6.1. A tűzriadó terv lényege.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "6.1. A tűzriadó terv lényege."

Átírás

1 6. RÉSZ A TŰZRIADÓ TERV LÉNYEGE ÉS KÉSZÍTÉSE Segédanyag az OMKT Kft.- n folyó Tűzvédelmi előadó szakképzéshez. Budapest, november Szerkesztő: Duruc József 6.1. A tűzriadó terv lényege. A tűzriadó terv az adott létesítményben keletkezhető tűz, vagy robbanás esetére az előre látható és tervezhető adatokat, információkat, feladatokat, szervezési megoldásokat, valamint a személyi és technikai lehetőségek felhasználását biztosító, veszélyhelyzet - kezelési forgatókönyv. Célja, hogy a munkahelyeken, tűz keletkezése esetén eredményesen lehessen megszervezni a tűz jelzését, a tűz minél korábbi stádiumában történő eloltását, a veszélybe kerültek életének és a veszélyeztetett vagyontárgyak mentését, a károk csökkentését A tűzriadó terv készítésének esetei A tűzriadó terv készítési kötelezettségeket a 30/1996. (XII. 6.) BM r a határozza meg. A tűzvédelmi törvény 18..-a szerint a gazdálkodó szervezeteknek gondoskodniuk kell a tevékenységi körükkel kapcsolatos veszélyhelyzetek elhárításáról, a feltételek megteremtéséről, s a kialakult veszélyhelyzet korlátozásáról, felszámolásáról. Ez utóbbit hivatott biztosítani a Tűzriadó Terv, amely összehangolja a létesítményben tartózkodó szervezetek és személyek tűz esetére szóló tennivalóit, menekülését, mentését, halaszthatatlan tennivalóikat, a beavatkozó tevékenységet a keletkezett tűzeset felszámolását. A Tűzriadó Terv készítését a törvényalkotó különösen olyan létesítményben tartja szükségesnek (pl.: művelődési, oktatási, szociális, kulturális, sport, egészségügyi létesítmények, tömegtartózkodási helyiségek, zenés szórakozóhelyek stb.), ahol a tűzeset spontán kezelése nem elegendő, azt csak szervezett védelemmel (személyi és eszközfeltételekkel együtt, a tennivalók megtervezésével, a feladatok kiosztásával és begyakorlásával) lehet biztosítani. A Tűzriadó Terv készítésére kötelezett létesítmények [30/1996.(XII.6.) BM r.] A Tűzvédelmi Szabályzat mellékleteként Tűzriadó Tervet kell készíteni: az A - C tűzveszélyességi osztályba tartozó létesítményekre, a művelődési, oktatási, kulturális, sport, egészségügyi és szociális építményrészre, építményre, létesítményekre; azokra a létesítményekre, amelyekben egy tűzszakaszon belül több, mint 300 fő tartózkodhat kereskedelmi szálláshelyre; az olyan időszakos vagy állandó jelleggel üzemelő zenés szórakozóhelyekre, ahol egy időben 50 főnél több személy tartózkodhat.

2 2 A tűzriadó tervet a gazdálkodó szerv tűzvédelmi szakembere, vagy megbízott tűzvédelmi szolgáltató, esetleg megbízott tűzvédelmi szakértő állítja össze, egyeztetve a szerv tűzvédelmi szervezetével és a szerv vezetője adja azt ki A tűzriadó terv tartalmi követelményei. A Tűzriadó Tervnek tartalmaznia kell: a tűzjelzés módját; a tűzoltóság, valamint a létesítményben tartózkodók riasztási rendjét, a létesítmény elhagyásának módját; a tűz esetén a munkavállalók szükséges tennivalóit (tűzvédelmi berendezés kezelése, tűzoltás és mentés, rendfenntartás, technológiai folyamat leállítása, áramtalanítás, stb.); a főbb veszélyforrások megnevezését (utalva a védekezési lehetőségekre, intézkedésekre); a létesítmény helyszínrajzát, szükség szerint az építmény, építményrész szintenkénti alaprajzait, azokon megjelölve: a tűzvédelmi szempontból fontos berendezések (eszközök), központi elzárók (kapcsolók), a vízszerzési helyek, a kiürítési útvonalak, a tevékenység helyszínét képező és 50 főnél nagyobb befogadóképességű helyiséget tartalmazó önálló rendeltetési egység vagy önálló rendeltetési egységen belüli, helyiségcsoport (építményrész) esetében a kiürítési számítással vagy azzal egyenértékű módon igazolt megengedett maximális befogadóképességet, amely a tűzvédelmi szabályzatban meghatározásra került A tűzjelzés módjának tervezése A tűzriadó tervben részletesen meg kell határozni a létesítmény területén a tűzjelzés módját munkaidőben, illetőleg munkaszüneti időszakra. Ezek lehetnek: távbeszélő (alközpont un. házi telefon, fővonal, tűzjelző telefon, mobil telefon, EDR, stb.), tűzjelző berendezés központjának kezelője, az épületfelügyeleti rendszer kezelője, automatikus átjelzés a tűzoltóságnak (pl. munkaidő után), megállapodás alapján megfelelő ügyeleti helyen, hírközponton keresztül, személyesen, (gyalogosan, vagy járművel). Meg kell határozni a létesítményből történő tűzjelzés rendjét, amit alapvetően befolyásol a létesítmény, illetve épületek nagysága, rendeltetése, a benntartózkodók létszáma, (pl. közösségi) és a tűzjelzés helyi módja. Ha a létesítmény különböző területeiről más-más a tűzjelzési lehetőség, akkor azt minden területre, annak konkrét formájával rögzíteni kell a tűzriadó tervben A tűzoltóság és a létesítményben tartózkodók riasztása A működési terület szerinti hivatásos, vagy önkéntes tűzoltóság riasztása a sikeres tűzjelzéssel megvalósul.

3 3 A tűzriadó tervben fontos azt is rendezni, hogy milyen módon történjen meg - a létesítményi tűzoltók riasztása, - a létesítményben tartózkodók riasztása, valamint - az intézkedésre jogosult vezetők riasztása (munkaidőben és munkaszüneti időszakban). A létesítményi tűzoltók riasztása Amennyiben a létesítményben működik létesítményi tűzoltóság, pontosan meg kell határozni, hogy annak riasztását ki, milyen eszközzel, végezze el. Meg kell határozni azt a riasztási jelet amit a tűzoltóság riasztása esetén alkalmazni kell. A létesítményben tartózkodók riasztása A tűzriadó tervben meg kell határozni a riasztandó személyek körét, munkavállalók, bent tartózkodó külső személy (vásárlók, látogatók, vendégek stb.). A riasztás módja A létesítményben tartózkodók riasztása történhet szóban, telefonon, a veszélyhelyzeti kommunikációs rendszerrel, riasztóberendezés útján (hallható és/vagy látható jellel, fényjelzés, csengőjel, gyári sziréna, dudajelzés). A látható, hallható jelek esetében pontosan és egyértelműen rögzíteni kell, hogy milyen hang, vagy fényjel jelenti a tűzriadó elrendelését, milyen hosszan tartson, illetve hányszor kell megismételni a jelzést. Tömegtartózkodású helyiségekben,és nagy forgalmú helyeken fontosak lehetnek az előre meghatározott és begyakorolt kódolt szövegek és jelzések, amelyeket az intézkedésre köteles munkavállalók és vezetők értenek és intézkedéseikkel szervezetté tudják tenni a terület kiürítését, el tudják kerülni a pánik kialakulását. Biztosítani kell a riasztásra alkalmazott berendezések működőképes állapotát, időszakos ellenőrzését és próbáját. Ugyanez vonatkozik a veszélyhelyzeti kommunikáció egyéb eszközeire is A létesítmény elhagyásának módja Fel kell sorolni épületenként (szintenként) épületrészenként, rendeltetési egységenként a rendelkezésre álló kiürítési útvonalakat, a lehetséges menekülési irányokat, a szabadba vezető kijáratokat, illetőleg az átmeneti védelmet biztosító tűzszakaszokat, füstmentes lépcsőházakat, tetőfödémet, továbbá az erre a célra kijelölt teret. Szükség esetén szekciókra kell osztani a menekülési lehetőségeket, szekció felelősök és csoportvezetők kijelölésével. Az épület elhagyásának útvonalait úgy kell meghatározni, hogy a menekülő csoportok ne torlódjanak, és ne legyen lehetőség a gyengébb csoportok tagjainak elsodrására. A menekülési irányok és a tartózkodási helyek meghatározásánál figyelembe kell venni, hogy a tűzoltásra, mentésre érkező tűzoltóegységek felvonulási útjával az lehetőleg ne ütközzön. Pontosan meg kell határozni a kimenekült személyek gyülekezési, tartózkodási helyét és az ott tartózkodás viselkedési szabályait. A gyülekezési helyeken legyenek olyan vezetők, akik a feladatokat meghatározzák, a szükséges tájékoztatásokat megadják, biztosítják a rendet és a szervezettséget. A létesítmény elhagyását biztosító speciális intézkedések körébe tartozhat:

4 4 a kiürítést irányító, eligazító és segítő személyek, csoportok feladatainak meghatározása (pl.: oktatási, egészségügyi, szociális létesítményekben, színházakban, stb.), mentést végző csoportok, személyek feladatainak meghatározása (bölcsőde, óvoda, mozgásképtelen személyek tartózkodási helye, stb.) felelősök kijelölése, jelentési kötelezettségek meghatározása, többszintes épületekben a lift használatának letiltása, a kórház és szociális otthon célját szolgáló középmagas épület tűzszakaszaiban a biztonsági személyfelvonó, tűzoltósági felvonó, menekülési felvonó használatának rendje, a biztonságos menekülést szolgáló füstelvezetők működtetése, kezelése, az alkalmazott kommunikációs lehetőségek meghatározása, beléptető rendszerek, reteszelt és vezérelt, illetve fotocella elven működő ajtók kijárati sorompók kikapcsolása, a biztonsági szolgálattal egyeztetve, stb Az intézkedésre jogosult vezetők riasztása Meg kell határozni a riasztandó intézkedésre jogosult - személyek körét, valamint elérhetőségüket munkaidőben és munkaidőn kívül. E körben indokolt tervezni: a tervben meghatározott kiürítési törzs, válságstáb tagjainak riasztását, az irányításban résztvevők (vezetők) riasztását, a védelemben szakfeladatot ellátók (tűzvédelmi szervezet, létesítményi tűzoltóság, műszaki szervezet, munkavédelmi, környezetvédelmi szervezet, biztonsági szolgálat) riasztását, intézmények esetében a felettes szervek ügyeletének értesítését a szabályozott jelentési kötelezettségek teljesítését, Meg kell határozni, hogy ki és milyen sorrendben hajtsa végre a riasztásokat, kiértesítéseket, jelentéseket. Munkaszüneti időszakban keletkezett tűz esetére alaposan meg kell tervezni a gyakran egyedül szolgálatot teljesítő - portás, vagy éjjeliőr tennivalóit, azok sorrendjét, módját és eszközeit. Az őrző védő szolgáltató tűzriadó esetére szóló tennivalóit a megkötött szolgáltatói szerződésben is rögzíteni kell, amit a tűzriadó tervben is meg kell jeleníteni Tűz esetén a munkavállalók szükséges tennivalói Az ellátandó feladatokat és a jelentkező teendőket a munkavállalók részére a gazdálkodó szervezet tevékenysége, létszáma, a munkakör, a munkavégzés helye figyelembevételével célszerű meghatározni. Pl. egy kórházban ápolók, orvosok, karbantartók, műszaki ügyelet részére külön meg kell határozni a feladatokat, sőt esetenként azok sorrendjét is. A tennivalók közé sorolhatók különösen: A tűzvédelmi berendezések kezelése: tűzjelző berendezés indítása (pl.: kézi jelzésadó), a hő-és füstelvező indítása, (vagy ) leállítása, tűzoltó berendezés működésének indítása, A benntartózkodók menekülésének, mentésének irányítása, segítése: különösen a nagy forgalmú, tömegtartózkodás céljára szolgáló művelődési, egészségügyi, szociális, oktatási létesítményekben a bent tartózkodók

5 5 biztonságos eltávozását elősegítő irányító és végrehajtó személyek kijelölése, csoportok létrehozása, tagjaik kijelölése, a feladataik meghatározása, eszközeik megjelölése, a vezetők, irányítók kijelölése, tevékenységük megtervezése, A tűzoltás és mentés: a tűzoltás irányítására kijelölt személyek meghatározása, a riasztást követően a tűzoltás, mentési feladatokra beosztott dolgozók körének meghatározása, a felderítés feladatai (közvetlen, közvetett életveszély megállapítására, a tűzterjedés irányára, a tűzoltásra), a tűzoltás előkészítésére (az oltóvíz források tűzoltási felvonulási út és terület hozzáférhetőségének biztosítása), a tűzoltó készülékek, fali tűzcsapok és felszereléseik kezelése, mentési feladatokra (személyek mentése, raktárak kiürítése, különösen nagy értékű tárgyak, adathordozók, veszélyt fokozó anyagok, eszközök, tárgyak kimentése ), veszélyeztetett anyagok, eszközök elszállítása a megérkező tűzoltóság részére szakértői segítség biztosítása. A rendfenntartás: a kimentett anyagok, tárgyak eszközök biztonságos őrzése, a közlekedés és tartózkodás rendjének megszervezése, irányítása. A technológiai folyamatok, gépek, berendezések leállítása: szükség szerinti korlátozó beavatkozás a technológiai folyamatba, tűzveszélyes gépek, berendezések működésébe, az előkészített alapanyagok, segédanyagok védelme. Az energiaellátás korlátozása, megszüntetése: a villamos, hő, gázenergia központi elzárása, a szakaszkapcsolókkal történő leválasztása, vagy szükséges mértékű korlátozása a helyi viszonyok és a biztonsági szempontok figyelembevételével, Információ átadás: a beavatkozásban résztvevő szervezetek útbaigazítása fogadása, (pl. tűzoltóság) tájékoztatása a létesítmény területén folytatott tevékenységről, a tűz által érintett területről, a várható veszélyhelyzetről, az addig tett intézkedésekről, az egyes munkahelyi vezetők tudjanak elszámolni a dolgozói létszámmal, illetve ki milyen feladatban vesz részt. Az irányító törzs, működési helyének, telefon és személyes elérhetőségének meghatározása, a kommunikációs lehetőségek és rend meghatározása, a tájékoztatás és nyilatkozatadás rendjének meghatározása, a jelentési rend meghatározása. Az események, történések naplózása, dokumentálása Az események, időpontok dokumentálásának megtervezése, részjelentések készítői és azok leadási gyakorisága, illetve határidői. A kommunikáció formális csatornáinak működtetése.

6 A főbb veszélyforrások és a védekezés szabályai Az adott tevékenységi körrel összefüggő a tűz elleni védekezés eszközrendszerével kezelhető veszélyhelyzetek és a lehetséges következmények előzetes megállapítása indokolttá tesz egyfajta tűzvédelmi- biztonságtechnikai veszélyelemzést. Az elemzés kiinduló pontjának tekinthető annak vizsgálata, hogy milyen veszélyforrásokkal kell reálisan számolni az üzemeltetés során. Az első lépés a tevékenységi körrel összefüggő veszélyforrások beazonosítása. Minden beazonosított veszélyforrásra el kell készíteni az esetleges bekövetkezés forgatókönyvét (reális műszaki és technológiai feltételezésekre támaszkodva el kell képzelni és le kell írni, hogy az adott veszélyes esemény mitől indulhatna el, hogyan zajlana le, milyen hatásokat váltana ki, milyen további veszélyeket indítana el). A veszélyforgatókönyvvel párhuzamosan el kell készíteni az adott veszélyforrásra a veszélyhelyzet kezelésének forgatókönyvét is. A veszélyforgatókönyvek elkészítésére számos jól kidolgozott módszer van, amelyek azt megkönnyítik és megbízhatóvá teszik. Ilyen pl.: a Hibafa módszer, vagy a HAZOP elemzés, illetve számos bevált terjedési modell program, amelyeket a megfelelő adatokkal feltöltve eredményesen lehet alkalmazni. A veszélyértékelés során veszélyforrásnak főképp azok a tényezők tekintendők, amelyek a tevékenység környezetéből, a munkaeszközből, a technológiából, az anyagokból eredően veszélyeztetik a munkavállalók, illetve a bent tartózkodó külső személyek testi épségét, egészségét vagy az anyagi javakat. A tevékenységi körrel összefüggésben a főbb veszélyforrásokat és a védelem szabályait célszerű az alábbi táblázat szerint kidolgozni, felsorolni. Veszélyforrás pl.: hűtőgépházban ammónia hűtőközeg Veszélyhelyzet a hűtőközeg csővezetékének sérülése Következmény az ammónia kiáramlás Hatások tűz- és robbanás veszély, tűz, mérgezés Védelmi módok oltási mód, eszközök, védőruha, légzésvédők Megjegyzés beavatkozó szervezetek értesítése A létesítmény helyszínrajza és a rajta ábrázolt információk A létesítmény helyszínrajza veszélyhelyzetben egy sor lényeges információt nyújt a beavatkozók, a mentést irányítók, így többek között a kivonuló tűzoltóság számára is. A tűzriadó tervhez el kell készíteni: a létesítmény helyszínrajzát, szükség szerint a szintenkénti alaprajzait, ami különösen a vegyes rendeltetésű építményeknél indokolt. A helyszínrajz és az alaprajzok önmagukban is fontos információkat hordoznak a létesítményről. Ilyenek például a létesítmény határai, a határoló utcák, a szomszédos létesítményekhez viszonyított elhelyezkedése, a kerítésen kialakított kapuk, a létesítmény közlekedési útjai az építmények, szabadterek elhelyezkedése, magassági viszonyai, távolsági viszonyai, behatolási, kimenekülési lehetőségek, stb. Ezekhez az információkhoz kell hozzárajzolni további olyan jeleket, ami a menekülés, mentés, beavatkozás szempontjából segíti a döntéshozók és a mentést végrehajtók munkáját.

7 7 A rajzokon meg kell jelölni: a létesítmény különösen veszélyes pontjait (pl.: robbanásveszély, mérgezésveszély, maró anyagok, stb. Célszerű színjelöléssel, vagy eltérő sraffozással jelölni ezeket), az építmények, szabadterek rendeltetését, tűzveszélyességi osztályát, különösen az A - B tűzveszélyességi osztályba tartozókat, a tevékenység helyszínét képező és 50 főnél nagyobb befogadóképességű helyiséget tartalmazó önálló rendeltetési egység vagy önálló rendeltetési egységen belüli, helyiségcsoport (építményrész) esetében a kiürítési számítással vagy azzal egyenértékű módon igazolt megengedett maximális befogadóképességet, amely a tűzvédelmi szabályzatban meghatározásra került, a tűzvédelmi szempontból fontos berendezéseket (eszközöket) pl.: hő- és füstelvezető, az oltóberendezés kezelő szerkezetét, a tűzjelző berendezés központját, beépített tűzoltó berendezéssel védett tereket, stb. a központi elzárókat, kapcsolókat (pl. villamos, gáz, hő), a vízszerzési helyeket (pl.: oltóvíz hálózatot, névleges átmérő és vezeték rendszer megjelöléssel, tűzcsapokat, magasnyomású tűzcsapokat, oltóvíztárolókat a befogadóképesség jelölésével,). oltóanyag készletezési helyeket (pl.: habképző anyag raktár), a közlekedés helyi sajátosságait, a tűzoltási felvonulási utakat, területeket, a kiürítési útvonalakat, vészkijáratokat, az átmenetileg biztonságos tereket, a tűzszakasz határokat, a gyülekezési helyeket, az elsősegély helyeket, a kábel és közmű alagutakba, közműfolyosókba az oltóanyag bejuttatási helyeket, a különleges beavatkozást igénylő tereket (pl.: izotóptároló, ahol a víz használata életveszélyt, tüzet, robbanást okozhat stb.), technológiai csővezetékeket, azok áramlási irányait, üzemi és biztonsági szerelvényeiket, A helyszínrajzzal kapcsolatban fontos követelmény, hogy méretarányát és minőségét tekintve olyan legyen, ami alkalmas az értékelésre. A rajzok ne legyenek túlzsúfoltak, és tartalmazzák az alkalmazott egyedi jelölések magyarázatát. Speciális tűzriadó tervezési - és szervezési szempontok Az üzemi és raktározási munkahelyek körülményeihez összeállított és kidolgozott tűzriadó tervhez képest jelentős sajátosságokat tartalmaz a rendeltetéstől függően a közösségi létesítmények, építmények tűzriadó terve. Különösen sajátos tervezési és szervezési megoldásokat igényelnek a mozgásukban és cselekvőképességükben korlátozott személyek tartózkodására szolgáló épületek, épületrészek tűzriadó tervének elkészítése és alkalmazása. Egészen sajátos tervezési feladatot jelent a kényszertartózkodásra szolgáló épületek (börtönök, fogdák, stb.) tűzriadó terveinek elkészítése A mozgásukban, cselekvőképességükben korlátozott személyek kimenekítésének tervezési sajátosságai * * forrás: VÉDELEM c. szakmai folyóirat Heizler György cikke

8 8 A mozgásukban korlátozott elsősorban kórházak, szociális otthonok esetén mentendő személyek két csoportba oszthatók: mozgásukban korlátozott nem járóképes mozgásképtelen. mozgásukban korlátozott, de járóképes mozgáskorlátozott A mozgásképtelen személyek eltávolításnak tervezése több speciális követelmény gondos vizsgálatát igényli, különösen az alábbiakat: A kimenekítésénél alapvető különbség, hogy nem eltávozásukról, hanem eltávolításukról, kimentésükről kell gondoskodni. Ebből eredően mentésüknél a legkisebb ügyeletes ápolószemélyzet létszámát kell figyelembe venni. Az ügyeletes ápoló személyzeten túl ha a megfelelő riasztás biztosított figyelembe kell venni a másik tűzszakaszban dolgozó személyzetet is. /Itt be kell számítani a riasztáshoz, illetve a mentendő tűzszakasz (épület) megközelítéséhez szükséges időt is. / Figyelembe kell venni, hogy a kiürítési időt terheli a betegek szállíthatóvá tételéhez szükséges idő is. A kimentés, kiürítés idejét növelő tényező az is, hogy a személyek mentésével egyidejűleg biztosítani kell a betegek életben tartásához szükséges technikai eszközök, berendezések mentését is. Pl. koraszülött osztályról az inkubátorok mentése és egyben biztosítani kell a tűzszakaszon kívüli elektromos hálózatra való rákapcsolás lehetőségét. Biztosítani kell, hogy a mentéshez szükséges eszközök és kórháztechnikai berendezések állandóan hozzáférhetőek legyenek. A kiürítési útvonal meghatározásánál kiemelt figyelmet kell fordítani a mentéshez szükséges eszközök /pl. hordágy / helyszükségletére és a velük való mozgás sajátosságaira /pl. lépcsőfordulóknál /, Többszintes épületeknél fontos szerepe lehet a mentés szervezésénél a biztonsági felvonónak, amennyiben az van az épületben A mozgáskorlátozott személyek menekítése A mozgásukban korlátozott, de járóképes /mozgáskorlátozott / személyek kimenekítése, a tartózkodási helyük kiürítése egyszerűbbnek tűnik. Célszerű itt a tervezésnél a mozgáskorlátozottság fokára vonatkozóan az illetékes szakembereket nyilatkoztatni arról, hogy járóképes betegek átlagosan a normál mozgásképességhez képest, milyen fokban (% - ban) csökkent képességűek? A cselekvőképességükben korlátozott személyek. A polgári jog cselekvőképességen az embernek azt a képességét érti, amelynél fogva saját akarat elhatározásával, saját nevében szerezhet jogokat és vállalhat kötelezettségeket. A cselekvőképesség szempontjából az emberek lehetnek: - cselekvőképesek, - korlátozottan cselekvőképesek, - cselekvőképtelenek. Jogi szempontból tehát cselekvőképes minden nagykorú magánszemély, akinek cselekvőképességét a törvény nem korlátozza vagy nem zárja ki.

9 9 Korlátozottan cselekvőképes: az a fiatalkorú, aki a 14. életévét már betöltötte és nem cselekvőképtelen. az a nagykorú, akit a bíróság ilyen okból gondnokság alá helyezett. Akinek az ügyei viteléhez szükséges belátási képessége elmebeli állapota vagy szellemi fogyatékossága miatt tartósan vagy időszakosan jelentős mértékben csökkent. Cselekvőképtelen: az a kiskorú, aki 14. életévét nem töltötte be (gyermekkorú), az akit a bíróság cselekvőképességet kizáró gondnokság alá helyezett. Akinek az ügyei viteléhez szükséges belátási képessége elmebeli állapota vagy szellemi fogyatékossága miatt állandó jelleggel, teljesen hiányzik. Cselekvőképességi korlátokkal, vagy annak hiányával kell számolni a bölcsőde, az újszülött osztály, óvoda, általános és középiskola, gyermekotthon, általános és középiskolai kollégium, gyermeküdülő, ifjúsági tábor, elmegyógyintézet, munkaterápiás intézet, ideg és elmeosztály, speciális szociális otthon, stb. A tűzriadó terv készítése során a tűz esetén lehetséges veszélyhelyzethez kapcsolódó belátási képességet illetően a szükséges magatartás felmérésének és végrehajtásának képességét kell vizsgálni szakemberek bevonásával. Ez pedig a jogi megközelítésen túl a pszichológiai, fizikai, orvosi szempontok szerinti vizsgálatot is igényli. Ilyen esetekben a veszélybe kerülhető egyének magatartását, a környezetéhez való aktív alkalmazkodását tájékozódás térben és időben, helyváltoztatás, menekülés stb. illetve az alkalmazkodás képességét kell mérlegelni a tervkészítés során. A kiskorúak A fentiek figyelembevételével a jogi szempontból cselekvőképtelen kiskorúak (14 éven aluliak) a kiürítés szempontjából további alcsoportokba sorolhatók, ugyanis az életkori szakaszoktól függően más más feladatot jelenthet a menekítés. Pl: - újszülöttkor 10 napos korig - csecsemőkor 1 éves korig - kisgyermekkor 1-3 éves korig - óvodáskor 4-6 éves korig - kisiskoláskor 7-12 éves korig - serdülőkor éves korig - ifjúkor éves korig A fenti csoportok között az ifjúkor jellemzője a maximális teljesítőképesség elérése, tehát az azt megelőző korosztályok nem tekinthetők a biológiailag 100% - ig fejlettnek. Itt azonban csak a mozgásnak és a magatartásnak a kiürítés, menekítés szempontjából domináns elemeinek vizsgálatára van szükség. Kisgyermekkorúak mentésének sajátosságai: A kisgyermekkorig bezáróan a gyermeket menekítés szempontjából gyakorlatilag mozgásképtelennek kell tekinteni. Ugyanis ebben az életkori szakaszban a járás nem magabiztos, a felesleges mozgások nem iktatódtak ki, a megfelelő mozgáskoordináció nem alakult még ki. A fenti ok miatt a gyakorlatban a kiürítés szempontjából problémás intézmények a szülőotthon, a csecsemőotthon, a koraszülött osztály, a bölcsőde, a nevelőotthon. A kiürítés, menekítés megszervezésénél figyelembe kell venni, hogy:

10 10 egy felnőtt maximum két gyerek szállítását végezheti segédeszköz nélkül biztonságosan, a rendelkezésre álló segédeszköznél a szállítható gyerekek arányában növelhető a kiürítés sebessége. Óvodáskorúak mentésének sajátosságai Óvodáskorban a gyerekek mozgása mind biztosabbá, harmonikusabbá válnak, jobban összehangolódnak. Bár nehéz helyzetekben visszatérhetnek a korábbi, biztonságosabb mozgásformájához, a mászáshoz. A tűz esetén szükséges kiürítés, menekítés szempontjából fontos szempont, hogy ebben a korban a gyermek képes saját testének térbeli elhelyezésére. Mivel a tűz esetén lehetséges veszélyhelyzet belátási képességével még nem rendelkeznek, megfelelő kiscsoportos (maximum 15 fő) felügyelet mellett a mozgáskorlátozott személyek kiürítése alapján az óvodások menekítése is tervezhető. Átlagos mozgássebességük (mozgásteljesítményük) azonban külön értékelést igényel. Az általános - és középiskolások menekítésének, mentésének sajátosságai Más más a megítélési - és tervezési szempont attól függően is, hogy kisiskolásokról, vagy pubertásokról, esetleg egyszerre többféle életkori csoportról kell e a terveket elkészíteni. Mindemellett az iskoláskorú gyermekek fizikai szempontból teljesen mozgásképesnek tekinthetők, jogi szempontból azonban cselekvőképtelen, így megfelelő felnőtt felügyelet és irányítás mellett tervezhető a menekítésük. A 14 éven felüliek a mozgás szempontjából képesek a felnőttekéhez közelálló mozgáskoordinációra és mozgássebességre, így önállóan képesek a menekülésre. Fontos azonban a menekülés, kiürítés felnőttek általi irányítása, felügyelete. A cselekvőképességükben korlátozott nagykorúak menekítése A korlátozottan cselekvőképesnek vagy cselekvőképtelennek minősített nagykorúak amennyiben elmebeli állapotuk nem eredményez mozgáskorlátozottságot mozgásképesnek tekinthetők. Menekítésük tehát az egészséges felnőttekéhez hasonlóan tervezhető, (pl. elmegyógyintézet, munkaterápiás intézet stb.) azonban csoportonkénti felügyeletről, irányításról a kiürítés, menekülés során gondoskodni kell A tervezési szempontok körültekintő megválasztása Jól látszik, hogy menekítés tervezése, szervezése egy lényegesen többtényezős és bonyolultabb feladat mint a menekülés tervezése. A tervezés stádiumában szükség van a menekítés feltételeinek és gyakorlati megvalósíthatóságának alapos végig gondolására. A tervezéshez figyelembe vehető alaptényezők: a mentendő személyek száma, megoszlása (mozgáskorlátozott vagy mozgásképtelen), a mentésben résztvevők száma és odaérkezésük ideje, szállító személyzet, azok riasztásának feltételei, a helyszínre érkezésükhöz szükséges idő, a menekülési útvonalak hossza, szélessége, vonalvezetése, (vízszintes, függőleges), a szállítóeszközök száma, fajtája, megoldási módok, ajtók, folyosók, lépcsők kialakítása, átbocsátóképessége, liftek kapacitása, sebessége /biztonsági felvonó/ mentendők szállíthatóvá tételének technikái és ideje,

11 11 a szállítás módozatait kiegészítő menekülési útvonalak A tűzriadó terv kezelése és gyakorlása A tűzriadó tervet el kell helyezni minden munkahelyen a vezetőnél, akik a tűzvédelmi szabályzat alapján kötelesek az azt érintő változásokat a tűzvédelmi szakember felé jelezni, továbbá gondoskodniuk kell arról, hogy annak tartalmát a dolgozók megismerjék. A tűriadó terv egy példányát el kell helyezni állandó ügyeleti szolgálatot ellátó szolgálati helyeken, a titok és adatvédelmi szabályok megtartásával. Biztosítani kell, hogy tűz, vagy gyakorlat során a tűzriadó terv egy példánya a tűzoltóság részére megérkezésétől kezdve rendelkezésre álljon. A Tűzvédelmi Szabályzat és a Tűzriadó terv egy komplett aláírt példányát a létesítmény tűzvédelmi iratai között kell kezelni. Célszerű a Szabályzat és a Tűzriadó Terv szövegét és rajzos részeit megfelelő hozzáférési jogosultságokkal a cég számítógépes hálózatán, vagy intra lapján elektronikus formában is elhelyezni, ahol az érintettek bármikor hozzáférhetnek. A Tűzriadó Terv elkészítése, jóváhagyása, az érintettek részére történő átadása, ismertetése, oktatása még nem nyújt kellő garanciát arra, hogy az abban foglaltakat a munkavállalók veszélyhelyzetben a terv szerint végre is tudják hajtani. A jogszabály előírja, hogy a tűzriadó tervet az érintett dolgozókkal szükség szerint, de legalább évenként gyakoroltatni kell. A tűzriadó gyakorlat végrehajtását és tapasztalatait dokumentálni kell. A tűzriadó terv és a követendő magatartás megismerésének némely munka és tartózkodási helyeken különös jelentősége van az - ott tartózkodó - érintettek számára. Ezért írja elő jogszabály, hogy: a művelődési, oktatási, egészségügyi, kulturális, sport és szociális létesítményekben, épületekben, építmény részeken; azokban a létesítményekben, amelyekben egy tűzszakaszon belül több, mint 300 fő tartózkodhat; kereskedelmi szálláshelyeken; valamint az olyan időszakos vagy állandó jelleggel üzemelő zenés szórakozóhelyeken, ahol egy időben 50 főnél több személy tartózkodhat, a megismertetésnek a közvetlen formáját kell alkalmazni az ott tartózkodókkal. Ezek közösségi terein, továbbá szálláshelyeken a szobákban is el kell helyezni az épület elhagyásának lehetőségét (menekülési útvonal) tartalmazó alaprajzot és annak szöveges leírását vagy olyan kivonatát, amely az adott helyiség, épület, épületrész biztonságos elhagyásának irányáról, módjáról tájékoztatást ad. A fentieket a külföldiek elhelyezésére is szolgáló kereskedelmi szálláshelyeken angol és német nyelven is kötelező elhelyezni A tűzriadó terv készítésének módszere. A tűzriadó terv készítőjének nagyon alapos helyismerettel, szervezet ismerettel és személy ismerettel kell rendelkeznie. Készítése során figyelembe kell venni és fel kell használni a tűzvédelmi szabályzat készítése kapcsán már felsorolt információkat. Külön figyelemmel kell lenni a műszakok számára és az egyes műszakokban jellemző működő kapacitásokra, hisz a veszélyforrások, a veszélyeztetett személyek köre és száma, vagy a mentési feladatokra tervezhető személyzet lényeges eltérést mutathat műszakonként. Meg kell határozni a helyzetkezelés irányítására kijelölhető válságstábba bevonható vezetők körét. Figyelembe kell venni, hogy munkaszüneti

12 12 időszakokban milyen ügyelet tartózkodik a létesítmény területén, milyen feladattal. Alaposan elemezni kell a menekülési lehetőségeket és a kimenekülők védelmét biztosító biztonságos tereket. Vizsgálni kell a tűzoltásra mentésre alkalmas megközelítési utakat, vízforrásokat, tűzoltó készülékeket és beépített tűzvédelmi berendezéseket. Értékelni kell minden munkahelyről a tűzjelzés lehetőségét. Értékelni kell, hogy a keletkező kezdeti tűz oltását milyen eszközökkel és mekkora létszámmal lehet megoldani. Ha működik létesítményi tűzoltóság, értékelni kell annak riasztási lehetőségeit, beavatkozási lehetőségeit. (A Létesítményi tűzoltóság a létesítményre tűzoltási és műszaki mentési tervet [TMMT} készít.) Meg kell ismerni a működési terület szerinti hivatásos, illetve az önkéntes tűzoltóság vonulási idejét a Riasztási és Segítségnyújtási Terv (RST) szerint. Az a jó, ha a tűzriadó terv összhangba van a TMMT- vel és az RST - vel. Be kell szerezni a létesítmény méretarányos helyszínrajzát, az építmények alap - és metszetrajzait, a technológiai rajzokat, a közmű nyomvonal térképeket, technológiai csőrendszer nyomvonal rajzait, stb. Mindezek felhasználásával elmélyült gondolati elemzéssel, nagy fantáziával, a vezetési, szervezési elvek - és gyakorlat messzemenő figyelembevételével kell a lehető legjobb veszélykezelési megoldást kidolgozni.

Pedagógus gus szakmai nap Egri Katasztrófav

Pedagógus gus szakmai nap Egri Katasztrófav Pedagógus gus szakmai nap Egri Katasztrófav favédelmi Kirendeltség Tűzvédelmi szabályzat Rendezvények Rónai Róbert tű. alezr. 2018. február 21. Tűzvédelmi használati szabályok rendszere Tűzvédelmi szabályzat

Részletesebben

Magyar joganyagok - 30/1996. (XII. 6.) BM rendelet - a tűzvédelmi szabályzat készíté 2. oldal j) a készítője nevét és elérhetőségét, a készítő aláírás

Magyar joganyagok - 30/1996. (XII. 6.) BM rendelet - a tűzvédelmi szabályzat készíté 2. oldal j) a készítője nevét és elérhetőségét, a készítő aláírás Magyar joganyagok - 30/1996. (XII. 6.) BM rendelet - a tűzvédelmi szabályzat készíté 1. oldal 30/1996. (XII. 6.) BM rendelet a tűzvédelmi szabályzat készítéséről A tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről

Részletesebben

Pro School Service Nonprofit Kft. / biztonságszervezés / 0712-06 modul/ 2 vifea. segédlet

Pro School Service Nonprofit Kft. / biztonságszervezés / 0712-06 modul/ 2 vifea. segédlet 1 Biztonságszervezői alapismeretek 0712-06 modul 2-es (szóbeli) vizsgarész Egy megjelölt intézmény tűzvédelmi szempontból való felmérése, tűzvédelmi szabályzat készítése vázlatosan Tűzvédelem tervezés,

Részletesebben

Tűzjelzés, Tűzriadó Terv, Biztonsági felülvizsgálatok

Tűzjelzés, Tűzriadó Terv, Biztonsági felülvizsgálatok Tűzjelzés, Tűzriadó Terv, Biztonsági felülvizsgálatok TŰZVÉDELEM 2 Tűzjelzés Az a személy, aki tüzet vagy annak közvetlen veszélyét észleli, köteles azt haladéktalanul jelezni a tűzoltóságnak, vagy ha

Részletesebben

Katasztrófavédelem, tűzvédelem közoktatási intézményekre vonatkozó szabályai

Katasztrófavédelem, tűzvédelem közoktatási intézményekre vonatkozó szabályai Hatósági feladatok az oktatási intézményekben Katasztrófavédelem, tűzvédelem közoktatási intézményekre vonatkozó szabályai Angyal István tűzoltó őrnagy osztályvezető Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság

Részletesebben

Tűzvédelmi Szabályzat 3.3. Melléklet. Tűzriadó Terv. Budapest, VIII. Népszínház u. 8.

Tűzvédelmi Szabályzat 3.3. Melléklet. Tűzriadó Terv. Budapest, VIII. Népszínház u. 8. Tűzvédelmi Szabályzat 3.3. Melléklet Tűzriadó Terv Budapest, VIII. A Tűzriadó Terv a Tűzvédelmi Szabályzat melléklete, egy példányát - a létesítmény alaprajzával kiegészítve - a tűzvédelmi anyagok gyűjtőjében

Részletesebben

Tűzvédelmi Szabályzat 3.1. Melléklet. Tűzriadó Terv. Budapest, VIII. Tavaszmező u. 17.

Tűzvédelmi Szabályzat 3.1. Melléklet. Tűzriadó Terv. Budapest, VIII. Tavaszmező u. 17. Tűzvédelmi Szabályzat 3.1. Melléklet Tűzriadó Terv Budapest, VIII. A Tűzriadó Terv a Tűzvédelmi Szabályzat melléklete, egy példányát - a létesítmény alaprajzával kiegészítve - a tűzvédelmi anyagok gyűjtőjében

Részletesebben

Amit az Óbudai Egyetemen tűzvédelméről tudni kell! Tisztelt Hallgatók!

Amit az Óbudai Egyetemen tűzvédelméről tudni kell! Tisztelt Hallgatók! Amit az Óbudai Egyetemen tűzvédelméről tudni kell! Tisztelt Hallgatók! Az Óbudai Egyetem tűzvédelmi szabályzatának megalkotásakor az egyik alapvető szándék az volt, hogy az egyetemet hozzásegítse a hatékony

Részletesebben

NÁDASDY-VÁR PINCEKLUB TŰZRIADÓ TERV 1

NÁDASDY-VÁR PINCEKLUB TŰZRIADÓ TERV 1 NÁDASDY-VÁR PINCEKLUB TŰZRIADÓ TERV 1-2010- Sárvár, 2010. szeptember 6. Tűzriadó Tervet jóváhagyom: Intézményvezető 1a módosított 30/1996 (XII.6.) BM rendelet 4. -a alapján. Tűzjelzés: 1) A helyszíntől

Részletesebben

Sport tömegrendezvény helyszínek az Országos Tűzvédelmi Szabályzat tükrében.. Gyenge Koppány Fire Safety Events Kft

Sport tömegrendezvény helyszínek az Országos Tűzvédelmi Szabályzat tükrében.. Gyenge Koppány Fire Safety Events Kft Sport tömegrendezvény helyszínek az Országos Tűzvédelmi Szabályzat tükrében. Gyenge Koppány Fire Safety Events Kft Bemutatkozás Gyenge Koppány Fire Safety Events Kft cégvezető Tömegrendezvények, sport

Részletesebben

KIÜRÍTÉS TvMI. Lakitelek, 2014. szeptember 10. Lengyelfi László

KIÜRÍTÉS TvMI. Lakitelek, 2014. szeptember 10. Lengyelfi László KIÜRÍTÉS TvMI Lakitelek, 2014. szeptember 10. Lengyelfi László ELŐZMÉNY 2014. április 10-én ülés az OKF-en, ahol megkaptuk a Brüsszelbe kiküldött OTSZ 5.0 tervezetet OTSZ tervezet tanulmányozása (sok mindent

Részletesebben

A tűzvédelmi bírságok rendszere A kötelezően bírságolandó tételek sorszámát színes háttérrel emeltük ki! között

A tűzvédelmi bírságok rendszere A kötelezően bírságolandó tételek sorszámát színes háttérrel emeltük ki! között 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. A tűzvédelmi bírságok rendszere A kötelezően bírságolandó tételek sorszámát színes háttérrel emeltük ki! 2016.01.01-2016.02.14. között 2016.02.15-től Tűzvédelmi szabálytalanság Tűzvédelmi

Részletesebben

Tűzvédelmi ismeretek 2013. OMKT

Tűzvédelmi ismeretek 2013. OMKT Tűzvédelmi ismeretek 2013. OMKT Tűzvédelem Tűzmegelőzés Tűzoltás Tűzvizsgálat Az égés feltétele Oxigén Gyulladási hőmérséklet Éghető anyag Az oxigén szerepe az égésben A levegő oxigéntartalma 21 % 21-18

Részletesebben

Az előadás tartalma Jogszabályi hátterek A Tűzvédelmi Szakvizsgáról Országos Tűzvédelmi Szabályzat Égéselmélet Alapvető tűzoltási módok Tűzoltó készülékek Palackok kezelése Robbanóképes közegek, robbanásvédelem

Részletesebben

Hatósági ellenőrzés. Tűzvédelmi szabálytalanság

Hatósági ellenőrzés. Tűzvédelmi szabálytalanság Hatósági ellenőrzés szabálytalanság legkisebb legnagyobb 1. előírás megszegése, ha az tüzet idézett elő 100 000 1 000 000 2. szabály megszegése, ha az tüzet idézett elő és az oltási 200 000 3 000 000 tevékenységben

Részletesebben

KIÜRÍTÉS TvMI. Visegrád, 2015. február 27. Lengyelfi László

KIÜRÍTÉS TvMI. Visegrád, 2015. február 27. Lengyelfi László KIÜRÍTÉS TvMI Visegrád, 2015. február 27. Lengyelfi László ELŐZMÉNY 2014. április 10-én ülés az OKF-en, ahol megkaptuk a Brüsszelbe kiküldött OTSZ 5.0 tervezetet OTSZ tervezet tanulmányozása (sok mindent

Részletesebben

Wagner Károly, Takács Lajos. Átmeneti védett terek alkalmazása és kialakítása

Wagner Károly, Takács Lajos. Átmeneti védett terek alkalmazása és kialakítása Wagner Károly, Takács Lajos Átmeneti védett terek alkalmazása és kialakítása Rövid tanulmányunkban azt vizsgáltuk meg, hogy a 9/2008 (II.22.) ÖTM rendelettel megjelent Országos Tűzvédelmi Szabályzatban

Részletesebben

TŰZVÉDELMI JEGYZŐKÖNYV

TŰZVÉDELMI JEGYZŐKÖNYV TŰZVÉDELMI JEGYZŐKÖNYV Ellenőrzött helyszín: Budapest, XVI. ker., Budapesti út 121/C. Ellenőrzést végző személy: Kovács András tűzvédelmi előadó Ellenőrzés időpontja: 2017. február 03. Ellenőrzés célja:

Részletesebben

Tűzriadó terv. Készítette: Szekuriti Blogger Elérhetőség: szekuriti@gmail.com http://szekuriti.blog.hu 2010.01.03.

Tűzriadó terv. Készítette: Szekuriti Blogger Elérhetőség: szekuriti@gmail.com http://szekuriti.blog.hu 2010.01.03. Szekuriti Blog Központi Épület 1010 Budapest, Hamis cím tér 1. Iktatószám: 12/1a3/2010 Tűzriadó terv Készítette: Szekuriti Blogger Elérhetőség: szekuriti@gmail.com http://szekuriti.blog.hu 2010.01.03.

Részletesebben

TŰZVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ

TŰZVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ TŰZVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ TŰZMEGELŐZÉS A hőtermelő berendezések és a bútorok, éghető anyagok között tartsuk meg a biztonságos távolságot! Ha gázszagot érzünk, ne csengessünk, ne kapcsoljunk villanyt, azonnal

Részletesebben

Tájékoztató a szabadtéri rendezvények biztonsági követelményeiről BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság április 11.

Tájékoztató a szabadtéri rendezvények biztonsági követelményeiről BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság április 11. 2. sz. melléklet Tájékoztató a szabadtéri rendezvények biztonsági követelményeiről BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság 2019. április 11. I. Bevezetés A szabadtéri rendezvény az Országos Tűzvédelmi

Részletesebben

A tűzriadó terv és annak gyakoroltatása Szerző: Kovács Ferenc okleveles tűz- és katasztrófavédelmi mérnök

A tűzriadó terv és annak gyakoroltatása Szerző: Kovács Ferenc okleveles tűz- és katasztrófavédelmi mérnök A tűzriadó terv és annak gyakoroltatása Szerző: Kovács Ferenc okleveles tűz- és katasztrófavédelmi mérnök A tűzriadó tervet a tűzvédelmi szabályzat mellékleteként kell elkészíteni a 30/1996. (XII. 6.)

Részletesebben

TŰZVÉDELEM. Győr Tánc- és Képzőművészeti Általános Iskola, Szakközépiskola és Kollégium

TŰZVÉDELEM. Győr Tánc- és Képzőművészeti Általános Iskola, Szakközépiskola és Kollégium TŰZVÉDELEM Győr Tánc- és Képzőművészeti Általános Iskola, Szakközépiskola és Kollégium 2014. december 5.-én kiadásra került az új 54/2014 BM rendelet, az új Országos Tűzvédelmi Szabályzat. A jogszabály

Részletesebben

VÉSZHELYZETI KIÜRÍTÉSI FORGATÓKÖNYV (MENTÉSI TERV)

VÉSZHELYZETI KIÜRÍTÉSI FORGATÓKÖNYV (MENTÉSI TERV) HLT+0.1-01 Verzió: 01 Old. 1 / 9 HUNG LOG TWO Kft. VÉSZHELYZETI KIÜRÍTÉSI FORGATÓKÖNYV (MENTÉSI TERV) Érvényes: 2015.01.05 Jóváhagyta: Szucsány György Ügyvezető Igazgató HLT+0.1-01 Verzió: 01 Old. 2 /

Részletesebben

Írta: MTbiztonsag szeptember 28. szombat, 18:45 - Módosítás: április 05. szombat, 21:24

Írta: MTbiztonsag szeptember 28. szombat, 18:45 - Módosítás: április 05. szombat, 21:24 Amikor a tűzvédelem fontosságáról beszélünk, akkor mindenki úgy gondolja, hogy a leégő hatalmas épületek rémképe és a várható pusztulás eléggé visszatartja a cégeket és a dolgozókat a hanyagságtól. Mivel

Részletesebben

TŰZRIADÓ TERV. BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM GAZDÁLKODÁSI KAR ZALAEGERSZEG Zalaegerszeg, Gasparich u. 18/a.

TŰZRIADÓ TERV. BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM GAZDÁLKODÁSI KAR ZALAEGERSZEG Zalaegerszeg, Gasparich u. 18/a. TŰZRIADÓ TERV BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM GAZDÁLKODÁSI KAR ZALAEGERSZEG Zalaegerszeg, Gasparich u. 18/a. T Ű Z R I A D Ó T E R V A létesítmény adatai: a. Megnevezése: Budapesti Gazdasági Egyetem Gazdálkodási

Részletesebben

TŰZRIADÓ TERVE: 2010.

TŰZRIADÓ TERVE: 2010. 2. sz. melléklet 4030 DEBRECEN Budai É.u.8/A. sz. 4030 D e b r e c e n, Híd u. 4.- 6. sz. TANMŰHELYÉNEK TŰZRIADÓ TERVE: 2010. Érvényes: 2010. szeptember 10.-től. 4030 D E B R E C E N, Budai É. u. 8/a.

Részletesebben

Előadó Zsákai Lajos tű. alez. Hatósági osztályvezető Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Dunaújvárosi Katasztrófavédelmi Kirendeltség

Előadó Zsákai Lajos tű. alez. Hatósági osztályvezető Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Dunaújvárosi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Ma Előadó Zsákai Lajos tű. alez. Hatósági osztályvezető Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Dunaújvárosi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Vonatkozó előírások I. 1996. évi XXXI. törvény a tűz elleni

Részletesebben

Tűzvédelmi Szabályzat

Tűzvédelmi Szabályzat Tűzvédelmi Szabályzat Kunmadarai Repülőtér területére Mentők 104 Tűzoltóság 105 Rendőrség 107 Értesítési telefonszám 06 30 7037616 2013 Kunmadarasi Repülőtér 042 hrsz. Tűzvédelmi Szabályzata Rendkívüli

Részletesebben

A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA KTI EURÓPAI ÜZLETI ÉS KOMMUNIKÁCIÓS SZAKKÖZÉPISKOLÁJA TŰZVÉDELMI SZABÁLYZAT

A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA KTI EURÓPAI ÜZLETI ÉS KOMMUNIKÁCIÓS SZAKKÖZÉPISKOLÁJA TŰZVÉDELMI SZABÁLYZAT A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA KTI EURÓPAI ÜZLETI ÉS KOMMUNIKÁCIÓS SZAKKÖZÉPISKOLÁJA TŰZVÉDELMI SZABÁLYZAT A Nyíregyházi Főiskola KTI Európai Üzleti és Kommunikációs Szakközépiskolája dolgozói és tanulói tűzvédelmi

Részletesebben

A kiürítést, menekülést ezekben az esetekben a tűz illetve elsősorban a füst függőlegese és vízszintes terjedése befolyásolja.

A kiürítést, menekülést ezekben az esetekben a tűz illetve elsősorban a füst függőlegese és vízszintes terjedése befolyásolja. Heizler György Mozgáskorlátozott személyek menekítése Az elmúlt időszakban örvendetesen szaporodó rekonstrukciók elsősorban a kórházaké valamint a téma szabályozatlansága és egyúttal bonyolult volta indokolja

Részletesebben

Az OTSZ használati szabályainak főbb változásai

Az OTSZ használati szabályainak főbb változásai Az OTSZ használati szabályainak főbb változásai Országos Tűzvédelmi Konferencia Visegrád, 2011. szeptember 16. 2011. szeptember 16. Borsos Tibor tűzvédelmi szakértő 1 Tűzveszélyességi osztályba sorolás:

Részletesebben

Egy háromszintes irodaépület kiürítése

Egy háromszintes irodaépület kiürítése Egy háromszintes irodaépület kiürítése Az épület kialakítása, a geometriai viszonyok, a jelenlévők száma mind meghatározza az épület, tűzszakasz elhagyásához szükséges időtartamot. A kiürítési számításnál

Részletesebben

Tűzjelző rendszerek, a tűzvédelmi hatóság tapasztalatai

Tűzjelző rendszerek, a tűzvédelmi hatóság tapasztalatai Tűzjelző rendszerek, a tűzvédelmi hatóság tapasztalatai Tűzjelző Tervezők Szakmai Napja Lakitelek, 2013. december 10. Gyapjas János tű. őrnagy Bács-Kiskun MKI igazgató-helyettes Közös cél az építményben,

Részletesebben

JOGSZABÁLYI KERETEK ÖSSZEFOGLALÁSA A tűzvédelemről

JOGSZABÁLYI KERETEK ÖSSZEFOGLALÁSA A tűzvédelemről JOGSZABÁLYI KERETEK ÖSSZEFOGLALÁSA A tűzvédelemről Jelen dokumentum az ÁROP-1.2.18/A-2013-2013-0012 azonosító számú Szervezetfejlesztési program az Országos Egészségbiztosítási Pénztárban című projekt

Részletesebben

Villamos és villámvédelmi berendezések

Villamos és villámvédelmi berendezések Villamos és villámvédelmi berendezések az 54/2014. (XII.5.) BM rendeletben (OTSZ) és a Tűzvédelmi Műszaki Irányelv (TvMI)-ben Villamos tűzvédelmi követelmények építmények tervezése és építése esetén 2

Részletesebben

TŰZVÉDELMI JEGYZŐKÖNYV

TŰZVÉDELMI JEGYZŐKÖNYV TŰZVÉDELMI JEGYZŐKÖNYV Ellenőrzött helyszín: Budapest, XVI. ker., Futórózsa u. 90. Ellenőrzést végző személy: Kovács András tűzvédelmi előadó Ellenőrzés időpontja: 2016. október 14. Ellenőrzés célja: Bejárás

Részletesebben

KIÜRÍTÉS SZÁMÍTÁS (Szabadtéri rendezvényre)

KIÜRÍTÉS SZÁMÍTÁS (Szabadtéri rendezvényre) VIDOR FESZTIVÁL 2018 Nyíregyháza, Kossuth tér Nagyszínpad KIÜRÍTÉS SZÁMÍTÁS (Szabadtéri rendezvényre) VIDOR FESZTIVÁL 2017 2018. augusztus 24-szeptember 1. Nyíregyháza, 2018. 07. 22. Készítette: Tempó-Loki

Részletesebben

LAKÓÉPÜLETEK KÖZLEKEDŐIVEL KAPCSOLATOS ELŐÍRÁSOK ÉRTELMEZÉSE. A közlekedők kialakítása

LAKÓÉPÜLETEK KÖZLEKEDŐIVEL KAPCSOLATOS ELŐÍRÁSOK ÉRTELMEZÉSE. A közlekedők kialakítása LAKÓÉPÜLETEK KÖZLEKEDŐIVEL KAPCSOLATOS ELŐÍRÁSOK ÉRTELMEZÉSE A közlekedők kialakítása Az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet (a továbbiakban:

Részletesebben

SZABÁLYZAT A TŰZVÉDELEMRŐL

SZABÁLYZAT A TŰZVÉDELEMRŐL --------------- SZABÁLYZAT A TŰZVÉDELEMRŐL NYME TERMÉSZETI ERŐFORRÁSOK KUTATÓKÖZPONT (LABOR ÉPÜLET) Sopron, Bajcsy Zs.u. 4. --------------- 1./Tűzészlelés A tüzet személyes észleléssel lehet érzékelni

Részletesebben

BEÉPÍTETT TŰZVÉDELMI BERENDEZÉSEK ENGEDÉLYEZÉSI ELJÁRÁSA

BEÉPÍTETT TŰZVÉDELMI BERENDEZÉSEK ENGEDÉLYEZÉSI ELJÁRÁSA I. KATONAI HATÓSÁGI KONFERENCIA Balatonkenese, 2012. május 8 9. BEÉPÍTETT TŰZVÉDELMI BERENDEZÉSEK ENGEDÉLYEZÉSI ELJÁRÁSA Készítette: Fóti Zoltán vezető tanácsos HM Hatósági Hivatal Veszélyes Katonai Objektum

Részletesebben

tervezői tevékenység

tervezői tevékenység 1 A tervezői tevékenység jogszabályai és az MMK új szabályozásának helyzete LAKITELEK 2013. december 10. 2 Az építészeti-műszaki tervezési tevékenységgel kapcsolatos előírások 3 ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSOK Étv.

Részletesebben

Társasházaktűzvédelmére vonatkozójogszabályi változások

Társasházaktűzvédelmére vonatkozójogszabályi változások Társasházaktűzvédelmére vonatkozójogszabályi változások Tűzvédelmi használati szabályok Gaszner Eszter tű.fhdgy. Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Szekszárd Katasztrófavédelmi Kirendeltség Hatósági

Részletesebben

Szórakozóhelyek tűzvédelme. Fővárosi Tűzoltóparancsnokság 2011.03.31. Wagner Károly tű. alez.

Szórakozóhelyek tűzvédelme. Fővárosi Tűzoltóparancsnokság 2011.03.31. Wagner Károly tű. alez. Szórakozóhelyek tűzvédelme Fővárosi Tűzoltóparancsnokság 2011.03.31. Wagner Károly tű. alez. Az előadás felépítése Szórakozóhelyek jellemzése A tűzvédelem megoldásai Rendezvénytartási engedélyezés Elrettentő

Részletesebben

Villamos és villámvédelmi berendezések

Villamos és villámvédelmi berendezések Villamos és villámvédelmi berendezések az 54/2014. (XII.5.) BM rendeletben (OTSZ) és a Tűzvédelmi Műszaki Irányelv (TvMI 7.1: 2015.03.05.)-ben Villamos tűzvédelmi követelmények építmények tervezése és

Részletesebben

395. A Tűzvédelmi előadó feladatai megnevezésű, azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:

395. A Tűzvédelmi előadó feladatai megnevezésű, azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma: 395. A Tűzvédelmi előadó feladatai megnevezésű, 10396-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma: Feladatprofil: Vizsgálja, értékeli a létesítmények tűzvédelmi szempontból fontos paramétereit

Részletesebben

A Bajai Szent Rókus Kórház hotelépületének létesítése 2009-2014

A Bajai Szent Rókus Kórház hotelépületének létesítése 2009-2014 A Bajai Szent Rókus Kórház hotelépületének létesítése 2009-2014 Schmidt Károly tű. alez. tűzoltósági tanácsos hatósági osztályvezető Bajai Katasztrófavédelmi Kirendeltség Az egyeztetések kezdete: 2009

Részletesebben

Tűzvédelem. A biztonságtudomány integrált és komplex összetevői

Tűzvédelem. A biztonságtudomány integrált és komplex összetevői Tűzvédelem A biztonságtudomány (safety culture) az angolszász országokban már elterjedt fogalom és követelmény, amely szerint minden érintett személy figyelemmel kíséri, elemzi, feltárja a veszélyeztető

Részletesebben

Iskolai tűzriadó gyakorlat. Speciális!? Nagy Katalin Egymástól tanukni az iskoláról - IV. TMKE Tűzvédelmi Konferencia Balatonföldvár,

Iskolai tűzriadó gyakorlat. Speciális!? Nagy Katalin Egymástól tanukni az iskoláról - IV. TMKE Tűzvédelmi Konferencia Balatonföldvár, Iskolai tűzriadó gyakorlat Speciális!? Nagy Katalin Egymástól tanukni az iskoláról - IV. TMKE Tűzvédelmi Konferencia Balatonföldvár, 2014. 05. 08. 30/1996. (XII. 6.) BM rendelet Tűzriadó terv a) a tűzjelzés

Részletesebben

2. Számú melléklet. Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Alumíniumipari Múzeum / Ipari Örökség Múzeuma 8000 Székesfehérvár, Zombori út 12.

2. Számú melléklet. Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Alumíniumipari Múzeum / Ipari Örökség Múzeuma 8000 Székesfehérvár, Zombori út 12. 2. Számú melléklet Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Alumíniumipari Múzeum / Ipari Örökség Múzeuma 8000 Székesfehérvár, Zombori út 12. Telefonszámok: Mentők: 104 Tűzoltóság: 105 Rendőrség: 107 2015.

Részletesebben

igazgató-helyettesi Szervezet

igazgató-helyettesi Szervezet Főigazgat igazgató-helyettesi Szervezet Országos Tűzolt T zoltósági Főfel F felügyel gyelőség Tűzv zvédelmi Főoszt F osztály A tűzvt zvédelmi szabályoz lyozás s aktualitásai IV. Lakiteleki Tűzvédelmi Szakmai

Részletesebben

Példák magyarázattal (lakóépületre vonatkoztatva)

Példák magyarázattal (lakóépületre vonatkoztatva) LAKÁSSZÖVETKEZETEK ÉS TÁRSASHÁZAK ÉRDEKKÉPVISELETI SZAKMAI SZÖVETSÉGE Tárgy: Országos Tűzvédelmi Szabályzat (OTSZ) lakóépületek közlekedőivel kapcsolatos előírások értelmezése. Az Országos Tűzvédelmi Szabályzatról

Részletesebben

V. Lakiteleki Tűzvédelmi Szakmai Napok Tűzeseti vezérlések, távműködtetések, tűztablók

V. Lakiteleki Tűzvédelmi Szakmai Napok Tűzeseti vezérlések, távműködtetések, tűztablók V. Lakiteleki Tűzvédelmi Szakmai Napok Tűzeseti vezérlések, távműködtetések, tűztablók Harmath László IQ Kft. Lakitelek, 2016. Szeptember 14-15. A belügyminiszter 54/2014. (XII. 5.) BM rendelete az Országos

Részletesebben

Kiürítés a Tűzvédelmi Szabályzatban és a Tűzriadó tervben

Kiürítés a Tűzvédelmi Szabályzatban és a Tűzriadó tervben Kiürítés a Tűzvédelmi Szabályzatban és a Tűzriadó tervben Balatonföldvár, 2018. március 22-23. SZANA BRIGITTA F.S.Z. Mérnökiroda Kft. Ahol a használati szakembernek boldogulnia kell: - Jogszabályok erdeje;

Részletesebben

Amit a Főiskola tűzvédelméről tudni kell! Tisztelt Hallgatók!

Amit a Főiskola tűzvédelméről tudni kell! Tisztelt Hallgatók! Amit a Főiskola tűzvédelméről tudni kell! Tisztelt Hallgatók! A Főiskola tűzvédelmi szabályzatának megalkotásával alapvető szándék, hogy a Főiskolát hozzásegítse a hatékony működéshez, úgy hogy az oktatási

Részletesebben

TMMK Csoportos műhelymunka

TMMK Csoportos műhelymunka TMMK Csoportos műhelymunka V. TMKE konferencia Készítsünk TMMK-t 2015. február 4-5., Balatonföldvár Heizler György Csoportvezetők (10 fő) 1. Vágvölgyi László: Tűzvédelmi koncepció 2. Mészáros János: Tűzterjedés

Részletesebben

AZ EGÉSZSÉGET NEM VESZÉLYEZTETŐ ÉS BIZTONSÁGOS MUNKAVÉGZÉS KÖVETELMÉNYEI III.

AZ EGÉSZSÉGET NEM VESZÉLYEZTETŐ ÉS BIZTONSÁGOS MUNKAVÉGZÉS KÖVETELMÉNYEI III. AZ EGÉSZSÉGET NEM VESZÉLYEZTETŐ ÉS BIZTONSÁGOS MUNKAVÉGZÉS KÖVETELMÉNYEI III. követelmények I. A munkafolyamatot, a technológiát, a munkaeszközt, az anyagot úgy kell megválasztani, hogy az sem a munkavállalók,

Részletesebben

Tűzoltó készülékekre vonatkozó szabályok

Tűzoltó készülékekre vonatkozó szabályok Tűzoltó készülékekre vonatkozó szabályok az OTSZ-ben (2008. április) Szabados László tű. szds. 1 4. rész, I/5. fejezet 2.2. A helyiséghez kötött, 600 l névleges űrtartalom feletti tárolók közelében tárolóhelyiségenként

Részletesebben

Közösségi szolgálat a Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságon

Közösségi szolgálat a Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságon Közösségi szolgálat a Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságon Gyenge László tű. őrnagy megyei polgári védelmi főfelügyelő 2014.03.27. 11/2013. számú BM OKF főigazgatói utasítás

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság H-3525 Miskolc, Dózsa Gy. út 15. : 3501 Miskolc, Pf.: 18. Tel: (06-46) 502-962 Fax: (06-46) 502-963 e-mail: borsod.titkarsag@katved.gov.hu Szám:

Részletesebben

Hő- és füstelvezetés az új OTSZ tükrében. Öt kérdés - egy válasz. Vagy több?

Hő- és füstelvezetés az új OTSZ tükrében. Öt kérdés - egy válasz. Vagy több? Hő- és füstelvezetés az új OTSZ tükrében. Öt kérdés - egy válasz. Vagy több? TSZVSZ Magyar Tűzvédelmi Szövetség Szakmai nap Siófok, 2011. 11. 17. Nagy Katalin Füsthőmérséklet Tűz keletkezése Teljesen kifejlődött

Részletesebben

ORSZÁGOS IDEGTUDOMÁNYI INTÉZET. Budapest, XIV. Amerikai út 57. T ű z r i a d ó T e r v e

ORSZÁGOS IDEGTUDOMÁNYI INTÉZET. Budapest, XIV. Amerikai út 57. T ű z r i a d ó T e r v e ORSZÁGOS IDEGTUDOMÁNYI INTÉZET Budapest, XIV. Amerikai út 57. T ű z r i a d ó T e r v e készült 2007-ben, aktualizálva 2011-ben A Tűzvédelmi Szabályzat 1. számú melléklete 1. A létesítmény adatai: megnevezése:

Részletesebben

KIÜRÍTÉS OTSZ 5.0 SZERINT

KIÜRÍTÉS OTSZ 5.0 SZERINT KIÜRÍTÉS OTSZ 5.0 SZERINT Budapest, 2014. december 8. Lengyelfi László ELŐZMÉNY 2014. április 10-én ülés az OKF-en, ahol megkaptuk a Brüsszelbe kiküldött OTSZ 5.0 tervezetet TvMI feladata, lehetőségei

Részletesebben

Pedagógus gus szakmai nap Egri Katasztrófav

Pedagógus gus szakmai nap Egri Katasztrófav Pedagógus gus szakmai nap Egri Katasztrófav favédelmi Kirendeltség Rónai Róbert tő. ırgy. 2016. február 23. Tőzvédelmi használati szabályok rendszere Tőzvédelmi feladatot ellátók képesítési követelménye

Részletesebben

A 10/2007. (II. 27.) 1/2006. (II. 17.) OM

A 10/2007. (II. 27.) 1/2006. (II. 17.) OM A 10/2007. (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006. (II. 17.) OM rendelet az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Tűzvédelem aktuális kérdései 2013-02-05

Tűzvédelem aktuális kérdései 2013-02-05 Tűzvédelem aktuális kérdései 2013-02-05 Tűzoltóság integrációja a Katasztrófavédelembe Polgári védelem: - települések veszélyeztetettségi besorolása - önkéntes és köteles polgári védelmi egységek létrehozása

Részletesebben

Magyar joganyagok - 491/2017. (XII. 29.) Korm. rendelet - a beépített tűzjelző, illetve 2. oldal d) a berendezés további üzemeltetését a védett építmé

Magyar joganyagok - 491/2017. (XII. 29.) Korm. rendelet - a beépített tűzjelző, illetve 2. oldal d) a berendezés további üzemeltetését a védett építmé Magyar joganyagok - 491/2017. (XII. 29.) Korm. rendelet - a beépített tűzjelző, illetve 1. oldal 491/2017. (XII. 29.) Korm. rendelet a beépített tűzjelző, illetve tűzoltó berendezések létesítésének, használatbavételének

Részletesebben

III. Rockwool Építészeti Tűzvédelmi Konferencia. A családi háztól a SkyCourtig.

III. Rockwool Építészeti Tűzvédelmi Konferencia. A családi háztól a SkyCourtig. III. Rockwool Építészeti Tűzvédelmi Konferencia Construma 2001. április 7. A családi háztól a SkyCourtig. Az épületek felújításának tűzvédelmi tervezése és a dokumentáció követelményei. III. Rockwool Építészeti

Részletesebben

Előzmények: A beruházó sportlétesítményt kíván építeni, melyben eseti jelleggel kulturális-szórakoztató rendezvényeket is kíván tartani.

Előzmények: A beruházó sportlétesítményt kíván építeni, melyben eseti jelleggel kulturális-szórakoztató rendezvényeket is kíván tartani. 4. sz. melléklet 1 T ZVÉDELMI KIVITELI TERV (TML 33/2016) Monor Városi Sportcsarnok kivitelezési terv dokumentációjához Építési hely: 2200 Monor, Balassa B u. Hrsz.: 6219/2 A dokumentáció a többször módosított

Részletesebben

MUNKAVÉDELMI OKTATÁSI JEGYZŐKÖNYV. Készült:... év... hó... napján, a...szám alatti hivatalos helyiségében.

MUNKAVÉDELMI OKTATÁSI JEGYZŐKÖNYV. Készült:... év... hó... napján, a...szám alatti hivatalos helyiségében. MUNKAVÉDELMI OKTATÁSI JEGYZŐKÖNYV Készült:... év... hó... napján, a.....szám alatti hivatalos helyiségében. Tárgy: munkavédelmi oktatás *(előzetes, ismétlődő, rendkívüli) Beszámoltatás formája: * (szóbeli

Részletesebben

M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 200. szám 26539

M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 200. szám 26539 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 200. szám 26539 A belügyminiszter 73/2015. (XII. 21.) BM rendelete a beépített tűzjelző, illetve tűzoltó berendezések létesítésének, használatbavételének és megszüntetésének

Részletesebben

Tűzvédelmi Műszaki Irányelv TvMI 4.1:2015.03.30. Tartalomjegyzék

Tűzvédelmi Műszaki Irányelv TvMI 4.1:2015.03.30. Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék 1. Bevezetés... 3. 2. Fogalmak 3. 3. A tűzoltási felvonulási terület és útvonal paraméterei...3. 4. Homlokzati mentési pontok kialakítása.6. 5. A tűzoltáshoz szükséges oltóanyag biztosítása..7.

Részletesebben

PP CENTER Ingatlan Kft. PP CENTER ÉS GOLIPARK. készítette:

PP CENTER Ingatlan Kft. PP CENTER ÉS GOLIPARK. készítette: PP CENTER Ingatlan Kft. PP CENTER ÉS GOLIPARK készítette: PP CENTER Ingatlan Kft. - 1 - TŰZRIADÓ TERV TŰZRIADÓ TERV A tűzvédelmi szabályzat készítéséről szóló 30/1996. (XII. 6.) BM rendelet a PP CENTER

Részletesebben

Tűzvédelmi műszaki leírás

Tűzvédelmi műszaki leírás Tűzvédelmi műszaki leírás tejüzem rendeltetésű épület bővítése 5600 Békéscsaba, Kisrét 86. hrsz.: 0628/4 építési engedélyezéséhez 2016. március Jelen tűzvédelmi műszaki leírás a tervező által rendelkezésemre

Részletesebben

Rendkívüli felülvizsgálat és karbantartás

Rendkívüli felülvizsgálat és karbantartás A beépített tűzjelző berendezések létesítésének aktuális kérdései 2 Az üzemeltetés buktatói Személyi feltételek Környezeti feltételek Műszaki feltételek Rendkívüli felülvizsgálat és karbantartás Téves

Részletesebben

III. Fejezet Védelmi célok és tervezési alapelvek

III. Fejezet Védelmi célok és tervezési alapelvek III. Fejezet Védelmi célok és tervezési alapelvek Kft. - tűzvédelmi tervezés, kiürítés szimuláció - email: info@flamella.hu tel.: (30)2512812 fax: (1) 240 8092 III. Fejezet Védelmi célok és tervezési alapelvek

Részletesebben

TŰZVÉDELMI ISMERETEK II. évfolyam 2016.

TŰZVÉDELMI ISMERETEK II. évfolyam 2016. TŰZVÉDELMI ISMERETEK II. évfolyam 2016. 1996. évi XXXI. törvény a tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról 22. (1) Az általános és középiskolákban, a szakképző iskolákban, valamint

Részletesebben

Amit az Egyetemen tűzvédelméről tudni kell! Tisztelt Hallgatók!

Amit az Egyetemen tűzvédelméről tudni kell! Tisztelt Hallgatók! Amit az Egyetemen tűzvédelméről tudni kell! Tisztelt Hallgatók! Az egyetem tűzvédelmi szabályzatának megalkotásával alapvető szándék, hogy az Egyetemet hozzásegítse a hatékony működéshez, úgy, hogy az

Részletesebben

Tűzvédelmi Szakértők Továbbképzése:

Tűzvédelmi Szakértők Továbbképzése: A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Országos Tűzoltósági Főfelügyelőség Tűzvédelmi Főosztálya az új Országos Tűzvédelmi Szabályzat hatálybalépését megelőzően széleskörű szakmai konferenciákat,

Részletesebben

C tűzveszélyességi osztályba tartozó épületek esetén; terepszint alatt két szintnél több pinceszinttel rendelkező építmény esetén;

C tűzveszélyességi osztályba tartozó épületek esetén; terepszint alatt két szintnél több pinceszinttel rendelkező építmény esetén; C tűzveszélyességi osztályba tartozó épületek esetén; A - B tűzveszélyességi osztályú helyiségeket tartalmazó épületek esetén; 500 m 2 - szintenkénti összesített - alapterület feletti D - E tűzveszélyességi

Részletesebben

TŰZVÉDELMI JEGYZŐKÖNYV

TŰZVÉDELMI JEGYZŐKÖNYV TŰZVÉDELMI JEGYZŐKÖNYV Ellenőrzött helyszín: Budapest, XVI. ker., Összefogás sétány 3. Ellenőrzést végző személy: Kovács András tűzvédelmi előadó Ellenőrzés időpontja: 2017. február 03. Ellenőrzés célja:

Részletesebben

Színpad-, porondtechnikai és munkavédelmi ismeretek számonkérése a központi szóbeli tételsor alapján.

Színpad-, porondtechnikai és munkavédelmi ismeretek számonkérése a központi szóbeli tételsor alapján. A vizsgafeladat ismertetése: Színpad-, porondtechnikai és munkavédelmi ismeretek számonkérése a központi szóbeli tételsor alapján. A tételekhez segédeszköz nem használható! A feladatsor első részében található

Részletesebben

Számítógépes szimulációkkal kapcsolatos hatósági tapasztalatok

Számítógépes szimulációkkal kapcsolatos hatósági tapasztalatok Számítógépes szimulációkkal kapcsolatos hatósági tapasztalatok Hidas Zoltán tű. őrnagy 2015. november 26. Kecskemét Alkalmazási lehetőségek Országos Tűzvédelmi Szabályzat (54/2014. (XII. 5.) BM rendelet)

Részletesebben

Tűzjelző és tűzoltó berendezések általános követelményei. Előadó: Ambrus István tűzoltó alezredes

Tűzjelző és tűzoltó berendezések általános követelményei. Előadó: Ambrus István tűzoltó alezredes Tűzjelző és tűzoltó berendezések általános követelményei Előadó: Ambrus István tűzoltó alezredes A szabályozás fejlődése Kötelező szabványok 2/2002 Bm rendelet 9/2008 ÖTM rendelet 28/2011 Bm rendelet Tervezés,

Részletesebben

SZÉKHELY ÉPÜLETÉNEK TŰZRIADÓ TERVE

SZÉKHELY ÉPÜLETÉNEK TŰZRIADÓ TERVE A TAN KAPUJA BUDDHISTA FŐISKOLA SZABÁLYZATAI IV. KÖTET EKR (EGYÉB SZABÁLYZATOK KÖVETELMÉNY RENDSZERE) 7-7/1. SZÁMÚ FÜGGELÉKE A TAN KAPUJA BUDDHISTA EGYHÁZ ÉS A TAN KAPUJA BUDDHISTA FŐISKOLA SZÉKHELY ÉPÜLETÉNEK

Részletesebben

Élelmiszeripari mikrobiológiai laboráns. Laboratóriumi technikus

Élelmiszeripari mikrobiológiai laboráns. Laboratóriumi technikus A /07 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/06 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

A tűzvédelmi szabályozás helyzete és a Tűzvédelmi Műszaki Irányelvek helye a szabályozás rendszerében

A tűzvédelmi szabályozás helyzete és a Tűzvédelmi Műszaki Irányelvek helye a szabályozás rendszerében Általános Főigazgató-helyettesi Szervezet Országos Tűzoltósági Főfelügyelőség A tűzvédelmi szabályozás helyzete és a Tűzvédelmi Műszaki Irányelvek helye a szabályozás rendszerében Dr. Bérczi László tű.

Részletesebben

TŰZVESZÉLYESSÉGI OSZTÁLYBA SOROLÁS

TŰZVESZÉLYESSÉGI OSZTÁLYBA SOROLÁS TŰZVESZÉLYESSÉGI OSZTÁLYBA SOROLÁS Balatonföldvár 2013. március 21. Lengyelfi László 6. 54. Tűzveszélyességi osztály: veszélyességi övezetek, helyiségek, helyiségcsoportok (tűzszakaszok), épületek, műtárgyak,

Részletesebben

A tűzvédelmi koncepció és a kiürítés tervezés aspektusai a kórházi kiürítési gyakorlatok tükrében

A tűzvédelmi koncepció és a kiürítés tervezés aspektusai a kórházi kiürítési gyakorlatok tükrében Épületek tűzvédelme a tervezéstől a beavatkozásig Tudományos konferencia A tűzvédelmi koncepció és a kiürítés tervezés aspektusai a kórházi kiürítési gyakorlatok tükrében Budapest, 2019. április 10. Gyapjas

Részletesebben

TŰZVÉDELMI JEGYZŐKÖNYV

TŰZVÉDELMI JEGYZŐKÖNYV TŰZVÉDELMI JEGYZŐKÖNYV Ellenőrzött helyszín: Budapest, XVI. ker., Összefogás sétány 11. Ellenőrzést végző személy: Kovács András tűzvédelmi előadó Ellenőrzés időpontja: 2017. február 03. Ellenőrzés célja:

Részletesebben

TŰZVÉDELMI OKTATÁS ANYAGA Pedagógusok; gyakorlati oktatók; irodai alkalmazotti dolgozók részére

TŰZVÉDELMI OKTATÁS ANYAGA Pedagógusok; gyakorlati oktatók; irodai alkalmazotti dolgozók részére TŰZVÉDELMI OKTATÁS ANYAGA Pedagógusok; gyakorlati oktatók; irodai alkalmazotti dolgozók részére A tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. Tv. 22. -ban, valamint

Részletesebben

118/1996. (VII. 24.) Korm. rendelet a létesítményi tűzoltóságokra vonatkozó részletes szabályokról

118/1996. (VII. 24.) Korm. rendelet a létesítményi tűzoltóságokra vonatkozó részletes szabályokról 118/1996. (VII. 24.) Korm. rendelet a létesítményi tűzoltóságokra vonatkozó részletes szabályokról A tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 47. -a

Részletesebben

Dr. Kovács Sándor ny.r. ezredes. Rendőrtiszti Főiskola Közbiztonsági Tanszék. jogtanácsos c. főiskolai docens

Dr. Kovács Sándor ny.r. ezredes. Rendőrtiszti Főiskola Közbiztonsági Tanszék. jogtanácsos c. főiskolai docens Rendőrtiszti Főiskola Közbiztonsági Tanszék Dr. Kovács Sándor ny.r. ezredes Zenés, táncos 23/2011 (III.8.) Kormány rendelet, a zenés, táncos rendezvények működésének biztonságosabbá tételéről (2011. június

Részletesebben

HUNGARY AMBULANCE. MENTÉSI TERV Egészségügyi biztosításra (fajtája: mozgóőrség)

HUNGARY AMBULANCE. MENTÉSI TERV Egészségügyi biztosításra (fajtája: mozgóőrség) HUNGARY AMBULANCE MENTÉSI TERV Egészségügyi biztosításra (fajtája: mozgóőrség) www.hunambulance.hu Az egészségügyi biztosítás, mozgóőrségi tevékenység kereteit az 5/2006. (II. 7.) EüM rendelet a mentésről

Részletesebben

Használati szabályok. XVIII. Fejezet

Használati szabályok. XVIII. Fejezet Használati szabályok XVIII. Fejezet Használati szabályok címsorai A használatra vonatkozó általános tűzvédelmi szabályok Speciális építmények használati szabályai Tűzveszélyes tevékenység Dohányzás Szállítás

Részletesebben

TŰZVÉDELMI SZABÁLYZAT

TŰZVÉDELMI SZABÁLYZAT TŰZVÉDELMI SZABÁLYZAT 1114 Budapest, Villányi út 11-13. (A Központi Tűzvédelmi Szabályzat része) Készítette: Perennius Kft. Boros Brigitta Biz. sz.: 134/182/2012 felsőszintű képz. Tartalomjegyzék 1. Általános

Részletesebben

OTSZ 5.0 konferencia

OTSZ 5.0 konferencia OTSZ 5.0 konferencia Biztonsági világítás, biztonsági jelzések és menekülési útirányt jelző rendszer. Biztonsági világítás, biztonsági jelzések és menekülési útirányt jelző rendszer. Biztonsági világítás,

Részletesebben

ORSZÁGOS IDEGTUDOMÁNYI INTÉZET 1145 Budapest, Amerikai út 57.

ORSZÁGOS IDEGTUDOMÁNYI INTÉZET 1145 Budapest, Amerikai út 57. ORSZÁGOS IDEGTUDOMÁNYI INTÉZET 1145 Budapest, Amerikai út 57. TŰZRIADÓ GYAKORLAT FELKÉSZÍTŐ FOGLAKOZÁS Készítette: Prevention Team Kft Danyádi Ferenc Mv-tv-i referens A gyakorlat célja: - A kiürítésre

Részletesebben

Neve:... Székhelye: ... Az rendezvény címe:...helyrajzi száma.: V. A rendezvénynek helyt adó építmény alapterülete:.m 2

Neve:... Székhelye: ... Az rendezvény címe:...helyrajzi száma.: V. A rendezvénynek helyt adó építmény alapterülete:.m 2 Rendezvénytartási engedély kiadása iránti kérelem a zenés, táncos rendezvények működésének biztonságosabbá tételéről szóló 23/2011. (III. 8.) Korm. rendelet alapján I. AZ ÜZEMELTETŐRE VONATKOZÓ ADATOK:

Részletesebben

TÛZVÉDELMI DOKUMENTÁCIÓ

TÛZVÉDELMI DOKUMENTÁCIÓ 1 Debreceni Egyetem Gazdasági Fõigazgatóság Munkavédelmi és Munkabiztonsági Önálló Osztály Cím tel fax A 26/2005. BM. számú rendelettel módosított 35/1996. BM. számú rendelet 58. ának elõírása alapján

Részletesebben