Szép időben fesztiváloztunk

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Szép időben fesztiváloztunk"

Átírás

1 Csongrádi Hírek III. évfolyam 52. szám május Szép időben fesztiváloztunk kéthetente megjelenő közéleti magazin A tartalomból: Csongrád számokban Nemrég jelentek meg a részletes adatok a legutóbbi népszámlálásról 2. oldal Az égiek is a kegyeikbe fogadták az első alkalommal megrendezett Finom Falatok Fesztiválját szikrázó napsütés és kiváló hangulat fogadta az eseményre kilátogató csongrádiakat. A nap során színes programok és bemutatók szórakoztatták a közönséget, este pedig egy igazi sztárvendég, a 2010-es X-Faktor legjobb női hangja, Janicsák Veca énekelt a vendégeknek, majd a szülinapos DJ Big Bill pörgette a lemezeket. A rendezvény alaphangját a Gasztrománia helyébe lépő főzőverseny adta meg, kora reggel óta szólt a zene, lobogott a tűz, és főttek a finomabbnál finomabb étel-remekek. Szükség is volt a szakértelemre, hiszen a Szőke András vezette szakmai zsűri alaposan kifaggatta a főzőket. A remek hangulatban telt főzőcskézés végén ínycsiklandó ételek születtek, a zsűri ezek közül különdíjjal jutalmazta a Hycomat csapat babgulyását, a harmadik helyet ítélte oda a Közmű konyhának marhapörköltjükért, második hellyel díjazta az Aranyrigók batyus halászlevét, míg a fesztivál legfinomabb étkének a Fatelepi sunnyogók marhapörköltjét választották. Búcsút intettek a ballagók A középiskolás ballagás végén a végzős diákok kezei közül kiröppenő színes luftballonok mind-mind egy álmot jelképeznek egy álmot, melyhez az írásbeli érettségik elmúltával már remélhetőleg egy lépéssel közelebb kerültek. Csongrádon 301 diák vett búcsút iskolájától és a gondtalan gyermekévektől, rájuk hamarosan a továbbtanulás komolyabb követelménye vagy a munka világa vár. Néhányan visszatérnek majd, míg mások nem, de ahogy Kassák Lajos írta: Aki elment az elment, mondtam én is, de ugyanekkor mélységesen éreztem, aki egyszer nálunk volt, az többé sohasem mehet el tőlünk egészen. Folytatás a 7. oldalon Gazdára találtak a kutyusok Az elhagyott, otthontalanná vált kutyákon próbáltak segíteni lelkes csongrádi állatbarátok 4. oldal Tehetségből nincs hiány Igazi kincsestár a Grotta Alapfokú Művészeti Iskola műhelye, ahonnan újabb és újabb tehetséges gyerekek kerülnek ki 5. oldal Búcsút intettek a ballagók Ballagási összeállításunk 7-9. oldal Kiváló szereplés a rövidpályás úszó OB-n Nagyszerűen teljesítettek a Csongrádi Senior Úszó és Szabadidősport Egyesület sportolói 11. oldal 2013/III. 52. szám Csongrádi Hírek 1

2 Polgármesterek, ha találkoznak Csongrád számokban Megkezdődött a szúnyoggyérítés Csongrád polgármestere, Dr. Kőrösi Tibor irodájában fogadta nemrégiben megválasztott kollégáit, Sarusi-Kis Judit diákpolgármestert és Nacsa Tamás diákalpolgármestert. A diákság képviselői beszámoltak a városvezetőnek a tavalyi évben végzett munkájukról és tájékoztatták 2013-as terveikről is. A diákönkormányzat elképzelései között szerepel egy ifjúsági közösségi tér létrehozása is. A csongrádi és kollégista diákoknak szeretnénk egy pinceklubot kialakítani, ahol mindenki kulturált körülmények között érezheti jól magát. mondta el Nacsa Tamás diákalpolgármester. Dobj egy like-ot Csongrádra! Kívánni sem lehetett volna szebb időt, mint amilyen a már hagyományosnak mondható, ám idén kissé megújult óvodás sportnapon fogadta a Gr. Széchenyi István Általános Iskolába érkező csongrádi óvodásokat. A kiváló hangulatú napot az iskola igazgatója, Csüllögné Balogh Judit és Berkes Péterné, a Csongrádi Óvodák intézményvezetőjének köszöntője után nemzetközi szinten is sikereket elért Faur Kata fitness bemutatója és az iskola harmadikosainak zenés-táncos előadása nyitotta meg. A résztvevők lelkesedése ekkorra már a tetőfokára hágott, így más nem is maradt hátra, csak a várva-várt megmérettetés, Együtt sportoltak az ovisok amire az iskola udvarán került sor. A város nagycsoportos óvodásai mérték össze tudásukat, míg a kisebb társaik a pálya széléről szurkolásukkal biztatták a csapatokat. Idén némileg új formában rendezték meg a versenyt: a feladatokat átszőtte a folklór; a sorverseny feladataiban láthattunk talicskával való fuvarozást, madárijesztő-öltöztetést, zöldségvetést és fahordást, mindezt a sorversenyek köntösébe bújtatva. A vetélkedőt kötélhúzás zárta, melyben a versenyzők kiadhatták maradék energiájukat. Nemrég jelentek meg a részletes adatok a legutóbbi népszámlálásról a weboldalon, melyekből sok érdekes adatot tudhatunk meg városunkra vonatkozóan is. A legutóbbi, 2001-es népszámlálás óta eltelt tíz évben 1585 újszülött lakója és 3444 elhunytja volt városunknak. Csongrád lakossága fő volt a október 1-i népszámláláskor, ez 99,2 főt jelent négyzetkilométerenként. A nemek szerinti megoszlásban elég jelentős a hölgyek előnye: a népszámláláskor 9150-en voltak, szemben a 8092 férfival. Városunkban a 18 évnél fiatalabb korosztály aránya 17,4% (3003 fő). A legmagasabb befejezett iskolai végzettség szerinti vizsgálat szerint 3277-en rendelkeznek középfokú végzettséggel érettségi nélkül, 4266-an érettségizettek, és 2133 csongrádi felsőfokú végzettségű. A népesség gazdasági aktivitásából kiderül, hogy városunkban 6254 a foglalkoztatott, 832 a munkanélküli, 6090 az inaktív kereső és 4066 az eltartott. A kutatásból kiderült, rendkívül sokszínű a kisebbségi élet Csongrádon. A népesség nemzetiség szerint (a nemzetiség az anyanyelv, a családi, baráti közösségben használt nyelv válaszok legalább egyike szerint) en vallották magukat magyarnak, 4-en bolgárnak, 232-en cigánynak, 5-en görögnek, 10-en lengyelnek, 78-an németnek, 20-an románnak, 21-en szerbnek, 8-an szlováknak, 6-an orosznak és 72-en egyéb nemzetiségűnek. Erre a kérdésre összesen en válaszoltak. Városunk népességének vallás, felekezet szerinti megoszlása: 9576 katolikus (ebből 9549 római katolikus, 26 görög katolikus), 458 református, 52 evangélikus, 208 tartozik más vallási közösséghez, 2483 nem tartozik vallási közösséghez, 152 ateista, 4308 pedig nem kívánt válaszolni. Az eredményhirdetés és a díjkiosztó után a lurkókat odakint ugrálóvár, trambulin, távolugrás, célba dobás, mocsáron-járás, sétakocsikázás és az elmaradhatatlan játszótér várta. A vidám hangulatú délelőtt mind szellemileg, mind fizikailag hozzájárult a gyermekek fejlődéséhez. Helyezettek: 1. Delfin ovi, 2. Platánfa ovi, 3. Gézengúz ovi, 4. Napraforgó ovi, 5. Kincskereső ovi, 6. Napsugár ovi GDF SUEZ Energia Magyarország Zrt. EDF Démász Zrt. Telefonos ügyfélkapcsolat: Telefonos Ügyfélszolgálat: D-vonal (kék szám) helyi tarifával hívható: 06 40/ Tel.: , Fax: Mérőállás bejelentés: ugyfel@gdfsuez.hu (zöld szám) ingyenesen hívható: 06 80/ Ügyfélszolgálati iroda: (mobil kék szám) helyi tarifával hívható: 06 40/ Sarusi István A tavalyi évben még csak júliusban, idén azonban az áradó Tisza miatt megszaporodott állomány miatt már májusban szükségessé vált a szúnyogok gyérítése városunkban. Az egész város területén A Galli János Alapfokú Művészetoktatási Intézmény növendékei a kellemes időt kihasználva elfogalták a Szentháromság téri parkot, és egy nagyon színvonalas örömzenélést grafikával, színjátszással kiegészülve tartottak az arra sétáló csongrádiak számára. összesen 600 hektár területen vegyszeres szúnyogirtás történt. Már korábban megrendeltük a vegyszeres szúnyoggyérítést. tájékoztatta lapunkat Hajdú László, a Városellátó Intézmény vezetője. Több szempontot is figyelembe kellett venni az időpont kijelölésénél. Ez a fajta vegyszer, amelyet most használtunk, hártyásszárnyú rovarok ellen hat, ezért először ki kellett értesíteni a méhészeket, hogy legyen idejük a méhcsaládok biztonságos elhelyezésére. Másodsorban fontos volt az időjárási tényező is, ugyanis csak szélcsendes időben lehet permetezni. magyarázta Hajdú László. A gyérítést követően az óránkénti csípésszám 80%-kal csökken, vagyis a rovarok nyolcvan százaléka elpusztul egy gyérítés alkalmával. Dallamok adják szívü(n)k ritmusát A TÉR-ZENE-PARK elnevezésű eseményen szép trillákkal, ritmusokkal örvendeztették meg fülünket. Megannyi hangszeren, melyek csoportokban voltak hallhatóak a park különböző pontjain, számos művet ismerhetett fel az értő fül a zeneirodalom korábbi, vagy éppen modern szakaszaiból is, annak megfelelően, hogy az adott hangszer mikortól használatos. Klasszikus hangszereken, vonósokon korábbi, az ütősökön pedig modern, improvizatív darabokat ismerhettünk fel. Mindazonáltal, hogy sokakat vonzott a rendezvény, a tanulók számára is kétségtelenül hasznos lehetett ez a zenélés. A muzsikára szánt röpke óra nagyon gyorsan el is szállt, mire minden hangszercsoportnál hallgatóztunk egy keveset; e szép délután hangjai emlékezetünkben élnek tovább. A zene nélkül aligha vészelhető át a mindennapok szürkesége szükségünk van rá, mert megnyugtat, felvidít... Zene az élet! S. I. Elkészült a Remény Központ új telephelyének felújítása A Csongrádi Kistérség Többcélú Társulása által benyújtott és támogatásban részesült, DAOP-4.1.3/A azonosítószámú projekt, mely a Remény Szociális Alapszolgáltató Központ új telephelyének felújítására irányult, a záró szakaszába érkezett. A pályázatban foglalt kivitelezési munkák befejeződtek. A Vállalkozó, a GOMÉP Ipari és Kereskedelmi Kft. a tervezett határidő (2013. május 31.) előtt április 30.-val a munkát készre jelentette, a sikeres műszaki átadás/átvétel május 3.-án lefolytatásra került. A pályázatban foglalt műszaki tartalom 100%-ban megvalósult, a Vállalkozó a november 15.- én aláírt szerződésben foglaltakat maradéktalanul teljesítette. A végszámla kiállításának akadálya nincsen. A pályázati dokumentációban foglaltak alapján a projektmenedzsment a végszámla kiállítását követően időközi kifizetési igénylést nyújt be a Közreműködő Szervezet felé. A pályázat lezárása folyamatban van, a projekt tervezett befejezése június 30. Kedves ballagók! Búcsút vettetek a középiskoláktól, ki a Bársonytól, ki a Batsányitól, ki a Sághytól. Nemcsak iskolátoktól, a várostól is búcsúztok többen, hiszen tanulni indultok, munkahelyet kerestek. A középiskolás ballagással vándorok lettetek. Vándor vagy és minden nap tovább kell menned. Nem tudhatod, meddig élsz, s egyáltalán lesz-e időd eljutni utad végcéljához. Ezért menj minden nap tovább, sebes lábakkal és szegényesen is. Mert vándor vagy. vallja Márai Sándor. Városok, célok, életkorok között haladtok. De ne feledjétek: az ember a szíve mélyén örökké odavaló, ahol született. Zárjátok városunkat, Csongrádot szívetekbe, gyűjtsetek erőt abból a szeretetből, tisztaságból, hitből, amit ez a kisváros tanított nektek gyermekkorotokban! Legyetek büszkék arra, hogy honnan indult életetek útja, s ha lehetőségetek van rá, térjetek haza, hogy otthon lehessetek! A városotok, az iskolátok, a családotok hazavár benneteket. Kívánom, hogy találjátok meg céljaitokat, valósítsátok meg álmaitokat, legyen ehhez kitartásotok, tudjátok kezelni a függetlenséggel járó felelősséget! Szentes, Klauzál u. 24. illetve normál díjas SMS: 06 20/ Kiss Attila Honlap: Hibabejelentés (kék szám) helyi tarifával hívható: 06 40/ Csongrádi Oktatási Központ Honlap: ugyfelszolgalat@demasz.hu igazgató 2 Csongrádi Hírek 2013/III. 52. szám 2013/III. 52. szám Csongrádi Hírek 3

3 A tűzoltófecskendő és célba locsolás volt a kedvenc Tehetségből nincs hiány Nyílt napot tartott a Csongrádi Hivatásos Tűzoltó parancsnokság Flórián nap, vagyis a tűzoltók védőszentjének napja alkalmából. Gazdára találtak a kutyusok Az elhagyott, otthontalanná vált kutyákon próbáltak segíteni lelkes csongrádi állatbarátok a Fogadj örökbe egy kiskutyát! rendezvény megszervezésével. Az esemény alatt melyet élőzene és változatos programok színesítettek örökbe fogadható menhelyi kutyákat vezettek fel a Csongrádi Fauna Állatvédő és Állatmentő Egyesület aktivistái. A Mozi előtti teret megtöltötték a kisebb és nagyobb négylábúak, akiket lelkesen simogattak a leendő gazdik. A napsütötte délelőttön szebbé vált mindenki élete: több kutyus is gazdára talált, a gazdák pedig örökké hűséges társakra leltek. A gazdátlan ebek örökbefogadását a Mars Magyarország Kft. kutyaházak és kutyatáp felajánlásával támogatta. A bravúros második helyet szerezte meg a Csongrádi Rendőrkapitányság csapata a Vörös Bika erőpróbán. A Magyar Honvédség 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezrede idén a rendőrséggel közösen rendezte meg ünnepi nyitott laktanyai programját Szentesen. A rendezvény egyik legkiemelkedőbb eseménye ebben az évben Ezeken a napokon a gyermekek, fiatalok megismerkedhetnek a tűzoltók mindennapjaival, napi munkánkkal, technikai eszközeinkkel, gépjármű fecskendőkkel, a tűzoltóautóval valamint azokkal a magatartási szabályokkal, amelyeket egy esetleges katasztrófahelyzet esetén alkalmazni kell. mondta Szabó Bogár Imre tűzoltóparancsnok. Nagyon fontos dolog a megelőzés, az ifjúság felkészítése, ezért a nyílt nap keretében felvilágosítjuk az óvodásokat, iskolásokat, hogy esetleges veszélyhelyzet esetén milyen magatartásformákat kell alkalmazniuk. A nyílt napok hasznosságát igazolja a gróf Széchenyi István Általános Iskola csapata, akik a megyei Katasztrófavédelmi ifjúságvédelmi versenyen az előkelő második helyet szerezték meg, éppen lecsúszva az országos döntőn való részvételről. Itt szeretném megköszönni Szabó Anikó felkészítő tanárnő munkáját, segítségét, aki tapasztalatával, lelkiismeretes munkájával hozzásegítette csapatát ehhez a remek eredményhez mondott köszönetet a tűzoltóparancsnok. Ezüst a Vörös Bika kupán is a Vörös Bika műszaki erőpróba volt, amelyen katona-, tűzoltó- és rendőrcsapatok vettek részt. A csongrádi rendőrcsapat remekül szerepelt az erőpróbán, hiszen tizenkét induló közül ezüstérmet szerzett. A Vándor-kupát a szentesi helyőrség támogató csapata vihette haza. A Csongrádi Rendőrkapitányság csapatának tagjai: Vörös Péter rendőrzászlós, Tóth-Kovács Endre főtörzsőrmester, Dávid József főtörzszászlós, Gyói Gábor törzszázlós. Igazi kincsestár az Almási Mariann által vezetett Grotta Alapfokú Művészeti Iskola műhelye, ahonnan újabb és újabb tehetséges gyerekek kerülnek ki, hogy megmutathassák ország-világnak: Csongrádon tehetségből nincs hiány. Az Országos Kerámia- és Tűzzománckészítő Versenyt háromévente rendezik meg, ezeknek a képzőművészeti ágaknak ez a legnívósabb megmérettetése. Az országos döntőben harminc művészeti iskola mintegy 180 diákja mérte össze tehetségét és kézügyességét; a kétnapos rendezvény első napján egy szabadon választott témában, a második napon pedig egy megadott témakörben kellet alkotniuk a versenyzőknek. Idén a rendkívül népes és erős mezőnyben két csongrádi diák is kiválóan szerepelt, Sántha Csenge korcsoportjában országos első, Sarusi-Kis Judit pedig második helyezett lett. Nagyon fontos az intelligencia, az, hogy hogyan reagálnak a gyerekek a spontán dolgokra. Számít a tehetség, de a kézügyesség tanulható. Nagyon-nagyon sok munka van egy ilyen jó eredmény mögött. árulta el a siker titkát a lányok felkészítője, Góg József. A IV. Országos Fotó-Videó Verseny sem múlhatott el csongrádi siker nélkül: Fehér Csilla aki mindössze szeptember óta tanul fotózni a Grottában korosztályában az első helyet érte el. Csillának megvan minden adottsága, képessége, hogy sokkal magasabb szintre fejlődjön. mondta el lapunknak felkészítője, Molnár Attila. Mindegy, hogy merre megy tovább, az alapok már megvannak, innen már rajta múlik, mennyit hoz ki magából. Csilla elmondta, érdekli a fotóriporteri szakma, és szeretne hosszútávon is komolyan foglalkozni a fotózással. A művészeti iskola hamarosan fennállásának tizedik évfordulóját ünnepli; visszatekintve az elmúlt évekre, bátran kijelenthetjük: Csongrádon tehetségekből nincs hiány. Csongrád Város Önkormányzata Képviselő-testületének Oktatási, Művelődési, Kulturális, Sport és Vallási Bizottsága 2013-ben is meghirdeti a városi sportdíjak pályázatát: Jó tanuló - jó sportoló, Eredményes sportoló, Év ifjúsági sportolója, Év felnőtt sportolója, az Év edzője, az Év sportmenedzsere díjak kategóriában. Javaslatokat a Jó tanuló - jó sportoló, Eredményes sportoló díjakra a felsorolt sportegyesületek az alábbi keretszámok szerint tehetnek csongrádi általános és középiskolások diákok köréből. Egyesület neve: Javasolható fő: Egyesület neve: Javasolható fő: Csongrád Idegenforgalmi SE Úszó és Triatlon Szakosztály 6 Csongrádi Tradicionális Kyokushin Karate SE 3 Csongrád Város Vízilabda Sportegyesület 7 Csongrádi Vízügyi Sportegyesület 4 Csongrádi Diák Sportegyesület 7 Dr. Papp László Birkózó Egyesület, Csongrádi Birkózószakosztály 4 Csongrádi Fitness Sportegyesület 4 Kiskunfélegyházi Honvéd Testedzők Köre 3 Csongrádi Íjász Sportegyesület 4 Kis-Tisza Vízi-Sport Közhasznú Egyesület 3 Csongrádi Kajak-Kenu Club 5 MTTSZ Csongrád Városi Lövész Sportegyesület 3 Csongrádi Poseidon Úszó Közhasznú Sportegyesület 6 Szilver Táncsport Egyesület 4 Csongrádi Tiszapart Sportegyesület 6 Tisza Tenisz Club 4 Ajánlásaikat az alábbi feltételek figyelembe vételével írásban szíveskedjenek megtenni. Jó tanuló jó sportoló díj: A javasolt tanuló elsősorban a évben, sportágában országos bajnokságon 1-3. helyezést vagy diákolimpia országos döntőjében 1-3. helyezést ért el vagy Világbajnokság, Európa Bajnokság 1-8. helyezés. A 2012/2013-as tanév félévi eredményének átlaga általános iskolában és középiskolában 4,5. Eredményes sportoló díj: Sporteredményei megfelelnek a fenti követelményeknek, de tanulmányi átlaga nem éri el a meghatározott átlagot. Amennyiben nincs a kiírásnak megfelelő sportolója, csapatsportágakban (labdarúgás, vízilabda) a sportegyesület javasolhat gyengébb sporteredménnyel rendelkező sportolót akkor is, ha nincs az előírt sporteredményekkel rendelkező sportolója az egyesületnek, de tanulmányi eredménye megfelel a kiírásban foglaltaknak és edzésmunkája, sportteljesítménye méltóvá teszi a díjra. A javaslatok érvényességéhez szükséges dokumentumok: - Általános iskolában és középiskolában tanuló diák esetén csatolni kell a sporteredményt igazoló, helyi sportegyesület vagy országos szövetség által kiállított igazolást és az iskola nevét, a diák osztályát, ahol tanulmányait folytatja. - A beérkezett javaslatok alapján, a tanulmányi eredmények igazolására a Polgármesteri Hivatal Humánpolitikai Irodája kéri fel az érintett oktatási intézményeket. Az alábbi díjakra iskolák, sportegyesületek, hozzátartozók, csongrádi lakosok tehetnek javaslatot. Év ifjúsági sportolója, Év felnőtt sportolója, Év edzője : Személyes véleménye alapján, írásban benyújthatja javaslatát a döntés elősegítése érdekében megfelelő indoklás és sporteredmény igazolásával. Év sportmenedzsere díj: Az a sportegyesületi vezető, magánszemély, cég, vállalkozás vagy civil szervezet terjeszthető fel, mely anyagiakkal vagy munkájával kiemelkedően támogatta Csongrád város sportját, annak népszerűsítését, a mozgásgazdag életmód kialakítását. Javaslataikat elektronikusan vagy papír alapon írásban kell eljuttatni május 24-ig a Polgármesteri Hivatal Humánpolitikai Irodájába. Cím: 6640 Csongrád, Kossuth tér es szoba; gyongyi.alexandra@csongrad.hu A díjátadás időpontja: június óra, Magyar Király Díszterem 4 Csongrádi Hírek 2013/III. 52. szám 2013/III. 52. szám Csongrádi Hírek 5

4 Hagyományteremtő céllal rendezte meg tavaly a Fogyatékkal Élők Nappali Intézménye Sportos Egészségnapját. A rendezvény oly annyira sikeresnek bizonyult, hogy idén már hét intézmény fogadta el a meghívást. Az elsősorban fogyatékkal élő fiatalok egy Európa Napot rendeztek a Sághy Mihály Szakképző Iskola, Középiskola és Kollégium, a Csongrádi Oktatási Központ Tagintézményében a Határtalanul pályázat záró elemeként. A Gringo s Pub Étterem és Pizzéria vállalja ballagások, bankettek, esküvők, termékbemutatók, céges rendezvények megszervezését, és teljes körű lebonyolítását. Nyáron hangulatos terasz várja kedves vendégeinket. A nyár folyamán továbbra is ingyen kiszállítással kedveskedünk vendégeinknek Csongrád város belterületén. További információk: Asztalfoglalás/ érdeklődés/ rendelésfelvétel: vagy Fogyatékkal élve is teljesen A rendezvény apropóját Robert Schuman francia külügyminiszter május 9-én tett nyilatkozata adta, mely életre keltette az Európai Uniót. Az EU születésnapján városunk iskolájának diákjai és a dunaszerdahelyi Építészeti Határtalanul a Sághyban Szakközépiskola vendég diákjai közösen ünnepelték meg e jeles napot, s a program részeként egy játékos vetélkedőn mérték össze a tudásukat. Mindannyiunk számára fontos, hogy hazánk 2004 óta az EU ÉRVIZSGÁLAT A vizsgálat helye, ideje: Csongrád Művelődési Központ május 28. nyolcállomásos akadályversenyen vehettek részt. A többek között Kiskunfélegyházáról, Szentesről, Derekegyházról érkezett fiatalok a sportolás mellett egészséges ételekkel, életmóddal is megismerkedhettek. Most már biztos, hogy szeretnénk ebből hagyományt teremteni, hiszen nagyon sikeres a rendezvényünk. mondta Kissné Vékony Éva, a FONI vezetője. Ezeknek a fiataloknak nagyon fontos, hogy kimozduljanak a négy fal közül, hogy együtt mozogjanak, sportoljanak, csapatban dolgozzanak. Mi is minden ilyen lehetőséget megragadunk, szerencsére jó a kapcsolat a csongrádi és a környékbeli intézményekkel, kölcsönösen részt veszünk egymás rendezvényein. Az akadályverseny győztese idén a csongrádi Aranysziget Otthon, Kisréti Otthona lett, másodikok lettek a Derekegyházi Ápoló Otthon gondozottai, míg a bronzérmet a Kozmutza Flóra Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Diákotthon és Gyermekotthon Csongrádi Tagintézményének diákjai zsebelhették be. Köszönjük támogatóinknak, valamint azon szervezetek és képviselőik segítségét, illetve magánszemélyek támogatását, mellyel hozzájárultak rendezvényünk sikeréhez: Csongrád Város Önkormányzata Csongrád Város Közétkeztetésének Fejlesztéséért Alapítvány Szociális Ellátások Intézménye Városellátó Intézmény Csongrádi Városkép Kft. Csongrádi Kenyérgyár Tiszaker-Csongrád Kft. Horváth Tibor Kiss István Magyar Vöröskereszt, Kátai Beáta Védőnői Szolgálat, Vastag Magdolna Tisza Sándor fafaragó és játékkészítő népi iparművész Sineger Attila, Csongrádi Íjász Sport Egyesület tagja, hiszen a közösség keretein belül, határtalanul nyílnak meg a lehetőségek a határon túli magyarsággal való kapcsolatok építésére és ápolására, melyre a két szakképző iskola együttműködése is kiemelkedő példa. Ismerje meg érrendszere állapotát computeres ARTERIOGRÁF készülékkel végzett fájdalommentes vizsgálattal! SZÍVINFARKTUS? ÉRELMESZESEDÉS? ÉRSZŰKÜLET? AGYVÉRZÉS? MEGELŐZHETŐ! A vizsgálat javasolt 30 éves kortól évente egyszer. A vizsgálati eredményt a helyszínen szakorvos értékeli! A vizsgálatra való bejelentkezés: SONOTERÁPIA CENTRUM Telefon:06-56/ Bársony István Mezőgazdasági Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium a CSOK Tagintézménye G/12 osztályfőnök: Kocsis István 6 Csongrádi Hírek 2013/III. 52. szám 2013/III. 52. szám Csongrádi Hírek 7 Asztalos Tibor Bencsik Imre Bozsó László Bürgés Ferenc Détári Dávid Drozdik Tamás Egri Róbert Gilicze Henrik Hajós Gábor Hevesi István Juhász Viktor Kalapács Tamás ÉRVIZSGÁLAT Kátai József Keller Gábor Nyíri Antal Pankotai László Papp Richárd Szarka Attila Tóth Bálint Tamás Tóth Zsolt Trenyik Tibor Ürmös Gábor Vecsernyés Márk István Vióla Vilmos Miklós 12 VK osztályfőnökök: Czirbusné Boróczki Katalin Almádi Angéla Mária Bánfi Krisztián Barta Péter Bencze István Levente Cámpán János Zoltán Czigány Zoltán Czitán Milán Csősz Gábor Dora László György Gál Gabriella Gödöny Kristóf Gyapjas Márk Horváth Erik Hrubi Gyula Alex Kádár Olivér Kanalas Anna Kardos Antal Kovács Márton Körözsi János Lelik Gergely Lóczi Márton Mészáros Norbert Minya Zoltán Perza Szabolcs Pozsár István Norbert Sánta Imre Székely Kornél Szilágyi Edvárd Szilágyi Nikolett Szűcs Mónika Túri Erika Ilona Vég Bence Vikor Adrienn Nikolett Wágner Viktória Batsányi János Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium a CSOK Tagintézménye A vizsgálat helye, ideje: Csongrád Művelődési Központ 12A május 28. osztályfőnök: Blázsik Tünde, Szabó László Ismerje Aradi meg Patrikérrendszere Nagy állapotát Noémi computeres ARTERIOGRÁF Deák Martin készülékkel Németh végzett Márk Olivér fájdalommentes Fekete vizsgálattal! Emil Németh Klaudia Ficsor Nikolett Németh Enikő SZÍVINFARKTUS? Ficsór Emese ÉRELMESZESEDÉS? Posta Sára ÉRSZŰKÜLET? AGYVÉRZÉS? Jéri Tamás Sutús Ádám MEGELŐZHETŐ! Kádár-Szél Bence Szabó Evelin A vizsgálat javasolt 30 éves kortól évente egyszer. A vizsgálati Kis Zsófia eredményt a helyszínen Szalkai Noémi szakorvos értékeli. Kordik Adrienn Szebellédi Bianka Korom Bence Túri Szabina A vizsgálatra Kulik Anita való bejelentkezés: Túri Anikó SONOTERÁPIA CENTRUM Lantos Lotti Varga Zoltán Attila Telefon:06-56/ Marton Alexandra Anita

5 12B osztályfőnök: Fehér József Berczeli Alex Bertus Kitti Boldizsár Kitti Csárdás Lilla Dombovári Stella Gál Kata Hegedős Ágnes Hogyor Balázs Horváth Ádám Keresztes-Nagy Kinga Kódor Kinga Locskai Fanni Németh Viktor Pap Evelin Remzső Evelin Sineger Márta Szabó Csanád Szabó Orsolya Szabó Tímea Szalai Kitti Szatmári Dóra Szepesi Lilla Szeri Dávid Tóth Ildikó Tóth Sára Varga Anikó Varga Diána Vincze Boglárka Vincze Fruzsina 12F osztályfőnök: Páhán Noémi, Hajdúné Tyukász Zsuzsanna Bakó Zsuzsanna Balázs Krisztina Bátki Dániel Berényi Ágnes Blaskó Orsolya Fássy Evelin Liza Gyalog Nikolett Gyöngyösi Dániel Halász Dániel Hevesi Henriett Juhos Dániel Keller Martin Kocsy Roberta Lola Koncz Noémi Lovas Dóra Marik Dorina Maszlag Márk Megyeri Márió Nógrádi Anett Palásti Blanka Rácz Ramóna Sinkó Vivien Staberecz Márk Tóth Anna Anita Tóth Emese Varga Viktor Zentai Petra 12C osztályfőnök: Pászti Edit Agócs Réka Balázs Attila Balog Imre Bánfi Ákos Baranyi Lilla Bartók Gábor Bertók Ágnes Buduczki Bence Csenki Barbara Csépe Márk Dávid Teodóra Donka Benjamin Erdélyi Eszter Gardalits Marcell Gémes Viktor Gulyás Noémi Dóra Gyollai Ádám Horváth Nikoletta Huszka Róbert Kovács Roland Maszlag Máté Máté Bence Mészáros Martin Mészáros Rita Paróczai Tamás Pölös Ádám Sebők Nikolett Sebők Petra Szentesi Kitti Temesvári Edit Túri Diána Túri György Újvári Zsófia Váczi Nándor 12.D osztályfőnök: Palásti Erika Abonyi Bence Balogh Georgina Bíró Csilla Boldizsár Diána Boldog Anett Csentes Réka Fazekas Gréta Fazekas Lilla Fülöp Pompília Gyenes Stefánia Hajdú Edit Kádár Márkó Kovács Erika Lantos Martina László-Kókai Boglárka Magony Viktória Magyar Petra Nagy Bettina Nagy Orsolya Nánási Flóra Németh Fruzsina Pusztai Boglárka Sipka János Ferenc Tóth Anikó Judit Túri Imola Vincze Viktória Sághy Mihály Szakképző Iskola, Középiskola és Kollégium, a CSOK Tagintézménye 2/12. A osztályfőnök: Palásti István 8 Csongrádi Hírek 2013/III. 52. szám 2013/III. 52. szám Csongrádi Hírek 9 Asztalos Csende Sándor Gyovai József Kádár Tibor Kóródi Csaba Kurucsai Róbert Pásztor Tamás Vígh Kornél Ács-állványozó Kovács Róbert Pintér László Péter Sütő Bence Zatkó Szilveszter Csaba Gépi forgácsoló Csenki Csaba Csúros Tamás Deák Zsolt Korom Szilveszter Lehel Péter Major Ádám Ferenc Maszlag Ádám Mogyorósi Árpád Sándor Ernő Schäffer József Schuszter Roland Sebestyén Mihály Vata László Krisztián Légtechnikai rendszerszerelő Forgó Norbert Hajdú Marcell Kókai Dávid Turi Zsolt László 12 ifg osztályfőnök Terhesné Dudás Rozália Informatika Beregszászi Zoltán Csernus Tamás Mihály Gyöngyi Norbert Miskolczi Alex József Mogyorósi Gábor Német Árpád Szabolcs Simó László Szépe Norbert Antal Vigh Dániel Faipari szakmacsoport Berezvai Tamás Darida Viktor Mihály Nacsa Tamás Gergely Papp Zoltán László Sejben Tibor Varga Dániel József Gépipari szakmacsoport Hajdú István Pót Bence Szepesi István Tamás Vincze Károly

6 Gyereksarok Öt alma hatalma Egy kosárban öt alma van. Az almákat úgy kell elosztani öt ember között, hogy mindenki kapjon egy almát és a kosárban is maradjon egy. Hogyan csinálnád? Megfejtés: Az egyik ember az almával együtt a kosarat is megkapja Írd le az alábbi szavak toldalékos alakjait helyesen! szebb + ből:... meggy + vel:... Kossuth + hoz:... Bernadett + től:... Papp + val:... az + hoz:... Megfejtés: szebből, meggyel, Kossuthhoz, Bernadettől, Papp-pal, ahhoz Egyedi kialakítású, 2009-es építésű, kifogástalan állapotú, családi ház eladó Csongrád központjához közel. Hőszigetelt falak, energiatakarékos fűtési rendszer és egyedi tervezésű konyhabútor, beépített Whirlpool háztartási gépekkel. Érd.: 30/ Csongrádon a Muskátli utcában 2. emeleti 59 m2-es lakás eladó. Érd.: 30/ Csanyteleken gazdálkodásra alkalmas tanya (gáz, víz, villany) eladó. Érd.: 63/ Tisztelt Hirdetőink! Apróhirdetési szolgáltatásunk az alábbi díjszabással működik tovább: 10 szóig 400 Ft minden további szó 25 Ft. A hirdetési szelvényt kitöltve adja le a Tourinform Irodában (Szentháromság tér 8.). Panna, az unokám 7 éves és sajátos módon gördeszkázik! Apró képek Dominik 2 éves lesz május 29-én. A nyári meleg időben jól esik egy kis hűsítő fagyizás. Dominik nagyon eleven, minden érdekli, ami nem az ő kezébe való. A család szeme fénye és első ükunoka. Küldje be gyermeke, unokája fotóját a varoskep@csongrad.hu címre. A családi albumok kedvenc fotóit szívesen bemutatjuk lapunkban. A fotók mellé, kérjük, írják oda a gyermek keresztnevét, életkorát és azt, hogy épp melyik pillanatot ábrázolja a kép. Ceasar saláta házilag Saláta: 1 fej endivia saláta, 1 fej fejes saláta, 1 db nagyobb kaliforniai paprika, 3 db érett paradicsom, 1 db tv paprika, 30 dkg pulykamell filé, ízlés szerint trappista, füstölt, edami sajt A zöldségeket alaposan megmossuk, feldaraboljuk. A pulykahúst csíkokra vágva, kevés olajon pirítsuk fehérdésig, majd egy kis gyros fűszerkeverékkel megszórva süssük puhára. Hagyjuk kihűlni. Addig készítsük el a mártást: 1 doboz kefirt, 2 kis dobozos tejfölt, 1 evőkanál mustárt, 1 fél evőkanál fokhagymakrémmel keverjünk simára, szórjunk bele egy kevés pirospaprikát, sózzuk, borsozzuk (bors helyett használhatunk borsikafüvet is, az íze hasonló, de jobban mutat, és kevésbé terheli a gyomrot). Az egészet keverjük össze egy nagy tálban, majd hagyjuk állni hűtőben kb. egy óra hosszat. Kínáljunk mellé pirított kenyér vagy kifli szeleteket. Jó étvágyat kívánok hozzá! UnéTÁ Az országos döntőben is helyt álltak az aquatlonosok A Csongrádi Idegenforgalmi SE versenyzői Egerben álltak rajthoz az XXI. Aquatlon országos bajnokságon, ahol a gyerekeknek úszni és futni kellett a csodálatos uszodában, majd a sportpályán. A korábbi elődöntő versenyek során huszonnégy csongrádi triatlonos kvalifikálta magát az egri döntőbe, itt 690 ellenfél várt rájuk. Nagyon szép eredményeket értek el az erős mezőnyben, ahol felvonult a hazai triatlonos társadalom színe, java. A legfiatalabb csongrádi csapatnak sikerült a legjobban Kecskeméten rendezték meg a 2013-as senior rövidpályás úszó országos bajnokságot, ahol nagyszerűen teljesítettek a Csongrádi Senior Úszó és Szabadidősport Egyesület sportolói: a kétnapos korosztályos versenyen kilenc egyéni és egy váltó aranyérmet és sok értékes helyezést szereztek. Bólyai István nyert 100 m férfi hátúszásban, második lett 50 pillangón, 50 háton, 50 m mellúszásban, 100 gyorson, 50 gyorson, a megmérettetés, ők bevették Egert, és második helyre állhattak a csapatok között a dobogóra, de a 2. korcsoportos fiúk és lányok is beverekedték magukat a legjobb hat közé. Eredmények: Újonc I. kcs. fiú csapat: 2. hely Csongrád Idegenforgalmi SE (Dobai Dávid, Szűcs Balázs, Pető Gergő) Újonc II. kcs. fiú csapat: 5. hely Csongrád Idegenforgalmi SE (Csernák Tamás, Kátai B. Máté, Pető Bence) Újonc II. kcs. lány csapat: 6. hely Csongrád Idegenforgalmi SE (Kovács Fruzsina, Tábori Lilla, 100 m vegyesúszásban, harmadik lett 100 mell és 100 pillangóúszásban. Palásti Anna korosztályában országos bajnok lett 200 m pillangóban, 200 háton, 100 háton és 200 m vegyesúszásban, második lett 200 m mell és 100 m vegyesúszásban, 50 m pillangóban negyedik helyet szerzett. Tari László második 200 vegyesben, harmadik 100 gyorson, negyedik 50 m gyorson. Eszenyi László első lett 100 m pillangón, 200 pillangón második, 50 pillangón és Kasza Blanka, Dobai Jázmin) Gyermek kcs. fiú csapat: 10. hely Csongrád Idegenforgalmi Kiváló szereplés a rövidpályás úszó OB-n Teremben eveztek 200 m vegyesúszásban harmadik. Lekrinszki Éva 200 m mellen második, 200 m vegyesben harmadik. Dr. Varga József 200 m pillangón harmadik. Kókai László nyert 50 m pillangón és 100 m háton, második 100 m vegyesúszásban. Palásti Piroska 100 m mellen második, 50 mellen negyedik, 50 háton ötödik, 100 vegyesen nyolcadik. Bólyai Hajnal országos bajnok 50 m pillangóban, 100 háton második, 100 vegyes és 100 m pillangóban harmadik. SE (Kovács Márton, Kecskeméti Milán, Giricz Tamás) edző: Gyovainé Kósa Erika Bartók Márton 50 és 100 m mellúszásban harmadik, 50 gyorson hetedik. Cseri Piroska 50 mellúszásban bronzérmes, 100 gyorson ötödik, 50 gyorson hatodik. Gergely Ildikó 50 m pillangón ezüstérmes. Palásti Erika 50 m pillangóban bronzérmes lett. A 4 x 50 m-es vegyes váltóban a Csongrád Mix néven indult csapat (Bólyai, Eszenyi, Melkuhn, Kancsó) aranyérmet nyert. Ott leszünk az EB-n Lapzárta: május 23. Az ezután beérkezett hirdetések a következő számban jelennek meg. zat és az Oktatási Központ A Csongrádi diákok 10 fővel A szegedi Maty-éren megren- Kérjük a táblázatot nyomtatott betűkkel, olvashatóan töltse ki, egy négyzetbe segítségével vettek vettek részt a versenyen, ahol nadezett XXX. Dr. Simády Béla egy betűt írjon, betartva a helyesírás szabályait! részt a Csongrádi Tankerület általános iskolá- össze az ország minden részéről. vettek részt a Csongrádi Vízügyi gyon erős és népes mezőny gyűlt nemzetközi evezős versenyen A hirdetés szövege: Főzzük ki! Mit eszünk ma? Mi a titkos családi recept? Fotózza le inak tanulói és a Batsányi János Gimnázium három érmet nyertek a kiváló tel- közül Szabó Anett és Klucsai Nóra A döntőben nagy küzdelemben Sportegyesület versenyzői, akik az elkészült finomságokat és a recepttel együt küldje be a varoskep@ csongrad.hu címre. Minden számban közlünk egy receptet és általános iskoláskorú jesítményt nyújtó fiatalok. kétpárevezős egységben harmadik helyen végzett. Sikerük érté- egy fotót. tanulói. A 2000-ben született lányok Impresszum Az iskolai felmérők között második helyen végzett két fokozza, hogy úgy érték el ezt A Magyar Olimpiai Bizottság az érintett intézmények Magyar Natália, a Piroskavárosi a szép eredményt, hogy koruknál Alapító: Csongrád Város Önkormányzata és a Magyar Evezős Szövetség testnevelés óráin színesítették Általános Iskola tanulója, az magasabb, ifjúsági korosztályban Kiadó: Csongrádi Városkép Nonprofit Kft Csongrád, Szentháromság tér 8. sajto@csongrad.hu Sport XXI. utánpótlásfejlesztési programjának részét képezte az a több mint 800 diák téli programját. A nem igazolt versenyzők 1999-ben született fiúk versenyében 2. helyezett lett Gere Ruben, indultak. A nők mezőnyében Bertus Kitti magabiztosan nyerte 3. helyezett Rácz Alex, a Gr. az ifjúsági egypárevezős verseny- Tel.: 63/ , Mobil: 20/ az ergométeres (terem evezés) felmérő és versenysorozat, melynek tornatermében került sor febru- Széchenyi István Általános Iskola számot, amivel kvalifikálta magát városi döntőjére a gimnázium Érd.: 06 / - ISSN Megrendelő aláírása: Nyomda: SILBER-Nyomda Kft / , keretében a Csongrádi Vízügyi ár végén, ahonnan a legjobbak az tanulói. a május végi Sevilla-i Európa Bajnokságra. Sportegyesület, az Önkormány- országos döntőbe jutottak. 10 Csongrádi Hírek 2013/III. 52. szám 2013/III. 52. szám Csongrádi Hírek 11

7 Szentmisék és szertartások Nagyboldogasszony Templom Hétfő-Kedd 18 óra Csütörtök-Péntek 18 óra Vasárnap 10 és 18 óra Szent József Templom Kedd-Szombat 17 óra Vasárnap 8.30 óra Szent Rókus templom Szombat 18 óra Bokros, Szent László Templom Vasárnap óra Felgyő, Szent István Templom Vasárnap óra Református Istentisztelet Hunyadi téri református templom minden vasárnap órától A Alapítvány kuratóriuma köszönetet mond mindazoknak a vállalkozásoknak, magánszemélyeknek, akik hozzájárultak a 100 tagú cigányzenekar jótékonysági estjének sikeres lebonyolításához. Az alapítvány számlaszáma: Ezúton tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, különösen a Tisztelt Üdülőtulajdonosokat, hogy a Tisza apadásával megkezdődtek a Körös-torok takarításai, karbantartási munkálatai. Kérjük a Tisztelt Üdülőtulajdonosokat, hogy az ingatlanaikon a takarítási munkálatokat június 1-ig végezzék el. A Csongrádi Víz- és Kommunális Kft. vállalja, hogy egy alkalommal (2013. május 27-én) elszállítja az áradás miatt az ingatlanokon felhalmozódott hulladékot. Kérjük a kisméretű hulladékok zsákban való összegyűjtését, a nagyobb méretű hulladékot (pl.: uszadékfát) rendezett módon halmozzák egymásra, ellenkező esetben nem áll módunkban elszállítani azt május 27-ét követően csak konténer megrendelése esetén szállítjuk el a felhalmozódott hulladékot. A Csongrádi Sporthorgász és Környezetvédelmi Egyesület május 26-án vasárnap 8-tól 11 óráig gyermekhorgászversenyt rendez az aranyszigeti versenypályán, a Sárga vízen. Nevezési díj nincs! Felszerelést mindenki hozzon magával! Jelentkezni és érdeklődni lehet július 23-ig Művelődési Központban, vagy 26-án 7-től 7.30-ig a helyszínen. Családi események Újszülött: Szalkai-Szabó Barnabás sz.: Atkári Ágnes és Szalkai-Szabó Levente Kolompár Zsolt sz.: Boldizsár Katalin és Kolompár Zsolt Bálint Gergő sz.: Halász Szilvia Mária és Bálint József Tantusz József Olivér sz.: Hollósi Olga Borbála és Tantusz József Kókai Andrea sz.: Szücsi Andrea Rózsa és Kókai József Házasságot kötött: Kádár Imre Csongrád, Hársfa u. 65. fsz. 2. és Bálint Andrea Csongrád, Hársfa u. 65. fsz. 2. Elhunyt: Gyovai János Csongrád, Gr. Andrássy u. 44. Kovács Jánosné Szűcs Rozália Csongrád, Kis-Tisza u. 5. Kollár József Csongrád, Halpiac u. 8. Donka János Csongrád, Tanya 245. Vikor Attila Csongrád, Jegenye u. 46. Bori Istvánné Kasza Erzsébet Csongrád, Szőlőhegyi u. 23. Szabó István Csongrád, Csokonai u. 1. Zalotai Bálintné Perbellini Mária Csongrád, Gyöngyvirág u Szabó Józsefné Kádár Margit Csongrád, Síp u Csongrádi Hírek 2013/III. 52. szám

AUTÓMENTES VILÁGNAP középiskolás mezei futóverseny 2011. szeptember 22.

AUTÓMENTES VILÁGNAP középiskolás mezei futóverseny 2011. szeptember 22. AUTÓMENTES VILÁGNAP középiskolás mezei futóverseny 2011. szeptember 22. 187 fő versenyző (BJG 84 fő, 52 fő Sághy 51, fő Bársony.) 1993-as fiúk 1. Lelik András Bársony 8:26 2. Bürgés Ferenc Bársony 8:51

Részletesebben

AUTÓMENTES VILÁGNAP középiskolás mezei futóverseny szeptember 22.

AUTÓMENTES VILÁGNAP középiskolás mezei futóverseny szeptember 22. AUTÓMENTES VILÁGNAP középiskolás mezei futóverseny 2011. szeptember 22. ABSZOLÚT LISTA - LÁNYOK 1. Ormos Petra BJG 10:27 2. Kormányos Judit BJG 10:27 3. Korom Eszter BJG 10:33 4. Bertus Kitti BJG 10:41

Részletesebben

Szolnoki Műszaki Szakközép- és Szakiskola Pálfy János Vízügyi Tagintézmény Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász Varga Katalin Gimnázium Szolnok

Szolnoki Műszaki Szakközép- és Szakiskola Pálfy János Vízügyi Tagintézmény Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász Varga Katalin Gimnázium Szolnok Lábtoll-labda Diákolimpia Országos Döntő V.-VI.-VII. korcsoport Fekete Zoltánné emlékverseny, Városi Tornacsarnok, 2013. április 18. 26 iskola, 108 versenyző V. korcsoport Fiú hármas (7) 1. Ágotai Olivér,

Részletesebben

Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb ben születettek Nincs szintidő

Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb ben születettek Nincs szintidő Oldal 1 Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb 2006.11.25. 98-99-ben születettek Nincs szintidő 1. Atyi Ádám 98 006 37.49 2. Ujlakán Kálmán 98 006 40.89 4. Nagy Balázs 98 006 43.91 3. Varga Márton

Részletesebben

Bezerédj István Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola, Kereskedelmi Szakiskola

Bezerédj István Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola, Kereskedelmi Szakiskola tagozat kód: 11 tagozat megn.: szakközépiskola: 4 középiskolai évf. + a szakképző évfolyam(ok); kerettantervekre épülő helyi tanterv; kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport; a tagozaton

Részletesebben

Futam: Pálya: Versenyző: Iskola: Idő:

Futam: Pálya: Versenyző: Iskola: Idő: Futam: Pálya: Versenyző: : Idő: I. 100 m fiú gyorsúszás 1 1 4 2 4 3 Gyulai Dávid Sándor Kosina Gergő Péter Mihucz Márton János (1995) 4 4 Hajdú Kristóf 4 5 Petrus Szilárd Tóth Árpád Gimnázium 00:57,81

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ 2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III-IV. KORCSOPORT Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ Helyszín (település, és versenyhelyszín): Gyulai István Atlétika Stadion, 4032 Debrecen, Oláh Gábor utca 5. Időpont

Részletesebben

SPORTEREDMÉNYEK 2016/17

SPORTEREDMÉNYEK 2016/17 SPORTEREDMÉNYEK 2016/17 Tiboldi Tibor Kosárlabda Emléktorna szeptember Tiszaligeti Napok szeptember 21-25. lányok Bozsó Katica 11. c Mukácsi Éva 11. c Deme Zsófia 11. d Ratkai Bonita 11. d Józsa Viktória

Részletesebben

XV. FUTABONY - MAGAS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 EREDMÉNYEK

XV. FUTABONY - MAGAS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 EREDMÉNYEK XV. FUTABONY - MAGAS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 EREDMÉNYEK Óvodások H. Név Sz. év Város Óvoda 1 Baranyai Levente 2008 Abony Szivárvány Óvoda 2 Ferenczy Dániel 2008 Abony Pingvines Óvoda 3 Juhász Hanna 2008

Részletesebben

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) 2008/2009-es tanév Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) Iskolánk tanulói az országos döntőben az alábbi eredményeket érték el. Fliszár Tímea (12.B osztály)

Részletesebben

KLEBELSBERG ITÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT MINDSZENTI ÁLTALÁNOS ISKOLA OM.:

KLEBELSBERG ITÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT MINDSZENTI ÁLTALÁNOS ISKOLA OM.: Tanulói Névsor 1/c osztály osztályfőnök: Csernák Lajosné 1. Ajtai Rajmund Bendegúz 2. Ambrus Lajos Máté 3. Boldizsár Jázmin 4. Boldizsár Sándor Rómeó 5. Dombi Sándor Ferenc 6. Farkas Krisztián 7. Gyapjas

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Berettyóújfalu,2011.márc.19.

JEGYZŐKÖNYV Berettyóújfalu,2011.márc.19. 100m fiú gyorsúszás - 1.versenyszám 1. Molnár Bálint 2002 Debreceni Sportiskola 1:20,10 2. Sándor Benedek 2002 Debreceni Sportiskola 1:24,00 3. Szabó Róbert 2002 Herpály SE 1:31,30 4. Nagy Dávid 2002 Herpály

Részletesebben

"Fut mint a nyúl" - Lagroland Utcai Futóverseny 3,6km Kategória Eredmények

Fut mint a nyúl - Lagroland Utcai Futóverseny 3,6km Kategória Eredmények 3,6km Gyerek I. fiú 2000-2003 1 105 Perusza Zoltán 2000 8:13 16:55 2 92 Bácsai Balázs 2001 8:19 17:21 3 96 Németh Péter 2001 8:29 18:09 4 103 Ruppert Péter 2000 8:47 18:28 5 104 Csatlós Dániel 2000 9:02

Részletesebben

2007/2008. TANÉV MEZEIFUTÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY

2007/2008. TANÉV MEZEIFUTÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY 2007/2008. TANÉV MEZEIFUTÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ III. korcsoport - FIÚ EGYÉNI (1995-1996) Hely Név Szül Település Iskola Megye 48 Horváth Ákos 1995 Püspökladány Ált. Isk., Előkészítő Szakiskola, AMI,

Részletesebben

felkészítők (tanár neve)

felkészítők (tanár neve) VERSENYEREDMÉNYEK - SPORT A Debreceni Bolyai János Általános Iskola és AMI 2019. március - április Verseny szintje, időpontja, helyszíne (helyi, városi, megyei) Résztvevők (név, osztály) felkészítők (tanár

Részletesebben

Tagintézmény 6. Bábosik Ádám Szolnoki Műszaki Szakközépés. Tagintézmény 7. Barta Martin Szolnoki Műszaki Szakközépés

Tagintézmény 6. Bábosik Ádám Szolnoki Műszaki Szakközépés. Tagintézmény 7. Barta Martin Szolnoki Műszaki Szakközépés Lábtoll-labda Diákolimpia V-VII. korcsoport Kistelek, 2014. április 10. 26 iskola, 99 versenyző V. korcsoport Fiú csapat (4) 1. Ágotai Olivér, Barta Martin, Bábosik Ádám i Műszaki Szakközépés 2. Faragó

Részletesebben

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina 1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina Hörcsöki Alíz Kovács Antónia M. Kovács Dávid Kovács

Részletesebben

2014. március 4. - Szóbeli meghallgatás szakközépiskolába jelentkezett tanulóknak Bizottság Sorszám Időpont Tanuló neve Születési hely Születési idő

2014. március 4. - Szóbeli meghallgatás szakközépiskolába jelentkezett tanulóknak Bizottság Sorszám Időpont Tanuló neve Születési hely Születési idő 2014. március 4. - Szóbeli meghallgatás szakközépiskolába jelentkezett tanulóknak Bizottság Sorszám Időpont Tanuló neve Születési hely Születési idő I. 1 13:00 Ákos Anita Budapest 1999.05.31 I. 2 13:07

Részletesebben

Versenyeredmények a Szegedi Petőfi Sándor Általános Iskolában

Versenyeredmények a Szegedi Petőfi Sándor Általános Iskolában Versenyeredmények a Szegedi Petőfi Sándor Általános Iskolában 2016-2017. A verseny, pályázat elnevezése Szint Eredmény Tanuló Osztály Felkészítő tanár Móra-olvasóverseny Kitűnő olvasó 8. hely Szécsi Ninetta

Részletesebben

2012. január 16., Városi B kategóriás úszó diákolimpia, Nagykanizsa

2012. január 16., Városi B kategóriás úszó diákolimpia, Nagykanizsa 2012. január 16., Városi B kategóriás úszó diákolimpia, Nagykanizsa I. kcs., fiú 50 m gyors: 2. Soós Bence 48.00 3. Nyakas Kristóf 48.25 6. Úr Bendegúz 50.70 leány 50 m gyors: 4. Bogos Csenge 51.58 fiú

Részletesebben

Vénusz Aquatlon Martfű, Martfűi Úszó és Triatlon Klub

Vénusz Aquatlon Martfű, Martfűi Úszó és Triatlon Klub Óvodások 33 1/3 m Összesen 1. 114 BAJUSZ LUCA MARTFŰ 2007 00:50,4 00:50,4 2. 119 NÉMETH NOÉMI MARTFŰ 2007 00:51,7 00:51,7 3. 160 PALATINUSZ PETRA SZOLNOK 2007 00:56,2 00:56,2 4. 120 SZIKSZAY NÁNDOR MARTFŰ

Részletesebben

- eredmények - 5. osztály

- eredmények - 5. osztály 5. osztály N o Név Felkészítı tanár 17. Keresztes Dániel Hatvani Márton 4. Kotormán Dóra Torma Evelin 12. Kollárik Kálmán Gábor Viktor 3. Szeles Dávid Szögi László 13. Sisák Tamás Kovács Dezdemona 11.

Részletesebben

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK ÖS TANÉV

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK ÖS TANÉV OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2014-2015-ÖS TANÉV OSZT. NEVELŐTESTÜLETI DICSÉRET (KÖNYV + OKLEVÉL A BAZILIKÁBAN) 1. a 1. 1. Demeter Roland: kimagasló KÖNYV + OKLEVÉL tanulmányi, és 2. 2. Szabó Hanna: kimagasló

Részletesebben

HORVÁTH MIHÁLY EMLÉKVERSENY 2008.

HORVÁTH MIHÁLY EMLÉKVERSENY 2008. 2.Ternai 2.Zelei 3.Katona 1.Sebesi 1.Makai Melitta Anikó Marianna 6Dr.Pálfi 6Lőrincz Edit Tiborné Városi Kiss Bálint Általános Református Iskola Kunszentmárton 2.Füzi Balázs Viktória Hajnalka 6Szemerédi

Részletesebben

700m 1. Mészáros Márta Ebes 03:23 2. Szűcs Nelli Ebes 04:09

700m 1. Mészáros Márta Ebes 03:23 2. Szűcs Nelli Ebes 04:09 A VII. SEBES FUTÓVERSENY VÉGEREDMÉNYE 2017.09.10 Ebes 2013-ban vagy később született lányok-bálint cseppek-táv 400m 1. Chrobák Bori Debrecen 02:26 2. Szűcs Fanni Ebes 03:25 3. Zsiros Sára Ebes 03:57 2013-ban

Részletesebben

XVIII. Utcai Futóverseny Óvodások Martfűi Úszó és Triatlon Klub

XVIII. Utcai Futóverseny Óvodások Martfűi Úszó és Triatlon Klub Óvodások Összesen 1. 181 DÓCZI LILI MARTFŰ 2009 00:00,0 2. 187 TÓTH KIRA MARTFŰ 2010 00:00,0 3. 190 DUNAI PÉTER MARTFŰ 2007 00:00,0 4. 121 GÁSPÁR BARNABÁS KENGYEL 2006 00:00,0 5. 120 SZIKSZAY NÁNDOR MARTFŰ

Részletesebben

Futam: Pálya: Név: Iskola: Kcs.: Nev. idő: 1 Forján András Ref. Mezőtúr I 1:20,00 1

Futam: Pálya: Név: Iskola: Kcs.: Nev. idő: 1 Forján András Ref. Mezőtúr I 1:20,00 1 Diákolimpia úszás J-N-Szolnok Megyei döntő.-. korcsoport 2013.01.17. Mezőtúr 1. 50 m. fiú gyors. korcsoport Futam: Pálya: Név: skola: Kcs.: Nev. idő: 1 Forján András Ref. Mezőtúr 1:20,00 1 2 Boros László

Részletesebben

66 2/3m fiú mellúszás versenyszám. 66 2/3m leány mellúszás 2. versenyszám. 66 2/3m fiú mellúszás

66 2/3m fiú mellúszás versenyszám. 66 2/3m leány mellúszás 2. versenyszám. 66 2/3m fiú mellúszás 66 2/3m fiú mellúszás 2002-2003 2. versenyszám 2002-2003-ben született leány 1. Erdélyi Dániel 2002 Martfűi Triatlon SE 1:16,99 2. Szeghalmi Zsombor 2002 Szolnoki Sportisk.SE 1:19,43 3. Németh Gergő 2002

Részletesebben

1. Madarász Péter 1997 Váci Vízmű SE 1:19,1 2. Leé Ádám Tamás 1997 Monori Sport Egyes. 1:19,8 3. Sinkó Richárd 1997 Dabasi Szabadidős SE 1:21,8

1. Madarász Péter 1997 Váci Vízmű SE 1:19,1 2. Leé Ádám Tamás 1997 Monori Sport Egyes. 1:19,8 3. Sinkó Richárd 1997 Dabasi Szabadidős SE 1:21,8 100 m. fiú hátúszás 1. versenyszám Országos csúcs: 0:53.88 (Cseh László - 2009) 1OO fiu hát 1. Grátz Benjámin 1996 Százhalombattai VSE 1:01,7 2. Boldizsár Valter 1996 Váci Vízmű SE 1:04,2 3. Hegedűs Márton

Részletesebben

Országos művészeti tanulmányi versenyek 2014/2015. Alapfokú művészeti Iskolák tanulmányi versenyei 2015. január 30-31.

Országos művészeti tanulmányi versenyek 2014/2015. Alapfokú művészeti Iskolák tanulmányi versenyei 2015. január 30-31. Országos művészeti tanulmányi versenyek 2014/2015. Alapfokú művészeti Iskolák tanulmányi versenyei 2015. január 30-31. V. Országos Társastáncverseny A) Táncospárok kategória I. korcsoport 1. Miskolczi

Részletesebben

202. tanterem. 101 Idegenvezető, magyar-angol két tanítási nyelvű oktatás 9kny.a. Születési hely

202. tanterem. 101 Idegenvezető, magyar-angol két tanítási nyelvű oktatás 9kny.a. Születési hely 202. tanterem 101 Idegenvezető, magyar-angol két tanítási nyelvű oktatás 9kny.a hely 1. Antal Zsófia 72362045816 Debrecen 2003.10.11. 2. Arnócz Nikolett 72369980208 Debrecen 2004.04.17. nem tud jelen lenni

Részletesebben

2012. augusztus Szakiskola

2012. augusztus Szakiskola 2012. augusztus Szakiskola Tanuló neve Osztály Tantárgy Terem Vizsgáztató tanár 24.aug 27.aug 28.aug Ajtai Krisztián Péter 09E Élelmiszer ismeret 9 Irházi Emőke 1.n. 9:00-10:00 Ajtai Krisztián Péter 09E

Részletesebben

Versenyek 2012 I. negyedév

Versenyek 2012 I. negyedév Versenyek 2012 I. negyedév 1. A Polgárőrség Biztonságos közlekedés című rajzpályázata (2012. 03.09.) 1.helyezett: Takács Kitti 4.s Különdíj: Kerek Martina és Tóth Szelina 4.s Felkészítő tanáruk: Némethné

Részletesebben

SPORTEREDMÉNYEK 2014/15. Varga Katalin Gimnázium. Diákolimpia

SPORTEREDMÉNYEK 2014/15. Varga Katalin Gimnázium. Diákolimpia SPORTEREDMÉNYEK 2014/15 Varga Katalin Gimnázium Atlétika Megyei Csapatbajnokság szeptember 25. Atlétika október 8. Megyei mezei futóverseny október 21. gerely lány távolugrás lány 1. Veres Bettina 12.

Részletesebben

KVSE atlétika szakosztály évi értékelése

KVSE atlétika szakosztály évi értékelése KVSE atlétika szakosztály 2013. évi értékelése Az atlétika szakosztály elsősorban gyermek és serdülő korcsoporttal dolgozik. A 2013-as évben bekapcsolódtunk a Magyar Atlétikai Szövetség által életre hívott

Részletesebben

Beszámoló a kranji XVI. szenior úszó EB magyar eredményeiről

Beszámoló a kranji XVI. szenior úszó EB magyar eredményeiről Beszámoló a kranji XVI. szenior úszó EB magyar eredményeiről A rendezőbizottság szerint 2880 induló volt a medencés és a nyílt vízi úszó számokban. A magyar szeniorok részvételi statisztikája.. Nevezések

Részletesebben

KERÉKPÁROS ISKOLA KUPA TERÜLETI VERSENY. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár

KERÉKPÁROS ISKOLA KUPA TERÜLETI VERSENY. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár KERÉKPÁROS ISKOLA KUPA TERÜLETI VERSENY Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár Réti Márton 6.b 1. 5-8 osztály Kovács Róbert Péterné Ágoston László 7.b 3. 5-8. osztály Kovács Róbert Péterné DIÁKOLIMPIA

Részletesebben

OSZTÁLYOK 2010-2011 1. OSZTÁLY ISKOLAOTTHON DR. SZABÓ JÁNOSNÉ VARGÁNÉ MOLNÁR ÉVA

OSZTÁLYOK 2010-2011 1. OSZTÁLY ISKOLAOTTHON DR. SZABÓ JÁNOSNÉ VARGÁNÉ MOLNÁR ÉVA OSZTÁLYOK 2010-2011 1. OSZTÁLY ISKOLAOTTHON DR. SZABÓ JÁNOSNÉ VARGÁNÉ MOLNÁR ÉVA BAGA LAJOS BAKÓ ERZSÉBET KLÁRA BALOGH NORBERT CSANÁDI NIKOLETT DEÁK NIKOLETT GAZSÓ ZSANETT FÜLÖP GÁBOR DÁVID GYÖKERES MÁRIA

Részletesebben

OM azonosító: 027953 Székhely neve: Kecskeméti Református Gimnázium Székhely címe: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 7.

OM azonosító: 027953 Székhely neve: Kecskeméti Református Gimnázium Székhely címe: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 7. 6000 Kecskemét, Tanulmányi terület kódja: 40 Tanulmányi terület gimnázium: 4 évfolyamos; általános kerettanterv; az első idegen nyelv a(z) francia nyelv vagy a(z) spanyol nyelv vagy a(z) angol nyelv; felvételi

Részletesebben

21 Informatika, nyelvi előkészítő

21 Informatika, nyelvi előkészítő szakmacsoportonként, sor szerint. Felvett tanulók: 19 fő 21 Informatika, nyelvi előkészítő 76893419171 BAGI ERIK ARMAND 74816063796 BAJER BORBÁLA 77162836912 DÉKÁNY ERIKA 78746607955 DÉNES TAMÁS 74059706758

Részletesebben

Eredménylista Sarmaság

Eredménylista Sarmaság Eredménylista Megye: Szilágy Osztály: I. 1. Szász Adrienn-Anikó Kocsis Gabriella Liceul Technologic Sărmășag 146 2. Petkes Patrik Kocsis Melinda,,Ady Endre``Általános iskola Lompért 141 3. Forgács Dominik-Attila

Részletesebben

60 m - Leány Döntő. Hajdú Édua 2008 Titán TC 9,19 I. Forrai Sára 2008 Arany János 9,8 II. Kovács Anna 2008 Hódiák 10,4 III.

60 m - Leány Döntő. Hajdú Édua 2008 Titán TC 9,19 I. Forrai Sára 2008 Arany János 9,8 II. Kovács Anna 2008 Hódiák 10,4 III. 60 m - Leány 2010-2011 Hofman Manka Panka 2010 Rókus II. 11,29 I. Lóvéra Gina 2010 Rókus II. 12,44 II. Veres Lili 2010 Rókus II. 13,03 III. Zsigmond Léna 2010 Rókus II. 13,46 60 m - Leány 2008-2009 Előfutam

Részletesebben

III. AQUAWORLD Kajak-Ergométeres Kupa

III. AQUAWORLD Kajak-Ergométeres Kupa 9:33 Férfi ifjúsági 1000 méter I. előfutam 1 3 Merksz Ármin Csepeli Indotek Kajak-Kenu Egyesület 1996 03:18.89 2 6 Piller Kristóf UTE 1997 04:01.12 3 2 Mécsei Máté Esztergomi Hajós Egylet 1997 04:13.46

Részletesebben

Tanuló neve azonosító felvételi sorrend Megjegyzés

Tanuló neve azonosító felvételi sorrend Megjegyzés Élelmiszer- és vegyiáru eladó Tervezett létszám: 12 fő Süveges Attila 10. B 1 felvéve Földvári Beáta 10. B 2 felvéve Vadász Brigitta 10. B 3 felvéve Kun Ibolya 10. B 4 felvéve Baktai Vivien 10. B 5 felvéve

Részletesebben

Diákolimpia - Úszás Csongrád Megyei Döntő

Diákolimpia - Úszás Csongrád Megyei Döntő Diákolimpia - Úszás Csongrád Megyei Döntő Hódmezővásárhely, Gyarmati Dezső Sportuszoda 2010. január 18. "A" kategória - középiskola 5-6- korcsoport 100 m fiú gyors 1 Király Bence 1993 SZTE Ságvári Szeged

Részletesebben

Eredménylista. Megye: Szilágy/Sarmaság Osztály: I.osztály

Eredménylista. Megye: Szilágy/Sarmaság Osztály: I.osztály Eredménylista Megye: Szilágy/Sarmaság Osztály: I.osztály 1. Gál Levente Kocsis Melinda Sarmasági 1 Számú Szakképző Liceum Sarmaság 150 2. Király Anna Erdei Gabriella Szilágyballai Általános Iskola Szilágyballa

Részletesebben

2006/2007 ORSZÁGOS. verseny helyezettek felkészítő. I. hely: Kotyinszki Nikolett 5.b. I. hely: Stojka Barbara 7.a

2006/2007 ORSZÁGOS. verseny helyezettek felkészítő. I. hely: Kotyinszki Nikolett 5.b. I. hely: Stojka Barbara 7.a Versenyeredmények 2006/2007 ORSZÁGOS helyezettek felkészítő "VI. Kele Napja" Fekete István Általános Iskolák Országos Találkozója I. hely: Kotyinszki Nikolett 5.b Irodalmi pályázat II. hely: Turányi Csilla

Részletesebben

ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III. KORCSOPORT

ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III. KORCSOPORT 2013/2014. TANÉV ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III. KORCSOPORT EGYÉNI PÁLYABAJNOKSÁG Hajdú Bihar MEGYE Helyszín: Gyulai István Atlétika Stadion -Debrecen, Oláh Gábor u. 5. Időpont: 2014. május 14. A Versenybizottság

Részletesebben

RAJTLISTA. 50m férfi gyors. Hajdúság Kupa február 1. Hajdúböszörmény

RAJTLISTA. 50m férfi gyors. Hajdúság Kupa február 1. Hajdúböszörmény 50m férfi gyors Juhász Patrik 2002 Aquasport min. vizsga 2. Varga András Gergő 2002 Aquasport min. vizsga 3. Dénes Noel 2007 Aquasport min. vizsga 4. Horváth Simeon 2007 Aquasport min. vizsga 2. Kiss László

Részletesebben

Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni

Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni Hajdú-Bihar Debrecen 2009.05.15. 1 Mogyorósi Dávid 94 Püspökladány Püspökladány 882 12,40-530 - 64,48-9,10-02:12.00 2 Kiss Ádám 95 Debrecen Kazinczy

Részletesebben

DIÁKVILÁG. 3. évfolyam 1. Magyar Bianka 2. Gila Viktória 3. Szabó Levente Felkészítő nevelő: Vassné Lucz Klára. 4. évfolyam

DIÁKVILÁG. 3. évfolyam 1. Magyar Bianka 2. Gila Viktória 3. Szabó Levente Felkészítő nevelő: Vassné Lucz Klára. 4. évfolyam DIÁKVILÁG Kedves Olvasók! Az áprilisi iskolai eredményekről szeretnék Önöknek beszámolni. A matematika helyi verseny eredménye a következő: 2. évfolyam 1. Vigh-Molnár Rudolf felk. nev: Laskovicsné Ágoston

Részletesebben

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK OS TANÉV

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK OS TANÉV OSZT. OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2015-2016-OS TANÉV NEVELŐTESTÜLETI DICSÉRET (KÖNYV + OKLEVÉL A BAZILIKÁBAN) KÖNYV + OKLEVÉL OKLEVÉL 1.a 1. 1. Kovács Zalán Levente: kimagasló tanulmányi magatartásáért 2.

Részletesebben

Körzeti Diákolimpia Úszás 2011.11.28. 14:00 0. KORCSOPORT - FIÚ 0. KORCSOPORT - LÁNY

Körzeti Diákolimpia Úszás 2011.11.28. 14:00 0. KORCSOPORT - FIÚ 0. KORCSOPORT - LÁNY Körzeti Diákolimpia Úszás 2011.11.28. 14:00 Helyszín: KOMÁROM GYÓGYFÜRDŐ FEDETT USZODA EREDMÉNYEK 0. KORCSOPORT - FIÚ 33,3 m GYORS 1. Halász Viktor (oklevél) 1 : 05 : 30 Gesztenyés Óvoda 33,3 MELL 1. Halász

Részletesebben

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2017/2018-AS TANÉV

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2017/2018-AS TANÉV OSZT. OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2017/2018-AS TANÉV NEVELŐTESTÜLETI DICSÉRET (KÖNYV + OKLEVÉL A PROHÁSZKA-TEMPLOMBAN) KÖNYV + OKLEVÉL OKLEVÉL 1.a 1. 1. Benedek Zsuzsanna: kimagasló tanulmányi, és 2. 2.

Részletesebben

2018. évi Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Úszóbajnokság Mezőtúr,

2018. évi Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Úszóbajnokság Mezőtúr, 1. 50 m. fiú mell 1 Nagy-Hornok Sámuel Szolnoki Dózsa 2010 0:59,37 0:53,34 10 2 Molnár Benett Invictus Szolnok 2010 0:58,00 0:53,38 8 3 Remete Márk Invictus Szolnok 2010 0:59,00 0:57,06 6 4 Rácz Gyula

Részletesebben

FIÚ LABDARÚGÁS I. korcsoport 3. helyezés

FIÚ LABDARÚGÁS I. korcsoport 3. helyezés y FIÚ LABDARÚGÁS I. korcsoport 3. helyezés Nagy Miklós, Berencsi Sándor, Jádi Bence, Dálnoki László, Kosdi Bálint, Pócsi Balázs, Páter Gergő, Lakatos Patrik LÁNY LABDARÚGÁS (5.oszt.) 3. helyezés Koszta

Részletesebben

X. Komplex1 Kolyvek Vivien Benkőné Szabó Krisztina XXXV. Szövegszerkesztés Galanics Mercédesz Knotz Lászlóné

X. Komplex1 Kolyvek Vivien Benkőné Szabó Krisztina XXXV. Szövegszerkesztés Galanics Mercédesz Knotz Lászlóné Fővárosi Informatika Alakalmazói, és egyéb országos, illetve budapesti versenyek eredményei 2002-től Tanév Helyezés Kategória Tanuló neve Felkészítő tanára Grafika2 Németh Gábor VII. Grafika1 Kapitány

Részletesebben

Sporteredmények 2012/2013

Sporteredmények 2012/2013 Sporteredmények 2012/2013 Időpont Verseny megnevezése Eredmény Résztvevők Nyári eredmények Kajak-Kenu Katrinecz Rita Országos Bajnokság Borbély Bence Evezés Vívás Asztalitenisz-serdülő -serdülő Szent István

Részletesebben

Országos Levelező Verseny Döntő helyezések 2011/2012.

Országos Levelező Verseny Döntő helyezések 2011/2012. Nagykőrös Országos Levelező Verseny Döntő helyezések 2011/2012. Tantárgy Évf. Helyezés Neve Város/Iskola neve Bibliaismeret 2. I. Czagány Lotti Mezőcsát, Dr. Enyedy Andor Ref.Ált.Isk. II. Szabó Petra Mezőcsát,

Részletesebben

Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás

Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás A képzőművészeti és a tánc tagozat szóbeli felvételije két részből áll (elméleti és gyakorlati). (Angyalföld tér 7.) aulájában szakmai tájékoztató (csoport

Részletesebben

Általános Iskola. Tájékozódási bemutató és verseny Diáktájfutás - egy program a jövőért. Bogyiszló Eredmények

Általános Iskola. Tájékozódási bemutató és verseny Diáktájfutás - egy program a jövőért. Bogyiszló Eredmények Általános Iskola Tájékozódási bemutató és verseny Diáktájfutás - egy program a jövőért Bogyiszló 2009.02.18. Eredmények Helyezés/Név Osztály D1 D2 Idő Fiú (6) 1 Bencze Máté Márk 1.oszt. 4:24 4:24 2 Végh

Részletesebben

Lábtoll-labda Diákolimpia Országos Döntő V-VII. korcsoport Újszász, április iskola, 95 versenyző V. korcsoport Fiú hármas (8)

Lábtoll-labda Diákolimpia Országos Döntő V-VII. korcsoport Újszász, április iskola, 95 versenyző V. korcsoport Fiú hármas (8) Lábtoll-labda Diákolimpia Országos Döntő V-VII. korcsoport Újszász, 2011. április 15. 21 iskola, 95 versenyző V. korcsoport Fiú hármas (8) 1. Baranyai Benett, Lukács Márton, Péntek Bence Batthyány Lajos

Részletesebben

I. korcsoport 2005-ben és utána születettek idő B kategória Név Szül.év Város Iskola

I. korcsoport 2005-ben és utána születettek idő B kategória Név Szül.év Város Iskola I. korcsoport 2005-ben és utána születettek 1. Bácsi Fruzsina 2005 Hajdúböszörmény Baltazár D.Ref.Ált.Isk. 8:45 2. Pusztai Dóra 2006 Debrecen Óvoda 9:09 3. Eszenyi Gréta 2005 Hajdúböszörmény Baltazár D.Ref.Ált.Isk.

Részletesebben

Zsámbékfutás Félmaraton km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Zsámbékfutás Félmaraton km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Férfi 35 év alatti 1 593 FARKAS Pál 1985 01:30:31.8 01:30:27.8 1 1 4:16 min/km +00:00:00.0 2 699 PINTÉR András 1996 01:33:36.5 01:33:33.8 3 3 4:24 min/km +00:03:05.9 3 609 HERCZEG Zoltán 1986 01:33:41.8

Részletesebben

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Férfi 20 év alatt 1 1102 BOROS Ádám 2004 01:14:33 7 7 12:25 min/km +00:00:00 2 1064 RÁCZ Balázs 1997 01:18:10 11 10 13:01 min/km +00:03:37 3 352 SZABÓ Dávid 1999 01:18:43 12 11 13:06 min/km +00:04:08 4

Részletesebben

NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉSI ALAP

NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉSI ALAP Eredmények A verseny időpontja: 2013. OKTÓBER 12. 09-14 óra A verseny színhelye: SZOLNOKI FÜVES SPORTREPÜLŐTÉR A verseny rendezői: SZOLNOKI HONVÉD SPORTEGYESÜLET MH 86 SZOLNOK HELIKOPTER BÁZIS Versenyt

Részletesebben

Sporteredmények 2011/2012

Sporteredmények 2011/2012 Sporteredmények 2011/2012 Időpont Szeptember 22-24. Verseny megnevezése Tiszaligeti Napok Eredmény Résztvevők 4. hely Lány csapat: 12.D;; Hegyi Réka 12.A;;; Horváth Zsófia 10.B; Graff 11.C; Gazdag Zsófia

Részletesebben

ANGOL 1. kategória Max: 78 pont, Min: 47 pont A zölddel jelölt versenyzők jutottak a döntőbe.

ANGOL 1. kategória Max: 78 pont, Min: 47 pont A zölddel jelölt versenyzők jutottak a döntőbe. ANGOL 1. kategória Max: 78 pont, Min: 47 pont A zölddel jelölt versenyzők jutottak a döntőbe. HELYEZÉS PONT- SZÁM KATEGÓRIA NYELV NÉV ISKOLA VÁROS FELKÉSZÍTŐ TANÁR 1 77 1 angol Farkas Gellért Ferenc Bercsényi

Részletesebben

AMV 2015. megyei eredmények 8.osztály

AMV 2015. megyei eredmények 8.osztály Iskola neve Iskola város helyezés pontszám Tanuló neve Kálvin Téri Általános Iskola 1. 46 Sass Boglárka Kálvin Téri Általános Iskola 2. 40 Horváth Petra Tiszacsegei Fekete István Általános Iskola Tiszacsege

Részletesebben

11 ÓRÁTÓL 11 ÓRA 45 -IG I.EMELET KOLLÉGIUM 1K3-AS TEREM

11 ÓRÁTÓL 11 ÓRA 45 -IG I.EMELET KOLLÉGIUM 1K3-AS TEREM I.EMELET KOLLÉGIUM 1K3-AS TEREM 1. Agócs Adrienn Farkasréti 2. Baka Ádám Kőrösi 3. Balogh Vivien Laura Érdligeti 4. Béres Bianka Herman 5. Bisbac Bálint II. Rákóczi 6. Bódi Kitti Kőrösi 7. Bódizs Botond

Részletesebben

I. Tanévnyitó Amatőr Úszóverseny

I. Tanévnyitó Amatőr Úszóverseny 1/11 Délelőtti végeredmény Versenyszám Futam Sáv Egyesület Név szül nev. Idő vers. idő helyezés 1 25 m fiú gyors 3 Győri Vízisport SE Török Donát vk 2004 9:99,9 0:22,3-1 25 m fiú gyors 4 Győri Vízisport

Részletesebben

2016/2017. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁK ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT NYÍREGYHÁZA VÁROSI DÖNTŐ. Városi Stadion NYÍREGYHÁZA

2016/2017. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁK ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT NYÍREGYHÁZA VÁROSI DÖNTŐ. Városi Stadion NYÍREGYHÁZA 2016/2017. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁK ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ III-IV. KORCSOPORT NYÍREGYHÁZA VÁROSI DÖNTŐ Helyszín : Időpont : Városi Stadion NYÍREGYHÁZA 2016.09.27 13:00 A Versenybizottság elnöke: Bakosi Béla

Részletesebben

Rólad szól levelezı verseny I. fordulójának eredménye

Rólad szól levelezı verseny I. fordulójának eredménye Rólad szól levelezı verseny I. fordulójának eredménye Tanuló Iskola Szabó Csenge Napsugár 1 Szabó Beatrix 1 Radler Vivien Fülöp Gabriella Óbudai Harrer Pál 2 Cseh Janka Nagy Árpád Óbudai II. Rákóczi Ferenc

Részletesebben

EREDMÉNYLISTA. Körzet: Sarmaság Megye: Szilágy 1. osztály

EREDMÉNYLISTA. Körzet: Sarmaság Megye: Szilágy 1. osztály Körzet: Sarmaság Megye: Szilágy 1. osztály EREDMÉNYLISTA Sor- Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pont 1. Keresztes Nóra-Andrea Szász Mónika Sarmasági 1-es Számú Szakképző Líceum Sarmaság

Részletesebben

Gróf Széchenyi István Ált. Isk. Sportköre

Gróf Széchenyi István Ált. Isk. Sportköre Készítette: 1 A Diákolimpiai versenyrendszerről A Magyar Diáksport Szövetség 1987-ben alakult társadalmi szervezet, mely a közoktatásban - alap- és középfokú oktatási intézményekben - működő diáksport

Részletesebben

A Mikulás Kupán a következı eredmények születtek: I. korcsoport

A Mikulás Kupán a következı eredmények születtek: I. korcsoport A Mikulás Kupán a következı eredmények születtek: I. korcsoport Fiú 25 méter mellúszás: 1. Vismeg Zsombor, Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola 2. Kék Tamás Ákos, Carolina Óvoda és Bölcsıde 2.Klamancsek

Részletesebben

14 óra. 1. Végh Janka Szt.Imre Kat.Ált.Iskola Balogh Fazekas Andrea. 2. Papp Máté Szt.Imre Kat.Ált.Iskola Balogh Fazekas Andrea

14 óra. 1. Végh Janka Szt.Imre Kat.Ált.Iskola Balogh Fazekas Andrea. 2. Papp Máté Szt.Imre Kat.Ált.Iskola Balogh Fazekas Andrea Erzsébet királyné emlékére rendezett vers- és prózamondó verseny Elődöntő I. kategória- 2013. november 12. kedd NÉV ISKOLA FELKÉSZÍTŐ 14 óra 1. Végh Janka Szt.Imre Kat.Ált.Iskola Balogh Fazekas Andrea

Részletesebben

TESTNEVELÉS, SPORT. osztály verseny megjegyzés szint helyezés tanuló neve felkészítő tanár

TESTNEVELÉS, SPORT. osztály verseny megjegyzés szint helyezés tanuló neve felkészítő tanár TESTNEVELÉS, SPORT 11.a 9.a Taekwando Ifjúsági Európabajnokság (Lettország) Taekwando Ifjúsági Európabajnokság (Lettország) Európabajnokság 5. Patakfalvy Csenge Európabajnokság 1. Patakfalvy Luca 9.c 10.a

Részletesebben

XI. Fóti-Futi. 5 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

XI. Fóti-Futi. 5 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Férfi 14 éves és ez alatti 1 5089 SZŐKE-KISS Jácint 2003 00:20:00 Nem Fóton Járok Iskolába 4:00 min/km +00:00:00 2 5091 TAKÁCS Levente Márton 2004 00:21:04 Garay János Általános Iskola, Fót 4:12 min/km

Részletesebben

50 m lány hát 1. versenyszám

50 m lány hát 1. versenyszám 50 m lány hát 1. versenyszám 1. Bertalanics Enikı 2004 Komthermál Komárom 1:25,00 2. Csurgó Lola 2003 Komthermál Komárom 59,00 3. Ollé Tamara 2001 Esztergomi Úszó Klub 54,90 4. Rákosi Panka 2002 Esztergomi

Részletesebben

X. Mozdulj az egészségedért futóverseny. Helyezettek korcsoport szerint

X. Mozdulj az egészségedért futóverseny. Helyezettek korcsoport szerint X. Mozdulj az egészségedért futóverseny 2013. augusztus 03. Helyezettek korcsoport szerint GYEREKEK 6-13 ÉVES KORIG, FIÚ 1. Pázmányi Sándor 24.00 2. Molnár László 27.27 3. Berger Márton 36.00 GYEREKEK

Részletesebben

Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda 4493. Tiszakanyár, Fő út 23. Tisztelt Igazgató Nő/Úr! Kedves Nyelvtanár Kollégák!

Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda 4493. Tiszakanyár, Fő út 23. Tisztelt Igazgató Nő/Úr! Kedves Nyelvtanár Kollégák! Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda 4493. Tiszakanyár, Fő út 23. Tisztelt Igazgató Nő/Úr! Kedves Nyelvtanár Kollégák! A Felső- Szabolcsi Iskolaszövetség angol nyelvi szóbeli versenye

Részletesebben

Versenyeredmények tanév I. félév

Versenyeredmények tanév I. félév Versenyeredmények 2017-2018. tanév I. félév Tanuló neve Oszt./csop. Verseny megnevezése Iskolai Megyei/ Területi/ Régiós Országos/ Nemzetközi Eredmény Halász Alexa I. kcs. 25. Farsang Kupa Mezőberény x

Részletesebben

Eredménylista. Megye: Szilágy. Körzet: Zilah. Osztály: 2. osztály Sorszám

Eredménylista. Megye: Szilágy. Körzet: Zilah. Osztály: 2. osztály Sorszám Eredménylista Megye: Szilágy Körzet: Zilah Osztály: 2. osztály Sorszám Tanuló neve Felkészítő neve neve Település Tollbamondás Feladatlap Összpontszám 1. Kulcsár Szilvia Csepei Ibolya Mihai Eminescu Általános

Részletesebben

Versenyeredmények. a Bálint Sándor Tagiskolában területi 1. helyezett Donka Anita 3. osztály Fodorné Kiss Magdolna

Versenyeredmények. a Bálint Sándor Tagiskolában területi 1. helyezett Donka Anita 3. osztály Fodorné Kiss Magdolna a Bálint Sándor Tagiskolában Versenyeredmények 2015-2016. A verseny, pályázat elnevezése Szint Eredmény Tanuló Osztály Felkészítő tanár területi 1. helyezett Donka Anita 3. osztály Fodorné Kiss Magdolna

Részletesebben

SPORTSZAKOS HALLGATÓK 59. SPORTTALÁLKOZÓJÁNAK VERSENYEREDMÉNYEI

SPORTSZAKOS HALLGATÓK 59. SPORTTALÁLKOZÓJÁNAK VERSENYEREDMÉNYEI SPORTSZAKOS HALLGATÓK 59. SPORTTALÁLKOZÓJÁNAK VERSENYEREDMÉNYEI 2010. október 2-3. Nyíregyháza ATLÉTIKA Versenyszámok: Férfiak: 100 m Kása Tibor Szombathely I. hely (10,5) Lengyel Roland Szeged II. hely

Részletesebben

15 km Férfi 18 év alatt. 15 km Férfi km Férfi km Férfi 40-49

15 km Férfi 18 év alatt. 15 km Férfi km Férfi km Férfi 40-49 15 km Férfi 18 év alatt 1 Holló-Szabó Martin 108 0:59:44 0:59:44 2 Csáni Bendegúz 110 1:19:50 1:19:55 3 Varga István 81 1:31:01 1:31:01 15 km Férfi 18-29 1 Oláh Norbert 49 0:57:23 0:57:23 2 Szabó Milán

Részletesebben

Verseny neve I. HELYEZETT II. HELYEZETT III. HELYEZETT. Budaházi Máté 3.b Monostori Róbert 3.b Bánfalvi Boglárka 3.b Oláh Tamás 3.

Verseny neve I. HELYEZETT II. HELYEZETT III. HELYEZETT. Budaházi Máté 3.b Monostori Róbert 3.b Bánfalvi Boglárka 3.b Oláh Tamás 3. Széchenyi matematika verseny 3. évfolyam Széchenyi matematika verseny 4. évfolyam Budaházi Máté 3.b Monostori Róbert 3.b Bánfalvi Boglárka 3.b Oláh Tamás 3.b Tollár Anna 4.b Maczkó Flórián 4.b Janovich

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK. Matematika

VERSENYEREDMÉNYEK. Matematika VERSENYEREDMÉNYEK EGYÉNI VERSENYEK Matematika Általános iskola 1. osztály: 1. helyezett: Papik Petra Szent László Általános Iskola, Kisvárda Felkészítő tanár: Dancs Mónika 2. helyezett: Jenei Marcell Szent

Részletesebben

100 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám Országos csúcs: 0:47.31 (Takács Krisztián - 2009)

100 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám Országos csúcs: 0:47.31 (Takács Krisztián - 2009) 100 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám Országos csúcs: 0:47.31 (Takács Krisztián - 2009) 1. Holoda Péter 1996 Hőgyes G SZKI Hszob. 0:52,74 2. Gyulai Dávid 1996 Tóth Á G Debrecen 0:56,12 3. Kosina Gergő Péter

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ 2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA V-VI. KORCSOPORT Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ Helyszín (település, és versenyhelyszín): Gyulai István Atlétika Stadion, 4032 Debrecen, Oláh Gábor utca 5. Időpont (év,

Részletesebben

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Profi 1 1087 VARGA Zoltán Csaba 1972 00:55:25 1 1 9:14 min/km +00:00:00 1 1009 BITA Árpád 1985 00:56:34 2 2 9:25 min/km +00:01:08 1 1063 PICHLER Tamás 1988 01:05:55 3 3 10:58 min/km +00:10:27 3 352 SZABÓ

Részletesebben

2018. április 17. Kommunikációs nap Komlóstetőn verseny eredményei MAGYAR

2018. április 17. Kommunikációs nap Komlóstetőn verseny eredményei MAGYAR 2018. április 17. Kommunikációs nap Komlóstetőn verseny eredményei MAGYAR 3. évfolyam NÉV ISKOLA HELYEZÉS EREDMÉNY Sári Nándor Kiss Ágnes Szopkó Hanna Kiss Fruzsina Kiss Boglárka Sára Diósgyőri Református

Részletesebben

Lánchíd Darvas Kupa Terematlétika Verseny. Kecskemét Városi Döntő

Lánchíd Darvas Kupa Terematlétika Verseny. Kecskemét Városi Döntő Lánchíd Darvas Kupa Terematlétika Verseny Kecskemét Városi Döntő 2012. 02. 04. 60 m-es síkfutás Molnár Ivett 1997. KARC 8:14 I. Fricska Zoé 1997. KARC 8:21 II. Varga Fanni 1998. KARC 8:66 III. Gálig Emese

Részletesebben

Ergométeres evezés eredmények

Ergométeres evezés eredmények Ergométeres evezés eredmények Tanuló neve Felkészítı Iskola neve Helyezés Bánki Flóra Violetta Nemzetiségi Szilágyi Zsófia Barnák Dóra Bíró Lili Porubcsánszki Regina Takács Késa Róza Parádi Kinga Pais

Részletesebben

Kossuth Staféta Futóverseny 2014 Sárospatak - Sátoraljaújhely

Kossuth Staféta Futóverseny 2014 Sárospatak - Sátoraljaújhely * 2001-2002 LÁNY EGYÉNI EREDMÉNYEK * * 2001-2002 FIÚ EGYÉNI EREDMÉNYEK * 1 191 Takács Dániel 56:15 4:42 2 104 Behina Bálint Kazinczy Ferenc Általános Iskola 1:01:08 5:06 3 126 György Zsolt Szent Erzsébet

Részletesebben

Makó Csenge 1. Baky Boglárka Makó Csenge 2. Hegyi Petra Szűcs Helga 21:08 3. Rétháti Lili Kiss Fanni Dóra Makó Csenge 4. Makó Csenge Kiss Fanni 21:16

Makó Csenge 1. Baky Boglárka Makó Csenge 2. Hegyi Petra Szűcs Helga 21:08 3. Rétháti Lili Kiss Fanni Dóra Makó Csenge 4. Makó Csenge Kiss Fanni 21:16 Makó Csenge 1. Baky Boglárka Makó Csenge 2. Hegyi Petra Szűcs Helga 21:08 3. Rétháti Lili Kiss Fanni Dóra Makó Csenge 4. Makó Csenge Kiss Fanni 21:16 5.-6. Kiss Fanni Kovács Debóra 21:14 Kiss Fanni 5.-6.

Részletesebben

Rajtlista m fiú vegyes m lány vegyes m fiú pillangó m lány pillangó. pálya név születési év egyesület nevezési idő.

Rajtlista m fiú vegyes m lány vegyes m fiú pillangó m lány pillangó. pálya név születési év egyesület nevezési idő. Rajtlista pálya név születési év egyesület nevezési idő 1 80 m fiú vegyes 1 Tornyi Barna 2005 AUKE 01:28,17 2 Kovács Marcell 1998 AUKE 01:08,60 3 Kiss Róbert 1999 AUKE 01:02,82 4 Forgó Dániel 2005 AUKE

Részletesebben

Angol I. nyelv 3 óra New English File Pe-Intermediate Haladó

Angol I. nyelv 3 óra New English File Pe-Intermediate Haladó 2015/2016. tanév 9. évfolyam nyelvi csoportjai Könyv: Angol I. nyelv 3 óra New English File Pe-Intermediate Haladó Osztály 1 Korossy Ádám A 2 Borsos Áron A 3 Schmeiszer Gergő A 4 Családi Krisztián A 5

Részletesebben

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM játékok, játékos anyanyelv" 1. 2. 7. 16. 21. Klaj Kitti Patrícia Kovács Levente György Tátrai Boglárka Kinga Pajtók Petra Nikolett Ádám Ákos 4.b Behina Dávid Máté 4.bDudás Dorka

Részletesebben