PROGRAMFÜZET SZEPTEMBER-OKTÓBER

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "PROGRAMFÜZET 2015. SZEPTEMBER-OKTÓBER"

Átírás

1 PROGRAMFÜZET SZEPTEMBER-OKTÓBER

2 KÖSZÖNTŐ 1032 BUDAPEST, SAN MARCO UTCA 81. TEL.: Mindenütt jó, de legjobb otthon, tartja az ismert közmondás. Ekként az előttünk álló őszi szezon is egyfajta kulturális hazatérés a fesztiválok és különböző szabadtéri események nyári forgataga után. Az iskolai szünet végével, szeptembertől a hangsúly ismét a rendszeres és tervezhető programokra tevődik át, s ez a kerület kulturális életének legfontosabb színterein is nyomon követhető. Az Óbudai Kulturális Központ által összeállított programfüzetben a már sokak által ismert és megkedvelt szabadidős programok éppúgy megtalálhatók, mint azok a valódi értéket képviselő koncertek és egyéb előadások, melyekkel évről évre érdemes tervezni, noha a meghívott művészek kiléte csak most, e füzet oldalain válik ismertté. A kiadvány tartalma alapján jól látható, hogy a gyermekeket célzó elfoglaltságoktól, az egykori punk mozgalom képviselőin át az idősebbeket megszólító klasszikus előadókig meglehetősen széles körből merítettek az őszi kínálat összeállítói. Remélem, hogy az események és előadások által sikerül új színekkel gazdagítani az ősz sajátos hangulatát. Látogasson el hozzánk, szerezzen új élményeket! Tisztelettel várom: Bús Balázs polgármester 2 KÖSZÖNTŐ NEGYVENÉVES A KULTÚRA HÁZA ÓBUDÁN 40 ÉV TÖBB MINT 40 PROGRAM Egy ház életében négy évtized nem nagy idő, de ha ez az idő a kultúra szolgálatában telt el, az már ünneplésre méltó alkalom. Kévés György, az azóta Ybl-díjas és Kossuth-díjas magyar építész éppen negyvenéves volt, amikor november 7-én a kerület közössége birtokba vehette az általa tervezett épületet, mely azóta is folyamatosan működik. Az elmúlt évek alatt mindvégig az a cél lebegett az itt dolgozók szeme előtt, hogy minden korosztály számára értékes programokkal szolgáljanak és teret adjanak a közösség építésnek. Így visszatekintve talán nem tettük rosszul a dolgunkat, hiszen joggal lehetünk büszkék arra, hogy generációkat sikerült ideszoktatni és itt tartani. S hogy nem csak az egykori közönség visszajáró vendég immár szülőként, családostól, de jó néhány apróságnak is sikerült itt úgy szárnyra kapnia, hogy ma a színpadon láthatjuk vendégül, arra nagyon büszkék vagyunk. Mára nemcsak a kultúra, hanem a sport és a tudományok is otthonra leltek nálunk, s ez szintén jó érzéssel tölt el minket. Most ünnepeltként még hangsúlyosabb számunkra, hogy fél évadon át olyan programokkal ajándékozzuk meg hűséges látogatóinkat, hogy ünnepnek érezzenek minden itt töltött pillanatot. Ehhez csokorba gyűjtöttük visszajáró és pályájukat itt kezdő művészek produkcióit, s igyekszünk a szokásosnál is több programmal emlékezetessé tenni az évfordulót. Az évadnyitón a Kaláka együttes lesz a vendégünk, amely a vers és a zene szeretetét plántálja kicsikbe és nagyokba. Gájer Bálint éppen a születésnapja előestéjén lép színpadra, így fergeteges bulira számíthatunk, akárcsak az ETA koncertjén, amely régen már megfordult itt, s most az országos turnéját nyitja nálunk. Említhetném Zoránt, aki mindig teltházzal lépett fel az évek során, vagy a Cimbora produkcióit, amelyekről itt készült az első tévés felvétel. A következő hónapokban az ünnep öröme és izgalma járja át a ház minden zugát. Legyenek minél gyakrabban a vendégeink, és ünnepeljenek velünk! 3

3 KONCERT SZEPTEMBER 19. SZOMBAT 19:00 IX. SZAKRÁLIS MŰVÉSZETEK HETE VEDRES CSABA ÉS GYERMÁN JÚLIA LÉLEKTÁNC Gyermán Júlia a budapesti Zeneakadémián végzett hegedű tanszakon, a világhírű Bartók vonósnégyes vezetőjének, Komlós Péternek az irányításával. Vedres Csaba a budapesti Konzervatórium zeneszerzés szakát végezte el Kocsár Miklós vezetésével, később az After Crying együttes alapítója, s nyolc éven át vezetője volt. Közös műsorukban Vivaldi, Liszt, Massenet, Fauré, Martynov szerzeményein kívül számos Vedres Csaba által komponált darab is elhangzik. Koncertjeik alapvető jellegzetessége a különböző zenei stílusok átjárhatósága, valamint az, hogy a muzsikát elsősorban a lelki tartalmak átadása felől szeretnék leginkább megközelíteni. A belépés ingyenes. 4 KONCERT OKTÓBER 3. SZOMBAT PUNK BULI ETA 2015-ÖS TURNÉ NYITÓKONCERT ÉS AURORA KONCERT A 40 éves évforduló kapcsán a legendás ETA zenekar is koncertezik nálunk, amely már a 80-as években is fellépett itt. A punk zenekaroknak Óbuda fontos helyszín volt, hiszen akkoriban ezt a városrészt tekintették a punk központjának. Az 1980-ban alakult zenekar új albumot készít Game Over címmel, melynek anyagából néhány dalt be is mutatnak a koncerten. Az Óbudai Kulturális Központban tartandó koncert egy országos turné első állomása lesz, így hatalmas nyitó bulira számíthatunk a fiúktól. A zenekar tagjai: Sáthy Róbert, Zana Zoltán, Kaiser László Az ETA előtt a méltán híres Aurora játszik, amely 1983-ban alakult. A zenekar nem csak Magyarországon koncertezik rendszeresen, de számos európai országban is turnézott már, és ahogyan itthon, ott is zajos sikerrel. Az Aurora zenekar több mint 30 éve alkot, és aktívabb, mint valaha! A zenekar tagjai: Kisróra, Kisbé, Vígó Jegyár: 1500 Ft 5

4 OKTÓBER 9. PÉNTEK GÁJER BÁLINT Gájer Bálint, a Zeneakadémiát végzett énekes-előadóművész a Magyar Michael Bublé nevet vívta ki magának. A swinges, boogie-woogie ritmusok, dallamok kiváló ismerője a évben második helyet szerzett az egyik legnépszerűbb tehetségkutató versenyen. Új zenekarával kialakított műsora a megszokott vidám slágerek mellett lírai hangvételű dalokat is tartalmaz, melyek mind tökéletesen illeszkednek a nálunk megszokott ünnepi hangulathoz. Az est különlegessége, hogy Bálint a koncert másnapján ünnepli születésnapját, így garantált a fergeteges hangulat, és a jelenlevők együtt ünnepelhetik Gájer Bálint és az Óbudai Kulturális Központ születésnapját is! Jegyár: 2500 Ft, 2000 Ft, 1500 Ft 6 KONCERT KONCERT OKTÓBER 14. SZERDA ZORÁN Őszi turnéján ismét ellátogat hozzánk a töretlenül népszerű Kossuthés Liszt Ferenc-díjas művész. Zorán másfél évente rendszeresen viszszajár hozzánk, dalai megunhatatlanok, személyisége lebilincselő. Fellépése nem hiányozhat ünnepi, 40 éves programsorozatunkból. A közönség számára minden egyes koncertje ünnep, hiszen a művész gazdag repertoárjából válogatva megszólaltat kihagyhatatlan és ritkán játszott zenei csemegéket is. A vendégek most is erre számíthatnak: különlegességekkel és érzelmekkel teli estére, amely magas színvonalú és meghitt élményt nyújt majd. Jegyár: 4200 Ft, 3900 Ft, 3600 Ft 7

5 8 KONCERT KONCERT OKTÓBER 17. SZOMBAT MAGASHEGYI UNDERGROUND A 2007-ben alakult Magashegyi Underground zenekar 2010-ben jelentette meg debütlemezét Ezer Erdő címmel, amit azonban megelőzött a nagy sikert hozó Szeplős Váll című kislemezük 2007-ben, rajta a két sláger: a Szeplős Váll és az Anglia. A csapat énekesnője, Bocskor Bíborka az egyik legnépszerűbb tehetségkutatóban tűnt fel, és büszke erdélyi születésére; énekében mindig tetten érhetők az erdélyi tradíció elemei. A csapat további tagjai: Fodor Máriusz billentyű, Fűrész Gábor basszusgitár, Toldi Miklós dob, Szepesi Mátyás gitár. Ez a koncert rendkívül különleges lesz, a zenekar külön erre az alkalomra állította össze ünnepi repertoárját. A Magashegyi Underground ezzel vesz részt a kulturális központ nagyszabású születésnapi ünneplésében. Jegyár: 1900 Ft, 1700 Ft, 1500 Ft OKTÓBER 27. KEDD FÜR ANIKÓ NŐSTÉNY ÁLOM Für Anikóról, a Jászai Mari-díjas, Érdemes művészről évek óta tudjuk, hogy remekül énekel ban debütált a Nőstény álom című lemeze, melynek zenéjét Hrutka Róbert szerezte, a szövegeket Bereményi Géza írta. A lemez és az azt követő koncertek zajos sikere után 2010-ben következett a folytatás. Für Anikónak megjelent a Hrutka-Bereményi fémjelezte második albuma: a Kitalált világ. A koncert e két lemezből ad izgalmas összeállítást teljes zenekaros kísérettel. Bereményi Géza gondolatiságát, Hrutka Róbert egyedi zenéjét Für Anikó tehetsége, érzékenysége, kisugárzása teszi igazán varázslatossá. Ezek a dalok három percbe sűrített szerepek. Amit a színpadon három órán át játszik el az ember, az a lemezen három perc. Az ember minden szerepében zsigerileg benne van, és ez a daloknál sincs másképp. (Für Anikó) Jegyár: 2200 Ft, 1800 Ft 9

6 ÓBUDAI TEÁTRUM KIÁLLÍTÁS SZEPTEMBER 18. PÉNTEK IX. SZAKRÁLIS MŰVÉSZETEK HETE SZELÍDSÉGNEK TÜKRE KOVÁCS-GOMBOS GÁBOR FESTŐMŰVÉSZ KIÁLLÍTÁSA Kovács-Gombos Gábor a Nyugat-magyarországi Egyetem docense. Munkáit a transzcendens idea és az érzéki anyag összhangja jellemzi. Kiállításán szakrális alkotásai láthatók. A kiállítást megnyitja: Szakolczay Lajos művészetkritikus, író A kiállítás október 9-ig, hétköznapokon 9-16 óráig ingyenesen látogatható. IRODALMI KÁVÉHÁZ Kovács-Gombos Gábor: Szelídségnek tükre A büfé ezen az esten kávéházzá alakul, ahol kellemes hangulatban, kávé és tea mellett, az asztalokon elhelyezett irodalmi étlapról lehet rendelni. Jegyár: 500 Ft. A jegyár magában foglalja egy kávé/tea árát! SZEPTEMBER 25. PÉNTEK Verspincér: Bodrogi Gyula, a Nemzet Színésze, Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas, Érdemes- és Kiváló művész OKTÓBER 16. PÉNTEK MAGYAR FESTÉSZET NAPJA KIÁLLÍTÁS A T-Art Alapítvány idén is megrendezi éves kollektív tárlatát, melynek célja, hogy az alapítványhoz csatlakozó festőművészek közösen állítsák ki aktuális munkáikat. Az idén 25 éves T-Art rendhagyó megnyitóján Garami Gréta művészettörténész az alapítvány kuratóriumának tagjaival beszélget. Az alapítvány meglepetésvendégekkel és képzőművészeti albumok sorsolásával is készül az eseményre. A kiállítás október 30-ig, hétköznapokon 9-16 óráig ingyenesen látogatható. OKTÓBER 29. CSÜTÖRTÖK BADÁR SÁNDOR MAGYAROK MENNI BAMAKO Stand-up és filmvetítés Badár Sándor népszerű humorista e műsorban egy kisfilm segítségével meséli el a Bamako Rallyn szerzett élményeit. A film látványos, a műsor rendkívül szórakoztató. Megmutatja az emberi lét szélsőségességét, az emberi kapcsolatok kialakulását vagy szétesését elemzi, és mindezt rengeteg humorral nyakon öntve. Jegyár: 2000 Ft, 1500 Ft 10 OKTÓBER 30. PÉNTEK Verspincér: Cseke Péter, Jászai Mari-díjas színész 11

7 KONCERT 12 KONCERT 13

8 CSALÁDI VASÁRNAPOK IDÉN JUBILEUMOT ÜNNEPELÜNK Már a kezdetektől kiemelt figyelmet szenteltünk a legkisebb látogatóknak, hiszen sok múlik azon, hogy miképpen szocializálódnak ebben a fogékony időszakban. Az elmúlt négy évtized bebizonyította, hogy jól sáfárkodtunk a lehetőséggel, mert az egykori gyerekközönség ma szülőként látogatja gyermekműsorainkat csemetéivel. Különös hangsúlyt kapnak a vasárnapok, hiszen ilyenkor van rá alkalom, hogy a szülőkkel, nagyszülőkkel nálunk múlassák az időt az apróságok. Idén is nívós bábműsorokkal, várjuk őket. A Batyu Színház mellett legrégebbi fellépőnk, Domonkos Béla Domi, a Kaláka és a Cimbora műsorait kínáljuk, s újdonságként a Palinta klubot, ahol a kreativitásukat csillogtathatják meg a kicsik és szüleik. Köszönet érte, hogy velünk tartottak a kezdetektől, kérjük, tegyék ezt továbbra is! SZEPTEMBER 20. VASÁRNAP ÉVADNYITÓ BULI MUZSIKÁLÓ MADÁRHÁZ KALÁKA EGYÜTTES A Kaláka együttes az elmúlt 40 évben sokszor fellépett nálunk, mind a gyerekeknek, mind a felnőtteknek szóló koncertek, verses előadások telt házzal mentek, hiszen ezek mindig jó hangulatot, minőségi előadást jelentettek a közönség számára. A 40 éves emlékezést ezért is kezdjük az ő programjukkal. A koncert közben vetítés, majd kézműves foglalkozás lesz a gyerekeknek. A program az arcfestés kivételével ingyenes. Jegyár alkalmanként elővételben: 1000 Ft és 1200 Ft, a helyszínen 1300 Ft és 1500 Ft (Figyelem! A gyermekelőadások helyjegyesek.) Jegyváltás 2 éves kortól! Minden gyermekszínházi előadásunk után szeretettel várjuk a gyerekeket ingyenes kézműves játszóházi foglalkozásra, ahol nem csak a gyerekek, de az anyukák, apukák és nagyik is kiélhetik kreativitásukat. 14 CSALÁDI VASÁRNAPOK OKTÓBER 4. VASÁRNAP PALINTA KLUB Havonta 1 alkalommal koncert és kézműves játszóház várja a gyerekeket és szüleiket. Őszi hepe-hupa. Veres Andi zenéje, magával ragadó stílusa, gyönyörű hangja utaztat minket a kodályi hagyományokra épülő, fülbemászó, saját dallamvilága szárnyán. Minden dal közös éneklésre alkalmas a gyerekekkel, többségük azonnal és könnyen énekelhető, vidám részeket tartalmaz. A kellékek bábok és kishangszerek, mozgás szintén a közös zene és játék együttes élményét nyújtják. Jegyár: 1000 Ft OKTÓBER 11. VASÁRNAP JÁTÉK A PADLÁSON TÁRGYAKKAL, BÁBOKKAL, GYEREKEKKEL A Batyu Színház előadása. Két testvér, Lili és Lali felszökik a nagyi padlására. A régi, poros tárgyak életre kelnek. Párna, esernyő, bőrönd, fűrész mindmind a segítségükre lesz a mese alakításában, akárcsak a gyerekek és a bátrabb szülők. OKTÓBER 18. VASÁRNAP LEGYÉL A CIMBORÁM Interaktív verskoncert Weöres Sándor és mai költők írásaiból. A Cimbora című műsor 1973 szeptemberében került először képernyőre, és több évtizeden keresztül szórakoztatva oktatta a gyerekeket. A műsort rendszeresen itt, az Óbudai Kulturális Központban vette fel a televízió. A Cimborán generációk nőttek fel a zene, az irodalom, a vers, a színház szeretetében. Számos neves alkotó, művész vált Cimborává az évek alatt Kányádi Sándor például a kezdetektől a fővédnök. Fellép: Korherz Imola és a Cimbora együttes OKTÓBER 25. VASÁRNAP A KÉT BÁTOR NYULACSKA Domi Bábszínháza. Zenés, mulatságos bábjáték, a bátorságról mutat példát a kicsiknek. 15

9 ELŐADÁS / BÖRZE TÁNCOS PROGRAMOK SZEPTEMBER 11. PÉNTEK TÁNCISKOLÁK ÉJSZAKÁJA A Casablanca Táncklub szervezésében Az egyetlen óbudai helyszín az idén 40. születésnapját ünneplő Óbudai Kulturális Központ, ahol a 15 éve alapított Casablanca Táncklub vezetője, Bánkúti Ágnes táncpedagógus tartja a társastánc órákat. A díjtalan táncoktatásra kezdőket és kíváncsi haladóbbakat párral és pár nélkül is szeretettel várunk! Tervezett program: Angol keringő és Rock&Roll Bécsi keringő és Cha-Cha-Cha Tangó és Rumba Össztánc (Össztáncra belépődíj csak azoknak, akik nem vettek részt a táncórán: 500 Ft) A buli közben: Tombolasorsolás értékes nyereményekkel OKTÓBER 4., 11., 18., 25. VASÁRNAP SIRTOS GÖRÖG TÁNCHÁZ Tánctanítás Az élvezetes táncleckék után lehetőség nyílik a tanultak gyakorlására. Jegyár: 1000Ft TÖRTÉNELMI ELŐADÁSSOROZAT Előadó: Dr. Tóth József történész Az előadások ingyenesek. SZEPTEMBER 8. KEDD A XX. SZÁZAD HÍRES-HÍRHEDT TÖRTÉNETI SZEMÉLYISÉGEI: TISZA ISTVÁN OKTÓBER 13. KEDD A XX. SZÁZAD HÍRES-HÍRHEDT TÖRTÉNETI SZEMÉLYISÉGEI: KUN BÉLA SZEPTEMBER 25., OKTÓBER 16. PÉNTEK CASABLANCA TÁNCLÁZ A Casablanca Táncklub által szervezett társastáncos rendezvényen népszerű standard és latin zenékre táncolhatunk! A bulin bármely táncklub hobbi- vagy versenytáncosai gyakorolhatják a tanfolyamon megtanult lépéseket a gyermektől a szenior korosztályig. Jegyár: 1400 Ft (A változtatás jogát a táncklub fenntartja.) OKTÓBER 6., 13., 20., 27. KEDD A BIBLIA VILÁGA Előadók: Filep György és Kecskeméti János Isten hatalmas szabadításai, történetek az Ószövetségből és az Újszövetségből. Az előadások után kérdések felvetésére is sor kerülhet. Belépő: 150 Ft 16 SZEPTEMBER 25. PÉNTEK MŰVÉSZETTÖRTÉNETI ELŐADÁSSOROZAT DIAVETÍTÉSSEL Előadó: Garami Gréta művészettörténész Az előadás ingyenes. Az előadások összhangban vannak a San Marco Galéria aktuális kiállításaival, a kiállító művész személye mellett a művészeti korszak, illetve a kortárs alkotók is szóba kerülnek. Az éppen kiállított művek a San Marco galériában megtekinthetők. A IX. Szakrális Művészetek Hete keretén belül Garami Gréta Kovács-Gombos Gáborral a kortárs szakrális művészetről beszélget. MINDEN CSÜTÖRTÖKÖN / PSZICHOLÓGIA / IDŐFIZIKA Előadó: Barna-Fóris Ágnes / Kisfaludy György A világban elterjedt filozófiai és vallási kérdések merev kereteit próbáljuk feszegetni, hogy végre eljuthassunk a világ keletkezésének és működésének megértéséhez. Jegyár: 800 Ft, nyugdíjasoknak és diákoknak: 400 Ft. Első alkalom: szeptember 17. SZEPTEMBER 21. HÉTFŐ SAN MARCO SZABADEGYETEM Együttműködés vagy egymásra mutogatás? Az egészségügyi felelősség aktuális kérdései. Előadó: Dr. Kovácsy Zsombor egészségügyi és szabályozási szakjogász, egészségügyi szakmenedzser Az esemény fővédnöke: Bús Balázs polgármester OKTÓBER 17. SZOMBAT BABARUHABÖRZE Várjuk a babaholmikat eladni vagy vásárolni kívánó szülőket. Jelentkezni a börzét megelőző héten személyesen az információs pultnál lehet. Lehetőség van az asztal kiválasztására. Asztal ára Ft, állványok ára: 500 Ft 17

10 ANYATEJES NAP NOVEMBER-DECEMBERI AJÁNLÓ A SAN MARCO UTCAI KULTURÁLIS KÖZPONT FENNÁLLÁSÁNAK 40. ÉVFORDULÓJÁT GAZDAG KULTURÁLIS ÉS SZÓRAKOZTATÓ PROGRAMOK- KAL, MÉLTÓ MÓDON ÜNNEPELJÜK MEG. Novemberben és decemberben, őszi, ünnepi programsorozatunkban minőségi koncertek, előadói estek, kiállítások, irodalmi kávéházak és gyermekprogramok várják kedves látogatóinkat. A programok változatos szórakozási lehetőséget ígérnek minden korosztálynak. SZEPTEMBER 18. PÉNTEK XI. ÓBUDAI KISGYERMEKES CSALÁDOK EGÉSZSÉGNAPJA NOVEMBER DRESCH QUARTET Jegyár: 2000 Ft, 1500 Ft NOVEMBER SEBŐ 68 KONCERT Jegyár: 2000 Ft, 1500 Ft NOVEMBER VÁCZI ESZTER QUARTET VONÓSNÉGYES KÖZREMŰKÖDÉSÉVEL Jegyár: 1900 Ft, 1700 Ft, 1500 Ft NOVEMBER BUDAPEST BÁR KONCERT Jegyár: 3900 Ft, 3200 Ft, 2900 Ft NOVEMBER A L ART POUR L ART TÁRSULAT LEGÚJABB ELŐADÁSA Jegyár: 2500 Ft, 2000 Ft NOVEMBER RÉVÉSZ SÁNDOR KONCERT Jegyár: 3900 Ft, 3200 Ft, 2900 Ft NOVEMBER FABULA BÁBSZÍNHÁZ: VITÉZ LÁSZLÓ (Idén lenne 90 éves Kemény Henrik, a magyar bábművészet nagy alakja.) Jegyár elővételben: 1000 Ft és 1200 Ft, a helyszínen 1300 Ft és 1500 Ft DECEMBER ILLÉNYI KATICA & MAO THE JAZZY VIOLIN KONCERT Jegyár: 3900 Ft, 3200 Ft, 2900 Ft MINDENKIT SZERETETTEL ÉS GARANTÁLTAN JÓ HANGULATTAL VÁRUNK, HOGY EGYÜTT ÜNNEPELHESSÜK A 40. ÉVFORDULÓT! 18 Óbuda-Békásmegyer Védőnői Szolgálata 2015-ben 11. alkalommal várja az óbudai várandósokat és a kisgyermekes családokat az Anyatej Világnapja alkalmából. A program során ingyenes szűrővizsgálatok, tanácsadás, termékbemutatók és gyermekprogramok között válogathatnak az érdeklődők. Hasznos információkat, új ismereteket kaphatnak a szülők a gyermekgondozás, a helyes táplálkozás, a fog- és bőrápolás, baleset-megelőzés, a bölcsődei beszoktatás vagy a szociális juttatások témakörében. A hagyománynak megfelelően megtekinthetik a évi anyatejes babák tablóit, melyeket a védőnői tanácsadók készítenek ez alkalomból. A résztvevők között számos, a kiállítók által felajánlott ajándékcsomagot sorsolunk ki. A további részleteket keresse a védőnői tanácsadókban kihelyezett plakátokon, az intézmény Facebook-oldalán ( és a honlapon. 19

11 ÁLLANDÓ PROGRAMOK KLUBOK Ezüstkor Nyugdíjas klub Minden kedden Programok: kirándulás, múzeumlátogatás, kártyacsata, beszélgetés, filmvetítés, közös ünneplések. Baba-mama klub Közösségbe nem járó babáknak hétfőnként A klub kötetlen játéklehetőséget kínál a babáknak, és hasznos tanácsokat, ismerkedést a mamáknak. Információ: Galiczáné (Marcsi) védőnő, 06-20/ Folyamatos csatlakozási lehetőség. Első foglalkozás: szeptember 1. Önzetlen egészségfenntartó klub Minden szerdán Derékfájdalmak kezelése, étrend és gyógytea összeállítása, lelkisegély-szolgálat. Információ: Kiss Tibor 06-30/ A kezelések ingyenesek! Első foglalkozás: szeptember 1. Tücsök Zene Szerdán délelőtt. Játékos ének és zenei foglalkozás már féléves kortól! Az egyszerű mondókák, dalok tanulása nemcsak a zenei készségek, de a beszéd fejlődését is elősegítik. Jelentkezés, csoportbeosztás: Gál Gabriella 06-30/ , tucsok.zene@indamail.hu, www. tucsok-zene.hu. Első foglalkozás: szeptember 9. Iciri-piciri táncház Péntek délelőttönként. Játékos néptánc tanítás 1-4 éves gyerekeknek. Jelentkezés, csoportbeosztás: Gál Gabriella 06-30/ , tucsok.zene@indamail.hu Első foglalkozás: szeptember 11. Ringató Keddenként 9.15, 10.00, től három csoportban. Vedd ölbe, ringasd, énekelj! Kisgyermekkori zenei nevelés a születéstől hároméves korig a kodályi elvek alapján. Információ: G. Kovács Modeszta 06-70/ , modeszta@ringato.hu. Első foglalkozás: szeptember 15. TANFOLYAMOK MAMÁKNAK, BABÁKNAK Babamasszázs Szerda Ingyenes program. Előzetes bejelentkezés: 06-20/ Márti védőnő. Első foglalkozás: szeptember 9. Helen Doron early english Kedden és Jelentkezés: 06-70/ ; bp-rozsadomb-obuda@helendoron.com, rozsadomb-obuda.helendoron.hu. Első foglalkozás: szeptember 8. Csiri-biri torna Csütörtökön 9.15, és Mozgásfejlesztő foglalkozások 1-3 éveseknek. Részvételi díj: 10 alkalomra Ft. Az alkalmi jegy ára: 1200 Ft. Testvérkedvezmény: 50%. További információ: Orszáczky Ildikó, TANFOLYAMOK GYEREKEKNEK Óbuda Mozgásművészeti Iskola Telefon: 06-20/ , 06-1/ , iroda@omisk.hu, Művészi torna Testképző és mozgásfejlesztő gimnasztika sok tartásjavító gyakorlattal, zenei kísérettel. A foglalkozásokat vezeti: Pers Júlia állami, nívó- és Berczik Sára-díjas táncpedagógus, Benis Katalin Berczik Sára-díjas ritmikusgimnasztika-edző. Foglalkozások: hétfőtől-péntekig heti 2 vagy 3 alkalommal. Modern jazztánc Kezdőknek és haladóknak iskolás kortól funky stílusban. Koordináló fejlesztő tréning és koreográfia tanulás. A foglalkozásokat vezeti: Delbóné Kalocsai Edit állami és nívódíjas táncpedagógus, 20 ÁLLANDÓ PROGRAMOK balettmester. Foglalkozások: hétfőn és csütörtökön délután. Első foglalkozás: szeptember 14. Néptánc Utánpótlás-csoport szerdán Vezeti: Csiki Gergely néptánc-pedagógus 06-20/ , Első foglalkozás: szeptember 2. Óbudai Jutsu Kai Kan SE Nihon Tai-Jitsu Japán harcművészet. Gyerek kezdő edzés 5-7 éves korig kedd, csütörtök Gyerek haladó edzés 8-14 éves korig kedd, csütörtök Edzésvezető: Shihan Pospischil Tamás 6. Dan. Információ: 06-20/ , zennihontaijutsudo@gmail.com. Első foglalkozás: szeptember 1. Kerekerdő drámakör 7-14 éves gyermekeknek, péntekenként ig. Problémákat, helyzeteket vizsgálunk, játék közben fejlődik az emlékezetünk, a fantáziánk, a figyelmünk, a kommunikációs és kapcsolatteremtő képességünk. A foglalkozásokat vezeti: Uhrin Csaba drámapedagógus. Információ: 70/ facebook.com/pages/kerekerdő-drámakör, mail: kerekerdodrama@gmail.com. Első foglalkozás: szeptember 4. Hip-hop show- és látványtánc Kedd, csütörtök, kezdő csoport , haladó csoport Vezeti: Halász Gergő 06-20/ Első foglalkozás: szeptember 8. és 10. Óvodás torna-tánc Hétfő, csütörtök Vezeti: Sum Anikó / Első foglalkozás: szeptember 7. Modern kortárs kisiskolás torna-tánc Hétfő, csütörtök Vezeti: Sum Anikó / Első foglalkozás: szeptember 7. Óbudai sakkiskola Hétfőn ig. Gyerekcsoport: 8-14 éves kezdő és haladó edzések. Edzésvezetők Guba Miklós sakkedző, Sármási Péter és Ungvári Anikó oktatók. Információ: 06-30/ , obudasakk@fre .hu. Első foglalkozás: szeptember 21. Társastánc-oktatás gyerekcsoportok részére Szerda délutánonként. Tanfolyamok kezdőknek, középhaladóknak és haladóknak, a Casablanca Táncklub szervezésében. Részletes információk és jelentkezés a weboldalon, vagy az info@casablanca-tancklub.hu címen, vagy a 06-70/ telefonszámon. Első foglalkozás: szeptember 16. TANFOLYAMOK FELNŐTTEKNEK Callanetics torna Szerdánként Speciális alakformáló, mélyizomtorna hölgyeknek. Információ: Maár Györgyi 06-30/ , info@ georgiafitness.hu. Első foglalkozás: szeptember 2. Pilates-torna Szerdán és pénteken Segíti és fokozza a fizikai erőnlétet, állóképességet, flexibilitást, légzéstechnika alkalmazásával a pszichés ellazulást. Információ: Maár Györgyi 06-30/ , info@ georgiafitness.hu. Első foglalkozás: szeptember 2. Fit body tréning hétfőn Cardio, zsírégető, alakformáló torna mindenkinek! Információ: Maár Györgyi 06-30/ , info@ georgiafitness.hu. Első foglalkozás: augusztus in 1 torna Pénteken Alakformálás, gerincgimnasztika, intimtorna egyben. Információ: Maár Györgyi 06-30/ , info@ georgiafitness.hu. Első foglalkozás: szeptember 4. Terápiás tréning Csütörtökön Kondíciójavító, izomerősítő, karbantartó torna. Információ: Maár Györgyi 06-30/ , info@ georgiafitness.hu. Első foglalkozás: szeptember 3. Gerinctorna Kedd, péntek , csütörtök Vezeti: Sum Anikó /

12 ÁLLANDÓ PROGRAMOK Óbudai Jutsu Kai Kan SE Nihon Tai-Jitsu Kedd, csütörtök Japán harcművészet oktatása, ifjúsági és felnőtt edzés. Edzésvezető: Shihan Pospischil Tamás 6. Dan, 06-20/ , hu, Első foglalkozás: szeptember 1. Életmódunk kérdései Hogyan szervezzük szabadidőnket, táplálkozásunkat, életvitelünket, életkultúránkat, hogy minél egészségesebben, boldogabban, hosszabban tartson életünk? Ingyenes előadássorozat, minden hó első keddjén ig. Előadó: Lovassy László 06-30/ Első foglalkozás: szeptember 1. Jóga Kedd Alapvető testi-lelki-szellemi problémáink megoldása a jóga ősi, klasszikus és modern eszközeivel, receptjeivel. Vezeti: Lovassy László 06-1/ , 06-30/ Első foglalkozás: szeptember 1. Hatha jóga 75% gyakorlati foglalkozás, 25% elméleti bemutató. Bemelegítő, aszanázás, lazítás, új lecke. Több évre rendezett anyag a csakrák, a fizikai test, a lelkiállapotok és a tudattartamok közötti összefüggések tükrében. I. évfolyam hétfőnként 18: óra. Vezeti Nagy Edit (n.edit@ jogatan.com). A kezdő csoport szeptember végén indul. II. évfolyam hétfő III. évfolyam hétfő óra. Vezeti: Fekete Lilla (lilla@ jogatan.com). Csatlakozási lehetőség a már működő csoportokhoz! További információk: Első foglalkozás: augusztus 31. Hastánc Kezdőknek: csütörtökön órától. Középhaladó órák: csütörtökön órától. Kortól, alaktól függetlenül várunk mindenkit. Jelentkezés és információ: Malova Vivien 06-20/ Folyamatos csatlakozási lehetőség. Első foglalkozás: szeptember 7. Gerincjóga Csütörtök órától. Nagyon jó stressz oldására, és hozzásegít az egészséges életvitelhez. Jelentkezés és információ: Malova Vivien 06-20/ Társastánc Standard és latin tánc oktatása szerda délutánonként a Casablanca Táncklub szervezésében gyermekeknek és felnőtteknek. Kezdő, középhaladó és haladó csoportok. Tanár: Bánkúti Ágnes klubvezető, táncpedagógus. Részletes információk és jelentkezés a weboldalon, az info@casablanca-tancklub.hu címen, vagy a telefonszámon. Zumba fitness Kedden , csütörtökön Információ: Sándor Szilvia 06-30/ Első foglalkozás: szeptember 1. Tartásjavító torna Keddenként , gyógytornász segítségével. Információ: Brassnyó Gabriella 06-20/ , gabriella@brassnyó. hu. Első foglalkozás: szeptember 14. SZOLGÁLTATÁSOK Terembérlés: Akadálymentesített épületünkben 284 férőhelyes színháztermünk, valamint és főt befogadni képes termeink bérbe vehetők. További információ: 06-1/ Internetkávézó: Hétköznapokon 8-20 óráig. Minden megkezdett fél óra 150 Ft. A szélessávú Internet elérést pedagógusok, köztisztviselők és mozgáskorlátozottak ingyenesen vehetik igénybe, a Közép-Ma gyarországi Regionális Fejlesztési Tanács támogatásával. Infor máció: 06-1/ , 06-1/ , vagy az információs asszisztenseknél. Kényelmi szolgáltatások: Baba-mama szoba (pelenkázó, kézmosó, szoptatós fotel), akadálymentes közlekedés (akadálymentes mosdó, lift a színházteremhez), büfé. Az Óbudai Teát rumba szóló szín ház- vagy koncert jeggyel érkező ked ves ven dég a program napján, jegye felmutatásával fogyasztásából 20% ked vez ményt kap. BÉKÁSMEGYERI ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZÖSSÉGI KÖZPONT HÁZ 22 KIÁLLÍTÁS BÉKÁSMEGYERI KÖZÖSSÉGI HÁZ 1039 BUDAPEST, CSOBÁNKA TÉR 5. TEL.: KULTURKOZPONT@KULTURKOZPONT.HU SZEPTEMBER 14. HÉTFŐ IX. SZAKRÁLIS MŰVÉSZETEK HETE SCIENTIA SACRA ARANYKOR ÉS APOKALIPSZIS Kőfaragó József Formatervezési Nívódíjas festőművész kiállítása A modern embernek először föl kell ébrednie. S ezért vissza kell nyúlnia az őskorba, hogy az archaikus hagyomány segítségét kérje. (Hamvas Béla) Abban a reményben és hitben hoztuk létre a kiállítást, hogy az itt megidézett szellemiség beivódik hétköznapjainkba, és ilyen módon segít az új irányba való elindulásban. A kiállítást megnyitja: Horváth Géza irodalomtörténész A kiállítás háziasszonya: Tóth Krisztina, a művész barátja Közreműködik: Martonosi György dobművész, Csikós Attila gitárművész A kiállítás ingyenesen megtekinthető október 1-ig, a Közösségi Ház nyitvatartási idejében. A Scientia Sacra Aranykor és Apokalipszis című kiállítás rendhagyó abban az értelemben, hogy a látogató nem egyszerű képekből álló kiállítást tekinthet meg, hanem olyan tárlatot, melyen Hamvas Béla műveiből választott idézetek alkotnak szerves egységet Kőfaragó József festményeivel. A képek támogatják az idézetek mélyebb megértését, az idézetek pedig segítséget adnak számunkra a képek szimbólumrendszerében való eligazodásban. A kiállítás megtekintését ajánljuk mindazoknak, akik az új, emberibb, emelkedettebb valóságunk megszületésében bábáskodni szeretnének. Ez mindannyiunk érdeke. BÉKÁSMEGYERI KÖZÖSSÉGI HÁZ 23

13 SZÍNHÁZ KIÁLLÍTÁS / SZÍNHÁZ OKTÓBER 5. HÉTFŐ METZGER KATALIN ÉS SZERENCSE ROZÁLIA KIÁLLÍTÁSA A Közösségi Házban működő Képzőművész Kör tagjainak kiállítása. A kiállítást megnyitja: Kőfaragó József F o rm at e r v ez é s i Nívódíjas festőművész. Közreműködik: Pál Szilveszter, a klasszikus gitárzene ifjú művésze A kiállítás ingyenesen megtekinthető október 15-ig, a Közösségi Ház nyitvatartási idejében. OKTÓBER 19. HÉTFŐ KÜLÜS LÁSZLÓ BARCSAY-DÍJAS FESTŐMŰVÉSZ KIÁLLÍTÁSA Hatalmas vásznak, absztrakt formákból felsejlő alakok, élénk színekből kibomló drámai történetek Külüs László festészete elemi erővel hat a nézőre. Az élénk színek mélyén mégis többet tudunk meg saját magunkról, mint gondolnánk. A kiállítást megnyitja Herpai András művészettörténész. A kiállítás ingyenesen megtekinthető november 5-ig, a Közösségi Ház nyitvatartási idejében. SZEPTEMBER 11., OKTÓBER 2. PÉNTEK TÁNCHÁZ KISISKOLÁSOKNAK a Kincső Néptáncegyüttessel, és az Óbudai Népzenei Iskola tanárai és növendékei közreműködésével. A belépés ingyenes, Óbuda-Békásmegyer polgármesterének támogatásával. NOSZTALGIA BÉRLET A bérlet ára: 3000 Ft Jegyár alkalmanként: 1200 Ft OKTÓBER 12. HÉTFŐ APÁCÁK musical A Hadart Művészeti Társulás előadása. Szereplők: Voith Ági, Zakariás Éva, Mérai Kata, Vándor Éva / Csarnóy Zsuzsanna, Laurinyecz Réka BÉRLETES MESESZÍNHÁZ Bérlet ára: 2400 Ft Jegyár alkalmanként: 1000 Ft PÖTTÖM BÉRLET ÓVODÁSOKNAK OKTÓBER 8. CSÜTÖRTÖK A KISKAKAS GYÉMÁNT FÉLKRAJCÁRJA A Szabad Ötletek Színházának ősbemutatója. Az előadás Budapest Főváros III. kerület Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatának támogatásával jött létre. NOVEMBER 19. CSÜTÖRTÖK GŐGÖS GÚNÁR GEDEON A Csodamalom Bábszínház előadása. DECEMBER 3. CSÜTÖRTÖK ÉCSI GYÖNGYI ANGYALBÁRÁNYOK KÖLYÖK BÉRLET ISKOLÁSOKNAK OKTÓBER 9. PÉNTEK 13.30, A KISKAKAS GYÉMÁNT FÉLKRAJCÁRJA A Szabad Ötletek Színházának ősbemutatója. Az előadás Budapest Főváros III. kerület Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatának támogatásával jött létre. NOVEMBER 13. PÉNTEK 13.30, HATTYÚK TAVA A Nektár Színház előadása. DECEMBER 11. PÉNTEK 13.30, VARÁZSFUVOLA A Trambulin Színház zenés mesejátéka Mozart operája nyomán. SZEPTEMBER 18., OKTÓBER 16. PÉNTEK APRÓK TÁNCA A KOLOMPOS EGYÜTTESSEL Jegyár: 1000 Ft (2 éves kor alatt ingyenes.) a kultúra városa a kultúra városa BÉKÁSMEGYERI KÖZÖSSÉGI HÁZ Írta: Dan Goggin, Rendező: Kökényessy Ági, Zenei vezető: Gebóra György, Koreográfus: Ullmann Krisztina, Művészeti vezető: Háda János Lehetséges több mint ötven gombamérgezésben elhunyt apácáról és az afrikai lepratelepen átélt évekből fergeteges vígjátékot írni? Bizarr ötlet, de Dan Gogginnak sikerült. A gombamérgezést túlélt öt apáca mindent megtett, hogy összegyűjtse a pénzt 52 társuk illő temetésére, de az így befolyt összeg is csak 48 apáca temetésére elég. Így az öt túlélő úgy dönt, hogy jótékonysági koncertet rendez NOVEMBER 16. HÉTFŐ MÁGNÁS MISKA Operett két felvonásban, a Budapesti Fogi Bulvárszínház előadásában. Szirmai Albert műve lapján. Szereplők: Fogarassy Bernadett, Pankotay Péter, Szász Kati, Fogarassy András, Benkóczy Zoltán, Gyurity István, Borbáth Ottília, Egri László Kísér: Bíró Attila és kis zenekara Koreográfus-rendező: Fogarassy András 1916-ban mutatta be a pesti Király Színház a Mágnás Miskát. A színház jól számított, amikor a darabot színre vitte. A Mágnás Miska dallamait országszerte énekelték. A dallamok még most is ismertek, ezeket, és a humoros-fordulatos történeteket kívánjuk most bemutatni önöknek egy operett színjátszásban régóta jártas társulattal. 24 DECEMBER 14. HÉTFŐ OPERETT GÁLA OSZVALD MARIKA ÉS BARÁTAI Válogatás Kálmán Imre, Lehár Ferenc, Huszka Jenő legismertebb operett slágereiből. Fellépő művészek: Oszvald Marika, Pohly Boglárka, Jenei Gábor, Geszthy Szabó Veronika BÉKÁSMEGYERI KÖZÖSSÉGI HÁZ 25

14 ZENÉS HŰHÓ ZENÉS HŰHÓ OKTÓBER 3-4. CSINNADRATTA ZENÉS HŰHÓ Utcaszínházak a Csobánka téren, kicsi és felnőtt hűhók A rendezvényen minden program ingyenes. Porondmester: Zugmann Cugi Zoli Mindkét napon Bábautomata, Circus Mechanicus pavilon OKTÓBER 3. SZOMBAT Pulcinella kertészkedik Zirano Bábszínház Pulcinella nem más, mint a mi Vitéz Lászlónk itáliai testvére. Legjobban enni, inni és aludni szeret, emiatt gyakran pórul jár. Fergeteges humorú bábjáték, élő zenével kísérve Dobos felvonulás Bloco De Budapest Circus Mechanicus Tintaló Társulás Egy vándorcirkusz életének csöppet sem monoton hétköznapjai. Hát tessék! Erre! Lesd meg egy cirkusz életét! Itt reggeltől napszálltig dolgoznak, mint a gép Langaléta Garabonciások: Elemek földön, tűzön, levegőben Cirkuszi mutatványok égen és földön Taurin Cirkuszcsoport Berecz András meséi felnőtteknek Csak egy lélegzet Magma Tűzszínház Előadók: Ágens, Farkas Linda, Ziskó Olivér, Drávai Zója, Weszelovszky Anna, Haáb Róbert OKTÓBER 4. VASÁRNAP Danny mesél: A fán lakó gyermekek Danny Bain Interaktív mese (akár több nyelven is). Angol nyelvű programsorozatunkba illeszkedik Danny legújabb meséje: Mézeskalács úr történetét énekeli, meséli, játssza el nekünk a népszerű mesemondó. Ha a fiatal hallgatóság nem ért valamit, szerencsére tolmács is tud lenni egy személyben, és a mese végére kicsik és nagyok együtt fújhatják a fülbemászó dallamokat Matyi a ludas, avagy a liba az ön készülékében van Bab Társulat Mi lett volna Matyinkból, ha a jó szándékú Döbröghy uraság abszolúte nevelő célzattal el nem veszi az ő egy szem libáját, rákényszerítve ezzel Matyit, hogy a bosszútól vezérelve kényszervállalkozó legyen, sőt európai sikerember, több szakma ismerője, aki háromszor veri ezt kenden Circus Mechanicus Tintaló Társulás. Egy vándorcirkusz életének csöppet sem monoton hétköznapjai. Hát tessék! Erre! Lesd meg egy cirkusz életét! Itt reggeltől napszálltig dolgoznak, mint a gép János vitéz hiteles története képekben elbeszélve Előadja: Boka Gábor, zenei kíséret: Gombai Tamás Halálian jó történet Barboncás Társulat. Ugye milyen rossz, amikor várni kell valakire? És hogy ez pont a nagyanyám? Na, igen Aki minden áldott nap meghallgatta kedvenc Tom Waits-dalát, a Matildot, és álmában kötéltáncosnő volt egy híres cirkuszban Drakula gróf Békásmegyeren Kajárpérci Vízirevü. Az élőhalott Noszferatunál vérfagyasztóbb szörnyeteget még nem hordott hátán a föld. És most, minden noszferatuk öregapja, a vámpír fejedelem Drakula gróf, a végzet kifürkészhetetlen szeszélye folytán Békásmegyer felé vette az útját BÉKÁSMEGYERI KÖZÖSSÉGI HÁZ 26 BÉKÁSMEGYERI KÖZÖSSÉGI HÁZ 27

15 EGYÉB / ELŐADÁSOK OKTÓBER 17. SZOMBAT NÉMET NEMZETISÉGI KÓRUS-ÉS TÁNCTALÁLKOZÓ A 10 éves Krottendorf Német Hagyományőrző Egyesület Német nemzetiségi kórus- és tánctalálkozóval ünnepli kórusának 25., táncházának 5. évfordulóját. A rendezvényen 8 kórus és 3 tánccsoport mutatja be műsorát. A belépés díjtalan. SZEPTEMBER 07., 21., OKTÓBER 5. HÉTFŐ JÓ REGGELT! Legyen vendégünk egy kávéra a Csobánka téren, hogy jobban induljon a hét! A fekete nedűt pedig színes dallamokkal ízesítjük. A belépés díjtalan. SZÍNHÁZI KULISSZÁK MÖGÖTT A nagysikerű sorozat már évek óta a nagy színészlegendák, ebben a félévben a Nemzet Színészeinek alakját idézi fel, számos fotó bemutatásával, archív hangfelvételekkel, anekdotákkal. Az előadást beszélgetés követi. Előadó: Szebényi Ágnes színháztörténész, múzeumpedagógus A belépés díjtalan. SZEPTEMBER 25. PÉNTEK MÁTHÉ ERZSI Alkati adottságai királynői tartása és mély, zengő orgánuma tragikus szerepek megformálására predesztinálják. Ugyanakkor humora, karikírozó képessége vígjátékokban, komédiákban is nagyszerűen érvényesül. Máthé Erzsi Kossuth-díjas színművésznő, a Nemzet Színésze, a 38. Magyar Filmszemle Életműdíjasa. Egy ma is köztünk élő legenda. OKTÓBER 30. PÉNTEK AGÁRDY GÁBOR Olyan színész volt, aki mindenhol fölbukkant, ahol csak színész játszhat. Épp ezért olyannyira hozzászoktunk alakjához, hogy azt hihettük, sose hal meg, mert nem engedheti meg magának, hogy egyszer csak eltűnik. Egyformán otthonosan mozgott minden műfajban. Színpadi alakításai, humánuma és tisztessége egyaránt méltó alakjának fölidézésére. BÉKÁSMEGYERI KÖZÖSSÉGI HÁZ 28 ELŐADÁSOK/ BÖRZE SZEPTEMBER. 11., OKTÓBER 9. PÉNTEK ACCORDIA IRODALMI TÁRSASÁG Házigazda (moderátor): Gyimesi László író A könyveket bemutatja: Dr. Balázs Tibor költő, PhD irodalomtörténész, az Accordia és a Littera Nova kiadó vezetője A belépés ingyenes. SZEPTEMBER 13., 27., OKTÓBER 11., 18. VASÁRNAP KERECSENFÉSZEK Őstörténeti hagyományőrző műhely, őstörténeti előadásokkal. Támogatás: 800 Ft SZEPTEMBER 12., OKTÓBER 10. SZOMBAT BABABÖRZE, CSAK ANYUKÁKNAK Alig használt, kinőtt, megunt, új gyerekholmik adásvétele, csereberéje. Asztalár: 2500 Ft Asztalfoglalás: szeptember 7-én, illetve október 5-én hétfőn 8.00-tól. Egy főre maximum 1 asztal foglalható! A börzére csak anyukák/apukák jelentkezését várjuk. BÉKÁSMEGYERI KÖZÖSSÉGI HÁZ 29

16 ÁLLANDÓ PROGRAMOK TANFOLYAMOK A LEGKISEBBEKNEK Kerekítő tippentő Hétfő Pár hónapos kortól óvodáskorig várjuk a babákat, kisgyerekeket és családjaikat. 45 perces foglalkozásainkon néphagyományunkból merített ölbeli játékok, mondókák és dalok közt kalandozunk, és kötetlen módon ízlelgetjük a magyar néptánc alapjait. Foglalkozásvezető: Cseke-Marosi Eszter tánc- és drámapedagógus. Bővebb információ: Első foglalkozás: szeptember 7. Maminbaba Hordozós Latin Fitness, a szórakoztató anyacsinosító Csütörtök Ha te is várandós vagy kisbabás anyuka vagy, ha kedveled a táncot és a latin ritmusokat, válaszd a Maminbabát, és mozogj együtt a babáddal! Hordozót előzetes egyeztetés után tudunk biztosítani. A mozdulatsort gyógytornász-hordozási tanácsadó is ellenőrizte és ajánlja. Információ: Molnár Enikő, 06-30/ , info@maminbaba.hu, www. maminbaba.hu. Első foglalkozás: szeptember 3. TANFOLYAMOK ÓVODÁSKORTÓL Óbuda Mozgásművészeti Iskola Negyedszázados iskolánk fő profilja a gyermekek mozgáskultúrájának fejlesztése a ritmikus gimnasztikától a baletten át a mozdulatművészetig és a modern táncig. A kezdők képzését már négyéves kortól gyakorlott táncpedagógusaink irányítják. Munkánk Berczik Sára módszerén alapszik: a hangsúly a testképzésen és a mozgásjavító gyakorlatokon van. Haladó csoportjaink eredményesek amatőr táncművészeti versenyeken, a Táncművészek Országos Szövetségétől 2009-ben elnyertük a Kiváló Együttes Díj Arany fokozatát. Információ: / , 06-20/ Művészi torna tanfolyamok Kedd, csütörtök Berczik Sára esztétikus testképző és mozgásfejlesztő módszerére építve. 4 éves kortól ajánlott. Foglalkozásvezető: Lakatos Lilla, Solti Eszter, Kovács Bea ritmikusgimnasztika-edző, táncpedagógus. Jazztánc Kedd, csütörtök Kezdő és középhaladó csoportok gyermeknek és felnőtteknek. Foglalkozásvezető: Csöngei Barbara moderntánc-pedagógus. Első foglalkozás: szeptember 17. TANFOLYAMOK ISKOLÁSKORTÓL Óbuda Aerobic SE Hétfő, szerda Gyermek step és dance aerobic azoknak, akik szép, koordinált mozgást akarnak, és egészségesen szeretnének élni. 7 éves kortól ajánlott. Első foglalkozás: szeptember 7. Harmónia Táncklub Péntekenként, kezdőknek Társastánc tanfolyam minden korosztálynak. A jó hangulatú táncórákat vezeti: Székely Attila. Első foglalkozás: szeptember 11. Bujutsu-kai Kenshin-Ryu Péntek Stílusunk nem brutális megsemmisítésre törekszik. A cél az, hogy az emberekből túlélőt, a túlélőkből pedig élet-védelmezőt és értékes embert faragjunk, a végső cél feleslegessé tenni magát a harcot. Jelentkezni lehet az edzéseken, várjuk minden korosztály jelentkezését. Első foglalkozás: szeptember 4. TANFOLYAMOK FELNŐTTEKNEK Andi Testművészet: eredményes alakformálás Hétfő , szerda Az óra visszaadja a testnek a mozgás szabadságát. Testtudat-fejlesztő, alakformáló, hajlékonyságot fejlesztő, a gerincizmokat erősítő torna sok év kihagyása után ismét dr. Vallyon Andival! Bővebb információ: 06-30/ Első foglalkozás: augusztus 26. BÉKÁSMEGYERI KÖZÖSSÉGI HÁZ 30 ÁLLANDÓ PROGRAMOK Hatha jóga Hétfő (haladó csoport, 2-3. évfolyam), csütörtök (kezdő csoport, 1. évfolyam). A Hatha jóga a fizikai test, a lelkiállapotok és a tudattartamok közötti összefüggésekre épül. Minden órán új gyakorlat és új elméleti lecke. Nyomtatott jegyzetek, több évre rendezett tananyag. Rendszeres táborok, összejövetelek, Információ: www. jogatan.com. Az első alkalom ingyenes. Első foglalkozás a haladóknak: szeptember 7., a kezdőknek: szeptember 17. Zumba tanfolyam Kedd , csütörtök A legújabb táncos őrület! Latin ritmusokkal tarkított fitness program, mely jókedvre derít, alakot formál, állóképességet fejleszt. Lehetsz kezdő vagy profi, fiú vagy lány itt a helyed! Első foglalkozás: szeptember 8. Kubai salsa Kedd (kezdő-középhaladó), csütörtök (középhaladó), csütörtök (kezdő). Ismerje meg a salsa forró hangulatát, vérpezsdítő ritmusait! Párt nem szükséges hozni. 8 alkalmas bérlet: 8000 Ft, 1 alkalom: 1500 Ft. Bérletvásárlás esetén 10% diákkedvezmény! Információ: Salsa Caballeros Tánciskola, Földi Anikó: 06-20/ , ani@salsacaballeros.hu. Első foglalkozás: szeptember 8. SZAKKÖRÖK, KLUBOK Képzőművész kör Hétfő, kedd, csütörtök , Kőfaragó József festőművész vezetésével. A Mór Tamás tanár úr vezetésével működő képzőművész kör szerdánként, óra között vár minden érdeklődő, a művészetek iránt nyitott, alkotókedvű jelentkezőt. Első foglalkozás: szeptember 7. Krottendorf Német Hagyományőrző Egyesület A hagyományőrző egyesület óra között tartja táncpróbáit. Első foglalkozás: szeptember 2. Foltvarró klub Minden szerdán ig. A patchwork technika iránt érdeklődőket minden páratlan héten a Csillaghegyi Öltögetők csapata, és minden páros héten a Békási Foltvarrók csapata várja. Első foglalkozás: Csillaghegyi Öltögetők - szeptember 9., Békási Foltvarrók - szeptember 2. Óbudai Horgász Klub Májustól november végéig minden hónap utolsó szerdáján ig, decembert 1-től április végéig minden héten, szerdán várják a horgászat szerelmeseit. Első foglalkozás: augusztus 26. Galambász klub Hétfő Első foglalkozás: október 5. MMG Nyugdíjas Klub Minden hónap első csütörtökén Első foglalkozás: szeptember 3. SZOLGÁLTATÁSOK Terembérlés Korszerű technikával felszerelt színháztermünkkel, kisebb tanfolyami és klubtermeinkkel, hangulatos belső udvarunkkal családi, baráti összejövetelek, nagyobb rendezvények részére is örömmel állunk rendelkezésre. További információ: 06-1/ Kényelmi szolgáltatások Baba-mama szoba (pelenkázó, szoptatós fotel). Akadálymentes közlekedés. A Közösségi Házban működik a GoforGo utazási irodája és autósiskolája. BÉKÁSMEGYERI KÖZÖSSÉGI HÁZ 31

17 GYEREKEKNEK CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ 1039 BUDAPEST, MÁTYÁS KIRÁLY ÚT TEL.: MESÉS HÉTVÉGÉK Házigazda: Gyenes Zsuzsa (Mesezengő) és Szmirnov Krisztina (Tipegő) A belépés díjtalan. SZEPTEMBER 12. SZOMBAT ARANYBÚZA, ZURGÓ DIÓ, CSENGŐ ALMA A nyár és a kora ősz a betakarítás időszaka. Az idei első, játékos mesés alkotós együttléten jut idő és tér a szivárványszín óriás ernyő játékaira, a mesére, az otthonainkat díszbe öltöztető kézműves alkotásra. OKTÓBER 3. SZOMBAT DINÓK, SÁRKÁNYOK ÉS EGYÉB FURCSA ÁLLATOK Madarak énekétől zeng az erdei játszótér. Aztán az egyik fészekből előkerül néhány furcsa mintázatú tojás, és egymást érik a meglepetések. Az óriás varázsernyő messzi időkbe repít vissza minket, hogy a kérdésre választ találjunk. A játék és a mese után a kézműves alkotás is kedvére lesz az állatokat szerető gyerekeknek különösen a dinórajongóknak. SZEPTEMBER 11., OKTÓBER 9. PÉNTEK NÉPZENEI KONCERT BABÁKNAK A programmal olyan zenehallgatási lehetőséget kínálunk a babák számára, amely során megismerkedhetnek a magyar népzenével és a népi hangszerekkel. A koncerten a zene mellett a néptánc is szerepet kap. A babák közben kedvükre játszhatnak, kúszhatnak, mászhatnak. 0-3 éves korig sok szeretettel vár minden kicsit a program házigazdája, Csiki Gergely néptáncpedagógus. Belépő 500 Ft. CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ 32 CSALÁDI PROGRAM SZEPTEMBER 13. VASÁRNAP CSALÁDI INFORMÁCIÓS NAP A TUDATOS GYERMEKNEVELÉSÉRT Fővédnök: Bús Balázs, Óbuda-Békásmegyer polgármestere Apa és apaság a XXI. században. Az apaszerep megjelenése a mesékben Böde Péter vándor meseíró. Hellinger féle családállítás az új család rendje Lehotkai Krisztina Visszatérés az aktív munka világába Arany Ágnes munkavállalási tanácsadó (Budapest főváros III. kerületi Kormányhivatala Foglalkoztatási Osztály) Nehezen kezelhetőség, hiszti és a dackorszak Pethő Orsolya pszichológus Gyermekmasszázs a gyakorlatban Lehotkai Krisztina Jóga a várandós időszakban, szülés és születés dúla segítségével Túróczi Ágota jógaoktató és dúla Komplex anyanyelvi készségfejlesztés Szabó Mónika gyógypedagógus pszichopedagógus és Sebestyénné Vizi Krisztina fejlesztőpedagógus Harmonikus család a jóga segítségével Túróczi Ágota Visszatérés az aktív munka világába Arany Ágnes munkavállalási tanácsadó (Budapest főváros III. kerületi Kormányhivatala Foglalkoztatási Osztály) AleHopp jóga Losoncziné Nagy Éva jógaoktató AleHopp akrobatika, cirkuszi légtorna Losonczi György cirkuszi akrobatika oktató Gyógyszerek Schüssler só Homeopátia Orgovánné Dóra Interaktív foglalkozás gyerekeknek Böde Péter Belépés ingyenes. CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ 33

18 FELNŐTTEKNEK FELNŐTTEKNEK IRODALMI CSILLAGDÉLUTÁN A vendégekkel Gyimesi László író, költő beszélget. Közreműködnek: a Veres Péter Gimnázium színjátszó növendékei A belépés díjtalan. SZEPTEMBER 9. SZERDA Andics Alpár amatőr fotóművész Négy évszak a Mocsárosban című kiállításának megnyitója. A kiállítás szeptember 18-ig tekinthető meg Közösségi Házunk nyitvatartási idejében Szarka István költő, az új békásmegyeri telep őslakosa, számtalan izgalmas verseskönyv szerzője lesz vendégünk. OKTÓBER 14. SZERDA Óbudai anzixok Németh Kriszta fotói. 36 analóg felvétel a régi Óbudáról. A kiállítást az Óbudai Platán Könyvtár valósította meg, és október 28-ig tekinthető meg Közösségi Házunk nyitvatartási idejében P. Papp Zoltán költő, a Dunatükör című folyóirat főszerkesztője. NÉP-TÁNC-HÁZ A Göncöl Néptáncegyüttes Csiki Katalin és Csiki Gergely vezetésével A belépés díjtalan. A táncház elején tánctanítás, a végén szabadtánc zárja az estét. A műsor ideje alatt Soós Csaba és barátai kísérik a táncosokat. A büfét a Kis Bíbic Szendvics Sarok és Söröző szolgáltatja. SZEPTEMBER 26. SZOMBAT SZENT MIHÁLY-NAPI TÁNCHÁZ OKTÓBER 3. SZOMBAT SOMOGYI TÁNCOK SZEPTEMBER 12. SZOMBAT JAJ, ÚGY ÉLVEZEM ÉN A STRANDOT! Nosztalgiaest a csillaghegyi strandról 1960-tól napjainkig. A strand fotóiból készült kiállítás szeptember 18-ig tekinthető meg Közösségi Házunk nyitvatartási idejében. CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ SZEPTEMBER 23. SZERDA IX. SZAKRÁLIS MŰVÉSZETEK HETE Petrás Mária keramikusművész és népi muzsikus szakrális kiállításának megnyitója és előadói estje A kiállítás október 2-ig Közösségi Házunk nyitvatartási idejében látogatható. A belépés díjtalan. 34 SZEPTEMBER 19., OKTÓBER 10. SZOMBAT NÉPZENEI KLUB Magyar zenejóga vonós hangszerekre, zenetanítás varázsjelekkel Hangszert mindenki hozzon magával! A foglalkozást tartja: Csoóri Sándor népzenész Lélekzengető népdalok mindennapi használatra A foglalkozást tartja: Juhász Réka népdalénekes Örömzene és örömtánc Csiki Katalin és Csiki Gergely vezetésével Jegyár: 500 Ft CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ 35

19 FELNŐTTEKNEK FELNŐTTEKNEK SZEPTEMBER 26. SZOMBAT SZENT MIHÁLY-NAPI MULATSÁG Bajai Halászléfőző Bajnokok Klubja halászléfőzés az udvaron A Kárpát-medence népviseletei Előadássorozat, 1. rész. Előadó: Mészáros Attila etnográfus A nevezetes nagytájak egy-egy érdekes falvának nagyünnepi népi öltözete a lábbelitől a fejviseletekig Táncház a Göncöl Néptáncegyüttessel SZEPTEMBER 27. VASÁRNAP PAPP JÁNOS A VÁNDOR-SZÍNÉSZ MESÉL Észak-fok, titok... Lappföld... tavaly, az El Caminón, a kontinens nyugati végéig, Finisterráig gyalogoltunk, most felmegyünk az északi csücsökbe, és onnan indulunk délnek. Repülővel Helsinkibe, aztán onnan már Ivalóba, a sarkkörön túlra, másnap 600 kilométer busszal Nordkappig, ott megalszunk, aztán irány gyalog délnek. Ez volt a terv és az kalandos történetből megtudhatjuk, hogy mi lett a valóság. Belépő: 1000 Ft OKTÓBER 17. SZOMBAT NÉPEK NAPJA INDONÉZIA Ünnepélyes zenés megnyitó Csodák útján Indonéziában vetített képes beszámoló Táncok kicsiknek és nagyoknak az indonéz szigetvilágból Fűszerek nyomában az indonéz konyhaművészet titkai Készítsünk jávai batikot! a batikolás alaplépései Az Esőkirály és a szépséges Jázminvirág című jávai árnyjáték-előadás Párhuzamosan futó programok: gamelan zenei koncert, könyvbemutató, filmek Indonéziáról, mediball, azaz a csendes elmélyülés, kelet bölcsességének labdajátéka, kézműves vásár, valamint indonéz ételek a büfében CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ 36 CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ 37

20 CSIPKE A CSILLAGHEGYI POLGÁRI KÖR EGYESÜLET PROGRAMJA PROGRAM A Zsámboki Műhelyben (1039 Lehel u. 14., a Csillaghegyi Jézus Szíve Templom jobboldali épületszárnya): Torna: minden csütörtökön tól érdeklődni lehet Nagy Nóránál: 06-70/ További foglalkozások, kulturális és közösségi programok indulnak a Zsámboki Műhelyben: Figyelje a hirdetéseinket és honlapunkat! A Tolnai Iparcikk Centrum parkolójában: Őstermelői piac: minden szombaton 6-12 óráig A Csillaghegyi Közösségi Házban (1039 Mátyás Király út ): CSIPKE Műhely: minden hét szerdáján óráig Csillaghegyi Találkozó néven szórakoztató, ismeretterjesztő előadás: minden hónap harmadik szerdáján 18 órától kínai meridián-gyógytorna: minden hét szerdáján 9 órától Egyéb programok: szerda 18 óra: Csillaghegyi Találkozó: Magyarország az első világháborúban előadó: Raffay Ernő történész, politikus csütörtök: Ügyvivő testületi megbeszélés, irodavezetői fogadóóra, építészeti és jogi tanácsadás szombat: Mustfokoló szőlőpréselés must- és borkóstoló az őstermelői piacon vasárnap: Emlékmise Dr. Zsámboki Pál tiszteletére délelőtt 9 órakor Mise után gyertyagyújtás a keresztnél csütörtök: Ügyvivő testületi megbeszélés, irodavezetői fogadóóra, építészeti és jogi tanácsadás szombat: Őszi szemétszüret. 9 órától: Nagytakarítás közterületeken 8-13 óráig: Növény- és virágvásár a közösségi ház udvarán szerda 18 óra: Csillaghegyi Találkozó Ágasvári csillagok előadó: Éder Iván asztrofotós csütörtök 18 óra: Megemlékezés október 23.-ról. Gyertyagyújtás a Zsámboki téri keresztnél. Valamennyi program ingyenes, szeretettel várunk mindenkit. Bejelentkezés a tanácsadásokra legkésőbb 2 nappal a tanácsadást megelőzően. Irodavezetői telefonszám: 70/ , liebekati@gmail.com, További ingyenes tanácsadásokról (gyerekpszichológia, természetgyógyászat, családjog) érdeklődhet az irodavezetői telefonszámon. A programváltozás jogát fenntartjuk. Kérjük, lehetősége szerint támogassa munkánkat! CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ 38 ÁLLANDÓ PROGRAMOK TANFOLYAMOK BABÁKNAK, MAMÁKNAK Mesezengő Szerda Kötényből kibomló, dalokkal átszőtt, selymekkel varázsolt mesék kisgyermekeknek és szüleiknek. Mesék Daloló városkáról, az itt lakó gyerekekről, a kisvárost körülölelő erdőről, állatokról, manókról, tündérekről. A mese után kézműves alkotás a legkisebbeknek játszóház. Információ: Gyenes Zsuzsa 06-30/ Első foglalkozás: szeptember 9. Ringató Csütörtök és Vedd ölbe, ringasd, énekelj! Találkozás a zenei anyanyelvvel. Kisgyermekkori zenei nevelés a születéstől három éves korig a kodályi elvek alapján. Információ: G. Kovács Modeszta 06-70/ , modeszta@ringato.hu. Első foglalkozás: szeptember 17. Tipegő Kedd A Tipegő foglalkozásai a zene, a mozgás, a látványos eszközök és az élvezetes játék egyedi és hatásos kombinációján alapulnak. Szeretettel várok minden kisgyermekes családot! Információ: Szmirnov Krisztina, 06-30/ , Első foglalkozás: szeptember 8. TANFOLYAMOK GYEREKEKNEK ÚJ! FitKids Keddenként és péntekenként Ugrunk, kúszunk, mászunk, futunk, mindezt játékos formában, 5-8 éves gyermekeknek. Célunk a gyermekek koordinációs, koncentrációs, kondicionális képességeinek fejlesztése, az izomzatuk erősítése, a tartásuk javítása, a testtudat fejlesztése. Ebben a korosztályban a legfontosabb a felsorolt képességek megalapozása, hogy a későbbiekben bármely választott sportágban már előnnyel induljanak. Közösséget építünk! Szülők is csatlakozhatnak! Seprényi Zsolt sportedző: 06-20/ , fitkids.hu@gmail.com. Első foglalkozás: szeptember 9. Drámajáték Szerdánként A foglalkozásra elsősorban alsósokat várunk. A drámajáték olyan játéktevékenység, amely a kommunikációt, a társas kapcsolatteremtést, a problémák feldolgozását segíti. A foglalkozásokat vezető Uhrin Csaba drámapedagógus elérhető: 06-70/ ; uhrincsaba@gmail.com. További információk: Első foglalkozás: szeptember 9. Hip-hop tánctanfolyam Keddenként és csütörtökönként Folyamatosan csatlakozhatnak kezdők és haladók egyaránt, fellépési és versenyzési lehetőségek, táborok. Oktató: Krichenbaum Dániel, a CRT Hiphop Crew vezetője. Elérhetőségek: 06-20/ , com/corinthiansdance. Első foglalkozás: szeptember 8. Gyerekkarate Kedden , pénteken Játékos, felkészítő jellegű karateedzések óvodás fiúknak és lányoknak. Célunk átadni a fiataloknak a mozgás szeretetét, felkészíteni őket a későbbi sportolásra. Információ: Zsigmond Mária 06-70/ Első foglalkozás: szeptember 8. Irka-firka Előzetes egyeztetés szerinti időpontban. Szeretettel várunk minden nagycsoportos óvodást, mozgásos, játékos előkészítő foglalkozásunkra. Tevékenységeink: hallási figyelem, ritmus, sorrendiség, emlékezet, tájékozódás térben, irányismeret, kézügyesség és az író-rajzoló mozgásfejlesztés. Információ: Török Tímea 06-30/ , Chrisztó Emőke 06-70/ Játsszunk turistásat! Minden hónap első szombatján kiscsoportos látogatások kicsit másképp budapesti helyekre, turisztikai látványosságok- CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ 39

A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014

A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014 A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014 SZEPTEMBER Szeptember 16. kedd 18:00 Találkozás a festészettel I. Színek versek hangulatok: Hölgyek ecsettel és tollal Festménykiállítás

Részletesebben

Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából rendezett kiállítása

Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából rendezett kiállítása Programajánló Szeptember 12-ig megtekinthető Előtéri fotókiállítás: Nyugat-nógrádi barangoló Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából

Részletesebben

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA, Felhívás! A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2011. december 21-2012. január 2-ig zárva tart. Nyitás 2012. január 3-án. Derecske Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és partnerét

Részletesebben

Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek" Zm. Szövetség klubjai részére

Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek Zm. Szövetség klubjai részére PROGRAMJAINK: Keresztury Dezső Általános Művelődési Központ 8900 Zalaegerszeg, Landorhegyi út 21. Tel: 92/314-120, Fax: 92/815-522 E-mail: info@kereszturyamk.hu Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja

Részletesebben

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA Erkel Ferenc Művelődési Központ 2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA 2092 Budakeszi, Fő u. 108. Tel/fax: 06-23-451-161 www.efmk-budakeszi.hu, info@efmk-budakeszi.hu Szeptemberi programjaink Szeptember 20-án, (péntek)

Részletesebben

Ünnepélyes megnyitó június 11., szerda délután 3 óra

Ünnepélyes megnyitó június 11., szerda délután 3 óra Előzetes könyvtári programok június 2., hétfő 11.00 Hahó, könyvtársak! Megyei olvasásnépszerűsítő játék szóbeli döntője. A vetélkedő győztesei, összesen 45 gyermek egyhetes balatoni táborozáson vehet részt

Részletesebben

A Nyitra Utcai Általános Művelődési Központ többcélú intézmény.

A Nyitra Utcai Általános Művelődési Központ többcélú intézmény. Kedves Lakók, Szülők, Gyerekek! A Nyitra Utcai Általános Művelődési Központ többcélú intézmény. Alaptevékenysége az iskoláskorúak általános iskolai oktatása, napközi otthonos ellátásuk, a gyermekek, fiatalok,

Részletesebben

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára A Kozák téri Közösségi Ház és a kiállító tisztelettel meghívja Önt és kedves családját, barátait Nagy Előd festő- és éremművész, valamint fia Nagy Botond fotós kiállításának megnyitójára 2012. november

Részletesebben

PROGRAMFÜZET. 2015. február június

PROGRAMFÜZET. 2015. február június PROGRAMFÜZET 2015. február június 2 www.algyokultura.hu ADATOK Faluház Búvár u. 5. Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 8-20 óráig, rendezvények esetén ettől eltérően. Hétvégenként a rendezvényeknek megfelelően.

Részletesebben

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS 2008. június 14. szombat 18 óra RAFFAY BÉLA szobrászművész kiállításának megnyitója a Tóparti Galériában (Révfülöp, Halász utca 6.). A kiállítást megnyitja: Kancsal Károly,

Részletesebben

A játszóház nyitvatartása. Helyszín:

A játszóház nyitvatartása. Helyszín: A játszóház nyitvatartása 2018. 09. 03. 12. 31. Hétfôtôl péntekig: 09.00 18.00 Szombaton: 15.00 18.00 Vasárnap: 10.00 13.00 Játszóház hétköznap: 1000 Ft/gyermek/óra, utána minden megkezdett 30 perc 500

Részletesebben

ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig

ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig PROGRAMAJÁNLÓ 2012. április hónapra a GYERMEKEK HÁZÁBA www.gyhgyor.hu ZENEBÖLCSI ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig 6 hónapos kortól 3 éves korig várjuk az apróságokat és szüleiket.

Részletesebben

Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok

Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok 03. 05. 06. 07. 09. 12. Körök Karika Lívia mandala kiállításának megnyitója. Megtekinthető: november

Részletesebben

Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló

Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló Újvárosi városrészi nap LEADER rendezvény Beszámoló A rendezvény helyszíne: 6800 Hódmezővásárhely, Széchenyi tér A rendezvény időpontja: 2012. július 21. A Visszhang utcai Olvasókör 12 éve rendezi meg

Részletesebben

OKTÓBER 14. KEDD 10:00. CIRÓKA MÓKA babafoglalkozás. Helyszín: Gyermekkönyvtár 16:00 SZOLNOKI KALENDÁRIUM

OKTÓBER 14. KEDD 10:00. CIRÓKA MÓKA babafoglalkozás. Helyszín: Gyermekkönyvtár 16:00 SZOLNOKI KALENDÁRIUM OKTÓBER 14. KEDD 10:00 CIRÓKA MÓKA babafoglalkozás 16:00 SZOLNOKI KALENDÁRIUM Az induló helyismereti klub vendége a VERSEGHY KÖR HÍDVÉGI ILONA: Szemelvények a szolnoki gépipari technikum történetéből című

Részletesebben

2011. évi rendezvénynaptár

2011. évi rendezvénynaptár 2011. évi rendezvénynaptár JANUÁR 12. Doni megemlékezés 21. Magyar Kultúra Napja 22. Német Nemzetiségi Nap 28. FEBRUÁR 1. Meseszínház - Kabóca Bábszínház 11. 12. Valentin napi party Kultúrház 26. Farsangi

Részletesebben

A játszóház nyitvatartása Helyszín:

A játszóház nyitvatartása Helyszín: A játszóház nyitvatartása 2019. 09. 01. 12. 21. Hétfôtôl péntekig: 09.00 18.00 Szombaton: 15.00 18.00 Vasárnap: 10.00 13.00 Helyszín: Angyalföldi Gyermek- és Ifjúsági Ház, 1138 Budapest, Dagály utca 15/A

Részletesebben

A II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár programjai szeptember II. Rákóczi Ferenc Könyvtár

A II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár programjai szeptember II. Rákóczi Ferenc Könyvtár 2019. szeptember 9 15. II. Rákóczi Ferenc Könyvtár Miskolc, Görgey Artúr u. 11. Szeptember 11., szerda 14.00 Mit Miskolc adhatott az elővárosainak is Kerekasztal-beszélgetés Miskolc város és a Miskolc

Részletesebben

Kulturális rendezvénysorozat. Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja

Kulturális rendezvénysorozat. Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja Kulturális rendezvénysorozat Programfüzet Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja 2009. július 23. csütörtök Emlékfutás Göncről Vizsolyba 10.00 Szenczi Molnár Albert nyomában

Részletesebben

Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok

Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok 03. Körök Karika Lívia mandala kiállításának megnyitója. Megtekinthető: november 20-ig. XV. Könyvszalon

Részletesebben

Tát, Kulturális rendezvényterv és eseménynaptár évre

Tát, Kulturális rendezvényterv és eseménynaptár évre Tát, Kulturális rendezvényterv és eseménynaptár 2019. évre Időpont Rendezvény Helye Jan. 04. Egy kis esti természettudomány Múzeumi rejtélyek Jan. 06. Újévi koncert a Táti Német Nemzetiségi Fúvószenekarral

Részletesebben

Szinyei Merse Pál: Parkban (részlet)

Szinyei Merse Pál: Parkban (részlet) Szinyei Merse Pál: Parkban (részlet) Májusi Program HONVÉD KULTURÁLIS KÖZPONT 1899 óta a katonaközösségek szolgálatában Nyitva: minden nap 8-22 óráig 1143 Budapest, Stefánia út 34-36. Telefon: (1) 460

Részletesebben

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2

Részletesebben

A rendezvény fővédnöke: Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes

A rendezvény fővédnöke: Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes A rendezvény fővédnöke: Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes Helyszínek: Polgármesteri Hivatal - Béla király tér Koncertszínpad - Prometheus park Szent István tér Belvárosi templom Béla király tér

Részletesebben

KRÓNIKA. Nyékládháza Város Önkormányzatának Hivatalos Információs Lapj. XXII. évfolyam 2013. május

KRÓNIKA. Nyékládháza Város Önkormányzatának Hivatalos Információs Lapj. XXII. évfolyam 2013. május Nyékládházi XXII. évfolyam 2013. május KRÓNIKA Nyékládháza Város Önkormányzatának Hivatalos Információs Lapj Május első vasárnapja Anyák Napja, a hónap utolsó vasárnapja pedig Gyermeknap. Gyermek és anya

Részletesebben

Művészetek Háza októberi programjai 2009 szeptember 24., csütörtök 23:14

Művészetek Háza októberi programjai 2009 szeptember 24., csütörtök 23:14 KLAZZ koncert A hazai jazzélet sztárjai Babos Gyula, Borbély Mihály, Berki Tamás, Balázs Elemér, Barcza Horváth József, Dés László, Fekete-Kovács Kornél, Horváth Kornél, Kaltenecker Zsolt, Lantos Zoltán,

Részletesebben

Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Weiner Leó Zeneiskola. Különös közzétételi listája

Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Weiner Leó Zeneiskola. Különös közzétételi listája Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Weiner Leó Zeneiskola Különös közzétételi listája Melléklet a 32/2008. (XI.24.) OKM rendelethez, 10. sz. melléklet a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelethez 1. A pedagógusok

Részletesebben

A Harlekin mesés bábjai beköltöztek a Bóbitába. Írta: Major Zoltán január 17. csütörtök, 20:04

A Harlekin mesés bábjai beköltöztek a Bóbitába. Írta: Major Zoltán január 17. csütörtök, 20:04 Új kiállításban gyönyörködhetnek a Bóbita Bábmúzeum látogatói: az egri Harlekin Bábszínház néhány előadásának míves és nagyméretű bábjai és díszletei köszöntik az ide betérőt. A Harlekin Bábszínház - ahol

Részletesebben

XVIII. N E M Z E T K Ö Z I N É P M Ű V É S Z E T I T Á B O R P R OGRAMJAI július 7-14.

XVIII. N E M Z E T K Ö Z I N É P M Ű V É S Z E T I T Á B O R P R OGRAMJAI július 7-14. XVIII. N E M Z E T K Ö Z I N É P M Ű V É S Z E T I T Á B O R P R OGRAMJAI 2013. július 7-14. A hét eseményei: 2013. július 7. vasárnap 10,00 Tábornyitó istentisztelet a református templomban - Közreműködnek:

Részletesebben

#zeneóra. Ifjúsági bérlet Baranya megye

#zeneóra. Ifjúsági bérlet Baranya megye #zeneóra Ifjúsági bérlet 2019-2020 Baranya megye Elérhetővé tesszük az élményt! A Filharmónia Magyarország ifjúsági koncertsorozata 6 éves kortól egészen 18 éves korig szólítja meg az iskolásokat azzal

Részletesebben

Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a évi. Gyóni Napok. rendezvénysorozatára

Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a évi. Gyóni Napok. rendezvénysorozatára Gyóni Napok 2018 Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2018. évi Gyóni Napok rendezvénysorozatára Pálinkásné Balázs Tünde alpolgármester Kőszegi Zoltán polgármester Program: október 13. (szombat)

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5.

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. MEGHÍVÓ Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. 2011. június 2. csütörtök 18.00 óra A Dunavarsányi Napok rendezvénysorozat nyitóünnepsége, az Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Év végi Hangversenye

Részletesebben

VEGYESCIKK KEReSKEDÉS

VEGYESCIKK KEReSKEDÉS DERECSKEI PROGRAMFÜZET E-mail:programfuzet@gmail.com 2007. DECEMBER HÓ Közösségi programok Klubok, tanfolyamok Zenés rendezvények Iskolai programok Kiállítás, vásár Színház, mozi Egyházi élet Áldott, Békés

Részletesebben

HAJDÚDOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA nevében tisztelettel meghívom Önt és hozzátartozóját a XI. HAJDÚDOROGI KULTURÁLIS NAPOK rendezvénysorozat programjaira

HAJDÚDOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA nevében tisztelettel meghívom Önt és hozzátartozóját a XI. HAJDÚDOROGI KULTURÁLIS NAPOK rendezvénysorozat programjaira HAJDÚDOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA nevében tisztelettel meghívom Önt és hozzátartozóját a XI. HAJDÚDOROGI KULTURÁLIS NAPOK rendezvénysorozat programjaira Ideje: 2017. szeptember 29 - október 13. Programszervező

Részletesebben

OlimpIKON- sorozat. Klauzál Ház április. Im Memoriam Koló kiállítás. Április 14. szombat 19 óra

OlimpIKON- sorozat. Klauzál Ház április. Im Memoriam Koló kiállítás. Április 14. szombat 19 óra Klauzál Ház április Április 10. 18 óra, Színházterem A költészet napja tiszteletére WASS ALBERT EST SZERELMEM, ERDÉLY - Rékasi Károly előadása Jegyárak: elővételben 800, helyszínen 1.200 Ft Április 14.

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Pályázati azonosító: 3508/01174 SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Árny az árnyban. Versszínház Radnóti Miklós utolsó pillanatáról Időpont: 2014.11.10.

Részletesebben

Gyóni Napok Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára y ón Napok

Gyóni Napok Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára y ón Napok Gyóni Napok 2019 október 14 27. Gyóni Napok 2019 október 14 27. Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára Pálinkásné Balázs Tünde alpolgármester Kőszegi

Részletesebben

Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum. 2013. október 3 24.

Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum. 2013. október 3 24. Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum 2013. október 3 24. október 3. Esterházy-palota (Győr, Király u. 17.) Mesterek és tanítványok 17.00 Prof. Dr. Winkler Gábor építésszel, egyetemi tanárral dr.

Részletesebben

DEBRECENI NYÁRI EGYETEM

DEBRECENI NYÁRI EGYETEM DEBRECENI NYÁRI EGYETEM Az anyanyelvi kultúra megőrzése idegennyelvi környezetben Grundtvig felnőtt tanulói műhely 2010. OKTÓBER 14 24. Október 14. csütörtök 12.00-14.00 Ebéd (Cívis Étterem) 14.00-16.00

Részletesebben

honismereti, kerámia, grafikai, népdalkör, könyvbarát, szûrrátét, citera, leánykórus. (A szakkörök havi díja: 500 Ft).

honismereti, kerámia, grafikai, népdalkör, könyvbarát, szûrrátét, citera, leánykórus. (A szakkörök havi díja: 500 Ft). 2007. SZEPTEMBER KÖNYVTÁR ISKOLAI PROGRAMOK SPORT KLUBOK, FOGLALKOZÁSOK ZENÉS RENDEZVÉNYEK EGYHÁZI ÉLET MOZI, SZÍNHÁZ OÁZIS KIÁLLÍTÁS, VÁSÁR SZAKKÖRÖK, TANFOLYAMOK A MÛVELÕDÉSI KÖZPONTBAN: Szeptemberben

Részletesebben

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptára

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptára Lajosmizse Város 2019. évi kulturális rendezvénynaptára Rendezvény megnevezése Időpontja Helyszíne Szervezője Csincsik Zoltán festőművész kiállítása 2019. január 09-26. Jobb agyféltekés rajztanfolyam 2019.

Részletesebben

Szeptember 28. (péntek) Jöttek királyok, hercegek, grófok, válogatott cigánylegények. VIII. Országos népmese-konferencia. Fővédnök: Fésűs Éva meseíró

Szeptember 28. (péntek) Jöttek királyok, hercegek, grófok, válogatott cigánylegények. VIII. Országos népmese-konferencia. Fővédnök: Fésűs Éva meseíró Szeptember 28. (péntek) Jöttek királyok, hercegek, grófok, válogatott cigánylegények VIII. Országos népmese-konferencia Fővédnök: Fésűs Éva meseíró Helyszín: Kaposvári Egyetem 8:00 10:00 Regisztráció 10:00

Részletesebben

Művészetek hete. Reneszánsz. a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában

Művészetek hete. Reneszánsz. a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában Művészetek hete a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában Reneszánsz Iskolánkban október 1. és 5. között rendeztük meg a Művészetek hetét. A diákok és a tantestület tagjai ezáltal kicsit visszacsöppentek

Részletesebben

SZAKMAI PROGRAMKÍNÁLATA nevelési évre

SZAKMAI PROGRAMKÍNÁLATA nevelési évre SZAKMAI PROGRAMKÍNÁLATA 2017-2018. nevelési évre FŐVÁROSI ÖNKORMÁNYZAT ÓVODÁJA Kedves Kollégák! SZAKMAI PROGRAMKÍNÁLAT a 2017/2018-as nevelési évre Szeretettel ajánljuk az érdeklődők figyelmébe a 2017

Részletesebben

A Fonó novemberi programjai 2009-11-01-2009-11-30 minden nap Fonó Budai Zeneház

A Fonó novemberi programjai 2009-11-01-2009-11-30 minden nap Fonó Budai Zeneház A Fonó novemberi programjai 2009-11-01-2009-11-30 minden nap Fonó Budai Zeneház Cím: Sztregova u. 3. Tel.: 206-5300 Fonó Budai Zeneház novemberi programja November 2. Hétfı November 3. Kedd November 4.

Részletesebben

a fák táncra állanak.

a fák táncra állanak. 2015. április 10-én ismét a költészet parkjává alakul a KÖSZI előtti tér. A Költészet Napja Kőbányán ebben az évben is olyan különleges rendezvény lesz, amelyre érdemes jelentkezni gyerekeknek és felnőtteknek

Részletesebben

Biharkeresztes Őszi Kulturális Programok

Biharkeresztes Őszi Kulturális Programok Biharkeresztes 2013. Őszi Kulturális Programok Szeptember havi programok ITTHON VAGY MAGYARORSZÁG, SZERETLEK Szüreti Felvonulás és Bál Időpont: 2013. szeptember 28. 14.00 óra Helyszín: Városi Sportcsarnok

Részletesebben

PROGRAMOK JANUÁR. December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Információ: 22/

PROGRAMOK JANUÁR. December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Információ: 22/ PROGRAMOK 2019. JANUÁR December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Január 23. 18 óra MAGYAR KULTÚRA NAPJA 2019 Szólt az ember Jordán Tamás és Sebő Ferenc József

Részletesebben

Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja

Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja Programfüzet Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja Augusztus 8. péntek Futóverseny Göncről Vizsolyba 10.00 Szenczi Molnár Albert nyomában futóverseny Gönc és Vizsoly

Részletesebben

2016. Csobánka. A Baross Péter Közösségi Ház és Könyvtár évi munkaterve. Közösségi Ház szervezésében

2016. Csobánka. A Baross Péter Közösségi Ház és Könyvtár évi munkaterve. Közösségi Ház szervezésében 2016. Csobánka program A 2016. évi munkaterve tervezett szereplők időpont helyszín interaktív bábelőadás gyerekeknek, A magyar kultúra napja január 23. Nyáry Bernadett bábművész Farsangi kézműves foglalkozás

Részletesebben

VOKE Vasutas Művelődési Háza és Könyvtára Békéscsaba, Andrássy út Tel.: 66/

VOKE Vasutas Művelődési Háza és Könyvtára Békéscsaba, Andrássy út Tel.: 66/ A programjai 2017. 2017. január 16. Tücsök Peti zenés interaktív gyermekműsora 2017. január 23 február 14. Vasutas Galéria FISAIC fotókiállítás, megnyitó: január 23. 2017. január 27. Tabán Táncegyüttes

Részletesebben

2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG

2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG 2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG JANUÁR Település Időpont Rendezvény Zalalövő Január 15. Informatikai és családi nap Nagylengyel Január 22. Asztalitenisz bajnokság Nagylengyel Január

Részletesebben

A H i p H o p I n t e r n a t i o n a l H u n g a r y

A H i p H o p I n t e r n a t i o n a l H u n g a r y BEMUTATKOZÁS A H i p H o p I n t e r n a t i o n a l H u n g a r y A Hip Hop International Hungary alapítóinak sikerült először megszerezniük az MTV zenés tv-csatornán közelmúltban futott, népszerű America

Részletesebben

Kaszás Attila Kulturális fesztivál 2015

Kaszás Attila Kulturális fesztivál 2015 Kaszás Attila Kulturális fesztivál 2015 Zsigárd 2015. július 13-augusztus 8. 2015. július 13-17. Kistérségi nyári kézműves tábor Helyszín: tájház Napi foglalkozások: 09:00-14:00 5 napon keresztül különböző

Részletesebben

100 éve született Radnóti Miklós

100 éve született Radnóti Miklós 100 éve Miklós született Radnóti 100 éve született Radnóti Miklós április 15-én emlékeztünk könyvtárunkban Radnóti Miklós (1909-1944) születésének 100. évfordulójára a Radnóti-év keretén belül. A rendezvényen

Részletesebben

VAN SZERENCSÉNK HÍVNI A NAGYÉRDEMŰ KÖZÖNSÉGET! UTAZZON AZ OMNIBUSSZAL! KISVÁRDA A SZÁZADFORDULÓN

VAN SZERENCSÉNK HÍVNI A NAGYÉRDEMŰ KÖZÖNSÉGET! UTAZZON AZ OMNIBUSSZAL! KISVÁRDA A SZÁZADFORDULÓN VAN SZERENCSÉNK HÍVNI A NAGYÉRDEMŰ KÖZÖNSÉGET! UTAZZON AZ OMNIBUSSZAL! KISVÁRDA A SZÁZADFORDULÓN 3507/00102 Szakmai beszámoló Az idén immár hatodik alkalommal volt Múzeumok Éjszakája Kisvárdán. A késő

Részletesebben

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június Hírlevél Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház 2014. január-június Gyerekházunk napi szinten 9-13. h áll a családok rendelkezésére. A napi foglalkozásokon túl folyamatos programokkal a jeles napok megünneplésével

Részletesebben

SZÍNHÁZ. A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2010/2011-es színházi bérletes elõadásai: Bérletvásárlás és további információ:

SZÍNHÁZ. A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2010/2011-es színházi bérletes elõadásai: Bérletvásárlás és további információ: SZÍNHÁZ A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2010/2011-es színházi bérletes elõadásai: 2010. október 30. Cirkuszhercegnõ (operett) 2010. november 27. Vidám kísértet (komédia) 2011. január 29.

Részletesebben

2012. 12. 13-án, csütörtökön véradás lesz a művelődési házban. 9 órától délután 4 óráig tart a véradás.

2012. 12. 13-án, csütörtökön véradás lesz a művelődési házban. 9 órától délután 4 óráig tart a véradás. December 12. 17.00 órakor kiállítás megnyitó a művelődési házban: Takács Gabriella kézműves, szövő szakember kiállítása. Megnyitja: Adorjáni Endre (20 éves a bátaszéki rajztagozat keretében) 2012. 12.

Részletesebben

KÖNYVTÁRAK AZ EMBERI KAPCSOLATOKÉRT Országos Könyvtári Napok 2013-ban október 7-13. Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Győr KÖNYVTÁRAK AZ EMBERI KAPCSOLATOKÉRT Országos Könyvtári Napok 2013-ban

Részletesebben

Kedves Fesztivállátogató!

Kedves Fesztivállátogató! Kedves Fesztivállátogató! Szeretettel köszöntjük Önöket a tavaszi fesztiválok megrendezése alkalmából és örömmel invitáljuk programjainkra a siófoki Hajókikötőbe. Reményeink szerint olyan színvonalas programot

Részletesebben

PREVENT ART 2. 2011. ÁPRILIS 7.

PREVENT ART 2. 2011. ÁPRILIS 7. PREVENT ART 2. Programok és Módszervásár a józanságért 2011. ÁPRILIS 7. ANGYALFÖLDI JÓZSEF ATTILA MŰVELŐDÉSI KÖZPONT PROGRAMISMERTETŐ A XIII. Kerületi Közművelődési Nonprofit Kft. Iránytű Ifjúsági Információs

Részletesebben

Előadó: Előkészítette: Véleményezte:

Előadó: Előkészítette: Véleményezte: Előterjesztés Tiszalök Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. január 29-én tartandó ülésére, a 11. számú Tájékoztató a 2015. éi városi rendezvénytervről tárgyú napirendi pontjához Előadó: Tölgyesi

Részletesebben

A Hamvas Béla Városi Könyvtár 2015/első félévi programjai

A Hamvas Béla Városi Könyvtár 2015/első félévi programjai A Hamvas Béla Városi Könyvtár 2015/első félévi programjai JANUÁR január 20. kedd 18:00 Ünnepi est a Magyar Kultúra Napja alkalmából Árny az árnyban versszínházi előadás Radnóti Miklós életéről és költészetéről

Részletesebben

A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia Hírlevele. 49. hét december 3. vasárnap 16 óra Művészetek Palotája

A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia Hírlevele. 49. hét december 3. vasárnap 16 óra Művészetek Palotája A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia Hírlevele 49. hét 2017. december 3. vasárnap 16 óra Művészetek Palotája Kultúrpart-advent Kárpát-medencei folklór és kortárs költészet sok-sok zenével minden

Részletesebben

Pünkösdi hagyományok, királyfi és királylány készítése, népi ételkóstoló.

Pünkösdi hagyományok, királyfi és királylány készítése, népi ételkóstoló. APÁRÓL FIÚRA családi hagyományőrző délután 2019. május 4-én, szombaton, 14 órától a Meseházban. Pünkösdi hagyományok, királyfi és királylány készítése, népi ételkóstoló. HAGYOMÁNYOK HÁZA mesemondó versenye

Részletesebben

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER 8. osztályok 1. (hétfő) 7.45 ELSŐ TANÍTÁSI NAP 8. (hétfő) 17.00 Szülői értekezlet alsó tagozat 11. (csütörtök) 16.30 Szülői Munkaközösségi értekezlet 15.

Részletesebben

csepeli nyár programajánló július augusztus

csepeli nyár programajánló július augusztus csepeli nyár programajánló 2017. július augusztus FINA Vizes VB (17. Úszó, Műúszó, Műugró, Óriástorony-ugró, Nyílt Vízi Úszó és Vízilabda Világbajnokság) Időpont: 2017. július 14 30. A vízisportokat szeretők

Részletesebben

84. Ünnepi Könyvhét és 12. Gyermekkönyvnapok Miskolc, 2013. június 5 június 8.

84. Ünnepi Könyvhét és 12. Gyermekkönyvnapok Miskolc, 2013. június 5 június 8. 84. Ünnepi Könyvhét és 12. Gyermekkönyvnapok Miskolc, 2013. június 5 június 8. Június 3., hétfő 17.00 Egy művészcsalád a miskolci irodalom- és művészetkedvelők körében Találkozó Mezey Katalin, Oláh János

Részletesebben

#zeneóra. Ifjúsági bérlet Veszprém megye

#zeneóra. Ifjúsági bérlet Veszprém megye #zeneóra Ifjúsági bérlet 2019-2020 Veszprém megye Elérhetővé tesszük az élményt! A Filharmónia Magyarország ifjúsági koncertsorozata 6 éves kortól egészen 18 éves korig szólítja meg az iskolásokat azzal

Részletesebben

RÁTH GYÖRGY-VILLA PROGRAMFÜZET JANUÁR JÚNIUS

RÁTH GYÖRGY-VILLA PROGRAMFÜZET JANUÁR JÚNIUS RÁTH GYÖRGY-VILLA PROGRAMFÜZET 2019. JANUÁR JÚNIUS kurátori tárlatvezetés A MI SZECESSZIÓNK CÍMŰ KIÁLLÍTÁSBAN Múzeumi kollégák szakmai tárlatvezetése a Ráth György-villa állandó kiállításában. 01.18. PÉNTEK

Részletesebben

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. Játsszunk együtt! 4. Kedves Nagycsoportos Óvodások! Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. A részvétel ingyenes!

Részletesebben

2017. évi Városi rendezvényterv. 1. sz. melléklet. Ferenczné Fajta Mária. Készítette: I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek

2017. évi Városi rendezvényterv. 1. sz. melléklet. Ferenczné Fajta Mária. Készítette: I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek 1. sz. melléklet 2017. évi Városi rendezvényterv Készítette: Ferenczné Fajta Mária mb. intézményvezető I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek I. Nemzeti és állami ünnepek Március 15. Az 1848/49-es

Részletesebben

NYÁRI KALENDÁRIUM. Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét

NYÁRI KALENDÁRIUM. Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét Június 01. hétfő NYÁRI KALENDÁRIUM Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét Kalandozások Napja Lovas kocsikázás településeink utcáin Június 02. kedd Tűzoltók, Rendőrök Napja 10. 00 11. 00 Ismerkedés a tűzoltók,

Részletesebben

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI Óvodánk a hagyományőrzést, a népi kultúra ápolását egyik legfontosabb feladatának tekinti. Megteremtjük azt a miliőt, amelyben az óvodába lépés első pillanatától a nevelés

Részletesebben

Derecskei Zenei Esték

Derecskei Zenei Esték MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói

Részletesebben

Keszthely. VároS Napja. és kísérő rendezvényei

Keszthely. VároS Napja. és kísérő rendezvényei Keszthely VároS Napja és kísérő rendezvényei Keszthely Város NapjA Kedves Keszthelyiek! Tisztelt Vendégeink! Szeretettel ajánlom figyelmükbe az idei városnapi rendezvénysorozatunk programjait. Az ünneplés

Részletesebben

PROGRAMFÜZET 2015. NOVEMBER-DECEMBER

PROGRAMFÜZET 2015. NOVEMBER-DECEMBER PROGRAMFÜZET 2015. NOVEMBER-DECEMBER TISZTELT OLVASÓ! A késő őszi időszak, a közelgő tél hangulata egy kicsit mindannyiunkat elcsendesít. A befelé fordulás azonban nem feltétlenül jelent téli álmot, érdektelenséget

Részletesebben

XII. Őrségi Tökfesztivál

XII. Őrségi Tökfesztivál XII. Őrségi Tökfesztivál 2015. szeptember 25-27. Szeptember 25. (péntek) Őriszentpéter 10 00 Töktermesztői konferencia Helyszín: Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság, Siskaszer 26/A Nagyrákos 18 00 Egyszer

Részletesebben

ADATLAP MINTA. AZ AJÁNLÓ MEGNEVEZÉSE Előadó_egyéni_művészeti ág megnevezése_település.pdf Kézműves_egyéni_termék megnevezés_település.

ADATLAP MINTA. AZ AJÁNLÓ MEGNEVEZÉSE Előadó_egyéni_művészeti ág megnevezése_település.pdf Kézműves_egyéni_termék megnevezés_település. ADATLAP MINTA Az alábbi adatok feltöltése szükséges, értelemszerűen a relevánsak. - Név (csoport/egyéni alkotó) - Elérhetőségek (cím, e-mail, telefonszám, honlap) - Képviselő neve, elérhetőségei - Művészeti

Részletesebben

www.harufoto.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. február

www.harufoto.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. február www.harufoto.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. február Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptárja

Részletesebben

IKSZT Szolgáltatási és Programterv

IKSZT Szolgáltatási és Programterv Helyszín és feltételek biztosítása a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat tájékoztatási pont működtetéséhez 1 1 Falugazdász fogadóóra fogadóóra 2013.01.08 8 Falugazdász fogadóóra fogadóóra 2013.02.05 8 Falugazdász

Részletesebben

Helyszín: Gere Tamás és Zsolt Pincészete, Villány, Diófás u. 1.

Helyszín: Gere Tamás és Zsolt Pincészete, Villány, Diófás u. 1. Csütörtök: Helyszín: Gere Tamás és Zsolt Pincészet, Villány, Diófás u. 1. 19:00-23:00 BorZsongás hangolódás jó zene, baráti beszélgetések könnyed borozgatások. Különleges tételek kóstolója Gere Andival

Részletesebben

FONYÓDI HARCSAFESZTIVÁL

FONYÓDI HARCSAFESZTIVÁL FONYÓDI HARCSAFESZTIVÁL 2013. szeptember 6 8. Gasztronómiai és Kulturális Rendezvény 2013. szeptember 06. péntek Helyszín: Kikötő, Szabadtéri színpad 20:00 Románia Magyarország Világbajnoki selejtező mérkőzés

Részletesebben

18.00 Ökumenikus istentisztelet az Unitárius Templomban helyszín:unitárius Templom, 1055 Budapest, Nagy Ignác utca 1-2. 2010. NOVEMBER 11.

18.00 Ökumenikus istentisztelet az Unitárius Templomban helyszín:unitárius Templom, 1055 Budapest, Nagy Ignác utca 1-2. 2010. NOVEMBER 11. 2010. NOVEMBER 11. (CSÜTÖRTÖK) 15.00-17.00 Nemcsak a húszéveseké a világ! Örökifjak bálja zenél a Seres Duó zártkörû rendezvény helyszín: Aranytíz, Lovagterem, 18.00 Reitter Ferenc Díjátadó Ünnepség A

Részletesebben

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből K I V O N A T Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből 203/2013.(XII. 18.) KT. számú HATÁROZAT: Képviselő testülete úgy határoz, hogy a 2014. évi városi

Részletesebben

2018. május 11. péntek - Maros megye napja

2018. május 11. péntek - Maros megye napja PROGRAMFÜZET 2018. május 11. péntek - Maros megye napja 08.30-10.00 Ünnepélyes megnyitó a Maros Művészegyüttes közremüködésével 11.00-12.00 Nyárádmenti és mezőmadarasi táncok a Maros Művészegyüttes előadásában,

Részletesebben

Programok a Vörösmarty Mihály Könyvtár szolgáltató helyein

Programok a Vörösmarty Mihály Könyvtár szolgáltató helyein Programok a Vörösmarty Mihály Könyvtár szolgáltató helyein október 13. (hétfő) Kinyílik a mesesarok A könyvtáros meséi Időpont: 10.30 óra Alap Kezdjük mesével a hetet!- Mesedélután Böde Péter mesemondóval

Részletesebben

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L Kedves Látogatónk! S O M O G Y M E G Y E I Hírlevelünkben legújabb kiállításainkat és aktuális programjainkat ajánljuk figyelmébe! Programok: Népi kalendárium 2011.április 16. Februárban útjára indítottunk

Részletesebben

forrás: www.urban-eve.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. március

forrás: www.urban-eve.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. március forrás: www.urban-eve.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. március Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptárja

Részletesebben

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L Kedves Látogatónk! Hírlevelünkben legújabb kiállításainkat és májusi programjainkat ajánljuk figyelmébe! Programok: Népi Kalendárium 2011. május 14. A Népi Kalendárium májusi témája a gyapjú. Ez alkalommal

Részletesebben

1. CICA CSOPORT. óvónők. Németh Zoltánné. Tóth Ildikó. dajka. Vilhelmné Vágó Katalin

1. CICA CSOPORT. óvónők. Németh Zoltánné. Tóth Ildikó. dajka. Vilhelmné Vágó Katalin 1. CICA CSOPORT Németh Zoltánné Tóth Ildikó Vilhelmné Vágó Katalin A környezet megismerésére nevelés témáihoz kapcsoljuk a tervezett beszélgetés - és játéktémákat, valamint az ének-zene, vizuális, irodalmi,

Részletesebben

Találkozzunk a könyvtárban!

Találkozzunk a könyvtárban! Találkozzunk a könyvtárban! Országos Könyvtári Napok 2014. október 13-19. A Berzsenyi Dániel Könyvtár megvalósult programjai Életkortól és lakóhelytől függetlenül, minden korcsoport számára állítottunk

Részletesebben

2009. október 11.: Kalóz-party

2009. október 11.: Kalóz-party Kalóz-party 2009. október 11.: Kalóz-party A Közösségi Ház mellett lévő régi épületből a felnőtt részleggel egy épületbe költözött át a Gyermekkönyvtár. A hivatalos megnyitó ünnepségen Tállai András polgármester

Részletesebben

Generációk Központ és a Chili Jóga Római

Generációk Központ és a Chili Jóga Római szombat vasárnap Generációk Központ és a Chili Jóga Római közösségi megnyitója 2013. február 2-3. NEXT 2. oldal szombat Részletes Programterv SZOMBAT Kapunyitás» Ünnepélyes megnyitó» Elôadások» Tanácsadás»

Részletesebben

KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program

KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program 10 - A Bocskai István Ált. Isk. és AMI fúvószenekarának és majorette csoportjának bemutatója - Bocskai István

Részletesebben

SzóKiMondóka. bemutatja a TreeFa World Productions Kft. Szeretettel köszöntjük az AMIT résztvevőket!

SzóKiMondóka. bemutatja a TreeFa World Productions Kft. Szeretettel köszöntjük az AMIT résztvevőket! SzóKiMondóka bemutatja a TreeFa World Productions Kft. Szeretettel köszöntjük az AMIT résztvevőket! 1 Küldetésünk Interaktív, készségfejlesztő játékok létrehozása kisgyermekek számára - Magyarországon

Részletesebben

XI. Őrségi Tökfesztivál

XI. Őrségi Tökfesztivál XI. Őrségi Tökfesztivál 2014. szeptember 26-28. Szeptember 26. (péntek) Őriszentpéter 10 00 Fókuszban a töktermesztés, konferencia Helyszín: Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság, Siskaszer 26/A Nagyrákos 18

Részletesebben

FEBRUÁR 2. Bolhapiac Petőfi Művelődési Ház

FEBRUÁR 2. Bolhapiac Petőfi Művelődési Ház at2013. évi rendezvénytervezet JANUÁR Helyszín 14. Doni megemlékezés Polgármesteri Hivatal 19. 22. Magyar Kultúra Napja Polgármesteri Hivatal 31. Szőlészet és borászat, Árkovics József borász előadása

Részletesebben

országjáró KulTúR kamion Színház VR kiállítás 3D mozi Házhoz megy a kultúra Kiajánló

országjáró KulTúR kamion Színház VR kiállítás 3D mozi Házhoz megy a kultúra Kiajánló Színház VR kiállítás 3D mozi Kiajánló 1 Magyarországon először idén NYÁRON indul útjára és járja be az országot a Közép- Kelet Európában egyedülálló film-színház Szervezetünk az Esztrád Színház, Magyarországon

Részletesebben