A DUNAVARSÁNYI ÁRPÁD FEJEDELEM ÁLTALÁNOS ISKOLA DIÁKLAPJA. XV. évfolyam ősz SZÜLŐI HÍRLEVÉL

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A DUNAVARSÁNYI ÁRPÁD FEJEDELEM ÁLTALÁNOS ISKOLA DIÁKLAPJA. XV. évfolyam 2013. ősz SZÜLŐI HÍRLEVÉL"

Átírás

1 A DUNAVARSÁNYI ÁRPÁD FEJEDELEM ÁLTALÁNOS ISKOLA DIÁKLAPJA XV. évfolyam ősz SZÜLŐI HÍRLEVÉL Tisztelt Szülők! Önök az iskolaújság őszi számát olvashatják, mely a Hírlevél címet viseli. Ezúton szeretnénk az előttünk álló tanévről minden fontos információt tudatni Önökkel. Iskolánk kiemelt feladatának tartja, hogy felkészítse tanulóit a továbbtanulásra, s elősegítse, hogy a gyerekek elsajátítsák a mindennapokhoz szükséges alapvető ismereteket. Azt vallja, hogy a jövő kulcsa a biztos tudás, amit minden gyerek megszerezhet a képességeihez mérten. Fontosnak tartjuk a nyugodt, aktív munkára serkentő légkört, a türelmes, szeretetteljes, de fegyelmet tartó, nevelő célzatú tanár - diák kapcsolatot. Iskolánk tanulólétszáma 660 fő, ebben a tanévben 28 osztály kezdte meg működését 49 pedagógus vezetésével. Az iskolavezetés: Vas Zoltánné igazgató Ézsiás Erika igazgatóhelyettes Mekler Andrea igazgatóhelyettes Véghné Boda Ildikó vezetésével hosszú évek óta jól működik iskolánkban a diákönkormányzat, melynek célja a tanulók érdekvédelme, szabadidejének hasznos eltöltésére programok szervezése. 1

2 Az iskola működését, az iskolavezetés munkáját eredményesen támogatja a szülői munkaközösség, melynek új elnöke: Nagyné Gégény Ildikó, elnökhelyettese és pénztárosa: Víziné Bóna Csilla A kialakult jó kapcsolat alapja a kölcsönös bizalom, a tolerancia, és a gyermekek fejlődését segítő közös felelősségvállalás. A szülői választmánnyal közösen ebben a tanévben is megrendezzük a hagyományos Árpád-bált, mely lehetőséget biztosít a szülők és a pedagógusok közötti kapcsolat elmélyítésére. Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani mindazoknak a szülőknek, magánszemélyeknek, társadalmi szervezeteknek, vállalkozóknak, akik erkölcsileg és anyagilag is támogatták iskolánk alapítványát, s ezzel hozzájárultak tanulóink egyéni képességeinek kibontakoztatásához és szabadidejük hasznos eltöltéséhez. A hatékony együttműködés érdekében felhívjuk a Tisztelt Szülők figyelmét, hogy a gyermek hiányzását már első nap jelezzék az iskola gondnokságán vagy az osztályfőnököknél. Kedves Szülők, Támogatók, támogatásukra a továbbiakban is számítunk. Az Iskola a Gyermekekért Alapítvány számlaszáma: Az új tanévhez minden kedves szülőnek sok erőt, kitartást, gyermekeikhez sok örömet kívánok. Vas Zoltánné igazgató A 2013/2014-es tanév rendje A es tanév első tanítási napja: szeptember 2. hétfő. Az utolsó tanítási nap: június 13. péntek. A tényleges tanítási napok száma: 180 nap. Az őszi szünet: október 28-tól október 31-ig tart. A szünet előtti utolsó tanítási nap: október 25. (péntek), a szünet utáni első tanítási nap november 4. (hétfő). A téli szünet december 23-tól január 3-ig tart. A szünet előtti utolsó tanítási nap december 21. (szombat), a szünet utáni első tanítási nap január 6. (hétfő). A tavaszi szünet április 17-től április 22-ig tart. A szünet előtti utolsó tanítási nap április 16. (szerda), a szünet utáni első tanítási nap április 23. (szerda). A munkaszüneti napok munkarendje: 2

3 a 28/2012. (IX. 4.) NGM rendelet alapján: december 7., szombat munkanap december 24., kedd pihenőnap december 21., szombat munkanap december 27., péntek pihenőnap a 33/2013. (VIII. 30.) NGM rendelet alapján május 10., szombat munkanap május 2., péntek pihenőnap A Közoktatási törvényben biztosított tanítás nélküli munkanapok felhasználása 1. Őszi tantestületi kirándulás: október 11. (péntek) 2. Félévi értekezlet: január 29. (szerda) 3. Szakmai nap: február 10. (hétfő) 4. Gyermeknap: június 12. (csütörtök) 5. Tanulmányi kirándulás napja: szabadon tervezhető Szülői értekezletek, fogadóórák Év eleji szülői értekezlet: szeptember 2. (hétfő), illetve 1. és 2. hete 5. osztályos évfolyamszülői: szeptember 9. (hétfő) Őszi fogadóóra: november 4. (hétfő), óra Félévi szülői értekezlet, félévi értesítők osztása: január ig Tavaszi fogadóóra: április 7. (hétfő), óra SZMK szülői: szeptember 16. (hétfő), február 3. (hétfő), április 7. (hétfő), Iskolai ünnepélyek, rendezvények Az ünnepélyek rendje: Tanévnyitó ünnepély: szeptember 2. (hétfő), 8.00 óra. 3

4 Október 6. aradi vértanúkról megemlékezés október 4-én (péntek) alsó tagozat osztálykeretben, a felső tagozat tagozati keretben. Október 23., Nemzeti ünnep iskolai ünnepély október 22-én (kedd) a 4. és 5. órában. városi ünnepély október 23-án (szerda) Iskolai karácsonyi ünnepség: december 21. (szombat) Karácsonyi ünnep osztálykeretben: december 21-én (szombat) Március 15., Nemzeti ünnep iskolai ünnepély március 14-én (péntek) a 4. és 5. órában. városi ünnepély március 15-én (szombat) A Nemzeti Összetartozás Napja iskolai és városi ünnepély június 4-én (szerda) Ballagási ünnepség: június 13-án (péntek) órakor. Tanévzáró ünnepély: június 20. (péntek) óra. Hagyományápolás, rendezvények Jeles nap, évforduló Esemény Időpont Pákozdi csata (szeptember Akadályverseny szeptember ) Ki mit tud? vetélkedő szeptember 30. Fiókafogadás 1. és 3. osztályosok közös október 4. játszóháza, táncháza. Emlékverseny 1956 méteres futó verseny. október 22. Halloween party Angol mk. jelmezes október 25. felvonulása. Lámpáskészítő műhely Szülők és gyerekek közös kézműves foglalkozása. november Márton-nap (november 11.) Szerepjáték, felvonulás november Luca-napi játszóház Kézműves foglalkozások. december Magyar kultúra napja Népdaléneklési verseny január 27. (január 22.) Emlékműsor az január 22. iskolarádióban. Himnuszéneklő verseny. január 22. Farsang Karnevál. február 8. Bálint-nap Az öröm, a kedvesség, a február 14. figyelmesség napja. Farsangtemetés Nemzetiségi osztályok hagyományőrző farsangbúcsúztató játéka. március 11. 4

5 Sulivár Leendő elsősök foglalkozásai. március 3., 10., 17., 24. Emlékverseny 1848 méteres futó verseny. március 14. Költészet napja (április 11.) Árpád-bál A vers ünnepe. Irodalmi játszóház. Vers- és prózamondó verseny Szülők-nevelők jótékonysági bálja. április 11. április 26. Anyák napja Megemlékezés május eleje Reggeli az igazgatóval A közösségért kiemelkedő munkát végző tanulók elismerése. június 11. Búcsúztató Nyolcadikosok búcsúzója. június Nyári táborok Kézműves, öko július-augusztus V.4. Környezetvédelmi, egészségnevelési programok Jeles nap, évforduló Esemény Időpont Takarítási világnap (szeptember 23.) Állatok világnapja (október 4.) Őszi munkák Egészség hete Ne vásárolj semmit! Föld napja (április 22.) Madarak és fák napja (május harmadik vasárnapja) Nemzetközi klíma akciónap (május 15.) Környezetvédelmi Világnap (június 5.) Őszi környezetvédő nap, szeptember 25., 26. papírgyűjtés. Vetélkedő és játszóház a október 3. Jószágportán. Az iskola természeti október környezetének ápolása, gondozása. Testébresztő torna. november A hét témája: a kábítószer Akció a tudatos vásárlói november 29. szokások kialakításáért. Parkosítás, virágosítás. április Túrázás: lakóhelyünk természeti értékeinek felkutatása. Kirándulás: Bakonybél Mentsük meg a fák életét! Papírgyűjtés május 9. május Iskolatakarítás. június 11. Délutáni foglalkozások (hétfő, kedd, szerda, csütörtök ) Alsó tagozat 5 Foglalkozás Vezető Időpont Helyszín

6 Gyöngyfűzés Szajkóné Ökrész szerda, csütörtök 7-es tanterem Hajnalka Fejlesztő játékok Marosi Renáta kedd, csütörtök 2-es tanterem Kis felfedező Pittnauerné Nagy szerda 5-ös tanterem Edina Táblás játékok Légrádi Gáborné hétfő, kedd, 1-es tanterem szerda, csütörtök Szalvétatechnika Tóthné Bíró hétfő, kedd, 8-as tanterem Kartalin, Hoffmann Timea, Kapcsos Tímea, Tóth Lászlóné szerda, csütörtök Üvegfestés Fodorné hétfő, kedd, 3-as tanterem Mozdulj! Zatureczki Anita Czibik Csilla, Bata Györgyné szerda, csütörtök hétfő, kedd, szerda, csütörtök iskola udvara, 4-es és 6-os tanterem Játszóház Mészárosné Kátai hétfő, kedd Tünde Papírjáték Szomorné Éliás hétfő, kedd, szerda, csütörtök 9-es tanterem Henrietta Legendárium Nagyné Macsu kedd Zsuzsanna Origami Weinhardt hétfő 3-as tanterem Csabáné Japán szakkör Koncz Gáborné csütörtök, es tanterem (Árpád utca) Rajz Togyeláné Nagy hétfő 3-as tanterem Beatrix Alsós atlétika Molnár Loréna , sportpálya Hagyományőrző Schuszter Istvánné csütörtök Nagyvarsány Gyermekjóléti szolgálat foglalkozása Családgondozók csütörtök 8-as tanterem Felső tagozat Foglalkozás Vezető Időpont Helyszín Német szakkör Verebély Andrea hétfő Német előkészítő Verebély Andrea szerda, Japán szakkör Koncz Gáborné csütörtök, Rajz szakkör Togyeláné Nagy hétfő, Beatrix as tanterem 19-es tanterem 21-es tanterem 9-es tanterem Magyar előkészítő Fazekasné Jenei Szilvia hétfő, es tanterem

7 Matematika előkészítő Facskó Ilona kedd, Énekkar Takács Edit szerda, Társastánc Mekler Andrea csütörtök, (7-8. évf.) Felsős atlétika Kőszegi Boglárka hétfő, Szivacskézilabda Szivacskézilabda Kosárlabda (5 6. évf.) Kosárlabda (7 8. évf.) Gyógytestnevelés (alsó tagozat) Gyógytestnevelés (gyógypedagógiai tagozat) Gyógytestnevelés (felső tagozat) Kónya Szabolcs Kőszegi Boglárka kedd, péntek, kedd, szerda, szerda, 7. óra csütörtök, 6. óra szerda, 8. óra 20-as tanterem 14-es tanterem, sportpálya Korrepetálások a felső tagozaton Foglalkozás Vezető Időpont Helyszín magyar Fazekasné Jenei szerda, 7. óra 4-es tanterem (7. bc) Szilvia magyar péntek, 6. óra 15-ös tanterem (8. c) magyar (8.b) Csehné Kiss Éva A szerda 7. óra 18-as tanterem B hétfő 6. óra magyar Gerseiné Szabó péntek, 7. óra 11-es tanterem (6. évf.) Mónika magyar szerda, 6. óra 17-es tanterem (5 évf.) matematika Facskó Ilona hétfő, 7. óra 20-as tanterem (7. évf.) matematika Kendi Eleonóra szerda, 7. óra 14-es tanterem (5 6. évf.) matematika Beniczky Sándor kedd 7. óra 11-es tanterem (8. évf.) kémia Facskó Ilona hétfő 4-es tanterem fizika Beniczky Sándor kedd, 11-es tanterem (7 8. évf.) természetismeret Bordás Katalin témazáró 4-es tanterem (5 6. évf.) előkészítő biológia (7 8. évf.) Bordás Katalin hétfő 7 4-es tanterem

8 földrajz (7 8. évf.) angol (5 8. évf.) történelem (5 8. évf.) német (5 8. évfolyam) informatika (5 8. évf.) Fási Adrien Véghné Boda Ildikó Székelyné Hujber Anikó Verebély Andrea Szabóné Papp Mónika kedd, péntek, 7. óra hétfő csütörtök hétfő, 7. óra 13-as tanterem 15-ös tanterem 12-es tanterem 17-es tanterem számítástechnika szaktanterem A könyvtár nyitva tartása Délelőtt Délután Hétfő Kedd Szerda Csütörtök zárva Péntek zárva 8

Iskolavezetés Vas Zoltánné igazgató Ézsiás Erika igazgatóhelyettes Mekler Andrea igazgatóhelyettes

Iskolavezetés Vas Zoltánné igazgató Ézsiás Erika igazgatóhelyettes Mekler Andrea igazgatóhelyettes XVI. évfolyam 2014. október Tisztelt Szülők! A már hagyománnyá vált Szülői Hírlevélen keresztül szeretnénk az előttünk álló tanévről minden fontos információt tudatni Önökkel. Iskolánk kiemelt feladatának

Részletesebben

A DUNAVARSÁNYI ÁRPÁD FEJEDELEM ÁLTALÁNOS ISKOLA KIADVÁNYA

A DUNAVARSÁNYI ÁRPÁD FEJEDELEM ÁLTALÁNOS ISKOLA KIADVÁNYA A DUNAVARSÁNYI ÁRPÁD FEJEDELEM ÁLTALÁNOS ISKOLA KIADVÁNYA XVIII. évfolyam 2016. november Tisztelt Szülők! Az immár hagyománnyá vált Szülői Hírlevélen keresztül szeretnénk az előttünk álló tanévről minden

Részletesebben

Iskolavezetés Vas Zoltánné igazgató Ézsiás Erika igazgatóhelyettes Mekler Andrea igazgatóhelyettes

Iskolavezetés Vas Zoltánné igazgató Ézsiás Erika igazgatóhelyettes Mekler Andrea igazgatóhelyettes A DUNAVARSÁNYI ÁRPÁD FEJEDELEM ÁLTALÁNOS ISKOLA KIADVÁNYA XVII. évfolyam 2015. november Tisztelt Szülők! Az immár hagyománnyá vált Szülői Hírlevélen keresztül szeretnénk az előttünk álló tanévről minden

Részletesebben

Budapest XXI. Kerületi Széchenyi István Általános és Kéttannyelvű Iskola MUNKANAPTÁR 2016/2017. TANÉV. Első tanítási nap szeptember 1.

Budapest XXI. Kerületi Széchenyi István Általános és Kéttannyelvű Iskola MUNKANAPTÁR 2016/2017. TANÉV. Első tanítási nap szeptember 1. Budapest XXI. Kerületi Széchenyi István Általános és Kéttannyelvű Iskola MUNKANAPTÁR 2016/2017. TANÉV Tanév rendje Tanévnyitó ünnepség 2016. szeptember 1. (csütörtök) 8.00 óra Első tanítási nap 2016. szeptember

Részletesebben

RENDEZVÉNYTERV 2017/2017

RENDEZVÉNYTERV 2017/2017 RENDEZVÉNYTERV 2017/2017 SZEPTEMBER VIII. 31. - Tanévnyitó ünnepély (csütörtök 17 00 óra) 1. - Első tanítási nap (péntek) elején - Első évfolyamos szülői értekezlet 17 00 -órakor 8 10. - Halasi Szüret

Részletesebben

A tanév tervezett ütemterve A 2018/2019. tanév rendje

A tanév tervezett ütemterve A 2018/2019. tanév rendje A tanév tervezett ütemterve A 2018/2019. tanév rendje A tanév első tanítási napja általános iskola 2018. szeptember 3. művészeti iskola A tanév utolsó tanítási napja általános iskola művészeti iskola 2019.

Részletesebben

es tanév helyi rendje

es tanév helyi rendje 2016-2017-es tanév helyi rendje Dátum Esemény Tanítási nap 22 hétfő 23 kedd 24 szerda Javítóvizsga 09:00 óra Tankönyvek kiosztása 5-8. évf. 12.00-18.00 25 csütörtök Tankönyvek kiosztása 5-8. évf. 08.00-12.00

Részletesebben

PROGRAMNAPTÁR. Időpont E sem ény Felelős. Szeptem ber 1. Szombat 2. Vasárnap

PROGRAMNAPTÁR. Időpont E sem ény Felelős. Szeptem ber 1. Szombat 2. Vasárnap Szeptem ber 1. Szombat 2. Vasárnap 1. 3. Hétfő Tanévnyitó ünnepély - A szorgalmi idő első tanítási napja 2. 4. Kedd 3. 5. Szerda 4. 6. Csütörtök 5. 7. Péntek 8. Szombat 9. Vasárnap 6. 10. Hétfő 7. 11.

Részletesebben

Első tanítási nap 2015. szeptember 1. Őszi szünet 2015. október 26. október 30. Téli szünet 2015. december 21. - 2015. december 31.

Első tanítási nap 2015. szeptember 1. Őszi szünet 2015. október 26. október 30. Téli szünet 2015. december 21. - 2015. december 31. Tanév rendje Tanévnyitó 2015. szeptember 1. (kedd) 8.00 óra Első tanítási nap 2015. szeptember 1. Őszi szünet előtti utolsó tanítási nap 2015. október 22. (csütörtök) Munkaszüneti nap 2015. október 23.

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR a 2013/2014-as TANÉVRE

ESEMÉNYNAPTÁR a 2013/2014-as TANÉVRE Kecskeméti Széchenyivárosi Általános Iskola Móra Ferenc Általános Iskolája 6000. Kecskemét, Forradalom u. 1. Tel.: 76/488-762 Fax.:76/508-309 E-mail: moraisk@keszeiskola.hu ESEMÉNYNAPTÁR a 2013/2014-as

Részletesebben

A 2018/2019-es tanév rendje

A 2018/2019-es tanév rendje A 2018/2019-es tanév rendje Szorgalmi idő A 2018/19. tanévben a szorgalmi idő első napja 2018. szeptember 3. (hétfő), utolsó tanítási nap 2018. június 14. (péntek). A tanítási napok száma 181 nap + 6 tanítás

Részletesebben

A tanév rendje: alapját a 13/2018. EMMI rendelet és az iskolai hagyományok alkotják. A tanév 181 tanítási napból áll.

A tanév rendje: alapját a 13/2018. EMMI rendelet és az iskolai hagyományok alkotják. A tanév 181 tanítási napból áll. A tanév rendje: alapját a 13/2018. EMMI rendelet és az iskolai hagyományok alkotják. A tanév 181 tanítási napból áll. Program Időpont Felelős Tanévnyitó ünnepély szept. 3. 8 00 1. osztály, Szőcei Renáta,

Részletesebben

A tanév tervezett ütemterve. A 2014/2015. tanév rendje. művészeti iskola. 2014.október 27-től október 31-ig 2014. december 22-től 2015.

A tanév tervezett ütemterve. A 2014/2015. tanév rendje. művészeti iskola. 2014.október 27-től október 31-ig 2014. december 22-től 2015. A tanév tervezett ütemterve A 2014/2015. tanév rendje A tanév első tanítási napja általános iskola művészeti iskola 2014. szeptember 1. A tanév utolsó tanítási napja általános iskola művészeti iskola Az

Részletesebben

A TANÉV HELYI RENDJE

A TANÉV HELYI RENDJE A TANÉV HELYI RENDJE A tényleges tanítási napok száma: 181 nap. Az első tanítási nap: 2018. szeptember 3. (hétfő) Családi nap: 2018. szeptember 22. Az őszi szünet 2018. október 29-től 2018. november 2-ig

Részletesebben

1043 Budapest, Erzsébet u. 31. OM: web: 36(1) ;

1043 Budapest, Erzsébet u. 31. OM: web:  36(1) ; LÁZÁR ERVIN ÁLTALÁNOS ISKOLA 1043 Budapest, Erzsébet u. 31. OM:034862 web: http://www.lazaraltisk.hu/, 36(1)369-3180; e-mail: lazaraltisk@gmail.com A 2016/2017-es tanév munkarendje A 2016/17-es tanév rendje

Részletesebben

2012-2013. tanév. I. félév

2012-2013. tanév. I. félév 2012-2013. tanév I. félév Szeptember 3. Veni Sancte, Főplébánia 3. Első osztályosok szülői értekezlete 4. kedd Alsós szülői értekezlet: 4. a, 4. b 5. szerda Alsós szülői értekezlet: 2. a, 2. b. 10. Alsós

Részletesebben

Különös közzétételi lista. Dél-Zselic Általános Iskola Somogyapáti Általános Iskolája

Különös közzétételi lista. Dél-Zselic Általános Iskola Somogyapáti Általános Iskolája Különös közzétételi lista Dél-Zselic Általános Iskola Somogyapáti Általános Iskolája 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége: Végzettség Szakképesítés 1. Főiskola, tanár matematika-technika,

Részletesebben

Tanítási szünet Ünnepnap, pihenőnap tanítás nélküli munkanap Helyszín. Augusztus

Tanítási szünet Ünnepnap, pihenőnap tanítás nélküli munkanap Helyszín. Augusztus Győrújbaráti II: Rákóczi Ferenc Általános Iskola naptári terve a 2018-19 tanévre Jelmagyarázat Tanítási szünet Ünnepnap, pihenőnap tanítás nélküli munkanap Helyszín Augusztus 2018.08.01 szerda 2018.08.02

Részletesebben

Utolsó tanítási nap: június 14. péntek Első félév vége: január 25. péntek Félévi értesítők kiosztása: február 1.

Utolsó tanítási nap: június 14. péntek Első félév vége: január 25. péntek Félévi értesítők kiosztása: február 1. 5. A tanév helyi rendje Tanítási napok száma: 181 Első tanítási nap: 2018. szeptember 3. hétfő Utolsó tanítási nap: 2019. június 14. péntek Első félév vége: 2019. január 25. péntek Félévi értesítők kiosztása:

Részletesebben

Munkaterv SZEPTEMBER OKTÓBER

Munkaterv SZEPTEMBER OKTÓBER SZEPTEMBER 2012.09.02 vasárnap Tanévnyitó ünnepély 18 óra 2012.09.03 hétfő 2012.09.04 kedd 2012.09.05 szerda 2012.09.06 csütörtök Tárlatmegnyitó 2012.09.07 péntek 2012.09.08 szombat 2012.09.09 vasárnap

Részletesebben

A 2017/2018-as tanév helyi rendje

A 2017/2018-as tanév helyi rendje A 2017/2018-as tanév helyi rendje Tanítási Javítóvizsga Tankönyvcsomagok kiosztása 2017. augusztus 28. hétfő Tankönyvcsomagok kiosztása 2017. augusztus 29. kedd 2017. augusztus 30. szerda 2017. augusztus

Részletesebben

Tanítási év helyi rendje 2015/2016

Tanítási év helyi rendje 2015/2016 Tanítási év helyi rendje 2015/2016 jogszabályi háttér: az emberi erőforrások minisztere 28/2015. (V. 28.) EMMI rendelete a 2015/2016. tanév rendjéről tanítási napok száma: 181 nap tanítás nélküli munkanapok

Részletesebben

b) utolsó tanítási nap június 15. péntek ballagás tanévzáró : június 20. szerda

b) utolsó tanítási nap június 15. péntek ballagás tanévzáró : június 20. szerda TANÉV RENDJE Tanítás nélküli munkanapok 1. szept.29. őszi nevelési értekezlet szépkorúak napja 2. dec.22. péntek ig. szünet 3. február 5. félévi értekezlet 4. ápr. 4. tavaszi nevelési ért. 5. ápr. 21.

Részletesebben

Eseménynaptár 2013-14-es tanév Augusztus. Szeptember

Eseménynaptár 2013-14-es tanév Augusztus. Szeptember Augusztus 27-28-én 9-11 Gólyatábor az elsősöknek Szeptember 2.( hétfő) 8 00 Évnyitó ünnepély 4. 17 00 Szülői értekezletek 1. osztály 5. 17 00 18 00 Szülői értekezletek 4. osztály Lovaglós szülői ért. 5.6.

Részletesebben

2013 / tanév programjai

2013 / tanév programjai 2013 / 2014. tanév programjai Augusztus 26. hétfő Alakuló értekezlet 27. kedd Munkaközösségi értekezletek 29. csütörtök Osztályfőnöki értekezlet 30. péntek Nevelőtestületi értekezlet Szeptember 01. vasárnap

Részletesebben

A TANÉV HELYI RENDJE ügyelet (síszünet. ügyelet (síszünet 02. ügyelet munkanap

A TANÉV HELYI RENDJE ügyelet (síszünet. ügyelet (síszünet 02. ügyelet munkanap A TANÉV HELYI RENDJE A ok jai, felhasználása sz. esemény / téma tanulók felének ellátása 1. (szombat) 2016. 10. 15. 2. (szerda) 2016. 12. 21. 2017. 3. 02. (síszünet 24. péntek) 2017. 4. 02. (síszünet 27.

Részletesebben

A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanévi rendje a 2017/2018. tanévre

A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanévi rendje a 2017/2018. tanévre A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanévi rendje a 2017/2018. tanévre A tanév indításával kapcsolatos feladatok: 1. Nevelőtestületi alakuló értekezlet ideje: 2017. augusztus 21. /hétfő/ 9 óra A tanévnyitó

Részletesebben

A tanév rendje. A félévi értesítők kiosztásának határideje: 2016. január 29. (péntek) Téli szünet: 2015. december 21 2015. december 31.

A tanév rendje. A félévi értesítők kiosztásának határideje: 2016. január 29. (péntek) Téli szünet: 2015. december 21 2015. december 31. A tanév rendje 1. Tanítási napok és szünetek A tanév első napja: 2015. szeptember 1. (kedd) A tanév első féléve: 2016. január 22. (péntek) A félévi értesítők kiosztásának határideje: 2016. január 29. (péntek)

Részletesebben

Endrefalvai Móra Ferenc Általános Iskola. A 2016/2017. tanév munkarendje

Endrefalvai Móra Ferenc Általános Iskola. A 2016/2017. tanév munkarendje Endrefalvai Móra Ferenc Általános Iskola A 2016/2017. tanév munkarendje 1. Ünnepélyek: Felelősök: Ünnepélyes tanévnyitó 2016. szeptember 1. (csütörtök) 8 óra Endrefalva 2016. augusztus 31. (szerda) Homoki

Részletesebben

Iskolavezetés Vas Zoltánné igazgató Ézsiás Erika igazgatóhelyettes és Mekler Andrea igazgatóhelyettes

Iskolavezetés Vas Zoltánné igazgató Ézsiás Erika igazgatóhelyettes és Mekler Andrea igazgatóhelyettes XIX. évfolyam 2017. november Tisztelt Szülők! Az immár hagyománnyá vált Szülői Hírlevélen keresztül szeretnénk az előttünk álló tanévről minden fontos információt tudatni Önökkel. Iskolánk kiemelt feladatának

Részletesebben

Alakuló értekezlet Munkavédelmi, tűzvédelmi oktatás Munkaközösségi megbeszélések

Alakuló értekezlet Munkavédelmi, tűzvédelmi oktatás Munkaközösségi megbeszélések AUGUSZTUS 21. 8 00 Vezetői értekezlet 26. 8 00 Alakuló értekezlet Munkavédelmi, tűzvédelmi oktatás Munkaközösségi megbeszélések 27. 9 00 Javító vizsgák Tantermek rendezése Peringer Mónika 28-29. Tanév

Részletesebben

6.1. Tanítási napok és szünetek

6.1. Tanítási napok és szünetek 6. A TANÉV RENDJE 6.1. Tanítási napok és szünetek A tanév első napja: 2016. szeptember 1. (csütörtök) A tanév első féléve: 2017. január 20. (péntek) A félévi értesítők kiosztásának határideje: 2017. január

Részletesebben

A tanév tervezett ütemterve. A 2016/2017. tanév rendje. művészeti iskola

A tanév tervezett ütemterve. A 2016/2017. tanév rendje. művészeti iskola A tanév tervezett ütemterve A 2016/2017. tanév rendje A tanév első tanítási napja általános iskola művészeti iskola 2016. szeptember 1. (csütörtök) A tanév utolsó tanítási napja általános iskola 2017.

Részletesebben

A 2015/2016 tanév helyi rendje

A 2015/2016 tanév helyi rendje Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Jó Pásztor Óvoda A 2015/2016 tanév helyi rendje Szeptemberi programok Dátum, időpont Esemény, rendezvény Felelős(ök) Szeptember 1. 8 óra Szeptember 2. 16.30 óra

Részletesebben

MUNKATERVI ÜTEMEZÉS Petőfi Sándor Általános Iskolai Tagintézmény

MUNKATERVI ÜTEMEZÉS Petőfi Sándor Általános Iskolai Tagintézmény Püspökladányi Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat Petőfi Sándor Általános Iskolai Tagintézmény 4150 Püspökladány Bajcsy-Zs.u.3-5. MUNKATERVI

Részletesebben

Feladatok havi ütemezése. 2018/2019. tanév

Feladatok havi ütemezése. 2018/2019. tanév Feladatok havi ütemezése 2018/2019. tanév SZEPTEMBER Dátum Nap Időpont Esemény Felelős Megjegyzés 3. hétfő 8:00 12:00 Tanévnyitó ünnepély Létszámegyeztetés Dr. Kunné Csobán Ilona osztályfőnökök 4. kedd

Részletesebben

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév.

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév. 2 Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév programjai 2014. SZEPTEMBER HAVI PROGRAM 1. HÉTFŐ Első tanítási nap 2. KEDD

Részletesebben

KECSKEMÉTI SZÉCHENYIVÁROSI ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA TANÉV RENDJE

KECSKEMÉTI SZÉCHENYIVÁROSI ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA TANÉV RENDJE KECSKEMÉTI SZÉCHENYIVÁROSI ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA TANÉV RENDJE 2014-2015-ös TANÉV KECSKEMÉTI SZÉCHENYIVÁROSI ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA 2014-2015-ös TANÉV HÓNAP NAP ESEMÉNYEK (RENDEZVÉNYEK, ÜNNEPÉLYEK)

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR 2012/2013.

ESEMÉNYNAPTÁR 2012/2013. ESEMÉNYNAPTÁR 2012/2013. IDŐPONT ESEMÉNY FELELŐS augusztus 22. 9 óra bejelentkezés tanév rendje személyi változások tárgyi feltételek alakulása pályázatok tantárgyfelosztás pedagógiai program módosítása

Részletesebben

sz. esemény / téma időpont 1. Névadó ünnepély Félévi értekezlet Tantestületi kirándulás, csapatépítés

sz. esemény / téma időpont 1. Névadó ünnepély Félévi értekezlet Tantestületi kirándulás, csapatépítés A tanítás nélküli munkanapok időpontjai, felhasználása 1. Névadó ünnepély 2017. 10.12. 2. Félévi értekezlet 01.29. 3. Tantestületi kirándulás, csapatépítés 04.04. 4. Tanulmányi kirándulások 05.31. 5. DÖK

Részletesebben

Havi munkaterv: augusztus: Nap Óra Program Felelős 22. k. 9:00 Alakuló értekezlet igazgató 23.sz-31.cs. 9:00

Havi munkaterv: augusztus: Nap Óra Program Felelős 22. k. 9:00 Alakuló értekezlet igazgató 23.sz-31.cs. 9:00 Az őszi szünet 2017. október 30-ától 2017. november 3-ig tart. A szünet előtti utolsó tanítási nap 2017. október 27. (péntek), a szünet utáni első tanítási nap 2017. november 6. (hétfő). A téli szünet

Részletesebben

A tanév rendje. Az első félév január 24-ig tart, a bizonyítványosztás ideje január 31.

A tanév rendje. Az első félév január 24-ig tart, a bizonyítványosztás ideje január 31. A tanév rendje Első tanítási nap: 2019. szeptember 2. Utolsó tanítási nap: 2020. június 15. Tanítási napok száma: 180 nap /36 hét/ Az első félév 2020. január 24-ig tart, a bizonyítványosztás ideje 2020.

Részletesebben

A 2012/2013. tanév fontos időpontjai (a tanév helyi rendje)

A 2012/2013. tanév fontos időpontjai (a tanév helyi rendje) IDŐPONTOK 2012. augusztus 21. kedd 9 00 Alakuló értekezlet 2012. augusztus 22-24. szerda-péntek Gólyatábor ESEMÉNYEK MEGNEVEZÉSE 2012. augusztus 24. péntek 9 00 Konzultáció (javító- és osztályozó vizsgás

Részletesebben

KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA. Programterv 2015/2016-os tanév 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1.

KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA. Programterv 2015/2016-os tanév 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1. KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1. Tel./Fax: 419-2413 ; 416-0437 e-mail: titkarsag@kolozsvariskola.hu Programterv 2015/2016-os tanév Szorgalmi idő: 2015. IX. 1.(kedd)- 2016.

Részletesebben

Eseménynaptár 2014/2015

Eseménynaptár 2014/2015 Eseménynaptár 2014/2015 SZEPTEMBER 01. hétfő Tanévnyitó ünnepély 1. tanítási nap 8:00 óra 03. szerda Modul órák, szakköri foglalkozások megkezdése. Modul óra és szakkörvezetők 09. kedd Iskolavezetőségi

Részletesebben

AVASTETŐI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2012/2013. TANÉV MUNKATERVE

AVASTETŐI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2012/2013. TANÉV MUNKATERVE S Z E P T E M B E R 1 Szo 2 V 3 H Tanévnyitó ünnepély 4 K Szülői értekezlet az első évfolyamosok részére Pattantyús, Széchenyi 5 Sze 6 Cs 7 P 8 Sz 9 V 10 H Szülői értekezlet - Széchenyi 11 K Szülői értekezlet

Részletesebben

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER 8. osztályok 1. (hétfő) 7.45 ELSŐ TANÍTÁSI NAP 8. (hétfő) 17.00 Szülői értekezlet alsó tagozat 11. (csütörtök) 16.30 Szülői Munkaközösségi értekezlet 15.

Részletesebben

A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE

A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE A tanév rendje: A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE A 2018/2019. tanévben a tanítási év első tanítási napja 2018. szeptember 3. (hétfő), az utolsó tanítási napja 2019. június 14. (péntek). Az őszi szünet előtti

Részletesebben

A Belvárosi Általános Iskola programjai, éves ütemterve

A Belvárosi Általános Iskola programjai, éves ütemterve A Belvárosi Általános Iskola programjai, éves ütemterve időpont program felelős Augusztus 24. Alakuló értekezlet 25. 8 00 Osztályozóvizsga Dr. Kapusiné Szigethi Emese 26. Szakalkalmazotti értekezlet 27.

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA OKTÓBER 1.

KÖZZÉTÉTELI LISTA OKTÓBER 1. KÖZZÉTÉTELI LISTA 2018. OKTÓBER 1. Aktív pedagógusok munkakör szakképzettség létszám tanító tanító 11 angol műveltségi terület 1 ember- és társadalom műveltségi terület 1 ének műveltségi terület 6 fejlesztő

Részletesebben

Nevelőtestületi alakuló értekezlet Munkaközösségi értekezletek Javító- pótló-osztályozó- különbözeti vizsgák

Nevelőtestületi alakuló értekezlet Munkaközösségi értekezletek Javító- pótló-osztályozó- különbözeti vizsgák A 2012/2013-as tanév helyi rendje 2012. augusztus augusztus 22-24. augusztus 27. augusztus 28. augusztus 29. Gólyatábor 9. évfolyam Nevelőtestületi alakuló értekezlet Munkaközösségi értekezletek Javító-

Részletesebben

SZEPTEMBER

SZEPTEMBER AUGUSZTUS 1. hétfő 2. kedd 3. szerda 4. csütörtök 5. péntek 6. szombat 7. vasárnap 8. hétfő 9. kedd 10. szerda 11. csütörtök 12. péntek 13. szombat 14. vasárnap 15. hétfő 16. kedd 17. szerda 18. csütörtök

Részletesebben

KECSKEMÉTI BELVÁROSI ZRÍNYI ILONA ÁLTALÁNOS ISKOLA BÉKE ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA as TANÉV (Napokra lebontva tanítási nap)

KECSKEMÉTI BELVÁROSI ZRÍNYI ILONA ÁLTALÁNOS ISKOLA BÉKE ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA as TANÉV (Napokra lebontva tanítási nap) KECSKEMÉTI BELVÁROSI ZRÍNYI ILONA ÁLTALÁNOS ISKOLA BÉKE ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA 201819as TANÉV (Napokra lebontva 181 tanítási nap) HÓNAP NAP TANÍTÁSI NAP 2018 AUGUSZTUS ESEMÉNYEK (RENDEZVÉNYEK, ÜNNEPÉLYEK)

Részletesebben

A 2017/18-as tanév helyi rendje

A 2017/18-as tanév helyi rendje A 2017/18-as tanév helyi rendje Az első tanítási nap: 2017. szeptember 1. (péntek) Az utolsó tanítási nap: 2018. június 15. (péntek) Tanítási szünetek: Őszi szünet: 2017. október 30-tól november 3-ig tart.

Részletesebben

5. A tanév tervezett ütemterve

5. A tanév tervezett ütemterve 5. A tanév tervezett ütemterve A 2011/2012. tanév rendje A tanév első tanítási napja iskola művészeti iskola A tanév utolsó tanítási napja iskola - művészeti iskola Az első félév vége Az első félévi értesítő

Részletesebben

8. ISKOLAI TANÉV HELYI RENDJE

8. ISKOLAI TANÉV HELYI RENDJE 8. ISKOLAI TANÉV HELYI RENDJE A tanév rendje Első tanítási nap 2011.szeptember 1. Őszi szünet Téli szünet Az őszi szünet 2011. november 2-tõl november 5-ig tart. A szünet előtti utolsó tanítási nap október

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR Baracskai Kozma Ferenc Általános Iskola 2014-2015-ÖS TANÉV

ESEMÉNYNAPTÁR Baracskai Kozma Ferenc Általános Iskola 2014-2015-ÖS TANÉV ESEMÉNYNAPTÁR Baracskai Kozma Ferenc Általános Iskola 2014-2015-ÖS TANÉV SZEPTEMBER NAP T.NAP ESEMÉNY FELELŐS HÉTFŐ 1. 1. Tanévnyitó ünnepély Első tanítási nap 1. oszt. szülői értekezlet 17.00 KEDD 2.

Részletesebben

A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanév rendje a 2015/2016. tanévre

A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanév rendje a 2015/2016. tanévre A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanév rendje a 2015/2016. tanévre A tanév indításával kapcsolatos feladatok: 1. Nevelőtestületi alakuló értekezlet Ideje: 2015. augusztus 24. /hétfő / 9 óra A tankerületi

Részletesebben

Szülői estek. 2014.08.25. hétfő. 2014.08.26. kedd. osztályozó és javító vizsgák. 2014.08.28. csütörtök

Szülői estek. 2014.08.25. hétfő. 2014.08.26. kedd. osztályozó és javító vizsgák. 2014.08.28. csütörtök 2014.08.25. hétfő 2014.08.26. kedd Tanévnyitó értekezlet, tűz és balesetvédelmi oktatás Alsó tagozatos konferencia, felső tagozatos konferencia 2014.08.27. szerda Kiskonferencia 2014.08.28. csütörtök osztályozó

Részletesebben

2017/2018. A Gulner Iskola helyi tanévi rendje

2017/2018. A Gulner Iskola helyi tanévi rendje 2017/2018. A Gulner Iskola helyi tanévi rendje Nap AUGUSZTUS 16-17. 9 00 Vezetői értekezlet 23. 8 00 Munkaközösségi Alakuló értekezlet megbeszélések 24. 9 00 Javító vizsgák Tantermek rendezése Peringer

Részletesebben

Időpont Téma Felelős Augusztus

Időpont Téma Felelős Augusztus Bálint Sándor Tagiskola Eseménynaptár 2017-2018 Időpont Téma Felelős Augusztus 23. Alakuló értekezlet Winkler Andrea 23. Munkaközösségi foglalkozások Munkaközösség-vezetők 24. Javítóvizsga Szaktanárok

Részletesebben

Eötvös József és Liszt Ferenc Általános Iskola. 2018/2019-es tanév. Eseménynaptár

Eötvös József és Liszt Ferenc Általános Iskola. 2018/2019-es tanév. Eseménynaptár 1 Eötvös József és Liszt Ferenc Általános Iskola 2018/2019-es tanév Eseménynaptár Tanítás nélküli munkanap Időpontja Felelőse Diákönkormányzati nap 2018. december 1. szombat diákönkormányzat Szakmai nap

Részletesebben

A 2014/2015-es tanév ütemterve

A 2014/2015-es tanév ütemterve A 2014/2015-es tanév ütemterve Tanévkezdés: Alakuló értekezlet: 2014. augusztus 25. Tanévnyitó ünnepély: 2014. 01. Első tanítási nap: 2014. 01. A tanév munkarendje: A tanév első napja: 2014. 01. Az első

Részletesebben

A tanév helyi rendje 2014/2015.

A tanév helyi rendje 2014/2015. A tanév helyi rendje 2014/2015. AUGUSZTUS 21. 8 00 Vezetői 25. 8 00 Munkaközösségi Alakuló megbeszélések 27. 8 00 i tréning 27. 8 00 Javító vizsgák Tantermek rendezése Peringer Mónika 28. 8 00 Tanév előkészítő

Részletesebben

A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanév rendje a 2016/2017. tanévre

A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanév rendje a 2016/2017. tanévre A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanév rendje a 2016/2017. tanévre A tanév indításával kapcsolatos feladatok: 1. Nevelőtestületi alakuló értekezlet Ideje: 2016. augusztus 22. /hétfő / 9 óra A tankerületi

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA A 229/2012. sz. Kormányrendelet alapján 2013/14-es tanév

KÖZZÉTÉTELI LISTA A 229/2012. sz. Kormányrendelet alapján 2013/14-es tanév I. PEDAGÓGUSOK iskolai végzettsége 1. főiskola 2. főiskola 3. főiskola 4. főiskola 5. főiskola 6. főiskola 7. főiskola 8. főiskola 9. főiskola egyetem 10. főiskola 11. főiskola KÖZZÉTÉTELI LISTA A 229/2012.

Részletesebben

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 2. számú melléklet Ütemterv, naptári terv Szent György Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 47/2013. (VII. 4.) EMMI rendelet a tanév rendjéről alapján

Részletesebben

ISKOLAI KISOKOS 2018/2019. Budapest XIII. Kerületi Számítástechnikai Általános Iskola 1138 Budapest, Gyöngyösi sétány 7. Telefon/telefax:

ISKOLAI KISOKOS 2018/2019. Budapest XIII. Kerületi Számítástechnikai Általános Iskola 1138 Budapest, Gyöngyösi sétány 7. Telefon/telefax: 2018/2019 ISKOLAI KISOKOS Budapest XIII. Kerületi Számítástechnikai Általános Iskola 1138 Budapest, Gyöngyösi sétány 7. Telefon/telefax: 340-2556 Email: gyongyosi@chello.hu Web: www.gyongyosisk.hu Iskolai

Részletesebben

Őszi szünet: október november 5. Téli szünet: december január 2. Tavaszi szünet: március április 3.

Őszi szünet: október november 5. Téli szünet: december január 2. Tavaszi szünet: március április 3. 7. A TANÉV RENDJE 7.1. Tanítási napok és szünetek A tanév első napja: 2017. szeptember 1. (péntek) A tanév első féléve: 2018. január 19. (péntek) A félévi értesítők kiosztásának határideje: 2018. január

Részletesebben

A Csömöri Mátyás Király Általános Iskola munkaterve

A Csömöri Mátyás Király Általános Iskola munkaterve A Csömöri Mátyás Király Általános Iskola munkaterve Szeptember 1. 1. csütörtök A hét 8.00 Tanévnyitó ünnepély. Első tanítási nap: 1. 3 óra; 2-8. 4 óra. Szülői értekezlet 1. évfolyam. 2. 2. péntek ----

Részletesebben

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u /2015. tanév.

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u /2015. tanév. 2 Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév programjai 2014. SZEPTEMBER HAVI PROGRAM 1. HÉTFŐ Első tanítási nap 2. KEDD

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR 2013-2014

ESEMÉNYNAPTÁR 2013-2014 ESEMÉNYNAPTÁR 2013-2014 08. 26. hétfő Az első munkanap 08. 27 kedd Munkaközösségi értekezlet 08. 28 szerda Pótvizsgák 08. 29. csütörtök Tagozatos értekezlet 08. 30. péntek Tanévnyitó értekezlet 08.31.

Részletesebben

JANUÁR. Dátum Nap Időpont Esemény Felelős Megjegyzés TÉLI SZÜNET. Kerületi Kazinczy verseny a fővárosi kiírás függvényében

JANUÁR. Dátum Nap Időpont Esemény Felelős Megjegyzés TÉLI SZÜNET. Kerületi Kazinczy verseny a fővárosi kiírás függvényében JANUÁR 1. hétfő 2. kedd TÉLI SZÜNET 3. szerda Kerületi Kazinczy verseny a fővárosi kiírás függvényében Kormos Noémi Szünet utáni 1. tanítási nap E-napló, ellenőrzők egyeztetése Osztályfőnökök 4. csütörtök

Részletesebben

A tanév helyi rendje

A tanév helyi rendje A tanév helyi rendje 2016/2017 Megnevezés Időpont Felelős/program Tanév kezdő napja 2016. szeptember 1. Tanévzáró napja Szorgalmi idő 2016. szeptember 1. Az első félév vége 2017. január 20. Értesítés az

Részletesebben

Endrefalvai Móra Ferenc Általános Iskola. A 2015/2016. tanév munkarendje

Endrefalvai Móra Ferenc Általános Iskola. A 2015/2016. tanév munkarendje Endrefalvai Móra Ferenc Általános Iskola A 2015/2016. tanév munkarendje 1. Ünnepélyek: Felelősök: Ünnepélyes tanévnyitó 2015. szeptember 1. (kedd) 8 óra Kovács Csilla Endrefalva Pálmány Márta 2015. augusztus

Részletesebben

Radnóti Miklós Általános Iskola

Radnóti Miklós Általános Iskola Osztályfőnökök Németh Istvánné 1.a Lakatos Istvánné 1.b Szabó Erika 1.c Lévai Sándorné 5.a Krauszné Wittner Judit 2.a Krauszné Beck Orsolya 5.b Kovács Zita 2.b Véghné Zsurma Katalin 2.c Ihászné Csilla

Részletesebben

2018/2019. tanév ütemterve

2018/2019. tanév ütemterve 2018/2019. tanév ütemterve Első tanítási nap: 2018. szeptember 3. (hétfő) Tanévnyitó ünnepély: 2018. szeptember 3. (hétfő) 8.00 Első tanítási nap az esti tagozaton 2018. szeptember 3. 14 15 Az őszi érettségi

Részletesebben

DEÁK TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA SOPRON, DEÁK TÉR / A TANÉV HELYI RENDJE:

DEÁK TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA SOPRON, DEÁK TÉR / A TANÉV HELYI RENDJE: DEÁK TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA SOPRON, DEÁK TÉR 78. 2017/2018. - A TANÉV HELYI RENDJE: Szorgalmi idő, tanítási szünetek: 2017. szeptember 1. Első tanítási nap péntek 2017. okt. 30. - nov. 3. Őszi szünet Utolsó

Részletesebben

Pedagógusok Végzettség, szakképzettség Tantárgyfelosztás

Pedagógusok Végzettség, szakképzettség Tantárgyfelosztás 1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógusok Végzettség, szakképzettség Tantárgyfelosztás 1. Tanító Közoktatás vezetői szak Közoktatási

Részletesebben

szeptember 7. hétfő 17.00 óra SZM szülői, DÖK választás 7.30 óra (2-8. évf.)

szeptember 7. hétfő 17.00 óra SZM szülői, DÖK választás 7.30 óra (2-8. évf.) időpont nap program, határidős feladat augusztus 25. kedd Pótvizsga (7.b, 6.b) augusztus 26. szerda Gólyatábor 8.00-11.00 óra augusztus 27. csütörtök Gólyatábor 8.00-11.00 óra augusztus 28. péntek Gólyatábor

Részletesebben

A tanév rendje, tervezési, szervezési feladatok

A tanév rendje, tervezési, szervezési feladatok 1. Szorgalmi idő A tanév rendje, tervezési, szervezési feladatok Esemény Időpont Felelős Első tanítási nap Utolsó tanítási nap Utolsó tanítási nap a befejező évfolyamon A tanév utolsó napja Első félév

Részletesebben

2011/2012. Különös közzétételi lista: Végzettség Szakképesítés Tanított osztályok és tantárgyak Közoktatás vezető Szakértő

2011/2012. Különös közzétételi lista: Végzettség Szakképesítés Tanított osztályok és tantárgyak Közoktatás vezető Szakértő Különös közzétételi lista: 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgy-felosztásához 2. Nevelő oktató munkát segítők száma, szakképzettsége 3. Iskolai

Részletesebben

Ütemterv AUGUSZTUS

Ütemterv AUGUSZTUS Ütemterv 2018. AUGUSZTUS 24. P 25. Szo 26. V 27. H Alakuló értekezlet 9 óra Munkavédelmi oktatás Pótvizsgák 10 óra Tanévnyitó értekezlet 9:00 óra 16:00 Közösségi fórum az 1. osztályos szülőknek, Családi

Részletesebben

A ös tanév ütemterve

A ös tanév ütemterve Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Pedagógiai Szakközépiskola 3525 Miskolc, Dayka G. u. 4. Tel.: 46/509-120; Tel./fax: 46/345-830 www.eklg-miskolc.sulinet.hu 2014/2015-ös tanév

Részletesebben

Budapest XIV. Kerületi Jókai Mór Általános Iskola. Különös közzétételi lista

Budapest XIV. Kerületi Jókai Mór Általános Iskola. Különös közzétételi lista Budapest XIV. Kerületi Jókai Mór Általános Iskola Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista: 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

Részletesebben

Tóvárosi Általános Iskola

Tóvárosi Általános Iskola Tóvárosi Általános Iskola 2009/2010-es tanév munkaterve A tantestület 2009. augusztus 31-én tartott értekezletén elfogadta. Pokrovenszki László igazgató 2009/2010-es tanév rendje A tanév 2009. szeptember

Részletesebben

2018 Szeptember HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK SZOMBAT VASÁRNAP

2018 Szeptember HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK SZOMBAT VASÁRNAP 2018 Szeptember 27 28 29 30 31 01 02 03 04 05 06 07 08 09 8.00 Évnyitó a Sportcsarnokban Schultüte Első tanítási nap Szülői értekezlet az első osztályos szülőknek 17 h Szülői értekezlet 2-4. évf. 17 óra

Részletesebben

A 2016/2017. TANÉV RENDJE

A 2016/2017. TANÉV RENDJE A 2016/2017. TANÉV RENDJE Szorgalmi idő Az első tanítási nap 2016. szeptember 1. (csütörtök), az utolsó tanítási nap 2017. június 15. (csütörtök). Tanítási napok száma az általános iskolában száznyolcvankettő

Részletesebben

ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN

ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN SZEPTEMBER 1. a 2014/2015-ös tanév első tanítási napja Tankönyvosztás 3-5. Erdei iskola (Tihany) 8. naplók, ellenőrzők, anyakönyvek, adminisztrációs feladatok befejezése

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR es tanév

ESEMÉNYNAPTÁR es tanév ESEMÉNYNAPTÁR 2013-2014-es tanév Augusztus Alakuló értekezlet Timáriné K. S. Munkaközösségi értekezlet Tanterem rendezése, órarend, tankönyv Tanévnyitó értekezlet 31. csütörtök Csopak, Országos Tanévnyitó

Részletesebben

AVASTETŐI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2018/2019. TANÉV ESEMÉNYEI

AVASTETŐI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2018/2019. TANÉV ESEMÉNYEI S Z E P T E M B E R 3 H Tanévnyitó ünnepély Első tanítási nap Tankönyvosztás Szülői értekezlet - Széchenyi Művészetis szülői értekezlet 4 K Szülői értekezlet Pattantyús Művészetis szülői értekezlet 19

Részletesebben

Török Flóris Általános Iskola éves programja havi bontásban a 2017/2018-as tanévben

Török Flóris Általános Iskola éves programja havi bontásban a 2017/2018-as tanévben Török Flóris Általános Iskola éves programja havi bontásban a 2017/2018-as tanévben AUGUSZTUS 2017. augusztus 28-29. 9 00 Javítóvizsgára és szintfelmérőre felkészítés 2017. augusztus 30. 10 00 Javítóvizsga,

Részletesebben

I. félév: szeptember január 26.

I. félév: szeptember január 26. Tanév rendje Szorgalmi időszak: 2017. szeptember 1. - 2018. június 15. I. félév: 2017. szeptember 1. - 2018. január 26. Szülők értesítése a tanulmányi eredményről: 2018. február 2-ig Őszi szünet: 2017.

Részletesebben

KECSKEMÉTI SZÉCHENYIVÁROSI ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA es TANÉV RENDJE

KECSKEMÉTI SZÉCHENYIVÁROSI ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA es TANÉV RENDJE KECSKEMÉTI SZÉCHENYIVÁROSI ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA 2018-2019-es TANÉV RENDJE KECSKEMÉTI SZÉCHENYIVÁROSI ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA 2018-2019-es TANÉV RENDJE HÓNAP NAP ESEMÉNYEK (RENDEZVÉNYEK, ÜNNEPÉLYEK)

Részletesebben

Endrefalvai Móra Ferenc Általános Iskola. A 2017/2018. tanév munkarendje

Endrefalvai Móra Ferenc Általános Iskola. A 2017/2018. tanév munkarendje Endrefalvai Móra Ferenc Általános Iskola A 2017/2018. tanév munkarendje 1. Ünnepélyek: Felelősök: Ünnepélyes tanévnyitó 2017. szeptember 1. (péntek) 8 óra Endrefalva 2017. augusztus 31. (csütörtök) Szécsényfelfalu

Részletesebben

Szeptember udvar osztályterem tantermek

Szeptember udvar osztályterem tantermek szept. 1. hétfő 1. óra 2-4. óra 5-7. óra Tóth Árpád Gimnázium Ünnepélyes tanévnyitó Osztályfőnöki óra Szeptember udvar osztályterem tantermek Várallyainé B.J szept. 1. hétfő 6-7. óra Első emelt szintű

Részletesebben

A tanév rendje. A félévi értesítők kiosztásának határideje: január 23-ig (péntek) Őszi szünet: október

A tanév rendje. A félévi értesítők kiosztásának határideje: január 23-ig (péntek) Őszi szünet: október A tanév rendje 6.1. Tanítási napok és szünetek A tanév első napja: 2014. szeptember 1. (hétfő) A tanév első féléve: 2015. január 16-ig (péntek) A félévi értesítők kiosztásának határideje: 2015. január

Részletesebben

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2009/2010

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2009/2010 SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2009/2010 Összeállította: Dr. Sipos Ibolya igazgató A TANÉV RENDJE A 2009/2010. tanévben 183 tanítási nap van. Első tanítási nap: 2009. szeptember

Részletesebben

A 2016/17. tanév munkaterve

A 2016/17. tanév munkaterve A 2016/17. tanév munkaterve Alakuló értekezlet Munkavédelmi oktatás Javítóvizsgák Tankönyvosztás Elsősök előkészítője Szakkörök szervezése Elsős szülői értekezlet Tanévnyitó ünnepély Tanévnyitó értekezlet

Részletesebben

2013/14. tanév Versenynaptás és a tanév rendje

2013/14. tanév Versenynaptás és a tanév rendje Dátum: Nap: Óra: Esemény: Szeptember 2. hétfő 8:00 Tanévnyitó ünnepély, első osztályosok fogadása 9. hétfő 17:00 Alsó tagozatos szülői értekezlet 10. kedd 17:00 Felső tagozatos szülői értekezlet 13. péntek

Részletesebben