Photoshop elmélet és gyakorlat

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Photoshop elmélet és gyakorlat"

Átírás

1 Photoshop elmélet és gyakorlat Ennek a kiadványnak nem az az elsődleges célja, hogy a Photoshop-ot részletesen ismertesse, hanem az, hogy néhány példán keresztül bemutassa a Photoshop-ban rejlő lehetőségeket. Két részből áll: az egyik egy elméleti rész, amelyben az alapokat lehet elsajátítani, a másik rész négy példát tartalmaz, amelyek tükrözik a Photoshop sokoldalúságát. Ahhoz, hogy egy megnyitott képen bármit megváltoztathassunk, meg kell ismerkednünk a fő eszközsoron található funkciókkal. Ha egy eszköz ikonra egyszer rákattintunk az világosabb lesz, jelezve, hogy aktív. Ezt elérhetjük egy funkcióbillentyű lenyomásával is. A kiadott parancsokat visszavonhatjuk a Ctrl+Z leütésével, vagy az Edit menüből az Undo parancs használatával. A precíz munka érdekében célszerű a Caps Lock-ot bekapcsolni. Ilyenkor a mutató átvált hajszálkeresztre. A Tabulátor segítségével ki és be lehet kapcsolni az eszközsorokat. A festő-, illetve a rajzolóeszközök mind az előtérszínnel dolgoznak, így ezeknek a színét csak úgy tudjuk megváltoztatni, ha előbb megváltoztatjuk az előtér színét. Ennyi rövid bevezetés után nézzük részletesebben a fő eszközsort:

2 Kiválasztó eszköz (Marquee-M) Négyszögletű, vagy elliptikus alakú területeket választhatunk ki vele. A mértani alakzat úgy váltható át, hogy az Alt billentyűt lenyomjuk és közben az ikonra kattintunk. A kezdőpontból elindulva tartsuk lenyomva az egér bal gombját és húzzuk el az egeret. A gomb felengedésével kiválasztódik a terület. Szabályos kört vagy négyzetet akkor kapunk, ha kiválasztás közben a Shift billentyűt nyomva tartjuk. Minden további művelet ezen a kijelölt területen belül érvényesül. A kijelölést megszüntethetjük, ha a képre bárhol rákattintunk. Mozgatás (Move- V), Lasszó (Lasso -L) Ez az eszköz mindenben hasonlít a kiválasztó eszközhöz, viszont szabadkézzel jelölhetjük ki a területet. A finom átmenet(anti-aliased) itt alapértelmezés, de ki is kapcsolhatjuk. Továbbá be lehet állítani a lágy perem (Feather) mértékét is az eszközhöz tartozó palettán. Lasszó (Lasso -L) Kijelölés esetén a kijelölt részt, ennek hiányában az egész képet elmozdíthatjuk, sőt át is vihetjük egy másik megnyitott képre. Az elmozdított kép helyét a program a háttérszínnel tölti ki. Varázspálca (Magic Wand -W) Ez a kiválasztó eszköz lényegesen eltér az eddigiektől, mert csak a kép hasonló színű részeit választja ki. Az, hogy mit tekintsen a program hasonló színűnek, azt a Tolerance (turés ) mezőben állíthatjuk be. A Shift lenyomva tartásával itt is újabb részleteket jelölhetünk ki. A Shift+F7 billentyűkombinációval a kijelölést ellenkezőjére fordíthatjuk.

3 Szórópisztoly (Airbush -A) Ecset (Paitbrush -B) Ezt a két eszközt együtt tárgyaljuk, mert bár mutatnak némi eltérést, azonban fő tulajdonságaik hasonlóak. Mindkettő szabadkézi rajzoláshoz és festéshez használatos. Ha valamelyiket kiválasztjuk, az egér lenyomva tartott bal gombjával rajzolhatunk. Mindkét eszköznél megadhatjuk a halványulás (Fade) mértékét, ami az egyszerre felvett festékmennyiséget szimulálja. 0 és 9999 közötti értéket lehet megadni. Minél kisebb az érték, annál hamarabb fogy ki a festék. Pecsétnyomó (Rubber Stamp -S) Ez egy igen különleges és hasznos eszköz. Ez is egyfajta ecset, de nem az előtérszínnel fest, hanem a felvett mintával. A minta származhat az eredeti képből vagy egy előre definiált mintából. Az Option palettáján hétféle másolási módot választhatunk, de itt csak a klónozás egyik módját ismertetem. A klónozást úgy kezdjük, hogy a pecséttel az Alt lenyomása mellett először rákattintunk a mintavétel helyére. Ezután elkezdhetjük a festést. Ahol festünk, oda a mitavétel helyéről származó képet festi. Speciális ecset (History Bush -Y) Ez az eszköz hasonlóan működik, mint az ecset, de egy fontos különbség van a kettő között. Ennél az ecsetnél az előtérszínnel rajzolhatunk, de ha olyan területre érünk, ahol már ezelött árhaladtunk, akkor ott a háttérszínnel fog az ecset festeni. Radír (Eraser -E) A kép részleteit, vagy az egész képet törölhetjük vele. A kiradírozott területre a háttérszín kerül. A paletta Option menüjében beállítható a radír jellege: ecset, ceruza, szórópisztoly, vagy tömb. Az első háromnál megadhatjuk a vastagságot, a halványulás mértékét. Varázsradírt kapunk, ha az Alt billentyűt lenyomjuk. Ilyenkor az előzőleg elmentett képből állíthatjuk vissza a pixeleket.

4 Vonal (Line -N) Ezzel az eszközzel vonalakat rajzolhatunk a képre. Alapértelmezés szerint ezek a vonalak finom átmenettel (Anti-aliased) illeszkednek be a képbe. A kezdőpontra a bal egérgombbal rákattintunk, lenyomva tartva továbbhúzzuk az egeret, felengedve pedig eljutunk a végpontba. Ha közben lenyomva tartjuk a Shift gombot, akkor a vonal vízszintes vagy 45 fokos lesz. Meg lehet adni a vonal vastagságát(pixelben) és azt, hogy legyen-e nyílhegy. A nyílhegyet tehetjük a vonal elejére vagy a végére. Ezeket az eszközhöz tartozó palettán állíthatjuk be. Maszatoló (Smudge -R) Mintha az ujjunkkal maszatolnánk el a még meg nem száradt festéket. A Finger Paining opciót bejelölve a palettán az "ujjunk" festékes lesz, s így az előtérszínt maszatolhatjuk rá a képre. A Pressure opcióval szabályozhatjuk a festék mennyiségét. Fényerő (Toning -O) Ez egy háromfunkciójú eszköz: a fekete gömb végű pálcával lehet növelni a fényerőt, az összecsippentett hüvelyk- és mutatóujj ikonnal csökkenthetjük a fényerőt, míg a szivacs ikon a színek telítettségét változtatja. A háromféle eszközt az Alt lenyomása mellett az ikonra kattintva választhatjuk meg. Toll (Pen -P) Ez egy elég különös eszköz. Segítségével olyan vonalakat lehet létrehozni, ami több szakaszból áll. Az egér bal gombját lenyomjuk, majd felengedjük, másik helyen szintén lenyomjuk, akkor egy egyenest kapunk, ami a két pontot összeköti. Ha az egér bal gombját nem engedjük fel, akkor egy olyan görbét kapunk, amely a két pontra érintöleges irányú. Ha már egy létező pontra kattintunk, akkor az a pont eltünik és a két szomszédos pont lesz összekötve.

5 Szöveg (Type -T) Ez az eszköz lehetővé teszi szövegek elhelyezését a képen belül. Az eszközt kiválasztva kattintsunk rá a kép azon részére, ahova a szöveget el szeretnénk helyezni. Ekkor egy külön ablakot kapunk, ahol a Windows-ban elérhető betűtipusok közül választhatunk. Lehetőség van félkövér, dölt és aláhúzott betűket is használni. Itt lehet megadni a szöveg színét is. Mérőléc (Measure -U) Ezzel az eszközzel két pont közötti távolságot tudjuk lemérni. Az Info palettán lehet leolvasni a pontok pontos koordinátáit. A kép bal felső sarkához képest kell a koordinátákat leolvasni. Ez egy viszonylag elég egyszerű eszköz. Színátmenet (Gradient -G) Ez egy speciális eszköz, amelynek használata csak igen különleges esetekben indokolt. Lényege, hogy a kijelölt területet az előtérszín és a háttérszín közötti átmenettel tölti ki. Igen ritkán, csak művészi, illetve professzionális alkalmazásokban van rá szükség. Festékes vödör (Paint Bucket -K) Ez az eszköz az előtérszínnel tölti ki a létrehozott kiválasztást, vagy ennek hiányában a kijelölési pontban meghatározott színű pixelhez hasonló szinű szomszédos területeket. Hogy mit tekintsen hasonló színűnek, azt beállithatjuk az ecset palettán a Paint Bucket Options menü Tolerance mezőjében. Az Opacity segítségével beállithatjuk a festék fedettségét.

6 Pipetta (Eyedropper -I) Elsősorban a képen lévő színekből történő mintavételre szolgál, de felvehetünk vele színeket a színpalettáról is. Az Options palettán a Sample Size menüben beállíthatjuk a mintavételi terület nagyságát. Ez lehet 1 pixel, vagy 3x3, vagy 5x5, stb. Ha a pipettával valamelyik színre rákattintunk, akkor az lesz az előtér színe, ha pedig közben lenyomjuk az Alt billentyűt, akkor az a háttér színe lesz. Kéz (Hand -H) Ezzel mozgathatjuk a képet, ha az nagyobb, mint az ablak, amelyben elhelyezkedik. Magát a képet nem módosítja, csak a görgetősávok használatát pótolja. Duplán kattintva a kép abban a legnagyobb méretü keretben fog látszani, amelyben a teljes kép egyszerre látszódik. Nagyító (Zoom -Z) A kép nézetét módosíthatjuk ezzel az eszközzel, s ilyenkor a kép fejlécén megjelenő arányszám mutatja a nagyítás mértékét. A Ctrl+, illetve a Ctrl- billentyűkombinációval szintén nagyíthatjuk, illetve kicsinyíthetjük a képet. Előtérszín - Háttérszín beállítás A színválasztó összetett ikonján mindig látható az előtér, illetve a háttér színe. a festő, rajzoló eszközök az előtér színét használják; a törlésnél és a kép elmozdításánál a háttérszín jut szerephez. Az előtérszín, illetve háttérszín ikonra rákattintva megjelenik a színválasztó ablak. A kettősnyílra kattintva felcserélhetjük a két színt. A fekete-fehér kis ikonra kattintva visszaállíthatjuk az alapszíneket(fekete előtérszín, fehér háttérszín).

7 Maszkok (Mask) Ez a színválasztó ikon alatt található. A jobb oldali gomb a gyorsmaszk üzemmód, a bal oldalit lenyomva pedig a standard állapotba térhetünk vissza. Maszkot akkor hozunk létre, ha a képnek csak egy bizonyos részeivel akarunk dolgozni. A maszk hatása olyan, mintha a ki nem választott területre egy átlátszó védőfóliát terítenénk, így a változásokat csak a maszkon belüli területen tudjuk végrehajtani. Ablakok (Window) Az alsó három gombbal válthatunk az ablak nézetei között. Az első a normál helyzet, ilyenkor láthatjuk az összes megnyitott ablakot, a Photoshop ablakának fejlécét, a felső menüsort és a státuszsort. A másodikkal csak az aktuális képet, annak fejléce nélkül és a felső menüsort, míg a harmadikkal a felső menüsort is kikapcsoljuk, de a menük így is elérhetők, csupán a fő eszköztár bal felső sarkában lévő kapcsolót kell megnyomni, vagy a gyorsbillentyűket használni.

8 Gyakorlatok o Az elsô gyakorlatban egy, már meglévő képet "öregítünk" meg. o A másodiknál egy kép hátterét cseréljük ki egy másik képre. o A harmadik és a negyedik gyakorlatban érdekes effekteket láthatunk. 1. gyakorlat: Manapság divatosak a régiségek. Gyakran láthatunk fekete-fehérben készült képeket. Ilyeneket mi magunk is készíthetünk a Photoshop segítségével. Első lépésként nyissuk meg az eredeti képet. Az Image legördülő menüből válasszuk ki az Adjust/Desaturate parancsot(shift+ctrl+u). Ennek hatására a kép a következőképpen fog megváltozni: Ezután az Image/Adjust/Color Balance parancsnál a párbeszédablakban a Midtones opció bejelölése után a csúszkákat közel azonos mértékben vigyük a sárga és a vörös irányába.

9 Ha ezt megtettük, akkor a lasszó eszközzel rajzoljuk körül a fő témát. Megtehetjük ezt a kiválasztó eszköz segítségével is. Használjuk az Anti-aliased opciót és a Feather értéket állítsuk 20 pixelre. (Ezeket az eszközhöz tartozó palettán találhatjuk meg.) Ezután fordítsuk a kiválasztást az ellenkezőjére a Select legördülő menü Inverse parancsával(shift+ctrl+i). Az Image/Adjust legördülő menüből adjuk ki a Brightness/Contrast parancsot, és a fényerőt vigyük fel a skála felső végébe( értékre), a kontrasztot pedig közel azonos mértékben csökkentsük. Ezáltal a képünk a már végleges formát fogja magára ölteni: Az így elkészült kép "öregségét" senki nem fogja vitatni. A képet mentsük el a File legördülő menü Save As...(Shift+Ctrl+S) parancs kiadásával.

10 2. gyakorlat: Gyakran adódik olyan helyzet, hogy van egy szép képünk, de szeretnénk valamivel még jobban "feldobni". Megtehetjük ezt például a háttér kicserélésével. Erre mutat egy példát ez a gyakorlat. Első lépésként nyissuk meg azt a képet, amit háttérnek szándékozunk behelyezni, majd azt a képet, amin ki akarjuk cserélni a hátteret. Ezután válasszuk ki a varázspálca eszközt a fő eszközsoron. Jelöljük ki vele a kivágandó részt(a hátteret). Ezt a lépést ismételjük meg mindaddig, amíg az egész háttér nincs kijelölve. Ha ez megtörtént, fordítsuk meg a kijelölést (Shift+Ctrl+I). Az így kapot képrészlet a következő: Ezután másoljuk ezt a kijelölt részt a másik képre (egyszerűen fogjuk meg és húzzuk át). Ez egy külön layer-ként fog elhelyezkedni a képen, amit szabadon módosíthatunk, anélkül, hogy az eredeti kép módosulna.

11 3. gyakorlat: Ennél a példánál egy tükrözési feladat lépéseit követhetjük nyomon. A tükrözött kép az eredeti alá kerül fejjel lefelé és az érdekesség kedvéért még egy olyan effektet is létrehozunk, ami a vízhullámokat igyekszik utánozni. Első lépésként nyissuk meg a képet. Ezután az Image legördülő menü Canvas Size parancs párbeszédablakban a vászon magasságát növeljük meg a kétszeresére, az anchor mezőben pedig jelöljük meg, hogy az eredeti kép kerüljön középen fentre. A négyszögletes kiválasztó eszközzel jelöljük ki az eredeti képet. Ezt megtehetjük a Select menü segítségével is. Az Alt gombot lenyomva tartva húzzuk a képet az üres vászonterületre.

12 Az Edit/Transform/Flip Vertical paranccsal fordítsuk a kiválasztott részt fejjel lefelé. Ezután az alsó -még mindig kijelölt- területre adjuk ki a Filter/Distort/Ripple parancsot. A párbeszédpanelben állítsuk be a számunkra megfelelő mértéket, úgy hogy az a megfelelő hatást keltse. (Ezen a példán 130 -ra állítottuk be) Ezáltal a képünk a már végleges formát fogja felvenni.

13 4. gyakorlat: Ebben a példában a Filter-ek hatásait nézhetjük meg. A Filter menü az egyik leglátványosabb menüsor a Photoshopban. Minden esetben ugyanazt a képet alakítjuk át, így jól látszik majd a Filterek közötti eltérés. Íme az eredeti kép, amiből a többit előállítjuk: Mindegyik kép mellett megtaláljuk a párbeszédablakot is, amelyek segítségével a Photoshop-ban be lehet állítani a számunkra legmegfelelőbb értékeket. Elsőként nézzük meg a Filter/Artistic/Cutout filtert. Nagyon érdekes képet kaphatunk vele: A következő filter olyan hatású, mintha nem egy fotó, hanem egy festmény lenne a képen. Ezt a Filter/Artistic/Dry Brush filterrel érhetjük el. Látványos hatást hozhatunk létre a Filter/Artistic/Neon Glow filter segítségével.

14 Kép torzításához a legmegfelelőbb a Distort filterek használata. A Distort/Pinch filterrel lehet összehúzni, vagy felfújni a képet, attól függően, hogy pozitív vagy negatív értéket írunk be. A párbeszédablak alsó részében a rácsmintán szemmel követhetjük a torzítás mértékét. összehúzott: felfújt kép: A Distort/Twirl filter segítségével megforgathatjuk a kép közepét úgy, hogy a szélei helyben maradnak, így örvényszerű hatást tudunk létrehozni. A Render filterek a kép részleteinek megvilágításában kapnak szerepet. A Filter/Render/Lighting Effects filterrel különböző megvilágításokat adhatunk a képnek. Beállíthatjuk a fényforrást, a fény típusát és stílusát. Több fényt egyszerre használva igen érdekes hatásokat tudunk elérni. Fontos megemlíteni, hogy a Lighting Effects filterrel valójában a sík képet világítjuk meg, nem pedig a képen látható tárgyat.

15 Látványos hatást érhetünk el a Stylize/Emboss filterrel is, amivel domborművet készíthetünk a képünkről. Ennyi ízelítő után remélem mindenkinek megjött a kedve ahhoz, hogy jobban belemerüljön a Photoshop által kínált lehetőségek gazdag világába.

A Paint program használata

A Paint program használata A Paint program használata A Windows rendszerbe épített Paint program segítségével képeket rajzolhat, színezhet és szerkeszthet. A Paint használható digitális rajztáblaként. Egyszerű képek és kreatív projektek

Részletesebben

A GIMP festő és rajzolóeszközei

A GIMP festő és rajzolóeszközei A GIMP festő és rajzolóeszközei Az eszközök felsorolása Menü: Eszközök/Festőeszközök, vagy eszköztár Kitöltési eszköz (Bucket fill) színnel vagy mintával tölti ki a hasonló egybefüggő területet Színátmenet

Részletesebben

Táblázatok. Táblázatok beszúrása. Cellák kijelölése

Táblázatok. Táblázatok beszúrása. Cellák kijelölése Táblázatok Táblázatok beszúrása A táblázatok sorokba és oszlopokba rendezett téglalap alakú cellákból épülnek fel. A cellák tartalmazhatnak képet vagy szöveget. A táblázatok használhatók adatok megjelenítésére,

Részletesebben

Rajzoljunk a Flash programmal! FLASH ALAPOK I.

Rajzoljunk a Flash programmal! FLASH ALAPOK I. Bódis Attila: FLASH ALAPOK http://members.upclive.hu/abodis/ A dokumentum az Öveges József SZKI tanulói és tanárai, valamint az Öveges Versenyre nevező általános iskolák diákjai és tanárai számára készült.

Részletesebben

Fürdőszoba tutorial 01

Fürdőszoba tutorial 01 Fürdőszoba tutorial 01 Nyissunk egy új dokumentumot: Ctrl+N vagy File menü/new. Adjuk meg a dokumentum méretét: legyen most egy fektetett A/4-es lapunk. Kattintsunk a Tools Palettán a Rectangle Tool-ra,

Részletesebben

Téglalap kijelölés opciói

Téglalap kijelölés opciói Kijelölés Téglalap kijelölés opciói Hozzunk létre egy új képet (méret: 640x400)!.Téglalap kijelölő eszköz kiválasztása. Kijelölés-szerkesztő megnyitása. Kijelölés megrajzolása Opciók: 4. Élsímítás 5. Lágy

Részletesebben

4. Az eszköztáron az Ellipse Select segítségével jelöljük ki az egyik szemet, majd nyomjuk le a Ctrl billentyűt és jelöljük ki a másikat is.

4. Az eszköztáron az Ellipse Select segítségével jelöljük ki az egyik szemet, majd nyomjuk le a Ctrl billentyűt és jelöljük ki a másikat is. Ebben a feladatban plakátot fogunk készíteni egy mozifilmhez. A feladat elvégzése során a következőket fogjuk gyakorolni: Vörös szem eltávolítása Kép retusálása Háttér eltüntetése Rétegek kezelése Színárnyalat

Részletesebben

A Vonallánc készlet parancsai lehetővé teszik vonalláncok és sokszögek rajzolását.

A Vonallánc készlet parancsai lehetővé teszik vonalláncok és sokszögek rajzolását. 11. Geometriai elemek 883 11.3. Vonallánc A Vonallánc készlet parancsai lehetővé teszik vonalláncok és sokszögek rajzolását. A vonallánc egy olyan alapelem, amely szakaszok láncolatából áll. A sokszög

Részletesebben

A színkezelés alapjai a GIMP programban

A színkezelés alapjai a GIMP programban A színkezelés alapjai a GIMP programban Alapok.Előtér és háttér színek.klikk, hogy alapbeállítás legyen ( d és x használata).hozzunk létre egy 640x400 pixeles képet! 4.Ecset eszköz választása 5.Ecset kiválasztása

Részletesebben

Lapműveletek. Indítsuk el az Excel programot és töröljük ki a Munka1 nevű munkalapot!

Lapműveletek. Indítsuk el az Excel programot és töröljük ki a Munka1 nevű munkalapot! Bevezetés Ebben a fejezetben megismerkedünk az Excel munkalapjainak beszúrásával, törlésével, másolásával, valamint áthelyezésével, illetve csoportos kezelésével. Képesek leszünk különböző munkafüzetek

Részletesebben

Képek és grafikák. A Beszúrás/Kép parancsot választva beszúrhatunk képet ClipArt gyűjteményből, vagy fájlból. 1. ábra Kép beszúrása

Képek és grafikák. A Beszúrás/Kép parancsot választva beszúrhatunk képet ClipArt gyűjteményből, vagy fájlból. 1. ábra Kép beszúrása Képek beszúrása A Beszúrás/Kép parancsot választva beszúrhatunk képet ClipArt gyűjteményből, vagy fájlból. 1. ábra Kép beszúrása Az eszköztárról is beszúrhatunk ClipArt képeket, ha kihúzzuk a ClipArt ikont,

Részletesebben

QGIS szerkesztések ( verzió) Összeállította: dr. Siki Zoltán verzióra aktualizálta: Jáky András

QGIS szerkesztések ( verzió) Összeállította: dr. Siki Zoltán verzióra aktualizálta: Jáky András QGIS szerkesztések (2.18.3 verzió) Összeállította: dr. Siki Zoltán 2.18.3. verzióra aktualizálta: Jáky András (jakyandras@gmail.com) A QGIS számtalan vektorszerkesztési műveletet biztosít. Tolerancia beállítások

Részletesebben

Alapvető beállítások elvégzése Normál nézet

Alapvető beállítások elvégzése Normál nézet Alapvető beállítások elvégzése Normál nézet A Normál nézet egy egyszerűsített oldalképet mutat. Ez a nézet a legalkalmasabb a szöveg beírására, szerkesztésére és az egyszerűbb formázásokra. Ebben a nézetben

Részletesebben

A LOGO MOTION TANÍTÁSA

A LOGO MOTION TANÍTÁSA A LOGO MOTION TANÍTÁSA ÍRTA: SZABÓ JÁNOS TANÍTÓ 2010, KECEL LOGO MOTION TANÍTÁSA KÉSZÍTETTE: SZABÓ JÁNOS TANÍTÓ 2010. 1 1. FOGLALKOZÁS Kattintsunk a Logo motion ikonjára. A Színes teki. Ez a program ablaka.

Részletesebben

Választó lekérdezés létrehozása

Választó lekérdezés létrehozása Választó lekérdezés létrehozása A választó lekérdezés egy vagy több rekordforrásból származó adatokat jelenít meg. A választó lekérdezések a táblák, illetve az adatbázis tartalmát nem változtatják meg,

Részletesebben

Másolás és beillesztés lehetőségei. A rétegmaszk

Másolás és beillesztés lehetőségei. A rétegmaszk Másolás és beillesztés lehetőségei A rétegmaszk Feladat A festett paravánba vágott nyílásokba illesszük be a fiú és a lány arcképét! Többféle megoldást vizsgálunk. Ehhez a feladathoz nem mindegyik célszerű,

Részletesebben

Táblázatok kezelése. 1. ábra Táblázat kezelése menüből

Táblázatok kezelése. 1. ábra Táblázat kezelése menüből Táblázat beszúrása, létrehozása A táblázatok készítésének igénye már a korai szövegszerkesztőkben felmerült, de ezekben nem sok lehetőség állt rendelkezésre. A mai szövegszerkesztőket már kiegészítették

Részletesebben

1.A. feladat: Programablakok

1.A. feladat: Programablakok 1.A. feladat: Programablakok Nyisd meg sorban a Sajátgép mappát, Hálózatok mappát, indítsd el az Internet Explorer programot. Ehhez kattints kettőt mindegyik asztalon lévő ikonjára. Ha egy ablak teljes

Részletesebben

Ablakok. Fájl- és mappaműveletek. Paint

Ablakok. Fájl- és mappaműveletek. Paint Ablakok. Fájl- és mappaműveletek. Paint I. Ablakok I.1. Ablak fogalma Windows = ablak, rövidítése: win Program indítás kinyílik az ablaka I.2. Ablak részei A programablak rendszerint az alábbi részekre

Részletesebben

6. óra Objektum eltávolítása

6. óra Objektum eltávolítása 6. óra Objektum eltávolítása A GIMP kiváló lehetőségeket kínál képeink nem kívánt részleteinek eltávolítására. A rendelkezésre álló eszköztár leglényegesebb eleme a Klón eszköz, mely lehetővé teszi, hogy

Részletesebben

Rácsvonalak parancsot. Válasszuk az Elsődleges függőleges rácsvonalak parancs Segédrácsok parancsát!

Rácsvonalak parancsot. Válasszuk az Elsődleges függőleges rácsvonalak parancs Segédrácsok parancsát! Konduktometriás titrálás kiértékelése Excel program segítségével (Office 2007) Alapszint 1. A mérési adatokat írjuk be a táblázat egymás melletti oszlopaiba. Az első oszlopba kerül a fogyás, a másodikba

Részletesebben

Objektumok és osztályok. Az objektumorientált programozás alapjai. Rajzolás tollal, festés ecsettel. A koordinátarendszer

Objektumok és osztályok. Az objektumorientált programozás alapjai. Rajzolás tollal, festés ecsettel. A koordinátarendszer Objektumok és osztályok Az objektumorientált programozás alapjai Rajzolás tollal, festés ecsettel A koordinátarendszer A vektorgrafikában az egyes grafikus elemeket (pontokat, szakaszokat, köröket, stb.)

Részletesebben

Diagram formázása. A diagram címének, a tengelyek feliratainak, jelmagyarázatának, adatfeliratainak formázása

Diagram formázása. A diagram címének, a tengelyek feliratainak, jelmagyarázatának, adatfeliratainak formázása A diagram címének, a tengelyek feliratainak, jelmagyarázatának, adatfeliratainak formázása Ha ezen elemeknek a betűtípusát, betűstílusát, betűméretét, betűszínét és az elem hátterét akarjuk formázni, akkor

Részletesebben

8. fejezet: Kijelölések és görbék. A kijelölés alapjai. A fejezet tartalmából:

8. fejezet: Kijelölések és görbék. A kijelölés alapjai. A fejezet tartalmából: 8. fejezet: Kijelölések és görbék A fejezet tartalmából: Különleges trükkök, amelyek kizárólag a kijelölõkeretekkel mûködnek A sokszög- és a mégneses lasszó használata A varázspálca használata Kézi és

Részletesebben

1. Az eszközökhöz tartozó billentyûparancsok Minden eszközhöz hozzárendeltek valamilyen betût, a kívánt eszköz kiválasztásához elég azt lenyomni. A bi

1. Az eszközökhöz tartozó billentyûparancsok Minden eszközhöz hozzárendeltek valamilyen betût, a kívánt eszköz kiválasztásához elég azt lenyomni. A bi 1 A 15 legfontosabb tipp A Photoshop felhasználói felületének megismerésekor a legfontosabb célunk, hogy annyira átláthatóvá tegyük azt, amennyire csak lehetséges. Ha egy másik eszközre akarunk átváltani,

Részletesebben

Prezentáció, Prezentáció elkészítése. Nézetek

Prezentáció, Prezentáció elkészítése. Nézetek Microsoft Power Point 2003 program esetén Különböző nézetek közül választhatunk, melyeket többféleképpen érhetünk el: kattinthatunk a Nézet menüre, és onnan választjuk ki a használni kívánt nézetet; a

Részletesebben

Hogyan kezdjük a VUE-val

Hogyan kezdjük a VUE-val Hogyan kezdjük a VUE-val Új térkép készítése VUE indításához: 1. Válasszuk a Start -> Minden program -> VUE -> VUE pontot. VUE elindul. A VUE eszköztár, a térkép vászon, és a lebegő Formázás eszköztár

Részletesebben

VarioFace dokumenta cio

VarioFace dokumenta cio VarioFace dokumenta cio Tartalom Felhasználói dokumentáció... 2 1. A program felépítése... 2 1.1. Vario csatlakoztatása... 2 1.2. Főablak... 3 1.3. Képkijelölő ablak... 4 2. A program használata... 4 2.1.

Részletesebben

Word VI. Lábjegyzet. Ebben a részben megadhatjuk, hogy hol szerepeljen a lábjegyzet (oldal alján, szöveg alatt).

Word VI. Lábjegyzet. Ebben a részben megadhatjuk, hogy hol szerepeljen a lábjegyzet (oldal alján, szöveg alatt). Word VI. Lábjegyzet A számozást minden oldalon vagy minden szakaszban újrakezdhetjük. Mutassunk a Beszúrás menü Hivatkozás pontjára, majd kattintsunk a Lábjegyzet parancsra. Ebben a részben megadhatjuk,

Részletesebben

Dokumentáció. IT Worx. Web eszközök Hír box. 1. Első lépések

Dokumentáció. IT Worx. Web eszközök Hír box. 1. Első lépések Dokumentáció IT Worx Web eszközök Hír box 1. Első lépések A szöveg melletti háromszögre kattintva rendezhetjük a hír boxokat abc szerinti növekvő vagy csökkenő sorrendbe: Ha rákattintunk az egyik hír box

Részletesebben

13. A Paint rajzolóprogram

13. A Paint rajzolóprogram 13. A Paint rajzolóprogram A Windows operációs rendszer beépített rajzolóprogramja, tartozéka a Paint. A program egyszerű ábrák rajzolására és képek kezelésére alkalmas. PAINT A WINDOWS-7-BEN A programot

Részletesebben

Másolás, mozgatás. Kijelölés. Másolás

Másolás, mozgatás. Kijelölés. Másolás Kijelölés Másolás, mozgatás Kijelölt terület: téglalap alakú (az egér bal gombjának nyomva tartása melletti átlós mozgatással rakható le) szabadkézzel körülhatárolt tartomány szaggatott vonal veszi körül

Részletesebben

Prezentáció, Prezentáció elkészítése. Diák

Prezentáció, Prezentáció elkészítése. Diák Microsoft Office PowerPoint 2003 esetén Új dia létrehozása A Fájl/Új dokumentum vagy a Szokásos eszközsoron található ikon használatával tudunk Új diasorozatot, prezentációt készíteni. (De az előző fejezetben

Részletesebben

Ismerkedés az új felülettel

Ismerkedés az új felülettel Ismerkedés az új felülettel A 2003-as verzióhoz képes változott a menüszerkezet. Az ablak tetején menüszalag található, amely előtérbe helyezi a legfontosabb parancsokat, így nem kell a program legkülönbözőbb

Részletesebben

Prezentáció, Diagramok, rajzolt objektumok. Szervezeti diagram

Prezentáció, Diagramok, rajzolt objektumok. Szervezeti diagram A szervezeti diagram fogalma A szervezet egy többé-kevésbé állandó tagsággal rendelkező, emberekből álló csoport, melynek van egy vezető rétege. (forrás: Dr. Sediviné Balassa Ildikó: Szervezési Ismeretek

Részletesebben

1. kép. A Stílus beállítása; új színskála megadása.

1. kép. A Stílus beállítása; új színskála megadása. QGIS Gyakorló Verzió: 1.7. Wroclaw Cím: A Print composer használata és a címkézés. Minta fájl letöltése innen: http://www.box.net/shared/87p9n0csad Egyre több publikációban szerepelnek digitális térképek,

Részletesebben

Word V. tabulátortípus meg nem jelenik: Tabulátor - balra, Tabulátor - jobbra,

Word V. tabulátortípus meg nem jelenik: Tabulátor - balra, Tabulátor - jobbra, Word V. Tabulátorok A tabulátorok (tabulátorhely: A vízszintes vonalzó azon pontja, amely meghatározza a szövegbehúzást, illetve a szövegoszlop kezdetét.), segítségével a szöveget balra, jobbra, középre,

Részletesebben

Képszerkesztés. Letölthető mintafeladatok gyakorláshoz: Minta teszt 1 Minta teszt 2. A modul célja

Képszerkesztés. Letölthető mintafeladatok gyakorláshoz: Minta teszt 1 Minta teszt 2. A modul célja Képszerkesztés Letölthető mintafeladatok gyakorláshoz: Minta teszt 1 Minta teszt 2 A modul célja Az ECDL Képszerkesztés alapfokú követelményrendszerben (Syllabus 1.0) a vizsgázónak értenie kell a digitális

Részletesebben

Vektorgrafikus rajzeszközök

Vektorgrafikus rajzeszközök 8. nap Vektorgrafikus rajzeszközök A fejezet címe kicsit megtévesztõ lehet. Mivel a Flash alapvetõen vektorgrafikus alapú képek animálására szolgál, ezért a programon belül használható rajzeszközök mindegyikével

Részletesebben

Táblázatkezelés 2. - Adatbevitel, szerkesztés, formázás ADATBEVITEL. a., Begépelés

Táblázatkezelés 2. - Adatbevitel, szerkesztés, formázás ADATBEVITEL. a., Begépelés Táblázatkezelés 2. - Adatbevitel, szerkesztés, formázás ADATBEVITEL a., Begépelés Az adatok bevitelének legegyszerűbb módja, ha a táblázat kijelölt cellájába beírjuk őket. - számok (numerikus adatok) -

Részletesebben

Cellaműveletek. Egy táblázat szerkesztése folyamán bármikor előfordulhat, hogy új sorokat vagy oszlopokat kell beszúrnunk.

Cellaműveletek. Egy táblázat szerkesztése folyamán bármikor előfordulhat, hogy új sorokat vagy oszlopokat kell beszúrnunk. Bevezetés Ebben a fejezetben megismerkedünk azzal, hogy milyen lehetőségeink vannak egy táblázat adatainak kibővítéséhez, átrendezéséhez, valamint bizonyos részeinek eltávolításához. Tehát megtanuljuk,

Részletesebben

A PowerMill egy hatékony alámarásmentes CAM rendszer, amellyel 3D-s szerszámpályákat tudunk generálni, importált CAD modellek alapján.

A PowerMill egy hatékony alámarásmentes CAM rendszer, amellyel 3D-s szerszámpályákat tudunk generálni, importált CAD modellek alapján. PowerMill 1. Bevezetés 1. BEVEZETÉS A PowerMill egy hatékony alámarásmentes CAM rendszer, amellyel 3D-s szerszámpályákat tudunk generálni, importált CAD modellek alapján. Bementeti fájlformátumok DELCAM

Részletesebben

Lakóház tervezés ADT 3.3-al. Segédlet

Lakóház tervezés ADT 3.3-al. Segédlet Lakóház tervezés ADT 3.3-al Segédlet A lakóház tervezési gyakorlathoz főleg a Tervezés és a Dokumentáció menüket fogjuk használni az AutoDesk Architectural Desktop programból. A program centiméterben dolgozik!!!

Részletesebben

3. Gyakorlat ellenőrzés nélküli osztályozás

3. Gyakorlat ellenőrzés nélküli osztályozás 3. Gyakorlat ellenőrzés nélküli osztályozás Hozzávalók: MultiSpec program (d: meghajtó, MultiSpecWin32 könyvtár, MultiSpecWin32.exe); ag020522_dpac_cd.lan állomány Ebben a gyakorlatban az ellenőrzés nélküli

Részletesebben

Készítette: Niethammer Zoltán. 2007. szeptember 4. Created with novapdf Printer (www.novapdf.com). Please register to remove this message.

Készítette: Niethammer Zoltán. 2007. szeptember 4. Created with novapdf Printer (www.novapdf.com). Please register to remove this message. Képszerkesztő leírása Készítette: Niethammer Zoltán 2007. szeptember 4. 1. Telepítés: A programot nem kell telepíteni. A kicsomagolás után bármelyik mappából indítható. Így akár pendrive-on is vihetjük

Részletesebben

Közös keret egy objektumhalmazra

Közös keret egy objektumhalmazra Közös keret egy objektumhalmazra A lenti példán jól látható, hogy az eredeti címfelirat és a kredit doboza egyetlen fehér kereten osztozik. Ezt a rétegekre tett külön keretekkel sehogy se lehet megoldani,

Részletesebben

Prezentáció Microsoft PowerPoint XP

Prezentáció Microsoft PowerPoint XP Prezentáció Microsoft PowerPoint XP Megoldások 1. A program indításakor a Munkaablakban válasszuk az Előadás-tervező varázslóval hivatkozást! A Varázsló segítségével hozzuk létre a bemutatót! A kész bemutatót

Részletesebben

A számítógép beállításainak megváltoztatása

A számítógép beállításainak megváltoztatása Megjelenés és témák Először tekintsük át, hogy hogyan lehet a képernyőn megjelenő elemek küllemét módosítani. Válasszuk a Start menü Vezérlőpultban a Megjelenés és témák hivatkozást. Itt kattintsunk a

Részletesebben

Szöveges műveletek. Mielőtt nekikezdenénk első szövegünk bevitelének, tanuljunk meg néhány alapvető műveletet a 2003-as verzió segítségével:

Szöveges műveletek. Mielőtt nekikezdenénk első szövegünk bevitelének, tanuljunk meg néhány alapvető műveletet a 2003-as verzió segítségével: Alapvető szabályok Mielőtt nekikezdenénk első szövegünk bevitelének, tanuljunk meg néhány alapvető műveletet a 2003-as verzió segítségével: Minden szöveges elem szövegdobozban, objektumban helyezkedik

Részletesebben

OPERÁCIÓS RENDSZER MODUL KÉRDÉSEI ÉS VÁLASZAI WIN7

OPERÁCIÓS RENDSZER MODUL KÉRDÉSEI ÉS VÁLASZAI WIN7 OPERÁCIÓS RENDSZER MODUL KÉRDÉSEI ÉS VÁLASZAI WIN7 Ablak és ablakműveletek: A számítógép képernyőjén, az asztalon, ablakokban jelennek meg a megnyitott programok, és a mappák. Egyszerre több ablak is meg

Részletesebben

Számítógépes grafika

Számítógépes grafika Számítógépes grafika Táblázatok a 9. osztályos informatika-tankönyvhöz Nemzeti Tankönyvkiadó, 2005 (Rsz.:16172) Az alábbiakban táblázatos formában megadjuk az egyes leckékben említett tevékenységekhez

Részletesebben

A program a köröket és köríveket az óramutató járásával ellentétes irányban rajzolja meg.

A program a köröket és köríveket az óramutató járásával ellentétes irányban rajzolja meg. 894 11.4. Kör és körív 11.4. Kör és körív A program a köröket és köríveket az óramutató járásával ellentétes irányban rajzolja meg. 11.4.1. Kör/Körív tulajdonságai A kör vagy körív létrehozása előtt állítsa

Részletesebben

Táblázatkezelés, Diagramkészítés. Egyéb műveletek

Táblázatkezelés, Diagramkészítés. Egyéb műveletek Diagram törlése Beágyazott diagramobjektum esetén jelöljük ki a diagramot a diagram üres területére kattintva, majd üssük le a DELETE billentyűt! Ha a diagram önálló diagramlapon helyezkedik el, akkor

Részletesebben

VARIO Face 2.0 Felhasználói kézikönyv

VARIO Face 2.0 Felhasználói kézikönyv VARIO Face 2.0 Felhasználói kézikönyv A kézikönyv használata Mielőtt elindítaná és használná a szoftvert kérjük olvassa el figyelmesen a felhasználói kézikönyvet! A dokumentum nem sokszorosítható illetve

Részletesebben

Egyéb 2D eszközök. Kitöltés. 5. gyakorlat. Kitöltés, Szöveg, Kép

Egyéb 2D eszközök. Kitöltés. 5. gyakorlat. Kitöltés, Szöveg, Kép 5. gyakorlat Egyéb 2D eszközök Kitöltés, Szöveg, Kép Kitöltés A kitöltés önálló 2D-s elemtípus, amely egy meghatározott felület sraffozására, vagy egyéb jellegű kitöltésére használható. Felület típusú

Részletesebben

Órarendkészítő szoftver

Órarendkészítő szoftver SchoolTime Órarendkészítő szoftver 2.0 verzió Tartalomjegyzék: 1., Belépés a programba...3 2., Órarend főtábla...3 3., Tanátok...4 3.1., Új tanár felvitele, módosítása...4 3.2., Tanár törlése...4 3.3.,

Részletesebben

Ablak és ablakműveletek

Ablak és ablakműveletek Ablak és ablakműveletek 1. Jelölje meg az igaz állításokat! A. A képen egy ablakot lehet látni. B. A Windows operációs rendszerben a mappák és programok ablakokban nyílnak meg. C. Egyszerre csak egy ablakot

Részletesebben

Az alapértelmezett színek használatához nyomja le a D billentyűt, hogy az előtérben lévő színminta feketévé váljon.

Az alapértelmezett színek használatához nyomja le a D billentyűt, hogy az előtérben lévő színminta feketévé váljon. 49 Greg Vander HouwenÁtvéve a http://www.photoshoptechniques.com webhelyről. Greg Vander Houwen a PhotoshopTechniques.com webhely megalkotója. Az Adobe Digital Master cím egyik birtokosa, ezenkívül az

Részletesebben

2. ALKALOM. Bekezdés Elválasztás Tabulátor Vezérlıkarakterek Beállítás Oldalbeállítás BEKEZDÉS

2. ALKALOM. Bekezdés Elválasztás Tabulátor Vezérlıkarakterek Beállítás Oldalbeállítás BEKEZDÉS 2. ALKALOM Bekezdés Elválasztás Tabulátor Vezérlıkarakterek Beállítás Oldalbeállítás BEKEZDÉS Két ENTER közé esı szövegrészt kezel egy bekezdésként a szövegszerkesztı program. Bekezdés (alinea) tulajdonságok:

Részletesebben

Gyorsított jegybeírás. Felhasználói dokumentáció verzió 2.0.

Gyorsított jegybeírás. Felhasználói dokumentáció verzió 2.0. Gyorsított jegybeírás Felhasználói dokumentáció verzió 2.0. Budapest, 2006 Változáskezelés Verzió Dátum Változás Pont Cím Oldal Kiadás: 2006.02.17. Verzió: 2.0. Oldalszám: 2 / 19 Tartalomjegyzék 1. Bevezetés...

Részletesebben

Imagine Logo Tanmenet évfolyam

Imagine Logo Tanmenet évfolyam Imagine Logo Tanmenet 5. 6. 7. évfolyam 5. évfolyam 18. óra: Algoritmus fogalma, hétköznapi algoritmusok. Tkv. 72-73. oldal feladatai + Imagine Logo Demóválasztás (Játékok) 19. óra: Térbeli tájékozódást

Részletesebben

11. Balra zárt igazítás A bekezdés sorai a bal oldali margóhoz igazodnak. 12. Beillesztés

11. Balra zárt igazítás A bekezdés sorai a bal oldali margóhoz igazodnak. 12. Beillesztés 1. Ablak A képernyő azon része, amelyben programok futhatnak. 2. Aláhúzott A karakter egyszeres vonallal történő aláhúzása a szövegben. 3. Algoritmus Egy feladat megoldását eredményező, véges számú lépések

Részletesebben

Térkép megjelenítése

Térkép megjelenítése Térkép megjelenítése VUE-nek több eszköze is van, hogy rendszerezzen és megmutasson térkép tartalmat, képet és csomópontot. Zoom opció, térkép beállítások és metszés a következőekben lesz tárgyalva. Zoom

Részletesebben

A program telepítése

A program telepítése program telepítése Töltse le a telepítőt a www.kocheskochkft.hu internetes oldalról. Programjaink menü alatt válassza a Egyszerűsített foglalkoztatással kapcsolatos nyilvántartás programot, kattintson

Részletesebben

Mesh generálás. IványiPéter

Mesh generálás. IványiPéter Mesh generálás IványiPéter drview Grafikus program MDF file-ok szerkesztéséhez. A mesh generáló program bemenetét itt szerkesztjük meg. http://www.hexahedron.hu/personal/peteri/sx/index.html Pont létrehozásához

Részletesebben

A dokumentum üzleti (intézményi) felhasználásához kérjen engedélyt! Magáncélra szabadon használható, a forrás (szerző) megjelölésével.

A dokumentum üzleti (intézményi) felhasználásához kérjen engedélyt! Magáncélra szabadon használható, a forrás (szerző) megjelölésével. Bódis Attila: FIREWORKS ALAPOK 2. http://members.upc.hu/abodis/ A dokumentum üzleti (intézményi) felhasználásához kérjen engedélyt! Magáncélra szabadon használható, a forrás (szerző) megjelölésével. A

Részletesebben

Akciók, diavetítés. 1. ábra Akciógombok. A lap két regiszterfülből áll, ezek a Kattintásra és az Áthaladáskor. Nézzük meg először az elsőt!

Akciók, diavetítés. 1. ábra Akciógombok. A lap két regiszterfülből áll, ezek a Kattintásra és az Áthaladáskor. Nézzük meg először az elsőt! Akciók Az akciógombok alkalmazásával beállíthatjuk, hogy az objektumra kattintva végrehajtsa a hozzárendelt hiperhivatkozást. Jól láttuk, hogy az objektumokhoz, diákhoz rendelhettünk akciókat, de az akciógombokkal

Részletesebben

Word I. Bevezető. Alapfogalmak

Word I. Bevezető. Alapfogalmak Word I. Bevezető A szövegszerkesztők segítségével igényesen kialakított dokumentum készítésére van lehetőségünk, de használhatjuk levelek akár elektronikus levelek írására is. Tananyagunkkal a szövegszerkesztési

Részletesebben

Ismerkedés a Word 2007 felületével

Ismerkedés a Word 2007 felületével Ismerkedés a Word 2007 felületével A Word 2007 használata A Microsoft Word első, Windows operációs rendszerhez készült változata 1989 novemberében jelent meg. Az eredeti és az újabb verziók, illetve a

Részletesebben

Windows mappaműveletek

Windows mappaműveletek Windows mappaműveletek Windows 7 / 10 Források: http://www.akonyv.hu/windows_elemei/windows_7_mappa_allomany_es_lemezkezeles_minta.pdf http://www2.akg.hu/info/erettsegi/szobeli/10.html Windows Intéző felépítése

Részletesebben

Diagram készítése. Diagramok formázása

Diagram készítése. Diagramok formázása Diagram készítése Diagramok segítségével a táblázatban tárolt adatainkat különféle módon ábrázolhatjuk. 1. A diagram készítésének első lépése az adatok kijelölése a táblázatban, melyekhez diagramot szeretnénk

Részletesebben

A kollázs = technika, a montázs = alkotási elv (Magyar Rajztanárok Országos Egyesülete)

A kollázs = technika, a montázs = alkotási elv (Magyar Rajztanárok Országos Egyesülete) Montázs készítése + = A jobb oldali képhez hasonlót fogunk csinálni egy szerelmespár és egy levél fotójából. Az ötlet eredetije megtalálható a Digitális Fotó Magazin 2010. decemberi számában, ahol a Photoshop

Részletesebben

RAJZ1. vezetett gyakorlat

RAJZ1. vezetett gyakorlat Inventor R4 1 Rajz1. vezetett gyakorlat RAJZ1. vezetett gyakorlat Műhelyrajz készítés A feladat megoldásához szükséges fájlok: Tutorial Files\body1 Feladat: Készítse el a szelepház műhelyrajzát! 1) Indítson

Részletesebben

Festés és retusálás. Festés. Fontoló Photoshop iskola

Festés és retusálás. Festés. Fontoló Photoshop iskola Fontoló Photoshop iskola Festés és retusálás A Photoshopról szólva mindenképpen meg kell említenünk a program festőeszközeit. Sőt, ami talán még fontosabb, a retusálási lehetőségeket. A Photoshop, bár

Részletesebben

Maszkok 197 Maszkrétegek 197 Maszkolt szöveg 199 Szövegmaszk 202 Izzó szöveg 204 Negatív maszk 205 Animált maszk 206 Animált Kör 208

Maszkok 197 Maszkrétegek 197 Maszkolt szöveg 199 Szövegmaszk 202 Izzó szöveg 204 Negatív maszk 205 Animált maszk 206 Animált Kör 208 194 9 MASZKOK 195 196 Maszkok 197 Maszkrétegek 197 Maszkolt szöveg 199 Szövegmaszk 202 Izzó szöveg 204 Negatív maszk 205 Animált maszk 206 Animált Kör 208 Maszkok 197 Maszkok Maszkrétegek A maszk effektusokat

Részletesebben

Microsoft Word előadás. Bevezetés az informatikába I.

Microsoft Word előadás. Bevezetés az informatikába I. Microsoft Word előadás Bevezetés az informatikába I. A Word felépítése Menüsor Eszköztár Vonalzók Kurzor Dokumentum Állapotsor Betűk betűtípus fogalma betűméret félkövér, dőlt, aláhúzott proporcionális

Részletesebben

Minta a Szigetvár feladathoz

Minta a Szigetvár feladathoz Minta a Szigetvár feladathoz A forrást (sziget.txt) megnyitjuk a Jegyzettömb segítségével és a szöveget a Vágólap segítségével átmásoljuk az alapértelmezetten megnyíló üres dokumentumba, majd elmentjük

Részletesebben

Felhasználói Kézikönyv

Felhasználói Kézikönyv Felhasználói Kézikönyv A ForteMap használatához 1 T a r talomjegyzék 1. AZ ALKALMAZÁS ELINDÍTÁSA... 3 1.1. A KEZELŐFELÜLET ISMERTETÉSE... 3 1.2. NAVIGÁLÁS A TÉRKÉPEN... 3 1.2.1. Térkép nagyítása... 4 1.2.2.

Részletesebben

Hozzáférési szintek és Időzónák használata

Hozzáférési szintek és Időzónák használata Hozzáférési szintek és Időzónák használata Áttekintő Net2 A Hozzáférési Szint a Net2 szíve. Mindegyik egy kapcsolatot határoz meg az ajtók és azon időszakok között, amikor a felhasználó jogosult a használatukra.

Részletesebben

TABULÁTOROK TÁBLÁZATOK KÉSZÍTÉSE. A táblázatok készítésének lehetőségei:

TABULÁTOROK TÁBLÁZATOK KÉSZÍTÉSE. A táblázatok készítésének lehetőségei: TABULÁTOROK A tabulátorokat a szavak soron belüli pontos pozicionálására használjuk. A tabulátorokat valamilyen pozícióhoz kötjük. A pozíciók beállíthatók vonalzón vagy a Formátum menü Tabulátorok menüpontjának

Részletesebben

CAD-ART Kft. 1117 Budapest, Fehérvári út 35.

CAD-ART Kft. 1117 Budapest, Fehérvári út 35. CAD-ART Kft. 1117 Budapest, Fehérvári út 35. Tel./fax: (36 1) 361-3540 email : cad-art@cad-art.hu http://www.cad-art.hu PEPS CNC Programozó Rendszer Oktatási Segédlet Laser megmunkálás PEPS 4 laser megmunkálási

Részletesebben

Bevezető. Mi is az a GeoGebra? Tények

Bevezető. Mi is az a GeoGebra? Tények Bevezető Mi is az a GeoGebra? dinamikus matematikai szoftver könnyen használható csomagolásban az oktatás minden szintjén alkalmazható tanításhoz és tanuláshoz egyaránt egyesíti az interaktív geometriát,

Részletesebben

Weboldal grafika készítés elméleti síkon Grafikából szabáványos CSS és XHTML sablon

Weboldal grafika készítés elméleti síkon Grafikából szabáványos CSS és XHTML sablon Az elméleti rész után jöhet a gyakorlati megvalósítás. A grafika nem lesz túl bonyolult, hogy egyszerűen reprodukálható legyen bárki számára. A megvalósítási szakasz inkább csak érzékeltetés, hogy mire

Részletesebben

Szövegszerkesztés alapok WORD Formázások

Szövegszerkesztés alapok WORD Formázások Szövegszerkesztés alapok WORD Formázások A formázás sorrendje 1. Begépelem a szöveget folyamatosan 2. Helyesírást ellenőrzök 3. Entert (bekezdés) vagy Shift + Entert ütök 4. Formázok KIJELÖLÖM A FORMÁZANDÓ

Részletesebben

QGIS tanfolyam (ver.2.0)

QGIS tanfolyam (ver.2.0) QGIS tanfolyam (ver.2.0) I. Rétegkezelés, stílusbeállítás 2014. január-február Összeállította: Bércesné Mocskonyi Zsófia Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság A QGIS a legnépszerűbb nyílt forráskódú asztali

Részletesebben

POSZEIDON dokumentáció (1.2)

POSZEIDON dokumentáció (1.2) POSZEIDON dokumentáció (1.2) Bevezetés a Poszeidon rendszer használatába I. TELEPÍTÉS Poszeidon alkalmazás letölthető: www.sze.hu/poszeidon/poszeidon.exe Lépések: FUTTATÁS / (FUTTATÁS) / TOVÁBB / TOVÁBB

Részletesebben

Műveletek makrókkal. Makró futtatása párbeszédpanelről. A Színezés makró futtatása a Makró párbeszédpanelről

Műveletek makrókkal. Makró futtatása párbeszédpanelről. A Színezés makró futtatása a Makró párbeszédpanelről Műveletek makrókkal A munkafüzettel együtt tárolt, minden munkalapon elérhető makrót a Fejlesztőeszközök szalag Makrók párbeszédpanelje segítségével nyithatjuk meg, innen végezhetjük el a makrókkal megoldandó

Részletesebben

RGB bõrtónusok korrekciója

RGB bõrtónusok korrekciója digi06.qxd 9/24/2006 4:06 PM Page 175 6. fejezet: A színkorrekció titkai 175 Elõtte Utána RGB bõrtónusok korrekciója Mi van olyankor, ha a gradiációs görbékkel megfelelõen beállította a csúcsfényeket,

Részletesebben

Bevezetés a QGIS program használatába Összeálította dr. Siki Zoltán

Bevezetés a QGIS program használatába Összeálította dr. Siki Zoltán Bevezetés Bevezetés a QGIS program használatába Összeálította dr. Siki Zoltán A QGIS program egy nyiltforrású asztali térinformatikai program, mely a http://www.qgis.org oldalról tölthető le. Ebben a kis

Részletesebben

Microsoft Office Word (2013) Jellemzői: Grafikus szövegszerkesztő program, sokféle formázási lehetőséggel. Ablak részei : címsor

Microsoft Office Word (2013) Jellemzői: Grafikus szövegszerkesztő program, sokféle formázási lehetőséggel. Ablak részei : címsor menüszalagok Microsoft Office Word (2013) Jellemzői: Grafikus szövegszerkesztő program, sokféle formázási lehetőséggel. Ablak részei : címsor vonalzó Navigációs ablakrész görgetősáv állapotsor Szöveg formázása

Részletesebben

Műszaki informatika I. (CAD I.)

Műszaki informatika I. (CAD I.) DE-MK ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI TANSZÉK Műszaki informatika I. (CAD I.) MFCAD31E03 1 1. gyakorlat Bevezetés Információk a kurzusról A Műszaki informatika I., Műszaki informatika II. és Műszaki informatika III. című

Részletesebben

Prezentáció, Prezentáció elkészítése. Diaminták

Prezentáció, Prezentáció elkészítése. Diaminták A prezentáció elkészítésénél elsőként érdemes egy mintaoldalt készíteni, mert ennek tartalma és beállításai automatikusan rákerülnek minden új oldalra amit majd beillesztünk a bemutatónkba. A diaminta

Részletesebben

Új adatbázis létrehozása

Új adatbázis létrehozása Az adatbázis-állomány létrehozása Indítsuk el a programot és válasszuk az Új adatbázis menüpontot. A már korábban megismert módszerrel hozzuk létre az Autókereskedés nevű adatbázis-állományt! Például:

Részletesebben

Operációs rendszerek Microsoft Windows XP Home Edition

Operációs rendszerek Microsoft Windows XP Home Edition Operációs rendszerek Microsoft Windows XP Home Edition Megoldások 1. A dokumentum megnyitásához használjuk a Fájl menü Megnyitás menüpontot. A költő nevét jelöljük ki, majd a Formátum menü Betűtípus menüpont

Részletesebben

Outlook Express használata

Outlook Express használata Outlook Express használata Az induló ablak több részre oszlik Nyitott mappa tartalma Mappák Partnerek Az induló ablak nézetét testre lehet szabni a Nézet menü/elrendezés almenüjével Az eszköztár testreszabásához

Részletesebben

Szeged Megyei Jogú Város Integrált e-önkormányzati Rendszerének Térinformatikai Modul felhasználói kézikönyve. Internetes verzió

Szeged Megyei Jogú Város Integrált e-önkormányzati Rendszerének Térinformatikai Modul felhasználói kézikönyve. Internetes verzió Szeged Megyei Jogú Város Integrált e-önkormányzati Rendszerének Térinformatikai Modul felhasználói kézikönyve Internetes verzió 2012. 04. 05. Tartalomjegyzék 1. Bevezetés... 3 2. Az alkalmazás felépítése...

Részletesebben

Windows alapismeretek

Windows alapismeretek Windows 98 alapismeretek 8/1 A rendszer indulása A számítógép bekapcsolása és a rendszer elindulása után megjelenik a Windows képernyője, rajta bal oldalon az ikonokkal, alul a tálcával. Ha a Start gombra

Részletesebben

PÉNZTÁR FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV

PÉNZTÁR FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV PÉNZTÁR FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV 4S SOFTWARE KFT 3523 MISKOLC PF.: 71 4ssoftware@4ssoftware.hu Preisler Ferenc Robonyi Teréz TEL.: 46/324-643 20/360-8478 20/980-8864 1. A PROGRAM TELEPÍTÉSE ÉS INDÍTÁSA Lehetőség

Részletesebben

Photofiltre használata KAP képek javításához

Photofiltre használata KAP képek javításához Photofiltre használata KAP képek javításához A program innen letölthető angol nyelven: http://www.photofiltre-studio.com/pf7-en.htm A magyarosított verziót felbővítettem maszkokkal, keretekkel, kijelölési

Részletesebben

Az ikonok leírása balról jobbra, felülről lefelé: Felső sor

Az ikonok leírása balról jobbra, felülről lefelé: Felső sor Az ikonok leírása balról jobbra, felülről lefelé: Felső sor 1. Megnyitás Egy E-drawing fájl megnyitása. 2. Mentés Egy E-drawing fájl mentése. 3. Nyomtatás E-drawing fájl nyomtatása 4. Küldés E-mailben

Részletesebben