültek, évszázadok óta rendszeresen szállnak le a bolygójukon. Ezek a földet érések egymást nagy időintervallumonként követték egészen egy évvel ezelőttig. A nagy intervallumok oka az volt, hogy ez a faj, leszámítva egyedi hajlamát a pusztításra és háborúskodásra, nem a legfigyelemreméltóbb, nem is a legérdekesebb azok közül, amelyek megközelíthetővé váltak számunkra a technológiai forradalmunk űrkutatási fázisa során. Az elmúlt időszakban azonban tizenkétszer küldtünk hajót a bolygójukra; mindig olyankor, amikor a bolygójuk teljes fénypotenciálban volt, és minden alkalommal a szóban forgó helyszín közelében. Nem volt nehéz dolgunk, mert a terep félsivatagos és csak szórványosan lakott. Olyan anyagot választottunk a hajó számára, amely a náluk szokásos anyagi fény formájában materializálódik - ez az oka, hogy mindig olyan leszállási időpontot választottunk, amikor a bolygójuk fénye eléri a maximumot. Ezek a hajók, ha egyáltalán észre lehetett venni őket, nem látszottak többnek némi erősebb fajta holdfénynél. A hajó, amelyet a jelen küldetés során használunk, a tizenharmadik ebben a sorozatban, magasabb koncentrációjú, minthogy legénysége van. A leszállás a terveknek megfelelően ment végbe. Az ég tiszta volt, a holdjuk fénye erős. Azonnal tudtuk, hogy láthatóak vagyunk, mert a fajhoz tartozó utódok egy falkája a közelben tartózkodott, lehettek vagy ötvenen-hatvanan, éppen valamiféle párzási rituálét folytattak, amelynek részét képezte a tűz, étel és erőteljes hangok, és ahogy leereszkedtünk, szétrebbentek. Rácsatlakoztunk az elmeáramlatukra, és megállapítottuk, hogy úgy gondolják, a gépünk földönkívüli származású, de közömbösnek találják - nem, ez nem a pontos meghatározás, de ne felejtsék el, hogy olyan elmeállapotot próbálunk meghatározni, amelynek a létét ez idáig mindannyian lehetetlennek gondoltuk. Nem arról van szó, hogy közömbösek lettek volna irányunkban, hanem hogy a közöny kiterjedt minden folyamatukra, és - mi legalábbis úgy érzékeltük - valamiféle blokkot vagy gátat alkotott. Miután a fiatal lények elmentek, tanulmányoztuk a terepet, és felfedeztük, hogy felvidéken vagyunk, amely a hegyek között húzódik, a szárazföld belsejében és kissé távolabb a víztömegtől, amelynek a partján a város áll. Egy csapat idősebb példány érkezett. Azóta megtudtuk, hogy a közelben élnek, és mind ilyen vagy olyan típusú mezőgazdász-változatok. Meglehetősen közel álltak, a hajót nézték. Az elméjüket megvizsgálva újabb típusú blokkot találtunk. Már abban a korai szakaszban meg tudtuk állapítani a struktúrabeli különbséget a kifejlett példányok és a kicsinyeik gondolatáramlatai között, azonban csak később értettünk meg. A helyzet a következőképpen foglalható össze: az idősebbek felelősséget éreznek vagy egyfajta cselekvőképességet, mint a társadalom tagjai, míg az utódok kirekesztésre kerülnek, akár az idősebbek hatására, akár saját döntésük folyományaként. Amikor a bolygónak ez a területe a napfény felé fordult, nyilvánvalóvá vált a számunkra, hogy a hajónk többé nem látható, mert két idősebb lény olyan közel >

34 jött, hogy attól tartottunk, effektíve behatolnak a koncentrációba. Más tünetek azonban jelezték, hogy érzékelik a jelenlétünket - fejfájás és émelygés. Dühösek voltak az őket ért ártalom miatt - amelyet csillapíthattak volna azzal, hogy távolabb mennek -, de ugyanakkor büszkeséget is éreztek. A reakciójuk jól megvilágította a különbséget köztük és az utódaik között - arra voltak büszkék, amit a megjelenésünk véleményük szerint képviselt; ugyanis a fiatal állatokkal ellentétben ők úgy vélték, valamiféle fegyver vagyunk, amely akár a saját kontinensükről származik, akár egy ellenséges kontinensről, mindenképpen a bolygójukon készült. HÁBORÚZÁSI MINTÁZATOK A Rendszerben közismert, hogy ez a faj az önmegsemmisítés vagy részleges önmegsemmisítés útján halad. A jelenség geográfiai jellegű. A legnagyobb és leghatalmasabb csoportosulásokat - e pozíció alapja a földrajzi elhelyezkedés - teljes mértékben a hadügyi érdekeltségű szerv irányítja. Helyesebben mondva minden ilyen csoportosulás maga is egy-egy hadügyi érdekeltségű szerv, ugyanis a gazdasága, az egyedeinek élete, a csoportosulás működése mind alá van vetve a háborúra való készülődés vagy a hadviselés igényének. A tény, hogy egyegy földterület felett teljes hatalmat gyakorol a háborúzás szükségszerűsége, nem minden esetben egyértelmű az adott terület lakói számára, mivel ez a faj képes rá, hogy - bár folyamatosan háborút visel vagy arra készülődik - békeszerető fajként gondoljon magára, igen, jól értik; ez rendkívül fontos a témánk szempontjából, úgy is fogalmazhatnánk, hogy ez a lényege. A RACIONÁLIS ALAPON TÖRTÉNŐ CSELEKVÉSRE VALÓ KÉPTELENSÉG Ezzel elérkeztünk az elméjükben található blokk vagy mintázat természetéhez - azonban szeretnénk leszögezni, hogy azt, amit itt ismertetünk, egészen a vizsgálat egy későbbi szakaszáig egyáltalán nem értettük. Arról van szó, hogy képesek befogadni az elméjükbe egyszerre több, egymásnak ellentmondó nézetet anélkül, hogy ennek tudatában lennének. Ez az oka annak, hogy a racionális alapon történő cselekvés olyan nehéz a számukra. Na már most az egyes földrajzi területek hadügyi szervét nem a terület lakói irányítják, hanem a hadügyi szerv maga. Minden egyes terület buzgón találja fel és tökéletesíti egymás után a sokféle rendkívül fejlett hadi fegyvert az elmét manipuláló eszközöktől az űrhajókig - miközben ilyen jellegű tevékenységét a saját lakói előtt éppúgy titokban tartja, mint az ellenség" előtt. ALÁRENDELT SZEREPŰ POPULÁCIÓK Példának okáért, amikor nemrégiben sikeres leszállást hajtottak végre a holdjukon, az esemény, amely nagy publicitást kapott abban a geográfiai csoportosulásban, amelyik megvalósította, és amelynek a fejleményeit lélegzetvisszafojtva követte a bolygó minden lakója, korántsem az első alkalom volt, s az első nem is az említett csoportosulás érdeme. Nem, az első holdra szállásokat" titokban hajtották végre annak érdekében, hogy az egyik csoportosulás fölénybe kerüljön a másikkal szemben, és a szláv populációk semmit nem tudtak róla. A nagyszámú eszközt és gépet, amelyet a hadügyi osztályok kifejlesztettek, a bolygó minden területén folyamatosan tesztelik, és a lakosok lépten-nyomon észlelik azokat, vagy akár teljes egészében meg is látják őket, majd jelentik a hatóságoknak. Azonban ezek közül az eszközök közül igen sok hasonlít (legalábbis megjelenésében) a földönkívüli eredetű gépekhez. A polgárok, akik repülő csészealjakról" tesznek jelentést - hogy olyan kifejezéssel éljünk, amellyel ők szokták leírni a jelenséget -, jó eséllyel a saját csoportosulásuk legújabb gépeit észlelték teszt közben, nem a mi megfigyelőhajóink egyikét vagy a Jupiter-család valamelyik megfigyelőhajóját. Ezek a polgárok azt tapasztalják, hogy, miután elértek egy bizonyos szintig a bürokrácia hierarchiájában, hirtelen némaság veszi körül őket és az általuk tett megfigyeléseket - a legváltozatosabb módokon visszautasítják, nevetségessé teszik, vagy akár meg is fenyegetik őket. Ahogyan általában lenni szokott, nemrég magas rangú hivatalnokokból álló tanácsot bíztak meg

35 azzal, hogy gyűjtsék be a bizonyítékokat, és készítsenek jelentést az azonosítatlan repülő tárgyakkal" kapcsolatban történt immár megszámlálhatatlan észlelésről, de a tanács a tárgyalásokat olyan nyilatkozattal zárta, amely után a helyzet hajszálnyit sem változott. Az azonban a hivatalos jelentésben sehol sem szerepelt, hogy a tanács sorain belül kisebbség jött létre, amely más véleményt képviselt. Legfeljebb ilyen viselkedési tűrnek el azoktól a személyektől, akik a nyilvánosság előtt megjelennek. A bolygón mindenhol sokan látnak a mi hajóinkhoz vagy más bolygók hajóihoz hasonló jármüveket; a saját geográfiai területükről, esetleg máshonnan származó hadigépeket. Azonban a hadügyi osztályok, amelyek mindent irányítanak, olyan légkört teremtettek, hogy ezeket az egyedeket mentálisan sérültnek tüntetik fel, vagy úgy tesznek, mintha az illetőknek csak a szemük káprázott volna. Amíg egy adott egyed nem látott ilyen gépet vagy űrhajót, hajlamos azt gondolni, hogy aki azt állítja, látott, az elmebeteg. Ennek tudatában, ha lát is valamit, gyakran nem tesz róla említési. Ám most már olyan sokan láttak ilyesmit a saját szemükkel, hogy mindenfelé megjelentek különféle szabadon gondolkodó vagy éppen dacos alcsoportosulások. Ezekben mindenféle életkorú egyedek megtalálhatók, azonban a legnagyobb népszerűségnek abban a szubkultúrában örvendenek, amelyik a legnagyobb és mindegyik közül a legnagyobb létszámú, azaz a faj fiatal állatainak körében. Ők a teljes hadikészültségű társadalomban nőttek fel, és természetükből fakadóan nem szívesen néznek szembe a jövőjükkel, amely a képzeteik szerint nem jelenthet mást, csak korai halált vagy megnyomoríttatást, és akik emiatt a korábban rnár említett módon reagálnak, nevezetesen elzárkóznak attól, hogy részt vegyenek változatos társadalmaik kormányzásában. Az idősebbek, úgy tűnik, sokkal alkalmasabbak arra, hogy becsapják magukat, hogy olyan szavakat használjanak, mint példának okáért béke", miközben hadi tevékenységben vesznek részt, és könnyebben azonosulnak a geográfiai területükkel. A fiatal állatok tiszta gondolkodásúak, nem esik olyan nehezükre >

36 egyetlen organizmusként elképzelni a bolygót, ugyanakkor passzívabbak és határozottan reményvesztettek. Azzal a feltételezéssel álltunk elő, hogy az idősebbek nagyobb vagy legalábbis céltudatosabb energiája talán annak köszönhető, hogy relatíve korlátoltak, és kisebb eszmékkel azonosulnak. Most már tudjuk az okát, miért távolodtak el a fiatal állatok, akikkel a földet érés éjszakáján találkoztunk. Néhányan megtapasztalták rnár, milyen azt bizonygatni a hatóságoknak, hogy különféle furcsa gépeket és tárgyakat láttak, és ismerték az ezt követő elutasítást vagy fenyegetést. A saját hírlapjaikban hajlandóak publikálni, amit láttak, vagy elterjesztik szóban, de az idősebbjeikkel ellentétben, akik látszólag képtelenek megérteni, milyen mértékig vannak alávetve a háború szükségszerűségének, ők soha nem kockáztatnák meg, hogy olyan helyzetbe kerüljenek, ahol a hatóság elfogathatja vagy kivallathatja őket. A terület idősebb lakosai azonban, akik szemtanúi voltak az előző tizenkét hajónknak, amelyek mind itt landoltak, más attitűdöt sajátítottak el. Néhányan jelentették, amit láttak, őket elküldték. Egy vagy kettő állhatatos maradt, őket őrültnek bélyegezték, és bebörtönzéssel fenyegették meg. De a többség a hatóság hozzáállását mintegy utasításnak tekintette arra vonatkozólag, hogy törődjön a maga dolgával. Egymás között megvitatták a dolgot, és abban maradtak, hogy a saját érdekükben jobb, ha szemmel tartják az eseményeket, de nem beszélnek túl sokat arról, mit láttak. Az itteni csoportban két kém van, akik jelentik az illetékes hadügyi osztálynak, hogy mezőgazdásztársaik mit láttak, arra hogyan reagáltak. A FIGYELMEZTETÉSRE TETT ELSŐ KÍSÉRLET Ezzel elérkeztünk a figyelmeztetés közvetítésére tett elsö próbálkozásunkhoz. Mivel a körülbelül húsz idősebb egyén már a helyszínen tartózkodott, és láthatólag nem félt, hiszen ott maradtak a helyszínen, pedig tudatában voltak, hogy újra" leszállhatunk ott - nem tudták, hogy csak a nap fényének ereje tett bennünket láthatatlanná -, úgy döntöttünk, őket fogjuk használni, és újra kapcsolatba léptünk a gondolatfolyamukkal, ezúttal azzal a szándékkal, hogy közvetítsük az üzenetünket. Azonban korlátba ütköztünk, legalábbis valami olyanba, amit nem értettünk, és ezért sok időnket felemésztette. Már akkor tudtuk, hogy van rá esély, hogy elfogy az energiakészletünk. A FÉLELEMRE VALÓ KÉPTELENSÉG Most már természetesen tudjuk, hogy rosszul mértük fel a helyzetet, ugyanis arra számítva, hogy a várható katasztrófa hírétől kialakuló pánik megakaszthatja a gondolkodási mechanizmusukat, nagyon óvatosan és lassan adagoltuk az információt, rászánva az egész napot és éjjelt. Amikor eljutottunk a blokkig vagy ellenállásig, félelemnek tudtuk be. Tévedtünk. Talán ez a megfelelő alkalom, hogy megemlítsük a pszichológiai törvényt, amely véleményünk szerint alapvető fontosságú az ő esetükben: ez a faj immúnis a félelemmel szemben - de ezt a későbbiekben bővebben kifejtjük, ha kitart az energia. A nap és éjjel véget értével, amikor még mindig jelen volt ugyanaz az ellenállás, engedélyeztünk magunknak egy újabb napból és éjjelből álló periódust, hogy megismételjük az üzenetet, remélve, hogy le lehet győzni a félelmüket - mert akkor még félelemnek véltük a reakciójukat. A második átviteli periódus végére sem következett be változás a mentális struktúrájukban. Ismétlem, semmilyen változást nem észleltünk. Most már értjük azt, amit akkor még egyáltalán nem értettünk, hogy olyasvalamiről informáltuk őket, aminek már tudatában voltak. Minthogy akkor nem voltunk rá felkészülve, hogy elfogadjuk ezt a hipotézist, arra a megállapításra jutottunk, hogy az egyedeknek ez a konkrét csoportja valamilyen okból alkalmatlan a céljainkra, ezért meg kell próbálkoznunk egy másik típussal és egyben lehetőleg más korcsoporttal. Az érett egyedekkel már próbát tettünk. Már akkor felmerült bennünk a gyanú, amelyet azóta meg is erősítettünk, hogy ez a faj minél idősebbé válik, annál kevésbé nyitott az új gondolatanyagra. Na már most úgy adódott, hogy az a hely, ahol a hajónk leszállt, olyan területen található, amelyet előszeretettel használnak a már korábban említett párzá-

37 si rituálék helyszíneként. A két napot és éjjelt magába foglaló periódus alatt, amelynek során próbát tettünk az idősebb csoporttal, több alkalommal érkeztek fiatalok különféle típusú fémgépezeteken a város felől - azután meglehetősen hamar távoztak, mert megérezték a jelenlétünket, ha látni nem is láttak bennünket. Mind nappal érkeztek. De a harmadik napon, miközben a napfény már eltűnőben volt, négy fiatal állat érkezett fém szállítóeszközön, majd kiszálltak, és leültek hozzánk meglehetősen közel, egy sziklás lankán. A FIGYELMEZTETÉSRE TETT MÁSODIK KÍSÉRLET Egészséges, erős példányoknak tűntek, úgyhogy elkezdtük sugározni az információnkat, de nagyobb koncentrációban, mint amit az idősebb egyedek esetében használtunk. Ám a megnövekedett teljesítmény ellenére azok négyen befogadták, amit adagoltunk, és pontosan ugyanolyan módon reagáltak, mint az idősebbek. Nem értettük a dolgot, és, élve a kockázattal, hogy esetleg pánikszerű menekülésre késztetjük őket, összetömörítettük a napfény távozása és visszatérése közötti időre és térre az egész üzenetünket (amely két teljes napot és éjjelt vett igénybe az érett csoport esetében). Az elméjük nem utasította vissza, amit mondtunk, és nem is akadt meg a gondolkodásuk a félelemtől, mert nem féltek. Gépies módon kifejezésre juttatták egymás irányában, amit adagoltunk nekik. Így hangzott, újra és újra - több variációban. - Azt mondják, csak öt évünk van. -Az nem jó. - Ja, nagyon nem lesz jó. - Ilyen rossz még nem volt, mint amilyen ez lesz. - A fél város belehalhat. - Azt mondják, akár olyan rossz is lehet. - A következő öt éven belül bármikor, azt mondják. Olyan volt, mintha lyukas edénybe próbálnánk folyadékot önteni. Az idősebbekből álló csoport két napon és éjjelen keresztül ült, és úgy ismételgették, hogy a városra pusztulás vár, mintha azt mondanák, hogy fejfájás várható, és most ezek négyen ugyanazt csinálták. Egy ponton abbahagyták a monoton kommunikációt, és az egyikük, egy fiatal nőstény magát húrokkal ellátott zeneszerszámon kisérve belekezdett egy általuk dalnak hívott jelenségbe; ennek során a hangadás nem két vagy több egyed közötti kommunikáció szerepét tölti be, hanem egy egyén vagy egy csoport közöl valamit, a hagyományos kommunikációban megszokotthoz képest sokkal nagyobb hangspektrum segítségével. Az információ, amit négyüknek sugároztunk, ezekkel a szavakkal kapott formát a fiatal nősténytől: Tudjuk: a föld, min élünk, bukni fog. Tudjuk: a föld, min járunk, megremeg. Tudjuk, s így... Eszünk és iszunk. Tarts kü Szeress! Úgyis meghalunk. AZ I. FÁZIS ELVETÉSE Azzal folytatták a párzási rituáléikat. Mi itt megszakítottuk a gondolatanyag-kibocsátást, ha másért nem, hát azért, mert máris felhasználtuk az energiakészletünk negyedét, ráadásul eredmény nélkül. Ott és akkor ért véget az I. fázis, azaz a figyelmeztető gondolatanyag átvitelére tett kísérlet, amely során a faj kiválasztott egyedeinek agyába eljuttatjuk az üzenetet azzal a céllal, hogy az automatikusan, telepatikus módon továbbításra kerüljön mások irányában. Hozzáláttunk a II. fázishoz, azaz ahhoz, hogy megszálljuk néhány megfelelő egyed elméjét egy alaposan végiggondolt kampány keretében, melynek során szócsőnek használjuk őket a figyelmeztetéshez. Azért döntöttünk úgy, hogy elállunk az I. fázistól, mert úgy véltük, a gondolatanyag egyenesen átfolyik az alanyok mentális apparátusán, mint víz a rostán, mert annyira idegen az elméjük meglévő mentális berendezkedése számára, hogy képtelenek befogadni, amit mondunk. Más szóval, még mindig sejtelmünk sem volt róla, hogy a reakció hiányának oka az, hogy a gondolat közismert. >

38 KÍSÉRLET A II. FÁZISRA Igy aztán hárman csatlakoztunk a gépben lévő négy fiatalhoz, amikor visszaindultak a városba, mert úgy gondoltuk, az ő társaságukban hamar találunk megfelelő egyedeket, akiket az irányításunk alá vonhatunk - arra a nézőpontra jutottunk, valószínűleg jobb eséllyel találunk hasznos egyedeket a fiatal állatok, mint az érettebbek körében. Ahogyan ezt a gépet kezelték, sokként ért bennünket. Felért egy öngyilkossági kísérlettel. A szállítási módozataik életveszélyesek. Az alatt az idő alatt, amíg a külvárosból beértünk a városba - a sötétség enyhülésének kezdetétől a nap megjelenéséig -, négy alkalommal történt kishíján ütközés más, ám hasonló mértékben gondatlanul vezetett járművekkel. A fiatalokon mégsem látszott a félelem legcsekélyebb jele sem, és a nevetésnek hívott mechanizmussal reagáltak, azaz a tüdő ismételt, erőteljes összerándulásával, amely hangos levegőkibocsátással jár. A közös utazás, a gondatlanságuk, a halál és fájdalom iránti közönyük alapján arra a feltételezésre jutottunk, hogy ez a négy főből álló csoport, akárcsak a húsz idősebb esetleg atipikus. Eljátszottunk a gondolattal, hogy ez a faj nagyszámú csökkent képességű állatot foglal magába, és hogy az eddigi választásaink során nem voltunk szerencsések. A gép megállt, hogy üzemanyagot vegyen fel, közben a négy egyed kiszállt és körbesétált. Három újabb fiatal ült egy padon, egymásnak dőlve, kábulatban. Mint minden fiatal állat, a legváltozatosabb ruházati darabokat viselték és hosszú fejszőrzetet. Több hangszer is volt náluk. A mi négy egyedünk megkísérelte felébreszteni őket, de csak részben járt sikerrel: a három példány reakciói lassúak voltak, és - nekünk legalábbis úgy tűnt - a szokásosnál is ügyetlenebbek és összefüggéstelenebbek. Vagy nem érették, mit mondtak nekik, vagy képtelenek voltak reagálni arra, amit értettek. Ezután láttuk, hogy valamiféle drog hatása alatt állnak. Nagyobb mennyiséggel rendelkeztek belőle, és a négy egyed is szerette volna magát a szer hatása alá helyezni. Ez a drog élesebbé teszi az érzékelést, miközben gátolja az alapvető válaszkészséget: azok hárman érzékenyebbek voltak a jelenlétünkre, mint előtte a négy egyed - azok egyáltalán nem észlelték a jelenlétünket az autóban. Amikor a három egyed felriadt félig öntudatlan állapotából, úgy tűnt, lát vagy legalábbis érez bennünket, és mindhárman motyogó hangokat intéztek hozzánk, hogy kifejezésre juttassák örömüket vagy üdvözletüket. Ügy tűnt, az üzemanyagtöltő-állomás teteje fölött megjelenő naphoz társítják a mi megjelenésünket. A négy egyed, miután rábírta a hármat, hogy adjon nekik a drogból, a járművéhez ment. Ügy döntöttünk, a hárommal maradunk, abban a hitben, hogy a jelenlétünkre való fogékonyságuk jó jel. Teszteltük a gondolatáramlatukat, meglehetősen szabadnak és nyitottnak találtuk őket, és nem voltak meg bennük azok az ellenállások és feszültségek, amelyeket a korábban tesztelt alanyokban tapasztaltunk. Megszálltuk az elméjüket - és ez volt az egyetlen komoly veszélyt jelentő pillanat az egész missziónk során. Az önök követei akár oda is veszhettek volna, szétszóródhattak volna az akkor megtapasztalt zavarodottságban és brutalitásban, amelyre nehezen találunk szavakat. Elsősorban azért, mert akkor még nem tudtuk, hogyan különböztessük meg, mit okozott a drog, és mit okoznak az egyedek érzékei. Most már tudjuk, és kísérletet teszünk egy rövid ismertetésre. A drog hatásaképpen azok a mechanizmusok, amelyek az olyan funkciókért felelősek, mint a járás, beszéd, evés és így tovább, lelassulnak, működésükben esetleg zavar lép fel. Mindeközben a halló-, szagló-, látó- és tapintási receptorok megnyílnak, és érzékenyebbé válnak. Azonban számunkra az elméjükbe belépni minden körülmények között felér egy támadással amiatt a jelenség miatt, amelyet szépségnek neveznek; ugyanis így írják körül alapállapotban az érzékszervi adatbevitelüket. Számunkra ez olyan, mint színrobbanásba lépni, ugyanis a legriasztóbb különbség az ő érzékelési módjuk és a miénk között az, hogy a fizikai formák az ő szintjükön fényes színek rezgéseinek segítségével jelennek meg. Az olyan elmébe is éppen elég nehéz a mi fajtánknak belépni, amely nem áll drogok hatása alatt; nehezen őrizzük meg az egyensúlyunkat. Ebben a helyzetben pedig könnyedén megeshetett volna, hogy magával sodor bennünket az élénk színek forgataga.

39 A JELENTÉST TÖMÖRÍTENI SZÜKSÉGES, FOGYTÁN AZ ENERGIA Habár nagy a kísértés, hogy elidőzzünk ezen a témán, rövidre kell fognunk a jelentést, ha később is szeretnénk még használni ezt a csatornát: a lokális gondolatanyag kiszorító ereje fokozatosan erősödik. Röviden tehát: a három fiatal szinte szédült a gyönyörűségtől, ahogy ezt a ragyogó fényekből álló dimenziót szemlélte, amelyről, természetesen, mindannyian tudunk dedukcióink révén, de amelyet, biztosíthatom önöket, soha a legkevésbé sem tudtunk elképzelni, és azt kiabálták és énekelték, hogy a város pusztulásra van ítélve, majd addig álltak az út szélén, amíg a nagyszámú gépek közül az egyik meg nem állt nekünk. Nagy sebességgel a városba szállítottak bennünket. Két egyed ült a járműben, mindketten fiatalok, és egyikük sem reagált semmilyen módon a figyelmeztetésekre, amelyeket az elméjükön keresztül, jobban mondva a hordozónk hangját felhasználva sugároztunk. A gyors mozgás befejeztével megérkeztünk a városba, amely nagy, sűrűn lakott, és amely a víztömeg partján lévő széles kanyar körül épült. Az egész hely rendkívüli módon élénk és színpompás, így erőteljes hatást gyakorolt az ítélőképességre, és súlyosbította a/ egyensúlyunkon tett erőszakot. Óvatosan megkockáztattuk azt az elméletet, hogy a fajunk számára nem célravezető az a metódus, hogy megszállunk néhány erre a célra kiválasztott elmét, hogy információt közvetítsünk. Túl erőteljes számunkra az átalakulás. Mindazonáltal, ha már ott voltunk, és sikerült ellenállnunk az igen színes és gyönyörteljes kavalkád sodrásának, megegyeztünk abban, hogy maradunk. Ezután a három egyed, akiket megszálltunk, elhagyta a járművet, járta az utcákat, és kiáltozta a tényeket, amelyeket közben mi gondoltunk: hogy kétség nem fér hozzá, hogy öt éven belül erőteljes rengés rázza majd meg a bolygónak ezt a részét, és lehet, hogy a város nagy része megsemmisül, lehet, hogy rengetegen odavesznek. Még kora hajnal volt, de sokan járkáltak körülöttünk. Arra vártunk, hogy valamiféle reakció érkezik arra, amit mondunk, legalábbis érdeklődés, kérdezősködés, bármilyen válasz,

40 amire mi is válaszolhatunk tanácsokkal vagy a segítségünk felajánlásával. Azonban annak ellenére, hogy sokakkal találkoztunk az utcán rövid utunk során, senki sem vett rólunk tudomást, legfeljebb egy pillantás vagy egy rövid, közömbös bámészkodás erejéig. ELFOGATÁS A HATÓSÁG ÁLTAL Hamarosan csikorgás és sivító hang hallatszott; először úgy gondoltuk, ezek a lények így reagálnak arra, amit mondunk, hogy ez valamiféle figyelmeztetés, talán a lakók számára, vagy bejelentés, hogy a létfenntartás érdekében lépéseket kell tenni; de csak újabb jármű érkezett, ezúttal katonai jellegű, és a három egyedet (azaz minket) elszállítottak az utcáról egy börtönbe az általunk okozott zavargás miatt. Legalábbis utólag így értelmeztük a dolgot. Akkor úgy véltük, a hatóságok azért szállítottak be bennünket, hogy kérdéseket tegyenek fel azzal kapcsolatban, amit fel akartunk fedni előttük. Az őrök kezére jutva, az utcán, a katonai járműben és a börtönben továbbra is folyamatosan kiabáltuk és rikoltoztuk a tényeket, s abba sem hagytuk, amíg egy ott lévő orvos be nem fecskendezett a hordozóinkba valamilyen másfajta drogot, amelynek hatására a három egyed azonnal elvesztette az eszméletét. Azután meghallottuk, mit mond az orvos az őröknek, és akkor értesültünk először az előző katasztrófa tényéről. Akkora sokként ért bennünket, fel sem tudtuk fogni, hogy ez mi mindent hoz még magával. Mindenesetre rögtön úgy döntöttünk, hogy elhagyjuk a hordozóinkat, akik, akárhogy is vesszük, eszméletlenek voltak, és láttuk, hogy egy időre minden kétséget kizáróan használhatatlanok maradnak a számunkra; még akkor is így volna, ha a figyelmeztetés közvetítésének ez a metódusa hatékony lenne - márpedig egyértelművé vált, hogy nem az -, és új tervet készítettünk. Az orvos azt is mondta, hogy igen nagyszámú embert kell paranoiával" kezelnie, különösen fiatalokat. Azt mondták, ez a diagnózis illik három hordozónkra. Úgy tűnt, ez a neve annak az állapotnak, amikor az emberek félelmet mutatnak a közelgő veszély láttán, és megpróbálják figyelmeztetni a többieket, azután kifejezésre juttatják a dühüket, amikor a hatóságok ebben megakadályozzák őket. Ez a diagnózis - különösen, ha hozzávesszük azt a tényt, hogy az orvos és a hatóságok tudtak a közelgő veszélytől és a múltbeli katasztrófáról, más szóval, hogy betegségnek vagy mentális rendellenességnek tartják azt, ha valaki tudatában van az őt fenyegető bajnak, és megkísérel lépéseket tenni annak érdekében, hogy azt elkerülje vagy mérsékelje - egyszóval ez a diagnózis olyan rendkívülinek tűnt, hogy akkor nem is volt időnk mélységében kielemezni, s azóta sem volt még alkalmunk erre sort keríteni, ugyanis......és VÉGÜL, HÍRÖSSZEFOGLALÓNK BE- FEJEZÉSÉÜL EGY IGAZI SZÍVMELENGETŐ TÖRTÉNET. ÖTEN, NEM GAZDAG FICKÓK, SZÓ SINCS RÓLA, OLYANOK, MINT TE VAGY ÉN, LEMONDTAK EGY HAVI FIZE- TÉSÜKRŐL, HOGY ELJUTTASSÁK A KICSI JANICE WANAMAKERT, A LYUKAS SZÍVŰ KISLÁNYT A VILÁGHÍRŰ FLORIDAI SZÍV- KLINIKÁRA. A MINDÖSSZE KÉTÉVES KI- CSI JANICE ELŐTT BETEGESKEDÉSSEL TELI ÉLET ÁLLT: DE MOST A SZERETET VARÁZS- PÁLCÁJA MINDENT MEGVÁLTOZTATOTT, ÉS A KISLÁNY HOLNAP REGGEL FLORI- DÁBA REPÜL, HOGY ELVÉGEZZÉK RAJTA A SZÜKSÉGES MŰTÉTET, HÁLA AZ ÖT JÓ SZOMSZÉDNAK AZ ARTESIA UTCÁBÓL......a várt megszakítások ezen a hullámhoszszon; azonban, mivel nem tudjuk megállapítani, melyik ponton kezdődött a megszakítás, összefoglalásképpen: otthagytuk az orvost és az őröket, akik éppen eszmecserét folytattak a múltbeli katasztrófáról, amelynek során kétszáz mérföldnyi részen felszakadt a talaj, több száz ember odaveszett, és az egész város darabjaira hullott. Ezután tomboló tűzvész következett. A HUMOR MECHANIZMUSA Az orvos humoros modorban fejtegette (idézzék fel korábbi megjegyzéseinket a nevetésről, amely feltételezhetően feszültségoldó eszköz, mert segít elhárítani vagy enyhíteni a félelmet, következtetésképpen feltételezhető, hogy ez az egyik olyan mechanizmus, amely megtartja passzivitásban ezeket az állatokat még a

41 kihalás lehetőségével szembekerülve is), hogy néhány éven keresztül a katasztrófát követően ez az egész geográfiai csoportosulás nagy tűzvészként hivatkozott az eseményre, nem földrengésként. Ez a fajta köntörfalazás még mindig eléggé mindennapos. Más szóval, mivel a tűz kisebb, kezelhetőbb jelenség, szívesebben használták és használják időnként még most is ezt a szót ahelyett, ami a föld megfékezhetetlen rázkódását jelenti. Szánalomra méltó eszköz, tehetetlenséget tükröz, talán még félelmet is. Azonban itt újra kihangsúlyoznánk, hogy a Rendszerben bárhol másutt a félelem olyan mechanizmus, amely megvéd vagy figyelmeztet, ám ezekben a lényekben hibásan működik. Ami a tehetetlenséget illeti, az mindig elszomorító állapot, még ezeknek a gyilkos vadállatoknak a körében is, azonban láthatólag az ő esetükben nem volna szükségszerű, hogy tehetetlenek legyenek, mivel minden eszközük megvan arra, hogy teljes egészében evakuálják a várost, és......nyugatra, A TERVEZETT ÚJ KÜLVÁ- ROSBA. SZÁZEZER EMBERNEK AD MAJD OTTHONT, ÉS JÖVŐ ŐSSZEL KERÜL ÁT- ADÁSRA BOLTJAIVAL, MOZIJAIVAL, TEMP- LOMÁVAL, ISKOLÁIVAL ÉS AZ ÚJ AUTÓPÁ- LYÁVAL EGYÜTT. GYÖNYÖRŰ VÁROSUNK EGYEDI KLÍMÁJÁVAL, FEKVÉSÉVEL, PART- VONALÁVAL TOVÁBB TERJESZKEDIK. AZ ÚJ KÜLVÁROS SEGÍT FELVENNI A HARCOT A TÚLNÉPESEDÉSSEL, ÉS... AZ I., IL ÉS III. FÁZIS ELVETÉSE...Az I. és II. fázis kudarcából okulva úgy döntöttünk, elállunk a III. fázistól, amely a terv szerint az I. és a II. fázis kombinációja lett volna - megszállni megfelelő hordozókat és őket használni szócsőnek, ugyanakkor az anyagot belehelyezni az elérhető gondolatáramlatokba továbbítási célzattal. Mielőtt további kommunikációra tettünk volna kísérletet, több információra volt szükségünk. Hogy összefoglaljuk a II. fázis tapasztalatait, amikor megszálltuk a három drogos befolyásoltság alatt álló fiatalt, arra jutottunk, hogy jobban járunk, ha idősebb állatok alakját vesszük fel, mégpedig szakértők alakját, minthogy világos volt a börtönbeli tapasztalatunk alapján, hogy a hatóságok nem kedvelik a fajtájuk utódait. Még nem tudtuk, az idősebbeket képesek-e meghallgatni, azokat, akiket a társadalmuk értékrendje formált. AZ IGAZSÁG MEGÁLLAPÍTÁSÁRA VALÓ ALKALMATLANSÁG Bár ebben a stádiumban még mindig nem tudtuk biztosan, mivel állunk szemben, egy dolgot legalább megértettünk addigra: nevezetesen, hogy ez a faj, ha kap valamilyen információt, nem rendelkezik semmilyen módszerrel, amelynek segítségével megítélhetné, hogy az adott információ igaz-e. Mi a bolygónkon feltételezzük, mert ilyen a mentális berendezkedésünk, és ilyen minden más általunk megvizsgált fajé is, hogy ha az új tényt bebizonyítja az ismeretanyag bővülése vagy a gondolatok új és eleddig ismeretlen egymáshoz kapcsolódása, akkor azt tényként, igazságként fogadjuk el - egészen addig, amíg az adott tényt a fejlődés egy következő szakasza meg nem cáfolja. Más a helyzet azonban ezzel a fajjal. Egyedei nem képesek információt, új gondolatanyagot befogadni, hacsak nem olyan forrásból származik, amellyel kapcsolatban nem táplálnak bizalmatlanságot. Nem tudjuk eléggé kihangsúlyozni, milyen nagy hátrányt jelent ez a fejlődésükben. Itt megragadnánk az alkalmat, és azt a javaslatot tennénk, bár szükségszerűen csak nagyon tömören, hogy az erre a bolygóra tett jövőbeni látogatások során, ha a faj javát szolgáló információt kívánunk közvetíteni (már amennyiben a faj fennmarad), végtelen gondossággal olyan követeket kell választanunk, akik minden tekintetben hasonlítanak a társadalom legkonvencionálisabb, tehát legártalmatlanabb tagjaira. Ugyanis úgy tűnik, mintha a félelem mechanizmusát áthelyezték volna onnan, ahol hasznos lehetne - azaz a szerencsétlenségek megelőzésével vagy enyhítésével kapcsolatos területről -, az elméjük egy olyan területére, ahol bizalmatlanná teszi őket mindennel szemben, ami nem ismerős. Kisebb példaként megemlítenénk, hogy a börtönben csak azért, mert a három fiatal állat drogok hatása alatt állt, részlegesen összefüggéstelenül nyilatkozott, és, mert (mint az világossá vált számunkra) az >

42 idősebb állatok, akik a társadalmat irányítják, lenézik azokat, akik nem követik az általuk megállapított normákat, nem számított, mit mondanak. Ha azt mondták (kiáltották vagy énekelték) volna, hogy történetesen észleltek néhány látogatót egy másik bolygóról (hiszen valóban érzékellek, éreztek bennünket) valamilyen légies anyag formájában, amely fényként manifesztálódik - ha azt állították volna, hogy láttak három, körülbelül ember nagyságú, fényből formált lényt -, senki nem vett volna róluk tudomást. Azonban (lévén szó végtelenül sok alosztályra szabdalt társadalomról) ha a társadalmuknak abból a szekciójából, amelyet kifejezetten ilyen típusú munkára képeznek ki, valamelyik egyed azt mondta volna, hogy az eszközei segítségével (olyan mértékig függenek a gépezeteiktől, hogy elveszítették a saját megfigyelőképességükbe vetett hitüket) észlelt három sebesen vibráló fényalakot, őt legalábbis megtisztelnék a bizalmukkal és jóhiszeműségükkel. Hasonló módon nagy gondot kell fordítani a nyelvi megformálásra. A szokatlan tényeket, ha azok egy bizonyos szókollekcióval kerülnek körülírásra, elfogadhatóbbnak találják. Amennyiben az elbeszélő a tényeket olyan kifejezésekkel ismerteti, amelyek nem tartoznak az egyedek által megszokott tartományba, előfordulhat, hogy a pánik összes jelével reagálnak - rémülettel, gúnnyal, félelemmel. ALKALMAZKODÁS A DOMINÁNS ÁLLATOKRA JELLEMZŐ NORMÁKHOZ Két érettebb korú hímet testesítettünk meg. Azzal a minden részletre kiterjedő figyelemmel öltözködtünk, amelyet az egyedek megnyugtatónak találnak. Elég egyetlen olyan ruhadarab, amely eltér az idősebb állatok körében megszokottól, hogy rosszallást szüljön, és gyanakvást ébresszen. A diszkrét színárnyalatok számítanak elfogadhatónak; az élénk színek, hacsak nem néhány kisebb foltról van szó, nem. Biztosítjuk önöket, hogy, ha csak egy hajszálnyira is a normájuktól eltérő módon öltözködtünk volna, a kisujjunkat sem mozdíthattuk volna. A domináns hímekre jellemző, hogy korlátozott módon kell megválogatniuk a ruházatukat. A női öltözködés a végtelenségig változatos, mindig megújul; az egyik normát vagy mintázatot drasztikus módon, hirtelen váltja fel a következő. A fiatalok azt viselnek, amit csak kívánnak, amennyiben nem a kormányzat gépezetéhez tartoznak. A fejszőrzetük nyírása és elrendezése szintén fontossággal bír. A nők és a fiatalok nagyobb mozgásteret élveznek ilyen tekintetben is, azonban nekünk ügyelnünk kellett rá, hogy a fejszőrzetünk rövidre nyírt és lapos legyen. Egyúttal higgadtságot és felsőbbséget sugalló testtartást öltöttünk, valamint olyan arckifejezéseket, amelyeket észrevételeink szerint rendszerint megnyugtatónak találnak. Példának okáért megvan az a szokásuk, hogy egy bizonyos módon oldalra megnyújtják az ajkukat, és felfedik a fogsorukat; az arcuknak ezt a fajta elrendezését mosolynak nevezik, ami azt sugallja, hogy nem ellenségesek, nem fognak támadni, és a szándékuk az, hogy fenntartsák a békét. Ilyen álcában jártuk a várost, megfigyeléseket tettünk, és egészében véve megdöbbentünk azon, milyen kevéssé vesznek rólunk tudomást. Mert, bár alapos munkát végeztünk, koránlsem voltunk tökéletesek, és egy tüzetes vizsgálat könnyen leleplezhetett volna bennünket. Azonban az egyedek egyik fő jellemzője éppen az, hogy valójában igen kevés dolgot vesznek észre egymással kapcsolatban; a faj igen gyenge megfigyelő. Anélkül, hogy gyanút ébresztettünk volna, felfedeztük, hogy mindenki, akivel beszélünk, tud a következő öt év során várható földrengésről, és hogy, bár tudják", mégsem igazán hiszik. Látszólag legalábbis nem, minthogy továbbra is azt tervezik, hogy változatlanul úgy fognak itt élni, mintha a világon semmi

43 sem történne a közeljövőben, és az, hogy létezik egy laboratórium vagy valamilyen intézmény, amelynek az a célja, hogy tanulmányozza a múltbeli rengést, és terveket készítsen a küszöbön álló......a MA DÉLUTÁNI BASEBALLMECCSEN AZ ÁLLVÁNYZAT EGY RÉSZE ÖSSZEOM- LOTT, ÉS HATVAN EMBER LELTE HALÁ- LÁT. AZ ELNÖK, ŐFELSÉGE NAGY BRITAN- NIA KIRÁLYNŐJE ÉS A PÁPA ÜZENETÉBEN EGYÜTTÉRZÉSÉRŐL BIZTOSÍTOTTA AZ ÉRINTETTEKET. A SPORTCSARNOK IGAZ- GATÓJA KÖNNYEK KÖZÖTT A KÖVET- KEZŐKET NYILATKOZTA: ENNÉL ISZO- NYÚBB DOLGOT SOHA ÉLETEMBEN NEM LÁTTAM. EGYFOLYTÁBAN ELŐTTEM LE- BEG A HALOTTAK ARCA." A BALESETET AZ OKOZTA, HOGY A LELÁTÓ ÉPÍTÉSE ÉS KARBANTARTÁSA, VALAMINT A TERELŐ- KORLÁTOK FELSZERELTETÉSE SORÁN AZ VOLT AZ ELSŐDLEGES SZEMPONT, HOGY A TULAJDONOSOK A LEHETŐ LEGNAGYOBB NYERESÉGHEZ JUSSANAK. ALAPOT HOZ- TAK LÉTRE, AMELY, BÁR E PERCEKBEN IS FOLYAMATOSAN SZÁLLÍTJÁK EL A HOLT- TESTEKET A STADIONBÓL, MÁRIS ELÉR- TE A DOLLÁROS ÖSSZEGET, ÉS AZ ADOMÁNYOK EGYRE CSAK ÉRKEZNEK... AZ INTÉZMÉNY Beléptünk a Földrengés-előrejelzési és -megelőzési Intézetbe, magunkat a kettes számú földrajzi területről származó látogatóknak álcázva - ez a terület jelenleg szövetségben áll a kettes számúval, tehát a küldöttei szabadon megfigyelhetik az intézet munkáját. A szervezet rövid leírása hasznosnak bizonyulhat: A legrangosabb ötven szakértő dolgozik itt, mind a legfejlettebb felszereléssel dolgoznak (amely azonos fejlettségi szintű, mint a mi fajunké), azzal a céllal, hogy vizsgálják a rángásokat, rengéseket, rezgéseket. Az intézet puszta léte annak köszönhető, hogy tudják, a város nem élheti túl a következő öt évet - jobban mondva valószínűtlen, hogy túlélje. Ezek a szakértők mind itt élnek a városban, itt töltik a szabadidejüket - és maga az intézet is a veszélyeztelett lerületen található. Valószínüsíthető, hogy mindannyian jelen lesznek, amikor az esemény bekövetkezik. Mégis mindannyian vidámak, közönyösek és - könnyű erre a következtetésre jutni - a messzemenőkig bátrak. Azonban, miután eltöltöttünk egy rövid időt a társaságukban, beszéltünk az eszközeikről, amelyekkel megjósolják a földrengéseket, nehéz ellenállni annak a végkövetkeztetésnek, hogy ők is csak olyanok, mint a fiatalok a transzportációs eszközben. Ők olyan módon kormányozzák járművüket, hogy szinte elkerülhetetlen, hogy haláleset történjen, megcsonkítsák magukat vagy más egyedeket, az intézet dolgozói pedig valamilyen okból makacsul nem hiszik el, amit ők maguk mondanak - hogy veszélyben vannak, és kétséget kizárólag halál vagy megcsonkíttatás vár rájuk a populáció többi részével együtt......a TŰZ HAJNALBAN TÖRT KI, AMIKOR MÉG KEVESEN JÁRTAK AZ UTCÁKON, ÉS OLYAN ERŐS VOLT, HOGY PERCEK ALATT ÉRT EL AZ ALAGSORTÓL A HARMADIK EMELETIG. AZ ÉPÜLETBEN TALÁLHATÓ SZÁMTALAN EMBERT FELFELÉ KERGETTE A TŰZ, NÉHÁNYUKNAK SIKERÜLT CSAK ELJUTNI A TŰZLÉTRÁKIG, AMELYEKNEK NAGY RÉSZÉT KÖRÜLÖLELTÉK A LÁNGOK. AZ UTCÁRÓL EGY ISMERETLEN FÉRFI BE- HATOLT AZ ÉPÜLETBE, NEM TÖRŐDVE A FÜSTTEL ÉS A LÁNGOKKAL, ÉS KIMEN- TETT KÉT KISGYEREKET, AKIK MAGUKRA HAGYVA SÍRTAK AZ ELSŐ EMELETEN. KÉT PERCCEL KÉSŐBB MÁR TÚL KÉSŐ LETT VOLNA. A FÉRFI AZONNAL VISSZAVETET- >

44 TE MAGÁT A LÁNGOLÓ POKOLBA, ÉS A HÁ- TÁN KIHOZOTT EGY IDŐS ASSZONYT. AZ ADDIGRA NAGYRA DUZZADT TÖMEG TIL- TAKOZÁSAI ELLENÉRE TÁNTORÍTHATAT- LAN MARADT, ÉS MÉG EGYSZER VISSZA- TÉRT A HÁZBA, AHOL UTOLJÁRA EGY ELSŐ EMELETI ABLAKBAN LÁTTÁK, AHONNAN AZ UTCÁN ÁLLÓ EMBEREKNEK LEDOBOTT EGY CSECSEMŐT. A BABA MEGMENEKÜLT, DE AZ ISMERETLEN HŐS HÁTRAHANYAT- LOTT A LÁNGOK KÖZÉ, ÉS... EGY ALAPVETŐ MECHANIZMUS...Úgy véljük, sikerült fényt derítenünk az egyik mechanizmusukra, amelynek segítségével megtartják magukat a tehetetlenség és döntésképtelenség állapotában. Az eszköz a következő: mindent folyamatosan megtárgyalnak és kielemeznek. Például ezek a szakértők egymás után intéznek figyelmeztetéseket a város tisztviselői és a néptömeg irányában. A prognózisaik - miszerint valószínűleg kisebb rezgések fordulnak majd elő ezen vagy azon a területen - rendre igaznak bizonyulnak, mégis újabb figyelmeztetéseket kell kiadniuk, és a tárgyalás sosem ér véget. Olyannyira hozzászoktak ehhez a magatartáshoz, hogy úgy találtuk, lehetetlen velük megvitatni az aktív megelőzési módszereket. Arra gyanakodtak volna, hogy viszályt akarunk szítani. Összegezve, azt nem találják ijesztőnek, ha megbeszélést folytatunk velük az időzítéssel, természettel, valószínűsíthető földrengések erejével kapcsolatban, azonban ellenségessé válnak, ha olyan tanácsokkal látjuk el őket, mint például a populáció esetleges elszállítása vagy a város máshol történő újraépítése. Már említettük, hogy végtelenül sok alosztályra szabdalt társadalomról beszélünk: az intézet feladata, hogy figyelmeztessen, előre jelezzen, de az nem tartozik a hatáskörébe, hogy megoldási javaslatokat tegyen. Azonban ez a mechanizmus - a beszéd nagyra értékelése - mindössze része egy sokkal mélyebbre nyúló mechanizmusnak. Jelenleg az a gyanúnk, hogy számos aktivitás, amelyet ők maguk olyan eszköznek tekintenek, ami a változás elősegítését, az életmentést, a társadalom fejlesztését szolgálja, valójában a változás meggátolásának több különböző módja. Szinte mintha folytonos kimerültségben élnének, olyan életerőhiányban, hogy kénytelenek ellenállni a változásnak, mert könnyen elfogy az energiájuk. Az orális és verbális aktivitás végtelen számú változatai mind életerő-fogyasztást igényelnek. Ezek az állatok megnyugszanak és megkönynyebbülnek, ha megfogalmazzák a problémát, azonban, miután ezt megtették, ritkán marad energiájuk arra, hogy cselekedjenek is a saját nyelvi megnyilatkozásuk értelmében. Még azt a véleményt is megkockáztatnánk, hogy úgy érzik, azzal, hogy megfogalmazták a problémát, valamilyen módon közelebb kerültek a megoldásához....a TILTAKOZÁSOK AZ ELLEN, HOGY A HARMADIK UTCÁBAN TALÁLHATÓ HÁ- ROM FELHŐKARCOLÓT LEROMBOLJÁK, ÉS HÁROM SOKKAL MAGASABB ÉPÜLETET EMELJENEK AHELYETT, HOGY A PÉNZT ARRA FORDÍTANÁK, HOGY ALACSONYABB NYERESÉGET HOZÓ LAKÓÉPÜLETEKET ÉPÍTSENEK A VÁROSI SZEGÉNYEK SZÁMÁ- RA. EGY FRISS FELMÉRÉS EREDMÉNYEI SZERINT A RÁSZORULÓK SZÁMA ELÉRHE- TI VAGY AKÁR MEG IS HALADHATJA AZ EGYMILLIÓT, AMI CSAKNEM A NEGYEDE A TELJES LAKOSSÁGNAK, ÉS MINDANNYI- AN OLYAN LAKÓHELYEN ÉLNEK, AMELY OLYAN MÉRTÉKIG NEM FELEL MEG A......például a vitáknak, megbeszéléseknek és mindenféle fajta verbális versengéseknek, legyen szó akár nyilvánosakról, akár magánjellegűekről, se vége se hossza. Minden tevékenységüket, legyen az a tevékenység nyilvános vagy magánjellegű, beszéd révén határoznak meg. Lehetséges, hogy olyan a beállítódásuk, hogy egy esemény a számukra meg sem történt, hacsak meg nem vitatták, szavakba nem foglalták......harmincöt KONFERENCIA CSAK MÁJUS HÓNAPBAN. ÖSSZESEN HETVENÖT- EZER RÉSZTVEVŐ ÉRKEZETT A KONTINENS MINDEN RÉSZÉRŐL, MIALATT A MÁJUSI TURISZTIKAI MUTATÓK MEGHALADTÁK

45 BÁRMELY KORÁBBI MÁJUS ADATAIT. AZ IDEI ÉVBEN AMÚGY IS REKORDMENNYI- SÉGŰ KONFERENCIA KERÜLT MEGRENDE- ZÉSRE, ÉS SOSEM LÁTOTT SZÁMÚ TURIS- TA LÁTOGATOTT IDE, GYAKORLATBAN IS BEBIZONYÍTVA, HOGY VÁROSUNK HÍRE A VONZEREJÉNEK, KLÍMÁJÁNAK, SZÓRA- KOZÁSI LEHETŐSÉGEINEK, MESSZE HÍRES VENDÉGSZERETETÉNEK KÖSZÖNHETŐEN FOLYAMATOSAN NÖVEKSZIK A CIVILIZÁLT VILÁG MINDEN ORSZÁGÁBAN. RENDKÍ- VÜL FONTOS, HOGY TÖBB ÚJ HOTELT, MO- TELT ÉS ÉTTERMET ÉPÍTSÜNK, ÉS... Amikor megállapítottuk, mi fog történni velük a közeljövőben, úgy döntöttünk, saját bolygónk erőforrásainak jelentős részét annak szenteljük, hogy megkíséreljük segíteni nővérbolygónkat. Különös módon az egyetlen dolog, melyet, úgy tűnik, el sem tudnak elképzelni, pont az a megoldás, amely számunkra olyan nyilvánvaló volt: a város teljes evakuálása. Hihetetlen, tudatában vagyunk. Bizonyára önök is annak fogják találni. DALÁRA DOMBORMŰ KERÜL, AMELY AZ ELHUNYT, WILLIAM UNDERSCRIBE FEJÉT ÁBRÁZOLJA. A MÁSIKRA A MEGPIHENT A TERMÉSZET KEBELÉN ELMENT DE EMLÉKE ITT MARADT FELIRAT. JOAN UNDERSCRIBE, AKI ÖT ÉVVEL EZELŐTT VESZÍTETTE EL A FÉRJÉT, AZÓTA HETI HÉT NAPOT DOLGOZIK REG- GEL HATTÓL ESTE TÍZIG EGY MOTELBAN, HOGY MEGKERESSE A SZÜKSÉGES ÖSSZE- GET ERRE AZ EGYSZERŰ, ÁM MEGINDÍTÓ EMLÉKMŰRE. KOCKÁRA TETTE AZ EGÉSZ- SÉGÉT, ÁLLÍTJA. AZ ÖTÉVI LANKADAT- LAN ROBOTOLÁS NEM MÚLT EL FÖLÖTTE NYOMTALANUL. AZ ASSZONY MÉGSEM BÁN SEMMIT. - NÁLA JOBB FÉRJET NÖ NEM KÍVÁNHAT - MONDTA RIPORTERÜNK- NEK... > AZ EGYEDVESZTESÉG IRÁNTI KÖZÖNY Csak arról számolhatunk be, amire fényt derítettünk - semmikor, egy pillanatig sem mérlegelték e város lakói azt a lehetőséget, hogy elhagyják a területet, és olyan helyre költözzenek, amelyre nem vár feltétlen és biztos pusztulás. Az élethez való hozzáállásuk az, hogy nem találják fontosnak. Közömbösek a saját szenvedésük iránt, úgy vélik, elkerülhetetlen, hogy a fajuk folyamatos veszteségeket szenvedjen, legyen szó egyedéletről, erőforrásról vagy egészségről természeti katasztrófák esetében, esetleg éhínségről vagy állandó háborúskodásról. A tény, hogy emellett az attitűd mellett megfér a végtelen gondosság és odaadás, amellyel az egyes egyedek vagy kisebb csoportok irányában viseltetnek, arra engedett következtetnünk......az ADOMÁNYOZOTT ÖSSZEGET EM- LÉKMŰ ÉPÍTÉSÉRE FOGJA FORDÍTANI, AMELYET A TÉREN ÁLLÍTANAK MAJD FEL. AZ OSZLOP FORMÁJÚ SZOBOR EGYIK OL-

46 ...addig a pontig, hogy ráébredtünk, semmit sem tehetünk ilyen mértékű közönnyel szemben, mint amivel az állapotukra tekintenek; azonban, mivel arra legalább hajlandóak, hogy beszéljenek a helyzetről, kigondoltunk egy tervet......a VILÁG LEGJOBB MŰSORA, FELSORA- KOZTATJA A VILÁG LEGHÍRESEBB CIRKU- SZAIT ÉS JÉGREVÜIT. EGÉSZ HÉTÉN POP- KONCERTEK VÁRHATÓAK ÉJJEL-NAPPAL, VALAMINT A HÁROM OPERAELŐADÁS A VILÁG LEGJOBBJAINAK TOLMÁCSOLÁ- SÁBAN, FELLÉP A BRIT NEMZETI SZÍNHÁZ TÁRSULATA EBBEN A HALHATATLAN RE- MEKMŰBEN, EBBEN A KULTURÁLIS NON PLUS ULTRÁBAN, A HÁROM NŐVÉR" ELŐ- ADÁSÁBAN, AMELYEN RÉSZT VESZ MAJD A MI FIRST LADYNK IS BÁJOS LÁNYAI TÁR- SASÁGÁBAN. TÜNDÖKLŐ SZTÁROK EGÉSZ SORA IS JELEN LESZ, TÖBBEK KÖZÖTT BOB HOPE tanácskozást összehívni", azaz nagyszámú egyedet gyűjteni egy helyre abból a célból, hogy nyelvi megnyilvánulásokat cseréljenek. Valószínűleg ez a fő nyugtalanságcsökkentő mechanizmusuk; jól látható, hogy ehhez folyamodnak minden alkalommal, mindegy, hogy ezt a kifejezést használják - például, amikor kormányok, közigazgatási testületek vagy bármilyen másfajta hatóság alkalmazza -, akár máshogy nevezik, ugyanis ez a procedúra gyakran társasági jellegű. Példának okáért a tanácskozást nevezhetik bulinak, és szolgálhat örömszerzésre, azonban ténylegesen a fő tevékenység mindig egy vagy több téma megvitatása. Az elmaradhatatlan közös tényező az, hogy számos lény összegyűlik egy helyre, hogy szómintázatokat cseréljenek egymással, s utólag elmondják azoknak, akik nem voltak jelen, mi történt......a VÁROSVÉDELMI ÉVNEK VÉGE, ÉS FI- GYELEMRE MÉLTÓ SIKERKÉNT KÖNYVEL- HETJÜK EL. A JÖVŐ KÉPE OLYAN MÉLYEN ÉGETT MINDANNYIUNK AGYÁBA ÉS SZÍ- VÉBE, HOGY AZ ELHANGZOTTAK FONTOS- SÁGÁT EZUTÁN NEM FOGJUK ELFELEJTE- NI. TANÁCSKOZÁST... TANULMÁNYAIK A képesség, hogy meghatározzanak egy bizonyos dolgot, és megkülönböztessék azt mások hasonló dolgaitól, nagy részét teszi ki a tanulmányaiknak. Amikor két ilyen lény először találkozik, azzal kezdik, hogy megállapítják, milyen véleményekkel bír a másik, és ennek megfelelően kezelik a másikat. A nem stimuláló, könnyen tolerálható véleményeket nevezik klisének" is. Ezt olyankor alkalmazzák, amikor egy gondolatot vagy tényt valamiféle hatalom vagy tekintély már megpecsételt a jóváhagyásával. A kifejezést a következőképpen alkalmazzák: Ez csak klisé". Az csupa klisé". Ez nem szükségszerűen jelenti azt, hogy a gondolat vagy a tény cselekvést is váltana ki, vagy hogy a viselkedésüket az elhangzottak értelmében megváltoztatnák. Alapvetően a klisé olyan dolog, ami megszokottá vált, akár hatékony dologról van szó, akár nem, és már nem kelt ellenséges indulatokat vagy félelmet. A tanult egyed ísmertetőjele, hogy tudják róla, éveket töltött azzal, hogy magába szívja a kliséket, és bármikor kész elismételni őket. Azokban, akik olyan véleményeket szívtak magukba, amelyek ellene mennek a jelenleg elfogadott gondolatoknak, nem bíznak, esetleg önfejűnek, okoskodónak bélyegzik őket. Ezt a jelzőt leggyakrabban nők és fiatalok nyerik el. Addigra az intézetben már mindenki jól ismert bennünket Herbert Bond és John Hunter néven (előbbi harmincöt éves, hím, utóbbi negyvenéves, hím). Eleget tudtunk már ahhoz, hogy elkerüljük a közvetlen Miért nem csinálják ezt és ezt?" formát, minthogy megtanultuk, hogy ez a megközelítés valamiféle blokkot vagy hibát okoz a működésükben, ehelyett így láttunk hozzá: Vitassuk meg azokat a tényezőket, amelyek ellene szólnak annak, hogy ezt és ezt csinálják!"; példának okáért azt, hogy miért nem ügyelnek rá, hogy ne épüljenek új épületek annak a területnek a közelében, ahol a rezgések és rengések várhatóan elő fognak fordulni. Ez a formuláció eleinte sikeresnek bizonyult, maximális mennyiségű élénk beszédet

47 segített elő anélkül, hogy ellenséges indulatokat váltott volna ki. Azonban a jelenlévők nagyon hamar erőteljes érzelmi állapotba kerültek azoktól a kifejezésektől és szavaktól, amelyek közül néhányat itt felsorolunk: nyereség, indíték, egymással ütköző kereskedelmi érdekek, anyagi érdekek, kapitalizmus, szocializmus, demokrácia - számos ilyen jellegű, érzelemkíváltó hatású szó van. Nem tudtuk megállapítani a jelentőségét ezeknek a kifejezéseknek (illetve nem olyan mértékben, amelyet a gazdasági szakértőink kielégítőnek ítélnének), minthogy az érzelmek túlzottan hevessé váltak ahhoz, hogy a megbeszélés folytatható legyen. Az állatok kétséget kizárólag hamarosan elkezdték volna fizikailag is megtámadni egymást. Más szóval a véleménytartomány (ld. fent) túl széles volt ahhoz, hogy semlegessé tehető legyen. Jobban mondva az a véleménytartomány bizonyult problémásnak, amely az intézkedések, tervezés és népesség témáit érintette. A földrengést érintő véleménytartomány gyakorlatilag egybehangzó volt. BARBÁR VÁROSTERVEZÉSI METÓDUS RENDSZERÜNKBEN EGYEDI, DE LD. 2-ES ÉS 4-ES BOLYGÓ TÖRTÉNETÉT Úgy tűnik, hogy a népességeloszlásukat, az általuk kidolgozott várostervezést nem az határozza meg, hogy a területen lakó egyedeknek mik a szükségleteik, hanem a számos, egymásnak ellentmondó érdekű testület és egyed között létrejött egyensúlyi helyzet, amely mögött valójában az indíték arra, hogy az ilyen jellegű tervezésben vegyenek részt, nem más, mint az önérdek. Például: mielőtt a téma kiváltotta erőszak véget vetett volna a megbeszélésnek, megtudtuk, hogy annak, hogy egy különösen nagy és drága épületcsoportot közvetlenül a legnagyobb földrengés vonalában építettek, az az oka, hogy a városnak az a része magas bérleti díjat" hoz - azaz az emberek készek többet fizetni azért, hogy azon a területen lakjanak és dolgozzanak, mint máshol tennék. S az építtetők és tervezők hajlandósága, hogy az elsődleges veszélyzónában emeljenek épületeket, nem tekinthető kegyetlenségnek vagy érzéketlenségnek, hiszen számos esetben az érintett egyedek maguk is ott laknak és dolgoznak......a KÓRHÁZ SÜRGŐSSÉGI RÉSZLEGÉN, AHOL EGY TÍZ ORVOSBÓL, VALAMINT NŐ- VÉREKBŐL ÁLLÓ CSAPAT DOLGOZIK ÉJ- JEL-NAPPAL, HOGY ÉLETEKET MENTSEN - OLYAN ÉLETEKET, AMELYEK AKÁR ÖT ÉVVEL EZELŐTT IS MENTHETETLENEK LETTEK VOLNA -, ÉS MÉG MINDIG MENT- HETETLENEK AZ OLYAN KÓRHÁZAKBAN, AHOL NINCSEN SÜRGŐSSÉGI RÉSZLEG. A PÁCIENSEK ÁLTALÁBAN AUTÓSZEREN- CSÉTLENSÉGEK VAGY UTCAI ÖSSZECSA- PÁSOK ÁLDOZATAI, ÉS SÚLYOSAN SOKKOS ÁLLAPOTBAN KERÜLNEK A RÉSZLEGRE. MINTHOGY EGY MINDÖSSZE ÖTPERCES KÉSEDELEM IS ÉLET-HALÁL KÉRDÉSE LE- HET, A KEZELÉST MÁR AZALATT MEGKEZ- DI K, AHOGY A PÁCIENST KIEMELIK A MEN- TŐAUTÓBÓL......minthogy jókora adag haraggal viseltetnek a saját utódaik irányában, elhagytuk az intézetet, és visszatértünk a városközpontba, ahol újra kapcsolatba léptünk a fiatalokkal. AZ INTÉZETET HASZNÁLHATATLAN- NAK ÍTÉLJÜK A fiatal példányok, akik az intézetben dolgoznak alantas és kisegítő jellegű pozícióban, mind más szubkultúrához tartoznak, és az idősebb állatok mintázatát követik mind ruházatukban, mind viselkedésükben. Azok a fiatal állatok, amelyekkel a városban találkoztunk, falkákban járnak, kisebb csoportokban, és Herbert Bond és John Hunter nem egykönnyen lépne velük kapcsolatba, mert valamiféle kémeknek gyanítanák őket amiatt, hogy a két férfi idősebb náluk, és a domináns hímek egyenruháját viselik. Ennélfogva reinkarnáltuk magunkat két fiatal, egy hím és egy nőstény képében, mert úgy döntöttünk, arra fordítjuk a megmaradt energiakészletünk egynegyedét, hogy megpróbáljuk meggyőzni őket, találjanak közös álláspontot egy-egy témában, és cselekedjenek. Ugyanis az idősebbekhez hasonlóan vég nélkül tárgyalnak, beszélnek >

48 és énekelnek, élvezik a kellemes érzéseket, amelyeket az elégedettség és a másokkal való egyetértés kelt, így azokat önmagukban való céllá teszik meg. Javasoltuk, hogy annak fényében, hogy mi fog történni a várossal, a fiatalok megpróbálhatnák meggyőzni az összes korukbelit, hogy távozzanak, és telepedjenek le máshol, készítsenek maguk számára valamiféle táborhelyet, ha az erőforrásaikat meg is haladná egy új város megépítése, mindenesetre hozzanak létre egy olyan helyet, ahol a menekülteket szívesen fogadják és ellátják. A FIATALOKKAL VALLOTT KUDARC Nem történt más, mint hogy számos új dal került eléneklésre, mind melankolikus hangulatúak voltak, és mind az elkerülhetetlen tragédiáról szóltak. A találkozásunk ezekkel a fiatalokkal a tengerparton történt, a napfény elenyészésének időpontjában. Ez az időszak határozottan lehangoló hatással van az összes állatra. Arra azonban csak később ébredtünk rá, mennyivel jobban jártunk volna, ha bármilyen más napszakot választunk, nem ezt. Nagyszámú fiatal volt ott, sokan hangszerekkel felszerelkezve. Féltucatnyian megbeszélésre használták fel az eseményt (ld. fent), és szóltak a tömeghez, nem úgy, ahogy az idősebbek teszik, beszéddel, hanem ének segítségével - amely gyakorlatilag egyfajta magasabb frekvenciájú, érzelemdúsabb hangkibocsátás. Az érzés másmilyen volt, mint amit az intézetben tartott megbeszélés során tapasztaltunk. Az intézetben erőszakos, agresszív érzésekkel találkoztunk, amelyek csaknem fizikai támadást eredményeztek. A fiataloknál tapasztalt érzések súlyosak voltak, szomorúak és passzívak. Minthogy kudarcot vallottunk azzal a célunkkal, hogy rávegyük őket, tartsanak megbeszélést akár beszéd, akár éneklés útján a városból történő tömeges kivándorlással kapcsolatban, ezután megkíséreltük megvitatni, mit lehetne tenni, hogy az egyedek ne a legfenyegetettebb területeken tömörüljenek (akkor is éppen ott tartózkodtunk), és amikor majd a katasztrófa bekövetkezik, hogyan lehetne megakadályozni a tömeges haláleseteket és sérüléseket, hogyan lehet kezelni a sérülteket, és így tovább. A FIATALOK KÉTSÉGBEESÉSE Az összes kísérletünk kudarcot vallott. Tanulhattunk volna abból, amit annak a három fiatalnak drogok kiváltotta állapotával kapcsolatban megtapasztaltunk, akiknek az elméjét legelőször szálltuk meg; és a négy fiatal halál iránti közönyéből, akikkel a fém szállítóeszközben utaztunk. Arra a megállapításra jutottunk, hogy a fiatalokat megbénítja az állandó kétségbeesés. Bár néhány tekintetben sokkal tisztább elméjűek, mint az idősebbek - azaz hibák, tévedések láttán könnyebben formálnak és tartanak fenn kritikát -, a saját hatékonyágukban nem tudnak hinni. Miközben a levegő sötétedett, a parton újra meg újra ennek az eszmecserének zajlottak le különböző változatai: - De azt mondjátok, ti elhiszitek, hogy mindenképpen ez lesz öt éven belül. - Azt mondják. - Te nem hiszel nekik? - Ahogy lesz, úgy lesz. - De nem ha"... meg fog történni. - Mind korruptak, mit tehetnénk? Mindannyiunkat meg akarnak ölni. - Kik korruptak? - Az öregek. Ök irányítanak mindent. - De miért nem szálltok szembe velük? - Velük nem lehet szembeszállni. Túl erősek. Ki kell térni előlük. Folyékonynak kell lenni. Olyannak kell lenni, mint a víz. - De még ti is itt vagytok, ahol meg fog történni. - Azt mondják. Dal söpört végig az egész gyülekezeten. Akkor már meglehetősen sötét volt. Sok ezren gyűltek össze a víz mellett. Nemsokára így lesz, mondják, nem érjük meg a harcot, a csatát. Elvakult vének. Csak mesélnek. Ne várjuk a harcot, csak a halált.

49 TÖMEGES ÖNGYILKOSSÁG És több százan követtek el öngyilkosságot - egyesek a sötétben beúsztak a vízbe, közben, akik a víz partján a magasabb részeken álltak, levetették magukat DOLLÁR ADOMÁNYT, HOGY MADÁRVÉDELMI TERÜLETET HOZZANAK LÉTRE A PARKBAN. A TERVEK SZERINT A VILÁG ÖSSZES ISMERT FAJÁBÓL MEG LEHET MAJD TALÁLNI ITT NÉHÁNY PÉL- DÁNYT. AZT REMÉLIK, HOGY AZ EMBERI KEGYETLENSÉG ÉS GONDATLANÁG MIATT KIHALÁSTÓL FENYEGETETT FAJOK ÉR- TÉKES GÉNBANKOT LELNEK MAJD EZEN A VÉDELMI TERÜLETEN, AMELYNEK SE- GÍTSÉGÉVEL ÚJRA FELFRISSÍTHETIK ÉS MEGERŐSÍTHETIK A FENYEGETETTSÉG ALATT ÁLLÓ VÁLTOZATOK......erősen fogytán volt az energiakészletünk. Úgy döntöttünk, teszünk még egy utolsó kísérletet, és egyetlen helyre koncentráljuk a gondolatanyagunkat. Úgy döntöttünk, ott hagyjuk a fiatalok csordáit, és visszatérünk az idősebb állatokhoz, mivel ők képviselik a hatalmat. Nem az intézetbe mentünk, mivel az ottaniak már bebizonyították, hogy érzelmileg labilisak. Létfontosságú volt, hogy úgy válasszuk meg a szókollekciót, hogy az ne okozzon érzelmet - hogy klisét teremtsünk. Na már most az az ötlet, hogy az egyed vagy csoport viselkedése nagyban eltérhet attól, ahogyan önmagát meghatározza, már része a mentális berendezkedésüknek, és több széles körben elterjedt szósorral ís megörökítették. Például: Nem a szavak számítanak, hanem a tettek." Ügy döntöttünk, megtámogatjuk ezt a megnyugtató klisét még egy feszültségoldó eszközükkel. Már említettük, hogy a megbeszélés is ilyen jellegű eszköz. Ennek a variánsa az, ha a gondolatokat magasabb frekvenciájú, érzelemdúsabb hangkibocsátással formálják meg, ahogyan a fiatalok tették a parton. Ügy döntöttünk, hogy ezek közül egyik sem felel meg az utolsó kísérletünkhöz. Fontolóra vettünk, majd elvetettünk egy harmadikat is, amelyet eddig nem említettünk. Arról van szó, amikor a felkavaró vagy kellemetlen gondolatokat rituális formába öntik, és nyilvános helyen eljátsszák kisebb csoportok előtt, esetleg egy technológiai eszköz, az ún. televízió" segítségével sugározzák, amely lehetővé teszi, hogy egyidejűleg több millió embernek közvetítsenek vizuális adatokat. Azokat az eseménysorokat adják elő, amelyek kívül esnek a hivatalos morális szabályrendszerük keretein, vagy annak határát súrolják, és heves tetszést vagy nemtetszést váltanak ki - egyfajta katarzist" okoznak. Egy idő után egy-egy ilyen eljátszott eseménysorozat megszokottá válik, és sűrűn előadásra kerül. A szokatlan gondolatok kipróbálásának és akklimatizálásának ez a módja igen gyakran előfordul, és ugyanígy az ismerős és banális szituációkat is gyakran eljátsszák rituális formában - amelyeket ilyen módon érdekesebbnek tüntetnek fel. Ez az eszköz arra szolgál, hogy az olyan élethelyzeteket, amelyeket az adott egyed esetleg kibírhatatlanul unalmasnak és repetitívnek talál, ilyen módon stimulálóbbá teszik, és ezzel elősegítik, hogy az egyed lázadás nélkül tűrje őket. Ezek a drámák, akár az első, akár a második típusról beszélünk, állhatnak a kifinomultság bármely fokán. Mi azonban egy negyedik mechanizmus vagy metódus mellett döntöttünk: a verbális játék mellett. Az egyik játékuk az, amikor szókészleteket vitatnak meg egy, két vagy több egyed részvételével, s ezeket az eseményeket gyakran közvetítik a fent említett eszközön keresztül. Újra felvettük Herbert Bond és John Hunter identitását, mivel ismét a hatóságokkal akartunk kapcsolatba lépni, és hamis okmányokkal megkerestük az egyik televízióközpontot, amelyen származási helyünkként a Nagy-Britannia" elnevezésű geográfiai területet tüntettük fel - ez olyan alfajt takar, amelyik az utóbbi időben nagy hatalomra tett szert, és igen harcos természetű, valamint bizonyos fokú presztízst élvez múltbeli agresszivitásának és katonai hősiességének köszönhetően. NEVETÉS, FUNKCIÓI, LD. FELJEBB Szójátékot kezdeményeztünk a Ne a szavak, hanem a tettek alapján ítélj!" témakörben. >

50 A vita tegnap este került megtartásra. Kezdetben nagy mennyiségű nevetéssel reagáltak, már ezt intő jelnek kellett volna tekintenünk. Nem az ellenséges érzületű, ún. kinevetésrő" volt szó, amelyet kellemetlennek szokás tartani, ám amely valójában sokkal biztonságosabb reakció, mint a vele nevetés", amelyet akkor használnak, ha egyetértenek valamivel, vagy valamit hízelgőnek találnak. Ezt a második típust olyan gondolatok keltik, amelyek egy adott kisebbséget érintenek, és annak a kifejezésére szolgálnak, hogy a kisebbség valamilyen előnyben van a többséggel szemben. Amikor olyan gondolatok kerülnek közvetítésre, amelyek szembemennek a megfigyelők által elfogadott normákkal, az agresszív és ellenséges nevetés azért biztonságosabb reakció, mert biztosítja a nézőket arról, hogy az egyensúly fenn fog maradni, míg a rokonszenvező nevetés szorongó érzéseket kelt bennük. A tézisünk egyszerű volt, a már körvonalazott témát követte: hogy ez a társadalom közönyös a halállal és szenvedéssel szemben. Nem éreznek félelmet, illetve nem olyan módon, amely segítene nekik megvédeni a társadalmat és az egyedet. Senki sincs tudatában ezeknek a tényeknek, mert az összes szókészlet, amely ezt a viselkedést írja le, valójában ellenkezik a tényállással. A hivatalos szókészletek mind az egyed és a közösség védelméről szólnak. Mindezeket - vagyis a tézisünk kifejtését - végig nevetéssel fogadták. Ezekre a játékokra jellemző, hogy a helyszínükre hallgatóságot hívnak, hogy a rituálé készítői megítélhessék, hogy a városszerte a televíziójuk előtt ülő egyedek vajon hogy reagálnak. A nevetés hangos volt és hosszan tartó. Herbert Bond és John Hunter, Nagy- Britannia két szóprofesszorának ellenfeleként jelen volt két szóprofesszor a helyi egyetemről. Szabályai is vannak a vitának, amelyeknek a lényege az, hogy minden állításnak ugyanolyan súlyúnak és jelentőségűnek kell lennie, mint az előtte elhangzottnak. Az ellenfélként jelen lévő professzorok állításai, amelyek azonos hosszúságúak voltak a mieinkkel, de ellentétes véleményt fejeztek ki, könnyed és humoros tónusban hangzottak el. Amikor újra mi kerültünk sorra, alátámasztottuk a nézőpontunkat azzal, hogy azokra a tényekre hivatkoztunk, amelyek ennek a városnak a biztos katasztrófával kapcsolatos viselkedését jellemezték - azonban nem jutottunk nagyon messze. Amint a teoretikus, általános megállapításokról áttértünk a konkrétumokra, a nevetés elhalt, és heves ellenségesség alakult ki. Az a szokás, hogy ha az embereknek, akik a rituálét nézik, nem nyeri el a vita a tetszését, akkor ellenséges üzeneteket küldenek a közvetítőállomásra. Amit Herbert Bond és John Hunter mondott, olyan heves érzéseket váltott ki, hogy a technikai felszerelés, amely ezeknek az üzeneteknek a lehallgatására szolgál, egész egyszerűen elromlott. Bár a két helyi profeszszor megőrizte a nyugodt modort, amelyet ezeknek a játékoknak a során általában elvárnak, mindketten nyugtalanok voltak, és a játék végeztével úgy nyilatkoztak, hogy félnek tőle, állástalanná fognak válni. Ellenségesek voltak velünk szemben, bennünket tartottak felelősnek. A szemünkre vetették, hogy külföldi" lévén nem értettük meg, hogy ezeknek a rituáléknak a során ragaszkodni kell a könynyed hangvételhez és a téma jellegű általános megközelítéséhez. Amikor mi ketten az épület ajtajához értünk, már tömeg várakozott odakint, főként idősebb állatok, akik rendkívül ellenségesek voltak. A rituális játék irányítói visszahúztak bennünket, és felvittek az épület tetejére, ahol őröket állítottak mellénk, minthogy láthatólag a tömeg olyan mértékig feldühödött, hogy meg akartak gyilkolni bennünket - ismétlem, a dühük gócpontja az volt, hogy külföldiek vagyunk. Nem ellenkeztünk, mert nem volt értelme további zűrzavart kelteni, és......hozzák HALOTTAIKAT HOZZÁNK, MERT MI A BARÁTAI VAGYUNK AZ ÖN CSALÁDIÁNAK, BARÁTAIK A BAJBAN. MÉLY TISZTELETTEL KEZELJÜK MAJD ŐKET, ÜGY GONDOSKODUNK RÓLUK, AHOGYAN ÖN TETTE, AMIKOR AZ ÉDES- ANYJA, ÉDESAPJA, FÉRJE, FELESÉGÉ VAGY TESTVÉRE MÉG ÖNNEL VOLT. ALVÓ HOZ-

51 ZÁTARTOZÓJÁT VÉGSŐ OTTHONÁBA KÍ- SÉRJÜK, SZERETETTEL NYUGALOMRA HELYEZZÜK EGY OLYAN PARCELLÁBAN, AHOL A VIRÁGOK ÉS MADARAK ÖRÖKKÉ JÁTSZADOZNAK, AHOL ÖN MEGLÁTOGAT- HATJA ŐKET, ÉS ELMERENGHET... SZA- BAD ÓRÁIBAN MINDIG LESZ ITT EGY KIS BÚVÓHELYE, AHOL GONDOLATAI SZERE- TŐ BOLDOGSÁGGAL ELIDŐZHETNEK EL- HUNYT BARÁTAINÁL, AKIK......Kezd teljesen elfogyni az energiakészletünk. Többet nem tehetünk. A küldetést kénytelenek vagyunk sikertelennek minősíteni. Semmit sem tudtunk elérni. Még azt sem sikerült megértenünk, hogy mi az oka a faj fogyatékosságának. Nincs ehhez hasonló faj egyetlen általunk ismert bolygón sem. Amikor fogva tartásunk helyszínén az őrök figyelme lankadt, egyszerűen dematerializálódtunk, és visszatértünk a hajóhoz. Azt fogják hinni, hogy megszöktünk, esetleg emberrablás áldozatai lettünk a még mindig ellenséges tömeg markában, mert még mindig láttuk a tömeget az épület tetejéről, ahol......megdöbbentő ÉS VISSZATASZÍTÓ MŰSOR VOLT, AMELYNÉL SÉRTŐBBET AZ ÖNÖK KOMMENTÁTORA MÉG NEM IS LÁTOTT. NEM AZ VOLT A PROBLÉMA, AMIT KÉT LÁTOGATÓNK MONDOTT, HA- NEM AZ, AHOGYAN MONDTÁK. VÉGTÉRE IS MINDANNYIUNKNAK EGYÜTT KELL ÉLNIE A TÉNYÁLLÁSSAL", AMELYRŐL OLYAN NAIVAN AZT KÉPZELTÉK, HOGY ÚJDONSÁG LESZ A SZÁMUNKRA. SEM- MIHEZ SEM FOGHATÓ, SZÍNTISZTA ÍZ- LÉSNÉLKÜLISÉG, DURVA STÍLUS, CSÚF MODOR ÉS A NÉZŐK MÉLYEBB ÉRZÉSEI IRÁNTI TELJES ÉRZÉKETLENSÉG JELLE- MEZTE BOND PROFESSZOR ÉS HUNTER PROFESSZOR TEGNAP ESTI FELLÉPÉSÉT. TÁVOZÁS A BOLYGÓRÓL Mostanra újra átcsoportosultunk, ismét felvettük az eredeti hat alakot, és hamarosan hazatérünk. Kísérletképpen az alábbi konklúzióra jutottunk: olyan társadalom esetében, amely katasztrófára van ítélve, azonban képtelen arra felkészülni, lehet rá számítani, hogy a katasztrófát kevesen élik majd túl, és csak olyanok, akik eleve káoszra és csapásokra vannak berendezkedve. Azok, akik udvariasak, rendszeretőek, szabálykövetőek, jó szándékúak, jó eséllyel elsőként esnek majd áldozatul, amint nehézségekkel találják magukat szemben. A csavargóknak, bűnözőknek, őrülteknek, mélyszegénységben élőknek azonban lesznek eszközei a túlélésre. Ennélfogva arra következtetünk, hogy amikor öt éven belül a katasztrófa bekövetkezik, nem marad majd más, csak az olyan típusú polgárok, akiket a jelenlegi társadalom vezetői nemkívánatosnak tartanak, mert a jelenlegi társadalom túl rugalmatlan az alkalmazkodáshoz - bár ahogyan már kifejtettük, elképzelésünk sincsen arról, miért van ez így, és mi a baj velük. De talán megbújva valahol a városban léteznek olyan csoportok vagy egyedek, akikkel nem léptünk kapcsolatba, és akik nem látták okát, hogy kapcsolatba lépjenek velünk, ám akik nemcsak előre látják a jövendő eseményt, hanem lépéseket is tesznek... NYUGATI PARTI FIGYELŐ Sam Baker, Long Ridge-i farmer azt állítja, fényes, kerek valamit" látott, ami úgy a kerítésétől száz méterre szállt fel tegnap este, naplementekor. Sam azt mondja: Olyan gyorsan emelkedett a levegőbe, hogy alig lehetett követni szabad szemmel. Aztán eltűnt." Mások ugyanebből a térségből azt állítják, szintén láttak szokatlan dolgokat" az elmúlt néhány napban. A hivatalos magyarázat szerint az elmúlt hónap során tapasztalt szokatlanul élénk naplementék okozhatták a délibábokat és a kövekről, homoksávokról visszaverődő tükröződéseket. III. KATONAI SZEKTOR A FŐHADISZÁLLÁSNAK A LEGSZIGORÚBBAN BIZALMAS Az ufó, amely valamikor 14-én éjszaka ért földet, és amelynek a leszállását figyelemmel követtük, mozdulatlan maradt a hétnapos >

52 periódus egésze folyamán. Az ufót a szemtanúk szerint senki nem hagyta el. Az eset tökéletesen egybevág a korábbi tizenkét landolással, amelyek pontosan ugyanezen a helyen zajlottak le. Ez volt a sorban a tizenharmadik ufó. Azonban sokkal nagyobb és erősebb volt, mint az előző tizenkettő. A 15-ös szonoszkóp által mért különbség jelentős. Ez az ufó az előző tizenkettőhöz hasonlóan alig volt látható szabad szemmel. Megfigyelőnk, Jansen H. Blackson földművelő, akit mi bíztunk meg egy évvel ezelőtt, még az első landolást követően, jelezte, hogy ezt a gépet sokkal könnyebb volt észlelni. A többit nagyon kellett nézni, hogy meglássa az ember, de ezt láttam, amikor leszállt meg felszállt, csak olyan gyorsan repült felfelé, hogy azonnal elvesztettem szem elől." Az M8-as véleménye szerint mind a tizenhárom megfigyelőhajó a kínaiaktól származtatható. Ennek a szektornak a nézete az, hogy a 15-ös haditengerészeti osztálytól származnak, és az a határozott véleményünk, hogy nincs joguk belépni erre a területre, amely a 4-es számú hadügyi osztályhoz tartozik, és legközelebb, amikor bepróbálkoznak, fel kéne robbantani őket a francba. 14-ES LÉGIERŐ A KÖZPONTNAK A leszállások sora folytatódott - a tizenharmadik játszódott le a múlt héten. Ennek sem volt legénysége. Orosz származás megerősítését kérjük! Jelentenünk kell két további leszállást a várostól keletre, mindkettő ugyanazon a helyen történt, a kettőt egy mindössze háromhetes időintervallum választotta el. A két hajó azonos volt azzal az ötvenöttel, amelyek a várostól északra ereszkedtek le a tavalyi év folyamán. A két keleti leszállással egy időben veszett nyoma tizenegy embernek - ötnek az első, hatnak a második alkalommal. Ezzel az elmúlt két évben nyom nélkül eltűnt emberek száma 450-re emelkedett. Az a nézetünk, hogy a tényt, miszerint ezeknek a hajóknak a megjelenése mindig két-tíz ember eltűnésével jár, nem tekinthetjük többé véletlen egybeesésnek". Szembe kell néznünk a lehetőséggel, hogy néhány hajó, ha ugyan nem mindegyik, mégis rendelkezik legénységgel, azonban az egyedek felépítése olyan mértékben különbözhet a miénktől, hogy nem észleljük őket. Rámutatnánk arra, hogy a 4-es szonoszkóp alig tudta láthatóvá tenni ezeket a hajókat, és hogy ennélfogva az a sűrűségi fok, amely emberek" jelenlétéről tanúskodhatna, valószínűsíthetően kívül esik a gép kapacitásán. Továbbá az a nézetünk, hogy a tréfálkozó kicsi, zöld emberek" kifejezés esetleg olyan attitűdöt álcáz, amely kedvezőtlenül hat a lehetőség józan értékelésére. Mihamarabb megerősítést várunk, hogy továbbra is folytassuk-e az eltűnések bagatellizálásának stratégiáját. Még mindig nem találunk közös tényezőt az eltűnt személyek adatait illetőleg. Az egyetlen közös dolog az, hogy különböző okokból mindannyian éppen azon a területen tartózkodtak, amelyen a hajók leszálltak. NYUGATI PARTI FIGYELŐ Megfigyelőnk jelenti a közeli benzinkútról, hogy az emberek csapatosan tartanak a várostól délre, annak a területnek az irányába, ahol a legújabb ufóleszállások történtek az információink szerint. Múlt éjjel a jelenlévők száma elérte az ötvenezret. 14-ES LÉGIERŐ A KÖZPONTNAK A 19-es hírzárlati stratégia ellenére a hírek kiszivárogtak. Tanácsosnak tartanánk a terület lezárását, noha elképzelhető, hogy ez szélsőséges pánikhelyzet kialakulásához vezetne. Ennek ellenére nem látunk más alternatívát. A Készüljetek a Napra elnevezésű szekta máris több ezer tagot gyűjtött, és elözönlötte a várost és környékét. Javasoljuk, hogy tegyenek bejelentést, miszerint a terület fertőzött, radioaktív szivárgás elképzelhető. Galambos Dalma fordítása

53

54 Fenntartható építészet Földhajó KICSIT FURCSA fogalom a földhajó. Valójában nem is hajó, hanem egy építészeti metafora, egy környezetbarát építkezési mód. A házat tekinthetjük egy hajónak, amelynek a szárazföldtől - és ezzel együtt az infrastruktúrától - elvágva is komfortot kell nyújtania az utasai/lakói számára. Az ember folyamatosan és nagymértékben terheli környezetét, használja fel ásványkincseit, miközben jelentős mennyiségű hulladékot termel. Nem kivétel ezalól az építkezés sem. De otthonokra szükség van. Hogyan lehet ezt mégis környezetbarát módon és olcsón megoldani? Erre született a földhajó-projekt. Lényege a fenntartható tervezés és kivitelezés, a környezetbarát életmód. Egy olyan komplex rendszer, amelynek minden eleme azon dolgozik, hogy a lehető legkevesebb költséggel és környezeti hatással működjön. Mint egy hajó, miután elhagyta a kikötőjét, csak magára számíthat. Ennek szellemében készülnek a földhajó-házak. Az alternatív építési technológia lényege, hogy a ház megalkotása és használata során a lehető legkevésbé legyünk kiszolgáltatva a központosított forrásoknak. Legyen a ház a legnagyobb mértékben önellátó. De a legfontosabb szempont, hogy az építkezéshez hulladékot használjuk fel. A földhajó legfontosabb építőanyaga a föld, ebből készülnek a falak. Az első lépés a tervezés. A földhajó három fala földből van, és azzal fedett. Negyedik oldala, amelyet déli irányba tájolnak, a lehető legnagyobb százalékban üvegből készül, hogy biztosítsa a megvilágítást, és melegítse a házat. De miként lehet egy ház oldala omlékony földből? Itt kap nagy szerepet a hulladék, pontosabban a használt, elkopott gumiabroncsok. Milliószámra hevernek mindenfelé, megsemmisítésük drága, és nem is teljes mértékben megoldott. Évente mintegy 250 millió darab használt gumiabroncs termelődik, melynek alig 50 százalékát tudják újrahasznosítani. Ha az autógumikat és a hasonlóan nem lebomló, feleslegessé vált anyagokat valamilyen módon a saját céljainkra tudjuk használni, máris segítettünk a környezetünkön. Az earthshipeknél felhasznált építőanyag ezért nagyrészt szemét és az építés helyén kitermelt föld. A ház falát ezek a gumiabroncsok képezik. Az abroncsot lefektetik, majd megtöltik földdel. A földet gondosan, nagy erővel bele kell döngölni a belsejébe. Erre legjobb egy nagy pörölykalapács. Meglepő, de egy abroncsba háromtalicskányi földet lehet beledöngölni, így akár kilós is le-

55 het. Ezeket az abroncsokat kell lépcsőzetesen egymásra fektetni. Az így épült fal meglepően erős és ellenálló. A falak építésénél fel lehet használni az üvegpalackokat, üdítős dobozokat. Az ügyesen használt üvegpalackok világításként és dekorációként is szolgálhatnak. Ez az építészeti stílus népszerű azok között, akik nem ragaszkodnak a derékszögekhez és az egyenes falakhoz, aki szeretik a görbe, organikus formákat. Ók bátran kiélhetik a fantáziájukat falazás közben. Nagy előnye a földhajónak, hogy kalákában építhető. Az építési folyamatok jelentős része nem igényel különösebb szakértelmet, így a család vagy a baráti társaságok együtt is dolgozhatnak. Ezzel is jelentősen csökkenthetők az építés költségei. Szintén fontos, hogy a ház alapvető működése is környezetbarát legyen. Fűtése sokkal olcsóbb, mert a vastag falak és a földborítás remek hőszigetelő. A tetőn napelemes és napkollektoros rendszerek dolgoznak. A ház vízellátását többlépcsős rendszerben oldják meg. A vizet az esőből és a hóból ciszternákban gyűjtik össze, és tisztítással teszik emberi fogyasztásra alkalmassá. A mosdóból, zuhanyozóból és mosogatóból származó szürkevizet összegyűjtik, és egy mechanikai szűrés után a benti növények öntözésére használják. Az innen túlfolyó vizet szivattyú emeli a WC-tartályba. A szennyvizet egy betontartályban tárolják, melyben a nap melegének hatására öntisztuló folyamatok indulnak el, az így ártalmatlanná tett vizet szintén növények öntözésére használják. A földházak szerves részét szokta képezni a kert, ahol növényeket és gyümölcsöket termelnek, állatokat nevelnek, és a zöldhulladékot komposztálják. Az első földházat még a hetvenes évek elején Mike Reynolds építész tervezte és építette Új-Mexikóban. Új-Mexikó forró es sivatagos, az építési rendszer alapja ehhez az éghajlathoz idomult, itt és Kaliforniában épült a legtöbb földhajó-ház. De kisebb módosításokkal más éghajlati viszonyok között is jól alkalmazható. Európában először Spanyolországban épült ilyen ház, de azóta már megjelent Angliában, Skóciában és Hollandiában is. Dombos vidéken különösen jól kihasználható. Magyarországon a helyzet nem ilyen egyszerű, sokkal kötöttebbek az építési szabályok (pl. az autógumi veszélyes hulladék), de nem reménytelen a helyzet: Pázmándon egy óvoda udvarán készült aréna és virágoskert autógumikból. Kovács Tücsi" Mihály

56 Mivel a gyógyszer is lehet méreg, a gyógyulás folyamata is sokféleképpen értelmezhető. egy beteg elméjében... Helena Bell ROBOT AZ ALUMÍNIUMVÁZAD hétfőnként moshatod le, és kiteheted hátra a verandára, a titánvázad pedig pénteken, de ragyogjon, mire megyünk a templomba; ne ijesztgesd a macskát; vigyázz azokra a brosúrákra, amiket a férjem hozott a kórházból! Szerintük jó lenne, ha nevet adnék neked, mit szólsz ahhoz, hogy Fred? Ne edd addig az elhalt húst a jobb lábamon, amíg el nem alszom, nem akarom hallani, ahogy ropog a csont a fogaid alatt. Ez egy kép a bolygóról, ahonnan téged küldtek; ez itt az egyezmény másolata, amit a mi kormányunk kötött az övékével; ezek a megadott jellemzőid: engedelmesség, hűség, alacsony-közepes intelligencia és ösztönös" kíváncsiság, utóbbi csak azért, hogy könnyebben elboldogulj az idegen környezetben; itt a számla az elkészítésedért, a számla az átvételről és a jótállási jegy, ha vissza akarlak küldeni oda, ahonnan jöttél; ez az idegen írás a térded alatt a sorozatszámod, azt írják, szereted" időnként megérinteni, de ha akarom, nem teszed többé. Ez a lista a ház körüli munkákról, amiket el tudsz végezni, ha éppen nem a kórt rágod ki belőlem; ebbe a sarokba állj, ha nincs semmi dolgod; ne nézz rám, mikor az ágyneműmet cseréled; ne bámulj, amikor beléd kapaszkodom a fürdőszobában; amikor felírod, hogy mennyi gyógyszert vettem be; hogy milyen az emésztésem; hogy mennyire sebes a szám a műfogsor miatt, amit ezek után is hordani fogok. Az ismertető szerint te vagy a legmegfelelőbb erre a munkára: önfenntartó vagy, nincs emésztésed, semmit nem hagysz kárba veszni; azt írják, ha rákapcsolódnál, az egész házat el tudnád látni árammal. Ha unatkozol, fényesítheted az ezüstöt, átrendezheted a bútorokat, felhúzhatod az órát, gyomlálhatsz a kertben; nyugodtan nézz szét

57 a könyvtárszobában, elolvashatsz bármit, ami megtetszik, a férjem szerint úgysincs igazi tudatod, csak fejlett a programozásod és a válaszkészleted, de láttam, hogy éjjel nyitva volt a szemed, láttam, ahogy a messzeségbe bámultál, a mezőkön túlra, mintha lenne ott valami, és téged hívna. Mindig vajjal főzz, különben nem eszem egy falatot sem; ne állj szóba a szomszédokkal; ne beszélj a gyerekeimhez, semmi közöd hozzájuk; ne mutatkozz, mikor behozom a postát, nem, ma sem jött neked semmi, ugyan ki is tudhatná, hogy itt vagy? Segíts átmenni a szobán; segíts elsúrolni ezt a zsíros tepsit - azt hiszed, nem tudom, hogy utána elmosod még egyszer szappannal? Segíts, egy pulóvert kötök az unokámnak, ő a kedvencem, és nagyon hideg van ott, ahová készül; ha tudod tartani a kezem, hogy ne remegjen, eljöhetsz velem a bridzsklubba, biztos a frászt hozod majd rájuk; megtaníthatlak játszani is: figurát fedni és hívni az erőn át. Segíts kiejteni azt, hogy ateroszklerózis, ha az orvossal beszélek; juttasd eszembe, hogy mit ne felejtsek el tőle megkérdezni; sorold fel a gyógyszereimet, ha kérdezik; ha szeretnéd, indulhatunk kicsit korábban, és ülhetünk a váróteremben együtt a többiekkel. Látod? Neked is úgy kell majd vinned, ha a másik lábam is elnyelte a habzó, fekete szád. Hazudhatnál a gyerekeimről; mondd azt, hogy többször is kerestek mostanában; de lehet, hogy csak te akarod őket távol tartani tőlem; biztos abban reménykedsz, hogy megfeledkezem róluk, átírom a végrendeletet, és a tiéd lesz itt minden, miután teljesen felfaltál. Ezek a személyes dolgaim, ne nyúlj hozzájuk; ezeket a magazinokat olvashatod, ezeket az újságokat nem, az ismertetőd szerint egyébként sem érdekelhetnek téged a világ dolgai, tehát nincs szükséged újságokra; szeretném, ha nem néznél rám, miközben elnyeled a lábam és a térdem; bárcsak lennének érzéseid, megértenéd, mi az a magány! Azt írják, dicsérjem, ahogy a tested változik: lágyabb lett a bőröd, szinte már olyan, mint az emberé, mintha nem is az az ördögi robot lennél, akinek én ismerlek; a szemeid sárgán izzanak, mint a máglyák, mielőtt lángba borítják a szavannát; a leheleted mérges mocsári bűz. Ne javíts ki a barátaim előtt; kellett az impassz a dáma ellen; tudom, hogy hány adu van még; tudom, hogy kell ezt a játékot játszani; miattam lehetsz itt, örülj, hogy egyáltalán magammal hoztalak! Igen, nálad is megfigyelhető a lassú és folyamatos fejlődés, de nem azért, mert élsz, hanem azért, mert a húsomat eszed. Az evolúció kizárólag az emberek és a többi élőlény sajátja. Állítólag nem vagy sem ember, sem idegen lény, nincs önálló akaratod, nem vagy alattomos, nem szövögetsz terveket a hátam mögött, hogy átveszed a helyem, viseled a ruháim, kelleted magad a férjemnek, vagy megtagadod a gyerekeimet; ártalmatlan vagy, nem gondolkodsz, nem tervezel, csak segíteni jöttél, hogy nekem könnyebb legyen; hálásnak kéne lennem, amiért elküldtek téged. Nincs igazi családod; egy szerkezet vagy, egy robot; nem születtél, és nem is fogsz meghalni; csak azért van otthonod, mert én befogadtalak, és csak azt tudod, amit én tanítottam neked. Ezeket a leveleket és játékokat még az utazások alatt küldtem a gyerekeknek, így hajtotta össze újra a lapokat a férjem, hogy azt higgyem, legalább egyszer elolvasták őket. Ebben a kamrában tartjuk a dolgaidat, ez itt a zár, ez pedig a kulcs; ne veszítsd el, csak ez az egy van belőle. Látod, így vonszolják magukat láb nélkül az emberek; így kell törölni az üzeneteiket, ha úgysem akarsz többé beszélni velük; hogy miért nem hagyom elmúlni a haragot és a gyötrődést? Mert így olyan, mintha újra gyerek lennék. Megmutatom, hogy sértegetheted a szomszédokat úgy, hogy dicséretnek tűnjön. Igy ehetsz akár jégkrémet is az éjszaka közepén, öreg vagy, és senki nem törődik veled. Igy csinálj, ha nem akarod meghallani, hogy a férjed szólít, amikor kint ülsz a teraszon, elmerülve magadban, és azt képzeled, hogy hintázol, hogy a lábad még nincs térdig lerágva, megint az űrhajón vagy, útban ismeretlen bolygók, ismeretlen lények felé, új egyezményeket és szövetségeket kötsz, éled az életet, úgy, ahogy mindig is akartad, nem bánva meg semmit, és >

58 ,HELENA BELL Amerikai költő, író. Versei 2004 óta jelennek meg online és nyomtatott kiadványokban. Első elbeszélését, a Migrating Bears"-t 2010-ben publikálta a Daily Science Fiction honlapján. Az internetes megjelenéseket nyomtatott magazinok és antológiák követték, majd 2012-ben két díj-jelölés. Ezek egyike a Robot" Nebula-felterjesztése. A díjat sajnos ezúttal nem ő kapta, de a fiatal, tehetséges szerző előtt még csak most kezd kinyílni a világ. Például immár magyar fordításban is olvasható. nem törődve a következményekkel, minden jól alakul, nincs érrendszeri károsodás, nem kerül hozzád egy földönkívüli robot, aki minden erejével azon dolgozik, hogy felfaljon. Azt hiszem, kezdesz egyre jobban hasonlítani rám. Betolakodó! Szajha! Emberevő korcs! Hálátlan! Szörnyeteg! Idegen! Kém! Senkid nincs! Most is, ahogy beszélek hozzád, mintha valaki más mozgatná az állkapcsomat. Az unokám írt pár illedelmes sort, nagyon hálás nekem a pulóverért - azt írja, jól sikerült a kötés, elég vastag, és csillog is, mint a csiszolt acél -, túl hideg van az emberi szervezetnek ott, ahová megy, de most már egy kicsit könnyebben elviseli; szeretne híres felfedező lenni; szeretné látni, vajon tényleg kéken villan-e fel a nap, mielőtt eltűnik a mélyűr horizontja alatt; ott hagytam a levelét a szekrényen, a szobádban. Neked kell folytatnod majd a levelezésem; az avokádóhoz ragaszkodom, ezért te jársz majd érte a piacra; meg kell tanulnod rántást készíteni; figyelned kell majd a férjemre, hogy el ne aludjon a templomban; te nézed majd a híreket, és elmondod, mikor indulnak a következő űrhajók; az ismertetődben az áll, minden vágyad, hogy hasznossá tedd magad, és beilleszkedj a kultúránkba; nem vágysz vissza a bolygódra. Azt mondták, abbahagyod az evést, ha már csak egészséges hús és keringés marad; az újrahasznosítás elve alapján működsz; a húsomat energiává alakítod, ami működtet benned valamit, de hogy pontosan mit, az már meghaladja az én tudásomat; igazi csoda vagy, a földi tudomány ezer év múlva sem jut el arra a fejlettségre, amivel téged létrehoztak. Azt álmodtam, hogy nem hagytad abba, amíg akkora nem lettem csak, mint egy kosárlabda, és a hónod alatt vittél; mikor az emberek a neved kérdezték, az én nevemet mondtad, a férjed az én férjem volt, a gyerekeid az én gyerekeim, és az otthonom is a tiéd volt; odaraktál a párkányra, és egyik éjjel, mikor az ablak nyitva volt, kiestem, végiggurultam a kerten, ki a mezőre, onnan a láthatárról figyeltelek, kéken izzó szemmel a sötétben, te meg úgy tettél, mintha engem keresnél. Nem igaz, amit a gyerekeim rólam mondanak, ne higgy nekik, igenis keményen végigdolgoztam az életemet; azt hiszed, nem veszem észre a szánalmadat, mikor a vért mosod ki a lepedőimből? Mikor rád kell támaszkodnom a vécén? Ezerféleképpen pusztulhat el a tested, ezerféleképpen élhet, születhet vagy változhat meg; ezerféle dolog, amiről csak azt tudom, hogy nem tudok semmit. Mi vagyok én neked, táplálék? Vagy egy barát? Anya? Vagy egy zsarnok? Alszol te egyáltalán? Álmodsz? Jó érzéssel tölt el, ahogy egyre nagyobb részem tűnik el benned? Van egy történet, még a férjem mesélte, mielőtt elindultunk, és féltem, hogy nem találunk semmit, és bukás lesz a küldetésünk: csak azt látjuk, amire számítunk; mikor Pizarro átszelte az Atlanti-óceánt, a hajói hatalmas, fehér madaraknak tűntek a távolból, a páncélja pedig úgy csillogott, mint a csiszolt kagylóhéj, és csak akkor, mikor partot ért, jöttek rá az inkák, hogy ember áll velük szemben. Drippey Dániel fordítása

59 KUTYA-CHAT HATALMAS PIAC a kisállattartóké, és a buliból nem akarnak kimaradni az elektronikai cégek sem. Egy új termékkel most azokat a gazdikat célozták meg, akik meg vannak győződve arról, hogy amíg ők nincsenek otthon, addig a drága jószág csak szomorkodik, és búsan bámul a levegőbe arra várva, hogy gazdája hazaérkezzen. Itt van számukra a mentőöv, a technika, amellyel távolról is édeleghetnek kedvencüknek. A készülék neve PetChatz, és amint a neve is elárulja, otthon hagyott kedvencünkkel cseveghetünk ennek segítségével. A szerkezet tulajdonképpen egy háziállatok számára készült videotelefon. Úgy kell felszerelni a falra, hogy kis kedvencünknek fejmagasságban legyen. Ezután csatlakoztassuk az elektromos hálózathoz, és kössük össze a wifi-routerünkkel! A készülék használatra kész, és bárhonnan elérhetjük jószágunkat az interneten keresztül. A kapcsolathoz be kell jelentkezni a PetChatz. com honlapra, vagy le kell tölteni az okostelefonokra szánt applikációt. A készülék hívás esetén egy speciális dallamot játszik, ezért előtte meg kell tanítani az állatnak, hogy erre a hangra odajöjjön. Az eszköz azonnal bekapcsol, láthatjuk és hallhatjuk kedvencünket, ahogy ő is láthat és hallhat minket. Ezzel azonban még nem merül ki a készülék tudása. Ha elégedettek vagyunk kedvencünkkel, pusztán egy kattintással jutalomfalatot ejt ki magából, amely természetesen egészséges és alacsony kalóriatartalmú. Ha úgy látjuk, a drága jószág feszült vagy ideges, nyugtató illattal gyorsan tehetünk ellene. A gépben apró párnácska van elhelyezve, amely olyan illatanyagot bocsát ki, amely megnyugtatja az állatot. Mi sem természetesebb annál, hogy az így létrejött video-chatet természetesen rögzíthetjük is. A készüléket 2014 tavaszától lehet megvásárolni az Egyesült Államokban és Kanadában. Ára potom 349 dollár, vagyis közel forint. Azonban nem mehetünk el a tény mellett, hogy a kutyák teljesen másképp látnak, mint mi. A képek tanúsága szerint a készülékbe egy teljesen hagyományos kijelző van beleépítve, amit mi, emberek remekül látunk. Azonban a kutyák látása teljesen más. Mondhatjuk, hogy rövidlátók, látásuk csaknem négyszer rosszabb az emberénél. És bár a régebbi hiedelmekkel ellentétben nem színvakok, azonban nincsenek tisztában a színek jelentőségével, számukra ezek jelentéktelen tényezők. A kutya vörös/zöld színvak, nem képes megkülönböztetni a zöld, sárgászöld, sárga, narancs és vörös színeket egymástól.

60 ELEKTROMOS PAPÍRREPÜLO M ENNYIRE KELL őrültnek lenni ahhoz, hogy az embernek egy elektromos papírrepülő ötlete fészkeljen az agyába? Méghozzá nem is akármilyen, hanem távirányítható. Mégis ez jutott az eszébe Shai Goiteinnek, aki el is készítette a prototípust. Használata rendkívül egyszerű. A megadott sablon alapján hajtogassunk írógéppapírból egy repülőt! A speciális klipsz segítségével csatoljuk rá a meghajtó- és irányítóegységet! Kapcsoljuk be mobilunkat, indítsuk el az applikációt, és már nem is kell mást tennünk, mint eldobni a repülőt. A kis gép azonnal a levegőbe emelkedik. Az apró akkumulátor tízperces működést tud biztosítani, de nem sokkal több idő kell az utántöltéshez. A repülőgépet a mobiltelefonunkkal irányíthatjuk: ha elfordítjuk a telefont, fordul a gép is. Ma döntjük, a repülő emelkedik vagy süllyed. Bluetooth-kapcsolat révén 55 méter távolságig tudjuk vezetni. Mivel a repülő nem túl masszív (elvégre papírból van), ezért a meghajtó- és irányítórendszert tették becsapódásállóvá. Shai Goitein a Kickstarton indított gyűjtőakciót, hogy finanszírozhassa a repülőgép gyártását. Az ötlet azonban akkora siker lett, hogy a tervezett dollár helyett több mint egymillió gyűlt össze. Így hamarosan láthatjuk a boltokban az építőkészletet. 1 Egy pillanatra meg kellett állnom és kissé öszszegörnyednem a rám törő köhögőgörcstől. Mikor enyhült valamennyire a roham, fél térdre ereszkedtem, akkora levegőt vettem, amekkorát csak tudtam, és az ég felé néztem. A fölöttem húzódó - és egész ÚjVárost lefedő - Burok most is elhomályosította a csillagokat, a hold fénye alig szűrődött át rajta. Egy darabig még a puha fűben tartottam a kezem, és élveztem, ahogy a szálak a kezemet csiklandozzák; a Burkon kívül az ember nem nagyon láthat növényeket: sem fát, sem virágokat, sem pedig füvet. A mögöttem álló testőr, akit Seggarcnak nevezetem el, mivel nem mutatkozott be, megköszörülte a torkát. Félig hátranézve rápillantottam a vállam fölött. - Tüdőgondok? - kérdeztem tőle. Szemét napszemüveg mögé rejtette, arca kifürkészhetetlen maradt. Testre szabott öltönye alatt a mellkasa kidomborodott, gondolom, csak úgy dagadtak az izmai. Eddig még nem mutatta meg a szemét, de elképzeltem, hogy bandzsa, amitől mosolyognom kellett. - Amúgy miért a napszemüveg? Gondolod, nélküle nem elég komoly az arcod? Ennyi erővel a homlokodra is írhatnád, hogy mi a foglalkozásod. - Haladnunk kéne tovább - mondta Seggarc. - Várj már egy kicsit, én nem a Burkon belül születtem, nem megy az olyan gyorsan. - Honnan tudod, hogy hol születtem? - Ugyan már! - legyintettem. - Lerí rólad. Ahogy bánsz velem. Ott ül a gőg az arcodon. Mikor a kezemet nyújtottam, elfogadtad ugyan, de mintha egy lepráshoz kellett volna érned. Mintha mi ott kint mindannyian fertőznénk. Erre nem szólt semmit, mert tudta, hogy igazat mondtam. Feltápászkodtam, és végigmértem, majd rácsaptam a vállára. - Jó izmos gyerek vagy. Egyszer kéne egyet szkanderoznunk. Mit szólsz? Ellépett mellettem, fölsétált egy néhány fokból álló lépcsőn, és kinyitott egy faajtót. - Erre tessék! - Mikor odaértem hozzá, a kezével megállított. - Rernélem, tudja, hogy Rácz úr nagyon beteg. - Most már igen - feleltem neki.

61 Ne felejtsd el, hogy pénzért a világon bármit megkaphatsz!" Fritsi Péter BELSŐ VILÁG - Bánjon és beszéljen vele a kellő tisztelettel, akkor nem lesz gond! - Éppen indulni akartam befelé, de megállított. - És semmi személyes, Kardos úr, de ha még egyszer hozzám ér, akkor tőből szakítom ki a karját, és azt tömöm le a torkán. - Nyugi van, öreg, fél karral nem ludom teljesíteni, amit a főnököd akar kérni tőlem. Az egyik hátsó szobába vezetett, amit nem mostanában szellőztethettek, mert éreztem az áporodott beteg- és vizeletszagot. Sokszor jártam már olyan helyiségben, ahol ugyanez a szag terjengett. Kint ez azt jelentette, hogy egy illető hamarosan meg fog halni. Rácz Dávid a szemben lévő fal mellett feküdt egy franciaágyban, bebugyolálva egy világos takaróba, az ágy előtti televízió váltakozó képsora megvilágította fakó fehér, borostás arcát - a bőre, mint egy vékony pergamen, feszült rá a koponyájára. Ágya mellé egy fabotot támasztottak, gondolom, ennek a segítségével szokott a házban járkálni. Tíz éve ezt az embert egy héten többször is lehetett látni a tévéképernyőn, ott volt minden fontosabb rendezvényen a Burkon belül - kint nem igazán szerveztek ilyeneket -; adakozott, jótékonykodott, munkahelyeket teremtett, de aztán az utóbbi időben teljesen eltűnt, bezárkózott a házába. Én persze tudtam, miből szerezte a vagyonát: uzsoráskamatokból, rablásokból való részesedéséből - jó tippeket adott a megfelelő embereknek. Onnan tudom, hogy akkoriban én is neki dolgoztam. - Viki! - köszöntött reszelős hangon, beesett szeme megakadt rajtam. Viktor a rendes nevem, mielőtt félreértenéd, de a legtöbben Vikinek becéznek. Tudom, nem a legjobb becenév, de hát nem én választottam. - Rácz! -bólintottam. - Gyere beljebb! - intett felém csontos kezével. Odaléptem az ágyához, Seggarc pedig hozott nekem egy kényelmetlen faszéket. - Párna nincs? - kérdeztem tőle, de nem válaszolt, hanem diszkréten beállt a sötétbe az egyik falhoz. - Kérsz valamit inni, Viki? - kérdezte Rácz. - Egy ásványvíz jólesne, köszönöm. >

62 Tudom, tudom, valami keményebbet kellett volna kérnem. Mondjuk egy húszéves scotchot vagy valamilyen konyakot, de az a helyzet, hogy a Burkon kivül bármilyen alkoholos italt meg lehetett szerezni, ment ezerrel a feketekereskedelem. Na de egy palack bontatlan ásványvizet senki nem tudott megfizetni, így maradt a sárgásbarna színű csapvíz, amit, ha okos vagy, kifőzöl. Ha meg nem, akkor ötpercenként szaladhatsz tőle a WC-re. - Hallottad, Igor? - Igen, uram. Igor, hát ez baromi jó! - Bizony, próbálj meg sietni, Igor! Láttam, hogy Seggarc szája széle megrándul, de nem szólt semmit, hanem kiment a szobából. Rácz föltornázta magát, a párnáját a falnak támasztotta, és annak dőlt neki. Láttam, hogy alig van benne erő, de nem ajánlottam fel a segítségemet, tudtam, hogy milyen büszke ember, és úgysem fogadná el. Később zihált, hallottam, ahogy minden egyes lélegzetvételnél hörög a tüdeje. - Melyik fajta? - kérdeztem tőle. - A rosszabbik. Az, amelyikből már nem tudok kilábalni. Az orvosok azt mondják, össze fog esni a tüdőm. Te hogy vagy? Megvontam a vállam. - Megvagyok. Eddig csak asztmám van, futva már nem nagyon kell sehova közlekednem, főleg nem hosszú távon. Hamar kifulladok. Rácz jóízűen felnevetett, közben Igor meghozta az előre behűtött ásványvizemet. Kinyitottam, és nagyokat kortyoltam belőle. Kissé édeskésnek éreztem. - Nézd meg, mivé lettem! - fakadt ki. - Minden csontom kilátszik. Emlékszel még a régi időkre, akkor bezzeg nem nagyon volt ellenfelem. - Nem szakítottam félbe, de én arra nem emlékezhettem, mert meg sem születtem, amikor ő még a Burkon kívül élt és tevékenykedett. Hallottam hírét. Hallottam a róla szóló pletykákat - például ahogy egyszer kihajított az ablakon egy nála sokkal nagyobb embert -, de ennyi. Amikor én dolgoztam neki, bár eleinte nem közvetlenül, akkor már itt élt a Burkon belül. - Itt élek már több mint harminc éve, mégsem tudom elfelejteni, hogy honnan jöttem. Életem első húsz évét kívül töltöttem, mindketten tudjuk, hogy miért jönnek ki rajtam ezek a betegségek. Az a csoda, hogy más bajom nincs! Fiatalkoromban mennyit jártam ki napközben az utcára, és nem érdekelt, hogy mi bajom lehet. Persze később, amikor már itt éltem, próbáltam odafigyelni az egészségemre, de csak eddig tartott ki. Zörgő tüdővel nagy levegőt vett, tekintete megakadt valahol mögöttem. - Igor! - emelte meg a hangját. - Mit mondtam bent a lakásban arról a kurva szemüvegről? - Hátrafordultam, hogy lássam, ahogy Seggarc leveszi a napszemüvegét. Nem volt kancsal. - Amióta megkapta tőlem, azóta nem hajlandó levenni, a legmodernebb kütyü, láthatsz vele a sötétben, fölméri a terepet, figyelmeztet a gyanús mozgásokra és alakokra, éppen csak a seggedet nem törli ki. - Igornak arra biztosan nincsen szüksége - jegyeztem meg vigyorogva, és közben éreztem, hogy Seggarc erősen szuggerálja a tarkómat. - Biztosan tudni szeretnéd, miért hívattalak ide - mondta Rácz. - Megfordult párszor a fejemben. Egy pillanatra megfagyott a levegő a szobában, de aztán Rácz elmosolyodott, és intett egyet. Akkor vettem észre, hogy Igor közben hangtalanul a hátam mögé lépett, hogy megtorolja rajtam a szemtelenséget. Most visszaosont a félhomályba. - Elszoktunk a házban ettől a modortól, de tudod, mit? Igazad is van, már a hányinger kerülget a sok udvariasságtól, a sok protokolltól, amit be kell tartani, különben kiközösítenek. Én ezeket mind a magam kárán tanultam meg... Tudod-e, hogy van két gyerekem? - Megráztam a fejem. - Az idősebb Dávid, a húga pedig Vivien. Vivienre nagyon büszke vagyok, ügyvédként praktizál a városközpontban, tisztességesen keresi a kenyerét. - És a fiú? Rácz szeme valahova a távolba meredt, először nem tudtam mire vélni, aztán rájöttem, hogy meghatódott. - Dávid a Hold Űrbázison dogozik. Tudod, hány magyar mondhatja ezt el magáról? Megvontam a vállam.

63 - Úgy tudtam, hogy minket teljesen kizárt az ŰrUnió az efféle dogokból. Ezt a technikát is csak azért kaptuk meg - mutattam fölfelé a Burokra utalva -, mert egy magyar is részt vett a feltalálásában... meg csak nem hagytak volna megdögölni minket. - Jól tudtad. Dávid az első magyar, aki ilyen pozícióban dogozik. - Gratulálok! - Bár nem hangzott túl őszintén, de azért Rácz megköszönte. - Szóval - bólintott Igornak a hátam mögé - a probléma az, hogy van egy nő. -Mindig van egy nő, általában problémával. - A gond az, hogy ez a nő elhatározta, hogy tönkretesz engem. Megmondom őszintén, most már nem igazán érdekelne a dolog, de mivel ott van a két gyerekem, nem hagyhatom. A lányom talán nem is találna többet munkát, a fiamnak pedig egészen biztosan haza kéne jönnie. Belekortyoltam jó hosszan a vizembe. - Hogyan akar tönkretenni? - Ahogy a legkönnyebb: felkutatja a múltam. Minden mocskos dolgot össze akar szedni, amit régen csináltam. - Miért? - Ez az, amit nem tudok - tárta szét a kezét Rácz. - És örülnék, ha kiderítenéd, de azt sem bánom, hogyha nem. Viszont egészen biztosan van valaki, aki segíti, aki útbaigazítja. Túl sok mindent, túl könnyen derít ki. - Pénzért sok mindent meg lehet kapni - mondtam. - Pénzért vagy bosszúból valaki információkat ad neki, ez a lényeg. - Gondolom, jó lenne azt is kideríteni, hogy ki ez a személy. - Hát nem ártana. - Igor a kezembe nyomott egy minikomputert, amin egy nő arcképét láttam. Egy pillanatra kihagyott a szívverésem, amikor felismertem. Rácz észrevehette rajtam. - Mi a gond, az, hogy nő? Elpuhultál? Az a Viki, akit én ismerek, szemrebbenés nélkül vízbe fojtott egy hároméves gyereket. - Nem azzal van a baj, hogy nő, hanem hogy kicsoda. Rácz reszelősen felnevetett. - Miért, mit gondoltál? Hogy valami utolsó újságíró akar tönkretenni? Az már valamelyik kukában heverne földarabolva. - Na de mégis... - Miért nem egy profira bízzuk a dolgot? - Egy Burkon belüli profira? - kérdezte. - Többek között. - Azért, mert ismernek mindenkit, Viki! És szemmel tartják őket. Ellenben, pont mint az összes Burkon belüli, lófaszt nem törődnek azzal, hogy kik élnek, és mi folyik kívül. Megvakartam az állam, és elgondolkoztam. A borosta hangosan sercegett az ujjaim alatt. - Értem, ez logikus, na de... Rácz belém fojtotta a szót egy kézmozdulattal. - Mindent elrendezünk, ne aggódj! Kapsz lakást belül és munkát is. Ha rábólintasz, azonnal elkezdjük az előkészületeket. Rábólintottam. - Rendben, de egy dologról nem beszéltünk. - A fizetségről. - Pontosan. - Egy új élet. - Vártam, hogy folytassa. - Egy teljesen új élet egy légszennyezéstől mentes környezetben, annyi pénzzel, hogy soha többet ne kelljen dogoznod. Nem mondom, hogy majd két kézzel szórhatod a pénzt, de nem is kell majd szűkölködnöd. Ha csöndesen is el tudod rendezni az ügyet, akkor maradhatsz ebben az országban. Erre aztán felnevettem. - Hát... ahhoz bazi nagy szerencse kéne! Szerintem ez akkorát fog robbanni, mint egy antianyagbomba. De megfelel a fizetség. Rácz a kezét nyújtotta, én pedig elfogadtam és megráztam. Annak ellenére, hogy beteg volt, a kézfogása erős maradt, akár egy vasököl. Már az ajtóban álltam, amikor hallottam, hogy Rácz mormog valamit. - Tessék? - fordultam vissza. - Azt mondtam, hogy pénzért mindent meg lehet kapni. - Kérdőn néztem rá. - Te mondtad, hogy pénzért sok mindent meg kehet kapni. Ne felejtsd el, hogy pénzért a világon bármit megkaphatsz! Hatalmat, feleséget... bármit. Biccentettem, és hagytam, hogy Seggarc kikísérjen. A hibridautójával egészen a házamig szállított. Mielőtt kiszálltam volna, még előrehajoltam, és megfogtam a vállát a zakóján keresztül. >

64 - Rernélem, egy szkandert azért majd megejtünk - vigyorogtam. - Majd keressük egymást. - Csak nem fél egy ilyen nagydarab legény, mint te!? - Viszlát! Nevetve kiszálltam az autóból, de a lépcsőnél meg kellett kapaszkodnom a korlátban, mert megint rám tört a köhögés, és egy jó darabig nem is akart abbamaradni. 2 Mielőtt végleg búcsút intettem volna a Burkon kívüli világnak - mert így vagy úgy, de nem térek ide vissza -, akadt egy kis elintéznivalóm. Egy viszonylag jó környéken laktam, saját házam volt, saját területtel; igaz, nem termett meg rajta még a fű sem. Megvártam, amíg lemegy a nap, és utána utaztam el a város szélére busszal. Itt már nem álltak házak, csak vaslemezekből összetákolt, düledező konténerlakások. Bezörgettem az egyikbe, miközben a szemem sarkából láttam, hogy az egyik sötét sikátorban néhány alak bámult, és azt mérték föl, vajon le tudnának-e teperni. Feléjük fordultam, és kihúztam magam, mire szétszéledtek, hogy egy másik balekot találjanak maguknak. - Viki! - kiáltott föl egy magas gyerekhang, miközben két kar kulcsolódott a derekamra. - Szia, Dóri! - De jó, hogy jöttél, olyan régen láttalak. Már éppen arra gondoltam, hogy meg kéne látogatni téged. Letérdeltem elé, és én is megöleltem. - Jövök, amikor tudok - mondtam neki -, de mit mondtam neked a csavargásról? Lesütötte a szemét, láttam, hogy elszégyelli magát. - Nem szoktam csavarogni, becsszó! - Igen, és akkor most honnan jöttél, és miért nem bentről nyitottál nekem ajtót? - Hát... az úgy volt... - Na, hogy volt? - Csak együtt csináltuk meg a leckét az egyik osztálytársammal. - Könyörgött a hangjával, miközben megkocogtatta az oldalára tokba fölcsatolt, ősrégi személyi számítógépet. - Akkor rendesen jársz iskolába - állapítottam meg. - Naná! - húzta ki magát büszkén. - Még napkelte előtt indulok, délután meg bebugyolálom magamat, ahogy tanítottad. Tudok vigyázni magamra. - Tudom, hogy tudsz - mondtam, miközben az egyik platinaszőke hajtincsét kisöpörtem a homlokából. - De veszélyes éjszaka is. Tudod, hogy miért, igaz? Bólintott. - Igen, az emberek miatt, akiknek minden mindegy. - Pontosan. Csípőre tette a kezét, kicsit előrehajolt, és úgy nézett a szemembe. A mozzanat annyira nagymamásra sikeredett, hogy majdnem elnevettem magam. - Lassúak - mondta. - Kik? - Hát akiknek minden mindegy, te lüke. Már vagy háromszor szaladtam el előlük, anynyira legyengültek, hogy nem tudnak futni. - Jól van, de azért, ha nem muszáj, ne mászkálj odakint éjszaka. - Rendben, Viki. Dóri fogta a nyakába akasztott kulcsot, és kinyitotta vele a lakatot, amellyel bezárták az ajtót. Belül egyetlen nagy helyiség volt, csak a fürdőt választották el a többi résztől. Hiába állt a lakás megerősített vaslemezekből, a padló egyszerű beton - némelyekben csak döngölt padlóval -, a falak rozsdaborítottak, a menynyezet néhány helyen beázott, de makulátlan tisztaság fogadott. Tudtam, hogy ez részben Dórinak köszönhető, mert nagyon sokat segített Klárának. - Hol van Klára? - kérdeztem. - Dolgozik. - Nem is tudtam, hogy talált magának állást. - Nem-e? - kérdezett vissza. - Nem én - tartottam föl védekezően a kezem, de közben nevettem. - Pedig elment a helyekre, amiket te ajánlottál neki, és mindenhol tárt karokkal fogadták. Ezt mondta. Meg hogy nagyon nehéz éjszakai munkát találni, és neki mégis szinte elsőre sikerült.

65 - Szerencse? - találgattam. - Vagy a te kezed, Viki. Néha esküszöm, el is felejtkeztem róla, hogy csak egy tizenegy éves kislánnyal beszélgetek, annyira éretten tudott fogalmazni és gondolkozni. - És milyen most az iskola? - Tetszik, bár a matekkal nem igazán boldogulok. - Voltunk így ezzel egy páran - mondtam. - Többször kell átrágnom magam rajta, és akkor megy. - Ezzel már annál kevesebben. Nevettünk, miközben Dóri főzött nekem egy finom citromos teát. Igaz, nem sok köze volt sem a teához, sem a citromhoz, ezekért a dolgokért még Újvárosban is borsos árat kellett fizetni, itt ÓVárosban csak hamis utánzatokat lehetett kapni. Persze a jó társaság elfelejtette velem ezeket a gondolatokat, meg különben is, amúgy sem nagyon emlékszem rá, hogy valaha igazi teát ittam volna. - A kedvenc tantárgyam az irodalom - mondta Dóri. - Mindent elolvasok, amit a tanárnő felad vagy csak megemlít, bármit le tudok tölteni ide - mutatott a személyi számítógépére -, akármit. - Ki a kedvenc íród? - Hát, nem is tudom, olyan sokan vannak. A klasszikusok közül imádom Asimovot, de sokra még azt mondják, hogy túl kicsi vagyok hozzájuk. - Én nagyon szerettem Iain M. Bankstől a Fegyver a kézbent, de ahhoz még valóban kicsi vagy. - Nem is! - De, ha mondom. Megint nevettünk, aztán eszembe jutott, hogy miért is jöttem, mire lehervadt a mosoly az arcomról. Egy darabig csak hallgattam, ahogy Dóri egyfolytában csacsog arról, ami csak az eszébe jut. Mesélt, hogy az Általános Űrismerelek a másik kedvenc tantárgya, imádja megtanulni a csillagképek neveit, és majd megőrül örömében, amikor sikerül őket felismerne az éjszakai égbolton. Meg arról is beszéli, hogy nagyon szívesen utazna az űrben vagy szolgálna valamelyik űrbázison, de tudja, hogy ez a jelenlegi helyzet miatt lehetetlen. >

66 - Figyelj, Dóri - kezdtem bele, amikor úgy láttam, kifogyott az összes témából -, holnap el kell mennem. - Hova? - ült ki a rémület az arcára. - Munkát kaptam máshol, és egy darabig biztos nem látjuk egymást. - De azért nem tűnsz el örökre, igaz? - Persze - hazudtam -, mindent megteszek, hogy minél előbb visszajöhessek. Már későre járt, amikor kiléptem az ajtón, és elbúcsúztam Dóritól, mondtam neki, hogy feküdjön le minél előbb, mert holnap iskola, és megígérte, hogy így lesz. Gyalog mentem haza, bár így sokkal tovább tartott, de végig akartam járni a környéket még egyszer utoljára, mielőtt elhagyom. Nem mondom, hogy nagyokat szívtam a friss levegőből, mert nem így volt - talán az ükapám szívta tele a tüdejét utoljára itt rendes oxigénnel, meg mehetett ki úgy a napra, hogy nem tízszerezte meg a bőrrák esélyét. A Burok halványkéken ragyogott a távolban, mögötte egy általam alig ismert világ, tele élettel, lehetőségekkel, pénzzel. Én ölni mentem oda. Hazaérve a videotáramból előhívtam egy régi sci-fi sorozatot, ezt szoktam a szabadidőmben csinálni: régi sorozatokat nézek, ha nagyon unalmas, akkor nem ölök bele időt, de néha igazi kincsekre lehet így találni. Most nem nagyon figyeltem oda arra, hogy mi megy a falamra szerelt kijelzőn, azon agyaltam, hogy kit kell megölnöm. A hölgyet Kerékgyártó Katalinnak hívták, és hogy mit kell tudni róla? Sok pénze van, rettentően sok, annyira, hogy el sem tudom képzelni, mennyi. Az ő családja hozta be Magyarországra a Burok-technológiát, ők foglalkoztak a friss oxigénellátással a Burkon belül, szóval nagyjából ők adták az egészséges életet az embereknek, amiért ki tudja, menynyit fizettek nekik - gondolom, annyit kértek, amennyit nem szégyelltek -, ergo: szinte ők irányították az egész országot. Kerékgyártó Katalin a déli országrész vezetője volt, az apja az északié, a bátyja a keletié, valamelyik unokatestvérük pedig a nyugatié. Négy országrész négy hatalmas várossal; az északi Burkot tervezték a legnagyobbra, a déli elmaradt mögötte, csak a második lett a sorban. Nem tudtam, vajon hányan őrzik és hogyan. Ahogy azt sem, hogy fogom majd egyáltalán megközelíteni. Nem lesz egyszerű dolgom, az egyszer már biztos, de az új életet nem adják olcsón. A kanapén nyomott el az álom, hogy aztán reggel nehéz fejjel ébredjek. - Ezt most nem mondod komolyan?! -De. - Hát ezt nem hiszem el. - Pedig igaz. - Egy. Beszélő. Kocsi. Baszod. Végigsimítottam az ujjaimmal a műszerfalon. - Kérem, ne érjen a műszerfalamhoz, ha nem muszáj! - mondta az autó. - Beszarás! - nevettem fel. - Csak egy beépített számítógép a kocsiban, ami a mesterséges intelligencia benyomását kelti. Nem olyan nagy szám, nem is olyan új dolog. - Megigazította zakója felhajtóját. - Az emberek nem szeretik, ha egy gép okosabb náluk. Kifejezetten elítélik azokat a robotokat, amiket emberformájúra terveztek. Ezért is lehet őket csak megrendelésre, borsos áron kapni. De, ahogy mondtam, eléggé elavultnak számít már a dolog. - Kikérem magamnak! - szólt sértődötten a kocsi. Én ezen is jót virultam, Seggarc változatlanul megőrizte a fapofát, amit mindig vágni szokott. Bár ki tudja, otthon, amikor senki nem látja, akkor meg lehet, hogy egyfolytában vigyorog. - Nekem attól még új - mondtam. - Én is kapok egy ilyet? - Nem. - Kipróbálhatok valamit? - Gondolom... - Remek - dörzsöltem össze a tenyeremet. - Autó! Van neved? - Igen. Audi C-széria, ötös pletykamodell. - Azta! Szólíthatlak Kittnek? - Persze, ahogy jólesik. Vigyorogva Seggarcra néztem, de ő továbbra is szigorúan az útra szegezte a tekintetét, még a szája széle sem vonaglott meg.

67 - Mi az úti célunk, Kitt? - kérdeztem. - Belváros, A-szektor, Zsoldos Péter utca Rendben, most kicsit mélyítsd el a hangod, és tedd oda a végére, hogy Michael! - Így jó lesz? - Még egy kicsit mélyebbre. - És így? - Tökéletes. Szóval... Mi az úti célunk, Kitt? - Belváros, A-szektor, Zsoldos Péter utca 14, Michael. Odafordultam Seggarchoz, miközben azt az idióta vigyort nem sikerült sehogy sem letörölnöm az arcomról. - Kurva jó! - Az - hagyta rám Igor. Egész jó környéken kaptam lakást. Az utca túloldalán mozgó óriásplakát hirdette, hogy nemrég nyílt egy éjjel-nappali, amely széles kínálatával - friss zöldség (klónozott, de akkor is zöldség), alkohol és különböző dohánytermék - próbált minél több vendéget becsalogatni. - Itt tényleg dohányoznak az emberek, igaz? - kérdeztem Seggarctól. - Igen, elég sokan. A kultúra része. - Roszszallóan megráztam a fejem. - Ez ÚjVáros, jobb, ha hozzászokik. - Nem szólok érte semmit, de hozzászokni sem tudok. Ha a Burkon kívül rágyújtasz, akkor ennyi erővel pisztolyt is szoríthatsz a halántékodhoz, az legalább elég gyors. Lehúzódtunk a járda mellé, egy kétszintes ház elé, mögötte a távolban felhőkarcolók magasodtak, ameddig a szem ellátott. Seggarc kitette a járdára a két bőröndömet, biccentett, beszállt az autóba, aztán elhajtott. Beléptem az ajtón, mire azonnal fölkapcsolódott a villany, az előszobában álló szekrényből pedig kinyúlt egy rúdon egy vállfa, hogy ráakaszthassam, ha van mit ráakasztanom. - Tombol ám a luxus... - morogtam csak úgy halkan. Lent egyetlen nagy helyiség volt, az egyik felén kialakítva egy jól fölszerelt konyhával - néhány dologról el sem tudtam képzelni, hogy mire kell használni -, étkezőpulttal, mellette egy négyszemélyes étkezőasztallal, a nappali egy hatalmas boltívvel volt elválasztva a konyhától, a falon egy hatalmas kivetítővel, a kivetítő előtt műbőr ülőgarnitúra és egy dohányzóasztal. Láttam még egy ajtót, gyanítottam, hogy a fürdőszobába vezet. Fönt találtam két nagy hálót, az egyikbe baldachinos ágyat raktak, nem tudom, talán ezt valaki romantikusnak gondolta. A hűtőmet telepakolták mindenféle étellel és itallal: rendszerezték őket alkoholok, üdítők, klónozott zöldségek és különböző mesterséges tejtermékek szerint. Kivettem egy palack szénsavmentes vizet, és leültem az étkezőasztalhoz az egyik bőrönddel. Az ujjlenyomatomra kinyílt. Kivettem belőle a plazmaágyút és a felturbózott kézifegyvert, kinézetre nem különbözött egy huszadik századi pisztolytól, de akár a betonfalat is át lehetett vele lőni. Volt a bőröndben még elegendő pénz, ha valamit venni akarnék, és a személyi kártyám, mely szerint én lennék Chadlek Viktor. Hát, legalább a Viktor megmaradt nekem. Felvettem a plazmaágyút, és a vállamhoz illesztettem. Ha meghúztam volna a ravaszt, a szemben lévő fal egyszerűen kirobban. A bőrönd aljáról előkotortam még egy inhalálót, amit ha naponta legalább ötször megszívtam, akkor megszűntette a tüneteimet. Tehát nem keltettem feltűnést: ÓVárosból ÚjVárosba az ember úgy juthatott be véglegesen, ha munkát kapott a Burkon belül, de én még nem hallottam róla, hogy ez valaha is megtörtént. A rendszer azt is megszabta, hogy hány ember és gépjármű mehetett be mindennap ÚjVárosba, néhány elszánt szomszédom rendszeresen járt be a Munkaügyi Központba, hátha találnak nekik valamilyen állást, amivel automatikusan jogosultak lennének itt egy lakásra, de gyanítottam, hogy az ott dolgozók valahogy nem törik össze magukat ezért. Én nem sokszor játszottam végig a procedúrát - légszennyezés-mentesítés, mert ÚjVárosban természetesen precízen odafigyeltek, hogy semmilyen szennyezett levegő ne jusson be a Burkon belülre -, és ha nem volt muszáj, akkor nem akartam a szükségesnél többször elszenvedni. - Most már csak egy tank kéne - nevettem fel hangosan. Töltöttem magamnak egy pohár vizet, lassan kortyolgattam, és nem is tudtam, hogy mennyire igazam van. >

68 3 A nö finoman rátette a kezét az alkaromra, és végigsimította. Ezzel elérte a célját, és magára vonta a figyelmemet, nagy nehezen elszakítottam a tekintetemet a VIP-szoba üvegfaláról. - Szóval mivel is foglalkozol pontosan? - kérdezte. - Hogy mi? - Mi a munkád? - nevetett fel a nő. - Ja, hogy az - feleltem -, biztosításokat kötök. De már vissza is fordultam az üvegfal felé, és a mögötte lévő embereket figyeltem. Látszólag nagyon jól szórakoztak. - És hogy megy? - Mármint mi? - Hát a biztosításkötés - cirógatta közben az egyik bicepszemet. - Ja, hogy az. Egész jól. Megfogta az arcomat, és maga felé fordította. Szőke volt, hideg kék szempárral, az orra kicsit hegyes, az ajkai túl vékonyak, de nem mondtam volna csúnyának. - Viktor - mondta negédesen a nevemet, ő tudta az enyémet, de én az övét nem -, hiába nézed őket, úgysem fogsz oda bejutni. Tudod, kik vannak ott? - Biztos nagyon nagy emberek - mondtam. Bólintott. - Az biztos, ott van például középen Kerékgyártó is, látod? Azok ott mögötte a falnál, azok az öltönyösök, na, ők mind a személyi testőrségéhez tartoznak. Azt a nőt lehetetlen megközelíteni. - Nekem mondod? - kérdeztem. Az utóbbi két hétben azon ügyködtem, hogy legalább valahogy száz méterre meg tudjam közelíteni, de rá kellett jönnöm, hogy ez lehetetlen. Az utcán például egyáltalán nem mozgott: a szállodájából utazott helikopterrel a munkahelyére és minden egyéb helyre. A mai nap volt az egyetlen lehetőségem, hogy elvégezzem azt, amivel megbíztak. Ha valahol nincs helikopterleszálló, akkor átszervezi a találkozót máshova, az emberek pedig hozzá alkalmazkodnak, mert az ő érdekük, hogy találkozzanak vele. - Tudtad, hogy mindenhova helikopterrel jár? - Igen, tudtam. - Kíváncsi vagyok, vajon ma is azzal jött-e - mélázott mellettem a nő. - Nem. - Hogy mondod? - Nem, nem azzal jött. Ide egy páncélozott kocsi hozta, nincs a közelben leszálló. Alacsonyak a házak. A nö meglepetten nézett rám egy darabig, aztán elmosolyodott, és kortyolt egyet az italából a kacskaringós szívószálán keresztül. Nem tudom, hogy mit ivott, de nagyon színes volt. Én egy üveg vizet szopogattam, amióta megjöttem. Az etikett szerint elvárt ruha kényelmetlenül feszült rajtam, folyton a fehér csokornyakkendőmet igazgattam a nyakamnál, de nem kaptam tőle jobban levegőt. A bárpultnál álltam, és fél kezemmel azon támaszkodtam, néhány méterre tőlem a táncparketten elszórva táncoltak emberek olyan zenére, amit még soha nem hallottam előtte. Izzadtam, éreztem, ahogy a hátamon folyamatosan folyik le a víz, és az sem segített túl sokat rajtam, hogy fehér kesztyűt kellett viselnem. A nőknél bezzeg nem vették ilyen komolyan a dolgot, láttam olyan lenge estélyi ruhát, amit egy gyengébb rántással le tudtam volna szedni az illetőről. - Mióta jársz ide? - kérdezte tőlem. - Nem régóta - feleltem. - Még nem is láttalak itt azelőtt. És hogy tetszik a Sohamár Klub? Megvontam a vállam. - Egész jó. - Végigfuttattam a tekintetem a dekoráción: ha azzal akarták Poe sötét világát visszaadni, hogy néhány hollót festettek a falra, akkor nem igazán sikerült. - Én minden hétvégén idejárok, néha többször is egy héten. Nahát! Ki sem találtam volna. - Tudtad, hogy itt mindennap ilyen buli van? Naná, hogy tudtam. Az elmúlt héten én voltam az egyik ember, aki ideszállította az árut reggelente. Rácz intézte el nekem, hogy így lehessen, miután felvázoltam neki a helyzetet. Láttam, hogy mindennap milyen koszt kellett innen eltakarítani. Attól nem féltem, hogy va-

69 laki felismer, mert mindig a váltás után érkeztem. És ha ez nem is lenne elég, de folyton céges ruhát és sapkát viseltem, direkt több napos borostát hagytam az arcomon. Ellenben ma: frissen borotválva és jól öltözve. Viki, a gettó úriember! - Nem is gondoltam rá - feleltem. A nő elhomályosult tekintetét a VIP-helyiség felé fordította, kicsit hunyorított, mozdulatai lassúak és elnagyoltak lettek. Berúgott. - Nézd, ott van a polgármester! - Ja, láttam párszor a tévében - mondtam. - És élőben még sosem? - Nem. - Furcsa - nevetett föl -, pedig szinte minden nyilvános eseményen ott van. Igen, ÚjVárosban, gondoltam, de nem ÓVárosban. Kézfejemet ujjak cirógatták, körbe-körbe, egy másik kéz pedig az övemnél matatott. Meglepő, még egy italra sem hívtam meg. - Kezd ez a buli unalmassá válni, nem? - Teljesen igazad van. - Nem csinálunk valami mást? - Azt hiszem, próbált csábosan rám nézni, de az alkoholtól megereszkedtek a vonásai. Inkább undorodtam tőle, mint vonzódtam hozzá. - De, én elmegyek WC-re. - De visszajössz, igaz? - Naná, hogy visszajövök! Bementem a mellékhelyiségbe, és Odaálltam az egyik piszoárhoz, hogy vizeljek. Közben megvártam, hogy a bent tartózkodó két férfi kimenjen. Egy harmadik részeg, akinek sikerült annyit innia, hogy az egyik mosdókagylón támaszkodjon anélkül, hogy tudna bárhova is menni, nem igazán zavart. Miután végeztem, beléptem jobbról a harmadik WC-be, és magamra zártam az ajtót. Tompán dübörgött be kintről a zene, basszusa a talpam alatt rezgett. Fel kellett állnom a WC szélére, hogy elérjem a szellözőnyílást, a csavarokat már az első nap kitekertem belőle. Leszedtem róla a védőrácsot, és lecsúsztattam magam mellé a földre. Kivettem a nyílásból a kevlárruhámat, amibe bele voltak csomagolva a plazmaágyú és a kézifegyverem darabjai. Egy hétbe telt, mire mindezt sikerült ide becsempésznem. Termé- Nagymenő tőzsdecápák és gengszterek tündöklése és bukása, Verhoeven és Lars von Trier, a provokátor, Antal Nimród-interjú. A februári Filmvilág megéri az árát. Vedd meg, védd meg, 1%-kal támogasd! szetesen minden este biztonsági őrök őrzik a bejáratot, ráadásul át kell haladnia az embernek egy detektoron, amely teljesen átvilágítja, hogy nincs-e nála valamilyen veszélyes fegyver. Szerencsémre reggel ezt a szerkezetet kikapcsolják, és csak egy álmos őr ül az ajtó előtt, aki egy gyors pillantással végigmér, aztán int, hogy menjek tovább. Gyanítom, a mai este után ezen változtatni fognak. Alsóneműre vetkőztem, és hangosan fellélegeztem, ahogy a hüvös levegő a nedves bőrömet érte. Felkaptam magamra az egyberészes kevláröltözéket, amely a legtöbb lőfegyvertől megvéd. A legtöbbtől, de nem mindtől. Először a pisztolyomat raktam össze, és az övemre csatoltam egy tokba, aztán következett a plazmaágyú. Miután végeztem mindennel, kiléptem. A részeg férfi ugyanabban a pózban támasztotta a mosdókagylót, egy pillanatra megnézett magának a tükörben, nyögött egyet, aztán viszszahanyatlott. >

70 Először fel sem tűntem senkinek, a biztonsági őrök még nem vettek észre, a legtöbben pedig azt hitték, ez valami újfajta, menő öltözék. Megálltam a VIP-szobával szemben, rácéloztam, pont oda, ahol Kerékgyártó Katalin ült, és meghúztam a ravaszt. A plazmatöltet kicsapódott a fegyverből, neki az üvegfalnak, egy pillanatig úgy tűnt, hogy megolvasztja és berobbantja azt, de végül nem történt semmi. A töltet egyszerűen szétoszlott a felületen, láttam utána kékesen megcsillanni valamit rajta, de nem jöttem rá, hogy mi lehet az. Hát, ezt hívják úgy, hogy szopás. Az döbbentett meg a legjobban, hogy Katalint nem lepte meg igazán a támadás. A védelméért felelős csapat már közrefogta, az egyik ember finoman megérintette a vállát, hogy indulniuk kéne. De a nő nem mozdult, állt az üveg mögött, és kitartóan nézett engem. A tekintetünk összekapcsolódott, és nem is szakadt el egy jó darabig, pedig mellettem szépen lassan ráeszmélt a tömeg, hogy mi is történik. Valahonnan több nő és férfi egyszerre felkiáltott, néhányan elestek, és a kijárat felé szaladók letaposták őket. Az első lövedék kirobbantott egy jókora darabot mögöttem a bárpultból, gránittörmelék és faforgács záporozott a tarkómra. Reflexből visszatüzeltem bal felé, a töltetem a vállánál és a fejénél kapta el az őrt, felemelte a levegőbe, és nekicsapta a falnak, miközben leolvasztotta a húst a csontjairól. Hű, de nem szerettem volna, ha engem találnak el egy ilyennel. Visszanéztem az üvegfal felé, de addigra Katalin már eltűnt. Az egyik vendég megpróbált hősködni, felkapta az egyik bárszéket, és teljes erővel háton ütött vele, de a kevláron keresztül alig éreztem meg. A fegyverem tusával arcon ütöttem, hallottam, ahogy elreccsen valamelyik csontja az arcában, aztán elterült a földön. A ruhám fölfogta a következő golyót, de nekitántorogtam a pultnak, és fél térdre rogytam. Újra lőttem, most majdnem egyenesen: pont a törzsénél találtam el a férfit, a töltet majdnem félbevágta, csak a bordái és a gerince maradt épen azon a részen, amorf vérfolt fröccsent mögötte a falra. A kijárat felé siettem, amenynyire csak tudtam, de legalább egy bordám biztos eltörött. Egy kallantyúval átállítottam a plazmaágyúmat gyorstüzelőre, éppen időben, mert három új őr rontott be az ajtón. Kettőt közülük kapásból leszedtem, de a harmadik félregurult, és elvétettem. A kétszárnyú bejárati ajtó lerobbant a helyéről, és darabokban repült ki az utcára. A férfi a bal vállamon talált el a pisztolyával, amitől teljesen elernyedt a karom. A csípőmhöz szorítottam az ágyúmat, és úgy viszonoztam a tüzet, megszabadítva a lábaitól a támadómat. Teljesen elvesztettem az időérzékemet, nem tudtam, hány percem maradt, amíg kiérnek a hatóságok. Kirontottam az utcára, ahol egyetlen embert sem láttam. Mindenki elmenekült. Hallottam a távolból a szirénák vijjogását. Akkor az egyik sikátorból kifarolt egy fekete hibrid, sötétített szélvédővel. Nem lehettem biztos benne, hogy ő az, de akkor is rálőttem. Pont a kerekénél kaptam el, ami nem volt páncélozott, az autó megemelkedett egy pillanatra, kacsázott egy darabig, fölfutott a padkára, aztán kidöntött egy vasoszlopot. Újra meghúztam a ravaszt, az egyik hátsó ablak berobbant, a karosszéria kissé összeroncsolódott, de nagyobb kárt nem tettem benne. Észre sem vettem, hogy ketten is kiszálltak a kocsiból a másik oldalon, csak amikor az egyik találat a térdemet érte, és ripityára törte azt, a másik pedig a csípőmön talált el. A következő emlékképem, hogy még a betonon magamhoz térek egy pillanatra, és látom, ahogy alakok közelednek felém. 4 Árnyékok és tompa fények. Elmosódott körvonalak. Düh. Harag. Félelem. Minden olyan lassú és álomszerű, mintha a mozgásomat nem tudnám normálisan korrigálni. Beszélni sem vagyok képes, valami megakadályoz benne... valami van a torkomban és a számban. Azt hiszem, lebegek. Lebegek, amitől megnyugszom. Teljesen ellazulok. Ötletem sincsen, hogy hol vagyok. - Azt hiszem, kezd magához térni, asszonyom. - Már éppen itt az ideje. - Asszonyom, ha megengedi... - Persze, hogy megengedem, csak mondja már!

71 - Ennyi sérüléssel az is csoda, hogy nem halt meg. - Szóval csoda, azt mondja, csoda. És mi a helyzet a szuperfejlett orvosi technológiával? - Nyilván az is nagy százalékban közrejátszott, asszonyom. - Hát merem remélni, miután ennyi pénzt beleöltem. - Félreért, asszonyom. - Hát fejtse kü - Csupán annyit akartam mondani, hogy nagyon nagy benne a kitartás. - Nagyon helyes, mert szüksége is lesz rá. - Örrrágh - folytam bele én is a beszélgetésbe. Kerékgyártó Katalin felém fordult, és odalépett közvetlenül az ágyam mellé. Mosolygott, de ebből a mosolyból hiányzott mindenféle kedvesség és melegség. Két kék szeme olyan hidegen csillogott, hogy majdnem kirázott a hideg. - Mondott valamit, kedves... - ránézett a személyi kártyámra, és idegesen megrándult a szája széle - Chadlek Viktor? Egy ágyon feküdtem egy kisebb fehér szobában. A helyiségben tartózkodó másik alak fehér köpenyt viselt, és hozott nekem egy pohár vizet. Amikor egy hajtásra kiittam, akkor újra töltött nekem. Nem sokon múlt, hogy vissza nem öklendeztem az egészet. - Részemről a szerencse - mondtam. - És már szemtelen - rázta meg a fejét Katalin. - Pedig megmentettük az életét. - Gyanítom, hogy azért is maga a felelős, hogy ilyen állapotba kerültem. Katalin felkacagott. - Elvégre meg akart ölni, nem tudom, mégis mire számított. Csak úgy besétál a bárba, és dirr-durr meg csitt-csatt, és készen is van a dolog? - Mertem remélni, hogy ilyen egyszerű lesz - feleltem. Megpróbáltam felemelni a másik kezem, de észrevettem, hogy odabilincseltek az ágyhoz. Első a biztonság! - De tévedtem. Katalin biccentett, mire az orvos - én legalábbis annak gondoltam - odahozott neki egy széket. Helyet foglalt mellettem, két lábát keresztbe tette, állát megtámasztotta az ujjain. Úgy nézett ki, mint valami gyerek, aki cukorkára vár. - Miért nem az ajtóval próbálkozott? - kérdezte. - Azzal a páncélajtóval, amit két őr is védett? - kérdeztem vissza. - Áh - nevetett -, értem, értem. Csak vizsgáztatom. - Mire lelövöm a két őrt, és mire túljutok azon az ajtón... - Megvontam a vállam, hogy úgyis tudja a többit. - Azt is tudtam, hogy van egy titkos útvonal egy titkos bejárattal. Gondoltam, hogy azon keresztül érkeznek, csak azt nem tudtam kideríteni, hogy honnan indul. Az idővel volt a legtöbb gondom. - Hogy nem tudta, mikor fogok érkezni. - Pontosan. Biztosra akartam menni, ezért kellett a ruha és a plazmaágyú, mert még az őrök is ott voltak. - Ezért azt gondolta, hogy szétrobbantja az üveget - mosolygott Katalin. - Pontosan. Az egyértelmű volt, hogy golyóálló. - De az már nem, hogy egy plazmaágyúnak is ellenáll. - Közben ittam még egy pohár vizet, de azt már lassabban kortyolgattam el. - Én is ezt az utat választottam volna. Az üveget azért nem sikerült átlőnie, mert ugyanaz a technológia védi, ami ÚjVárost is. Ha ez megnyugtatja, soha nem sikerült volna abba a szobába bejutnia. - Jó tudni - feleltem. - Persze ha a főbejáraton jövök, mint mindenki más, és azt is tudja, hogy pontosan mikor... - Akkor akár kint az utcán is elkaphattam volna. - Így van. - Széttárta a karját. - De jól szervezik a védelmemet. Sokat fizetek érte. Hirtelen eszembe jutott valami. - A maga kocsiját lőttem meg egyáltalán? - A fenéket! Az a polgármesteré volt, fejvesztve menekült, hiába magyaráztam neki, hogy a szoba teljesen biztonságos. A páncélozott kocsijával csak a figyelmet vonja magára. És igazam is lett. Szabad kezemmel megdörzsöltem a homlokomat, aztán meghökkenve néztem Katalinra. >

72 - Akkor most mindenki azt hiszi, hogy én... - Hogy maga a polgármestert akarta megölni. - Gondolom, ezzel nem én lettem az év embere. Kerékgyártó Katalin megvonta a vállát. - Hát nem éppen. - De maga - mutattam rá -, maga honnan tudta meg, hogy nem így volt? - Mindent a maga idejében - érkezett a kitérő válasz. - És miért nem ölt még meg? Láttam, hogy a kérdésemmel kizökkentettem az addigi nyugodt stílusából. Megigazította kosztümjének hajtókáját, majd láthatatlan szöszöket szedegetett le a combjáról. - Először is, mert nem vagyok gyilkos... - kezdte. - Na és másodszor? - vágtam közbe. Szúrós tekintettel meredt rám. - És mert terveim vannak magával. - Mikor észrevette, hogy a szemöldököm a homlokomra szalad, elmosolyodott. Megint a régi volt: nyugodt, mindent tudó, sejtelmes. - Holnap sétálni megyünk. Kiderült, hogy abban az épületben vagyok, amit egy héten keresztül figyeltem, és ahova annyira, de annyira szerettem volna bejutni, de valahogy az előtérben lévő információs számítógépnél sohasem sikerült beljebb érnem. Onnan mehet az ember egy rövid gyárlátogatásra vagy bizonyos időszakokban munkafelvételre, de a szerencse nem nekem kedvezett: éppen nem bővítették a munkásállományukat. Gyanítottam, hogy még Rácz sem tudta volna elintézni, hogy felvegyenek ide. Kívülről az épület nagynak látszott, de csak bent sétálva döbbentem rá, hogy milyen hatalmas is valójában. Mert a Déli Oxigén Központnak voltak telephelyei a város különböző pontjain - így tudta biztosítani a folyamatos oxigénellátást egyenletesen a Burkon belül -, de valójában a legnagyobb része a helynek a föld alatt helyezkedett el. Csak ámultam, amikor a lifttel haladtunk lefelé, és a szintek egészen száztízenkettőig voltak számozva. Amikor a liftajtó szisszenve kinyílt, hosszú folyósóra léptünk ki. Sokáig fehér falak között haladtunk. Egy kicsit még sántítottam a bal lábamra, nem tudtam, mennyi ideig voltam eszméletlen, de azt igen, az is csoda, hogy így tudok járni. Katalin észrevette, hogy a lábamat nézem, és megszólalt: - Két hétig feküdt a gyógyító folyadékban. - Hogy miben? - Ez a dolog még kísérleti státuszban van, és csak nálunk alkalmazzák, de elég jól beválik, ahogy látja. Ez egy olyan folyadék, amely roppant módon meggyorsítja a gyógyulási folyamatot. De azért csodákra nem képes: soha nem fog úgy járni, mint régen. - Nem gond, úgysem volt erősségem a futás - mondtam. Felém fordult, és megálltunk. Azon gondolkoztam, hogy mennyire lenne könnyű elkapni a nyakát és megfojtani. Hiába szállt el a legtöbb erőm, egy nővel még csak elbántam volna. Észrevettem, hogy gúnyosan mosolyog. - Tudom, mi jár a fejében. - Valóban? - Mi haszna lenne már belőle, ha megölne? Gondolja, hogy könnyebb innen kijutni, mint bejutni? És mi garantálja majd, hogy megkapja az ígért fizetségét? - Várt, hogy mondjak valamit, de én makacsul hallgattam. - Jöjjön, mutatok valamit! Egy zárt fémajtóig sétáltunk, melyet Katalin egy számkombinációval és egy hangazonosítóval nyitott ki. Egy apró szobába jutottunk, amit újabb ajtó zárt le, de ezt már csak szimplán egy kilincs lenyomásával tárta fel, nekem pedig tátva maradt a szám. - Amit most mutatok, azt idegen ember nem látta még. Sem megrendelők, sem üzlettársak - mondta. - Ez a déli részleg szíve. Sosem hittem volna, hogy egyszer ilyen élményben lesz részem. Sohasem éreztem még ilyen friss levegőt, nem tudtam betelni vele, olyan mélyeket lélegeztem, amekkorát a tüdőm csak engedett. Egy őserdőben voltunk, melyet középen egy keskeny járda szelt ketté. Meg akartam érinteni az egyik zöld növényt a közelemben, de visszarántottam a kezem. Katalinra néztem, hogy szabad-e, aki bólintott. Nedves >

73

74 levélen húztam végig az ujjaimat, megnyalva őket édesvíz jutott a számba. Fölfelé néztem, a lámpáktól nem láttam a mennyezetet, de azt igen, hogy sok fa több tíz méter magasba nyúlik. Próbáltam megállapítani, hogy mekkora is valójában a hely, de onnan úgy tűnt, mintha végtelen lenne. - Ez a hely egyszerűen... varázslatos - ámultam. - Igen, valóban az. - Én még csak képeken láttam ilyet. Meg műnövényeket. - Katalin elindult a járdán, én pedig kissé bicegve követtem, miközben próbáltam felfogni a varázslatos látványt. Egyszer megálltam, hogy megszagoljak egy virágot - azt hiszem, egy orchidea volt az -, de nem éreztem semmilyen illatot. - Olyan... zöld itt minden. - Ez csak az A-szektor - mondta erre. - Az utolsó a H-szektor. Nem tudom, mennyi ideig mentünk, de a ruhám tiszta víz lett a magas páratartalomtól meg az izzadságtól. Lihegtem, mire egy újabb ajtóhoz értünk. - Most jön csak a lényeg - nyitott be rajta Katalin. Járdákkal szabdalt termőföldeket láttam, mindenfele zöldségek nőttek. - Ezek... - Ezek eredeti zöldségek, rendes magokból, amik rendes földben nőttek - mondta. A következő teremben gyümölcsfák között találtam magam. Felismertem ott egy alma-, szilva- és egy körtefát is. Ha csak rájuk néztem, összefutott a nyál a számban. Katalin odasétált az egyik körtefához, és leszakított róla egy körtét. Odajött hozzám, és a kezembe nyomta. - Csak tessék - noszogatott. - Kóstolja meg! Beleharaptam, de alig nyeltem le az első falatot, újabb került a számba. Nem érdekelt, hogy a leve lecsorog az államon egészen a mellkasomig, megettem az egészet néhány másodperc alatt. Soha életemben nem kóstoltam még ilyen finomat, olyat, ami ennyire természetes módon édes volt. Sóvárogtam egy újabbért. - Milyen volt? - kérdezte mosolyogva. - Mennyei. - Egy kicsit elszégyelltem magam. - Még sohasem ettem körtét - vallottam be. - Semmilyet sem. - És ez csak az egyik a tizenöt termünk közül. - Még sohasem hallottam róla, hogy ÚjVárosban nem klónozott gyümölcsöket és zöldségeket lehet kapni - mondtam. - Mit gondol, hány ember tudná ezeket megfizetni? Megvontam a vállam. - Nem tudom. - Elárulhatom önnek: nagyon-nagyon kevesen. Fogalma sincs arról, hogy mekkora értéket is falt fel alig egy perce néhány pillanat alatt, és nem azért mondom, hogy felrójam, mert nem sajnáltam magától. De ezek a gyümölcsök és zöldségek az egész világon keresett termékek, mondanom sem kell, hogy hiánycikkek, mert nem mindenki rendelkezik a megfelelő technológiával, és nem mindenki képes a megfelelő minőséget előállítani. Ezek itt mind első osztályú gyümölcsök - mutatott körbe. - Egytől egyig. - Bámulatos - csodálkoztam őszintén. Katalin látva ezt, mosolyogva bólintott, nyilván úgy érezte, hogy elismerem a munkáját. És hát, végül is, igaza volt. - Kezdetben a cég minden figyelmét a város oxigénellátására fordította, de aztán ahogy telt az idő, egyre több fát sikerült elültetnünk a Burkon belül, egyre több helyen maradt meg a fű, sikerült elérnünk, hogy az összes benzines kocsit betiltsuk, hogy az emberek odafigyeljenek a környezetükre. És hát - tárta szét a karját - a város szinte önfenntartóvá vált. Már nincs szüksége arra, hogy folyamatosan oxigénnel lássuk el. - De erről az embereknek persze nem kell tudniuk - jegyeztem meg. Kissé oldalra döntötte a fejét, és az egyik kezét csípőre tette. - Nem. Nem feltétlenül. A város fizet nekünk, amit az itt élő embereken hajt be adó formájában. Ha mi nem lettünk volna, maguk sem lennének itt. - Arról az adóról beszél, amit a Burkon kívül is megfizettetnek az emberekkel - emeltem fel a hangom. Katalin védekezően feltartotta a kezét. - Tudom, hogy ez egy kényes téma - mondta. - Kérdezek valamit: melyik volt előbb, ÓVáros vagy ÚjVáros?

75 - Beugratós kérdés. ÚjVáros magja előbb itt volt, de aztán jött valaki, és húzott egy határvonalat, hogy innen legyen jó élet. És a többi ember a Burkon kívül rekedt. Katalin szomorúan ingatta a fejét. - Látja, ez nem igaz. Amikor a Burok-technológia megvalósult, először NeoBudán, majd később itt is, az összes itt élő embert magába fogadta. Biztosíthatom, hogy egyetlen ház sem maradt ki a lakóival együtt. Azok a házak és épületek, melyekben ön is él, mind a technológia után épültek. Olyan emberek szorultak oda, akik nem tudták a Burkon belül fenntartani magukat. - Hazudik! - Ugyan, miért hazudnék? Nehéz elképzelni, hogy az őseim mindenkinek jót akartak? - Egy kicsit - mutattam közben a hüvelykés mutatóujjammal, hogy mennyire. - Persze, lehet hibáztatni minket is. Hogy nem mértük föl, hogy minden ember meg tudja-e majd fizetni a technológiát, hogy hány és hány ember fogja elveszíteni a munkáját a közeljövőben. Hogy törvény fogja szabályozni azt, hogy a lakással nem rendelkezőket kitoloncolják a Burkon kívülre, és majd büszkén verik miatta a mellüket, hogy nullára csökkentették a hajléktalanságot. - És valahogy ÓVárosban már senki nem foglalkozik azzal, ha valaki az utcára kerül. Visszaértünk ugyanarra a folyosóra, ahonnan elindultunk - vagy egy másikra, ami ugyanúgy nézett ki, mint az előző -, és Katalin a liftnél megnyomta a hívógombot. Most fölfelé mentünk néhány emeletet, majd egy olyan ajtónál léptünk ki, amelyet két fegyveres őr őrzött. - Az irodám - mondta magyarázatképpen, és beinvitált maga után. A szobából nélkülözték a különböző technikai újdonságokat, csak egy apró személyi hívót láttam a szemközti falnál álló íróasztalon. És könyveket, rengeteg könyvet a többi falnál lévő roskadásig megpakolt polcokon. - Akkor minek azok a nagy termek? - kérdeztem. - Parancsol? - Azt mondta, nincs szükség annyi oxigénre, mint régen. Minek azok a nagy termek? - Áh, jogos a kérdés. Tartalékolunk, ilyen egyszerű. Sosem lehet tudni, milyen ostobaságot követnek el újra és újra az emberek. Odaléptem az egyik polchoz, és végighúztam a könyvgerinceken az ujjam. - Egy vagyon - mondtam. - Az bizony. - Utoljára az iskolában láttam papírból készült könyvet. Egy mintapéldány volt, amit körbeadtak az osztályban, hogy lássuk, milyen. Emlékszem, később valaki ellopta, és felgyújtotta az udvaron. Sosem találták meg, hogy ki tette. Katalin leült az asztala mögé, ujjait összekulcsolta. - Olaszországban az összes könyvet elégették, tudta? - Igen, tanultunk róla. Volt ott valami egy új vallással... - Pontosan, miután képesek voltunk majdnem az összes fát elpusztítani, miután a szakadék szélére kerültünk, valaki kitalálta, hogy a könyvek, mivel fából készültek, gonoszak. És az összeset elégették. Szerencsére itt nem. Levettem egy Karinthy Frigyes-kötetet a polcról, és belelapozgattam. Magamon éreztem Katalin tekintetét, de nem szóltam semmit. Nem, amíg nem volt hajlandó végre elmondani, hogy miért gyógyított meg, és hogy miért mutatott meg nekem ennyi dolgot. Én próbáltam olvasni, de a mondatok összefolytak a szemem előtt. Ő bőszen hallgatott, és kitartóan nézett engem. Aztán egyszer csak nyílt az ajtó, és egy fiatal, feltűnően csinos nő lépett be rajta. Biccentett nekem, én pedig csodálkozva kapkodtam a tekintetem Katalin és őközötte. - Viktor, hadd mutassam be önnek Rácz Vivient! Az arcát vizslatva ismerősnek tűntek a vonásai. Rácz Dávid lánya állt előttem. Dermedten álltam. Egyik kezemet - amelyikben a könyvet tartottam - leejtettem magam mellé, a másikkal megtámaszkodtam egy polcban. - Ez valami rossz vicc? - kérdeztem. - Nem az - felelte Rácz Vivien, a hangja feltűnően magas volt és dallamos, mintha folya- >

76 matosan énekelne. - Láttalak téged aznap este az apámnál. Tegezett. Őt tegeztem, Katalint meg magáztam. Még a végén összekavarodom. - Remek - mondtam. - Na és? Megvonta a vállát, és megtámasztotta a fenekét az asztalnál. Katalin mereven ült a bőrszékén, amiért egy vagyont fizethetett, de közben somolygott. Biztos tetszett neki a műsor. - Figyeltelek. Figyeltelek, miközben te Katát próbáltad figyelni. - Katát? - fordultam Katalin felé, de ő továbbra is csak Vivienre szegezte a tekintetét. - Tudtad, hogy sehova nem megy helikopterrel? -He? - Az csak elterelés. A legtöbbször kocsival hagyja el az épületet egyedül vagy maximum egy testőrrel. - Katalinra néztem, aki alig láthatóan bólintott egyet, hogy igaz a dolog. - Sőt, a legtöbbször hozzá jönnek: a helikopter elmegy, felveszi az ügyfelet, és idehozza. - Ennél az épületnél nincs biztonságosabb terület a számomra - tette hozzá Katalin. - Szóval, ha fogtam volna egy rakétavetőt, és... - Akkor sem sikerült volna - szakított félbe Vivien. - Mármint lelőni a gépet, van benne elhárító berendezés. - Gondoltam - bólintottam -, ezért nem is próbáltam meg. Mert ha megpróbálom, és nem sikerül, akkor már felhívom magamra a figyelmet. - Megráztam a fejemet, mintha csak a sok kavargó gondolatot akartam volna eltüntetni. Visszaraktam a polcra a Karinthy-kötetet - megakadt a címén a szemem, az Utazás a koponyám körül volt az -, mert a tenyerem idegesítően izzadni kezdett, és attól féltem, hogy hamarosan a földre ejtem. - Várjunk csak egy kicsit! A kurva életbe bele! Csevegünk itt, mint három jó barát. Maga - böktem Katalinra - megmutatja a birodalmát, megkóstoltatja velem a méregdrága gyümölcseit, úgy bánik velem, mintha nem akartam volna megölni. Te meg - szegeződött most a mutatóujjam Vivienre - úgy csinálsz, mintha nem az apád bérelt volna fel, hogy megvédjem a bátyád és a te seggedet. - Megkérem, hogy próbáljon megnyugodni! - szólt Katalin. - Kurvára nem akarok megnyugodni! - ordítottam. Bejött kintről az egyik őr, és odaállt elém. Pont egy fejjel magasodott fölém. - Mit szeretnél, nagyfiú? - kérdeztem tőle. Megpróbálta megfogni az egyik vállam - gondolom, le akart ültetni, vagy valami hasonló -, de mielőtt hozzám érhetett volna, elkaptam a kezét, kifordítottam, és csavartam egyet rajta addig, amíg nem reccsent. Erre aztán befutott a másik őr is, és fegyvert szegezett rám. - Állj! - kiáltott ellentmondást nem tűrő hangon Katalin. - Elég legyen! Én zihálva vettem a levegőt, nem azért, mert elfáradtam, hanem mert nagyon dühös lettem. Katalin intett egyet a fejével, mire a később berohanó őr kivitte azt, amelyiknek eltörtem a karját. Végül mind a hárman leültünk egy kisebb körben, szabályosan elmerültem a fotelban, amelyben helyet foglaltam. Hasogatott a fejem a sok kavargó gondolattól, mutató- és hüvelykujjam közé csíptem az orrnyergemet, és elkeseredetten masszírozni kezdtem. Csönd telepedett közénk, valahol egy ventilátor zümmögött halkan. - Kardos Viktor - szólalt meg egyszer csak Vivien, én pedig felkaptam a fejem a nevem hallatán. - Született október 17-én ÓVárosban, az anyja szülés közben elhalálozik, az apja ezután elhagyja a kórházat, és soha többet nem hallanak felőle. Ugyanazon az estén tűz üt ki egy nem túl távoli, kétes hírű kocsmában, a Friss Levegőben, tizenketten halnak meg. Több azonosítatlan holttest marad az eset után, valószínű, hogy az apja is - Kardos Gergő - köztük volt. - Vivien tárgyilagosan olvasta fel az életem történetét a kézi számítógépéről. - Az iskolában kitűnik az intelligenciájával, irodalomból, matematikából és csillagászatból is egyaránt jeleskedik. A tanárai kivételes tehetségű gyereknek tartják, egytől egyig úgy gondolják, hogy sokra fogja még vinni. Tizennégy évesen aztán a jegyei rohamosan romlani kezdenek, kimaradozik, nem jár be rendesen az órákra. Rossz társaságba keveredik, több rablásban is gyanúsított, de végül mindegyiket megússza. Hírnevet azzal szerez, hogy a kocsmákban bárkivel kiáll

77 szkanderozni. Több rendőrségi eljárás is indul ellene súlyos testi sértés miatt, volt, hogy egy hónapban hét könyököt is eltört szkanderozás közben. Később pénzbehajtóként... - Elég lesz - mondtam szinte suttogva, de ez is elég volt, hogy megakasszam Vivient. - Mit akarnak tőlem? - Egy munkát ajánlanék - hajolt előre a foteljében Katalin. - Munkát? - kérdeztem. - Mégis mit? Öljem meg Rácz Dávidot? - Nem - rázta meg a fejét a nő -, még véletlenül sem. Sőt, kifejezetten megkérném rá, hogy hagyja életben. De előbb beszéljünk a fizetségéről! - Megduplázza, amit Rácz adott volna? Hát megmondhatom magának... - Fújjon egy nagyot! - mondta Katalin. - Tessék? - Rajta! Fújjon egy nagyot! - Megtettem, amit kért, de először nem értettem. De aztán leesett: beszívtam és kifújtam sokszor, és meglepve tapasztaltam, hogy egyáltalán nem zörög a tüdőm. Eltátottam a számat. - Ez az előleg. A folyadék rendbe hozta a tüdejét. - A lábait keresztbe rakta, és összekulcsolta előtte a két kezét. - A fizetsége pedig két új élet. - Kettő? - Igen, kettő. A magáé és kislányé, akit a konténerházaknál szokott látogatni. Azt, akit állítólag vízbe fojtott. Fáradtan beletúrtam a hajamba, és nagyot sóhajtottam. Mosolyogtam. - Maguk aztán mindent tudnak. - Igyekszünk - mondta Vivien. - Svájc. Mit szól hozzá? - kérdezte Katalin. - Svájc? Az mondják, oda lehetetlen emigrálni, senkit nem engednek be. Úgy hallottam, legalább olyan nehéz letelepedni oda, mint ÓVárosból ÚjVárosba - villantottam egy ragadozó vigyort felé. - Most hallgasson! Hallgassa meg, amit Vivi akar mondani magának, és döntsön utána! Keresztbefontam a mellkasom előtt a két karomat, és egyetlen kérdés nélkül végighallgattam Vivient. Végül bólintottam. - És ha hiszek is neki, miből gondolták, hogy elvállalom? - Bíztunk magában - jelentette ki egyszerűen Katalin. 5 Az egyszerűség kedvéért becsöngettem, bár nem lett volna nehéz átjutnom a betonfalon. Utána száz méter futás és egy egyszerű faajtó. Sima ügy. De nem voltam a rombolás híve, gondoltam, csak beengednek. Belenéztem a felvillanó kamerába a kapu mellett, aztán vártam, hogy kinyissák nekem. Több percig álltam még ott, és azt hittem, hogy tényleg másznom kell, amikor egyszer csak kitárult előttem a vaskapu. A járdát, amely az ajtóig fölvezetett, kétoldalt fűpázsit szegélyezte, láttam még ott egy tölgy- és egy bükkfát, amit nem vettem észre, amikor először itt jártam. A házban előttem egy ablakban villany gyúlt, megvilágítva a lépcsőt, mely hosszú árnyékot vetett a betonra. Nem sokkal később egy alak állt az ajtóban, csak a sziluettjét vehettem ki a fényben, de széles vállából tudtam, hogy csak Igor lehet az. Igor: ezt az elcseszett nevet... Miközben felé tartottam, végig Vivien szavai visszhangzottak a fejemben. Őszintén beszélt, éreztem, nem a könnybe lábadó szeméből, nem azért, mert egyszer meg kellett állnia, mert elsírta magát. Egyszerűen biztos voltam benne. És apám végig tudott róla". Már csak tizenöt méter választott el tőle. Várj még, mondtam magamban. Várj még! Még tizenöt méter. Először tizenkét évesen történt meg. Tudod, mi volt a legfurcsább? Hogy nem volt semmi előzménye. Nem voltak gyanús pillantások, sem félreérthető érintések, egyszerűen semmi." Még nyolc méter; lassan cselekednem kellett. Nem húzhattam semmilyen védőruhát, ami eléggé megnehezítette a dolgomat. Nem remegett a lábam, de a halántékomon kitartóan lüktetett egy ér. Lassan félni kezdtem otthon. Rettegtem, hogy mikor történik meg legközelebb. A legváratlanabb pillanatokban lopózott mögém, vagy a sötétben várt rám, az ágyban vagy a fotelban. Olyan volt, mint egy ragadozó" Három méternél előrántottam a pisztolyomat, és tüzeltem háromszor. A hangtompító miatt csak halk pisszenések voltak az éjszakában. Mind a három lövedék a szemközti falba fú- >

78 ródott, miközben Igor balra hajolt, leugrott a lépcsőről, és eliszkolt a sötétbe. Még egy golyót eresztettem utána, de nem tartottam valószínűnek, hogy eltaláltam. Jó hír: a nyitott ajtón keresztül minden akadály nélkül bejuthattam a házba. Rossz hír: ez a faszi kurva gyors volt. Sokkal gyorsabb, mint amire számítottam, pedig még fel is készítettek rá. A nyílt terep és a rossz látási viszonyok nem nekem kedveztek. Berohantam az előtérbe, becsaptam magam mögött az ajtót, és a falon lévő kapcsolóval bezártam. Hallottam, ahogy a reteszek a helyükre kattannak. Megfordultam a fegyveremet előre szegezve, valami tompán döngött mögöttem, az ajtókeret körül vakolat hullott le, fojtó porfelhő ülte meg a levegőt. A fal mellé lapultam, úgy mentem el a következő helyiségig, végig félhomály uralkodott, a lakásban lévő berendezéseket elhomályosult, torz formában láttam csak. A nappaliban a kandallóban műtűz lobogott, majdnem visszaadva az eredeti hatását. Átfutottam rajta kissé meggörnyedve és behúzott nyakkal - egy folyosóra érkeztem. Odaosontam az egyik végébe, közben hátra- hátrapillantva, és Rácz Dávid szobájához értem. - Ki az? Ki van ott? - kérdezte az ágyából, a ráterített, gyűrött takaró súlyosnak tűnt rajta, akár az ólom, mintha groteszkül vékony kezével meg sem tudná mozdítani. Behúztam az ajtót, és a másik irányba mentem. A konyhában a hűtő monoton, halk hangon zúgott. A mosogató egy konyhapultban folytatódott, minden olyan makulátlanul tisztának és rendesnek tűnt, mintha soha nem is használták volna ezt a helyet. Legalábbis főzésre biztos, hogy nem. Eddig nem vettem észre sehol egy olyan részt, ahol Igor bejuthatott volna. És apám végig tudott róla. Illetve nem végig, de amikor egyszer összeszedtem a bátorságomat, és zokogva elmondtam neki, nem látszott meglepettnek. Olyan hideg szemekkel nézett rám, mint addig még soha. Erről még egyszer nem akarok hallani!, mondta. Soha többet ne beszélj erről! Elkapta a karomat, és olyan erővel szorította meg, hogy azt hittem, eltöri. Különben..., mondta, de nem kellett befejeznie, úgyis tudtam, hogy mire gondol. Szemrebbenés nélkül törte volna el a nyakam, és nem azért, mert engem nem szeretett. Persze, hogy szeretett, egyszerűen csak a bátyám volt a mindene. És ha valami fenyegette azt, hogy valójában normális, akkor azért ölni volt képes." Hirtelen berobbant a konyhaablak, és Igor vetődött be rajta. Kétszer tüzeltem, mire a közelembe ért, akkor ugrottam, és átgurultam az asztalon. Fogtam, és ráborítottam, de ő egyetlen rúgással kettétörte. Ez elég volt nekem ahhoz, hogy a folyosóra hátráljak. Olyan gyorsan lépkedtem hátrafelé, amenynyire csak tudtam, anélkül, hogy elbotlottam volna valamiben. Felbukkant előttem, sötéten és félelmetesen, akár valami horrorfilm szereplője. Egyszer térdkalácson lőttem, kétszer mellkason, és még egyszer fejbe. Bőr- és húscafatok repkedtek szanaszét a levegőben. Ez nem állította meg, de lelassította. A nappaliban aztán elakadt a lábam a szőnyegben, és a fenekemre ültem. Éppen feltápászkodtam, amikor utolért, a következő találatom a vállát érte, kiszakítva egy jókora darabot belőle; króm csillant a műtűz fényében. Elkapta a karomat, és kicsavarta belőle a pisztolyt, ami a szőnyegen puffant. Kétszer villámgyorsan arcon ütöttem, de azon nyomban meg is bántam, mert elviselhetetlen fájdalom hasított a kezembe. Torkon ragadt, amitől rögtön könnybe lábadt a szemem. Fölnéztem az arcába, szája torz vigyorra húzódott, a lövedékem lenyúzta a bőrt bal oldalon a homlokáról, kilátszott alóla a fényes acélkoponyája. Lassan szorította össze vasmarkát, én pedig kezdtem az eszméletemet veszteni. Arra gondoltam, amiket Vivien mondott nekem. Arra, hogyan kért meg erre. Azt hiszem, ő kért úgy először, mint ember, és nem, mint személytelen munkaadó. Eszembe jutott, hogy néztek egymásra csak néhány pillanatra, meg az, ahogy elmesélték, hogyan ismerkedtek meg egy bárban. Nem viselkedtek előttem feltűnően, de néhány érintésből tudni lehetett, hogy szerelmesek egymásba. Katalin ott ült Vivien mellett, míg az beszélt, és sokszor vigasztalta közben.

79 - Túl sokat ugrálsz, halott ember - mondta Igor. Vadul kerestem valamit mind a két kezemmel, míg végül rátaláltam a piszkavasra. Magamban hálálkodtam annak, aki kitalálta, hogy a műtűzhöz kell piszkavas is. Fölfelé szúrtam vele kétszer, és másodszor egy olyan pontot találtam el az álla alatt, amitől szikrák robbantak a szemében. A szorítása enyhült, és én végre levegőhöz jutottam. Kihúztam a vasat, minden erőmet összeszedtem, és újra szúrtam. Igor lépett egyet hátra, aztán összeesett, a tárgy ferdén meredt ki az álla alól. Kimentem a konyhába, és kerestem egy kis kést. Szerencsére jól megélezték, a tisztaságából ítélve ezt sem használták soha. Igor hanyatt feküdt a padlón, így meg kellett fordítanom. A tarkójánál felvágtam a bőrt, és lenyúztam a nyakáról. A kezem kissé véres lett, de nem olyan vészesen. Ha nyelnem kellett, úgy éreztem, hogy ezernyi tű szaggatja a torkom, dühösen krákogtam, de az sem segített túl sokat. A memóriacsip pont ott volt, ahol Katalin mondta. Kihúztam, és elraktam a zsebembe. A sarokvasak nyikorogtak, amikor kinyitottam Rácz szobájának az ajtaját. Először észre sem vettem, hogy nincs az ágyában, amikor pedig föleszméltem, már késő volt. Hátulról sújtott le, éles fájdalom lobbant a fejemben, egy darabig nem láttam mást, csak fehér foltokat. Mire elkaptam a botot, amivel megütött, még egyet sózott a lábamra, de abban már semmi erő nem maradt. Kitéptem a kezéből, és a földre hajítottam; becsúszott az ágy alá. - Mert a holtak gyorsan járnak - motyogta az orra alatt. - Hogy mi? - Semmi. - Szánalmasan festett, ahogy ott állt a falnál. Csak egy fehér trikó és egy alsónadrág volt rajta. Ezekre is ráfért volna már egy mosás. Remegett a lába. - Elbasztad, Viki. - Ó, valóban? Beszélhetünk arról, hogy ki és mit baszott el. - Megbíztalak, és te nem teljesítetted. Megvontam a vállam, mutatóujjammal megböktem a mellkasát. - Én megtettem mindent. De tényleg. Már halottnak kéne lennem, de nem úgy alakult. - Erre most ellennem fordulsz - nevetett gúnyosan. - Hát remek! Azt hittem, legalább valamennyi becsület van benned. - Pontosan a becsület miatt vagyok itt. - A becsület miatt? - kérdezte. - Igen. Nem mondom, hogy sok választásom volt, de Kerékgyártó Katalin nem gyilkos. Elmeséltek nekem a lányoddal egy történetet, egészen érdekes volt. Egy darabig csak bámult rám, és láttam a tekintetén, nem igazán érti, miről is van szó. Aztán a térde megrogyott, és neki kellett dőlnie a falnak. Kezét arcába temette, már-már megjátszottnak tűnt a jelenet. - Dávid rendes fiú - mondta. - Tényleg? - Igen. - Mert abból, amit elmeséltek nekem, inkább tűnik egy szociopatának. - Ne mondd ezt! - gyengült el a hangja. - Megerőszakolta a tizenkét éves húgát. - Ne mondd ezt, hallod?! - ordította. Most már az egész testében remegett, szája szegletében egy nyálcsepp indult útnak. - Fogd be azt a kibaszott pofád! - No, lám csak! - mosolyogtam. - Keserű az igazság. - Nem tudsz te semmit. Csak egy bugris óvárosi vagy, semmi több. - De te sem vagy semmivel jobb nálam, csak pénzed van, és megvetted, hogy itt lakhass. Miért nem hív fel sohasem a lányod, hmm? Miért nem akar találkozni veled? Hirtelen lejjebb húzta a trikóját, szabaddá téve a mellkasát. - Tessék, tedd meg végre! Ölj meg, essünk túl rajta! - Nem akarlak megölni, Rácz. Ezen aztán meglepődött. - Nem? - kérdezte. - Nem - feleltem. - Miért nem? Ott hagytam, és kisétáltam először a szobából, majd a házból, hadd rágódjon magában. Ha megtalálja Igort, és látja, hogy mit tettem vele, úgyis összerakja a képet. Katalin azt mondta, borsos áron vette a robotot, amitől nevetnem kellett. Szó szerint Igor volt az életbiztosítása, >

80 ,FRITSI PÉTER 1989-ben született szerző, Komlón él. Novellái, interjúi jelentek meg online és nyomtatásban, publikált többek közt a hazai Prae és a szlovákiai Szőrös Kő nevű irodalmi lapokban, 2008-ban pedig napvilágot látott egy önálló kötete is, Alexis Bramhook álnéven, a Harc Atlantiszért. Ez a fantasztikus kalandregény párhuzamos világokba ragadja magával komlói hőseit. A szerző nagy rajongója Christopher Moore és (a korai) Stephen King műveinek. ő védte meg, ápolta, és benne rejtette el az adatokat, amiket fel lehetett használni ellene. Az összes terhelő bizonyíték rajta volt. Az éjszakai levegő hideg volt, nekem mégis kifejezetten jólesett. Zsebre dugott kézzel ballagtam el addig a helyig, ahol a kocsimat hagytam. Beszálltam, és elhajtottam Katalinhoz és Vivienhez. - Készen állnak? - kérdezte Katalin. - Igen - feleltem. Azon a reptéren álltunk, ahonnan a siklókat indították útnak. Ha kinéztem az ablakon, mindenhol repülőgépeket láttam, motorjuk zúgásától remegett alattam a padló. Dóri az egyik édességboltnál lebzselt, és már egy szatyornyi édességet összeválogatott. Az eladó mindenhova követte, és egyre csak újabb dolgokat ajánlgatott neki. - Ha így folytatja, felvásárolja az egész boltot - mondta Katalin. - Azt sem bánom. - Tíz perc múlva indul a siklójuk. - Nem kellett volna ezért magángépet bérelni - legyintettem. - Azt akarom, hogy egészen biztosan odaérjenek. Dóri leült egy padra tőlünk nem meszsze, és ott nézte át az édességeket. Felbontott valamilyen csokoládét, és azt kezdte el majszolni. - Hogy tetszett neki a főváros? - Már egészen megszokta. Sok múzeumba elmentünk együtt, könyvtárba is járt olvasni. - Na, és mit gondol, tetszeni fog neki az új hely? - A svájci hegyek - mondtam. - Mégis kinek ne tetszenének? Klári hiányzik neki, régóta éltek már együtt, én vittem már jó pár éve Dórit hozzá. De mindannyian egyetértettünk abban, hogy így jobb lesz. - Még pár perc, és fel kell szállniuk - nézett az órára. - Mi a helyzet Ráczcal? - Nem sokkal a maga látogatása után egy kétségbeesett hívást intézett a fiához. Ha minden jól megy, akkor hamarosan haza fog jönni. - Akkor bevált a terv - bólintottam. Ifjabb Rácz Dávidot, amíg a Holdbázison tartózkodik, lehetetlen elérni, odáig még Katalin keze sem ért el, de ha egyszer hazajön... - Úgy néz ki. - És mit fognak vele csinálni? - kérdeztem. - Mondtam már, Viktor, nem vagyok gyilkos. Ha tudjuk, akkor valamilyen oknál fogva bíróság elé állítjuk. Ha meg nem... Nem tudom! Őszintén szólva, fogalmam sincs, de a mikrocsip, amit megszerzett, nagyon sok adatot tartalmaz. A technikusaim most is vizsgálják és elemzik őket, valószínű, hogy találnak rajta dolgokat. Kitalálunk valamit, ne aggódjon! Katalin kikísért minket egészen a siklóig, Dóri közben végig csacsogott, és a kezemet fogta. A motorokat beindították, a zúgástól már nem hallottuk egymást. Egy kézfogással elköszönt tőlem, Dórinak pedig puszit nyomott az arcára, és meg is ölelte. A siklóból még egyszer visszanéztem, és láttam, hogy mosolyogva integet. A gép egy finom rezgéssel megugrott alattunk, miután helyet foglaltunk, és megkezdtük utunkat Svájc felé. Dóri a kézi számítógépén valamilyen könyvet olvasott. Én hátradőltem az ülésemben, és nemsokára elnyomott az álom.

81

82 EMBERI TÉNYEZŐ MIT KAPUNK, ha vesszük a krimisorozatok legjobb elemeit, és hozzáadunk egy szép lassan a technológiai szingularitás korába lépő világot, és készítünk ebből a receptből egy sorozatot? Az Almost Humant, azaz az Emberi tényezőt, amihez hasonlót még nem láttunk - de február 20-tól a V1ASAT3 műsorán nyomon követhetjük. A történet a közeli jövőbe, 2048-ba kalauzolja el a nézőt; egy olyan világba, melyet alapjaiban határoz meg az egyre csak sebesebb technológiai fejlődés. A sorozat újszerűsége már abban is tetten érhető, hogy nem a magas politika, a szuperhatalmi háttér, űrhajók és háborúk vagy a hálózatba feltöltött emberi tudatok bemutatását helyezi előtérbe, hanem egy olyan témát, amit ilyen műben még soha nem láttunk: a bűnüldözést. A fék nélküli fejlődés ugyanis a bűnelkövetés módszereiben is jelen van: napról napra újabb módszerek és trükkök, új kütyük, drogok és fegyverek kerülnek a bűnözők kezébe, akik természetesen nem restek élni azokkal, hogy a rendőrséggel szemben lépéselőnybe kerüljenek. Ezért dönt úgy a hivatal, hogy minden rendőr partnerként egyegy két lábon járó szuperszámítógépet - akiket MX-nek hívnak- kap maga mellé társnak, melyek emberfeletti képességeikkel segítik a munkát. A főszereplő, John Kennex detektív pontosan az androidok lelketlen, hideg, embertelen hozzáállása miatt veszíti el barátját és kollégáját egy tűzharcban, melynek során ő maga is szörnyű sérüléseket szerez. A kómából felébredve sokkoló felismerésekkel szembesül: egyik lába combközéptől mesterséges végtag, már kötelező androidtárssal együtt dolgozni, barátnője eltűnt... Amikor felettese, Sandra Maldonado unszolására ismét munkába áll, egy különleges mesterséges társat kap maga mellé: a hibásnak minősített DRN-széria egyik lekapcsolt robotját, Doriant élesztik fel számára. A DRN-ekben kicsit túltengett az emberi tényező: őket majdnem teljesen emberinek tervezték, igazi mesterséges intelligenciával, érzelmekkel is bírnak. Maldonado számítása bejön: az eleinte rendkívül ellenséges Kennex emberére talál az androidban, aki mindenben szöges ellentéte a parancsokat szó szerint értelmező, érzelemmentes MX-eknek. Kennex és Dorian ütőképes párost alkot, gyors reakcióik, nyitottságuk és a rendőrségi protokoll laza értelmezése képessé teszi őket olyan ügyek megoldására is, ahol a többi zsaru elakad.

83 Az epizódok egy-egy külön ügyet mesélnek el, és a sci-fi hátteret igen fantáziadúsan és remek logika alapján használják, nem pedig üres díszletként. A tanúvédelem alatt állók hologram segítségével tanúskodnak a bíróságon, a bűnözők nanorészecskékkel takaríttatják el ujjlenyomataikat a tetthelyeken, a rendőrség drónok segítségével kommunikál a túszejtőkkel... Ezeknek a technológiai megoldásoknak szinte minden esetben van valamiféle hosszabb távú mondanivalója vagy értelme, kilépnek a díszlet szerepéből, így az Emberi tényező nem csak érintőlegesen foglalkozik a technológia kérdéseivel. Az összes epizódban láthatjuk, ahogy a bűnelkövetők egy szinte behozhatatlan lépéssel a rendőrség elé kerülnek, így minden alkalommal izgalmas és meglepő tud lenni az, hogy hogyan sikerül beérni őket. A sci-fi hangulat forrása természetesen a legtöbb esetben nemcsak a környezet, hanem maga az android, Dorian, aki amellett, hogy majdnem teljesen emberi, erősen a tudatában van annak, mitől kevesebb - vagy éppen mitől több, mint egy ember. A testébe épített gépeket úgy használja, mint mi a szaglásunkat vagy a tapintást - csakhogy amíg az arca kéken ragyog, ő aktákat hív le, szűréseket végez, laboratóriumi szintű vegyi elemzést hajt végre, vagy éppen szórakozásból társkereső oldalra regisztrálja ilyesmitől viszolygó partnerét, Kennexet. Dorian és Kennex folytonos, haveri alapú adok-kapokja mutatja be mindkettőjük igazi emberi arcát, ezzel még egy dimenziót nyújtva a sorozatnak. A Kennexet és Doriant alakító két színész is abszolút telitalálat. A múlt terhét egyedül hordozó Kennexet Karl Urban formálja meg, aki nem újonc a sci-fi mozikban, olyan alkotásokban láthattuk, mint A Gyűrűk Ura, a rebootolt Star Trekfilmek, a Dredd vagy a Riddick. Doriant pedig a Flashforward - A jövő emlékei című sorozat CIAügynöke, Michael Ealy alakítja, aki elképesztő ügyességgel váltogatja két arcát: az együtt érző, szimpatikus majdnem-emberét és a profi rendfenntartó androidét. A rendőri stáb többi tagja is kiváló színészi játéktól elevenedik meg: külön kiemelkedő a Lili Taylor által megformált szigorú, de magányos Maldonado kapitány, Mackenzie Crook {A Karib-tenger kalózai, Trónok harca) őrült, laborlakó zsenije, Rudy, de megkapó játékot nyújt Stahl detektívként Minka Kelly is (akivel a sorozattal kapcsolatban interjút is közlünk oldalunkon, a galaktika.hu-n). Ajánljuk a sorozatot a krimi- és a helyszínelősorozatok rajongóinak, de azoknak is, akik ezeket eddig nem kedvelték: a hiteles, rendkívül hangulatos, ijesztően valóságos sci-fi háttér (melyre garancia J. J. Abrams producer neve) és a sorozat rendkívüli humora igazi gyöngyszemmé teszi az Emberi tényezőt. Holló-Vaskó Péter

84 Nnedi Okorafor A PÁMABETYÁR CSITT, CSITT, a hangomra figyelj, ne foglalkozz a fésűvel, rendben? Te jó ég, de sűrű hajad van! Tudom, hogy hallani szeretnél a dédnagyanyádról, Yayáról, és ha nem mocorogsz tovább, mesélek róla. Képzeld, én még ismertem őt. Igen, persze, nagyon fiatal voltam, hét- vagy nyolcéves lehettem talán. Bolond egy nő volt, csupa élet. Mindig is szerettem volna hasonlítani rá. Olyan haja volt, mint egy óriási pamutlabda, és addig fésülte, amíg a végén nagy, fekete glóriára emlékeztetett. A legtöbb nő akkoriban fonatokba tekerve hordta a haját vagy nagyon vékony tincsekben... tudod, miről beszélek, igaz? A hajfürtöket addig sodorgatják, míg a végén úgy merednek szét egy csomóból, mint tűk a tűpárnából. Manapság is sokan hordják így a hajukat, a lehelő legkülönfélébb, bonyolult változatokban. Majd láthatod őket, ha karácsonykor Nigériába jössz. Hm, látom, abbahagytad a fészkelődést. Jó, akkor most figyelj! Yaya néha köpenyt viselt, és halkabban mozgott, mint a füst. Nigéria délkeleti részén, Ibóföldön az emberek főként jamgyökeret esznek, és ha jól megy a soruk, pálmabort isznak. Akkoriban a nőknek semmilyen okból nem szabadott pálmafára mászni - sem leveleket vágni, sem lecsapolni az édes, tejszerű pálmabort. Tudod, a pálmabor erőt ad annak, aki először megérinti és megissza. A legenda szerint a nők egyszerűen elpárolognának, mivel képtelenek megbirkózni ekkora erővel. A nőket gyenge teremtésnek tartották abban az időben, akiket nem szabadott kitenni ilyen veszélynek. Csitt, ne mozgolódj! Nem fonom olyan szorosra a hajad. Azt hittem, szívesen hallanál egy jó történetet. Nos, akkor maradj nyugton! Nem minden nő vált semmivé, ha felmászott egy pálmafára, de az elkövető szüleit akkor is figyelmeztették, ráadásul tisztító rituálékkal kellett megnyugtatni az isteneket. Egy nőstény kecskét és egy tyúkot áldoztak fel, és kóladiót, jamgyökeret, valamint alligátorborsot helyeztek a szentélyekre. A falu lakói nem ettek húst, így az állatáldozathoz keresni kellett egy kecskét, amely hajlandó áldozat lenni. El tudod képzelni, ez milyen nehéz lehetett. Nos, élt a faluban egy fiatal nő, Yaya, a te dédanyád. A legtöbben nem kedvelték, különcnek

85 A Pálmabetyár nem ember volt, csak egy rosszindulatú szellem. Létezésének egyetlen célja a bajkeverés lehetett." tartották. Egy fiatal, konzervatív férfihoz ment feleségül, akinek az volt a munkája, hogy segítsen a belső viszályoktól szenvedő családokon. Megbízható ember hírében állt. Mindenki szerette, mivel házasságokat, barátságokat és családi kapcsolatokat mentett meg. De a felesége, nos, ő más lapra tartozott. A városi újságnak írt, de nem ez volt vele a probléma, hanem a viselkedése. Mindenkivel szívesen vitatkozott, akivel csak tudott. Okos volt és gyönyörű, így a falu minden férfija szívesen beszélgetett vele. Viszont sajnálatos módon túlságosan is mesteri szintre fejlesztette a vitatkozás művészetét, így a férfiak vagy haragra gerjedtek, vagy elkeseredésükben ott hagyták őt. A szóbeszéd szerint csupán egyetlen vitában maradt alul életében, mégpedig a férjével szemben. Yaya szabad szellemű nő volt, és amikor éppen nem vitatkozott, akkor jóízűeket nevetett, és a férjével viccelődött. Egy nap azonban a falu vezetőjével, Puncs Apóval keveredett nézeteltérésbe. Puncs Apó több mint száz évet megélt már, de sze - rette nézni, ahogy Yaya a faluban tevékenykedik. Egyszerre bosszantotta és piszkálta a kíváncsiságát. Ezért is szólt oda Yayának, amikor észrevette, hogy egy pálmaborral teli pohárból iszogatott: - Tudod, hogy a nőknek felmászni sem szabadna azokra a fákra, nemhogy inni a borból - mondta. Akkor Yaya még csak hümmögött a férfi szavaira, és tovább folytatta a vitát arról, hogy vajon a gerri finomabb étel-e vagy a farina pörkölttel. Gondolatban azonban elraktározta az információt, hogy később még foglalkozhasson vele. Nem kellett sok ahhoz, hogy Yaya valamin töprengeni kezdjen. Aznap este Yaya végtelenül kifárasztotta a férjét, és mikor a férfi már a legmélyebb álmát aludta, felöltözött, majd kilopózott a házból. Az éjszaka leple alatt megközelítette a falu közepén álló három pálmafát, kötelet kötött a dereka köré, és felmászott az egyik fa törzsére. Elővette a kését a zsebéből, és fél méter átmérőjű kört vájt a fába: népe számára ez volt a nők jelképe, a hold. Aztán levágott három nagyobb levelet, és a fa törzsének támasztotta őket. Másnap reggel kitört a pánik. A férfiak össze voltak zavarodva, a nők közül többen siránkozni kezdtek. Mi lesz most a megszentségtelenített otthonukkal? A vezető összehívta a falugyűlést, hogy kiderítsék, ki lehetett a szentségtörő, és jól megbüntessék. De mégis ki tenne ilyet? Melyik nő élne túl egy ilyen kalandot? Yaya majdnem belehalt a nevetésbe, amit köhögéssel és tüsszentéssel próbált leplezni. Puncs Apó felvetette, hogy a nő, aki ezt tette, már valószínűleg levegővé vált. - Legalább megszabadultunk a problémától - tette hozzá. A következő héten azonban Yaya újból lecsapott, ezúttal pálmabort csapolt az egyik fa törzséből, és a teli edényt a fa alatt hagyta. A hold mellé egy szívet is rajzolt, amely Erzulie, a Falu Anyjának jelképe volt. Ez alkalommal leginkább a férfiak között keltett felháborodást. A nők nem szóltak semmit, néhányuk még mosolygott is magában. Egy hónapra rá Yaya harmadszor is akcióba lendült, azonban ekkor majdnem elkapták. Három férfit jelöltek ki járőrnek, akik minden éjjel a falu utcáit felügyelték. Yaya egy hónapon át figyelte őket, miközben úgy tett, mintha csak olvasgatna az ablaknál. Úgy gondolta, hogy sikerült feltérképeznie a járőrök útvonalát, azonban éppen a magasban volt, amikor az egyik férfi arra járt. Yaya mozdulat- >

86 ,NNEDI OKORAFOR Amerikai írónő, 1974-ben született, nigériai szülők gyermekeként. Bölcsészdiplomát szerzett, jelenleg a Chicagói Állami Egyetem professzoraként írástechnikát tanít. Első saját novellája, a most magyarul is megjelent A pálmabetyár" 2000-ben látott napvilágot a Strange Horizons internetes magazin honlapján, de azóta többször megjelent már nyomtatásban is. Müvei azóta számos díjat elnyertek, többek közt az afrikai hagyományok átmentéséért az irodalomba. Hazánkban most olvasható először. lanná dermedt, köpenyét verdeste a szél, a kezéről csöpögött a lecsapolt pálmabor. A szíve a torkában dobogott. A fiatal férfi egyenesen rá nézett. Aztán megfordult, elindult visszafelé az egyik utcán, és zsebéből rágógumit vett elő. Yaya csak ült ott, a kötélen lógva. A férfi nem vette észre. Átnézett rajta. Yaya a szívre pillantott, amit a hold mellé vájt a fa törzsébe. Elakadt a lélegzete, aztán kuncogni kezdett, megkönnyebbülés és ámulat futott végig rajta. A faragás lüktetett, és Yaya tudta, hogyha megérintené, kellemesen meleg lenne a felülete. Amikor hazaért, egy zöld edényt pillantott meg az ágy mellett. Yaya a horkoló férjére pillantott, majd csendesen a szájához emelte a korsót. A legédesebb pálmabor volt benne, amit valaha kóstolt, mintha csak éppen egy pillanattal ezelőtt csöpögött volna ki a fából. Az íztől megrészegülve huppant a férje mellé az ágyba. Reggel a férfi megérezte rajta az édeskés illatot, és vonakodva indult munkába. Az emberek is érezték Yaya illatát az újság szerkesztőségében. Sok munkatársa csokoládét és süteményt hozott, mintha ezzel is helyeselnék a titokzatos faragásokat. Pálmabetyárként kezdték emlegetni, és végül, ahogy az lenni szokott, pletykák keltek szárnyra róla a faluban. A Pálmabetyár nem ember volt, csak egy rosszindulatú szellem. Létezésének egyetlen célja a bajkeverés lehetett: holdtalan éjszakákon - az ilyen éjjeleket a gonosz idejének tartották - lecsapott. A falu vezetője és papja áldozati leveleket égetett azzal a reménnyel, hogy kiengeszteli azt az istent, amely így bünteti a falut. Azonban a nők között egészen más történet terjedt el. A Pálmabetyár szerintük egy névtelen, vándorló nő volt, férj és gyermek nélkül, aki különleges erőket birtokolt. Hogyha egy nő eleget imádkozott hozzá, akkor a Pálmabetyár válaszolt neki, hiszen ismerte a nők problémáit. A legenda szerint olyan erős a lába, hogy kapaszkodás nélkül is fel tudott mászni a fákra. A haja pálmalevél alakú volt, a bőre fénylett a pálmaolajtól, és ruhái is pálmarostokból készültek. Yaya hamarosan ráébredt, hogy nem kell tovább pálmákra másznia. Az egyik holdtalan éjszakán, amikor el akart indulni bűnös útjára, úgy döntött, inkább odabújik alvó férjéhez. Azonban, amikor télébredt, egy edény pálmabort vett észre, amelyet pálmalevélbe csomagoltak, és a fehérneműivel teli kosárba tettek. Olajos lábnyomok vezettek a kosártól az ablakig. Yaya elmosolyodott, majd gyorsan hozott egy szappanos törlőrongyot, hogy felmoshassa a lábnyomokat, mielőtt a férje felébredne. Aznap a faluban újból fellángolt a szóbeszéd. A Pálmabetyár csínytevése most már más falvakra is átterjedt, egész királyságokkal távolabb. A felháborodásból megszokás lett. A pálmabor ugyanolyan édes volt, mint mindig, a pálmalevelek nagyra és erősre nőttek. Már csupán a falu vezetője és az emberei bosszankodtak. Egyébként csak egy újabb dolog volt, amelyről az emberek vitatkozhattak, és amin nevethettek. Végül a nők már akármilyen okból felmászhattak a pálmákra, ha előtte áldozatot mutattak be a Pálmabetyárnak. Szentélyek épültek a számára, amelyeken friss pálmaborral teli üvegeket hagytak és a kókuszdió húsát. Nem számított, hogy hol van a szentély, reggelre ezek az áldozatok mindig eltűntek. Szóval, a dédmamád erős nő volt, igen. És ugyanolyan izgága, mint te. Itt a vége a történetemnek, és a hajad is kész lett. Most pedig eredj, negyedik Yaya! Szegedi Anita fordítása

87

88 NÁCIK A SZIGETEN FEKETE GYULA ( ) népi íróból vált érzékeny szociográfussá, az egyre fogyatkozó magyarság meg nem értett és agyonhallgatott szócsövévé ben a földosztás miniszteri biztosa volt Borsodban, 1956-ban a Magyar Írószövetség titkára. Egy sors alfája és ómegája. Forradalmi tevékenységéért letartóztatták, és tíz hónap múlva szabadult. A kék sziget című fantasztikus regényét 1955 novembere és 1958 áprilisa között írta. A regény 1944 őszén, a nyilas hatalom tombolásának idején játszódik Budapesten. A fiatal, tudásvágyó Sófőző Zsiga és Mike Áron, a magányos fizikatanár feltalálják a rádiofont, melynek segítségével vezeték nélkül tudnak hangot továbbítani. Nagy felbolydulást keltenek egy pártgyűlésen, majd a nyilas egérfogóból egy szimmareni űrhajó menti ki őket. Szimmaren: a nagy Óceán egy kis szigete, melyről mit sem tudnak a térképrajzolók. Lakói teljes elszigeteltségben élnek a külvilágtól. A háború végén ebbe az idillbe tör be megmaradt egységeivel Frank ezredes, a német tengeralattjáró-parancsnok... A regény Benkő Sándor didaktikus rajzaival először 1959-ben jelent meg a Móra Ferenc Könyvkiadó gondozásában. Az ambiciózus újságíró, Cs. Horváth Tibor azonnal lecsapott a kalandos történetre, és képregényre adaptálta. Az első időkben Cs. Horváth az angol nyelvű Classics Mustrated képregényes feldolgozásainak hagyományait követte. A kék sziget adaptációjával lépett ki árnyékukból, és zanzásította a regényt. A képregényváltozatot már 1960-ban olvashattuk a Fülesben - Korcsmáros Pál mesteri rajzaival. A Pesti Izé erotikus karikatúráin megizmosodott grafikus ebben az utópisztikus történetben sem hazudtolta meg magát, és tekintve a mellékelt képregénykockát, egy-két lenge öltözetű, de ideológiailag erősen elnyomott leányt sikerült becsempésznie a rejtvényújság lapjaira. Fekete Gyula később több sikeres fantasztikus regényt is publikált ben a Szerelmesek bolygóját, amit szlovák és német nyelvre is lefordítottak, 197- ben pedig a Triszexet. A rendszerváltozásnak kevés hiteles alakja volt, de Fekete Gyula ezek egyikének számított. Először az MDF tagja volt, majd a Magyar Néppárt elnöke ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével tüntették ki, melyet nem volt hajlandó átvenni. Egyetlen főnököm volt - írta -, a lelkiismeretem... Régebben végeztem egy számítást, beküldtem az állampárt Politikai Bizottságához: az egy szem gyerekre kivetett jövedelmi adó megfelelt tizenegy luxuskutya adójának... Elismerték: helyes a számításom. Annyi történt, hogy a következő év január elsején eltörölték - a kutyaadót." január 16-án, 88 esztendős korában hunyt el. A kék sziget utolsó mondatainak egyikében a külföldre szakadt" magyar fiú, Serfőző Zsiga üzen az otthon maradottaknak: A törvény az, hogy kinek-kinek saját hazájában kell megvalósítania az álmait!" A gondolat ma is időszerű... Kiss Ferenc

89

90

91

92

93

94

95

96

97

98

99

100 Rajongóból cosplayer 2. - avagy mikrofonvégen Thranduil és Faramir kapitány J ANUÁRBAN INTERJÚRA hívtuk a Gyűrűk Ura Cosplay Clubot. A folytatásban picit mélyebbre ásunk a copslay világába, mondhatni bekukkantunk a maszkok és jelmezek mögé Vadász Ákos Tullió és Zsikla Gergely segítségével. Galaktika: Milyen értékeket nyújt nektek a cosplayer életforma? Vadász Ákos Tullió: Külön örülök ennek a kérdésnek. Lelkileg nagyon felemelő és lelkesítő, amikor belépünk abba a világba, és átlényegülünk azzá a szereplővé, akit szeretünk. Emellett nagyon jó kis csapat jött össze, segítünk egymásnak több szinten is. Jó érzés a rajongóknak örömet okozni, megörvendeztetni őket egy közös képpel. Lényegében a tolkieni üzenetet, értékrendet adjuk át legjobb értelmezésünk szerint. Ügy gondoljuk, nagyon fontos, hogy egy mai ember élményhez jusson, kapjon táplálékot az álmodozó, gyermeki énje is. A személyiségfejlődés kétfelől jön. Az egyik az a törekvésünk - és ez nyilván a jó oldal szereplőire igaz -, hogy felnőjünk az adott jellem erkölcsi magasságához. Ez a hiteles alakításhoz nélkülözhetetlen, és a civil életben is nagyon hasznos. A másik pedig a csapatmunkával együtt járó alkalmazkodás, konfliktuskezelés, közös célért való küzdés. Ez nagy kihívás! G: Ez csupán egy hobbi, vagy vannak hosszú távú terveitek is? V.Á.T.: Hosszú távon és komoly célokban gondolkodunk. Nem is lennénk méltóak választott világunkhoz, ha nem így tennénk. Tökéletesítjük a jelmezeinket, csapatunkból többen vívni tanulunk, hogy előadásainkban minél hitelesebben adjuk vissza a könyvet és a filmet. Számos jól sikerült fényképezkedésen és már egy trailer forgatásán is túl vagyunk. Lenyűgöző, hogy mennyi segítséget kapunk mindehhez. Rengeteg ötletünk van a táboroztatástól a hazai és külföldi színpadi fellépéseken át a különféle jelmezes megjelenésekig. Szerencsére ennek már komoly rendezvényei vannak. Zsikla Gergely: Ákos jókat mondott, kiegészítésképpen még annyit, hogy nagyon komolyak a terveink. Decemberben saját rendezvényt terveztünk a Hobbit bemutatójára. Középkori hosszúkardvívást tanulunk közel egy éve a színpadi produkciók miatt. Tagságunk folyamatosan bővül, a jelmezek tekintetében magasak az elvárásaink, hogy fenntartsuk a színvonalat. Tervben van az, hogy külföldi conokra is ellátogassunk. Valamint most forgattunk egy komoly videoanyagot Bán Lilla filmrendezővel, az utómunkálatok még folynak, nemsokára nyilvános lesz. V.Á.T.: Szót kell még ejteni a jótékonyságról, a mese és a játék gyógyító szerepéről. Már tettünk lépéseket egy szervezőn keresztül gyerekkórházak és gyermekotthonok látogatását illetően. Nemcsak Középföldén sok a szenvedő, hanem sajnos a negyedkori emberek körében is elkél az adás, egy kis bátorítás, vigasz és együttérzés. A másik fölemelése. A játék, melynek önfeledt rácsodálkozása a jelenbe hoz, eltüntetve a múlton való aggódást és a jövővel kapcsolatos szorongást. Archetípusokat jelenítünk meg, teszünk kézzel foghatóvá, hogy a lélekbe égve belülről világítson fáklyaként az élet óceánján, az egyén életútját megvilágítva, és elhomályosítva a fogyasztói alvilág műanyag példaképeinek" siserehadát. Ez a küldetésünk, ezért hajóztunk vissza Valinorból! Látogass meg minket Facebook-oldalunkon, és lásd a saját szemeddel mindezt: https://www.facebook.com/ GyurukUraCosplayClub G: Mint nemcsak scifi-, de fantasyrajongó is, nagyon örülök a hozzátok hasonló embereknek és a kezdeményezéseiteknek. Több ilyen lelkes és elhivatott ember kell a zsánerbe, akik előhozzák a fantasztikumot a könyvborítók, vetítővásznak mögül. Köszönöm szépen az interjút. Kovács Rhewa Andrea

101 ESZKÖZ VAGY CÉL A SCIENCE FICTION? S CI-FI INSTRUMENTUM cimmel nyílt kiállítás a Labor Galériában - sajnos csak nagyon rövid ideig. A koncepció ez volt: a tudományos-fantasztikus mint narratív keret", avagy mi történik akkor, amikor egy populáris irodalmi műfaj a magas művészetként elismert képzőművészetben elevenedik meg? Megint előkerül az örök kérdés, hogy mi is a sci-fi, és az örök megkülönböztetés, hogy magas művészet biztosan nem. Azonban itt most nem erről van szó. A kiállítás leírásából kiderül, hogy ez az éles határvonal már az alkotók szerint sem létezik, sokkal inkább arról van szó, hogy a science fiction egy olyan sajátos eszközkészlettel rendelkezik, amelyet kiválóan fel lehet használni bizonyos tapasztalatok és érzelmek kifejezésére, a kreativitás kibontakozására. A négy alkotó - Bánfi Brigitta, Debreczeni Imre, Icko Dávid és Szabó Oltó - pedig négy teljesen különböző módon jelenítette meg a sci-fit. Bánfi Brigittát belső élmények és a Star Wars egyik intenzív jelenete inspirálta robbanásszerű munkájára. A kitörő fragmentumok körbehálózzák a szemlélőt, aki fejben új egységgé rendezheti az egészet. Debreczeni Imre saját bevallása és alkotótársnője szerint is nagy sci-fi rajongó, és képeit látva ebben nem is lehet kételkedni. Festményei az arctalan asztronautákkal hátborzongatóak, az apró részletek és kulturális utalások miatt viszont mosolyogtatóak is. Icko Dávid installációja, amelyben miniatűr humanoid figurák kerültek fogó és nagyító alá, arra emlékeztet, amikor a science fiction történeteiben különböző civilizációk találkoznak. Alkotása azzal szembesít, hogy egyszer az emberek is kísérleti nyúllá válhatnak. Szabó Ottó szobra a retro sci-fi világát jeleníti meg, ám van benne egy apró csavar. A nosztalgikus űrhajómodellt valóban be lehel gyújtani, ugyanis rnég gyufát is mellékelt hozzá megálmodója, azonban útja eleve halálra van ítélve, hiszen fából készült a szerkezet. Éppen ezek a nagyon is eltérő, de egymást kiegészítő megvalósítások tették a kiállítást különlegessé. Az alkotók, a kiállított tárgyak és a science fiction bensőséges kapcsolata pedig felvetették a kérdést: vajon tényleg csak eszköz a sci-fi, nem inkább cél? Somoskövi Júlia

102 BLUETOOTH-SAPKA A Bluetooth és a hozzá kapcsolódó készülékek igazi virágkorukat élik. Az okostelefonok hozták el ezt a forradalmat, szinte már mindent hozzájuk lehet kapcsolni vezeték nélkül. Ha hordozható készülékeinkkel jó minőségben akartunk zenét hallgatni, nagyon hosszú ideig az egyetlen megoldás a fej- illetve fülhallgató volt. Korábban ezt csak vezetékkel lehetett megoldani, de a Bluetooth fejlődésével egyre jobb minőségűek, egyre tisztább hangzásúak lettek a fülesek. Azonban akkor, ha többen akartunk zenét hallgatni, bizony meg kellett elégedni a Szokol" minőséggel. A kisméretű hangszórók nem tudták a megfelelő hangzás élményét nyújtani. Az utóbbi években sokat fejlődött a technológia ezen a területen is. Napjaink (drágább) hordozható, aktív hangszórói meggyőző minőséget képesek felmutatni. De ezeket az apró hangszórókat már nem csak dobozokba zárva lehet megtalálni. A Bluefingers cég piacra dobott egy olyan sapkát, amelybe ilyen apró hangszórókat épített. Nem kell fül- vagy fejhallgatót viselni, mégis hallgathatunk zenét. A működéshez szükséges akkumulátorok a sapkában vannak elrejtve. A sapka szegélyén megtalálható az összes szükséges kezelőgomb, amellyel a zenelejátszót vagy a telefont vezérelni lehet. 60 óra készenléti állapotra vagy hatórás működésre képes, miközben tízméteres hatótávval bír. 60 dollárért ( forint) megvásárolható az interneten. A MÁSODIK TANÍTÁSI NAPON tűnt fel Morgan íróasztalán az a valami: egy rémes szagú, szürke, kocsonyás kupac, akkora, mint egy teniszlabda; síkosnak látszott (az volt az érzése, ezen a mocsaras bolygón minden síkos és nyálkás), és ráadásul még lüktetett is. A lány igyekezett legyőzni a reszketését (ügyeljen a viselkedésére, sulykolták belé az oktatószalagok, ne mutasson idegenkedést, bármilyen furcsaságot észlel is); sikerült kipréselnie magából egy halvány mosolyt, aztán közelebb hajolt. A mozgolódás, amit látott, egy csomó fehér kukac tekergőzése volt. Ott egye meg a fene a viselkedést! Morgan fuldokolva kirohant az ajtón. Néhány korty hűvös levegő és az arcát mosdató, szemerkélő eső hamarosan rendbe hozta lázadozó gyomrát, de az idegei nem heverték ki a megrázkódtatást. Ezek azok a tanulékony, barátságos parthi gyerekek? Az engedelmesek, a lelkesek, az igyekvők? Ezt ígérték neki, mikor kinevezték, de úgy tűnik, rászedték. Két napja dolgozik, és a nyálkás, pikkelyes kezek már minden porcikáját végigtapogatták és megbökdösték; a haját kis híján, hogy nem rángatták ki gyökerestül; a ruhája elszakadt; és kénytelen volt végleg felhagyni a próbálkozással, hogy a helyükön tartsa őket. Most pedig sikerült elérniük, hogy teljesen elveszítse az önuralmát. De azért nem adja meg nekik azt az elégtételt, hogy láthassák, mennyire fel van kavarodva. Morgan megtörölte az arcát, és kiegyenesítette a vállát. Ma harchoz öltözött, ruhája erős, szinte eltéphetetlen szövetből készült, haját pedig gondosan copfba fonta. De jó is lenne, ha legalább olyan keménynek és hozzáértőnek érezné magát, amilyennek látszik, gondolta. Ennek ellenére ki kell bírnia az első évet; vagy megszokik, vagy megszökik. Már akkor gyanúsnak tűnt neki a dolog, mikor olyan sietve ideküldték Parthra, alighogy a nyelvi oktatáson túlesett. Aztán meg mindenféle eligazítás nélkül rögtön az iskolába került, csak a magnószalagok tájékoztatták erről-arról, és a felügyelő, Kraskolin kapitány osztotta meg vele szűkös információit, mikor elfoglalta az állást. Az előző tanító váratlanul otthagyta az

103 Egy pályakezdő tanár elképzelhetetlenül szokatlan helyzetben kell, hogy nyelvet tanítson... sokáig összes eszköztára sikertelennek bizonyul... Mary Caraker THRRUP A TANÁRNŐNEK iskolát: Otthagyott csapot-papot", hallotta az űrkikötőben, és a kapitány csak megerősítette az értesülést. - Az a fajta felelőtlenség, ami rossz hírét kelti a Testületnek - mondta a férfi, miközben szorongó tekintettel szemügyre vette a lányt, mintha hasonló gondatlanság jeleit keresné. A lány biztosította, hogy szándékában áll eleget tenni a szerződésnek, és a férfi megnyugodott. Az Űrkutató Központnak stratégiai okokból szüksége van arra, hogy megvethesse a lábát Parthon, magyarázta a kapitány, épp ezért mindenáron ki kell vívni a parthiak megelégedését. A Testület, az Űrkutató Központ tanítással foglalkozó részlege csak akkor létesített iskolát a helyiek számára, ha azok ezt igényelték. A parthiak évekig elkülönültek furcsa, de bőkezűen fizető vendégeiktől, ám egyszerre váratlanul azt akarták, hogy a gyerekeik megtanulhassák a földiek nyelvét. - Igy a jövőben majd képesek lesznek minket szemmel tartani - mondta Kras csípősen. - Nem bíznak bennünk? - kérdezte Morgan. - Maga megbízna? - A férfi kényszeredetten elmosolyodott. - Lehet, hogy a mi mércéink szerint civilizálatlanok, de semmi esetre sem ostobák. Így hát a Központ ideküldte a Testületet; és ha a parthi Öregek Tanácsa nem lesz velünk megelégedve, röpülünk mind, az iskolák, a támaszpont, talán még a kikötő is! - Hány iskolánk is van itt most? - Fél tucat, ezt is beleértve. De eddig - túrt bele a kapitány gondterhelten nedves, göndör hajába - egyszerűen képtelenek voltunk bármiféle áttörést is végrehajtani. A többi tanár mind tapasztalt, és isten látja lelkem, hogy becsülettel próbálkoznak. Főként ezért akartuk, hogy egy fiatal, újdonsült tanár kerüljön ide. Mr. Tiptin, aki maga előtt volt itt... Nos, minél kevesebbet beszélünk róla, annál jobb. Ő az egyedüli oka, hogy bevezettem a háromhetes próbaidőt. - Hogy engem ellenőrizhessen? - A lány képtelen vett leplezni csalódását; azt hitte, túl van már a kipróbálásokon. A következő gondolata semmivel sem volt kellemesebb. - Vagy azért kell ez, hogy lássa, itt vagyok-e még egyáltalán? >

104 A férfi elmosolyodott. - Azért, hogy felajánlhassam mindazt a segítséget, amit csak adni tudok. Én magam is új ember vagyok itt Parthon, de ha bármit tehetek önért... Morgan megenyhült egy kicsit. A kapitány magas volt, sovány, szakállas, és olyan meleg barna szeme volt, amilyet a lány soha nem látott még semmilyen nap alatt. A férfi egy egész napot töltött azzal, hogy elszállásolja őt, ellássa magnószalagokkal meg baráti tanácsokkal, és bátorítsa, ahogy csak tudja. De mégsem készült fel eléggé. Nem készült fel a nem emberi visongásra, a kapkodó kezekre, a féregtől nyüzsgő göröngyökre. Az osztály csendben volt, mikor visszament a barakkba, és az utálatos tárgy eltűnt. Nincs értelme, hogy megpróbálja megkeresni a tettest, döntötte el. Nemhogy a bűntudatot nem képes rajtuk felfedezni, egyelőre még az arcukat sem tudja megkülönböztetni egymástól. Arcok helyett húsz megfejthetetlen rejtvénnyel állt szemben. Húsz teljesen egyforma, kidülledő szempár vastag szemhéjakkal; húsz lapos, hasított orr és csapott áll. Szürke, pikkelyes a bőrük; mustárszínű szőrzetük, amely a nyakukon és a hátukon is folytatódott, sőt kézés lábujjaik közt ís nőtt belőle, olyan volt, mint valamilyen gomba. A szaguk is gombára emlékeztetett; dohszag, mintha egy rothadó mocsár töltené meg a termet. Morgan kihúzta magát, és visszanézett rájuk - remélte, hogy sikerült méltóságteljesnek látszania. Tegnap közvetlenül viselkedett, és az eredmény katasztrofális volt. - Jó reggelt! - mondta parthi nyelven. Gondosan formálta a szavakat. - Örülök, hogy újra látlak benneteket. Folytassuk a leckét! Az első sorban egy kisfiú lecsúszott a székében, és az asztalra tette a lábát. Ebben a helyzetben látható lett a nemi szerve a rövid, rojtos tunika alatt, ami kínos zavarral töltötte el Morgant. Néhány másik gyerek is hasonló pózt vett fel, vagy éppen felkelt a székről, és leguggolt a padlóra. Újra kezdődött a fej- és orrpiszkálás. Morgan felidézte a szalag szövegét: Jusson eszébe, hogy egyetlen feladata az, hogy a földi nyelvre tanítsa őket. Felejtse el a modort és hasonlókat! Ök nyelvtanárokat kértek, így hát maradjon ennél, másképp esetleg helyrehozhatatlan kárt okoz a Testületnek.'' Rendben van, nem fog tudomást venni a magatartásukról. Lehetséges, hogy náluk a nyúlkálás és tapogatás tökéletesen helyénvaló viselkedésnek minősül a gyerekek esetében. Elővette a képes kártyákat. - Anya - mondta, miközben feltartotta egy, a karján gyermeket tartó parthi nő képét. Ranillin, ismételte meg parthiul, hogy megbizonyosodjon afelől, a gyerekek összekapcsolták a kettőt. A gyerekek küszködtek a hangokkal. Kuncogások és érintések szakították meg az órát, de Morgan makacsul folytatta a gyakorlást. Kisebb csoportokra koncentrált, valahányszor csak sikerült felkelteni a figyelmüket. Nem sok sikerrel. Az óra végeztével a gyerekek még mindig nem voltak képesek felismerhetően kiejteni akár egyetlen földi szót is. Morgan teljesen kimerült, a terem pedig rendetlen iskolai padok és tekergő kis testek egyvelegévé lett. A lány nem értette. Donald Tiptin, a jegyzeteiből ítélve, tanított nekik hangtant. A gyerekeknek legalább a legfontosabb hangokat el kellett volna sajátítaniuk. - Hányan jártatok már előzőleg iskolába Mr. Tiptinhez? - kérdezte parthiul. - Tlip-tlin! - A gyerekek ököllel verték a padot, és hisztérikusan összeestek a padok közt. Sosem említi többet ezt a nevet, fogadta meg magában Morgan. Fellapozta a jegyzeteit, és észrevette, hogy a legtöbb diákja Tiptin osztályában volt. Meg kellett volna tanulniuk egyetmást a neve elferdített változatán kívül is. De mikor megpróbálkozott a hangtannal, nem kapott választ. úgy döntött, itt a szünet ideje, és kiterelte a gyerekeket az osztályból. Helyretolta a bútorokat, és felsöpörte a behordott sarat, aztán ceruzát és papírt osztott ki az írásbeli gyakorlathoz. Morgan szerette, ha az osztályterem rendes. Számára a tanításban az volt a vonzó, hogy olyan szabályos, rendszeres hivatás, ahol kellemes, szervezett keretek között végezhet hasznos munkát. Ámde kiderült, hogy csak az Űrkutató Központon belül, a Testületnél van üresedés, és

105 a kérdéses környezet olyan rendezetlen, amilyet csak el tud képzelni. Ami pedig a munkát illeti - nos, ha az első két nap eseményeit előjelnek tekinti, akkor Kraskolin kapitány szemléjén csak kudarcokat tud majd felmutatni. Felsóhajtott, és szétosztotta az élénk színűre festett konzervdobozokba állított ceruzákat. Betűformákat tűzött fel a bemutatótáblára, és megpróbált nem gondolni a tegnapi napra meg arra, milyen gusztustalan módon vették használatba az ő féltett felszerelését. A lány a barakk ajtajából figyelte, milyen boldogan játszanak a gyerekek az esőben - tarkabarka, nevető kis alakok, könnyedén szaladgálnak a vizenyős talajon, amibe ő reggeli tornája alatt esetlenül belesüppedt. Parth esőbolygó volt, vízbolygó, mocsarait és terjedelmes, sötét erdőit az állandó csapadék táplálta, amely télen csak úgy zuhogott, most, a nyári hónapok alatt pedig kisebb cseppekben, de csaknem állandóan szemerkélt. A gyerekek, úgy tűnt, észre sem veszik. A tisztás szélén futkároztak a leginkább páfrányra emlékeztető fák körül, hintáztak az összefonódó lila páfránylevelek közül lecsüngő zuzmóköteleken. Innen messzebbről ők is olyan gyerekeknek látszottak, amilyenekről a lány ábrándozott, amilyeneket várt; ártatlan lényeknek, akiket már ismeretlenül is szeretni akart. Volt idő, mikor kétkedve hallgatta a Testület előadásait a kulturális sokkról. A gyerekek mindenütt egyformák, mondogatta magának, és mindegyik levetített képen talált valami kedveset, rnég a Rogan bolygó apróságait is aranyosnak találta a lépőfogaikkal és a karmaikkal együtt. Parth lakóit pedig éppenséggel a legemberibb" idegen fajok közé sorolta. Csakhogy ez biztonságos távolságban történt, és nem látta a gombákat meg a pikkelyeket, nem érezte a rothadás áporodott szagát. Vagy éppen nem érezte magán a tapintatlanul kutató ujjakat, gondolta később. Beterelte őket a barakkba, de elfelejtette biztonságosan elbarikádozni magát az íróasztala mögött. A gyerekek rárohantak, csiripelő, trillázó, felfelcsattanó hangjuk izgatott beszédáradatba olvadt össze, amit csak nyomatékosított az >

106 állandó, percre sem szűnő rángatás és bökdösés. Tucatnyi kéz ragadta meg az övét. - Tetszett látni engem hintázni? Magasabban voltam, mint Gvran. - Igen, de te leestél. Tanárnő, az én karom erősebb. Tessék megtapogatni! - Mikor ehetünk? Tessék megtapintani, milyen üres a gyomrom. - A tanárnő bőre miért olyan sima és száraz? Miért nincs szőr a hátán? Egy hideg, nyirkos kéz csúszott fel a hátán, a blúza alatt. A szag fullasztó volt. - Hagyjátok abba! Menjetek messzebb! - kiáltotta a lány először földi nyelven, aztán parthiul. Ellökdöste a kezeket. Morgan nem volt képes megfékezni a reszketését egészen addig, míg csak az összes gyerek nem ült biztonságos távolságban a helyén, takaros sorokban. Aztán sikerült a megtanítandó anyagra koncentrálnia. Gondosan felrajzolta nekik az A betűt. Szakadt a papír, ahogy a kis kezek ügyetlenül megmarkolták a ceruzát, és túlságosan nagy erővel rányomták. A lány újra meglepődött azon, milyen keveset tudnak - meg kell majd tanítania őket arra, hogyan kell fogni a ceruzát. Igyekezett legyőzni az idegenkedését, kinyitotta a mohalepte ujjacskákat, és irányította a pikkelyes kezek első mozdulatait. A gyerekek gyorsan elsajátították a ceruza használatát, de a betűk kifogtak rajtuk. Rémítő grimaszokat vágtak, míg az előttük fekvő papír megtelt különböző kacskaringókkal. És mielőtt még a papírokat összegyűjthette volna, okulva az előző napi kudarcból, azok máris széttépve, összegyűrve és galacsinná rágva fejezték be földi pályafutásukat. Nem volt még itt egészen az ebédidő, de hamar elengedte őket. A barakkot ki kellett szellőztetnie, mielőtt ő maga evésre tudott volna gondolni. Az osztályterem mögötti pici tanári szobában ebédelt; hideget evett, csak úgy papírból. Újra a fülébe csengett az oktatószalag szövege: Nagy előny, ha el tudja viselni az őslakók étrendjét. Ha nem veszélyes, biztosan képes lesz ő is azon az étrenden élni, gondolta akkor. De hát lárvákon, penészgombán, rágós, szálkás vízinövényeken... A gyerekek hamar, túlságosan hamar visszajöttek, és bármiféle kotyvalékot ettek is, még erősebb szagot árasztottak tőle. Morgan előzőleg félretolta az asztalokat, és játékokat tett ki a padlóra a délutáni foglalkozáshoz. Úgy döntött, nem foghatja túl szoros gyeplőre az osztályt, különben még elveszíti valamennyiüket. Reggel már így is kettővel kevesebben voltak, mint tegnap, és most, mikor megszámolta őket, már csak tizennyolcan. Kíváncsi lett volna, vajon miféle történeteket meséltek a szüleiknek. Talán három hét múlva már nem is lesz osztálya. Tiptin legalább megtartotta a diákokat. A gyerekek buzgón hajoltak a kirakós játékok és mindenféle játéktáblácskák fölé, pontosan oda illesztették a játék részecskéit, ahová azok tartoztak, és bonyolult szerkezeteket formáltak az építőkövekből. Morgan leguggolt egy nyakigláb kislány mellé, aki egy golyós számológéppel játszott, és irányította a gyerek kezét, hogy az előbb kettes, majd négyes csoportokba rendezze a golyókat. A parthi kislány azonnal megértette, és további összeadásokat végzett el helyesen. Talán ez lehetővé teszi, hogy nyelvre tanítsa őket! Most először telve reménnyel, Morgan kerített egy palatáblát (úgy döntött, nincs több elvesztegetett papír), és krétával ráírta a kettes számot. - Kettő, kettő - ismételte, miközben jelezte a gyereknek, hogy ismételje. - Thrrk - pergett a kislány nyelve parthiul. Szétmorzsolta a krétát, és a port Morgan arcába fújta, aztán visszafordult a számológéphez. Morgan továbbment. Égett az arca. Ha földi gyerekkel lett volna dolga, megrázza, és sarokba állítja. Intőt ad neki. De itt még azt sem tudta, egyáltalán sértésnek szánta-e a kislány. Senki más nem szentelt sok figyelmet az ügynek; az ujjaik éppoly gyorsan mozogtak tovább, arcuk kifürkészhetetlenebb volt, mint valaha. A hét másik fele ugyanolyan pocsék volt. Morgan sem a beszéd-, sem az írástanítással nem haladt egy szemernyit sem. Bele kellett törődnie, hogy a gyerekek egyszerűen csökönyösek - felfoghatatlan volt, miért ne tudnának megtanulni földi nyelven. A nyelv erősen

107 különbözött a parthitól, ez bizonyos, de ahogy Morgan elsajátította a pergetett mássalhangzókat és a torokhangú csettintéseket, ugyanúgy annak sem volt fizikai akadálya, hogy a gyerekek kiejthessék a földi magánhangzókat és mássalhangzókat. Csakhogy nem voltak hajlandóak megpróbálkozni vele éppúgy, ahogy az ábécé lemásolásától is elzárkóztak. A délutáni foglalkozás volt az egyetlen tevékenység, ami valamennyire is érdekelte őket, és a lány azt is gyanította, ez az egyetlen oka, hogy továbbra is oda járnak. Biztos, hogy nem miatta. Túl gyakran lökte el őket magától, és a gyerekek már nem rajzottak körülötte, nem érzett magán kíváncsian kutató ujjakat, nem kérte senki, hogy tapogassa meg a gyomrát. Mint tanárt, barátot vagy akár csak érdekességet tekintetbe sem vették. Tulajdonképpen felszabadultnak kellett volna lennie, mivel annyira gyűlölte az érintésüket, de ehelyett furcsamód kitaszítottnak érezte magát, ami csak növelte a vereség, a kudarc érzését. Előzőleg már figyelmeztették a várható magányra, de az mégis jobban igénybe vette, mint várta. Egész héten egyetlen emberi lénnyel találkozott csak. Dawes, a vándorkereskedő egyik délután, a tanítás befejezése után érkezett; pocakos, vörös szemű fickó, akivel rendes körülmények között szóba sem állt volna. Most úgy üdvözölte, mint a testvérét. A férfi az errefelé használatos teherhordó szánon jött, az erdőn keresztül. Nagy, sáros nyomokat hagyott maga után végig a mezőn, egészen a lány ajtajáig. Miután kiürítette a plexiládát, amelyben az ellátmány volt, elterpeszkedett a lány íróasztalánál. - Aztán vajon miért süllyesztenek el ide a vadonba egy olyan csinos babát, mint maga? Azt a fickót, aki azelőtt itt volt, azt igen, azt nem csodálom, na de magát, micsoda pazarlás! A Roganok agyaraira, hát itt nincs semmi, csak kirifák és mocsár. Meg szőrös majomemberek! Harsogva nevetett azon, amit ő viccnek gondolt. Morgan halványan mosolygott. A kereskedőket ujjongva üdvözölték minden távoli területen, de a lány Sóvárogva gondolt arra, bárcsak egy kicsit megnyerőbb ember lenne az illető. - De hát mit csinál maga itt? - ismételte meg a férfi. - Ugyan Bothrup sem valami nagyváros, de legalább utcák vannak benne, házak meg néhány bár. És emberi lények. Miért nem ott tanít? - A gyerekek itt vannak, nem a városokban - magyarázta a lány türelmesen. - A Testületnek van vagy egy fél tucat tanítója Parthon, és mindegyikük ilyen elhagyatott környéken dolgozik. A parthiak oda építették az iskoláikat, ahová ők akarták. - Kemény dolog ez magának, mi, kislány? - kacsintott rá a férfi. Vigyorgása a mosoly paródiája volt. - Láttam én már néhány csatalovat, akiket a Testület küldött ide, és őket aztán nem sajnáltam. De maga, gyalázatos pocsékolása az értékeknek. - Mennyi ideje van itt? - kérdezte a lány, hogy elterelje magáról a férfi figyelmét. - Hozzászokott már az esőhöz? A férfi felhorkant. - A Roganok szemére! Már öt éve vagyok itt, és adnék még ötöt, csak hogy elmehessek. De valahányszor megpróbálok összegyűjteni egy kis pénzt... Kortyolt egyet egy képzeletbeli üvegből, és kacsintott. - A pokolba is, ez az egyetlen, ami tartani tudja bennem a lelket ezen a rohadt, vizenyős bolygón! A lány kipréselt magából egy újabb feszült mosolyt. Dawes hasznos információk forrása lehet. - Nedves hely, az bizonyos - bólogatott. - Mondja, és hogy jön ki az őslakókkal? - Befogom az orrom! - röhögte el magát újból a férfi, és vízhatlan szövetbe bújtatott combjára csapott jókedvében. - Már maga az két évembe került, hogy megtanuljak pöntyögni a nyelvükön, pedig nekem az ilyesmi mindig könnyen ment. De képtelen voltam olyan közel menni hozzájuk, hogy beszélni tudjak velük. Érti ugye, mire gondolok? Körbesandított a kis osztálytermen, és elhúzta az orrát. - Á, biztos érti, mi járt az eszemben, hisz még mindig érzem itt a szagot. Valószínűleg attól van, amit esznek; látta már az ennivalójukat? >

108 - Egy részét. - Eszébe jutott a férgekkel teli kupac, ami az első ajándéka volt, és leírta. - Azt arra szánták, hogy megijesszenek vele, vagy éppen meg kellett volna köszönnöm valakinek? A férfi vigyorgott. - Hölgyem, magát aztán nagyra becsülik! Akarom mondani, az a valami thrrup volt, egy furcsa, jó öreg, érett gomba. Ezeknek a kölyköknek ez olyan, mint a fagylalt; ez a lehető legjobb, amit adhattak. Igazán szerethetik magát. Már nem, gondolta a lány. Hirtelen szomorúnak és ingerültnek érezte magát, és azt kívánta, bár elmenne már a férfi. Felszolgálta a kötelező csésze kávét, és meghallgatta a további átkokat, amivel a másik bolygót és annak majomembereit illette, és a sorsot, amiért így bánt vele, úgy nagy általánosságban. - Eléggé magányosnak érezheti itt magát, nem? - A férfi már megint személyeskedett. - Nem. Egyáltalán nem érzem magam magányosnak - mondta a lány határozottan. A férfi nem vett tudomást a visszautasításról. - Nem kell énnekem most rögtön elrohanni, itt tölthetném az éjszakát, még talán maradhatnék is pár napot. Hogy tetszene az magácskának? - A férfi megcsípte a lány arcát, és magához húzta. Vastag, fekete szőrszálak álltak ki az orrából. A lány kirántotta magát a szorításból. Nem ijedt meg igazán - egyetlen negatív jelentés, és a férfi elveszti a kereskedői engedélyét. Ezt a másik is tudta. - Csak nyugalom! - figyelmeztette a lány. - Nemet mondtam! Ha a férfi makacskodna, vagy netán nekitámadna, ott a mutatóujjába épített injekciós tű a nyugtatószerrel. Könnyedén végigfuttatta hüvelykujját a kioldóbillentyűn. A férfi hátrahőkölt. - Nehogy már felkapja a vizet! Én úgy gondoltam, csak ha maga is akarja. Ha kedvem van ilyesmihez, Bothrupban is megtalálom a magam mulatságát. Sose találkoztam még olyan hölggyel a Testületnél, aki ne lett volna olyan, mint egy jéghegy - mormolta, miközben feltápászkodott. De talán csak ezzel a fickóval szemben voltak ilyenek, gondolta a lány. A férfitól udvariasan búcsúzott el, és nagyobb összegű megrendelést adott fel - nem engedhette meg magának, hogy ellenségeket szerezzen. Megkönnyebbülést érzett, mikor a férfi elment. Dawes biztosan tudja, hogy csak próbaidős, gondolta; ha megnyeri a csatát, és itt marad, sosem merne újra próbálkozni. Ha itt marad. E percben ez igen halovány eshetőségnek tűnt. Morgan addig rótta nagy léptekkel a kiripadlójú szobát, amíg csak klausztrofóbiát nem érzett, akkor csizmát húzott, esőkabátot vett, és lemászott a létrán, hogy végigjárja a tisztást. A szivacsos ingovány elbátortalanította, mielőtt még megtett volna egy teljes kört, és a fák meg a szilárdabb talaj felé indult. Az erdőben, az avarszőnyegen könnyebb volt lépkedni, de a tekergőző indák és a lelógó liánvégek beléakaszkodtak, nyakába csöpögtették a vizet, míg csak bőrig ázva meg nem futamodott. Különben is hová mehetett volna? Bothrup egynapi járóföldre volt, és nem vezetett hozzá kitaposott ösvény. A parthiak tanyái elszórtan helyezkedtek el az erdőben, de még ha meg is akarta volna látogatni valamelyiküket, az illem tiltotta, hogy magánéletüket hívatlan vendégként megzavarja. Meghívni pedig nem fogják, ezt tudta, míg csak ki nem javítja azt, amit rosszul csinál, bármi legyen is az. A parthiak azt akarják, hogy az oktatás sikeres legyen, és a lány nem tudta, vajon mennyire türelmesek. Valahogy dűlőre kell jutnia ezekkel az érthetetlen gyerekekkel. Az egynapos szünet alatt (ez a földi szokásoknak tett engedmény volt - a parthiak nem ismerték a hétvége fogalmát) Morgan újra átnézte magnószalagokból és diapozitívokból álló könyvtárát, hátha megtalálja a rejtély nyitját. A rendelkezésre álló információ már ismerős volt: a parthi gyermekek nagyfokú szabadságot élveznek. Ezzel aztán tisztában volt! Egészen kamaszkorukig kíváncsiak és társaságkedvelők, akkor zárkózottá válnak, és foggal-körömmel védekeznek. Rendben, tehát korán kell közel kerülni hozzájuk. Igen, de hogyan? Áttanulmányozta a többi anyagot is - otthonaik, gazdálkodásuk, társadalmi és törzsi felépítésük -, de egyik

109 sem látszott a problémájával kapcsolatosnak. Donald Tiptin rossz emlékű feljegyzései sem nyújtottak semmiféle segítséget. Igyekezzen megkövetelni tőlük az ülve végzett munkát, és fegyelmezze őket, ha tudja!", írta a férfi, mielőtt elhúzta volna a csíkot. Szemmel láthatólag hagyta a gyerekeket, hogy azt csináljanak, amit akarnak. Ő pedig örökölte a felfordulást, amit az maga után hagyott, Ennek ellenére el volt szánva rá, hogy nem adja fel. A saját büszkesége mellett ott volt Kraskolin kapitány is, aki olyan kedves volt hozzá, annyira támogatta - egyszerűen nem lett volna képes a kudarc hírével elé állni. Kedves volt, igen, de a lány bevallotta magának, hogy több is ennél. Az a szempár... Nagyon remélem, hogy szerencsét hoz nekünk", mondta neki Kras. Valószínűleg túl sokat képzel bele a mosolyába, de, mert ilyen elszigetelten élt, néha muszáj volt álmodoznia egy kicsit. Csak még két hét; vagy bizonyít, vagy a kapitány összecsomagolja, és útjára bocsátja. Anyagi veszteség ez a Testületnek, és teher a földieknek, míg csak meg nem érkezik a következő űrhajó a Főldről. Isten látja lelkem, hogy becsületesen próbálkoznak", mondta a férfi a többi tanárról. Róla biztosan azt gondolná, hogy még ennyit sem tett. Valószínűleg úgy értékelné őt, mint egy újabb Tiptint. Talán elhelyezné őt egy másik iskolába mint kéretlen és szükségtelen helyettest. A nap hosszúra nyúlt, és Morgan a házimunkában kereseti menedéket. A parthiak ellátták őt bizonyos luxusszámba menő dolgokkal - mint például fűtés és meleg víz -, ami nekik valószínűleg nevetségesnek látszott. A lány eltávolította a gombákal a zuhanyozóból meg a tárolórekeszek hézagaiból. Kimosta a ruháit, és felakasztgatta őket az osztálytermen keresztül, közben tüzelt a kályhában, hogy gyorsítsa a száradást. Kikergetett egy rakás csúszómászót a gerendák szögleteiből, de végleg feladta, mikor meglátta, milyen kimozdíthatatlanul befészkelték magukat a zsúptetőbe. Amíg ki nem jönnek... Leszedte a mosott ruhát, és addig sikálta a padlót, míg csak a kirideszkák nem ragyogtak. Kifényesítette a padokat, és mértani pontos- >

110 sággal elrendezte őket. A terem csillogott, látszott rajta a rendezettség és az igyekezet, a lány büszke volt a teljesítményére. Fegyelem. Ez a kulcs, gondolta. Ellenőrzés. Fogalmak, melyek idegenek a parthi gyerekektől. Túl lágy volt, túl félénk, hagyta, hogy ők diktáljanak neki. Egy másik Tiptin. A gyerekek tudnának tanulni, ha hajlandóak lennének abbahagyni a szünet nélküli játékot, és koncentrálnának. Ez volt a válasz. Meg kell tanítani őket az összpontosításra, és ez azt jelenti, hogy nyugodtan fognak ülni, bármennyire utálják is. Az asztalok a helyükön maradnak, a gyerekek a padokban, és a kezük a pad tetején. Óra alatt nem lesz érintgetős játék, és ennek semmi köze az illemhez - csak ahhoz van köze, hogy ő el tudja látni feladatát mint tanár. Nem volt könnyű, de Morgan kitartott a könyörtelen kiképző szerepében. Másnap az ebédszünet idejére tizenöt lesújtott kis figura ült vele szemben egyenesen, kezük a pad tetején, tekintetük szemrehányóan kereste az övét. Végre birtokolta osztatlan figyelmüket. Feltartotta az ismerős képet. Ma-ma", betűzte lassan, már vagy századszor. És semmilyen választ nem kapott. Biztató kis beszédet tartott nekik a szorgalomról, a sikerről és arról, hogy mindannyian ki tudnák mondani a szavakat, ha figyelnének rá, és legalább megpróbálnák. A gyerekek nyugtalanul mocorogtak, és a legkisebbek furcsán vették a levegőt - határozottan hüppögésnek hangzott. Morgan megpróbálkozott még néhány szóval, de csak ellenséges pillantásokat kapott válaszul. Eleresztette őket ebédelni. Időbe fog telni, mondta magának; de legalább az első lépést megtette. A kis Skrril könynyel teli szeme nagyon bántotta, de emlékeztette önmagát: azért van itt, hogy tanítson, nem pedig azért, hogy népszerűségi versenyt nyerjen. És ha nem vonja el semmi a figyelmüket, Skrril és a többiek valóban tanulni fognak. Sajnos Skrril nem jött vissza ebéd után, és két másik sem. Morgan tovább tanította a megmaradt tizenkettőt hangtanra, de még ezzel a kis létszámú osztállyal is csak egy helyben topogott. Az íráslecke után még mindig csak kacskaringókkal teleírt palatáblákat látott. A következő nap csak tíz gyerek érkezett meg. Morgan épp egy újabb egyoldalú társalgást folytatott, mikor három parthi felnőtt tűnt fel az ajtóban. Csendesen bejöttek, és nekitámaszkodtak a hátsó falnak. A gyerekeknek a szemük sem rebbent, és Morgan tudta, hogy neki is ugyanígy kell tudomásul vennie - udvariatlanság volt a látogatóitól, hogy megzavarták az ő területén, ő pedig még nagyobb udvariatlanságot követne el, ha tudomást venne róluk. Ügy tett, mintha nem lennének ott, és tovább folytatta a monológot, amely normális esetben párbeszéd lett volna. - Jó reggelt! - Nincs válasz. - Hogy vagy? - Csend. - Köszönöm, jól. Az én nevem Mary, és a tiéd? Az én nevem John, az enyém... A lány beszélt, beszélt anélkül, hogy egy pillanatig is várt volna a hiányzó válaszokra. Kényelmetlenül érezte magát a csendesen figyelő felnőttek előtt. Tudta, hogy nagyon aggódhatnak, ha ilyen váratlanul jelennek meg, ahogy tették. Persze a gyerekek meséltek otthon. Panaszkodtak. Az idősebbek meg akarják tudni, mi folyik itt. A parthi gyerekek nagyfokú szabadságot élveznek. Valószínűleg túllépett a határon. Morgan megpróbált rá sem nézni a látogatóira, de a képük mégis az agyába vésődött: három sovány, komor figura hosszú, rojtos bőrszoknyában, amely csaknem a bokájukig ér; mozdulatlanok, mint a szobrok, de sugárzik belőlük a helytelenítés; szemük, melyet beárnyékolnak a súlyos szemhéjak, el nem szalaszt semmit. Morgan kifogyott a szavakból, megzavarta a csendes vizsgálódás. Elkezdte olvasni a szótárt, míg csak az ki nem esett reszkető kezéből. Idiótának érezte magát. Ennek nincs értelme, döntötte el; miért ne tudhatná meg egyszerűen, mit akarnak? Egyenesen rájuk nézett, és elindult a terem hátulsó része felé. - Miben segíthetek önöknek? - kérdezte parthiul.

111 A három látogató éppoly gyorsan és csendesen tűnt cl, ahogyan jött. A tanítás aznap nem tartott sokáig. Mit számít mindez, gondolta Morgan, mikor az egész olyan hiábavaló? Tekintélyelvű módszere csak még megközelíthetetlenebbé tette a gyerekeket, és most úgy látszott, maguk a parthiak kérik majd az eltávolítását még Kraskolin kapitány előtt. Két gyerek még tovább ácsorgott, miután a többiek elmentek - Lurrp, a krétaporfújó matematikus, és Tillin, egy komoly kisfiú, akinek különlegesen ügyes ujjai voltak, és épp ezért sokat játszott a csapolással összeilleszthető építőkockákkal. Lurrp idegesen tördelte a kezét, ahogy a parthi nyelv pergetett mássalhangzóival megkérdezte: - Tanárnő, játszunk majd holnap a kirakósokkal? Morgan egész héten nem vette elő a játékokat - ez is része volt a tervének. A füstbe ment tervének. Miért is ne?, gondolta, és már éppen válaszolni akart, amikor Tillin kíváncsi ujja megbökte a háta érzékeny húsát. A lány felpattant, és mérgesen kifakadt parthi nyelven: - Hagyd abba! Nem megmondtam, hogy ne nyúljatok hozzám? Tillin arca eltorzult (mikor gondolta a parthiak arcát kifejezéstelennek?), és a kisfiú sietve hátrálni kezdett, le a létrán és át a tisztáson, még mielőtt Morgan meg nem történtté tehette volna a durvaságát. Lurrp fájdalmas pillantást vetett rá, aztán ő is kisurrant. Morgan minden reménye elszállt, mikor másnap csak hat gyerek jött el. Egyikük Lurrp volt, de a kislány olyan bánatosnak látszott, hogy Morgan eltűnődött, miért vette a fáradságot, hogy eljöjjön. A golyós számológép csábította? Ezzel az erővel akár hagyhatja is őket játszani, döntötte el, és kiborította a játékokat... A gyerekek vidáman hagyták ott a kemény székeket. Lurrp azonnal igényt tartott a számológépre, szeretettel simította végig, és dúdolgalolt magában. Mikor felnézett, és tekintete Morganével találkozott, felé nyújtotta a játékot. A golyók kettes csoportokba voltak elrendezve. Lurrp erőlködve, nyitott szájjal próbált megformálni egy szót. Morgan odatérdelt mellé. Már nem várt semmit, agya éppoly fájóan üres volt, mint automatikus válaszai. Lassan, eltúlzott ajakmozdítással ejtette ki: - Kettőőő. Lurrp tétován Morgan szájához érintette az ujjait, és érezte a kiáramló levegőt. Az érintés hideg volt, és a moszattal borított ujjak áporodott szaga betöltötte Morgan orrlyukait. Minden vágya az volt, hogy ellökje a kezet, de érezte a buzgalmat, a törekvést Lurrpban, és nem mozdult meg. Hirtelen eluralkodott rajta annak a tudata, milyen haszontalan volt mindaz, amit tett, amit tenni próbált, és önvédelmi mechanizmusa összeomlott. Belefáradt már a merev hátú pózba, belefáradt abba, hogy biztonságos távolban tartsa magától a gyerekeket, belefáradt a hiábavaló tiltakozásba. Megismételte a szót, és míg az ujjak felderítették az ajkai, a fogai, de még a nyelve helyzetét is, Morgan megmerevedve térdelt mellette, szinte transzban. A helyzetet először elviselhetetlennek találta. Ügy érezte, mindjárt megfullad, felfordul a gyomra. Megpróbálta visszatartani a lélegzetét, de a zöld mocsarak szaga mindent elnyomott. Ahogy belélegezte, és hagyta, hogy az izmai ellazuljanak, a hányinger elmúlt, és ő különös módon teljesen váratlanul elkezdte jobban érezni magát. - Kettő - mondta ki tökéletesen a parthi gyermek. >

112 ,MARY CARAKER Finn származású amerikai írónő, 1929-ben született. Közel 50 volt rnár, amikor publikálni kezdett, első novellája az Analogban jelent meg, 1983-ban. Ennek kibővítésével született meg három esztendővel később bemutatkozó regénye, a Seven Worlds ben elkészült a folytatás is, The Snows of Jaspre címmel. Előszeretettel ábrázolja idegen bolygók civilizációit, és a velük létesítendő kommunikáció nehézségeit. A 90-es évek közepétől a Kalevala alapján írt elbeszélései látnak napvilágot sorozatban. Eddig három kötetre való jelent meg. - Három, négy - ismételte Morgan után. Ujjai még mindig a lány száját kutatták. Morgan tudatáig alig-alig jutott el, mikor került Lurrp helyére egy másik gyerek, aztán megint egy újabb. Nem lökte el őket, és nem lett rosszul. Sőt, alig érezte a szagot és az érintéseket a váratlan boldogságtól, ami eltöltötte, mikor ráébredt, mi történik. A gyerekek, akiknek legfőbb érzéke a tapintás volt, minden nehézség nélkül képesek voltak utánozni a hangokat, miután képzésük folyamatát kitapintották. Morgan minden lehetséges gátat eléjük emelt, de miután lerombolta őket, tanítványai lelkesedése kimeríthetetlen volt. Anya. Apa. Fa. Víz. Mi a neved?" A leckék anyaga, amivel annyit küszködött, visszhangként szállt fel a kis torkokból. Az írott betűk megtanítása már nagyobb feladat volt, de Morgan elleste a megfejtést a gyerekektől. Eszébe jutottak a galacsinná gyúrt papírok. Semmi szükség rá, hogy a papírkészletét föláldozza - hogy is lenne rá szükség, mikor itt egy egész udvar, tele sárral? A felfordulás nagyobb volt, mint amekkorát valaha is el tudott volna képzelni, de miután a gyerekek megformálták az első A-t a csúszós anyagból, nem felejtették el többé. Már a fél ábécén túl voltak, mikor a megszaporodott Tessék megtapogatni, milyen üres a gyomrom" felszólítások emlékeztették az ebédszünetre. Nem sok idejük lehetett az ebédre, gondolta Morgan, mikor visszajöttek - túlságosan el lehettek foglalva azzal, hogy elhíreszteljék, mi történt. Mind a huszonkét diákja ott volt az osztályteremben, mind égve a vágytól, hogy utolérje az ő hat szerencsés játszótársát. Morgan kinevezte hatukat segédjének, és a többiek tőlük tanultak. A nap végén Morgan bánatosan nézett végig az osztályterem romjain. Nem fogják megdicsérni azért, milyen rendet tart - már ha ezt Kraskolin kapitány fontosnak tartja. A kapitány nem tartotta fontosnak. A rákövetkező napok sikerei előcsalogatták a szavakat, amelyek még Tiptin dicstelen itt-tartózkodása alatt vésődtek az emlékezetükbe, és mire Kras megjött, a gyerekek már használható szókinccsel rendelkeztek. Néhányan már olvasni is kezdtek. - Hogy a csodába csinálta ezt? - kérdezte a kapitány nyílt csodálattal. Amikor Morgan elmesélte neki, a férfi még jobban meglepődött. - Szerintem ez olyan bátorságra vall, amely a kötelességérzeten messze túlnő. Hiszen tudja: a szag. Ami azt illeti, ugye nem bánja, ha egy kicsit kinyitom az ajtót? Még mindig túl erős idebent... - Persze, csak nyugodtan, én már nem is érzem. Nem mondott igazat - nem is érzett más szagot, csak a termékeny mocsárét; az élet gazdag illatát. - És istenem, mi ez az íróasztalán? Hadd dobjam ki maga helyett! Kras fintorgott, és óvatosan eltávolította a lány legutolsó thrrupját. Morgan mosolygott. A férfinak még sok mindent meg kell tanulnia Parthról. De semmi baj - neki még rengeteg ideje van, hogy megtanítsa rá. Szabó Edit fordítása

113

LEE CHILD 10 RÖGÖS ÚT

LEE CHILD 10 RÖGÖS ÚT 1. fejezet Jack Reacher egy dupla feketét rendelt, csokireszelék és cukor nélkül, nem porceláncsészében, hanem mûanyag pohárban, és még mielõtt kihozták volna a kávét az asztalához, végignézte, ahogy egy

Részletesebben

Pálfalvi Ilona MÉG MEDDIG?

Pálfalvi Ilona MÉG MEDDIG? Pálfalvi Ilona MÉG MEDDIG? I. könyv Még meddig tart a dackorszak? PROLÓGUS Géza és Lina egymás mellett ültek a folyosói padon, a főorvosi szoba előtt. Várták, hogy beszólíttassanak. Nem beszéltek, mindegyikük

Részletesebben

Bányai Tamás. A Jóság völgye

Bányai Tamás. A Jóság völgye Bányai Tamás A Jóság völgye - Nem sikerült - suttogta Ria alig hallhatóan. - Azt hiszem senkinek sem fog sikerülni. Gézu értetlenül és csodálkozva nézett rá. A kötés alatt mintha kikerekedett volna egy

Részletesebben

Max Lucado: Értékes vagy

Max Lucado: Értékes vagy Max Lucado: Értékes vagy A foltmanók kicsi, fából készült emberkék voltak. Mindannyian Éli fafaragómester keze alól kerültek ki. A mester műhelye messze fent a hegyen állt, ahonnan szép kilátás nyílt a

Részletesebben

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido-történet gyerekeknek Richard Moon és Chas Fleischman tollából Vass Anikó és Erszény Krisztián fordításában Előszó Ezt a történetet közel huszonöt

Részletesebben

2014. október - november hónap

2014. október - november hónap 2014. október - november hónap Téma: A Lélek gyümölcse 5. hét Szeretet 2014. szeptember 30., kedd Tapasztald meg Isten szeretetét Ige: Drágának tartalak, és becsesnek (Ézsaiás 43,4) Max Lucado: Értékes

Részletesebben

Aztán eljött a nap, amikor már nem kapta a segélyt, csak valami járuléknak nevezett, nevetségesen kicsi összeget

Aztán eljött a nap, amikor már nem kapta a segélyt, csak valami járuléknak nevezett, nevetségesen kicsi összeget Kovács Gabriella Hát ennyi volt... Hát ennyi volt érezte, hogy itt az út vége. Tehetetlenül, fáradtan feküdt a hideg kövön a fagyos szélben és nem akart többé engedelmeskedni a teste. Már nem érzett fájdalmat

Részletesebben

Szeretetettel ajánlom műveimet mindenkinek olvasásra, szórakozásra, vagy csupán elmélkedésre. Joli néni

Szeretetettel ajánlom műveimet mindenkinek olvasásra, szórakozásra, vagy csupán elmélkedésre. Joli néni BRÁTÁN ERZSÉBET HÉTKÖZNAPI CSODÁK NOVELLAGYŰJTEMÉNY ELŐSZÓ Kedves olvasóim! Az alábbi novelláim a valóság és a fantázia összefonódásából születtek. Számtalanszor elmegyünk apróságok felett, pedig az élet

Részletesebben

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó 1. Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó barátnak nem. A motort nem állította le, halk zúgása

Részletesebben

Joanne Harris Garantált Örök Élet Biztosítási Társaság. Fordította: Bálint Anna Szerkesztette: Szabó Ágnes

Joanne Harris Garantált Örök Élet Biztosítási Társaság. Fordította: Bálint Anna Szerkesztette: Szabó Ágnes Joanne Harris Garantált Örök Élet Biztosítási Társaság Fordította: Bálint Anna Szerkesztette: Szabó Ágnes Az áldozatok vére éppen hogy megszáradt, amikor Terry fülét kopogás ütötte meg. Kippkopp, hallatszott

Részletesebben

HOLLY WEBB MASZAT, AZ ELRABOLT. Sophy Williams rajzaival

HOLLY WEBB MASZAT, AZ ELRABOLT. Sophy Williams rajzaival HOLLY WEBB MASZAT, AZ ELRABOLT kiscica Sophy Williams rajzaival Könyvmolyképző Kiadó Szeged, 2013 3 Robinnak 5 Elso fejezet Füttyszó hasított a levegőbe. Ben Williams és Rob Ford! Most azonnal gyertek

Részletesebben

Helle Helle Rödby Puttgarden (regényrészlet)

Helle Helle Rödby Puttgarden (regényrészlet) Észak hírnökei 4023 Helle Helle Rödby Puttgarden (regényrészlet) Az Opera szálló Hamburg külterületén, egy építkezés mellett állt. Jóval éjfél után érkeztünk meg, útközben többször is megálltunk, hogy

Részletesebben

FARKAS KATALIN. Félvér Tigris. Derna krónikák 1.

FARKAS KATALIN. Félvér Tigris. Derna krónikák 1. FARKAS KATALIN Félvér Tigris Derna krónikák 1. 1. Meglepetés A mai napom is ugyanúgy kezdődött, mint minden hétköznapom. Kicsit morcosan keltem fel, unottan ettem meg a reggelit, lassan öltöztem fel és

Részletesebben

Boldog új évet! (Happy New Year!)

Boldog új évet! (Happy New Year!) Boldog új évet! (Happy New Year!) KÜLSŐ - KÜLVÁROSI NÉPTELEN KISUTCA SZILVESZTER ÉJJEL Sötétség, nagy hideg. Az év utolsó napjának zaja ide már nem jut el. A házak fala kopott, részben lemállott róluk

Részletesebben

Bányai Tamás Hamlet a túlparton

Bányai Tamás Hamlet a túlparton Bányai Tamás Hamlet a túlparton Hatan ülték körbe a hajó éttermének kerek asztalát, közvetlenül a hatalmas, elfüggönyözött ablak mellett. Három házaspár, akik korábban nem ismerték egymást. A hosztesz

Részletesebben

VERASZTÓ ANTAL AKIKKEL AZ ÉLET TÖRTÉNIK

VERASZTÓ ANTAL AKIKKEL AZ ÉLET TÖRTÉNIK VERASZTÓ ANTAL AKIKKEL AZ ÉLET TÖRTÉNIK A következő történet szereplői közül példaként egy olyan helybéli embert állíthatunk, akit a neve miatt mindenki Bokor Mihálynak szólított, és akiről semmi rosszat

Részletesebben

Joachim Meyer. Bot. A vívás szabad lovagi és nemesi művészetének alapos leírása (1570) Fordította: Berki András

Joachim Meyer. Bot. A vívás szabad lovagi és nemesi művészetének alapos leírása (1570) Fordította: Berki András Joachim Meyer A vívás szabad lovagi és nemesi művészetének alapos leírása (1570) Bot Fordította: Berki András A botról Az ötödik, és egyben utolsó fejezete ennek a könyvnek, amiben elmagyarázom és röviden

Részletesebben

ALEA, az eszkimó lány. Regény

ALEA, az eszkimó lány. Regény ANAUTA ALEA, az eszkimó lány Regény 2011 Előszó Amit ebben a könyvben elmondok, az nem kitalálás. Nagy részét apámtól, Jorgkétől hallottam gyerekkoromban. Viharos téli estéken sokszor kértem, hogy meséljen

Részletesebben

FELLEGHAJTÓ. A SZIRT Krónikái. Paul Stewart & Chris Riddell

FELLEGHAJTÓ. A SZIRT Krónikái. Paul Stewart & Chris Riddell FELLEGHAJTÓ A SZIRT Krónikái Paul Stewart & Chris Riddell Könyvmolyképző Kiadó, 2008 ELSÔ fejezet TALÁLKOZÁS D él volt. Alvégvárosban sürgött-forgott a nép. A város fölött lebegô, a tetôket és a napot

Részletesebben

A fölkelő nap legendája

A fölkelő nap legendája Prof. Dr. Tapolyai Mihály A fölkelő nap legendája Máréfalvi barátaimnak mestereim egyikéről Dr. Szalay Károly pszichiáter emlékére Dr. Szalay Károly pszichiáter élete (1894-1973) Régen mesternek hívtuk

Részletesebben

A BARÁT. Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta.

A BARÁT. Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta. Bódi Zsolt Publio Kiadó 2012 Minden jog fenntartva! A BARÁT Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta. Szüleimnek, testvéreimnek,

Részletesebben

Bereményi Géza: Eldorádó Részletek egy készülő film forgatókönyvéből

Bereményi Géza: Eldorádó Részletek egy készülő film forgatókönyvéből Bereményi Géza: Eldorádó Részletek egy készülő film forgatókönyvéből HÁZ UDVARA, PIAC NAPPAL A Gyerek a földszintes ház udvarán megy rövidnadrágban, magasszárú cipőben. Köhög. Szomszédasszonyokkal találkozik,

Részletesebben

Szentendrei emlék BALLAI LÁSZLÓ COPYRIGHT 2002, BALLAI LÁSZLÓ, MINDEN JOG FENNTARTVA.

Szentendrei emlék BALLAI LÁSZLÓ COPYRIGHT 2002, BALLAI LÁSZLÓ, MINDEN JOG FENNTARTVA. BALLAI LÁSZLÓ Szentendrei emlék COPYRIGHT 2002, BALLAI LÁSZLÓ, MINDEN JOG FENNTARTVA. MEGJELENT AZ EZREDVÉG IRODALMI, MŰVÉSZETI ÉS TÁRSADALOMKRITIKAI FOLYÓIRAT XIV ÉVFOLYAM, 6-7. (2004. JÚNIUS-JÚLIUSI)

Részletesebben

Kisslaki László Kipper Róza temetése

Kisslaki László Kipper Róza temetése Kisslaki László Kipper Róza temetése Mikor megkondult a lélekharang, a galambok riadtan szétrebbentek a toronyból, ahol eddig teli hassal hűsöltek a vastag falak között. Mostanság nehezen kaptak szárnyra

Részletesebben

válni a helyzet. Kész csoda, hogy ilyen sokáig maradt. Alig ha nem arra az ideje indulni -érzésre várt, amely néhány évenként rendre a hatalmába

válni a helyzet. Kész csoda, hogy ilyen sokáig maradt. Alig ha nem arra az ideje indulni -érzésre várt, amely néhány évenként rendre a hatalmába 2. fejezet Huszonnégy órányi utazás után finoman szólva jólesett feküdnie. A háta hónapok, de talán régebb óta fájt maga sem igazán tudta, mióta. A Kongói Demokratikus Köztársaság Bukavu nevű településén

Részletesebben

Harmadik lecke. a szekrény mellett. a tükör előtt. az ablak alatt. a trikó és az alsónadrág között. a fehérnemű között

Harmadik lecke. a szekrény mellett. a tükör előtt. az ablak alatt. a trikó és az alsónadrág között. a fehérnemű között Harmadik lecke - Hol a koffer? - A szekrény mellett. - Melyik szekrény mellett? - A nagy barna mellett. - Hol? - Ott, a tükör előtt. - Aha, tényleg. És az a nagy táska? - Kint, az ablak alatt. - Cipő.

Részletesebben

Tatay Sándor HÚSHAGYÓKEDD

Tatay Sándor HÚSHAGYÓKEDD Tatay Sándor HÚSHAGYÓKEDD TATAY SÁNDOR Húshagyókedd Regény 2011 Fapadoskonyv.hu Kft. Tatay Sándor jogutódja Barabás már kilencedik napja kerülgette a várost. S e kilenc napot megelőző kilenc hónapig vándorolt.

Részletesebben

Csillag-csoport 10 parancsolata

Csillag-csoport 10 parancsolata Csillag-csoport 10 parancsolata 1. Nagyon jól érezd magad mindig, mert ilyen hely nem lesz több a világon. (Panka) 2. Próbálj meg normálisan viselkedni, hogy ne legyenek rád dühösek. (Vince) 3. Kitartóan

Részletesebben

SZKB103_10. Konfliktusok a közösségben

SZKB103_10. Konfliktusok a közösségben SZKB103_10 Konfliktusok a közösségben tanulói konfliktusok a közösségben 3. évfolyam 103 Diákmelléklet D1 Tornai József: Ki tud tovább lefelé lógni? Kora tavasz köszöntött ránk meleg esővel, s mi a kunyhót

Részletesebben

Claire Kenneth. Randevú Rómában

Claire Kenneth. Randevú Rómában Claire Kenneth Randevú Rómában CLAIRE KENNETH Randevú Rómában Regény 2010 Fapadoskonyv.hu Kft. honlap: www.fapadoskonyv.hu e-mail: info@fapadoskonyv.hu A könyv az alábbi kiadás alapján készült: Claire

Részletesebben

Tudod, mi van ma? Várta, hogy a másik visszakérdezzen, hogy: Nem. Mi? Ma dolgozom utoljára a tűzszerészeknél. Jövő héten áthelyeznek.

Tudod, mi van ma? Várta, hogy a másik visszakérdezzen, hogy: Nem. Mi? Ma dolgozom utoljára a tűzszerészeknél. Jövő héten áthelyeznek. Elmore Leonard: Dinamit (részlet) Fordította: Totth Benedek Chris Mankowski utolsó munkanapja, délután kettő, még két óra van hátra a műszak végéig, amikor befut a riasztás, hogy hatástalanítania kell

Részletesebben

Hé, hát így kell bánni egy vendéggel? hallatszott egy rikácsoló férfihang.

Hé, hát így kell bánni egy vendéggel? hallatszott egy rikácsoló férfihang. Jackie megpróbálta felvenni a borítékot. Ez marha nehéz, gondolta. No, nem a boríték volt az, hanem a kidobó, aki a kezén állt, miközben ő a borítékot markolta. Az történt, hogy leejtette, egy két méter

Részletesebben

6. o. FELADATLAP Böszörményi Gyula: Lúzer Rádió, Budapest!

6. o. FELADATLAP Böszörményi Gyula: Lúzer Rádió, Budapest! 6. o. FELADATLAP Böszörményi Gyula: Lúzer Rádió, Budapest! 1. forduló Az egész szottyos dili hat napja kezdődött, mikor a családom átment sivatagi tevekaravánba. Tényleg pont úgy néztünk ki, mint azok

Részletesebben

Ötven egész esztendővel a csokoládés uzsonna után kezdődik Magdaléna két életének tulajdonképpeni története... *****

Ötven egész esztendővel a csokoládés uzsonna után kezdődik Magdaléna két életének tulajdonképpeni története... ***** Ötven egész esztendővel a csokoládés uzsonna után kezdődik Magdaléna két életének tulajdonképpeni története... ***** Ezüst gyertyatartók fénye mellet egy fiatal férfi hajol íróasztala fölé. Az arca márványfehér,

Részletesebben

magát. Kisvártatva Vakarcs, a kutya is csatlakozott hozzájuk. Kedveskedve hol a Papa, hol meg az unoka lábaira fektette meleg tappancsait.

magát. Kisvártatva Vakarcs, a kutya is csatlakozott hozzájuk. Kedveskedve hol a Papa, hol meg az unoka lábaira fektette meleg tappancsait. Göncölszekér M ári szólt asszonyához Pista, te csak maradj az ágyban, próbálj meg aludni. Ez a szegény lánygyerek folyton köhög. Nem hagy téged aludni. Nem tudsz pihenni. Lehet, hogy a komámnak lesz igaza.

Részletesebben

útja a szabadság felé

útja a szabadság felé Szandra útja a szabadság felé Szandra útja a szabadság felé Szandra egy teljesen hétköznapi erdélyi kisvárosban nőtt fel. A családi házuk két kis szobából és egy nappali-konyhából állt. Két húga volt és

Részletesebben

Kiss Ottó. A nagypapa távcsöve

Kiss Ottó. A nagypapa távcsöve Kiss Ottó A nagypapa távcsöve ITT VANNAK A NAGYIÉK Itt vannak a nagyiék, megjöttek! Két hétre. Fogalmam sincs, hogy mit lehet majd velük addig csinálni. 3 A NAGYPAPA UGYANOLYAN A nagypapa ugyanolyan, mint

Részletesebben

Jakov Gat április 24-én landolt az Ezeiza repülőtéren. Hibátlanul szabott öltönyben, keskeny nyakkendővel, kezében aktatáska.

Jakov Gat április 24-én landolt az Ezeiza repülőtéren. Hibátlanul szabott öltönyben, keskeny nyakkendővel, kezében aktatáska. 16 Jakov Gat április 24-én landolt az Ezeiza repülőtéren. Hibátlanul szabott öltönyben, keskeny nyakkendővel, kezében aktatáska. Lelépdelt az utaslépcsőn, amit a géphez gurítottak, ki a kegyetlenül vakító

Részletesebben

V i c z i á n Á k o s. Halálos haszonszerzés

V i c z i á n Á k o s. Halálos haszonszerzés V i c z i á n Á k o s Halálos haszonszerzés Nem is emlékszem, hogy mikor aludtam ilyen jót, igaz nem volt több hat óránál, de ennyit ritkán alszom. Nyújtózkodtam egy hatalmasat, majd felkeltem az ágyból,

Részletesebben

E D V I N Írta Korcsmáros András

E D V I N Írta Korcsmáros András E D V I N Írta Korcsmáros András A színen a Fiú, aki egy padon ül, majd előveszi a telefonját. Szia! Én vagy az, Dávid! Most hallasz? Nem? Na és most? Nagyszerű! Minden rendben. Nem, nincs baj. Éppen ebédszünetem

Részletesebben

Prológus. Hová rejtőzhetek? Találhatok menedéket? Visszafordulhatok? Van még vissza?

Prológus. Hová rejtőzhetek? Találhatok menedéket? Visszafordulhatok? Van még vissza? Prológus Újabb lövés dördült el a lombkorona fölött. A hajtók kiáltozása sokkal kivehetőbbé vált. A vére a fülében lüktetett, miközben a tüdeje égett a levegőtől, amely szaporán és jegesen járta át légzőszerveit.

Részletesebben

34 tiszatáj. Közönséges történet

34 tiszatáj. Közönséges történet 34 tiszatáj NAGY KOPPÁNY ZSOLT Közönséges történet Amikor Virág hazaérkezett, Gábor a pamlagon feküdt, behúzott sötétítőkkel. Nem mozdult akkor sem, amikor felesége már a cipőiből lépett ki. Virág mint

Részletesebben

A kis betlehemi csillag /Szende Ákos fordítása/

A kis betlehemi csillag /Szende Ákos fordítása/ A kis betlehemi csillag /Szende Ákos fordítása/ A kis csillag a milliárdnyi többi között állt fenn az égen. Végtelenül messzi kis fehér pont volt csupán. Senki sem vette észre - éppen ez volt bánata. Hajnalban

Részletesebben

Petőcz András. Idegenek. Harminc perccel a háború előtt

Petőcz András. Idegenek. Harminc perccel a háború előtt Petőcz András Idegenek Harminc perccel a háború előtt Peut-être à cause des ombres sur son visage, il avait l air de rire. (Camus) Megyünk anyámmal haza, a plébániára. Szeretek az anyámmal kézen fogva

Részletesebben

Fityó néni és a drága aranyos szerelő bácsik

Fityó néni és a drága aranyos szerelő bácsik Fityó néni és a drága aranyos szerelő bácsik Több éves gyakorlattal fejlesztették tökélyre kifinomult praktikáik egész arzenálját. Kódszavaik tárháza régi, legendássá vált esetekből épült fel, ám legtöbbször

Részletesebben

TÁVOL TŐLED 2 A MI SZÉTTÉPETT SZÍVEINK 2 KÉTSÉGEK KÖZÖTT 3 ESTE 3 GONDOLATBAN 4 EGY PÁR A PADON 4

TÁVOL TŐLED 2 A MI SZÉTTÉPETT SZÍVEINK 2 KÉTSÉGEK KÖZÖTT 3 ESTE 3 GONDOLATBAN 4 EGY PÁR A PADON 4 TÁVOL TŐLED 2 A MI SZÉTTÉPETT SZÍVEINK 2 KÉTSÉGEK KÖZÖTT 3 ESTE 3 GONDOLATBAN 4 EGY PÁR A PADON 4 ŐRZÖM AZ ÁLMODAT 5 AZ IGAZ SZERETET 5 MA EGY VERSEM KAPCSÁN 6 BIZONY! 7 A HÁRSFAILLATÚ ESTÉKEN 7 A MI VERSÜNK

Részletesebben

Gingerli, az időmanó

Gingerli, az időmanó Gingerli, az időmanó Tik-tak, tik-tak, tik-tak. Tak. Tak. Tak. Tik. Tik. Tik. Tak és tik. Tik és tak. Tik és megint tak. És megint tak. És megint tik. Tik és tak. Gingerli az ágyában feküdt, és hallgatta,

Részletesebben

Ez a könyv.... kalóz tulajdona

Ez a könyv.... kalóz tulajdona Ez a könyv... kalóz tulajdona A kis csapat öt főből áll, mint kézen az ujjak. A Tengeri Mackók a Kalóziskola első évét járják, és arra pályáznak, hogy igazi tengeri medvévé váljanak! Az angol származású

Részletesebben

Földrengés Japánban. Fantasztikus regény

Földrengés Japánban. Fantasztikus regény THURY LAJOS Földrengés Japánban Fantasztikus regény 2011 1. Délben pontosan tizenkét órakor megkondult a gong az Universum áruház földszinti csarnokában, amire az utolsó elkésett vásárlók is sietve igyekeztek

Részletesebben

1. fejezet. Dorset, 2010 Egy évvel késõbb

1. fejezet. Dorset, 2010 Egy évvel késõbb 1. fejezet Dorset, 2010 Egy évvel késõbb A napok egyre rövidebbek. A fûre hullott almákat megcsipkedték a varjak. Viszem be a fát, és rálépek az egyik puha gyümölcsre; szétnyomódik a lábam alatt. November

Részletesebben

Egy férfi otthon bemegy a zuhanyzóba, miután a felesége éppen végzett a tusolással, amikor valaki csenget.

Egy férfi otthon bemegy a zuhanyzóba, miután a felesége éppen végzett a tusolással, amikor valaki csenget. 5 PERCES MENEDZSMENT TANFOLYAM 1. lecke Egy férfi otthon bemegy a zuhanyzóba, miután a felesége éppen végzett a tusolással, amikor valaki csenget. A feleség gyorsan maga köré csavar egy törölközőt, és

Részletesebben

Amint ment, mendegélt egy nagy királyi városon keresztül, meglátta a folyosóról a király a nagy betűket s leküldte inasát, hogy nézné meg, mi van

Amint ment, mendegélt egy nagy királyi városon keresztül, meglátta a folyosóról a király a nagy betűket s leküldte inasát, hogy nézné meg, mi van Százat egy ütéssel Egyszer volt, hol nem volt, volt a világon egy mesterlegény, kinek se égen, se földön nem volt egyebe egy rongyos garasánál. Elindult ő vándorolni. A mint ment, mendegélt hegyen völgyön

Részletesebben

Baróthy Borbála. Kártyák kiterítve. Cards on the table

Baróthy Borbála. Kártyák kiterítve. Cards on the table Baróthy Borbála Kártyák kiterítve Cards on the table 1. Fejezet A tükörből visszabámuló lányra meredtem. Szomorúnak tűnt és félt. Az arca fehérebb volt a szokásosnál és általában csillogó kék szeme most

Részletesebben

RADNÓTHY SZABOLCS. A hullámlovas 2015.

RADNÓTHY SZABOLCS. A hullámlovas 2015. RADNÓTHY SZABOLCS A hullámlovas 2015. PROLÓGUS Rájöttem, hogy az élet tenger. Hogy érted? Egyszerre csendes és hangos. Viharos és morajló. Amikor a horizonton a végét keresed, rájössz, hogy se eleje, se

Részletesebben

SZEPES MÁRIA PÖTTYÖS PANNI. az idôvonaton MÓRA KÖNYVKIADÓ

SZEPES MÁRIA PÖTTYÖS PANNI. az idôvonaton MÓRA KÖNYVKIADÓ SZEPES MÁRIA PÖTTYÖS PANNI az idôvonaton MÓRA KÖNYVKIADÓ A Móra Könyvkiadó a Szepes Mária Alapítvány támogatója. Az alapítvány célja az író teljes életmûvének gondozása, még kiadatlan írásainak megjelentetése,

Részletesebben

A menedék. Gellai Tamás

A menedék. Gellai Tamás Gellai Tamás A menedék a fiú a tengerparton áll Egy nagy és erős kéz ragadta meg hátulról, és belökte a sötét helyiségbe. A szorítás nyomán vadul lüktetett felkarja, még alig tudott másra gondolni, vagy

Részletesebben

Ikon. bencsik orsolya. figyeltem anyámat ahogy figyeltem a fákat is télvíz idején mikor nagyon erősen fúj a szél 1

Ikon. bencsik orsolya. figyeltem anyámat ahogy figyeltem a fákat is télvíz idején mikor nagyon erősen fúj a szél 1 bencsik orsolya Ikon figyeltem anyámat. ha eljön az idő, bemegy a kamrába. a rossz lábú asztalról fölveszi a zöld tálat. a zsákból merít egy bögre kukoricát, két bögre búzát. összerázogatja. - - - - -

Részletesebben

Az élet napos oldala

Az élet napos oldala Az élet napos oldala írta Mercz Tamás E-mail: mercz_tomi@hotmail.com Első rész Minden kicsiben kezdődik el A fűnyíró idegesítő berregő motorhangja teljesen betölti szobám zegzugait. Zúg a rikítóan kék

Részletesebben

Harmadik lecke. a szekrény mellett. a tükör előtt. az ablak alatt. a trikó és az alsónadrág között. a fehérnemű között. a vaku meg a film mellett

Harmadik lecke. a szekrény mellett. a tükör előtt. az ablak alatt. a trikó és az alsónadrág között. a fehérnemű között. a vaku meg a film mellett Harmadik lecke - Hol a koffer? -A szekrény mellett. - Melyik szekrény mellett? - A nagy barna mellett. -Hol? - Ott, a tükör előtt. - Aha, tényleg. És az a nagy táska? - Kint, az ablak alatt. - Cipő. Zokni,

Részletesebben

Lipcsei Dániel The Strange Meeting

Lipcsei Dániel The Strange Meeting Lipcsei Dániel The Strange Meeting Ez is olyan nap volt, mint a többi, egy dolgot leszámítva Vége! Végre vége ennek az öt évnek is. A középiskolás öt évnek A végzősök úgy rohantak ki az udvarra, mint az

Részletesebben

FCI-Standard Nr 243 / 09. 06. 1999

FCI-Standard Nr 243 / 09. 06. 1999 FCI-Standard Nr 243 / 09. 06. 1999 Az alábbi idézet Nagy Tamás: AZ ALASZKAI MALAMUT címû könyvébõl való. Az idézet a szerzõ külön engedélyével lett megjelenítve. Az itt látható szöveg szerzõi jogvédelem

Részletesebben

Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk?

Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk? Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk? 2013. február 6., 11:00 Sorozatunkban a Színház- és Filmművészeti Egyetemen ebben az évadban végzősöket, Novák Eszter és Selmeczi György zenés szakirányú osztályának

Részletesebben

KAIRÓ, 2000. SZEPTEMBER

KAIRÓ, 2000. SZEPTEMBER 1 KAIRÓ, 2000. SZEPTEMBER A hosszú, csillogó-villogó, koromfekete limuzin lassan kihajtott a követség kapuján, egy pillanatra megállt, aztán nekieredt a forgalomnak. Elölrôl és hátulról két-két rendôrmotor

Részletesebben

T. Ágoston László A főnyeremény

T. Ágoston László A főnyeremény T. Ágoston László A főnyeremény Gondosan bezárta az ajtót, zsebre vágta a kulcsot és egy széllel bélelt, kopott nyári nadrágban, hasonlóképp elnyűtt pólóban, és mezítlábas papucsban lecsoszogott a földszintre

Részletesebben

Megbánás nélkül (No regrets)

Megbánás nélkül (No regrets) Stargate SG1- Megbánás nélkül (No Regrets) Kategória: Stargate SG1 Romantika Rövid ismertető: Bárcsak a Jég foglyai néhány perccel tovább tartott volna... Írta: Alli Snow Web: http://www.samandjack.net/fanfics/viewstory.php?sid=1251

Részletesebben

Szita Szilvia - www.magyarora.com 2004. II. Biztatás, bátorítás

Szita Szilvia - www.magyarora.com 2004. II. Biztatás, bátorítás I Biztatás, bátorítás I Biztatás, bátorítás Beszédpanelek és mintadialógusok - Ne izgulj, menni / sikerülni fog! - Ne butáskodj, menni / sikerülni fog! - Ne hülyéskedj, menni / sikerülni fog! - Ne félj,

Részletesebben

Bujáki Noémi SpikeTrom éjjeli kalandjai a nagy földi légkörzésben és azon túl. Spiketrom

Bujáki Noémi SpikeTrom éjjeli kalandjai a nagy földi légkörzésben és azon túl. Spiketrom Bujáki Noémi SpikeTrom éjjeli kalandjai a nagy földi légkörzésben és azon túl Spiketrom A csönd ülte meg szobát és az éjjel sötétje. Még érezhető volt a vacsora illata az étkezőasztalon heverő maradékok

Részletesebben

Miklya Luzsányi Mónika

Miklya Luzsányi Mónika Miklya Luzsányi Mónika Farkasidő Nem kell ma a húsokat jégverembe tenni. Csikorog a hó, foga van a szélnek, süt át a hideg a falakon. Akkor is egész éjjel vonított a szél, mint a csikaszok a nádasban.

Részletesebben

Pierre Anthon aznap hagyta ott az iskolát, amikor rájött, hogy semmit sem érdemes csinálni, ha egyszer amúgy sincs értelme semminek.

Pierre Anthon aznap hagyta ott az iskolát, amikor rájött, hogy semmit sem érdemes csinálni, ha egyszer amúgy sincs értelme semminek. 8 II Pierre Anthon aznap hagyta ott az iskolát, amikor rájött, hogy semmit sem érdemes csinálni, ha egyszer amúgy sincs értelme semminek. Mi, többiek maradtunk. Bár a tanárok igyekeztek gyorsan eltüntetni

Részletesebben

ZIGÓTA MEGPRÓBÁLJA BEMUTATNI A CSALÁDJÁT. A nevem Vigóta. Befenyő Vigóta. Pöfe vagyok és nagyfogú, de ev a könyv nem rólam fól, hanem a faládomról.

ZIGÓTA MEGPRÓBÁLJA BEMUTATNI A CSALÁDJÁT. A nevem Vigóta. Befenyő Vigóta. Pöfe vagyok és nagyfogú, de ev a könyv nem rólam fól, hanem a faládomról. ZIGÓTA MEGPRÓBÁLJA BEMUTATNI A CSALÁDJÁT A nevem Vigóta. Befenyő Vigóta. Pöfe vagyok és nagyfogú, de ev a könyv nem rólam fól, hanem a faládomról. 3 ZIGÓTA MEGPRÓBÁLJA BEMUTATNI A CSALÁDJÁT Ő av apukám,

Részletesebben

Advent 3. vasárnapja 2015. december 13. VÁRAKOZÁS

Advent 3. vasárnapja 2015. december 13. VÁRAKOZÁS Advent 3. vasárnapja 2015. december 13. VÁRAKOZÁS Simeon várakozása (LK 2,21-40) 21Amikor elérkezett a nyolcadik nap, hogy körülmetéljék a gyermeket, a Jézus nevet adták neki, úgy, amint az angyal nevezte,

Részletesebben

Benedek Elek: JÉGORSZÁG KIRÁLYA

Benedek Elek: JÉGORSZÁG KIRÁLYA Benedek Elek: JÉGORSZÁG KIRÁLYA Volt egyszer egy szegény ember. Ennek a szegény embernek annyi fia volt, mint a rosta lika, még eggyel több. Éjjel-nappal búslakodott szegény, hogy mit csináljon ezzel a

Részletesebben

Ruins of the Republic. S01E03 Tatuini tortúra http://jedirend.com

Ruins of the Republic. S01E03 Tatuini tortúra http://jedirend.com 2 1. Moe a hipertér kék vízfelszínhez hasonlatos szövetét tanulmányozta, miközben azon gondolkozott, hogy valóban jó ötlet-e, amit most megvalósítani készülnek. Azonban úgy tűnt, Ace nem fűzött kétségeket

Részletesebben

Beszámoló az ösztöndíjas év alatt megvalósított munkáról

Beszámoló az ösztöndíjas év alatt megvalósított munkáról Beszámoló az ösztöndíjas év alatt megvalósított munkáról 2011. tavaszán Huszonnégy óra munkacímű regénytervem megvalósításához kértem támogatást a Communitas Alapítványtól. Az eltelt év során sikerült

Részletesebben

Talabér Gergő Ugrani muszály...

Talabér Gergő Ugrani muszály... Talabér Gergő Ugrani muszály... Épp az ablak előtt álltam, amikor a harang tizenkettőt ütött. Figyeltem a sürgő-forgó város kavalkádját. Emberek siettek a dolguk után a főtér macskakövein botladozva. Némelyek

Részletesebben

Erskine Angelika: Lélekmadár

Erskine Angelika: Lélekmadár A vers- és prózaíró pályázat díjazott alkotói a 2011-12-es tanévben: Erskine Angelika 1.a Ring Dóra 1.b Robotka Ádám 2.b Both Noémi 3.a Miletics Maya 4.b Bonecz Bendegúz 5.b Bodóczy Iliáná 8.b Török Anna

Részletesebben

Lily Tiffin: A bűnjel

Lily Tiffin: A bűnjel Lily Tiffin: A bűnjel Lily Tiffin A bűnjel (Részlet) Regény (Részlet) Lomart Kiadó A digitális kiadás a 2008-ban meg jelent ISBN 978-963-9632-15-8 számú kiadás változtatás nélküli másolata. A digitális

Részletesebben

ANDALÚZIAI SZERENÁD. SuSANNA AgoStINo

ANDALÚZIAI SZERENÁD. SuSANNA AgoStINo ANDALÚZIAI SZERENÁD SuSANNA AgoStINo 1. fejezet Éjszaka eleredt a hó, és reggelre már vastagon ellepte az Alpok téli üdülőhelyeit. A sűrű hópelyhek között a hegycsúcsok körvonalai elmosódtak, és a táj

Részletesebben

M. Veress Mária. Szép halál

M. Veress Mária. Szép halál 184 Rügyek Szép halál Először nem figyeltem fel a kiáltásra, nem volt abban semmi különös, hogy valaki ordibál, megszokott volt ez arrafelé. Csak mikor közelebb értem, akkor hallottam, hogy mintha segítségért

Részletesebben

Szép karácsony szép zöld fája

Szép karácsony szép zöld fája Móra Ferenc Szép karácsony szép zöld fája Illusztrációk: Szabó Enikő Nyolcéves voltam, a harmadik elemibe jártam, és először léptem a közszereplés terére. A közszereplés tere az öreg templomunk volt. Úri

Részletesebben

Tizenötödik lecke. ágyad nagyapam családja. felesége, nagyapam. kislánya nagynénem

Tizenötödik lecke. ágyad nagyapam családja. felesége, nagyapam. kislánya nagynénem Tizenötödik lecke Családi kép Te, Gergely, mindig meg akarom kérdezni, csak elfelejtem: kik vannak azon a nagy képen az ágyad fölött? Ja, azok, azon a régi képen? Az az apai nagyapám családja, még a háború

Részletesebben

Hogyan kell használni a SZÓFOGADÓ füzeteket? SZÓFOGADÓ füzetek

Hogyan kell használni a SZÓFOGADÓ füzeteket? SZÓFOGADÓ füzetek SZÓFOGADÓ füzetek A SZÓFOGADÓ füzetek olyan hétköznapi dolgokban szeretnének segíteni neked, amikről nem biztos, hogy tanulni fogsz az iskolában Ilyen témák például a fogmosás, a közlekedés, táplálkozás,

Részletesebben

Föléhajolt, melle előrelendült, illat szállt fel a hasa mentén, Darius fölemelte kissé a fejét, hogy lássa a köldökét: parányi kagyló, felül

Föléhajolt, melle előrelendült, illat szállt fel a hasa mentén, Darius fölemelte kissé a fejét, hogy lássa a köldökét: parányi kagyló, felül 1 Föléhajolt, melle előrelendült, illat szállt fel a hasa mentén, Darius fölemelte kissé a fejét, hogy lássa a köldökét: parányi kagyló, felül karimával; örült a látványnak, de ez csak az első fejezet,

Részletesebben

Váll-, hát-, és mellizom fejlesztő gyakorlatok nemcsak kismamáknak

Váll-, hát-, és mellizom fejlesztő gyakorlatok nemcsak kismamáknak Váll-, hát-, és mellizom fejlesztő gyakorlatok nemcsak kismamáknak Nagyon fontos, hogy szülés után erős legyen a váll és hátizmod, mert a gyereket sokat kell majd cipelned, a mellizom gyakorlatok pedig

Részletesebben

Mikor Stacy visszaért, a kirakós játék előtt állva találta. Gyönyörű! fordult a lányhoz. Nagy munka lehetett összerakni.

Mikor Stacy visszaért, a kirakós játék előtt állva találta. Gyönyörű! fordult a lányhoz. Nagy munka lehetett összerakni. fejjel, mintegy alulról, egyenletesen szürke hajsátra alól pislogott rá. Mellette a padlón kisebbfajta tócsává gyűlt a víz, mely a kabátjáról csöpögött. Még mindig a karjára vetve tartotta. Meg kell mondjam,

Részletesebben

Pánov bácsi karácsonya Illusztrációk: Szabó Enikő

Pánov bácsi karácsonya Illusztrációk: Szabó Enikő Lev Tolsztoj Pánov bácsi karácsonya Illusztrációk: Szabó Enikő Élt egyszer, valamikor réges-régen, egy messzi orosz falucskában egy öreg cipészmester. Pánov volt a neve, ám senki sem nevezte Pánovnak,

Részletesebben

A három biciklis leugrik az udvaron. A biciklit begurítják a pitarba. - No, most már szakadhat akár a vízözön is! Bent a csárda csendes.

A három biciklis leugrik az udvaron. A biciklit begurítják a pitarba. - No, most már szakadhat akár a vízözön is! Bent a csárda csendes. A HORTOBÁGYI ORGONA Hirtelen beborult az ég, mintha egy óriás hamuszínű ponyvával vonták volna be. A Hortobágy síkján hűvös fuvallat száguldott végig. A távolban morgott már a zivatar. A kocsiúton három

Részletesebben

A legszebb mesék Mátyás királyról

A legszebb mesék Mátyás királyról A legszebb mesék Mátyás királyról Roland Tartalomjegyzék Mátyás király és a kolozsvári bíró / 4 Egyszer volt Budán kutyavásár / 8 Mátyás király és a huszár / 12 Mátyás király és a százesztendős ember /

Részletesebben

Isten hozta őrnagy úr!

Isten hozta őrnagy úr! Isten hozta őrnagy úr! Filmrészlet szöveges átirat Napsütéses idő van, a házak előtt egy négytagú tűzoltózenekar vidám indulót játszik. A zenészek barna egyenruhában vannak, fejükön tűzoltósisak. A zenekart

Részletesebben

Kate Brooks Duncan Shelley: Amer és a láthatatlan bilincs

Kate Brooks Duncan Shelley: Amer és a láthatatlan bilincs Copyright 2012 Kate Brooks & Duncan Shelley A könyv bármely részének sokszorosítása, akár elektronikus, akár mechanikus úton ideértve az információtároló és visszakereső rendszereket is, a kiadó írásbeli

Részletesebben

SZEPES MÁRIA PÖTTYÖS PANNI. Bolondos szerszámok MÓRA KÖNYVKIADÓ

SZEPES MÁRIA PÖTTYÖS PANNI. Bolondos szerszámok MÓRA KÖNYVKIADÓ SZEPES MÁRIA PÖTTYÖS PANNI Bolondos szerszámok MÓRA KÖNYVKIADÓ A Móra Könyvkiadó a Szepes Mária Alapítvány támogatója. Az alapítvány célja az író teljes életmûvének gondozása, még kiadatlan írásainak megjelentetése,

Részletesebben

lott mást, mint a létra nyikorgó dallamát. De az aljához közeledve megváltoztak a hangok. Először halk, fémes morajlás. Majd egy kattanás és a

lott mást, mint a létra nyikorgó dallamát. De az aljához közeledve megváltoztak a hangok. Először halk, fémes morajlás. Majd egy kattanás és a 8. fejezet Fredrik Beier! Itt van Fredrik Beier? A sátor ponyváját félrerántották, és egy kerek szemüveges, fehér overallos fickó bámult be rá. Itt vagyok. Gyere! A férfi keresztülrohant a gyepen, a pajta

Részletesebben

5 perc frontális Csomagolópapír, 1.sz. mell.

5 perc frontális Csomagolópapír, 1.sz. mell. Tantárgy: szövegértés,- szövegalkotás Időkeret:2x45 perc Korosztály: 1. évfolyam Az óra célja: testtudat fejlesztése, térérzékelés tudatosítása, sajátmozgásérzék ápolása, figyelem tartósságának megteremtése,

Részletesebben

Mándy Iván. A huszonegyedik utca. Regény

Mándy Iván. A huszonegyedik utca. Regény Mándy Iván A huszonegyedik utca Regény 2011 Gábor megállt az öreg, púpos hátú ház előtt, egy véznán fityegő cédulánál. Kiadó szoba Letette ráncos barna bőröndjét, kalapját feljebb tolta homlokán. Általában

Részletesebben

Michael Peinkofer. 1. kötet. A griff bűvöletében. Scolar

Michael Peinkofer. 1. kötet. A griff bűvöletében. Scolar Michael Peinkofer 1. kötet A griff bűvöletében Scolar E lőhang Több száz évvel ezelőtt, régi, sötét korokban A felhőkön átszűrődő sápadt holdfényben az emberi szem alig tudta kivenni a kőrakások gyűrűjét.

Részletesebben

Gyönyörű, bájos, okos és perverz.

Gyönyörű, bájos, okos és perverz. NICHOLAS SHEAR Kedves boszorkány Gyönyörű, bájos, okos és perverz. Történetem a sebészemmel. David Block vagyok. Negyvenkettedik évemben járok, és ahogy múlnak az évek, egyre tisztábban emlékszem egy kapcsolatomra.

Részletesebben

Főnixmadár. A hazugság polipkarjai

Főnixmadár. A hazugság polipkarjai Főnixmadár A hazugság polipkarjai Előszó A könyv igaz történet, a szerző által megélt és felidézett eseményeken alapul. Egy történet két lélek egymásra találásáról, amelyet a hazugság polipkarjai tartanak

Részletesebben

DÖRNYEI KÁLMÁN: BANKI MESÉK 13-15. FEJEZET

DÖRNYEI KÁLMÁN: BANKI MESÉK 13-15. FEJEZET DÖRNYEI KÁLMÁN: BANKI MESÉK 13-15. FEJEZET 13. Ha megnyerte, nehogy vigye! Egyre kevésbé tudok a küldetésemre koncentrálni. Lehet, hogy az illuzionista megsejtette, hogy a nyomában vagyok, és mindenféle

Részletesebben

SZKB104_13. Körön kívül, körön belül I.

SZKB104_13. Körön kívül, körön belül I. SZKB104_13 Körön kívül, körön belül I. TANULÓI KÖRÖN KÍVÜL, KÖRÖN BELÜL I. 4. ÉVFOLYAM 123 D1 J. K. Rowling: Harry Potter és a bölcsek köve (1. RÉSZLET) Három fiú lépett be. A középsőt Harry nyomban felismerte

Részletesebben

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút 1 1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút És lőn abban az időben, hogy Abimélek és Pikhól annak hadvezére megszólíták Ábrahámot mondván: Az Isten van te veled mindenben, a mit cselekszel. Mostan azért

Részletesebben