Swarovski Z6 és Z6i. Weatherby újdonság

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Swarovski Z6 és Z6i. Weatherby újdonság"

Átírás

1

2 Swarovski Z6 és Z6i A vadászok körében inkább távcsöveiről ismert Swarovski cég új fegyvertávcsővel, illetve annak három változatával jelentkezett. A legkisebb nagyítású 1 6x24 előnye az aránylag nagy látómező. Így nemcsak a célt, de a környezetét is szemmel tarthatjuk. A közepes nagyítású 1,7 10x42 elsősorban erdei, illetve hegyi vadászatokhoz ajánlott. A legnagyobb a sorban 2 12x50 talán a legáltalánosabban használható, nagy fényerejű távcső. Természetesen mindhárom az ismert Swarovski minőséggel kényezteti a vadászokat. Weatherby újdonság E cég nevét olvasva-hallva, elsősorban a különböző golyós magnum töltények-puskák jutnak az eszünkbe, holott kiváló minőségű söréteseket és.22- es kispuskákat szintén forgalmaznak. Legutóbbi termékük, amely nevüket viseli, a Modell Mark XXII voltaképpen Anschütz gyártmány, ők fejlesztették ki a Weatherby tröszt számára. Tolózáras, kivehető középagytáras, könnyű kispuska..22 Long Rifle és.17 HMR kaliberekben kapható. Monte Carlo agyazással és versenycsővel szerelik. Rendkívül pontos fegyver. Elsütőbillentyűjének elhúzásához kellő erő szabályozható. Zártestét a már szinte elmaradhatatlan céltávcsőszerelék számára alakították ki. A Weatherby változatot a honlapon vehetjük szemügyre. K. L. Hornady 375 Ruger A gyártó szerint valami igazán speciálissal rukkolt elő a Hornady cég. A 375 Ruger golyós tölténnyel. A cég mérnökei a 375 H&H töltényhez hasonlót szerettek volna alkotni, de kimondottan 51 cm-es csőhosszhoz. A terméket elsősorban az afrikai nagyvadakhoz használhatjuk, tekintettel a kaliberre és a 17,5, valamint 19,4 g-os lövedékekre.

3 Erdõn, mezõn Amit ma megtehet május Pünkösd hava Detrich János Májust tekinthetjük a tavaszutó, nyárelő hónapjának, amely a vadgazda számára éppolyan fontos feladatokat tartogat, mint bármely más része az évnek. Jó néhány területen most alapozzuk meg az őszi szezon sikeres vadászatait, aprólékos, de nem különösen látványos munkával. Májusban az apróvadas területeinken kezdődő lucernakaszálások jelentik a legnagyobb veszélyt a vadállomány számára. A régi oktatási anyagokban ábrázolt vadriasztó és -védő berendezésekkel ellátott gépet azonban nem látni. Ennyit sikerült elérni több évtizedes munkával. S még van, aki csodálkozik az apróvadállományok fogyásán... Fénykép és jegyzetfüzet Május folyamán már módunk lesz felmérni, milyen eredménnyel járt az eddigi őzbakvadászat. A trófeákról érdemes fényképeket készíteni, mielőtt a vendég magával viszi vagy utána küldjük. Manapság a digitális technikának köszönhetően már nem kell több száz papírképet őrizgetnünk. Mindenesetre a felvételen szereplő trófeának azonosíthatónak kell (Nagygyörgy Péter felvételei) lennie, hogy a jegyzeteinkben szereplő különböző információkkal egyeztetni tudjuk. Az egésznek csak így van értelme. Jegyezzük fel az elejtés helyét, körülményeit, a bak fontosabb jellegzetességeit (testsúly, becsült életkor, fizikai kondíció stb.), a trófea pontos adatait, még az elejtő nevét, esetleg elérhetőségét is. A vadgazda gyakran fölöslegesnek érzett számtalan adminisztratív kötelezettsége mellett ez végre egy igazi szakmai feladat. Ne hanyagoljuk el, mert csak évek múltán fogjuk igazán értékelni ezt a munkát, amikor megmutatkozik, hogy megfelelően kezeltük-e őzállományunkat. Ebből válik láthatóvá az őzállomány változásának tendenciája, az agancsfelrakás, a trófeasúlyok alakulásának sajátosságai összefüggésben az időjárással és az élőhely minőségével. Végső soron így lesz mérhető, hogy milyen szemlélettel válogattunk az évek során. Az őzvadászat májustól a takarás növekedése miatt egyre időigényesebb feladat lesz, pedig a nemkívánatos egyedeket az üzekedés megkezdéséig ki kell emelnünk az állományból. Aki nem veszi komolyan ezt a munkát hiszen ez nem hoz azonnal látható eredményt, az még szeptemberben is keresgélhet, hogy meglegyen a tervezett darabszáma, s ne lepődjön meg, ha az idő múlásával a trófea átlagsúlyának csökkenését tapasztalja. Fácánnevelés buktatókkal A Magasles már Romániában, Szerbiában és Szlovákiában is megvásárolható. Az idén is lesznek, akik a fácánnevelés mellett döntenek, hogy a természetes szaporulat csökkenése miatti terítékkiesést ideig-óráig képesek legyenek elfelejteni. Csak azok válasszák ezt a megoldást, akiknek megfelelő, csíramentes környezet áll rendelkezésükre a neveléshez. Ahol több éven át megjelent például a légcsőférgesség, ott az idén sem lesznek megfelelőek a nevelési feltételek. A voilerek fertőzött talaja az egyik legnehezebben kezelhető betegségforrás, így mérlegelésre érdemes, hogy nevelés helyett nem kifizetődőbb-e kész fácán vásárlása. Jól szervezett kibocsátással a vad fácán vadászatát megközelítő élményben lehet részünk, de ennél is fontosabb, hogy a környezetbe minimális számú betegséghordozó vagy kedvezőtlen genetikai adottságokkal rendelkező madár kerüljön. Ezzel a megoldással mindenképpen kisebb veszteséget könyvelhetünk el. Ha mégis a nevelés mellett határoztunk, úgy a higiéniára fordítsuk a legnagyobb figyelmet. A nevelésnél alkalmazott alom és táp, takarmány nem lehet dohos, penészes, a szükséges megelőző keze-

4 (magasles) lések nem maradhatnak el, a betegség megjelenésének legelső jelére megfelelően adagolt gyógyszeritatás szükséges. A nem ritkán megjelenő csipkedést visszaszoríthatjuk átcsoportosítással, fénykezeléssel, a takarmánykeverék módosításával, a nevelőhely átrendezésével. Folyamatosan ellenőrizzük a hőmérsékletet és a párateltséget. Alapvető jelentősége van a fácánnevelő és környéke csendjének, zavartalanságának, a gondozó személyének. Szinte mindenütt ez az egyik fő probléma, nagyon szerencsés, aki talál olyan alkalmas, lelkiismeretes embert, aki ezt a napi huszonnégy órás munkát minimálbérért vállalja, és tisztességgel el is végzi. A társasági tagok által végzett őrzés és gondozás többnyire nem megoldott, mivel a magasabb jövedelmű tagok általában inkább befizetik a szükséges napszámot, vagy küldenek maguk helyett egy semmihez sem értő embert. Mondhatnánk, hogy akkor miért nem fizetnek meg közösen egy jó szakembert, de a társaságnak nemcsak jómódú tagjai vannak, nem mindenki tudja vállalni a többletköltségeket. Itt megtaláltuk a zsákutca végét, marad minden a régiben, illetve már úgy sem, hiszen innen is, onnan is hallom, hogy többen lemondanak még az utóbbi évek ötszáz vagy ezerdarabos neveléseiről. És jól is teszik, mert tudjuk, hogy ezek mind alapos ráfizetéssel jártak. Sokba került az a kis szórakozás. Nagy kár a vadkár (magasles) (magasles) A kukorica vetésével újra indul a vaddisznó által okozott károk miatt folytatott örökös nyűglődés. Ahol rendes, állandó populáció él, ott a vadgazda a vadkárt megpróbálja a vadásztatás költségeibe beépíteni, hanem ahol csak ideig-óráig, átvonulóként május tartózkodik a disznó, ott más megoldásokat kell keresnünk. Többnyire kifizetjük a vad által okozott kárt, vagy valamilyen természetbeni kárpótlásról gondoskodunk. Hiába rögzíti a törvény a gazdálkodó kárenyhítési kötelezettségét, a rövidet mégis a vadgazda húzza. Már sokfelé csak húzta, mert az újonnan megalakult társaságok nagy földtulajdonnal rendelkező tagjai csak egymással vitáznak majd azon, kinek a földjéről váltott át a garázda konda a másik táblába, s ki fizet kinek. Talán a nagy szórók helyett a szétszórtan, kisebb mennyiségben elhelyezett csemegék tudják lekötni a vaddisznó figyelmét ebben az időszakban, de az agyafúrt jószág megtalálja a módját, hogyan törjön borsot az orrunk alá. Jó volna például elérni egyszer, hogy a gazdák ne vessék be közvetlen az erdőszélig a földjüket, mert így a vadásznak vajmi kevés esélye marad az átváltó disznó meglövésére, s az a pár mázsa termény, amit így nyernének, elvész a vadkár miatt. Egyszóval vadkár mindig is lesz, és itt volna az ideje, hogy az e tekintetben a vadgazda vállán nyugvó felelősségből másnak is jusson. Némelyik környező ország gyakorlatában még az is előfordul, hogy vadkár mint olyan nem is létezik, mivel a gazdálkodó által bevetett, betelepített terület eleve vadjárta területnek minősül, ahol a növénytermesztés teljes egészében a gazda felelősségére van bízva. Gyanítom, hogy ez az elgondolás nemcsak nekem tetszik majd, mert a tartalmát úgy is magyarra lehet fordítani, hogy aki a saját földjén vadászni is meg gazdálkodni is akar, az gondoskodjon a vadkárelhárításról, a termény védelméről is. De ne szaladjunk hirtelen a dolgok elébe, mert mindez mégsem enynyire egyszerű, csak jól átgondolt változtatásokkal szabad bármilyen átalakításhoz fognunk. Az élőhely fejleszthető! Májusban még lesz egy kis időnk, hogy elgondolkozzunk a vadföldgazdálkodás és élőhelyfejlesztés lehetőségein. Kétséges eredménnyel járó apróvadtenyésztés helyett mégoly szerény anyagi lehetőségek birtokában is találhatunk módot arra, hogy a természetes szaporulat életfeltételeit javítsuk. Nem kell feltétlenül nagy méretekben gondolkodnunk, csak járjunk utána, hol van olyan kisebb parcella, kihasználatlan sáv, amely miatt senkinek sem fáj a feje, ha azt magkeverékkel bevetjük. Felszíni vizekben szegény területrészeken érdemes néhány kutat fúrni, persze ezeket karban is kell tartani, de ez nem túl költséges. Senki sem tesz majd szemrehányást az aszályos időszakban, amikor a saját kútjainkból feltöltött dagonyák és itatóhelyek helyben tartják a vadat. Vegyes vadas, nagyvadas területeken a jól elhelyezett vadföldek elvonhatják a vad figyelmét a haszonnövény-kultúrákról. Május vége felé már képet alkothatunk nagyvadállományunk szaporulatáról. Azokat a revíreket, ahol borjas tehenek, illetve gidájukkal járó suták tartózkodnak, részesítsük megkülönböztetett figyelemben. Biztosítsuk számukra a lehetőségekhez képest legteljesebb nyugalmat a kóbor ebekkel s az oda nem való, zavaró emberi tevékenységekkel szemben. Itt ismételnem kell a tiszta ivóvíz fontosságát, amelynek felszínre hozása ideális esetben zajmentes, külső energiaforrástól független berendezéssel történhet, amint ezt lapunk egy korábbi számában bemutattuk. Amennyiben az illetéktelenek által történő hozzáférést meg tudjuk akadályozni, úgy működik a dolog, de ha nem Gyakorlott szemmel és nagy türelemmel figyelve a bikák agancsfelrakását, már most értékes tanulságokat vonhatunk le, lassan kibontakoznak régi ismerőseink új koronájának körvonalai. (Nagygyörgy Péter felvétele)

5 Surranás Buzás Balázs Courteney Adventure szandál A Courteney bakancsokat kimondottan a dél-afrikai bozótos vadászterületekre tervezték. Költségesek, kézzel készülnek, eredeti vadbőrből, melyeken kétszeres varrás van, azért, hogy rendkívül erősek legyenek. Az Adventure a Courteney szafariszandálja egyaránt alkalmas hegymászásra és vadászatra. Ez a lábbeli igen erős és kényelmes viselet, minden terepre alkalmas. Tájékozódni a www. courteneyboot. hu honlapon lehet. 2 Miből választhatunk? Sportszandálok: Furcsa ötletnek tűnik szandálban útnak indulni, de ha egyszer felpróbálunk egy valódi sportszandált, nem fogunk csalódni. Elsősorban vízi túrákhoz ajánlott, így akár a vadkacsavadászathoz is megfelelőek például a Teva cég sportszandáljai, de vehetünk az amerikai hadsereg különleges egységénél rendszeresített szandált (Solz) is, mely annyira védi lábujjainkat, hogy még a mocsárban lapuló keselyűteknős sem bírja leharapni őket. Eközben a robusztus, redős gumitalp jó tapadást biztosít a csúszós, sáros terepen is. Ezek a szandálok rögzítése tépőzáras hevederekkel történik, ami személyre állítva tartja a lábfejet és bármennyire meglepő még a bokát is. Könnyű kirándulócipők (egyszerűbb trekkingcipők ): Ezek a cipők kizárólag kirándulásra és kisebb túrákra készültek. Kényelmükben vetekednek a legjobb edzőcipőkkel, ami nem csoda, hiszen a nagyobb cégek (például a Nike) is gyártják őket. A minőség itt is fontos, de általánosságban elmondható, hogy a jó minőségű bakancs gyártásáról kevésbé híres cégek mint például a Merrell is képesek tartós és jó kirándulócipőket gyártani. Habár kényelmesek és egyes helyeken a teherhordók ennél egyszerűbb lábbelikben cipelnek fel a hegy május (magasles) re kg terhet, a nagyobb felszerelés vagy hátizsák cipelése esetén fennáll a bokaficam vagy bokatörés veszélye. Túracipők (komolyabb trekkingcipők ): Első ránézésre nem sokban különböznek a kirándulócipőktől, de itt már megjelennek a magas szárú változatok. Elsősorban olyan túrázásra válasszuk ezeket, ahol csak közepesen nehéz hátizsákot cipelünk, és a terep adottságai nem követelik meg a bakancsot. Ezeknél a lábbeliknél kevésbé fontos szempont a víz- és kopásállóság, ezért anyaguk könnyű textil vagy textilbőr. Többféle márka közül választhatunk, a legjobbak a Garmont, Lafuma, LaSportiva és Meindl túracipők. Túra- és hegymászó bakancsok: Nehéz terepre, hosszú túrára és nehéz felszerelés cipeléséhez elengedhetetlen a jó bakancs. Ezen belül megkülönböztetünk túra- és hegymászó bakancsokat. Főbb jellemzőik, hogy stabilan tartják a bokát, védik a lábfejet, valamint típustól és kezeléstől függően többé-kevésbé vízállóak. Talpuk vastagabb, redői erősebbek, és olyan helyeken is könnyedén átjutunk bennük, ahol a túracipőben ez már nehezebb. A hegymászó bakancsok mint nevük is mutatja kifejezetten hegymászásra lettek kitalálva. Talpuk merev, robusztus felépítésű, felsőrészük kemény Baffin csizmák A kanadai Baffin cég által gyártott lescsizma, mely a téli lesvadászatok során minden igényt kielégít. Előnyei a hideg elleni biztos védelem, a csekély súly és a járás közbeni komfort. A felsőrész bőr, az alsó új gumitechnológiával készült. A középső talp GelFlex, rázkódáslekötő, vízálló konstrukcióval, lakkozott varrással. A belső rész 50% poliészter és 50% Polyether hab. A kilyuggatott belső talp az alsó részre van varrva. A kivehető belső rész speciális HidroMax rostjai a nedvességet a lábtól a külső részbe vezetik. Onnan a nedvesség a lyukacsokon keresztül egy szabad térbe áramlik a belső rostok alá. Ez a szabad tér egy kis varrással a belső rostok alá van beépítve. A vékony levegőréteg a belső és a külső talp között biztos védelmet nyújt a hideg ellen. Bővebb információval az S. P. Jagd Vadászüzletben szolgálnak. Meindl Borneo Pro MFS Közepes szárú túracipő komoly túrákhoz. Jól tartja és követi a láb vonalát. Felsőrésze nubuk bőrből készül. A belül puha, párnás szár hosszabb túráknál is végig kényelmes marad. A hegyi utakhoz használatos Vibram talp puha lépést biztosít, lehetővé teszi a hoszszabb, nehezebb túrákat is. Megfelelő impregnálás mellett vízállóságát sokáig megőrzi. Érdeklődni a Tengerszem üzleteiben lehet.

6 Vadásztarisznya bőr vagy erős, speciális műanyag, így nagyon tartós lábbelik. A hegyi adottságoknak megfelelően talpuk merev, így jó kapaszkodást tesznek lehetővé akkor is, ha csak lábujjaink érik a talajt. Jól védik a lábat a szélsőséges időjárási viszonyoktól, a hidegtől és a nedvességtől. Magashegyi, havas terepen jól jön, hogy mindegyik modellre szerelhető hágóvas. Bakancsokból árban és minőségben is széles a választék, a jobb minőségű bakancsok ára ezer forintnál kezdődik. Ne vásároljunk a nagy áruházakban kapható, divatos, ismert márkák közül, inkább forduljunk szaküzlethez, és keressük az AKU, Lowa, LaSportiva, Lafuma és Garmont termékeit. Gronell Active A Gronell egyik könnyű túracipője kisebb túrákra, kirándulásokra készül, kimondottan kényelmes és komfortos. OutDry membránjának köszönhetően teljes mértékben vízálló, ugyanakkor lélegző, így biztosítva a láb számára a megfelelő védelmet. A cipő felsőrésze nubuk bőrből készül, míg a talprészen az ismert Vibram márka fémjelét láthatjuk. Tömege kb. 680 g (darabonként). Érdeklődni a Seeland Vadászboltnál lehet. Blimey gumicsizmák A kiváló minőségű csizmák 100% gumiból készülnek, puha, neoprén béléssel. A hidegben nem merevednek, illetve nem törnek meg, gyártásuknál vulkanizáló technológiát használnak. Három kivitelben készülnek: felső szélén szétnyitható, cipzáros és egyszerű. Mindegyiket kiváló vízállóság és bélésének köszönhetően komfort, jó hőtartás jellemzik. Bővebb információval a Magnum Vadászfelszerelések üzleteiben szolgálnak. Hegymászók körében népszerűek a kicsit drágább, de nagyon strapabíró Meindl és a Hanwag gyártmányok, míg a Bestard cég kifejezetten a vadászok igényeinek megfelelően átalakított hegymászó bakancsokat kínál. Vadászcsizmák A vadászat mint hagyományápoló tevékenység szinte megköveteli a hozzá illő ruházatot és az ahhoz stílusban passzoló lábbelit. Legjobban talán itt érvényesül a divat, a terepjáróból szinte ki sem mozduló úrvadász bátran vásárolhat méregdrága, elegáns öltözéket, míg a napokig magas hóban cser- Scarpa Lite Trek GTX A Scarpa cég egyik könnyű túrákra javasolt komfortos modellje verhetetlen áron. A vízállóságról és a lélegzésről a Gore-Tex membrán gondoskodik, míg a Cordurával kombinált nubuk felsőrész szinte elnyűhetetlen. A strapabíró Vibram talp garantálja a stabilitást és a komfortot. Tömege kb g. Érdeklődni az RP Outdoor túraboltokban lehet. Hanwag Eagle GTX A német Hanwag cég bakancsa, az Eagle GTX a már ismert Gore-Tex membránnal és Vibram talppal készül. Elsősorban könnyű túracipőnek szánják, ami azt jelenti, hogy egész napos használata sem jelent akadályt. Jellemzői: a boka szélességének megfelelően állítható rögzítő; különösen kicsi súly; a felsőrészben és a talpban speciálisan kialakított hideg elleni védelem és kiegészítő szigetelő réteg a talprész alatt. Tájékozódni a honlapon lehet. kelő kollégája ezt már nem teheti meg. Az olyan cégek, mint a Sorel, Kamik vagy a finn JahtiJakt kifejezetten nehéz terepre (de nem hegymászásra) gyártanak magas szárú, meleg bélésű, kicsit katonás megjelenésű bakancsokat. A Kamik cég választéka kiegészül a vízivadra vadászók számára készült gumicsizmával és terepszínű bakancsokkal is. Lezseren elegáns, sík, például afrikai szavannás terepen használható lábbeliket például a Courteney cég gyárt. Katonai bakancsok Logikusnak tűnik, hogy a legstrapabíróbb lábbelik a nagy igénybevételnek kitett katonai bakancsok. Ez valóban így van, de ne feledjük, hogy ezek is különböző minőségben és változatokban készülnek. Léteznek kifejezetten utcai viseletre (például a Hi-Tech Magnum) vagy ejtőernyős ugráshoz kifejlesztett változatok, és a bevetés helyétől függően gyártják őket bőrből vagy erős vászonanyagból is. A gyártóknak fontos, hogy a bakancs jól tartsa a bokát, de az már kevésbé, hogy a talpa ne kopjon el. Ne feledjük, hogy a katonai megrendelések hozzák a legtöbb pénzt a konyhára, és a felszerelés elég gyakran selejtezésre kerül. Ennek ellenére talán a katonai bakancsok talpa bírja legtovább, és az olyan fejlesztések, mint például a sárlepergető, pár hoszszanti recéből álló talp, megkönnyítik túránkat. A falklandi háború során a katonák rájöttek, hogy nem érdemes a bakancs talpára ragadt sarat hosszan cipelni, de a folyamatos pucolásra nem volt módjuk, így több cég például az Altama kikísérletezte a sárlepergető talpakat. Trópusi esőerdőbeli túrákhoz nincs jobb viselet, mint a könnyen átázó, de tábortűznél hamar megszáradó vászonbakancsok (Palladium), és a köztudottan meleg sivatagi séta is könnyebben teljesíthető egy Altama bakancsban. Léteznek orvosi (gyógyászati) célokra és utcai viseletre gyártott bakancsok, mint például a jól ismert Martens és Getta cég termékei. A Martens valóban kényelmes, de főleg utcai viselet, a Getta egyetlen előnye az orr-részbe épített masszív acélbetét (eredetileg munkásbakancs volt) és a csavarokkal rögzített, így házilag is könnyen cserélhető talp. LaCrosse magas szárú bakancs A LaCrosse cég egyik legújabb fejlesztésű bakancsánál is, mint mindig, elsősorban a praktikusságot vette figyelembe. A bakancsot az OCH elnevezésű ultrakönnyű talppal és az EVA talpbetéttel látták el, utóbbi jelentősége a lépésenkénti ütődések csillapításában van, így kisebb igénybevételnek van kitéve a láb. A bakancs orra és sarka védett és erősített. A puha bőr, a Gore-Tex membrán és az Ultra könnyűsége alapján nyugodtan sorolhatjuk a luxusbakancsok nem túl széles táborába. Érdeklődni az Indiformnál lehet. A Magasles már Romániában, Szerbiában és Szlovákiában is megvásárolható május

7 Erdõn, mezõn 12 A legszebb trófea az, amit mi ejtettünk el, vadászias körülmények között. Mégis, a vadászvilág régóta törekszik ennél objektívebb trófeafelmérésre. Számtalan pontrendszer volt és használatos jelenleg is. Mivel nehezen összehasonlítható dolgokat kell összemérniük, természetesen egyik sem lehet tökéletes. Ezt különösen azok érzik át, akiknek egy trófeája néhány ponttal lemarad arról a szintről, amelyet ők méltányosnak tartanának. Azt, hogy szakmai szemmel melyik pontrendszer a jobb vagy rosszabb, még a szakemberek sem tudják eldönteni Méressünk másképp is! Az elmúlt évtizedekben Európában a CIC pontrendszer a legáltalánosabban használt. Észak-Amerikában az utóbbi időben a Safari Club International pontrendszere hódít. Nem feltétlenül azért, mert jobb vagy pontosabb a többinél, hanem azért, mert az SCI tömöríti a világ fizetőképes vadászati keresletének a többségét. Ha egy ország, vadászterület tehetős vendégvadászokat akar fogadni, vadászatait borsos áron kívánja értékesíteni, akkor fel kell hívnia magára az SCI-tagok figyelmét is. Ennek pedig legegyszerűbb és legolcsóbb módja, ha az SCI rekordnyilvántartásában minél több trófea szerepel az adott területről. Éppen ezért érthetetlen, hogy a Magyarországon esett trófeák alig szerepelnek a Safari Club International nyilvántartásában. Pedig ez önző érdekünk lenne. Sok amerikai azt sem tudja pontosan, hol van Európa, a tájékozottabbak is összekeverik Budapestet Bukaresttel. De azt pontosan tudják, hol milyen bikát, bakot lehet lőni. Gondoljunk bele, milyen reklámértéke lenne annak, ha a gímtrófeák rekordlistáján hemzsegnének a magyar agancsok. Hiszen a vadászok jelentős része nemcsak szép vadászatra, hanem nagy trófeára is vágyik. Sajnos eddig nem sok minden történt honi trófeáink Amerikában történő népszerűsítése érdekében. Ha a mi adóforintjainkból működő hatóságoknak egyéb fontos feladataik mellett erre nem jut idejük, tegyünk mi magunk a magyar vadászati lehetőségek népszerűsítése érdekében. A kapitális trófeájú magyar vadat elejtő vadászok, elejtető vadásztatók méressék fel a trófeát az SCI pontrendszere szerint is. Ennek technikai lebonyolításában a Safari Club International Közép-Magyarországi Egyesülete készséggel nyújt segítséget ( A felméretés egyébként nem kerül különösebben sokba, 35 dollár, azaz kevesebb mint 7000 forint. Akinek lehetősége van kapitális trófeájú vadat lőni, az általában megengedheti magának ezt a többletköltséget. Számunkra is jó érzés lehet, ha egy elismert ranglistán szerepel trófeánk és persze a hazai vadászatnak is jót teszünk vele! H. T. I május ProFo 13

8 Kuriózum Szomszédolás Szlovákiában Lévai Vadásznapok 2007 A hagyományokhoz híven, tizenkettedjére idén is sor került a többnapos vadászati rendezvényre, amely március 22-én a vadászati kiállítás megnyitójával vette kezdetét. Számunkra a 2006-os év trófeaszemléje tartogatta a legtöbb érdekességet: úgy a kapitális, mint a rendellenes trófeák bemutatása, valamint a korosztályonként kiállított több száz átlagos gím-, dám-, őzagancs és mufloncsiga miatt. Szlovákiában az ilyen trófeaszemlék megtekintése és a trófeaértékelésben való jártasság elsajátítása kötelező a vadászjelöltek számára. Elgondolkodtató, mint ahogyan az is, milyen nagy hangsúlyt fektetnek a legfiatalabb korosztály az általános iskolások természetszeretetre és -ismeretre való nevelésében, hiszen a vadásznapok része az iskolai rajzpályázat díjazása is. Ezen a napon volt a Hubertlov természetfilm-fesztivál díjkiosztója. A fődíjat ing. Ján Poláček vehette át Medvék a Polanán című filmjéért. A film különleges momentuma volt a legvégén bejátszott állókép, amelyet a filmezésben se- gítő híres vadász, Emil Rakyta készített. A képen az operatőr nem különösebben álcázott fedezékében a kameraállvány mögött alszik, miközben előtte alig tíz méterre áll egy medve és őt nézi. A fesztivál ezúttal is hozott magyar sikert, a dokumentumfilm kategóriában dr. Ignácz Magdolna Gímszarvasok hazájában című filmje harmadik díjat kapott. egyetlen járható hágón lehet a belsejébe jutni. Fontosságát nem vadászati jelentőségének köszönheti, hanem mintaterület szerepének. Az itteni gímállomány képezi a szlovákiai gímszarvas génbankját, vadászat itt csak szelekciós céllal folyik, amit a szakszemélyzet végez. A vadállomány nagyságát szigorúan szabályozzák, ez 450 szarvast jelent. A területen medve is él, farkas és hiúz rendszeresen előfordul. Igazi vad vidék, ahol az erdészeti beavatkozásokat is csak a legszükségesebb esetben végzik. Következő helyszín az erdészet besztercebányai központja volt a szépen restaurált történelmi óvárosban. Az épület még Ferenc József idején épült, itt további részleteket tudtunk meg deklődő, a farkas- és disznóhajtás, a vadpulykavadászat vagy a híres Tótmegyeren rendezett fácánhajtás közötti széles skálán. Többnapos vadászatok esetében igény szerinti szállás biztosítva az erdőben álló patakvizes kunyhótól a luxushotelig. Színvonalas folytatás Március 24-én újra Léván folytatódott a vadásznapok programja. A rendezvény rangját jellemzi, hogy ezen a napon ellátogatott ide Ivan Gaśparovič, Szlovákia államelnöke is. A szokásos előadás-sorozat ezúttal a Vadászat a világban és a vadászati turizmus címet kapta. Az előadók Szlovákia, Csehország, Ausztria, Horvátország, Oroszország és Magyarország vadászati szaktekintélyei voltak, Magyarországról dr. Feiszt Ottó tartott élénk érdeklődéssel kísért előadást. Az előadások általában a nemzeti vadgazdálkodási sajátosságokat, vadászati lehetőségeket, a vadászturizmus és a termé- (Takács Frigyes felvétele) szetvédelem összefüggéseit körvonalazták. Szlovákia vadgazdálkodásáról. Ezek után célunk Ta- Általános az a vélemény, hogy a vadászturizmus mindenütt fejlődőben van, de (a szerző felvételei) Bemutató tanulságokkal polcsány volt, útközben rövid időre megálltunk az er- Március 23-án a sajtó képviselői és vadászati szakemberek dészet bölényrezervátumánál összhangban kell maradnia a természetvédelem előírásaival, a vadászhagyományok egész napos bemutatón vettek is. A tapolcsányi vadaskert részt a Szlovák Állami Erdészet 11 ezer hektár területen fekszik, ezzel Európa legna- szervezésében, amelynek célja elsősorban a közép-szlovákiai vadágyobb vadaskertjének tart- és a kulturált vadászat követelményeinek szem előtt tartásával. Többektől elhangszati lehetőségek és vadászati létesítmények megismertetése volt. előforduló vadfaj vadászhaják. Itt gyakorlatilag minden zott, hogy a vadászturizmus Fontos tudnivaló, hogy Szlovákiában a vadásztársaságoknál nincs mint például a császármató, olyan különlegességek is, igényeinek jobban megfelelnek a nagyobb területegységek, ahol több vadfaj ta- vendégvadásztatás, illetve nem dár. A domborzati viszonyok jellemző a vendégvadászok bevételi célú fogadása. Ezt a tevékenylogos cserkelés a leggyako- miatt itt a les mellett a gyalálható, és egyéb turisztikai szolgáltatások is nagyobb séget az erdészetek végzik, az ehhez kapcsolódó berendezések, lé- sík- és dombvidékhez szokezésre. Lényeges gondolat, ribb vadászati mód, amely a választékban állnak rendel- (Takács Frigyes felvétele) tesítmények állami, erdészeti tulajdonban és kezelésben vannak. adtán igen megterhelő leszokásainak megismeréséből kott vadász számára alkalom- hogy egymás eltérő vadász- Az út első állomása a kiemelten het. A terület gímállománya is sokat tanulhatunk. védett Polana terület volt, amely szintén kiváló, amint ezt a tapolcsányi vadászkastélyban D. J. Ing. Ján Poláček átveszi a fődíjat. Besztercebányától keletre helyezkedik el. Egy tizenkét kilomé- látott trófeák alapján meg- A kistapolcsányi vadászkastély. A Stróbl Alajos által készített ter hosszú és hat kilométer széles állapítottuk. A különböző tájékoztatókból megtudtuk, feagyűjteményéből. Részlet a vadászkastély tró- medveszobor helyreállítás után. vulkáni kráter jellegű képződményről Részlet a vadászkastély trófeagyűjteményébőllagos van szó, peremének át- magassága nyolcszáz méter, hogy sokféle vadászati lehetőségből válogathat az ér- (a szerző felvételei) Vadaskerti bölénybika. Havazás a Polanán május 15 A Magasles már Romániában, Szerbiában és Szlovákiában is megvásárolható.

9 Erdõn, mezõn Megtervezett élőhely (5.) Csak módjával Nagy Tibor A vadászatszervezés elméleti célja, hogy a vadászat minden hajtásában azonos mennyiségű vad kerüljön terítékre. Ehhez a puskás vonal szerkezetén, a hajtás szervezésén, térbeli rendjének optimális kialakításán túl homogén élőhelyre van szükség, amelyben a fácán egyenletesen helyezkedik el, és egyenletesen felrepülve halad a puskás vonal felé. A vadászerdőben szinte kizárólag a ráhajtásos módot használjuk, lévén ez a nagy terítékű fácánvadászat legeredményesebb módszere. A hajtott terület nagysága a puskások számától és a növényállomány sűrűségétől függ. Ritka növényállományba hosszabb hajtásokat, sűrűbb növényállományba rövidebb hajtásokat kell tervezni. Vadászatszervezési kívánalom, hogy egy-egy hajtás lehetőleg ne tartson percnél tovább. Ezt úgy lehet elérni, ha a hajtások nem hosszabbak méternél. A hajtás szélessége a lőállás hosszához igazodjon, ami az optimális puskás esetén, akik egymástól méter távolságra helyezkednek el, szintén ne legyen nagyobb méternél. Egy vadásznapra maximum tíz hajtás szervezhető. Fontos, hogy legkésőbb 15 órára fejeződjék be a vadászat, így a fácánok esti gallyazását nem zavarjuk meg. Nagyobb eredményhez vezet, ha minden puskás mögé kutyás vadszedőket tudunk állítani, mert így sok olyan sebzett madarat össze tudunk szedni, amelyek egyébként elvesznének. Amennyiben szükséges, és a vendég is igényli, gondoskodni kell puskatöltő személyzetről is. Nekik mindig fegyvervizsgát tett személyeknek kell lenniük! A puskások és a kisegítő személyzet területen való mozgatását gépjárművekkel kell megoldani, mert így a vadászat menete gördülékenyebb, illetve a (magasles) hajtások közötti átállásokat kisebb zavarással lehet elvégezni. A hajtásokat mint már említettem lehetőleg úgy kell megszervezni, hogy azok a kibocsátó hely felé essenek. Szerencsés, ha olyan a terület, hogy az egyik hajtásból épen átrepülő madarakat a következő hajtásban újra rá tudjuk hajtani a puskás vonalra. A nagy teríték érdekében ha a terepadottságok a kontrahajtásokat lehetővé teszik célszerű annyi hajtót alkalmazni, hogy az két hajtóvonal kialakítására legyen elegendő. Az egyes hajtások közötti várakozási idő ezzel lerövidül, és ha a következő hajtásra már áll a hajtósor, amikor az előző hajtás még folyik, a fácán a kontrahajtásból már nemigen tud kiszökni. A hajtások vezetői hivatásos vadászok, illetve a területet jól ismerő személyek legyenek, akik ügyelnek a hajtóvonal formájára, és a szárnyak mozgatását irányítják. A precíz hajtásirányítás és a tapasztalt hajtószemélyzet nagymértékben befolyásolja a vadásznap eredményességét. A terítéket a vadászat befejezése után mutatjuk be. Ezt tegyük meghitté és ünnepélyessé. Legyen ez méltó végső tiszteletadás a vadnak, s elismerése a vadgazdálkodást végző házigazdának. Mibe kerül a vadászerdő? 1 ha ideális vadászerdő telepítésének költsége: Szántás, talajelőkészítés, ültetés Ft Facsemete 6000 db/ha fafajonkénti eloszlása: 2700 db akác vagy tölgy Ft/db Ft 50 db fenyőféle Ft/db 900 Ft 250 db hárs Ft/db Ft 700 db kőris Ft/db Ft 750 db szil Ft/db Ft 100 db nyár Ft/db Ft 400 db ezüstfa Ft/db Ft 500 db egyéb (juhar, vadalma, vadkörte, bálványfa, lepényfa) átlag 20 Ft/db Ft 550 db cserje (vadrózsa, kökény, fekete bodza, fagyal stb.) Ft/db Ft Munkabér 5 fő/400 Ft/óra, 5 órán keresztül Ft Összesen: Ft Ez a költség csökkenthető, ha a gépi munkát nem bérmunkában, hanem saját géppel végzik. A munkabér is csökkenthető, vagy nem jelentkező költség lehet akkor, ha például egy vadásztársaság társadalmi munkában meg tudja oldani. Az erdők telepítése megoldható célcsoportos támogatás igénybevételével is. Ilyenkor a kikötés anynyi, hogy 60%-ban kell az erdőalkotó fő fafajt telepíteni, és csak 40%-ban ültethető egyéb fafaj, illetve cserje. A normatív támogatás különböző fafajokra más és más: tölgy és bükk Ft/ha akác Ft/ha egyéb keménylombos Ft/ha egyéb lágylombos Ft/ha fenyő Ft/ha Ezt az összeget több évre elosztva utalják át, mindig az aktuális erdészeti munkák elvégzése után, amit minden évben legalább két alkalommal az erdészeti felügyelőség szakembere leellenőriz. A normatív támogatás összege biztosan tudja fedezni az erdőtelepítés és a későbbi munkálatok kiadásait. (magasles)

10 Vadászmozaik Modern korunkban már-már teljesen megszoktuk, hogy a vadászfegyverek a létező legkülönbözőbb formában, színben kerülnek elénk. Eladott darabszáma tekintetében, árkategóriájában az utóbbi években Közép- és Nyugat-Európában fölényesen vezető Blaser M. R93-as egyenes húzású tolózáras ismétlőpuskának máris számtalan változata létezik. Ezekhez csatlakozott a legújabb fejlesztésű ún. Professional Camo Orange elnevezésű darab, amelynek fém alkatrészei megegyeznek az alapverzióéval, de műanyag agyazása élénk narancssárga terepmintázatban Színpompás Blaser golyós tündököl. Mivel a szarvasfélék köztudottan színvakok, így azokat nem riasztja el ez a mi tagadás rikító kivitel, ugyanakkor társas vadászaton praktikus, mert könnyebben észlelhető egy ilyen puskát markoló szomszéd. Annak pedig minimális az esélye, hogy valaki feledékenységből a fák között hagyja, aztán pedig ne találja meg. Hogy esztétikus-e ez a változat, vagy sem, arról persze megoszlanak a vélemények. Mindenesetre bővíti az amúgy sem kicsi választékot. A honlapon csodálhatjuk meg eme csiricsáré agyazású Blaser ismétlőt. K. L. Brenneke TAG Az új ólommentes Brenneke Torpedó Alternatív lövedék egy valódi alternatíva a hagyományos fegyvertöltényeknek. A gyártó állítása szerint szinte bármilyen vadhoz, bármilyen távolságra megfelelő választás lehet, melyet a következőkkel támaszt alá: nagy pontosság, azonnali hatás kiváló hajtóvadászatokhoz, a lövedék első részének gyors szétesése, ólommentes. Winchester sörétes A jól ismert Winchester márkanév alatt egy új bock elrendezésű sörétes fegyvert mutatott be a cég. A Select Sporting II elődjének, a Sportingnak méltó követője lehet. Új, hagyományos stílusú gravírozással és ergonómikus kialakítással látták el. Információink szerint egyelőre csak 12-es kaliberben került forgalomba. Tömege 3,45 kg. Erdésztechnikusi képzés A csongrádi Diana Szakképző Iskola 2007 szeptemberétől erdésztechnikus képzést indít. A vadászathoz, vadgazdálkodáshoz szorosan hozzátartozik az erdő, a fák, a növénytársulások szeretete és ismerete, így adott az erdészeti képzés beindításának lehetősége is, hiszen a korábban itt végzett hallgatók érdeklődése megegyezik az új szakirány igényeivel. Az iskola célja, hogy végzett diákjai kezébe egy új lehetőséget adjon, melynek segítségével lényegesen nagyobb esélyekkel indulhatnak az álláskeresés bonyolult rendszerében. Az előzetes felmérések szerint az itt tanulók nagy örömmel fogadták a képzés beindulásának hírét, jelentős számban adták be jelentkezésüket. Emellett sokan mások már tervezgetik, mikor kezdjék a tanulást. Ennek köszönhetően az első évfolyam beindulása jelen ismereteink szerint nem kérdéses. Az iskola oktatási rendszerében az elméleti ismeretek mellett különösen fontosnak tartja a magas színvonalú gyakorlati képzés megszervezését is, hiszen a végzetteknek a gyakorlatban kell bizonyítaniuk szaktudásukat. Ezért, hasonlóan a vadgazdálkodási technikusi képzéshez, az ország szakmailag elismert erdészetei adják a gyakorlati képzés helyszínét. Az elméleti képzések színvonalát pedig a több évtizedes szakmai és oktatói gyakorlattal rendelkező szakemberek nyújtják, olyanok, akik már bizonyítottak az évek folyamán. (x) Vadászatvezető tanfolyamok időpontjai Diana Szakképző Iskola, Csongrád, 63/ május Széchenyi István Mezőgazdasági Szakközépiskola, Hajdúböszörmény, 20/ május Békés Megyei Vadászszövetség, Békéscsaba, 30/ június 4 8. Nyugat-Magyarországi Egyetem Vadgazdálkodási Intézete, Sopron, 20/ június Diana Vadász-Felnőttképző Alapítványi Szakképző Iskola és Kollégium 6640 Csongrád, Jókai u. 14. Tel./fax: 63/ , 30/ dianaszki@vnet.hu OKÉV tanúsítványszám: Intézményakkreditációs lajstromszám:

11 Mitsubishi Pajero pick-up Már vártunk rá! lett, hanem egy picivel mindent jobban tud elődjénél. Az erőforrás már itt is közös nyomócsöves dízelmotor, mely természetesen jóval erősebb, takarékosabb és tisztább, mint elődje. A lökettérfogat maradt 2,5 liter, a teljesítmény és a nyomaték azonban jelentősen nőtt. Az erőátviteli rendszer terén történt egy egyszerű, de komoly előrelépés, vagy még inkább felismerés. Azért inkább felismerés, mert végre azokat is ki akarják szolgálni, akik automata váltóval szerették volna megvenni terepjárójukat. Az új 5-ös automatának nagyon sokan örülnek, valószínűleg nem kevés pluszt hoz majd ez az eladásokban. A továbbiakban minden maradt a régiben, mármint ami az erőátvitelt illeti. Alapból hátsókerékhajtás, kapcsolható összkerék felezővel. Központi diffi továbbra sincs, így a 4x4-es üzem a hajtáslánc befeszülésének elkerülése végett csak csúszós, sáros úton használható. Nem a legigényesebb megoldás, de amire tervezték, arra maradéktalanul megfelel. A hátsó differenciálmű továbbra is 100%-ban mechanikusan zárható, ellentétben egyes konkurens gyártók részlegesen zárható megoldásával. Márpedig megeshet, hogy ez az a plusz, ami miatt el tudunk jutni A-ból B-be a legdurvább viszonyok között is. Ennek valószínűleg nem az elbizakodottság volt az oka tudniillik, hogy az L200-as volt a legsikeresebb pick-up hazánkban, hanem egyéb, házon belüli problémák késleltették az új modell bemutatását. Érdemes volt azonban várni, mivel az új pickup nagyon szépre sikeredett. Méreteiben és technikai paramétereiben az elődnek sem kellett szégyenkeznie, de például az erőforrás tekintetében a konkurencia idővel nagyon elhúzott. Az új L200- as modellnek azonban egyetlen téren sem kellett kompromisszumot kötnie. Megvezetett kerekek Kasza László Magyarországon a Mitsubishi legsikeresebb modellje a Pajero pick-up, így nem csoda, hogy nagy várakozás előzte meg az új modell debütálását. Persze a nagy várakozás a késésnek is köszönhető, mivel a konkurensek többsége már jóval előbb bemutatta a maga pick-upját. Felépítésében továbbra is a régi ösvényt járja: létra alváz merev hátsó tengellyel. Nem találtak még jobbat sehol az ilyen igáslovak számára. Természetesen mindig finomítják a szerkezetet, hogy kényelmesebb és hatékonyabb legyen, de ezek csak apró változások. Például a bekötési pontok változtatása, illetve lengőkarok segíthetik a kerekek megvezetését. A lényeg, hogy nemcsak szebb május Tessék választani! A karosszéria is a szokásos háromféle felépítésben kapható: egykabinos, extra kabinos és dupla kabinos. Magas felépítése, mármint hasmagassága, hosszú rugóútjai és az előbb említett zárható hátsó diffi miatt az egyik legjobb (sőt a legjobb) terepjáró képességekkel megáldott pick-up a Mitsubishié. Mégsem ezen a téren fejlődött legtöbbet az újonc, hiszen az előd is nagyon jó terepjáró volt. (Mondhatni, ezen a téren fejlődött a legkevesebbet.) A kényelem terén történt a legnagyobb előrelépés, mivel a gyártók és a vevők már nemcsak a munkagépet látják a pick-upokban, hanem univerzális (terepjáró, teherszállító, nagy rakterű családi autó) gépeket. Valójában ennek köszönhető a már említett automata váltó megjelenése is. A kényelemben, amely nemcsak az első, hanem (dupla kabin esetében) a hátsó sort is érinti, a felhasznált anyagok minőségének és ergonómiájának javulásában, egyszóval az egész enteriőr kialakításában nagy az előrelépés, így már valóban univerzális gépek lettek az új generációs pickupok. Továbbra is elnyűhetetlen terepjárók, amelyekkel be lehet járni a területet (erdészeknek-vadászoknak), esetleg a platóra még egy quad is felfér. De fokozott kényelmük alkalmassá teszi őket hosszú családi nyaralásokra is. Persze ehhez szükség van a hátsó platódobozra. Természetesen továbbra sem fog sportosan közvetlen irányíthatósággal rendelkezni merev hátsó tengellyel, de teszem azt, közvetlenebbre vették a kormányzást az áttételek megváltoztatásával, és az új hangszigetelő anyagok gazdagabb alkalmazásával sikerült jobban elszigetelni a hajtáslánc zúgását az utastértől. A kedvezőbb légellenállási tényezőnek (gömbölyűbb forma, kisebb illesztési hézagok) és az új common-rail dízelmotornak köszönhetően autópályán tempósan haladva 2,5 literrel csökkent a fogyasztás! Ez pedig komoly eredmény. * Újdonság a Mitsubishi háza tájáról, hogy bemutatták az új Outlandert. Az európai igényekhez igazodva már dízelmotorral is kapható, amitől az eladások megugrását várja a gyártó. Nem alaptalanul, hiszen az öreg kontinensen ebben a szegmensben nem igazán lehet sikereket elérni takarékos és nyomatékos dízelmotor nélkül. A 2 literes erőforrás a VW-től érkezik. Maximális teljesítménye 140 LE, és 320 Nm-es nyomatékra képes.

12 Vadásztarisznya Szükséges módszer vagy játékszer? Lézeres távolságmérés Halmágyi Takács István A klasszikus vicc témánkhoz igazított változata: Egy telefonos felmérés szerint a megkérdezett vadászok 51%-a meg van győződve arról, hogy szabad szemmel helyesen tud távolságot becsülni. A másik 49% nem vette fel a telefont. Bár tudtommal senki sem készített ilyen felmérést, tény, hogy legtöbbünk úgy gondolja, segédeszköz nélkül is helyesen méri fel a távolságot. A tények azonban ennek ellentmondanak. Ha próbát teszünk, és megbecsüljük egy tereptárgy távolságát a vadászterületen, majd lemérjük, többnyire meglepő eredményre jutunk. Ezért már hosszabb ideje próbálkoznak azzal, hogy a távolságmérésben segédeszközt állítsanak elő. Korábban elsősorban a távcsőben látható tárgy mérete alapján becsülték meg a távolságot. A technika azonban a vadászatban is rohamléptekkel fejlődik. (magasles) 23

13 Vadásztarisznya 24 Nikon Laser 1200S A Nikon legnagyobb lézeres távolságmérője egy 7-szeres nagyítású monokuláris távcsőből és egy 1100 m távolságig hatásos lézeres távmérőből áll. Pontossága ±0,5 m, a betekintési távolsága 18,6 mm és mindössze 280 g. A távolságbecslési tévedésből eredő hibázások, sebzések elkerülésének legjobb eszköze a lézeres távolságmérő berendezés, amely a megcélzott tárgyra, élőlényre kilőtt fénysugár visszaverődéséből méteres pontossággal határozza meg annak távolságát. Amikor ezek a készülékek vagy 15 éve megjelentek, még meglehetősen ormótlanok, nehezen kezelhetőek és drágák voltak. Mára áruk jelentősen csökkent, kézhez állók és könnyen kezelhetők. Technikai mutatóik is sokat javultak. Több kombinált céltávcsőbe vagy keresőtávcsőbe épített modell is kapható. Kell vagy nem? Megvásárolható, de vajon szükséges-e? Mint a legtöbb kérdésre, erre sincs általános érvényű válasz. Hiszen hegyekben cserkelve vagy alföldi bakok után járva igen hasznos lehet a távolságmérő készülék, erdei hajtásban vagy magaslesen ülve viszont teljesen felesleges. Hogy ki milyen módon és körülmények között vadászik, azt mindenki maga tudja. Vannak, akik idegenkednek attól, hogy túl sok technikai segédeszközt használjanak, számukra ez rontja a vadászat varázsát. Aki azonban gyakorta kerül olyan helyzetbe, hogy közepes vagy nagy távolságra kell lőnie, annak csak ajánlani lehet ezeket a berendezéseket. Távolságmérőt, de milyet? Mivel mindegyik berendezés gyakorlatilag azonos működési elv szerint dolgozik, ez nem szempont a választásnál. Sokan a hatótávolságnak tulajdonítanak jelentőséget, mert míg egyes műszerek 1200 méteres távolságra is hatékonyak, addig más egyszerűbb, olcsóbb darabok csak méteres távolságig tudnak mérni. Mivel csak igen kevés alkalommal tesz a vadász célzott lövést fél kilométernél nagyobb távolságra, szentségtörő véleményem szerint ennek a szempontnak sincs túl nagy jelentősége. A hatótávolság 600 méter feletti része olyan bónusz, ami alkalomadtán ugyan nagyon jól jöhet, de igen ritkán lesz szükség rá. Hogy a többletteljesítmény megéri-e a felárat, azt mindenki saját pénztárcája alapján tudja eldönteni. A prémium márkák készülékei természetesen jóval drágábbak, mint a kevésbé exkluzív márkanevek alatt forgalmazottak. Valószínűleg pontosabbak is. De mivel mérési pontosságban az olcsóbb berendezések is messze meghaladják az átlagos vadász igényeit, a jobb nevű gyártóknál inkább a presztízst fizetjük meg, mint a ténylegesen használható műszaki többletet. Mert egy-két méteres pontossággal mindegyik berendezés mér, ez pedig bőven elegendő egy vadásznak. Melyiket válasszuk? Akkor mindegy, melyik távolságmérőt választjuk? Természetesen nem. Igen fontos szempont a méret és a kezelhetőség. Hiszen cserkeléskor úgyis elég felszerelést kell cipelni, nem mindegy, melyik mekkora Leica CRF 1200 A Leica CRF 1200 távolságmérő minden eddiginél kisebb méretű és könnyebb, méretei megegyeznek egy cigarettás doboz méretével, tömege mindössze 220 g. A présöntött alumíniumváz és a szénszál merevítésű burkolat rendkívül ellenállóvá teszi. Legfőbb tulajdonságok: 1 méteres pontosság méterig, vízálló kivitel 1 méteres mélységig, szénszál merevítésű váz, szabályozott fényerejű kijelző, ergonomikus, könnyű, kompakt méret május Bushnell Yardage Pro 4 12x42 lézer távmérős céltávcső A termék lényegében egy magnézium titán ötvözetű tubussal rendelkező Elite sorozatú céltávcsövet keresztez a Yardage sorozatú lézeres távmérővel. A két eszköz külön-külön is a prémium kategóriába tartozik, így természetesen ezeket a tulajdonságokat adja tovább: erősített ötvözetű tubus, többszörös bevonattal ellátott optika, víz- és páramentes céltávcső és egy nagy pontosságú, egyszeri és folyamatos (szkennelés) távmérésre is alkalmas lézeres távmérő. A mellékelt 5 különböző távolságbeállítási mérték segítségével a használni kívánt lőszer típusának megfelelően előre be lehet állítani a céltávcső korrekcióját, így nem kell találgatni az alá- vagy fölétartás megfelelő mértékét. A biztos fegyvertartást segítendő a távmérést egy távirányító segítségével lehet aktiválni a távirányítót pedig egy tépőzár segítségével a fegyver akármelyik oldalára (bal- és jobbkezesek) lehet rögzíteni. és milyen nehéz. Ráadásul ha nagy a készülék, akkor vagy a nyakunkban lógatjuk, hogy összegabajodjék a keresőtávcsővel, vagy a zsebünkben tartjuk, ahonnan nehéz kiráncigálni, vagy a hátizsákban, ahonnan nem lehet idejében elővenni. Fontos szempont tehát, hogy kicsi legyen. Akad ilyen, pl. a Leica CRF 1200 csak 220 g és egy vadászing zsebébe is belefér. Az is lényeges, hogy a kezünkhöz álljon. Vannak álló és fekvő elrendezésű készülékek, kiválaszthatjuk azt, amelyik jobban megfelel ízlésünknek. Fontos, hogy véletlenül ne kapcsolódjék be a berendezés, mert akkor lemerülhet az elem, és pont akkor nem tudjuk használni a masinát, mikor szükség lenne rá. A kisebb műszerek speciális elemekkel működnek, ezek kevesebb helyet foglalnak és könynyebbek, de hamarabb kimerülnek, és nehezebb a csereelem beszerzése. Akinek a pénztárcája megengedi, vásárolhat céltávcsőbe vagy keresőtávcsőbe épített távolságmérőt. Ezek jóval drágábbak, részben, mert a távcsövet is meg kell venni hozzá, részben, mert ilyet a magas árfekvésű prémium márkák kínálnak. Így aztán míg egy tisztes minőségű önálló távolságmérőt már 50 ezer forint körüli áron meg lehet vásárolni, addig a 25

14 Vadásztarisznya Swarovski Laser Guide 8x30 A Swarovski Laser Guide 8x30 távmérőben kombinálódik a Swarovski SLC távcsövek magas minősége monokuláris kivitelben a legújabb lézeres távmérő technológiával. Főbb jellemzői: 1400 m mérési tartomány, 1 méteres pontosság, dioptriakorrekció, időjárásálló, kompakt és könnyű, ugyanakkor maszszív kivitel. kettő az egyben készülékekért félmillió forint feletti árat is meg kell adni. az egyszerűbbeket, ahol nem binokuláris és nem is Meg kell még említsük a lézeres távmérők közül A keresőtávcsővel kombinált távolságmérők közül számomra a Leica tekinthető a csúcsnak. A leg- az esetben egy távmérő és egy monokuláris távcső fegyvertávcsőbe építik a lézeres egységet. Ebben újabb modellfrissítés után négy típust kínálnak Geovid néven. ára mellett a súlya. A Nikon kínálatából a legne- kombinációját kapjuk a pénzünkért, melynek előnye Képük tökéletesen tiszta és éles, ahogy ez egy hezebb Laser 1200S is mindössze 280 g a hétszeres Leicától elvárható. A tapasztalat alapján a készülékek inkább többet, mint kevesebbet tudnak a tech- 200 g, és a legnagyobb kiterjedése a nyolcszoros nagyítás mellett. A legkisebb Laser 400 pedig nincs nikai leírásban szereplő adatoknál. A távolságmérő nagyítás mellett nem éri el a 10 centimétert! Kísérővadász kezében kiváló segédeszköz lehet, és akár igen érzékeny, kevésbé akadályozza működésében a pára, mint az olcsóbb berendezéseket. De ködös egy ingzsebben is elfér. időben ez sem működik. A visszavert jelet is igen Hogy a keresőtávcsőbe vagy céltávcsőbe épített érzékenyen veszi, de ha mégsem érzékeli, egy, a készülék a praktikusabb, ez erősen szubjektív kérdés. mérni kívánt vadhoz közeli fára vagy kőre irányítva A céltávcsővel kombinált megoldás hívei azzal érvelnek, hogy közvetlenül a lövés pillanatában szolgál- jobb visszaverődést érhetünk el. Ezek a berendezések olyan jók, hogy nehéz elképzelni, hogy tovább tatja a cél távolságára vonatkozó információt. A keresőtávcsővel egybeépített rendszer használói pedig az- javíthatók legyenek. A másik megoldás a céltávcsőbe épített távolságmérő. Ilyet először a Swarowski dobott piacra, jekunkban lógó, kézhez álló távcsövet a szemünkhöz zal érvelnek, hogy cserkelés közben könnyebb a nyalenleg a Zeiss kínálatában találhatunk. A termékskálájukban már második évtizede zászlóshajónak fegyvert. Annak, aki a céltávcsőbe épített megoldás emelni, mint a jóval hosszabb és a hátunkon hordott számító 3 12x56-os céltávcsövet egészítették ki lézerműszerrel, így született a Zeiss Victory Diarange binált szerkezet súlya nagyobb, mint a kizárólag cél- mellett dönt, célszerű figyelembe venni, hogy a kom- 3 12x56 T. Ez a berendezés is kifogástalan. A kép távcső funkciójúé. Mivel pedig főleg a távoli lövésekre előszeretettel használt razant kalibereknél ez a Zeisstől megszokott és elvárt minőségű, a távolságmérő hibátlanul dolgozik. Ha mindenáron csomót akarunk keresni a Zeiss kákáján, kissé futurisznek, érdemes minél masszívabbat választani. lövésnél komoly megterhelést okoz a távcsőszereléktikus külsejét említhetjük, kinézete alapján inkább Minden távolságmérő elemmel üzemel, ha az kimerül, nem működik. Energiafelvételük minimá- egy másodosztályú sci-fi képregénybe illene, mint egy elegáns vadászpuskára. lis, az elemek élettartama meglehetősen hosszú. De Érdekes megoldást kínál a Bushnell fegyvertávcsőbe épített távolságmérője, amelyet pl. távirányítizsákban, zsebben véletlenül bekapcsolódik. Ezért idővel mégis kimerülnek, az is előfordul, hogy a hátóval is működésbe lehet hozni. célszerű tartalék elemet magunkkal hordani. Optimic A monokuláris, 6-szoros nagyítású távcsővel ellátott Optimic lézeres távolságmérő 600 méterig hatékony, ködben és esőben egyaránt. Pontossága ±1 m és mindössze 180 g tömegű. A távcső frontlencséje 25 mm átmérőjű és 122 méteres látómezőt biztosít. Vadászjelenetek a Lepkemúzeumban Hazánk egyik híres magánmúzeuma, az Újpesti Lepkemúzeum, különös időszaki kiállításnak adott helyet a közelmúltban. Az Irán jelenét és múltját bemutató izgalmas kiállításon az ott élő népek vadászkultúrájának egy-egy tárgyi emlékét, ábrázolását is megtekintheti a látogató. A már-már teljes kihalás szélére sodródott ázsiai gepárd fényképei mellett egy festett miniatúrán a mára már kihalt kaszpi tigris vadászatát is sikerült fellelnem. Az iráni művészet másik évezredes ága a vésés, más néven gravírozás, s az így díszített tárgyak közül talán a legszebbek az ezüst korsókba gravírozott, stilizált vadászjeleneteket ábrázolók. E távoli kultúra vadászábrázolása maradandó élményt nyújt a múzeumba betérőknek. T. Zs. Mannlicher Modell Big Bore Ez az osztrák cég büszkén és jogosan hirdeti, hogy már 1864 óta a vadászok rendelkezésére áll. Legújabb forgó-tolózáras, kivehető középagytáras golyósukat egy kicsit amerikai stílusúra szabták. Nyilván nem véletlenül, lehet, hogy elsősorban az USA óriási felvevőpiacát célozták meg vele. Ám természetesen magunk is megrendelhetjük a hazai boltokon keresztül. 550 milliméteres csővel készítik, a fegyver teljes hossza pedig 1075 mm. Ahhoz képest, hogy üvegszálas erősítésű műanyag tussal látták el, elég nehézre sikeredett tömege: 3,8 kg. Tára szolidan három férőhelyes. Némelyek számára ez talán kevésnek tűnik, azonban ritkán van szükségünk nagyobb kapacitásra, legfeljebb disznóhajtásokban. Fekete és terepszínű agyazással egyaránt forgalmazzák. Tusa igen vastag, állítható gumi agytalpban végződik. Kalibere tipikusan amerikai:.450 Marlin. Hornyos, széles szalagos hüvelyvégződésű muníció illik bele, amelyhez egészen eddig csupán kengyelkulcsos ismétlőket készítettek. Közepes lőtávolságra tökéletesen megfelelő a gímszarvas, vaddisznó, egyéb termetes csülkös vadfajok elejtésére. Használhatósági területe teljes mértékben megegyezik fő vetélytársaiéval, amelyek közé tartozik a.444 Marlin, a Government és a.45 Blaser. Aki a.450 Marlinra voksol, s érdekesnek tartja az ilyen űrméretű Mannlichert, az a honlapon talál bővebb leírást eme fegyverről. K. L május

15 Lõpor Teszt Teszt Teszt Teszt Teszt Teszt Csak pontosan itt alatta maradt a teljesítménye a nagyobb kaliberű vadászlőszerekénél, mert a közvetett hatásmechanizmusok elmaradtak. Esősen fedett terepen vagy hajtásokban csak feltételekkel használjuk, mert akadályleküzdő képessége nem megfelelő. Általában már egy vékonyabb galylyon felrobban. A vérzés menynyisége kb. a 7x64-esével megegyező (kb. 150 kilövés alapján). B. J. (a szerző felvételei) A.243-as Remington Accu-Tip vadászlőszer kimagasló teljesítményű vadásztöltény, az ebben a kaliberben már nem gyártott Ballastic-Tip méltó utódja. Felülről a medencecsonton keresztülhatoló lövedékmag, amely több bordát érintve távozott a vadtestből. A kimenetelnyílás nagysága a szabályozott expanziót bizonyítja. Nagy sebességű, messzi lövéseknél is hajszálpontos, igen jó ölőerővel rendelkező Remington vadászlőszer. Az arany polimerheggyel lezárt lövedékmag a szabályozott expanziós tulajdonságát rövid és nagy lőtávolságokon egyaránt megtartja, függetlenül a becsapódás szögétől. A sebesség energiamegtartó képessége a lövedékmag külső kialakításának, belső szerkezeti felépítésének köszönhetően alkalmassá teszi különböző testsúlyú nagyvadfajok elejtésére. A polimermag a rézköpenyre illeszkedik, amelyet a célközeg elérésekor szétnyom. A belső ólommag hornyokkal kapcsolódik a köpenyhez. A sebesség és a magszerkezet együttes hatásmechanizmusa következtében a sokkszerű kimúlás gerinccsigolya közeli találatoknál gyakori. A merőlegesen álló első és felső testharmadra leadott lövések esetében a gyors, villámcsapásszerű halál beállta gyakrabban előfordult, mint a nagyobb kaliberű, nehezebb tömegű, alacsonyabb sebességtartományban mozgó lövedékeknél. A vadtest első és alsó harmadát ért lövéseknél, illetve a test középvonalát követő lágylövéseknél, sem tért el a találat utáni menekülési szakasz (méterben) és a mortalitási idő az általánosan használt középkaliberektől. A legrosszabb hatásfokot a vadtest utolsó alsó harmadára eső találatoknál tapasztaltam, Merőlegesen leadott lövés, a lapockacsontot, gerincet találta, nincs brutális roncsoló hatás. Kal.:.243 Winchester Torkolati Torkolati Célpontáthelyezés hosszú távú belövésnél (cm) sebesség (m/s) energia (J) 91 m 137 m 182 m 228 m 274 m Remington-Accu-Tip 4,9 g ,08 6,10 4,57 0 7,62 Remington-Accu-Tip 6,2 g ,27 3,30 0 6,86 16, május

16 Kuriózum Repül Mauser új modellek a puskám ki tudja, hová? Rendszerint velem együtt, ugyanazon a repülőgépen, a célállomásig, de korántsem mindig. Olvasóim egy része a régebbi írásaimból tisztában van vele, hogy jelenleg Malmőben lakom, tehát onnan vagy Koppenhágából szoktam Magyarországra repülni. Mondhatni, fordított irányban a hazai vadászokkal szemben. Ez azonban nem jelent semmit, mert bárhonnan indulva s bárhová érkezve a vadászpuskával könnyen kellemetlen meglepetésben lehet részünk. Csekély egy esztendő leforgása alatt kétszer, két különböző légitársaság gépein utazva fordult elő velem, hogy lefegyverezve érkeztem Budapestre. A szabályosan vámkezelt, feladott puskám nélkül! Egyik alkalommal a Blaser Modell K95-ös egylövetű golyósom tűnt el szőrén-szálán, aztán pedig a Steyr-Mannlicherem. Mivel ez másokkal is előfordult már, s ahogy értesültem róla egyre sűrűbben, ezért nem árt beszélni, illetve írni róla. Általában véve elmondható, hogy a nagyobb légitársaságok gondosabbak. Például Malév-géppel utazva sosem ért ilyen kellemetlen malőr. Igen, 2007 május (magasles) de a nimródok, ahol lehet, spórolnak. Minek utazzam a Malévval, ha valamelyik fapados járattal negyedannyiért hazarepülhetek? Logikus okfejtés, de mint a fentiekből látszik, olykor nagyon megbosszulja magát. Az olcsóbb járatoknál talán lazább az ellenőrzés. Feltételezésem szerint indulás előtt nem számolják meg a csomagokat. Különben egyből rájönnének, hogy hoppá azt a koffert Budapest helyett Londonba vagy Delhibe küldték! Ha valaki mégis vállalja a fapadossal járó kockázatokat, annak a legelső teendője okvetlenül a jegy megvétele előtt kideríteni, hogy egyáltalán hajlandó-e az a cég puskát szállítani. Mert van, amelyik igen pl. a Sterling és a SkyEurope, ám a tán közismertebb Wizzair már nem! Milyen kellemetlen meglepetésben lenne része annak, aki esetleg elmulasztaná ezt az ellenőrzést! Hiába lobogtatná a fegyver útlevelét. Hiába lenne a puska előírás szerinti zárt (lehetőleg alumíniumbólkészült) kofferben, a lőszer pedig a másik bőröndben. Nyugodtan állna a felszállás előtti bejelentkezésen (check-in), markolászná a fegyvertáska fogantyúját, s lelki szemei előtt már felrémlenének az elkövetkező fényes napok pazar vadászsikerei. Mire kerek-perec közölnék vele: csak ő utazhat, a puskája nem! Utazás előtt feltétlenül érdemes külön biztosítást kötni a fegyverre, mert ha ne adj isten! véglegesen elveszik, akkor a légitársaság nem köteles megtéríteni a teljes értékét. Valamelyik apróbetűs szövegben azt olvastam, hogy kilónként 5 USA dollárt ad az a bizonyos cég az eltűnt csomagra. Mondjuk, a céltávcsővel együtt számolt négykilós puskára kereken 20 dollárt. Míg annak valós értéke nem ritkán $ felett van Szerencsénkre a fegyverek ritkán tűnnek el örökre. Rendszerint már egy héten belül megkerülnek. Inkább csak figyelmetlenségből irányítják, küldik másik országba, esetleg világrészbe kedves vadászszerszámunkat. Amikor megérkezünk, leszállunk a gépről, s a szalagon nem látjuk puskakofferünket, rögtön menjünk külföldön a Baggage claim feliratú ablakhoz Budapesten pedig az Elveszett és megtalált tárgyak pulthoz, és jelentsük be a kárunkat. A pogygyászjegy alapján ún. PIR jegyzőkönyvet vesznek fel, és tájékoztatják a pórul járt utast a keresés módjáról stb. Mivel fegyverről van szó, így ha meg is kerül pár nap múlva nem viszik ki az illető címére, hanem annak kell a repülőtéren átvenni, személyesen, okmánnyal igazolva, hogy ő a tulajdonosa. Ami ugyan érthető, de sajnos idő- és pénzveszteség. Egyik alkalommal Zalában vadásztam, kölcsöngolyóssal, mert az enyém elkallódott, s csak utána tudtam felutazni Budapestre átvenni Mannlicheremet. Aminek utána persze már semmi hasznát sem vettem. De legalább meglett. Ám előtte is a koppenhágai repülőtéren, utána is Ferihegyen le kellett szurkolnom a légitársaságnak több mint 20 eurót a fegyver szállításáért. Mondhatni teljesen feleslegesen. Azonban el kell ismernem, hogy mind Koppenhágában, mind Budapesten a kárigényt felvevő személyzet, akikkel napokig kapcsolatban áll az ideiglenesen puskátlan vadász, remek emberek. Udvariasak, segítőkészek, mindent megtesznek, hogy előkerüljön a koffer. Le a kalappal előttük! Szimpla jeggyel utazva szintén kaphatunk némi fájdalomdíjat eltűnt, későn megkerült puskánk révén, ha buzgón kérvényezzük. Utoljára, magyarul, svédül, angolul és dánul írt reklamáló jeimnek hála, 240 euró értékű utazócsekkel lepett meg az a bizonyos légitársaság, amely félrekezelte a Steyr- Mannlicheremet. Tehát ne hagyjuk annyiban! Legtöbbször érdemes kártérítésért folyamodni, mert a fapados légitársaságok sem akarják elveszteni utasaikat. Remélem, bízom abban, hogy a fentiek némi segítséget nyújtanak azoknak, akik az elkövetkezőkben járnak pórul: egy darabig teljesen más irányba repülnek, mint a puskáik. Kovács A Mauser M03 forgó-tolózáras golyós fegyvernek bejelentették a legújabb változatát, az Extreme-et. A fegyver időjárásálló, hiszen elkészítésénél szinte csak acél és magas minőségű szintetikus anyag került felhasználásra. Érdekessége a pisztolymarkolat, melynek végén egy ezüst sapka található, melyet a vadász saját ízlésének megfelelően gravíroztathat. Újdonság az M03-as palettáján a távoli lövésekhez tervezett Solid változat is, amely változatos kaliberméretekben készül. A nehéz cső és a nyílt irányzék egyaránt jellemző az új fegyverre. Mini fejlámpa Az utóbbi években egyre elterjedtebbek a homlokra szerelhető lámpák, amelyeknek sötétben, a lesről az autóhoz vagy hazafelé tartva vesszük hasznát. Illetve utánkeresésnél, hiszen a fejre erősítve, a puska tartására, gyors lövéshez szabad marad mind a két kezünk. Ezek a hasznos segédeszközök különböző méretekben kaphatók. Az általam látott eddigi legkisebb meglepően nagy fényerővel! a Petzl e+lite-nak nevezett. Három diódás fényforrással működik. Különböző erősségre állítható, és kb méterig világít az éjszakában. Keskeny szalagokkal lehet a fejre erősíteni, tömege mindössze 30 gramm. Kettő darab CR2032-es lítiumelemmel működik, kb. negyven óráig világít egy feltöltéssel. Praktikus műanyag dobozban árusítják, amely ugyancsak kis helyet foglal el a zsebünkben vagy a hátizsákban. Az érdeklődők a következő honlapokon nézhetnek utána: e n. p e t z l. c o m és www. c2safety. com. K. L. 31

17 Lõpor Nem lenne haszontalan Balogh János A 00-s sörétes töltény szerepe a vadászatban az utóbbi évtizedben háttérbe szorult, egyrészt a lőszer speciális volta, másrészt a jogszabályi tiltás miatt. 12-es kaliberben a rendőrség különlegesen kiképzett alakulatai használják épületharcoknál, rövid lőtávolságokon, rossz látási viszonyok között. Sokan úgy gondolják, hogy az elhíresült posta vagy szatyma egyenes ági leszármazottja, amiben talán van némi igazság. Természetesen ezeket a gyári töltényeket nem lehet összehasonlítani a sokszor a kényszer szülte, használójára sem veszélytelen, kevert katonai porokkal százszor utántöltött, papírhüvelyes vasreszelékkel, patkószeggel megvadított pokolfajzatokkal. Csak óvatosan A 00-s sörétes töltények, mint már említettem, csak behatárolt feladatok elvégzésére alkalmasak, és akkor is a megfelelő biztonsági szabályok betartása mellett. A nagy sörétszemek, jelentős átütőerővel rendelkeznek még méteren is. Veszélyességük elsősorban onnan ered, hogy a célt tévesztett, keményebb tárgyakon vagy éppen a fagyos talajon becsapódó sörétszemek kiszámíthatatlanul változtatnak irányt, súlyos, akár életveszélyes sérüléseket okozva. Ezért lakott települések közelében, de kiváltképp hajtásokban ne használjuk! Ezt elsősorban a hivatásos vadászok figyelmébe ajánlom, mert a jelenlegi jogszabály szerint csak ők Ennek ellenére a közhasználatban is eléggé elterjedt, az utóbbi években egyre többször láttam a libás vendégeknél a 00-s töltényt. Sokan mindenféle tapasztalat nélkül állítják, milyen kiváló hatásfokú lőszer. Pedig ahogy nem való a libára 11-es sörét, ugyanolyan alkalmatlan a nagy szemű 7 mm-es is. Ezzel kapcsolatban a tapasztalatom az, hogy abból a magasságból, ahonnan meglőttem a ludat a 9 szemes tölténnyel, ott a 4-es sörét sokkal jobb hatásfokkal dolgozott. Pusztán azért, mert a vertikális lőiránynál a viszonylag kis testfelületű vadat könnyen kihagyhatja a pár szemből álló sörétraj. Rókára, kutyára Kiváló tulajdonságait vízszintes lövéseknél, jóval nagyobb testű vadfajoknál tudja kamatoztatni, például rókára vagy nagy testű kóbor kutyára. Nem is olyan régen a szigorúan korlátozott golyós puskás világban sebzett nagyvad utánkeresésénél pár méteres távolságon például sűrű nádban is kiválóan bevált. A szórókon torkoskodó malacok, kisebb süldők vadászatánál a brennekés cső mellett bizony a másik csőben sokszor ott lapult a 00-s, mintegy A legjobban a róka vadászatánál használható, jó 20 méterrel megtoldva a hatásos lőtávolságot. A róka kabátja nem valami vastag, a 7 mm-es sörétszem viszonylag könnyen átüti, és egy szem sörét is elegendő, ha az vitális testfelületet ér. Általában az erről a távolságról elejtett róka két lövés eredménye volt, mert az első lövés után szinte azonnal kilőttem a következőt is. Ebben az esetben 3-4 szem sörét is becsapódott, ami több mint elég volt. nem vettem figyelembe az ennél rosszabb és jobb találati eredményeket. A 35 m-es lőtávolságon az öszszesen kilőtt 18 db sörétszemből 5 db csapódott a 20 cm-es átmérőjű belső körbe. A négyzetrácsra 6 db jutott, a vízszintes vonalon belüli találtok száma 4 db volt. 50 m-es lőtávolságon a két lövés 18 db sörétszeméből a 20 cm-es kört 1 db érintette. A négyzetbe 5 db csapódott, a 75 cm-es vonalon belül 4 db volt, a mezőn kívülre 3 db jutott. A teszthez 12/70-es kaliberű orosz MC-21-es puskát használtam full chokos szűkítéssel. A tesztelt töltény: 00/70 mm (9 db) 7 mm NIKE vadászlőszer, 32 g-os, sörétkosár nélküli. A jog buktatói Bár a vadászati törvény IV. fejezete Vadászat, tiltott vadászati eszközök Vtr. 68. (1) bekezdés alatt nem tiltja használatát, és az 58. (1) Végrehajtási rendelet sem tér ki rá konkrétan, a lőszert NIKE Buck 00 sörétes lőszerek paraméterei Kaliber Hüvelyhossz (mm) Kupakmagasság (mm) Felirat (nyomdázás) 12/70 NIKE Buck 00 16/70 NIKE Buck 00 Hüvelyszín Natúr (áttetsző fehér) Natúr (áttetsző fehér) Sörétátmérő (mm) 8,4 7 Sörétszemek száma (db) 9 15 Söréttömeg (g) ~30 ~30 Ballisztikai paraméterek Nyomás (bar) Sebesség (m/s) NIKE Buck 00 a végeredmény! A speciális lőszerek egyik legkedveltebb típusa a NIKE Buck 00. A NIKE Buck 00 lőszerek 12-es és 16-os kaliberben egyaránt megtalálhatók a hazai vadászboltok polcain. Bár a vadászati felhasználása nem engedélyezett, de a Vtv. szerint hivatásos vadász sebzett nagyvad utánkeresésére legalább 5 mm sörétmérettel töltött lőszert is használhat. Így kegyelemlövésre előszeretettel használják az úgynevezett őzsörétes lőszereket. Erre a célra engedélyezett a használata. Megannyi alkalmazási területen megtalálható még a NIKE Buck 00-s lőszer, ilyen például a büntetés-végrehajtás vagy a rendőrség is. Sőt, sportcélokra szintén nagyon sokan használják ezt a kedvező szórásképű speciális sörétes lőszert. A NIKE Buck lőszerek sörétszemei lágy ólomgolyók, 100%-os tiszta ólomból készülnek préseléssel. A 12-es kaliberű NIKE Buck 00-s lőszerben 9 db, a 16-os kaliberben 15 db ólomgolyó található, s repül a cél felé. A lőszerek szórásképét vizsgálva, a 35 m-ről kilőtt összes sörétszem megtalálható a 75 cm átmérőjű lőlapon. Tehát elmondható, hogy a NIKE Buck 00-s lőszerek gyorsak, pontosak és hatásosak az arra kijelölt célra és alkalmazásra. A NIKE Buck 00-s lőszerek megvásárolhatók közvetlenül a gyártól, illetve a lőszer-nagykereskedőknél, valamint a vadászboltokban egyaránt. Horizontális lövések A tesztet 35 és 50 méteres távolságról végeztem horizontális lövésiránnyal. A 16 mezős próbatábla méreteit vettem alapul, azzal a különbséggel, hogy kiegészítettem egy 20 cm-es belső körrel, és a külső körök helyett méretazonos vonalat (75 cm), illetve négyzetet (37,5 cm) alkalmaztam. Nem 5 lövés átlagát vettem, hanem a vadászati gyakorlatban előforduló két lövés találati számát. A több azonos méretű próbatáblára (4-4) leadott dupla lövések találati eredményei kis eltérésekkel azonosak voltak. A fényképen szereplő táblák eredményei csak annyiban át- használhatják. biztosítékként. lagosak, hogy a kiválasztásnál május A Magasles már Romániában, Szerbiában és Szlovákiában is megvásárolható.

18 Lõpor sportvadászati célra mégsem alkalmazhatjuk. A tiltás a következőképpen szól: Vadászati célra legalább 2 mm-től legfeljebb 4,5 mm-ig terjedő átmérőjű sörét használható. A Vadászat rendje fejezet 71. (1) bekezdése A vadászat rendje megsértésének minősül sem említi a fenti korlátozást. A jogszabály egy helyen tér ki a vadászati célú igénybevétel lehetőségére, a hivatásos vadászok sebzett nagyvad elejtésére alkalmazhatják (54. (1). (3)). Nem tudom, a jogalkotók milyen elgondolások alapján hozták meg ezeket az elég ködös, bújtatott megfogalmazású szabályokat, de a jelenlegi helyzet a következő: A gyári készítésű, európai szabványoknak teljesen megfelelő, egyébként kiváló vadásztöltényt csak megvásárolhatjuk, de vadászatra már nem vihetjük ki, mert törvénysértést követünk el. A fentiekből az is következik, hogy akik megvásárolják, elsősorban vadászati célra fogják használni. Az esetek többségében teljesen gyanútlanul, mert nem is sejtik, hogy tiltott lőszert használnak. Véleményem szerint az úgynevezett nagy szemű sörét mindig is létezett, és valószínűleg létezni is fog. Ha kivonják a kereskedelmi forgalomból, vagy vásárlását speciális engedélyhez kötik, akkor a házilag elkészített, kérdéses minőségű és hatásfokú töltények sokkal több veszélyt rejtenek magukban, éppen speciális töltetük miatt. Ha feloldanák vadászati alkalmazásának tilalmát, meg lehetne határozni, milyen körülmények között, milyen biztonsági szabályok betartásával mely vadfajok vadászatánál lenne használható. 35 (fent) és 50 méteres (lent) lőtávolságról NIKE 00/70 mm-es vadászlőszer szórásképe május

19 Múltidéző Ritka, mint a fehér őz réteg borította, ami azt bizonyította, hogy a hűséges eb beleugrott gazdája után a vízbe. A katonák hamarosan kiemelték a holttestet a vízből, a kutya azonnal ott termett mellette, s gazdáját egészen a falu halottasházáig Dr. Tóth Zsigmond kísérte. Hegyeshalmon még sokáig beszél- tek a szerencsétlenül járt vadászról, s az őt akár élete árán is megmenteni szándékozó, hűséges segítőjéről. Az ország túlsó felében viszont vidámabb dolog foglalkoztatta a vadászokat. Híre ment ugyanis, hogy egy fehér őzsuta, mely minden bizonnyal egy albínó példány volt, tartózkodott e területen, melyet a vadőrök, vadászok többször is megfigyeltek. Egy helyi vadász január 2-án a községi erdőben nyúlra és fácánra vadászott, amikor hatalmas csörtetésre lett figyelmes. Először azt gondolta, hogy vaddisznók vagy szarvasok, de később kiderült, hogy őzekről van szó. A csapat legutolsó egyede egy fehér őz (Mirtse Áron rajza) volt, mely tőle mintegy negyven méterre megállt, így alkalma nyílt alapos megfigyelésére. Igaz, az állatnak csak a bal oldalát látta. Füle mögött egy körülbelül öt centiméter átmérőjű, lapockáján egy ennél első hónapjai sok meglepetéssel szolgáltak szat résztvevői meg is simogathatták. A kilenc kismalac különös érdekességét az adta, hogy közülük a vadászok számára. Meglehetősen enyhe tél volt, nagyobb, nyolc centiméter körüli, míg a combján s ennek köszönhetően egy rétközi vadászat előkészítése során egy szavahihető vadász a Tisza menti hanem szőke alapon fekete foltokkal tarkított, orruk pedig hófehér színben pompázott. A fehér őz leg- kettő nem rendes vaddisznó színezetű és jellegű volt, egy férfitenyérnyi barna folt volt, a test többi része erdőt járva január 7-én egy szalonkát látott felrebbenni, mely a közeli sűrűbe menekült. Különös fej- volt, hogy a hat példányból álló terítéken volt egy a vadász pedig a természet nem mindennapi csodá- pedig világos színű. A hajtás másik érdekessége az alább öt percig állt mozdulatlanul, ő a vadászt nézte, törést okozott számára, hogy az enyhe idő ellenére szintén házi disznóval való kereszteződésre utaló jában gyönyörködött. Vele lévő tapasztalt vadászkutyája sem tudta mire vélni a dolgot, csak állt, és is csontkeményre fagyott földből hogyan szerezhette öregebb, tarka koca is. Ez utóbbi ritkaságot maga táplálékát az itt maradt hosszú csőrű madár. Meghajtatta három ember segítségével a területet, de sajnos le. A szokatlanul korán született kismalacok életben tása szerint már sok száz őzet látott harmincöt éves zőket: éneklő madarak, kis- és nagykócsag, üstökös a vendéglátó gazda, gróf Esterházy László terítette bámulta a különös teremtményt. A megfigyelő állí- az áhított szalonka nem került puskavégre, csupán maradása az azt követő időjárástól függött, s mivel vadászpályafutása alatt, de ennél gyönyörűbb, felejthetetlen élményben sohasem volt része. továbbá a hasznos madarak, azaz bíbic, kék vércse, gém, vadpulyka, reznektúzok, kanalas gém, batla, két róka lett a teríték. utána is szokatlanul enyhe volt a tél, nagy valószínűséggel felnőttek. Újév napján a vadászok pénztárcájába egy új tárgy, baglyok, sirály ezek vadászata minden időben til- Ebben az évben a bikák üzekedésükkel korai tavaszt jósoltak, s valóban a szalonkahúzás korán Szomorú, megrázó eseményekről is hírt adott az úgynevezett kis formájú vadásznaptár is bekerült. tott. Január 1-jétől augusztus 15-ig hajtókutyákkal megkezdődött. A nimródokat egy megválaszolatlan kérdés osztotta két táborra. Egyesek szerint ugyanis a pisszegve, kortyogva húzó szalonkák hímek, s szerintük ez a faj dürgő hangja. Mások ezt kétségbe vonták. A dolog tisztázása végett felhívást intéztek a vadászokhoz, hogy aki ilyen hangot adó szalonkát lő, az a zsákmányát bontsa föl, s a kis herék megléte vagy hiánya alapján egyértelműen határozza meg a madár nemét, s a megfigyeléseket egy bizonyos vadásztársasághoz címzett levélben közölje, hogy ezzel fény derüljön e különös életmódú madarak viselkedésére. Nemcsak a szalonkák, hanem a korai vadmalacok is a rendellenes időjárással voltak magyarázhatók. Egy Esterházy-birtokon, Bakonyszombathelyen február 3-án és 4-én a hajtásban már ötmalacos kocát észleltek. Az egyik hajtásban tíz öregebb disznóval körülbelül huszonegy egyhetes apró malac is volt. A rákövetkező nap pedig egy anyakoca kilenc kismalacától elugrott, s az árván maradt apróságokat a vadá- a sajtó. Hegyeshalom határában nagy kiterjedésű legelő terült el, melyet a Duna három részre szelt. Itt télidőben valóságos madárparadicsom alakult ki, számtalan réce és vadlúd várta itt a tavaszt. Ide indult vadászni egy napos téli délutánon vadászkutyájával egy tapasztalt hegyeshalmi nimród. Az enyhe időjárás ellenére arra gondolt, hogy a víz felületén még megfelelő vastagságú a jégréteg, s ő vadászösztönétől vezérelve mind beljebb és beljebb sétált a Dunaágon. Egyszer csak betört alatta a jég, s egy félelmetes lyuk keletkezett, ő maga pedig eltűnt a vízben. Családja hiába várta haza, a határon állomásozó katonaságot is riadóztatták, akik tüzetesen átvizsgálták a területet, de így is csak másnap hajnalban értek a legelőhöz. Itt panaszos kutyavonyításra lettek figyelmesek. A hangot követve nemsokára felfedezték a vadász kutyáját, amint a jég hátán a nyílásnál hasal, s dermedten figyeli a vizet, bízva abban, hogy gazdája csakhamar felbukkan. Szőrzetét vastag jég- Az egyik vadászlap ezzel kedveskedett hűséges előfizetőinek. Két oldalán a Hold aktuális állásáról, egy harmadikon az új tilalmi időkről tájékoztatott teljes részletességgel, a negyedik oldal lőjegyzékként szolgált, melynek első sorában az január 1-jéig zsákmányolt vadak számát kellett beírni, s az utána lőtteket egy-egy kockában pluszjellel kellett jelölni. A sor végén december 31-én az az évi, illetve a teljes lőjegyzéket összesíthették. Mire is vadászhattak és mire nem 1927-ben elődeink? Időszakos vadászati tilalmi időt vezettek be a következőkre: szarvasbika, dámbika, szarvastehén, dámtehén és borjak, őzbak, őzsuta, zerge, kos, muflonkos, nyúl, siket- és nyírfajdkakas, túzokkakas, fácán, fogoly, fürj, haris, erdei szalonka, császármadár, vízimadarak. Egész éves vadászati tilalmat vezettek be a következőkre: őzgida, zergegida, muflonjerke és bárány, bölény, siket- és nyírfajdtyúk, túzoktyúk. A vadásznaptár kiemelte még a követke- nem volt szabad vadászni. Ezekben az években a vadorzás igen elterjedt Magyarországon. Szinte nem volt olyan hónap, amikor ne számolt volna be a sajtó olyan súlyos bűncselekményről, mely a rabsicok számlájára volt írható. Ezek annak ellenére történtek, hogy az ebben az évben fél évszázados fennállását ünneplő magyar királyi csendőrség a vadászok szerint is elismert, köztiszteletben álló szervezet volt. A csendőrséget kezdetben nehezen tudta elfogadni a magyar társadalom, mivel sokak szerint bécsi indíttatásra alapították, így a hódítás, zsarnokság intézményét látták benne. Elsősorban a betyárvilág felszámolása volt a feladatuk, de később más rendvédelmi feladatokkal is megbízták a kakastollasokat, a vadorzók hadával is nekik kellett felvenniük a harcot. Általában ott, ahol a csendőrparancsnok maga is vadászember volt, nagyon sokat köszönhettek a helybéli nimródok éber szolgálatának. Ám ahol nem volt vadászérdeke a május 37 A Magasles már Romániában, Szerbiában és Szlovákiában is megvásárolható.

20 Múltidéző Vadásznaptár A Sarvaicz körösztjénél vezetőjüknek, bizony a vadorzók eldorádója is kialakulhatott. Nem mindennapi dolognak számított, hogy az enyhe tél ellenére farkasokról érkeztek hírek a tél vége felé a Mátrából. Még az előző évben szarvasbőgés után arról lehetett hallani, hogy a környéken dolgozó famunkások, erdőőrök egy ideje különös, farkas formájú állatokat látnak, s többen azt állították, hogy ezek tényleg farkasok, mivel a környékről szinte teljesen eltűntek az őzgidák. A gyöngyösi erdő tulajdonosa elejét akarta venni, hogy az ő erdejében is garázdálkodjanak ezek a kártevők, ezért A Vadászati Információs Portál egy új és érdekes szolgáltatással bővítette eddigi tevékenységét! Sok vadásznak okozott kellemetlen perceket, amikor késve kezdte meg az ügyintézést, vagy egészen elfelejtkezett a határidőkről a fegyvertartási engedélylyel kapcsolatban. Ezért a portál munkatársai létrehoztak egy adatbázist, amelybe bárki regisztrálhatja magát, megadva a számára fontos határidőket, és a rendszer automatikusan üzenetet küld a felhasználóknak a közelgő határidőkről. Más fontos A régi balatoni úton Budapest felől jövet, Agárdot elhagyva, a nádas szélén egy magányosan álló útszéli kereszt fehérlik tisztaságban, rendben, padokkal körülvéve. Mintha az errefelé élőknek sokat jelentene. Ez a híres Sarvaicz keresztje, melyről Széchenyi Zsigmond Ünnepnapok című könyvében is megemlékezik. A II. világháború pusztításait az általa említett eredeti emlékmű nem élte túl, a front elvonultával csak néhány kődarab maradt a helyén hírmondónak ben viszont új tai a mai napig a környék falvaiban élnek, s több közülük 1945 után a természetvédelem szolgálatába állt. Az új kereszt, amelyet a helybéliek csak Sarvaicz körösztjének neveznek, már három éve áll, emlékeztetve a nagy tudású, szomorú sorsú erdőőrre, s figyelmeztetve az arra járókat a vadászattal járó felelősségre T. Zs. átküldte oda erdészét, aki néhány napon belül egy alkalommal ötöt, másodszorra egyet, harmadszorra pedig kettőt figyelt meg, s ez utóbbi esetben az egyiket meg is lőtte, mely a helyszínen összeesett, s a időpontok beállítása is lehetséges, illetve folyamatban van az SMS küldéssel kombinált értesítés kidolgozása is. A szolgáltatás a oldalon érhető el. keresztet szenteltek fel a helyén, melyet a Velenceitó Vértes Fejlesztési Tanács pénzügyi támogatása mellett az Agárdi Lokálpatrióták civil szervezete emelt. Májusban vadászható a meglőtthöz, az addigra eltűnt. Ezek után kiadták Nap Hold apja meghívta a budapesti német nagykövetet libavadászatra. Egy őszi estén indultak be a nádasba vaddisznó, Őzbak, a parancsot, hogy vassal és méreggel minden arra Dátum Kel Nyugszik Kel Nyugszik vadász a másik üldözésére indult, de mire visszaért Történt 1928-ban, hogy Széchenyi Zsigmond hivatott lásson hozzá a farkasirtáshoz. Érdekesség, szélcsendben, nyugodt vízen. A vadászat kimeneteléért senki sem aggódott, hiszen az egyik csáklyás 1. k 4,28* 18,55* 18,20* 3,41* róka, hogy a bőgés ideje alatt az őzgidák eltűnésén kívül 2. sze 4,27* 18,56* 19,29* 3,59* pézsmapocok, semmi jelét nem lehetett látni annak, hogy a környéken farkasok garázdálkodnának, a bikák a szo- 4. p 4,23* 18,59* 21,47* 4,49* is ezen a területen szolgálta a Velencei Vadásztár- 3. cs 4,25* 18,58* 20,39* 4,20* Sarvaicz Lajos erdőkerülő volt, akinek már apja nyestkutya, mosómedve. kott helyeken, a szokott időben gyanútlanul bőgtek. 5. szo 4,22* 19,01* 22,48* 5,26* saságot. A környék egyszerű halászai, pákászai is Ahogy leesett a hó, már könnyebb volt a farkasok 6. v 4,20* 19,02* 23,40* 6,14* megbíztak benne, tisztelték, ezért tóbírói rangot is hollétét, számát, szokásait megfigyelni. A sólymosi 7. h 4,19* 19,03* 7,15* kapott. A vendéglátó gróf egy másik csónakban ült, erdőben gyakran lehetett űzött vad nyomát fellelni, 8. k 4,17* 19,05* 0,21* 8,26* őt is egy tapasztalt csáklyás kísérte. Amikor a partot melyeket hol három, hol öt farkas kergetett. A területen viszont leütött vadat sosem találtak, s az orda- 10. cs 4,14* 19,07* 1,18* 11,01* irányba indultak, s mintegy kilométernyi távolságra 9. sze 4,16* 19,06* 0,53* 9,42* szegélyező nádasból kiértek a nyílt vízre, más-más sokat sem látta senki. 11. p 4,13* 19,09* 1,39* 12,20* egymástól várták a behúzó vadlibacsapatokat. A A környék vadgazdái különösen fontosnak tartották, 12. szo 4,12* 10,10* 1,57* 13,41* madarak meg is érkeztek, ám hirtelen hatalmas szél- hogy minél hamarabb megszabaduljanak tőlük, 13. v 4,10* 19,11* 2,14* 15,03* vihar támadt, kegyetlenül fölkorbácsolta a tó vizét, különösen azért, mert ekkorra már a vadállomány 14. h 4,09* 19,12* 2,32* 16,28* s egy hullám az egyik csónakot olyannyira megbillentette, elérte az első világháború előtti színvonalat. Sem 15. k 4,08* 19,14* 2,53* 17,56* hogy a benne álló német nagykövet egyen- a hajtások, sem a vas, sem a méreg nem hozhatott 16. sze 4,06* 19,15* 3,19* 19,26* súlyát vesztve a mély vízbe esett. A csáklyás, hogy kézzel fogható eredményt, így az egyik környékbeli 17. cs 4,05* 19,16* 3,53* 20,51* segítsen az úrvadásznak, annak puskáját csövénél földbirtokos azt javasolta, hogy hívjanak máramarosi ruténeket vagy oláhokat, akik farkasüvöltés- 19. szo 4,03* 19,19* 5,39* 23,01* úgy kapaszkodott bele, hogy a sötétben a ravaszt 18. p 4,04* 19,17* 4,39* 22,04* megfogva nyújtotta felé, aki a puskatust elkapta, de 20. v 4,02* 19,20* 6,50* 23,42* sel képesek becsalogatni az ordasokat, hiszen feléjük véletlenül meghúzta. Az eldördülő lövés Sarvaicz ezt a módszert alkalmazzák koslatáskor, illetve 21. h 4,01* 19,21* 8,07* lábát találta el. Kezdetben a sebesült ügyet sem a felserdülő kölykök tőrbecsalásánál. Végül is két 22. k 4,00* 19,22* 9,23* 0,11* vetett a sérülésre, de később rosszul lett, s a diplomata próbálta meg a vérzést elállítani, majd igye- magaslest készítettek a leggyakrabban farkaslátogatta területek közelében, ahol az egyik lábához egy kezett kijutni a nádrengetegből. Helyismerete nem 23. sze 3,59* 19,23* 10,36* 0,33* 24. cs 3,58* 19,25* 11,45* 0,51* 25. p 3,57* 19,26* 12,52* 1,06* bégető birkát, a másikhoz egy vonyító kutyát kötöttek ki. Ez utóbbihoz fűzték a legnagyobb reményt, volt, azt sem tudta, hogy kell használni a csáklyát, 26. szo 3,56* 19,27* 13,57* 1,19* 27. v 3,55* 19,28* 15,03* 1,33* így az hamarosan el is tört. Mire a keresésükre indulók megtalálták a bajba jutottakat, s a szerencsétlen ugyanis a farkas kedvenc csemegéje a kutya. Két 28. h 3,54* 19,29* 16,10* 1,48* vadőr egy teljes héten át éjszakázott a leseken, bízva csáklyást a most álló kereszt helyére partra szállították, addigra elvérzett. 29. k 3,53* 19,30* 17,18* 2,04* abban, hogy puskavégre keríti az ordasokat. Hogy 30. sze 3,53* 19,31* 18,28* 2,25* a vadászszerencse hagyta el őket, vagy az ordasok 31. cs 3,52* 19,32* 19,37* 2,51* A német nagykövetet rendkívül megviselte az ekkorra már elvándoroltak, azt nem lehetett kideríteni, egy biztos, hogy 1927 tavaszán nem sikerült gondoskodott, Sarvaicz Lajos emlékére pedig egy eset, s a csáklyás családjáról hosszú éveken át * A nyári időszámítás alatt a KÖZEI-ben megadott időpontokhoz egy órát hozzá kell adni! egyetlen farkast sem leteríteni a Mátrában. keresztet állíttatott. A hajdani tóbírók leszármazot május 39

21 május Vadászpiac Magyar forintban közölt fogyasztói árak A rovatunkban megjelentetett adatokat, árakat partnereinktől kapjuk, így azokért, valamint az esetleges nyomdai hibákért felelősséget szerkesztőségünk nem vállal. Az árak tájékoztató jellegűek, árajánlatnak nem minősülnek. A nyomdai átfutás miatt előfordulhat, hogy a közölt árak már eltérnek az aktuálistól, mire Önök kézhez kapják az újságot. Felhívjuk a figyelmet arra is, hogy néhány cégnél azonnal, míg másoknál megrendelésre kapható egy-egy, esetleg az összes termék. Kérjük, mielőtt tervezne, informálódjon az üzletekben a részletekről. A jel mutatja, hogy az üzletben a Magasles havilap is megtalálható. A és jelzésű cégek hirdetését, illetve kedvezménykuponját is megtalálhatják jelen lapszámunkban. A könnyebb áttekinthetőség, keresés kedvéért az árlisták mellett közöljük, melyik megyében található az üzlet. A 22-es Csapdája Háborúellenes Katonai Túlélőbolt Hidegháborús Kutatóintézet és Kiállítóterem Budapest, Teréz krt. 22., bejárat az Aradi u. felől * Tel.: 70/ , 1/ Utánvéttel is szállítunk. oldalzsebes nadrág sokzsebes zubbony vadász, horgász, bőr igazolvány- tokok erdőőr, halőr ig.-tokok polgárőr igazolványtok Magnum bakancs egyéb bakancsok Francia Idegenlégiós bakancszokni bélelt mellény kapucnival sokzsebes mellény télikabát függőágy egycsatos bőröv, barna v. fekete laposüveg zöld póló kulacs, övre erősíthető tokkal pokróc külföldi málhazsákok talpbetét hideg és nedvesség ellen magyar katonai tájoló bőrtokban iránytű kétrészes esőkabát poncho bélelt kesztyű bőrtenyérrel egyéb bélelt kesztyűk elemes rúdlámpa tartóbilinccsel pipalámpa összehajtható polifoam svájci gyapjúpulóver termosapka összecsukható szék fejlámpa légpuskatávcső bomber dzseki kanálgép magnéziumgyújtó X30-as tüzérlátcső bőrtokban órás világítórúd 4 színben angol túlélőkönyv címeres nemzeti zászló nagy címeres nemzeti zászló kicsi osztrák hátizsák Svájci tábori ágy, összehajtható bicskák, zsebkések bicskatok anyószsák (nagyméretű vadzsák) nagyító kenyérzsák matrózpóló magyar katonai usánka bocskai sapka molinó alsó felső APA katonai ing nagy méretekben APA katonai ing 40-es méretig gyakorlózubbony nagy méretekben gyakorló zubbony 46-os méretben katonai derékszíj, új, 145 cm-ig katonai pokróc surranó amerikai katonai ételcsomag katonai trikó Nosztalgia Magyar Néphadsereg törölköző Málhazsák Bp. Agroker Holding Rt. * Agro Áruház, Nyíregyháza, Debreceni u * 42/ * Le Chameau csizmák All tracks regulár csizma Vega csizma Vierzonord neoprénes csizma Chasseur neoprénes csizma Chasseur szőrmés csizma Le Chameau cipők, bakancsok Boxer cipő Landover cipő Step 2 bakancs (AKCIÓ!) Step 3 Gore-Tex bakancs Elan Gore-Tex bakancs Morvan Gore-Tex bakancs Cipők, csizmák, bakancsok Indi 009 félcipő (vízálló) Indi 200 félcipő Kamik Cody hótaposó Cseh neoprénes csizma csatos Cseh neoprénes csizma cipzáros Lacrosse hótaposók -40C től Fegyverek Tikka T 3 lőfegyver CZ 550 Lux lőfegyver 243 Win, IZS bock lőfegyverek 12-es kal tól Sörétes lőszerek Nike 12/70/10 vadász Nike 12/70/8 vadász Nike 12/70/10 extra RC cal. 3,1mm 32g lőszer Golyós lőszerek Cseh SB cal SP 11,7 g Sako cal 7x64 Hammerhead 11 g Norma cal Vulcan 11,7 g Geco lőszerek RWS lőszerek Fegyverlámpák Vezetékes lámpák KACSA től Egybeakkus lámpák KACSA tól Akkus halogén kézi lámpa Légfegyverek Slavia 630 légfegyver 4,5 mm Slavia 631 légfegyver 4,5 mm Gomo shadow 1000 légpuska Léglőszerek 500 db-os től Ruházat TOPP zoknik től Hosszú ujjú flanell ingek től Béléses nadrágok től Mellények tól Kötött pulóverek től Téli kabátok tól Esővédő ruházat (felső+alsó) Le Chameau ruházat től Fjall Raven ruházat tól Vízálló kabát polár béléssel Egyéb kiegészítők Bresser kereső távcső 10X Bőr tölténytartó 5 golyós től Bőr tölténytartó 11 golyós től Diana 3-as fegyverszekrény Diana 5-ös fegyverszekrény Leszsákok től Dick kések től Marttiini tőrök től 440 C 59 HRC tőrök től Trófea alátétek tól Bőr fegyverszíjak tól Fegyvertokok től Gerber tőrkések től SzSzB. Balassa Kft. * 2660 Balassagyarmat, Mártírok u. 7. * Telefon: 35/ * Fax: 35/ * postmaster@balassabopatex.t-online.hu Nyári hivatásos vadász kabát Nyári hivatásos vadász mellény Nyári hivatásos vadász nadrág Téli hivatásos vadász garnitúra Lóden 3/4-es kabát (dzseki) Funkciós lóden nadrágok Lóden pelerin Lóden lábzsák Lóden leszsák hordtáskával Lóden lesnadrág Lóden hátizsák vérzsákkal Kord nadrágok Kord mellények Düftin nadrágok Düftin mellények Ünnepi öltöny (hímzett) Kalap Ng. Budapesti Távcső Centrum (Távcső Kft.) * 1122 Budapest, Városmajor u. 19. * Nyitva: H P 10 18, Szo 9 12 Tel.: 1/ , 20/ , 20/ * Honlap: * Mail: tavcso@tavcso.com DELTA OPTICS FEGYVERTÁVCSÖVEK Titanium 4-16x42 AO Titanium 2,5-10x50 IR Titanium 2,5-10x56 IR Titanium 8x56 IR ATN TÁVOLSÁGMÉRŐK Ranger 800m (4 programos) Ranger 1500m (4 programos) KERESŐK Breaker 7x Breaker 12x Breaker 16x BF 7x50 delux TS 10x50 delux BTC Sygnum 7x BTC Sygnum 10x BTC Sygnum 12x BTC Superior 8x56 WW BTC Superior 9x63 WW Breaker 11x BTC 15x BTC 20x Breaker 12x BTC 20x NITROGÉNTÖLTÉSŰ KERESŐK BTC 8x42 Semi-APO BTC 10x42 Semi-APO Military Compass 7x Marine 7x Marine 10x Marine 15x SPEKTÍVEK, MONÁROK BTC 7x18 monár SilverEye 8x20 monár TS 15x (50mm) TS-zoom 18-54x (55mm) Voyager-zoom 25x-75x (70mm) Acuter-zoom 20-60x (80mm) APO zoom 20-60x (80mm) APO zoom 22-66x (100mm) Hívjon! CCD Imager spektívhez (USB) Kameraadaptáció tól ATN EGYSZEMES ÉJJELLÁTÓK (1.GEN) Night Star (1.5x) Night Leopard (3x) Night Storm (3.5x, vízálló) Night Trek (5x) MO4-1 (3x, Smart technology) Viper (1x, fejkosárral) ATN KÉTSZEMES ÉJJELLÁTÓK (1.GEN) Night Shadow (3x) Night Sentry (4x) Night Scout (5x) ÉJJELLÁTÓ TARTOZÉKOK ATN infravető (450mW) ATN kétszerező Tükörobjektíves fotovizuális optikák Vixen/Japan (1035mm, f/9) SkyWatcher (1200mm, f/13.3) BTC Lacerta-M (1365mm, f/13.3) SkyWatcher (1500mm, f/11.8) ED-APO fotovizuális optikák SkyWatcher (600mm, f/7.5) BTC Lacerta-A (555mm, f/6.9) SkyWatcher (900mm, f/9) HÁROMLÁBAK, FOTOFEJEK J330 asztali állvány (2kg-ig) Super Clamp foto-bilincs AZ3-F állvány (12kg-ig) WDF7 fotoállvány (7kg-ig) Vixen Porta, finommozgatással Motoros állvány 6 memóriahellyel Triton 222 Joystick fotofej Triton 141 3D fej Triton 486 (PH26) gömbcsukló Bp. Vadászpiac Daisy Fegyverbolt * 1115 Budapest, Bartók Béla út 87. * Tel.: 1/ * Nyitva: H P 9 17 óráig Új vadászfegyverek Tikka CZ TOZ LR IZS 27EM 12/ IZS 27 EM-1c 1 bill. 20/ IZS 27 EM-1c 1 bill. 12/ Használt fegyverek Heym duplagolyós 8x57 újszerű M70 Zastava újszerű 6x42 távcső Karl Gustav 6/5x Winchester x40 távcső Remington ,5x6x42 Zeiss Jena ZKK600 7x64 4x32 Zeiss távcső M70 Zastava 7x64 6x42 MOM távcső Bühag 16/70-7x57R vegyes csövű + 12/70 váltócső 6x42 MOM távcső M70 Zastava szerelékkel ZKK600 7x Merkel dupla 20/ Merkel dupla 16/ Beretta 303 öntöltő 12/ IZS 27 bock 12/ IZS 18 20/76 újszerű IZS 27 bock 12/ IZS 27 bock 16/ Suhl 12/70 bock Cseh 12/70 dupla Céltávcsövek Meopta 7x Meopta 3x12x56 Meostar Seeadler 6x45, használt Lőszerek Nike 12/70-es vadász /db 22LR /db Bp. Diana Siófok Vadászbolt * 8600 Siófok, Szt. László u. 39. * Tel.: 84/ , 30/ * Fax: 84/ * diana1@enternet.hu Blaser ismétlőpuskák R93 Offroad műanyag tus R93 Professional R93 Standard R93 Pannonia standard fa luxus oldal- motívum R93 Luxus válogatott diógyökér R93 Attaché Blaser sörétes puskák F3 Game Standard F3 Game Luxus F3 Competition Sport Standard F3 Competition Sport Luxus Használt fegyverek Sauer 202 M Take Down Elegance kal: (fél éves) CZ 550 Luxus kal: CZ 550 kal: 243 win Carl Gustafs kal: 6,5X55 SE végig- agyazott, patent szerelék, Tasco céltávcsővel IZS Baikal kal: 12/70 lapátcsövű, dupla sörétes Browning Mauser kal: Tasco variábel 3-9x40-es céltávcső Fabarm félautomata sörétes kal: 12/ IZS 27E Bock sörétes kal: 12/ Steyr-Mannlicher.375 Holland & Holland Magnum Új céltávcsövek Zeiss Diarange 3-12x56 távolságmérő, világító p Zeiss Diavari M 3-12x Zeiss Diavari M 2,5-10x Leica Rangemaster távolságmérő Sauer Sauer 202 Classic Medium Magnum Sauer 202 Select Medium Magnum Sauer 202 Elegance Medium Magnum Sauer 202 Avantgarde Medium Magnum Sauer 202 Classic Syntetic Medium Magnum Sauer 202 Outback Medium Sauer 202 Highland Medium Sauer 202 váltócsövek Medium Magnum Forest Sauer 202 Take Down Select Medium-Magnum Sauer 202 Take Down Elegance Medium-Magnum Sauwe 202 Take Down Avantgarde Medium-Magnum Sauer 202 Take Down Forest Medium-Magnum Sauer 202 Twake Down váltócsövek Medium Magnum Forest Som. Duna-Trade Kft. * Tüskevár vadászati szaküzlet * 6200 Kiskőrös, József A. u. 5. * Tel./fax: 78/ * ÚJ FEGYVER Tikka T3 243Win gyorsítós Browning Eurobolt 243 WSSM Browning Eurobolt 30/ Btowning Acera 30/ Sauer 202 Select 300WM Sauer 202 Classic 9,3x Merkel KR1 St. 30/ Merkel KR1 Premium 9,3x CZ 550 Lux 30/ CZ 550 Lux 300WM CZ 555 Lux 30/ CZ 513 Farmer.22LR Beretta Silver Piegon Beretta 686 E Sporting Beretta 687 Silv.P. V.12/76 MC IZS 27EM-1C csere cs IZS 27 EM 1C sport Hatsan bock 12/76 csere cs HASZNÁLT FEGYVER Browning A 500 aut. 12/ Winchester M 1400 aut.csere cs. 12/ MC 21 aut től Franchi trapp 12/07 bock Blaser 850/88 5,6x57 + 1,5-6x42 Docter A.Zoli 30/06 + 8x56 Swaro CZ 550 Lux 9,3x62 + 6x42Swaro Brno Super 7x65R-7x65R CZ 537Stucni 30/06+6x42 Meopta Weatherby Mark V 30/06 + szerelék ZKK /06+távcs Marlin /30+6x42Liesenfeld CZ /06+7x50 Fomei vil.p CÉLTÁVCSÖVEK Zeiss Diarange 3-12x56 távolság- mérő Bushnell 4-12x42 távolságmérő Zeiss Classic 3-12x Zeiss Classic 3-12x56 megvilágított Meostar 3-12x56 megvilágított Swarovski PN 2,5-10x56 megvilágított S&B 2,5-10x56 Zenith megvilágított KERESŐTÁVCSÖVEK Steiner Ranger 7x Zeiss Conquest 8x50 T* Hubertus 8x KIEGÉSZÍTŐK Bőrnadrág Polár alsóruházat Kabátok től Akkus talpmelegítő Elektromos autócsörlő Kézi csörlő Lóden leszsák BKk. Forest Kft. * 6721 Szeged, Brüsszeli krt. 6. * Tel.: 62/ , 62/ * Fax: * * info@forestkft.hu, forest@axelero.hu Beretta S 686 White Onyx Mc Beretta Silver Pigeon S Mc Beretta 687 Silver Pigeon II. Mc Beretta 687 Silver Pigeon III. Mc Beretta 687 Silver Pig.IV. Mc Beretta 687 Silver Pig. V. Mc Beretta S 687 EL Gold Pigeon II. Mc Beretta Diamond Pig. Mc Beretta Ultalight Mc Beretta Ultralight de Luxe Mc Beretta 471 Silver Hawk Mc Beretta AL 391 Urika Mc Beretta AL 391 Urika OB Beretta AL 391 Urika G. Black Mc Beretta AL 391 Urika G. Black OB Beretta AL 391 Urika G. White Mc Beretta AL 391 Urika Premium MC Beretta AL 391 Urika Premium OB Beretta AL 391 Urika Synthetic Mc Beretta AL 391 Teknys Mc Beretta AL 391 Teknys OB Beretta AL 391 Teknys Gold Mc Beretta AL 391 Teknys Gold OB Beretta A Xtrema 2 KICK OFF Oc Beretta 686 E Sporting Mc Beretta 686 E Sp.állítható tus Beretta S 682 G. E Sp. Mc Beretta S 682 G.E Sp állítható tus Beretta DT10 Trident Sp. Oc Beretta Silv. S.dupla golyós FAIR Premier EM FAIR Premier EM DL TC FAIR LX 600 EM TC FAIR LX 600 DL TC FAIR LX 692 Gold TC Csg. Frommer Kft. * 1089 Budapest, Rezső tér 21. * Tel.: , 30/ * Fax: 210/3507 * Nyitva: H Cs 8 17, P 8 16, Szo 8 12 óráig Új fegyverek (tár / kaliber) Walther P-99 (16 / 40SW) Walther 4 R-99 (6 /,357 Magnum), mikro- irányzék Walther P-22 Inox, fekete (10 /,22 ifb), mikro- irányzék / Használt fegyverek Lakefield M64B (5 /,22 ifb) Mauser (3 / 6,5x55), 4x40 távcső Ruger P94DC nikkel (15 / 9 mm Lugger) Walther P-99 fekete (15 / 9 mm Lugger) Colt King Cobra 4 /6 (6 /,357 Magnum), mikro- irányzék HK USP Standard (12 /,45 ACP) HK USP Standard (13 /,40SW), mikroirányzék HK USP Compact (10 / 9 mm Lugger) Jericho (15 / 9 mm Lugger) Glock 17, 26 (17, 10 / 9 mm, 40SW) TOZ 36 (7 / 7,62 Nag), mikroirányzék Hammerli 208 (8 /,22 Lr.), mikroirányzék Rossi 6 (6 /,357 magnum), mikroirányzék FÉG Hungária 1000E (2 / 12/70, 7x65R), távcsővel Smith & Wesson 22A (10 /,22 ifb), sport- markolat USSR Sztecskin (30 / 9 mm Makarov), össz. tartozék Beretta 89 Gold (10 /,22 ifb), mikroirányzék Orosz CM-2 (1 /,22 ifb), diopteres Suhl M 150 (1 /,22 ifb), diopteres Anschütz Match 54 (1 /,22ifB), diopteres Browning Belga (3 /,30-06), távcsővel Mauser Jugoszláv (3 /,30-06), távcsővel Remington M870 (4+1 / 12/76), cserecsővel USSR Dragunov (6 / 7,62x54R), sok tartozék Brazil M122 (5 /,22Lr.) Mauser Spanyol (3 / 7 mm), távcsővel Winchester M1300 (12/76) Kettner Campione (2 / 12/70) TOZ 25 (1 / 16/70) Lőszerek akciós áron (Ft/db),22 ifb Remington Thunderbold ,22 ifb Lapua Standard, 500 db-os konzerv mm Lugger MFS lőtéri csomag 1000 db/cs Bp. Gemenc Vadászbolt * 1203 Budapest, Kossuth L. u. 57. * Tel./fax: 1/ * Nyitva tartás: H P 10 17,30-ig * * info@gemencbolt.hu Leica 12x50Trinovid Leica10x42Trinovid Leica 8x20BCA Leica 10x25BCA Leica primaster Leica Geovid 8x42BRF-M Leica Geovid 10x42BRF-M Leica Trinovid 8x50BN Olang sportcipő Watzmann bakancs AKU bakancs Bőr félcipők Brigedale zokni Fegyverszekrény Ing Légfegyver Gázfegyver Vadásztőrök Polár alsóruha Bőrkalap Fűthető talpbetét Kamásli Ledes fejlámpa Német katonai nadrág Mintás póló Légfegyverlőszer Fűthető talpbetét DRY4 cipőszárító Universal DRY cipőszárító Bp. Harmónia vadászboltok * Központ: 4025 Debrecen, Széchenyi u. 10. * Tel.: 52/ * Fax: 52/ * 4026 Debrecen, Bethlen u. 36. * Tel./fax: 52/ Nyíregyháza, Zrínyi I. u * Tel.: 42/ * 3530 Miskolc, Széchenyi u. 14. * Tel.: 46/ * 5600 Békéscsaba, Luther u. 12. * Tel.: 66/ Kecskemét, Széchenyi tér 14. * Tel.: 76/ * 6722 Szeged, Kossuth L. sgt. 21. * Tel.: 62/ * 6500 Baja, Hattyú u. 2. * Tel.: 79/ Budapest, Margit u * Tel.: 30/ * 2890 Tata, Katona u. 17. * Tel.: 34/ * 8200 Veszprém, Horgos u. 2. * Tel.: 88/ Keszthely, Rákóczi u. 3. * Tel.: 83/ * 8900 Zalaegerszeg, Biró M. u. 47. (az FM hivatal bejáratánál) * Tel.: 92/ , 30/ , 30/ Pécs, Király u. 71. * Tel.: 72/ * 3300 Eger, Torony út 1 3. * Tel.: 36/ * 3200 Gyöngyös, Szent Bertalan u. 4. * Tel.: 37/ Paks, Tolnai út 2. * Tel.: 75/ * 4600 Kisvárda, Szent László u. 13. * Tel.: 45/ * 5350 Tiszafüred, Piac tér 6. * Tel.: 59/ , 30/ Mannlicher Classic fegyverek Standard kaliberekben Magnum kaliberekben Mannlicher Take Down Standard M-Zero Fegyver és Vadászbolt és Glock márkakereskedés * 2310 Szigetszentmiklós, Petőfi u. 5/A * Nyitva: hétfő péntek 9 17 Tel./fax: 24/ , 30/ * glock@vnet.hu Glock G17, G22, G19, G G17c, G22c, G19c, G23c G26, G27, G G34, G Vezérlőrugó Elsütőrugó Szánakasztó kar rugóval Tárkivető Állítható hátsó irányzék Acél hátsó irányzék fix Tríciumos hátsó irányzék zöld Tríciumos hátsó irányzék sárga Tríciumos első célgömb zöld Tríciumos első célgömb sárga Tölténytár standard Tölténytár pluszolóval Tártartó Gyorstok Glock kés Glock lámpa Glock lámpatartó P.

22 május HOR-SZA Kkt. Vadászbolt * 9600 Sárvár, Batthyány út 34. * Tel.: 95/ , 30/ Golyós és sörétes fegyverek IZS 27M 12/ IZS 94 12/76-223R Tikka T3 HUNTER 243W Tikka T3 Hunter 9,3x Zastava 300W Marlin M925.22LR CZ 452-2E.22LR Távcsövek Gamo 4x32 WR X3M1 4-12x Lisenfeld 8x Luger 4-12x56 vil. po Meopta 7x X3M1 3-9x Norconia 6x GAMO 4x Fomei 7X Fomei 8X Luger 7x Exakta 8x Exakta 8x Exakta 7x Exakta 7x Vanguard 7x Vanguard SDT 8x56 új modell Fegyverlámpák vezetékes akkuval egybeépített vezetékes Lámpák akkus 20w akkus expert fejlámpa csíptetős ledes Ledes fejlámpa GERBER vérkereső lámpa Kések, tőrök Muela tőrök egykezes kések Wenger vadász Victorinox vadász GERBER Bakancsok, csizmák Watzmann magas szárú Watzmann közepes sz Olang vízálló Meindl Sölden Meindl Sölden női bőrcsizma báránybéléssel Aigle neo cseh csizmák Le Chameau neo csatos Treton neo Quad Comfort bakancs Ruházat ingek pulóverek kalapok RP polárpulóver (termo) RP polárnadrág (termo) mellények nadrágok kabátok sapkák kesztyűk hátizsákok oldaltáskák zoknik Gyapjú rátétes termopulóver Gyapjú rátétes termonadrág Légpuskák kínai Slavia Slavia Hatsan 4,5-ös Hatsan 5,5-ös EGYÉB Diana 5-ös fegyverszekrény Diana 3-as fegyverszekrény Fűthető talpbetét M Fűthető talpbetét M Vas Hubertus Vadászbolt * 9400 Sopron, Lackner K. u. 6. * Tel./fax: 99/ * Nyitva tartás: H P 9 12, 13 17; Szo 9 12 HASZNÁLT FEGYVEREK IZS 18 MH (222Rem) + távcső TOZ-8 (0,22 LR) Magyar FÉG GV (7,62x54R) Carl Gustav (6,5x55) Zastava 8x57 + 4x32 Zeiss IZS Bock-Büchs (16/70-8x57) Merkel Suhl 12/70 dupla IZS 12 Bock (16/70) IZS 12 Bock (12/70) IZS 58 Dupla (16/70) IZS 58 Dupla (16/70) IZS 18 EM egycsövű (12/70) SPYDERCO BICSKA AKCIÓ SPY Endura (sima penge) SPY Endura (fogazott penge) SPY Delica (sima p., fogazott p.) SPY Delica (műanyag markolat) SPY Centofante (műa. markolat) SPY Scorpius (fém m., sima p.) SPY Native (fém m., fogazott p.) SPY Captain (G-10 markolat) ÚJDONSÁGOK Gerber vérkereső lámpa Gerber fűrész (marok) Gerber cserélhető pengés tőr Gerber Gator tőr Gerber Gator bicska Fiskars csontfűrész Bahco Laplander fűrész (svéd) Frankonia őzkoponyavágó Negrini kemény fegyvertok GUMICSIZMÁK Muckboot Tay neopren Le Chameau Cirrus sima Le Chameau csatos, jersey Le Chameau csatos, neopren Le Chameau cippes, szőrmés Le Chameau cippes, neopren Le Chameau cippes, bőrös Novesta (cseh bélelt, fűzős) Novesta (cseh, fűzős) KERESŐTÁVCSÖVEK Seeadler 8x30 (tok nélkül) Seeadler 8x30 (bőrtokkal) Exakta Economy 7x Exakta Economy 10x Bushnell Zoom 10-30x Exakta Zoom 8-20x Breaker Optical 14x Seeadler 7x50 (BAK-4) Seeadler 8x42 Explorer AF Bresser Hunter 9x63 Roof Bresser Hunter 8x56 Roof CÉLTÁVCSÖVEK Seeadler 6x45 (4-es szk.) Seeadler 8x50 (4-es szk.) Luger 2,5-10x56 szk. 4A Gamo 4x32 szerelékkel Lensolux 4x32 szerelékkel Lensolux 3-9x32 szerelékkel LÉGFEGYVEREK Slavia 630 (4,5mm) Slavia 631 (4,5mm) Baikal IZS-61 (4,5mm) Norica Titan (4,5mm) Gamo Shadow 1000 (4,5mm) Gamo CF-30 (4,5mm) Gamo Hunter 440 (4,5mm) Gamo Maxima (4,5mm) Umarex CP Sport CO pisztoly Gamo V3 Nickel CO pisztoly Gamo P-800 légpisztoly GyMS. Hunor 2000 Bt. Fegyver- és Vadászbolt * 8360 Keszthely, Széchenyi út 11. * Tel.: 83/ , 30/ , 30/ Nyitva: H P 8 16-ig, Sz 8 13-ig * vaddiszno33@fre .hu golyós fegyverek Mauser 6,5x57 + 6x32 távcső Mauser 7x57 + 3x9x56 távcső Mauser x56 Sch. & B ZKK-600 7x64 + 6x42 távcső ZKK x9x56 vil. pontos távcső TOZ-8 4x32 távcső TOZ Brno ZH 12/70 + 7x57R Hívjon! Magyar 7,62x54R + 6x12x44 vil. pontos távcső Magyar 7,62x54R + 3x9x42 távcső CZ W + 6x42 távcső Karl Gustav 6,5x55 + 7x50 távcső Karl Gustav 6,5x55 + 3x9x56 vil. távcső Wöer Mauser 8x57 JS + 8x56 távcső Zastava x12x40 távcső Gardone 12/70x7x65R + 6x42 távcső Mauser 300W M + 4x12x52 távcső Mauser faragott tus + 6x42 vil. távcső Steyer Manlichter 7x64 + 8x56s Zeiss távcső kif. szerelék Sörétes fegyverek IZS-27 Bock 16/70, 12/ Merkel dupla 20/70, 16/70, 12/ Merkel bock 12/ Monte Carlo 16/70, 12/ IZS-58 16/70, 12/ Tula/K 16/ MC-21 12/ IZS-18 20/70, 16/70, 12/ Sauer Bock 16-os IZS-27 EM-1C 16/70, 12/ Brno oldallakatos dupla 12/ Norico 12/70 félautomata + csere chok Brno 16/70 bock váltócső Merkel Bock 16/ Kereső távcsövek 8x30, 7x50, 10x50, 15x50, Jenai Zeiss x56 Liechter Céltávcsövek 8x56 Schmidt & Bender x50 vil. Meopta x9x42 Meopta Zeiss 8x Zeiss 8x Használt fegyverek, távcsövek és egyéb vadászati eszközök beszámítása (értékbecsléssel) a készletből történő vásárlás esetén. Segítünk bizományosi eladásban és kérésre fényképet küldünk a fenti fegyverekből. Z. JagdRevier Vadászbolt * Mosonmagyaróvár, Szent István király út 117. * Mobil: 20/ * Tel./fax: 96/ * * csibatamas@jagdrevier.hu ÚJ FEGYVEREK KÉSZLETRŐL Sauer 202 9,3x Steyr Mannlicher SBS Steyr Mannlicher Goiserer 9.3x IZS Rem Bettinsoli Tarsicio 12/76 (Vario, 1 bill.,. ejektor, sorrendváltó) Beretta Silver Pigeon 12/ Baikal IZS 43 EM-1C 12/ AKCIÓS ÖSSZEÁLLÍTÁSOK Steyr Mannlicher Goiserer kal. 9,3x62 + Zeiss Diatal 7x50 vil. + Steyr oldható szerelék Sauer 202 Classic kal. 9,3x62 + Zeiss Diatal 7x50 vil. + EAW kifordítható szerelék HASZNÁLT FEGYVEREK Baikal IZS 27 E 12/70 (újszerű) Beretta Al 391 Xtrema 12/ CÉLTÁVCSÖVEK Swarovski 8x Swarovski 8x56 világító pontos Swarovski 2,5-10x56 PV-I2 SR világító pontos Zeiss Diatal 7x50 vil Zeiss Classic Diavari 3-12x56 vil KERESŐTÁVCSÖVEK Leica Geovid 8x Ultravid 8x Minden nálunk vásárolt Leica távcsőhöz Leica hátizsákot adunk ajándékba! Minox 8x58 BD x56 BR újdonság ,5x52 HG ,5x42 BD x42 BV újdonság x42 BV újdonság Minox és Leica távcsövekre kamatmentes hitel! SPEKTÍVEK Celestron 18-55x x CSIZMÁK Le Chameau All Tracks Le Chameu Vierzon vásznas Le Chameau vierzon neo Le Chameau Chasseur szőrös Le Chameau Chasseur neo Le Chameau Chasseur bőrös Muckboot Tay (-20 C) CIPŐ Meindl Bozen félcipő, zöld akciós Völkl Wildjager (német) vízálló, bőr vadászbakancs Kések Puma Eiche 10 cm-es penge Puma Eiche II 11,2 cm-es penge Puma IP Förster I 11 cm-es penge AKCIÓS TERMÉKEK Zöld bivalybőr nadrág Zöld bivalybőr mellény Nordmann Finn membrános vadászruha kabát + nadrág + sapka (S-XXXL) Az árlistában szereplő összes termék megtalálható és megvásárolható üzletünkben. GyMS. Kaliber Max Célpont fegyverbolt * 1035 Budapest, Verőfény u. 1. * Tel.: * fegyver.kaliber@axelero.hu HK USP, 45-ös ACP, Walther P38, 9mm Beretta 92FS, 9mm Glock19, 9mm glock23, 40-es kaliber CZ75, 9mm CZ75, 9mm/0.22 váltócsővel S&W 422, 0.22cal. 6-colos cső Sztecskin, fatokkal, 5 tárral TT, 7.65-ÖS S&W 5904, 9mm S&W-U22S, 0.22-es FEGYVEREK ADÁSVÉTELE, BESZÁMÍTÁSA SÖRÉTES FEGYVEREK FÉG Monte Carlo, dupla, 16/70-es FÉG Monte Carlo, dupla, 12/70-es Browning, régi automat. 16/67-ös Mossberg, pumpás, 12/76-os Mossberg, pumpás, 12/76-os, terepszínű MC21 automat. 12/70-es BÜHAG, 20/70-es, dupla Merkel-Shul, 20/70-es dupla Merkel-Shul, 12/70, új állapotú Brno ZH302, bock, és bock bücks váltó- cső, 12/70/7X57R Hubertus Baiard, 12/70 bock, dobozban Brescia, 12/76, pumpás, új állapotú GOLYÓS FEGYVEREK Norika ismétlő, 0.22-es, távcsővel Lakefield öntöltő, 0.22-es, távcsővel FÉG GV, 7.62X54-es, távcsővel FÉG GV, 7.62X54-es Snelleres FÉG, 7.62X54R Karl Gustav, 6.5X55-ös Sako, stucnis, 7x64-es, 8x56-os Seeadler távcsővel Voere, 0.22-es öntöltő FÉG, 0.22-es öntöltö TOZ től JW től OPTIKÁK Spektív, 25-70x70-es Spektívek től Éjszakai megfigyelők től Bp. Kerítéscentrum Kft. * 1106 Budapest, Keresztúri út 130. * Tel.: 1/ * Fax: 1/ Csomózott vadhálók 50m-es kiszerelés Típusszám: a háló magassága (cm) / a vízszintes drótok száma / a függ. drótok távolsága (cm) 100/8/15 átmérő 2,5/2 mm /16/15 átmérő 2,5/2 mm /12/15 átmérő 2,5/2 mm /12/15 S átmérő 3,1x2,5 mm /16/15 átmérő 2,5/2 mm /16/15 átmérő 2,5/2 mm /18/15 átmérő 2,5/2 mm /11/15 átmérő 2,5/2 mm /19/15 átmérő 2,5/2 mm /15/15 átmérő 2,5/2 mm /15/15 S átmérő 3,1x2,5 mm /15/15 L átmérő 2,2x1,6 mm /23/15 átmérő 2,5/2 mm /16/15 átmérő 2,5/2 mm /16/15 S átmérő 3,1x2,5 mm /23/15 átmérő 2,5/2 mm /19/15 átmérő 2,5/2 mm /19/15 S átmérő 3,1x2,5 mm /19/15 L átmérő 2,2x1,6 mm /24/15 átmérő 2,5/2 mm Ponthegesztett vadhálók 25 m-es kiszerelés C25 átmérő 2,5 mm, szemméret 102x64 mm 150 cm magas cm magas m-es kiszerelés W98 átmérő 2,5/2 mm szemméret 152x203 mm 150 cm magas cm magas R150 átmérő 2,5/2 mm alul sűrűbb 150 cm magas R176 átmérő 2,5/2 mm alul sűrűbb 200 cm magas RS176 átmérő 3,1/2,5 mm alul sűrűbb 200 cm magas R236 átmérő 2,5/2 mm alul sűrűbb 160 cm magas RS236 átmérő 3,1/2,5 mm alul sűrűbb 160 cm magas R256 átmérő 2,5/2 mm alul sűrűbb 200 cm magas RS256 átmérő 3,1/2,5 mm alul sűrűbb 200 cm magas Tűzi horganyzott oszlopok 211 cm magas /db 251 cm magas /db Bp. Larix Vadászruházat és Kiegészítőinek Kis- és Nagykereskedése * 1107 Budapest, Somfa köz 8. * Tel./fax: 1/ * postmaster@larix.axelero.net Watzmann lábbelik Hegymászó bakancs több merevítéssel Közepesszárú bakancs Magasszárú bakancs Bakancs ragasztott talppal Bakancs ragasztott talppal Szafari bakancs Csizma bárányszőrme béléssel Elölfűzős félcipő Oldalt fűzős félcipő, makkos MAX Félcipő ragasztott talppal Papucs Hanwag bakancsok Alaska Gore Gore-Tex Yukon bőrbéléssel Hunter Gore Gore-Tex Ruházat Kord bricsesz Lóden bricsesz Vászon derékmelegítő Kord derékmelegítő Düftin derékmelegítő Lóden derékmelegítő Vászon dzseki, TH béléssel Kord dzseki, TH béléssel Düftin dzseki, TH béléssel Lóden dzseki, TH béléssel Vászon, gyakorló felső Kord, gyakorló felső Düftin, gyakorló felső Hosszú ujjú ing Rövid ujjú ing Vászon 3/4-es kabát Kord, 3/4-es kabát, TH béléssel Düftin, 3/4-es kabát, TH béléssel Lóden, 3/4-es átmeneti kabát Lóden, 3/4-es kabát, TH béléssel Lóden, 1/2-es kabát, bőrdíszítéssel Vászon leszsák Kord leszsák Düftin leszsák Lóden leszsák Vászon, nyári mellény Vászon mellény, TH béléssel Kord mellény Kord mellény, TH béléssel Düftin mellény Düftin mellény, TH béléssel Lóden mellény, öltönyhöz Vászon, nyári nadrág Vászon, emelt derekú nadrág, flanelbélés Vászon, les, emelt derekú nadrág, TH bélés Vászon, kantáros nadrág, TH bélés Vászon, bricsesz Vászon bermuda Vászon, kertésznadrág Kord nadrág Kord, kantáros nadrág, flanelbéléssel Kord, lesnadrág, TH béléssel Kord, kantáros lesnadrág, TH béléssel Kord kertésznadrág Düftin nadrág Düftin, kantáros nadrág, flanelbéléssel Düftin, les nadrág, TH béléssel Düftin, kantáros lesnadrág, TH béléssel Düftin, bricsesz Lóden, szárzsebes, emelt derekú nadrág Lóden, szárzsebes lesnadrág TH béléssel Lóden, kantáros lesnadrág TH béléssel Kecskebőr zakó Vászonzubbony Kordzubbony Düftinzubbony Bridgedale zoknik AT Walking Knie Trail Runner Active Lifestyle AT Boot AT Boot Plus AT Leissure AT Walking Knee Coolmax Liner (2pár/csomag) Explorer Boot Explorer Knee Summit Trail Trail Runner Trekker Turnover Top Weekender XS Terrain Fókazsír cipőápoláshoz Bp. Magister Fegyverbolt Kis- és Nagykereskedés * 1031 Budapest, Gyöngysor u. 6. * Tel./fax: 1/ , 70/ direct@armtel.hu, s.s.ili.armtel@posta.ws KERESŐTÁVCSÖVEK UpC 10*50 távcső Outland 8*25 távcső Outland 8*42 távcső Regal 8*42 távcső Ultima 8*56 távcső Yukon 10*50 távcső Oceána 7*50 távcső Leica LRF 900/1200 távolságmérő NIKE SÖRÉTES LŐSZEREK 12, 16, 20 cal. vadászlőszer /16/20 cal. EXTRA vadászlőszer ,80 12/65, 16/65, 20/65 cal. vadászlőszer. 50,40 TRAP és SKEET sportlőszer (24gr) ,20 TRAP és SKEET Parcours sportlőszer (28gr) 45 Magnum lőszer 12/ Magnum lőszer 20/ FIOCCHI SÖRÉTES LŐSZEREK Fiocchi 12 cal. 32gr Fiocchi 12 cal. 34gr Fiocchi 12 cal. 28,5gr /70 TOP TRAP 28gr /70 TPO SKEET 24gr RITKA KALIBEREK 28/70/8 vadászlőszer /76/16 vadászlőszer /65/8 vadászlőszer Acélsörét 12/70/9 vadászlőszer 28gr 3,3mm /70/4 Fiocchi 24gr 3,1mm LÉGLÖVEDÉKEK *WP* 500 Classic *WP* 500 Normal *WP* 500 Rapid Action *WP* 500 Pointed *WP* 500 Field FEGYVERISMERETI TANKÖNYV NIKE-FIOCCHI Kal. 32 Wad Ketter Kal. 38 SPECIAL Kal. 38 Wad Ketter Kal. 357 MAGNUM Kal. 44 MAGNUM Kal. 40 SW Kal. 7,65 Browning Kal. 7,65 PARA Kal. 9 LUGER Kal. 9*18 Makarov Kal. 45 ACP Kal. 22 LR Nike-Fiocchi NORMA LŐSZEREK BRUNOX Fegyverápoló spray ml től Fegyverápoló olaj Epoxy tól FEGYVERTÁROLÓK Lőszerkazetta tól Fegyverkazett tól Fegyverszekrény től HASZNÁLT FEGYVEREK Marokfegyverek től Golyós fegyverek től Sörétes fegyverek től VADÁSZZOKNIK től Bp. Hargita Jagd Vadászbolt * 6800 Hódmezővásárhely, Andrássy u. 32. * Tel.: 62/ , 30/ * * hargitajagd@invitel.hu Az árfolyamváltozásból eredő árváltozás jogát fenntartjuk! ÚJ GOLYÓS FEGYVEREK Steyr Mann. Ultra Light 243W Merkel KR1 Prem gyönyörű Merkel KR1 8x57IS Standard Classic Mannlicher ,3x Classic Mann. 300W. 8x68 7mm Classic Mannlicher 243W Stutzni Classic Mannlicher 243W 60cm Classic Mannlicher 222Rem.60cm Steyr SSG04 300WM. 8-as tár 60cm Heym SR21 Classic Heym SR21 N 9,3x Heym SR30 Virginia Heym fegyverek tól Sauer 202-S Elegance SIG Sauer Classic 9,3x CZ555 Lux. Kivehető tár CZ550 Luxus CZ550 Standard CZ550 Luxus 9,3X CZ550 Med.Lux. 7mmRM. 300W CZ550 Lux. Stutzni 270W CZ550 7x64 270W. 243W. 308W CZ550 Stutzni CZ550 Stutzni 9,3x Rem. 710 esőpuska W. 7mmRM. 3-9x40 célt.-vel IZS R. 222R. 308W IZS , 7,62x54R Osztr.Titan6Lux x64 243W Osztr.Titan6Lux.300W. 8x68 7mm Osztr.Titan6Lux.308Win. 9,3x Osztr.Titan6Lux. 6,5x68 8x Titan Váltócsövek 6,5x68 is! Osztr.Titan6Lux.Balos! Osztr.Titan3Lux. 222Rem. 223R BO 98 Steck. 7mmRM 300WM Zoli AZ1900 Stutzni Brno M98Lux. 9,3x62 300WM CZ R Meopta7x50vil. szerelve CZ527 Stutzni 222Rem CZ527 Lux. 222Rem CZ527 Lux. 223Rem ZKM452.22LR Meopta4x32 szerelve CZ513 Farmer 0,22LR ZKM453Varmint.22LR ZKM452 JUBILEUM50.22LR Jw JW-27 0,22LR JW-23 0,22 Win.Mag JW-105 Norinco 223 Rem TOZ122 Kiv.tár 308W ÚJ VEGYES CSÖVŰ FEGYVEREK, DUPLAGOLYÓSOK Heym 26Bock standard 8x57IRS Heym 26B. standard.30r Blaser Heym 26B. standard 9,3x74R Heym 26B. Luxus fenti kaliberek Frankonia Licht 20/76-7x65R IZS-94 12/76//30-06 Bockbüchs Zoli Corona S 12/70-8x57IRS Zoli Corona S 12/ IZS-MP221 Artemid duplag ZH Hornet Brno Super H&H oldallak. schn. 7x65R /12vátócső 2,5-10x48/4 Zeiss újszerű ÚJ SÖRÉTES FEGYVEREK IZS Sporting 12/76E cs.ch. komp IZS27E 1bill. 4ch. 16/ IZS27EM 1bill. 28/70 nikkel.cs.ch IZS27EM 1 bill. 20/76, 12/76 cs.ch IZS27EM 2bill. 12/76 3ch IZS 27M 12/76 2bill. 0, TOZ120E 1bill. 4ch. 12/ TOZ 34 12/70E 2 bill TOZ 34 20/70E 2 bill. ezüst baszkül IZS 27 EM 12/76 2bill IZS 27 EM-1C 410/76 1 bill IZS 43 E IZS43E 1bill. 5ch. 20/ IZS43E 1bill. 5ch. 12/ IZS43 kakasos golyólövő 12/ IZS43ME-1C 20/76 csere choke MC 21 12/70 külső choke ZBK /70, 16/70, 20/ Rizzini Albion 12/70E csere choke Rizzini Albion 1bill. 20/70 Bock Beretta Urika AL391 12/ Beretta Silver Pigeon 12/ Beretta 686E Sporting 12/ ÚJ SPEKTÍVEK Vanguard 15-45x Vanguard 20-80x Exakta 15-45x Exakta 20-60x Swarovski CTC 30x ÚJ TÁVCSÖVEK Leica Geovid 8x Leica Geovid 15x Swarovski EL 8,5x Swarovski EL 10x Swarovski Hab. 7x Steiner Nighthunter 8x Steiner Nighthunter 7x Steiner Safari 10x Steiner Safari 8x Steiner Ranger 7x AKCIÓS ÚJ CÉLTÁVCSÖVEK (készlet erejéig) Meopta 7x50/ Meopta 3-12x50/ Schmidt&Bender 6x42/ Schmidt&Bender 8x56/1, S&B Zenith 3-12x50LM L S&B 1,25-4x20 LM 4A S&B 1,25-4x20 LM vil.p Swarovski 2,5-10x56/4 Kurz Swarovski 2,5-10X56/ Swarovski 3-12x50/ Swarovski 2,5-10x42/ Swarovski 2,5-10x42/4N Swarovski 8x56/LS/4N Swarovski 8x50/4N Swarovski 6x42/ Swarovski 1,25-4x24/ Swarovski 1,5-6x42/SR/ AKCIÓS ÚJ KERESŐTÁVCSÖVEK (készlet erejéig) Swarovski 8x56 SLC zöld Swarovski 10x50 SLC zöld Swarovski 8x50 SLC zöld Swarovski 7x50 SLC fekete Swarovski 8x56 SLC fekete Swarovski 8x30 SLC zöld Swarovski CT85+30xww Leica Geovid 10x Cs. Reflex Vadászbolt * Nyíregyháza, Tünde u. 20. * Tel.: 42/ * Fax: 42/ Belövőpadok Caldvell Steady Test Caldvell Lead Sled Caldvell Handy Caldvell Rock Junior Vadcsalogatók Csaligalamb örvös Csalikacsa tőkés Csalogató gél alma, kukorica aromával Csalisíp elektromos távirányítós Kutyás kellékek Véreb nyakörv Niggeloh Véreb hám Niggeloh Vérebvezeték Niggeloh 12m Kutyasátor kicsi Kutyasátor közepes Kutyasátor nagy Kutyanyakörv nyomkövető Niggeloh szíjak Távcsőszíj Puskaszíj neoprén Puskaszíj neoprén QR Puskaszíj neoprén háti dupla Puskatok mágneses 1,3 m Töltényöv neoprén Vadhúzó horog Fegyverjavító eszközök Wheeler csavarhúzó készlet Wheeler csavarhúzó készlet mini Tusafelújító készlet Puksa szóráskép javító készlet Távcsőbeállító készlet Puskatusfogó készlet Szerelőállvány Tipton Szerelőállvány Tipton Best Lőzsákok Caldvell szett Caldvell Blind Bag Caldvell hátsó rész Caldvell Dead Shoot Caldvell Tac-Driver Caldvell Front Irányzékok Red-Point ATN Világító irányzék elemes Lézeres hidegbelövő teljes kaliber- választékkal Magaslesek 3,6 m forgózsámolyos Mászóles nyitott Hordozható les Big Game Hordozható les Grizzly Lux Hordozható les Hunt 2 fő Lessátor Swed Team Lesfűtés Big Buddy Teleszkópos lőbotok 1 ágú ágú ágú Egyéb kiegészítők Csizmazsák Szagtalanító k. (mosószer + szappan) Szagtalanító tusfürdő Íjak Browning Mirage Buckmaster Fred Bear SQ PSE Primos NRG-HY PSE Shark RF AC PSE Typhoon SF PSE Vengence Reflex Timberwolf Browning Combo Browning Tornado SzSzB. Vadászpiac

23 május SEFAG ZRT. Vadászbolt * 7400 Kaposvár, Berzsenyi u. 2. * Tel.: 82/ , 30/ * Nyitva tartás: H P 8,30 17-ig, Sz: 8 12-ig, ebédidő: ig Fegyverek Remington M11-87 aut. 12/ Sabatti 12/ Remington 700BDL 7 mm-es Rem. M Remington 700BDL Sabatti 7 mm Rem. M CZ Rem Sabatti 870 lux 7x Lőszerek Nike 12/ től Nike 16/ től Skeet lőszerek tól Trapp, parcours lőszer től cseh 11,7 gr Sako 11,7 gr től magyar 11,7 gr x64 cseh 11,2 gr x64 Sako x64 Sierra tól 300 Win. cseh Ruházat, lábbeli Bőr hosszúnadrág, térdnadrág Hosszú és rövid ujjú ingek ig Fjäll raven nadrágok Új! Vízálló lódenkabát Blimey Waxos kabát Olang olasz vízálló bakancs tól Novesta Champion gumicsizma Polár alsó RP Polár felső RP Hímzett frottír köntös Hímzett törölközők től Egyéb vadászfelszerelés Mag-lite lámpa akkus, tölthető készletben Mag-lite izzók, alkatrészek től Akkumlátoros kézi lámpa Bőr igazolványtartó Szivacsos fegyvertokok tól Tisztító felszerelések tól Vanguard kereső távcső (10x50, 7x50, 8x56) Ajándéktárgyak Ónkorsók Boros készlet óndíszítéssel Porcelán vadászmintás étkészlet Porcelán vadászmintás sültes tál Porcelán vadászmintás kávéskészlet Kerámia gulyásos készlet Kerámiakancsók tól Üvegkorsók Üveg porcelánkészletek vadászmint tól Som. Steelvent Rt. * 3527 Miskolc, Besenyői út 8. * Tel./fax: 46/ * * info@steelvent.hu vadhálók Síktáblás ponthegesztett kerítések Típus, méret (HxL, mm), huzalátmérő (mm) (Ft/tábla) ST12/ X3200X4, ST12/ X3200X4, ST12/ /300X4000X5, ST 12/ X3100X4, ST12/ X3100X5, ST12/ X4000X4, ST12/ X3100X4, ST12/ X3100X5, ST12/ X3100X4, ST12/ X3100X4, ST12/ X3100X5, ST12/ X3200X4, Tekercses ponthegesztett kerítések Típus, huzalátmérő (mm) (Ft/fm) ST 14L/ x3,0 mm ST 14L/ x3,0 mm ST 14L/ x3,0 mm ST 14L/ x3,0 mm ST 14L/ x3,0 mm ST 14L/ x3,0 mm ST 14L/208/ x3,0 mm ST 14M/ x1,9 mm ST 14M/ x1,9 mm ST 14M/ x1,9 mm ST 14M/ x1,9 mm ST 14M/ x1,9 mm Tekercses csomózott kerítések Típus, huzalátmérő (2 / 2,24 / 2,5 mm) ST13A/ /340/390 ST13A/ /439/532 ST13A/ /434/523 ST13A/ /397/479 ST13A/ /464/564 ST13A/ /451/547 ST13A/ /492/615 ST13A/ /546/668 ST13A/ /518/636 ST13A/ /571/707 ST13A/ /262/330 ST13A/ /344/415 ST13A/ /337/404 ST13A/ /301/360 ST13A/ /362/452 ST13A/ /340/410 ST13A/ /376/455 ST13A/ /424/516 ST13A/ /394/480 ST13A/ /442/539 Az árak a miskolci telephelyen értendők. Az árváltoztatás jogát fenntartjuk. BAZ. Sziget vadászbolt, Domokos Kft. Kis- és Nagykereskedelem * Taksony, Dózsa Gy. u. 26. * Tel.: 24/ * Nyitva: H P 9 17, Szo 9 12 Karl Kaps céltávcsövek 2,5-10x ,5-10x56 (világító pontos) ,5-10x50 (világító pontos) x x ,5-6x Voere golyós vadászfegyverek LBW típusok Standard Luxus Take Down váltócsöves Váltócsövek Minden típus rückstekkerrel, kivehető acéltárral, walther csővel Voere kisgolyós 22 LR Újdonságok Akkar sörétes vadászfegyverek től RIO sörétes lőszerek egy elsütőbillentyűs Sport sorrendváltós tól Vadász ejektoros től Bornaghi sörétes lőszerek csővel Sport prémium fával től Vadász tól Orosz Izs IZH 27 EM-M-C, 12/76, egy elsütő- billentyű, cserecsokk, ejektor IZH 27 EM-M-1C, 20/76, egy elsütő- billentyű, cserecsokk, ejektor IZH 27 EM-M, 12/76, két elsütőbillentyű, ejektor IZH 27 EM-M-1C, Sporting, 20/ IZH 27 M-M, 12/76, két elsütőbillentyű, nem ejektoros, nem cserecsokkos MP 233 EA, Sporting, 12/ IZH 43 E, 12/70, két elsütőbillentyű, dupla IZH 43 E Nikkel, 12/70, két elsütő- billentyű, dupla IZH 43 EM-M-1C, 12/76, egy elsütő- billentyű, dupla, cserecsokk IZH 43 EM-M-1C, 20/76, egy elsütő- billentyű, dupla, cserecsokk MP 153, 12/76, félautomata IZH 18, 223 Rem Deer Hunter ruházat ingek től polárfelsők tól vízhatlan deer-texes nadrágok től vízhatlan deer-texes kabátok től Sörétes és golyós fegyvertokok tól P. Szücs és Zsóka Bt. * Orosháza, Könd u. 56. * Tel.: 68/ , 30/ * szucsl@orosnet.hu A garancia a keresőtávcsövekre 10 év, a fegyvertávcsövekre pedig 30 év! Nikon Keresőtávcsövek Nikon Action VII 7x35 CF Nikon Action VII 8x40 CF Nikon Action VII 7x50 CF Nikon Action VII 10x50 CF Nikon Action VII 12x50 CF Nikon Action VII 16x50 CF Nikon Action VII 7-15x35 CF Zoom Nikon Action VII 10-22x50 CF Zoom Nikon Vízálló távcsövek Nikon Action EX 7x35 (vízálló) Nikon Action EX 8x40 (vízálló) Nikon Action EX 7x50 (vízálló) Nikon Action EX 10x50 (vízálló) Nikon Action EX 12x50 (vízálló) Nikon Action EX 16x50 (vízálló) Nikon 7x50 CF WP (vízálló) Nikon 7x50 CF WP (vízálló+ iránytű) Nikon 10x50 CF WP (vízálló) Nikon 7x50 IF WP (vízálló) Nikon 7x50 IF WP (vízálló+iránytű) Nikon Monarch távcsövek Nikon Monarch 8x42 (vízálló) Nikon Monarch 10x42 (vízálló) Új Nikon Monarch 8,5x56 (vízálló) Új Nikon Monarch 10x56 (vízálló) Új Nikon Monarch 12x56 (vízálló) Nikon High Grade Csúcskategóriás távcsövek Nikon 8x20HG L DCF Nikon 10x25HG L DCF Nikon 8x32HG L DCF Nikon 10x32HG DCF Nikon 8X42HG L DCF Nikon 10X42HG L DCF Nikon Fegyvertávcsövek Nikon Monarch 6x42M NP Nikon Monarch E 1.5-6x42M R4B Nikon Monarch 3-9X40 MATTE #4 szálk Nikon Monarch x Nikon Monarch x50 IL (világító pont) Nikon Monarch x Nikon Monarch x56 IL (világító pont) Nikon Lézeres távmérők Laser 400 (ezüst és fekete) (365m-es) Laser 600 (548m-es) Laser 800s (731m-es) Nikon Stabilizátoros távcsövek Nikon StabilEyes 14x Nikon StabilEyes 12x Nikon StabilEyes 16x Nikon Megfigyelő teleszkópok Fieldscope III (szemlencse nélkül) Fieldscope III A (szeml. n. ferde betekintésű) Fieldscope ED III (szemlencse nélkül) Fieldscope ED III A (szeml. n. ferde betekintésű) Szemlencsék Fieldscophoz tól Spotter XL II 16-48x Bék. Szálkereszt Vadászbolt * 7200 Dombóvár, Ady E. u 9. * 30/ * sz.bayerle@mailbox.hu Bankkártyás fizetés, áruvásárlási hitel. Az árváltoztatás jogát fenntartjuk. új golyós fegyverek CZ W Lux, kiv tár CZ os fix tár CZ os Lux kiv. tár CZ W Lux, fix tár SAKO 243W, 308W, 7X64, X62, Hunter gyors Tikka T irányz, gyors Mannlicher Classic Rem. M W Sabbatti Rover Lux 7mm RM Rem. esőpuska + táv Rem. M W IZS 18 MH, 222, 223, W től Új Sörétes fegyverek Sabbatti Saba (lapát) 12/ Rem. M870 ExT. Mag + váltócső Marocchi M03 bock 12/ Marocchi M 512 Sport 12/ IZS 43-EM-1C MC 12/ IZS 27-EM-1C MC 12/ Hatsan Optima bock 12/ Használt golyós fegyverek 7x64 Zastava + távcső Zastava + távcső x57 hadi Mauser + távcső Használt Sörétes fegyverek Izs MC 21 félaut. 12/ IZS 43-EM-1C 16/70 újszerű FÉG Monte Carlo 12/ Golyós lőszerek SB től Sako től RWS től Gecco től REM től Hirtenberger től Partizan től Sirok től Sörétes lőszerek Nike től Mirage től RC től Armusa től SB től CélTÁVCSÖVek Bauer 2,5-10x56 v. p től Meopta 7x tól Schmidt & Bender 8x től Zeiss 3-12x56 Diavari tól Kahles től Steiner től Bauer től Fomei től Kenhető nyalósó 2 kg Semleges Ánizsos Szarvasgombás Trófea Plusz Ruházat Nadrágok től Mellények tól Kabátok től Zakók tól Bakancsok től Neopremes csizmák tól Kések, bicskák től T. Rábai Kft. Hunor Vadászbolt * Békéscsaba Zsigmond u.10. * Telefon: 66/ Privi Partizán lőszerek 222 Rem. Sp 3,24 g Rem. Sp 3,58 g Sp 3,59 g Win Sp 6,5 g ,5x55 SPBT 9 g ,5x55 SPRN 10,1 g ,5x57 Sp 9 g ,5x57 SPRN 10,1 g Win Sp 9,7 g x57 Sp 11,2 g ,65 R Sp 11,2 g x57 R Sp 11,2 g Rem Mag Sp 11,3 g Win Mag Sp 11,7 g x64 Sp 11,2 g x64 Gróm 10,2 g Sp 11,7 g Gróm 11 g Win Mag Sp 11,7 g Win Mag HPBT 12,3 g ,62x54 R SPBT 11,7 g ,57 JS Sp 12,7 g ,3x62 Dp 18,5 g Bék. Som. Seeland Vadászáruház Kis- és Nagykereskedés * 1188 Budapest, Nagykőrösi út 24/A * Tel.: * Fax: vadaszaruhaz@enternet.hu * A feltüntetett árak az euró árfolyamának függvényében változhatnak (itt 250 Ft-os euró árfolyamon számoltunk). Beretta 687 Siver P. MC. 12, Beretta Ultralight De Lux Beretta AL 391 Urika MC 12, Beretta AL 391 Teknys Gold MC Beretta 686 E Sporting MC 12, Beretta S 682 Gold E Sporting Blaser R 93 Offroad Standard Blaser R 93 Standard Blaser R 93 Luxus Blaser R 93 Attache Blaser R 93 váltócső standard Blaser R 93 váltócső magnum Blaser R 93 váltócső Attache Blaser 97 Standard golyós bock Mauser M 03 alaptípus Mauser M 03 Arabesque Mauser M 03 De Lux Sauer 90 Select médium kal Sauer 90 Elegance médium kal Sauer 92 Select médium kal Sauer 92 Elegance médium kal Sauer 202 Select médium kal Sauer 202 Elegance méd. kal Sauer 202 Take Down Select m Sauer 202 Take Down Elegance Swarovski kereső távcső 8,5x42 WB Swarovski ker. táv. 10x42 WB Swarovski ker.táv. SLC 10x42 WB Swarovski ker. táv. SLC 8x50 WB Swarovski ker. táv. SLC10x50 WB Swarovski ker.táv. SLC 8x56 WB Swarovski ker.táv. SLC 15x56 WB Swarovski ker. táv. Pocket 10x Swarovski lézer távmérő 8x Swarovski céltávcső 1,5-6x42 PV Swarovski céltávcső 2,5-10x42 PV Swarovski céltávcső 2,5-10x56 PV Swarovski céltávcső 3-12x50 PV Swarovski céltávcső 4-16x50 PV Swarovski céltávcső 6-24x50 PV Swarovski céltávcső 6x42 PF Swarovski céltávcső 8x50 PF Swarovski céltávcső 8x56 PF Swarovski világító cél. táv. 2,5-10x42 PV-N/PF-N Swarovski világító cél.táv. 2,5-10x56 PV-N/PF-N Swarovski világító cél.táv. 3-12x50 PV-N/PF-N Swarovski világító cél.táv. 8x50 N Swarovski világító cél.táv. 8x56 N Swarovski világító cél.táv. 1,25-4x24 PVI Swarovski világító cél.táv 1,5-6x42 PVI Swarovski világító cél.táv 2,5-10x56 PVI Swarovski világító cél táv 3-12x50 PVI Steiner Safari kereső távcső 10x Steiner Safari kereső távcső 8x Steiner Ranger kereső távcső 7x Steiner Ranger kereső távcső 8x Steiner Nighthunter 7x Steiner Nighthunter XP 7x Steiner Nighthunter 8x Steiner Nighthunter XP 8x Extra min. Gronell bakancsok Bp. Som. S. P. Jagd Vadászüzlet Kis- és Nagyker. * 1238 Budapest, Lóállás u. 12. * Tel.: 1/ * Fax: 1/ uzlet@spjagd.hu * Web: * Nyitva: H P , K, Cs: Kötött pulóverek, mellények Kötött thermo pulóver Kötött polárbél. cipz. pulóver Pamut ingpulóver Polár pulóverek től Férfi rövid ujjú ingek Férfi hosszú ujjú ingek tól Férfi flanelingek Vászonnadrág flanelbéléssel Düftinnadrág flanelbéléssel Vászon nyári mellény Düftin hosszú nadrág Wax kabátok, angol től Düftin nyári mellény Düftindzseki flanelbéléssel Vászondzseki flanelbéléssel Koptatott vászonmellény Kordbársony mellény Vadászkalapok tól Vadászsapkák től Kesztyűk től Zoknik től Watzmann bakancsok Cseh gumicsizma nyári tól Baffin kanadai lescsizma Le Chameau neoprén csizma Le Chameau bakancsok Chanac Olang bakancsok től Vadászszékek tól Lőbotok, sétabotok tól Vadásztőrök, Böhler, ATS 34 stb től Bicskák től Fegyverszíjak tól Szivacsos fegyvertokok tól Tölténytartók övre tól Vadász eü. csomag Hátizsákok től Trófeaalátétek 51-féle, tölgyfából is. 388-tól Frottírtörülközők, köntösök hímzéssel Hívjon! Szúnyog- és kullancsriasztó (bio) tól Csalisípok tól Sópaszta többféle ízesítéssel tól Eagle Eye Optics távcsövek 4x20, 4 x tól 3-9x x50, 10x50 keresőtávcső x50 céltávcső x56 céltávcső x56 E világító, szálkeresztes x40 E világító, szálkeresztes Fegyverszekrény 3 fegyveres Fegyverszekrény 5 fegyveres Vadászkürtök Kürttartó táska től Távmérő lézeres 6x Bauer céltávcsövek től Bp. Trófea Kft. vadászati kis- és nagykereskedelem * 2100 Gödöllő, Isaszegi út 168. * Tel.: 28/ , 28/ * Fax: 28/ trofeakft@invitel.hu Brno BO 98 7mmRem Mag..300Win Mag Bavaria Antonio Zoli AZ Stutzen BRNO M98 Lux 9,3x BRNO M98 Lux.300Win Mag CZ-527 FS. 222Rem CZ-550 FS.270Win CZ-550 MG Lux.375HH Mag Classic Mannlicher.222Rem Classic Mannlicher.243Win Classic Mannlicher.9,3x Classic Mannlicher.8x68S Classic Mannlicher.7mmRem Mag Mannlicher Scout.308Win Steyr SSG04.300Win Mag Sig Sauer Classic 9,3x Sauer 202 Select, Sauer 202 Elegance, Titan 6 Lux..243Win, 30-06, 7x64,.300Win Mag, 8x68S, 8x57IS stb ZKM-453 Varmint.22LR TOZ-78.22Long, kivehető tár, pofadékos TOZ-122-1L.308Win, kivehető tár, pofadék, gumi agytalp Frankonia Leicht 20/76-7x65R Antonia Zoli Corona 12/70-8x57 IRS Merkel drilling 20/ TOZ-34EP 12/70 2 bill, ejektoros TOZ-34E 20/70, 2 bill TOZ-34ERS Souvenir 12/70, 2 bill, ejektor, vésett, ezüstberakásos TOZ-1201EP 12/70, 1 bill, vésett, ezüst betét TOZ M-1EP 12/76, 1 bill, csere choke MC-21-12MR 12/70 kal. külső choke 3 db ZBK-100, 12-16,20 kal Rizzini Albion 12/70E csere choke Rizzini Albion 20/70 1 bill IZS-27EM-1C.410/76 1 bill IZS-27EM 12/76 2 bill, 3choke IZS-27EM-1C.28/70 1 bill, nikkel, csere choke IZS-27EM-1C.20/76 1 bill, 4 choke IZS-27EM-1C.16/70 1 bill, 4 choke IZS-27EM-1C.12/76 1 bill, 3 choke IZS-43E-1C 12/76, 1 bill, 5choke IZS-43E-1C 12/76, 1 bill, 5choke P. Tüzes Íjász Bt. * Íjászbolt * 1066 Budapest, Teréz krt. 10. * Nyitva: H P Csigás íjak PSE Deer Hunter szett PSE Silver Hawk szett PSE Nova OC szett PSE Nova S PSE Nova Rimfire PSE Vengeance PSE Venom PSE Scorpion PSE Primos PSE Firestorm Martin Razor Martin Jaguár Martin Sabor Browning Rage Browning F5 Tornado Browning Micro Midas Reflexíjak Black Flash sport Black Flash vadász Samick Mind 10 sport Samick SHT vadász Samick SHB vadász PSE X-factor sport Martin Mamaba vadász Martin Hunter vadász Gelencsér vadászreflex Merev szarvú nomád íjak Kassai ölyv Kassai medve Kassai mongol Kassai agár Kassai párduc Grózer longbow Grózer magyar Grózer TRH Grózer mongol Grózer ősi szkíta Liskánx magyar Tóth István magyar Tóth István mongol Kovács T. magyar I Kovács T. magyar II Kovács T. mongol Szalóky laminált magyar Mézes Pál íjak Gyerekíjak Tegezek Favesszők Aluvesszők Carbonvesszők Falevélmintás vadászruhák 3D öltöny Nadrág tól Zubbony tól Bélelt öltöny től Álcahálók tól Lessátor Vadászszék tól Bp. Oryx Vadászbolt és Fegyverjavító * 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi u. 86. * Tel./fax: 22/ * Mobil: 30/ Nyitva: H P 9 17 * Új golyós fegyverek Mauser M98, 300 Win. Mag egyedi IZS , 223 Rem, 308 Win CZ 555 Lux kivehető tár CZ 550 Lux fix tár Tikka T3 Hunter 7x64 irányzék, gyorsító Tikka T3 Hunter 9,3x62 irányzék nélkül, gyorsítóval Új sörétes fegyverek IZS-18 egycsövű 12/ IZS 27-EM-1C 12/ IZS 27-EM-1C 20/ IZS-43EM-1C dupla egybill., ejektoros 20/ IZS-43EM-1C dupla egybill., ejektoros 12/ IZS 27 EM-1C Sporting 12/ Használt fegyverek Brno VZ 24 mélyvésett stuczni, 7x64 Swarovski távcső CZ 550 Lux 243 Win., Meopta 3-12x50 távcső ZKK 600, 9,3x62 új cső, felújított ZKK 600, távcső ZKK 600, 243Win. M. távcső, műszaki IZS 18 16/70 egycsövű, távcső, kategória FÉG 9mm Luger műszaki, kategória IZS 18 MH, Tasco 3-9x Brno M Bock IZS Bock 12/ TOZ 14 E Bock 20/ Fég Bockbüsch 16/70/7x57R Blaser cső zárfejjel 300 Win. Mag Brno Bockbüsch 12/70/7x65R Recknagel alkatrészek, távcsőszerelékek Távcsőszerelék fix tól Távcsőszerelék kifordítható Mauser, Sauer, Steyr, Heym től Nézőkék tól Szíjkengyel től Tusatár 4 lőszeres Kereskedőknek, fegyverműveseknek % Céltávcsövek Meopta Artemis x56 vil. pont Meopta Artemis x56 vil. pont Norconia 4x Vadászruhák Vigos nadrág Sokzsebes mellény Polár mellény Cipők, csizmák, bakancsok tól Esőkabátok től Diana 5 fegyverszekrény Ruházatból törzsvásárlóknak kedvezmény! Fegyverjavító Tanácsadás ingyenes Üzletünkben vásárolt alkatrész szerelése ingyenes Fegyver szakszerű javítása, teljes felújítása, agyazás Hívjon! Távcső- és lámpaszerelés, belövés Hívjon! Kal.-módosítás (Walther cső), fegyverépítés..... Hívjon! Műszakira felkészítés, sikertelen műszaki után javítás, műszakiztatás Hívjon! Hatástalanítás Hívjon! Fj. Nomád Vadászbolt * 6800 Hódmezővásárhely, Zsoldos u. 57. * Tel.: 62/ , 30/ Keresőtávcsövek Fomei 7x Fomei 8x Fomei 11x Steiner Ranger 8x Steiner Ranger 7x Nikon Action VII 7x Nikon CF WP 7x Céltávcsövek Fomei 1,5-6x Fomei 1,5-6x42 vil.p Fomei 3-9x Fomei 7x50 vil.p Fomei 7x Meopta 7x Meopta 7x50 vil.p Meopta 3-12x Meopta 3-12x50 vil.p Meopta 7x Meopta 7x56 vil.p Sako lőszerek 222 R R W x x57JS Dinamit Nobel lőszerek RWS 7X64 DK RWS DK RWS 8X57 JS DK GECO 243W GECO 7X GECO GECO 9,3X GECO 300W MAG Partizán lőszerek 222,223 R , 7X64, 243 W ,62X54 R ,5X ,5X57, 7X X57 JS Bakancsok Watzman hosszú Olang vízálló Bőr Túra vízálló Meindl Isslandpro gora tex Chevalier magas gore tex Chevalier alacsony gore tex Le Chameau gore tex AKCIÓS FELSZERELÉSEK Kanadai gore tex bakancs Fegyverszekrény 5 fegyveres Leszsák BW Leszsák termó Vastag polár kabát ledes zseblámpa Csg. Vadászpiac

24 május 47 Különböző valutanemekben közölt árak Véderdő Bt. Szikra vadászboltja * 2085 Pilisvörösvár, Fő u. 1. * Tel/fax: 26/ * Tel.: 20/ Vn = vizsga nincs HASZNÁLT PUSKÁK Merkel drilling 8x57/2x12/70 mélyvésett, új tus Remington 700, kal:7 RemMag + 8x56 Zeiss Jena Cseh ZH 124, 7x57/16/ Mauser 8x57 + Tasco 3-9x ZKK600, 7x57 + Bushnell 4-12x ZKK600, x32 Zeiss FÉG GV 7,62x54R + 4x32 Zeiss (2 db) Osztrák Voere Mauser 6,5x55SE (távcső nincs) Cseh Brno VZ24 Frankonia 9,3x62 + Zeiss Diathal 8x Cseh Brno, Mod II..22LR + 4x32 Hubertus Dragunov (SZVDN2) 7,62x54R + 4x32 (eredeti tartozékokkal) 2 db Német Suhl 12/70, dupla (2 db) Német Merkel, Suhl, bock 16/70 (szép véset) Cseh, ZP-50, dupla, poldi acél, 16/ Frommer 20/65, 16/70, alsókulcsos, ékszer minőség Hívjon! MC 21, 12/70, Vn FÉG Monte Carlo, dupla, 16/ Izs 6/ Rem betétcső IZS 12/70, dupla, 16/70, dupla IZS 18, egycsövű, 16/ HASZNÁLT MAROKLŐFEGYVER Különféle FÉG, CZ, Taurus, S + W, Astra, Armenius, MCM, Unique, Frommer (Vn) HATÁSTALANÍTOTT FEGYVEREK IZS 12/70 Bock IZS 16/70 dupla Magyar, Lampart, külső kakasos 16/ TOZ 8 (egylövetű).22lr JW 20 (öntöltő).22lr RPD dobtáras golyószóró, komplett PPS, AK-47 géppisztoly től Nagant 7,62, szuronyos, komplett R61, PA63, CZ 6.35 Zbrojovka, koreai 7,62, jelző rakéta pisztoly EGYÉB Agyaras elefántfej (nagyméretű, látványos thaiföldi fafaragás) Bajonettek, dísztőrök, kardok Dazzer, ultrahangos kutyariasztó Fúvócső, Predator (USA) 42, kal: Élve fogó csapdák (patkány, görény, nyest, kutya, macska, róka) Zeiss Jena 7x50 eredeti bőrtokkal Zeiss Jena 6x Leica Trinovid 10x Leica távmérő LRF távcső + távmérő Vadászkönyvek (új és antikvár) Eredeti képzőművészeti alkotások P. Vadászpiac Ipoly Vadászbolt * 2660, Balassagyarmat, Bajcsy út 5. * Tel.: * info@ipolyarms.hu * * H P 9 17, Szo 9 12 NIGHTFORCE TAKTIKAI CÉLTÁVCSÖVEK (MESTERLÖVÉSZ CÉLTÁVCSÖVEK) Árak euróban x tól x tól x tól x tól x tól 8-32x tól 12-42x től REMINGTON FEGYVEREK Árak magyar forintban. 597 laminált tus.22lr BDL 222REM BDL 223REM XR REM BDL VS SF II BDL 243WIN SPS DM 243WIN BDL LH 243WIN BALKEZES WIN PUMPÁS WIN CDL SPS DM TI LIGHTWEIGHT Mount DM BDL LSS DM CDL LH BALKEZES PUMPÁS TITÁN VLS 308WIN POLICE 308WIN+LEOPOLD 3,5-10x POLICE BDL 7mmREM-MAG SPS DM 7mmREM-MAG CDL 7mmREM-MAG BDL 300WIN-MAG SPS DM 300WIN-MAG SENDERO SF II 300WIN-MAG CDL 300WIN-MAG BDL 7mm R.U.M LSS LH 300 R.U.M. BALKEZES BDL 375 R.U.M Ng. Börze az ingyenes magánhirdetések rovata Rovatunkban a magánjellegű (pl. használt termékek, munkát keres) apróhirdetéseket amennyiben terjedelmük nem haladja meg a 150 leütést ingyen jelentetjük meg. Az ennél hosszabb hirdetéseket átszerkesztjük, illetve nem közöljük. Amennyiben szeretné megjelentetni a 150 leütésnél terjedelmesebb apróhirdetését, belföldi postautalványon lapzártáig (minden hónap 1-je) juttasson el címünkre minden 10 leütésért 150 forintot (a 150 leütést meghaladó szövegrészért). A nem magánjellegű (pl. szolgáltatás, munkát kínál, oktatást vállal) apróhirdetésekkel kapcsolatban felvilágosítást szerkesztőségünkben kérhetnek. Apróhirdetést kizárólag írásban ( , fax, levél) fogadunk el. A szövegeket szerkesztve közöljük, az esetleges nyomdahibákért felelősséget nem vállalunk. Juva Agrár Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. * 2461 Tárnok, Halász József u. 66. * Tel.: 23/ * Fax: 23/ * info@juva.hu * Árak -ban. Vadriasztók Guardian2 standard Guardian2 forgó állvány Guardian2 dupla forgó állvány P. Vadász Horgász bolt * 5520 Szeghalom, Kossuth L. utca 10/1. * Tel./fax: 66/ * Mobil: 70/ vadaszhorgasz@novatech.hu * SÖRÉTES LŐSZEREK NIKE vadász NIKE extra MIRAGE ARMUSA REMINGTON 34 g REMINGTON 36 g GOLYÓS LŐSZEREK Norma, Sako, Sellier & Bellot, Remington től ÚJ GOLYÓS FEGYVEREK CZ 550 Standard 7X64; 30-06; 308W; 243W CZ 550 Luxus 30-06; 7X64; 7X57; 308W; 270W, 243W CZ 550 LUX kiv. tár 243W ZKM 452Std.22LR ZKM 452Std.22WMR Tikka T3 Hunter irányzékkal gyorsítóval 243W; 270W; 6.5X55; 308W; 7X64; 30-06; 9.3X Marlin LR kispuska Zastava M70 gyorsítóval 243W, IZS 18 MH 222R; 223R IZS 18 MH ÚJ SÖRÉTES FEGYVEREK IZS-27M-1C 1 bill. 12/ IZS 27EM-1C 12/ IZS 27EM-1C 20/ IZS-43E 2 bill. 12/ IZS-43EM-1C 1 bill. 12/ IZS-43EM-1C 1 bill. 20/ HASZNÁLT FEGYVEREK Fég Bock 12/ IZS 12 Bock IZS-58 16/ IZS-58M 16/ IZS-58MA 12/ Fég-MC 16/ Beretta félaut. 12/ Belga Liege (külső kakasos) 28/ IZS 27 16/ IZS 27M 12/ IZS cal NIKON CÉLTÁVCSÖVEK 30 év garanciával Nikon Monarch X50 vil Nikon Monarch x56 vil Nikon Monarch X Nikon Monarch x Nikon Monarch 6x42M NP Nikon Monarch 3-9x Nikon Monarch x Nikon Monarch E 1.5-6x42M R4B Nikon Monarch DOT Sight VSD NIKON KERESŐTÁVCSÖVEK 10 év garanciával Nikon Action VII 7x Nikon Action VII 10x Nikon Action VII 12x Nikon Action VII 7-15x35 CF Zoom Nikon Action VII 10-22x50 CF Zoom NIKON VÍZÁLLÓ TÁVCSÖVEK Nikon Action EX 7x Nikon Action EX 10x Nikon Monarch 8x Nikon Monarch 8.5x Nikon Monarch 10x Nikon Monarch 12x Nikon 7x50 CF WP NIKON LÉZERES TÁVMÉRŐK Laser 400 (365 m-es) Laser600 (548 m-es) Laser 800S (731 m-es) Egyéb Keresőtávcsövek Taiga 8x Tasco 9x FEGYVERSZEKRÉNY Diana VADÁSZCSIZMÁK FEGYVERLÁMPÁK Bék. Vadászat Tisztelt Vadásztársak! Apróvadas, vegyes vadas vadásztársasági tagságot keresek. z.csaba@fre .hu, 30/ Gímbikavadászatot keresek 2007-ben tagtól tagi áron, ár megegyezéssel. damadama@fre .hu, 30/ Üzlet Fegyverbolt eladó! Felvilágosítás: 20/ (p) Munka Pályakezdő hivatásos vadász állást keres nagyvadas területen szerzett tapasztalatokkal. Kitartó, nagy munkabírású ember vagyok! Minden megoldás érdekel! 30/ , 70/ , haljarszki_gabor@fre .hu Pályakezdő vadgazdálkodási technikus motorfűrész-kezelői és vadhúsvizsgálói bizonyítvánnyal hivatásos vadászi állást keres. 70/ Oktatás Az állami vadászvizsga 50 tételes kidolgozott szóbeli követelménye megrendelhető papíron, CD-n, flopin. 20/ (ef) Fegyver MC-21-es aut. 12/70 sörétes vadászfegyver egy teljes + egy szűkítés nélküli extra csővel (gyöngygolyó lövésre) 2016-ig érvényes műszakival, 2 tokkal, tartozékokkal, lőszerrel, 95 E Ft-ért eladó. 20/ , Bp. Eladó 1 éves.243 Win. CZ 550 FS LUX (stutz ni) végig agyazott, kivehető tárral, 6x42-es Schmidt & Bender 4-es szálkeresztes céltávcsővel, diógyökér agyazással, teljesen új állapotban (17 lövéssel) 50 db lőszerrel, 10 év műszakival. 70/ Elcserélném FÉG R Tikka 4-40 optikával érv. vizsgával kisgolyós (2.22, 0.22) puskára. 70/ Eladó 16/70 FÉG Continental sörétes, érv. műszakival, jó állapotban, áron alul. 30/ , hako@citromail.hu Eladó betegség miatt 1,5 éves Marocchi 12/76 kal. sörétes automata fegyver 4 cserecsokkal! 9 év műszakival, nagyon keveset használt! Előzetes megbeszélés után képet küldök! 70/ Eladó Brno egyedi gyártású bock rendszerű duplagolyós 3 éves 8x57JRS kal. vadászfegyver, 7x50 világító pontos Meoptával, 10 év műszakival, 30 lövéssel, gyári új állapotban! 70/ Eladó Anschütz M Rem. kal. vadászpuska. A puska újszerű, nem használt. A távcső 3-12x56/1 Docter. Kivehető táras. Műszaki 10 év. Egyben vagy külön is eladó. 30/ FN Browning öntöltő 12-es sörétes fegyver csőszájfékkel és állítható szűkítéssel 95 E Ft-ért, IZS egycsövű.223 Rem golyós fegyver Tasco 6x40-es távcsővel 75 E Ft-ért eladó. 20/ Golyós lőfegyver ZKK 600 (bőrtokkal és lőszerekkel), kal x56 Lisenfeld távcsővel, műszaki 2016-ig. Sörétes IZS 27 (bőrtokkal és lőszerekkel), kal. 12/70, műszaki: 2016-ig. Fegyverszekrény (5 fegyver tárolására alkalmas). Egyben 250 E Ft. Menoni Norbert, 70/ Merkel drilling megkímélt állapotú, 7x65R, 16x70 kal., steckeres elsütőbillentyűvel, 3-12x50 Meopta céltávcsővel, fix szerelékkel eladó. 490 E Ft. Bp., 30/ Tula külső kakasos 16x70 kal., új állapotú, eladó. 85 E Ft. Bp., 30/ Beretta 686E Sporting eladó. 12/76, 76 cm csővel, 7 db choke-kal. 360 E Ft. 20/ Blaser R93 váltócső 6,5 57-es eladó. 110 E Ft. 20/ Eladó Merkel Shul drilling 7x65R kal. fegyver 1,5-6x42 Schmidt & Bender távcsővel. 600 E Ft. A fegyver külön is eladó! 70/ Eladó Carl Gustav 6,5x55 fegyver új bajor aggyal, 61 cm csővel 3-12x50 Schmidt & Bender távcsővel. IZS-18 sörétes 12/76 kal. és GV 7,62x54R golyós 4x32 Hunter távcsővel. 240, 12, 45 E Ft. 70/ Merkel 16/70 sörétes duplapuska, gravírozott, 2016 decemberéig érvényes műszakival újszerű állapotban eladó. 100 E Ft. 20/ IZS 27 bock 16 kal., hüvelyvonós, 2 billentyűs, tölgyfa leveles faragással, mikro kapcsolóval. 50 E Ft. 70/ , kérésre képet küldök Sauer 202 S Jagd MatchII. 308 Win. kal. golyós fegyver 6x20x40 Leupold mesterlövész távcsővel, újszerű állapotban! 30/ Frommer Patents K 16/65 Lámpagyári duplacsövű, kakasos sörétes vadászfegyver 2016-ig érvényes vizsgával, kiváló állapotban eladó. 90 E Ft. 20/ Merkel 20/70 duplacsövű, gravírozott, jó állapotú vadászpuska 160 E Ft-ért eladó Monoron! 30/ Balkezes, 9,3x62 Sako 75 M vadászfegyver; 3-12x50 világító pontos Schmidt & Bender távcsővel (vagy távcső nélkül) eladó. Vásárlás június, 30 lövés után! 20/ Benelli 12/76 félautomata sörétes fegyver eladó! 1 szezont vadászott, újonnan vásárolt! Dobozában papírokkal. 290 E Ft. 30/ Eladó CZ550 Lux kal. golyós fegyver 7x50 Meopta céltávcsővel gyári szerelékkel, gyönyörű, valóban újszerű állapotban. 195 E Ft. 30/ Sako Hunter 75, os vadászfegyver 2. éves eladó. 70/ Tikka T es eladó. 2, es sínes Swarovskival. 460 E Ft. 20/ Eladó 1 db 16/65-ös, Sauer gyártmányú dupla s. puska, angol agyazású, ejektoros, Pirk J. örököse Dotzauer Károly puskaműves, Budapesten készítette az 1900-as évek első felében, műszaki vizsga 2015-ig. 220 E Ft. 30/ Eladó 1 db 7,62x54R. M-N. típ. golyós v.-fegyver, 60 cm cső, 4x32-es távcsővel, angol agyazású, HM. készítésű, mű. vizsga 2015-ig, újszerű, 45 E Ft. 30/ Szent Hubertus Kft. Vadászbolt * 7400 Kaposvár, Fő u. 40. * Tel.: 82/ , * Fax: 82/ * tibaldb@t-online.hu BROWNING FEGYVEREK B525 Hunter 12M 71 cm INV B525 Hunter 12M 71 cm INV Balkezes B525 Hunting 12M 71 cm FIX IC/IM B525 Hunting 12M ELITE 71 cm FIX IC/IM B425 Hunter 12M NORDIC 71 INV Special GTS 12M cm INV Cynergy Sporter 12M 76 cm INV Eurobolt II..243WSSM,.300 WSM Phoenix Hunter 12M 71 cm INV Express CCS 525, 8x57JRS Acera.30-06,.300 WM Dualis A-bolt Medallion REM WINCHESTER FEGYVEREK Winchester Mod WSM Super Shadow WINCHESTER KÖZPONTIGYÚJTÁSÚ LŐSZEREK Kaliber, fajta, tömeg (g), lövedék típusa.22 Hornet, Super-X, 2,98, Hollow Point Remington, Supreme, 3,24, Ballistic Silvertip Remington, Super-X, 3,56, Pointed Soft Point Remington, Super-X, 3,24, Pointed Soft Point Remington, Supreme, 3,56 Ballistic Silvertip Remington, Super-X, 3,56, Pointed Soft Point Remington, Super-X, 4,15, Power-Point Winchester, Supreme, 6,16, Ballistic Silvertip Winchester, Super-X, 6,48, Power-Point WSSM, Super-X. 6,48 Power-Point WSSM, Supreme, 3,56 Ballistic Silvertip Winchester, Supreme, 9,07, Accubond CT Winchester, Supreme, 9,07, FAIL SAFE Winchester, Super-X, 8,42, Silvertip WSM Supreme, 9,07 Accubond CT WSM, Super-X, 9,72 Power-Point x64, Supreme, 11,34, Partition MM Rem.Mag., Supreme, 10,37, Accubond CT MM Rem.Mag., Super-X, 11,34, Power-Point MM Rem.Mag., Supreme, 10,36, Fail Safe MM Rem.Mag., Supreme, 10,30, Partition Gold Winchester, Super-X, 11,02, Power-Point Winchester, Super-X, 11,02, Silvertip Winchester, Super-X, 9,72, Power-Point Springfield, Supreme, 10,80, Ballistic Silvertip Springfield, Supreme, 11,66, Accubond CT Springfield, Super-X, 11,66, Power-Point Springfield, Super-X, 11,66, Silvertip Winch.Mag., Supreme, 11,66, Accubond CT Winch.Mag., Supreme, 10,36 Fail Safe Winch. Mag., Supreme, 11,66 Ballistic Silvertip Winch.Mag., Super-X, 11,66, Power-Point WSM, Supreme, 11,66, Accubond CT WSM, Supreme, 11,66 Fail Safe Winchester, Supreme, 10,89, Ballistic Silvertip Winchester, Super X, 11,66 Power Point Winchester, Super-X, 11,66 Silvetip Winch, Mag., Super-X, 12,96 Power-Point Winch.Mag., Supreme, 14,58, Accubond CT x57JRS, Supreme, 12,96, Partition , 3x74R, Supreme, 18,53, Partition Peremgyújtású lőszerek.22 LR, X-PERT, 2.33, Hollow point Winch. Mag., Super-X, 2,59, Hollow point Som. Sürgősen eladó Sauer 202-höz.243 Win. és Blaserhez 6,5x57-es új váltócsövek, jelentős árkedvezménnyel! 20/ Eladó 1 db + 7,62x54R M-N. típ. golyós v.-fegyver, 73 cm a cső, 6x40-es HAKKÓ távcsővel, mű. vizsga 2015-ig, 45 E Ft. 30/ Eladó 1 db TOZ-8 típ LR. kisgolyós fegyver + 3-9x40-es távcső, mű. vizsga 2015-ig, 20 E Ft. 30/ as automatát keresek 150 E Ft-ig. 30/ Merkel 16 mélyvésett, nagyon szép, megkímélt állapotban eladó. 30/ Browning Gold Fusion aut. 12/76-os új állapotú, alig használt, csere choke-os, invertes eladó. 30/ Sako 75 Hunter os Schmidt & Bender 8x56 távcsővel vésett szerelékkel eladó. Újszerű, alig használt. 30/ Steyr-Mannlicher 7x64 kal. golyós vadászfegyver gyári oldható szerelékkel 8x56-os Schmidt & Bender céltávcsővel (1-es szálkereszt) nagyon szép állapotban 420 E Ft-ért eladó! 70/ Sabatti12/70-es bock újszerű állapotban (50 lövés) eladó, vagy megkímélt, jó állapotú őzlövő fegyverre cserélhető. 150 E Ft. 20/

25 Vadászbörze Carl Gustafs 6,5x55-ös fegyverhez zárdugattyút keresek megvételre. 20/ Eladó ACP 45 Auto FÉG gyártmányú maroklőfegyver. 25 E Ft. Vagy fegyverre cserélhető. 70/ , 30/ Eladó cseh 0.22 kisgolyós vadászfegyver. Hibátlan gyári állapot, 4x32 Swarovski céltávcsővel. 30/ Eladó Tikka 7x64 eredeti Tikka szerelék 8x56 Docter távcsővel. 30/ Eladó Remington M 870 EX Magn. pumpás (12/76) vadász lőfegyver, 2011-ig érvényes műszakival, újszerű állapotban, 80 E Ft. 20/ , 16 óra után Eladó Steyr-Mannlicher 243 W levehető eredeti szerelék 6x42-es Swarovski céltávcsővel szerelve. 30/ IZS 27E 12/70-es sörétes bock dupla ravaszos, egyedi, faragott, balos agyazással, új állapotban eladó. 70 E Ft. 30/ Kitűnő állapotú Steyr-Mannlicher 243 Win. 2,5x10x48 Zeiss Diavari-ZM céltávcsővel szerelve, igényesnek eladó. A puska szórása kiváló. 30/ , 79/ , este Merkel 12-es mélyvésett 47 E jelű sörétes duplapuska újszerű állapotban eladó. 30/ Merkel 16/70 sörétes duplapuska, keveset használt állapotban eladó. Műszaki: 2016-ig. 70 E Ft. 30/ Vennék kiváló állapotú eredeti belga Browning sörétes puskát M. B25 vagy B as kaliberben. Elsősorban bock érdekel. 30/ , 79/ , este Eladó orosz SKS (Szimonov) karabély egylövetű 7,62x39 vadász agyazású. 30/ Eladó Heym Express vadászfegyver, kal.: 378 Weatherby Magn. Zeiss 3x12x56 vil. pontos távcsővel, vastagított, magnaportos csővel. Rendelésre készült. 900 E Ft. 30/ Hubert-K vadászbolt májusi akciója: 17 HMR legerősebb peremgyújtós puska, ár: 74 E Ft, márkás spanyol céltávcső Gamo 4x32 vil. pontos, ár: 21 E Ft. Cím: Szlovákia, Révkomárom, Érsekújvári út 11., a Vág hídja után jobbra, a Slovnaft benzinkút előtt. Tel.: (ef) Gáz-riasztó fegyver eladó, nem engedélyköteles. 20/ ZH 321 7x57R-16/70 vegy. cső, 16/70 váltócső, 10 éve nem használt, jó áll. Csere érd. Kisebb golyósra. Borsod m. 140 E Ft. 20/ Sauer drilling 9,3x74/16 kal., 1,5-6x42- es Zeiss Diavari céltávcsővel eladó. 20/ Remington pumpálós golyós 243 W kal.- ben távcsővel, új áll., 40 lövéssel eladó vagy hasonló típ. 308 W vagy ra cserélhető. 30/ Eladó IZS es, 7x50 vil. pontos optikával (nem használt), 118 E Ft. IZS 58, 16-os lapátcsövű, 40 E Ft. 20/ IZS-I8 MH 308 W kal. vadászfegyver, 6x45 Seeadler távcsővel, újszerű állapotban eladó. 110 E Ft. 30/ W. Morgenstein német hatástalanított drilling, külső kakasos, felül 2 db 20-as kruppcső, alul 6,5-ös golyós, aranyozott monogrammal eladó. 7x64-es Sabatti 5 lövés. 70/ x57-es ZKK600-as golyós vadászfegyver 6x42-es Meopta céltávcsővel eladó. 100 E Ft. 30/ Luxus H&H lakatos Merkel lapát 60 E típ. 12/70-es kézzel vésett vadászmotívummal, 10 év műszakival eladó. 30/ FÉG 12/70-12/70 bock 12/70x30-06 váltócsővel MOM 6x42 céltávcsővel, oldható szerelékkel, 2008-ig műszakival, jó áll. eladó. 30/ Keresek hatástalanított hadi és vadászpuskákat, régi légpuskákat gyűjteményembe. 20/ Vadászszekrény, 7x57-es ZKK, 300-as Brno Vinc. Magnum, 12-es Merkel ejektoros jó állapotú puskák eladók. 12-es FÉG bockhoz duplagolyós váltócsövet keresek vagy cserélek. 70/ Távcső Eladó Zeiss 5,6x60 N. éjjellátó. Újszerű áll. Csak igényesnek. 30/ ZH-ZbK fegyverhez gyári fix acél távcsőszerelék 30 mm tubushoz. 20 E Ft. 20/ Éjjellátó keresőtávcső eladó. 30/ Carl Zeiss 4,5-14 x 50 MC Target céltávcső 4-es szálkereszttel (nem világító pontos), 230 E Ft. 3-9x56-os Carl Zeiss céltávcső 4-es szálkereszttel (nem világító pontos), 280 E Ft. Gyári csomagolásban, használatlan új állapotban, örökélet garanciával. 20/ , olivadsz1@yahoo.com (ef) Kutya Aktívan utánkereső, küllemgyőztes Hungária Munka Champion Baktai-fekete Durcás szálkás szőrű tacskó kan fedez. Somogy m., Kapronczai Tamás ker. vez. vad., 30/ Jó vérvonalú, aktívan vadászó szülőktől Chesky Fousek kiskutyák eladók. 20/ , 18 óra után. Jagd terrierek vadászatra eladók, tkv.- vel, bevadászva, vadászó, győztes vérvonalból, garanciával. 70/ Jagd terrier kiskutyák kiváló vérvonalú (HFGY, CACIB, CAC) import, vadászó szülőktől, oltva, féregtelenítve eladók! 20/ Monoron 3 hónapos drótszőrű magyar vizslakölykök eladók, aktívan vadászó, nyugodt, kiegyensúlyozott, engedelmes szülőpártól (a szülők vadászat közben megtekinthetők). 20 E Ft/db. 30/ Erdélyi kopó (szuka, 3-4 éves, jól nevelt, egészséges, nem problémás, törzskönyv nélküli, kiállítási minőség, egyszer kölykezett) jelképes összegért elvihető. 30/ , weimari@gmail. com Weimari vizslák (rövid és hosszú szőrűek, ezüstszürkék) és német drótszőrű vizslakölykök (barna spricceltek, barnák) garanciával megvásárolhatók. 30/ , weimari@gmail.com Magyar drótszőrű vizsla szuka (3 éves, eredményei: alapvizsga, képességvizsga, tenyészszemle, jó szőrminőség, tenyészértékű) megvásárolható. 30/ Szálkás szőrű tacskó kiskutyák és növendékek, minősített, aktívan vadászó munkavizsgás szülőktől eladók. Minőségi kanok fedeznek. 70/ Szálkás szőrű tacskó kölykök és felnőtt kutyák erdész-hivatásos vadásztól eladók. 30/ Magyar vizsla szuka 5 hónapos oltásokkal, féregtelenítve eladó Ft, vagy SZSZ tacskóra cserélhető. Zalaszentgrót, 70/ Európa- és világgyőztes BKHCH ősöktől magyar agár kiskutyák eladók. 70/ Jármű Land Rover S III 88, 2,3 benzines eladó. 7 személyes, trópusi tető, 2 vonóhorog, gallytörő, tetőcsomagtartó, ponyva, pick-up ajtó, tartalék alkatrészek (difi, váltó stb.). Műszaki 2008 dec.-ig. 30/ Lada Niva 1.7 4x4 eladó. Zöld, állandó összkerékhajtás, felező, differenciálzár, benzin-gáz üzemmód, vonóhorog, tetőcsomagtartó, kiváló kaszni, terepgumik os évjárat, 130 E km. 599 E Ft. Megtekinthető Budaörsön. 30/ Hyundai Galloper 2.5 TDI, márc.- i, sötétzöld, 3 ajtós, nagyon megkímélt állapotban, végig szervizelt, sok gyári extrával eladó! Hitel megoldható! 30/ ,5 ill. 8 LE-s csónakmotorok, valamint csónakok eladók E Ft. 20/ Ruházat Le Chameau Véga Bottes nyári gumicsizma (új) sötétzöld színben 45-ös méretben és Blimey (spanyol) neoprénes cipzáros gumicsizma 46-os méretben eladó! 30/ Trófea Vadászgyűjteményből eladók gímszarvas- és őztrófeák. 20/ , 16 óra után Élő állat Vaddisznót eladnék: kant, kocát, süldőt, malacot. Szarvast vásárolnék: bikát, tehenet, ünőt, borjút. 20/ Őzsuta (szelíd, háznál felnevelt, közel 2 éves, egészséges, problémamentes) megvásárolható. 30/ Könyv, újság j ú n i u s i Előzetes Május utolsó hetétől az újságárusoknál! A dupla A dupla a veszélyes vad vadászatának kelléke, sőt ma már mindinkább szimbóluma. Hajdan emberevő tigriseket, párducokat és oroszlánokat zsákmányoltak vele, s segítségével még a támadó elefántot és kafferbivalyt is meg lehetett állítani. A gyors második és egyben életmentő lövés lehetősége az, ami a veszélyes helyzetekhez nélkülözhetetlenné tette. Ugray Tamás, a Kanadában élő nemzetközi hírű nagyvadvadász mutatja be a fegyvert. Aki utoljára nevet Bizonyára minden vadásszal megesett már, hogy kiszemelt magának egy vadat, és hosszúhosszú ideig csak ez az egy zsákmány érdekelte. Cikkünk szerzőjének, Katona Károlynak egy óriási kan jelentette a legfőbb vadat, még akkor is, ha ezzel ugratták vadásztársai. S hogy kinek lett igaza? Nos, ez júniusi számunkból kiderül. Vadonatúj Leupold VX-III 3,5x10x50-es világító pontos céltávcső, dobozában, garanciapapírral, örök garanciával eladó! 70/ Dedal 300 éjjellátó eladó. 5,6 nagyítás, garanciális. 390 E Ft. 20/ Megvételre keresem A Természet 1915 Baigis12 éjjellátó 50mw-150mw. fényvetővel, tartozékokkal. Hibátlan álla- állatokkal, madarakkal foglalkozó köny közötti évfolyamait, ill előtti potban. 170 E Ft. 30/ , peha@ veket. 30/ A hónap tölténye vipmail.hu Keresem a Vadászírók Klasszikusai sorozat 2, 3, 4, 5, 7, 8 köteteit. 30/ Zeiss Jena 7x50, 10x50 MC lencsebevonattal, Diality 10x40 TP, Swarovski 7x42 országában a 7 mm-es Miként Európa legtöbb Vadászat iránt érdeklődő venne háború Habicht keresők és 2,5-10x56 vil. pontos puskatávcső eladók. 20/ nyokat és folyóiratokat. Bármilyen álladelkező golyós töltények előtti vadászkönyveket, vadászkiadvá- átmérőjű lövedékkel ren- Baygis 7 infra 2. generációs nagy teljesítményű keresőtávcső panoráma- célra a legnépszerűbbnek, potú érdekel. 30/ bizonyultak mindenes lencsével, gyári tartozékaival eladó. Egyéb úgy az USA-ban inkább a 30/ db kikészített vörösróka-prém eladó. 7,62 mm-esek hódítanak. Zeiss Jena 7x50 Jenoptem Multi Coated 20/ A nagyobb teljesítményű újszerű állapotú kereső eladó. Kérésre Csicsókagumó tavaszi vadföldtelepítéshez nagyobb tételben eladó. 20/995-7,62-esek királya a.300 képet küldök. 20/ , leidall@ enternet.hu 8526 Winchester Magnum. Carl Zeiss Jena 8x30 keresőtávcső bőrtokkal eladó, használtan, jó értékekkel. idővel és szabályozható mennyiséggel Automata vadetető beállítható szórási Szerkesztőségünk a változtatás jogát fenntartja! 25 E Ft. 20/ eladó. 30/ május

26 Partnereink A Magasles havilap megtalálható az újságosstandokon és az alábbi szaküzletekben ajka: Hadax Kft. Vadászbolt, 8400 Fő út 1. Baja: Harmónia Vadászbolt, 6500 Hattyú u. 2. Balassagyarmat: Balassa Kft., Vadászbolt, 2660 Mártírok út 7. Ipoly Vadászbolt, 2660 Bajcsy út 5. Békéscsaba: Harmónia Vadászbolt, 5600 Luther u. 12. Rábai Kft. Hunor Vadászbolt, 5600 Zsigmond u. 10. Budaörs: Vadmacska Vadászbolt, 2040 Szabadság út 139. Budapest: 22-es Csapdája Túlélőbolt, 1066 Teréz krt. 22. Daisy Fegyverbolt, 1115 Bartók Béla út 87. Frommer Fegyverbolt, 1089 Rezső tér 21. Gemenc Vadászbolt, 1203 Kossuth L. u. 57. Harmónia Vadászbolt, 1165 Margit u Kaliber Max Bt. Célpont Fegyverbolt, 1035 Verőfény u. 1. Kerítéscentrum Kft., 1106 Keresztúri út 130. Larix Vadászruházat, 1107 Somfa köz 8. III/10. Magister Fegyverüzlet, 1031 Gyöngysor u. 6. S. P. Jagd Vadászüzlet, 1238 Lóállás u Seeland Vadászáruház, 1188 Nagykőrösi út 24/A Sólyom Vadászfegyver-javító Bt., 1031 Keve u. 45/C Tüzes Íjász Bt., Íjászbolt, 1066 Teréz krt. 10. cegléd: Siryus Vadászati Ker. Kft., 2700 Széchenyi u. 49. csorna: Hanyi Vadászbolt, 9300 Arany J. u. 8. DAbas: P+B Sherwood Bt., 2370 Szent István u. 42. Debrecen: Agroker, 4031 Kiss Ernő u Harmónia 91 Kft., 4025 Széchenyi u. 10. Harmónia Vadászbolt, 4026 Bethlen u. 36. dombóvár: Szálkereszt Vadászbolt, 7200 Ady E. u. 9. Eger: Harmónia Vadászbolt, 3300 Torony út 1 3. Fehérgyarmat: Agroker, 4900 Szatmári u. 1. gödöllő: Trófea Kft., 2100 Isaszegi u Gyöngyös: E-Diana Vadász- és Horgászbolt, 3200 Rózsa u. 2. Harmónia Vadászbolt, 3200 Szent Bertalan u. 4. hódmezővásárhely: Hargita Jagd Vadászbolt, 6800 Andrássy u. 32. Nomád Vadászüzlet, 6800 Zsoldos u. 57. kaposvár: SEFAG Zrt. Vadászbolt, 7400 Berzsenyi u. 2. Szent Hubertus Vadászbolt, 7400 Fő u. 40. Kapuvár: Drilling Vadászbolt, 9330 Kossuth L. u. 16. Kecskemét: Harmónia Vadászbolt, 6000 Széchenyi tér 14. Horgász Vadász Bt., 6000 Rákóczi út 16. Keszthely: Harmónia Vadászbolt, 8360 Rákóczi u. 3. Hunor 2000 Bt. Fegyver- és Vadászbolt, 8360 Széchenyi u. 11. Kisbér: AgroProdukt Kkt. Vadász-Horgászbolt, 2870 Kossuth L. u. 16. Kiskőrös: Tüskevár Vadászbolt, 6200 József A. u. 5. Kiskunhalas: Célpont Fegyverbolt, 6400 Hősök tere 1. Kisvárda: Agroker, 4600 Török u. 11. Harmónia Vadászbolt, 4600 Szent László u. 13. lengyeltóti: Sport Horgász Vadász Bolt, 8693 Kossuth L. u. 71/A. Mátészalka: Agroker, 4700 Jármi u. 57. Mezőzombor: Agroker, 3931 Fürerbánya Miskolc: Harmónia Vadászbolt, 3530 Széchenyi u. 14. Steelvent 2000 Zrt., 3527 Besenyői út 8. Szalonka Vadászbolt, 3530 Király u. 2. mohács: Brachmann Kereskedőház Kft., 7700 Kígyó u. 11. mosonmagyaróvár: Hubertus Vadászbolt, 9200 Magyar u. 17. Jagd Revier Vadászbolt, 9200 Szent István király u Nyírbátor: Agroker, 4300 Császári u Nyíregyháza: Agro Áruház, 4400 Debreceni u Harmónia Vadászbolt, 4400 Zrínyi I. u Reflex Vadászbolt, 4400 Tünde u. 20. OROSháza: Kátai Vadászbolt, 5900 Könd u. 44. Paks: Harmónia Vadászbolt, 7030 Tolnai út 2. Pécs: Harmónia Vadászbolt, 7626 Király u. 71. Pagony Vadászbolt, 7634 Rácvárosi u. 16. pilisvörösvár: Szikra Vadászbolt, 2085 Fő u. 1. Sárvár: Hor-Sza Kkt. Vadászbolt, 9600 Batthyány u. 34. siófok: Diana Siófok Vadászbolt, 8600 Szent László u. 39. Sopron: Hubertus Vadászbolt, 9400 Lackner K. u. 6. Szeged: Forest Vadászbolt, 6721 Brüszszeli krt. 6. Harmónia Vadászbolt, 6722 Kossuth L. sgt. 21. Szeghalom: Vadász- Horgász Bolt, 5520 Kossuth L. u. 10/1. Székesfehérvár: Lupus Túzok Vadászbolt, 8000 Ady E. u. 8. Oryx Fegyverjavító, 8000 Seregélyesi u. 86. Szekszárd: Stefán Kereskedelmi Kft., 7100 Kossuth u. 32. Szi getszentmiklós: M-Zéró Fegyver- és Vadászbolt, 2310 Petőfi u. 5/A szombathely: Aranyszarvas Vadászbolt, 9700 Thököly u. 46. Taksony: Sziget Vadászbolt, 2335 Dózsa Gy. u. 26. Tapolca: Fehér Kos Vadászbolt, 8300 Wesselényi u. 2/1. Tata: Harmónia Vadászbolt, 2890 Katona u. 17. Tiszafüred: Harmónia Vadászbolt, 5350 Piac tér 6. Veszprém: Harmónia Vadászbolt, 8200 Horgos u. 2. Zalaegerszeg: Harmónia Vadászbolt, 8900 Bíró M. u. 47. Magasles Független információs havilap Kiadja: ProFo-Kiadó Szerkesztőség: 1088 Budapest, József krt. 19. B lépcsőház II/4. Telefon: 1/ fax: 1/ info@magasles.hu Felelős főszerkesztő: Ifj. Takács Szabolcs Szerkesztő: Kovács Zsolt Tördelőszerkesztő: Lőrincz Zsuzsanna Kapcsolatfelvétel, hirdetések: Göröcs Zsuzsanna Pénzügy: Juhász Róbertné HU ISSN Terjeszti a Lapker Rt. és a megjelölt szaküzletek. Előfizethető a szerkesztőség címén belföldi postautalványon, illetve igény esetén készpénz-átutalási csekket küldünk. Kérjük, csekkes befizetésnél vegye figyelembe a 3-4 hetes banki átfutási időt. Az előfizetési díj egy évre 4400 Ft. A fotókat, ábrákat, írásokat a szerzői jogok tiszteletben tartásával közöljük, de előfordulhat, hogy a szerző vagy a jogutódja nem ismert. Ilyen esetekben, kérjük, az illetékesek jelentkezzenek. Az újságban közölt árakat és egyéb adatokat partnereinktől kapjuk, így azokért, valamint az esetleges nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk. Kérjük, mielőtt tervezne, tájékozódjon a részletekről! Az újságban közölt adatokat, információkat, másolni, sokszorosítani vagy forrásként felhasználni más hír-, illetve információs anyagokban a kiadó előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül tilos. Minden jog fenntartva! Lapzárta minden hónap 1-jén. Megjelenés minden hónap utolsó hetében. Ebben a lapszámunkban az alábbi partnereinkről talál bővebb információt Budapesti Távcső Centrum , 48 Diana Szakképző Iskola , 37 Drilling Vadászbolt Farkas Péter Ficsór Autóház Kft Foto Mozaik Frommer Fegyverbolt , 48 Hanyi Vadászbolt Hargita Jagd Vadászbolt Kaliber Max Célpont Fegyverbolt Leitz Hungária Lovas Nemzet Mobilker 2000 Kft , 48 Night Vision Hungary Outlander.hu Sólyom Vadászfegyver-javító Bt Steelvent Zrt , 48 Swarovski Optik Szálkereszt Vadászbolt Szent Hubertus Kft Szücs és Zsóka Bt Trófea Kft utazas.com május

27

Kelebiai vadászterület

Kelebiai vadászterület Kelebiai vadászterület Bérvadászati árjegyzék Érvényes: 2019. március 1-től 2020. február végéig Általános tudnivalók A vadászat és szolgáltatás igénybevételének megkezdése előtt szerződést kell kötni

Részletesebben

Mélykúti vadaskert. Bérvadászati árjegyzék. Érvényes: március 1-től február végéig

Mélykúti vadaskert. Bérvadászati árjegyzék. Érvényes: március 1-től február végéig Mélykúti vadaskert Bérvadászati árjegyzék Érvényes: 2019. március 1-től 2020. február végéig Általános tudnivalók A vadászat és szolgáltatás igénybevételének megkezdése előtt szerződést kell kötni a KEFAG

Részletesebben

TÉLI KABÁT. Télikabátok. A fleece bélésű gallér. Levehető kapucni. Fényvisszaverő elemek. Előformázott ujjak. Állítható ujjpánt.

TÉLI KABÁT. Télikabátok. A fleece bélésű gallér. Levehető kapucni. Fényvisszaverő elemek. Előformázott ujjak. Állítható ujjpánt. TÉLI KABÁT Levehető kapucni A fleece bélésű gallér kényelmesebb viseletet biztosít Fényvisszaverő elemek a jobb láthatóság érdekében Előformázott ujjak tágulóképes felületi anyagból Állítható ujjpánt tépőzárral

Részletesebben

Császártöltési vadászterület

Császártöltési vadászterület Császártöltési vadászterület Bérvadászati árjegyzék Érvényes: 2019. március 1-től 2020. február végéig Általános tudnivalók A vadászat és szolgáltatás igénybevételének megkezdése előtt szerződést kell

Részletesebben

Kerekegyházi és Nyíri vadászterület

Kerekegyházi és Nyíri vadászterület Kerekegyházi és Nyíri vadászterület Bérvadászati árjegyzék Érvényes: 2019. március 1-től 2020. február végéig Általános tudnivalók A vadászat és szolgáltatás igénybevételének megkezdése előtt szerződést

Részletesebben

Vadászati Árjegyzék 2011/2012. Pilisi Parkerdő Zrt. Kedves Vadászok! Üdvözöljük Önöket a Pilisi Parkerdő Zrt-nél!

Vadászati Árjegyzék 2011/2012. Pilisi Parkerdő Zrt. Kedves Vadászok! Üdvözöljük Önöket a Pilisi Parkerdő Zrt-nél! Kedves Vadászok! Üdvözöljük Önöket a Pilisi Parkerdő Zrt-nél! Vadászati Árjegyzék 2011/2012 Pilisi Parkerdő Zrt Mielőtt nekilátnának áraink áttanulmányozásához, kérjük, hogy olvassák el az általános tudnivalókat.

Részletesebben

Salming Running Technológiák

Salming Running Technológiák Salming Running Technológiák A sarok csészét úgy terveztük, hogy a lehető legkisebb mértékben növelje a cipő tömegét, és alkalmazkodjon a futó lábához A felsőrész kétrétegű szendvics szerkezettel és ExoSkeleton

Részletesebben

Azoknak, akik munkájuk során legyőzik az akadályokat.

Azoknak, akik munkájuk során legyőzik az akadályokat. Konstantin Schmidt, Kereskedelmi igazgató Azoknak, akik munkájuk során legyőzik az akadályokat. Egy ZARGES koffer amely tökéletes megjelenésű, elegáns és strapabíró Annyira híres. Annyira elegáns. Az új

Részletesebben

Családias hangulat, magas színvonalon

Családias hangulat, magas színvonalon 20 Namibia ÉV TAPASZTALATÁVAL Családias hangulat, magas színvonalon AFRIKAI KÖRNYEZET KÉNYELEM ÉS KOMFORT FELSŐ SZNTEKEN Vendégeink kényelmét 4 szoba teszi lehetővé, mindegyik szoba saját fürdőszobával,

Részletesebben

VADÁSZATI ÁRJEGYZÉK. Koronás-szarvas Kft. KAB-HEGY 2004. Nonprofit Kft. Érvényes: 2010. március 1-tıl

VADÁSZATI ÁRJEGYZÉK. Koronás-szarvas Kft. KAB-HEGY 2004. Nonprofit Kft. Érvényes: 2010. március 1-tıl VADÁSZATI ÁRJEGYZÉK Koronás-szarvas Kft. KAB-HEGY 2004. Nonprofit Kft. Érvényes: 2010. március 1-tıl SZARVAS VADÁSZAT Vadászati idény: Bika, tehén: szeptember 1-január 31. Ünı, borjú: szeptember 1-február

Részletesebben

Kelebiai vadászterület

Kelebiai vadászterület Kelebiai vadászterület Bérvadászati árjegyzék Érvényes: 2017. március 1-től 2018. február végéig GÍMSZARVAS ELEJTÉSE Gímszarvasbika, golyóra érett szeptember 1-től október 31-ig Gímszarvasbika, selejt

Részletesebben

ARANYKALÁSZ VADÁSZTÁRSASÁG

ARANYKALÁSZ VADÁSZTÁRSASÁG ARANYKALÁSZ VADÁSZTÁRSASÁG 2533 Bajót, Dámvadasi Vadászház, 0121/10 hrsz. Telefon:+36/20/440-9293 BÉRVADÁSZTATÁSI TARIFÁK Érvényes 2018. május 1.-től visszavonásig. Valamennyi vadfajnál felszámított díjak:

Részletesebben

ESKÜVŐI ÁRLISTA 2015 GANGEL BENJAMIN

ESKÜVŐI ÁRLISTA 2015 GANGEL BENJAMIN ESKÜVŐI ÁRLISTA 2015 GANGEL BENJAMIN Kedves Vőlegény! Ebben az anyagban a 2015-es év esküvői ruházatára vonatkozó árakat, kedvezményeket illetve a termékekkel kapcsolatos információkat foglaltam össze

Részletesebben

A gyermekek quadja, de a felnőttek is szeretik.

A gyermekek quadja, de a felnőttek is szeretik. A gyermekek quadja, de a felnőttek is szeretik. Lehet, hogy az mérete kicsi, de a Yamaha nagyobb típusaiban megtalálható számos funkcióval rendelkezik, így például dupla A-karos, független első felfüggesztéssel,

Részletesebben

EMV-1005. Cipők, lábbelik

EMV-1005. Cipők, lábbelik Cipők, lábbelik EMV-1001 EMV-1002 - zöld PVC gumicsizma - acélkaplis védőcsizma - belső pamut bolyhozás - nagy ellenálló képességű - 36-tól 47-es méretig antibakteriális felsőrész - nitril talp - sav és

Részletesebben

Trófeabírálat. A vadászat szerepe. A trófeák kultusza. Vadászati rendszerek

Trófeabírálat. A vadászat szerepe. A trófeák kultusza. Vadászati rendszerek A vadászat szerepe Trófeabírálat I. előadás A közösség táplálékkal való ellátása A fiatalok harcra való felkészítése Sport A sportban a mérhetőség fontos Mennyiség Minőség Dopping Vadászati rendszerek

Részletesebben

V E R S E N Y K I Í R Á S a 2014. április 25-én megrendezésre kerülő IPA XVIII. Szent György Napi Nemzetközi távcsöves puska lőverseny megrendezéséhez

V E R S E N Y K I Í R Á S a 2014. április 25-én megrendezésre kerülő IPA XVIII. Szent György Napi Nemzetközi távcsöves puska lőverseny megrendezéséhez V E R S E N Y K I Í R Á S a 2014. április 25-én megrendezésre kerülő IPA XVIII. Szent György Napi Nemzetközi távcsöves puska lőverseny megrendezéséhez A verseny célja : A nyílt nemzetközi verseny keretein

Részletesebben

Sátrak minden alkalomra

Sátrak minden alkalomra Ollós sátrak katalógus 2015 Hexagon Vízálló A sátor burkolata 100% poliészter szövet, egyik oldalán PVC bevonattal és UV védelemmel. A burkolat súlya 300 g/m 2. Teljes egészében alumínium Az ideális, mechanikailag

Részletesebben

Katalógus. Silver Horse Bt. H-1202 Budapest, Bácska u. 11. telefon: 06-1-286-4057 fax: 06-1-286-4057 mobil: 06-20-393-2664

Katalógus. Silver Horse Bt. H-1202 Budapest, Bácska u. 11. telefon: 06-1-286-4057 fax: 06-1-286-4057 mobil: 06-20-393-2664 Katalógus Hagyományos kézműves lábbeli gyártás Ha fontos önnek, hogy lovagláshoz de akár utcai viseletre a lábához legjobban illeszkedő csizmát vagy cipőt viselje nem kell kompromisszumokat kötnie. Munkatársaink

Részletesebben

Biztonsági lábbeli STEITZ SECURA GORE-TEX

Biztonsági lábbeli STEITZ SECURA GORE-TEX DGUV 191 Biztonsági lábbeli EITZ SECURA GORE-TEX Biztonsági lábbeli GORE-TEX membránnal a kitűnő a klímakomfort érdekében. A fölösleges nedvesség és hő gyorsan távozik kifelé. A páraáteresztő vízálló bőr

Részletesebben

ÁGAPRÍTÓ GÉPEK AY 400-10cm AY 600-16cm AY 900-21cm AY 1000-26cm

ÁGAPRÍTÓ GÉPEK AY 400-10cm AY 600-16cm AY 900-21cm AY 1000-26cm ÁGAPRÍTÓ GÉPEK AY 400-10cm AY 600-16cm AY 900-21cm AY 1000-26cm A Volverini gépgyár több mint 20 éve kezdte meg működését. A családi vállalkozásként működő gyár mára a világ számos pontjára szállít mezőgazdasági

Részletesebben

Csapatépítő tréning ajánlatok

Csapatépítő tréning ajánlatok Csapatépítő tréning ajánlatok Céges rendezvények, csapatépítő tréningek alkalmával ma már elengedhetetlen fontosságúvá vált a megfelelő helyszín kiválasztása, amelyet nem csupán a könnyű megközelíthetőség

Részletesebben

Bringások, nyeregbe! Kellékek két kerékhez. NAPTÁRI HÉT: 16. ÉRVÉNYES: 2011. április 20-tól május 31-ig. 02 Női kerékpáros mez

Bringások, nyeregbe! Kellékek két kerékhez. NAPTÁRI HÉT: 16. ÉRVÉNYES: 2011. április 20-tól május 31-ig. 02 Női kerékpáros mez Városi kerekezők, hétvégi túrázók, sportkerékpározók, figyelem! A kerékpározás jóval több, mint a közlekedés egyik formája: egyszerre jelent élményt, kikapcsolódást és egészséges életformát. Egy szabályt

Részletesebben

HUNOR VADASKERT Zrt. Vadászati árjegyzék Érvényes: 2014. március 1-től visszavonásig

HUNOR VADASKERT Zrt. Vadászati árjegyzék Érvényes: 2014. március 1-től visszavonásig HUNOR VADASKERT Zrt. Vadászati árjegyzék Érvényes: 2014. március 1-től visszavonásig 1. oldal 2. oldal Bemutatkozás Tisztelt Vadászvendégünk! S ok szeretettel köszönti Önt a Hunor Vadaskert Zrt.! Engedje

Részletesebben

Árnyékolás gördülékenyen. biztonsági. redőnyrács Katalógus. www.umbroll.hu

Árnyékolás gördülékenyen. biztonsági. redőnyrács Katalógus. www.umbroll.hu Árnyékolás gördülékenyen biztonsági redőnyrács Katalógus www.umbroll.hu Umbroll - Árnyékolás gördülékenyen Az Umbroll mára Magyarország egyik legismertebb árnyékolástechnikai márkaneve. A fejlesztési kihívások

Részletesebben

Nincs több félmegoldás: a gondozatlan területek, és a magas fű többé nem jelentenek gondot.

Nincs több félmegoldás: a gondozatlan területek, és a magas fű többé nem jelentenek gondot. Nincs több félmegoldás: a gondozatlan területek, és a magas fű többé nem jelentenek gondot. 115 Professzionális magas gazvágók, sűrű, vad bozót, gaz nyírásához, árkok és egyéb gondozatlan területek tisztításához.

Részletesebben

Afrika igazi varázsa

Afrika igazi varázsa Z imbabwe Klasszikus nagyvad vadászatok BIG FIVE Afrika igazi varázsa KLASSZIKUS KÖRNYEZETBEN A RÉGI IDŐK HANGULATA Az ideiglenes épített, telepített sátortáborok, azaz flycamp -ek, a hosszú vadásznap

Részletesebben

DIGITÁLIS KIJELZŐK ÉRINTŐKÉPERNYŐS KOMMUNIKÁCIÓS MEGOLDÁSOK TERMÉKKATALÓGUS

DIGITÁLIS KIJELZŐK ÉRINTŐKÉPERNYŐS KOMMUNIKÁCIÓS MEGOLDÁSOK TERMÉKKATALÓGUS DIGITÁLIS KIJELZŐK ÉRINTŐKÉPERNYŐS KOMMUNIKÁCIÓS MEGOLDÁSOK TERMÉKKATALÓGUS 1 TARTALOMJEGYZÉK MONITOROK 3 INFORMÁCIÓS OSZLOPOK * 4 FALRA SZERELHETŐ MONITOROK HAZÁNKBAN* 5 KIRAKATI MONITOROK 6 MEGÁLLÍTÓTÁBLÁK

Részletesebben

HUNOR VADASKERT Zrt. Vadászati árjegyzék. Vadászati árjegyzék

HUNOR VADASKERT Zrt. Vadászati árjegyzék. Vadászati árjegyzék HUNOR VADASKERT Zrt. Vadászati árjegyzék 2015/2016 Vadászati árjegyzék 1. oldal 2. oldal Bemutatkozás Tisztelt Vadászvendégünk! S ok szeretettel köszönti Önt a Hunor Vadaskert Zrt.! Engedje meg, hogy néhány

Részletesebben

AVAS Egészségügyi Centrum Kft.

AVAS Egészségügyi Centrum Kft. AVAS Egészségügyi Centrum Kft. WOLF védőruhák és védőfelszerelések Röntgenköpenyek és röntgenkötények Egyszerű röntgenköpeny A szakma elvárásainak mindenben megfelelő köpeny kiválóan állítható a kétoldalt

Részletesebben

1. A vadgazdálkodási egység alapadatai

1. A vadgazdálkodási egység alapadatai 1. A vadgazdálkodási egység alapadatai 1.1. A vadgazdálkodási egység alapadatai 1.1.1. Név: 1.1.2. Telephely: 1.1.3. Azonosító (kódszám): - - - - 1.1.4. A vadászati jog hasznosítási formája: 1.1.5. A vadgazdálkodási

Részletesebben

VADGAZDÁLKODÁSI ÜZEMTERV

VADGAZDÁLKODÁSI ÜZEMTERV VADGAZDÁLKODÁSI ÜZEMTERV VADGAZDÁLKODÁSI ÜZEMTERV Vadgazdálkodási egység: Telephelye: Kelt:,.. A tervet készítette Vadgazdálkodási egység vezetõje A FÔ FEJEZETEK MUTATÓJA Ennek a lapnak a helyére kerül

Részletesebben

Magyarország EURÓPA VADÁSZPARADICSOMA

Magyarország EURÓPA VADÁSZPARADICSOMA Magyarország EURÓPA VADÁSZPARADICSOMA Állami vadászterületek Magyarországon KÖZEL 1 MILLIÓ HEKTÁR VADÁSZTERÜLET ÉVENTE MINTEGY 70.000 NAGYVAD KILÖVÉSE ÉVENTE MINTEGY 15.000 APRÓ- ÉS VIZIVAD KILÖVÉSE TÖBB

Részletesebben

Fellépők és szerelődobogók 3

Fellépők és szerelődobogók 3 Fellépők és szerelődobogók reppy két oldalon járható összecsukható fellépő 0. o. Rolly két oldalon járható összecsukható fellépő 0. o. reppo két oldalon járható összecsukható fellépő. o. oppy XL összecsukható

Részletesebben

Mert szeretjük a könnyedséget.

Mert szeretjük a könnyedséget. 0 M96 Y90 K2 0 M0 Y0 K0 C13 M96 Y81 K54 C100 M100 Y100 K100 Tartósan alacsony ár Mert szeretjük a könnyedséget. OUTUBE LOGO SPECS RINT on light backgrounds standard on dark backgrounds standard ain red

Részletesebben

Forgattyús tengely alátámasztás: Állítható magasságú kézi fogantyú: Alumínium présöntvény ház:

Forgattyús tengely alátámasztás: Állítható magasságú kézi fogantyú: Alumínium présöntvény ház: Forgattyús tengely alátámasztás: A forgattyús tengely alátámasztása a tengelynek kiegészít, oldalsó stabilitást biztosít ez csökkenti a motor sérülésének kockázatát a forgattyús tengely elhajlása miatt,

Részletesebben

Dräger X-pect 8340 Védőszemüveg

Dräger X-pect 8340 Védőszemüveg 8340 Védőszemüveg A sportember: 8340 szemüvegek. Ez a sorozat az egyedi állíthatóságot kombinálja a legnagyobb viselési komfortérzettel hosszú távú használathoz, extrém körülmények esetén is. D-33523-2009

Részletesebben

www.kebtechnika.hu Univerzális szórókocsi A legjobb megoldás: Korróziv anyagok szórására is alkalmas (só, m trágya, nedvesség hatására köt anyagok)

www.kebtechnika.hu Univerzális szórókocsi A legjobb megoldás: Korróziv anyagok szórására is alkalmas (só, m trágya, nedvesség hatására köt anyagok) Der Tank- und Behälter-Profi Univerzális szórókocsi A legjobb megoldás: Korróziv anyagok szórására is alkalmas (só, m trágya, nedvesség hatására köt anyagok) Precíz kialakítás Változó szorási tulajdonságok

Részletesebben

QUASAR KUKORICA ADAPTER: A TERMÉSZET INNOVÁCIÓJA

QUASAR KUKORICA ADAPTER: A TERMÉSZET INNOVÁCIÓJA QUASAR KUKORICA ADAPTER: A TERMÉSZET INNOVÁCIÓJA MINDEN KÖRÜLMÉNY KÖZÖTT MEGBÍZHATÓ A QUASAR kukorica adapter sorozat a precíz mérnöki munka és hosszú évek fejlesztésének eredménye. Az adapter problémamentes

Részletesebben

ASTRO THERMO. 292 www.cormoran.de

ASTRO THERMO. 292 www.cormoran.de ASTRO THERMO ASTRO-THERMO thermo ruha Kedvező árú kétrészes bélelt, 100%-ban vízálló thermoruha 190T poliamidból. Teljesen vízálló, kimagaslóan meleg. Masszív nylon-szövetből készült, melynek belső oldala

Részletesebben

CLOSER TO YOU. Intraorális képalkotás A DIGITÁLIS VILÁG ELŐNYEI

CLOSER TO YOU. Intraorális képalkotás A DIGITÁLIS VILÁG ELŐNYEI CLOSER TO YOU Intraorális képalkotás A DIGITÁLIS VILÁG ELŐNYEI Intraorális képalkotás Páciens kényelem és könnyű használat A lemez mérete és a pozicionálás megegyezik a tradicionális kisfilmes eljárással,

Részletesebben

ABLOY AJTÓCSUKÓK- KIVÁLÓ TELJESÍTMÉNY ÉS MEGBÍZHATÓSÁG

ABLOY AJTÓCSUKÓK- KIVÁLÓ TELJESÍTMÉNY ÉS MEGBÍZHATÓSÁG ABLOY AJTÓCSUKÓK- KIVÁLÓ TELJESÍTMÉNY ÉS MEGBÍZHATÓSÁG Az ABLOY magas biztonsági termékeit az egész világon ismerik és elismerik. Széles termékskálánk minden tagja csúcsminôséget képvisel és kiváló teljesítményt

Részletesebben

Tejes megújulás, még nagyobb szabadság

Tejes megújulás, még nagyobb szabadság Tejes megújulás, még nagyobb szabadság A Xenon az új TATA Pick up, egyszerûen csodálatos! A kiváló minõségû, nagy teljesítményû, rendkívül takarékos turbódízel common rail 2.2 Dicor motor, lenyûgözõ egyedi,

Részletesebben

Ismertesse az egyéni vadászati módokat! 1. A. Információtartalom vázlata:

Ismertesse az egyéni vadászati módokat! 1. A. Információtartalom vázlata: 1. A Ismertesse az egyéni vadászati módokat! Egyéni vadászati módok Egyéni vadászat során ejthető vadfajok Egyéni vadászat biztonsági előírásai Egyéni vadászat etikai előírásai 1. B Ismertesse a vadászaton

Részletesebben

Forgalmazó: Termékkatalógus DSC Hungária Kft Budapest, Füvészkert u. 3. Telefon:

Forgalmazó: Termékkatalógus DSC Hungária Kft Budapest, Füvészkert u. 3. Telefon: Termékkatalógus ALEAN termékek a DSC Hungária Kft. kínálatában Örömmel értesítjük Partnereinket, hogy 2017-től a DSC Hungária Kft. az ALEAN márka kizárólagos magyarországi forgalmazója. Az infrasorompókra

Részletesebben

Bugaci, Császártöltési, Kelebiai vadászterület. Bérvadászati árjegyzéke. Érvényes: 2015. március 1-től 2016. február végéig

Bugaci, Császártöltési, Kelebiai vadászterület. Bérvadászati árjegyzéke. Érvényes: 2015. március 1-től 2016. február végéig Bugaci, Császártöltési, Kelebiai vadászterület Bérvadászati árjegyzéke Érvényes: 2015. március 1-től 2016. február végéig GÍMSZARVAS ELEJTÉSE Gímszarvasbika, golyóra érett szeptember 1-től október 31-ig

Részletesebben

TOVÁBBI INFORMÁCIÓKÉRT LÁTOGASSA MEG WEBOLDALUNKAT!

TOVÁBBI INFORMÁCIÓKÉRT LÁTOGASSA MEG WEBOLDALUNKAT! Display-k Display TOVÁBBI INFORMÁCIÓKÉRT LÁTOGASSA MEG WEBOLDALUNKAT! www.zaszlo.eu www.zaszlo.eu Roll Up Prémium A Roll Up Prémium elegáns, ezüst színű állvány. Igényes külleme mellett legfontosabb a

Részletesebben

* (Nokia, ZTE (OMTP) kivételével) Főbb jellemzők

* (Nokia, ZTE (OMTP) kivételével) Főbb jellemzők A Panasonic 2016-ban bevezeti új, HD6M típusú, mikrofonos fejhallgatóját, amely a belépő szintet képviseli kategóriájában. Az új fejhallgató kiválóan adja vissza a legigényesebb zenéket is. A HD6M a korábbi

Részletesebben

A víz és a nyomás ereje: dupla segítség a szennyeződések ellen.

A víz és a nyomás ereje: dupla segítség a szennyeződések ellen. A víz és a nyomás ereje: dupla segítség a szennyeződések ellen. 161 A víz hatalma a nyomás erejével párosítva: ez az Oleo-Mac magas nyomású víztisztítók titka. A modern anyagokkal és technikával készült

Részletesebben

A még jobb. teljesítményért. Hoya sportlencsék A teljesítmény következő szintje. Szemüveglencsék japán technológiával

A még jobb. teljesítményért. Hoya sportlencsék A teljesítmény következő szintje. Szemüveglencsék japán technológiával A még jobb teljesítményért Hoya sportlencsék A teljesítmény következő szintje Szemüveglencsék japán technológiával Magas vizuális teljesítmény Amennyiben Ön aktív életmódot él vagy rendszeresen sportol,

Részletesebben

Az Ön ízlése egyedi. Tervező. A Hörmann szekcionált kapuk is azok

Az Ön ízlése egyedi. Tervező. A Hörmann szekcionált kapuk is azok Tervező A kapu- és ajtókonfigurátorral kényelmesen, otthon a számítógép előtt ülve virtuálisan kipróbálhatja a termékeket és azok kialakítási lehetőségeit. A Hörmann kapu- és ajtókonfigurátor az alábbi

Részletesebben

BoxMaker Kezelési útmutató. V-1.2-HUN, 2014-Szept.-10

BoxMaker Kezelési útmutató. V-1.2-HUN, 2014-Szept.-10 BoxMaker Kezelési útmutató V-1.2-HUN, 2014-Szept.-10 BoxMaker alkalmazása A BoxMaker-t arra terveztük, hogy hullámpapírból lehessen vele a Paraméterek bekezdésben leírt dobozokat készíteni. A Paraméterek

Részletesebben

ÚJ CSOMAGOLÁS. Ha többet szeretne megtudni a HARTMANN-ról és termékeinkrõl, kérjük látogassa meg honlapunkat:

ÚJ CSOMAGOLÁS.  Ha többet szeretne megtudni a HARTMANN-ról és termékeinkrõl, kérjük látogassa meg honlapunkat: DE PAUL HARTMANN AG 89522 Heidenheim Germany Ha többet szeretne megtudni a HARTMANN-ról és termékeinkrõl, kérjük látogassa meg honlapunkat: HU HARTMANN-RICO Hungária Kft. 2051 Biatorbágy, Paul Hartmann

Részletesebben

5+1 Tipp, hogyan vásárolj gyermekcipőt az interneten?

5+1 Tipp, hogyan vásárolj gyermekcipőt az interneten? 5+1 Tipp, hogyan vásárolj gyermekcipőt az interneten? Tartalom -Méret választás fontossága -Melyik anyagot részesítsd előnyben? -A hatalmas kínálat dilemmája -Mi van akkor, ha meggondoltad magad? -Garancia

Részletesebben

Erő és egyszerűség tökéletes egyensúlyban: a legjobb segítség annak, aki szereti gondozni a természet gyümölcseit.

Erő és egyszerűség tökéletes egyensúlyban: a legjobb segítség annak, aki szereti gondozni a természet gyümölcseit. Erő és egyszerűség tökéletes egyensúlyban: a legjobb segítség annak, aki szereti gondozni a természet gyümölcseit. 155 Professzionális, nagy teljesítményű gépek, olíva és más gyümölcsök szedésére fejlesztve,

Részletesebben

HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ Tolatóradarhoz

HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ Tolatóradarhoz HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ Tolatóradarhoz Tartalomjegyzék Beépítés és bekötési rajz Vázlatos bekötési ábrák Szenzorok beépítése A kijelző elhelyezése Központi egység telepítése Funkciók Riasztás A rendszer működése

Részletesebben

RÓLUNK Az URBAN ágaprítók hivatalos magyarországi forgalmazója a Szakadáth-Gépker Kft KAPCSOLATOK

RÓLUNK Az URBAN ágaprítók hivatalos magyarországi forgalmazója a Szakadáth-Gépker Kft KAPCSOLATOK URBAN ÁGAPRÍTÓK RÓLUNK URBAN KOVO s.r.o. egy csehországi ágaprító gyártó, amelynek magyarországi képviselõje a Szakadáth-Gépker Kft. Gyári képviseletként napi kapcsolatban állunk a gyárral, ezért az alkatrészek

Részletesebben

Hatszögletű trambulin kapaszkodóval (137 cm)

Hatszögletű trambulin kapaszkodóval (137 cm) Hatszögletű trambulin kapaszkodóval (137 cm) Termék száma: 1112 Biztonsági utasítások A teljes biztonság érdekében mindig ellenőrizze a trambulin részeit, hogy nem e sérültek vagy töröttek az alkatrészek.

Részletesebben

FÚRÓKALAPÁCS, FÚRÓ-VÉSŐKALAPÁCSOK

FÚRÓKALAPÁCS, FÚRÓ-VÉSŐKALAPÁCSOK FÚRÓKALAPÁCS, FÚRÓ-VÉSŐKALAPÁCSOK D25112/ D25112K/ D25112C* D25113K/ D25113C* D25114K 24 mm-es, 2-üzemmódú fúrókalapács 26 mm-es, 3-üzemmódú fúró-vésőkalapács 26 mm-es, 3-üzemmódú fúró-vésőkalapács betonban

Részletesebben

A nemesacél új generációja: A gazdaságos Viega 1.4521-es Sanpress csœ.

A nemesacél új generációja: A gazdaságos Viega 1.4521-es Sanpress csœ. A nemesacél új generációja: A gazdaságos Viega 1.4521-es Sanpress csœ. Több gazdaságosság a tervezésben és a kalkulációban: Viega 1.4521-es Sanpress csœ. A Viega válasza az ingadozó nemesacél árakra A

Részletesebben

GL700 sorozat Nem csak egy lézeradó

GL700 sorozat Nem csak egy lézeradó GL700 sorozat Nem csak egy lézeradó Az Ön versenyképessége érdekében készítettünk egy forradalmian új megoldást az építőipar számára Az új Spectra Precision Laser GL700 sorozatú lézeradót. A GL700 biztosítja

Részletesebben

A mikroszkóp új dimenziókat nyit

A mikroszkóp új dimenziókat nyit A mikroszkóp új dimenziókat nyit DNT Fogászat ENT Fül-orr gégészet GN Nőgyógyászat OPH Szemészet since 78 a látás hatalma Megbízhatóság, egyszerű használat, gazdaságosság és kiváló formatervezés www.labomed.hu

Részletesebben

Akciós úszókapu vasalat szett!

Akciós úszókapu vasalat szett! Bemutatóterem és raktár: 1183 Budapest, Akadály u. 15 Bejárat a Nefelejcs u. felől! Telefon: +36 1 297 33 96 info@polswat.hu Nyitva: H-Cs: 8-17:00 Magyarország Kft. Mobil:+36 30 633 21 60 www.polswatbolt.hu

Részletesebben

H 9400 Sopron, Honvéd u. 1. Tel.: +36/ Fax.: +36/

H 9400 Sopron, Honvéd u. 1. Tel.: +36/ Fax.: +36/ H 9400 Sopron, Honvéd u. 1. Tel.: +36/99-506-810 Fax.: +36/99-388-001 E-Mail: jagd@taegrt.hu Érvényes 2018. március 1-től KÖSZÖNTŐ Üdvözöljük Önt a TAEG Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt-nél! A TAEG Zrt. két

Részletesebben

JÉGKOCKA, JÉGPEHELY KÉSZÍTÕK ÉS ADAGOLÓK

JÉGKOCKA, JÉGPEHELY KÉSZÍTÕK ÉS ADAGOLÓK JÉGKOCKA, JÉGPEHELY KÉSZÍTÕK ÉS ADAGOLÓK JÉGKOCKA KÉSZÍTÕK JÉGKOCKA KÉSZÍTÕGÉPEK BEÉPÍTETT TÁROLÓVAL Az ICE-O-Matic Önálló Jégkocka Készítõgép több méret / teljesítmény választékot kínál a Kis Irodai /

Részletesebben

www.primigi.com export@primigi.com IMAC S.p.A. - ITALY

www.primigi.com export@primigi.com IMAC S.p.A. - ITALY I.P. gyermek lábát mérje meg a Primigi, egy különleges kaland lépésről lépésre egy különleges kaland lépésről lépésre www.primigi.com export@primigi.com IMAC S.p.A. - ITALY A PRIMIGI Passo dopo passo (Lépésről

Részletesebben

DEBRECEN LEGÚJABB. Több, mint 200 féle füzet, több ezer termék és a legjobb árak... Jöjjön el, fogja a kezébe, nézze meg, hasonlítsa össze.

DEBRECEN LEGÚJABB. Több, mint 200 féle füzet, több ezer termék és a legjobb árak... Jöjjön el, fogja a kezébe, nézze meg, hasonlítsa össze. ELYBEN KÉSZÜLT, SAJÁT MINŐSÉGI TERMÉK HHELYBEN KÉSZÜLT, SAJÁT MINŐSÉGI TERMÉK M E G N Y I T O T T DEBRECEN LEGÚJABB PAPÍR-ÍRÓSZER BOLTJA, A CICERO PAPÍR ABC CSAK 155, Ft A legolcsóbban a gyártótól... -ös

Részletesebben

Sövényvágás kiváló eredménnyel

Sövényvágás kiváló eredménnyel Sövényvágás kiváló eredménnyel 80 SÖVÉNYVÁGÓK SÖVÉNYVÁGÓK 81 ÚJ DIMENZIÓ A SÖVÉNYVÁGÓK FEJLESZTÉSÉBEN Smart Start Éles vágófogak Low Vib Rezgéscsillapítás Állítható hátsó fogantyú Automata start-stop kapcsoló

Részletesebben

ÉPÍTKEZÉS. A tető- és homlokzatépítés Profi rendszere. FEIN akkus fémipari csavarozó és akkus lemezcsipkedő készletben. Most célirányos készletben!

ÉPÍTKEZÉS. A tető- és homlokzatépítés Profi rendszere. FEIN akkus fémipari csavarozó és akkus lemezcsipkedő készletben. Most célirányos készletben! ÉPÍTKEZÉS A tető- és homlokzatépítés Profi rendszere. FEIN akkus fémipari csavarozó és akkus lemezcsipkedő készletben. Most célirányos készletben! Két gép, egy készlet: az új FEIN Profi rendszer a rugalmasabb

Részletesebben

A vad tulajdonjoga vadkárért való felelősség

A vad tulajdonjoga vadkárért való felelősség A vad tulajdonjoga vadkárért való felelősség Konferencia 2014. Május 14. Dr. Pecsenye Csaba Vadak tulajdonjogának megszerzése Főszabály A vadak az állam tulajdonában vannak Kivétel Vadászterületen elejtett,

Részletesebben

Nemesnyár ipari faültetvény. Faanyagtermelés mezőgazdasági módszerekkel

Nemesnyár ipari faültetvény. Faanyagtermelés mezőgazdasági módszerekkel Nemesnyár ipari faültetvény Faanyagtermelés mezőgazdasági módszerekkel Mi jellemzi az ültetvényt? Kimagasló jövedelmezőség, alacsony kockázat, növekvő piaci kereslet Rendelkezésre áll: egyszeri beruházási

Részletesebben

Retép ruha: Red Lights www.redlights.hu

Retép ruha: Red Lights www.redlights.hu Mi is ma egy chopper? A hatvanas években a magas kormány, telótoldás, háttámla és csepptank mellett a vastag hátsó és a keskeny elsô gumi adta meg a motorok vonalát. A villaszöget jó ideig nem nagyon módosították,

Részletesebben

J A G A F R E E D O M C L I M A

J A G A F R E E D O M C L I M A J A G A F R E E D O M C L I M A Energiahatékonyság, fenntarthatóság és design! Szerény mérete ellenére a Freedom Clima egyben nagy teljesítményű fűtő- és hűtő, szabadon álló rendszer, mely csendesen és

Részletesebben

Természetközeli erdő- és vadgazdálkodás az Ipoly mentén

Természetközeli erdő- és vadgazdálkodás az Ipoly mentén Természetközeli erdő- és vadgazdálkodás az Ipoly mentén HUSK/1101/2.2.1/0352 sz., Közösen a természeti értékek megőrzéséért a Poľana és a Börzsöny területén" c. projekt nyitó konferencia 2012. 10.24. Társaságunkról

Részletesebben

Állatjelölés, állatazonosítás, szőrápolás

Állatjelölés, állatazonosítás, szőrápolás Cégünk a modern és biztonságos állatjelölési technikák széles választékát kínálja partnereinek. Kínálatunkban megtalálhatóak füljelzők, elektronikus azonosító eszközök, tetováláshoz szükséges termékek,

Részletesebben

A 2015. év agrometeorológiai sajátosságai

A 2015. év agrometeorológiai sajátosságai A 2015. év agrometeorológiai sajátosságai A. Globális áttekintés (az alábbi fejezet az Országos Meteorológiai Szolgálat honlapján közzétett információk, tanulmányok alapján került összeállításra) A 2015-ös

Részletesebben

Új Yamaha NMAX. Mindennapi élet mellékelve

Új Yamaha NMAX. Mindennapi élet mellékelve Új Yamaha NMAX. Mindennapi élet mellékelve Az új, sportos Yamaha NMAX vezetésével a mindennapi ingázásaid elviselendő dologból élvezetes eseménnyé válnak. Ezt a sportos városi robogót kifejezetten úgy

Részletesebben

Gyakori kérdések. Hogyan blokkol a Laser Interceptor?

Gyakori kérdések. Hogyan blokkol a Laser Interceptor? Gyakori kérdések Hogyan blokkol a Laser Interceptor? rendõrségi lézerek egy-egy bizonyos frekvencián dolgoznak, egységnyi idõ alatt adott mennyiségû impulzust kibocsátva autónkra. Ezek visszaverõdési idejébõl

Részletesebben

Megnyílt a horgászok és vadászok paradicsoma, a FeHoVa

Megnyílt a horgászok és vadászok paradicsoma, a FeHoVa Az elmúlt negyed évszázadban bár fejlődött a FeHoVa, sokan épphogy az állandósága miatt szerették meg beszélt a siker kulcsáról Ganczer Gábor, a kiállítás helyszínéül szolgáló HUNGEXPO vezérigazgatója,

Részletesebben

VÄRMEBARONEN SVÉDORSZÁG

VÄRMEBARONEN SVÉDORSZÁG Nagykereskedelem VÄRMEBARONEN SVÉDORSZÁG Faelgázosító kazánok Egy modern rendszerrel a Värmebaronen-től, mindig megfelelő hőmérsékletet és elegendő meleg vizet biztosíthat otthonában. Egy időtálló rendszer,

Részletesebben

TRÓFEA KATALÓGUS GEMENC ZRT bőgési szezonban terítékre került szarvasbikák trófeái

TRÓFEA KATALÓGUS GEMENC ZRT bőgési szezonban terítékre került szarvasbikák trófeái TRÓFEA KATALÓGUS GEMENC ZRT. 2016. 2016. bőgési szezonban terítékre került szarvasbikák trófeái Előszó A gemenci szarvasbőgést és a hozzá kapcsolódó bikavadászatot a kiemelkedő minőségű gímállomány mellett

Részletesebben

Körvágó olló KS 1 HTBS 650-15 M. Manuális táblalemezollók. BSS 1000 BSS 1020 BSS 1250 FTBS M - sorozat. FTBS P - sorozat. Motoros táblalemezollók

Körvágó olló KS 1 HTBS 650-15 M. Manuális táblalemezollók. BSS 1000 BSS 1020 BSS 1250 FTBS M - sorozat. FTBS P - sorozat. Motoros táblalemezollók Metallkraft_01-71.qxp 2007.08.13. 13:06 Page 13 Körvágó olló KS 1 Asztali manuális táblalemezollók HTBS 650-15 M Manuális táblalemezollók BSS 1000 BSS 1020 BSS 1250 FTBS M - sorozat Pneumatikus táblalemezollók

Részletesebben

Kverneland vontatott hengerek. Actiroll és Actiroll HD hengerek

Kverneland vontatott hengerek. Actiroll és Actiroll HD hengerek Kverneland vontatott hengerek Actiroll és Actiroll HD hengerek Actiroll és Actiroll HD hengerek A vontatott Kverneland Actiroll és Actiroll HD hengerek kialakításukkal biztosítják a hatékony talajtömörítést

Részletesebben

Világszínvonalú komfort

Világszínvonalú komfort Lederland Áruház MaxCity 2045 Törökbálint Tópark u. 1/A +36-23-530-454 Világszínvonalú komfort EDITIONS WWW.LEDERLAND.HU WWW.NATUZZIEDITIONS.COM olasz stílus 2015 EDITIONS Olasz stílus Világszínvonalú

Részletesebben

Ismerd meg a vászonkép készíttetés legnagyobb buktatóit! (9 perc alatt)

Ismerd meg a vászonkép készíttetés legnagyobb buktatóit! (9 perc alatt) Ismerd meg a vászonkép készíttetés legnagyobb buktatóit! (9 perc alatt) És tudd meg, hogyan kerülheted el mindet! vaszonkepszalon.hu Ebben a kis doksiban igyekeztünk összegyűjteni neked azokat a buktatókat,

Részletesebben

I. Felépítés, kezelőpanel... 3 II. Műszaki adatok... 3 III. Fő biztonsági figyelmeztetések... 3 IV. Kezelési útmutató... 4 V.

I. Felépítés, kezelőpanel... 3 II. Műszaki adatok... 3 III. Fő biztonsági figyelmeztetések... 3 IV. Kezelési útmutató... 4 V. 1 I. Felépítés, kezelőpanel... 3 II. Műszaki adatok... 3 III. Fő biztonsági figyelmeztetések... 3 IV. Kezelési útmutató... 4 V. Egyéb biztonsági figyelmeztetések... 4 VI. Karbantartás... 5 VII. Hibaelhárítás...

Részletesebben

DIDO. Elosztó szekrények. Az erő felügyeletet igényel. Elosztó szekrények. Mérő táblák. Univerzális táblaburkolatok. Tartozékok. Műszaki adatok DIDO

DIDO. Elosztó szekrények. Az erő felügyeletet igényel. Elosztó szekrények. Mérő táblák. Univerzális táblaburkolatok. Tartozékok. Műszaki adatok DIDO Elosztó szekrények Mérő táblák Univerzális táblaburkolatok Tartozékok Műszaki adatok 118 122 122 123 240 Elosztó szekrények Az erő felügyeletet igényel 117 Elosztó szekrények Elosztó szekrények -S lakossági

Részletesebben

Pécsi Tudományegyetem. Szegmentált tükrű digitális csillagászati távcső tervezése

Pécsi Tudományegyetem. Szegmentált tükrű digitális csillagászati távcső tervezése Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki Kar Szegmentált tükrű digitális csillagászati távcső tervezése TDK dolgozat Készítette Szőke András mérnök informatikus hallgató Konzulens: Háber István PTE-PMMK-MIT

Részletesebben

Ax-DL100 - Lézeres Távolságmérő

Ax-DL100 - Lézeres Távolságmérő Ax-DL100 - Lézeres Távolságmérő 1. Áttekintés Köszönjük, hogy a mi termékünket választotta! A biztosnágos és megfelelő működés érdekében, kérjük alaposan olvassa át a Qick Start kézikönyvet. A globálisan

Részletesebben

CITROËN JUMPER Tehergépkocsi

CITROËN JUMPER Tehergépkocsi CITROËN JUMPER Tehergépkocsi Műszaki jellemzők 2017 Motor BlueHDi 110 BlueHDi 130 BlueHDi 160 hengerek száma 4 4 4 hengerűrtartalom (cm 3 ) 1997 1997 1997 max. teljesítmény KW / LE (ford./perc) 81 / 110

Részletesebben

HL400 Füldugó adagoló

HL400 Füldugó adagoló HL400 Füldugó adagoló A hallásvédelmi választás KIVÁLÓ MINŐSÉGŰ FÜLDUGÓK VÁLASZTÉKA Minden a választáson múlik! A hallásvédelmi eszköz kiválasztásakor jusson eszébe a Howard Leight, mint piacvezető minőségi

Részletesebben

Triathlon - Ütőképes vetőgép

Triathlon - Ütőképes vetőgép Triathlon Triathlon - Ütőképes vetőgép kis vonóerő igénnyel a modern szántóföldi műveléshez Sok modern univerzális vetőgép nagy önsúlyuk miatt nagy vonóerőt igényelnek, magas az üzemanyagfelhasználásuk,

Részletesebben

Dräger X-pect 8310 Védőszemüveg

Dräger X-pect 8310 Védőszemüveg Dräger X-pect 8310 Védőszemüveg Finom kialakítás az optimális illeszkedéshez és komfortérzethez: Dräger X- pect 8310 szemüvegek. Választhat átlátszó vagy sárga lencsét. D-33518-2009 02 Dräger X-pect 8310

Részletesebben

Toborzási helyzetkép

Toborzási helyzetkép Toborzási helyzetkép 2016. második negyedév Az OnlineToborzas.hu felmérésének eredményei Felmérésünket alapvetően a 100 dolgozónál többet foglalkoztató cégek HR vezetőinek a körében végeztük, kérdőívekkel

Részletesebben

Okostelefon. Ujjlenyomat. Bluetooth 4.0 LE RFID. PIN kód. Elektronikus ajtózár. Telefon applikáció. NFC kapcsolat

Okostelefon. Ujjlenyomat. Bluetooth 4.0 LE RFID. PIN kód. Elektronikus ajtózár. Telefon applikáció. NFC kapcsolat Bluetooth 4.0 LE RFID Elektronikus ajtózár Ujjlenyomat NFC kapcsolat PIN kód Ajtózár: biztonságosan és egyszerűen lehet okostelefonnal irányítani. Okostelefon Telefon applikáció www.burg.biz Minőség és

Részletesebben

LR LOGÓS KOLLEKCIÓ LR Partnerek részére

LR LOGÓS KOLLEKCIÓ LR Partnerek részére LR LOGÓS KOLLEKCIÓ LR Partnerek részére Kabinbőrönd Legyen szó hosszúhétvégéről, akár egy üzleti bemutatóra szánt termékekről és nyomtatványokról, a könnyű bőröndbe gond nélkül be tudsz pakolni! 2 keréken

Részletesebben

INFORMÁCIÓK STRANDRÖPLABDA PÁLYA ÉPÍTÉSÉHEZ

INFORMÁCIÓK STRANDRÖPLABDA PÁLYA ÉPÍTÉSÉHEZ Strandröplabda bizottság INFORMÁCIÓK STRANDRÖPLABDA PÁLYA ÉPÍTÉSÉHEZ 1. Játékterület: A játékpálya 16 X 8 méteres négyszög alakú terület, melyet legalább 3 méteres kifutó vesz körül és légtere legalább

Részletesebben

ULTRA THIN LED DISPLAY

ULTRA THIN LED DISPLAY ULTRA THIN LED DISPLAY A VILÁG LEGVÉKONYABB LED DISPLAYEI Extra vékony kivitel Egy- és kétoldalas változat Magas fényerejű LED megvilágítás Több mint 50 000 órás élettartamú ledek 50% energia-megtakarítás

Részletesebben

GARÁZS. Felhasználói kézikönyv

GARÁZS. Felhasználói kézikönyv GARÁZS Felhasználói kézikönyv AZ ÖSSZESZERELÉS MEGKEZDÉSE ELŐTT Felhasználói kézikönyv. Az összeszerelés megkezdése előtt kérjük értesítse a helyi önkormányzatot, hogy szükséges e építési engedély. Kérjük

Részletesebben