A tavalyi év erõs kezdése után ismét nagy várakozás elõzte meg az idei Õszi Dionüsziát, vagyis az alternatív

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A tavalyi év erõs kezdése után ismét nagy várakozás elõzte meg az idei Õszi Dionüsziát, vagyis az alternatív"

Átírás

1 Pápa és Vidéke október 3. Közéleti hetilap XI. évfolyam 20. szám Alternatív alkotóközösségek találkoztak Pápán Szépül a barokk kastély Õszi Dionüszia öt napon át Turisztikai attrakciófejlesztés Pápán, a pápai Esterházy-kastély komplex, környezetbarát üzemeltetést lehetõvé tevõ újjáépítése és családbarát szolgáltatásokkal történõ fejlesztése ez a címe annak a projektnek, mely keretében végzik a kastély felújítását. Az építkezés idén áprilisban kezdõdött. A projekt nyitórendezvényét hétfõn tartották a nádorteremben. Több mint másfél milliárd forintos európai uniós támogatás, illetve önkormányzati forrás az alapja a kastély rekonstrukciójának, melynek végeztével létrejöhet a város újabb nagy turisztikai attrakciója. Az Esterházy-kastély központi Erzsébetvárosi nap Ötödik alkalommal rendezték meg idén az Erzsébetvárosi napot, mely az elõzõ évekhez hasonlóan most is nagy sikerrel zárult. A már hagyományos programok mellett idén elsõ alkalommal megválasztották a városrész kis hercegnõjét is. Hûvösen indult a reggel a fõzõverseny résztvevõinek, melyen 16 csapat ragadott fakanalat. A csípõs idõ azonban nem szegte kedvét a lelkes szakácsoknak és kuktáiknak, akik a rendelkezésükre bocsátott húsból ízletes finomságokat készítettek. Részletek a 3. oldalon szerepet fog betölteni a város idegenforgalmi kínálatában, hangsúlyozta a rendezvényen dr. Áldozó Tamás polgármester. Az EGT és a Norvég Finanszírozási Mechanizmus támogatásával 3 évvel ezelõtt kezdõdött el a kastély helyiségeinek felújítása. Ennek eredményeként 2011 májusától látogathatók a barokk fõúri termek az északi szárnyban. A fõúri hétköznapokat interaktív módon bemutató látogatói programok mellett további, élményközpontú és országos viszonylatban is egyedülálló attrakciókat kínál majd a kastély, mondta el a programon Boros Katalin, az üzemeltetését végzõ Pápai Platán Nonprofit Kft. ügyvezetõ igazgatója. Folytatás a 2. oldalon A tavalyi év erõs kezdése után ismét nagy várakozás elõzte meg az idei Õszi Dionüsziát, vagyis az alternatív alkotóközösségek találkozóját, ahol 2013-ban is sikerült újszerû programokat felvonultatni szeptember 18-a és 22-e között. A Jókai Mór Mûvelõdési és Szabadidõ Központ, valamint a Teleszterion Színházi Mûhely szervezésében létrejött fesztivál megnyitójára szeptember 18-án került sor az Erzsébet-ligeti színházépületben. Két eseménysor is kapcsolódott a fesztiválhoz, szerdán egy szakmai napot rendeztek A fiatalokkal történõ problémamegoldás színterei címmel, amelyen többek között dr. Baloghné Uracs Marianna, a JMSZK igazgatóhelyettese szólt a kérdéskör fontosságáról, majd Rádi Róbert kabinetvezetõ osztotta meg a témában gondolatait a jelenlévõkkel, de Németh János, a Nemzeti Mûvelõdési Intézet fõosztályvezetõje is beszélt a konferencián. Sokszínû képet vázoltak fel az elõadók, hogy miként lehet a fiatalokkal foglalkozni, így kreatív módszerekkel, drámás munkával, amatõr színjátszó csoporttal vagy akár befogadó színházi elõadásokkal. Folytatás a 3. oldalon

2 2 Pápa és Vidéke október 3. Védjük meg a rezsicsökkentést! Szokatlan, bátor és történelmi tett a rezsicsökkentés, melynek következtében összesen 20 százalékkal csökkennek a lakosság rezsiterhei, hangsúlyozták a Fidesz múlt csütörtöki pápai fórumán, melyet dr. Kovács Zoltán országgyûlési képviselõ és Vargha Tamás parlamenti államtitkár tartott a fenti címmel. A politikusok a színházépületben találkoztak a pápaiakkal és a térségünkben élõkkel, hogy tájékoztassák õket a rezsicsökkentés eddigi és várható intézkedéseirõl. Folytatás az 1. oldalról - Az újjászületõ kastély új lehetõségeket nyújt számunkra, ezekkel feltétlenül szeretnénk is élni. A meglévõkhöz hasonlóan egyedi, hazai viszonylatban is különleges és egyedülálló programokkal szeretnénk tovább bõvíteni a kínálatot. A Gyermekbirodalomban Lego-játszóházat rendezünk be, de meg lehet majd itt csodálni a Lego-kastélyokból álló sorozat összes darabját is. Berendezünk egy kis mûhelyt is, melyben csokoládé- és mézeskalácskészítést szeretnénk felajánlani a látogatóinknak, de egyedülálló produkciónak ígérkezik az a barokk marionett-bábszínház is, amely gyermekeknek és felnõtteknek is tart majd bábelõadásokat. Mindezek mellett a kastélykápolnában lehetõség nyílik házasságkötésre, a fõúri termekben esküvõk és egyéb rendezvények megtartására, de szerepel a ter- Szépül a kastély A Kiliáni beszélgetések szervezõi szeretettel várnak minden érdeklõdõt a október 16-án 17 órakor kezdõdõ kötetlen beszélgetõ estjükre a Szent József Kápolna és Közösségi Ház I. emeleti elõadó termébe. Vendég: Horváth Attila, a Weöres Sándor Általános Iskola igazgatója. vekben többek között egy szép kávéház kialakítása is részletezte Boros Katalin. A projekt keretében megvalósuló felújítás a kastély keleti és nyugati szárnyát érinti, a rekonstrukció végére az U-alakú épület kívül-belül teljes egészében megújul, és megújuló energiával fogják fûteni pelletkazánnal a volt pártház épületébõl. A kastély udvara is megszépül, tudtuk meg Németh Tamástól, a Pápai Városfejlesztési Kft. ügyvezetõjétõl. Jól feltárt a pápai kastély története, sokkal több ismerettel rendelkezünk róla, mint amennyit általában a magyar barokk kastélyokról tudunk, ezt mondta Nagy L. István múzeumigazgató, aki a programon az épület históriájáról beszélt az egybegyûlteknek. A rendezvényen arról is szó esett, hogy a kastély visszakapja a Nemzeti Múzeumtól és a Nemzeti Galériától az Esterházy-festményeket. A portrékat egy pályázatnak köszönhetõen fel is újítják, és a nyitásra kerülnek majd vissza eredeti helyükre, az Õsök Csarnokába. A kastély rekonstrukciójának vége a tervek szerint 2014 áprilisa lesz. Varga Bea Venczel Csaba önkormányzati képviselõ értesíti Erzsébetváros 5. választókerületének lakóit, hogy október 8-án 17 órai kezdettel képviselõi fogadó órát tart a vasútállomás emeleti oktatótermében. Vendégek: Egyházi Andrea, a KLIK Pápai Tankerületének Igazgatója és Unger Tamás alpolgármester. Venczel Csaba elérhetõsége: 06/20/ Január elsejétõl a kormány 10 százalékkal csökkentette a vezetékes gáz, a vízésazáramárát,júliuselsejétõl pedig a palackos gáz, a csatorna, a szennyvíz, a távhõ és a kéményseprés díja csökkent ugyanennyivel. Országosan 2,2 millióan, Veszprém megyében, a nyolcas fõúttól északra fekvõ térségben mintegy 24 ezren írták alá a rezsicsökkentési íveket, ez jóval meghaladja a vártat, mondta dr. Kovács Zoltán. - Tudjuk, hogy a magyar energiaszolgáltató vállalatok a magyar állam tulajdonában, illetve közösségi tulajdonban voltak és 1887 között, a Horn-kormány idején azonban a nagy energiaszolgáltatókat privatizálták, így kiszolgáltatottá vált a magyar energiaszektor a külföldieknek, a magyar családok pedig a közmûszolgáltató cégeknek fogalmazott dr. Kovács Zoltán, aki említést tett Lendvai Ildikó elhíresült mondatáról is, miszerint nem lesz gázáremelés. Az ígéret ellenére a szocialisták a gáz árát három-, a villamos áram díját kétszeresére emelték. A szocialisták nyolcéves kormányzása alatt mintegy 15 alkalommal nõtt az energia ára, hangsúlyozta az országgyûlési képviselõ. - Ennek köszönhetõen jutottunk el oda, hogy a magyar családok a rezsiköltségeket illetõen Európa utolsó helyén állnak, de csak álltak, hiszen megkezdõdtek a csökkentések tette hozzá dr. Kovács Zoltán. A januári és júliusi rezsicsökkentések novemberben folytatódnak: további 11,1 százalékkal ismét kevesebbe kerül a gáz, a víz, az áram és a távhõ. Az energiaszolgáltatók 1040 milliárd forintot vittekkiazországból,ezpápa város 100 éves költségvetési forrása lehetne. A profit kiáramlásának megakadályozása miatt nonprofit közmûszolgáltatókat kíván a kormány létrehozni, mondta az országgyûlési képviselõ. A rezsicsökkentés következtében éves szinten ezer forint marad a magyar családok kasszájában, hangsúlyozták a programon. Vargha Tamás államtitkár a fórumon kiemelte: 2002 és 2010 között az akkori kormány hitelbõl fedezte a béremeléseket, ez az ország azonban többet ilyet nem vállalhat. Az Orbán-kormány 85 százalék feletti államadóssággal vette át az országot 2010-ben, ez a hiány 80 százalék alá csökkent, de még mindig 78 százaléknál tartunk. Sajnos a pénz nem az emberek jólétére, hanem nagyrészben a bankok konszolidációjára ment el, azokéra a bankokéra, melyek az elmúlt években a közteherviselésbõl semmit nem vállaltak mondta az államtitkár. A politikusok a tájékoztatás mellett köszönetüket is kifejezték mindazoknak, akik aláírásukkal támogatták a rezsicsökkentést. VB Jobbik sajtótájékoztató A rendõri munkáról és a rezsicsökkentésrõl A Pápai Rendõrkapitányság munkáját, valamint a rezsicsökkentést bírálta a Jobbik helyi szervezete napokban tartott sajtótájékoztatóján. Orbán Imre elnök arról számolt be a média képviselõinek, hogy az elmúlt héten egy közismert bûnözõ megfenyegette a Jobbik pápai alelnökét, majd autójával követte a városban. Miután nem tudott rajta fogást találni, fogalmazott a helyi elnök, feljelentette ittas vezetésért. Két rendõrautó indult keresésére, majd megállították alelnöküket és megszondázták. A készülék nem jelzett semmit, hangsúlyozta a jobbikos politikus, aki hozzátette, a rendõrök elismerték, hogy bejelentés alapján jártak el. Az ügy kapcsán Orbán Imre azzal a kérdéssel fordult Szappan Csaba rendõr alezredeshez, hogy a pápai bûnözõk, vagy a rendõrség irányítja-e a kapitányságot. Elmondta, információi szerint a rendõrség kiemelt kockázatként kezeli a Jobbik városi és megyei vezetõit és a Magyar Gárda tagjait. A Jobbik helyi elnöke szánalmasnak nevezte a Fidesz Védjük meg a rezsicsökkentést címmel szervezett országjáró körútját. Orbán Imre úgy véli, a rezsicsökkentéssel az ország valós bajairól próbálják elterelni a figyelmet a fideszes politikusok. M.A. Értesítés Értesítjük Pápa város lakosságát, hogy az alábbi napokon a felsorolt utcákban kéményseprõink megjelennek a év második félévében esedékes kéményseprési munkák elvégzése céljából. Kérjük, hogy a kémények ellenõrzését, illetve gázüzemû kémények használata esetén azok évenkénti felülvizsgálatát, szükség szerinti tisztítását tegyék lehetõvé kéményseprõinknek szeptember 30 október 04.: Kertész u., Jeges u., Barázda u., Tangazdaság, Teleki u., Horváth M. u., Bocsor I. u., Harmat u., Vermes I. u., Dóra u., Acsádi u., Mezõ u., Tarczy u., Szabó D. u., Bozótrét u., Döbröntei G. u., Attila u., Kisfaludy u., Achim A. u., Árpád u október : Viczay u., Tulipán u., Margaréta u., Liliom u., Szellõ u., Muskátli u., Bella u., Határ u., Vadász u., Virág B. u., Bethlen G. u., Szegfû u., Vak B. u. páratlan oldal, Hunyadi u., Kölcsey u., Arany J. u., Bakonyér u., Vörösmarty u., Esterházy u., Vasút u., Gyár u október : VakB.u.párosoldal,Pacsirtau., Bezerédi u., Szondi u., Dobó u., Táncsics M. u., Gombkötõ u., Csutorás u., Mester u., Mézeskalács u., Búzavirág u., Hess A. u., Huszár P. u., Csillag u., Hold u., Nap u., Fûtõzáz u., Fecske u., Göncöl u., Kazinczy u. Közszolg Kft. kéményseprõ részleg A köztársaságot ünnepelték A Pápai Örmény Nemzetiségi Önkormányzat megalakulása óta minden évben megemlékezik az Örmény Köztársaság kikiáltásának évfordulójáról. Az idei ünnepséget szeptember 21-én rendezték az Edvy Malom Fogadóban. A rendezvényen megjelenteket Keller Ludmilla, a nemzetiségi önkormányzat elnöke köszöntötte, majd Rádi Róbert, apolgármesteri Kabinet vezetõje mondott megemlékezõ beszédet, hangsúlyozva, szeptember 21-én a sok megpróbáltatást átélt örmény nép évszázados álma vált valóra az Örmény Köztársaság kikiáltásával. Ettõl a naptól újra van szabad hazája, kormánya, zászlója, címere és himnusza az örményeknek. Nemzetiségi nap A közelmúltban rendezte meg a Német Nemzetiségi Napot a Pápai Német A megemlékezõ szavakat követõen a közelmúltban alakult Urartu Örmény Nemzetiségi Színház mûvészei Keller Linda, Koncz Eszter és Kecskeméti Gábor szórakoztatták az érdeklõdõket Karinthy-est címû vidám, zenés összeállításukkal. A szervezõk a mûsort követõen gasztronómiai utazásra hívták vendégeiket, akiket örmény ételekkel, saslikkal és szõlõlevélbe göngyölt húsgombóccal kínáltak. ppe Nemzetiségi Önkormányzat. A hagyományos rendezvénynek a Munkácsy Mihály Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola aulája adott otthont. A megjelenteket, köztük a leinefeldei Magyar-Német Baráti Kör képviselõit Megyeriné Borsó Éva, a Munkácsy-iskola igazgatója köszöntötte. A nemzetiségi napon felléptek a házigazda iskola nemzetiségi osztályai, a Vajda lakótelepi óvoda nemzetiségi csoportja, a Gannai Asszonykórus, a Bakonyjákói Tánccsoport, valamint a nagyteveli Nemzetiségi Énekkar és Tánccsoport. A rendezvényt állófogadás zárta. Közlemény A Pápai Víz- és Csatornamû Zrt október között teljes szolgáltatási területén vízmérõolvasást tart. A Vízmû kéri a fogyasztókat, segítsék a vízmérõket leolvasó (igazolvánnyal rendelkezõ) dolgozóik munkáját. Amennyiben a leolvasás sikertelen, értesítést hagynak. Ebben az esetben a mérõóra állását október 30. 8:00 óráig juttassák el ügyfélszolgálatunkhoz személyesen, ben: info@papaivizmu.hu, honlapon: vagy telefonon: 89/ Együttmûködésüket köszönjük! Pápai Vízmû Zrt.

3 2013. október 3. Pápa és Vidéke 3 Alternatív alkotóközösségek találkoztak Pápán Õszi Dionüszia öt napon át Folytatás az 1. oldalról Aszakmainapotdr. Vekerdy Tamás gyermekpszichológus elõadása zárta, amelyben a neves szakember az iskolai keretek között történõ mûvészeti képzés fontosságáról beszélt. Mindez így együtt nagyon erõs kezdést adott a fesztiválnak, sok kapcsolat indult el, sok ötlet felmerült, amelynek gyümölcsét a késõbbiekben lehet majd learatni. Csütörtökön a gyermekés diákszínjátszóké volt a fõszerep, azaz a színpad, amelyen fõként pápai társulatok léptek fel. A programot Unger Tamás, Pápa alpolgármestere nyitotta meg. A komolyabb, drámai elõadásoktól a vígjátékig sok minden belefért a mûfaji repertoárba, felléptek a Thea- Türr, a PSG, a Weöres Egyes és a NemArt diákszínjásztó társulatok is, majd este a jelenlévõk a Szigeti veszedelem mozgókép változatát tekinthették meg. Másnap módszertani foglalkozások voltak, drámapedagógiai és gyakorlati bemutatókkal (workshopok), majd este Dosztojevszkij Bûn és bûnhõdés címû mûvét adta elõ a Teleszterion Színházi Mûhely és a Soltis Lajos Színház a JMSZK-ban. Késõ délután szabadtéri mûalkotások születtek a megújuló Fõ téren, az Esti Kornél Kávéházban pedig Szórádi Gábor zenélt. Szombaton délelõtt a nagyközönség számára a Kékfestõ Múzeumban Mesekert, a Fõ téren Miénk itt a tér! címû játék, a szakmai programok sorában pedig a KB35 társulat, a FAQ Színházi Társulat és a Kerekasztal Színház elõadása volt látható. Este A magyar dráma napja alkalmából az egyik legkiválóbb hazai kortárs drámaíró, Háy János volt a vendég a JMSZK-ban, ahol a Türr István Gimnázium színjátszósai, a Thea- Türr Háy János Senák címû novelláját mutatták be nagy sikerrel. Az elõadás után közel kétórás beszélgetés kerekedett Háy Jánossal, ahol a sikerszerzõ nagyon pozitívan nyilatkozott a türrös társulat produkciójáról. A nap zárásaként Dionüszia-szertartást rendeztek a Fõ téren, ahol tûzzsonglõrök, nagyméretû vászonra alkotó képzõmûvészek és zenés performansz zárták a napot. Az Õszi Dionüszia utolsó napján az S.K. Társulat Black Comedy, majd a Teleszterion Színházi Mûhely Szélkötõ Kalamona címû elõadásával fejezõdött be a II. Õszi Dionüszia. -Gazdagésszínesvolta 2013-as Õszi Dionüszia, ráadásul az idén sokkal erõsebb volt a fesztivál szakmaisága nyilatkozta lapunknak dr. Baloghné Uracs Marianna, a JMSZK intézményvezetõ-helyettese, hiszen ez alapvetõen alternatív alkotóközösségek találkozója. Itt az amatõr és alternatív színjátszásban dolgozó csapatok jelennek meg elõadásokkal, és számukra ez a találkozás jó lehetõséget ad arra, hogy továbbfejlõdhessenek, beszélgethessenek, gyakorlati bemutatókon vehessenek részt. Az idei fesztivál ebben adotttöbbet jegyeztemeg újságunknak dr. Baloghné Uracs Marianna. Polgár Szilárd Véget ért a belvárosi építkezési projekt Pénteken tartották a zárórendezvényét a Pápa városközpont funkcióbõvítõ rehabilitációja címû európai uniós projektnek, mely keretében megújult a régi Városháza épülete, a Petõfi Filmszínház homlokzata, illetve elõtere és a barokk fõtér. Az építkezések három éven át zajlottak, a felújítási munkálatok összköltsége kétmilliárd forint volt. A zárórendezvény elõtt a Fõ téren dr. Áldozó Tamás polgármester elmondta, a belváros rehabilitációja nem 2010-ben kezdõdött, hanem már a 90-es évek elején, ugyanis ekkor kezdték el a forgalmat elvezetõ alternatív közlekedési folyosókat kiépíteni. A Fõ tér felújítása volt a projekt legnagyobb része, ezzel kapcsolatban így fogalmazott a polgármester: - Az elmúlt három évben sokszor bizakodtunk, volt hogy elkeseredtünk, de bíztunk abban, hogy mihamarabb birtokba vehetjük a teret. Azt a megoldást választottuk, hogy az elkészült részeket folyamatosan vettük használatba, így tavaly adventkor már itt tartottuk a rendezvényeket a Nagytemplom mögött és mellett. Ezt követõen egyre nagyobb része lett a miénk, egészen addig, míg az idei játékfesztiválon már a tér fõpróbáját is megtarthattuk. A város életminõségét, lehetõségeit és a hétköznapok élhetõségét is javította a beruházás. A tér átadásával azonban nem zárul le a belváros változása, hiszen a környéken építkezések folynak, az eddig itt mûködõ üzletek a megváltozott körülményekhez alkalmazkodva átalakulnak, egyre inkább az idegenforgalom és a vendéglátás irányába mozdulnak el, és a magánszférában is nõ a befektetõkedv. Ugyanakkor a pápaiaknak meg kell tanulniuk élni a téren, erre szerencsére már több jó példát is láthattunk, tette hozzá a polgármester. Molnár István, a városfejlesztési osztály vezetõje a beruházás elvégzett munkáit összegezte. A régi Városháza felújítása 2010 októberében kezdõdött és 2012 augusztusában zárult. A Fõ utca számú épületegyüttesben minden helyiség megújult, az épület homlokzatát is renoválták. Új lett a gépészeti rendszer, az elektromos hálózat, a lépcsõház, és felvonót építettek. A ház különlegessége az üvegtetõvel borított aula lett, és a belsõ udvart is szépen felújították. A városközpont megújulásának elemeit Vörös László, a kivitelezõ Boroszlán Zrt. vezérigazgatója részletezte. Mint mondta, a kivitelezést másfél éven át zajló régészeti ásatások elõzték meg. Az építkezés is másfél évet vett igénybe, mely során megújították az ivóvízvezeték-rendszert, a szennyvíz- és csapadékcsatorna rendszerét, az elektromos hálózatot. A Fõ tér gépjármûforgalmát megszüntették, az autóbuszoknak ideiglenes utat építettek. A tér gránitkõvel történõ burkolása 2012 áprilisában kezdõdött el. Megújították a Szent István út Gróf úti közlekedési csomópontot és a Korvin utca egy szakaszát. A Fõ téren két szökõkutat és egy díszkutat is építettek, és kialakították a térfigyelõ kamerarendszert, valamint a köz- és díszvilágítást. Az építkezés végén készült el a jégpálya. Több mint 15 ezer négyzetméter térburkolat készült el, kicsi kockakõbõl leraktak 134 ezer darabot, a nagyméretû gránitkövekbõl pedig közel 50 ezret. A projekt megvalósítását a város civil szervezetei által biztosított szoftelemek tették teljessé. A nyáron zajló 17 rendezvény célja a helyi identitás növelése és az elkészült létesítmények birtokbavétele volt. Az alkalmon a meghívottak megtekintették az elkészült beruházási elemeket, a moziban megnézték az építkezésekrõl szóló filmet, majd a Városháza épületében tartottak konferenciát, melynek résztvevõit dr. Kovács Zoltán kormánymegbízott, volt polgármester köszöntötte. Az elkészült létesítmények funkciójáról Molnár István tartott elõadást, a birtokbavétel tapasztalatairól pedig dr. Áldozó Tamás osztotta meg gondolatait. A Nagytemplom építésének idejébe vitte vissza a hallgatóságot a polgármester, a barokk kori nagy építkezések és a mostaniak között vont párhuzamot. Mint szemtanú mesélt a korabeli építkezéssel járó felfordulásról, a pápaiak türelmetlenségérõl és bizakodásáról. A régi idõkben élõk nevében beszélve így fogalmazott: akik késõbb születnek, meglelik a bölcsességet is ahhoz, hogy eldöntsék: díszére válik-e a grófi családnak, éke lett-e városunknak, festenek-e majd róla is képet, jönnek-e messzi vidékrõl a falai közé. A projektzáró rendezvény fõtéri sétával zárult. Varga Bea Belváros Fokozott rendõri jelenlét Október végéig fokozott rendõri jelenlétre számíthatnak a belvárosban lakók. A rendõrjárõrök a polgárõrséggel és a közterület-felügyelet munkatársaival karöltve vigyáznak a közbiztonságra. Az elõzményekrõl Szappan Csaba rendõrkapitány tájékoztatta lapunkat. Augusztus végén, a buszpályaudvaron két egymással ellenséges viszonyban álló csoport nézeteltérésbe keveredett. A bûntetett elõéletû személyekbõl álló társaság fizikai erõszakot alkalmazott egymással szemben. Kollégáim két személyt õrizetbe vettek, majd letartóztatták õket. Az ügyben garázdaság és testi sértés vétsége miatt indult eljárás a pápai rendõrkapitányságon. A sikeres akcióról beszámolt a helyi televízió, valamintapápamainternetes portál is. A honlapon sajnálattal olvastuk, hogy egy névtelen hozzászóló a pápai közbiztonságot a kelet-magyarországi viszonyokhoz hasonlította. Ha közvetve is, de a névtelen kommentezõ egy igénnyel fordult felénk. Ezt követõen új stratégiát fogalmaztunk meg a belvárosra vonatkozólag, tette Folytatás az 1. oldalról Az ebédet követõ eredményhirdetésen dr. Áldozó Tamás polgármester Unger Tamás alpolgármesterrel közösen adta át a legízletesebb étel elkészítõinek kijáró díjakat. A harmadik helyen a Dajkák Gyöngye csapat végzett, míg a második és elsõ helyezésen az ESZI és a Mentõállomás csapata osztozott holtversenyben. A jótékonysági fõzõversenyen 131 ezer forint gyûlt össze. A szervezõk az adományt az Erzsébetvárosi óvoda részére ajánlották fel, akik a pénzbõl megújítják az egyik csoport ágyait. A pénzt Áldozó Tamás adta át Petri Lászlóné tagóvoda vezetõnek. A polgármester köszönetét fejezte ki a verseny résztvevõinek és mindazoknak, akik felajánlásukkal segítették az óvodát. A rendezvényt ezúttal is hozzá Szappan Csaba. Ez azt jelenti, hogy a Fõ téren, a Kossuth utcán és a környezõ mellékutcákban, valamint a buszpályaudvaron fokoztuk a rendõri jelenlétet, mely kiegészült a polgárõrökkel és a közterület-felügyelet munkatársaival. Így szeptembertõl több járõrpárossal is találkozhattak a lakók, hiszen a megelõzés a legfontosabb, hangsúlyozta a rendõrkapitány. A szolgálatot teljesítõ rendõrök és társszervek nemcsak a közbiztonságra vigyáztak, hanem a belváros forgalmi rendjét is szemmel tartották, ügyelve arra, hogy engedély nélkül ne hajtsanak be az autósok a közlekedés elõl elzárt területre. A pápai rendõrkapitányság munkatársai elõreláthatólag október végéig teljesítenek fokozott szolgálatot a belvárosban. M.A. Erzsébetvárosi nap számos gyermekprogram színesítette. Idén elsõ alkalommal választották meg a városrész kis hercegnõjét, melyre 14 ovis kislány nevezett. A zsûri második udvarhölgynek Tóth Rebekát választotta, elsõ udvarhölgynek Szabados Jázmint hirdette ki, míg az Erzsébetváros Kis Hercegnõje címet Tompa Nórának ítélte oda. A rendezvényen Venczel Csaba önkormányzati képviselõ köszöntötte a jelenlévõket. Beszédében röviden visszaemlékezett az öt évvel ezelõtti elsõ alkalommal megrendezett városrészi napra, mely azóta sok élménytkínáltazittélõknekés ide látogatóknak. Az elmúlt években sok minden változott, de a szervezõk ugyanolyan lelkesedéssel készülnek ma is a rendezvényre, mint elsõ alkalommal. A szervezõk a felnõttekre is gondoltak. Késõ délután fellépett a Zafír Orientális Társulat, a Black Bunny Rock and Roll Club, a Les Taylor and the Swing Sisters formáció, valamint Gáspár Laci adott koncertet. Az esti utcabálon pedig a Retro LMG szórakoztatta a szép számú közönséget. M.A.

4 4 Pápa és Vidéke október 3. Petõfi Sándor Gimnázium Bemutatkoztak az új diákok A kilencedikesek számára bemutatkozó délutánt szerveztek a Petõfi Sándor Gimnáziumban a múlt héten. A program célja az volt, hogy az iskola új diákjai megmutathassák, milyen képességekkel rendelkeznek a mûvészetek és a sport területén. Elsõ ízben szervezték meg a Petõfiben az új tanulók bemutatkozó délutánját, amely ahogy azt Tomor Józsefné, az egyik kilencedikes osztály osztályfõnöke elmondta valójában egy mini ki mit tud volt, mert megmutathatták a gyerekek, hogy miben tehetségesek, szabadidejükben mivel foglalkoznak, mit sportolnak. - A gólyatáborunkban is Újra önálló iskola a Mezõ Augusztus elsejétõl ismét önálló intézményként mûködik a Pápai Gazdasági Szakképzõ Iskola tagintézménye, a Mezõ. A 120 éves agrárképzési hagyományokkal rendelkezõ iskolát a Vidékfejlesztési Minisztérium saját fenntartásba vette, az iskola új nevet is kapott: Pápai Mezõgazdasági és Élelmiszeripari Szakképzõ Iskola lett. - A Pápai Gazdasági Szakképzõ Iskola intézményeit a nyár folyamán szétválasztották, vagyis különvált a Közgáz és a Mezõ, a két intézmény önállóan, egymástól függetlenül mûködik tovább. A Vidékfejlesztési Minisztérium a törvény értelmében saját hatáskörébe vonta azokat az iskolákat, ahol agrárképzés, mezõgazdasági képzés folyik, ennek értelmében kerültünk minisztériumi fenntartásba nyilatkozta Békefi Imre igazgató, akitõl megtudtuk, a minisztérium korábban is iskolafenntartó volt, 17 intézmény tartozott hozzá, most ezek száma 59-re emelkedett. - Mindez azért történt, mert az elgondolásoknak megfelelõen vissza kell állítani az agrárképzés tekintélyét és színvonalát. A minisztérium célja az is, hogy olyan szakembereket képezzünk, akik piacképes, magas színvonalú és kiváló minõségû termékeket tudnak elõállítani, megtermelni tette hozzá Békefi Imre. Az intézményben jelenleg több mint 940 diák tanul, õket 60-nál több pedagógus oktatja. - Ajánlom iskolánkat a pályaválasztás elõtt álló fiataloknak, mert reményeink szerint olyan szakmákat fogunk oktatni a jövõ tanévtõl intézményünkben, melyek piacképesek, s melyek elõtt nagy jövõ áll fogalmazott az igazgató. Új címere lett az iskolának, és új honlapot is indítottak, mely a címen érhetõ el. Békefi Imre 2013 márciusától az akkori tagintézményt megbízott igazgatóként vezette, augusztus elsejétõl azonban a vidékfejlesztési miniszter kinevezte az iskola igazgatójává. vb A Pápai Polgári Kör következõ összejövetelét október 10-én, csütörtökön 18 órai kezdettel az ipartestület székházában tartja. Vendég: Áldozó Tamás polgármester. Szeretettel várnak minden érdeklõdõt! kiderült, hogy új tanulóink, rendkívül sokoldalúak, ezt szerettük volna megmutatni. A mai délutánnak köszönhetõen a diákok, a tanárok és az osztályok is jobban megismerhetik egymást, és nagyon fontos az is, hogy ezzel a programunkkal sokat tehetünk a közösségformálás érdekében is. A szlogenje az lehetne ennek a délutánnak: együtt vagyunk, egymásért vagyunk, petõfis közösséget alkotunk fogalmazott Tomor Józsefné. - Az Erkelbõl jöttem a Petõfibe, és nagyon tetszik az iskola. Minden nagyon jó, a tanárok és a közösség is, és az, hogy nagyszünetben zene is szól. Amikor a középiskolai nyílt napok idején körbejártuk az iskolákat, nekem legjobban a Petõfi tetszett, akkor határoztam el, hogy ide szeretnék járni nyilatkozta Ughy Anna kilencedikes tanuló. A program változatos, sokszínû volt: az osztályok videós bemutatkozása mellett a diákok saját verseiket szavalták, hangszeren játszottak, táncoltak, és egy kis kiállítás keretében megmutatták azt is, hogyan rajzolnak, fotóznak. A délután második részében a fiatalok sportoltak: foci- és kosármeccsen mérkõztek többek között a tanárokkal is. A programot néptáncbemutató és táncház zárta. vb Erkelesek a Parlamentben A szeptember 24-i gyermekek világnapja alkalmából harmadik alkalommal rendeztek gyermek- és ifjúsági országgyûlést a Parlamentben, Budapesten. A programra azok a 8 és 18 év közötti tanulók mehettek el, akik a legszínvonalasabb munkát küldték be a Nemzetközi Gyermekmentõ Szolgálat és az Országgyûlés által kiírt pályázatra, mely a Milyen kérdést intéznél a miniszterhez, ha képviselõ lennél? címet viselte. Szõke Éva - Felkészültünk a fûtési szezonra. Ez azt jelenti, hogy volt a kéményseprõ, aki ellenõrizte a kéményt és megnézte a gázkazánt. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a fûtés beindítása elõtt minden évben átvizsgáltassuk a kazánt és a kéményt is. Erre a barátaink figyelmét is fel szoktuk hívni. A televízióban és a sajtóban is sokat lehet hallani és olvasni ennek a jelentõségérõl, mégis nagyon sok baleset történik. Kocsis Péterné - Lakótelepen lakunk, és konvektorokkal fûtünk. Általában minden évben átnézetjük szerelõvel, de idén még nem kerül rá sor. Furdal is a lelkiismeret picit, de még nem késõ, ugyanis nem Szõke Éva Az Erkel Ferenc Ének Zenei Általános Iskola már harmadszor vett részt az évente meghirdetett pályázaton, és idén is jól szerepelt az intézmény, így 16 erkeles kisdiák látogathatott el múlt kedden az Országgyûlésbe, a várost és a megyét is képviselve. - A gyermekmentõ szolgálat vezetõje fogadott bennünket, a gyerekeket a beléptetést követõen tízóraival fogadták, mert egy kétórás parlamenti munka várt rájuk: interpellálhattak, véleményezhettek, szavazhattak az ülésteremben. Kövér László, az Országgyûlés elnöke vezette az ülést, melyen összesen 26 gyermek kérdezhetett, és nagy örömünkre a mi iskolánkból két tanulót is kiválasztottak, a nyolcadikos Tauber Dominikot és az ötödik osztályos Tompa Eszter Dézit. - Doncsev András államtitkár úrnak tettem fel azt a kérdést, hogy az iskolásoknak idén szeptembertõl miért kell délután négyig bennmaradniuk az iskolában, a napköziben. Õ azt válaszolta, hogy ezt a nem jó képességû gyerekeknek találták ki, azoknak, akik az utcán csavarognak, a szüleik nem törõdnek velük és a tanulásban sem tudnak otthon segíteni. Én el is fogadtam a válaszát mesélte tapasztalatait Tompa Eszter Dézi. Az Erkel-iskola 3.Z osztályosai közül tizenketten Kocsis Péterné érdemelték ki, hogy eljussanak a Parlamentbe. Õk voltak a 300 iskolás közül a legfiatalabbak. A gyerekeknek nagyon tetszett a parlamenti látogatás, sok élménnyel tértek haza. Stankovics Luca életében elõször járt a parlamentben, és nagy élmény volt számára ez a látogatás. - Nagyon szép volt a korona, még a történetérõl is sok mindent megtudtunk árulta el Luca. - Nekem legjobban a díszõrség bemutatója tetszett, mi is kipróbálhattuk a lépéseket tette hozzá Ruip Brigitta. A hivatalos ülést követõen a házelnök közös ebédre invitálta a gyerekeket, ekkor külön köszöntötte a pápai iskolásokat dr. Kontrát Károly belügyi államtitkár, és ahogy az országos híradásokban is látható volt -, az Országgyûlés elnöke, Kövér László is külön üdvözölte az erkeles gyermekeket. Varga Bea Felkészült a fûtési szezonra? Egyre hûvösebbek a nappalok és hidegebbek az éjszakák. Már nem lehet sokáig halogatni, hogy elindítsuk a fûtést. Mielõtt azonban ezt megtesszük, célszerû szakemberrel átvizsgáltatni a tüzelõ- és fûtõberendezéseket, valamint a kéményeket. Ha valaki eddig nem tette meg, még nem késõ szerelõt hívnia. Sose felejtsük el: a szén-monoxiddal nem lehet tréfálni! Hiába a figyelemfelhívás, a fûtési szezon minden évben követel halálos áldozatokat. Pedig a baj, némi odafigyeléssel és ráfordítással, megelõzhetõ lenne. Körkérdésünkben annak jártunk utána, felkészültek-e Önök az idei fûtési idényre. Felhívás Ezúton tájékoztatjuk a Tisztelt lakosságot arról, hogy a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet térítésmentes élelmiszersegélyt juttat el településünkre, melyet Pápa Város Önkormányzatának Egyesített Szociális Intézménye Családsegítés munkatársai osztanak szét. Az élelmiszersegély azon pápai lakcímmel rendelkezõ családoknak adható, akik létminimum közelében élnek, kisnyugdíjasok. Idõpont: október 17-én, csütörtökön óra között. Helyszín: Pápa, Juhar u. 3. sz. alatti, volt Városgazdálkodási Vállalat telephelye (a Tangazdasággal szemben). Az Európai Unió által finanszíro-zott EU Élelmiszersegély Programot a Mezõgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal szervezi. Az országos kezdtük meg a fûtést. A konvektorok több mint 20 évesek. Általában csak azokat kapcsoljuk be, amelyik helyiségben tartózkodunk. Ez legtöbbször a nappali és a hálószoba. Most még spórolunk, és inkább jól felöltözünk. A rezsicsökkentéssel ugyan kevesebbet fizetünk, de még így is sokba kerül a fûtési szezon. Fejes Károly - Gázzal fûtünk már jó ideje. Családi sorházban lakunk. A lakásban radiátorok vannak, és fali gázkazánról megy a fûtés. A kazánt és az egész rendszert minden évben átvizsgáltatjuk a szerelõvel. Így volt ez idén is. Mi már fûtünk, ugyanis van egy kisunoka, aki két-három hetente nálunk van a szüleivel. Az utolsó alkalommal nem is kapcsoltuk le a kazánt, mert hidegek voltak. Általában fok van a lakásban télen. Csupán akkor van melegebb, ha nálunk az unoka. M.A. Fejes Károly program keretében az uniós forrásból elõállított élelmiszereket az MHV-val szerzõdött segélyszervezetek juttatják el a magyarországi rászorultak részére. Kérjük az érintett személyeket, hogy a zökkenõmentes lebonyolítás érdekében ABC sorrend szerint ellátott kapuknál szíveskedjenek megjelenni. Az élelmiszercsomag átvételéhez személyigazolványukat és lakcímkártyájukat készítsék elõ. Az élelmiszer átvételéhez a személyes megjelenés és a fent említett okmányok bemutatása szükséges. A rászorultsági kategóriák megállapításához az osztáson kifüggesztett jövedelemhatárok vehetõek figyelembe. Az élelmiszercsomag átvevõje felelõsséget vállal azért, hogy az átvett csomag tartalmát tovább nem értékesítheti!

5 2013. október 3. Pápa és Vidéke 5 A Kupon élõ festõmûvész székelyföldi ajándéka Harminc festmény Portik Pétertõl Összesen harminc saját festményt ajándékozott három székelyföldi településnek, Gyergyószentmiklósnak, Maroshévíznek és Gyergyóremetének Portik Péter festõmûvész, aki 1990-ben költözött Erdélybõl a Pápa mellett található Kupra, ahol huszonhárom éve a település közéletének, civil közösségeinek meghatározó szereplõje. A Székelyföldön született Portik Péter kérése az volt, hogy az alkotásokat az erdélyi településeken nyilvános helyeken mutassák majd be. A közelmúltban, 27 év után állított ki ismét szülõföldjén, Gyergyóremetén, majd néhány nappal késõbb Maroshévízen Portik Péter, ahol az általa adományozott festményeket a települések polgármesterei, valamint civil szervezetek vezetõi vették át. Portik Péter 1964-ben született Gyergyóremetén, iskoláit Maroshévízen, majd Csíkszeredán végezte, tanítómesterének, mûvészi pályája elindítójának Karancsi Sándor festõmûvészt tartja. Portik Péter a rendszerváltás idején költözött Magyarországra, jelenleg a Pápa mellett található Kupon él és alkot. Civil szakmája gazdasági informatikus, ám a fafaragás és a festészet az, ami igazán közel áll a szívéhez. Alkotásaiban a szürrealizmus és a kubizmus stílusjegyei fedezhetõk fel, de bátran használja a naturalista mûvészeti ábrázolást is. Festményein, szobrain állandó visszatérõ motívum Székelyföld, a székelyek megjelenítése és ábrázolása. Szívesen fest portrékat, szinte az összes neves erdélyi személyiség arcképét megfestette már, olyanokét, mint Benedek Elek, Kõrösi Csoma Sándor, Tamási Áron, Wass Albert, Cseres Tibor, Sütõ András, Kányádi Sándor, Áprily Lajos, Salamon Ernõ, Orbán Balázs, dr. Urmánczy Nándor vagy a nemrég elhunyt Erõss Zsolt. Portik Péter harmadik székelyföldi kiállítása 2013 decemberében lesz majd Gyergyószentmiklóson, ahol az adventi napok egyik kiemelt eseményének ígérkezik a kupi festõmûvész tárlata. - Mindhárom erdélyi kiállításon 30 darab festmény szerepel mesélte újságunknak Portik Péter, amelyeket egyenlõ részben a három székelyföldi településnek ajándékozok darab Gyergyóremetének, ahonnan származom, Maroshévíznek ahol gimnáziumba jártam és elkezdtem dolgozni, és Gyergyószentmiklósnak, ahol születtem, utoljára laktam, dolgoztam, elkezdtem festeni, és ahol az elsõ kiállításom is volt. Portik Péter esetében igazán példaértékû a tenni akarás és a gyökerekhez való ragaszkodás, hiszen 10 éves korában egy szerencsétlen baleset következtében jobb karját teljesen elveszítette, így az õ szavaival élve, az ember lábával pótolja azt, amit a kezével nem tud elvégezni. A Kupon élõ festõmûvész egyébként Pápán és környékén is adományozott már értékes alkotásokat, így a Pápai Mozgáskorlátozottak Egyesületének, a Move Zrt-nek, vagy éppen Kup községének is, ahol három festmény és három köztéri szobor (Millenniumi emlékoszlop és két Szabadság madár) mutatja meg Portik Péter tehetségét és mûvészetét. Polgár Szilárd Október 4-én, pénteken 17 órakor kezdõdik az Edvy Malom Fogadóban Varga Tibor vallás- és jogtörténész Ah, hol vagy magyarok tündöklõ csillaga - Szent uralkodóink nyomában címû háromrészes sorozat elsõ elõadása: Alföldi-Szörényi-Bródy vagy Szent István. Október 18-án, pénteken 17 órakor Balczó András öttusa olimpia- és világbajnok Hit, magyarság, küzdelem címmel tart elõadást az Edvy Malom Fogadóban. A Vakok és Gyengénlátók Veszprém Megyei Egyesülete Pápai Kistérségi Csoportja Fehér bot napi ünnepségét október 8-án 14 órakor tartja a Városháza nagytermében. A Tapolcafõi Kertbarát Kör október 5-én, szombaton rendezi meg a hagyományos szüreti felvonulást és az azt követõ szüreti mulatságot, melyre szeretettel hívnak és várnak mindenkit. A felvonulás kezdete 13 óra. Útvonala: Döbrés (Szõlõhegy) Attyai u. Tapolcafõi út Kõhányó u. Park u. Tapolcafõi út (Téglagyár) Játszótér. A szüreti mulatság helyszíne a játszótér. Fellépnek: Tapolcafõi Forrás Népdalkör, Zumba nagyik (Nagydém), Három grácia (Pápa), Rábacsécsényi népdalkör, Adászteveli zenestúdió, Sándorné Banai Eszter (Tapolcafõ), Bakonyjákói néptánccsoport. A zenét Tömör Róbert szolgáltatja.

6 6 Pápa és Vidéke október 3. Az amerikai légierõ zenei nagykövetei Touch n Go koncert A vati hadimustrára emlékeztek A touch n go fontos kifejezés a légierõ szótárában, hiszen így hívják azt a manõvert, amikor az anyahajókról rövid érintéssel felszállnak a vadászrepülõk. Ezt a nevet vette fel az amerikai légierõ 9 zenekarának egyik legnépszerûbb tagja, a Touch n Go, amely szeptember 21-én a pápai Fõ téren adott kétórás koncertet. Az 1976-ban alakult együttes fõként európai katonai bázisokon koncertezik, de színháztermekben, sportcsarnokokban és kulturális fesztiválokon is rendszeresen fellépnek. Pápán 2009-ben és 2011-ben is koncerteztek már. A Touch n Go tagjai képzett, kiváló muzsikusok, akik Zrínyi Miklós hadvezér 350 évvel ezelõtt Külsõvat határában tartott nagyszabású hadiszemlét. Ezen jeles alkalomra emlékeztek a közelmúltban Külsõvaton. A programon a hadimustra történelmi jelentõségérõl dr. Pálffy Géza történész beszélt az egybegyûlteknek. Zrínyi Miklós szeptember 17-én tartotta hadimustráját Vaton. A hadvezér együttesen mintegy fõs csapatai a Vattól a mai Celldömökig húzódó síkságon gyûltek össze. A hadimustra jelentõségét növeli, hogy azon megjelentek a kor legnagyobb közjogi méltóságai. A hadimustrát minden évben megünnepli Külsõvat, tudtuk meg Politológus az asztaltársaságban Dr. Ágh Attila, a Budapesti Corvinus Egyetem Politikatudományi Intézetének professzora volt a Petõfi Asztaltársaság legutóbbi összejövetelének vendége. A politikus Magyarország, ahogyan én látom címû elõadásában a hazánkban megfigyelhetõ tendenciákról, az évtizedekkel ezelõtti és mai eseményekrõl mondta el véleményét. közvetlen, pozitív stílusukkal hamar megtalálták a közös hangot a népes pápai közönséggel is. Polgár Sz. Ahogy fogalmazott, 2014-ben 2002 megismétlõdésére számít, abban a tekintetben, hogy elõzetesen akkoriban is a Fidesz gyõzelmét jósolta mindenki, ám a rejtõzködõ szavazók voksai hatására nem gyõzött a Fidesz. Véleménye szerint most a társadalomban nagyobb a bizalmatlanság, és nagyobb a félelem is. Dr. Ágh Attila így fogalmazott: - Nem azon izgulok, hogy 2014-ben ki nyer. Azon izgulok, hogy aki nyer, tud-e fordulatot hozni. Kiemelte, egy 20 év adatait összesítõ kutatás szerint Magyarország folyamatosan csúszik le a Balkán szintjére. Ezért olyan politikai erõre fog szavazni, akik kormányozni is tudnak, és képesek történelmi fordulatot hozni. A baloldal esélyeirõl elmondta, hogy a programalkotásban jelentõs pozitívumokat lehet tapasztalni, az azonban rossz jel, hogy jelenleg nem egy fõs csapatot lehet látni a formálódó szövetség kapcsán, hanem két személyt. A politológus elõadásában szólt még a sajtó és a politika kapcsolatáról, a nyolcvanas években történt változásokról, valamint a globális válság hatásairól is. Házasság: Meilinger Ádám Németh Adrienn, Boldog Ádám Zakár Katalin, Dózsa Zoltán Kolisznicsenkó Szilvia, Császár Tibor Baráth Barbara, Tihanyi Tamás Szakács Beatrix, Garab Róbert Csillag Hajnalka, Bene Péter Kindert Kata Lívia. Születés: Gyürüsi József Magyar Erzsébet Julianna: Máté Krisztián, Lovászi Gábor Csajka Amarilla: Zalán, Varga Gábor Lankovits Szilvia: Gábor, Varga Péter Kardos Zsuzsanna: Benjámin, Kocsis Balázs Neubauer Krisztina: Aczél Péter polgármestertõl. Zrínyi Miklós költõ, hadvezér, illetve a hadiszemle tiszteletére már korábban szobrot és emléktáblát helyeztek el a községben. A 350 éves jubileumra kiadvány is megjelent. A megemlékezõ programon Pálffy Géza elõadását követõen részlet hangzott el Zrínyi Szigeti veszedelem címû mûvébõl, majd megkoszorúzták a Zrínyi-emlékmûvet. A rendezvényt pápai és sárvári hagyományõrzõk színesítették. Az alkalmat megtisztelte jelenlétével dr. Kovács Zoltán országgyûlési képviselõ, kormánymegbízott és dr. Hermann István pápai önkormányzati képviselõ, könyvtárigazgató is. vb Anyakönyvi hírek Bálint, Horváth Balázs Szalai Zsuzsanna: Szabolcs, Sámson Csaba Tibor Fodor Csilla: Csaba Máté, Molnár Zoltán Bolla Éva: Zara, Dömötör László Gyõzõ Bencsik Ildikó: Amira, Varga Mihály Máté Kelemen Barbara: Leila, Kuti Ádám Mezei Zsófia: Júlia, Skrabán Antal Orsós Mária: Zoé Hanna, Halálozás: Vizer Gyula (1963), Som Józsefné sz. Szabó Julianna (1928), Császár Endre (1949), Szalai József (1933), Nagy Károlyné sz. Bogdán Margit (1925), Tóth Ferencné sz. Tóth Ilona (1932), Hencz Józsefné sz. Talabér Rozália (1931), Sikos Károlyné sz. Süle Ilona (1922), Tánczos Józsefné sz. Mészáros Irma (1915), Börzsei Józsefné sz. Lentner Johanna (1933), Nagy Imréné sz. Bogdán Katalin (1921), Turi Sándor (1956), Szabados Gézáné sz. Pitzer Rozália (1923), Matulai Tiborné sz. Dobi Ibolya (1955), Nagy Dénes (1951), Bolla Zoltánné sz. Süle Olga (1932), Kántor Lajosné sz. Szalay Karolina (1925), Szirbek Ferenc (1947), Lukács Barnabás (1964), Ács Endre Gyula (1928), Bolla Dezsõ (1941), Udvari Lajosné sz. Ludvig Éva (1942).

7 2013. október 3. Pápa és Vidéke 7

8 8 Pápa és Vidéke október 3. Két teljes nap a sport jegyében Nagy Sportágválasztó A Nagy Sportágválasztó 2007-ben indult útjára Budapesten, 2010-tõl pedig vidéki helyszínek is csatlakoztak a rendezvényhez. Pápa 2011-ben kapcsolódott be az országos programba. Az idén már harmadik alkalommal megrendezett programnak a Perutz Stadion valamint a Városi Sportcsarnok volt a helyszíne. Ezúttal harminckét sportegyesület és mozgással foglalkozó szervezet települt ki a rendezvényre szeptember én. A program pénteken délelõtt kezdõdött, ahol dr. Áldozó Tamás polgármester nyitotta meg az eseményt. A nap folyamán a színpadon sportegyesületek mutatkoztak be, valamint több tucat sátornál lehetett tájékozódni az egyes sportágakról, az általuk kínált lehetõségekrõl. Ebben az évben harminckét sportegyesület és mozgással foglalkozó szervezet jelezte a részvételi szándékát, a szervezõ JMSZK pedig több olyan programot kínált, amely vonzó lehet a gyermekek és a felnõttek számára is. - A sportágválasztó célja, hogy egy helyszínen minél több sportágat kipróbálhassanak az érdeklõdõk. A pénteki napot elsõsorban az iskoláknak és oktatási intézményeknek szervezzük, a szombati nap a nagyközönségé és a családoké - mondta Szabadkai Verita. Természetesen ebben az évben is nagyon népszerûek voltak a tánc- és küzdõsportok, valamint a labdajátékok. A kosarasok például elhívták Pápára Kálmán László többszörös válogatott kosárlabdázót, majd a beszélgetés után közös kosarazásra volt lehetõség. Polgár Szilárd Kenesei Krisztián megsérült Egyenrangúak voltunk A pécsi gyõzelem után bizakodva készült a Lombard a listavezetõ Videoton elleni összecsapásra az elmúlt szombaton a Perutz Stadionban. Aztán a találkozó elején öt perc alatt két góllal elhúzott a fehérvári gárda, Griffiths révén csak a szépítés sikerült. Kenesei Krisztián a teljes második félidõt végigjátszotta, ezúttal vele beszélgettünk kedden délután. - A két gól sajnos megfogta a csapatot. A szépítés után teljesen egyenrangú ellenfelei voltunk a Videotonnak. Nem túlzás, hogy benne volt ebben a mérkõzésben a pontszerzés. - A mérkõzés szünetben cserélt be téged Tóth Bálint. - Nagyon sajnálom ezt a találkozót, hiszen a beállásom után negyed órával beszakadt a combizmom, és nem tudtam azt a teljesítményt nyújtani, amit elvártam volna magamtól. Ha egészséges vagyok, akkor nagyobb esélyünk lett volna az egyenlítésre. - Komoly a sérülésed, mikor térhetsz vissza a pályára? - A Gyõr ellen biztosan nem tudok játszani. Azért is fájó ez a sérülés, mert meglehetett volna a 400. NB I-es mérkõzésem. - Milyen találkozóra számítasz a Rába-partiakkal szemben? - Az ETO a bajnoki cím védõje, akik idõ elõtt kiestek a Bajnokok Ligájából, ráadásul rosszul is kezdték a bajnokságot, majd lassan kezdtek talpra állni, igaz legutóbb kikaptak a Kecskeméttõl. Nehéz mérkõzés vár a Lombardra, hiszen az ETO-nak hazai pályán mindenképpen nyernie kell. A Gyõr nyilvánvalóan vissza szeretne zárkózni az élbolyba, hiszen játékosállománya alapján oda is tartozik. Mi azonban szeretnénk pontot vagy pontokat szerezni az ETO Parkban is, amely nem lehetetlen, hiszen a hazai élvonalban bármelyik csapat bárki ellen képes jó eredményt elérni. Biztos nagyon nehéz és kiélezett összecsapás lesz, jó lenne kapott gól nélkül teljesítenünk a találkozót, és akkor már a pontszerzésünk sikerült. Polgár Szilárd Kézilabda Szoros gyõzelem A Bakonyerdõ Pápa felnõtt férfi kézilabda csapata két fordulón van túl az NB II-es bajnokságban. Kezdésként idegenben vereséget szenvedtek Komáromban, majd a 2. fordulóban hazai pályán szoros mérkõzésen legyõzték a Veszprémi Egyetem együttesét. A Bakonyerdõ számára nem indult jól a veszprémiek elleni találkozó, mind a védekezésben, mind a támadójátékban számos hiba adódott, amelyet a megyeszékhely csapata ki is használt. Az egyetemisták hat góllal vezettek az elsõ 30 perc után (12-18). Kapcsándi Zsolt edzõ játékosai a 2. félidõre alaposan feljavultak védekezésben és támadásban egyaránt. Alig negyed óra alatt 10 pápai találat esett, és csak egy veszprémi. A szoros végjáték után a Bakonyerdõ Pápa arányú gyõzelmet aratott. A közönség legközelebb november 9-én láthatja Pápán bajnoki fordulón kedvenceit. Kosárlabda Az elsõ meccset megnyerték Motax Concordia KC Pápa néven kezdte el az NB I/B-s bajnokságot a pápai férfi kosárlabdacsapat. Szeptember 27-én hazai pályán a fõvárosi Tehetséges Fiatalok elnevezésû gárda ellen sikeres volt a nyitány, a Vajda Balázs edzette PKC ra nyert. Az elsõ negyed még nem mutatta a két csapat közti különbséget, hol az egyik, hol a másik lépett el néhány ponttal. Ezt jelezte a negyed végi eredmény, ekkor a vendégek vezettek re. A második játékrész állóháborút hozott, percekeig nem esett kosár. A helyzeten a hazaiaktól Keresztes változtatott, dobásai pontosak voltak és lendületet adtak a csapatnak. A MOTAX Concordia ledolgozta hátrányát, fordított és szünetben már 5 pont elõnyt mutatott az eredményjelzõ tábla. A folytatásban a szép számú pápai közönség tapssal és szurkolással biztatta kedvenceit, erre szükség is volt, hiszen a vendégek egyenlítettek (38-38). Ez volt az utolsó lehetõsége a fõvárosaiknak arra, hogy a maguk javára fordítsák a mérkõzést. Beindult ugyanis a hazai kosárözön, hamarosan 10 pont elõnyre tett szert a Pápai KC. A továbbiakban jó védekezéssel, látványos támadójátékkal és nem utolsósorban pontokkal örvendeztették meg a szurkolókat a pápai játékosok. A végeredmény 72-58, a Motax Concordia KC Pápa 14 pontos gyõzelemmel kezdte a 2013/14-es bajnokságot a férfi NB I/B nyugati csoportjában. Pápa és Vidéke Közéleti lap Megjelenik kéthetente csütörtökönként. Kiadja: Pápai Platán Városmarketing és Turisztikai Nonprofit Kft. Megbízott fõszerkesztõ: Németh Zsolt. Felelõs kiadó: Pápai Platán Városmarketing és Turisztikai Nonprofit Kft. Nyomdai munkák: Danubia Web Kft., Budapest Terjeszti a Magyar Posta Zrt. A szerkesztõség címe: 8500 Pápa, Fõ u. 5. Pf papailap@globonet.hu web: ISSN Kéziratot nem õrzünk meg, és nem küldünk vissza!

PÁPA VÁROS KÖZOKTATÁSI INTÉZMÉNYEI

PÁPA VÁROS KÖZOKTATÁSI INTÉZMÉNYEI PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA 8500 Pápa, Fő u. 12. Telefon: 89/515-000 Fax: 89/313-989, 89/324-859 Kanozsainé dr. Pék Mária jegyző E-mail: hivatal@papa.hu PÁPA VÁROS KÖZOKTATÁSI INTÉZMÉNYEI 1. ÓVODÁK

Részletesebben

Monor város évi I. féléves programtervezete

Monor város évi I. féléves programtervezete Rendezvény időpontja: 2018. január 8. 2018. január 12. 18:00 Rendezvény megnevezése: megnyitója Magócsi Ildikó fotóművész Újévi operett 2018. január 13. Jégvirágtól Borvirágig forralt boros túra 2018.

Részletesebben

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS 2008. június 14. szombat 18 óra RAFFAY BÉLA szobrászművész kiállításának megnyitója a Tóparti Galériában (Révfülöp, Halász utca 6.). A kiállítást megnyitja: Kancsal Károly,

Részletesebben

Weöres Sándor hét. 2014/2015. ( Olvashatóbb, ha kattintasz a táblázatra! ) 2013/2014.A Weöres Sándor-hét programja: március 31. április 1. április 2.

Weöres Sándor hét. 2014/2015. ( Olvashatóbb, ha kattintasz a táblázatra! ) 2013/2014.A Weöres Sándor-hét programja: március 31. április 1. április 2. Weöres Sándor hét 2014/2015. ( Olvashatóbb, ha kattintasz a táblázatra! ) 2013/2014.A Weöres Sándor-hét programja: március 31. április 1. április 2. április 3. április 4. délelõtt 7.00 A királyválasztó

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének augusztus 15-i ülésén, a Városháza épületének nagytermében.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének augusztus 15-i ülésén, a Városháza épületének nagytermében. PÁPA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE Szám: 1/1-147 /2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2013. augusztus 15-i ülésén, a Városháza épületének nagytermében.

Részletesebben

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján -

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján - 1. 5-2/2013 Terdik Ferenc Kossuth 2. 1 m3 2. 5-4/2013 Nagy Ferencné Kossuth 17. 1 m3 3. 5-5/2013 Cseh Gyula Kossuth 20. 1 m3 4. 5-6/2013 Lukács György Kossuth 38. 1 m3 5. 5-7/2013 Deák László Kossuth 49/b.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2010. augusztus 19-i ülésén, a Városháza A épületének nagytermében.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2010. augusztus 19-i ülésén, a Városháza A épületének nagytermében. PÁPA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE Szám: 1/ 1 63 /2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2010. augusztus 19-i ülésén, a Városháza A épületének nagytermében.

Részletesebben

KRÓNIKA. Nyékládháza Város Önkormányzatának Hivatalos Információs Lapj. XXII. évfolyam 2013. május

KRÓNIKA. Nyékládháza Város Önkormányzatának Hivatalos Információs Lapj. XXII. évfolyam 2013. május Nyékládházi XXII. évfolyam 2013. május KRÓNIKA Nyékládháza Város Önkormányzatának Hivatalos Információs Lapj Május első vasárnapja Anyák Napja, a hónap utolsó vasárnapja pedig Gyermeknap. Gyermek és anya

Részletesebben

TÉL-FÉNY 2011. 2011. március. szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot kapott képet most

TÉL-FÉNY 2011. 2011. március. szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot kapott képet most 2011. március 3 TÉL-FÉNY 2011. XI. alkalommal megrendezett fotókiállításon Afrikától Furugyon át Új-Zélandig láthattunk fényképeket a tárlaton. Először lehetett szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot

Részletesebben

!"#$ ,"-*"$"$ "-%!$)"%""-%*(. / -&0& 1 -*" ,#*"5,#! 1 A! $ "" $ & B! "" $ '(" $ " " A!% E % D2"% D D

!#$ ,-*$$ -%!$)%-%*(. / -&0& 1 -* ,#*5,#! 1 A! $  $ & B!  $ '( $   A!% E % D2% D D $ % $ & & '(& )'(' +,-./01 ) & 20(3 % & 4( 3 5 $ & 6 7 % )& (%83% 2 ) 5 98..'1 : & % $ $% $ $& 7 % % ; & & % $ ) &<

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Pápa Város Önkormányzatának Képviselőtestülete november 11-i ülésén, a Városháza A épületének nagytermében.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Pápa Város Önkormányzatának Képviselőtestülete november 11-i ülésén, a Városháza A épületének nagytermében. PÁPA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE Szám: 1/1-81/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Pápa Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2010. november 11-i ülésén, a Városháza A épületének nagytermében.

Részletesebben

Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság május 15-én 12:00 órakor megtartott rendes üléséről

Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság május 15-én 12:00 órakor megtartott rendes üléséről Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzatának Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottsága Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság 2019. május 15-én 12:00

Részletesebben

INTÉZMÉNYÜNK AZ ÁMK ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA (JOGELŐDEJE A TENGELICI ÁLLAMI ELEMI / ÁLTALÁNOS ISKOLA)

INTÉZMÉNYÜNK AZ ÁMK ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA (JOGELŐDEJE A TENGELICI ÁLLAMI ELEMI / ÁLTALÁNOS ISKOLA) KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS INTÉZMÉNYÜNK AZ ÁMK ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA (JOGELŐDEJE A TENGELICI ÁLLAMI ELEMI / ÁLTALÁNOS ISKOLA) ALAPÍTÁSA 100. ÉVFORDULÓJÁT ÜNNEPLTE 2006.09.02-án szombaton. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Intézményünk

Részletesebben

ISKOLAHÍVOGATÓ FOGLALKOZÁS

ISKOLAHÍVOGATÓ FOGLALKOZÁS ISKOLAHÍVOGATÓ FOGLALKOZÁS Szülők számára tájékoztató Gyermekek számára iskolahívogató foglalkozás Ismerkedés minden tanítóval Hetente, csütörtök 16,30 óra Kertvárosi iskolaválasztó 2017. február 11. Beiratkozás

Részletesebben

U13 lány Badó László régió Felsőház

U13 lány Badó László régió Felsőház 2017. május 2-7. között számos mérkőzést játszottak a Kesis kézilabdacsapatok. Az U13 leány csapat biztosra vehette volna a bajnoki győzelmet, ám így is nagy eséllyel indulnak a döntő mérkőzéseken. U13

Részletesebben

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA Erkel Ferenc Művelődési Központ 2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA 2092 Budakeszi, Fő u. 108. Tel/fax: 06-23-451-161 www.efmk-budakeszi.hu, info@efmk-budakeszi.hu Szeptemberi programjaink Szeptember 20-án, (péntek)

Részletesebben

Otthon Melege Program ZBR-NY/14 "Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram" Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése

Otthon Melege Program ZBR-NY/14 Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése dátuma: 2015.03.31. 1 NYZCS/14/12289497 SIMON GYULA 4 357,00 520 000 520 000 2 NYZCS/14/12290655 CZUBOR SÁNDORNÉ 3 101,00 450 000 450 000 3 NYZCS/14/12289468 KINCSES GÁBOR FERENC 2 520,00 520 000 520 000

Részletesebben

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre!

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre! Sikerek 2013/2014: Iskolánkban nagyon népszerű a Bendegúz Levelezős Verseny. Az idén is több diákunk jutott el a Tatán megrendezett megyei fordulóba, ahonnan nagyon szép helyezésekkel tértek haza. Bencz

Részletesebben

6 2011. október HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS Egyéni Atlétika Verseny - Szarvas, 2011. 09. 27. A III-IV. korcsoportnak (5-8.osztály) megrendezett atlétika versenyen, minden tanuló, abban a versenyszámban indulhatott,

Részletesebben

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina 1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina Hörcsöki Alíz Kovács Antónia M. Kovács Dávid Kovács

Részletesebben

A «Toleranciával Európa szívében» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében

A «Toleranciával Európa szívében» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében EURÓPA A POLGÁROKÉRT A «Toleranciával Európa szívében» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében 2. ág, 2.1 "Testvérváros-program" intézkedés Részvétel: a projekt

Részletesebben

Derecskei Zenei Esték

Derecskei Zenei Esték MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói

Részletesebben

Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének június 26-i ülésén, a Városháza A épületének nagytermében.

Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének június 26-i ülésén, a Városháza A épületének nagytermében. PÁPA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE Szám: 1/1-124/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2012. június 26-i ülésén, a Városháza A épületének nagytermében.

Részletesebben

Monor város évi programtervezete

Monor város évi programtervezete Monor város 2019. évi programtervezete Rendezvény időpontja: 2019. január 7. 2019. január 11. 18:00 Rendezvény megnevezése: Újévi koncert Mocsári Károly és meglepetés vendégének előadása 2019. január 12.

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5.

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. MEGHÍVÓ Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. 2011. június 2. csütörtök 18.00 óra A Dunavarsányi Napok rendezvénysorozat nyitóünnepsége, az Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Év végi Hangversenye

Részletesebben

18 km abszolút lista helyezés Kategória Név Egyesület ido 1 K30F Enzsel Gábor egyéni 26:04:00 2 K40F Béry Szabolcs egyéni 28:07:00 3 KMF Pillisz

18 km abszolút lista helyezés Kategória Név Egyesület ido 1 K30F Enzsel Gábor egyéni 26:04:00 2 K40F Béry Szabolcs egyéni 28:07:00 3 KMF Pillisz 18 km abszolút lista helyezés Kategória Név Egyesület ido 1 K30F Enzsel Gábor egyéni 26:04:00 2 K40F Béry Szabolcs egyéni 28:07:00 3 KMF Pillisz Szilárd egyéni 0:28:31 4 K30F Györffy Ákos egyéni 0:28:52

Részletesebben

VÁROSÜNNEP Rudabánya

VÁROSÜNNEP Rudabánya VÁROSÜNNEP Rudabánya Magyarország Európai Unióhoz csatlakozása 10. évfordulójának jegyében Programok III. Ásványgyűjtő Fesztivál, Rudabánya 2014. szeptember 5. VII. Városnap, Rudabánya 2014. szeptember

Részletesebben

DIÁKOLIMPIA VÁROSI MEZEI BAJNOKSÁG Szeged, március 13. Városi Stadion

DIÁKOLIMPIA VÁROSI MEZEI BAJNOKSÁG Szeged, március 13. Városi Stadion ,, borongós idő egy híján 500 célba érkező! DIÁKOLIMPIA VÁROSI MEZEI BAJNOKSÁG Szeged, 2013. március 13. Városi Stadion Kemény, de futható 1000m-es kör fogadta a Diákolimpia Városi Mezei bajnokságán induló

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Pályázati azonosító: 3508/01174 SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Árny az árnyban. Versszínház Radnóti Miklós utolsó pillanatáról Időpont: 2014.11.10.

Részletesebben

Késő-Római Kikötőerőd Alapítvány beszámolója a es évekről Dunakeszi Késő-római Kikötőerőd Kiállítás

Késő-Római Kikötőerőd Alapítvány beszámolója a es évekről Dunakeszi Késő-római Kikötőerőd Kiállítás Késő-Római Kikötőerőd Alapítvány beszámolója a 2010-2011-es évekről Dunakeszi Késő-római Kikötőerőd Kiállítás A Dunakeszi, Horányi-révnél lévő, feltárt kikötőerőd az egyetlen magántulajdonban lévő bemutatott

Részletesebben

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődésről (módosítással egybefoglalva és lezárva: 2014. december 31.) Tapolca Város Önkormányzatának

Részletesebben

II. GYŐRI ORSZÁGOS KONFERENCIÁJA A GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI PEDAGÓGIAI INTÉZET

II. GYŐRI ORSZÁGOS KONFERENCIÁJA A GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI PEDAGÓGIAI INTÉZET A GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI PEDAGÓGIAI INTÉZET ÉS A PEDAGÓGIAI SZOLGÁLTATÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE TEHETSÉGGONDOZÓK ÉS VERSENYSZERVEZŐK MUNKACSOPORTJÁNAK II. GYŐRI ORSZÁGOS KONFERENCIÁJA 2005. május 18 20.

Részletesebben

J e l e n t é s. Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítása megtörtént.

J e l e n t é s. Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítása megtörtént. Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

Részletesebben

Aranyosok Arany-hete

Aranyosok Arany-hete Aranyosok Arany-hete Arany János születésének 197. évfordulója alkalmából március másodikától egy teljes tanítási héten keresztül változatos programokon idéztük meg iskolánk névadójának szellemét, tudtunk

Részletesebben

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára A Kozák téri Közösségi Ház és a kiállító tisztelettel meghívja Önt és kedves családját, barátait Nagy Előd festő- és éremművész, valamint fia Nagy Botond fotós kiállításának megnyitójára 2012. november

Részletesebben

DÁTUM NAP PROGRAM SZERVEZŐ HELYSZÍN

DÁTUM NAP PROGRAM SZERVEZŐ HELYSZÍN DÁTUM NAP PROGRAM SZERVEZŐ HELYSZÍN Dátum hét napja Program Szervező Helyszín 2019.02.7 Csütörtök Vámos Miklós: Legközelebb majd sikerül 2019.02.8 Péntek Világjárók Hátizsákkal Vietnámtól Mexikóig 2019.02.14.

Részletesebben

Méltó születésnapi ajándék

Méltó születésnapi ajándék Szeged gazdálkodásának egyre nagyobb hányadát teszik ki azok az állami és uniós pályázatok, melyeket teljes egészében a város fejlesztésére fordítanak. Az idén 32 milliárd forintot fektetnek be a város

Részletesebben

9.00 a Széchenyi emléktáblánál (Hősök tere 7.) néma koszorúzás egy szál virággal

9.00 a Széchenyi emléktáblánál (Hősök tere 7.) néma koszorúzás egy szál virággal KOSZORÚZÁSOK ÉS MEGEMLÉKEZÉSEK OKTÓBER 19-én pénteken 9.30 a Romek emlékoszlopnál (Szentpéteri kapu) Közreműködnek a Petőfi Sándor Általános Iskola tanulói 10.30 Ünnepi műsor a Miskolci Egyetemen 12.00

Részletesebben

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) 2008/2009-es tanév Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) Iskolánk tanulói az országos döntőben az alábbi eredményeket érték el. Fliszár Tímea (12.B osztály)

Részletesebben

CIGÁNSJ (NÕK) - SZÍNES KAVALKÁD ROMA FESZTIVÁL (POSZT OFF PROGRAM) June 09.

CIGÁNSJ (NÕK) - SZÍNES KAVALKÁD ROMA FESZTIVÁL (POSZT OFF PROGRAM) June 09. CIGÁNSJ (NÕK) - SZÍNES KAVALKÁD ROMA FESZTIVÁL (POSZT OFF PROGRAM) 2011. June 09. Az OSI támogatásával megvalósuló idei fesztiválunk alapvetõ célkitûzése a roma kultúra minél szélesebb körû megismertetése,

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR Dátum: Rendezvény: Helye: Szervező: Január. Február

RENDEZVÉNYNAPTÁR Dátum: Rendezvény: Helye: Szervező: Január. Február RENDEZVÉNYNAPTÁR 2018. Dátum: Rendezvény: Helye: Szervező: Január Február Február 2. Farsangi hagyományok, szokások megismertetése, álarc készítés gyerekeknek Fekete Gólya Ház Bátáért Egyesület Február

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR A ES TANÉVRE

ESEMÉNYNAPTÁR A ES TANÉVRE / Székesfehérvári Nemes Nagy Ágnes Kollégium 8000 Székesfehérvár Gyümölcs u. 13. Tel: 22-500-231 Fax: 22-500-290 ESEMÉNYNAPTÁR A 2016-2017-ES TANÉVRE Készítette: Nyikusné Tatai Szilvia igazgatóhelyettes

Részletesebben

Beszámoló az iskolai közösségi szolgálatról. Debrecen- Budapest március 17. Bodnár Lili Anna

Beszámoló az iskolai közösségi szolgálatról. Debrecen- Budapest március 17. Bodnár Lili Anna Beszámoló az iskolai közösségi szolgálatról Debrecen- Budapest 2016. március 17. Bodnár Lili Anna A közösségi szolgálat típusai a Dóczyban: I.Egyéni II.Csoportos III.Speciális Fotók az egyéni közösségi

Részletesebben

TANULMÁNYI VERSENYEK

TANULMÁNYI VERSENYEK TANULMÁNYI VERSENYEK Német nemzetiségi vers- és prózamondó verseny megyei forduló Felkészítő: Cser Márta, Kornerné Kosztich Julianna, Tóth Zoltánné Kelemen Mária 1. kategória 2. hely: Tánczos Regina 2.a

Részletesebben

2017. április 22-én iskolánk 6.a osztályos tanulója Szittya Marcell a Mozaik Országos angol tanulmányi versenyen 5. helyezést ért el.

2017. április 22-én iskolánk 6.a osztályos tanulója Szittya Marcell a Mozaik Országos angol tanulmányi versenyen 5. helyezést ért el. Természetismereti verseny Iskolánk tanulói 2017. május 28-án, a Műszaki Egyetemen megrendezett Herman Ottó országos természetismereti verseny döntőjén vettek részt. Eredményeik: Nagy Ádám (4.c) 3. hely

Részletesebben

MÁJUSI ELÕZETES Május 1. Majális a Sárostói Sportpályán tervezett program

MÁJUSI ELÕZETES Május 1. Majális a Sárostói Sportpályán tervezett program ÁPRILIS 1-3. (csütörtök-szombat) III. Bihar-Bihor Amatõr Diákszínjátszó Fesztivál színházterme ÁPRILIS 8. (csütörtök) 17 óra A GOBLEIN kör gyûlést tart Szõllõsi Imréné vezetésével Munkákat lehet hozni

Részletesebben

I. Szitás Róbert 18.000 gr,

I. Szitás Róbert 18.000 gr, Általános iskolás horgászaink részt vettek május 11-én az általános iskolák közötti horgászversenyen, amit a szegedi Herman Ottó HE. rendezett. A résztvevő csapat tagjai: Cseh Dániel, Csuhaj András 6.osztály,

Részletesebben

PROGRAMOK JANUÁR. December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Információ: 22/

PROGRAMOK JANUÁR. December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Információ: 22/ PROGRAMOK 2019. JANUÁR December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Január 23. 18 óra MAGYAR KULTÚRA NAPJA 2019 Szólt az ember Jordán Tamás és Sebő Ferenc József

Részletesebben

Vidékfejlesztési és Összművészeti Fesztivál Mihályháza Időpont: 2014. április 26. szombat Szervező: Sanogenesis Alapítvány

Vidékfejlesztési és Összművészeti Fesztivál Mihályháza Időpont: 2014. április 26. szombat Szervező: Sanogenesis Alapítvány Vidékfejlesztési és Összművészeti Fesztivál Mihályháza Időpont: 2014. április 26. szombat Szervező: Sanogenesis Alapítvány Helyszín: -Mezőlaki Általános Művelődési Központ Tagiskola Mihályháza. -Művelődési

Részletesebben

2014-2015-ÖS TANÉV EREDMÉNYEI

2014-2015-ÖS TANÉV EREDMÉNYEI 2014-2015-ÖS TANÉV EREDMÉNYEI Horvát nyelv, kulturális élet A tanévet megelőző nyári programok: 1) 2014.Június 22-29.- Pag (Horvátország)- Horvát nyelvi tábor 6 tanuló vett részt az egy hetes horvátországi

Részletesebben

Éves beszámoló a TÁMOP A-12/ számú projekthez kapcsolódóan

Éves beszámoló a TÁMOP A-12/ számú projekthez kapcsolódóan Éves beszámoló a TÁMOP-3.3.14A-12/1-2013-102 számú projekthez kapcsolódóan A Jászsági Napsugár Waldorf Óvodáért és Iskoláért Egyesület és a Bíborka Alapfokú Művészeti Iskola a Testvériskolai kapcsolatok

Részletesebben

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA, Felhívás! A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2011. december 21-2012. január 2-ig zárva tart. Nyitás 2012. január 3-án. Derecske Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és partnerét

Részletesebben

VIII. DUDIK Fesztivál

VIII. DUDIK Fesztivál VIII. DUDIK Fesztivál Szakmai beszámoló 2016.09.12. Dunaújvárosi Egyetem Dunaújvárosi Főiskola DUDIK fesztivál 2016. június 9-10-11-12. Dunaújváros, Alsó-Duna part Szakmai beszámoló Tartalom 1. DUDIK a

Részletesebben

Szeptember 28. (péntek) Jöttek királyok, hercegek, grófok, válogatott cigánylegények. VIII. Országos népmese-konferencia. Fővédnök: Fésűs Éva meseíró

Szeptember 28. (péntek) Jöttek királyok, hercegek, grófok, válogatott cigánylegények. VIII. Országos népmese-konferencia. Fővédnök: Fésűs Éva meseíró Szeptember 28. (péntek) Jöttek királyok, hercegek, grófok, válogatott cigánylegények VIII. Országos népmese-konferencia Fővédnök: Fésűs Éva meseíró Helyszín: Kaposvári Egyetem 8:00 10:00 Regisztráció 10:00

Részletesebben

Maroslele Község Polgármesterétől

Maroslele Község Polgármesterétől Maroslele Község Polgármesterétől 6921 Maroslele, Szabadság tér 1. Tel/Fax: 62/256 033 E-mail: marosleleph@vnet.hu Maroslele Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Maroslele Tárgy: Polgármesteri tájékoztató

Részletesebben

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2016/2017. TANÉVBEN GYÁL

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2016/2017. TANÉVBEN GYÁL AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2016/2017. TANÉVBEN GYÁL Köznevelési intézmény: Gyáli Ady Endre Általános Iskola 2360 Gyál, Ady Endre utca 20. Felvételi körzet: Ady Endre utca páros oldal, páratlan

Részletesebben

VÁROSI AMATŐR MŰVÉSZETI CSOPORTOK 2012.ÉVI PÁLYÁZATI ELSZÁMOLÁSA

VÁROSI AMATŐR MŰVÉSZETI CSOPORTOK 2012.ÉVI PÁLYÁZATI ELSZÁMOLÁSA VÁROSI AMATŐR MŰVÉSZETI CSOPORTOK 2012.ÉVI PÁLYÁZATI ELSZÁMOLÁSA Rábaköz-Hanság Működési, utazási és Kiss József Turisztikai anyagköltség (Hanság Big Band) Szent Anna Plébánia Énekes Gitáros Csoportja

Részletesebben

IV. VOLÁN Egyesülés Foci Torna és Családi Nap Erős mezőnyben nem sikerült a döntőbe jutás

IV. VOLÁN Egyesülés Foci Torna és Családi Nap Erős mezőnyben nem sikerült a döntőbe jutás IV. VOLÁN Egyesülés Foci Torna és Családi Nap Erős mezőnyben nem sikerült a döntőbe jutás A Dél-dunántúli Közlekedési Központ Zrt. három csapattal indult, de az erős mezőnyben egyik sem jutott a döntőbe

Részletesebben

VAN SZERENCSÉNK HÍVNI A NAGYÉRDEMŰ KÖZÖNSÉGET! UTAZZON AZ OMNIBUSSZAL! KISVÁRDA A SZÁZADFORDULÓN

VAN SZERENCSÉNK HÍVNI A NAGYÉRDEMŰ KÖZÖNSÉGET! UTAZZON AZ OMNIBUSSZAL! KISVÁRDA A SZÁZADFORDULÓN VAN SZERENCSÉNK HÍVNI A NAGYÉRDEMŰ KÖZÖNSÉGET! UTAZZON AZ OMNIBUSSZAL! KISVÁRDA A SZÁZADFORDULÓN 3507/00102 Szakmai beszámoló Az idén immár hatodik alkalommal volt Múzeumok Éjszakája Kisvárdán. A késő

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2015. november 14 Visszapillantó 2015. november 14 A Debreceni Főnix

Részletesebben

Általános Iskola. Tájékozódási bemutató és verseny Diáktájfutás - egy program a jövőért. Bogyiszló Eredmények

Általános Iskola. Tájékozódási bemutató és verseny Diáktájfutás - egy program a jövőért. Bogyiszló Eredmények Általános Iskola Tájékozódási bemutató és verseny Diáktájfutás - egy program a jövőért Bogyiszló 2009.02.18. Eredmények Helyezés/Név Osztály D1 D2 Idő Fiú (6) 1 Bencze Máté Márk 1.oszt. 4:24 4:24 2 Végh

Részletesebben

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN GYÁL

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN GYÁL AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN GYÁL Gyáli Ady Endre Általános Iskola 2360 Gyál, Ady Endre utca 20. Ady Endre utca Arany János utca Balassa János utca Balogh Ádám utca Barackos

Részletesebben

KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA IGAZGATÓJA. a Képviselő-testülethez

KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA IGAZGATÓJA. a Képviselő-testülethez KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA IGAZGATÓJA 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 6. /Fax: (54) 531 008 E-mail: muvhfold@t-online.hu Iktatószám: /2013. 13. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez

Részletesebben

Művészetek hete. Reneszánsz. a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában

Művészetek hete. Reneszánsz. a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában Művészetek hete a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában Reneszánsz Iskolánkban október 1. és 5. között rendeztük meg a Művészetek hetét. A diákok és a tantestület tagjai ezáltal kicsit visszacsöppentek

Részletesebben

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2019/2020. TANÉVBEN GYÁL

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2019/2020. TANÉVBEN GYÁL AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2019/2020. TANÉVBEN GYÁL Gyáli Ady Endre Általános Iskola 2360 Gyál, Ady Endre utca 20. Ady Endre utca páros oldal, páratlan oldal 1-87-ig Balassa János utca Balogh

Részletesebben

A Ciróka a sokszínűség bábszínháza. Írta: Major Zoltán szeptember 16. szombat, 12:26

A Ciróka a sokszínűség bábszínháza. Írta: Major Zoltán szeptember 16. szombat, 12:26 Több mint harminc éve működik hivatásos bábszínházként a kecskeméti Ciróka. A Bóbita szintén több évtizede áll szakmai és baráti kapcsolatban vele. Szeptember 9-én Rigócsőr király című darabjukat adták

Részletesebben

53. OPTTTT-Budapest Eredmények

53. OPTTTT-Budapest Eredmények A2 (turista) kategória Helyezés Csapat Csapattagok ep.hiba idő hiba elmélet hiba Összesen 1. MTDSC6 Mánik Ágnes; Varga Tibor 50 20 38 108 2. MTDSC 2 Lukács László; Lukácsné Nagy Zsuzsanna; Lukács Henrietta

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából Tájékoztató az Alapítvány elmúlt éves munkájáról 2012. novemberében a 13. születésnap alkalmából

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ 2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III-IV. KORCSOPORT Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ Helyszín (település, és versenyhelyszín): Gyulai István Atlétika Stadion, 4032 Debrecen, Oláh Gábor utca 5. Időpont

Részletesebben

XVII. Közbiztonsági Rendezvénysorozat

XVII. Közbiztonsági Rendezvénysorozat XVII. Közbiztonsági Rendezvénysorozat Az idei évben is megvalósul a figyelemfelhívó és ismerető programokkal színesített városi és megyei Közbiztonsági Rendezvénysorozat. Az alábbiakban összegezzük, milyen

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Együtt Kállóért Közösségi Nap

EMLÉKEZTETŐ Együtt Kállóért Közösségi Nap Pályázó neve: Kálló Község Önkormányzata Pályázó székhelye: 2175 Kálló, Kossuth utca 16. Pályázó MVH ügyfél - azonosító: 1003299571 Pályázat azonosító: 8569872872; Támogatási határozat iratazonosító: 1623167406

Részletesebben

MEGHÍVÓ Monor Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

MEGHÍVÓ Monor Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Monor Város Alpolgármestere 2200 Monor, Kossuth Lajos utca 78-80. Telefon: 06/29/612-310 Szám: 27-83-15/2014 MEGHÍVÓ Monor Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2014. SZEPTEMBER 25-ÉN CSÜTÖRTÖKÖN

Részletesebben

A «A A Polgárok Európai Évének Ünnepe Sombereken» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében

A «A A Polgárok Európai Évének Ünnepe Sombereken» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében EURÓPA A POLGÁROKÉRT A «A A Polgárok Európai Évének Ünnepe Sombereken» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében Az 1. alprogram, 1.1. pályázati típusra vonatkozóan

Részletesebben

XII. Őrségi Tökfesztivál

XII. Őrségi Tökfesztivál XII. Őrségi Tökfesztivál 2015. szeptember 25-27. Szeptember 25. (péntek) Őriszentpéter 10 00 Töktermesztői konferencia Helyszín: Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság, Siskaszer 26/A Nagyrákos 18 00 Egyszer

Részletesebben

KARNEVÁLI CIVIL KORZÓ

KARNEVÁLI CIVIL KORZÓ KARNEVÁLI CIVIL KORZÓ FELHÍVÁS A SAVARIA TÖRTÉNELMI KARNEVÁLON VALÓ RÉSZVÉTELRE CIVIL SZERVEZETEK számára és MŰVÉSZETI PRODUKCIÓKAT bemutató csoportok, zenekarok, együttesek, egyéni előadók számára SAVARIA

Részletesebben

Sorszám / Helyezés. Szóbeli pontszámok Elért eredmény. Hozott pontszám. Magyar nyelv. Matematika. Tagozat Számítógép-szerelő,karbantartó

Sorszám / Helyezés. Szóbeli pontszámok Elért eredmény. Hozott pontszám. Magyar nyelv. Matematika. Tagozat Számítógép-szerelő,karbantartó 42 Ágoston Dávid Roland Balla Károly Ált. Isk. 2212 Csévharaszt 163 32 19 7 48 106 55 Antal Renátó 44 Báki István 22 Bari Richárd 40 Benkő Balázs 61 Bényei Krisztián 58 Bíró Dominik 41 Borsós Dominik Szebasztián

Részletesebben

Pedagógusnap A feladat, amely sosem fejeződik be

Pedagógusnap A feladat, amely sosem fejeződik be Pedagógusnap A feladat, amely sosem fejeződik be Szerző: Zele Tímea Publikálva: 2019. jún 07. 19:25 Pedagógusnapi ünnepséget tartott Kazincbarcika Város Önkormányzata és a Kazincbarcikai Tankerületi Központ

Részletesebben

Fizika. Környezetismeret. Városi Angol Verseny

Fizika. Környezetismeret. Városi Angol Verseny Fizika 2014. április 8-án Hidy Gábor 8.c osztályos tanulónk részt vett az Eötvös Lóránd Fizikai Társulat által szervezett Öveges József Fizikaverseny megyei fordulóján és továbbjutott az országos döntőbe.

Részletesebben

Otthon Melege Program ZFR-KAZ/14 "Fűtéskorszerűsítés (Kazáncsere) alprogram" Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése

Otthon Melege Program ZFR-KAZ/14 Fűtéskorszerűsítés (Kazáncsere) alprogram Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése dátuma: 2015.05.21. adatai 1 KZCS/14/12193369 PAIS-HORVÁTH SZILVIA 631 380 17 210,00 631 380 2 KZCS/14/12193377 ÁBRAHÁM LÁSZLÓ 422 420 14 500,00 422 420 3 KZCS/14/12193299 KEMÉNYNÉ NAGY ERIKA 493 326 9

Részletesebben

.a Széchenyi iskoláról

.a Széchenyi iskoláról Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ A TÖRD A FEJED! ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ MATEMATIKAVERSENYRŐL

ÖSSZEFOGLALÓ A TÖRD A FEJED! ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ MATEMATIKAVERSENYRŐL ÖSSZEFOGLALÓ A TÖRD A FEJED! ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ MATEMATIKAVERSENYRŐL A verseny megrendezésének időpontja: 2019. március 22. rendező intézményének neve: Dr. Enyedy Andor Óvoda és Bölcsőde szervezőjének

Részletesebben

MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK OKTATÁSI, KULTURÁLIS, IFJÚSÁGI ÉS SPORT BIZOTTSÁGA

MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK OKTATÁSI, KULTURÁLIS, IFJÚSÁGI ÉS SPORT BIZOTTSÁGA 1 509-8/2013. MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK OKTATÁSI, KULTURÁLIS, IFJÚSÁGI ÉS SPORT BIZOTTSÁGA 2013. szeptember 30-án megtartott üléséről 8. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 2 J E

Részletesebben

A választók névjegyzéke

A választók névjegyzéke A választók névjegyzéke 1. Czikhardt Gyula 41. Fekete Lídia 81. Tarcsi Béla 2. Egyházy Béla 42. Csizmadia Zoltán 82. Tarcsi Béláné 3. Egyházy Sarolta 43. Ifj. Csizmadia Zoltán 83. Kovács Gáspárné 4. Ifj.

Részletesebben

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődésről (módosítással egybefoglalva és lezárva: 2018. november 27.) Tapolca Város Önkormányzatának

Részletesebben

Kultúrházak éjjel-nappal Táncház korhatár nélkül, Báta Község Önkormányzata, Hunyadi. Hunyadi János Általános Iskola. Február 15.

Kultúrházak éjjel-nappal Táncház korhatár nélkül, Báta Község Önkormányzata, Hunyadi. Hunyadi János Általános Iskola. Február 15. RENDEZVÉNYNAPTÁR 2019. Dátum: Rendezvény: Helye: Szervező: Január Január 15. A gemenci állatok, Előadó: Barkuti Balázs Általános Iskola Bátáért Egyesület Február Február 2. Közösségi összejövetel a Vízöntő

Részletesebben

Tompaháti lovas nap 2011

Tompaháti lovas nap 2011 á z h i y g e k e r e D Hírek szám. I -V m a y fol. év I I X. 2011 us uszt Aug er emb t p e Sz t a! n o v i k ha n e l e j Meg A Derekegyházi Önkormányzat megbízásából szerkesztett független információs

Részletesebben

Tiszaszentmárton község Önkormányzat Képviselı Testületének Településüzemeltetési és Összeférhetetlenséget Vizsgáló Bizottsági ülésének

Tiszaszentmárton község Önkormányzat Képviselı Testületének Településüzemeltetési és Összeférhetetlenséget Vizsgáló Bizottsági ülésének Tiszaszentmárton község Önkormányzat Képviselı Testületének Településüzemeltetési és Összeférhetetlenséget Vizsgáló Bizottsági ülésének a) jegyzıkönyve b) határozata : 2/2015 Napirendi pontok: 1. A 2015.

Részletesebben

Hajdú Bihar megyei február havi programajánló 2010

Hajdú Bihar megyei február havi programajánló 2010 Hajdú Bihar megyei február havi programajánló 2010 Nők életmód népfőiskolája - Nagyrábé 2010. január - április Ismeretterjesztő és életmód segítő foglalkozások. Hajdú Komák és Konok Kunok disznótoros versenye

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/162-1/2015/I. Ea: Varga Erika Tárgy: Czirbus Gábor alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.

Részletesebben

2018/2019. TANÉVI SPORTLÖVŐ DIÁKOLIMPIA MEGYEI DÖNTŐ. Megye: Veszprém. Helyszín: Zirc. Időpont: okróber 20. EREDMÉNYEK

2018/2019. TANÉVI SPORTLÖVŐ DIÁKOLIMPIA MEGYEI DÖNTŐ. Megye: Veszprém. Helyszín: Zirc. Időpont: okróber 20. EREDMÉNYEK 2018/2019. TANÉVI SPORTLÖVŐ DIÁKOLIMPIA MEGYEI DÖNTŐ Megye: Veszprém Helyszín: Zirc Időpont: 2018. okróber 20. EREDMÉNYEK Nyíltirányzékú Légpuska 20 lövéses - Fiú "a" kategória - EGYÉNI 1 Németh Roland

Részletesebben

A TANULMÁNYI PÁLYÁZAT NYERTES TANULÓI

A TANULMÁNYI PÁLYÁZAT NYERTES TANULÓI 7/a Ábrahám Lilla 5 7/a Borók Boldizsár 5 7/a Nagy Vivien Loretta 5 7/a Szilágyi Csenge 5 7/a Csikós Katalin 4,85 7/a Harmati Panna 4,85 7/a Heidrich Zsófia 4,85 7/a Ónozó Zsófia 4,85 7/a Pesti Bianka

Részletesebben

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. Játsszunk együtt! 4. Kedves Nagycsoportos Óvodások! Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. A részvétel ingyenes!

Részletesebben

Rákosmenti majális. 2013. május 1.

Rákosmenti majális. 2013. május 1. Rákosmenti majális 2013. május 1. Ismét gazdag programmal várta Rákosmente lakóit május elsején a szervező Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata és a Vigyázó Sándor Művelődési Ház a Rákosmenti

Részletesebben

2019. M ÁRCIUS :14, PÉNTEK HELYI. lengyel alfréd. honismereti versenyt rendeztek

2019. M ÁRCIUS :14, PÉNTEK HELYI. lengyel alfréd. honismereti versenyt rendeztek HÍREK 2019. M ÁRCIUS 29. 08:14, PÉNTEK HELYI lengyel alfréd honismereti versenyt rendeztek Általános iskolások számára harmadszor, a középiskolásoknak 9. alkalommal rendezték meg a napokban, a Dr. Kovács

Részletesebben

2014. évi támogatások

2014. évi támogatások 2014. évi támogatások Sorsz. Támogatás kedvezményezettjének a neve Támogatás összege (Ft) Támogatás célja Támogatási program megvalósíátásnak helye 1. Kispályás Műfüves Nonprofit Kft. 1 640 000 Ft 2014.

Részletesebben

Összefoglaló a TÁMOP projekt Regionális Mentori Szakmai Találkozójának Gyulai rendezvényéről május 8.

Összefoglaló a TÁMOP projekt Regionális Mentori Szakmai Találkozójának Gyulai rendezvényéről május 8. Összefoglaló a TÁMOP 2.1.2 projekt Regionális Mentori Szakmai Találkozójának Gyulai rendezvényéről 2014. május 8. Készítette: Vári Barbara TÁMOP 2.1.2 kommunikációs munkatárs 1 A Intézet TÁMOP 2.1.2 projektirodája

Részletesebben

Ünnepi programok: 2013. augusztus 19-20. Programok: Augusztus 19.

Ünnepi programok: 2013. augusztus 19-20. Programok: Augusztus 19. Ünnepi programok: 2013. augusztus 19-20. Programok: Augusztus 19. időpont Szolnoki Művésztelep (kemence) Szolnoki Művésztelep (színpad) Kossuth-tér 7.00 Kemence felfűtése 9.00 Magyarok vásárának kezdete,

Részletesebben

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján.

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A 3. gyertya December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A gyertyagyújtás sorrendjében a harmadik gyertya színe rózsaszín, mivel a bűnbánatba már egy kis öröm is keveredik,

Részletesebben

Rajnai Gábor bemutatta Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetségének célját, munkáját, az Országos Géniusz Tehetségprogramot.

Rajnai Gábor bemutatta Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetségének célját, munkáját, az Országos Géniusz Tehetségprogramot. Egressy Géniusz Tehetségnap 2011. április 7-én került sor az Egressy Géniusz Tehetségnapra, amelynek részét képezte a Fülemüle Országos Informatika Verseny díjkiosztója is. A Tehetségnap részletes programja,

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK. 1. osztály. Bendegúz matematika levelezős verseny. Berki Andrea bronz Berki Milán bronz Bertók Eliza ezüst Németh Boglárka arany

VERSENYEREDMÉNYEK. 1. osztály. Bendegúz matematika levelezős verseny. Berki Andrea bronz Berki Milán bronz Bertók Eliza ezüst Németh Boglárka arany VERSENYEREDMÉNYEK 1. osztály Bendegúz matematika levelezős verseny Berki Andrea bronz Berki Milán bronz Bertók Eliza ezüst Németh Boglárka arany Irodalom, szövegértés Péter Dominik ezüst Felkészítő pedagógus:

Részletesebben