MAGYAR KÖZLÖNY 101. szám

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "MAGYAR KÖZLÖNY 101. szám"

Átírás

1 MAGYAR KÖZLÖNY 101. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA július 23., szerda Tartalomjegyzék 179/2014. (VII. 23.) Korm. rendelet Egyes, a Kutatási és Technológiai Innovációs Alapot érintő kormányrendeletek módosításáról /2014. (VII. 23.) MNB rendelet A pénzügyi szervezetek panaszkezelésére vonatkozó szabályokról /2014. (VII. 23.) FM rendelet A védett őshonos mezőgazdasági állatfajták és a veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták körének megállapításáról szóló 4/2007. (I. 18.) FVM KvVM együttes rendelet módosításáról /2014. (VII. 23.) AB határozat A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló évi L. törvény 6. -a és a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény 22. (3a) bekezdése alaptörvényellenességének megállapítására irányuló indítvány elutasításáról, továbbá a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló évi L. törvény 17. -a egyes szövegrészeinek és a választási eljárásról szóló évi XXXVI. törvény 2. (4) bekezdés második mondata alaptörvény-ellenességének megállapításáról és megsemmisítéséről /2014. (VII. 23.) AB határozat A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló évi CCVI. törvény január 1-jétől augusztus 31-ig hatályos alaptörvény-ellenes 34. (1) bekezdése folyamatban lévő ügyben történő alkalmazásának kizárásáról /2014. (VII. 23.) KE határozat A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek évi általános választása időpontjának kitűzéséről /2014. (VII. 23.) Korm. határozat A Paksi Atomerőmű teljesítményének fenntartásáért felelős kormánybiztos kinevezéséről és feladatairól szóló 1358/2014. (VI. 30.) Korm. határozat módosításáról /2014. (VII. 23.) Korm. határozat A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal létrehozásáért felelős kormánybiztos kinevezéséről és feladatairól szóló 1336/2014. (VI. 11.) Korm. határozat módosításáról /2014. (VII. 23.) Korm. határozat A Kutatási és Technológiai Innovációs Alap évi felhasználási tervének jóváhagyásáról /2014. (VII. 23.) Korm. határozat Egyes, a Kutatási és Technológiai Innovációs Alapot érintő kormányhatározatok módosításáról /2014. (VII. 23.) Korm. határozat A Bionikai Innovációs Központ létrehozásával kapcsolatos egyes feladatokról szóló 1493/2012. (XI. 13.) Korm. határozat módosításáról /2014. (VII. 23.) Korm. határozat A Környezet és Energia Operatív Program módosításáról 11569

2 11514 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 101. szám Tartalomjegyzék 1415/2014. (VII. 23.) Korm. határozat A Nemzeti Stratégiai Referencia Keret forrásfelhasználásával kapcsolatos egyes intézkedésekről /2014. (VII. 23.) Korm. határozat A KEOP-1.3.0/ azonosító számú ( Kalocsa környéki ivóvízminőség javító projekt című) projekt támogatástartalmának az önerő halasztott hozzárendelésével történő kifizetéséhez történő hozzájárulásról /2014. (VII. 23.) Korm. határozat A KEOP-1.1.1/2F/ azonosító számú ( Dél-Balaton és Sióvölgy Nagytérségi Szilárdhulladék Kezelési Konzorcium működési területén a Somi Regionális Hulladékkezelőtelep fejlesztése című) egymilliárd forintot meghaladó támogatási igényű projekt támogatásának jóváhagyásáról /2014. (VII. 23.) Korm. határozat A TÁMOP B-3-13/ azonosító számú ( Modellprogram duális rendszerű szakképzési tartalmak pilot jellegű átültetésére című) kiemelt projektjavaslat akciótervi nevesítéséről és támogatásának jóváhagyásáról 11574

3 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 101. szám III. Kormányrendeletek A Kormány 179/2014. (VII. 23.) Korm. rendelete egyes, a Kutatási és Technológiai Innovációs Alapot érintő kormányrendeletek módosításáról A Kormány az Alaptörvény 15. cikk (3) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az 1. alcím tekintetében a kutatás-fejlesztésről és a technológiai innovációról szóló évi CXXXIV. törvény 34. a) és c) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el: 1. A kutatás-fejlesztési és technológiai innovációs projektek közfinanszírozású támogatásáról szóló 146/2010. (IV. 29.) Korm. rendelet módosítása 1. A kutatás-fejlesztési és technológiai innovációs projektek közfinanszírozású támogatásáról szóló 146/2010. (IV. 29.) Korm. rendelet a következő 63/A. -sal egészül ki: 63/A. A miniszter által vezetett minisztériumban az Alap kezelésével összefüggő feladatot ellátó szervezeti egységek vezetőinek az Alap kezelésével összefüggő tevékenységét a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal létrehozásáért felelős kormánybiztos irányítja és működteti az Alapot. 2. A Nemzeti Innovációs Hivatalról szóló 303/2010. (XII. 23.) Korm. rendelet módosítása 2. A Nemzeti Innovációs Hivatalról szóló 303/2010. (XII. 23.) Korm. rendelet 1. (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (1) A Nemzeti Innovációs Hivatal (a továbbiakban: Hivatal) a kutatás-fejlesztésért és technológiai innovációért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) irányítása alatt működő központi hivatal. A miniszter a Hivatal irányítását figyelemmel a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló évi XLIII. törvény 2. (3) bekezdésére a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal létrehozásáért felelős kormánybiztos útján látja el. 3. A Nemzeti Kutatás-nyilvántartási Rendszerről szóló 160/2001. (IX. 12.) Korm. rendelet hatályon kívül helyezése 3. Hatályát veszti a Nemzeti Kutatás-nyilvántartási Rendszerről szóló 160/2001. (IX. 12.) Korm. rendelet. 4. Záró rendelkezések 4. Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba. Orbán Viktor s. k., miniszterelnök

4 11516 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 101. szám IV. A Magyar Nemzeti Bank elnökének rendeletei, valamint az önálló szabályozó szerv vezetőjének rendeletei A Magyar Nemzeti Bank elnökének 28/2014. (VII. 23.) MNB rendelete a pénzügyi szervezetek panaszkezelésére vonatkozó szabályokról Az Önkéntes Kölcsönös Biztosító Pénztárakról szóló évi XCVI. törvény 79. -ában, a magánnyugdíjról és a magánnyugdíjpénztárakról szóló évi LXXXII. törvény ában, a biztosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló évi LX. törvény 235/A. -ában, a foglalkoztatói nyugdíjról és intézményeiről szóló évi CXVII. törvény 86. a) pontjában, a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló évi CXXXVIII. törvény 180. (3) bekezdésében, a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló évi CCXXXVII. törvény 290. (3) bekezdésében, valamint a kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló évi XVI. törvény 201. (3) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a Magyar Nemzeti Bankról szóló évi CXXXIX. törvény 4. (9) bekezdésében meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el: 1. (1) A rendelet hatálya az önkéntes kölcsönös biztosító pénztárakra, a magánnyugdíjpénztárakra, a biztosítókra, a független biztosításközvetítőkre, a foglalkoztatói nyugdíjszolgáltató intézményekre, a befektetési vállalkozásokra, az árutőzsdei szolgáltatókra, a pénzforgalmi intézményekre, az elektronikuspénz-kibocsátó intézményekre, az utalványkibocsátókra, a pénzügyi intézményekre, a független közvetítőkre és az ÁÉKBV alapkezelőkre terjed ki. (2) E rendelet alkalmazásában fogyasztó az önálló foglalkozásán és gazdasági tevékenységén kívül eső célok érdekében eljáró természetes személy. 2. (1) Az önkéntes kölcsönös biztosító pénztár, a magánnyugdíjpénztár, a biztosító, a független biztosításközvetítő, a foglalkoztatói nyugdíjszolgáltató intézmény, a befektetési vállalkozás, az árutőzsdei szolgáltató, a pénzforgalmi intézmény, az elektronikuspénz-kibocsátó intézmény, az utalványkibocsátó, a pénzügyi intézmény, a független közvetítő és az ÁÉKBV alapkezelő (a továbbiakban együtt: szolgáltató) teljes körűen kivizsgálja és megválaszolja a pénztártagnak, az ügyfélnek, a tagnak, illetve a befektetőnek (a továbbiakban együtt: ügyfél) a szolgáltató szerződéskötést, illetve a tagsági jogviszony létrejöttét megelőző, vagy a szerződés megkötésével, illetve a tagsági jogviszony létrejöttével, a szolgáltató a szerződés, illetve a tagsági jogviszony fennállása alatti, a szolgáltató részéről történő teljesítéssel, valamint a szerződéses, illetve tagsági jogviszony megszűnésével, illetve azt követően a szerződéssel, illetve a tagsági jogviszonnyal összefüggő tevékenységét vagy mulasztását érintő kifogását (a továbbiakban: panasz). (2) Amennyiben a panasz kivizsgálásához a szolgáltatónak az ügyfélnél rendelkezésre álló további így különösen az ügyfél azonosításához szükséges, a panasszal érintett jogviszonnyal kapcsolatos információra van szüksége, haladéktalanul felveszi az ügyféllel a kapcsolatot, és beszerzi azt. (3) A szolgáltató lehetővé teszi, hogy az ügyfél az írásbeli panasz benyújtásához a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) által a honlapján közzétett formanyomtatványt alkalmazzon. A szolgáltató a honlapján az ügyfelek számára elérhetővé teszi a formanyomtatványt. A szolgáltató köteles az ettől eltérő formában benyújtott írásbeli panaszt is befogadni. 3. (1) Amennyiben az ügyfél az írásbeli panaszát nem a panaszkezelési szabályzatban meghatározott, panaszkezeléssel foglalkozó szervezeti egység címére küldi meg, vagy ha az ügyfél az írásbeli panaszt a szolgáltató valamely ügyfélforgalom számára nyitva álló helyiségében nem a panaszkezelésre kijelölt ügyintézőnek adja át, a szolgáltató a beérkezést követően haladéktalanul továbbítja a panaszt a panaszkezeléssel foglalkozó szervezeti egysége részére, ahol nyilvántartásba veszik azt.

5 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 101. szám (2) A szolgáltató az ügyfélforgalom számára nyitva álló helyiségében személyesen leadott írásbeli panasz esetén az ügyfelet tájékoztatja a panaszt a továbbiakban kezelő szervezeti egység elérhetőségéről. (3) Amennyiben az ügyfél szóbeli panaszát nem a panaszkezelésre kijelölt ügyintézőnél terjeszti elő, a szolgáltató köteles az ügyfelet tájékoztatni a panaszt a továbbiakban kezelő szervezeti egység elérhetőségéről. (4) A panaszra adott, indokolással ellátott választ az (1) (3) bekezdésekben meghatározott esetekben is a közlést követő 30 napon belül kell az ügyfél részére megküldeni. (5) A szolgáltató a telefonon közölt szóbeli panasz esetén az indított hívás sikeres felépülésének időpontjától számított öt percen belüli, az ügyfélszolgálati ügyintéző élőhangos bejelentkezése érdekében úgy köteles eljárni, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. 4. (1) A szolgáltató a panasz kivizsgálását követően válaszában részletesen kitér a panasz teljes körű kivizsgálásának eredményére, a panasz rendezésére vagy megoldására vonatkozó intézkedésre, illetve a panasz elutasítása esetén az elutasítás indokára. (2) A szolgáltató a panasz kivizsgálásának eredményéről történő tájékoztatást pontos, közérthető és egyértelmű indokolással látja el, amely indokolás a panasz tárgyától függően tartalmazza a vonatkozó szerződési feltétel, illetve szabályzat, alapszabály pontos szövegét és hivatkozik az ügyfélnek küldött elszámolásokra, és valamennyi, a szerződéses, illetve tagsági jogviszony alatt teljesített egyéb tájékoztatásra. (3) A szolgáltató a fogyasztónak minősülő ügyfelet a panasz elutasítása esetén tájékoztatja arról, hogy álláspontja szerint a panasz és a panaszkezelés a) a szerződés, illetve a tagsági jogviszony létrejöttével, érvényességével, joghatásaival és megszűnésével, továbbá szerződésszegéssel és annak joghatásaival kapcsolatos jogvita rendezésére vagy b) a Magyar Nemzeti Bankról szóló évi CXXXIX. törvény fogyasztóvédelmi rendelkezései megsértésének kivizsgálására irányult. (4) A fogyasztónak minősülő ügyfelet tájékoztatni kell arról, hogy a) a (3) bekezdés a) pontja esetében a Pénzügyi Békéltető Testülethez vagy a polgári perrendtartás szabályai szerint bírósághoz fordulhat, b) a (3) bekezdés b) pontja esetében a fogyasztóvédelmi ellenőrzési eljárást az MNB-nél kezdeményezheti. (5) Ha a szolgáltató álláspontja szerint a panasz a (3) bekezdés a) és a b) pontját is érinti, akkor a fogyasztónak minősülő ügyfelet tájékoztatnia kell arról, hogy a panaszban foglaltak mely része tartozik az a), illetve a b) pont körébe, és ennek megfelelően panasza mely részével kihez fordulhat. (6) A fogyasztónak nem minősülő ügyfelet a panasz elutasítása esetén a szolgáltató tájékoztatja, hogy panaszával a polgári perrendtartás szabályai szerint bírósághoz fordulhat. (7) A fogyasztónak minősülő ügyfelet a panasz (3) bekezdés alapján történő elutasítása esetén a szolgáltató tájékoztatja, hogy panaszával bírósághoz, a Pénzügyi Békéltető Testülethez, a Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjához fordulhat. A pénzügyi szolgáltató az elutasító döntésében feltünteti a Pénzügyi Békéltető Testület levelezési címét, telefonszámát, a Magyar Nemzeti Bank levelezési címét, telefonszámát, valamint az MNB honlapján a Pénzügyi Békéltető Testület eljárásának kezdeményezése, illetve az MNB fogyasztóvédelmi ellenőrzési eljárásának kezdeményezésére irányuló kérelem (pénzügyi fogyasztóvédelmi beadvány) benyújtása céljára rendszeresített formanyomtatványok (a továbbiakban: formanyomtatványok) elektronikus és ügyfélszolgálati elérhetőségét is, továbbá jól látható módon tájékoztatást ad arról, hogy a fogyasztó kérheti ezen formanyomtatványok pénzügyi szolgáltató általi költségmentes megküldését is. A tájékoztatásnak tartalmaznia kell a formanyomtatványok megküldésére vonatkozó fogyasztói igény előterjesztésére szolgáló szolgáltatói telefonszám, elérhetőség és postai cím megjelölését is. (8) A szolgáltató a fogyasztó ilyen tartalmú külön kérése esetén a formanyomtatványokat a szolgáltató rendelkezésére álló adatok alapján dokumentáltan elektronikus hozzáféréssel rendelkező fogyasztó számára elektronikus úton, más esetben postai úton költségmentesen, haladéktalanul megküldi. (9) A szolgáltató a (3) (7) bekezdésben foglalt tájékoztatást figyelemfelhívásra alkalmas módon teszi meg. (10) A szolgáltató válaszát oly módon küldi meg az ügyfél részére, amely alkalmas annak megállapítására, hogy a szolgáltató a küldeményt kinek a részére és milyen értesítési címre küldte meg, emellett kétséget kizáróan igazolja a küldemény elküldésének tényét és időpontját is. 5. (1) Amennyiben jogszabály jegyzőkönyv készítését írja elő, a jegyzőkönyv legalább az alábbiakat tartalmazza: a) az ügyfél neve, b) az ügyfél lakcíme, székhelye, illetve amennyiben szükséges, levelezési címe,

6 11518 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 101. szám c) a panasz előterjesztésének helye, ideje, módja, d) a panasz részletes leírása, a panasszal érintett kifogások elkülönítetten történő rögzítése, e) a panasszal érintett szerződés száma, ügytől függően ügyfélszám, illetve pénztári azonosító, f) az ügyfél által bemutatott iratok, dokumentumok és egyéb bizonyítékok jegyzéke, g) amennyiben a panasz azonnali kivizsgálása nem lehetséges, a jegyzőkönyvet felvevő személy és telefonon közölt szóbeli panasz kivételével az ügyfél aláírása, h) a jegyzőkönyv felvételének helye, ideje és i) a panasszal érintett szolgáltató neve és címe. (2) A szolgáltató a személyesen közölt szóbeli panasz esetén a jegyzőkönyv egy másolati példányát átadja az ügyfélnek, egyéb esetekben a jegyzőkönyvet a 4. (10) bekezdésében meghatározott módon a panaszra adott válasz megküldésével egyidejűleg küldi meg az ügyfél részére. 6. (1) A szolgáltató a panaszkezeléssel összefüggő nyilvántartását úgy köteles kialakítani, hogy abból a válaszadási határidő és annak betartása egyértelműen megállapítható legyen. (2) A nyilvántartásnak alkalmasnak kell lennie arra, hogy a szolgáltató a) a panaszokat azok témája szerint csoportosíthassa, b) a panasz okát képező tényeket és eseményeket feltárhassa és azonosíthassa, c) megvizsgálhassa, hogy a b) pontban rögzített tények és események hatással lehetnek-e más eljárásra vagy termékre, szolgáltatásra, d) eljárást kezdeményezhessen a feltárt, b) pontban rögzített tények és események korrekciójára és e) összefoglalhassa az ismétlődő vagy rendszerszintű problémákat, a jogi kockázatokat. 7. (1) A panaszkezelési szabályzat legalább az 1. mellékletben foglalt tartalmi elemeket tartalmazza. (2) A szolgáltató a panaszkezelési szabályzatát jól láthatóan, figyelemfelhívásra alkalmas módon teszi közzé. 8. (1) A szolgáltató az ügyfél részére a panaszkezeléssel összefüggésben az e rendeletben foglaltak szerint ad tájékoztatást és ennek során egyszerű nyelvezetet használ. (2) Szóbeli panasz esetén, ha a panasz azonnali kivizsgálása nem lehetséges, vagy az nem vezet eredményre, a szolgáltató köteles az ügyféllel közölni a panasz azonosítására szolgáló adatokat. 9. (1) Ez a rendelet augusztus 1-jén lép hatályba. (2) E rendelet rendelkezéseit a hatálybalépését követően előterjesztett, illetve benyújtott panaszokra kell alkalmazni. (3) Hatályát veszti az önkéntes kölcsönös biztosító pénztár, a pénzügyi intézmény, a pénzforgalmi intézmény, az elektronikuspénz-kibocsátó intézmény, a magánnyugdíjpénztár, a biztosító, a független biztosításközvetítő, a foglalkoztatói nyugdíjszolgáltató intézmény, a befektetési vállalkozás és az árutőzsdei szolgáltató panaszkezelésére vonatkozó szabályokról szóló 40/2013. (XII. 29.) MNB rendelet. Dr. Matolcsy György s. k., a Magyar Nemzeti Bank elnöke 1. melléklet a 28/2014. (VII. 23.) MNB rendelethez Panaszkezelési Mintaszabályzat I. A panasz bejelentésének módjai 1. Szóbeli panasz: a) személyesen: aa) a panaszügyintézés helye (pontos cím) és a nyitvatartási idő (több ügyfélforgalom számára nyitva álló helyiség esetén elegendő az azok elérhetőségére történő utalás), ab) ennek hiányában a székhely és a nyitvatartási idő

7 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 101. szám b) telefonon: ba) telefonszám és bb) hívásfogadási idő (nyitvatartási idő). 2. Írásbeli panasz: a) személyesen vagy más által átadott irat útján, b) postai úton (levelezési cím megjelölése), c) telefaxon (telefaxszám megjelölése), d) elektronikus levélben (elektronikus levelezési cím megjelölése). 3. Az ügyfél eljárhat meghatalmazott útján is. Amennyiben az ügyfél meghatalmazott útján jár el, a meghatalmazást közokiratba vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba kell foglalni. II. III. A panasz kivizsgálása A panasz kivizsgálása térítésmentes, azért külön díj nem számolható fel. A panasz kivizsgálása az összes vonatkozó körülmény figyelembevételével történik. 1. Szóbeli panasz: 1.1. A szóbeli ideértve a személyesen és telefonon tett panaszt azonnal meg kell vizsgálni, és lehetőség szerint orvosolni. A szolgáltató a telefonon közölt szóbeli panasz esetén az indított hívás sikeres felépülésének időpontjától számított öt percen belüli, az ügyfélszolgálati ügyintéző élőhangos bejelentkezése érdekében úgy köteles eljárni, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. Ha a panasz azonnali kivizsgálása nem lehetséges, a szolgáltató jegyzőkönyvet vesz fel Telefonon közölt szóbeli panasz esetén fel kell hívni az ügyfél figyelmét, hogy panaszáról hangfelvétel készül A telefonon közölt panaszokról készült hangfelvételt 1 évig meg kell őrizni Az ügyfél kérésére biztosítani kell a hangfelvétel visszahallgatását, továbbá térítésmentesen rendelkezésre kell bocsátani a hangfelvételről készített hitelesített jegyzőkönyvet Ha az ügyfél a szóbeli panasz kezelésével nem ért egyet, a szolgáltató a panaszról és az azzal kapcsolatos álláspontjáról jegyzőkönyvet vesz fel A jegyzőkönyv egy másolati példányát a személyesen közölt szóbeli panasz esetén az ügyfélnek át kell adni, telefonon közölt szóbeli panasz esetén a panaszra adott válasszal együtt az ügyfélnek meg kell küldeni. Ebben az esetben a panaszra adott, indokolással ellátott választ a közlést követő 30 naptári napon belül kell megküldeni Amennyiben jogszabály jegyzőkönyv készítését írja elő, a jegyzőkönyv legalább az alábbiakat tartalmazza: a) az ügyfél neve, b) az ügyfél lakcíme, székhelye, illetve amennyiben szükséges, levelezési címe, c) a panasz előterjesztésének helye, ideje, módja, d) az ügyfél panaszának részletes leírása, a panasszal érintett kifogások elkülönítetten történő rögzítésével, annak érdekében, hogy az ügyfél panaszában foglalt valamennyi kifogás teljes körűen kivizsgálásra kerüljön, e) a panasszal érintett szerződés száma, ügytől függően ügyfélszám, illetve a tag pénztári azonosítója, f) az ügyfél által bemutatott iratok, dokumentumok és egyéb bizonyítékok jegyzéke, g) amennyiben a panasz azonnali kivizsgálása nem lehetséges, telefonon közölt szóbeli panasz kivételével a jegyzőkönyvet felvevő személy és az ügyfél aláírása, h) a jegyzőkönyv felvételének helye, ideje és i) a panasszal érintett szolgáltató neve és címe. 2. Írásbeli panasz: 2.1. Az írásbeli panasszal kapcsolatos, indokolással ellátott álláspontot a panasz közlését követő 30 naptári napon belül kell megküldeni az ügyfélnek. A panasszal kapcsolatos adatkezelés szabályai 1. A szolgáltató a panaszkezelés során különösen a következő adatokat kérheti az ügyféltől: a) neve, b) szerződésszám, ügyfélszám, illetve pénztári azonosító, c) lakcíme, székhelye, levelezési címe, d) telefonszáma, e) értesítés módja,

8 11520 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 101. szám f) panasszal érintett termék vagy szolgáltatás, g) panasz leírása, oka, h) ügyfél igénye, i) a panasz alátámasztásához szükséges, az ügyfél birtokában lévő olyan dokumentumok másolata, amely a szolgáltatónál nem áll rendelkezésre, j) meghatalmazott útján eljáró ügyfél esetében érvényes meghatalmazás és k) a panasz kivizsgálásához, megválaszolásához szükséges egyéb adat. 2. A panaszt benyújtó ügyfél adatait az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló évi CXII. törvény rendelkezéseinek megfelelően kell kezelni. IV. Panaszkezeléshez fűződő tájékoztatási kötelezettség 1. A panasz elutasítása vagy a panasz kivizsgálására előírt 30 napos törvényi válaszadási határidő eredménytelen eltelte esetén a fogyasztónak minősülő ügyfél az alábbiakhoz fordulhat: a) Pénzügyi Békéltető Testület (a szerződés létrejöttével, érvényességével, joghatásaival és megszűnésével, továbbá a szerződésszegéssel és annak joghatásaival kapcsolatos jogvita esetén): az aktuális elérhetőségek (levelezési cím, telefonszám) az MNB honlapján megtalálhatók, azokat kell a szabályzatban feltüntetni; b) Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központ: az aktuális elérhetőségei (levelezési cím, telefonszám) az MNB honlapján megtalálhatók, azokat kell a szabályzatban feltüntetni; c) bíróság. 2. A panasz elutasítása vagy a panasz kivizsgálására előírt 30 naptári napos törvényi válaszadási határidő eredménytelen eltelte esetén a fogyasztónak nem minősülő ügyfél bírósághoz fordulhat. 3. A panasz elutasítása vagy a panasz kivizsgálására előírt 30 naptári napos törvényi válaszadási határidő eredménytelen eltelte esetén a fogyasztót tájékoztatni kell arról, hogy kérelmére a Pénzügyi Békéltető Testület, illetve a Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központ előtt megindítható eljárás alapjául szolgáló kérelem nyomtatvány megküldését igényelheti. V. A panasz nyilvántartása 1. A panaszokról, valamint az azok rendezését, megoldását szolgáló intézkedésekről nyilvántartást kell vezetni. A nyilvántartás tartalmazza: a) a panasz leírását, a panasz tárgyát képező esemény vagy tény megjelölését, b) a panasz benyújtásának időpontját, c) a panasz rendezésére vagy megoldására szolgáló intézkedés leírását, elutasítás esetén annak indokát, d) az intézkedés teljesítésének határidejét és a végrehajtásért felelős személy megnevezését, e) a panaszra adott válaszlevél postára adásának dátumát. 2. A panaszt és az arra adott választ három évig meg kell őrizni.

9 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 101. szám V. A Kormány tagjainak rendeletei A földművelésügyi miniszter 1/2014. (VII. 23.) FM rendelete a védett őshonos mezőgazdasági állatfajták és a veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták körének megállapításáról szóló 4/2007. (I. 18.) FVM KvVM együttes rendelet módosításáról Az állattenyésztésről szóló évi CXIV. törvény 49. (1) bekezdés b) pontjában kapott felhatalmazás alapján a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet és 9. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el: 1. A védett őshonos mezőgazdasági állatfajták és a veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták körének megállapításáról szóló 4/2007. (I. 18.) FVM KvVM együttes rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 2. számú melléklete az 1. melléklet szerint módosul. 2. Ez a rendelet a kihirdetését követő 3. napon lép hatályba. Dr. Fazekas Sándor s. k., földművelésügyi miniszter 1. melléklet az 1/2014. (VII. 23.) FM rendelethez A Rendelet 2. számú mellékletében foglalt táblázat a következő sorral egészül ki: (Faj Juh: Fajta) magyar merinó

10 11522 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 101. szám VI. Az Alkotmánybíróság határozatai, teljes ülési állásfoglalásai és végzései Az Alkotmánybíróság 26/2014. (VII. 23.) AB határozata a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló évi L. törvény 6. -a és a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény 22. (3a) bekezdése alaptörvény-ellenességének megállapítására irányuló indítvány elutasításáról, továbbá a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló évi L. törvény 17. -a egyes szövegrészeinek és a választási eljárásról szóló évi XXXVI. törvény 2. (4) bekezdés második mondata alaptörvény-ellenességének megállapításáról és megsemmisítéséről Az Alkotmánybíróság teljes ülése jogszabályok alaptörvény-ellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány alapján Dr. Stumpf István, Dr. Szalay Péter és Dr. Szívós Mária alkotmánybírók párhuzamos indokolásával, valamint Dr. Balogh Elemér, Dr. Bragyova András, Dr. Kiss László, Dr. Kovács Péter, Dr. Lévay Miklós, Dr. Paczolay Péter és Dr. Salamon László alkotmánybírók különvéleményével meghozta a következő h a t á r o z a t o t: 1. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló évi L. törvény 17. (1), (2), (3) és (5) bekezdéseinek a (4) bekezdés szerint szövegrészei, továbbá a fővárosi kerületek lakosságszáma szerint súlyozott szövegrészei, valamint a teljes (4) bekezdése alaptörvény-ellenesek, ezért azokat megsemmisíti. A 17. (1) (5) bekezdései a következő szöveggel maradnak hatályban: 17. (1) A fővárosi kompenzációs lista a fővárosi kerületekben a polgármesterjelöltekre leadott, fővárosi szinten összesített töredékszavazatok arányában kap mandátumot. (2) Töredékszavazatnak minősül a fővárosi kerületekben a jelölő szervezet polgármesterjelöltjére leadott minden olyan szavazat, amellyel nem szereztek polgármesteri mandátumot. A töredékszavazatok a jelölő szervezet fővárosi kompenzációs listájára kerülnek. (3) Töredékszavazatnak minősül a fővárosi kerületekben a közös polgármesterjelöltre leadott minden olyan szavazat, amellyel nem szereztek polgármesteri mandátumot. A töredékszavazatok a közös polgármesterjelöltet állító jelölő szervezetek közös fővárosi kompenzációs listájára kerülnek. (4) (5) A fővárosi kompenzációs mandátum számításának módja: a) Össze kell állítani egy táblázatot, amelyben minden lista neve alatt képezni kell egy számoszlopot. A számoszlop első száma az adott lista szavazatainak száma, a számoszlop következő számai az adott lista szavazatainak száma elosztva kettővel, hárommal, néggyel, öttel, rendre az egymást követő egész számokkal. b) A táblázat segítségével kell kiosztani a mandátumokat. Meg kell keresni a táblázatban előforduló legnagyobb számot, és amelyik lista számoszlopában találjuk meg azt, az a lista kap egy mandátumot. Ezt követően meg kell keresni a következő legnagyobb számot. Amelyik lista oszlopában találjuk, az a lista kap egy mandátumot. Ezt az eljárást kell folytatni mindaddig, míg kiosztásra kerül az összes mandátum. c) Ha a táblázatban előforduló legnagyobb szám keresésekor egyenlő legnagyobb számok vannak, akkor az a lista kap mandátumot, amelyik még addig nem szerzett mandátumot, vagy amelyik kevesebb mandátumot kapott, végezetül, amelyik a listasorsolásnál kisebb sorszámot kapott. 2. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a választási eljárásról szóló évi XXXVI. törvény 2. (4) bekezdésének második mondata: Az ilyen adatokról a jelölt, illetve lista nyilvántartásba vételéről hozott határozat jogerőssé válásáig kérhető tájékoztatás. alaptörvény-ellenes, ezért azt megsemmisíti. A 2. (4) bekezdése a következő szöveggel marad hatályban: A választási iroda az ajánlóíveken szereplő személyes adatok közül az érintett kérelmére csak azokról köteles tájékoztatást adni, amelyek ellenőrzését a 125. (3) bekezdése alapján elvégezte.

11 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 101. szám Az Alkotmánybíróság a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló évi L. törvény 6. -a, továbbá a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény 22. (3a) bekezdése alaptörvény-ellenességének a megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja. 4. Az Alkotmánybíróság az indítványt egyebekben visszautasítja. Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi. A megsemmisített törvényi rendelkezések az e határozatnak a Magyar Közlönyben történt közzétételét követő napon hatályukat vesztik. I n d o k o l á s I. [1] 1. Az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdésének e) pontja és az Alkotmánybíróságról szóló évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 24. (1) bekezdése alapján június 24-én ötvenhét országgyűlési képviselő jogszabály alaptörvény-ellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítványt nyújtott be az Alkotmánybírósághoz, amelyben elsődlegesen az egyes helyi önkormányzatokkal kapcsolatos törvényeknek a választásokkal összefüggő módosításáról szóló évi XXIII. törvény (a továbbiakban: Tv.) 2. -a és 12. -a; másodlagosan a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló évi L. törvény (a továbbiakban: Övjt.) 6. -a, továbbá a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény (a továbbiakban: Mötv.) 22. (3a) bekezdése alaptörvény-ellenességének a megállapítását és hatálybalépésükre visszamenőleges hatállyal történő megsemmisítését kérték arra tekintettel, hogy a hivatkozott rendelkezések ellentétesek az Alaptörvény 35. cikk (1) bekezdésével, valamint az Alaptörvény XXIII. cikk (1) bekezdésében elismert választójoggal összefüggésben az Alaptörvény XV. cikk (2) bekezdésével. Ezen túlmenően és ettől függetlenül az országgyűlési képviselők indítványozták a választási eljárásról szóló évi XXXVI. törvény (a továbbiakban: Ve.) 2. (4) bekezdése alaptörvény-ellenességének a megállapítását és a hatálybalépésére visszamenőleges hatályú megsemmisítését, mivel az nézetük szerint ellentétes az Alaptörvény VI. cikk (2) bekezdésében elismert, a személyes adatok védelméhez való joggal. [2] Az indítványozók kezdeményezték továbbá, hogy az Alkotmánybíróság a szoros tartalmi összefüggés okán állapítsa meg, hogy ellentétes az Alaptörvény 35. cikk (1) bekezdésével, valamint az Alaptörvény XXIII. cikk (1) bekezdésében elismert választójoggal összefüggésben az Alaptörvény XV. cikk (2) bekezdésével elsődlegesen a Tv. 1. -a, 3. -a, a, a, 16. -ának az Mötv. 47. (3) (4) bekezdését megállapító rendelkezése, 17. -a, a, 28. c) e) pontja és 29. (2) bekezdése; másodlagosan pedig az Övjt. 8. (3) bekezdés b) pontjában a kompenzációs szövegrész, 8. (3) bekezdés c) pontjában a fővárosi kompenzációs listáról szövegrészből a kompenzációs szövegrész, 8. (4) bekezdés b) pontjában a kompenzációs szövegrész, 8. (5) bekezdésében a kompenzációs szövegrész, 8. (6) bekezdésében a kompenzációs szövegrész, 10. (2) bekezdésében a kompenzációs szövegrész, 10. (2a) bekezdése, 11. (2) bekezdésében a kompenzációs szövegrész, 4. alcímének címe, a, 21. (2) bekezdésében a kompenzációs szövegrész, 21. (3) bekezdésében a kompenzációs szövegrész, 21. (4) bekezdésében a kompenzációs szövegrész, a Ve. 307/I. (1) bekezdésében a kompenzációs szövegrész, 307/I. (2) bekezdésében a kompenzációs szövegrész, 307/K. -a és 307/O. (3) bekezdése, ezért azokat a hatálybalépésükre visszamenőleges hatállyal semmisítse meg. [3] 2. Az indítványozók utólagos normakontroll kérelmének indokolása szerint a Tv. 2. -ában és 12. -ában, illetve az Övjt. 6. -ában és az Mötv. 22. (3a) bekezdésében foglalt szabályozás sérti az Alaptörvény 35. cikk (1) bekezdésében foglalt, az önkormányzati képviselők közvetlen szavazással történő választására vonatkozó követelményt. [4] A Tv. elfogadását követően szemben az addigi szabályozással, mely szerint a közgyűlés tagjait a választópolgárok a fővárosban mint egy egységes választókerületben állított listákra leadott szavazataikkal választották, a huszonhárom kerületi polgármester automatikusan a fővárosi közgyűlés tagjává válik, míg kilenc mandátumot a vesztes kerületi polgármester-jelöltekre leadott szavazatokkal, kompenzációs listáról lehet megszerezni. Az indítványozók álláspontja az, hogy a fővárosi közgyűlés huszonhárom tagját a választópolgárok nem közvetlen (külön) szavazással, hanem kerületi polgármesterré választják meg, amely tisztség egyben fővárosi közgyűlési mandátumot is eredményez, nem tekinthető a fővárosi közgyűlés ezen tagjai közvetlen megválasztásának. A választópolgárnak nincsen ugyanis lehetősége arra, hogy a kerületi polgármester-jelöltek közül az egyik jelöltet polgármesternek, a másik jelöltet pedig fővárosi közgyűlési képviselőnek válassza meg; sőt, választópolgár

12 11524 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 101. szám egyáltalán nem ad le szavazatot a fővárosi közgyűlés tagjainak választása során. Nézetük szerint a szabályozás következtében a kerületi polgármester mintegy kooptálással válik egy másik helyi önkormányzati tisztség birtokosává, ez pedig sérti a közvetlenség elvét. Az indítványozók álláspontjuk alátámasztására hivatkoztak az Alkotmánybíróság 34/2005. (IX. 29.) AB határozatára. [5] 3. Az indítványozók nézete szerint a Tv. 2. -ában és 12. -ában, illetve az Övjt. 6. -ában és az Mötv. 22. (3a) bekezdésében foglalt szabályozás az Alaptörvény 35. cikk (1) bekezdésének a választójog egyenlőségét rögzítő rendelkezésével, valamint az Alaptörvény XXIII. cikk (1) bekezdésében elismert választójoggal összefüggésben az Alaptörvény XV. cikk (2) bekezdésével is ellentétes. [6] Huszonhárom fővárosi közgyűlési képviselő az egyes kerületek választópolgárainak a kerületi polgármesterválasztáson leadott szavazataival nyeri el a fővárosi közgyűlési mandátumot, az egyes kerületek a fővárosi közgyűlés huszonhárom tagjának megválasztása szempontjából ténylegesen egy-egy választókerületet alkotnak, mivel az adott kerület választópolgárainak szavazatával a többi kerület választópolgárai szavazatától függetlenül egy jelölt szerez fővárosi közgyűlési képviselői mandátumot. A fővárosi közgyűlés tagjainak választása során ugyanakkor az egyes kerületek választópolgárainak szavazatai különböző súllyal esnek latba, mivel az egyes kerületekben élő választópolgárok száma jelentős eltérést mutat. A választójog egyenlősége amint arra az Alkotmánybíróság a 3141/2014. (V. 9.) AB határozatában is rámutatott az alapelvi jellegén túl egyben speciális egyenlőségi szabály is, ekként az az Alaptörvény XXIII. cikk (1) bekezdésében elismert választójoggal összefüggésben az Alaptörvény XV. cikk (2) bekezdéséből is következik. A 22/2005. (VI. 17.) AB határozat szerint minden körülmények között ellentétes az egyenlő választójog elvével, ha az egyéni választókerületekben a jegyzékbe vett választópolgárok száma közötti kétszeres eltérés mutatható ki. Mivel az egyes fővárosi kerületekben a névjegyzékbe vett választópolgárok száma között a kétszerest jóval meghaladó, akár ötszörös eltérés is kimutatható, ezért sérül az Alaptörvénynek a választójog egyenlőségét rögzítő rendelkezése, valamint a választójoggal összefüggésben az Alaptörvény XV. cikk (2) bekezdése. Az indítványozók álláspontja szerint ezt az alkotmányossági problémát az sem oldja meg, hogy az Mötv. 47. (3) bekezdése bevezeti a kettős többség követelményét a fővárosi közgyűlés döntéseinek meghozatala során, mivel az a fővárosi közgyűlés tagjai fejenkénti szavazása során is többséget követel meg, vagyis az aránytalanság a döntéshozatalban megmarad. [7] 4. Az indítványozók nem fogalmaztak meg külön indokolást azoknak a rendelkezéseknek a kapcsán, amelyeknek a megsemmisítését a szoros összefüggésre tekintettel kérték; arra hivatkoztak, hogy a Tv. 2. és 12. -ához, illetve az Övjt. 6. -ához és az Mötv. 22. (3a) bekezdéséhez az Övjt. és a Ve. több rendelkezése közvetlenül kapcsolódik, amelyek a támadott rendelkezések végrehajtását szolgálják, ezért ezek alaptörvény-ellenessége azokra is közvetlenül kihat. [8] 5. Az indítványozók álláspontja szerint a választójog egyenlőségét a Tv. 8. -ának az Övjt. 17. (4) bekezdését megállapító rendelkezésében, illetve az Övjt. 17. (4) bekezdésében szabályozott súlyozási szabály is sérti. Azzal ugyanis, hogy az egyes kerületekben a vesztes polgármester-jelöltekre leadott szavazatok súlyozását írja elő a törvény, a nagyobb lélekszámú kerületekben élő választópolgárok szavazatának sokszoros súlyt adott az Országgyűlés. Ez a súlyozás lényegében azt jelenti, hogy egyes választópolgárok öt szavazatot adhatnak le, míg más választópolgárok csak egyet, ami egyértelműen és világosan sérti a választójog egyenlőségére vonatkozó alaptörvényi követelményeket. [9] 6. Az indítványozók azt kérték, hogy amennyiben az Alkotmánybíróság megalapozottnak látja az alaptörvényellenességet, elsősorban a Tv. (módosító jogszabály) rendelkezéseit semmisítse meg, és ne a módosított jogszabályokat. Bár az Alkotmánybíróság az állandó gyakorlata szerint a módosító jogszabályok esetében az alapjogszabályba beépült jogszabályi rendelkezések alaptörvény-szerűségének vizsgálatát folytatja le, nézetük szerint az indítványuk kapcsán az alaptörvény-ellenesség orvoslására a leghatékonyabban úgy kerülhet sor, ha az Alkotmánybíróság a módosító jogszabályi rendelkezéseket a hatálybalépésükre visszamenőlegesen megsemmisíti. Az alapjogszabály támadott rendelkezéseinek megsemmisítése esetén az Övjt.-ből hiányoznának a fővárosi közgyűlés megválasztására vonatkozó szabályok, ami viszont a fővárosi önkormányzat alaptörvény-szerű működését veszélyeztetné. Ezért, a jogbiztonság érdekében elsődlegesen a Tv. támadott rendelkezéseinek a visszamenőleges hatályú megsemmisítését kérték és csak másodlagosan kezdeményezték az Övjt., az Mötv. és a Ve. támadott rendelkezéseinek a visszaható hatályú megsemmisítését.

13 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 101. szám [10] 7. Az indítványozók álláspontja szerint az, hogy a Tv a a Ve. 2. -át olyan tartalmú (4) bekezdéssel egészíti ki, amely szerint a választópolgár az ellenőrzött ajánlóíveken szereplő személyes adatairól csak a jelölt, illetve a lista nyilvántartásba vételéről hozott határozat jogerőssé válásáig kérhet tájékoztatást, ellentétes az Alaptörvény VI. cikk (2) bekezdésével, és ezért kérték annak megsemmisítését. Az Alaptörvény ezen rendelkezésében elismert, a személyes adatok védelméhez való jog részét képezi az a jogosultság is, hogy az érintett természetes személy a rá vonatkozó személyes adatokról az adatkezelőtől tájékoztatást kérhet. Az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdéséből következően ez a jog csak másik alapvető jog vagy alkotmányos érték érdekében korlátozható. Az indítványozók nézete szerint az alapjog-korlátozásnak a szükségessége sem áll fenn, mivel nincsen olyan konkuráló alapjog vagy alkotmányos intézmény, amely a személyes adatok védelméhez való jog korlátozását elengedhetetlenné tenné. A jelöltek nyilvántartásba vételének jogerőre emelkedése mint határidő arra utal, hogy a jelöltté válás megkérdőjelezhetetlenségét tekinti olyan alkotmányos intézménynek a jogalkotó, amelyre tekintettel az érintettek tájékoztatáshoz fűződő jogát korlátozni kívánja, azonban az indítványozók álláspontja szerint a jogerő (ráadásul anyagi jogi jogerő) megfelelően biztosítja a választás zökkenőmentes lebonyolítását, ahhoz a személyes adatok védelméhez való jog korlátozására nincs szükség. II. [11] Az Alkotmánybíróság a következő jogszabályi rendelkezések alapján hozta meg döntését: [12] 1. Az Alaptörvénynek az indítvánnyal érintett rendelkezései: I. cikk (3) Az alapvető jogokra és kötelezettségekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg. Alapvető jog más alapvető jog érvényesülése vagy valamely alkotmányos érték védelme érdekében, a feltétlenül szükséges mértékben, az elérni kívánt céllal arányosan, az alapvető jog lényeges tartalmának tiszteletben tartásával korlátozható. VI. cikk (2) Mindenkinek joga van személyes adatai védelméhez, valamint a közérdekű adatok megismeréséhez és terjesztéséhez. XV. cikk (2) Magyarország az alapvető jogokat mindenkinek bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, fogyatékosság, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül biztosítja. XXIII. cikk (1) Minden nagykorú magyar állampolgárnak joga van ahhoz, hogy az országgyűlési képviselők, a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint az európai parlamenti képviselők választásán választó és választható legyen. 35. cikk (1) A helyi önkormányzati képviselőket és polgármestereket a választópolgárok általános és egyenlő választójog alapján, közvetlen és titkos szavazással, a választók akaratának szabad kifejezését biztosító választáson, sarkalatos törvényben meghatározott módon választják. [13] 2. A Tv.-nek az indítvánnyal támadott rendelkezései: 1. A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló évi L. törvény (a továbbiakban: Övjt.) 3. -a helyébe a következő rendelkezés lép:»3. A települési önkormányzat képviselő-testülete és a megyei közgyűlés tagjainak számát a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek általános választása évének január 1-jei lakosságszáma alapján kell meghatározni.«2. Az Övjt. 6. -a helyébe a következő rendelkezés lép:»6. A fővárosi közgyűlés a) 1 tagja a főpolgármester-választás eredményeképpen, b) 23 tagja a fővárosi kerületi polgármester-választás eredményeképpen, c) 9 tagja a fővárosi kompenzációs listáról jut mandátumhoz.«3. (1) Az Övjt. 8. (1) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép:»(1) A választópolgár jelölési fajtánként több jelöltet vagy listát is ajánlhat, de csak egy településen, fővárosi kerületben, megyében fogadhat el jelölést.«(2) Az Övjt. 8. (3) bekezdés c) pontja helyébe a következő rendelkezés lép: (A vegyes választási rendszerben a választópolgár egyidejűleg:)»c) ha Budapesten a jelölt fővárosi kerületi kompenzációs listáról és fővárosi kompenzációs listáról egyaránt mandátumot szerez, a szavazást követő 3 napon belül nyilatkoznia kell, hogy melyiket fogadja el. Amelyik listáról nem fogadta el a mandátumot, arról a listáról a jelöltet törölni kell.«

14 11526 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 101. szám (3) Az Övjt. 8. (6) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:»(6) A választópolgár a fővárosi kompenzációs listán és megyei listán egyidejűleg nem lehet jelölt. A választópolgár megyei listán és megyei jogú városban egyidejűleg nem lehet jelölt. A választópolgár egyidejűleg nem lehet megyei listán jelölt és megyei jogú városban polgármesterjelölt.«5. (1) Az Övjt. 10. (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:»(2) Fővárosi kompenzációs listát az a jelölő szervezet állíthat, amely a fővárosi kerületek több mint felében polgármesterjelöltet állított.«(2) Az Övjt a a következő (2a) bekezdéssel egészül ki:»(2a) A fővárosi kompenzációs listán a fővárosi kompenzációs listát állító jelölő szervezet a fővárosi kerületi polgármesterjelöltjeit és a főpolgármester-jelöltjét állítja jelöltként. A közös fővárosi kompenzációs listán a közös fővárosi kompenzációs listát állító jelölő szervezetek a közös jelöltként állított fővárosi kerületi polgármesterjelölteket és a közös főpolgármesterjelöltet állítják jelöltként.«6. Az Övjt. 11. (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:»(2) Azok a jelölő szervezetek, amelyek a fővárosi kerületek több mint felében közös polgármesterjelöltet állítottak, közös fővárosi kompenzációs listát állíthatnak.«7. Az Övjt. 4. alcímének címe helyébe a következő cím lép:»a fővárosi közgyűlés nem fővárosi kerületi polgármester és nem főpolgármester tagjainak választása«8. Az Övjt a és 18. -a helyébe a következő rendelkezések lépnek:»17. (1) A fővárosi kompenzációs lista a fővárosi kerületekben a polgármesterjelöltekre leadott, fővárosi szinten a (4) bekezdés szerint összesített, a fővárosi kerületek lakosságszáma szerint súlyozott töredékszavazatok arányában kap mandátumot. (2) Töredékszavazatnak minősül a fővárosi kerületekben a jelölő szervezet polgármesterjelöltjére leadott, a fővárosi kerületek lakosságszáma szerint súlyozott minden olyan szavazat, amellyel nem szereztek polgármesteri mandátumot. A töredékszavazatok a (4) bekezdés szerint a jelölő szervezet fővárosi kompenzációs listájára kerülnek. (3) Töredékszavazatnak minősül a fővárosi kerületekben a közös polgármesterjelöltre leadott, a fővárosi kerületek lakosságszáma szerint súlyozott minden olyan szavazat, amellyel nem szereztek polgármesteri mandátumot. A töredékszavazatok a (4) bekezdés szerint a közös polgármesterjelöltet állító jelölő szervezetek közös fővárosi kompenzációs listájára kerülnek. (4) A fővárosi kerületekben a polgármesterjelöltre leadott szavazatokat az alábbi eljárás szerint súlyozni kell: a) A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választása évének január 1-jei fővárosi kerületi lakosságszáma alapján meg kell határozni az egyes fővárosi kerületek lakosságszámát. b) Az egyes fővárosi kerületek lakosságszámát el kell osztani a legkisebb lakosságszámmal rendelkező fővárosi kerület lakosságszámával. Az így kapott számot századra kerekítve kell meghatározni (arányszám). c) A fővárosi kerületben keletkezett töredékszavazatok a b) pontban meghatározott arányszámmal megszorozva kerülnek a fővárosi kompenzációs listára. (5) A fővárosi kompenzációs mandátum számításának módja: a) Össze kell állítani egy táblázatot, amelyben minden lista neve alatt képezni kell egy számoszlopot. A számoszlop első száma az adott lista (4) bekezdés szerint számított szavazatainak száma, a számoszlop következő számai az adott lista (4) bekezdés szerint számított szavazatainak száma elosztva kettővel, hárommal, néggyel, öttel, rendre az egymást követő egész számokkal. b) A táblázat segítségével kell kiosztani a mandátumokat. Meg kell keresni a táblázatban előforduló legnagyobb számot, és amelyik lista számoszlopában találjuk meg azt, az a lista kap egy mandátumot. Ezt követően meg kell keresni a következő legnagyobb számot. Amelyik lista oszlopában találjuk, az a lista kap egy mandátumot. Ezt az eljárást kell folytatni mindaddig, míg kiosztásra kerül az összes mandátum. c) Ha a táblázatban előforduló legnagyobb szám keresésekor egyenlő legnagyobb számok vannak, akkor az a lista kap mandátumot, amelyik még addig nem szerzett mandátumot, vagy amelyik kevesebb mandátumot kapott, végezetül, amelyik a listasorsolásnál kisebb sorszámot kapott. (6) Ha egy fővárosi kompenzációs lista több mandátumot kap, mint a listán szereplő személyek száma, a mandátum betöltetlen marad. 18. (1) A fővárosi kompenzációs listáról a jelöltek a bejelentés sorrendjében kapnak mandátumot. (2) Ha a fővárosi kompenzációs lista jelöltjét főpolgármesternek vagy fővárosi kerület polgármesterének választották, a fővárosi kompenzációs listáról törölni kell, helyébe a sorrendben utána következő jelölt lép.«

15 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 101. szám Az Övjt. 21. (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:»(2) Ha a megyei, a kompenzációs vagy a fővárosi kompenzációs listáról megválasztott képviselő kiesik, helyére az eredetileg bejelentett listáról a jelölő szervezet által bejelentett jelölt lép. Ha a fővárosi kompenzációs listáról mandátumot szerző képviselőt időközi választás eredményeképpen főpolgármesterré vagy fővárosi kerületi polgármesterré választják, helyére az eredetileg bejelentett fővárosi kompenzációs listáról a jelölő szervezet által bejelentett jelölt lép. Ha a jelölő szervezet a választási eljárásról szóló évi XXXVI. törvény 207/A. -ában meghatározott határidőig nem jelenti be a jelöltet, a megüresedett helyre a listán soron következő jelölt lép.«10. Az Övjt. a) 8. (3) bekezdés b) pontjában, 8. (4) bekezdés b) pontjában és 8. (5) bekezdésében a»fővárosi listás«szövegrész helyébe a»fővárosi kompenzációs listás«, b) 19. (1) bekezdésében a»17. (2) bekezdésében«szövegrész helyébe a»17. (5) bekezdésében«, c) 21. (3) és (4) bekezdésében a»fővárosi listán«szövegrész helyébe a»fővárosi kompenzációs listán«szöveg lép. 11. Hatályát veszti az Övjt. a) 2. -ában az»a főváros,«szövegrész, b) 16/A. -a. 12. A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény (a továbbiakban: Mötv.) 22. -a a következő (3a) bekezdéssel egészül ki:»(3a) A fővárosi közgyűlés tagjai a főpolgármester, a fővárosi kerületek polgármesterei, valamint a fővárosi kompenzációs listáról mandátumot szerző kilenc képviselő.«13. Az Mötv. A megbízatás keletkezése és megszűnése alcíme a következő 31/A. -sal kiegészülve lép hatályba:»31/a. A fővárosi közgyűlés fővárosi kerületi polgármester tagja megbízatása megszűnik, ha a fővárosi kerületi polgármesteri megbízatása megszűnik.«14. Az Mötv a a következő (1a) bekezdéssel kiegészülve lép hatályba:»(1a) A fővárosi közgyűlés fővárosi kerületi polgármester tagjai számára közgyűlési tagságukért tiszteletdíjat, költségtérítést, költségátalányt és egyéb juttatást nem állapíthat meg.«16. Az Mötv a helyébe a következő rendelkezés lép:»[ ] (3) A fővárosi közgyűlésben a (2) bekezdést úgy kell alkalmazni, hogy a javaslat elfogadásához a (2) bekezdés szerinti szavazatarány mellett a főváros lakosságszámának együttesen több mint a felét kitevő lakosságszámú fővárosi kerületek polgármestereinek igen szavazata is szükséges. (4) A (3) bekezdés szerinti esetben a lakosságszám megállapításakor a fővárosnak, valamint a fővárosi kerületeknek a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek általános választása évének január 1-jén meglévő lakosságszámát kell figyelembe venni.«17. Az Mötv.»Polgármester«alcíme a következő 70/A. -sal kiegészülve lép hatályba:»70/a. A fővárosi kerületi polgármester megbízatása megszűnik, ha fővárosi közgyűlési képviselői megbízatása megszűnik.«21. A választási eljárásról szóló évi XXXVI. törvény (a továbbiakban: Ve.) 2. -a a következő (4) bekezdéssel egészül ki:»(4) A választási iroda az ajánlóíveken szereplő személyes adatok közül az érintett kérelmére csak azokról köteles tájékoztatást adni, amelyek ellenőrzését a 125. (3) bekezdése alapján elvégezte. Az ilyen adatokról a jelölt, illetve lista nyilvántartásba vételéről hozott határozat jogerőssé válásáig kérhető tájékoztatás.«24. A Ve. 307/K. -a helyébe a következő rendelkezés lép:»307/k. (1) A fővárosi kompenzációs lista állításánál a jelölő szervezet a lista nyilvántartásba vételéig bejelentett polgármesterjelöltjeinek számát kell figyelembe venni, kivéve azt a polgármesterjelöltet, akinek nyilvántartásba vételét a helyi választási bizottság elutasította. (2) A területi választási bizottság törli a nyilvántartásból a fővárosi kompenzációs listát, ha a jelölő szervezet jogerősen nyilvántartásba vett, valamint a bejelentett, de még jogerősen el nem bírált polgármesterjelöltjeinek száma együttesen nem éri el a törvényben foglalt minimumot.«25. A Ve. 307/L. (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:»(1) Külön szavazólap szolgál az egyéni listás, az egyéni választókerületi, a polgármester-, a megyei listás és a főpolgármester-választásra.«26. A Ve. 307/O. -a a következő (3) bekezdéssel egészül ki:»(3) A fővárosi kerületi polgármester-választás eredményéről a helyi választási bizottság által kiállított jegyzőkönyv egy példányát a helyi választási iroda annak jogerőssé válását követő napon 10 óráig a területi választási irodához

16 11528 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 101. szám szállítja. A területi választási bizottság a fővárosi kerületek polgármester-választásának eredményéről kiállított jogerős jegyzőkönyvek alapján megállapítja a fővárosi kompenzációs listás választás eredményét.«27. A Ve alcíme a következő sal egészül ki:»315. A nemzetiségi szavazóköri névjegyzékbe azt a választópolgárt kell felvenni, aki legkésőbb a szavazást megelőző tizenhatodik napon benyújtott kérelme alapján szerepel nemzetiségi választópolgárként a központi névjegyzékben.«28. A Ve. [ ] c) 307/I. (1) bekezdésében a», valamint a megyei és a fővárosi listát«szövegrész helyébe a», a fővárosi kompenzációs listát és a megyei listát«szöveg, a»huszonhatodik napon«szövegrész helyébe a»harmincharmadik napon«szöveg, d) 307/I. (2) bekezdésében a»megyei, illetve a fővárosi listát«szövegrész helyébe a»megyei listát, illetve a fővárosi kompenzációs listát«szöveg, e) a 307/O. (1) és (2) bekezdésében a»megyei, illetve a fővárosi«szövegrész helyébe a»megyei«szöveg lép. 29. (2) Hatályát veszti a Ve. 307/M. -ában a»vagy fővárosi«szövegrész. [14] 3. Az Övjt.-nek az indítvánnyal támadott rendelkezései: 6. A fővárosi közgyűlés a) 1 tagja a főpolgármester-választás eredményeképpen, b) 23 tagja a fővárosi kerületi polgármester-választás eredményeképpen, c) 9 tagja a fővárosi kompenzációs listáról jut mandátumhoz. 8. (3) A vegyes választási rendszerben a választópolgár egyidejűleg: [ ] b) a fővárosban egy egyéni választókerületi, egy kompenzációs listás és egy fővárosi kompenzációs listás jelöltséget fogadhat el, c) ha Budapesten a jelölt fővárosi kerületi kompenzációs listáról és fővárosi kompenzációs listáról egyaránt mandátumot szerez, a szavazást követő 3 napon belül nyilatkoznia kell, hogy melyiket fogadja el. Amelyik listáról nem fogadta el a mandátumot, arról a listáról a jelöltet törölni kell. (4) A vegyes választási rendszerben a polgármesterjelölt egyidejűleg: [ ] b) a fővárosban egy egyéni választókerületi, egy kompenzációs listás és egy fővárosi kompenzációs listás jelöltséget fogadhat el. (5) A főpolgármester jelölt csak fővárosi kompenzációs listás jelöltséget fogadhat el. (6) A választópolgár a fővárosi kompenzációs listán és megyei listán egyidejűleg nem lehet jelölt. A választópolgár megyei listán és megyei jogú városban egyidejűleg nem lehet jelölt. A választópolgár egyidejűleg nem lehet megyei listán jelölt és megyei jogú városban polgármesterjelölt. 10. (2) Fővárosi kompenzációs listát az a jelölő szervezet állíthat, amely a fővárosi kerületek több mint felében polgármesterjelöltet állított. (2a) A fővárosi kompenzációs listán a fővárosi kompenzációs listát állító jelölő szervezet a fővárosi kerületi polgármesterjelöltjeit és a főpolgármester-jelöltjét állítja jelöltként. A közös fővárosi kompenzációs listán a közös fővárosi kompenzációs listát állító jelölő szervezetek a közös jelöltként állított fővárosi kerületi polgármesterjelölteket és a közös főpolgármester-jelöltet állítják jelöltként. 11. (2) Azok a jelölő szervezetek, amelyek a fővárosi kerületek több mint felében közös polgármester-jelöltet állítottak, közös fővárosi kompenzációs listát állíthatnak. 4. A fővárosi közgyűlés nem fővárosi kerületi polgármester és nem főpolgármester tagjainak választása 17. (1) A fővárosi kompenzációs lista a fővárosi kerületekben a polgármesterjelöltekre leadott, fővárosi szinten a (4) bekezdés szerint összesített, a fővárosi kerületek lakosságszáma szerint súlyozott töredékszavazatok arányában kap mandátumot. (2) Töredékszavazatnak minősül a fővárosi kerületekben a jelölő szervezet polgármesterjelöltjére leadott, a fővárosi kerületek lakosságszáma szerint súlyozott minden olyan szavazat, amellyel nem szereztek polgármesteri mandátumot. A töredékszavazatok a (4) bekezdés szerint a jelölő szervezet fővárosi kompenzációs listájára kerülnek.

17 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 101. szám (3) Töredékszavazatnak minősül a fővárosi kerületekben a közös polgármesterjelöltre leadott, a fővárosi kerületek lakosságszáma szerint súlyozott minden olyan szavazat, amellyel nem szereztek polgármesteri mandátumot. A töredékszavazatok a (4) bekezdés szerint a közös polgármester-jelöltet állító jelölő szervezetek közös fővárosi kompenzációs listájára kerülnek. (4) A fővárosi kerületekben a polgármesterjelöltre leadott szavazatokat az alábbi eljárás szerint súlyozni kell: a) A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választása évének január 1-jei fővárosi kerületi lakosságszáma alapján meg kell határozni az egyes fővárosi kerületek lakosságszámát. b) Az egyes fővárosi kerületek lakosságszámát el kell osztani a legkisebb lakosságszámmal rendelkező fővárosi kerület lakosságszámával. Az így kapott számot századra kerekítve kell meghatározni (arányszám). c) A fővárosi kerületben keletkezett töredékszavazatok a b) pontban meghatározott arányszámmal megszorozva kerülnek a fővárosi kompenzációs listára. (5) A fővárosi kompenzációs mandátum számításának módja: a) Össze kell állítani egy táblázatot, amelyben minden lista neve alatt képezni kell egy számoszlopot. A számoszlop első száma az adott lista (4) bekezdés szerint számított szavazatainak száma, a számoszlop következő számai az adott lista (4) bekezdés szerint számított szavazatainak száma elosztva kettővel, hárommal, néggyel, öttel, rendre az egymást követő egész számokkal. b) A táblázat segítségével kell kiosztani a mandátumokat. Meg kell keresni a táblázatban előforduló legnagyobb számot, és amelyik lista számoszlopában találjuk meg azt, az a lista kap egy mandátumot. Ezt követően meg kell keresni a következő legnagyobb számot. Amelyik lista oszlopában találjuk, az a lista kap egy mandátumot. Ezt az eljárást kell folytatni mindaddig, míg kiosztásra kerül az összes mandátum. c) Ha a táblázatban előforduló legnagyobb szám keresésekor egyenlő legnagyobb számok vannak, akkor az a lista kap mandátumot, amelyik még addig nem szerzett mandátumot, vagy amelyik kevesebb mandátumot kapott, végezetül, amelyik a listasorsolásnál kisebb sorszámot kapott. (6) Ha egy fővárosi kompenzációs lista több mandátumot kap, mint a listán szereplő személyek száma, a mandátum betöltetlen marad. 18. (1) A fővárosi kompenzációs listáról a jelöltek a bejelentés sorrendjében kapnak mandátumot. (2) Ha a fővárosi kompenzációs lista jelöltjét főpolgármesternek vagy fővárosi kerület polgármesterének választották, a fővárosi kompenzációs listáról törölni kell, helyébe a sorrendben utána következő jelölt lép. 21. (2) Ha a megyei, a kompenzációs vagy a fővárosi kompenzációs listáról megválasztott képviselő kiesik, helyére az eredetileg bejelentett listáról a jelölő szervezet által bejelentett jelölt lép. Ha a fővárosi kompenzációs listáról mandátumot szerző képviselőt időközi választás eredményeképpen főpolgármesterré vagy fővárosi kerületi polgármesterré választják, helyére az eredetileg bejelentett fővárosi kompenzációs listáról a jelölő szervezet által bejelentett jelölt lép. Ha a jelölő szervezet a választási eljárásról szóló évi XXXVI. törvény 207/A. -ában meghatározott határidőig nem jelenti be a jelöltet, a megüresedett helyre a listán soron következő jelölt lép. (3) Ha az egyéni listán, a kompenzációs listán, a megyei listán, vagy a fővárosi kompenzációs listán nincs több jelölt, akkor időközi választást nem kell kiírni, a mandátum a következő általános választásig betöltetlen marad. (4) Ha az egyéni listán, a megyei listán vagy a fővárosi kompenzációs listán megválasztott képviselők száma a képviselő-testület vagy a közgyűlés működéséhez szükséges létszám alá csökken, akkor az üres helyekre időközi választást kell kitűzni. [15] 4. Az Mötv.-nek az indítványban támadott, illetve hivatkozott rendelkezései: 2. (1) A helyi önkormányzás a település, valamint a megye választópolgárai közösségének joga, melynek során érvényre jut az állampolgári felelősségérzet, kibontakozik az alkotó együttműködés a helyi közösségen belül. 3. (3) A fővárosi önkormányzat települési és területi önkormányzat. 22. (3a) A fővárosi közgyűlés tagjai a főpolgármester, a fővárosi kerületek polgármesterei, valamint a fővárosi kompenzációs listáról mandátumot szerző kilenc képviselő. 47. (2) A javaslat elfogadásához az egyszerű többséget igénylő javaslat esetén a jelen levő önkormányzati képviselők, minősített többséget igénylő javaslat esetén az önkormányzati képviselők több mint a felének igen szavazata szükséges. A betöltetlen önkormányzati képviselői helyet a határozatképesség szempontjából betöltöttnek kell tekinteni. (3) A fővárosi közgyűlésben a (2) bekezdést úgy kell alkalmazni, hogy a javaslat elfogadásához a (2) bekezdés szerinti szavazatarány mellett a főváros lakosságszámának együttesen több mint a felét kitevő lakosságszámú fővárosi kerületek polgármestereinek igen szavazata is szükséges.

18 11530 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 101. szám [16] 5. A Ve.-nek az indítvánnyal támadott rendelkezései: 2. (4) A választási iroda az ajánlóíveken szereplő személyes adatok közül az érintett kérelmére csak azokról köteles tájékoztatást adni, amelyek ellenőrzését a 125. (3) bekezdése alapján elvégezte. Az ilyen adatokról a jelölt, illetve lista nyilvántartásba vételéről hozott határozat jogerőssé válásáig kérhető tájékoztatás. 307/I. (1) A kompenzációs listát, a fővárosi kompenzációs listát és a megyei listát legkésőbb a szavazást megelőző harmincharmadik napon kell bejelenteni. (2) A kompenzációs listát a helyi választási bizottság, a megyei listát, illetve a fővárosi kompenzációs listát a területi választási bizottság veszi nyilvántartásba. 307/K. (1) A fővárosi kompenzációs lista állításánál a jelölő szervezet a lista nyilvántartásba vételéig bejelentett polgármesterjelöltjeinek számát kell figyelembe venni, kivéve azt a polgármester-jelöltet, akinek nyilvántartásba vételét a helyi választási bizottság elutasította. (2) A területi választási bizottság törli a nyilvántartásból a fővárosi kompenzációs listát, ha a jelölő szervezet jogerősen nyilvántartásba vett, valamint a bejelentett, de még jogerősen el nem bírált polgármester-jelöltjeinek száma együttesen nem éri el a törvényben foglalt minimumot. 307/O. (3) A fővárosi kerületi polgármester-választás eredményéről a helyi választási bizottság által kiállított jegyzőkönyv egy példányát a helyi választási iroda annak jogerőssé válását követő napon 10 óráig a területi választási irodához szállítja. A területi választási bizottság a fővárosi kerületek polgármester-választásának eredményéről kiállított jogerős jegyzőkönyvek alapján megállapítja a fővárosi kompenzációs listás választás eredményét. III. [17] Az Alkotmánybíróság az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdés e) pontja alapján felülvizsgálja a jogszabályoknak az Alaptörvénnyel való összhangját, amely alapján az Abtv a szerinti utólagos normakontroll eljárást lefolytatja. Az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdés e) pontja szerint az eljárás kezdeményezésére többek között az országgyűlési képviselők egynegyede jogosult. Tekintettel arra, hogy az országgyűlési képviselők száma százkilencvenkilenc, az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az ötvenhét országgyűlési képviselő által benyújtott utólagos normakontroll indítvány indítványozásra jogosultaktól érkezett, így az megfelel az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdés e) pontjába foglalt feltételnek. [18] Az Alkotmánybíróság ezt követően azt vizsgálta meg, hogy van-e indoka eltérni attól az állandó, következetes gyakorlatától, hogy ha az indítványozó egy új rendelkezés tartalmának alkotmányellenességét állítja, akkor az Alkotmánybíróság nem az új rendelkezést hatályba léptető, hanem a módosítás révén az új rendelkezést magába foglaló (inkorporáló) jogszabály alkotmányellenességét vizsgálja meg {legutóbb l. 5/2013. (III. 21.) AB határozat, Indokolás [12]}. Az indítványozók ezt arra tekintettel kérték, hogy álláspontjuk szerint a módosított törvényi rendelkezések megsemmisítése esetén nem lennének törvényi szabályok a fővárosi közgyűlés megválasztására, míg a módosító törvény (a Tv.) visszamenőleges hatályú megsemmisítése esetén az általuk állított alaptörvényellenesség megszűnne. A Tv. két rendelkezésének a kivételével június 18-án hatályba lépett, a módosítások beépültek a módosított törvényekbe. Az Alkotmánybíróság számos határozatában kifejtette, hogy egy hatályon kívül helyező norma alkotmányellenességének a megállapítása sem vezet önmagában a hatályon kívül helyezéssel érintett rendelkezések hatályának automatikus feléledéséhez, mivel valamely jogszabály újbóli hatályba helyezése a jogalkotó kizárólagos kompetenciája [l. pl. 1437/B/1995. AB határozat, ABH 1998, 616, ]. Ebből a gyakorlatból az is következik, hogy a Tv.-nek ex tunc módon történő esetleges megsemmisítése esetén sem élednének fel a módosított törvényeknek azok a rendelkezései, amelyeknek a helyébe az inkorporáció által a Tv.-nyel megállapított egyes rendelkezések léptek. Erre tekintettel az Alkotmánybíróság nem látott indokot arra, hogy eltérjen korábbi gyakorlatától, így a vizsgálatát a módosításokat inkorporáló törvények vonatkozásában (az indítványozók másodlagos kérelme szerint) folytatta le. IV. [19] Az indítvány részben megalapozott. [20] 1. Az Alkotmánybíróság elsőként az Övjt. 6. -át támadó indítvány-elemet vizsgálta. Az indítványozók az Alaptörvény 35. cikk (1) bekezdésének sérelmét részben arra hivatkozással állították, hogy álláspontjuk szerint

19 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 101. szám nem tekinthető a fővárosi közgyűlés tagjai közvetlen megválasztásának az a mód, miszerint a megválasztott kerületi polgármester a választással egyben a fővárosi közgyűlésben is mandátumot szerez. [21] A választás közvetlensége azt jelenti, hogy a választópolgárok közvetlenül a jelöltekre szavaznak a választások során. Közvetett választásnak az a választási mód minősül, amikor a választópolgárok nem közvetlenül a jelöltre szavaznak, hanem választási megbízottakat (elektorokat) választanak, akik majd maguk gyakorolják a választópolgárok nevében a betöltendő tisztségre történő megválasztás jogát. A választások tipikus formája kétségtelenül a közvetlen szavazás, ám a demokratikus országokban a közvetett választásra több példát találhatunk. Így például az Egyesült Államok elnökét is közvetett módon választják, ahol a választópolgárok választási megbízottakra, elektorokra szavaznak, és az elektorok lesznek jogosultak a tényleges választásra. [22] Példát a magyar közjog közelmúltbeli szabályozásában is találhatunk: az önkormányzati választások során 1990-ben az Alkotmány és a helyi önkormányzatokról szóló törvény két esetben is intézményesítette a közvetett választást. A fővárosi közgyűlés huszonkét tagját a fővárosi kerületek képviselőtestületei választották meg, a megyei képviselőtestület tagjait pedig a községi és városi képviselőtestületek által választott küldöttgyűlés választotta meg. [23] A közvetett választásra további hazai példa: az közötti időszakban a nemzeti és etnikai kisebbségi választásokon a területi és az országos önkormányzat tagjait ugyancsak elektorok közbejöttével, közvetett módon választották meg. [24] A jelenlegi közjogi szabályozás mind az országgyűlési, mind a helyi önkormányzati választásokra (de a nemzetiségi önkormányzati választásokra is) a közvetlen szavazással történő választást intézményesíti. [25] Az indítványozók által támadott szabályozás, tekintettel a közvetlen és a közvetett választás fogalmára, nem sérti a közvetlen választás alapelvét. Nem áll fenn ugyanis a közvetett választás azon fogalmi ismérve, hogy a választópolgárok által felhatalmazott személyek választanak a választópolgárok nevében képviselőket. A választópolgárok közvetlenül választják meg a kerületi polgármestereket, akik a megválasztásuk következtében a törvényi konstrukció értelmében egyben a fővárosi közgyűlés tagjai is lesznek. [26] Ennek a konstrukciónak a lényege abban áll, hogy a fővárosi kerületi polgármester egyszersmind a fővárosi közgyűlés tagja is. A választópolgár abból adódóan, hogy a két megbízatást a törvény szétválaszthatatlanul összekapcsolja egy (közvetlenül leadott) szavazatával választja meg a fővárosi kerület polgármesterét és a fővárosi közgyűlés egyik az Övjt. 6. b) pontja körébe tartozó tagját. [27] Az Alkotmánybíróság hangsúlyozza: az Alaptörvényből nem vezethető le, hogy a jogalkotó kellően alátámasztott indokok alapján ne alkothasson olyan választási rendszert, amelynek következtében a választópolgár közvetlen szavazatával két különböző önkormányzati tisztségre ugyanazt a személyt, egyszeri szavazással választhassa meg. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a fővárosi önkormányzati választási rendszer részbeni átalakítására megfelelő és elfogadható indok volt, hogy a jogalkotó a fővárosi önkormányzati rendszer két szintjének működési problémái orvoslására a fővárosi kerületi polgármestereket a fővárosi közgyűlésbe kívánta integrálni, s ezzel a főváros irányítását a jövőre nézve hatékonyabbá és egyszerűbbé kívánta tenni. [28] A kifejtettekre tekintettel a közvetlenség elvének a sérelme nem áll fenn, az indítvány erre hivatkozó eleme megalapozatlan. [29] 2. Az indítványozók szerint sérti az Alaptörvény 35. cikk (1) bekezdését, a XXIII. cikk (1) bekezdését és a XV. cikk (2) bekezdését az Övjt. 6. -a és az Mötv. 22. (3a) bekezdése. Álláspontjuk szerint nem érvényesül a választójog egyenlősége, mert a fővárosi kerületek, melyek ténylegesen egy-egy választókerületet alkotnak, eltérő lakosságszámúak; s van olyan választókerület is, melyben ötször több választópolgár jogosult szavazni, mint egy másik választókerületben. [30] Hivatkoznak arra is, hogy sérti az egyenlőséget az Övjt. 17. (4) bekezdésében előírt súlyozási szabály is, mert így a nagyobb lélekszámú kerületekben élő választópolgárok szavazatának sokszoros súlyt adott az Országgyűlés. [31] 2.1. Az Alkotmánybíróság rámutat arra, hogy korábban az országgyűlési választások kapcsán vizsgálta a választási rendszer egyes szabályozási megoldásainak alkotmányosságát. A választójogi alapelvek tekintetében azonban nem volt és jelenleg sincs különbség az országgyűlési és az önkormányzati választások között, ezért az országgyűlési választások tekintetében kialakított alkotmánybírósági határozatok elvi megállapításait az Alkotmánybíróság a jelen ügyben mutatis mutandis figyelembe vette. Az Alkotmánybíróság a hatályát vesztett korábbi Alkotmány értelmezése körében létrejött állásfoglalások felhasználhatóságát illetően Magyarország Alaptörvényének negyedik módosítása (2013. március 25.) hatálybalépését követően, az Alaptörvény Záró és vegyes rendelkezések 5. pontjára tekintettel úgy foglalt állást, hogy az újabb ügyekben vizsgálandó alkotmányjogi kérdések kapcsán felhasználhatja a korábbi határozataiban kidolgozott érveket, jogelveket és alkotmányossági összefüggéseket, ha az Alaptörvény adott szakaszának az Alkotmánnyal fennálló tartalmi egyezése, az Alaptörvény egészét illető kontextuális

20 11532 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 101. szám egyezősége, az Alaptörvény értelmezési szabályainak figyelembevétele és a konkrét ügy alapján a megállapítások alkalmazhatóságának nincs akadálya, és szükségesnek mutatkozik azoknak a meghozandó döntése indokolásába történő beillesztése {13/2013. (VI. 17.) AB határozat, Indokolás [32]}. [32] A jelen ügyben az Alaptörvény 35. cikkének (1) bekezdését és az Alkotmány 71. (1) bekezdését összevetve az Alkotmánybíróság megállapította, hogy azok szövegszerűen megegyeznek: a helyi önkormányzati képviselőket és polgármestereket a választópolgárok általános és egyenlő választójog alapján, közvetlen és titkos szavazással választják. Bár a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek megválasztásának szabályozása több tekintetben megváltozott az Alaptörvény és az erre vonatkozó sarkalatos törvény hatálybalépését követően, a módosítások nem érintették a választójog egyenlőségének követelményét. Erre a szövegszerű egyezésre, valamint az Alkotmánybíróságnak a fentebb kifejtett gyakorlatára tekintettel az Alkotmánybíróság a jelen ügyben is alkalmazhatónak találta a korábbi, január 1-je előtt született határozataiban kifejtett jogértelmezéseket. [33] Az Alaptörvény az Alkotmányhoz hasonlóan a választójog gyakorlásának pontosabb kereteiről, és magáról a választási rendszerről néhány választási alapelv előírásán kívül, közvetlenül nem tartalmaz részletesebb rendelkezéseket; a törvényhozásra bízza a választási rendszerre vonatkozó szabályok megalkotását, így a garanciarendszer kialakítását is. Ezért továbbra is irányadó az Alkotmánybíróság gyakorlatából származó azon alapvető tétel, amely szerint [ ] az Országgyűlés széles döntési szabadsággal rendelkezik a választási rendszer megválasztása, a választási eljárás szabályainak megállapítása során. A törvényhozó szabadon határozza meg a választókerületi rendszereket, a jelöltállítás, a szavazás és a mandátumszerzés rendjét [63/B/1995. AB határozat, ABH 1996, 509, 513.], valamint, hogy e törvényhozói szabadságnak csak az Alaptörvény szab kereteket. [34] Ez utóbbi azt jelenti, hogy az Alaptörvény rendelkezéseiből egyértelműen következik néhány olyan követelmény, amely a választási rendszerre vonatkozó szabályok alkotmányossági mércéjéül szolgál. Az indítvánnyal érintett alkotmányjogi kérdés e követelmények közül azokat érinti, amelyek az általános jogegyenlőségi szabály speciális formájának tekintendő egyenlő választójogból fakadnak. [35] 2.2. Az Alkotmánybíróság az országgyűlési képviselők választásával kapcsolatban már korai határozataiban foglalkozott a választójog általánosságának és egyenlőségének a korlátozhatóságával [l. pl. 6/1991. (II. 28.) AB határozat]; jogértelmezését több későbbi határozatában is megerősítette és pontosította. E témakörben és a jelen ügy kapcsán is kiemelt fontosságú a 22/2005. (VI. 17.) AB határozat, amelyben a testület egyrészt összefoglalta a korábbi döntéseiből kijegecesedett álláspontját, másrészt pontosította, hogy a választójog egyenlőségének alkotmányi szabálya mely esetekben nem szenved sérelmet. [36] Az említett alkotmánybírósági határozat az alábbiakban idézettek szerint fogalmazza meg releváns megállapításait: Az Alkotmánybíróság először azt vizsgálta meg, hogy az Alkotmány 71. (1) bekezdésében megfogalmazott egyenlő választójog elvéből következik-e, hogy az egyes választókerületek választói névjegyzékében nyilvántartásba vett választópolgárok száma megegyezzen. Ehhez kapcsolódó alkotmányossági kérdés, hogy az egyes területi választókerületenként megszerezhető országgyűlési képviselői mandátumok számának pontos arányban kell-e állnia a névjegyzékbe vett választópolgárok számával. [ ] Az alkotmányos demokráciákban az»egy ember egy szavazat«elve alapján vált valóra a politikai közösség tagjainak önkormányzása, amely megvalósítja az egyenlő részvétel jogát a demokratikus eljárásban. A politikai közösség választójogosultsággal rendelkező tagjainak egyenlőségét (egyenlő értékességét) fejezi ki, hogy a népszuverenitáson alapuló döntéshozatal résztvevői azonos jogokkal rendelkeznek, és minden választópolgár szavazata ugyanannyira számít. [ ] A választási rendszer kialakításának alkotmányos kereteit elsősorban az Alkotmány 71. (1) bekezdésébe foglalt választási alapelvek közöttük az egyenlő választójog elve jelölik ki. Az Alkotmánybíróság a 809/B/1998. AB határozatban általános érvénnyel állapította meg:»a választójog egyenlőségének alkotmányos elve két követelményt támaszt a választási törvény megalkotójával szemben: egyrészt a választójog a választópolgárok szempontjából azonos értékű legyen, másrészt a szavazatok lehetőleg azonos súlyúak legyenek egy-egy képviselő megválasztásánál.«(abh 2000, 783, 784.) A választójog egyenlő értékűsége azt jelenti, hogy minden választópolgár azonos számú szavazattal rendelkezik, és a szavazatszámlálásnál minden szavazat ugyanannyit ér. E tekintetben az Alkotmány 71. (1) bekezdése a plurális választójogot zárja ki, amely kedvezményezett választópolgári csoportok számára több vagy eltérő értékű szavazatot biztosítana a választások során. Az Alkotmánybíróság megítélése szerint ez a követelmény abszolút: az Alkotmányból következő»egy ember egy szavazat«elvének érvényesülése e tekintetben semmilyen indokból nem korlátozható. (A mai választási rendszerben ez a követelmény értelemszerűen külön-külön vonatkozik az egyéni jelöltre és a területi listára történő szavazásra.)

A Magyar Nemzeti Bank elnökének 40/2013. (XII. 29.) MNB rendelete

A Magyar Nemzeti Bank elnökének 40/2013. (XII. 29.) MNB rendelete A Magyar Nemzeti Bank elnökének 40/2013. (XII. 29.) MNB rendelete az önkéntes kölcsönös biztosító pénztár, a pénzügyi intézmény, a pénzforgalmi intézmény, az elektronikuspénzkibocsátó intézmény, a magánnyugdíjpénztár,

Részletesebben

28/2014. (VII. 23.) MNB rendelet. a pénzügyi szervezetek panaszkezelésére vonatkozó szabályokról

28/2014. (VII. 23.) MNB rendelet. a pénzügyi szervezetek panaszkezelésére vonatkozó szabályokról 28/2014. (VII. 23.) MNB rendelet a pénzügyi szervezetek panaszkezelésére vonatkozó szabályokról Az Önkéntes Kölcsönös Biztosító Pénztárakról szóló 1993. évi XCVI. törvény 79. -ában, a magánnyugdíjról és

Részletesebben

MORTGAGE SOLUTIONS ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

MORTGAGE SOLUTIONS ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT MORTGAGE SOLUTIONS ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT TARTALOMJEGYZÉK I. Általános rendelkezések 2 I.1. A Szabályzat célja 2 I.2. A Társaság általános kötelezettségei 2 II. A panasz bejelentésének módjai 3

Részletesebben

Panaszkezelési Szabályzat

Panaszkezelési Szabályzat I.A panasz bejelentésének módjai 1. Szóbeli panasz: a) személyesen: Kreditor Pénzügyi Zrt. (1135 Budapest, Frangepán utca 7.) b) telefonon: 1/ 236-0129, vagy 06-21-24-24-444 (nem emeltdíjas) számokon Hétfőtől-péntekig

Részletesebben

A Hitex Pénzügyi Zrt. panaszkezelési szabályzata

A Hitex Pénzügyi Zrt. panaszkezelési szabályzata A Hitex Pénzügyi Zrt. panaszkezelési szabályzata Érvényes: 2014.08.01. napjától Panaszkezelési szabályzat Társaságunk befogad minden, a tevékenységével, termékeivel vagy szolgáltatásaival kapcsolatban

Részletesebben

FORS Faktor Zrt. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

FORS Faktor Zrt. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT 1023 Budapest, Orgona utca 8. Cégjegyzékszám: 01-10-044014 PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT 2019. március 01. 1 A pénzügyi intézmény (Pénzügyi intézmény vagy Szolgáltató) a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról

Részletesebben

MiFiN Mikrofinanszírozó Pénzügyi Szolgáltató Zrt.

MiFiN Mikrofinanszírozó Pénzügyi Szolgáltató Zrt. Panaszkezelési szabályzat A Magyar Nemzeti Bank elnökének 28/2014. (VII.23.) MNB rendelete (a pénzügyi szervezetek panaszkezelésére vonatkozó szabályokról) szerint előírt kötelező szabályokkal egységes

Részletesebben

MAGNET FAKTOR ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

MAGNET FAKTOR ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT MAGNET FAKTOR ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT TARTALOMJEGYZÉK I. Általános rendelkezések 2 I.1. A szabályzat célja, hatálya 2 I.2. A fogalom meghatározások 2 II. A panasz kivizsgálása 2 II.1. Szóbeli panasz

Részletesebben

Panaszkezelési szabályzat

Panaszkezelési szabályzat Hatályos: 2019. január 13-tól Panaszkezelési szabályzat Az Allianz Foglalkoztatói Nyugdíjszolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: FNYSZ) köteles teljes körűen kivizsgálni és megválaszolni

Részletesebben

AZ AURUM CREDIT ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA

AZ AURUM CREDIT ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA AZ AURUM CREDIT ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Tevékenységi engedély száma: EN-I-369/2010 Tevékenységi engedély dátuma: 2010. május 31. TARTALOMJEGYZÉK A. KAPCSOLÓDÓ JOGSZABÁLYOK 3 B. BEVEZETŐ 3 C. PANASZKEZELÉS

Részletesebben

Pannon 2005 Faktor és Hitel Zrt. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

Pannon 2005 Faktor és Hitel Zrt. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Pannon 2005 Faktor és Hitel Zrt. 1016 Budapest, Naphegy utca 19. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Érvényes 2014.08.01-től Jóváhagyta: Igazgatóság elnöke 2 TARTALOMJEGYZÉK 1. A SZABÁLYZAT CÉLJA... 3 2. A SZABÁLYZAT

Részletesebben

TOYOTA PÉNZÜGYI ZRT.

TOYOTA PÉNZÜGYI ZRT. TOYOTA PÉNZÜGYI ZRT. Oldalszám: 1 - Retail\Panaszkezelési szabályzat TOYOTA PÉNZÜGYI ZRT. gondozásért felel: Ügyvezető igazgatója Hatályos: 2014.08.01-től Procedures\01 Hatályos - Operative\Vevőfinanszírozás

Részletesebben

AppeninnCredit Hitelezési Zártkörűen Működő Részvénytársaság Panaszkezelési Szabályzat

AppeninnCredit Hitelezési Zártkörűen Működő Részvénytársaság Panaszkezelési Szabályzat AppeninnCredit Hitelezési Zártkörűen Működő Részvénytársaság Panaszkezelési Szabályzat 2016. október 20. 1 1. Kapcsolódó jogszabályok 2013. évi CCXXXVII. törvény a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Jelen szabályzat a NOVIS Poisťovňa a.s. (továbbiakban: Biztosító) panaszkezeléssel kapcsolatos eljárási szabályait definiálja. 1. Panaszkezelési fogalmak: Panasz fogalma: Minden

Részletesebben

VIRPAY Financial Group Zrt.

VIRPAY Financial Group Zrt. VIRPAY Financial Group Zrt. Panaszkezelési Szabályzata Hatályos : 2015. július 7. napjától A VirPay Financial Group Zrt. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Hatályos: 2015. július 7. napjától A VirPay Financial

Részletesebben

Panaszkezelési Szabályzat CG Car-Garantie Versicherungs-AG magyarországi fióktelepe ügyfelei részére

Panaszkezelési Szabályzat CG Car-Garantie Versicherungs-AG magyarországi fióktelepe ügyfelei részére Panaszkezelési Szabályzat CG Car-Garantie Versicherungs-AG magyarországi fióktelepe ügyfelei részére I. Bevezetés A CG Car-Garantie Versicherungs-AG magyarországi fióktelepe (a továbbiakban: Társaság)

Részletesebben

1.5. Fogyasztó: az önálló foglalkozásán és gazdasági tevékenységén kívül eső célok érdekében eljáró természetes személy (magánszemély).

1.5. Fogyasztó: az önálló foglalkozásán és gazdasági tevékenységén kívül eső célok érdekében eljáró természetes személy (magánszemély). A CIB Befektetési Alapkezelő Zrt. Panaszkezelési szabályzata 1.1. A CIB Befektetési Alapkezelő Zrt. (székhely: 1027 Budapest, Medve u. 4-14., cg.: 01-10- 044283, tevékenységi engedély száma: III/100 036-4/2002.)

Részletesebben

DUNACORP FAKTORHÁZ ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA

DUNACORP FAKTORHÁZ ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA DUNACORP FAKTORHÁZ ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Panaszügyintézéshez szükséges adatok: Panaszügyintézés helye: 1074 Budapest, Dohány u.14. Levelezési cím: 1398 Budapest,Pf.: 576. Elektronikus levelezési

Részletesebben

TOYOTA PÉNZÜGYI ZRT.

TOYOTA PÉNZÜGYI ZRT. Oldalszám: 1 - Retail\Panaszkezelési szabályzat TOYOTA PÉNZÜGYI ZRT. gondozásért felel: Ügyvezető igazgatója Hatályos: 2018.05.25-től Procedures\01 Hatályos - Operative\Vevőfinanszírozás Oldalszám: 2 I.

Részletesebben

PANASZOK KEZELÉSÉRE VONATKOZÓ SZABÁLYZAT ÉS TÁJÉKOZTATÓ hatályba lépés:

PANASZOK KEZELÉSÉRE VONATKOZÓ SZABÁLYZAT ÉS TÁJÉKOZTATÓ hatályba lépés: Ű PANASZOK KEZELÉSÉRE VONATKOZÓ SZABÁLYZAT ÉS TÁJÉKOZTATÓ hatályba lépés: 2018.03.20. Tisztelt Ügyfelünk! Köszönjük, hogy pénzügyei kezelésével az Erste Befektetési Zrt-t bízta meg. Elsődleges szempontunk,

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Az ügyfelek részére történő szolgáltatásnyújtás során a legfontosabb célunk, hogy mindig a legnagyobb fokú gondossággal és megbízhatósággal járjunk el, továbbá jogszerű és professzionális

Részletesebben

Panaszkezelési szabályzat

Panaszkezelési szabályzat ARGENTUM HOLDING ZRT. Panaszkezelési szabályzat Az ügyfelek panaszainak bejelentéséről, kezeléséről, nyilvántartásától Elfogadva az Alapító /2014 (.). határozatával 2014.01.01. Lucsik János Elnök-vezérigazgató

Részletesebben

TOYOTA PÉNZÜGYI ZRT.

TOYOTA PÉNZÜGYI ZRT. TOYOTA PÉNZÜGYI ZRT. Oldalszám: 1 - Retail\Panaszkezelési szabályzat TOYOTA PÉNZÜGYI ZRT. gondozásért felel: Ügyvezető igazgatója Hatályos: 2013.01.02-től Procedures\01 Hatályos - Operative\Vevőfinanszírozás

Részletesebben

HUNGARIKUM BIZTOSÍTÁSI ALKUSZ KFT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

HUNGARIKUM BIZTOSÍTÁSI ALKUSZ KFT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT HUNGARIKUM BIZTOSÍTÁSI ALKUSZ KFT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Dokumentum azonosító: Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. Panaszkezelési szabályzat Felelős szerkesztő: Kis-Faragó Tamás Dokumentum frissítés

Részletesebben

BAG Hungary Biztosítási Alkusz Kft. Panaszkezelési Szabályzata

BAG Hungary Biztosítási Alkusz Kft. Panaszkezelési Szabályzata BAG Hungary Biztosítási Alkusz Kft. Panaszkezelési Szabályzata Kecskemét, 2010. január 4. Módosítva: 2015. augusztus 13. A BAG Hungary Biztosítási Alkusz Kft. az ügyfeleinek a BAG Hungary Biztosítási Alkusz

Részletesebben

Az OTP Ingatlanlízing Zrt. Panaszkezelési Szabályzata

Az OTP Ingatlanlízing Zrt. Panaszkezelési Szabályzata Az OTP Ingatlanlízing Zrt. Panaszkezelési Szabályzata Az OTP Ingatlanlízing Zrt. befogad, nyilvántartásba vesz és kivizsgál minden, a termékeivel vagy a szolgáltatásaival kapcsolatban felmerült panaszt

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT PK KÖVETELÉSKEZELŐ ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Hatályba léptette: 4/2018 (II.14.). sz. Vezérigazgatói Utasítás Hatályba lépés dátuma: 2018. február 14. Érvényes: Visszavonásig 1 Jelen szabályzat rögzíti

Részletesebben

OREX-ZÁLOG ZÁLOGHITELEZŐ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG

OREX-ZÁLOG ZÁLOGHITELEZŐ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG OREX-ZÁLOG ZÁLOGHITELEZŐ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Panaszkezelési Szabályzata 1 HATÁLYOS: 2015. JÚLIUS 24. NAPJÁTÓL Az OREX-ZÁLOG Zrt. Panaszkezelési Szabályzata Hatályos 2015. július 24. napjától

Részletesebben

VIRPAY Financial Group Zrt.

VIRPAY Financial Group Zrt. VIRPAY Financial Group Zrt. Panaszkezelési Szabályzata Hatályos: 2017. január 01. napjától 1 A VirPay Financial Group Zrt. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Hatályos: 2017. január 01. napjától A VirPay Financial

Részletesebben

ÜGYFÉLPANASZ-KEZELÉSI SZABÁLYZAT RAIFFEISEN Biztosításközvetítő Kft. Hatályos: 2014. augusztus 1-től visszavonásig. Bevezető

ÜGYFÉLPANASZ-KEZELÉSI SZABÁLYZAT RAIFFEISEN Biztosításközvetítő Kft. Hatályos: 2014. augusztus 1-től visszavonásig. Bevezető ÜGYFÉLPANASZ-KEZELÉSI SZABÁLYZAT RAIFFEISEN Biztosításközvetítő Kft. Hatályos: 2014. augusztus 1-től visszavonásig Bevezető A Raiffeisen Biztosításközvetítő Kft. (Szolgáltató) egyik elsődleges célja az

Részletesebben

AZ AMERICAN EXPRESS SERVICES EUROPE LIMITED FIÓKTELEP, MAGYARORSZÁG PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA

AZ AMERICAN EXPRESS SERVICES EUROPE LIMITED FIÓKTELEP, MAGYARORSZÁG PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA AZ AMERICAN EXPRESS SERVICES EUROPE LIMITED FIÓKTELEP, MAGYARORSZÁG PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA A jelen panaszkezelési szabályzat (a továbbiakban: a Szabályzat ) célja, hogy biztosítsa az American Express

Részletesebben

Panaszkezelési szabályzat

Panaszkezelési szabályzat Panaszkezelési szabályzat A foglalkoztatói nyugdíjszolgáltató intézmény (továbbiakban: FNYSZ) biztosítja, hogy a tag és csatlakozott munkáltató (továbbiakban: Ügyfél) az FNYSZ magatartására, tevékenységére

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT 1016 Budapest, Krisztina körút 99. 2. em.; telefon: +361-224-0134; e-mail: info@creditover.hu; Cg. 01-10-047917; MNB engedély szám: H-EN-I-1180/2013; Bankszámlaszám: 11709002-2064569-00000000 CREDIT OVER

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT OTP Ingatlan Befektetési Alapkezelő Zrt. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Hatályos: 2013-09-10-től Az OTP Ingatlan Befektetési Alapkezelő Zrt. (továbbiakban: Alapkezelő) a befektetési alapkezelőkről és a kollektív

Részletesebben

Panaszkezelési Szabályzat

Panaszkezelési Szabályzat Panaszkezelési Szabályzat A KDB Bank Európa Zrt. (a továbbiakban: KDB Bank ) minden munkatársa arra törekszik, hogy ügyfeleinket maradéktalanul, teljes megelégedésükre szolgálja ki. Ha ennek ellenére bármely

Részletesebben

A KLASSIS Z Biztosítási Alkusz Kft. Panaszkezelési Szabályzata. Közzétéve: 2013. december 12.

A KLASSIS Z Biztosítási Alkusz Kft. Panaszkezelési Szabályzata. Közzétéve: 2013. december 12. A KLASSIS Z Biztosítási Alkusz Kft. Panaszkezelési Szabályzata Közzétéve: 2013. december 12. 1 Szeretnénk megköszönni, hogy ügyfelünkként megtisztelt minket bizalmával. Fontosnak tartjuk, hogy szolgáltatásainkat

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT PALLADIUM CONSULTING KFT. Hatályos: 2015. június 05- től visszavonásig

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT PALLADIUM CONSULTING KFT. Hatályos: 2015. június 05- től visszavonásig PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT PALLADIUM CONSULTING KFT. Hatályos: 2015. június 05- től visszavonásig TARTALOMJEGYZÉK I. ELŐSZÓ ----------------------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

BÁV-ZÁLOG PÉNZÜGYI SZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG (1027 Budapest, Csalogány u. 23-33.) PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

BÁV-ZÁLOG PÉNZÜGYI SZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG (1027 Budapest, Csalogány u. 23-33.) PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT BÁV-ZÁLOG PÉNZÜGYI SZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG (1027 Budapest, Csalogány u. 23-33.) PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT módosításokkal egységes szerkezetben 2014. szeptember 1. Panaszkezelési

Részletesebben

PANASZOK KEZELÉSÉRE VONATKOZÓ SZABÁLYZAT ÉS TÁJÉKOZTATÓ hatályba lépés:

PANASZOK KEZELÉSÉRE VONATKOZÓ SZABÁLYZAT ÉS TÁJÉKOZTATÓ hatályba lépés: Ű PANASZOK KEZELÉSÉRE VONATKOZÓ SZABÁLYZAT ÉS TÁJÉKOZTATÓ hatályba lépés: 2019.03.01. Tisztelt Ügyfelünk! Köszönjük, hogy pénzügyei kezelésével az Erste Befektetési Zrt-t bízta meg. Elsődleges szempontunk,

Részletesebben

SINUS-FAIR Corporate Zártkörűen Működő Részvénytársaság Panaszkezelési Szabályzat

SINUS-FAIR Corporate Zártkörűen Működő Részvénytársaság Panaszkezelési Szabályzat SINUS-FAIR Corporate Zártkörűen Működő Részvénytársaság Panaszkezelési Szabályzat 2019. március 01 Tartalom 1. A panasz bejelentésének módjai... 3 1.1 Az ügyfél szóbeli panasza... 3 1.2 Az ügyfél írásbeli

Részletesebben

a Diófa Alapkezelő Zrt. Panaszkezelési Szabályai Közzétéve: 2015. szeptember 8.

a Diófa Alapkezelő Zrt. Panaszkezelési Szabályai Közzétéve: 2015. szeptember 8. a Diófa Alapkezelő Zrt. Panaszkezelési Szabályai Közzétéve: 2015. szeptember 8. 1. A panasz bejelentésének módjai 1.1. Személyesen A Diófa Alapkezelő Zrt. a személyesen benyújtott szóbeli panaszokat az

Részletesebben

Panaszkezelési szabályzat

Panaszkezelési szabályzat Panaszkezelési szabályzat (a módosításokkal egységes szerkezetben) Hatályos: 2014.12.12. napjától 1 I. A szabályzat alapelve, célja A CO-OP HITEL Pénzügyi Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság

Részletesebben

A MikroCredit Zrt. Panaszkezelési Szabályzata

A MikroCredit Zrt. Panaszkezelési Szabályzata A MikroCredit Zrt. Panaszkezelési Szabályzata 1. Bevezetés I. Általános rész A MikroCredit Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: MikroCredit" vagy Társaság'') a Magyar Nemzeti Bank elnökének

Részletesebben

Panaszkezelési szabályzat

Panaszkezelési szabályzat Golden Gate Global Zrt. Panaszkezelési szabályzat Hatályos: 2017. 1 Bevezetés A Golden Gate Global Zrt. (továbbiakban: GGGL Zrt.) tevékenységére, magatartására vagy mulasztására vonatkozó panaszok hatékony,

Részletesebben

TEMPO ÖNKÉNTES NYUGDÍJPÉNZTÁR PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT 2016.

TEMPO ÖNKÉNTES NYUGDÍJPÉNZTÁR PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT 2016. TEMPO ÖNKÉNTES NYUGDÍJPÉNZTÁR PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT 2016. 1 BEVEZETÉS Jelen szabályzattal az Tempo Nyugdíjpénztár a jogszabályokban rárótt kötelezettségnek tesz eleget. A szabályzat célja a pénztártagok

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT 1

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT 1 PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT 1 1 MNB 6/C.5 1 Az AG Credit Hungary Pénzügyi Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: Társaság) a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi

Részletesebben

Expressz Zálog Zrt. Panaszkezelési Szabályzat

Expressz Zálog Zrt. Panaszkezelési Szabályzat Expressz Zálog Zrt. 7100 Szekszárd, Széchenyi u. 23. Panaszkezelési Szabályzat 2014. szeptember 1. Tartalomjegyzék I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. A PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT CÉLJA 2 2. A SZABÁLYZAT HATÁLYA

Részletesebben

TRADÍCIÓ ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS KIEGÉSZÍTŐ NYUGDÍJPÉNZTÁR

TRADÍCIÓ ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS KIEGÉSZÍTŐ NYUGDÍJPÉNZTÁR TRADÍCIÓ ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS KIEGÉSZÍTŐ NYUGDÍJPÉNZTÁR PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT 2017. 1 BEVEZETÉS Jelen szabályzattal az Tradíció Nyugdíjpénztár a jogszabályokban rárótt kötelezettségnek tesz eleget. A

Részletesebben

AZ ADALFA ALAPKEZELŐ ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA

AZ ADALFA ALAPKEZELŐ ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA AZ ADALFA ALAPKEZELŐ ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Hatályos: 2017. szeptember 15. ELŐZMÉNYEK ÉS CÉLOK Az ADALFA Alapkezelő Befektetési Alapkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhelye: 1123 Budapest,

Részletesebben

Első Rendőri Kiegészítő Nyugdíjpénztár PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT. Budapest, 2013.

Első Rendőri Kiegészítő Nyugdíjpénztár PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT. Budapest, 2013. Első Rendőri Kiegészítő Nyugdíjpénztár PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Budapest, 2013. Az Első Rendőri Kiegészítő Nyugdíjpénztár Panaszkezelési Szabályzata (a továbbiakban: Szabályzat) az irányadó hatályos jogszabályok

Részletesebben

Panaszkezelési Szabályzat

Panaszkezelési Szabályzat Panaszkezelési Szabályzat Bankunk minden munkatársa arra törekszik, hogy ügyfeleinket maradéktalanul, teljes megelégedésükre szolgáljuk ki. Ha ennek ellenére bármely banki tevékenységgel kapcsolatban kifogás

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT OTP ÖNKÉNTES KIEGÉSZÍTŐ NYUGDÍJPÉNZTÁR

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT OTP ÖNKÉNTES KIEGÉSZÍTŐ NYUGDÍJPÉNZTÁR PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT OTP ÖNKÉNTES KIEGÉSZÍTŐ NYUGDÍJPÉNZTÁR Hatályos: 2014. augusztus 1-jétől 1 Jelen Panaszkezelési Szabályzat az OTP Önkéntes Kiegészítő Nyugdíjpénztárhoz érkezett szóban vagy írásban

Részletesebben

ArteusCredit Zártkörűen Működő Részvénytársaság

ArteusCredit Zártkörűen Működő Részvénytársaság ArteusCredit Zártkörűen Működő Részvénytársaság Hatályos: 2013. május 29. ArteusCredit Zrt. 1134 Budapest, Róbert K. krt. 59., Telefon: 06/1 814 2179 1 Az ArteusCredit Zártkörűen Működő Részvénytársaság

Részletesebben

DUNACORP FAKTORHÁZ ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA

DUNACORP FAKTORHÁZ ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA DUNACORP FAKTORHÁZ ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Panaszügyintézéshez szükséges adatok: Panaszügyintézés helye: 1074 Budapest, Dohány u. 14. Levelezési cím: 1398 Budapest, Pf.: 576. Elektronikus levelezési

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI SZÁBÁLYZAT NOVIS Poisťovňa, a.s.

PANASZKEZELÉSI SZÁBÁLYZAT NOVIS Poisťovňa, a.s. NOVIS Poisťovňa, a.s. I. BEVEZETÉS Társaságunk kiemelt célja, hogy az ügyfelek elégedettségének és bizalmának növelése érdekében folyamatosan fejlessze szolgáltatásai minőségét. Jelen szabályzat célja,

Részletesebben

ÜGYFÉLPANASZ-KEZELÉSI SZABÁLYZAT RAIFFEISEN BANK ZRT. Hatályos: 2015. augusztus 10-től visszavonásig. Bevezető

ÜGYFÉLPANASZ-KEZELÉSI SZABÁLYZAT RAIFFEISEN BANK ZRT. Hatályos: 2015. augusztus 10-től visszavonásig. Bevezető ÜGYFÉLPANASZ-KEZELÉSI SZABÁLYZAT RAIFFEISEN BANK ZRT. Hatályos: 2015. augusztus 10-től visszavonásig Bevezető A Raiffeisen Bank Zrt. (Bank) egyik elsődleges célja az Ügyfelek magas színvonalú kiszolgálása.

Részletesebben

A STONEHENGE J.J KFT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA

A STONEHENGE J.J KFT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA A STONEHENGE J.J KFT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Verzió: Készítette: Hatályba lépés napja: v1 Sajti László szervezeti igazgató 2014. január 02. 1 I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK I.1. A Szabályzat célja Jelen

Részletesebben

Aggreg8 Kft. - Panaszkezelési szabályzata. Hatályos: január 22. napjától

Aggreg8 Kft. - Panaszkezelési szabályzata. Hatályos: január 22. napjától Aggreg8 Kft. - Panaszkezelési szabályzata Hatályos: 2019. január 22. napjától 1. Bevezetés Az Aggreg8 Kft. (6722 Szeged, Boldogasszony sugárút 23-25. földszint 6.; cégjegyzékszám: 06-09-023518, adószám:

Részletesebben

Panaszkezelési Szabályzat

Panaszkezelési Szabályzat 22/2014. számú közvetlen hatályú szabályzat Panaszkezelési Szabályzat KM 3. számú melléklet Tompa és Vidéke Takarékszövetkezet Panaszkezelési Tájékoztató Hatályos: 2014. december 18. A Tompa és Vidéke

Részletesebben

Panaszkezelési Szabályzat

Panaszkezelési Szabályzat Panaszkezelési Szabályzat Bankunk minden munkatársa arra törekszik, hogy ügyfeleinket maradéktalanul, teljes megelégedésükre szolgáljuk ki. Ha ennek ellenére bármely banki tevékenységgel kapcsolatban kifogás

Részletesebben

A CIB Biztosítási Alkusz Kft. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA. Hatályos: augusztus 8-tól

A CIB Biztosítási Alkusz Kft. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA. Hatályos: augusztus 8-tól A CIB Biztosítási Alkusz Kft. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Hatályos: 2014. augusztus 8-tól A CIB Biztosítási Alkusz Kft. az ügyfeleinek a CIB Biztosítási Alkusz Kft. magatartására, tevékenységére vagy mulasztására

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT 2017

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT 2017 1/2017. számú vezérigazgatói utasítás PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT 2017 Szervezet neve: Agrikusz Agrár Alkusz Zrt. Címe: 6724 Szeged, Kossuth Lajos sgt. 45. 1/3. Adószáma: 24373953-1-06 Kiadó: Előkészítő:

Részletesebben

ÜGYFÉLPANASZ-KEZELÉSI SZABÁLYZAT RAIFFEISEN LÍZING ZRT. ÉS RAIFFEISEN CORPORATE (PROPERTY) LÍZING ZRT. Hatályos: november 1.

ÜGYFÉLPANASZ-KEZELÉSI SZABÁLYZAT RAIFFEISEN LÍZING ZRT. ÉS RAIFFEISEN CORPORATE (PROPERTY) LÍZING ZRT. Hatályos: november 1. ÜGYFÉLPANASZ-KEZELÉSI SZABÁLYZAT RAIFFEISEN LÍZING ZRT. ÉS RAIFFEISEN CORPORATE (PROPERTY) LÍZING ZRT. Hatályos: 2015. november 1.-től visszavonásig Bevezető A Raiffeisen Lízing Zrt. (RL) és Raiffeisen

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT MAGYAR POSTA BEFEKTETÉSI SZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT a Magyar Posta Befektetési Zrt. Üzletszabályzatának Jelen melléklet hatályba lépésének napja: 2015. július

Részletesebben

a Bóly és Vidéke Takarékszövetkezet Panaszkezelési Szabályai KM 3. számú melléklet

a Bóly és Vidéke Takarékszövetkezet Panaszkezelési Szabályai KM 3. számú melléklet a Takarékbank Zrt. 22/2014. számú közvetlen hatályú szabályzata alapján a Bóly és Vidéke Takarékszövetkezet Panaszkezelési Szabályai KM 3. számú melléklet 2 Hatályos: 2015. év február hó 4. napjától A

Részletesebben

QUANTIS Consulting Zrt. Kiemelt Ügyek Terület

QUANTIS Consulting Zrt. Kiemelt Ügyek Terület QUANTIS Consulting Zrt. Kiemelt Ügyek Terület Panaszkezelési szabályzat Dokumentum azonosító: QUANTIS Consulting Zrt. - Panaszkezelési szabályzat Felelős szerkesztő: Ellenőrizte: Jóváhagyta: Végrehajtásért

Részletesebben

A CIB LÍZING ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA. Hatályos: június 30-tól

A CIB LÍZING ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA. Hatályos: június 30-tól A CIB LÍZING ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Hatályos: 2016. június 30-tól A CIB Lízing csoport. ügyfeleinek a társaság magatartására, tevékenységére vagy mulasztására vonatkozó panaszai esetén az alábbi

Részletesebben

ERSTE Vienna Insurance Group Biztosító Zrt.

ERSTE Vienna Insurance Group Biztosító Zrt. ERSTE Vienna Insurance Group Biztosító Zrt. Szabályzat száma: 801/2014.08.01. Szabályzat neve: ERSTE Vienna Insurance Group Biztosító Zrt. Panaszkezelési szabályzata Hatályba lépés dátuma: 2014. 08. 01.

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT A Risk Partners Kft. Ügyfelei részére I. Panasz bejelentésének módjai 1) Szóbeli panasz a. Személyesen - Panaszügyintézés helye: 2120 Dunakeszi, Kertész u. 12. - Nyitva tartás:

Részletesebben

A CIB BANK ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA. Hatályos: Június 30-tól

A CIB BANK ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA. Hatályos: Június 30-tól A CIB BANK ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Hatályos: 2016. Június 30-tól A CIB Bank Zrt. az ügyfeleinek a bank magatartására, tevékenységére vagy mulasztására vonatkozó panaszai esetén az alábbi szabályok

Részletesebben

HORIZONT Magánnyugdíjpénztár

HORIZONT Magánnyugdíjpénztár HORIZONT Magánnyugdíjpénztár Panaszkezelési Szabályzat Hatályos: 2016. november 25-től Tartalom I. Bevezetés...2 II. A Tájékoztató közzététele...2 III. A bejelentés módja...2 IV. A bejelentés adattartalma...2

Részletesebben

Panaszkezelési Szabályzat

Panaszkezelési Szabályzat Panaszkezelési Szabályzat Hatályos: 2014. október 1. napjától TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK... 2 1. Bevezetés és általános rendelkezések... 3 1.1. Bevezetés... 3 1.2. A Panaszkezelési szabályzat kiadásának

Részletesebben

ÜGYFÉLPANASZ-KEZELÉSI SZABÁLYZAT RAIFFEISEN BANK ZRT. Hatályos: január 15-tõl visszavonásig. Bevezetõ

ÜGYFÉLPANASZ-KEZELÉSI SZABÁLYZAT RAIFFEISEN BANK ZRT. Hatályos: január 15-tõl visszavonásig. Bevezetõ ÜGYFÉLPANASZ-KEZELÉSI SZABÁLYZAT RAIFFEISEN BANK ZRT. Hatályos: 2018. január 15-tõl visszavonásig Bevezetõ A Raiffeisen Bank Zrt. (Bank) egyik elsõdleges célja az Ügyfelek magas színvonalú kiszolgálása.

Részletesebben

Panaszkezelési Szabályzat. Medicover Egészségközpont Zrt.

Panaszkezelési Szabályzat. Medicover Egészségközpont Zrt. Panaszkezelési Szabályzat Medicover Egészségközpont Zrt. Tartalom 1. A szabályzat célja... 3 2. Fogalom-meghatározás... 3 3. A panasz bejelentésének módjai... 3 3.1. Szóbeli panasz esetén:... 3 3.2. Írásbeli

Részletesebben

ÜGYFÉLPANASZ-KEZELÉSI SZABÁLYZAT RAIFFEISEN BANK ZRT. Hatályos: augusztus 22-től visszavonásig. Bevezető

ÜGYFÉLPANASZ-KEZELÉSI SZABÁLYZAT RAIFFEISEN BANK ZRT. Hatályos: augusztus 22-től visszavonásig. Bevezető ÜGYFÉLPANASZ-KEZELÉSI SZABÁLYZAT RAIFFEISEN BANK ZRT. Hatályos: 2018. augusztus 22-től visszavonásig Bevezető A Raiffeisen Bank Zrt. (Bank) egyik elsődleges célja az Ügyfelek magas színvonalú kiszolgálása.

Részletesebben

AZ MKB SZÉCHENYI PIHENŐKÁRTYA PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA. 6/2018. sz.

AZ MKB SZÉCHENYI PIHENŐKÁRTYA PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA. 6/2018. sz. AZ MKB SZÉCHENYI PIHENŐKÁRTYA PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA 6/2018. sz. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Az MKB Nyugdíjpénztárt és Egészségpénztárt Kiszolgáló Kft., mint MKB Széchenyi Pihenőkártyát kibocsátó intézmény

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT EUROTRADE CAPITAL Pénzügyi Szolgáltató Zrt. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Hatályos: 2015. július 06-tól 1/10. oldal TARTALOMJEGYZÉK I. A Szabályzat célja 3 II. A panasz bejelentésének módjai 3 III. A panasz

Részletesebben

MAGYAR ZÁLOGHITEL FAKTORÁLÓ ÉS PÉNZÜGYI SZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA

MAGYAR ZÁLOGHITEL FAKTORÁLÓ ÉS PÉNZÜGYI SZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA MAGYAR ZÁLOGHITEL FAKTORÁLÓ ÉS PÉNZÜGYI SZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Hatályos: 2015. május 11. napjától visszavonásig Hatályba léptette: 2015. május 11. napján

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Egyesület neve: Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület Székhely: 1125 Budapest, Szarvas Gábor út 58-60. Nyilvántartási szám: 01-02-0000010 Adószám: 19025702-2-43 E-mail: mmsz@maltai.hu

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT MAGYAR POSTA BEFEKTETÉSI SZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT a Magyar Posta Befektetési Zrt. Üzletszabályzatának Jelen melléklet hatályba lépésének napja: 2014. február

Részletesebben

ÜGYFÉLPANASZ-KEZELÉSI SZABÁLYZAT RAIFFEISEN BANK ZRT. Hatályos: március 1-től visszavonásig. Bevezető

ÜGYFÉLPANASZ-KEZELÉSI SZABÁLYZAT RAIFFEISEN BANK ZRT. Hatályos: március 1-től visszavonásig. Bevezető ÜGYFÉLPANASZ-KEZELÉSI SZABÁLYZAT RAIFFEISEN BANK ZRT. Hatályos: 2019. március 1-től visszavonásig Bevezető A Raiffeisen Bank Zrt. (Bank) egyik elsődleges célja az Ügyfelek magas színvonalú kiszolgálása.

Részletesebben

A Dél TAKARÉK Szövetkezet Panaszkezelési Tájékoztatója

A Dél TAKARÉK Szövetkezet Panaszkezelési Tájékoztatója A Dél TAKARÉK Szövetkezet Panaszkezelési Tájékoztatója Tisztelt Ügyfelünk! A Dél TAKARÉK Szövetkezet (a továbbiakban: Társaság) munkatársai mindent megtesznek annak érdekében, hogy Önt a lehető leghatékonyabban

Részletesebben

A TakarékBank Zrt. Panaszkezelési Szabályai

A TakarékBank Zrt. Panaszkezelési Szabályai A TakarékBank Zrt. Panaszkezelési Szabályai Tisztelt Ügyfelünk! A Takarékbank Zrt. (a továbbiakban: Bank) munkatársai mindent megtesznek annak érdekében, hogy Önt a lehető leghatékonyabban szolgálják ki,

Részletesebben

2010. évi L. törvény. a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról 1 I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1.

2010. évi L. törvény. a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról 1 I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1. Hatály: 2014.XI.26. - 2010. évi L. törvény a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról 1 I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. A választójog 1. (1) A választópolgár a választójogát

Részletesebben

A Főnix Takarékszövetkezet Panaszkezelési Szabályai

A Főnix Takarékszövetkezet Panaszkezelési Szabályai A Főnix Takarékszövetkezet Panaszkezelési Szabályai Tisztelt Ügyfelünk! A Főnix Takarékszövetkezet (a továbbiakban: Társaság) munkatársai mindent megtesznek annak érdekében, hogy Önt a lehető leghatékonyabban

Részletesebben

Magyar joganyagok évi L. törvény - a helyi önkormányzati képviselők és polgá 2. oldal d) lakosig 8 fő. 5. (1) A nél több lakosú

Magyar joganyagok évi L. törvény - a helyi önkormányzati képviselők és polgá 2. oldal d) lakosig 8 fő. 5. (1) A nél több lakosú Magyar joganyagok - 2010. évi L. törvény - a helyi önkormányzati képviselők és polgá 1. oldal 2010. évi L. törvény a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról 1 I. FEJEZET ÁLTALÁNOS

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Magyar Biztosítók Szövetsége Association of Hungarian Insurance Companies PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT A Magyar Biztosítók Szövetsége Elkülönített Szervezeti Egysége (MABISZ ESZE) befogad, nyilvántartásba

Részletesebben

INTRUM JUSTITIA Zrt. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA 6/2015. (XI.1.)

INTRUM JUSTITIA Zrt. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA 6/2015. (XI.1.) INTRUM JUSTITIA Zrt. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA 6/2015. (XI.1.) Az INTRUM JUSTITIA Követeléskezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: HU- 1138 Budapest, Váci út 144-150.; cégjegyzékszám: 01-10-044857;

Részletesebben

PANASZOK KEZELÉSÉRE VONATKOZÓ SZABÁLYZAT ÉS TÁJÉKOZTATÓ hatályba lépés: május 6.

PANASZOK KEZELÉSÉRE VONATKOZÓ SZABÁLYZAT ÉS TÁJÉKOZTATÓ hatályba lépés: május 6. Ű PANASZOK KEZELÉSÉRE VONATKOZÓ SZABÁLYZAT ÉS TÁJÉKOZTATÓ hatályba lépés: 2016. május 6. Tisztelt Ügyfelünk! Köszönjük, hogy pénzügyei kezelésével az Erste Befektetési Zrt-t bízta meg. Elsődleges szempontunk,

Részletesebben

Panaszügyintézési szabályzat

Panaszügyintézési szabályzat 141001 Panaszügyintézési szabályzat A Cofidis Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: Cofidis) az ügyfelek panaszainak jogszerű kezelése, valamint annak érdekében, hogy a panaszokat és a panaszosokat

Részletesebben

Mapfre Asistencia S.A. Magyarországi Fióktelepe. 1146 Budapest Hermina út 17. Fióktelep-vezetői utasítás a panaszügyek kezeléséről

Mapfre Asistencia S.A. Magyarországi Fióktelepe. 1146 Budapest Hermina út 17. Fióktelep-vezetői utasítás a panaszügyek kezeléséről Mapfre Asistencia S.A. Magyarországi Fióktelepe 1146 Budapest Hermina út 17. Fióktelep-vezetői utasítás a panaszügyek kezeléséről Hatályba lépés időpontja: 2014. augusztus 1. Kibocsátó: Szirtesi György

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT . 1027 Budapest, Csalogány u. 23-33. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT egységes szerkezetben Hatályos: 2017. november 29. napjától 1. Általános rendelkezések A. a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról

Részletesebben

Panaszkezelési Szabályzat

Panaszkezelési Szabályzat Panaszkezelési Szabályzat Lajvér Biztosítási Alkusz Kft. (7121 Szálka, Petőfi Sándor utca 25., adószám: 10621710-1-17, Cg.: 17-09-001296) az Ügyfelek panaszainak kezelése során a hatályos jogszabályok

Részletesebben

PRÉMIUM EGÉSZSÉGPÉNZTÁR. Panaszkezelési Szabályzat

PRÉMIUM EGÉSZSÉGPÉNZTÁR. Panaszkezelési Szabályzat PRÉMIUM EGÉSZSÉGPÉNZTÁR Panaszkezelési Szabályzat Hatályos: 2016. július 1-től Tartalom I. Bevezetés... 2 II. A Tájékoztató közzététele... 2 III. A bejelentés módja... 2 IV. A bejelentés adattartalma...

Részletesebben

Hungarikum Biztosítási Alkusz Korlátolt Felelősségű Társaság

Hungarikum Biztosítási Alkusz Korlátolt Felelősségű Társaság Hungarikum Biztosítási Alkusz Korlátolt Felelősségű Társaság Panaszkezelési szabályzat Hatályba lépés napja: 2017.05.15. 1 Tartalomjegyzék 1. Bevezető rendelkezések... 3 2. Panasz bejelentése... 4 3. Panasz

Részletesebben

A Takarékbank Zrt. Panaszkezelési Tájékoztatója

A Takarékbank Zrt. Panaszkezelési Tájékoztatója Hatályos: 2018.04.01. A Takarékbank Zrt. Panaszkezelési Tájékoztatója Tisztelt Ügyfelünk! A Takarékbank Zrt. (a továbbiakban: Társaság) munkatársai mindent megtesznek annak érdekében, hogy Önt a lehető

Részletesebben

Panaszkezelési Szabályzat

Panaszkezelési Szabályzat Panaszkezelési Szabályzat Az IBG Alkusz Kft. (7624 Pécs, Kodály Zoltán utca 2., adószám: 11546252-1-14, Cg.: 14-09- 306272; Számlasz.: 17000019-11482130) az Ügyfelek panaszainak kezelése során a hatályos

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A PANASZÜGYINTÉZÉSRŐL

TÁJÉKOZTATÓ A PANASZÜGYINTÉZÉSRŐL 1. számú melléklet TÁJÉKOZTATÓ A PANASZÜGYINTÉZÉSRŐL Tisztelt Ügyfelünk! Tekintettel arra, az MFB Magyar Fejlesztési Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: Bank) alapvető célja, hogy

Részletesebben

P A N A S Z K E Z E L É S I S Z A B Á L Y Z A T

P A N A S Z K E Z E L É S I S Z A B Á L Y Z A T P A N A S Z K E Z E L É S I S Z A B Á L Y Z A T P A N A S Z K E Z E L É S I S Z A B Á L Y Z A T 1. Alapelvek 1.1. A Takarék Faktorház Pénzügyi Szolgáltató Zrt. a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról

Részletesebben

AZ ING BANK N.V. MAGYARORSZÁGI FIÓKTELEPE NYILVÁNOS PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA (HATÁLYOS: 2015. ÁPRILIS 21-TŐL)

AZ ING BANK N.V. MAGYARORSZÁGI FIÓKTELEPE NYILVÁNOS PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA (HATÁLYOS: 2015. ÁPRILIS 21-TŐL) AZ ING BANK N.V. MAGYARORSZÁGI FIÓKTELEPE NYILVÁNOS PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA (HATÁLYOS: 2015. ÁPRILIS 21-TŐL) Az ING Bank N.V. (a holland jog szerint alapított és működő társaság, amelynek székhelye:

Részletesebben