Komoly fagykár a gyümölcsösökben

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Komoly fagykár a gyümölcsösökben"

Átírás

1 XV. évfoyam 5. szám Bakány Város Önkormányzatának és akosságának közéeti apja Uniós támogatásbó új gyártócsarnok Szakemberek értékeik a kár nagyságát Komoy fagykár a gyümöcsösökben z esődeges femérések Aszerint mintegy 18 miiárd forintos árbevéte-kiesést okozott a május eső hetének végén érkezett fagy. Szatmár-Beregben 100, Szabocsban 80, a megye nyugati részén pedig átagosan százaékos kárt okozott hektár gyümöcsösben a mínusz 2 és mínusz 8 fok közötti hőmérséket ismertette a Wacha Kámán. Minimum oyan mértékben szükséges megtéríteni a gazdák fagykárát, mint a évi hasonó természeti csapás bekövetkeztekor, akkor 49 százaékos vot a kifizetés emékeztetett Budai Gyua kormánybiztos, a Magosz szövetségi igazgatója a sajtótájékoztatón. A poitikus emondta: a fagykárt szenvedett gazdák kártaanítási ehetőségeit a kormány utasítására az agrártárca dogozza ki. Ebben ényeges pont a kárenyhítési rendszer kérdése ehet, amey Budai Gyua véekedése szerint pianatnyiag akamatan funkciójának betötésére. Az aapban jeeneg mindössze 4,5 miiárd forint taáható, ami egy aszáyos nyár esetén már nem eegendő az összes mezőgazdasági kutúrára tette hozzá. A kormánybiztos tájékoztatása szerint több javasat szüetett az integrátori hitet fevett, károsut gazdákodók és termeők megsegítésére. Az eképzeések szerint számukra egy hosszú távú, kamatmentes hitet biztosítanának, ameyet a Magyar Fejesztési Bank kezene. Foytatás a 2. odaon apkőetétei ünnepséget Atartottak május 6-án Bakányban a STEEL-BUILDING Kft. teepheyén. Az ünnepségen részt vettek az üzem dogozói, vaamint Páosi Lászó pogármester. Kovács Gábor, a kft ügyvezetője köszöntötte az ünnepség résztvevőit. Rövid beszédében emondta: feépü egy új 1200 négyzetméter aapterüetű daruzott gyártócsarnok, és feújítjuk a megévő 8000 négyzetméteres gyártócsarnokunkat. Kicseréjük a donga-feüviágítókat, a régi ipari kapukat pedig automata ipari kapukra cseréjük. Gyakoratiag a donga-feüviágítók cseréje már megtörtént, a kapuk cseréje és az építkezés is foyamatban van. Oyannyira, hogy a beruházás május végére, június közepére ekészü. A kiviteezés főváakozója a szomszédos nyíradonyi Sib-Ép Kft, ők a csarnok kompett kiviteezői, a bakányi SB Kft dogozói a régi csarnokok feújítását végzik. A beruházás hat főve bővíti a dogozók étszámát. Az új csarnokban új termékek gyártását tudjuk megkezdeni. Az új csarnok ényegesen nagyobb bemagasságú esz, nagyobb teherbírású daruk esznek benne, mint a régi csarnokunkban, enné fogva oyan új termékeket tudunk itt gyártani, ameyeknek a forgatása, mozgatása már a régi csarnokunkban nem működött vona. Erre az idei második fé évre már két komoy megrendeésünk van: Afrikába száítunk egy mészégető művet, az Egyesüt Áamokba pedig egy faipari fedogozó üzemnek a gépeit. Páosi Lászó pogármester örömét fejezte ki, hogy Bakány iyen jeentős beruházássa gyarapodik, az üzem az eddiginé több embernek ad megéhetési ehetőséget, más födrészeken is megismerik a teepüés nevét, az itt éő emberek munkáját. Gratuát a kft vezetőinek, dogozóinak, s további sikereket kívánt munkájukhoz. A kft a beruházásró közeményt juttatott e a Bakányi Beszéőnek. Foytatás a 2. odaon Eőtérben Szőősi István bakányi gazda a fagy okozta kárt mutatja

2 2 Bakányi Beszéő Foytatás az 1. odaró Hasonó eképzeés a nemzeti és uniós támogatások kifizetésének eőrehozataa, ezeknek faktorátatása, beeértve az agrár-környezetgazdákodási támogatást is - ismertette Budai Gyua. A fagykárt szenvedett szabocsi gazdák ügyében tárgyaásokat kezdeményeznek az agrártárcáva a térség országgyűési képviseői, ietve a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) jeentette be Jakab István, a szervezet enöke május 8-án Bakányban, miután átvette a gazdákodók errő szóó kéremét. A május 6-án virradóra mért mínusz 2, mínusz 8 fokos fagy a mezőgazdasági ütetvényekben és a gyümöcsösökben okozott komoy károkat. A természeti csapás főként a Dé-Nyírséget, vaamint Kisvárda és Vásárosnamény környékét sújtotta eginkább; utóbbi város körzetében az eddigi adatok aapján száz százaékos a kár, itt gyakoratiag a tejes idei gyümöcstermés epusztut. Rácz Imre, a Magosz országos enökségének szabocsi tagja a károsut gazdák nevében arra kérte a térség országgyűési képviseőit, vaamint Budai Gyua szövetségi igazgatót, hogy kezdjenek tárgyaásokat a kormánnya a gazdákodóknak nyújtandó kárenyhítés ügyében. A kéreem így hangzik: A Szabocs-Szatmár-Bereg megyei Gyümöcstermesztő Gazdák azza a kérésse fordunak a MAGOSZ országos enökéhez egyben az országgyűés aenökéhez, Jakab István úrhoz és Dr. Budai Gyua a MAGOSZ szövetségi igazgatójához, eszámotatási kormánybiztos úrhoz, aki a térségünk országgyűési képviseője, hogy fogjanak össze a megye többi országgyűési képviseőjéve és a megyénkben május 6-án bekövetkezett rend- kívüi időjárás okozta kár enyhítésében közreműködni szíveskedjenek. A heyszíni szemén tapasztat súyos heyzetbe kerüt gazdák túéési ehetőségeinek megteremtésében kezdeményezzenek tárgyaásokat az Agrártárca vezetőive és hozzanak oyan döntéseket, meyek oyan segítségre adnak ehetőséget, hogy egy csaádnak se kerüjön veszéybe a megéhetése a rendkívüi időjárás miatt. A kár femérés a egrövidebb időn beü történjen meg, csak így ehet a vaóban kárt szenvedett gazdák megsegítése. Az átaakítás eőtt áó Kárenyhítési törvényben a gyümöcstermeők a befektetett összeg nagyságához mérten nagyobb kockázatviseési díjja járujanak a befizetési aaphoz, meyhez a kormány ugyaniyen arányú összeget váa, csak így növekedhet a keret, amey a kárenyhítésre fordítható. Jakab István, a Magosz enöke a kéreem átvétee után eszögezte: az idei gyümöcstermés nagy részét tönkretevő fagykárokró kapott hitees információk aapján tárgyaások kezdődnek a kormán nya a kárenyhítési támogatások és a terméskiesés mérsékésének ügyében. Szavai szerint ehetővé ke tenni, hogy a súyos fagykárt szenvedett gazdákodók vaóban a kár mértékéve arányosan kapjanak eséyt a túéésre, és ne forduhasson eő oyan kárenyhítés, ameyik a már kivágás eőtt áó ütetvényeknek kedvez. Közése szerint a térség országgyűési képviseői és a Magosz benyújtják az errő szóó javasatukat az agrártárcához. Szabocs-Szatmár-Bereg megyében mintegy hektáron amát, 4900 hektáron meggyet, 700 hektáron pedig cseresznyét termenek a gazdákodók, az ütetvények nagy része a péntek reggei fagy miatt tönkrement hangzott e a sajtótájékoztatón. A károk mértékét és a termeők véeményét szeméyesen ismerte meg ütetvényekben járva Jakab István, az országgyűés aenöke, a MAGOSZ enöke, dr. Vinnai Győző, Szabocs-Szatmár-Bereg megyei kormánymegbízott, Wacha Kámán, a Szabocs-Szatmár-Bereg megyei MGSzH vezetője és Gutyán Tamás, Szabocs-Szatmár-Bereg megyei főfaugazdász. Uniós támogatásbó új gyártócsarnok Foytatás az 1. odaró A STEEL-BUILDING Kft., mint kedvezményezett az ÉAOP /D kódszámú páyázati fehíváson nyert támogatásbó megkezdte az Új daruzott üzemcsarnok építése és megévő gyártócsarnok korszerűsítése című projektjének megvaósítását. A projekt keretén beü feújításra kerü a megévő, 8000 m2 hasznos aapterüetű gyártócsarnok, meynek korszerűsítése során kicseréésre kerünek az eöregedett dongabeviágítók és 7 db régi acészerkezetű bejárati kapu, új, hőszigetet, eektromos működtetésű ipari kapukra. A projekt megvaósítása során egy új, m2 aapterüetű, 1 hajós kiviteű daruzott gyártócsarnok is megépítésre kerü. A projekt összkötsége Ft. Az Európai Unió és a Magyar Áam áta nyújtott támogatás összege Ft A cégrő és a fejesztésekrő bővebb információt a odaon ovashatnak. Tavaszi papírgyűjtés A Föd napja akamábó papírgyűjtést rendeztünk, meye környezetünk, a föd védemére szeretnénk fehívni tanuóink figyemét. Egy tonna újságpapírbó 12 fa anyagának megfeeő papír áítható eő. Az iskoa tanuói kg papírt gyűjtöttek össze, így 153 fát mentettek meg! A természeten kívü az iskoába járó tanuóink is nyertek, mive a gyűjtésért kapott pénz nagyobb része az osztáyoké, kisebb része a Diákönkormányzat kasszáját növete, meyet a május 31-én tartandó gyereknapra Impresszum Bakányi Beszéő Bakány Város Önkormányzatának és akosságának közéeti apja fordítunk. A gyermeknapi programra szeretette várjuk détő a kedves szüőket is. Ezúton szeretnénk köszönetet mondani Ladányi Mikós váakozó úrnak, a szüőknek, vaamint Bakány akosságának a segítségért. Bakányi Beszéő Legyen a zene mindenkié! (Kodáy Zotán),,Az én hangom 2011.május 12-én kerüt sor az,,én HANGOM énekverseny II. forduójára, meyre 13 eszánt kis diák jeentkezett. A megmérettetésre ismét egy köteező és egy szabadon váasztott daa keett készüniük a gyerekeknek. Ahogyan az eőző forduón is, most is zsűri eőtt keett tudásukat bemutatniuk. jukat. Nagyon ügyesen adták eő a tanut daokat. Miután mindenki éneket, a zsűrin vot a sor, hogy edöntse, ki a második évfoyam egszebb hangú kis diákja. Ahogy az eőző forduón, most sem vot könnyű feadat dönteni, de végü megszüetett az eredmény. I. heyezett: BALOGH ALEXA 2. b osztáyos tanuó Fekészítő tanára: Tereminé Agárdi Mária II. heyezett: SERBÁN NÓRA 2. c osztáyos tanuó Fekészítő tanára: Katona Zotánné III. heyezett: MAJOR RENÁTÓ MIHÁLY 2. c osztáyos tanuó Fekészítő tanára: Katona Zotánné GRATULÁLUNK NEKIK! A zsűri tagjai: Bonyhády Éva, Karayos Páné A gyerekek sorszámot húztak, s izgatottan, egymást bíztatva várták, hogy megmutathassák énekhang- Ám, akik nem értek e heyezést, azok sem mentek haza üres kézze. Mindenki kapott egy ének-zenei motívumokka eátott kucstartót, ami mindig eszükbe juttatja iskoai évük egeső énekversenyét. Ezúton szeretném megköszönni a részvétet és a sikeres szerepést vaamennyi résztvevő kisdiáknak és fekészítő tanáraiknak! Tereminé Agárdi Mária tanítónő MEGHÍVÓ A Szabocs Vezér Oktatási Központ Integrációs Pedagógiai Csoportja és Diákönkormányzata nevében szeretette meghívom 31-én megrendezésre kerüő Szüői Fórumra és szabadidős déutánra. Programok: A Ligetaja Természetvédő Egyesüet bemutatkozása A bakányi mentőáomás szakembere áta tartott eőadás a közegő nyári szünidő és otthoni baesetek veszéyeirő Dr. Zajácz Tamás, gyógyszerész áta bemutatott gyógyhatású gyógynövény készítmények ismertetése Dr. Paraiczné Szabó Krisztina és Dobi Istvánné Emese áta végzett vérnyomás, vércukor és koeszterinmérés Erdei Róbert pszichoógus eőadása a gyermekkori agresszió kiaakuásáró és kezeésérő Várjuk Önt továbbá egészséges harapnivaókka, frissítőve, baráti hanguatta-gyermekeinkért. A Szabocs Vezér Oktatási Központ Bakány 4. B (807 kg) 1. A (500 kg) 3. A (480 kg) a 2011/2012-es tanévben az aábbi osztáyokat indítja: 7. C (1662 kg) 5. C (1450 kg) 6. B (1425 kg) Ladikné Szabó Csia diákönkormányzati vezető Szerkesztőség: Pogármesteri Hivata, 4233 Bakány, Rákóczi u. 8. Te./fax: (42) Kiadó: Bakány Város Önkormányzata Feeős szerkesztő: Baogh József Nyomtatás: Tóth Imre, Nyírteek ISSN X tanumány keretében heyszíni eenőrzést tart, meynek során a Nemzeti Adó- és Vámhivatat is megkeresheti a forgami érték (gépkocsi, ingatan, termőföd, stb.), és a becsatot jövedeemigazoás vaódiságának megáapítása céjábó. Ezért, ha csaádja jövedemi, vaamint vagyoni viszonyaiban vátozás következik be kötees azt a Pogármesteri Hivataban 15 napon beü bejeenteni. Amennyiben ezen bejeentési köteezettségének nem tesz eeget, akkor az eátás megszüntetésre kerü, a jogtaanu fevett eátást kamatta megemet összegben kötees visszatéríteni. Karóczkai Istvánné jegyző Heyszín: Szabocs Vezér Oktatási Központ auája Időpont: Eredmények: Asó tagozat: 1. heyezett 2. heyezett 3. heyezett Feső tagozat: 1. heyezett 2. heyezett 3. heyezett A 29/2011 (III.10.) számú határozatáva a képviseő-testüet fekérte a jegyzőt a szociáis eátások heyi szabáyozásáró szóó 4/2011.(III.11.) sz. önkormányzati rendeet értemében hozzon étre egy csoportot, meynek feadata, a szociáis eátásokat kéremező szeméyek jövedemi, és vagyoni viszonyainak, a akókörnyezet rendezettségének vizsgáata. Az 6 főbő áó csoport a szociáis eátást kéremező szeméyek, vaamint a már szociáis eátásban részesüők jövedemi, és vagyoni heyzetét a kéremező/jogosut akásásán környezettanumány akamáva vizsgáhatja. A vitatott esetekben környezet- 7 BALOGH ALEXA SERBÁN NÓRA MAJOR RENÁTÓ MIHÁLY Lakóház eadó Bakány Kapka u. 16. sz. aatt. 988 m -en minden közműve eátva (víz, viany, gázfűtés, szennyvíz-csatorna). Irányár: 3,5 miió Ft. Érd.: 06-20/ es számon 2 4 átaános tantervű képzés 4 ango-német nyevi képzés eső évfoyamtó 4 emet szintű ango- és matematikaoktatás az 5. évfoyamtó (5 óra/hét) Információ: Szabocs Vezér Oktatási Központ 4233 Bakány, Kossuth u. 5. Teefon: , Honap: szabocsvezer-bakany.suinet.hu

3 6 Bakányi Beszéő Nyevhasznáat angou és németü AKözpont idegen nyevet szakmai megbeszéésen konzutátak, tapasztaatot cserétek. A versenyen résztvevők száma átagosan 120 fő vot. Nevezési díjként 800 forintot kértünk a versenyzőktő. Intézményünk tanuói a versenyen eért tejesítményükke magas szintű tudásukró tettek tanúbizonyságot. Iskoánk hírnevét öregbítő, heyezést eérő diákjaink és fekészítő tanáraik névsora: Szabocs Vezér Oktatási oktató tanárai 14. akaomma szervezték meg ez év ápriisában, ma már több megyére kiterjedő eredetieg kistérségi ango-német feadatmegodó versenyt 5 8. osztáyos tanuók számára. Ez feadatmegodó tesztverseny vot, meyben nyevtan, szókincs, nyevhasznáat és országismeret témakörökben mérhették e tudásukat a diákok. A vetékedő ideje aatt a fekészítő pedagógusok Német nyev: Ötödik évfoyam: I. hey: Mező Sándor 5. a osztáy (Fekészítette: Mező Sándorné II. hey: Pénzes Aexander 5. a osz- táy (Fekészítette: Hargitai Gertrúd III. hey: Paraicz Csia 5. c osztáy (Fekészítette: Barnuczné Bíró Katain Hatodik évfoyamon Peei Miháy 6. b osztáyos tanuó III. heyezést ért e. (Fekészítette: Mező Sándorné Hetedik évfoyam: I. hey: Baázs Attia 7. b osztáy (Fekészítette: Hargitai Gertrúd II. hey: Tóth Szabina 7. b osztáy (Fekészítette: Mező Sándorné III. hey: Huszár Sándor 7. a osztáy (Fekészítette: Hargitai Gertrúd Nyocadik évfoyam: I. hey: Mező Bogárka 8. b osztáy (Fekészítette: Mező Sándorné II. hey: Horváth Réka 8. b osztáy (Fekészítette: Mező Sándorné III. hey: Monár Dóra 8. b osztáy (Fekészítette: Mező Sándorné Ango nyev: Hatodik évfoyamon Paraicz Dóra 6. c osztáyos tanuó III. heyezést ért e. (Fekészítette: Lakatos Lívia Hetedik évfoyam: I. hey: Kovács Laura 7. c osztáy (Fekészítette: Sas Józsefné II. hey: Baa Judit 7. a és Brinkusz Betti 7.c osztáy (Fekészítette: Sas Józsefné III. hey: Gondor Fanni 7. a osztáy (Fekészítette: Sas Józsefné Nyocadik évfoyam: I. hey: Krisztán Daniea 8. a osztáy (Fekészítette: Lakatos Lívia II. hey: Radványi Andrea 8. a és Katona Fóra 8.b osztáy (Fekészítette: Lakatos Lívia Schoo of Business Üzeti és Művészeti Szakképző Iskoa 4320 Nagykáó, Nagybakányi u. 3. Te.: 06/42/ , 06/30/ e-mai cím: titkarsag@sobu.suinet.hu OM: Jutaomként a résztvevők értékes könyvet és okeveet, ietve emékapot kaptak. A verseny támogatója: Papp István, Goethe Intézet, Zie Kiadó, Hueber Kiadó, MMPUBLICATIONS Kiadó, Oxford University Press Kiadó. Köszönjük támogatásukat. Gratuáunk a versenyzőknek, és vaamennyi fekészítő pedagógusnak. A versenyen résztvevő gyerekekre métán ehetnek büszkék szüeik és iskoánk is. Papp Anna iskoai könyvtáros Tandíjmentes nappai és esti rendszerű szakképzés Nyíregyházán és Nagykáóban A 2011/2012-es tanév képzési kínáata: 10. évfoyam evégzése után (bármey iskoatípusbó) 2 éves képzések: Számítógép-szereő, -karbantartó Irodai asszisztens Boti eadó Karosszériaakatos Mezőgazdasági gépszereő, gépjavító Gazda, Kertész 12. évfoyam evégzése után, érettségi nem szükséges: Autószereő (2 év) Érettségi bizonyítványhoz kötött szakképesítések: Informatikus (2év) Informatikai rendszergazda (2 év) Karosszériaakatos tanuók gyakorat közben Idegen nyevi titkár, Ügyintéző titkár vagy Iskoatitkár (2 év) Kereskedő (2 év) Logisztikai ügyintéző (2 év) Marketing és rekámügyintéző (1év) Pénzügyi számvitei ügyintéző (1,5 év) Vám, jövedéki és termékdíj üi. (1év) Csaádpedagógiai mentor (1 év) Pedagógiai asszisztens (1 év) Színházi és fimszínész vagy Vers- és prózamondó (3 év) Népi énekes vagy Népzenész (3 év) Idegenvezető (2 év) Protoko és Utazásügyintéző (1 év) Panziós, fausi vendégátó (2év) Sportedző 16 sportágban (1 éves) Fitness-weness asszisztens (1év) Sportszervező-menedzser (1 év) Rendszerinformatikus gyakorati vizsga Igény szerint koégiumi eheyezést biztosítunk Népi játékok fesztivája az Óvodában 6-án kerüt megrendezésre a népi játékok fesztivája a Barackvirág Óvodában. Az intézmény pedagógusai páyáztak a ehetőségre, hogy kicsik és nagyok játékos időutazást tehessenek. A rendezvényt a Bóbita tánccsoport tánca nyitotta meg. A rendkívü egyszerű, de ötetes és szórakoztató játékok, ugyanúgy evarázsoták a gyerekeket, mint a egmodernebb digitáis eszközök. Vot sárkányöő, fakard, trónszék, vesszőkosaras fakörhinta és kézi maom, amive ügyes kis kezek őröték a búzát és rögtön meg is sütötték a epényt. Mindehhez hanguatában iő frissen süt kenyérángost készítettek szüők és nagymamák, a gyerekek eőtt dagasztotta a tésztát az ügyes pék. Köszönjük segítségüket! Dióhéjban ennyi a nap története, de egy színes a közös játék éményéve gazdagított esemény részesei votunk és reméjük esz jövőre is! B. A. Bakányi Beszéő Emékezés Mvátás pogármesterére, ájus 22-én a rendszer- Ma Szabocs Vezér Oktaájus 6-án iskoánkban tási Központban a TÁMOP / azonosítóju páyázatot vaósítottuk meg, meynek céja a kommunikáció és együttműködés hatékonyságának növeése a szüőkke és a segítő szogáatokka, társadami partnerekke. A tevékenységünk nemcsak egy páyázat része vot, hanem úgy érzem, hogy túmutatott azon. Túmutatott, hiszen megszóította az iskoánkka együttműködő és kapcsoatot tartó intézmények meett a eendő partnereket is. Megismertettük az iskoánkban foyó munkáva azokat is, akik úgy gondoták, hogy náunk csak egy hétköznapi átaános iskoai aaptevékenység foyik. Reméem, áthatóvá vát, hogy mennyi pusz az, amit egy iskoa jó pedagógusgárdáva adhat a gyerekeknek, szüőknek, a teepüésnek és Bakány vonzáskörzetének. Ma már ahhoz, hogy egy intézmény jó működjön, aaptevékenysége meett ki ke, hogy szogája a környezete áta megkívánt igényeket is. Ez ehet, úgy ahogy a mi iskoánkban, a zene, a tánc, a sport vagy a nyevtanuás. De gondohatunk itt a fezárkóztatásra és a tehetséggondozásra is. Nagy a feeősség rajtunk, hiszen az átaunk tanított és nevet gyerekek váán fog nyugodni hazánk sorsa. Azon vagyunk, hogy nemcsak tetszetős küső és beső képérő egyen ismert iskoánk, hanem a sport és tanumányi eredményei meett mindarró a puszró, amit adni tudunk. Tevékenységünk tárgyi fetéteei meett a szeméyi fetéteek is fontosak. Fekészüt, nem egy esetben több dipomás, szakvizsgázott, egyetemi és mestervizsgáva rendekező pedagógusaink mindent megtesznek, hogy tanuóinknak a ehető egtöbbet nyújtsák. Miyen feadat vár ebben a munkában a partnerintézményekre? TOVÁBBI SIKERES EGYÜTTMŰKÖDÉS! Monár Zotán Színházátogatás AZsigmond Színház két eőadását tekintették meg a béke-teepi iskoa kisdiákjai. gény Dzsoni és Árnika című eőadás ekes nézői votak. A gyerekek sok szép és új éménnye gazdagodva tértek vissza az iskoába. A bérette rendekező 1., 2., és 3. osztáyos tanuók októberben a Keekótya tündér, ápriisban pedig a Sze- A programot szervező pedagógusok: Takács János, Monárné Rajtik Zsuzsanna, Teremi Lászó nyíregyházi Móricz dr Kun Bertaanra emékezünk. Tizenöt év tet e azóta, hogy itt hagyott minket dr Kun Bertaan. Még mindig nehéz a szívünk a bánat súyátó. Az emékezés szomorú, ám büszke sóhajáva gondounk doktor úrra, pogármester úrra. Mindnyájunkat ever a fájdaom még ma is, de feeme a tiszteet az ő szeméyének eméke eőtt. Az akotó éveit kettétörte, környezetét megrendítette haáa. Akkor, 1996-ban bénutan átunk: Ez nem ehet igaz, ez nem történhet meg veünk, hogy árván maradunk! Sajnos igen. A doktor úr, pogármester úr hiányát a mai napig érezzük. A gyógyító gyógyíthatatanná ett: bizonyára e keett mennie. A rendszervátó, az önzeten közéeti ember munkája fébeszakadt: bizonyára ennyi feadat méretett rá. Isten akaratát tudomásu vettük, de nagyon nehéz néküet az éet. Az emút másfé évtized az ő nevéhez, emékéhez, munkásságához képest métatanu tet 3 Gondoj rám, ha egyszer nem eszek! Sokszor, sokszor. (Szabó Magda) e. Megfeedkeztek róa. Egyesek szándékosan, mások taán gyávaságbó nem idézték meg őt, nem emékeztek meg róa nyivánosan. Bűnbocsánatért esedezve most tiszteette és aázatta gondounk a rendkívüi emberre, aki szétosztotta magát közöttünk, és gyorsan égette éete gyertyáját. Hivatásáva, odaadó közéetiségéve, igaz keresztény hitéve szogáta az embereket, a bakányiakat. Hiheteten erő, fáradhatatanság jeemezte orvosi és pogármesteri tevékenységét. Az ő szeméyében párosut a tudás a magabiztosságga, derűátássa, törheteten akaratta és reménységge. Tee vot ekesedésse, nagyekűségge és bőkezűségge is. Nem ismert ehetetent, bosszankodott a kishitűségünk miatt. Soha nem tétovázott, gyorsan gondokodott, határozottan cseekedett. Kiváóan heytát orvosi hivatásában és pogármesteri tisztségében egyaránt. A 90-es évek eején ő indította e teepüésünket a fejődés útján. Kiépítette a tejes infrastruktúrát (teefon, gáz, aszfatutak, tanyai ivóvíz). Megámodta és étrehozta az egészségügyi és csaádsegítő központokat. Ő aapozta meg a várossá váás foyamatát. Ezeket a tényeket nem ehet evitatni tőe, és nem szabad efeejteni soha. Még sok nagyszerű tervet vitt magáva a haába. Az orvos pogármester eveszítéséve reményteenség, erőtenség ett úrrá rajtunk. A veszteség óriási, éreztük akkor is, de érezzük évrő évre még ma is. Femerüt bennünk, hogy másképp aakuhatott vona sok minden, ha ma is éne. A sors azonban úgy rendekezett, hogy néküe, de az ő böcsességének, munkabírásának örökségéve foytassuk éetünket, munkákodásunkat Bakányban. És se esték, se hajnaok, se fehők, se szeek, se csiagok többet oyanok nem esznek... (Vass Abert) Doktor Úr! Pogármester Úr! Fáj a nemét, de örökre itt hagyta nevét. Nyugodjon békében! Bakány, 22. Gyeskó Jánosné

4 4 Bakányi Beszéő Iskoások az óvodában z óvodábó az iskoába Avaó átmenet megkönynyítése érdekében szoros szakmai együttműködés kiaakítására törekszik az idei tanévben is a Szabocs Vezér Oktatási Központ és a Barackvirág Óvoda. Szívhez szóó köszöntés M inden évben van egy kedves nap, az Anyák napja, amirő sohasem feedkezünk meg. Május eső vasárnapja az Édesanyáké. Eme akaombó ünnepi műsor-összeáítássa kedveskedtek az anyukáknak a Szabocs Vezér Oktatási Központ eső osztáyos tanuói. 1. a osztáy fekészítő tanárai: Bonyhády Éva és Rehócsinné Tóth Tünde; 1. b osztáy fekészítő tanárai: Demendi Anita és Jeszenszky Zotánné tanítónők Titkoózva köszöntő verseket,...nincs aki őt pótoja, ki hiányát othatja, Ezért füébe súgom hakan, Édesanya csak egy van... daokat tanugattak, és az átauk készített ajándékokka köszöntötték a gyerekek édesanyjukat és a nagymamákat. A szüők könnyeikke küszködő, ragyogó szemekke, meghatódva fogadták a kincset, a szeretetet, meyet az apróságok nyújtottak számukra. Fontos, hogy már kicsi korban megtanuják a gyerekek, hogy nemcsak köszönteni ke az édesanyákat anyák napján, hanem a mindennapokban tiszteni, szót fogadni, értékeni fáradozásukat. A megható pianatok fevéteeibő: Demendi Anita tanító Ennek egyik jee vot, hogy a eendő esősök beiratkozása után ápriis 19-én iskoások átogattak e az óvodába. Nagycsoportos óvodások és negyedikes kisdiákok köszöntötték a tavaszt, a húsvétot kézműves fogakozások során. Az énekek és a beszégetés bevezetése után jöhetett a közös munka: krepp-papír és színes papír fehasznáásáva tavaszi virágok, tavirózsák készütek vaamint az ünnep közeedtét jeezte a viaszos tojásfestés, tojástartó akotása. A közös munka közben vaamennyien átétük a közös együttét és a munka örömét. A már hagyománynak számító taákozóra azért kerüt sor, hogy a ma még nagycsoportos óvodások szeptemberben, mikor esősként épnek be a SZVOK iskoakapuján, szorongás nékü, ismerős arcokka és egfőképp örömme érkezzenek. Köszönjük az óvónők és a gyerekek ádozatkész munkáját! Ízeítőü néhány pianatkép: Demendi Anita IPR csoportvezető Ötödik hey birkózásban. Május 13-án az Orosházán megrendezett diákoimpián 192 induó közü ötödik heyezést ért e a bakányi Pásztor Richárd a 29 kg-os súycsoport országos döntőjében birkózás sportágban. Fekészítő edzője Farkas Lászó. Gratuáunk az eredményes szerepéshez! Bronzérem hittanversenyen Ápiis 2-án a kerüeti hittanversenyen I. heyezést értünk e, így tovább jutottunk az országos versenyre. Több mint egy hónapon keresztü kitartóan készütünk a nagy döntőre, amey május 13-án a Hajdúdorogi Szent Bazi Oktatási Központban kerüt megrendezésre. Mive az idei év a Csaádok éve, a verseny is ennek jegyében zajott. A tudáspróbán bibiai csaádokka, Árpád-házi szentekke és a házasságkötés szertartásáva kapcsoatosak votak a kérdések. A 7-8. osztáyos korosztáyban a 18 induó csapat közü III. heyezést értünk e. Fekészítő tanárnőnk Dévai Renáta vot. Dueba Mária Miszkuy Gyöngyike Oáh Bettina

5 Tehetségnap 2011 Míg Megnövök Kiemeten Közhasznú Aa- A pítvány ápriis 29-én Megnövök Tehetségnapot szervezett a nyíregyházi Bujtosi Szabadidő Csarnokban, meyre iskoánk is meghívást kapott. A megnyitót követően a Hetedhét Határ Matematika Verseny döntőjére kerüt sor, meyre Monár Ágnes 6. a osztáyos tanuó kapott meghívást korábbi eredményei aapján. A versenyt követően a meghívott 5 intézmény tehetséges tanuói mutatkoztak be. Iskoánk műsorában esőként Ladik Máté gitárjátékát hahatták, ezt követően Farkas Ramóna mesét egy tanuságos történetet. Nagykunsági népdacsokrot éneket Járó Kaudia, meyet Miszkuy Gyöngyike küöneges citerajátékáva kísért. Végezetü a sikeres Pitypaatty Néptánc Együttes Vásárosdi című eőadását áthatták a résztvevők Marinka Tibor tanár úr ekiismeretes munkájának köszönhetően. A déutánt játékos sportvetékedő zárta az intézmények 12 fős csapatainak részvéteéve. Köszönet a programban résztvevő Szabó Gusztáv igazgató úrnak, Petrovics Réti Renáta, Sándor János, Turán Zsuzsanna, Horváthné Csinga Erzsébet, Takács Krisztián és Békési Attia pedagógusoknak. Ladikné Szabó Csia Diákönkormányzat-vezető Bakányi Beszéő 5 Nyít nap a rendőrkapitányságon 011. ápriis 20-án a Nyír- Rendőrkapitányság 2bátori a Bocskai úti objektumában rendőrségi nyít napot szervezett, meyen iskoánk, a SZVOK 2. Sz. Körzeti Átaános Iskoa Béke-teepi Tagintézményébő a feső tagozatos diákok vettek részt. A nyít nap egyik fő céja, hogy a gyermekek számára ember-közeibbé tegyék szervezetüket és magát a rendőröket. Ráátást nyújtsanak a rendőri munkára, eszközökre, segítsék a páyaváasztást és végü, de nem utosó sorban egy keemes eméket szerezzenek a gyermekeknek. A rendezvényen a rendőrség küönböző küönítményei meett a tűzotóság is képvisetette magát. Megismerkedhettek a gyerekek a rendőrség áta hasznát egyes fegyverekke, kényszerítő eszközökke, gépjárművekke, és kipróbáhatták az ez év tavaszára kiaakított rendőrségi fogdát. Láthatták egy kábítószer-kereső kutya aktív munkáját. Betekintést nyerhettek a bűnügyi technikusok munkájába és feszereéseibe. A nyít napon kerüt megrendezésre a kerékpáros iskoa kupa terüeti döntője is, meyen iskoánk négy tanuója: Juhász Katain, Horváth Anett, Fefödi Róbert, Papp György eredményesen szerepetek. Küön örömtei vot számunkra, hogy Kerezsi Baázs főhadnagy, a Bakányi Rendőrőrs parancsnoka kaauzot végig bennünket. Köszönjük a Nyírbátori Rendőrkapitányság minden dogozójának vendégszeretetét és a csaádias fogadtatását. A csoportot vezették: Kurta Lászó és Győri István tanárok. Minőségi divatáru kedvező árakon Május 10 és 31. között a tavaszi koekciót 20%, 30%, 40%-os árengedménynye vásárohatja meg. Hétköznapi és akami ruhák (S-es mérettő az XXL-ig), táskák, övek,egyéb kiegészítők, hogy ötözéke tejes egyen. Szeretette várunk minden högyet a DIVATSZIGET-ben. (Nyíradony, Árpád u. 3. sz. aatt, a piacudvarban) Nyitvatartás: H. K. Cs. P.: ig Sze.: ig. Szo.: ig

6 6 Bakányi Beszéő Nyevhasznáat angou és németü AKözpont idegen nyevet szakmai megbeszéésen konzutátak, tapasztaatot cserétek. A versenyen résztvevők száma átagosan 120 fő vot. Nevezési díjként 800 forintot kértünk a versenyzőktő. Intézményünk tanuói a versenyen eért tejesítményükke magas szintű tudásukró tettek tanúbizonyságot. Iskoánk hírnevét öregbítő, heyezést eérő diákjaink és fekészítő tanáraik névsora: Szabocs Vezér Oktatási oktató tanárai 14. akaomma szervezték meg ez év ápriisában, ma már több megyére kiterjedő eredetieg kistérségi ango-német feadatmegodó versenyt 5 8. osztáyos tanuók számára. Ez feadatmegodó tesztverseny vot, meyben nyevtan, szókincs, nyevhasznáat és országismeret témakörökben mérhették e tudásukat a diákok. A vetékedő ideje aatt a fekészítő pedagógusok Német nyev: Ötödik évfoyam: I. hey: Mező Sándor 5. a osztáy (Fekészítette: Mező Sándorné II. hey: Pénzes Aexander 5. a osz- táy (Fekészítette: Hargitai Gertrúd III. hey: Paraicz Csia 5. c osztáy (Fekészítette: Barnuczné Bíró Katain Hatodik évfoyamon Peei Miháy 6. b osztáyos tanuó III. heyezést ért e. (Fekészítette: Mező Sándorné Hetedik évfoyam: I. hey: Baázs Attia 7. b osztáy (Fekészítette: Hargitai Gertrúd II. hey: Tóth Szabina 7. b osztáy (Fekészítette: Mező Sándorné III. hey: Huszár Sándor 7. a osztáy (Fekészítette: Hargitai Gertrúd Nyocadik évfoyam: I. hey: Mező Bogárka 8. b osztáy (Fekészítette: Mező Sándorné II. hey: Horváth Réka 8. b osztáy (Fekészítette: Mező Sándorné III. hey: Monár Dóra 8. b osztáy (Fekészítette: Mező Sándorné Ango nyev: Hatodik évfoyamon Paraicz Dóra 6. c osztáyos tanuó III. heyezést ért e. (Fekészítette: Lakatos Lívia Hetedik évfoyam: I. hey: Kovács Laura 7. c osztáy (Fekészítette: Sas Józsefné II. hey: Baa Judit 7. a és Brinkusz Betti 7.c osztáy (Fekészítette: Sas Józsefné III. hey: Gondor Fanni 7. a osztáy (Fekészítette: Sas Józsefné Nyocadik évfoyam: I. hey: Krisztán Daniea 8. a osztáy (Fekészítette: Lakatos Lívia II. hey: Radványi Andrea 8. a és Katona Fóra 8.b osztáy (Fekészítette: Lakatos Lívia Schoo of Business Üzeti és Művészeti Szakképző Iskoa 4320 Nagykáó, Nagybakányi u. 3. Te.: 06/42/ , 06/30/ e-mai cím: titkarsag@sobu.suinet.hu OM: Jutaomként a résztvevők értékes könyvet és okeveet, ietve emékapot kaptak. A verseny támogatója: Papp István, Goethe Intézet, Zie Kiadó, Hueber Kiadó, MMPUBLICATIONS Kiadó, Oxford University Press Kiadó. Köszönjük támogatásukat. Gratuáunk a versenyzőknek, és vaamennyi fekészítő pedagógusnak. A versenyen résztvevő gyerekekre métán ehetnek büszkék szüeik és iskoánk is. Papp Anna iskoai könyvtáros Tandíjmentes nappai és esti rendszerű szakképzés Nyíregyházán és Nagykáóban A 2011/2012-es tanév képzési kínáata: 10. évfoyam evégzése után (bármey iskoatípusbó) 2 éves képzések: Számítógép-szereő, -karbantartó Irodai asszisztens Boti eadó Karosszériaakatos Mezőgazdasági gépszereő, gépjavító Gazda, Kertész 12. évfoyam evégzése után, érettségi nem szükséges: Autószereő (2 év) Érettségi bizonyítványhoz kötött szakképesítések: Informatikus (2év) Informatikai rendszergazda (2 év) Karosszériaakatos tanuók gyakorat közben Idegen nyevi titkár, Ügyintéző titkár vagy Iskoatitkár (2 év) Kereskedő (2 év) Logisztikai ügyintéző (2 év) Marketing és rekámügyintéző (1év) Pénzügyi számvitei ügyintéző (1,5 év) Vám, jövedéki és termékdíj üi. (1év) Csaádpedagógiai mentor (1 év) Pedagógiai asszisztens (1 év) Színházi és fimszínész vagy Vers- és prózamondó (3 év) Népi énekes vagy Népzenész (3 év) Idegenvezető (2 év) Protoko és Utazásügyintéző (1 év) Panziós, fausi vendégátó (2év) Sportedző 16 sportágban (1 éves) Fitness-weness asszisztens (1év) Sportszervező-menedzser (1 év) Rendszerinformatikus gyakorati vizsga Igény szerint koégiumi eheyezést biztosítunk Népi játékok fesztivája az Óvodában 6-án kerüt megrendezésre a népi játékok fesztivája a Barackvirág Óvodában. Az intézmény pedagógusai páyáztak a ehetőségre, hogy kicsik és nagyok játékos időutazást tehessenek. A rendezvényt a Bóbita tánccsoport tánca nyitotta meg. A rendkívü egyszerű, de ötetes és szórakoztató játékok, ugyanúgy evarázsoták a gyerekeket, mint a egmodernebb digitáis eszközök. Vot sárkányöő, fakard, trónszék, vesszőkosaras fakörhinta és kézi maom, amive ügyes kis kezek őröték a búzát és rögtön meg is sütötték a epényt. Mindehhez hanguatában iő frissen süt kenyérángost készítettek szüők és nagymamák, a gyerekek eőtt dagasztotta a tésztát az ügyes pék. Köszönjük segítségüket! Dióhéjban ennyi a nap története, de egy színes a közös játék éményéve gazdagított esemény részesei votunk és reméjük esz jövőre is! B. A. Bakányi Beszéő Emékezés Mvátás pogármesterére, ájus 22-én a rendszer- Ma Szabocs Vezér Oktaájus 6-án iskoánkban tási Központban a TÁMOP / azonosítóju páyázatot vaósítottuk meg, meynek céja a kommunikáció és együttműködés hatékonyságának növeése a szüőkke és a segítő szogáatokka, társadami partnerekke. A tevékenységünk nemcsak egy páyázat része vot, hanem úgy érzem, hogy túmutatott azon. Túmutatott, hiszen megszóította az iskoánkka együttműködő és kapcsoatot tartó intézmények meett a eendő partnereket is. Megismertettük az iskoánkban foyó munkáva azokat is, akik úgy gondoták, hogy náunk csak egy hétköznapi átaános iskoai aaptevékenység foyik. Reméem, áthatóvá vát, hogy mennyi pusz az, amit egy iskoa jó pedagógusgárdáva adhat a gyerekeknek, szüőknek, a teepüésnek és Bakány vonzáskörzetének. Ma már ahhoz, hogy egy intézmény jó működjön, aaptevékenysége meett ki ke, hogy szogája a környezete áta megkívánt igényeket is. Ez ehet, úgy ahogy a mi iskoánkban, a zene, a tánc, a sport vagy a nyevtanuás. De gondohatunk itt a fezárkóztatásra és a tehetséggondozásra is. Nagy a feeősség rajtunk, hiszen az átaunk tanított és nevet gyerekek váán fog nyugodni hazánk sorsa. Azon vagyunk, hogy nemcsak tetszetős küső és beső képérő egyen ismert iskoánk, hanem a sport és tanumányi eredményei meett mindarró a puszró, amit adni tudunk. Tevékenységünk tárgyi fetéteei meett a szeméyi fetéteek is fontosak. Fekészüt, nem egy esetben több dipomás, szakvizsgázott, egyetemi és mestervizsgáva rendekező pedagógusaink mindent megtesznek, hogy tanuóinknak a ehető egtöbbet nyújtsák. Miyen feadat vár ebben a munkában a partnerintézményekre? TOVÁBBI SIKERES EGYÜTTMŰKÖDÉS! Monár Zotán Színházátogatás AZsigmond Színház két eőadását tekintették meg a béke-teepi iskoa kisdiákjai. gény Dzsoni és Árnika című eőadás ekes nézői votak. A gyerekek sok szép és új éménnye gazdagodva tértek vissza az iskoába. A bérette rendekező 1., 2., és 3. osztáyos tanuók októberben a Keekótya tündér, ápriisban pedig a Sze- A programot szervező pedagógusok: Takács János, Monárné Rajtik Zsuzsanna, Teremi Lászó nyíregyházi Móricz dr Kun Bertaanra emékezünk. Tizenöt év tet e azóta, hogy itt hagyott minket dr Kun Bertaan. Még mindig nehéz a szívünk a bánat súyátó. Az emékezés szomorú, ám büszke sóhajáva gondounk doktor úrra, pogármester úrra. Mindnyájunkat ever a fájdaom még ma is, de feeme a tiszteet az ő szeméyének eméke eőtt. Az akotó éveit kettétörte, környezetét megrendítette haáa. Akkor, 1996-ban bénutan átunk: Ez nem ehet igaz, ez nem történhet meg veünk, hogy árván maradunk! Sajnos igen. A doktor úr, pogármester úr hiányát a mai napig érezzük. A gyógyító gyógyíthatatanná ett: bizonyára e keett mennie. A rendszervátó, az önzeten közéeti ember munkája fébeszakadt: bizonyára ennyi feadat méretett rá. Isten akaratát tudomásu vettük, de nagyon nehéz néküet az éet. Az emút másfé évtized az ő nevéhez, emékéhez, munkásságához képest métatanu tet 3 Gondoj rám, ha egyszer nem eszek! Sokszor, sokszor. (Szabó Magda) e. Megfeedkeztek róa. Egyesek szándékosan, mások taán gyávaságbó nem idézték meg őt, nem emékeztek meg róa nyivánosan. Bűnbocsánatért esedezve most tiszteette és aázatta gondounk a rendkívüi emberre, aki szétosztotta magát közöttünk, és gyorsan égette éete gyertyáját. Hivatásáva, odaadó közéetiségéve, igaz keresztény hitéve szogáta az embereket, a bakányiakat. Hiheteten erő, fáradhatatanság jeemezte orvosi és pogármesteri tevékenységét. Az ő szeméyében párosut a tudás a magabiztosságga, derűátássa, törheteten akaratta és reménységge. Tee vot ekesedésse, nagyekűségge és bőkezűségge is. Nem ismert ehetetent, bosszankodott a kishitűségünk miatt. Soha nem tétovázott, gyorsan gondokodott, határozottan cseekedett. Kiváóan heytát orvosi hivatásában és pogármesteri tisztségében egyaránt. A 90-es évek eején ő indította e teepüésünket a fejődés útján. Kiépítette a tejes infrastruktúrát (teefon, gáz, aszfatutak, tanyai ivóvíz). Megámodta és étrehozta az egészségügyi és csaádsegítő központokat. Ő aapozta meg a várossá váás foyamatát. Ezeket a tényeket nem ehet evitatni tőe, és nem szabad efeejteni soha. Még sok nagyszerű tervet vitt magáva a haába. Az orvos pogármester eveszítéséve reményteenség, erőtenség ett úrrá rajtunk. A veszteség óriási, éreztük akkor is, de érezzük évrő évre még ma is. Femerüt bennünk, hogy másképp aakuhatott vona sok minden, ha ma is éne. A sors azonban úgy rendekezett, hogy néküe, de az ő böcsességének, munkabírásának örökségéve foytassuk éetünket, munkákodásunkat Bakányban. És se esték, se hajnaok, se fehők, se szeek, se csiagok többet oyanok nem esznek... (Vass Abert) Doktor Úr! Pogármester Úr! Fáj a nemét, de örökre itt hagyta nevét. Nyugodjon békében! Bakány, 22. Gyeskó Jánosné

7 2 Bakányi Beszéő Foytatás az 1. odaró Hasonó eképzeés a nemzeti és uniós támogatások kifizetésének eőrehozataa, ezeknek faktorátatása, beeértve az agrár-környezetgazdákodási támogatást is - ismertette Budai Gyua. A fagykárt szenvedett szabocsi gazdák ügyében tárgyaásokat kezdeményeznek az agrártárcáva a térség országgyűési képviseői, ietve a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) jeentette be Jakab István, a szervezet enöke május 8-án Bakányban, miután átvette a gazdákodók errő szóó kéremét. A május 6-án virradóra mért mínusz 2, mínusz 8 fokos fagy a mezőgazdasági ütetvényekben és a gyümöcsösökben okozott komoy károkat. A természeti csapás főként a Dé-Nyírséget, vaamint Kisvárda és Vásárosnamény környékét sújtotta eginkább; utóbbi város körzetében az eddigi adatok aapján száz százaékos a kár, itt gyakoratiag a tejes idei gyümöcstermés epusztut. Rácz Imre, a Magosz országos enökségének szabocsi tagja a károsut gazdák nevében arra kérte a térség országgyűési képviseőit, vaamint Budai Gyua szövetségi igazgatót, hogy kezdjenek tárgyaásokat a kormánnya a gazdákodóknak nyújtandó kárenyhítés ügyében. A kéreem így hangzik: A Szabocs-Szatmár-Bereg megyei Gyümöcstermesztő Gazdák azza a kérésse fordunak a MAGOSZ országos enökéhez egyben az országgyűés aenökéhez, Jakab István úrhoz és Dr. Budai Gyua a MAGOSZ szövetségi igazgatójához, eszámotatási kormánybiztos úrhoz, aki a térségünk országgyűési képviseője, hogy fogjanak össze a megye többi országgyűési képviseőjéve és a megyénkben május 6-án bekövetkezett rend- kívüi időjárás okozta kár enyhítésében közreműködni szíveskedjenek. A heyszíni szemén tapasztat súyos heyzetbe kerüt gazdák túéési ehetőségeinek megteremtésében kezdeményezzenek tárgyaásokat az Agrártárca vezetőive és hozzanak oyan döntéseket, meyek oyan segítségre adnak ehetőséget, hogy egy csaádnak se kerüjön veszéybe a megéhetése a rendkívüi időjárás miatt. A kár femérés a egrövidebb időn beü történjen meg, csak így ehet a vaóban kárt szenvedett gazdák megsegítése. Az átaakítás eőtt áó Kárenyhítési törvényben a gyümöcstermeők a befektetett összeg nagyságához mérten nagyobb kockázatviseési díjja járujanak a befizetési aaphoz, meyhez a kormány ugyaniyen arányú összeget váa, csak így növekedhet a keret, amey a kárenyhítésre fordítható. Jakab István, a Magosz enöke a kéreem átvétee után eszögezte: az idei gyümöcstermés nagy részét tönkretevő fagykárokró kapott hitees információk aapján tárgyaások kezdődnek a kormán nya a kárenyhítési támogatások és a terméskiesés mérsékésének ügyében. Szavai szerint ehetővé ke tenni, hogy a súyos fagykárt szenvedett gazdákodók vaóban a kár mértékéve arányosan kapjanak eséyt a túéésre, és ne forduhasson eő oyan kárenyhítés, ameyik a már kivágás eőtt áó ütetvényeknek kedvez. Közése szerint a térség országgyűési képviseői és a Magosz benyújtják az errő szóó javasatukat az agrártárcához. Szabocs-Szatmár-Bereg megyében mintegy hektáron amát, 4900 hektáron meggyet, 700 hektáron pedig cseresznyét termenek a gazdákodók, az ütetvények nagy része a péntek reggei fagy miatt tönkrement hangzott e a sajtótájékoztatón. A károk mértékét és a termeők véeményét szeméyesen ismerte meg ütetvényekben járva Jakab István, az országgyűés aenöke, a MAGOSZ enöke, dr. Vinnai Győző, Szabocs-Szatmár-Bereg megyei kormánymegbízott, Wacha Kámán, a Szabocs-Szatmár-Bereg megyei MGSzH vezetője és Gutyán Tamás, Szabocs-Szatmár-Bereg megyei főfaugazdász. Uniós támogatásbó új gyártócsarnok Foytatás az 1. odaró A STEEL-BUILDING Kft., mint kedvezményezett az ÉAOP /D kódszámú páyázati fehíváson nyert támogatásbó megkezdte az Új daruzott üzemcsarnok építése és megévő gyártócsarnok korszerűsítése című projektjének megvaósítását. A projekt keretén beü feújításra kerü a megévő, 8000 m2 hasznos aapterüetű gyártócsarnok, meynek korszerűsítése során kicseréésre kerünek az eöregedett dongabeviágítók és 7 db régi acészerkezetű bejárati kapu, új, hőszigetet, eektromos működtetésű ipari kapukra. A projekt megvaósítása során egy új, m2 aapterüetű, 1 hajós kiviteű daruzott gyártócsarnok is megépítésre kerü. A projekt összkötsége Ft. Az Európai Unió és a Magyar Áam áta nyújtott támogatás összege Ft A cégrő és a fejesztésekrő bővebb információt a odaon ovashatnak. Tavaszi papírgyűjtés A Föd napja akamábó papírgyűjtést rendeztünk, meye környezetünk, a föd védemére szeretnénk fehívni tanuóink figyemét. Egy tonna újságpapírbó 12 fa anyagának megfeeő papír áítható eő. Az iskoa tanuói kg papírt gyűjtöttek össze, így 153 fát mentettek meg! A természeten kívü az iskoába járó tanuóink is nyertek, mive a gyűjtésért kapott pénz nagyobb része az osztáyoké, kisebb része a Diákönkormányzat kasszáját növete, meyet a május 31-én tartandó gyereknapra Impresszum Bakányi Beszéő Bakány Város Önkormányzatának és akosságának közéeti apja fordítunk. A gyermeknapi programra szeretette várjuk détő a kedves szüőket is. Ezúton szeretnénk köszönetet mondani Ladányi Mikós váakozó úrnak, a szüőknek, vaamint Bakány akosságának a segítségért. Bakányi Beszéő Legyen a zene mindenkié! (Kodáy Zotán),,Az én hangom 2011.május 12-én kerüt sor az,,én HANGOM énekverseny II. forduójára, meyre 13 eszánt kis diák jeentkezett. A megmérettetésre ismét egy köteező és egy szabadon váasztott daa keett készüniük a gyerekeknek. Ahogyan az eőző forduón is, most is zsűri eőtt keett tudásukat bemutatniuk. jukat. Nagyon ügyesen adták eő a tanut daokat. Miután mindenki éneket, a zsűrin vot a sor, hogy edöntse, ki a második évfoyam egszebb hangú kis diákja. Ahogy az eőző forduón, most sem vot könnyű feadat dönteni, de végü megszüetett az eredmény. I. heyezett: BALOGH ALEXA 2. b osztáyos tanuó Fekészítő tanára: Tereminé Agárdi Mária II. heyezett: SERBÁN NÓRA 2. c osztáyos tanuó Fekészítő tanára: Katona Zotánné III. heyezett: MAJOR RENÁTÓ MIHÁLY 2. c osztáyos tanuó Fekészítő tanára: Katona Zotánné GRATULÁLUNK NEKIK! A zsűri tagjai: Bonyhády Éva, Karayos Páné A gyerekek sorszámot húztak, s izgatottan, egymást bíztatva várták, hogy megmutathassák énekhang- Ám, akik nem értek e heyezést, azok sem mentek haza üres kézze. Mindenki kapott egy ének-zenei motívumokka eátott kucstartót, ami mindig eszükbe juttatja iskoai évük egeső énekversenyét. Ezúton szeretném megköszönni a részvétet és a sikeres szerepést vaamennyi résztvevő kisdiáknak és fekészítő tanáraiknak! Tereminé Agárdi Mária tanítónő MEGHÍVÓ A Szabocs Vezér Oktatási Központ Integrációs Pedagógiai Csoportja és Diákönkormányzata nevében szeretette meghívom 31-én megrendezésre kerüő Szüői Fórumra és szabadidős déutánra. Programok: A Ligetaja Természetvédő Egyesüet bemutatkozása A bakányi mentőáomás szakembere áta tartott eőadás a közegő nyári szünidő és otthoni baesetek veszéyeirő Dr. Zajácz Tamás, gyógyszerész áta bemutatott gyógyhatású gyógynövény készítmények ismertetése Dr. Paraiczné Szabó Krisztina és Dobi Istvánné Emese áta végzett vérnyomás, vércukor és koeszterinmérés Erdei Róbert pszichoógus eőadása a gyermekkori agresszió kiaakuásáró és kezeésérő Várjuk Önt továbbá egészséges harapnivaókka, frissítőve, baráti hanguatta-gyermekeinkért. A Szabocs Vezér Oktatási Központ Bakány 4. B (807 kg) 1. A (500 kg) 3. A (480 kg) a 2011/2012-es tanévben az aábbi osztáyokat indítja: 7. C (1662 kg) 5. C (1450 kg) 6. B (1425 kg) Ladikné Szabó Csia diákönkormányzati vezető Szerkesztőség: Pogármesteri Hivata, 4233 Bakány, Rákóczi u. 8. Te./fax: (42) Kiadó: Bakány Város Önkormányzata Feeős szerkesztő: Baogh József Nyomtatás: Tóth Imre, Nyírteek ISSN X tanumány keretében heyszíni eenőrzést tart, meynek során a Nemzeti Adó- és Vámhivatat is megkeresheti a forgami érték (gépkocsi, ingatan, termőföd, stb.), és a becsatot jövedeemigazoás vaódiságának megáapítása céjábó. Ezért, ha csaádja jövedemi, vaamint vagyoni viszonyaiban vátozás következik be kötees azt a Pogármesteri Hivataban 15 napon beü bejeenteni. Amennyiben ezen bejeentési köteezettségének nem tesz eeget, akkor az eátás megszüntetésre kerü, a jogtaanu fevett eátást kamatta megemet összegben kötees visszatéríteni. Karóczkai Istvánné jegyző Heyszín: Szabocs Vezér Oktatási Központ auája Időpont: Eredmények: Asó tagozat: 1. heyezett 2. heyezett 3. heyezett Feső tagozat: 1. heyezett 2. heyezett 3. heyezett A 29/2011 (III.10.) számú határozatáva a képviseő-testüet fekérte a jegyzőt a szociáis eátások heyi szabáyozásáró szóó 4/2011.(III.11.) sz. önkormányzati rendeet értemében hozzon étre egy csoportot, meynek feadata, a szociáis eátásokat kéremező szeméyek jövedemi, és vagyoni viszonyainak, a akókörnyezet rendezettségének vizsgáata. Az 6 főbő áó csoport a szociáis eátást kéremező szeméyek, vaamint a már szociáis eátásban részesüők jövedemi, és vagyoni heyzetét a kéremező/jogosut akásásán környezettanumány akamáva vizsgáhatja. A vitatott esetekben környezet- 7 BALOGH ALEXA SERBÁN NÓRA MAJOR RENÁTÓ MIHÁLY Lakóház eadó Bakány Kapka u. 16. sz. aatt. 988 m -en minden közműve eátva (víz, viany, gázfűtés, szennyvíz-csatorna). Irányár: 3,5 miió Ft. Érd.: 06-20/ es számon 2 4 átaános tantervű képzés 4 ango-német nyevi képzés eső évfoyamtó 4 emet szintű ango- és matematikaoktatás az 5. évfoyamtó (5 óra/hét) Információ: Szabocs Vezér Oktatási Központ 4233 Bakány, Kossuth u. 5. Teefon: , Honap: szabocsvezer-bakany.suinet.hu

8 8 Bakányi Beszéő Két verseny, nyoc dobogós heyezés Szabocs Vezér Oktatási A Központ diákjai két héten beü két atétikai versenyen is nagyon szép eredményeket értek e. Esőként Napkoron, a Körzeti többpróba (60 m-es futás; kisabdadobás; távougrás; 600 m-es futás) atétika versenyen mutathatták meg tehetségüket fiata sportoóink. A 3 4. osztáyosok csapatversenyében ányaink Kovács Fanni, Majoros Réka, Kiss Aexandra, Monár Dorottya, Baogh Beáta a 3. heyezést szerezték meg. A napkori verseny után néhány nappa még nagyobb kihívás várt atétáinkra Nyíregyházán, aho Temetőtakarítás a Káói úton z Úton Ifjúsági Kuturáis AEgyesüet és a Bakányi Fiataok Egyesüete önkéntes temetőtakarítási napot szervezett Bakány városában 6-án (péntek) 8 órátó. szintén bizonyítaniuk keett, ám ezútta 30 m-es és 3000 m-es futásban, vaamint heybő távougrásban. Az óriási stadionban a nagy hőség eenére csapatunk sikeresen vette az akadáyokat. Lekes diákjaink a 3000 m futásban még a középiskoásokat is megeőzték. A 40 fiú és 40 eány versenyzőt fevonutató sporteseményrő a következő eredményekke térhettünk haza: 30 m futás: I. hey: Turán Mátyás 5. c III. hey: Kerezsi Imre 5. a Lány 3000 m futás: I.hey: Nagy Beáta 5. a II.hey: Csongrádi Eizabet 6. a III.hey: Vinker Margit 6. a A program heyszíne a Káói úti református temető vot, amey a város egyik egnagyobb és egrégebbi temetője, itt taáható a Gencsy csaád kriptája is. A debreceni Úton Ifjúsági Kuturáis Egyesüet koordináásáva bakányi és debreceni fiataok dogoznak együtt 2011 júiusáig egy oyan projekten, mey ötvözi Bakányban a heyi kuturáis örökség védemét, a fiataok aktív tevékenységét saját környezetükért és egy tanuási foyamatot, aho a projektben résztvevők képességei gyarapodnak. Önismereti, közösségfejesztő fogakozások aatt a csoporttagok játékos gyakoratok során fejeszthetik önmagukat, gyakorohatják a nyivános beszédet, konfiktuskezeési ismereteket sajátíthatnak e, vaamint megismerkedhetnek a projektmódszerre, és a páyázatírás aapjaiva. 6-án fiataok áta kezdeményezett városi összefogás során vaósut meg a Káói úti református temető takarítása. A rendezvény sikeres vot, hiszen köze 70 fő vett részt rajta. A város a kezdeményezés hatására megmozdut, fiataoktó az idős korosztáyig képvisetették magukat a heyiek, együtt tették szebbé a temetőt. Fiú 3000 m futás I. hey: Baogh Gábor 6. c III. hey: Simon Béa 6. b Fekészítő tanáraik: Petrovics-Réti Renáta, Herczku István, Sándor János Bízunk benne, hogy iskoánk megújut, ietve vadonatúj sportétesítményeinek és sporteszközeinek hasznáata a következő tanévben még sikeresebb eredmények eéréséhez segíti hozzá diákjainkat. A napkori és a nyíregyházi versenyen részt vevő vaamennyi versenyzőnek ezúton is szívbő gratuáunk. Petrovics-Réti Renáta tanárnő Az eseményen több mint 130 darab nagy szemeteszsákot tötöttek meg a szorgos önkéntesek, ameyet még aznap szemétgyűjtő heyre száítottak. A szemét és a gaz eszáítása meett pótoták a szemetes konténereket, feújították a sírkert kapuját, új kerítést húztak a temető köré. A Gencsy-kriptáig vezető főútvonaat gépekke eegyengették, az út mentén tujákat ütettek. A sírok közötti utakat a ekes dogozók járhatóvá tették, a közekedést akadáyozó ágakat evágták. A projekt a Fiataok Lendüetben Program támogatásáva vaósu meg. A szervezőket segíti a megvaósításban Bakány Város Önkormányzata, vaamint a Bakányi Református Egyházközség. Afa bicikitúra! 011. május14-én az Afa 2rádió szervezésében kerüt megrendezésre a tavaszi bicajtúra, meynek útvonaa Bakány-Abapuszta-Béketeep-Bakány. A köze 16 km-es távon szinte minden korosztáy képvisetette magát. A egfiataabb pótüésen évezte a gyönyörű akácvirágga szegéyezett utat, de a 64 éves nyugdíjas tempója is edzettségrő árukodott! Városunk pogármestere Páosi Lászó is szívesen kerekezett veünk! Gratuáunk minden résztvevőnek!!! A kerékpártúra főtámogatója Katona Tamás Biciki botja, aki többek között áthatósági meénnyekke ajándékozta meg a jeenévőket és természetesen maga is résztvett az eseményen! Baa András Lekes fiataok szemetet gyűjtenek

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere Budapest Főváros X. kerüet Kőbányai Önkormányzat Apogármestere Eőterjesztés a védőnői szakmai napok támogatásáró 2011. szeptember 29-30. között a Kőbányai Egészségügyi Szogáat Védőnői Szogáatának 16 védőnője

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm estere. Javaslat stratégiai együttműködési megállapodás megkötésére

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm estere. Javaslat stratégiai együttműködési megállapodás megkötésére Sagótarján Megyei Jogú Város Pogárm estere Szám:12382/2014. Javasat stratégiai együttműködési megáapodás megkötésére A szabad váakozási zónák kedvező fetéteeket és kedvezményeket biztosítanak a gazdasági

Részletesebben

--'-'--1 számú előterjesztés

--'-'--1 számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerüet Kőbányai Önkormányzat Apogármestere 'Í, ( - --'-'--1_ _ számú eőterjesztés Eőterjesztés a Képviseő-testüet részére a "Kőbányai Komposztáási Program- 2015" enevezéső páyázat kiírásáró

Részletesebben

Kérelmezök vállalják a helyiségrész teljes felújítását, amennyiben azt kedvezményes 4 OOO Ft/m2/év bérleti díj megállapításával vehetik igénybe.

Kérelmezök vállalják a helyiségrész teljes felújítását, amennyiben azt kedvezményes 4 OOO Ft/m2/év bérleti díj megállapításával vehetik igénybe. Budapest Főváros X. kerüet Kőbányai Önkormányzat Apogármestere y. ',. sz. napirendi pont Tárgy: Javasat a Budapest X. kerüet Újhegyi sétány 12. szám aatti heyiség egy részének bérbeadására Tisztet Gazdasági

Részletesebben

G~. számú előterjesztés

G~. számú előterjesztés G~. számú eőterjesztés Budapest Főváros X. kerüet Kőbányai Önkormányzat Apogármestere Eőterjesztés a Gazdasági Bizottság részére a PGY &PGY Kft. részére játékterem üzemetetéséhez szükséges tuajdonosi hozzájáruásró

Részletesebben

?-G.!:J számú előterjesztés

?-G.!:J számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerüet Kőbányai Önkormányzat Apogármestere?-G.!:J számú eőterjesztés Eőterjesztés a Kerüetfejesztési és Környezetvédemi Bizottság részére "Tiszta udvar, rendes ház 2012", vaamint "Tiszta,

Részletesebben

/3 ey. szám ú előterjesztés

/3 ey. szám ú előterjesztés Budapest Főváros X. kerüet Kőbányai Önkormányzat Apogármestere /3 ey. szám ú eőterjesztés Eőterjesztés a Képviseő-testüet részére az európai uniós és egyéb páyázatok aktuáis áásáró szóó tájékoztatóró I.

Részletesebben

T AMOGATASI SZERZÓDÉS. "Eszaki Lipótváros megújítása" Azonosító szám : KM OP-5. 2.2/ A-13-2013-000 1 86"'.,..,. ..,

T AMOGATASI SZERZÓDÉS. Eszaki Lipótváros megújítása Azonosító szám : KM OP-5. 2.2/ A-13-2013-000 1 86'.,..,. .., .,.,..,,, T AMOGATASI SZERZÓDÉS, "Eszaki Lipótváros megújítása" Azonosító szám : KM OP-5. 2.2/ A-13-2013-000 1 Nemze Fejesdéo Og~Okdt -.u)siechonyifi'.,...u 86"'.,..,. - _, MAGYAR ORSZAG t~ EGU J U L A

Részletesebben

737, számú előterjesztés

737, számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerüet Kőbányai Önkormányzat Pogármestere 737, számú eőterjesztés Eőterjesztés a Képviseő-testüet részére a közneveési feadatot eátó egyes önkormányzati fenntartású intézmények áami

Részletesebben

j_')-. számú előterjesztés

j_')-. számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerüet Kőbányai Önkormányzat Apogármestere Eőterjesztés j_')-. számú eőterjesztés a Humánszogátatási Bizottság részére a kőbányai iskoák működését segítő aapítványok támogatásának eszámoásáró

Részletesebben

A KISE sporttelepen a nyári szünet alatt - az elmúlt évekhez hasonlóan - a füves pályát teljes

A KISE sporttelepen a nyári szünet alatt - az elmúlt évekhez hasonlóan - a füves pályát teljes Budapest Főváros X. kerüet Kőbányai Önkormányzat Apogármestere oíóo. számú eőterjesztés Eőterjesztés a Képviseő-testüet részére a Kőbányai Ifjúsági Sportegyesüet 2011. évi szakmai és pénzügyi beszámoójának

Részletesebben

j_l. számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

j_l. számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Budapest Főváros X. kerüet Kőbányai Önkormányzat Jegyző je j. számú eőterjesztés Eőterjesztés a Képviseő-testüet részére a Budapest Főváros X. kerüet Kőbányai Pogármesteri Hivata Áomás utca 26. szám aatti

Részletesebben

Q~ számú előterjesztés

Q~ számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerüet Kőbányai Önkormányzat Apogármestere Q~ számú eőterjesztés Eőterjesztés a Képviseő-testüet részére A Rákosmenti Mezei Őrszogáat 2012. I. féévi Szakmai Beszámoójáró I. Tartami

Részletesebben

között 2008. december 16. napján kötött Támogatási Szerződés közös megegyezéssel történő megszüntetéséről

között 2008. december 16. napján kötött Támogatási Szerződés közös megegyezéssel történő megszüntetéséről Budapest Főváros X. kerüet Kőbányai Önkormányzat Pogármestere,, c,,.:_j,j számú eőterjesztés Eőterjesztés a Képviseő-testüet részére a Budapest Főváros X. kerüet Kőbányai Önkormányzat és a Budapesti Rendőrfőkapitányság

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS Postacím: 5601 Pf 112. Teefon: (66) 523-806 BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL Békéscsaba, Szent István tér 7. Ikt. sz.: V, 50412010. Eőadó: Túriné Kovács Mára, Nagy Árpád Me.: 3 Hiv. sz:

Részletesebben

61o. l. Tartalmi összefoglaló. Budapest Főváros X. kerület. . számú előterjesztés

61o. l. Tartalmi összefoglaló. Budapest Főváros X. kerület. . számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerüet Kőbányai Önkormányzat Apogármestere 61o. számú eőterjesztés Eőterjesztés a Képviseő-testüet részére egyes szociáis aapszogátatások megszervezésérő és forrás biztosításáró. Tartami

Részletesebben

A környezet adta lehetőségek fejlesztése, igényes, vonzó lakókörnyezet

A környezet adta lehetőségek fejlesztése, igényes, vonzó lakókörnyezet 1 aprojekt, vezető: Faskárné dr Hőnigh Magdona A környezet adta ehetőségek fejesztése, igényes, vonzó akókörnyezet projektmenedzser: Deák Iboya a cé eérésének határideje 1. a.) Gyógyszertár és az Egészségügyi

Részletesebben

Előterjesztés a Gazdasági és Pénzügyi Bizottság részére az Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Nyrt. X. kerületi fiókjainak

Előterjesztés a Gazdasági és Pénzügyi Bizottság részére az Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Nyrt. X. kerületi fiókjainak Budapest Főváros X. kerüet Kőbányai Önkormányzat Apogármestere ~~. szám ú eőterjesztés Eőterjesztés a Gazdasági és Pénzügyi Bizottság részére az Országos Takarékpénztár és Kereskedemi Bank Nyrt. X. kerüeti

Részletesebben

ELMIB ZRT. FÖLDGÁZKERESKEDELMIÜZLETSZABÁLYZATA. l l I I BUDAPEST, 2009. SZEPTEMBER 1.

ELMIB ZRT. FÖLDGÁZKERESKEDELMIÜZLETSZABÁLYZATA. l l I I BUDAPEST, 2009. SZEPTEMBER 1. ELMB ZRT. FÖLDGÁZKERESKEDELMÜZLETSZABÁLYZATA BUDAPEST, 2009. SZEPTEMBER 1. i r L L ELMB Zrt. Födgáz- kereskedemi Üzetszabáyzata TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETÉS.................................. 3 1. ÁLTALÁNOS

Részletesebben

a Képviselő-testület részére a kerületi mérési koncepció átalakításáról

a Képviselő-testület részére a kerületi mérési koncepció átalakításáról --i1ó. száú eőterjesztés Budapest Főváros X. kerüet Kőbányai Önkorányzat Apogárestere Eőterjeszt és a Képviseő-testüet részére a kerüeti érési koncepció átaakításáró I. Tartai összefogaó A Kuturáis, Oktatási

Részletesebben

3. melléklet a 2015. évi XLII. törvényhez ADATLAP a hivatásos szolgálati viszonyt létesít őszemély kifogástalan életvitele ellen őrzéséhez

3. melléklet a 2015. évi XLII. törvényhez ADATLAP a hivatásos szolgálati viszonyt létesít őszemély kifogástalan életvitele ellen őrzéséhez 3. meéket a 2015. évi XLII. törvényhez ADATLAP a hivatásos szogáati viszonyt étesít őszeméy kifogástaan éetvitee een őrzéséhez Csaádi neve: Utóneve: E őz őneve (szüetési név): Szüetési heye (heység, ország,

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYE1 JOGÚ VÁROS. Békéscsaba, Szent István tér 7.

BÉKÉSCSABA MEGYE1 JOGÚ VÁROS. Békéscsaba, Szent István tér 7. BÉKÉSCSABA MEGYE1 JOGÚ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL Békéscsaba, Szent István tér 7. Ik!. sz.: V.449120fO. Eőadó: Túriné Kovács Márta Tarné dr. Maatyinszki Anita, Nagy Árpád Me.: f Hiv. sz: Postacím: 5601 Pf

Részletesebben

0f. számú előterjesztés

0f. számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerüet Kőbányai Önkormányzat Apogármestere,, ' 0f. számú eőterjesztés -- Eőterjesztés a Képviseő-testüet részére a Budapest X. kerüet, Újhegyi sétány 16. (hrsz: 42309/27) szám aatti

Részletesebben

.2/j. számu előterjesztés

.2/j. számu előterjesztés .2/j. számu eőterjesztés Budapest Főváros X. kerüet Kőbányai Önkormányzat Pogármcstere Eőterjesztés a Képviseő-testüet részére a Kőbányai Önkormányzat Újhegyi Uszoda és Strandiúrdő vezetőjének négyéves

Részletesebben

A Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség. 2013. évi elemi költségvetési beszámoló SZÖVEGES INDOKLÁSA

A Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség. 2013. évi elemi költségvetési beszámoló SZÖVEGES INDOKLÁSA A Kormányzati Informatikai Fejesztési Ügynökség 2013. évi eemi kötségvetési beszámoó SZÖVEGES INDOKLÁSA 2013. február Kormányzati Informatikai Fejesztési Ügynökség 2013. évi eemi kötségvetési beszámoó

Részletesebben

~;]'~;isztián. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere

~;]'~;isztián. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere Budapest Főváros X. kerüet Kőbányai Önkormányzat Apogármestere Tárgy: Az EGIS Gyógyszergyár Nyrt. tuajdonosi hozzájáruás iránti kéreme gépkocsi behajtó étesítéséhez. Tisztet Gazdasági Bizottság! A EGIS

Részletesebben

J ~15-. számú előterjesztés

J ~15-. számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerüet Kőbányai Önkormányzat Apogármestere J ~15-. számú eőterjesztés Eőterjesztés a Képviseő-testüet részére a Magyar Labdarúgó Szövetség Országos abdarúgó páyaépítési programján történő

Részletesebben

/r 4fJo._(-~J-/-~Df1.

/r 4fJo._(-~J-/-~Df1. 1 í '''"'''" \,. wrükt Kóbányai ", ",.. : \.. ', ' 1.. :,. t~qn i: eti-testiif:t üése BUDAPEST FOVAROS X. KERULET KOBANYAI ONKORMANYZAT.; ALPOLGÁRMESTERE /r 4fJo._(-~J-/-~Df1. J_;.:,_' Tárgy: Javasat aapítványi

Részletesebben

41 rl. szám ú előterjesztés

41 rl. szám ú előterjesztés Budapest Főváros X. kerüet Kőbányai Önkormányzat Apogármestere 41 rl. szám ú eőterjesztés Eőterjesztés a Képviseő-testüet részére a Budapest X., Hangár utcai sportteep hasznosításáró I. Tartami összefogaó

Részletesebben

Radványi Gábor alpolgármester. Szabó László vezérigazgató. Tisztelt Képviselő-testület! Tárgy: Javaslat fedett jégpálya létesítésére

Radványi Gábor alpolgármester. Szabó László vezérigazgató. Tisztelt Képviselő-testület! Tárgy: Javaslat fedett jégpálya létesítésére Eőterjesztő: Eőkészítő: Radványi Gábor apogármester Kőbányai Vagyonkezeő Zrt. Szabó Lászó vezérigazgató Tárgy: Javasat fedett jégpáya étesítésére Tisztet Képviseő-testüet! A Budapest Főváros X. kerüet

Részletesebben

~IIami ~ámbrtlő$ék JELENTÉS. a távfűtés és melegvízszolgáltatás támogatási és gazdálkodási rendszerének vizsgálatáról. 1991. május hó 55.

~IIami ~ámbrtlő$ék JELENTÉS. a távfűtés és melegvízszolgáltatás támogatási és gazdálkodási rendszerének vizsgálatáról. 1991. május hó 55. ~IIami ~ámbrtő$ék JELENTÉS a távfűtés és meegvízszogátatás támogatási és gazdákodási rendszerének vizsgáatáró 1991. május hó 55. A vizsgáatot Nagy József régióvezető főtanácsos vezette. Az összefogaót

Részletesebben

Hírlevél. A MAGYAR KÖNYVVIZSGÁLÓI KAMARA LAPJA 5. évfolyam 6. szám. feladataként jelöli meg az etikai eljárásban a kamara képviseletét, emellett

Hírlevél. A MAGYAR KÖNYVVIZSGÁLÓI KAMARA LAPJA 5. évfolyam 6. szám. feladataként jelöli meg az etikai eljárásban a kamara képviseletét, emellett Hírevé Magyar Könyvvizsgáói Kamara Chamber of Hungarian Auditors AJÁNLÓ Tagfevéteek, törés, nyivántartás Az átfogó eenôrzés 54 társaságná fedezett fe hiányosságokat. Öt társaság kerüt a törvénynek nem

Részletesebben

ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK JELENTÉS

ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK JELENTÉS ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK JELENTÉS a gazdasági kamarák közfeadatai eátására fordított kötségvetési támogatások fehasznáásának és a gyakorati képzést szervező gazdákodó szervezetekné a szakképzési hozzájáruás

Részletesebben

BUDAPESTFŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK GAZDASÁGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV

BUDAPESTFŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK GAZDASÁGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV BUDAPESTFŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK GAZDASÁGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV Készüt a Gazdasági Bizottság 2013. május 28-án a Budapest Főváros X. kerüet Kőbányai Önkormányzat

Részletesebben

ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK JELENTÉS

ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK JELENTÉS ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK JELENTÉS az önkormányzatok pénzügyi gazdákodási heyzete értékeésének, és gazdákodása szabáyosságának - 2013. évben induó- eenőrzésérő Füzesabony 14023 2014. január Áami Számvevőszék

Részletesebben

't P számú előterjesztés

't P számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerüet Kőbányai Önkormányzat Apogármestere 't P számú eőterjesztés Eőterjesztés a Képviseő-testüet részére a Kőbányai Torna Cub 2013. évi támogatásának eszámoásáró és az Egyesüet tevékenységérő

Részletesebben

Összesítő riport. Riportoló intézmény: BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. Szűrési feltételek - 1 -

Összesítő riport. Riportoló intézmény: BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. Szűrési feltételek - 1 - Összesítő riport Riportoó intézmény: BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Szűrés Szűrési fetéteek Érték - 1 - Tartaomjegyzék Szám Űrap megnevezés 01 K1-K8. Kötségvetési kiadások 02 B1-B7. Kötségvetési

Részletesebben

merevségének oldódásával és az mtézrnél!1yl

merevségének oldódásával és az mtézrnél!1yl I az 991192-es tan.év Komárom-Eszterszabáyozás merevségének odódásáva és az mtézrné!1y gom, A egfontosabb cékitűzés az tantárgy- és tanórarendszert érintő térnyeréséve- eindutak az intézményekben, és ma

Részletesebben

l_. szám ú előterjesztés

l_. szám ú előterjesztés Budapest Főváros X. kerüet Kőbányai Önkormányzat Apogármestere. szám ú eőterjesztés Eőterjeszt és a Gazdasági Bizottság részére a MÁRVIMPEX Kft. béreti jog (Budapest X., Sírkert u. 38.) átruházására vonatkozó

Részletesebben

Az elmúlt években Biatorbágy Önkormányzat támogatása nélkül, ezeket a programokat nem tudtuk volna megvalósítani. \ r. t)\c? 'ct rf.

Az elmúlt években Biatorbágy Önkormányzat támogatása nélkül, ezeket a programokat nem tudtuk volna megvalósítani. \ r. t)\c? 'ct rf. Biatorbágy V á ros Pogármesteri Hivata 2051 Biatorbágy, Baross G. u. 2/A Tarjáni István pogármester részére Tisztet Pogármester Ú r! Azza a kérésse forduók Önhöz, hogy a Biatorbágy Város Képviseő- Testüete

Részletesebben

Önkormányzat és a településhez kötődők harmonikus együttműködésének kialakítása, helyi

Önkormányzat és a településhez kötődők harmonikus együttműködésének kialakítása, helyi 1 aprojekt, vezető: Csicskovics Zsuzsanna 1. aprojekt feadatebontás a) Feü ke vizsgáni a megévő önkormányzati rendeeteket, és azokró részetesen tájékozatni a akosságot módosított rendeetek istája, tájékoztató

Részletesebben

A ~lj. . szám ú előterjesztés

A ~lj. . szám ú előterjesztés A ~j. szám ú eőterjesztés Budapest Fővárs X. kerüet Kőbányai Önkrmányzat Apgármestere Eőterjesztés a Gazdasági Bizttság részére a Martinvics tér (Gergey utca- Kápna utca közötti szakasz) útfeújítási kiviteezési

Részletesebben

. számú előterjesztés

. számú előterjesztés J~!f. számú eőterjesztés Budapest Főváros X. kerüet Kőbányai Önkormányzat Apogármestere Eőterjesztés a Képviseő-testüet részére a Radar Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda 2012. évi tevékenységérő

Részletesebben

, r ~r,... Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere

, r ~r,... Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere Budapest Főváros X. kerüet Kőbányai Önkormányzat Pogármestere, r ~r,.... " Tárgy: Javasat a Budapest Főváros X. kerüet Kőbányai Önkormányzat..../20. (... ) szám ú önkormányzati rendeetének megakotására

Részletesebben

A) ELEMI KÖLTSÉGVETÉS

A) ELEMI KÖLTSÉGVETÉS Fejezeti jeemző adatok Önkormányzati jeemző adatok A fejezet megnevezése, székheye: Az irányító szerv:...... fejezet cím/acím megye pénzügyi körzet teepüéstípus............ A fejezet megnevezése, székheye:

Részletesebben

J10G. szám ú előterjesztés

J10G. szám ú előterjesztés Budapest Főváros X. kerüet Kőbányai Önkormányzat Apogármestere J10G. szám ú eőterjesztés Eőterjesztés a Képviseő-testüet részére a Budapest Főváros X. kerüet Kőbányai Önkormányzat fenntartásában évő közneveési

Részletesebben

A) ELEMI KÖLTSÉGVETÉS

A) ELEMI KÖLTSÉGVETÉS Fejezeti jeemző adatok Önkormányzati jeemző adatok A fejezet megnevezése, székheye: Az irányító szerv: 17 0500...... fejezet cím/acím megye pénzügyi körzet teepüéstípus............ A fejezet megnevezése,

Részletesebben

(/ri. számú előterjesztés

(/ri. számú előterjesztés (/ri. számú eőterjesztés Budapest Főváros X. kerüet Kőbányai Önkormányzat Jegyző je Eőterjesztés a Képviseő-testüet részére a Budapest Főváros X. kerüet Kőbányai Önkormányzat áta fenntartott neveésioktatási

Részletesebben

J1 1-- . szám ú előterjesztés. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere

J1 1-- . szám ú előterjesztés. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere J1 1--. szám ú eőterjesztés Budapest Főváros X. kerüet Kőbányai Önkormányzat Apogármestere Eőterjesztés a Képviseő-testüet részére a kerüeti ifjúsági szervezetek és diákönkormányzatok támogatásáró, a diákönkormányzatok

Részletesebben

Összesítő riport. Riportoló intézmény: NEMZETI KULTURÁLIS ALAP. Szűrési feltételek. Csoportosítási feltételek AHTT 267601 - 1 -

Összesítő riport. Riportoló intézmény: NEMZETI KULTURÁLIS ALAP. Szűrési feltételek. Csoportosítási feltételek AHTT 267601 - 1 - Összesítő riport Riportoó intézmény: NEMZETI KULTURÁLIS ALAP Szűrés Szűrési fetéteek Érték Csoportosítási fetéteek Csoportosítás AHTT 267601 Érték - 1 - Tartaomjegyzék Szám Űrap megnevezés 01 K1-K8. Kötségvetési

Részletesebben

ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK JELENTES

ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK JELENTES ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK ; JELENTES az önkormányzatok pénzügyi gazdákodási heyzete értékeésének, és gazdákodása szabáyosságának - 2013. évben induó - eenőrzésérő Ujfeherto ' ' ' 14024 2014. január Áami Számvevőszék

Részletesebben

"Yt t szám ú előterjesztés

Yt t szám ú előterjesztés Budapest Főváros X. kerüet Kőbányai Önkormányzat Apogármestere "Yt t szám ú eőterjesztés Eőterjeszt és a Képviseő-testüet részére a Budapest Főváros X. kerüet Kőbányai Önkormányzat áta2015. évben efoytatott

Részletesebben

2014. 04. 06. Az Aszódi rendelőintézet. XXI. évf. 2. szám l 2014. február l Ára: 100 Ft Az önkormányzat havonta megjelenő közérdekű lapja

2014. 04. 06. Az Aszódi rendelőintézet. XXI. évf. 2. szám l 2014. február l Ára: 100 Ft Az önkormányzat havonta megjelenő közérdekű lapja 20 éves a 1394 2014 XXI. évf. 2. szám 2014. február Ára: 100 Ft Az önkormányzat havonta megjeenő közérdekű apja A tartaombó 2014. 04. 06. KötségVetés Ekészüt az idei kö tség ve - tés. A főbb számokat táb

Részletesebben

Két tanítási nyelvű kereskedelmi iskolák Magyarországon a két világháború között

Két tanítási nyelvű kereskedelmi iskolák Magyarországon a két világháború között Két tanítási nyevű kereskedemi iskoák Magyarországon a két viágháború között Nagy Adrienn Pécsi Tudományegyetem Oktatás és Társadaom Neveéstudományi Doktori Iskoa, Pécs adrienn.n.z@gmai.com A tanumány

Részletesebben

Összefüggések a marótárcsás kotrógépek elméleti és tényleges

Összefüggések a marótárcsás kotrógépek elméleti és tényleges Összefüggések a marótárcsás kotrógépek eméeti és tényeges tejesítménye között BREUER JÁNOS ok. bányamérnök, DR.DAÓ GYÖRGY ok. bányagépészmérnök, ok. küfejtési szakmérnök A küfejtésnek a viág bányászatában

Részletesebben

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere. I. Tartalmi összefoglaló

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere. I. Tartalmi összefoglaló _,_J_ h')jci szamu e "t o erjesz t' es Budapest Főváros X kerüet Kőbányai Önkormányzat Apogármestere Eőterjesztés a Képviseő-testüet részére a Kőbányai Keresztury Dezső Átaános Iskoa épüetrészének a Kebesberg

Részletesebben

~~~ )Vt. számú előterjesztés. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere

~~~ )Vt. számú előterjesztés. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere )Vt. számú eőterjesztés Budapest Főváros X. kerüet Kőbányai Önkormányzat Apogármestere Eőterjesztés a Képviseő-testüet részére a BRFK X. kerüeti Rendőrkapitányság 2011. évi tevékenységérő szóó beszámoóró

Részletesebben

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere. I. Tartalmi összefoglaló

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere. I. Tartalmi összefoglaló Budapest Főváros X. kerüet Kőbányai Önkormányzat Apogármestere /{;o. számú eőterjesztés Eőterjesztés a Képviseő-testüet részére a Kőbányai Egyesített Böcsődék technikai étszámáró, és az Önkormányzat 2012.

Részletesebben

A) ELEMI KÖLTSÉGVETÉS

A) ELEMI KÖLTSÉGVETÉS Fejezeti jeemző adatok Önkormányzati jeemző adatok A fejezet megnevezése, székheye: Az irányító szerv: 02 0100...... fejezet cím/acím megye pénzügyi körzet teepüéstípus............ A fejezet megnevezése,

Részletesebben

. szám ú előterjesztés. s-f '~ Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármcstere. I. Tartalmi összefoglaló

. szám ú előterjesztés. s-f '~ Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármcstere. I. Tartalmi összefoglaló Budapest Főváros X. kerüet Kőbányai Önkormányzat Pogármcstere Eőterjeszt és a Képviseő-testüet részére a Budapest Főváros X. kerüet Kőbányai Önkormányzat és a Kebesberg Intézményfenntartó Központ között

Részletesebben

521. számú előterjesztés

521. számú előterjesztés 521. számú eőterjesztés Budapest Főváros X. kerüet Kőbányai Önkormányzat Pogármestere Eőterjesztés a Képviseőtestüet részére Kőbánya 2011. évi tűzvédemi heyzetérő és a Kőbányai Tűzőrség munkájáró szóó

Részletesebben

Jól söpör? Virágbolt. Etyeki ETYEKI AUTÓSBOLT HITELEK, BIZTOSÍTÁSOK, NYUGDÍJ FOLYAMATOS AKCIÓK!

Jól söpör? Virágbolt. Etyeki ETYEKI AUTÓSBOLT HITELEK, BIZTOSÍTÁSOK, NYUGDÍJ FOLYAMATOS AKCIÓK! 2010.11.25 21:29 Page 2 Etyeki Üzetünk átkötözött az Etyek Udvarba az Áateede bot meé (Kossuth L. u. 2.) Befeé nézz, bensôdben fakad fe a jónak forrása, s ha szünteenü méyíted, szünteenü buzog! Marcus

Részletesebben

2004. évi XVIII. törvény. a szőlőtermesztésről és a borgazdálkodásról. I. Fejezet BEVEZET Ő RENDELKEZÉSEK. A törvény tárgya. Fogalommeghatározások

2004. évi XVIII. törvény. a szőlőtermesztésről és a borgazdálkodásról. I. Fejezet BEVEZET Ő RENDELKEZÉSEK. A törvény tárgya. Fogalommeghatározások 2004. évi XVIII. törvény a szőőtermesztésrő és a borgazdákodásró Az Országgyűés a szőőtermesztésnek és a borgazdákodásnak az Európai Unió jogrendszerébe ieszked ő, nemzeti hatáskörbe tartozó szabáyozása

Részletesebben

A) ELEMI KÖLTSÉGVETÉS

A) ELEMI KÖLTSÉGVETÉS A fejezet megnevezése, székheye: Az irányító szerv:.................. számje 3 0 8 9 5 5 1 0 5 1 2 0 0 5 0 0 8 5 4 2 0 0 PIR-törzsszám szektor fejezet cím/acím szakágazat Önkormányzat/ kötségvetési szerv

Részletesebben

A) ELEMI KÖLTSÉGVETÉS

A) ELEMI KÖLTSÉGVETÉS A fejezet megnevezése, székheye: Az irányító szerv:.................. számje 3 0 8 7 3 5 1 0 5 1 2 0 0 5 0 0 8 5 4 2 0 0 PIR-törzsszám szektor fejezet cím/acím szakágazat Önkormányzat/ kötségvetési szerv

Részletesebben

NYILVÁNOS ÜLÉS napirendje

NYILVÁNOS ÜLÉS napirendje BÉKÉSCSABA MEGfEI JOGÚ VAROS POLGÁRMESTERÉTŐL Békéscsaba, Szent István tér 7. Ik/. sz.: 1.43112012. Eőadó: Beanka Zso Me: 1 db bes=ámoó Postacím: 5601 Pf II2. Teefon: (66) 523-801 Teefax: (66) 523-804

Részletesebben

A) ELEMI KÖLTSÉGVETÉS

A) ELEMI KÖLTSÉGVETÉS A fejezet megnevezése, székheye: Az irányító szerv:.................. számje 4 9 2 5 2 2 1 2 5 1 0 1 9 1 0 0 8 7 3 PIR-törzsszám szektor fejezet cím/acím szakágazat Önkormányzat/ kötségvetési szerv megnevezése,

Részletesebben

2. Szakmai feladatok teljesülése A szakmai feladatok területei szerteágazóak, érintik az óvodai nevelés valamennyi résztvevőjét.

2. Szakmai feladatok teljesülése A szakmai feladatok területei szerteágazóak, érintik az óvodai nevelés valamennyi résztvevőjét. 3. meéket az eőterjesztéshez A kőbányai óvodák 2012/2013. évi szakmai tevékenységének összefogaása Az óvodavezetők évértékeő beszámoója megfeeő részetezettségge, tejes körű tájékoztatást nyújt az emút

Részletesebben

A) ELEMI KÖLTSÉGVETÉS

A) ELEMI KÖLTSÉGVETÉS A fejezet megnevezése, székheye: Az irányító szerv:.................. számje 5 2 0 2 8 7 1 2 5 1 0 1 0 0 2 0 8 6 9 PIR-törzsszám szektor fejezet cím/acím szakágazat Önkormányzat/ kötségvetési szerv megnevezése,

Részletesebben

2008. november december V. évfolyam, 11 12. szám MISKOLC

2008. november december V. évfolyam, 11 12. szám MISKOLC Észak-magyarországi agyarországi kuturáis és műeméki hírevé KÖH 2008. november december V. évfoyam, 11 12. szám MISKOLC Bemutatkozás Híreveünk -a Kuturáis Örökségvédemi Hivata Észak-magyarországi Irodájának

Részletesebben

!Co. számú előterjesztés

!Co. számú előterjesztés Budapest Fővárs X. kerüet Kőbányai Önkrmányzat Apgármestere Eőterjesztés!C. számú eőterjesztés a Kerüetfejesztési és Környezetvédemi Bizttság részére a Budapest X. kerüet, Bársnyvirág utcai játszótér közviágításának

Részletesebben

:J számú előterjesztés

:J számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerüet Kőbánya Önkormányzat Apogármestere :J számú eőterjesztés --""----- Eőterjesztés a Képvseő-testüet részére 2012. januártó új kérdőív hasznáatáró és a közétkeztetés színvonaának

Részletesebben

A) ELEMI KÖLTSÉGVETÉS

A) ELEMI KÖLTSÉGVETÉS A fejezet megnevezése, székheye: Az irányító szerv:.................. számje 3 0 3 7 1 8 1 0 5 1 1 7 1 4 0 0 7 2 1 9 0 0 PIR-törzsszám szektor fejezet cím/acím szakágazat Önkormányzat/ kötségvetési szerv

Részletesebben

Bibliaismereti alapok

Bibliaismereti alapok Bbasmeret aapok Bbasmeret aapok 1 Isten 2 Jézus Krsztus 3 Szent Szeem Szentháromság 4 A Bba 5 Az Ember 6 Bűn megvátás 7 Újjászüetés, megszenteődés 8 Betötekezés Szent Szeemme 9 Kegyeem 10 Ht 11 Krsztus

Részletesebben

!J i~.számú előterjesztés

!J i~.számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerüet Kőbánya Önkormányzat Apogármestere!J ~.számú eőterjesztés Eőterjesztés a Képvseőtestüet részére a Leonardo da Vnc projekt 20112012. év beszámoójáró I. Tartam összefogaó Budapest

Részletesebben

Beszámoló a közterület-felügyeleti szolgálat évi működéséről

Beszámoló a közterület-felügyeleti szolgálat évi működéséről Város Pogármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Teefon: 06 23 310-174/112, 113, 142 Fax: 06 23 310-135 E-mai: pogarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Beszámoó a közterüet-feügyeeti szogáat

Részletesebben

Ajánló. Tagozati vezetőségválasztás. Beszámol a felvételi bizottság. Gépjárműfelelősségbiztosítás

Ajánló. Tagozati vezetőségválasztás. Beszámol a felvételi bizottság. Gépjárműfelelősségbiztosítás Ajánó Tagozati vezetőségváasztás Az MKVK Pénz- és Tőkepiaci tagozata 2011. december 9-én szakmai nappa egybekötött váasztási taggyűést tart, meékejük a jeentkezési apot is. Beszámo a fevétei bizottság

Részletesebben

I I I. ALFÖLDVíz. Az Alföldvíz Regionális víziközmű -szolgáltató zrt. beszerzéseinek szabályai módosításokkal egységes szerkezetben

I I I. ALFÖLDVíz. Az Alföldvíz Regionális víziközmű -szolgáltató zrt. beszerzéseinek szabályai módosításokkal egységes szerkezetben AFÖDVíz Regionáis Víziközmű-szogátató Zrt. Az Afödvíz Regionáis víziközmű -szogátató zrt. beszerzéseinek szabáyai módosításokka egységes szerkezetben Záradék A Hivata a jeen beszerzési szabáyzatot jóváhagyta.

Részletesebben

JELENTÉS. a Szolnoki Főiskola ellenőrzéséről - Az állami felsőoktatási intézmények gazdálkodásának, múködésének ellenőrzése ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK

JELENTÉS. a Szolnoki Főiskola ellenőrzéséről - Az állami felsőoktatási intézmények gazdálkodásának, múködésének ellenőrzése ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK JELENTÉS a Szonoki Főiskoa eenőrzésérő - Az áami fesőoktatási intézmények gazdákodásának, múködésének eenőrzése 14196 2014. júius Áami Számvevőszék Iktatószám: V-0337-1029/2014. Témaszám:

Részletesebben

it) l. számú előterjesztés

it) l. számú előterjesztés it). számú eőterjesztés Budapest Főváros X. kerüet Kőbányai Önkormányzat Pogármcstere Eőterjesztés a Képviseő-testüet részére a Budapest Főváros Kormányhivataa X. Kerüeti Hivataa részére heyiségek ingyenes

Részletesebben

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján -

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján - 1. 5-2/2013 Terdik Ferenc Kossuth 2. 1 m3 2. 5-4/2013 Nagy Ferencné Kossuth 17. 1 m3 3. 5-5/2013 Cseh Gyula Kossuth 20. 1 m3 4. 5-6/2013 Lukács György Kossuth 38. 1 m3 5. 5-7/2013 Deák László Kossuth 49/b.

Részletesebben

steremtés Török Marianna

steremtés Török Marianna Páyázatírás, forrásteremt steremtés Török Marianna Eérhet rhetőségek 1111 Budapest, Sztoczek u. 2. St. ép. I./117. (1) 463 1832 Török Marianna torok.marianna@infota.org Jegyzet, segédet Diák és eektronikus

Részletesebben

A) ELEMI KÖLTSÉGVETÉS

A) ELEMI KÖLTSÉGVETÉS A fejezet megnevezése, székheye: Az irányító szerv:.................. számje 7 9 3 2 1 4 1 2 5 1 0 1 0 0 1 1 9 3 2 9 0 0 PIR-törzsszám szektor fejezet cím/acím szakágazat Önkormányzat/ kötségvetési szerv

Részletesebben

A) ELEMI KÖLTSÉGVETÉS

A) ELEMI KÖLTSÉGVETÉS A fejezet megnevezése, székheye: Az irányító szerv:.................. számje 7 2 0 2 3 4 1 0 5 1 1 4 0 7 0 0 8 4 2 4 2 0 PIR-törzsszám szektor fejezet cím/acím szakágazat Önkormányzat/ kötségvetési szerv

Részletesebben

JELENTÉS. a fejezetek és intézményeik által az alapítványoknak juttatott állami pénzek és vagyon felhasználásának, müködtetésének.

JELENTÉS. a fejezetek és intézményeik által az alapítványoknak juttatott állami pénzek és vagyon felhasználásának, müködtetésének. JELENTÉS a fejezetek és intézményeik áta az aapítványoknak juttatott áami pénzek és vagyon fehasznáásának, müködtetésének eenőrzésérő.. I 996. ápriis 306. A vizsgáat végrehajtásáért feeős: az ÁSZ III.

Részletesebben

Virágbolt. l l. Etyeki ETYEKI AUTÓSBOLT. Halottak Napjára krizantém rendelhetô a megszokott minôségben HITELEK, BIZTOSÍTÁSOK, NYUGDÍJ

Virágbolt. l l. Etyeki ETYEKI AUTÓSBOLT. Halottak Napjára krizantém rendelhetô a megszokott minôségben HITELEK, BIZTOSÍTÁSOK, NYUGDÍJ 2010.10.24 19:53 Page 2 Etyeki Üzetünk átkötözött az Etyek Udvarba az Áateede bot meé (Kossuth L. u. 2.) Befeé nézz, bensôdben fakad fe a jónak forrása, s ha szünteenü méyíted, szünteenü buzog! Marcus

Részletesebben

TESZTKÖNYV a hajóvezetõk részére. 2., javított kiadás

TESZTKÖNYV a hajóvezetõk részére. 2., javított kiadás TESZTKÖNYV a hajóvezetõk részére 2., javított kiadás KÖZLEKEDÉSI FÕFELÜGYELET 1999 1 Jóváhagyta a Közekedési Fõfeügyeet A könyvet írták: Horváth Imre, Somóvári Lászó Szerkesztette: Keer Ervin, Takács Ferenc

Részletesebben

Tanulmányi versenyek I. ORSZÁGOS ÉS FŐVÁROSI VERSENYEK

Tanulmányi versenyek I. ORSZÁGOS ÉS FŐVÁROSI VERSENYEK Megmérettetések 65 Tanulmányi versenyek I. ORSZÁGOS ÉS FŐVÁROSI VERSENYEK Országos középiskolai tanulmányi verseny Biológia Tallós Zsófia 12. C 27. hely tanára: Babay-Bognár Krisztina Szép magyar beszéd

Részletesebben

A nagy adrenalin játék Marketingkommunikáció

A nagy adrenalin játék Marketingkommunikáció Marketing BA-10. A nagy adrenain játék Marketingkommunikáció Dr. Piskóti István Marketing Intézet p-marketing 1 A marketingkommunikáció Egy váakozás, egy szervezet, azaz egy fehasznáó odaáró, szemszögébő

Részletesebben

;J H /1. szám ú előterjesztés

;J H /1. szám ú előterjesztés ;J H /1. szám ú eőterjesztés Budapest Főváros X. kerüet Kőbányai Önkormányzat Apogármestere Eőterjesztés a Képviseő-testüet részére a Kőbányai Torna Cub 2012. évi szakmai és pénzügyi tevékenységérő szóó

Részletesebben

EURÓPAI MÛHELYTANULMÁNYOK

EURÓPAI MÛHELYTANULMÁNYOK EURÓPAI MÛHELYTANULMÁNYOK A KÜLÜGYMINISZTÉRIUM KIADVÁNYA Fejes Zsuzsanna Saai János Soós Edit Tóth Judit (szerk.) Vájok Lászó Schengenre hangova 113. SZÁM EURÓPAI MÛHELYTANULMÁNYOK Kiadja a Magyar Köztársaság

Részletesebben

Diákvilág. A foglalkozás megrendezését a múzeum a TÁMOP 3.2.11/10-1/2010-0236-os pályázaton nyerte el.

Diákvilág. A foglalkozás megrendezését a múzeum a TÁMOP 3.2.11/10-1/2010-0236-os pályázaton nyerte el. Diákvilág Kedves Olvasó! 2012. március 13-án, 21 felső tagozatos tanuló részt vett a Koszta József Múzeum Kézzel-lábbal a múzeumban című múzeumpedagógiai foglalkozásán, amelyet az 1848. március 15-i forradalom

Részletesebben

rövid távú Táblázat és összehasonlító táblázatok elkészítése a bekövetkezett változásokról (születések, halálozás, betelepülés, kivándorlás)

rövid távú Táblázat és összehasonlító táblázatok elkészítése a bekövetkezett változásokról (születések, halálozás, betelepülés, kivándorlás) 1. aprojekt, vezető: Nagy Erika kapcsoódási A teepüés beső összetartásának, kohéziójának javítása projektmenedzser: Ho Tamásné 1. aprojekt feadatebontás a.) Jeenegi, 2015-ös áapot femérése Tábázat ekészítése:

Részletesebben

jgf-;. számú előterjesztés

jgf-;. számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerüet Kőbányai Önkormányzat Apogármestere jgf-;. számú eőterjesztés Eőterjesztés a Képviseő-testüet részére a Budapest Küső-Üői úti Református Egyházközség részére métányosságbó biztosított

Részletesebben

Csecsemő- és kisgyermeknevelő felsőoktatási szakképzési szak

Csecsemő- és kisgyermeknevelő felsőoktatási szakképzési szak Beosztás a 2015. június 17 19 között tartandó záróvizsgára Bizottság száma : 23. sz. Terem szám:, B épület 537. terem Záróvizsga időpontja: 2015. június 17. 8. 00 órától Balázsi Éva Kata Béres Nikoletta

Részletesebben

~IIami ~ámbrttős?ék JELENTÉS. a Magyar Televízió pénzügyi -gazdasági ellenőrzéséról. 'R/Go. 1991. június 54.

~IIami ~ámbrttős?ék JELENTÉS. a Magyar Televízió pénzügyi -gazdasági ellenőrzéséról. 'R/Go. 1991. június 54. ~IIami ~ámbrttős?ék JELENTÉS a Magyar Teevízió pénzügyi -gazdasági eenőrzéséró 'R/Go '! 1991. június 54. Az eenőrzést végezték: Bakonyvári Róbertné számvevő tanácsos, dr. Burján Margit számvevő, Csóry

Részletesebben

jl}- IBÁLINTI c:_j.=_ul=iann==o=a,, ~~B=IR=Ó=====::=I=: ~~rn-~-0~ [!@]!PlKI Isl ol oj4jaj J!! z l o lll lll ]

jl}- IBÁLINTI c:_j.=_ul=iann==o=a,, ~~B=IR=Ó=====::=I=: ~~rn-~-0~ [!@]!PlKI Isl ol oj4jaj J!! z l o lll lll ] ~. A kettős könyvvitet vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámója és közhasznúsági meékete Törvényszék: )10 Egri Törvényszék Tárgyév: )z) z Beküdö adatai Eőtag Csaádi név Eső utónév Tvábbi utónevek

Részletesebben

Tavaszi akció 2012. Április 2. május 31. Fűtésben otthon vagyunk. [ Leveg õ ] Április 18-22. Construma 2012 Buderus kiállító.

Tavaszi akció 2012. Április 2. május 31. Fűtésben otthon vagyunk. [ Leveg õ ] Április 18-22. Construma 2012 Buderus kiállító. [ Leveg õ ] [ Víz ] Ápriis 18-22. Construma 2012 Buderus kiáító [ Föd ] [ Buderus ] Termékeinkke kapcsoatos további információért keresse fe a www.buderus.hu honapunkat! Tavaszi akció 2012 Ápriis 2. május

Részletesebben