JEGYZŐKÖNYV. Tanácskozási joggal meghívottak: Turóczi Hajnalka jegyző Macsóné Pálfalvi Mária igazgatási osztályvezető

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "JEGYZŐKÖNYV. Tanácskozási joggal meghívottak: Turóczi Hajnalka jegyző Macsóné Pálfalvi Mária igazgatási osztályvezető"

Átírás

1 JEGYZŐKÖNYV Készült Tiszalúc Nagyközség Képviselő-testületének szeptember 27- napján a Községháza tanácskozó termében megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Jelen vannak: Majdanics László polgármester Tóth Albert alpolgármester Czikora János képviselő Csáki Antal képviselő Dr. Kovács Pál képviselő Dr. Mudri Béla képviselő Nyikes Tibor képviselő Pócsi Zoltán képviselő Siri Norbert képviselő Tanácskozási joggal meghívottak: Macsóné Pálfalvi Mária igazgatási osztályvezető Heves János Sydnex Kft ügyvezető igazgató Majdanics László polgármester tisztelettel köszöntött minden képviselőt, majd megállapította, hogy a testület határozatképes, mivel a képviselők teljes létszámmal megjelentek az ülésen (9 fő). Ezt követően javaslatot tett a jegyzőkönyv hitelesítőkre Tóth Albert alpolgármester és Dr. Kovács Pál képviselő személyében, mely javaslatot a Képviselő testület egyhangúlag elfogadott. Majdanics László polgármester a napirenddel kapcsolatosan elmondta, hogy a napirendeket a meghívóban szereplő sorrendtől eltérően tárgyalják, az 5 napirendi pontot 1. napirendi pontként. Ezt követően szavazásra bocsátotta a napirendi pontokat, melyet a Képviselő- testület egyhangúlag megszavazott és a napirendi pontokat az alábbiak szerint fogadta el: Napirend: 1.) Rendelet alkotás rendezési terv módosításáról Előadó: Majdanics László polgármester 2.) Szennyvíz pályázat, EU önerő alap lehetőségei Előadó: Majdanics László polgármester 3.) Előzetes közbeszerzésről döntés Előadó: Majdanics László polgármester 4.) SZMSZ módosítása Előadó: 5.) ÁMK szervezési létszám átlépése Előadó: Majdanics László polgármester az első napirendi ponttal kapcsolatosan elmondta, hogy az írásos anyagot minden képviselő írásban megkapta, korában már két testületi ülésen tárgyalta a testület. A rendezési terv módosítása végigjárta a törvény által előírt lépcsőket, a szakhatóságok véleményezték a kérelmünket. A régészeti védelmi hivatal külön kérése az volt, hogy a régészeti lelőhelyeket 1. számú függelékként tegyük bele a rendezési tervünkbe. Nem volt elutasító, negatív hozzáállás egyik szakhatóság részéről sem. A Képviselő testület feladata, hogy a rendelet tervezetet minősített többséggel elfogadja, azt a rendelet tervezetet amit minden képviselő írásban megkapott? Czikora János képviselő kérdése, hogy milyen ingatlanok a 833/1, 833/2, és a 834/1 hrsz? 1

2 elmondta, hogy a ez volt maga a kérés. Mind a 3 ingatlan a Sydnex tulajdona. A 833/1 a malom, a 833/2 a sarok telek a 834/1 az Akácfa utcai telek ami miatt a rendezési terv módosítása történt. A Sydnex Kft azt kérte, hogy ez a 834/1 hrsz-ú ingatlan bekerüljön a szolgáltató övezetbe. Czikora János képviselő elmondta, hogy nem tudta, hogy mit takarnak a helyrajzi számok, köszöni a tájékoztatást. elmondta, hogy egyebekben nem változott a rendezési terv, beépítési arány, magasság is maradt. Nyikes Tibor képviselő tájékoztatást tartott az építménymagasság számításáról. elmondta, hogy ez egy országos számítási mód és nem helyi szabályozás. Majdanics László polgármester szavazásra bocsátotta a rendezési terv módosításáról szóló rendeletet, melyet a Képviselő- testület 5 igen szavazat 3 ellen szavazat és 1 tartózkodás mellett megszavazott és megalkotta Tiszalúc Nagyközség Önkormányzat 16/2011.(IX.27.) önkormányzati rendelete Tiszalúc helyi építési szabályzatáról és szabályozási tervéről szóló 21/2000.(XII.20.) rendeletének módosításáról (A rendelet teljes szövege a jegyzőkönyv mellékletét képezi.) Heves János ügyvezető igazgató megköszönte a Képviselő- testület támogatását, és elmondta, hogy amint a módosítást végző cég elküldi a Hivatalnak a számlát kéri, hogy küldjék tovább a Sydnex Kftnak, mert a módosítás költségét a Sydnex Kft fizeti. Az épület tervei elkészültek, az épület magassága 5.2 méter. 2.) Napirendi pont Majdanics László polgármester elmondta, hogy a szennyvízpályázat II. fordulójában benyújtott pályázatunk sikeres volt 100 pontból 86 pontot kapott a pályázatunk. 1 milliárd 300 millió forintot nyert az Önkormányzat. Ennyi pénzre pályáztunk és ebből nem voltak le egy forintot sem. Czikora János képviselő az üléstermet elhagyta, jelenlévő képviselők száma 8 fő. elmondta, hogy a teljes nettó beruházás összege forint, ehhez 249 millió forint önerőt kell az Önkormányzatnak előállítania millió forint a viziközmű társulati hitel, mely a lejáró LTP szerződésekből lesz kifizetve. Mivel LHH-s település Tiszalúc, így forint összegben lehet EU önerő alapból pályázni. Ténylegesen 50 millió forint önerőt kell biztosítania az Önkormányzatnak. Ezt hitelből, az üzemeltető cég előre kifizetett bérleti díjából lehet majd teljesíteni, ez majd a testület döntése. Most egy olyan határozatra van szükség, hogy az Önkormányzat pályáz EU önerő alapból. Nyikes Tibor képviselő kérdése, hogy hogyan fizetik az LTP-t? elmondta, hogy a felszólítások kiküldése után tavasszal megindultak a befizetések. Elég jól fizetik a lakosok. 2

3 Hajdú István Viziközmű Társulat elnöke elmondta, hogy az LTP-s szerződések eddigi megtakarítása forint, ebből 12 millió forint állami támogatás és 21 millió forint önkormányzati támogatás. Összesen 125 millió forint befizetésnek kellene lenni a szerződések lejártakor. Ebben az évben 6.3 millió forintot fizettek be a lakosok. Az Önkormányzat és az állami hozzájárulás még nincs benne. Az állami támogatás ha megérkezik, akkor jelentősen meg fog nőni az LPT összege. Nyikes Tibor képviselő elmondta, hogy a jövő év végéig van még ideje befizetni a lakosoknak. Javasolja a reklámtevékenység felgyorsítását, mivel fizetünk reklámtevékenységért. elmondta, hogy a PR tevékenységes szerződésünk a szennyvíz pályázathoz volt, nem az LTP-hez. Nyikes Tibor képviselő elmondta, hogy tájékoztatást kell adni a lakosoknak. elmondta, hogy most kell majd elkezdeni a reklámtevékenységet úgy gondolja, mert most már tudunk mit mondani. Siri Norbert képviselő elmondta, hogy a tájékoztatáson arról volt szó, hogy aki LTP-t vesz igénybe, az után az EU önerő alapból nem lehet pénzt igénybe venni. elmondta, hogy azt Siri Norbert képviselő félre értette. Az Önkormányzat által az LTP-be befizetett összeg után nem lehet az Önerő alapból pályázni. Az LTP-s szerződésekkel kapcsolatosan elmondta, hogy az ez évben bruttó forintra felemelt összeget forintra vissza fogják venni. Nyikes Tibor képviselő elmondta, hogy sok pénzt fizettünk média tevékenységért. elmondta, hogy a vállalt kötelezettséget a cég teljesítette. PR-ozta a lakossági fórumot, a tervek előkészítését, előrehaladását, az egyes ütemet megnyertük, folyik a pályázat előkészítése. Majdanics László polgármester elmondta, hogy a falu fórumot is azért húzták idáig, mert amíg nem volt döntés addig nem volt miről tájékoztatni a lakosságot. Hajdú István Viziközmű Társulat elnöke elmondta, hogy az információ áramlással voltak gondok. A lakosságot tájékoztatni kell. Fő feladat a lakosság tájékoztatása. Nyikes Tibor képviselő elmondta, hogy a lakosságot arról is tájékoztatni kell, hogy ha nem fizetik az LTP-t akkor mennyit kell majd fizetniük. Tudjuk ez mennyi összeg lesz? Majdanics László polgármester elmondta, hogy kb forintot kell akkor fizetnie a lakosnak, ha nem fizette az LTP-t. Nyikes Tibor képviselő elmondta, hogy aki nem köt rá a szennyvízre annak talajterhelési díjat kell majd fizetnie. Ki kellene ezeket az összeget is számolni pontosan. Majdanics László polgármester elmondta, hogy ez az összeg közadók módjára behajtható lesz, a lakásukra rá lesz terhelve. Nyikes Tibor képviselő kérdése, hogy mennyi az ingatlanok száma? elmondta, hogy 1610 ingatlan van, de ennyi LTP-s szerződés nincs. 3

4 Majdanics László polgármester szavazásra bocsátotta azt a javaslatot, mely szerint az Önkormányzat pályázatot nyújt be az EU Önerő Alapba az írásban megkapott határozat tervezet szerint, melyet a Képviselő testület egyhangúlag megszavazott és meghozta alábbi határozatát: 83./2011.(IX.27.) öth. Tárgy: Tiszalúc Nagyközség Önkormányzatának KEOP-1.2.0/ Támogatási Szerződés számú projektjén belül biztosítandó saját forrás kiegészítésére, 2011 évi EU Önerő alapra történő pályázat benyújtása. Tiszalúc Nagyközség Önkormányzata a 15/2011. (IV.22.) BM rendelet A Magyar Köztársaság évi költségvetéséről szóló évi CLXIX. törvény 5. számú melléklet 9. pontjában rögzítettek alapján meghirdetett Az önkormányzatok és jogi személyiségű társulásaik európai uniós fejlesztési pályázatai saját forrása kiegészítésének évi támogatás alapjára pályázatot nyújt be az alábbiak szerint: Pályázó megnevezése: Tiszalúc Nagyközség Önkormányzata (3565 Tiszalúc, Kossuth tér 3.) A tervezett fejlesztés pontos megnevezése: KEOP-1.2.0/ Szennyvízcsatorna-hálózat kiépítése, a szennyvízelvezetése és ártalommentes tisztítása Tiszalúc Nagyközségben. összköltsége: Ft pénzügyi ütemezése: I. negyedév: II.negyedév Ft 2012.III.negyedév: Ft 2012.IV.negyedév: Ft I. negyedév: Ft 2013.II.negyedév Ft 2013.III.negyedév: Ft 2013.IV.negyedév: Ft I. negyedév: Ft 2014.II.negyedév Ft Pénzügyi forrásainak összetétele és azok éves ütemezése Forrás összetétel (nettó Ft) év év év ÖSSZESEN Beruházás összesen Támogatás Saját forrás Saját forrásból lakástakarékpénztárral lefedett Saját forrásból Önrész EU önerő Alap támogatás 50% Saját erő 50% A saját forrás biztosításának módja: A Saját forrásból a Lakástakarékpénztárral lefedett összeg mértékéig a Viziközmű Társulat által felvett hitelt az Önkormányzat részére idegen forrásként átadásra kerül. A 4

5 szükséges saját forrás összegét költségvetésében elkülöníti. Önkormányzat az adott évi A képviselő-testület megbízza a polgármestert és a jegyzőt az EU Önerő alap pályázat elkészítésével és benyújtásával. elmondta, hogy a Képviselő- testületnek határozatot kell hoznia arra vonatkozóan, hogy a Viziközmű Társulat által felvett hitelére készfizető kezességet vállal a testület. A felvett hitelre és járulékaira. Nyikes Tibor képviselő kérdése, hogy hány évre vesszük fel a hitelt? elmondta, hogy 2 évre veszi fel a Viziközmű Társulat, mert akkor lejártnak az LTP-s szerződések és abból vissza lesz fizetve Majdanics László polgármester szavazásra bocsátja azt a javaslatot, mely szerint Tiszalúc Nagyközség Képviselő- testülete készfizető kezességet vállal a Viziközmű Társulat által felvett forintra és járulékaira, mely javaslatot a Képviselő- testület 7 igen szavazat és 1 tartózkodás megszavazott és meghozta alábbi határozatát: 84/2011/IX.27/ öth. Tárgy: Viziközmű Társulati hitelre készfizető kezesség vállalása 1. Tiszalúc Képviselő Testülete készfizető kezességet vállal a Tiszalúci Víziközmű Társulat által felvett Ft-ra és járulékaira. A Tiszalúci Víziközmű Társulat megszűnését követően a hiteltartozást átveszi és gondoskodik a hitel és járulékainak visszafizetéséről. A hitel futamideje alatt a törlesztő összeget és a hitel járulékait a többi fejlesztési kiadást megelőzően minden évben a költségvetés összeállításakor figyelembe veszi és jóváhagyja. 2. A Testület nyilatkozik arról, hogy a már meglévő hitelekből, kezességvállalásokból és a jelen kezességvállalásból adódó kötelezettségeit figyelembe véve nem esik az évi LXV. tv 88.. (2) bekezdésében meghatározott korlátozás alá. 3.) Napirendi pont elmondta, hogy az elmúlt ülések egyikén 30 nappal elhalasztotta a testület a szennyvíz beruházással kapcsolatos közbeszerzéseket (FIDIC mérnök, Projekt menedzser). Ezek a közbeszerzések második körösek voltak. A FIDIC mérnök közbeszerzés nyertese a Mélyépterv- Euroközmű Konzorcium nettó forint, a projekt menedzser nyertese a Vegakikötő Bt. Miskolc nettó forint összeggel. Eredményt kell hirdetni ez a testület feladata. Majdanics László polgármester szavazásra bocsátotta a szennyvíz pályázathoz kapcsolódó FIDIC mérnöki közbeszerzést, mely alapján a Mélyépterv- Euroközmű Konzorcium a nyertes, melyet a Képviselő- testület egyhangúlag megszavazott és meghozta alábbi határozatát: 5

6 85/2011/IX.27/ öth. Tárgy: FIDIC mérnöki közbeszerzés A MÉLYÉPTERV Euroközmű Konzorcium (3532 Miskolc, Kilencedik u. 5/A. fsz. 3.) Ajánlattevő ajánlata érvényes, mert az ajánlattételi határidő előtt benyújtott ajánlat a hiánypótlás során pótolt iratokkal együtt mindenben megfelel az ajánlattételi felhívásban, illetőleg a közbeszerzési dokumentációban, valamint a jogszabályokban meghatározott feltételeknek. A MESURE Mérnöki Tanácsadó Kft. (3529 Miskolc, Perczel Mór u. 23.) Ajánlattevő ajánlata a Kbt. 88. (1) bekezdés e) és f) pontja alapján érvénytelen. A CIV-ING Mérnökiroda Kft. (3529 Miskolc, Kós Károly u. 26.) Ajánlattevő ajánlata a Kbt. 88. (1) bekezdés e) és f) pontja alapján érvénytelen. A közbeszerzési eljárás eredményes, az eljárás nyertes Ajánlattevője a MÉLYÉPTERV Euroközmű Konzorcium (3532 Miskolc, Kilencedik u. 5/A. fsz. 3.). Megbízási díj: nettó Ft. Majdanics László polgármester szavazásra bocsátotta a szennyvíz pályázathoz kapcsolódó projekt menedzseri közbeszerzést, mely alapján a Vegakikötő Bt a nyertes, melyet a Képviselő- testület egyhangúlag megszavazott és meghozta alábbi határozatát: 86/2011/IX.27/öth. Tárgy: Projektmenedzsmenti közbeszerzés A Vegakikötő Bt. (3535 Miskolc, Endrődi S. u. 5.) Ajánlattevő ajánlata érvényes, mert az ajánlattételi határidő előtt benyújtott ajánlat a hiánypótlás során pótolt iratokkal együtt mindenben megfelel az ajánlattételi felhívásban, illetőleg a közbeszerzési dokumentációban, valamint a jogszabályokban meghatározott feltételeknek. A Kroda Pályázati Tanácsadó Kft. (3527 Miskolc, Bajcsy-Zs. u. 17.) Ajánlattevő ajánlata a Kbt. 88. (1) bekezdés f) pontja alapján érvénytelen. A közbeszerzési eljárás eredményes, az eljárás nyertes Ajánlattevője a Vegakikötő Bt. (3535 Miskolc, Endrődi S. u. 5.). Megbízási díj: nettó Ft. 4.) Napirendi pont elmondta, hogy a jelenleg hatályos SZMSZ-ünk tartalmilag rendben van. A Kormányhivatal egyedüli kifogása, hogy szó szerint nem lehet idézni a törvényi szövegeket, hanem csak hivatkozni lehet rá számokkal a jogalkotási törvény alapján. Ezt már jelezte korábban az SZMSZ elfogadásakor. 6

7 Tóth Albert alpolgármester elmondta, emlékszik rá, hogy 4 évvel ezelőtt ugyanúgy volt, mint most. Formailag kell módosítani az SZMSZ-t vagy van tartalmi módosítás is lesz? Dr. Mudri Béla képviselő elmondta, hogy csak formai módosításról van szó. elmondta, hogy nincs tartalmi változás. Majdanics László polgármester szavazásra bocsátja az SZMSZ módosítását, melyet a Képviselőtestület egyhangúlag megszavazott és megalkotta Tiszalúc Nagyközség Önkormányzata Képviselő- testületének 17/2011.(IX.27.) önkormányzati rendelete SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATÁRÓL /A rendelet teljes szövege a jegyzőkönyv mellékletét képezi./ 5.) Napirendi pont elmondta, hogy az ÁMK-nak van egy kérelme az iskola csoportokban szervezési létszám túllépése miatt. Herczeg Lajos ÁMK vezető elmondta, hogy a közoktatási törvény átlag és maximál létszámokat fogalmaz meg. Ebben a tanévben van 10 osztály ami túllépi ezt a létszámot, nem mindig a fő miatt, hanem szervezés miatt van ki 2 főnek számít. 559 fő az ÁMK létszáma, ehhez jön 41 SNI-s gyermek, 68 BTN-es gyermek, 2 folyamatosan figyelemmel kísért gyermek, így a szervezési létszám 670 fő. Korábban a létszámtúllépéshez az Oktatási Hivatal adott engedélyt, ezt két éve a fenntartó adhatja. Elmondta, hogy az alábbi osztályokban kéri a létszám túllépést: 1.a. 30%, 1.b. 30%, 1.c. 30%, 2.a 20%, 2.b 20%, 3.a 30%, 3.b. 30%, 3.c. 30%, 5.b 20%, 5.c. 20%. Nyikes Tibor képviselő kérdése, hogy csak most derült ki ez a létszámtúllépés, eddig nem szabályosan működött az iskola egy hónapon át? Emiatt évekkel ezelőtt Szepesinének több millió forintot kellett visszafizetni. Herczeg Lajos ÁMK vezető elmondta, hogy a kérelmüket augusztus 31-napján adták be, de azóta nem volt testületi ülés. Nyikes Tibor képviselő elmondta, ha szeptember elején kijöttek volna ellenőrzésre akkor nem lett volna engedély a túllépésre. Herczeg Lajos ÁMK vezető elmondta, hogy megvárták a konkrét létszámot és utána kérték az engedélyt. Majdanics László polgármester szavazásra bocsátotta az ÁMK iskolai csoportjaiban a szervezési létszám túllépését az alábbi osztályokban, az alábbi mértékkel: 1.a. 30%, 1.b. 30%, 1.c. 30%, 2.a 20%, 2.b 20%, 3.a 30%, 3.b. 30%, 3.c. 30%, 5.b 20%, 5.c. 20%, mely javaslatot a Képviselő- testület 7 igen szavazat és 1 tartózkodás mellett megszavazott és meghozta alábbi határozatát: 87/2011./IX.27./öth. Tárgy: Iskolai csoportlétszám emelése 7

8 Tiszalúc Nagyközség Önkormányzat Képviselő- testülete az előterjesztést megtárgyalva úgy döntött, hogy elfogadja az ÁMK 2011/2012-es tanévben az iskolai csoportokban a szervezési létszám túllépését az alábbi osztályokban az alábbi mértékkel: Osztály túllépés mértéke 1.a. 30% 1.b. 30% 1.c. 30% 2.a 20% 2.b. 20% 3.a. 30% 3.b. 30% 3.c. 30% 5.b 20% 5.c. 20% Herczeg Lajos ÁMK vezető elmondta, hogy a létszám túllépés maximális mértéke felső tagozatban 20%, alsó tagozatban 30% kivéve azt az évfolyamot ahol csak két osztály van. Majdanics László polgármester elmondta, hogy volt már szó a lakosság tájékoztatásáról. A közmeghallgatás időpontját a képviselők javaslatára október 19-napján órai kezdettel javasolja, mely javaslatot szavazásra bocsátotta, melye a Képviselő- testület egyhangúlag megszavazott és meghozta alábbi határozatát: 88/2011./IX.27./öth. Tárgy: Közmeghallgatás időpontja Tiszalúc Nagyközség Önkormányzat Képviselő- testülete az előterjesztést megtárgyalva úgy döntött, hogy október 19-napján szerdán órai kezdettel közmeghallgatást tart a Művelődési Ház nagytermében. elmondta, hogy előfordulhat, hogy hamarosan lesz egy rendkívüli ülés a bölcsőde működési engedélye miatt. Dr. Mudri Béla képviselő elmondta, hogy az Aradi Vértanúk ünnepségéről szó volt a bizottsági ülésen. Herczeg Lajos ÁMK vezető elmondta, hogy eddig csak iskolai szinten történt a megünneplése A bizottsági ülésen felvetődött, hogy nagyközségi szintre emeljék ennek megünneplését. Elmondta, hogy az ÁMK műsorral készült, kérdése, hogy mikor legyen az ünnepség? Délelőtt koszorúzás keretében, vagy esti órákban és lakosság felé meghirdetik? Majdanics László polgármester elmondta, hogy a képviselői javaslatok alapján legyen délelőtt órakor, ezzel azt időponttal készüljön el a meghívó. 8

9 Herczeg Lajos ÁMK vezető elmondta, hogy az alsósoknak 8 órától lesz az ünnepség, és órától lesz a koszorúzás. Több napirendi pont nem lévén Majdanics László polgármester az ülést lezárta. Kmf. Turóczi Hajnalka jegyző Majdanics László polgármester Tóth Albert alpolgármester jkv. hitelesítő Dr. Kovács Pál képviselő jkv. hitelesítő 9

JEGYZŐKÖNYV. Tanácskozási joggal meghívottak:

JEGYZŐKÖNYV. Tanácskozási joggal meghívottak: JEGYZŐKÖNYV Készült Tiszalúc Nagyközség Képviselő-testületének 2010. augusztus 26.- napján a Községháza tanácskozó termében megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Jelen vannak: Majdanics László polgármester

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Girincs: Baráth László polgármester. Távol maradt: Girincs: Dr. Dienes Attila képviselő

Jegyzőkönyv. Girincs: Baráth László polgármester. Távol maradt: Girincs: Dr. Dienes Attila képviselő Jegyzőkönyv Készült: Nagyközség Girincs Község Önkormányzatainak Képviselő-testülete által 2012. július hó 31. napján, délután 15,00 órai kezdettel megtartott együttes ülésről Jelen vannak: : Majdanics

Részletesebben

Jelen vannak: Füzesséri József polgármester Takács Lászlóné és Laczkó Lászlóné alpolgármesterek Gál Péter és Sváb Antal Béla képviselők.

Jelen vannak: Füzesséri József polgármester Takács Lászlóné és Laczkó Lászlóné alpolgármesterek Gál Péter és Sváb Antal Béla képviselők. 1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 2/28/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 25. napján 16.00 órakor a Szikszói Közös

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 30-án tartott rendkívüli nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 30-án tartott rendkívüli nyílt üléséről HAJDÚ-BIHAR MEGYE SÁRRÉTUDVARI NAGYKÖZSÉG J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 30-án tartott rendkívüli nyílt üléséről Tartalmazza a : 87/2014.(VII.30.)

Részletesebben

2014. évi. 28. szám. Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2014. október 10-én megtartott rendkívüli üléséről készült

2014. évi. 28. szám. Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2014. október 10-én megtartott rendkívüli üléséről készült 2014. évi 28. szám Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 10-én megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y ZŐ K Ö N Y V T Á R G Y M U T A T Ó Határozat/Rendelet száma

Részletesebben

2. J e g y z ő k ö n y v

2. J e g y z ő k ö n y v Farmos Község 1. Önkormányzat 2. J e g y z ő k ö n y v 2. Készült: Farmos Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 20-án 17.00 órai kezdettel tartott rendkívüli ülésén. Jelen vannak: Boros

Részletesebben

Polgármester javasolja, hogy a testület a meghívóban 1. sz. melléklet - szereplő napirend szerint tartsa ülését, az alábbi kiegészítéssel:

Polgármester javasolja, hogy a testület a meghívóban 1. sz. melléklet - szereplő napirend szerint tartsa ülését, az alábbi kiegészítéssel: 1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 2/30/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 10. napján 7.30 órakor a Szikszói Közös Önkormányzati

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Gyömrő Nagyközség Önkormányzatának 2000. április 17-én megtartott rendkívüli testületi ülésén, Gyömrőn a Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében. Jelen vannak: Csető

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Előszállás Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 2014. augusztus 11-én 17,00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében megtartott rendkívüli nyílt

Részletesebben

1.) Napirendi pont JEGYZŐKÖNYV

1.) Napirendi pont JEGYZŐKÖNYV JEGYZŐKÖNYV Készült Tiszalúc Nagyközség Képviselő-testületének 2012. december 10-napján a Községháza tanácskozó termében megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Jelen vannak: Majdanics László polgármester

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 30. (kedd) napján 18.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén

Jegyzőkönyv. Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 30. (kedd) napján 18.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén Jegyzőkönyv Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 30. (kedd) napján 18.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén Helyszín: Polgármesteri Hivatal 2135 Csörög, Kisfaludy u. 40. Jelen

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu 82-18/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balajt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 17. napján

Részletesebben

23/2010. számú 2010. november 17.-i rendkívüli ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E. 241/2010. (XI.17.sz. Kth.)

23/2010. számú 2010. november 17.-i rendkívüli ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E. 241/2010. (XI.17.sz. Kth.) Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete 6041 Kerekegyháza, Fő u. 47/a. Ikt.sz.:12.497-2/2010. 23/2010. számú 2010. november 17.-i rendkívüli ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 241/2010. (XI.17.sz.

Részletesebben

Polgármester javasolja, hogy a testület a meghívóban 1. sz. melléklet szereplő napirend szerint tartsa az ülését, az alábbi kiegészítésekkel:

Polgármester javasolja, hogy a testület a meghívóban 1. sz. melléklet szereplő napirend szerint tartsa az ülését, az alábbi kiegészítésekkel: 1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 002/2/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 4. napján 7.30 órakor a Szikszói Közös Önkormányzati

Részletesebben

a u g u s z t u s 15- é n. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l

a u g u s z t u s 15- é n. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l Nagydorog Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: nagydorogonk@axelero.net J E G Y Z Ő K Ö N Y V N A G Y D O R O G N A G

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Szuhakálló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 7-én, 14:00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

T Á P I Ó S Á G Képviselő-testületének. 2008. február 25-én, 18 órakor tartott kihelyezett ülésének. j e g y z ő k ö ny v e

T Á P I Ó S Á G Képviselő-testületének. 2008. február 25-én, 18 órakor tartott kihelyezett ülésének. j e g y z ő k ö ny v e T Á P I Ó S Á G Képviselő-testületének 2008. február 25-én, 18 órakor tartott kihelyezett ülésének j e g y z ő k ö ny v e 42/2008. sz. Képviselő-testületi határozat: Jegyzőkönyv hitelesítők elfogadása

Részletesebben

dr. Üveges István polgármester Barcsák Pálné képviselő Darnyiné Kövesdi Erzsébet képviselő Orosz Ferenc alpolgármester Tőzsér László képviselő

dr. Üveges István polgármester Barcsák Pálné képviselő Darnyiné Kövesdi Erzsébet képviselő Orosz Ferenc alpolgármester Tőzsér László képviselő ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 11/2015 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Pusztavám Község Önkormányzat Képviselő-testületének március 20-án megtartott rendkívüli nyilvános üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Pusztavám Község Önkormányzat Képviselő-testületének március 20-án megtartott rendkívüli nyilvános üléséről Pusztavám Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8066 Pusztavám, Kossuth Lajos u. 64-66. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Pusztavám Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. március 20-án megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 83 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2014. június 23-án megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A községháza nagyterme mellékelt jelenléti

Részletesebben

Fertőd Város Képviselő-testülete

Fertőd Város Képviselő-testülete Fertőd Város Képviselő-testülete 37/2012. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2012. november 30. napján megtartott R E N D K Í V Ü L I K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T I Ü L É S É R Ő L Készült: 3 példányban

Részletesebben

NYÍLT ÜLÉSE. 11. számú jegyzőkönyve (2011. OKTÓBER 4.) Határozatok: 99/2011. 100/2011. Kt. hat.

NYÍLT ÜLÉSE. 11. számú jegyzőkönyve (2011. OKTÓBER 4.) Határozatok: 99/2011. 100/2011. Kt. hat. Nyárlőrinc Község Képviselő-testületének NYÍLT ÜLÉSE 11. számú jegyzőkönyve (2011. OKTÓBER 4.) Határozatok: 99/2011. 100/2011. Kt. hat. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyárlőrinc Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

NYÍLT ÜLÉSE. 10. számú jegyzőkönyve (2011. SZEPTEMBER 28.) Határozatok: 95/ /2011. Kt. hat.

NYÍLT ÜLÉSE. 10. számú jegyzőkönyve (2011. SZEPTEMBER 28.) Határozatok: 95/ /2011. Kt. hat. Nyárlőrinc Község Képviselő-testületének NYÍLT ÜLÉSE 10. számú jegyzőkönyve (2011. SZEPTEMBER 28.) Határozatok: 95/2011. 98/2011. Kt. hat. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyárlőrinc Község Önkormányzat

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének február 12-én 17 órakor megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének február 12-én 17 órakor megtartott rendkívüli üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 404-2/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2014. február 12-én 17 órakor megtartott

Részletesebben

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám:10/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V PÉNZÜGYI-ELLENŐRZŐ- KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA

J E G Y Z Ő K Ö N Y V PÉNZÜGYI-ELLENŐRZŐ- KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA VII. Iktatószám: 278-4/2018. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Jászladány Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete PÉNZÜGYI-ELLENŐRZŐ- KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 2018. február 28-án megtartott, nyílt,soros üléséről

Részletesebben

Sárosd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének. 2012. március 29-én tartott rendkívüli nyilvános ülésének jegyzőkönyve

Sárosd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének. 2012. március 29-én tartott rendkívüli nyilvános ülésének jegyzőkönyve Sárosd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 2012. március 29-én tartott rendkívüli nyilvános ülésének jegyzőkönyve Határozatok: 43/2012. (III. 29.) 44/2012. (III. 29.) 45/2012. (III. 29.) 46/2012.

Részletesebben

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. március 31-én megtartott rendkívüli ülésének

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. március 31-én megtartott rendkívüli ülésének EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. március 31-én megtartott rendkívüli ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ Helyi Építési Szabályzat

Részletesebben

NYÍLT ÜLÉSE. 17. számú jegyzőkönyve (2010. NOVEMBER 29.) Határozatok: 129/2010-131/2010. Kt. hat Határozatok: 133/2010. Kt. hat.

NYÍLT ÜLÉSE. 17. számú jegyzőkönyve (2010. NOVEMBER 29.) Határozatok: 129/2010-131/2010. Kt. hat Határozatok: 133/2010. Kt. hat. Nyárlőrinc Község Képviselő-testületének NYÍLT ÜLÉSE 17. számú jegyzőkönyve (2010. NOVEMBER 29.) Határozatok: 129/2010-131/2010. Kt. hat Határozatok: 133/2010. Kt. hat. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyárlőrinc

Részletesebben

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. június 27. napján megtartott üléséről. Jelen

Részletesebben

Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete augusztus 21. napján megtartott soron kívüli ülésének. J e g y z ő k ö n y v e

Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete augusztus 21. napján megtartott soron kívüli ülésének. J e g y z ő k ö n y v e Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. augusztus 21. napján megtartott soron kívüli ülésének J e g y z ő k ö n y v e 60/2014./VIII.21./ számú testületi határozat A napirendről 61/2014./VIII.21./

Részletesebben

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 16-án megtartott rendes nyílt ülésének

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 16-án megtartott rendes nyílt ülésének Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 16-án megtartott rendes nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok: 4-8/2015. (II. 16.) számú határozatok. d. rendeletek:-

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli üléséről.

Jegyzőkönyv. Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli üléséről. 1 Jegyzőkönyv Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli üléséről. Időpont: 2012. augusztus 22. Helyszín: Polgármesteri Hivatal, 8044 Kincsesbánya, Kincsesi u. 39. Jelen vannak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember 14-én 18,00 órakor megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember 14-én 18,00 órakor megtartott rendkívüli üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 152-26/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Határozat tárgya: Határozat száma: Old.

Jegyzőkönyv. Határozat tárgya: Határozat száma: Old. Jegyzőkönyv Készült: Besenyszög Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 21-én megtartott soron kívüli üléséről Mutató: Határozat tárgya: Határozat száma: Old. Képviselő-testület 2014.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 30 - án tartott nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 30 - án tartott nyílt üléséről 170/21/2014. Z A L A megye P Á K A Község Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 30 - án tartott nyílt üléséről Rendeletek: 14/2014 (XII.31.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Papp Krisztina jkv. A Képviselő-testület 4 igen szavazattal, egyhangúlag a következő határozatot hozza:

JEGYZŐKÖNYV. Papp Krisztina jkv. A Képviselő-testület 4 igen szavazattal, egyhangúlag a következő határozatot hozza: JEGYZŐKÖNYV Készült: 2012. december 6-án a Balatonfenyves Község Önkormányzat Képviselőtestületének a községháza nagytermében megtartott rendkívüli ülésén. Jelen vannak: Távol maradt: Gyanó Józsefné Haszon

Részletesebben

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE DECEMBER 5-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE DECEMBER 5-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK Ikt.szám: 32-25/2016. PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2016. DECEMBER 5-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE HATÁROZATOK SZÁMA: 486, 487, 488, 489, 490/2016. (XII. 5.) RENDELET SZÁM:

Részletesebben

BÁRÁND KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 4161 Báránd Kossuth tér 1. Telefon: 06/54-466-030 Fax: 06/54-466-291 E-mail: barandhivatal@gmail.com

BÁRÁND KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 4161 Báránd Kossuth tér 1. Telefon: 06/54-466-030 Fax: 06/54-466-291 E-mail: barandhivatal@gmail.com BÁRÁND KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 4161 Báránd Kossuth tér 1. Telefon: 06/54-466-030 Fax: 06/54-466-291 E-mail: barandhivatal@gmail.com Báránd Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. június 23- án megtartott

Részletesebben

Báránd Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. július 08-án megtartott rendkívüli nyílt ülésének. J e g y z ő k ö n y v e

Báránd Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. július 08-án megtartott rendkívüli nyílt ülésének. J e g y z ő k ö n y v e BÁRÁND KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 4161 Báránd Kossuth tér 1. Telefon: 06/54-466-030 Fax: 06/54-466-291 E-mail: barandhivatal@gmail.com Báránd Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. július 08-án megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Mérges, Béke tér 14. 10/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. november 15-én a Mérges Községházban megtartott testületi üléséről. Jelen vannak: Balázs

Részletesebben

EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE május 8-án megtartott rendkívüli nyílt ülésének

EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE május 8-án megtartott rendkívüli nyílt ülésének EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. május 8-án megtartott rendkívüli nyílt ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ ÉMOP-4.3.1/A-11 - Nevelési

Részletesebben

BELOIANNISZ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

BELOIANNISZ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Szám: 01-377/2012/6. BELOIANNISZ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE 2012. április 25. 6. számú jegyzőkönyv 1 Határozatok: 25/2012. (IV.25.) számú Képviselő-testület

Részletesebben

SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. Szám: 002/12/2014. J e g y z ő k ö n y v

SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. Szám: 002/12/2014. J e g y z ő k ö n y v 1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 002/12/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 12. napján 7.30 órakor a Szikszói Közös

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. május 8-án megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. május 8-án megtartott rendkívüli üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 9/2014. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. május 8-án megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 29-30. TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK: 29/2014.(V.08.)

Részletesebben

Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 6-án tartott rendkívüli nyílt üléséről készült jegyzőkönyv

Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 6-án tartott rendkívüli nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 6-án tartott rendkívüli nyílt üléséről készült jegyzőkönyv T a r t a l o m : Jegyzőkönyv Jelenléti ív Mellékletek Határozat száma Tárgy

Részletesebben

4161 Báránd Kossuth tér 1. Telefon: 06/54-466-030 Fax: 06/54-466-291 E-mail: barandhivatal@gmail.com

4161 Báránd Kossuth tér 1. Telefon: 06/54-466-030 Fax: 06/54-466-291 E-mail: barandhivatal@gmail.com 4161 Báránd Kossuth tér 1. Telefon: 06/54-466-030 Fax: 06/54-466-291 E-mail: barandhivatal@gmail.com Báránd Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. július 11- én megtartott rendkívüli ülésének J

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 476-12/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség és Őcsény Község Önkormányzata

Részletesebben

14. Jegyzőkönyv HATÁROZATOK:

14. Jegyzőkönyv HATÁROZATOK: Oldal 1 / 7 Csomád Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2161 Csomád, Kossuth Lajos út 69. Szám: 14/2013. 14. Jegyzőkönyv Készült: A Fóti Közös Önkormányzati Hivatal Csomádi Kirendeltség (2161 Csomád,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2013. február 18.

JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2013. február 18. JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2013. február 18. JEGYZŐKÖNYV Készült Kiszombor Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. február 18. napján 15 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt

Részletesebben

SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. Szám: SZ/17-5/2016. J e g y z ő k ö n y v

SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. Szám: SZ/17-5/2016. J e g y z ő k ö n y v 1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: SZ/17-5/2016. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. április 7. napján 7.30 órakor a Szikszói Közös

Részletesebben

T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE szeptember 09-én megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez

T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE szeptember 09-én megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. szeptember 09-én megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez 93/2014.(IX.09.) Kt. Hat. A napirendi pontokra tett javaslatról

Részletesebben

Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu

Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sárisáp Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Előszállás Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 2013. július 25-én 17,00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében megtartott rendkívüli nyílt

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. március 25-én megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. március 25-én megtartott rendkívüli üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 5/2015. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. március 25-én megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 14-17. TARTALOMJEGYZÉK OK: 14/2015.(III.25.)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének október 12. napján 16,30 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének október 12. napján 16,30 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről Ikt.szám: -1/2015. JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 12. napján 16,30 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről A Képviselő-testülete által meghozott határozat

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 178 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2013. október 28-án megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A községháza nagyterme. mellékelt

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Az ülés helye: Nemesgörzsönyi Közös Önkormányzati Hivatal Magyargencsi Kirendeltség hivatali helyisége

Jegyzőkönyv. Az ülés helye: Nemesgörzsönyi Közös Önkormányzati Hivatal Magyargencsi Kirendeltség hivatali helyisége Magyargencs Község Önkormányzata Ügyszám: /2015. Jegyzőkönyv Készült: Magyargencs Község Képviselő-testülete 2016. január 14-i nyilvános üléséről, mely 16 óra 00 perckor kezdődött. Az ülés helye: Nemesgörzsönyi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Tiszalúc Nagyközség Képviselő-testületének 2011. augusztus 30- napján a Községháza tanácskozó termében megtartott nyílt üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Tiszalúc Nagyközség Képviselő-testületének 2011. augusztus 30- napján a Községháza tanácskozó termében megtartott nyílt üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült Tiszalúc Nagyközség Képviselő-testületének 2011. augusztus 30- napján a Községháza tanácskozó termében megtartott nyílt üléséről. Jelen vannak: Majdanics László polgármester Czikora

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. október 03. NAPJÁN MEGTARTOTT 17. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. október 03. NAPJÁN MEGTARTOTT 17. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. október 03. NAPJÁN MEGTARTOTT 17. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL TARTALOMJEGYZÉK Kistelek Képviselő-testület 2013. október 03-án tartott nyílt ülésének határozatairól

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 2. Az önkormányzat tulajdonában lévő lakások bérbeadásának feltételeiről szóló 2/201 5.(II. 12.) önkormányzati rendelet megtárgyalása.

Jegyzőkönyv. 2. Az önkormányzat tulajdonában lévő lakások bérbeadásának feltételeiről szóló 2/201 5.(II. 12.) önkormányzati rendelet megtárgyalása. Jegyzőkönyv Készült: Kisköre Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. május 2-i rendkívüli üléséről a Kiskörei Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében. Jelen vannak: Takács Attila alpolgármester

Részletesebben

FEJÉR MEGYE CSÁKVÁR NAGYKÖZSÉG

FEJÉR MEGYE CSÁKVÁR NAGYKÖZSÉG FEJÉR MEGYE CSÁKVÁR NAGYKÖZSÉG J E GY Z Ő K Ö N Y V Csákvár Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete 2012. december 27-én megtartott rendkívüli nyilvános üléséről 345/2012. (XII.27.) határozat Csákvári

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 09-i nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 09-i nyílt üléséről Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 1/2013/JT. 2/2013. sz. határozat J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 09-i nyílt üléséről

Részletesebben

Tiszasziget község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2013. június 24. napján megtartott rendkívüli nyílt ülésének

Tiszasziget község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2013. június 24. napján megtartott rendkívüli nyílt ülésének Tiszasziget község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. június 24. napján megtartott rendkívüli nyílt ülésének JEGYZŐKÖNYVE 68/2013. (VI 24.) Öt. határozat Testületi ülés napirendjének elfogadása

Részletesebben

1./ Szob-Nagybörzsöny erdei kisvasút turisztikai 70/2008. (VI. 11.) hat.

1./ Szob-Nagybörzsöny erdei kisvasút turisztikai 70/2008. (VI. 11.) hat. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagybörzsöny Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. június 11-én megtartott rendkívüli üléséről. t á r g y a l t n a p i r e n d e k : o k : h a t á r o z a t 1./ Szob-Nagybörzsöny

Részletesebben

Jármi Község Önkormányzata Képviselő-testülete július 29.-én tartott nyilvános ülésének. J e g y z ő k ö n y v e.

Jármi Község Önkormányzata Képviselő-testülete július 29.-én tartott nyilvános ülésének. J e g y z ő k ö n y v e. - 428 - Jármi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. július 29.-én tartott nyilvános ülésének J e g y z ő k ö n y v e Készült: 3 példányban Kapják: 2. példányt Sz-Sz-B Megyei Kormányhivatal, Nyíregyháza

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Balatonszőlős Község Önkormányzata B A L A T O N S Z Ő L Ő S Szám:101/21-34/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balatonszőlős Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 18-án, 18:00 órai

Részletesebben

Rimóc Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Rimóc Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Rimóc Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2014. szeptember 25.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Rimóc Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 25-én 19.00

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 15-én tartott nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 15-én tartott nyílt üléséről 170/16/2014. Z A L A megye P Á K A Község Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 15-én tartott nyílt üléséről Határozatok: 106/2014. (IX.15.)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2014. június 18.

JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2014. június 18. JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2014. június 18. JEGYZŐKÖNYV Készült Kiszombor Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 18. napján 9 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének február 16-án 14 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének február 16-án 14 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910 1. sz. példány Szám: 469-5/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V SIMONTORNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 211-7/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Simontornya Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. május 2-án, 14 00 órakor tartott rendkívüli

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: 2010.április 27-én Mezőzombor Községi Önkormányzat Képviselő-testületének soron következő üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: 2010.április 27-én Mezőzombor Községi Önkormányzat Képviselő-testületének soron következő üléséről. Jegyzőkönyv Készült: 2010.április 27-én Mezőzombor Községi Önkormányzat Képviselő-testületének soron következő üléséről. Jelen vannak: Biró Ferenc polgármester Czabányi Attila Sándor képviselő Csatlós

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A jelenléti íven feltüntetett meghívottak közül megjelent:

Jegyzőkönyv. A jelenléti íven feltüntetett meghívottak közül megjelent: 1 Jegyzőkönyv Készült: Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének, a Szegvári Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó termében 2016. január 6-án du. 17.00 órakor tartott nyílt üléséről. Jelen

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Mezőkövesd Város Képviselő-testületének 2011. július 4-én megtartott rendkívüli üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Mezőkövesd Város Képviselő-testületének 2011. július 4-én megtartott rendkívüli üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Mezőkövesd Város 2011. július 4-én megtartott rendkívüli üléséről. Helye: Polgármesteri Hivatal A épület fsz. 13. tanácskozó terem Mezőkövesd, Mátyás király út 112. Jelen

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v 1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: SZ/17-27/2016. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. december 13. napján 7.30 órakor a Szikszói Közös

Részletesebben

Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu

Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu 6-7/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balajt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 29. napján

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V SIMONTORNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 71-15/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Simontornya Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. december 8-án, 14 00 órakor tartott rendkívüli

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ikt.szám: -1/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 23-án 18 00 órai kezdettel tartott közmeghallgatásáról A Képviselő-testülete által meghozott

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének február 12-én órai kezdettel tartott üléséről

JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének február 12-én órai kezdettel tartott üléséről JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. február 12-én 14 00 órai kezdettel tartott üléséről A Képviselő-testülete által meghozott határozat száma, tárgya: HATÁROZAT SZÁMA

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A képviselő-testület 6 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. Határozat

Jegyzőkönyv. A képviselő-testület 6 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. Határozat Jegyzőkönyv Készült: Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének Szegvár Nagyközség Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében 2011. október 10-én tartott rendkívüli nyílt üléséről. Jelen voltak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó Terem

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó Terem 15/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Mélykút Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 6-án 14.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó

Részletesebben

Polgármester javasolja, hogy a testület a meghívóban 1. sz. melléklet - szereplő napirend szerint tartsa ülését, az alábbi kiegészítéssel:

Polgármester javasolja, hogy a testület a meghívóban 1. sz. melléklet - szereplő napirend szerint tartsa ülését, az alábbi kiegészítéssel: 1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 2/21/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. június 17. napján 7.30 órakor a Szikszói Közös Önkormányzati

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének július 18-án megtartott rendkívüli ülésről

Jegyzőkönyv. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének július 18-án megtartott rendkívüli ülésről Jegyzőkönyv Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. július 18-án megtartott rendkívüli ülésről Határozat száma: Tárgya: 84/2013 (VII.18.) Települési szilárdhulladék-gazdálkodási

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu 82-7/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balajt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 28. napján

Részletesebben

Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének június 14-én tartott nyilvános üléséről.

Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének június 14-én tartott nyilvános üléséről. 1-7/2017. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2017. június 14-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi ülés helye: Bősárkányi Közös Önkormányzati Hivatal

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének rendkívüli nyílt üléséről

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének rendkívüli nyílt üléséről J e g y z ő k ö n y v Készült: Balkány Város Önkormányzata rendkívüli nyílt üléséről Az ülés ideje: 2015. augusztus 03. Az ülés helye: Balkányi Polgármesteri Hivatal tanácskozó terme (4233 Balkány, Rákóczi

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v 1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: SZ./565-23/2017. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. október 31. napján 8.00 órakor a Szikszói Közös

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A jelenléti íven feltüntetett meghívottak közül:

Jegyzőkönyv. A jelenléti íven feltüntetett meghívottak közül: 1 Jegyzőkönyv Készült A Szegvári Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó termében Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. október 25-én 14:00 órakor tartott nyílt üléséről. Jelen voltak:

Részletesebben

Bököny Község Képviselő-testülete november 28-i rendkívüli üléséről. Ikt. szám: 1- /2013. határozatai: /2013.

Bököny Község Képviselő-testülete november 28-i rendkívüli üléséről. Ikt. szám: 1- /2013. határozatai: /2013. Bököny Község Képviselő-testülete 2013. november 28-i rendkívüli üléséről Ikt. szám: 1- /2013. határozatai: 120-122/2013. TÁRGYSOROZAT 1) Döntés az Egészségügyi alapellátáshoz kapcsolódó infrastrukturális

Részletesebben

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. november 28-án az Edelényi Közös Önkormányzati Hivatalban (Edelény, István király útja 52.) megtartott rendkívüli nyílt ülésének a./ Tárgysorozata b./

Részletesebben

Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. július 5-én, 11.00 órakor megtartott redkívüli ülésének j e g y z ő k ö n y v e

Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. július 5-én, 11.00 órakor megtartott redkívüli ülésének j e g y z ő k ö n y v e Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. július 5-én, 11.00 órakor megtartott redkívüli ülésének j e g y z ő k ö n y v e 107/2012. sz. képviselő-testületi határozat: Jegyzőkönyv hitelesítők

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 75 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2015. július 2-án megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A községháza nagyterme mellékelt jelenléti

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 22-én megtartott rendkívüli üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 22-én megtartott rendkívüli üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. augusztus 22-én megtartott rendkívüli üléséről. Határozat száma: 68/2017.(VIII.22.) 69/2017.(VIII.22.) 70/2017.(VIII.22.)

Részletesebben

U G O D. Önkormányzat Képviselő-testületének június 28. napján 17 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

U G O D. Önkormányzat Képviselő-testületének június 28. napján 17 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Szám: 82-13/2016. U G O D Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. június 28. napján 17 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről készült jegyzőkönyve 2 Önkormányzat Képviselő-testülete 8564 Ugod, Kossuth

Részletesebben

Jegyzőkönyv Dömös Község Önkormányzatának szeptember 11-én megtartott rendkívüli Nyílt Képviselő-testületi üléséről

Jegyzőkönyv Dömös Község Önkormányzatának szeptember 11-én megtartott rendkívüli Nyílt Képviselő-testületi üléséről Dömös Község Önkormányzata 2027 Dömös Táncsics u. 2 Készült 3 példányban! 2014 1. sz. példány Jegyzőkönyv Dömös Község Önkormányzatának 2014. szeptember 11-én megtartott rendkívüli Nyílt Képviselő-testületi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Tiszalúc Nagyközség Képviselő-testületének 2012. augusztus 28-napján a Községháza tanácskozó termében megtartott nyílt üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Tiszalúc Nagyközség Képviselő-testületének 2012. augusztus 28-napján a Községháza tanácskozó termében megtartott nyílt üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült Tiszalúc Nagyközség Képviselő-testületének 2012. augusztus 28-napján a Községháza tanácskozó termében megtartott nyílt üléséről. Jelen vannak: Majdanics László polgármester Tóth Albert

Részletesebben

A képviselő-testületi ülés helye: Önkormányzat Hivatalának Tanácskozóterme, Maglóca

A képviselő-testületi ülés helye: Önkormányzat Hivatalának Tanácskozóterme, Maglóca Maglóca Község Képviselő-testülete 2-8/2009/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2009. december 1-jén tartott nyilvános üléséről, közmeghallgatásáról. A képviselő-testületi ülés kezdete: 14 00 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

17/2015. (IX.15.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 15-én megtartott rendkívüli üléséről

17/2015. (IX.15.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 15-én megtartott rendkívüli üléséről Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete 17/2015. (IX.15.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 15-én megtartott rendkívüli üléséről 2 Bátonyterenye

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült a Képviselő-testület 2013. december 30-án 13.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült a Képviselő-testület 2013. december 30-án 13.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről. Képviselő-testület Szigliget J e g y z ő k ö n y v Készült a Képviselő-testület 2013. december 30-án 13.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Jelen vannak:

Részletesebben