2014. március 27-i rendes ülésére

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "2014. március 27-i rendes ülésére"

Átírás

1 2. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének március 27-i rendes ülésére Tárgy: DRV Zrt.-vel kapcsolatos ügyek, gördülő fejlesztési terv. Előterjesztő: Szabó Loránd polgármester Készítette: Városüzemeltetési Iroda Tárgyalta: Városgazdálkodási Bizottság Pénzügyi Bizottság Tanácskozási joggal meghívott: Nagy Sándor, a Dombóvár és Környéke Víz- és Csatornamű Kft. képviseletében Költségvetési, pénzügyi szempontból ellenőrizte: Kovács Gyula, Pénzügyi Iroda vezetője Törvényességi szempontból ellenőrizte: dr. Letenyei Róbert jegyző

2 Tisztelt Képviselő-testület! A víziközmű szolgáltatást Dombóvár Város területén október 1-jétől a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. (a továbbiakban: DRV) látja el. A DRV az 1. sz. mellékletben szereplő kísérőlevéllel küldte meg a Polgármesteri Hivatalnak a Dombóvár vízellátó rendszerének és szennyvízrendszerének évi beruházási-felújítási és pótlási tervét. A megküldött gördülő fejlesztési tervek a évre javasolt munkákat részletesebben, a évre javasoltakat nagyobb vonalakban tartalmazza. A DRV állásfoglalása szerint a megküldött tervek tartalmazzák mindazon szükséges felújításokat, pótlásokat, illetve beruházásokat, amelyek megvalósítása elengedhetetlen a rendszer zavartalan működéséhez, a víziközmű szolgáltatás színvonalának szinten tartásához, illetve javításához. A tervekben szereplő munkák megvalósítására az önkormányzat véleményezése és jóváhagyása mellett, önkormányzati felhatalmazás alapján kerülhetnek ütemezetten megvalósításra. A jogszabályi rendelkezéseknek megfelelő működtetéshez szükséges beruházások, értéknövelő felújítások, fejlesztési munkák és rekonstrukciók finanszírozása az önkormányzat feladata, a szükséges pénzügyi forrás biztosításának kötelezettségével. Ezen feladatok finanszírozásának elsődleges forrása a bérleti díj. A DRV javaslatában évi megvalósításra javasolt beruházások, felújítások és pótlások tervezett összege olyan magas, hogy a rendszer használatából befolyt bérleti díjak arra nem nyújtanak fedezetet. A Képviselő-testület a 336/2013.(X.31.) Kt. sz. határozatával döntött arról, hogy a Dombóvár és Környéke Víz- és Csatornamű Kft.-t bízza meg az önkormányzatot terhelő víziközmű fejlesztésekkel kapcsolatos műszaki tanácsadói feladatok ellátásával. A megbízás keretében felkértük a Kft. szakértőjét, hogy vizsgálja meg a DRV által javasolt beruházási-felújítási terveket olyan szempontból, aspektusból, hogy melyek azok, amiknek az elvégzése a jelen műszaki állapot miatt sürgető és indokolt évben. A felkért szakértő (Nagy Sándor úr) a 2. sz. mellékletben részletezett felújítási és pótlási munkák elvégeztetését javasolja évben. A munkák elvégzésével a rendszereket kezelő DRV-vel célszerű elvégeztetni, hogy megelőzzük azt az állapotot, hogy az elkészült javítást az üzemeltető ne találja megfelelőnek, és ne vegye át azt üzemeltetésre. Kérem a fentiek alapján az alábbi határozati javaslat szíves elfogadását.

3 Határozati javaslat 1. Dombóvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. által Dombóvár város vízellátásával és szennyvíz-rendszerével kapcsolatban összeállított évi beruházási-felújítási és pótlási tervét áttekintette, és a megbízott szakértő által javasolt, a 2. számú mellékletben szereplő munkák megvalósítását támogatja évben. 2. A Képviselő-testület a beruházási-felújítási és pótlási munkák fedezeteként a víziközmű vagyon használatáért a Dombóvár és Környéke Víz- és Csatornamű Kft. től korábban befolyt bérleti díjat, illetve a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt.-től évben befolyó bérleti díjat jelöli meg. 3. A Képviselő-testület a vízellátó és szennyvíz elvezető rendszerek beruházásifelújítási és pótlási feladatait az üzemeltető Dunántúli Regionális Vízmű Zrt.-vel kívánja elvégeztetni a megfelelő műszaki színvonal biztosítása érdekében. 4. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármester, hogy a munkák elvégzése érdekében az 5. pontba foglalt eltéréssel vállalkozási szerződést kössön az üzemeltetővel. 5. A Képviselő-testület a Petőfi utcai szennyvíz- és ivóvízvezeték rekonstrukciójáról a későbbiek során dönt. Határidő: december 31. Felelős: Polgármester Végrehajtásért felelős: Városüzemeltetési Iroda Szabó Loránd polgármester

4 1. sz. melléklet

5

6 DOMBÓVÁR VÍZELLÁTÁSÁNAK ÉVI BERUHÁZÁSI, FELÚJÍTÁSI ÉS PÓTLÁSI TERVE ÉS ÉVES KIEGÉSZÍTÉSSEL Siófok, január 07. Kalenics János üzemmérnök Berkó Szidónia projektirányító

7 IVÓVÍZELLÁTÁS Az üzemeltetés során felmerült értéknövelő felújításoknak, fejlesztési igényeknek megfelelően a legfontosabb beruházási, felújítási és pótlási munkákat irányoztuk elő. Az előre tervezhető munkák során elsődlegesen az üzembiztonságot majd az értékmegőrzésre irányuló beruházási, felújítási és pótlási feladatokat állítottuk össze a fontossági sorrend figyelembevételével. Abban az esetben, ha az aktuális évre előirányzott használati díj összegét nem fordítják teljes mértékben a víziközmű-rendszerre, kérjük a fel nem használt forrást szíveskedjenek elkülönítetten kezelni. Erre azért van szükség, mert jövőben felmerülhetnek olyan feladatok, amelyek forrásigényei meghaladhatják az aktuális év használati díj összegét. Az elvégzett munkákról műszaki átadás-átvételt kívánunk tartani, amit a teljesítés igazolás aláírásával jogszerűsítünk, és ezzel egyidejűleg az Önkormányzatnak lehetősége van a munka minőségét és mennyiségét is ellenőrizni. Az alábbi adatok tájékoztató jellegűek, a piaci viszonyok függvényében változhatnak, nem minősülnek árajánlatnak. Fentiek alapján az alábbi beruházások megvalósítását javasoljuk:

8 Dombóvár ivóvíz ellátó rendszer évre javasolt Beruházási Terv Sorsz. Beruházási Terv Tervezett bruttó összeg Beruházási feladat Javasolt forrás 2014/V1 V. sz. vízműtelep tehermentesítő vezeték építése 1. ütem beruházás használati díj 2014/V2 Liget ltp., Ipari park ivóvízvezeték rekonstrukció tervezése tulajdoni hányadnak megfelelően beruházás egyéb forrás 2014/V3 Földfeletti tűzcsapok beépítése 3 darab mennyiségben I. és a II. utcában beruházás egyéb forrás 2014/V4 Teljes körű vízveszteség elemzés (Zónák mérésének kialakítása) beruházás egyéb forrás Tervezett beruházás összesítve évre javasolt Felújítási és Pótlási Terv Sorsz. Felújítási és Pótlási Terv Tervezett bruttó összeg Felújítási/ Pótlási feladat Javasolt forrás 2014/V1 IV. és az V. sz. vízműtelep klórozó berendezés korszerűsítése pótlás egyéb forrás 2014/V2 N1, N2, N3, 1/A jelű kutak adatátviteli rendszer cseréje pótlás használati díj 2014/V3 Dombóvár Petőfi utca ivóvízvezeték rekonstrukció pótlás egyéb forrás 2014/V4 Meglévő tűzcsapok közül 5 db cseréje a biztonságos üzemvitel és gyors oltóvíz kivétel biztosítása érdekében pótlás használati díj 2014/V5 A szolgáltatott vízminőség javításának és a veszteség források csökkentésének érdekében bekötővezetékek kiváltása 15 db bekötés mennyiségben pótlás egyéb forrás Tervezett beruházás összesítve A évi előirányzott használati díj: eft

9 A évi díj elköteleződött felhasználása: A évben beruházásra fordítható hányad: eft eft

10 Kérjük beruházási, felújítási és pótlási terv áttanulmányozását és a várható források figyelembe vételével annak végleges elfogadását. Természetesen Társaságunk részére az Önkormányzat által pályázható lehetőségek teljesen nem ismertek, ezért kérjük azokat a feladatokat, amelyek pályázati forrásból is megvalósíthatók, szíveskedjenek külön kezelni és részünkre ennek megfelelően visszaigazolni. Kérjük a tervezett beruházási, felújítási és pótlási terv tételenkénti megrendelését, melynek megfelelően a teljesítésekről gondoskodunk. Fogalmak: - Beruházás: Beruházásnak minősül a tárgyi eszközök beszerzése, létesítése, saját vállalkozásban történő előállítása a beszerzett tárgyi eszközök üzembe helyezése érdekében az üzembe helyezésig a raktárba történő beszállításig végzett tevékenység (szállítás, alapozás, üzembe helyezés, vámkezelés, közvetítés stb), továbbá mindaz a tevékenység, amely a tárgyi eszköz beszerzéséhez hozzákapcsolható, ideértve a hitel-igénybevételt és biztosítást is. Beruházás a meglévő tárgyi eszköz bővítését, rendeltetésének megváltoztatását, átalakítását, élettartamának, teljesítőképességének közvetlen növelését eredményező tevékenység is, az előbbiekben felsorolt, e tevékenységhez hozzákapcsolható egyéb tevékenységekkel együtt. - Felújítás: A felújítás az elhasználódott tárgyi eszköz eredeti állaga (kapacitása, pontossága) helyreállítását szolgáló olyan tevékenység, amely nem minősül a tárgyi eszköz folyamatos, zavartalan, biztonságos üzemeltetését szolgáló javítási, karbantartási tevékenységnek. A felújítás is a már állományban lévő tárgyi eszközökhöz kapcsolódik, azaz nem jár mennyiségi növekedéssel. - Pótlás: A pótlás olyan mennyiségi növekedéssel nem járó új eszköz beszerzés, aminél az elhasználódott eszköz selejtezésre kerül és a nyilvántartásból kivezetik. Amennyiben az Önkormányzat részéről egyéb más igények merülnek fel, legyenek kedvesek kiegészítésként részünkre megküldeni. A javaslattal kapcsolatos visszaigazolásokat lehetőség szerint február 14-ig szíveskedjenek megküldeni.

11 Az alábbiakban feltüntetett munkák tájékoztató jellegűek, megvalósulásuk szükséges a víziközmű-rendszer biztonságos üzemeléséhez. A középtávú tervezés indokolja tételenkénti felsorolásukat évre javasolt Beruházási, Felújítási és Pótlási feladatok: Sorsz. Beruházási, Felújítási és Pótlási feladatok tájékoztató jelleggel Tervezett bruttó öszszeg Beruházási/ Felújítási/ Pótlási feladat 2015/V1 V. sz. vízműtelep tehermentesítő vezeték építése (2 560 fm.) 2. ütem beruházás 2015/V2 Bezerédj utcában lévő ivóvízvezeték (1 165 fm.) rekonstrukciója pótlás 2015/V3 Meglévő tűzcsapok közül 5 db cseréje a biztonságos üzemvitel és gyors oltóvíz kivétel biztosítása érdekében. pótlás 2015/V4 A szolgáltatott vízminőség javításának és a veszteség források csökkentésének érdekében bekötővezetékek kiváltása 15 db bekötés mennyiségben pótlás 2015/V5 Földfeletti tűzcsapok beépítése 3 darab mennyiségben III. és a IV. utcában beruházás Tervezett beruházás összesítve évre javasolt Beruházási, Felújítási és Pótlási feladatok: Sorsz. Beruházási, Felújítási és Pótlási feladatok tájékoztató jelleggel Tervezett bruttó öszszeg Beruházási/ Felújítási/ Pótlási feladat 2016/V1 Meglévő tűzcsapok közül 5 db cseréje a biztonságos üzemvitel és gyors oltóvíz kivétel biztosítása érdekében. pótlás 2016/V2 A szolgáltatott vízminőség javításának és a veszteség források csökkentésének érdekében bekötővezetékek kiváltása 20 db bekötés mennyiségben pótlás 2016/V3 Földfeletti tűzcsapok beépítése 4 darab mennyiségben Gábor B. és a Krúdy utcában beruházás 2016/V3 Liget ltp., Ipari park ivóvízvezeték rekonstrukció kivitelezése beruházás Tervezett beruházás összesítve

12 DOMBÓVÁR SZENNYVÍZRENDSZERÉNEK ÉVI BERUHÁZÁSI, FELÚJÍTÁSI ÉS PÓTLÁSI TERVE ÉS ÉVES KIEGÉSZÍTÉSSEL Siófok, január 7. Kalenics János üzemmérnök Berkó Szidónia projektirányító

13 SZENNYVÍZELVEZETÉS ÉS TISZTÍTÁS Az üzemeltetés során felmerült értéknövelő felújításoknak, fejlesztési igényeknek megfelelően a legfontosabb beruházási, felújítási és pótlási munkákat irányoztuk elő. Az előre tervezhető munkák során elsődlegesen az üzembiztonságot majd az értékmegőrzésre irányuló beruházási, felújítási és pótlási feladatokat állítottuk össze a fontossági sorrend figyelembevételével. Abban az esetben, ha az aktuális évre előirányzott használati díj összegét nem fordítják teljes mértékben a víziközmű-rendszerre, kérjük a fel nem használt forrást szíveskedjenek elkülönítetten kezelni. Erre azért van szükség, mert jövőben felmerülhetnek olyan feladatok, amelyek forrásigényei meghaladhatják az aktuális év használati díj összegét. Az elvégzett munkákról műszaki átadás-átvételt kívánunk tartani, amit a teljesítés igazolás aláírásával jogszerűsítünk, és ezzel egyidejűleg az Önkormányzatnak lehetősége van a munka minőségét és mennyiségét is ellenőrizni. Az alábbi adatok tájékoztató jellegűek, a piaci viszonyok függvényében változhatnak, nem minősülnek árajánlatnak. Fentiek alapján az alábbi beruházások megvalósítását javasoljuk:

14 Dombóvár térsége szennyvíz rendszer évre javasolt Beruházási Terv Sorsz. Beruházási Terv Tervezett bruttó összeg Beruházási feladat Javasolt forrás 2014/SZ1 2014/SZ2 2014/SZ3 2014/SZ4 2014/SZ5 Liget ltp., Ipari park szennyvízvezeték rekonstrukció tervezése a tulajdoni hányadnak megfelelően Molnár Gy. u. szennyvízcsatorna rekonstrukció tervezése Gábor B. u. szennyvízcsatorna rekonstrukció tervezése Tetőszerkezet építése iszaptároló konténer fölé (tervezés) Rácsszemét konténer mozgatásával öszszefüggő épület átalakítás Tervezett beruházás összesítve beruházás használati díj beruházás használati díj beruházás használati díj 318 beruházás használati díj beruházás használati díj évre javasolt Felújítási és Pótlási Terv Sorsz. Felújítási és Pótlási Terv Tervezett bruttó összeg Felújítási/ Pótlási feladat Javasolt forrás 2014/SZ1 2014/SZ2 2014/SZ3 2014/SZ4 Dombóvár Petőfi utca szennyvízvezeték rekonstrukció Katona J. u. átemelő felújítása (gépészet, víztér, szintjelzés, szerelvények, vezetősínek, mérőbeépítés, biztonságtechnika, védterület) Szigetsor u. átemelő felújítása (gépészet, víztér, szintjelzés, szerelvények, vezetősínek, mérőbeépítés, biztonságtechnika, védterület) Berzsenyi u. átemelő felújítása (gépészet, víztér, szintjelzés, szerelvények, vezetősínek, mérőbeépítés, biztonságtechnika, védterület) pótlás egyéb forrás felújítás egyéb forrás felújítás egyéb forrás beruházás egyéb forrás

15 Sorsz. Felújítási és Pótlási Terv Tervezett bruttó összeg Felújítási/ Pótlási feladat Javasolt forrás 2014/SZ5 2014/SZ6 2014/SZ7 Liget ltp. átemelő felújítása (gépészet, víztér, szintjelzés, szerelvények, vezetősínek, mérőbeépítés, biztonságtechnika, védterület) a tulajdoni hányadnak megfelelően Teleki u. átemelőbe szennyvízszivattyú beszerzése szükséges Búzavirág u. átemelőbe szennyvízszivattyú beszerzése Tervezett beruházás összesítve pótlás egyéb forrás pótlás használati díj 889 pótlás használati díj A évi előirányzott használati díj: A évi díj elköteleződött felhasználása: A évben beruházásra fordítható hányad: eft 0 eft eft

16 Kérjük beruházási, felújítási és pótlási terv áttanulmányozását és a várható források figyelembe vételével annak végleges elfogadását. Természetesen Társaságunk részére az Önkormányzat által pályázható lehetőségek teljesen nem ismertek, ezért kérjük azokat a feladatokat, amelyek pályázati forrásból is megvalósíthatók, szíveskedjenek külön kezelni és részünkre ennek megfelelően visszaigazolni. Kérjük a tervezett beruházási, felújítási és pótlási terv tételenkénti megrendelését, melynek megfelelően a teljesítésekről gondoskodunk. Fogalmak: - Beruházás: Beruházásnak minősül a tárgyi eszközök beszerzése, létesítése, saját vállalkozásban történő előállítása a beszerzett tárgyi eszközök üzembe helyezése érdekében az üzembe helyezésig a raktárba történő beszállításig végzett tevékenység (szállítás, alapozás, üzembe helyezés, vámkezelés, közvetítés stb), továbbá mindaz a tevékenység, amely a tárgyi eszköz beszerzéséhez hozzákapcsolható, ideértve a hitel-igénybevételt és biztosítást is. Beruházás a meglévő tárgyi eszköz bővítését, rendeltetésének megváltoztatását, átalakítását, élettartamának, teljesítőképességének közvetlen növelését eredményező tevékenység is, az előbbiekben felsorolt, e tevékenységhez hozzákapcsolható egyéb tevékenységekkel együtt. - Felújítás: A felújítás az elhasználódott tárgyi eszköz eredeti állaga (kapacitása, pontossága) helyreállítását szolgáló olyan tevékenység, amely nem minősül a tárgyi eszköz folyamatos, zavartalan, biztonságos üzemeltetését szolgáló javítási, karbantartási tevékenységnek. A felújítás is a már állományban lévő tárgyi eszközökhöz kapcsolódik, azaz nem jár mennyiségi növekedéssel. - Pótlás: A pótlás olyan mennyiségi növekedéssel nem járó új eszköz beszerzés, aminél az elhasználódott eszköz selejtezésre kerül és a nyilvántartásból kivezetik. Amennyiben az Önkormányzat részéről egyéb más igények merülnek fel, legyenek kedvesek kiegészítésként részünkre megküldeni. A javaslattal kapcsolatos visszaigazolásokat lehetőség szerint február 14-ig szíveskedjenek megküldeni. Az alábbiakban feltüntetett munkák tájékoztató jellegűek, megvalósulásuk szükséges a víziközmű-rendszer biztonságos üzemeléséhez. A középtávú tervezés indokolja tételenkénti felsorolásukat.

17 2015. évre javasolt Beruházási, Felújítási és Pótlási feladatok: Sorsz. 2015/SZ1 2015/SZ2 2015/SZ3 Beruházási, Felújítási és Pótlási feladatok tájékoztató jelleggel Gábor B. u. szennyvízcsatorna rekonstrukciójának kivitelezése Tetőszerkezet építése iszaptároló konténer fölé (kivitelezés) Tartózkodó épület, iszapfeladó gépház rekonstrukciója 2015/SZ4 Tartózkodó épület épületgépészeti rekonstrukciója Tervezett bruttó öszszeg Beruházási/ Felújítási/ Pótlási feladat beruházás beruházás felújítás felújítás Tervezett beruházás összesítve évre javasolt Beruházási, Felújítási és Pótlási feladatok: Sorsz. Beruházási, Felújítási és Pótlási feladatok tájékoztató jelleggel Tervezett bruttó öszszeg Beruházási/ Felújítási/ Pótlási feladat 2016/SZ1 Tartalék szennyvízszivattyúk beszerzése pótlás 2016/SZ2 Molnár Gy. u. szennyvízcsatorna rekonstrukciójának kivitelezése Tervezett beruházás összesítve felújítás, pótlás

18 2 sz. melléklet

19

7. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. szeptember 13-i rendes ülésére

7. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. szeptember 13-i rendes ülésére 7. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. szeptember 13-i rendes ülésére Tárgy: Az önkormányzat víziközmű-szolgáltatási feladatainak

Részletesebben

FÜLÖP KÖZSÉG KÖZMŰVES ÍVÓVÍZELLÁTÁSÁT BIZTOSÍTÓ VÍZIKÖZMŰ RENDSZER GÖRDÜLŐ FEJLESZTÉSI TERVE

FÜLÖP KÖZSÉG KÖZMŰVES ÍVÓVÍZELLÁTÁSÁT BIZTOSÍTÓ VÍZIKÖZMŰ RENDSZER GÖRDÜLŐ FEJLESZTÉSI TERVE KÖZSÉG KÖZMŰVES ÍVÓVÍZELLÁTÁSÁT BIZTOSÍTÓ VÍZIKÖZMŰ RENDSZER GÖRDÜLŐ FEJLESZTÉSI TERVE Ellátásért felelős : Fülöp Község Önkormányzata 4266 Fülöp Arany János u. 19. Víziközmű-szolgáltató : Tiszamenti Regionális

Részletesebben

JÁSZIVÁNY KÖZSÉG VÍZIKÖZMŰVEINEK GÖRDÜLŐ FEJLESZTÉSI TERVE

JÁSZIVÁNY KÖZSÉG VÍZIKÖZMŰVEINEK GÖRDÜLŐ FEJLESZTÉSI TERVE 1. napirendi pont: Szociális célú tűzifa határozat módosítása Előadó Márkus Erika jegyző JÁSZIVÁNY KÖZSÉG VÍZIKÖZMŰVEINEK GÖRDÜLŐ FEJLESZTÉSI TERVE Ellátásért felelős : 5135 Jászivány, Fő u. 4. Víziközműszolgáltató

Részletesebben

Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2015. február 26-ai ülésének jegyzőkönyvéből:

Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2015. február 26-ai ülésének jegyzőkönyvéből: Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2015. február 26-ai ülésének jegyzőkönyvéből: 26/2015.(II.26.) sz. önkormányzati határozat: Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt. Fegyvernek település

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének június 26-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének június 26-i rendes ülésére 33. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. június 26-i rendes ülésére Tárgy: Közlekedés-szervezési döntések Előterjesztő: Szabó Loránd

Részletesebben

Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: Dr. Szuromi Krisztina jegyző

Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: Dr. Szuromi Krisztina jegyző Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: Dr. Szuromi Krisztina jegyző Tárgy: Javaslat az ÉRV. Északmagyarországi Regionális Vízművek Zrt által a Bérleti Üzemeltetési Szerződés alapján az Önkormányzatnak

Részletesebben

SZAJOL TELEPÜLÉS VÍZIKÖZMŰVEINEK GÖRDÜLŐ FEJLESZTÉSI TERVE

SZAJOL TELEPÜLÉS VÍZIKÖZMŰVEINEK GÖRDÜLŐ FEJLESZTÉSI TERVE SZAJOL TELEPÜLÉS VÍZIKÖZMŰVEINEK GÖRDÜLŐ FEJLESZTÉSI TERVE Ellátásért felelős : Szajol Község Önkormányzata 5081 Szajol, Rózsák tere 1. Víziközmű-szolgáltató : Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt. 5000

Részletesebben

Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete március 31-ei ülésének jegyzőkönyvéből:

Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete március 31-ei ülésének jegyzőkönyvéből: Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2016. március 31-ei ülésének jegyzőkönyvéből: 34/2016.(III.31.) sz. önkormányzati határozat: A Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt. Fegyvernek település

Részletesebben

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének november 26-i rendes ülésére

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének november 26-i rendes ülésére 14. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. november 26-i rendes ülésére Tárgy: Közvilágítás korszerűsítése Előterjesztő: Szabó Loránd

Részletesebben

2. számú előterjesztés Egyszerű többség. ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének november 16-i rendkívüli ülésére

2. számú előterjesztés Egyszerű többség. ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének november 16-i rendkívüli ülésére 2. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. november 16-i rendkívüli ülésére Tárgy: Támasz Otthonnál szükséges egyéb kivitelezési munkák.

Részletesebben

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 26-i rendes ülésére

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 26-i rendes ülésére 33. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 26-i rendes ülésére Tárgy: Csatlakozási díj felülvizsgálata a Dombóvár és térsége

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. április 25-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. április 25-i rendes ülésére 18. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. április 25-i rendes ülésére Tárgy: Orvosi rendelőkkel kapcsolatos sürgős javítási intézkedések

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének május 30-i rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének május 30-i rendkívüli ülésére ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. május 30-i rendkívüli ülésére Egyszerű többség Tárgy: Margaréta Református Óvoda részére juttatott önkormányzati támogatás visszafizetése

Részletesebben

2015. szeptember 24-i ülésére

2015. szeptember 24-i ülésére 14. számú előterjesztés Minősített többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. szeptember 24-i ülésére Tárgy: Az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és helyiségek

Részletesebben

1. NAPIREND Ügyiratszám: 14/835-1/2015. A települési víziközmű rendszer 15 éves (2016-2030) időtávra szóló Gördülő Fejlesztési Tervének megtárgyalása

1. NAPIREND Ügyiratszám: 14/835-1/2015. A települési víziközmű rendszer 15 éves (2016-2030) időtávra szóló Gördülő Fejlesztési Tervének megtárgyalása 1. NAPIREND Ügyiratszám: 14/835-1/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2015. augusztus 26-i rendkívüli nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: A települési víziközmű

Részletesebben

1. NAPIREND Ügyiratszám: 14/229-11/2018. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület július 30-i rendkívüli nyilvános ülésére

1. NAPIREND Ügyiratszám: 14/229-11/2018. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület július 30-i rendkívüli nyilvános ülésére 1. NAPIREND Ügyiratszám: 14/229-11/2018. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2018. július 30-i rendkívüli nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: A települési víziközmű

Részletesebben

4. számú előterjesztés. Ügyiratszám: 2834/2/2017. Ügyintéző: Nagyné Gelencsér Éva

4. számú előterjesztés. Ügyiratszám: 2834/2/2017. Ügyintéző: Nagyné Gelencsér Éva 4. számú előterjesztés MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERE 8701 Marcali, Rákóczi utca 11. Telefon : 85/501-005 Pf.: 5 Telefax : 85/501-055 E-mail : polghiv@marcali.hu Ügyiratszám: 2834/2/2017. Ügyintéző:

Részletesebben

4. számú előterjesztés

4. számú előterjesztés 4. számú előterjesztés MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERE 8701 Marcali, Rákóczi utca 11. Telefon : 85/501-005 Pf.: 5 Telefax : 85/501-055 E-mail : polghiv@marcali.hu Ügyiratszám: 2605/3/2017. Ügyintéző:

Részletesebben

Energiahatékonysági beruházás, felújítás adókedvezménye

Energiahatékonysági beruházás, felújítás adókedvezménye Energiahatékonysági beruházás, felújítás adókedvezménye Dr. Borók Tímea Osztályvezető Társasági Adó Osztály Jövedelemadók és Járulékok Főosztály Pénzügyminisztérium Energiahatékonysági adókedvezmény (2017.

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének március 29-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének március 29-i rendes ülésére 4. számú előterjesztés Rendelettervezet: minősített többség Határozati javaslat: egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. március 29-i rendes ülésére Tárgy:

Részletesebben

NYÍRÁBRÁNY NAGYKÖZSÉG ÉS FÜLÖP KÖZSÉG KÖZMŰVES SZENNYVÍZELVEZETÉSÉT ÉS TISZTÍTÁSÁT BIZTOSÍTÓ VÍZIKÖZMŰ RENDSZER GÖRDÜLŐ FEJLESZTÉSI TERVE

NYÍRÁBRÁNY NAGYKÖZSÉG ÉS FÜLÖP KÖZSÉG KÖZMŰVES SZENNYVÍZELVEZETÉSÉT ÉS TISZTÍTÁSÁT BIZTOSÍTÓ VÍZIKÖZMŰ RENDSZER GÖRDÜLŐ FEJLESZTÉSI TERVE NYÍRÁBRÁNY NAGYKÖZSÉG ÉS FÜLÖP KÖZSÉG KÖZMŰVES SZENNYVÍZELVEZETÉSÉT ÉS TISZTÍTÁSÁT BIZTOSÍTÓ VÍZIKÖZMŰ RENDSZER GÖRDÜLŐ FEJLESZTÉSI TERVE Ellátásért felelős : Nyírábrány Nagyközség Önkormányzata 4264 Nyírábrány

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének november 25-i ülésére. A dombóvári távhőszolgáltatóval kapcsolatos ügyek

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének november 25-i ülésére. A dombóvári távhőszolgáltatóval kapcsolatos ügyek Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. november 25-i ülésére Tárgy: A dombóvári távhőszolgáltatóval kapcsolatos ügyek Előterjesztő: Szabó Loránd polgármester

Részletesebben

22. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 18-i rendes ülésére

22. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 18-i rendes ülésére 22. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 18-i rendes ülésére Tárgy: A védőnői szolgálat dokumentációs és nyilvántartási

Részletesebben

Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: Dr. Bányász Csaba jogi szakreferens

Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: Dr. Bányász Csaba jogi szakreferens Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: Dr. Bányász Csaba jogi szakreferens Tárgy: Javaslat az ÉRV. Észak-magyarországi Regionális Vízművek Zrt. és Kazincbarcika Város Önkormányzata között

Részletesebben

... ef1(t..!... ELŐTERJESZTÉS EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

... ef1(t..!... ELŐTERJESZTÉS EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ELŐTERJESZTÉS EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2017. SZEPTEMBER 21-EI RENDES NYÍLT ÜLÉSÉRE SORSZÁM:.1.i..:... MELLÉKLETEK: - DB TÁRGY: VÍZIKÖZMŰ-RENDSZERRE VONATKOZÓ GÖRDÜLŐ JÓVÁHAGYÁSÁRÓL

Részletesebben

2015. május 28-i rendes ülésére

2015. május 28-i rendes ülésére Új napirendi pont 33. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. május 28-i rendes ülésére Tárgy: Pályázat benyújtása Önkormányzati feladatellátást

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/6/15/2015. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. december 16-i ülésére Tárgy: A) Eplény ivóvízellátó víziközmű-rendszer

Részletesebben

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. június 26-i rendes ülésére

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. június 26-i rendes ülésére Új napirendi pont 41. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. június 26-i rendes ülésére Tárgy: ÖKO-DOMBÓ Dombóvári Környezet- és Hulladékgazdálkodási

Részletesebben

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 27-i rendes ülésére

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 27-i rendes ülésére Új napirendi pont 28. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 27-i rendes ülésére Tárgy: Közbeszerzési eljárás indítása a Teleki

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 26-i rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 26-i rendkívüli ülésére Új napirendi pont 2. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 26-i rendkívüli ülésére Tárgy: A Dalkia Energia Zrt. KEOP-2012-5.4.0

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS február 14-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS február 14-i ülésére Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. február 14-i ülésére Tárgy: Autóbusszal végzett menetrend szerinti helyi személyszállításra szóló közszolgáltatási

Részletesebben

BALATONBOGLÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

BALATONBOGLÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE BALATONBOGLÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ügyiratszám:.1-11 / 2016. Sorszám: 17. ELŐTERJESZTÉS Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. november 24.napján tartandó ülésére

Részletesebben

2015. április 30-i rendes ülésére

2015. április 30-i rendes ülésére 31. napirendi pont Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 30-i rendes ülésére Tárgy: Az Esztári Ügyvédi Irodával kötött megbízási szerződés módosítása

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS december 16-i és december 20-i ülésszakára

ELŐTERJESZTÉS december 16-i és december 20-i ülésszakára Delegálás: egyszerű többség Választás: minősített többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2010. december 16-i és 2010. december 20-i ülésszakára Tárgy: Gazdasági társaságok

Részletesebben

Szerződés a közös ellátási felelősséggel érintett víziközmű-rendszerek feletti képviseletről (Továbbiakban: Jelen Szerződés)

Szerződés a közös ellátási felelősséggel érintett víziközmű-rendszerek feletti képviseletről (Továbbiakban: Jelen Szerződés) Szerződés a közös ellátási felelősséggel érintett víziközmű-rendszerek feletti képviseletről (Továbbiakban: Jelen Szerződés) Amely létrejött a a. számú víziközmű-rendszer üzemeltetéséről az alábbiakban

Részletesebben

2015. február 19-i rendes ülésére

2015. február 19-i rendes ülésére Új napirendi pont 31. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 19-i rendes ülésére Tárgy: A 2015. évi hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás

Részletesebben

Új napirendi pont 30. számú előterjesztés Minősített többség ELŐTERJESZTÉS

Új napirendi pont 30. számú előterjesztés Minősített többség ELŐTERJESZTÉS Új napirendi pont 30. számú előterjesztés Minősített többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. július 5-i rendes ülésére Tárgy: Az ÖKO-DOMBÓ Kft. folyószámlahitel

Részletesebben

Új napirendi pont 6. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS

Új napirendi pont 6. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Új napirendi pont 6. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. február 21-i rendkívüli ülésére Tárgy: A dombóvári általános iskolák felvételi

Részletesebben

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. július 4-i rendkívüli ülésére

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. július 4-i rendkívüli ülésére 4. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. július 4-i rendkívüli ülésére Tárgy: Saját forrás biztosítása a Dombóvár és térsége ivóvízminőség-javító

Részletesebben

2014. május 29-i rendes ülésére

2014. május 29-i rendes ülésére 16. számú előterjesztés Minősített többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. május 29-i rendes ülésére Tárgy: Az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és helyiségek

Részletesebben

26. számú előterjesztés Rendeletmódosítás: Minősített többség Határozati javaslat: Egyszerű többség

26. számú előterjesztés Rendeletmódosítás: Minősített többség Határozati javaslat: Egyszerű többség 26. számú előterjesztés Rendeletmódosítás: Minősített többség Határozati javaslat: Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. december 15-i rendes ülésére

Részletesebben

Előterjesztés. a víziközművek gördülő fejlesztési tervének évi megvalósításáról

Előterjesztés. a víziközművek gördülő fejlesztési tervének évi megvalósításáról Előterjesztés a víziközművek gördülő fejlesztési tervének évi megvalósításáról 1. előterjesztés száma: 138/2016 2. Előterjesztést készítő személy neve: Soós Attila 3. előterjesztés készítésében közreműködő

Részletesebben

16. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. május 30-i rendes ülésére

16. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. május 30-i rendes ülésére 16. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. május 30-i rendes ülésére Tárgy: Viessmann Technika Dombóvár Kft. közérdekű kötelezettségvállalása

Részletesebben

MEGÁLLAPODÁS 1. számú módosítása. amely létrejött egyrészről az ÉRV. Észak-magyarországi Regionális Vízművek ZRt.

MEGÁLLAPODÁS 1. számú módosítása. amely létrejött egyrészről az ÉRV. Észak-magyarországi Regionális Vízművek ZRt. a 189/2013.(IX.13.) számú Ökt. határozat 1. sz. melléklete MEGÁLLAPODÁS 1. számú módosítása amely létrejött egyrészről az ÉRV. Észak-magyarországi Regionális Vízművek ZRt. Székhely: 3700 Kazincbarcika,

Részletesebben

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. október 31-i rendes ülésére

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. október 31-i rendes ülésére 10. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. október 31-i rendes ülésére Tárgy: A Dombóvár és Környéke Víziközmű-társulat működésével

Részletesebben

Polgár Város víziközműveinek gördülő fejlesztési terve

Polgár Város víziközműveinek gördülő fejlesztési terve Polgár Város víziközműveinek gördülő fejlesztési terve 2018-2032 Víziközmű rendszer kódjai: Ivóvízrendszer: 11-23117-1-001-00-10 Szennyvízrendszer: 21-23117-1-001-00-06 A víziközmű rendszer üzemeltetője:

Részletesebben

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. június 26-i rendes ülésére

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. június 26-i rendes ülésére 11. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. június 26-i rendes ülésére Tárgy: Beszámoló a Dombóvár és Környéke Kistérségi Ivóvízminőségjavító

Részletesebben

RÉTSÁG-VÍZELLÁTÁS GÖRDÜLŐ FEJLESZTÉSI TERV VÉLEMÉNYEZÉSE. ELŐTERJESZTÉS a képviselő-testület január 22-i ülésére

RÉTSÁG-VÍZELLÁTÁS GÖRDÜLŐ FEJLESZTÉSI TERV VÉLEMÉNYEZÉSE. ELŐTERJESZTÉS a képviselő-testület január 22-i ülésére RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Fodor Rita Előterjesztő: Hegedűs Ferenc polgármester

Részletesebben

Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata 7/2002. (III. 29) rendelee az Önkormányzat beruházásainak rendjéről (egységes szerkezetben)

Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata 7/2002. (III. 29) rendelee az Önkormányzat beruházásainak rendjéről (egységes szerkezetben) Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata 7/2002. (III. 29) rendelee az Önkormányzat beruházásainak rendjéről (egységes szerkezetben) módosította: 18/2004. (IV.30.) rendelet Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése

Részletesebben

Elhatárolási és besorolási hibák, valamint ezek elkerülése a gördülő fejlesztési tervekben

Elhatárolási és besorolási hibák, valamint ezek elkerülése a gördülő fejlesztési tervekben Elhatárolási és besorolási hibák, valamint ezek elkerülése a gördülő fejlesztési tervekben MaVíz-MHT Szakmai Szimpózium 2016. április 19. Vojtilla László Zoltán Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási

Részletesebben

Tervezett éves forrás: Tervezett költség: Tartalék, hiány: Bicske, Váradi úti és Móricz úti átemelők bejelzéseinek kiépítése a szv.

Tervezett éves forrás: Tervezett költség: Tartalék, hiány: Bicske, Váradi úti és Móricz úti átemelők bejelzéseinek kiépítése a szv. A tervet benyújtó szervezet megnevezése: Víziközmű-szolgáltató megnevezése: Víziközmű-szolgáltatási ágazat megnevezése: Véleményeltérést megfogalmazó érintett fél megnevezése: Víziközmű-rendszer kódja:

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 10-én tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 10-én tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 10-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Vízi közmű felújítási keret terhére tervezett rekonstrukciós munkák

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 27-én tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 27-én tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. szeptember 27-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: A víziközmű bérleti díj felhasználása Iktatószám: 79/2017. Melléklet:

Részletesebben

10. számú előterjesztés Egyszerű többség. ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 28-i rendes ülésére

10. számú előterjesztés Egyszerű többség. ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 28-i rendes ülésére 10. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 28-i rendes ülésére Tárgy: A Dombóvári Város- és Lakásgazdálkodási NKft. beszámolója

Részletesebben

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének március 27-i rendes ülésére

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének március 27-i rendes ülésére 20. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 27-i rendes ülésére Tárgy: Az Önkormányzat 2014. évi Közbeszerzési Tervének elfogadása

Részletesebben

Tisztelt Képviselő-testület! Dombóvár Város Önkormányzata a DDOP-4.1.1/D-09-2f azonosító számú Hagyomány és megújulás A dombóvári művelődési

Tisztelt Képviselő-testület! Dombóvár Város Önkormányzata a DDOP-4.1.1/D-09-2f azonosító számú Hagyomány és megújulás A dombóvári művelődési Új napirend Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. június 30-i rendes ülésére Tárgy: Művelődési Ház kalorifer elfagyása ügyében kért igazságügyi szakértői

Részletesebben

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 29-i rendes ülésére

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 29-i rendes ülésére 5. számú előterjesztés Minősített többség I. határozati javaslat Egyszerű többség II. és III. határozati javaslat ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. szeptember 29-i

Részletesebben

FELÚJÍTÁSOK ÉS PÓTLÁSOK ÖSS)EFOGLALÓ TÁBLÁ)ATA

FELÚJÍTÁSOK ÉS PÓTLÁSOK ÖSS)EFOGLALÓ TÁBLÁ)ATA Gördülő fejlesztési terv a - időszakra FELÚJÍTÁSOK ÉS PÓTLÁSOK ÖSS)EFOGLALÓ TÁBLÁ)ATA A tervet e yújtó szervezet : Bi ske Város Ö kor á yzata ellátásért felelős / ellátásért felelősök képviselője / víziköz

Részletesebben

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének október 10-i rendkívüli ülésére

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének október 10-i rendkívüli ülésére 11. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. október 10-i rendkívüli ülésére Tárgy: Saját forrás biztosítása a Dombóvár és térsége ivóvízminőség-javító

Részletesebben

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. december 17-i rendes ülésére. Tárgy: Az önkormányzat vagyonbiztosításához kapcsolódó döntés

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. december 17-i rendes ülésére. Tárgy: Az önkormányzat vagyonbiztosításához kapcsolódó döntés 5. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. december 17-i rendes ülésére Tárgy: Az önkormányzat vagyonbiztosításához kapcsolódó döntés

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének november 2-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének november 2-i ülésére ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2010. november 2-i ülésére Egyszerű többség Tárgy: Szennyvíz-beruházási projekttel kapcsolatos döntések Előterjesztő: Szabó Loránd polgármester

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének december 16-i és december 20-i ülésszakára

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének december 16-i és december 20-i ülésszakára Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2010. december 16-i és 2010. december 20-i ülésszakára Tárgy: A Dalkia Energia Zrt.-vel gázmotor üzemeltetésére kötött

Részletesebben

A Képviselő-testület 32/2016. (I. 21.) sz. kt. határozatának melléklete Gyulai Közüzemi Nonprofit Kft Gördülő Fejlesztési terve.

A Képviselő-testület 32/2016. (I. 21.) sz. kt. határozatának melléklete Gyulai Közüzemi Nonprofit Kft Gördülő Fejlesztési terve. A Képviselő-testület 32/2016. (I. 21.) sz. kt. határozatának melléklete Gyulai Közüzemi Nonprofit Kft Gördülő Fejlesztési terve Beruházási terv Víziközmű-szolgáltatási ágazat megnevezése: ivóvíz Víziközmű-rendszer

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011.június 29-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011.június 29-i ülésére 966-2/2011. E L Ő T E R J E S Z T É S 2011.június 29-i ülésére Tárgy: A csatornadíjba beépített fejlesztési hányadból finanszírozott 2011. évi víziközmű fejlesztések megvalósítása Kerekegyházán Az előterjesztést

Részletesebben

Budapest Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete

Budapest Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete Budapest Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete 2010. július 14-i ülésére Előterjesztő: Dr. Kocsis Máté Polgármester Ellenjegyzés: Dr. Xantus Judit Tárgy: Polgármesteri Hivatal részére pénzügyi

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének július 7-i rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének július 7-i rendkívüli ülésére Egyszerű többség Minősített többség alapító okirat módosítása ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. július 7-i rendkívüli ülésére Tárgy: A szőlőhegyi közösségi ház üzemeltetése

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. 2012. december 14-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS. 2012. december 14-i rendes ülésére Új napirendi pont 31. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. december 14-i rendes ülésére Tárgy: Hulladékgazdálkodási tárgyú döntések

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. március 17-i rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. március 17-i rendkívüli ülésére Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. március 17-i rendkívüli ülésére Tárgy: Belvárosi Iskola üzemszerű működésével kapcsolatos döntések Előterjesztő:

Részletesebben

9. számú előterjesztés Minősített többség. ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2013 április 25-i rendes ülésére

9. számú előterjesztés Minősített többség. ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2013 április 25-i rendes ülésére 9. számú előterjesztés Minősített többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2013 április 25-i rendes ülésére Tárgy: Az adóügyi feladatokat ellátó dolgozók anyagi érdekeltségi

Részletesebben

BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA JAVASLAT. Polgármester. Testületi ülés időpontja: 2010. szeptember 23.

BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA JAVASLAT. Polgármester. Testületi ülés időpontja: 2010. szeptember 23. BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA Polgármester JAVASLAT Forrás biztosítására a Lajtha László Általános Iskola csőtörés utáni helyreállítási munkálatainak fedezetére Készítette: Kiss István OSZI

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének március 31-i rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének március 31-i rendkívüli ülésére ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. március 31-i rendkívüli ülésére Minősített többség Tárgy: Az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló rendeletet

Részletesebben

2014. március 4-i rendkívüli ülésére

2014. március 4-i rendkívüli ülésére 5. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 4-i rendkívüli ülésére Tárgy: Pályázat benyújtása I. világháborús emlékmű renoválására

Részletesebben

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 26-i rendes ülésére

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 26-i rendes ülésére Új napirendi pont 27. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. szeptember 26-i rendes ülésére Tárgy: Pályázat benyújtása a Biztos Kezdet

Részletesebben

16. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének november 26-i rendes ülésére

16. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének november 26-i rendes ülésére 16. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. november 26-i rendes ülésére Tárgy: Feladatellátási szerződés kötése a Dombóvár-Tamási (Pári)

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 25-i rendes ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 25-i rendes ülésére Ikt.szám: 5254-12015. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 25-i rendes ülésére Tárgy: Belső-ellenőrzési terv elfogadása 2016. évre Előterjesztő:

Részletesebben

Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8409 Úrkút, Rákóczi u. 45. 031. E-mail:jegyzourkut@vnet.hu... J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8409 Úrkút, Rákóczi u. 45. 031. E-mail:jegyzourkut@vnet.hu... J E G Y Z Ő K Ö N Y V Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8409 Úrkút, Rákóczi u. 45. Tel.:88/230-003, 003, 88/507-031. 031. E-mail:jegyzourkut@vnet.hu...... Szám:81-15/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Úrkút Község Önkormányzati

Részletesebben

8. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 26-i rendes ülésére

8. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 26-i rendes ülésére 8. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. január 26-i rendes ülésére Tárgy: A Farkas Attila Uszoda belépőjegyárainak felülvizsgálata

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS szeptember 13-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS szeptember 13-i rendes ülésére 9. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. szeptember 13-i rendes ülésére Tárgy: Előterjesztő: A József Attila Általános Művelődési

Részletesebben

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének október 27-i rendes ülésére

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének október 27-i rendes ülésére 20. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. október 27-i rendes ülésére Tárgy: A Dombóvár és térsége ivóvízminőség-javító programhoz

Részletesebben

Előterjesztés. a Bicskei víziközmű rendszerek évi Gördülő Fejlesztési Tervéről (GFT)

Előterjesztés. a Bicskei víziközmű rendszerek évi Gördülő Fejlesztési Tervéről (GFT) Előterjesztés a Bicskei víziközmű rendszerek 2017-2031. évi Gördülő Fejlesztési Tervéről (GFT) 1. előterjesztés száma: 287/2016 2. Előterjesztést készítő személy neve: Soós Attila 3. előterjesztés készítésében

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. 2012. szeptember 13-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS. 2012. szeptember 13-i rendes ülésére Új napirendi pont 21. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. szeptember 13-i rendes ülésére Tárgy: A Városháza konyhájának működtetése

Részletesebben

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 9-i rendkívüli ülésére

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 9-i rendkívüli ülésére 3. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 9-i rendkívüli ülésére Tárgy: Dombó-Coop Zrt. területszerzési igénye a Szent Gellért

Részletesebben

2014. augusztus 28-i rendes ülésére

2014. augusztus 28-i rendes ülésére 7. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2014. augusztus 28-i rendes ülésére Tárgy: A Dombóvár és Környéke Víz- és Csatornamű Kft.-vel kapcsolatos

Részletesebben

2015. július 23-i rendkívüli ülésére

2015. július 23-i rendkívüli ülésére 6. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. július 23-i rendkívüli ülésére Tárgy: A Dombóvári Város- és Lakásgazdálkodási NKft. felügyelőbizottsági

Részletesebben

11. számú előterjesztés Egyszerű többség. ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. május 28-i rendes ülésére

11. számú előterjesztés Egyszerű többség. ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. május 28-i rendes ülésére 11. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. május 28-i rendes ülésére Tárgy: Állami földek hasznosításba adása közfoglalkoztatási célra

Részletesebben

8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON FAX:

8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON FAX: SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2017. május 08. Kónyáné dr. Zsarnovszky

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS május 5-i rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS május 5-i rendkívüli ülésére Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 5-i rendkívüli ülésére Tárgy: Energetikusi feladatokra vállalkozó megbízása Előterjesztő: Szabó Loránd polgármester

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 26-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 26-i rendes ülésére 17. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 26-i rendes ülésére Tárgy: A házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés gyakoriságának

Részletesebben

2015. május 14-i rendkívüli ülésére

2015. május 14-i rendkívüli ülésére 7. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. május 14-i rendkívüli ülésére Tárgy: Keret-megállapodásos közbeszerzési eljárás lefolytatásának

Részletesebben

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének december 18-i rendes ülésére

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének december 18-i rendes ülésére 34. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 18-i rendes ülésére Tárgy: Az Önkormányzat 2014. évi Közbeszerzési Tervének módosítása

Részletesebben

2. számú előterjesztés Minősített többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 12-i rendkívüli ülésére

2. számú előterjesztés Minősített többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 12-i rendkívüli ülésére 2. számú előterjesztés Minősített többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 12-i rendkívüli ülésére Tárgy: A Gunaras Zrt. tartozásával és az ellene indított

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének május 5-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének május 5-i rendes ülésére 13. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. május 5-i rendes ülésére Tárgy: A Gunaras Gyógyfürdő és Idegenforgalmi Zrt.-vel kapcsolatos

Részletesebben

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 19-i rendes ülésére

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 19-i rendes ülésére 24. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 19-i rendes ülésére Tárgy: Forgalomirányító lámpák üzemeltetésével kapcsolatos döntés

Részletesebben

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének október 31-i rendes ülésére

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének október 31-i rendes ülésére 11. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. október 31-i rendes ülésére Tárgy: Az intézményfenntartó társulások munkaszervezeti, az

Részletesebben

BALATONBOGLÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

BALATONBOGLÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE BALATONBOGLÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ügyiratszám:.1-11 / 2016. Sorszám: 18. ELŐTERJESZTÉS Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. november 24. napján tartandó ülésére

Részletesebben

Előterjesztés: Nyílt ülés X X. Zárt ülés. Címe: A Tiszazugi Ivóvízminőség-javító Önkormányzati Társulás társulási megállapodásának módosításáról

Előterjesztés: Nyílt ülés X X. Zárt ülés. Címe: A Tiszazugi Ivóvízminőség-javító Önkormányzati Társulás társulási megállapodásának módosításáról Előterjesztés: Címe: A Tiszazugi Ivóvízminőség-javító Önkormányzati Társulás társulási megállapodásának módosításáról Testületi ülés dátuma: 2016. 10. 27. Készítés ideje: 2016. 10. 21. Készítette: dr.

Részletesebben

2015. április 30-i rendes ülésére

2015. április 30-i rendes ülésére 14. számú előterjesztés Minősített többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 30-i rendes ülésére Tárgy: A vendéglátó üzletek éjszakai nyitvatartási rendjéről

Részletesebben

2015. augusztus 27-i rendkívüli ülésére

2015. augusztus 27-i rendkívüli ülésére 7. számú előterjesztés Minősített többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. augusztus 27-i rendkívüli ülésére Tárgy: Az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás

Részletesebben

14. számú előterjesztés Egyszerű többség. ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének március 31-i rendes ülésére

14. számú előterjesztés Egyszerű többség. ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének március 31-i rendes ülésére 14. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. március 31-i rendes ülésére Tárgy: Ingatlanvásárlási igények Előterjesztő: Szabó Loránd

Részletesebben

NYÍLT ÜLÉSE. 3. számú jegyzőkönyve (2012. ÁPRILIS 3.) Határozatok: 17/ /2012. Kt. hat.

NYÍLT ÜLÉSE. 3. számú jegyzőkönyve (2012. ÁPRILIS 3.) Határozatok: 17/ /2012. Kt. hat. Nyárlőrinc Község Képviselő-testületének NYÍLT ÜLÉSE 3. számú jegyzőkönyve (2012. ÁPRILIS 3.) Határozatok: 17/2012. - 19/2012. Kt. hat. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyárlőrinc Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben