BEVEZETŐ MUNKAPÉLDÁNY

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "BEVEZETŐ - 2 - MUNKAPÉLDÁNY"

Átírás

1 - 1 -

2 BEVEZETŐ Az 1980-ban megindult társadalmi- és gazdasági folyamatok Békés megyét hátrányosan érintették: megkezdődött a gazdaság teljesítményének, eltartó képességének, a megye megtartó erejének csökkenése. Ezek a kedvezőtlen folyamatok egyrészt a piacvesztés, másrészt a termelő kapacitás leépülése miatt felerősödtek. Ezt felismerve Békés Megye Önkormányzata az 1990-es évek közepétől kiemelt figyelmet fordított, ill. fordít a megye területfejlesztési, ezen belül a gazdaságfejlesztési feladataira Az első átfogó komplex fejlesztési stratégia 1988-ban készült el ben fogadta el a Közgyűlés Békés megye gazdaságfejlesztési stratégiáját, valamint Békés megye integrált esélyteremtési tervét ban megtörtént Békés megye környezetvédelmi programjának felülvizsgálata,2010- ben pedig a "Társadalmi- és gazdasági program félidei értékelése áprilisában a Közgyűlés jóváhagyta a Területfejlesztési terv-vázlatot, mely alapján jelenleg a as időszakra történő stratégia és terv előkészítése folyik; júniusban pedig Békés megye Területrendezési Tervének felülvizsgálatát fogadta el a közgyűlés. Napjainkban a hazai gazdaság- és társadalompolitika újabb paradigmaváltás előtt áll; ennek szellemében a korábbinál nagyobb szerepet ad: az aktivitási ráta növelésének; a helyi gazdaságfejlesztésnek (patrióta gazdaságpolitika); a hazai kis- és középvállalkozások foglalkoztatási képessége, valamint versenyképessége növelésének, miközben a Békés Megyei Önkormányzat feladat-, hatás- és felelősségi köre megváltozott. A törvényalkotók szándéka szerint a korábbinál jóval nagyobb figyelmet kell fordítani 2012-től : a fejlesztéspolitikai-, a területrendezési- és a határon átnyúló együttműködésekből adódó feladatokra. A jövő évtől megkezdődik az Európai Unió Strukturális- és Kohéziós Alapjaihoz kapcsolódóan a közötti tervezési időszakra történő felkészülés. Jelen dokumentum egyrészt Békés megye társadalmi-, gazdasági helyzetéről, az eddig elért eredményekről és hiányosságokról kíván átfogó képet adni, másrészt a funkcióváltást-, a jövőépítést kívánja megalapozni, amikor rendszerezi a 2014-ig terjedő feladatokat, segíti a 2014 után terjedő időszakra való felkészülést, figyelembe véve az Új Széchenyi Tervet, a Magyar Növekedési Tervet, a Nemzeti Vidékstratégiában foglaltak mellett a Nemzeti Fenntartható Fejlődés Keretstratégiát és a Darányi Tervet, mint kormányzati elképzelést. Az ezekben a tervekben megfogalmazott törekvések fognak a megye arculatának megfelelően átalakulni, figyelembe véve a megye gazdasági sajátosságait, lényegesen jobban, mint az előző tervezési ciklusban a DAOP kialakításakor ezt figyelembe vették az akkori döntéshozók. Békés megye helyzetét egzogén (az EU gazdasági növekedése, a hazai gazdaságpolitika, stb.) és endogén folyamatok befolyásolják. Az utóbbiak közé sorolható a társadalmi-, a gazdasági potenciál, a műszaki infrastruktúra és a környezet állapota. A társadalmi potenciál vizsgálata során kisebb mértékben tértünk ki a szociális-, és az oktatási helyzet elemzésére; egyrészt azért, mert a 2012-ben életbe lépő törvényi változások miatt ezeknek a funkcióknak a fejlesztési és a fenntartási kötelezettsége a Békés Megyei Önkormányzattól elkerült, állami feladattá vált. Részletesebben tárgyaljuk a gazdasági potenciált formáló hatásokat, a műszaki infrastruktúra helyzetét és a környezet állapotát. A tervezés során az adatokat statisztikai kistérségenként sikerült összegyűjteni, ez az a szint, amit a KSH még kezelni tud. A tervezés során változatlan célkitűzésként - 2 -

3 fogalmazódik meg, a megyében élők jogos elvárása a felzárkózás, a diszparitások mértékének csökkentése, a stabilitás és a fenntarthatóság. Jelen dokumentum ezt a törekvést kívánja megalapozni egyrészt a tényállapot bemutatásával, az okok és okozatok feltárásával, másrészt a jövőkép és a célrendszer megfogalmazásával (1. ábra). Adottságok elemzése társadalmi potenciál gazdasági potenciál infrastruktúrális helyzet térségi kapcsolatok SWOT elemzés, problémafák felállítása jövőkép célrendszer programok / projektek megfogalmazása, forrástérkép összeállítása kockázatelemzés / hatásvizsgálat 1. ábra: Fejlesztési terv kidolgozásának logikai folyamata A program súlypontokat képez, vázolja a kereteket és a várható hatásokat, valamint az esetleges kockázatokat

4 1. TÁRSADALMI-, GAZDASÁGI-, KÖRNYEZETI HELYZETELEMZÉS 1.1. KÜLSŐ KÖRNYEZET VIZSGÁLATA A) A TÉRSÉG ADOTTSÁGAINAK, BELSŐ ERŐFORRÁSAINAK, GAZDASÁGI-, KÖRNYEZETI HELYZETÉNEK AZONOSÍTÁSA NEMZETKÖZI ÉS HAZAI SZINTEN Békés megye gazdasági kibocsátása az országos átlagnál alacsonyabb, a GDP fajlagos növekedési üteme 1995 és 2009 között Békés megyében kedvezőtlen volt (2. ábra). 2. ábra: Az egy főre jutó GDP alakulása 1000Ft-ban között a mutató tekintetében legelmaradottabb 7 megye és Magyarország vonatkozásában. Az egy főre jutó GDP adatait jól szemlélteti a 2. ábra, amely a 7 legalacsonyabb egy főre jutó GDP előállítását szemlélteti összehasonlítva az országos átlaggal. Az egy főre jutó bruttó hazai termék tekintetében megyénk hátulról a 3. helyen található, a dél-alföldi régiónak a sereghajtója, az országos átlagnak mintegy 59 % - át, ezer forintban 1437 e Ft-ot teljesítve. Különösen szomorú, hogy Békés megye 1997 óta folyamatosan romló tendenciát mutat a GDP/folyó áron számítva/, és az egy főre jutó GDP vonatkozásában, és a GDP fogyás szintje is a legmagasabb, az országos átlag mintegy kétszerese (3.ábra). Budapest Komárom-Esztergom Pest Győr-Moson-Sopron Fejér Heves Hajdú-Bihar Baranya Zala Szabolcs-Szatmár-Bereg Veszprém Borsod-Abaúj-Zemplén Jász-NagykunSzolnok Bács-Kiskun Nógrád Somogy Vas Csongrád Tolna Békés ábra: A megyék relatív fejlettségének változása az egy főre jutó GDP alapján ( ), Forrás: KSH százalékpont - 4 -

5 A fajlagos GDP alapján Békés megye a dél-alföldi régió megyéinek rangsorában a harmadik helyet foglalja el, ami állandósult, jóval elmaradva az országos átlagtól (4. ábra). Ezer Ft Békés Csongrád Bács-Kiskun Ország összesen 4. ábra: A dél-alföldi régió megyéinek relatív fejlettségének változása az egy főre jutó GDP alapján ( ) Forrás: KSH A bruttó hazai termék előállításában Békés megye a megyék sorában hátulról a 4. helyet foglalja el a e Ft-os termék előállításával, Nógrád, Tolna és Heves megyéket megelőzve, az országos GDP-nek - amely 25 milliárd forintos nagyságrend körül mozog - alig több mint 2 % - át produkálva, összehasonlíthatóan az országos adatokkal, melyet jól szemléltet az 5. ábra ábra: Bruttó hazai termék előállítás alakulása között az ebben a mutatóban legelmaradottabb 7 megye, valamint Magyarország vonatkozásában. Az országos trendekhez történő viszonyításon túl az uniós kitekintésben is látszik a megye rossz pozíciója. Békés megye népességarányos átlagos GDP-je az EU-ban mért érték 37,8 %-a (6. ábra)

6 37,8 56,2 43,4 48,2 43,4 66,4 74,6 66,2 100,0 77,6 64,8 89,3 99,1 89,2 % 133, az országos átlag %-ában a megyék átlagának %-ában az EU-27 átlagának %-ában (PPS alapján) Békés Bács-Kiskun Csongrád Dél-Alföld Magyarország 6. ábra: Egy főre jutó bruttó hazai termék Forrás: KSH 2008-ban az egy főre jutó bruttó hazai termék a nemzetközi összehasonlításban használt vásárlóerő-paritáson több mint 16 ezer PPS i/ volt, mintegy 4,6%-kal nagyobb a évinél, ugyanakkor 35,2 %-kal kisebb az uniós átlagnál. Egyedül a közép-magyarországi régió mutatója volt nagyobb, mint az EU-27 átlaga, a közép- és nyugat-dunántúli régió teljesítménye meghaladta az átlag felét, a többi régióé azonban ennél nagyobb lemaradást mutat. A dél-alföldi régió fejlettségi szintje az egy évvel korábbihoz képest kissé javult, 2008-as teljesítménye 10,9 ezer PPS, ami az uniós átlag valamivel több mint négytizedét érte el. A fajlagos GDP adatai alapján a megye a hazai besorolás értelmében hátrányos helyzetű (7. ábra). Győr-Moson-Sopron Komárom-Esztergom Fejér Vas Pest Zala Legjobban Csongrád Veszprém Tolna Baranya Hajdú-Bihar Heves Közepesen Bács-Kiskun Jász-nagykun-Szolnok Borsod-Abaúj-Zemplén Somogy Békés Szabolcs-Szatmár-Bereg Nógrád Hátrányos ábra: Az egy főre jutó GDP a megyék átlagához viszonyítva (2009) Forrás: KSH % A fajlagos GDP alapján Békés megye 1997-ben került a hét legkevésbé fejlett (Bács-Kiskun, Jász- Nagykun-Szolnok, Somogy, Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg) megyét alkotó csoportba (a fajlagos GDP értéke nem éri el a megyék átlagának 90 százalékát). Látható, hogy Békés megye nemcsak hátrányos helyzetű, de folyamatosan leszakadó helyzetben van. Az - 6 -

7 utóbbi 2-3 évben megelőzte Borsod-Abaúj-Zemplém megye. A dél-alföldi régión belül is leszakad a megye, pedig maga a régió sem rendelkezik jó pozícióval, hiszen az EU-27 GDP adatok alapján a legrosszabb 20 térsége közé sorolják (1.táblazat). Megye országos átlag ezer Ft %-ában Bács-Kiskun ,0 66,4 91,8 82,3 Jász-Nagykun-Szolnok ,4 67,9 93,5 84,2 Somogy ,3 63,6 87,1 78,9 Borsod-Abaúj-Zemplén ,8 61,7 85,3 76,5 Békés ,9 56,2 90,4 69,7 Szabolcs-Szatmár-Bereg ,4 54,5 72,5 67,6 Nógrád ,7 46,1 65,3 57,2 7 megye együtt ,2 59,5 84,6 73,8 1. táblázat: Az egy főre jutó GDP a hét leghátrányosabb helyzetű megyében Forrás: KSH megyék átlagának %-ában Békés megye fajlagos GDP-jének országos átlaghoz mért relatív változása az azóta eltelt időszakban másfélszeresére emelkedett, ez több mint a hét legfejletlenebb megye átlagáé (1997 és 2009 között ekkora mértékű romlás az elmaradott megyék egyikében sem következett be). A vizsgált időszakban a megyék átlagához képest az elmaradás mértékének a növekedése a hét kiemelt megye közül ugyancsak Békés megyében a legnagyobb, több mint kétszeres. Jász- Nagykun-Szolnok megye teljesítménye is nagymértékű romlást mutat; az országoshoz képest az elmaradás négytizeddel emelkedett, a megyék átlagához viszonyítva 2008-ban kétszerese az évinek. A megyék rangsorát Budapest (44%-kal nagyobb az uniós átlagnál) után Győr-Moson-Sopron vezeti, ahol a fajlagos mutató értéke vásárlóerő-paritáson számítva 27%-kal kisebb, mint az uniós átlag. A dél-alföldi régió megyéi közül Csongrád megye fajlagos mutatója 12,1 ezer, a Bács- Kiskun megyei 10,9 ezer, a Békés megyei 9,5 ezer PPS volt; ezen értékekkel a tagországok átlagának a 47, 42,4 és 36,8%-át érték el. B) NAGYTÉRSÉGI ÖSSZEFÜGGÉSEK Békés megye az ország délkeleti részén helyezkedik el, a dél-alföldi régió része. A megyét északról Jász-Nagykun-Szolnok és Hajdú-Bihar megyék, nyugatról Csongrád megye határolja, keletről pedig a szomszédos Romániával határos. A megyében nyolc kistérség található, ezek a következők: Békéscsabai, Békési, Gyulai, Mezőkovácsházai, Orosházai, Sarkadi, Szarvasi, Szeghalomi kistérségek. Békés megye területe km 2, amely az ország területének 6,05%-át teszi ki, ez alapján az ország nagyobb kiterjedésű megyéi közé sorolódik. Békés megye lakónépessége január 1 -én fő volt. Ez az ország népességének 3,66%-át, a dél-alföldi régió népességének pedig 27,8%-át teszi ki. (A 2011-es évközi adatok szerint en élnek a megyében.) A megyét országos gyorsforgalmi út, autópálya nem érinti. Az országon belüli kapcsolatrendszerét közúton három országos főút (44.sz. főút, 46.sz. főút, 47.sz. főút), a mellékutak és több vasútvonal teremti meg, melyek közül egy nemzetközi, egy pedig hazai fővonal. A megye egy-egy főúti és nemzetközi vasúti határátkelővel, valamint számos mellékúti határátkelővel kapcsolódik a szomszédos Romániához. Nemzetközi vízi úttal és légikikötővel a megye nem rendelkezik. A Békéscsabai repülőtér fejleszthető nemzetközi kereskedelmi repülőtérré. Személyforgalom terén a román oldalon lévő Temesvár, Arad,Nagyvárad repülőtere tölt be regionális szerepet, amely Békéscsaba lehetőségeit erősen korlátozza. Természeti, táji vonatkozásban több, a megyehatáron és a román határon is átnyúló kapcsolatról beszélhetünk. A Körösök-völgye Natúrpark határon átnyúló együttműködés a megye és a - 7 -

8 szomszédos romániai térségek között található, amelynek célja a Körösök-völgyének, mint biogeográfiai egységnek a védelme, megőrzése. A megye vízhálózatának és vizes élőhelyeinek rendszere Békés megye területénél jóval nagyobb összefüggésben értelmezhetők. A Körösök és a Berettyó vízrendszerének valamennyi folyója a határon túlról ered. A folyóvizek szennyezés érzékenysége szempontjából ezt a tényt nem lehet figyelmen kívül hagyni. A megye területére az egyes folyók felső szakaszán, a határon túlról indult árvizek közel azonos időben érkeznek meg és összeadódnak, amely árvízi védekezést tesz szükségessé a megyében. A felszín alatti vízbázisok védelme szintúgy határon átnyúló módon valósul meg. A romániai Bihar megyével kialakított kapcsolatokban emellett a szennyvízkezelés, a gazdaság, az oktatás-művelődés, a vállalkozói és a kereskedelmi kapcsolatok fejlesztése kiemelt. A Békés Megyei Önkormányzat a határon átnyúló kapcsolatok szorosabbra fűzése és a rendszeres együttműködés biztosítása érdekében vegyes bizottságokat hozott létre a szomszédos romániai megyékkel. Rendszeresen ülésezik, és koordináló szerepet tölt be a Békés-Bihar- és a Békés-Arad Vegyes Bizottság. A 2007-es romániai uniós csatlakozást követően nemcsak fizikálisan lettek átjárhatóbbak a határok. A kapcsolatok sokszínűsége a jellemző a civil, az intézményi és a gazdasági szférában, beszállítói kapcsolatokban és a bevásárló turizmus területén egyaránt. Erősödtek a vállalkozások kapcsolatai, azonban a tőke hiánya megakadályozza a lehetőségek teljes kiaknázását. Fontosnak kell tekinteni viszont a kialakult bizalmi tőkét, ami lehetőségeket rejt magában. A nagytérségi energiaellátó-rendszerekben Békés megye fontos szerepet tölt be. Az ország jelentős földgáz mezői helyezkednek el a megyében. Az ezek elosztását biztosító vezetékhálózat a szomszédos megyék közül leginkább Csongrád megyével kapcsolódik, de Jász-Nagykun-Szolnok és Hajdú-Bihar megyei kapcsolat is van. Arad felé kiépült a 120kW teljesítményű távvezeték, ami lehetővé teszi a biztonságos transzfert. Az intézményhálózat tekintetében oktatásban több, egészségügyben szinte alig van megyehatáron átnyúló kapcsolat. Több országos kihatású felsőoktatási intézménynek működik kara vagy kihelyezett tagozata a megyében, így Békéscsabán, Szarvason, Gyulán. A magyar településhálózat-fejlesztési koncepciót megalapozó vizsgálatok szerint Békés megye a két régióközpont közül erősebb vonzáskapcsolatokkal rendelkezik mind Szeged, mind Debrecen irányába. A megyeszékhelyek és Budapest közfunkció-gazdagságának elemzése szerint Békéscsaba a 19 megyeszékhely között az utolsó helyet foglalja el. A nagyvárosaink közfunkciókkal való ellátottsága jó fokmérője az egyes megyeszékhelyek központiságának értékelésének. E tekintetben áll tehát Békéscsaba a rangsor végén. Ennek magyarázata lehet azonban az is, hogy az országban egyedülálló módon széleskörű, 8 területet érintő feladatmegosztás van Gyula városával. A város kisebb funkciógazdagsága összefügg a két szomszédos régióközpont megyére kifejtett vonzerejével. A megye nagyobb része vonzódik Szegedhez, és csak a megye északi negyede Debrecenhez. A külföldi működő tőke dél-alföldi régión belüli eloszlása szempontjából a régióban az M5-ös autópálya egyértelműen pozitív hatása (Kecskemét, Szeged, Kiskunfélegyháza) mellett a második legfontosabb régiós áramlási tengely, a 47. sz. főközlekedési útvonal is kiemelkedő tényező (Orosháza, Békéscsaba). Az autópályához kapcsolódó megfelelő minőségű utak hiánya megerősíti a megye periférikus helyzetét nemcsak Magyarországon, de Európában is BELSŐ ADOTTSÁGOK, ERŐFORRÁSOK ELEMZÉSE TERÜLETI BONTÁSBAN, TÉRKÉPI MEGJELENÍTÉSEKKEL - 8 -

9 A) TERMÉSZETI ADOTTSÁGOK, TERMÉSZETI ERŐFORRÁSOK ÉS KÖRNYEZET ÁLLAPOTÁNAK ÉRTÉKELÉSE AA) TERMÉSZETI ADOTTSÁGOK Földrajzi lehatárolás, topográfia Békés megye az ország déli, délkeleti részén helyezkedik el. Földrajzi helyzetét tekintve Békés megye az északi szélesség 47 o 13' és 46 o 14' szélességi illetve a keleti hosszúság 20 o 27' és 21 o 37' hosszúsági körök által közrefogott területen helyezkedik el. Legnagyobb kelet-nyugati irányú kiterjedése mintegy 91 km, észak-déli irányban pedig megközelítőleg 107 km. Az ország tájföldrajzi beosztása szerint a megye teljes területével egyetlen nagytáj, az Alföld része. Középtáji szinten a megye területének hozzávetőleg déli kétharmadát a Körös-Maros köz, északi harmadát pedig a Berettyó-Körös-vidék fedi le. Békés megye természetföldrajzi, tájföldrajzi értelemben meglehetősen egységes képet mutat, amit az is jól mutat, hogy a megye viszonylag nagy területét mindössze 9 kistáj érinti részben vagy teljes egészében. Ebből 6 kistáj döntően lefedi a megye területét, a további 3 csupán periférikusan kapcsolódik Békés megye közigazgatási területéhez. Földtani felépítés, felszínfejlődés Békés megye területének geológiai adottságai kevesebb változatosságot mutatnak. A földtani fejlődésmenet kevésbé összetett, a csupán mérsékelt szerkezeti tagoltság következményeként a megye területe geológiai értelemben többnyire egységes. Földtani jellegükben a megye egymás szomszédságában elhelyezkedő egyes tájegységei nem mutatnak markáns eltérést, kialakulásuk körülményei, fejlődésük és mai állapotuk egymáshoz nagyban hasonlatos. A mélyszerkezetet tekintve a megye nagyobb része a gyorsan süllyedő Békési-medencéhez tartozik, ahol a medencealjzat nagy mélységben (6-8 km) érhető csak el. A törésvonalak mentén feldarabolódott medencealjzatot triász, jura és kréta kori karbonátos üledékek borítják. A megye déli részén a gránitból felépülő alaphegység viszonylag kis mélységben (1-1,5km) elérhető. A harmadidőszaki rétegek rejtik a megye szénhidrogén előfordulásait. Ezekre a rétegekre a pleisztocénben vastag lösz réteg települt. A holocénben a folyóvízi feltöltések nyomán homok, agyag, iszapos lösz, valamint másodlagos, szél által áthalmozott homok borítja a felszínt. A folyó hordalékkúpokon folyóvízi kavics felhalmozódás található. Domborzati viszonyok, geomorfológiai Meglehetősen egyveretű szerkezeti adottságaiból, egységes fejlődésmenetéből adódóan, illetve a megye nagy részén egységes felszínalakító tényezők máig ható munkája eredményeképpen a domborzati viszonyokat az egységesség jellemzi. Orográfiai viszonyainak alakításában a szerkezeti meghatározottság, a litológiai viszonyok, a megye egészét érintő pleisztocén löszfelhalmozódás, a folyóvizek akkumulációs tevékenysége és a szél munkája játszották a fő szerepet. A mai felszín tökéletes síkság gyakorlatilag Békés megye egész területén, a relatív magasságkülönbség jellemzően 1-2 m/km 2 közötti a megye legnagyobb részén. A felszín képében a folyóvizek akkumulációs munkája játszotta a fő szerepet. A tökéletes sík felszínek kisebb változatosságait a folyók által épített parti dűne vonulatok, illetve a fluviális, fluvio-eolikus formák jelentik. A domborzat formavilágában tipikusak a morotvák, fattyúág-maradványok. A megye az Alföld mélyen fekvő sík területe, tengerszintfeletti magassága 80,8 m és 107,6 m között változik. A megye Körösök menti tájainak átlagmagassága a legkisebb, a Békési-sík, a Dévaványai-sík és a Kis-Sárrét átlagosan m közötti magasságú. A megye legmélyebben fekvő pontja Szarvas külterületén található, 82,6 méteren. A megye legnagyobb átlagmagasságú vidéke a délkeleti szegletben húzódó Csanádi-hát, amely tulajdonképpen a Maros hordalékkúpjának a megye területére eső szegélye. A megye legmagasabb pontja Mezőhegyes határában található, 107,6 méteren. Éghajlat - 9 -

10 Békés megye klíma adottságaiban DK-i fekvéséből következően a kontinentális jegyek éreztetik hatásukat. Éghajlata az Alföld középső és északi részeihez képest melegebb, szárazabb. A telek középhőmérséklete magasabb és a fagymentes időszak hossza rövidebb, mint az Észak-Alföldön. A megye déli fekvése a magasabb éves középhőmérsékletekben és a napsütéses órák magas számában mutatkozik meg. A júliusi középhőmérséklet az ország délkeleti térségében a legmagasabb. Az Alföld nagy részét a o C közötti értékek jellemzik az Alföld nagy részét. Ehhez képest Békés megyén halad át a 22 o C izoterma, a megye déli és keleti részén a júliusi középhőmérséklet 22 o C feletti. Ez az ország legmelegebb nyarú térsége. Az évi középhőmérséklet országos megoszlásában is kiemelkedik a megye keleti része, ahol 11 o C feletti átlagos érték jellemző. Az éves csapadékmennyiség a kontinentális hatás következtében alacsonyabb az országos átlagnál. A megye középső és északi részei az ország legszárazabb vidékei közé tartoznak, ahol az 500 mm-t sem éri el az éves csapadékmennyiség. A megye éghajlatában meglévő területi differenciákban a légköri és a besugárzási viszonyok játsszák a fő szerepet, a minimális magasságkülönbségű sík felszín nem bír éghajlat módosító hatással. A megye északi, északkeleti harmadán, hozzávetőleg a Körösök vonalától északra mérsékelten meleg, száraz éghajlat az uralkodó, 10,2-10,4 o C közötti éves középhőmérséklettel és mm közötti éves csapadékmennyiséggel. A Körös-Maros köze meleg, száraz éghajlatú, ez jellemzi a megye déli kétharmadát. A csapadékmennyiség itt mm között változik. A megye legszárazabb térsége a Hármas-Körös megyei szakasza térségében, a Békési-sík északi és a Körös menti-sík nyugati részén van, ahol a csapadék mennyiség 500 mm, de van, ahol ez alatti. A legmagasabb éves csapadékösszegek mm körül jellemzőek, ami a megye D-i, DK-i részén fordul elő. A megye D-i része és Ny-i része a legmelegebb, ahol az évi középhőmérséklet 10,4-10,6 o C között alakul. A hőmérséklet a megye É-i tájai irányába csökken. A napsütéses órák száma a megyén belül D-en valamivel magasabb, mint északon. A napfénytartam legmagasabb értékei a megyében évi óra között jellemzőek. Vízrajz A megye uralkodóan száraz, meleg éghajlata, a magas ariditási index és a sík felszín eredményezi, hogy a megye nagy része száraz, gyér lefolyású terület, felszíni vízfolyásokkal viszonylag jól ellátott. A vízfolyássűrűség a Körösök vízrendszerében nagyobb, a folyószabályozások nyomán hátra maradt holtágak és csatornák behálózzák a felszínt, relatíve sűrű vízhálózatot eredményezve. A Körösökön, a Berettyón és a Hortobágy-Berettyón kívül csak belvíz- és csapadékvíz-elvezetők vagy szabályozott csatornák vannak, melyeket az említett folyókból táplálnak. A megye legnagyobb állóvizei a Kis-Sárrét egykori gazdag vízi világú területén a Biharugrai- és a Begécsi halastavak, a Szarvasi halastavak, az orosházi Gyopáros-tó és a kardoskúti Fehér-tó. A Kakasszékitónak csak kisebb része esik a megyébe. Békés megye vízrajzának sajátossága a számtalan holtág és morotva, főként a Körösök vidékén, amelyek gazdag vízi élővilágnak adnak otthont és jelentős horgászterületek is egyben. A megye területének vizeit szállító vízfolyások három vízgyűjtőhöz tartoznak. Közülük a Tisza és a Maros a megyét nem érinti, a Körösök és a Berettyó a megye legfőbb folyóvizei. A Békési-sík a megye vízfolyásokkal alig érintett területe. Ettől Ny-ra, illetve D-re a Tisza, illetve a Maros, É-ra és ÉK-re a Körösök vízrendszere a felszíni vizek fő befogadója. A megye természetes vízfolyásai: Hármas-Körös, Kettős-Körös, Sebes-Körös, Fehér-Körös, Fekete-Körös, Hortobágy-Berettyó; Berettyó. A Körösök vízrendszerének vízjárását két tényező befolyásolja alapvetően. A Tisza lassan levonuló árvizei a folyószabályozások előtti időszakban 3-6 hónapig is visszaduzzasztották a Körösök vizét. Ennek hosszantartó és nagy területeket érintő rendszeres elöntés lett a következménye a környező területeken. A folyószabályozási és ármentesítő munkák leghamarabb a Körös-vidéken kezdődtek meg, aminek a célja az volt, hogy a Körösök vizét a Tisza árhullámait megelőzve vezessék le. A Tisza visszaduzzasztó hatása ennek ellenére nem küszöbölhető ki. A másik sajátosság a Körösök vízjárását illetően, hogy a határon túli hegyvidékről - Erdélyi-középhegység - érkező Fehér-,

11 Fekete-, Sebes-Körös és Berettyó árhullámai épp itt, a megye területén, az Alföld peremén futnak egymásra, különösen nagy vízhozamokat eredményezve. Természetes növényzet A megye természetes növénytakarója mára gyakorlatilag eltűnt, összefüggően alig maradt fenn. A természetes növényzet jellegét a mikroklimatikus jellemzők és a helyi víz- és talajviszonyok formálták. A megye kiváló talajadottságai következtében legnagyobbrészt a mezőgazdasági művelésnek esett áldozatul a természetes növényzet, így az ma már csak nyomokban lelhető fel. A megye középső és déli részén gyakorlatilag a szántók és a közbeékelődő lakott területek dominanciája jellemző. Ezt a képet tarkítják legelők, melyek közül az eredeti növénytársulásokat már alig-alig hordozza valamelyik. A megye délkeleti szeglete a leginkább felszántott terület, ahol a potenciális természetes növénytársulások gyakorlatilag teljesen eltűntek. Nyomokban mezsgyéken, földvárakon, illetve a szikesekből kiemelkedő területeken találni az eredeti növénytársulások képviselőit. Gyulától ÉK-re maradt meg a megye egyetlen jelentősebb összefüggő erdőterülete az egykor nagyobb területeket elfoglaló tölgy-kőris-szil ligeterdők utolsó előfordulásaként. A megye északi harmadában, a Körösök vidékén a tájat egykor uraló erdős sztyepp ma már csak a folyók árterén lelhető fel. Az ártereken ma is galériaszerű ártéri puhafás ligeterdő foltokat találunk, melyek kaszálórétekkel váltakoznak. A visszaszorult természetes társulások helyét leginkább a szikes gyepek foglalták el. A megye északkeleti térségében a nagy kiterjedésű mocsarak és nyílt vizek voltak az uralkodók. A folyószabályozások nyomán ezeknek a társulásoknak az élettere összezsugorodott, de nádasok, gyékényesek, sásos rétek ma is jellemzik e vidéket. Többségük azonban szikes gyepekké alakult át. Talajtani jellemzés A megye területének talajviszonyaira az Alföld zonális talajtípusainak, a csernozjomok különböző típusainak az egyértelmű dominanciája jellemző. A talajképző tényezők, így az alapkőzet típusa, a síkvidéki jelleg, a domborzati meghatározottságból következően a kitettségi viszonyok elhanyagolható jelentősége, az éghajlati adottságok, a vízháztartás jellege, a természetes és részben a termesztett növényzet típusai meglehetősen homogén módon uralják a megye egészét, így a genetikai talajtípusok sokfélesége nem alakulhatott ki. A megye talajviszonyaiban megfigyelhető differenciák egyrészt a talajképző alapkőzetként uralkodó lösz összetételének tájankénti különbözősége, másrészt a felszín közeli talajvíz hidromorf hatásának eredményeként alakultak ki. A megye uralkodó talajtípusai az alföldi mészlepedékes csernozjom, a réti csernozjom és a réti szolonyec talajok. Az alföldi mészlepedékes csernozjom talajok a magasabb iszap- és agyagtartalmú löszökön képződtek, mechanikai összetételük agyagos vályog, illetve agyag. Az alföldi mészlepedékes csernozjom elsősorban a megye DK-i részén, a Csanádi-hát területén, a Maros hordalékkúpon alakult ki, de a megye középső részén, a Békésisíkon is nagy területen képződött. A Körösök vidékét, a megye északi részét a löszös üledéken keletkezett réti szolonyec és réti csernozjom talajok uralják, de mellettük nagy területet foglalnak a réti talajok és a réti öntéstalajok is a gazdag vízhálózatú területen a vízfolyásokhoz kapcsolódóan. A Kis-Sárréten a síkláp talajok is elterjedtek. Békés megye az ország legjobb talajadottságú mezőgazdasági területei közé tartozik. A megye talajadottságai elsősorban a szántóföldi növénytermesztésnek és a rét-, legelő gazdálkodásnak kedveznek. A mezőgazdasági termelés szempontjából legjobb minőségű, országos viszonylatban is kiemelkedő értékű termékeny talajok elterjedése jellemzi a megye csaknem egészét. A megyén belül a legjobb talajadottságú a Körös-Maros köze középső területe. A megye délnyugati részén elterjedtebbek a szikesek, amelyek jobbára legelőként hasznosulnak. A megye talajainak kötöttsége és a növényborítottság következtében szélerózió talajokat veszélyeztető hatása nem számottevő. Ennek ellenére az összefüggő nagy táblák esetében probléma lehet a kifújás, elhordódás. Folyóvízi és areális erózióról a megyében nem beszélhetünk. A mély fekvésű és magas talajvizű területeken viszont a belvíz okoz komoly károkat. Természeti erőforrások, ásványi nyersanyagok

12 A geológiai fejlődésmenet jellegzetességei, a megye területén előforduló képződmények jellegzetességei és kora a fellelhető ásványkincsek körét is meghatározzák. A megye területén előforduló ásványkincsek két nagy csoportját a szénhidrogének és a különböző építőipari nyersanyagok alkotják. A harmadidőszaki képződmények országos jelentőségű szénhidrogén készleteket tárolnak. A megyében a legfontosabb előfordulások: Füzesgyarmat, Szeghalom, Battonya-Végegyháza, Kaszaper-Pusztaföldvár, Csanádapáca, Sarkadkeresztúr, Endrőd-Szarvas, Tótkomlós. Az építőiparban felhasználható alapanyagok széles skálájával rendelkezik a megye. Az agyag nagy mennyiségben fordul elő, erre alapozott a megye téglaipara. Az agyag előfordulása főként a Békési-síkon számottevő. A homok- és a kavicsvagyon a folyóvizek által halmozódott fel. A homok a Körösök mentén, a kavics a Maros hordalékkúphoz kapcsolódóan található. A megye fémes ásványokkal nem rendelkezik. Sajátos, országhatáron is túlnyúló jelentőségű természeti erőforrást jelent a megye termál- és gyógyvíz készlete, és az erre alapozott nagyhírű fürdők. Az Alföld DK-i részén 70 o C feletti hőmérsékletű hévizek feltárására van lehetőség. Ezekből a hévíztároló kőzetekből kerül felszínre Gyula, Orosháza, Gyomaendrőd, Békés, Békéscsaba, Tótkomlós, Füzesgyarmat gyógy-, illetve termálvizei. A megye legértékesebb természeti erőforrása a kiváló minőségű termőföld. A Körös-Maros köze az ország legkiválóbb adottságú mezőgazdasági területeinek egyike. A talajadottságok a szántóföldi kultúrák termesztésének kedveznek. Ennek köszönhető, hogy a megyében kimagasló a szántók aránya. A talajadottságoknak és a meleg száraz éghajlatnak köszönhetően a gabonafélék, takarmánynövények és egyéb szántóföldi kultúrák termesztése a megye egyik legfontosabb természeti és gazdasági potenciálja. A megye vízhálózata, vizes élőhelyei is fontos természeti potenciált képeznek. A megye ÉK-i részén lévő Biharugrai és a Szarvas környékén lévő halastavak a haltenyésztés központjai. A Körösökből lefűződött holtágak, morotvák kiváló horgászparadicsomok. A megye északi részének vizes élőhelyei kiemelkedő természeti értéket hordoznak. AB) A TERMŐFÖLDEK TERÜLETNAGYSÁGA ÉS MENNYISÉGE A jelenleg adatok és arányok az ingatlan-nyilvántartásban (adatok: október - Békés Megyei Földhivatal - szereplő művelési ágak alapján kerülnek bemutatásra, az ingatlan-nyilvántartási szabályok szerint kategorizálva. A megye területe ,93 ha, amelyből a mezőgazdasági művelés alatt álló terület ,48 ha, erdőgazdasági művelés alatt álló, illetve fásított terület 26190,58 ha, kivett terület ,87 ha. A megye területének a mezőgazdasági művelés alatt álló területek 83,54 %-át, az erdőgazdasági művelés alatt álló, illetve fásított területek 4,65 %-át a kivett területek 11,81 %-át képezik. A szántó művelési ágban nyilvántartott terület ( ,3 ha) a megye területének 74 %-a, az összes mezőgazdasági művelés alatt álló terület 88,6 %-a. A jelenleg aktuális adatokat és arányokat az ingatlan-nyilvántartásban szereplő művelési ágak szerint megbontásban a 8. ábra szemlélteti

13 AC) A TÁJ JELLEMZŐI A Békés megyei táj jellegzetességeit a megye teljes egészében alföldi elhelyezkedése determinálja. A megye síkvidéki jellege a folyóvízi feltöltés eredménye. A határon túlról érkező Körösök és a Maros által lerakott és elegyengetett üledékek borítják a megye felszínét, melyre később lösz rakódott. A táj arculatában két elem dominál. Egyrészt a megye területén kimagasló a szántók részesedése. Az összefüggő mezőgazdasági kultúrtáj a megye egyik legfőbb sajátossága. Ez jellemzi a megye déli és középső részét. Másrészt a megye északi részének legfőbb táji jellemvonása, amely elválasztja a déli, szárazabb, vízhiányos, döntően szántóként hasznosított mezőgazdasági dominanciájú térségtől, a gazdag vízhálózat, a folyók és holtágak rendszere és a tavak, vizes élőhelyek nagy gyakorisága, amely az észak-békési táj karakterét adja. A Körös-Maros köze a Maros hordalékkúp síksága, amelyre vastag lösztakaró települt. Nagy része tökéletesen sík vidék, csak déli-délkeleti részén vannak kisebb magasságkülönbségek. Csernozjom talajok képződtek, melyek az ország legjobb termőterületei közé emelik ezt a vidéket. A tájat a nagytáblás mezőgazdasági művelés uralja. Az összefüggő szántókat csak a települések beépített területei szakítják meg. A településhálózat ritka, azaz kisszámú, de nagyobb kiterjedésű települések alakultak ki. A táj egyedi arculatához hozzátartoznak a szántók területén lévő, még ma is nagyszámú tanyák, birtokközpontok. A megye északi harmadát elfoglaló Körös-vidék süllyedő medence terület, amelyet a folyóvizek hordalékukkal folyamatosan töltöttek fel. A tájat kusza vízhálózat jellemzi, az élő vízfolyások mellett számtalan elhagyott meander tarkítja a tájat. A Körösök-vidékén zajlott a legintenzívebb folyószabályozás Magyarországon, ennek eredménye a sok lefűződött holtág. A települések elhelyezkedése a tájban szorosan összefügg a vízhálózattal. A folyóhátak az áradások során folyamatosan épültek, és az egykori mocsarakból kiemelkedtek. A parti dűnék pedig a szél akkumulációs munkája nyomán épültek tovább a hátakon. Ezek a környezetükből kismértékben kiemelkedő térszínek lettek az árvízveszélyes és gyakori vízborítású Körös-vidéken a települések területei. A halom végződésű településnevek is utalnak eredetükre. A Kis-Sárrét és a Körös menti sík területén a sok víz speciális gazdálkodási formák kialakulásához vezetett, a mezőgazdaság mellett a halászat volt jelentős. Ez a kettősség a mai napig jellemzi a vidéket, a megye legnagyobb halastavait itt találni. A táj erdősültsége rendkívül szegényes. Összefüggő erdőket csak Szanazug térségében találni az egész megyében. A Körösöket keskeny galériaerdő sáv kíséri. A tanyák, birtokközpontok környékén, egyes települések határában, illetve utak mentén találunk facsoportokat, fasorokat. A táj képéhez tartoznak a szikes rétek, legelők. Számos szikes tó is tarkítja a tájképet, amelyek viszont sekély vizűek, változó vízállásúak. Madárvonulási pihenőhelyként töltenek be fontos szerepet. A szikes legelők megmaradt kisebb foltjai az egykor óriási alföldi puszták képét mutatják. A megye orográfiai okoknál fogva fokozottan belvízveszélyes terület. A táj képéhez hosszú hetekig, hónapokig hozzátartoznak a belvízzel borított területek. A táj sajátja továbbá a kunhalmok nagy száma, melyek a sík környezetükből kiemelkedve visznek változatosságot a tájba. A ritka településhálózatot néhány főút, de javarészt mellékutak tárják fel. Vasúthálózata viszonylag sűrű, ám ezek többségében alacsony forgalmú mellékvonalak. AD) TERMÉSZET- ÉS TÁJVÉDELEM Békés megye az ország védett természeti értékekben gazdagabb vidékei közé tartozik. Az elmúlt évtizedek intenzív tájhasznosítási, tájgazdálkodási formáinak következtében - az ország más részeihez hasonlóan - számos táji-, természeti érték semmisült meg, illetve szenvedett el maradandó károsodásokat. Mindezen kedvezőtlen folyamatok ellenére a megyében sok olyan természetileg értékes terület, illetve objektum található, melyek már védettek, vagy arra érdemesek, de akár jogi védelem nélkül is megóvásra érdemesek. A megye természeti értékeinek védelmében az utóbbi bő másfél évtizedben történtek a jelentősebb lépések a Körös-Maros Nemzeti Park 1997-ben történt megalakításával. A Nemzeti Park több

14 részterületből került kialakításra, már meglévő védett területek bevonásával, valamint további új területek védetté nyilvánításával. A megye területén a természetvédelmi feladatokat a szarvasi székhelyű Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság látja el. Békés megyében jelenleg 1 nemzeti park, 4 országos jelentőségű természetvédelmi terület és 71 helyi jelentőségű természetvédelmi terület található. A védett területek területi megoszlása: nemzeti park ha, természetvédelmi terület 163 ha. A megye területének ( ha) kb. 5,5%-a áll országos védelem alatt. Országos jelentőségű védett természeti területek Az országos jelentőségű védett természeti területek kiterjedésük és védettségük jellege alapján a következők lehetnek: nemzeti park, tájvédelmi körzetek, természetvédelmi területek, természeti emlékek. A természet védelméről szóló évi LIII. törvény értelmében, az előzőekben felsoroltakon kívül (ex-lege) országos jelentőségű védett természeti területnek minősülnek még a lápok és szikes tavak. Ezen kívül a törvény értelmében (ex-lege) országos jelentőségű védett természeti emléknek minősülnek a források, víznyelők, kunhalmok és földvárak. A törvény idesorolja a barlangokat is, de Békés megyében ilyenek nem fordulnak elő. A megyében jelentős számban találhatók kunhalmok, melyek erősen veszélyeztetettek az elhordás, mezőgazdasági gépek általi roncsolás miatt. Körös-Maros Nemzeti Park A Körös-Maros Nemzeti Park, illetve a természetvédelmi kezelését ellátó Igazgatóság hazánk hetedik nemzeti parkjaként január 16-án jött létre a Dél-Tiszántúl természeti és táji értékeinek megőrzése érdekében. A Nemzeti Park Igazgatóság működési területe hektár, ami magába foglalja Békés megyét, Csongrád megye Tiszától keletre eső felét, valamint a Körösártér és a Dévaványai-Ecsegi puszták területi egységek Jász-Nagykun-Szolnok megyébe átnyúló részeit. A más és más adottságú és sajátosságú tájakon változatos, természeti értékekben gazdag területek maradtak fent. A mezőgazdaság fejlődése következtében napjainkra kimagasló természetvédelmi feladatot jelent a megmaradt természetes növénytársulások, elsősorban a löszgyepek védelme. A hajdani Kis-Sárrét, a Körösök-vidéke, a Dévaványai-, Békési- és Csanádi-sík területein tájképi- és természeti értékeiknél fogva nagy kiterjedésű szikes puszták, erdőspuszta- és mocsármaradványok, kaszálók és ligeterdők maradtak fenn. Országosan is kiemelkedő feladat azoknak a növény- és állatfajoknak a védelme, melyek Magyarországon egyedül itt tenyésznek vagy állományuk jelentős része a Nemzeti Park területén található. A növényvilágból ilyen a bókoló zsálya, az erdélyi hérics. Szintén e táj egyedülálló természeti képéhez tartozik az ősszel tömegesen nyíló vetővirág. A növények mellett az állatok közül is nem egy ritkaság található: a nagy szikibagoly lepkefaj, a dobozi pikkelyes csiga, az atracél cincér, a sztyeplepke, a túzok, mely törzsalakjának legéletképesebb populációja Békés megye északi részén él. A Ramsari egyezmény hatálya alá tartozó területek - a Kardoskúti Fehértó és a Biharugrai halastavak - vizes élőhelyeinek szerepe a nemzetközi madárvonulásban is jelentős

15 A Körös-Maros Nemzeti Park tizánhárom részterületét, és a területén lévő négy természetvédelmi területet, illetve azok elhelyezkedését az alábbi 9. ábra szemlélteti. Helyi jelentőségű védett természeti területek A helyi jelentőségű védett természeti területek nyilvántartása nem teljes körű. Ez részben abból ered, hogy a helyi önkormányzatok által védetté nyilvánított területeknél, a védetté nyilvánítás folyamatát nem folytatják le teljes körűen. Így egyrészt a terület nem kerül be az országos nyilvántartásba, másrészt előfordulhat, hogy a - jó szándék ellenére - a védetté nyilvánítás folyamatának jogszerűségébe is hiba csúszik. Békés megyében a természeti emlékek száma 120 db. A természetvédelmi területek száma 71 db. Érzékeny természeti területek (ÉTT) Az érzékeny természeti területekre vonatkozó szabályokról a 2/2002. (I. 23.) KöM-FVM együttes rendelet rendelkezik. Az érzékeny természeti területek (ÉTT) célja a természeti (ökológiai) szempontból érzékeny földrészleteken olyan természetkímélő gazdálkodási módok megőrzése, fenntartása, további földrészletek kijelölése, amelyek támogatással ösztönzött, önként vállalt korlátozások révén biztosítják az élőhelyek védelmét, a biológiai sokféleség, a tájképi és kultúrtörténeti értékek összehangolt megőrzését. Kiemelten fontos ÉTT-ek térségei Békés megyében: Dévaványa környéke (9.1.1.), Vásár-helyi- Csanádi puszták (9.1.2.), Kis-Sárrét (9.1.3.), Fontos ÉTT-ek térségei Békés megyében: Bihari-sík (7.2.1.), Gyula-Dobozi ártér (9.2.1.), Gyula- Dobozi ártér (9.2.1.), Körösszög (9.2.2.), Vésztő-Szeghalom környéke (9.2.4.). A megyében tervezett ÉTT nem található

16 Ökológiai hálózatok Az ökológiai (zöld) folyosók az elszigetelt, értékes természeti területeket, élőhelyeket kötik össze. Az ökológiai (zöld) folyosók hálózatának elemei szervesen illeszkednek az európai, országos, megyei, települési és élőhely szintű ökológiai hálózati felépítésbe. Az ökológiai folyosók kialakításánál törekednek a folytonos hálózati elemek kijelölésére, de előfordulhatnak megszakított (ún. "stepping stone") hálózati elemek is. Az elmúlt években az ökológiai hálózatok átfogó, nagyobb léptékű elemeinek kijelölésére helyeződött a hangsúly. Ezek közé tartoznak a Natura 2000 hálózat (az Európai Unió ökológiai hálózata), az országos ökológiai hálózat és a magterület, pufferterület, ökológiai folyosó területei. 10.ábra: Békés megye ökológiai hálózata A Natura 2000 hálózat az Európai Unió ökológiai hálózata, amelyet a tagországok közösen jelölnek ki meghatározott eljárási rendet követve, két uniós jogszabály - a madárvédelmi (79/409/EEC) és az élőhelyvédelmi (92/43/EEC) irányelvek - alapján. Kialakításának célja, hogy az európai közösség számára jelentős élőhely típusok hosszútávon fennmaradjanak egy összefüggő ökológiai hálózat részeként. Békés megyében a Natura 2000 hálózat területei részben a már meglévő védett területekkel átfedésben kerültek kijelölésre. A Natura 2000 hálózat területei a megye területének mintegy 19 %- át érintik. Akárcsak a védett természeti területek esetében, itt is kerültek meghatározásra olyan Natura 2000 területek, amelyek több foltból állnak, mozaikosak. A Natura2000 területekből ha a különleges madárvédelmi és ha a különleges természetmegőrzési terület. A két kategória jelentős területi átfedésben áll egymással. A művelési ágak szerinti megoszlásának vizsgálata azt mutatja, hogy a rét legelő és a szántó művelési ág mindkét Natura 2000 területtípusban (madárvédelmi és természetmegőrzési) dominál

17 AE) KÖRNYEZETI ELEMEK ÁLLAPOTA ÉS AZ ALAKULÁSUKAT BEFOLYÁSOLÓ FONTOSABB TÉNYEZŐK Vizek A felszín alatti vizek előfordulása, mélysége, de különösen mennyisége a megye területén jelentős különbségeket mutat. A talajvíz összefüggően a Maros hordalékkúpján, a megye DK-i részén, a Csanádi-háton érhető el. A talajvíz mennyisége itt tetemes, a megye többi részén csekély. A talajvíznívó a megye északi részén 2-6 méter közötti, a folyóvölgyek közelében 2 m körüli. A megye belső területein a talajvíz egységesen 2-4 méter közötti mélységben érhető el, de mennyisége nem számottevő. A rétegvizeket összefüggően és közepes mennyiségben a Békési-sík és a Csongrádi-sík területén, a Maros hordalékkúpján mélyült kutak érik el. A felszín alatti vizek vízminőségi problémáit nem szabad figyelmen kívül hagyni. Jellemzően egyes vizeknél magas a vas, mangán, arzén, bór tartalom, másoknál az ammónium, a nitrát és nitrit tartalom. A talajvíz minőségére vonatkozóan egyes részeken uralkodóan nátrium-szulfátos, nátrium- és kácium-hidrogénkarbonátos, helyenként nátrium-magnézium-kloridos. Általában az összes sótartalma magas, mg/l, ezért emberi fogyasztásra még nem szennyezett állapotban sem alkalmas. Ugyanakkor sok helyen magas a nitráttartalom is. A magas nitrát- és nitrittartalom a megyében csak a talajvizekben fordul elő, a rétegvizekben ez ideig nem jelentett problémát. A rétegvizek minőségét vizsgálva a megye területének nagy részén magas vas-mangán és metántartalomra kell számítani, ami a vízkezelés nagyarányú szükségességét is jelzi. Ez az arány a gázmentesítés megvalósításával tovább nő, mert levegőztetés során az ivóvízben még megengedett mennyiségű vas és mangán egy része is kicsapódik. A települések beépített területén a talajvíz nagyrészt a kommunális szennyvíz-szikkasztások következtében szennyeződött el. A másik jellemző diffúz szennyezési forma a mezőgazdaság terhelése. A műtrágyák, trágyák, valamint a gyom- és rovarirtó szerek felhasználásának módja miatt a művelt területek alatt sok helyen a nitrát, ammónium és peszticid szennyezés határérték feletti vagy a határérték közelében van. A jelenlegi gazdálkodási technológiai következményei mellett az 1990-es évek előtti évtizedekben folytatott, túlzott mértékű műtrágya és növényvédőszer-használat káros hatása a mai napig kimutatható talajvizeinkben. Valamivel kedvezőbb helyzetben vannak a magasabban fekvő területek, ahol a mélyebben elhelyezkedő talajvíz feletti vastagabb fedőréteg a szennyezés egy részét visszatartja, a szennyező hatás azonban itt is egyértelműen kimutatható. Ritka kivételektől eltekintve a művelt területek alatti talajvíz gyakorlatilag ivásra nem alkalmas. Az állattartással összefüggő, az előző fejezetben ismertetett folyamatok a felszín alatti vizeket is veszélyeztetik. A problémát súlyosbítja, hogy az ivóvízkivételre használt, mélyebben található rétegvizek a felszín felől, a szennyezett talajvízből kapják utánpótlásukat. A megye területének nagy része fokozottan érzékeny" felszín alatti vizek kategóriájába tartozik 1 (11. ábra). A megyében a legnagyobb összefüggő védendő vízbázis területek a megye déli felében, az Orosháza-Békéscsaba vonaltól D-re helyezkednek el. A mélyben a Maros hordalékkúp kavicsanyagában tárolt tetemes vízkészletek húzódnak. Ezek a megye legintenzívebben hasznosított mezőgazdasági termőterületei, amelyek esetében a vegyszerhasználat jelent potenciális veszélyt a felszín alatti vizek tekintetében. 1 A 219/2004. (VII. 25.) korm. rend

18 11. ábra: Békés megye felszíni és felszín alatti vízbázisainak minőségi állapota Forrás: 219/2004, 201/2001 Korm. rendeletek Csongrád és Bács-Kiskun megyékhez hasonlóan, a szolgáltatott ivóvíz minősége sok helyen nem felel meg az Európai Unió 98/83 EK irányelvében és a 201/2001 sz. kormányrendeletben meghatározott paramétereknek. 2 A megyében a probléma 65 településen élő, közel lakost érint közvetlenül, különösen a térség középső és északi részén lévő rétegvizek arzéntartalmát illetően, amely a határérték (0,01 mg/l) kétszeresét meghaladó arzén mennyiséget tartalmaznak (11. ábra) közepére mindhárom dél-alföldi megyében megalakultak a feladatot végrehajtó projekttársulások és készülnek azok a pályázatok, melyek megfelelő minőségben való beadásával és a kért támogatás megítélésével a programban részt vevő települések a projekt megvalósítása költségeinek %-át európai uniós támogatásból fedezhetik. A feltárt szennyeződések ellenére a megyében egyelőre megoldhatatlan ivóvíz-minőségi problémák nincsenek. Az ivóvízkezelés a szükséges helyeken a vízminőségtől függő módon általában megoldott. Az arzéntartalmú víz kiváltására a Maros hordalékkúp rétegeiben tárolt vízből van lehetőség, amely természetes állapotában is megfelel az ivóvízszabvány követelményeinek, s onnan kiépített távvezeték segítségével a vízellátás a kritikus területeken is megoldható. 4 A Maros hordalékkúp területére eső településeken az ivóvízkészlet védelme általánosan is nagyobb figyelmet igényel: a hordalékkúp egészén nem tervezhető veszélyes hulladék átmeneti vagy végleges elhelyezése, a felszín alatti vízkészlet a jelenleginél nagyobb mértékben nem terhelhető 2 Az érintett települések jelentős része konzorciumi összefogással kívánja megvalósítani a vízművek vízkezelési berendezéseinek és vezetékrendszerének korszerűsítését szolgáló ivóvízminőség-javító program előkészítését és 2005 novemberében megalakult a dél-alföldi Ivóvízminőség-javító Konzorcium, mely mára a folyamatos belépések eredményeként jelenleg 212 tagot számlál, ebből 65 Békés megyei település. 3 A településeken a határérték betartásának biztosításáig a 201/2001 sz. Korm. rendelet értelmében (1. számú melléklet F) részében foglalt) ideiglenes 0,05 mg/l határértéket kell alkalmazni. 4 A Békés Megyei Vízművek Zrt. és az Aradi Vízmű Rt. tulajdonát képező, százalékban magyar és román közös vállalat 2011-ben, a vízátvezetés érdekében alakult meg. A két ország elkészült szakaszok találkozásának végső céldátuma augusztus 31. Az aradi javítóvíz használata vegyi eljárás helyett természetes módon biztosítja a jó minőségű ivóvizet a lakosság számára, emellett pedig gazdaságosabb is

19 öntözővíz-kivétel céljára. A már kiépített nagy vízbázisok egy részénél felszíni hidrogeológiai védőterület meghatározására volt szükség. Vízminőség-védelmi szempontból a megye fő vízfolyásai, a Körösök egyéb védett kategóriába, míg a többi vízfolyás, a különböző csatornák az időszakos vízfolyás kategóriába tartoznak. A Hármas-Körös teljes szakasza, ún. halas víz. 5, amely speciális, a halak életfeltételeinek biztosítása érdekében kijelölt víztest. A megye felszíni vizeinek minőségi állapota számos tényezőtől függ. A Körösök vízgyűjtőjének magyarországi területe négy - Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Békés és Csongrád - megyére terjed ki. Ezért a vízgyűjtő alsó szakaszának vízminőségi állapotáért, a fel-vízi országból érkező vízminőségi állapotán túl, e négy megye szennyező forrásai is felelősek. A víztér állóvízi jellegéből és természetes tápanyagkínálatából is adódik, hogy szukcesszionális folyamatként a parti régióban megindul a hínárosodás. A mederszabályozások következtében víz nélkül maradt települések és területek vízigényének biztosítására a régi mederszakaszok felhasználásával csatornák, ill. a folyókról történő vízkivételt biztosító művek épültek. A létrejött holtágak és a belvizes vagy kettőshasznosítású csatornaként funkcionáló holtmedrek a településekhez való közelségük miatt szennyvíz befogadókká, ill. a területi (diffúz) szennyeződések befogadóivá váltak. A vízutánpótlás technikai vagy gazdasági okok miatt meglévő hiánya, szűkre korlátozza e vízterek öntisztuló képességét és az egyre növekvő szennyezőanyag terhelések kedvezőtlen vízminőségi állapotok kialakulásához vezettek, vezetnek. A vízgyűjtőterület felszíni vizeit elsősorban a mezőgazdaság termékeit feldolgozó élelmiszeripar szennyvizei, valamint a települések kommunális jellegű szennyvize terhelik. A pontszerű szennyező források között megemlítendők a fürdőkben hasznosított termálvizek, amelyek adott térségben, természetes jellegükből adódóan, magas só- és szervesanyag-tartalmúak. A településeken, még a kisvárosokban is, a lakossági állattartás jelentős mértékű, ugyanakkor a trágya és trágyalé tárolás és elhelyezés kérdése nem megoldott. A belvízelvezető csatornákba történő szervesanyag bemosódás az állattartó telepekről, a szervetlen szennyeződések bemosódása pedig a művelés alatt lévő földterületről történik. Összességében a megye országos viszonylatban is kiemelkedő helyen van a kommunális szennyvíztisztítás terén, lényegében felszíni vizekbe, kizárólag tisztított víz kerül. A jelentős ipari üzemek közcsatornás kibocsátással rendelkeznek, ill. szennyvízcsatornával nem rendelkező helyeken saját szennyvízkezelővel és tárolóban biztosítják a szennyvíz szennyezőanyagainak határértékek alá csökkentését és annak elszállít(ta)ását. A kibocsátott szennyvíz tehát zömében előkezelést követően települési tisztítóba kerül. Ennek következtében jelentős ipari szennyezés nincs. A veszélyes anyagok biztonságos tárolása megoldottnak tekinthető a területen. Mindezeknek köszönhetően a megye vízfolyásai az összes vízminőségi osztályban kiváló (I. osztály), illetve jó (II. osztály) kategóriába tartozik. Egyedül a mikrobiológiai szennyezettség kedvezőtlen (IV.-V. minőségi osztály). A magyar országos törzshálózati felszíni vízvizsgálatok mellett immár több évtizedes múltra tekint vissza a kétoldalú államközi egyezmény alapján megvalósuló határvízi együttműködés, amely az ár,- és belvízi kérdéskörök mellett az országhatárt alkotó és azt átmetsző vízfolyások vizsgálatára is vonatkozik. Ennek keretében, felváltva magyar és román területen, a határvizek meghatározott szelvényében rendszeres vizsgálatok történnek, melyek kiterjednek az esetenként bekövetkező rendkívüli szennyezések közös kivizsgálására is. A talajszennyezéssel kapcsolatos folyamatok szoros összefüggésben vannak a vizek állapotával is, ezért ezek részletes ismertetésére az alábbiakban kerül sor. Talajok Békés megye talajviszonyait alapvetően a Körös - Maros közének löszhátán (Békési-sík, Békésihát, ill. a Csanádi-hát) elterülő agyagos vályog és vályog fizikai összetételű, jó víznyelésű és vízvezető-képességű, jó vízraktározó-képességű, jó víztartó, savanyú kémhatású csernozjomok (53 %), valamint a Berettyó Körös-vidék mélyebb fekvésű területén (Dévaványa-sík, Kis-Sárrét, 5 6/2002. (XI. 5.) KvVM rend. szerint

20 valamint Körösmenti-sík) vízhatásra kialakult agyagos, gyenge víznyelésű, igen gyenge vízvezetőképességű, erősen víztartó, kedvezőtlen vízgazdálkodású, felszíntől karbonátos réti és szikes főtípusú talajok (47 %) határozzák meg. A csernozjom talajok egyrészt kiváló termőképességűek, továbbá nagy szűrő és puffer képességük révén jelentősen hozzájárulnak a környezetet érő szennyezések csökkentéséhez, valamint a felszín alatti vizek védelméhez (12. ábra). 12. ábra: Békés megye jellemző talajtípusainak és kiváló termőhelyeinek elhelyezkedése Forrás: AGROTOPO, KSH Mindezek mellett jelentősen meghatározza a 36 Aranykorona minőségű, kiváló termőképességű dél-békési földek létrejöttét az itt található talajok t/ha szervesanyag készlete (ugyanakkor a többi talaj készlete sem csökken 200 t/ha alá). A termőréteg vastagsága szinte mindenhol meghaladja az egy métert. Összességében elmondható, hogy a megye talajainak kétharmada tartozik a kifejezetten termékeny típusba (13. ábra). 6 Az ország legjobb termőképességű talajainak (90-80% közötti talajérték-szám) mintegy 39%-ka található a megyében ( ha). Jelentősebb kiterjedésben még Jász-Nagykun-Szolnok megyében (a Szolnok-Túri-síkon), Csongrád megyében (Csongrádi-sík és Dél-Tisza-völgy), illetve Győr-Moson-Sopron megyében (Mosoni-sík, Hanság, Sziget-köz) található ilyen minőségű talaj. 6 A különböző talajok természetes termékenységét a talajérték-szám fejezi ki (100-as skálán), a legtermékenyebb talaj termékenységének %-ában

21 13. ábra: Békés megye talajainak termékenysége Forrás: AGROTOPO, KSH A felszín alatti talajszennyeződések kb. 50 %-a szénhidrogén eredetű, kb. 40 %-a állattartási eredetű és a fennmaradó kb. 10 % növényvédő-szer, állati hulladék vagy nehézfém tartalmú hulladék, ill. technológiai eredetű szennyvíz szikkasztásból adódik. Meg kell említeni a különböző telephelyeken a föld alatti szimpla falú tartályok korróziójából eredő különféle szennyeződéseket, melyek - szerencsére - többségükben lokális kiterjedésűek, és ezek - különböző technológiájú átalakítása, ill. felszámolása folyamatban van. A megyében 4 db sósvíz-tározó is található, melyekben az elhasznált termálvizet tárolják. Megyei szinten azonban a vizsgálatok szerint a jelenlegi csatornázottság mellett is, a talajba szikkadó szennyvíz mennyisége jelentős, eléri a m3/nap mennyiséget, amely a talaj, talajvíz, rétegvizek elszennyeződését okozzák. Különösen a megye északi részén, ahol a vízbeszerzés kisebb talpmélységű rétegvizes kutakkal történik, komoly veszélyforrása a helyi vízbázisoknak. Ahogy azt a vizsgálatok feltárták, a jelentősebb szennyezést nemcsak a talajba szikkasztott szennyvíz mennyisége okozza, hanem ezt tovább fokozza a szennyvíz szennyezettségének növekedése, azaz annak a minősége, mivel a házi szennyvíz (megnövekedett mosószerfogyasztás, stb. miatt) egyre magasabb nitrogén és foszfortartalmú. A talajba szakszerűtlenül és ellenőrizetlenül kerülő szennyvíz a megye egyik legjelentősebb szennyező forrása, amely veszélyezteti a megye ivóvíz bázisait is. Az engedély nélküli lerakások és az elhagyott hulladékok a megye több településén okoznak talajszennyezést, illetve potenciálisan veszélyeztetik a felszín alatti és a felszíni vizeket is. Jelentős terhelést okoz a mezőgazdasági tevékenység is. Levegő 2010-ben az országban automata mérőhálózatban 32 településen 50 mérőállomás + 3 háttérállomás mért. Manuális mérőhálózatban 91 településen volt mérés NO2 (82 településen), SO2 (14 településen) és ülepedő por (25 településen) szennyezőkre. A 4/2002. (X. 7.) KvVM rendelet alapján Békés megye területe a 10. Az ország többi területe nevű légszennyezettségi agglomerációba, Békéscsaba pedig a 11. Kijelölt városok körébe tartoznak, ahol a szálló por értékei minősülnek egészségügyi határértéket meghaladónak

22 Miután a megyében főként kisebb szennyezőanyag-kibocsátású gazdasági létesítmények (feldolgozó, elektronikai, könnyűipar) üzemelnek, továbbá az úthálózat-sűrűség is az országosan átlag alatti, így a megye, levegőminőség szempontjából, inkább tisztább térségnek tekinthető. A megyében jelentősebb légszennyező tevékenységek az üveggyártás (Orosházán a Guardian Orosháza Kft. ÜVEGGYÁR, O-I Manufacturing Magyarország Kft.) a szénhidrogén-bányászat és feldolgozás, tégla- és cserépgyártás (Tondach Magyarország Zrt., WIENERBERGER Zrt. Békéscsabán, Berényi Téglaipari Kft. Mezőberényben), gépgyártás (MK Energo Team Kft. KAZÁNHÁZ Békéscsabán, Rákóczi Mezőgazdasági Szövetkezet gépjavító műhely Kétsoprony), valamint a gépgyártáshoz kapcsolódó felületkezelés, fa felületkezelés (Fate Faipari Termékgyártó és Forgalmazó Kft. Bélmegyer, "KÖRÖS" Bútoripari Kft. Gyomaendrőd), nyomdaipar (Mondi Békéscsaba Kft. Nyomdaüzem Békéscsaba), energiaipar (sarkadi és ecsegfalvi gázátadó állomások, MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt. Battonyán, E.ON Földgáz Storage Zrt. Kardoskúton, Dalkia Energia Zrt. hőközpont Békéscsabán), öntöde (Csaba Metál Zrt. alumínium öntöde Békéscsabán, Szarvasi Vas-Fémipari Zrt.), kohászat (Alföldi Kohászati és Gépipari Rt. Orosháza) és az élelmiszeripar (Szarvasi Agrár Zrt. rizsfeldolgozó üzem, Gyulai Húskombinát Zrt. "B" üzem Gyulán, Gallicoop Pulykafeldolgozó Zrt. Szarvason), illetve egyes mezőgazdasági ágazatok (kertészetek, terményszárító üzemek, és növényházak). A fentiekből következően a legfontosabb légszennyező anyagok kibocsátása Békés megyében jóval alatta marad az országos átlagoknak (a legnagyobb arány is csak 3,74% a kén-oxidok esetében) és 2010 között, hullámzó jelleggel, de lényegében csökkenő tendencia tapasztalható, legfeljebb stagnál az intenzitás (14.ábra). 14.ábra: Legfontosabb légszennyező anyagok kibocsátásának volumene Békés megye ( ) Forrás: LAIR 2012 A kén-oxid kibocsátás 2002-ről 2003-ra jelentős mértékben (majdnem harmadára) csökkent, a mennyiség háromnegyede az orosházi üveggyárból származik. Ezzel Békés a hatodik

23 legnagyobb kibocsátó Heves (Mátrai Erőmű), Fejér (dunaújvárosi erőművek és kohászat), Borsod, Komárom (erőművek) és Pest (MOL százhalombattai finomító) megyéket követve. A korábbi évek összesen 24 kg-os évi kén-dioxid származék légkörbe juttatásával, ma már 0,5 kg évi volumen alatt termelő nyolc megye közé tartozunk, jelenléte mára lényegében megszűnt. Hasonlóan jelentéktelen a megye nitrogén-dioxid szennyezése is (évi 1 kg), illetve metán kibocsátása (2002 és 2010 között összesen 38 kg, az országos átlag alig 2%-a). Szén-monoxid kibocsátás 2007-ben volt a csúcson, amikor a szennyezőanyag szinte teljes része az újkígyósi furnérgyártó üzemből, ill. a békéscsabai téglagyártásból származott. Az akkori 7. helyről mára a 11.-re esett vissza a megyék sorában és számottevő szennyezővé a Guardian orosházi üveggyártó vált. Szintén az orosházi üvegiparból származik a megye szén-dioxid szennyezésének több mint fele (56%), további 10%-át pedig a MOL battonyai földgáztelepe adja. A megye országos 14. helyére elegendő szennyezés a borsodi mennyiség tizedét sem éri el, de még a 8. helyezett Győr-Moson- Sopron kibocsátásának a harmadát sem éri el. Az utánunk következő öt megyéből csak egy alföldi megye (Jász-Nagykun-Szolnok megye). Békés megye a hetedik legnagyobb nitrogén-oxid kibocsátó, igaz az országos átlag mintegy harmadával (1,3t), aminek 86%-t az orosházi Guardian üveggyár bocsát ki. Az észak- és középmagyarországi megyék energetikai szektorukkal a legszennyezőbbek. Békés, Szabolcs-Szatmár-Bereg után a második alföldi megye (országosan a hetedik), amely a legtöbb szilárd szennyező részecskét juttatja a légkörbe. E mennyiség harmada a megye gabonatermesztő jellegének köszönhető számos vetőmag üzem, tisztító-szárító-keverő telep és magtár tevékenységeiből származik (Csorvás, Sarkad, Szarvas, Zsadány, Nagyszénás, Mezőberény, Kevermes, Kondoros, Elek, Szeghalom), további negyede pedig a tégla-, cserép- és üveggyártásból (Békéscsaba, Mezőberény és Orosháza). Az Országos Légszennyezettségi Mérőhálózat e megyében rendkívül szegényes és hiányos adatbázisa alapján csak a 3 város nitrogén-dioxidra vonatkozó levegőminőségi állapotát lehet vizsgálni, melynél megállapítható, hogy NO2 tekintetében legjobb Orosháza és legrosszabb Gyula állapota. Szálló port illetően Békéscsaba meglehetősen változó besorolású, mert az 5 év eredménye 3 különböző besorolást eredményezett: jó", megfelelő" és szennyezett" minősítést, melyből következtetést levonni értelmetlen lenne. A mérésekből a fentiekben leírtak miatt az egész megye légállapotára vonatkoztatható általános következtetést levonni lehetetlen. Békés megye közúthálózatának sűrűsége a nagyjából sík terület, ill. a településszerkezet miatt az országos átlaghoz közeli, inkább ritka. A közlekedésből eredő légszennyezés ezért szintén átlagos, mely szennyezés viszont kiemelkedik az országon átmenő forgalmú útvonalak mentén, ott is a városokban sűrűsödik, a jelentős (helyi és átmenő) teherforgalom miatt. Ezért ezen utaknak a védendő épített környezet és a természeti értékek területét érintő útszakaszainak kiváltása hosszútávon elkerülhetetlen fejlesztési, illetve rendezési feladat (mint pl., ami az elmúlt években Orosháza, Békéscsaba és Gyula körül megvalósult). Érdekes itt megjegyezni, hogy a jelentős méretű agrárterületeket megközelítő/átszelő mezőgazdasági utak nagyarányú burkolatlansága, ill. maga a mezőgazdasági területek deflációja is jelentősen megnöveli e megyében a porszennyezést, mely összevetve a megye alacsony erdősültségi mutatójával, további problémákat szül. Nem mérhető, de a lakosság szempontjából jelentős lokális - és általában esetenkénti - terhelés a bűzhatás, amit egyfelől a közúti közlekedés okoz, másfelől pedig a nem megfelelően telepített állattartó telepek környezetében alakul ki. Az elmúlt években ugyanis több új állattartó (főleg sertés és szarvasmarha) telep létesült, ill. több a feldolgozó kapacitását bővítette. Illetve meg kell említeni még az allergén polleneket is, mint légszennyezőket, melyek mennyisége folyamatosan növekszik, és az év egyre hosszabb időszakában okoznak allergiás tüneteket, bár visszaszorításuk kevéssé területrendezési feladat. Összességében tehát megállapítható, hogy a megye légszennyezettségi állapota egyrészt országosan a jobbak közé tartozik, másrészt a nagy termelőiparok termelésének csökkenése, ill. szennyezéseik határérték alá kényszerítése, ill. a közlekedési szennyezéseknek az elkerülő utak miatt a lakott

24 területekről való kiszorítása általánosságban a légállapot javulását eredményezte az utóbbi években. Zaj Békés megye környezeti zajhelyzetének áttekintésére sajnos nem állnak rendelkezésre tematikusan rendszerezett mérési adatok. A megye környezeti zajhelyzetét, zajállapotát alapvetően és folyamatosan a közlekedés befolyásolja. Bár a közlekedésen kívül az üzemi tevékenységek, ill. az építési tevékenységek is okoznak - olykor határérték feletti - zaj- vagy regzésszennyezéseket, ezek mégsem relevánsak az összes zajszennyezést tekintve, mert általában csak pontszerűek és időszakosak. A közúti közlekedésből eredő zaj szintje általában a nappali és az éjszakai időszakban is meghaladja a megengedett határértéket a nagyobb városok forgalmasabb területein. A zajterhelés részben a belső forgalomból, részben az országos főútvonalak települési belterületi szakaszainak átmenő forgalmából ered. Sajnos ugyanis a települések lakott területrészeit láncszerűen fűzik föl az országos főutak. Ezen kívül zaj- és rezgéskeltő a vasúti közlekedés is, de sajnos az ezen típusú szállítás fokozatos visszaszorulásával egyre kevésbé jelentős a zavaró hatása, és az is csak inkább éjjel. Az újonnan létesülő telephelyek pedig már csak akkor kapnak engedélyt, ha igazoltan határérték alatt maradnak az általuk keltett zajok. A 44. sz. főút Békéscsaba és Gyula, a 47. sz. főút Orosháza belterületi elkerülő szakaszainak átadásai az elmúlt években jelentősen csökkentették a védendő lakóterületeken az átmenő forgalom okozta zaj- és rezgésterhelést. A megvalósult közúti fejlesztés is bizonyítja, hogy a közúti forgalomból eredő zajterhelés elleni védelemnek egyik leghatékonyabb eszköze, ha a forgalmas utak elkerülik a védendő területeket. A Szolnok-Békéscsaba-országhatár vasútvonal korszerűsítése Békéscsabáig megtörtént, a betervezett zajvédő falakat megépítették. A Békéscsaba-Lőkösháza vasútvonal 2. vágányának építése várhatóan között valósul meg, mellyel az engedélyezett sebesség 160 km/h-ra emelkedik. A Ro-La, a kamionok vasúton való szállítása is támogatandó környezetvédelmi elképzelés, mely a vasúti vonalak korszerűsítésével várhatóan növekedni fog. Tervezett az M44-es gyorsforgalmi út kiépítése, mellyel Szarvas, Kondoros kapna elkerülő utat, de megvalósítása a as időszakban reális csak. Ennek terve miatt ezen települések addig már külön elkerülő utat nem kapnak. Szintén van terv az M47-es gyorsforgalmi út megvalósítására, mely esetén Mezőberény, Szeghalom, Békés kapna elkerülő utat, de realizálódása még későbbre várható, mint az M44-é. További elképzelések vannak a 4-számjegyű utakból vagy ún. térségi jelentőségű mellékutakká, vagy főutakká való fejlesztésre, mely utóbbi esetben szintén elkerülő utakat kell építeni. AF) SZENNYEZETT TERÜLETEK SZÁMBAVÉTELE A Felszín Alatti Víz és a Földtani Közeg Környezetvédelmi Rendszer (FAVI) részeként működő Kármentesítési Információs Rendszerben (KÁRINFO) nyilvántartott tényleges és potenciális szennyező források adatait az alábbi ábrák szemléltetik. Az adatok tartalmazzák a potenciális szennyező forrásokat. Az egykor elavult technológiával üzemelő ipari telephelyek, szénhidrogén kutak, üzemanyagtöltők, kommunális és veszélyes hulladéklerakók, dögkutak, kommunális folyékony hulladékürítők és tározók környezetében vannak a legjelentősebb szennyezőanyagok, melyek felmérése és kármentesítése sürgető feladat

25 15. ábra: Potenciálisan veszélyes objektumok 16. ábra 17. ábra AG) FELSZÍNI ÉS FELSZÍN ALATTI VÍZKÉSZLETEK Felszíni vízkészletek Békés megye vízviszonyai Magyarország vízgazdálkodási kitettségéhez hasonlóak. A vizeket illetően Békés megye jellegzetesen tranzit terület, aminek az a következménye, hogy a vízkészletek mind mennyiségileg, mind minőségileg döntő mértékben függenek a szomszédos területeken zajló természetes folyamatoktól és mesterséges beavatkozásoktól. A vizek a megye határain kívülről, más megyék területéről és főként az országhatáron túlról érkeznek, gyakran nem megfelelő mennyiségben, minőségben és eloszlásban. A térségben eredményesen vízgazdálkodást

26 folytatni, a fokozott és sokrétű vízgazdálkodási igényeket kielégíteni a környező területek szerveivel való folyamatos egyeztetés és együttműködés révén lehetséges. 18.ábra A Körösök vízgyűjtője Forrás: Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság ( Felszíni vizek vonatkozásában gazdagabb vízhálózattal a Körös-vidék mélyártéri területe rendelkezik. Békés megye fő vízfolyásai a Fekete-Körös, Fehér-Körös, a kettő egyesüléséből keletkezett Kettős-Körös, a Sebes-Körös, a Berettyó, és a folyókat egyesítő Hármas-Körös. Ide sorolható még a Hármas-Körös legnagyobb jobboldali vízfolyása a Hortobágy-Berettyó-főcsatorna. A folyók összes vízgyűjtőterülete km 2, melynek több mint fele (53 %) az országhatáron túlra esik. A hegyvidéki vízgyűjtő Románia területéhez tartozik, legmagasabb pontja 1849 m. A vízgyűjtő 200 m alatti része a terület 70,2 %-a, ahol a csapadék területi átlaga mm körül mozog. Magyarország területén van a vízgyűjtő kisesésű, síkvidéki jellegű része. A Körösök vízkészletének döntő hányada a hegyvidéki vízgyűjtőről származik, a vízkészletek alakulását tőlünk független természeti és társadalmi tényezők befolyásolják. Annak ellenére, hogy évente tekintélyes mennyiségű víz érkezik a hegyvidékről az Alföldre (átlagosan 3 milliárd m 3 /év folyik le a Hármas-Körösön), mely a vízigényeknek ( millió m 3 /év) többszöröse, a mintegy 13-szoros vízkészlet nem elegendő, mert a folyók vízjárása nem egyenletes, igen nagy a vízhozamok ingadozása ( szoros is lehet)

27 2.táblázat: A Körösök vízgyűjtőinek adatai Forrás: Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság ( Békés megye északi részének hasznosítható felszíni vízkészletét a Körösök hasznosítható saját vízkészlete és a tiszai vízátvezetés biztosítja. A Körösök augusztusi 80 %-os hasznosítható saját vízkészlete 4,7 m 3 /sec, ezzel szemben a vízjogi engedélyekben lekötött vízigény 30 m 3 /sec körül alakul. A Körösök saját hasznosítható vízkészlete a természetes vízhozamból (0,7 m 3 /sec), a tározott készletből (3,7 m 3 /sec) és a használt vízvisszavezetésekből (0,3 m 3 /sec) vizekből tevődik össze. A Körösök- völgyébe a Tiszából érkezik - vízátvezetés útján a hasznosítható vízkészlet nagyobbik hányada, a tiszalöki és a kiskörei vízlépcsők segítségével. A több térséget érintő vízkészlet átcsoportosítások a Tisza-Körös-völgyi Együttműködő Vízgazdálkodási Rendszer keretén belül zajlanak. A Körös-vidék 1956 óta részesedik a Tisza vízkészletéből ig a tiszalöki vízpótlásra, 1980-tól a kiskörei vízátvezetéssel is számolni lehet. A Tisza vízkészlete felhasználható a Hármas-Körös teljes hosszán, a Kettős-Körösön Békésig és a Sebes-Körös 30 fkm szelvényéig. Természetesen a Berettyó folyó és a Horobágy-Berettyó-főcsatorna Békés megyei részein is kivehető a Tisza-víz. Nagy aszály esetén, a Békési duzzasztónál provizórikus szivattyúkkal lehetőség van 5 m 3 /s vízhozam átemelésére a felső szakaszra, így a Tisza-víz kivehető a Fekete- és a Fehér-Körös mentén is

28 19.ábra A Tisza-völgyi vízgazdálkodási rendszerekbe kivezethető, 2007-től engedélyezett vízkészletek Forrás: Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság ( A Körös-völgyi vízkészletek területi szétosztásának művei a duzzasztók, melyekkel a vízkészletek és vízszintek szabályozhatók. A megyében 4 duzzasztó üzemel: a Hármas-Körösön a Békésszentandrási (1942), a Kettős-Körösön a Békési (1968), a Sebes-Körösön a Körösladányi (1977) és a Fehér-Körösön a Gyulai (1896). A megye területének vízgazdálkodására hatással lévő duzzasztóművek és vízlépcsők a Bökényi vízlépcső kivételével üzemképesek. Az előírt vízszinteket az igényeknek megfelelően biztosíthatók. A Tisza-völgyi nagyműtárgyak rekonstrukciós programja keretében a korábbi években felújításra került a Békésszentandrási vízlépcső, a Gyulai duzzasztó, a rekonstrukciójuk 1998-ban, illetve 2009-ben fejeződött be. A Békési duzzasztó rekonstrukciója évben fejeződött be. A Körösladányi duzzasztó jelenleg jól üzemel, de teljes körű rekonstrukciójára szükség van. Békés megye déli része két forrásból látható el felszíni vízzel. Az egyik a Maros, amely jelentős felhasználható készlettel rendelkezik. A vízkivétel mennyisége nem korlátozott, csak a mederben hagyandó víz mennyisége előírt, 6,5 m 3 /sec. Az eddig előfordult legkisebb vízhozam nyári időszakban 31 m 3 /sec volt. Figyelembe kell venni azonban, hogy a vízkészlet keletkezésének helye teljes egészében Románia, ahol a felszíni vizek felhasználása igen jelentős. A másik probléma a Maros vizének felhasználásával kapcsolatban, hogy a vizet a terep természetes esésével szemben kell szállítani, ami jelentős szivattyúzási költségekkel jár. Ebből adódóan megfelelő határvízi és piaci kapcsolatok esetén Békés megye érintett részeit gazdaságosabb lehet Romániából vízzel ellátni. A felszíni vizek másik forrását, a határt keresztező kisvízfolyások jelentik. A terület leghosszabb természetes vízfolyása a Szárazér, amely Romániában ágazik ki a Marosból. Jelentősebb mellékvizei a Cigányka-ér és a Kutas-ér. Mindhárom eret metszi az országhatár

29 A felszíni vízkészletek hasznosítása A Körösök vízrendszerében jelentkező legnagyobb probléma a vízkészletek hiánya. A legtöbb víztest esetében a megoldást a Romániával történő megegyezés után érkező megfelelő mennyiségű és minőségű friss víz, illetve a Tiszai vízátvezetésből származó vízmennyiség jelenti, melynek azonban sok esetben minőségi problémái vannak. Azért, hogy az öntözési időszakban a megfelelő vízmennyiségek, vízszintek biztosíthatók legyenek, a folyók duzzasztóművekkel szabályozott vízszinttel rendelkeznek, illetve a vízfolyás hálózat jelentős részére a kettős működés (belvíz elvezetési és öntözési funkció) a jellemző. Az elmúlt időszak pénzügyi forráshiánya miatt a térség csatornái nem megfelelő fenntartottsági állapotban vannak. Sem funkciójuknak nem tudnak megfelelni, sem esztétikai szempontból nem megfelelőek. Ennek következtében, valamint a mezőgazdasági művelés diffúz hatása miatt, illetve mert részlegesen, vagy teljesen hiányos a zonáció, szennyezett üledék található a csatornákban, amely a biológiai produkciót fokozza. A felszíni vízkiemelések vízét elsősorban öntözésre használják, valamint halastavi vízellátásra és rizstermesztéshez. A vízrendszer öntözővíz-igénye a saját vízgyűjtőterületről érkező vízkészletekkel nem kielégíthető, ezért tiszai vízátvezetés szükséges. A Tisza-Körös völgyi Együttműködő Vízgazdálkodási Rendszer (TIKEVIR), mára már integrálódott az Alföld természeti viszonyaiba. Nélküle ma már elképzelhetetlen az Alföld nagy részének viszonylag egészséges vízforgalma. Ezzel szemben áll a létesítmények több kedvezőtlen hatása az ökológiai állapotokra (élőlények vándorlási lehetőségei, stabil vízszintek stb.). A Körösvidéki Vízügyi Igazgatóság részére a hiányzó hasznosítható készlet pótlására a Hármas-Körös alegységet érintő tiszai vízátvezetés egyrészt a kiskörei rendszerből, másrészt a tiszalöki rendszerből történik. Az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság részére a hiányzó hasznosítható készlet pótlására a tiszai vízátadás ugyancsak két útvonalon történik, egyrészt a tiszalöki rendszerből, és vízátvezetés történik a kiskörei rendszerből is. A felszíni vízkészletek fő hasznosítója a mezőgazdaság, nagyságrendekkel kisebb mértékű az ipari célú vízkivétel. Ivóvíz céljából a megyei felszíni vizeiből vízkivétel nem történik. Békés megye egyik legnagyobb megélhetési forrása a mezőgazdaság. A zavartalan gazdálkodást a belvízelöntések mellett, sokszor azonos éven belül, az aszály is veszélyezteti. Mezőgazdasági vízhasznosítás lényegében két különböző rendszerű vízbiztosítással történik. Egyrészt külön öntözésre kiépített rendszerekben, erre kiépített öntözővíz kivételekkel és általában magas vezetésű csatornákon. Másrészt kettőshasznosítású csatornákon keresztül, ahol a csatornák fő funkciója a belvízelvezetés, belvízmentes időszakokban viszont a csatornák alkalmasak öntözővíz elvezetésre. Ezekben a rendszerekben a vízellátás általában a duzzasztott vizekből gravitációsan történik, a meglévő belvizes zsilipeken vagy szivattyútelepek gravitációs kivezetéseiken keresztül. Békés megyében két vízügyi igazgatóság működési területén vannak öntözőrendszerek. A KÖVIZIG területén 16 öntözőrendszer helyezkedik el. A főművek névleges kapacitása (gravitációs + szivattyús) 44,6 m3/s, az engedélyezett vízsugár öntözésre jelenleg 28,1 m3/s. Ez a lehetségeshez képest 63 %-os kihasználtságot jelent, abban az esetben, ha minden engedéllyel rendelkező vízhasználó üzemel. A valóságban évente változóan, az időjárástól függően, ennek az értéknek a töredéke a kihasználtság. Az öntözött területek növelésére a kiépített rendszerekben van lehetőség, ahol van szabad vízkészlet, ami látszik a 63 % os kihasználtságból is

30 20.ábra A felszíni vízkészletek eloszlása a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság területén Forrás: Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság ( Az öntözővízzel ellátatlan területek közül kiemelkedik a Maros hordalékkúp területe, ahol felszíni vízből nem biztosítható az öntözővíz. A folyóktól távolabbi területekre, az életet adó vizet kettőshasznosítású és öntöző-csatornák szállítják. A megye délnyugati részén, az ATIVIZIG működési területén, az igazgatóság üzemeletetésben 2 öntözőrendszer működik: Az Apátfalva-Mezőhegyesi öntözőrendszer vízkivételének névleges kapacitása 3 m3/s, ami még kiegészíthető 0,8 m3/sec Romániából átvezetett vízhozammal. Ebben a rendszerben a csúcsidei vízkihasználtság eléri a 100 %-ot. A Szarvas-Kákai öntözőrendszer Csongrád és Békés megyét érintő az ATIVIZIG és a KÖVÍZIG területére is átnyúló rendszer, vízellátása a KÖVÍZIG területén és üzemeltetésében lévő Szarvas-Kákai szivattyútelepről történik, magát a rendszert az ATIVIZIG üzemelteti. A vízkivétel kapacitása a KÖVÍZIG adatai között van számításba véve. Felszín alatti vízkészletek Békés megye területe vízföldtani szempontból a Körös-Maros köze nevű (sp jelű) sekély porózus; a Körös-vidék, Sárrét (p ) sekély porózus; illetve a Maros hordalékkúp (p ) nevű víztesteken foglal helyet. Ivó- és egyéb használati vízbeszerzésre a negyedkori (pleisztocén folyamán kialakult) porózus homokszinteket lehet elsősorban számításba venni. A homokos képződmények hidegvíz nyerésére kb. 350 m-ig alkalmasak, ez alatt már nagyobb hőmérsékletű víz vagy hévíz van jelen

31 Hidegvíz-készletek A térség felszín alatti vízkészlete teljes egészében a laza, törmelékes, rétegezett képződményekben található, amelyek a medencealjzatot képező, mélybe süllyedt alaphegységekre rakódtak le, igen nagy vastagságban. A vízzáró rétegek közötti porózus vízvezető rétegekben található a rétegvíz, amely kapcsolatba kerülhet a legfelső vízzáró réteg fölött elhelyezkedő talajvízzel. A területen a felszín alatti vizeknek ez a két típusa fordul elő. Azt a rétegezett képződmény együttest, amely a megye ivóvízellátásában használt hidegvíz-készletét tartalmazza különböző, energiájukban is eltérő vízfolyások rakták le a földtörténeti negyedidőszak folyamán. A különböző vízfolyások eltérő anyagú-szemcseméretű hordalékot szállítottak a területre, így az általuk felépített üledékcsoport is eltérő. A képződés alapján a megye területének túlnyomó része két nagy vízföldtani tájegység területére esik, közülük egyik a Berettyó-Körös süllyedék területe, a másik a Maros hordalékkúp térsége. A Berettyó-Körös süllyedékének és a Maros hordalékkúpjának elhatárolása nagyjából a Gyula- Csorvás-Tótkomlós-Pitvaros által meghatározott vonal mentén történhet. Északra a Berettyó-Körös süllyedék, délre a Maros hordalékkúpjának magyarországi része esik. A Berettyó-Körös süllyedéken az üledéksorban kisebb a vízadó rétegek száma, vastagsága, szemcsenagyságukat pedig inkább az apró és finom szemcseméret jellemzi. A Maros hordalékkúpon sok jó vízvezető képességű réteg található, a porózus rétegeket alkotó szemcsék általában durvaszeműek, az országhatár mentén a felszín közeli részekben kavicsrétegek is előfordulnak. A felszín alatti hidegvíz kitermelhető készlete a két nagy vízföldtani tájegységen eltérő. A Berettyó-Körös süllyedéken a vízbeszerzési adottságok gyengék. A korlátozott utánpótlódás nem teszi lehetővé koncentrált vízkivételi helyek (nagy vízműtelepek) létesítését és az egy kúttal kivehető napi vízmennyiség alacsony. A Maros hordalékkúpon a vízbeszerzési, vízutánpótlódási adottságok viszont igen jók, az éves hasznosítható vízkészlet köbméter, a térség koncentrált víztermelő helyek létesítésére alkalmas és az egy kúttal kitermelhető vízmennyiség is magas. Azonban általánosan elmondható, hogy a Maros hordalékkúpon a mélyebb rétegekben az arzéntartalom magas. A 10 μg/l feletti arzéntartalom mintegy települést érint a megyében. A vízbeszerzési lehetőségek és a jelentkező vízigények területi eloszlása ellentétes. A nagy vízigények a megye középső és az északi területein, a rossz vízbeszerzési adottságú helyeken, a nagy településekhez kapcsolódóan jelentkeznek. Kielégítésük elsősorban a vízminőségi problémák, másodsorban a gyenge vízbeszerzési adottságok miatt csak a helyi vízkészletek pótlásával oldható meg, a Maros hordalékkúpi víz vízkészletből történő átvezetéssel. A talajvízből való vízkivétel a sérülékenység miatt ivóvízellátásra nem használható. Hévíz készletek Békés megye szinte teljes területe potenciálisan alkalmas hévíz feltárásra, ezen belül is döntően a 80 C-nál magasabb rétegvíz nagybani kitermelésére. Ez a terület, áthúzódva Csongrád megyei területekre is, az Alföld legnagyobb kiterjedésű olyan része, ahol a legmagasabb hőfokú hévizek a legnagyobb valószínűséggel fordulnak elő. A hévízfeltárás és termelés alakulására a megyében jellemző volt, hogy a korábbi kezdeti fúrások után főleg a szénhidrogén-kutatások során növekedett a kutak száma, de az ivóvíz beszerzési célú fúrások is sok helyen tártak fel hévizet. Ezen kívül több helyen fúrtak hévíz kutakat balneológiai célokra is. A mezőgazdasági célú hévízfeltárás és hasznosítás a 60-as években vett nagy lendületet azzal, hogy jelentős központi támogatásokat lehetett ilyen célokra elnyerni. A támogatások megszűntével azonban az ilyen célú hévízfeltárási tevékenység erősen visszaesett. A hévíz kutak kezdetben nagyrészt szabad kifolyással működtek, az intenzív termelés miatt bekövetkezett nyomáscsökkenések a túlnyomást azonban sok helyen megszűntették és a szabad kifolyásos termelésről a szivattyúzásra kellett áttérni. A hévíz kutak szivattyús termeltetése azonban 90 C felett már nehézséggel jár, mert a búvárszivattyúk ilyen hőmérsékletet már nehezen viselnek el. A nyomáscsökkenés megelőzhető, illetve megszűntethető, ha a kitermelt hévizeket hasznosításuk után visszatáplálják. A hévíz visszatáplálás lehetősége nem csak ezért merült fel, hanem a használt hévizek elhelyezésének gondjai miatt is. A nagy sótartalmú és esetenként a nem eléggé lehűlt

32 hévizek felszíni befogadókba történő bevezetése a vízminőségre, illetve az élővilágra gyakorolt káros hatás miatt általában nem engedhető meg. A nagy vízhozamú folyók mentén ez kisebb probléma, kisebb vízfolyások, öntözővíz-csatornák esetében azonban csak nehezen oldható meg. A hévíz visszatáplálás jelenlegi ismeretek szerint csak az energetikai célú hévízhasznosítás esetében, vagyis a víz hőjének kinyerése után jöhet szóba. Balneológiai célú vízhasználat utáni visszatáplálásnál szigorú közegészségügyi előírások szerint lehetne csak a vizet visszatáplálni, amelynek módja még nincs kimunkálva. Békés megyében mindössze két visszatápláló kút működik. Békés megyében 170 hévíz kutat tartanak nyilván, ez az ország összes hévízkútjának 15 %-át jelenti. Hozam szempontjából is jelentős Békés megye pozíciója, mert a békési hévíz kutak adják az országos hozam 8 %-át. A hévizek hasznosítása: Ivóvíz ellátási célra 63 kút szolgál, kutak jellemzően a 40 C alatti hőtartományba tartoznak. Területileg ezek a kutak a hideg ivóvízkészletekben szűkös Körös-vidéken találhatók. Mezőgazdasági célra 31 kút szolgál, jellemzően Szarvas és Szeghalom térségében koncentrálódva. Balneológiai és fürdővíz célú felhasználásra 21 kút szolgál. A megye több településén működik termálfürdő, de országos jelentőségű csak a Gyulán működő komplexum, és az Orosháza-Gyopárosfürdő. Füzesgyarmat termálvizét is gyógyvízzé nyilvánították. Egyéb célú termálvíz használat nem jelentős. A hévizek felhasználásában Békés megye a megfúrt kutak hozamai alapján is elmarad a lehetőségektől. AH) ENERGIAFORRÁSOK A megye területén korábban jelentős, de még ma is számottevő szénhidrogén kitermelést folytatnak. Ennek létesítményei ma is láthatók. Számtalan szénhidrogén kutatófúrás jelzi a megyében a rendelkezésre álló ásvány kincset, a legnagyobb szénhidrogén mezőt a megye déli részén, az Orosháza-Kardoskút-Battonya vonalon, valamint a megye északkeleti szélén, Dévaványa-Füzesgyarmat vonalon tárták fel. Ma is meglevő, de még tervezett bányatelkek jelzik a szénhidrogén kitermelés továbbra is fennálló lehetőségét. A bányatelkek jelenlétét a területfelhasználásnál, mint az azt korlátozó adottságot figyelembe kell venni. A megújuló energiaforrások Békés megyének három kiemelkedő megújuló energiaforrása van: a termálenergia, a napenergia, a biomassza. A szél, víz és egyéb megújuló energiahasznosítás kérdése is fontos, de az csak szigetszerűen van jelen a megyében

33 3.táblázat Megújuló energiapotenciál 7 Megnevezés Energia potenciál Energia fogyasztás Energiamérleg Békéscsabai 3947,00 864,60 4,57 Mezőkovácsházai 6078,00 311,26 19,53 Orosházai 6846,00 855,24 8,00 Sarkadi 4767,00 128,47 37,11 Szarvasi 3486,00 342,87 10,17 Szeghalomi 5461,00 354,60 15,40 Békési 6922,00 376,11 18,40 Gyulai 4314,00 403,92 10,68 összesen 41821, ,08 123,85 Energiafogyasztás (EF): a végső energiafelhasználás esetében értelmezhető kistérségi szintű energiafelhasználás 8 (1. ábra). Békés megye átlag: 455 TJ (országos 751 TJ) összesen: 3637 TJ (országos 2,8%-a) Békéscsabai és Orosháza kistérségek a megye 47,3%-a Energia potenciál (EP): az elérhető, kiaknázható természeti erőforrások, melyek alapanyagul szolgálhatnak a megújuló energiahordozók alkalmazására 9 (2. ábra). Békés megye átlag: 5228 TJ (országos 4731 TJ) összesen: TJ (országos 5,2%-a) Mezőkovácsházai, Orosházi és Békési kistérségek a megye 47,5%-a Megújuló energiamérleg (EM=EP/EF) = a tényleges energiafogyasztáshoz mért potenciális energiakészlet (3. ábra) Békés megye átlag: 15,48 (országos 16,13 TJ) (kiemelkedő: Sarkadi, Mezőkovácsházai, Békési kistérségek) 7 CHIC Közép-magyarországi Innovációs Központ Kht.: ENEREGIO projekt 2008: A fenntartható és biztonságos kistérségi energiagazdálkodás vizsgálata az energiatakarékosság és megújuló energiaforrások optimalizálásával, kutatási jelentés 8 Szén és egyéb szilárd energiahordozók, kőolajtermékek, földgáz, villamos energia, vásárolt hő (távhő), tűzifa 9 Tűzifa, fanyesedék, kukorica, cukorrépa, repce, napraforgó, energiafa, energiaerdő, gabonaszalma, gyümölcs, szőlő venyige, biogáz, depónia gáz, geotermikus energia, szélenergia, vízenergia

34 21. ábra 22. ábra 23. ábra A megújuló energiahordozók közül a termálenergia hasznosítását a jövő perspektivikus területe, érdemes fejleszteni, viszont terjedésének és hasznosításának egyelőre elsősorban a hulladékvíz elhelyezésének környezetvédelmi és vízügyi problémái, több műszaki kérdés megoldatlansága, illetve a lehetséges engedélyezett eljárás megvalósításának nagy anyagi terhei vetnek gátat. A dél-alföldi régió a geotermikus potenciált tekintve kiemelkedik a többi régió közül. Ennek oka az Alföld déli része alatt elterülő felső-pannon korú üledékes medence, melynek porózus homokhomokkő rétegei jelentős termálkészleteket tartalmaznak. Az C hőmérsékletű hévíz feltárására szinte az egész régió területe alkalmas kivételt képez Bács-Kiskun megye nyugati, délnyugati része (24. ábra). 80 C-nál melegebb termálvíz kitermelésére elsősorban Csongrád megyében és Békés megye északi részén van lehetőség

35 24. ábra: Kelet-Magyarország felső-pannon képződményeinek hévízkészlete Forrás: ATIKÖVIZIG A dél-alföldi régió megyéi közül a hévízkutak számát tekintve kiemelkedik Csongrád megye. A 232 hévízkútból 191 üzemel, 46 %-ban mezőgazdasági hasznosítással, de jelentős az ipari célú felhasználás is (15 %). A sorban Békés megye következik 136 üzemelő kúttal. A felhasználás itt is elsősorban mezőgazdasági, de a régió megyéi közül itt található a legtöbb fürdő (24) és a megye ivóbázisa is jórészt a termál kutakra épül. 25. ábra: Az üzemelő kutak hasznosítása a dél-alföld régióban A dél-alföldi régió kistérségeinek geotermális energiafelhasználását tekintve megállapítható, hogy a kistérségek közül a kitermelt termálvíz mennyisége és energiatartalma alapján Békés megyében kiemelkedik Szarvasi és a Szeghalmi kistérség. Balneológiai hasznosítás szempontjából jelentős Békés megyében az Orosházi és a Gyulai kistérség. A megyében megjelentek a termálenergia komplex hasznosítása irányába konkrétan befektetni kívánó vállalkozások, és a településvezetők közül is többeket foglalkoztat a közösségi fűtés kérdése (Bucsa, Nagybánhegyes, Mezőberény). A kutak vízhőmérséklete általában megyeszerte alacsony, C, ezek közül kiemelkedik a Gádoros térségében található hévízforrás, ahol 170 C körüli a talphőmérséklet, mely nagy nyomással törne a felszínre

36 A megyében 76 db használaton kívüli termálkutat tartanak nyilván, melyek közül többet gazdasági céllal hagyományos pihentetőtavas vízkezelés mellett hasznosítanak is Szarvas és Gyomaendrőd térségében. Itt lényeges megjegyezni, hogy a tisztán energetikai célú hévízhasznosítások esetében a évi CXX törvény 19 (3 ) szerint kizárólag energetikai hasznosítás céljából kitermelt termálvizet vissza kell táplálni. A meglévő hasznosításokra vonatkozó határidőt a 312/2005. ( XII. 25. ) Korm. rendelet tartalmazza: a felszíni vizek minősége védelmének szabályairól szóló 220/2004. (VII. 21. ) Korm. rendelet módosításáról ( ennek 3. (2) bekezdése szerint a Meglévő létesítmények esetében d) pontja az energetikai célú termálvíz hasznosítás esetén a türelmi idő december 31. ). A másik, fejlődés előtt álló terület a napenergia hasznosítás kérdése Békés megyében. Országos viszonylatban a Dél-Alföldön a legmagasabb a napsütéses órák száma, a megye besugárzás szempontjából harmadik az országban. Sok közintézmény is van, amelyek energiaköltségeik mérséklésére már több éve használnak ilyen berendezéseket. A legjobb példával a Békés Megyei Önkormányzat jár elöl, de Békéscsabán, Orosházán és másutt is történtek önkormányzati fenntartású intézményekben telepítések, és egyre több családi ház tetején is megjelennek a napkollektorok. 26.ábra: A globálsugárzás területi eloszlása Forrás: SZIE GAEK TC IK Évi össz. 1.n.év 2.n.év 3.n.év 4.n.év 27 ábra: Az évi összsugárzás és negyedévi bontása a dél-alföldi régióban [j/cm2] Forrás: SZIE GAEK TC IK

37 Az ötévi átlagos sugárzási adatok és a régiós átlagnak tekinthető globálsugárzási átlagértékek, nagy biztonsággal, tervezési alapadatokként is kezelhetők a különböző napenergetikai tervezésekhez (4. és 5. táblázatok). Összenergia/besugárzott felület vízszintes felületen mérve [J/cm2] Éves össz: 1.n.év 2.n.év 3.n.év 4.n.év Régiós átlag táblázat: Globálsugárzás a dél-alföldi régióban (sr) Forrás: SZIE GAEK TC IK évi átlag eltérés az átlagtól % Régiós Átlag Szarvas Szeged Kecskemét ,82 4,34 2,52 5. táblázat: Éves összsugárzás átlagok , sr [j/cm2] Forrás: SZIE GAEK TC IK Békés megye szempontjából a legjelentősebb potenciált a biomassza jelenti. Ennek oka a megye agrárjellegével magyarázható. Energetikai célra (is) hasznosítható takarmánynövényekkel, gabonával nagy mennyiségben rendelkezik a megye, és van lehetőség a helyben történő energiahasznosításra is. 28. ábra: A dél-alföldi régió kistérségeinek évenkénti megújuló biomassza produkciója szántó művelési ágban ( évek átlaga) Forrás: MTA RKK ATI

38 29. ábra: Energetikai célra potenciálisan felhasználható szántóföldi kultúrák melléktermés hozamának fűtőértéke (1000 t szárazanyag, évek átlagában) Forrás: MTA RKK ATI A búza és kukorica az etanol gyártásnál, a napraforgó és repce a biodízel előállításnál - mint főtermékek - veendők figyelembe. Az állattenyésztés mellékterméke, a hígtrágya a biogáz előállításnál, (silókukoricával, cukorcirokkal, zöldborsóval kiegészítve) a szalma és a kukoricaszár pedig a különböző, egyéb növényi alapú melléktermékekkel a biomassza tüzelési célú hasznosításánál vehető figyelembe. Ezen alapanyagok között kell megemlíteni egy megyei nemesítésű növényt, az energiafüvet is, melynek pellettáláson kívüli hasznosíthatósági területeiről egyelőre eltérő véleményeket lehet olvasni. 30. ábra: Bioetanol előállításra potenciálisan felhasználható kukoricatermés nettó energiahozama a dél-alföldi régióban Forrás: MTA RKK ATI

39 31. ábra: Biodízel előállításra potenciálisan felhasználható repcemag biodízel hozama a dél-alföldi régióban Forrás: MTA RKK ATI Békés megyében nem nagyüzemekkel, hanem helyi decentralizált megújuló energiatermeléssel, előállítással, termeléssel számolhatunk középtávon. Amennyiben a közeljövőben mégis nagyteljesítményű vagy nagy kapacitású üzemek létesülnének, akkor azoknak az engedélyezési eljárása során kell célirányosan megfogalmazni és dokumentálni a szállítási, ennek következtében a káros anyag kibocsátási értékeket. Virtuálisan ezen értékek egyelőre nem határozhatók meg. Békés megyében tervezett megújuló energiával foglalkozó vállalkozások: Biomassza erőmű Gyomaendrőd, energianövény-hasznosítás (további tervezett helyszínek: Murony, Mezőberény, Köröstarcsa, Csárdaszállás) Biomassza kiserőmű Bélmegyer, Tarhos, 600 ha erdő ha-ra növelése Bioetanol gyár Békés, Csabacsűd, Sarkad ha kukorica Biodízel Észterező Üzem Békéscsaba, ha növény (napraforgó, repce) Biogáz erőmű Békés, Gyomaendrőd, állattenyésztés hulladékai, trágya és kommunális hulladékok Napenergia: Országos viszonylatban Békés megye a besugárzás szempontjából a harmadik, eddig a Békés Megyei Önkormányzat és Orosháza Önkormányzatának intézményeiben történtek telepítések, illetve családi házak tetején jelentek meg napkollektorok. Termálenergia: Hasznosítása a jövő perspektivikus területe, de terjedésének, hasznosításának első sorban a hulladékvíz környezetvédelmi és vízügyi problémái. A közösségi fűtés terén tett lépéseket Bucsa és Nagybánhegyes, valamint hagyományos pihentetőtavas vízkezelés mellett gazdasági célú felhasználás történik Gyomaendrődön, illetve Szarvason. AI) VÍZKÁRT OKOZÓ ELEMEK VÍZKÁRELHÁRÍTÁS A 18/2003. (XII. 9.) KvVM - BM együttes rendelet meghatározza a települések ár- és belvíz veszélyeztetettségi alapon történő besorolását. Eszerint a rendelet a településeket 3 kategóriába sorolja: Erősen veszélyeztetett: A" kategóriába tartozik, ha a hullámtéren lakóingatlannal rendelkezik, illetőleg, amelyet a védmű nélküli folyók és egyéb vízfolyások mederből kilépő árvize szabadon

40 elönthet. Békés megyében ebbe a csoportba tartoznak: Geszt, Hunya, Kétegyháza, Kondoros, Mezőgyán, Újszalonta. Közepesen veszélyeztetett: B" kategóriába tartozik, ha nyílt vagy mentesített ártéren fekszik, és amelyet nem az előírt biztonságban kiépített védőmű véd. Békés megyében ebbe a csoportba tartoznak: Bélmegyer, Biharugra, Bucsa, Dévaványa, Doboz, Ecsegfalva, Elek, Füzesgyarmat, Kertészsziget, Kétsoprony, Körösladány, Köröstarcsa, Lőkösháza, Nagykamarás, Okány, Sarkad, Sarkadkeresztúr, Szeghalom, Tarhos, Telekgerendás, Újkígyós, Vésztő, Zsadány. Enyhén veszélyeztetett: C" kategóriába tartozik, ha nyílt vagy mentesített ártéren helyezkedik el, és előírt biztonságban kiépített védőművel rendelkezik. Békés megyében ebbe a csoportba tartoznak: Békés, Békéscsaba, Békésszentandrás, Csabacsűd, Csárdaszállás, Csorvás, Gyomaendrőd, Gyula, Kamut, Kardos, Körösnagyharsány, Körösújfalu, Kötegyán, Méhkerék, Mezőberény, Murony, Örménykút, Szabadkígyós, Szarvas. Árvízvédelem A megye árvízi veszélyeztetettsége a Körösök mentén jelentkezik, árvizekkel sem a Maros vízgyűjtőjéhez tartozó vízfolyások, sem a Maroson lefutó árhullámok a megye területét nem veszélyeztetik. Vízügyi szempontból Békés megye jelentős része a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) illetékességi területéhez tartozik, ezen belül teljes egészében a 2.94 békési árvízvédelmi öblözet, és három öblözetnek a 2.91 sarkadinak, a 2.92 remeteinek és a 2.93 gyulainak a magyarországi része. A 2.87 Nagy-Sárréti öblözet átnyúlik a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság (TIVIZIG) területére, a 2.95 Körös-Tisza-Maros közi öblözetnek pedig csak kisebb, északkeleti részére tartozik a KÖVIZIGhez. A nagyobbik része az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatósághoz (ATIVIZIG) tartozik. Összesen km 2 Békés Megye km 2 Más megye km Nagy Sárréti öblözet Sarkadi öblözet Remetei öblözet Gyulai öblözet Békési öblözet Körös-Tisza-Maros közi Összesen: tábláza:t Az árvízvédelmi öblözetek és nagyságuk (KÖVIZIG, 2007)

41 32.ábra A veszélyeztetett mélyártéri területek (KÖVIZIG, 2007). Árvízvédelmi fővédvonalak Békés megye km 2 árterületét három vízügyi igazgatóság kezelésébe tartozó 312,7 km elsőrendű fővédvonal védi az árvizek kártételei ellen. A fővédvonalak 58,8 %-a (183,9 km) felel meg geometriai értelemben a mértékadó árvízszint, magassági biztonság, minimális keresztmetszeti méretek alapján meghatározott mértékadó előírásoknak. A kiépítettnek számító védvonalak az 1 %- os gyakoriságú (100 évenként egyszer előforduló) árvízszintek ellen nyújtanak védettséget megfelelő figyelőszolgálat és védelmi tevékenység mellett. 33.ábra Árvízvédelmi fővédvonalak Békés megyében

42 A magassági biztonság mértéke az országhatárt metsző folyóknál 1,2 m egyéb helyeken 1,0 m. A töltések minimális koronaszélessége 4,0 m, minimális rézsűhajlása 1:3. Ezen előírások figyelembe vételével a töltések geometriai kiépítettsége az egyes töltésszakaszokon a következő: Hármas-, Kettős-, Fehér-Körös bal part 100,00% 80,8 km Hármas-Körös jobbpart 10,50 % 2,3 km Hortobágy-Berettyó jobbpart 34,40 % 3,1 km Hortobágy-Berettyó bal part 0,00 % 0,0 km Sebes-Körös jobbpart 68,30 % 22,3 km Berettyó jobbpart 100,00 % 18,4 km Berettyó bal part 93,63 % 11,3 km Sebes-Körös bal part 12,90 % 5,4 km Kettős-Körös jobb part 52,80 % 19,1 km Fekete-Körös jobb part 100,00 % 15,8 km Fekete-Körös bal part 13,70 % 2,8 km Fehér-Körös jobbpart 27,40 % 2,6 km Békés megye összesen 58,80 % 183,9 km A védőművek fejlesztése 1966-ban kezdődött, amely munka azóta is tart. A fejlesztési munkák eredményeként alakulhattak ki a védelmi rendszer egyes elemei, (lokalizációs töltések, szükségtározók) és a meglévő árvízvédelmi fővédvonalak 58,8 %-os geometriai kiépítettsége. A Fehér- és Kettős-Körös bal parti töltésének kiépítése 1990-ben befejeződött. A Fekete-Körös jobb parti töltéserősítési munkái között elkészültek. Fejlesztésre került a Kettős-Körös jobb part Szanazug - Békés közötti szakasza. A Kettős-Körös töltésszakasz fejlesztése 2015 utáni időszakra várható. A Sebes-Körös bal parti töltés fejlesztése ezt követően valósulhat meg, amellyel a Kettős- és Sebes-Körös közötti öblözet fejlesztése befejeződhet. A Kettős- és Sebes-Körös közötti öblözet fejlesztését követően valósulhat meg a Berettyó, a Sebes- Körös, a Hármas-Körös folyók és a Hortobágy-Berettyó-főcsatorna által határolt terület (árvízvédelmi öblözet) fejlesztése, amelynek keretében elődlegesen megszüntetésre kerülnek a Hármas-Körös jobb parton és a Hortobágy-Berettyó bal parton meglévő jelentős magassági hiányok. Az árvízvédelmi töltések előírt méretre történő kiépítése Békés megye területén a Fehér- és Fekete- Körös deltájában lévő öblözet fejlesztésével fejeződhet be. Árvízi szükségtározók A rendkívüli magasságú árvizek kezelésére 5 db kiépített árvízi szükségtározó szolgál, melyek együttes kapacitása 257,5 millió m 3. A Remetei árvízvédelmi öblözet területén lévő ún. Nagydelta vésztározó nem tekinthető árvízvédelmi létesítménynek. Árvízi szükségtározóink kivétel nélkül üzemképesek. A robbantási technológiával történő megnyitásra 3 db tározó tervezett. A Halaspusztai és a Kutas tározók megnyitása kotrógépek segítségével történik. A jelenlegi, előírt méretre történő töltéskiépítések jelentős elmaradása mellett a fő problémát az jelenti, hogy az 1970-es években statisztikai vizsgálatokkal megállapított 1 %-os valószínűségű mértékadó árvízszintet időközben a folyók maximális vízállásai (LNV-k) szinte mindenütt (9,5 ill. 3,3 km szakasz kivételével) meghaladták már ma is. Mire a kiépítések befejeződnek az emelkedés

43 trendje miatt az LNV-k jelentősen meg fogják haladni az előírások alapját képező mértékadó árvízszinteket. Ezen probléma kezelése az árvízi szükségtározók korszerűsítésével valósulhat meg. A szükségtározók kapacitása megfelelő, azonban a tározók és azok műtárgyai korszerűsítésre szorulnak. A Kutas és Halaspusztai tározókat töltő ürítő műtárgyakkal kell ellátni, és emelni szükséges a tározóterületet határoló töltések magasságát. A Mérgesi szükségtározónál a Kettős- és a Sebes-Körös felöli megnyitási helyeken műtárgyas megnyitást kell kialakítani. Másodrendű védvonalak A fővédvonalak mellett a terület árvízi biztonságát szolgálja még 104,8 km összes hosszúságú másodrendű védőtöltés (4 db lokalizáló töltés, 2 db körtöltés, 3 db szükségtározó töltés) Az Igazgatóságok intézményi finanszírozásának folyamatos csökkenése miatt a töltések kaszáltsága, karbantartottsága elmarad a műszakilag elvárt mértéktől. A másodrendű védvonalaink védőképessége még megfelelő. A másodrendű töltések jelenleg még nem szorulnak fejlesztésre. Ezek folyamatos fenntartását kellene nagyobb volumenben elvégezni. Ennek akadálya a rendelkezésre álló pénzügyi források korlátossága. A karbantartás elmaradása egyre inkább rekonstrukciós igények növekedését vonja maga után. Legfontosabb feladat lenne a közlekedéssel igénybevett töltésszakaszoknál a töltéskorona magassági kopásának megszüntetése, valamint a hatékony gépi fenntartás lehetőségének a megteremtése. Árvízvédelmi műtárgyak Békés megye árvízvédelmi fővédvonal szakaszain összesen 242 db különböző töltéskeresztezés van. Ebből 9 db a TIVIZIG, 4 db pedig a KÖVIZIG védvonalán. Az idegen (nem vízügyi) kezelésű keresztezések száma összesen 153 db. A 2009.évi védőműszemlék tapasztalata szerint 1 db műtárgy megfigyelendő, 11 db pedig megszüntetendő. Árvízvédelmi műtárgyak közül a jelentősebb nyílásmérettel rendelkezők 1-5 éves ciklusidővel részletes műtárgyvizsgálatokra kerülnek. E műtárgyak száma az igazgatóságok fővédvonalain 46 db. A műtárgyak mindegyikéről általánosságban megállapítható, hogy az acélszerkezeti részek (nyomócsövek, elzáró táblák, tokszerkezetek stb.) korróziós károsodásának folyamata a tervszerű megelőző karbantartás elmaradása miatt- az utóbbi évtizedekben jelentősen felgyorsult. Belvízvédelem Békés megye természeti adottságai folytán fokozottan belvízi veszélyeztetettségű, és ez a megállapítás az elmúlt sok év belvízi eseményei kapcsán egyaránt áll a mélyártéri és fennsíki területekre, valamint a települések kül- és belterületére. A megye területi adottságánál fogva három különböző belvíz-érzékenységi területre tagozódik: Lökösháza-Szarvas vonalától északra eső területrészek a Körösök mélyártere fokozottan belvíz-érzékenyek, A délkeleti fekvésű Maros hordalékkúpon az időszakosan magas talajvíz és a helyi nagycsapadékok egybeesése okoz belvízi helyzetet, A délnyugati területek (Orosházi löszhát) kevésbé belvíz-érzékenyek, a rendkívüli csapadékok folytán jelentkezhet komolyabb belvízi probléma

44 A megyében a Körösök vízgyűjtő területén 12 belvízrendszer és öblözet alakult ki, a Maros vízgyűjtőjéhez tartozó megyerészen további kettő. Ezek részben vagy egészben Békés megye területén helyezkednek el. A megye mélyártéri területein a belvízvédelmi művek kiépítettsége magas színvonalú. A terület belvízérzékenységével összhangban a mélyártéri területeken a helyi jelentőségű közcélú és üzemi művek száma is magas. A magasabban fekvő fennsíki, illetve löszháti területeken a megyében a csatornasűrűség az előzőnél alacsonyabb, a főművi kiépítettség általában kettősműködésű funkcióval ezeken a területeken is megfelelő. Vélhetően a fenti ábra szerinti lehatárolás módszertana következtében néhány település belvízjárta területekkel való ábrázolt érintettsége nincs a sok éves tapasztalattal összhangban. Kondoros, Kétsoprony, Hunya és Telekgerendás települések a 34. ábra szerint alig vagy egyáltalán nem érintettek, ugyanakkor a ezeken a településeken is súlyos helyzetet előidéző, nagy területre kiterjedő belvízelöntések alakulnak ki, amikor annak természeti feltételei bekövetkeznek. Belvízvédelmi szakaszok: Mártély-Tisza-Maros-zugi, Sámson-Élővízi, Mágocséri, Réhelyi, Szeghalmi,

45 Gyomai, Holt-Sebes-Körösi, Kettős-Körös jobbparti, Hosszúfoki, Fehér-Fekete-Körös közi, Élővíz-csatornai, Mezőberényi, Dögös-Kákafoki. A vízügyi igazgatóságok (Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság, Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság) kezelésében lévő létesítmények kiépítettsége, a 10 éves gyakoriságú térségi belvizek elvezetésére, a csatornák és szivattyútelepek kapacitásának figyelembe vételével megfelelő. Állapotuk a költségvetési fedezet hiánya miatt az elmúlt időszakban leromlott, mely a csatornák feliszapolódásában, a növényi benőttség fokozódásában, medrének becsúszásában, a vízkormányzó műtárgyak és a szivattyútelepek funkcióképességének, üzembiztonságának romlásában mutatkozik meg. Az önkormányzatok kezelésében lévő vízelvezető művek állapota vegyes képet mutat. A nagyobb anyagi erővel rendelkező települések - jellemzően a városok - területén lévő művek állapota és teljesítőképessége kiépítési jellegükből adódóan üzemképesek, feladatukat betölteni képesek. A kis településeken a belvízelvezető rendszerek állapota, illetve helyzete rossznak mondható. Szinte az összes település bel- és külterületi belvízelvezető csatornahálózata feliszapolódott, a műtárgyak, átereszek eltömődöttek, összetörtek, a csapadékvíz elvezetési funkciójuk ellátására nem alkalmasak. Az elhanyagolt állapotú művek miatt az elmúlt években többször is jelentkező nagy csapadékok eredményeképpen több településen okozott gondot. Az önkormányzatok saját forrásból a problémát megoldani nem tudják. Az üzemi kezelésben lévő művek állapota folyamatosan romló képet mutat. Ennek alapvető oka a vízkár elhárítási létesítmények gazdátlanná válása. Az üzemi területekből kárpótlás vagy részarány tulajdon-szerzés során földterülethez jutó rendkívül nagyszámú kisgazdálkodó részére gyakran a csatornák és egyéb létesítmények területe is kimérésre került, melyet feltöltéssel és beműveléssel termelésbe állítottak. A korábban magvalósított komplex meliorációs létesítmények (drénhálózat, csatornák, műtárgyak, szivattyútelepek, stb.) egy részének nemcsak a fenntartása, de még a fennmaradása sem biztosított. A megye vízrendezési műveinek kiépítettsége országos átlag feletti, a belvíz tározás hatását is figyelembe véve: a mélyártéri területen 36,5 l/s km 2, a fennsíki területeken 15,0 l/s km 2. Békés megye területén 988,2 km kizárólagos állami tulajdonú csatorna található, csatornasűrűség 0,18 km/km 2. Belvíz tározási lehetőség 17,4 millió m

46 35.ábra Az 1980-as években ha területen (drénezés ha) komplex melioráció valósult meg. A megye országhatár menti helyzetéből adódóan nemzetközi egyezmény keretén belül a belvízrendszereket külföldről átvezetett belvizek is terhelhetik, a Sebes-Körös - Fekete-Körös közötti és a Maros jobb parti térségében (13 határt metsző csatornán 14 m 3 /s vízhozam). Az elmúlt évek során a vízrendezés területén a kapacitásfejlesztő beruházásokkal szemben a rekonstrukciós jellegű felújítások kerültek előtérbe. Ezt indokolta, hogy a művek névleges teljesítőképességét a jelenlegi gazdaságosnak tekinthető kiépítés szintjén elégségesnek ítélte a szakma, azonban a nagymértékű leromlottság következtében a ténylegesen kihasználható kapacitások esetenként 50 % alatt vannak. A főművi rekonstrukciókon túl, elsősorban a belterületi csapadékvíz-elvezető rendszerek felújítása, bővítése terén volt jelentős előrelépés az elmúlt években, önkormányzati beruházások keretében

47 B) ÉPÍTETT KÖRNYEZET ÉS A KULTURÁLIS ÖRÖKSÉG VÉDELME Az Országos területrendezési terv Békés megyében 14 történeti települési terület került kijelölésre ezek közül egy, Mezőhegyes város világörökség várományos település. A megye területén 353 műemlék szerepel nyilvántartásban. A műemlékkel érintett ingatlanok száma Békés megye régészeti szempontból az ország legjobban kutatott lelőhelyekben jelenleg leggazdagabb területe. Több mint 7500 régészeti lelőhely szerepel a nyilvántartásban, amelyek mintegy ingatlant érintenek. A régészeti lelőhelyek a kulturális örökség védelméről szóló évi LXIV. törvény 11. -a értelmében általános védelem alatt állnak. Békés megye területén továbbá számos kiemelten és fokozottan védett, országosan, illetve tájegységileg, kultúrtörténetileg kimagasló lelőhelyet tartunk nyilván, ezek: Kiemelten védett régészeti lelőhelyek: 1. Battonya, Szárazér 14., Parázs-tanya őskori tell, 2. Békés, török kori palánkvár, 3. Békéscsaba, Gerla középkori monostora, 4. Békésszentandrás, Gödényhalom, őskori tell, 5. Gyula, középkori vár, 6. Körösújfalu, Jákódomb, őskori tell, 7. Tarhos-Városerdő, őskori tell, 8. Vésztő, Mágor-halom, őskori tell és középkori monostor. Fokozottan védett régészeti lelőhelyek: 9. Dévaványa, Sártó-halom, őskori tell, 10. Dévaványa, Sártó, Szarka-halom, őskori tell, 11. Dévaványa, Sártó-sziget, Kova-halom, őskori tell, 12. Doboz, Sámson vára, Árpád-kori földvár, 13. Doboz, Faluhely, Árpád-kori település, 14. Orosháza, Nagytatársánc, földvár, 15. Sarkad, Peckesvár, földvár, 16. Szeghalom, Kovács-halom, őskori tell. Ezen lelőhelyek zöme természetvédelmi értékkel is bír, vagy természetvédelmi terület. A környezetvédelmi és természetvédelmi előírások változásával összhangban, folyamatban van az ún. kunhalmok közül a régészeti korú objektumok nyilvántartásba vétele. C) GAZDASÁGI BÁZIS CA) FŐBB GAZDASÁGI ÁGAZATOK, AZOK FEJLŐDÉSI IRÁNYAI Ipar Békés megyében a nagyarányú agrártermelésre viszonylag nagykapacitású feldolgozó ipar települt. A rendszerváltás évtizede épp ezen a kettő területen hozta a legnagyobb válságot, mely a megye fokozatos lemaradását eredményezte. Ennek igen sokrétű oka található a mezőgazdaságban: hatékony termelésre alkalmatlan birtokszerkezet, kedvezőtlen vállalkozói struktúra, tőkehiány, folyamatos piaci zavarok, élelmiszeripari válságok, a térség számára hátrányos privatizációs tendenciák. Az iparra jellemző a helyi speciális termékek, valamint a termelési hagyományok, magas szakmai kultúra jelenléte a textil-, bútor-, nyomda- és építőiparban

48 A megye iparában fontos szerephez jut az építőanyag-termelés (pl.: Békéscsabán térkő, cserépüzem, aszfaltüzem). Az építőanyag-ipar alakulását, a külföldi tőkebefektetéseket a helyi nyersanyag- és termelő bázis (homokbánya, betonkeverő üzem, agyagbányák, tégla- és cserépüzem), illetve a termelési hagyományok, kultúra is ösztönözte. A textil- és ruházati ipar visszaszorulása nagyszámú szabad képzett munkaerőt hagyott hátra, melyre az ipari textilből készült termékek gyártását lehetne alapozni. A nyomdaipar Békéscsabán és Gyomaendrődön teljes szolgáltatói és háttéripari bázissal rendelkező, meghatározó ágazata volt a helyi iparnak 1990-ig. Jelenleg a felhalmozott tudás, a fejlett szolgáltatói bázis megfelelő alapokat jelent a nyomdaipari ágazat versenyképességének javításához, húzóágazattá válásához. A gépiparban, azon belül is elsősorban a szerszámgépgyártásban és az alkatrészgyártásban a technológiai fejlődés, a termelés felfutása és a helyi szervezetek közötti kooperáció figyelhető meg. Ezzel a kedvező folyamattal együtt megjelent az ágazatban a külföldi tőke, melyet a meglevő termelő bázis, a felszerelt telephelyek, valamint az olcsó és tapasztalt munkaerő vonzott Békés megyébe. A hagyományokra is épülő fa- és fémipar is nagy fontosságú a megye iparában. Bár a korábbi bútoripari vállalatok mindegyike már nincs jelen a piacon, a jelenlevők versenyképes, minőségi termékeket állítanak elő. Említést érdemel az észak-békési térségben meghatározó szereppel bíró háztartási vegyiparban kiemelkedő Henkel. Békés megye iparának fejlesztése az észak-békési térségben az autóbuszgyártás Szeghalmon, Orosházán az üveggyártás és gépipar, Békésen, Békéscsabán valamint Gyulán a gépipar további fejlődésével valósulhatna meg. élelmiszer, ital, dohánytermék gyártása textília, ruházat, bőr és bőrtermék gyártása fafeldolgozás, papírtermék gyártása, nyomdai tevékenység 27% 3% 25% gumi-, műanyag és nemfém ásványi termék gyártása fémalapanyag és fémfeldolgozási termék gyártása számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása 3% villamos berendezés gyártása 5% 2% 4% 3% 19% 9% gép, gépi berendezés gyártása gépipar egyéb feldolgozóipar, ipari gép, berendezés üzembe helyezése, javítása 36. ábra A 49 főnél többet foglalkoztató megyei székhelyű ipari szervezetek termelési adatai ágazat szerinti megoszlásban. Forrás: KSH adatok alapján saját szerkesztés Az ipar beágyazódott a hazai és nemzetközi gazdasági áramlási rendszerekbe, viszont csupán alacsony szintű termelési és szolgáltatási profillal, a meglévő logisztikai és raktárkapacitás, a szállítmányozási vállalkozások erős jelenléte és a határ közelsége kedvező alap a tranzit szerep erősítésére

49 élelmiszer, ital, dohánytermék textília, ruházat, bőr és bőrtermék fafeldolgozás, papírtermék, nyomda gumi-, műanyag és nemfém ásványi termék számítógép, elektronikai, optikai termék fémalapanyag és fémfeldolgozási termék villamos berendezés 37.ábra A 49 főnél többet foglalkoztató megyei székhelyű ipari szervezetek értékesítési adatai ágazat szerinti megoszlásban évben ( millió Ft) Forrás: KSH adatok alapján saját szerkesztés A helyi ipart nagyban visszaveti Békés megye rossz megközelíthetősége, a fő- és alsóbb rendű utak nem megfelelő minősége, a tőkehiány, mint a továbbfejlődés legfontosabb gátjai, valamint alacsony mértékű a feldolgozóipar jelenléte. Az exportértékesítés a húzóágazatok (elektronika, járműipar) tekintetében az országos átlag alatt marad. Hátrányt jelent a vállalkozásoknál az elhasználódott technika- és technológia alkalmazása is. A tőkehiány nem csupán a pályázati forrásokhoz szükséges önerő előteremtésének nehézségeként jelentkezik, hanem csökken az önkormányzati vagyon is. Mindezek következtében a külső befektetési érdeklődés mérsékelt és lassú az innovációs folyamat. Békés megye gazdasági felzárkózása az EU által is támogatott, minőségi termékek előállításával, az élelmiszeripari, feldolgozóipari termékek piacra jutásának támogatásával, a logisztikai rendszerek fejlesztésével, a szállítások feltételeinek megteremtésével, javításával (a közúti-, vasútiés a vízi szállítást is beleértve), az informatika fejlesztésével, a minőségbiztosítás rendszerének megfelelően előállított termékek piacának növelésével, valamint a hiányzó feldolgozóipar telepítésével és az új piaci lehetőségek felkutatásával lehetséges. A Békés megyei ipar alakulását nagyban segíti a létrehozott ipari parkok (pl.: Békéscsabán, Gyomaendrődön, Gyulán, Füzesgyarmaton, Körösladányban, Sarkadon, Szarvason, Szeghalmon) és az inkubátorházak jelenléte is, melyek nagyobb kihasználása és számuk növelése ugyancsak gazdasági fejlődést eredményezne a megyének. Az ipar területén az értékalapú gazdaságfejlesztés, a szerteágazó nemzetközi kapcsolatok gazdasági hasznosítása jelenthet kiugrást az építőanyag-ipari és a feldolgozóipari értéklánc fejlesztésével. A fenntartható gazdasági növekedés csak a helyi értéklánc mentén történő fejlesztés eredményeképpen valósítható meg. Ennek lényege, hogy a termék/ szolgáltatás ötletétől az értékesítésig egy kapcsolódó hálózatban szervezett rendszer jelenik meg a piacon. A beszállítói hálózat, klaszter fejlesztése a megfigyelések szerint mindenképp célravezető, mert a gazdasági versenyben meghatározó szerepük van a hálózatoknak; a versenyképességet egyre inkább a hálózati hatékonyság határozza meg. Sokszor a hálózatok versenyeznek egymással, amelyekben olyan paraméterek, mint a komplementer termékek és szolgáltatások elérhetősége és változatossága vagy a hálózat mérete, térbeni kiterjedése, a vevők számára gyakran fontosabbak, mint maguk a termékparaméterek. A klaszterek a lokalizációs előnyöket hasznosítják, az olyan földrajzilag koncentrálódó előnyöket, amelyek forrásai a vállalaton kívül találhatók, de az adott iparágon belül (az iparágon belüli más vállalatok, iparági intézmények stb. egymásra hatásából) keletkeznek, amelyek tulajdonképpen az jármű gép, gépi berendezés Export Belföldi gépipar egyéb feldolgozóipar, ipari gép, berendezés

50 agglomerációs előnyök egyik fajtáját jelentik. A lokalizációs előnyök lehetővé teszik a tranzakciós és szállítási költségek csökkentését, a gyorsabb és pontosabb információáramlást, a gördülékenyebb inputhelyettesítést, az iparági technológiai és szervezési tapasztalatok megismerését, az iparági tudás állandó cseréjét, a kockázatok szétterítését, közös kutatások és fejlesztések elindítását, a helyi társadalom támogatását, a gyorsabb piaci alkalmazkodást, az iparág piacára történő belépést. Békés megye iparának kibocsátó képessége 1989 után csökkent; a mezőgép ipar, a textilipar, az élelmiszeripar a privatizáció következtében leépült. Ennek hatására munkahelyek ezrei szűntek meg között. Terület Dél-Alföld Bács- Kiskun Békés Csongrád Magyarország táblázat: Az ipari termelés értéke telephely szerint ( ), Forrás: KSH Az elmúlt 15 évben a leépülés következményeit csak részben sikerült kompenzálni (a hazai vállalkozások top 500 listáján 2010-ben csak 3 Békés megyei vállalkozás szerepelt: Linamar Hungary Nyrt. (275), Gallicoop Zrt. (277.), Guardian Orosháza Kft. (403.). Az elmúlt években az összes bruttó hozzáadott érték mintegy egynegyedét az ipar állította elő Békés megyében, de ez az arány 1996 óta folyamatosan csökken. A megye telephely szerinti iparának termelési volumene 2009-ben sem érte el a évi szintet (a volumennövekedés csak 2000-ben közelítette meg az országos szintet.) Ez alapvetően az országos átlagtól eltérő iparszerkezettel függ össze, illetve azzal, hogy igazán jelentős fejlesztésekre nem került sor a megyében. Így az alacsony technikai színvonalat képviselő ágazatok maradtak az uralkodóak. Az évek során az egy lakosra jutó termelés az országos átlag mintegy háromnegyedéről annak felére esett vissza (38.ábra). % Békés megyében 38. ábra: Az ipari termelés volumenindexe (előző év = 100 %) Forrás: KSH adatok alapján saját szerkesztés 2010-ben a 4 fő feletti ipari vállalkozások Békés megyében lévő telephelyeiken 287,2 milliárd forint termelési értéket állítottak elő, összehasonlítható áron az egy évvel korábbinál 2,1 %-kal Oszágosan

51 többet. Az ipari termelés volumene a dél-alföldi régiót alkotó három megye közül Békés megyében növekedett a legkisebb mértékben, Bács-Kiskun megyében 11, Csongrád megyében 6,3 %-kal bővült. Az egy lakosra jutó ipari termelés Békés megyében 789 ezer forint volt, amely mindössze 39 %-át tette ki az országosnak. A megyék közül ez a 4. legalacsonyabb, amelytől csak Baranya, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékben maradt el a mutató értéke. Az élen álló Komárom- Esztergom megye fajlagos mutatója 10-szerese volt a Békés megyeinek. A megyei székhelyű 49 főnél többet foglalkoztató szervezetek termelési értéke 2010-ben mintegy 155 milliárd forint volt, volumene 6,2 %-kal emelkedett. A termelés változásának irányát tekintve megoszlottak az egyes feldolgozóipari ágak. A jelentősebb ágazatok közül az ipari termelés legnagyobb hányadát kitevő gépipar produktuma mintegy háromtizedével bővült, a második legmagasabb arányt képviselő élelmiszeripar termelése viszont 4,8 %-kal szűkült. Legnagyobb mértékű volumennövekedést a mindössze 4,6 %-ot kitevő számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása könyvelhetett el, ahol a termelés értéke összehasonlítható áron több mint másfélszerese az egy évvel ezelőttinek. Ugyancsak számottevően nőtt az egyéb feldolgozóipar és javítás, valamint a textil- és a bőripar termelési volumene. A gumi-, műanyag- és építőanyag-ipar termelése kismértékben szűkült, a kohászat, fémfeldolgozásé viszont jelentősen, az egy évvel korábbi közel háromnegyedére esett vissza (8.táblázat). Az ipari termelés Ágazat Volumenindexe, 2009=100,0 Megoszlás, % Ipar összesen 106,2 100,0 Ebből: Feldolgozóipar 106,2 100,0 Ezen belül: Élelmiszeripar 95,2 28,0 Textil- és bőripar 123,6 3,2 Fa-papír- és nyomdaipar 103,3 9,9 Gumi-, műanyag- és építőanyag-ipar 99,0 21,1 Kohászat, fémfeldolgozás 73,3 3,5 Számítógép, elektronikai, optikai termékek gyártása 153,8 4,6 Gépipar 129,8 31,2 Egyéb feldolgozóipar és javítás 125,0 3,2 8. táblázat: Az ipari termelés és értékesítés alakulása, a 49 főnél többet foglalkoztató szervezetek székhely szerint, a termelés indexe összehasonlító áron. Forrás: KSH 2010-ben az ipar értékesítésének nettó árbevétele megközelítette a 157 milliárd forintot, ami összehasonlító áron számítva 7,3%-kal volt több, mint 2009-ben. A belföldi értékesítés volumene 6,7 %-kal csökkent, az exporté viszont 22,4%-kal növekedett. A termeléshez hasonlóan az egyes feldolgozóipari ágazatok értékesítési irányok szerint is eltérően teljesítettek. Az értékesítést szinten tartó vagy növelő ágazatok közül a textil- és bőripar, a fa-papír- és nyomdaipar, a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása, a gépipar és az egyéb feldolgozóipar, javítás ágazat mindkét irányból növelni tudta a bevételét. Az élelmiszeripar hazai piacokon történt értékesítése számottevően csökkent, ezzel szemben a külpiacokon jelentős, négytizedes árbevétel növekedést realizált. Hasonló tendencia érvényesült a gumi-, műanyag és építőanyag iparban is. Mindkét irányban visszaesett az értékesítés a kisebb súlyú kohászat, fémfeldolgozásban ben a megyei ipar értékesítésének 55 %-át tette ki az export, az ugyancsak erre a körre számított országos átlagtól (60 %) 5 százalékponttal elmaradva, a régiós átlagot viszont számottevően meghaladva. A legmagasabb kiviteli hányaddal a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása ágazat rendelkezett (93 %), ezt a gépipar (81 %) és a kohászat, fémfeldolgozás

52 követte (78 %). Az élelmiszeripar és a fa- papír és nyomdaipar exporthányada jóval átlag alatti volt. Építőipar Békés megye építőiparának foglalkoztatási képessége 2006 után (a válságot megelőző két évvel már!) jelentősen visszaesett (39. ábra), ami kedvezőtlenül hatott a foglalkoztatásra és a termelő beruházások alakulására. Ez a visszaesés a támogatott hitelek évi szigorítására vezethető vissza, hiszen a megyei építőipar ebben a szektorban működött. Ugyancsak kedvezőtlenül hatott a 2007-től bekövetkező önkormányzati forráselvonás. fő Millió Ft Építőiparban foglalkoztatottak száma Építőipari termelés 39. ábra: Építőiparban alkalmazottak száma és az építőipari termelés alakulása ( ) Forrás: KSH adatok alapján saját szerkesztés Az építőipar termelési értéke a évi válságot követően közel felére esett vissza (6. táblázat), ami rontotta a megye kibocsátását (GDP). év Termelés összege (millió Ft.) év Termelés összege (millió Ft.) év Termelés összege (millió Ft.) táblázat: Békés megye építőipari termelése ( ) 2010-ben a megyei székhelyű építőipari vállalkozások 19,2 milliárd forint értékű építőipari termelést állítottak elő, összehasonlítható áron 5 %-kal kevesebbet, mint az előző évben. (Országosan a termelés volumene 9 %-kal csökkent.) A termelési érték 43 %-át adó 20 fő alatti vállalkozások termelési volumene az átlaggal egyezően alakult, a 28 %-át teljesítő 49 fő felettieké átlagot meghaladóan (8 %-kal) csökkent, a fő közöttieké viszont csak kismértékben (2 %- kal) maradt el az előző évitől. Az építőipar ágazatai közül az egyéb építmények építésének volumene 9,7 %-kal bővült; ezzel szemben az épületek építése 6,1; a speciális szaképítés 8,6 %-kal maradt el az egy évvel ezelőttitől ben a két építményfőcsoport termelése ellentétes irányban változott; az épületek építésének volumene 0,6 %-kal emelkedett, az egyéb építmények építésének teljesítménye viszont a évihez képest 13,9 %-kal csökkent

53 40.ábra Az építőipar termelése alágazatonként évben Forrás: KSH adatok alapján saját szerkesztés Mezőgazdaság A megye változatlanul agrárjellegű. A mezőgazdaság bruttó termelésének volumene Magyarországon az ezredfordulót követő évek közül 2004-ben és 2008-ban volt kiugró (2008-ban a közötti folyamatos csökkenést követően jelentősen, 27 %-kal növekedett a termelés). A mezőgazdaság teljes kibocsátásából legnagyobb arányt képviselő növénytermesztési és kertészeti termékeket előállító ágazat bruttó termelési értéke 2008-ban 45 %-kal múlta felül az előző évit. Ez a nagyarányú növekedés, elsősorban a gabonafélék és a gyümölcsök 70 %-ot meghaladó volumenbővülésével magyarázható. Az állattenyésztésben az ezredforduló óta tartó csökkenés tovább folytatódott ban az élő állatok és állati termékek bruttó termelési értéke 3,1 %-kal volt alacsonyabb az előző évinél. Békés megye az elmúlt évszázadokban mindig vezető szerepet játszott a magyar gabonatermesztésben és-feldolgozásban. Magyarországon ezen a tájon termett, és terem ma is a legjobb minőségű búza. Itt működtek a nemesítésben jelentős eredményeket elért búzanemesítők. Az ország mezőgazdasági területe 5 millió 790 ezer hektár volt 2008-ban, és az összes földterülethez viszonyított aránya 62 %-ot tett ki. A mezőgazdasági terület művelési ágak szerinti megoszlása a évihez hasonlóan alakult, a terület 78 %-a szántó, 17 %-a gyep, a konyhakert, a gyümölcsös és a szőlőterület együttes részaránya pedig 5 % (10. táblázat). Művelési ág Közép- Magyarország Közép- Dunántúl Nyugat- Dunántúl Dél- Dunántúl Észak- Magyarors zág Észak- Alföld Dél-Alföld Ország összesen Szántó 307,0 497,7 508,6 698,7 497,2 967, , ,8 Konyhakert 12,1 12,5 9,9 9,9 18,2 14,6 18,7 96,1 Gyümölcsös 11,3 4,7 6,7 5,7 13,5 41,1 15,5 98,5 Szőlő 5,3 10,1 6,7 12,9 18,9 3,7 25,1 82,6 Gyep 61,6 111,8 79,3 105,5 194,7 227,0 229, ,8 Mezőgazdasági terület 397,3 636,8 611,2 832,7 742, , , ,8 Erdő 163,1 256,9 281,3 336,9 395,5 218,1 232, ,4 Nádas 4,3 9,4 8,4 6,9 2,4 15,1 12,9 59,4 Halastó 7,9 2,7 0,6 6,5 0,9 8,0 8,1 34,7 Termőterület 572,6 905,8 901, , , , , ,3 Művelés alól kivett terület 172,1 215,4 207,3 194,4 179,7 316,8 249, ,1 Összesen 744, , , , , , , ,4 10. táblázat: A földterület művelési ágak szerint (2008. május 31.) Forrás: KSH

54 Kiugróan magas Békés megye állatállománya. A december 1-jei eszmei időponttal végrehajtott összeírás adatai szerint a megyében a kiemelt állatfajok közül a tyúkfélék állománya tovább csökkent az egy évvel korábbihoz képest. Az országos és a régiós tendenciákkal szemben, a megyei sertésállomány 2009 és 10 között közel tizedével bővült, de még így sem közelítette meg a 2006-os értéket. A sertésállomány jövendő nagyságát meghatározó koca-létszám viszont között ezzel ellentétes, negatív irányba változott (11. táblázat). Állatfaj Szarvasmarha ebből: tehén Sertés ebből: koca Juh ebből: anyajuh Tyúkféle ebből: tojótyúk táblázat: Az állatállomány alakulása Békés megyében (2010. dec.1., ezer db) Forrás: KSH A szarvasmarha állománya a tavalyi év után a megyében és a régióban is tovább növekedett, miközben országosan újabb visszaesés következett. Békés megyében az elmúlt 11 év legnagyobb szarvasmarha állományát regisztrálták 2010-ben. A megyei tehénállomány 14 %-os bővülése közel kétszerese a régiósnak, miközben országosan tovább csökkent az állományuk. A megye juhállománya háromtizedével bővült egy év alatt, ezzel szemben a régió másik két megyéjében és országosan is csökkent a létszámuk. Az anyajuhok állományváltozása követi a juhokét, Békésben növekedés, míg régiós és országos viszonylatban is csökkenés kövezett be. A tyúkfélék megyei állományváltozását is a csökkenés jellemezte, ahogyan a régióét és az országét is. A régión belül Békésben volt a legmagasabb a visszaesés, mértéke közel kéttized. A megyei tojóállomány ennél kevésbé csökkent, de mértéke meghaladta a régiós és az országos állomány szűkülését is. A megyében a birtokszerkezet erősen tagolt; a gazdálkodók közel háromtizede 10 ha-nál kisebb területen gazdálkodik (12. táblázat). Területi egység Szántó- terület Konyha kert Gyümölcsös Halastó Szőlő Gyep Erdő Nádas Művelés alól kivett Összesen terület 2000 Bács-Kiskun 377 8,3 9,9 29,3 129,9 169,6 9,5 1,4 126,6 861,4 Békés 391 6,1 1,3 0,2 42,9 12,6 1,4 3,2 81,7 540,5 Csongrád 256 4,3 3,7 4,2 52,8 41,2 2,6 3,7 73,8 442,3 1 1 Dél-Alföld Magyarorsz ág 024,00 18, ,6 225,6 223,3 13,4 8,4 282, , ,80 101,6 95, ,20 769, ,50 844, , Bács-Kiskun 381,6 8,3 10,7 22,2 132,3 170,1 9,3 1, ,1 Békés 391,8 6,1 1 0,1 43,4 12,6 1,3 2,8 81,7 540,8 Csongrád 258,1 4,3 4,5 2,3 52,7 44,2 2,5 4 70,4 442,9 1 1 Dél-Alföld 031,50 18,6 16,2 24,6 228,4 226,9 13 8,3 283,1 850,70 Magyarorsz ág 513,10 95,9 102, ,90 775, ,8 577,70 303,

55 2010 Bács-Kiskun 368,1 6,3 10,8 22,6 102,3 172,1 8,8 1,5 167,5 860 Békés 376,1 5,1 0,9 0,1 29,3 25,3 1 2, ,9 Csongrád 254,3 3,7 4,5 2,4 30,2 37,9 2, ,2 448,5 1 Dél-Alföld 998,6 15,1 16, ,8 235,2 12,2 7,6 371,7 Magyarorsz ág 322,10 81,5 93,7 82,8 762,6 912,90 65,4 35,5 947,00 A közötti periódusban a megye kereskedelmének struktúrája jelentős mértékben átalakult, az élénkülő beruházási tevékenység építkezések, technikai és technológiai fejlesztések, a térség piacára belépő új szereplők, és az ezek által elindított piaci szelekciós folyamatok hatására. A közép-magyarországi régión kívül megvalósuló beruházásoknak több mint 5%-a valósult Békés megyében az időszakban (összesen 55 Mrd Ft értékben, alapáron). A befektetések , , Bács-Kiskun 366,1 6,3 9,3 22,1 103,9 173,8 8,8 1,3 168,9 860,4 Békés 375,5 5,1 1 0,1 30,7 25,6 0,9 2,1 94,3 535,3 Csongrád 255,2 3,7 4,3 2,4 29,1 38,2 2,5 4,1 109,1 448,5 Dél-Alföld 996,7 15,1 14,7 24,6 163,7 237,6 12,1 7,5 372,3 Magyarország ,30 81,5 92,4 82,1 758,9 921,70 65,5 35,4 943, táblázat: Földterület megoszlása művelési ágak szerint(ezer ha), Forrás: KSH 1 844, ,40 A térség a mezőgazdasági termelés lehetőségeihez képest nem rendelkezik kellő tároló és feldolgozó kapacitással. A családi gazdaságok tároló-szárító lehetőség hiányában kénytelenek az általuk megtermelt terméket a betakarításkor élő nyomott piaci feltételek között értékesíteni. Nehezíti a gazdálkodást a mezőgazdasági infrastruktúra elmaradottsága, a kistérség jelentős részén az öntöző-, belvízelvezető rendszer és a gazdasági épületek is jelentős rekonstrukciót igényelnek. A termények értékesítése és tovább feldolgozása a megyén kívül történik, így a magasabb hozzáadott érték is térségen kívül kerül megtermelésre. Kereskedelem A kereskedelem nem csupán az értékterelési folyamatban betöltött közvetítő a termelő és a fogyasztó közötti kapcsolatot működtető, számos mozzanatból összetevődő szerepe révén tölt be fontos szerepet a megye gazdaságában. Egyrészt hagyományos közvetítő szerepére építkezve az ágazat növekvő szerepet játszik az egész értéktermelési folyamat szervezésében/irányításában, s ezzel a térbeli munkamegosztás alakításában is, másrészt a (materiális) fogyasztás feltételeinek alakításával a lakosság életminőségét is befolyásolja. A fenti sajátosságok miatt az ágazat jelentősége nehezen ragadható meg teljes mélységében: a szektor hozzájárulása a GDP-hez 2000 óta 10-12% között mozog, ez az arány azonban a válság éveiben valamelyest csökkent (10% alá), s az egy főre jutó bruttó hozzáadott érték tekintetében a megye még mindig sereghajtó országos összevetésben. Jelentős, de az országos átlagnál valamivel csekélyebb a kereskedelem szerepe a foglalkoztatásban 2010-ben az aktív keresők 13%-a dolgozott itt. A keresetek azonban az ágazati átlaghoz képest a megyében a legalacsonyabbak, és 2008 óta csökken az ágazatban dolgozók száma. A regisztrált társas vállalkozások között (az országos átlaghoz és az értéktermelésben betöltött szerepéhez képest is) felülreprezentált a szektor (25%); az egyéni vállalkozásoknak körében a szektor súlya kisebb (5,2%) elsősorban a mezőgazdasági vállalakozások körében bekövetkezett növekedés (őstermelői regisztráció) miatt. Egészében véve azonban csökkent a kereskedelmi szervezetek elsősorban az egyéni vállalkozások száma az elmúlt tíz évben, s a szektorban zajló fluktuációt fölerősítette a keresletcsökkenés a válság éveiben.

56 egy lakosra számított értéke (éves átlagban 146 ezer Ft/fő) alapján ezzel a középmezőnyben foglalt helyet a térség. A külföldi befektetők számára a megye mérsékelten vonzó terep; a válság kitöréséig a beruházások alig harmadát tették ki a külföldi érdekeltségek. Az utóbbi négy évben drasztikusan visszaesett a beruházási tevékenység (az éves volumenindexek értéke 2009 óta 100 alatti). Ugyan az országos trendekre is a csökkenés jellemző 2009 óta, de a megye részesedése még a mérséklődő a befektetésekből is nagyon szerény volt (2009-ben alig 0,97%, 2010-ben 0,31%). Elsősorban a válság előtti évtizedben megvalósult fejlesztések eredményeként növekedett a kiskereskedelmi alapterület; ennek értéke 2010-ben érte el a csúcsot, ekkor a megyében 781 ezer m 2 -en folyt kiskereskedelmi tevékenység (2000-hez képest ez 20,5%-os növekedés). Az üzletek száma az erősödő verseny, illetve az utóbbi években a csökkenő vásárlóerő hatására ingadozott, 2009-ig trendszerűen csökkent, majd 2010-ben átmenetileg nőtt (valószínűleg a szektorra jellemző kényszervállalkozások tevékenységével), miközben látványosan erősödött a fluktuáció a legfrekventáltabb helyeken is (13. táblázat) Budapest n.a Pest n.a Közép-Magyarország n.a Fejér n.a Komárom-E n.a Veszprém n.a Közép-Dunántúl n.a Győr-Moson-Sopron n.a Vas n.a Zala n.a Nyugat-Dunántúl n.a Baranya n.a Somogy n.a Tolna n.a Dél-Dunántúl n.a Borsod-Abaúj-Zemplén n.a Heves n.a Nógrád n.a Észak-Magyarország n.a Hajdú-Bihar n.a Jász-Nagykun-Szolnok n.a Szabolcs-Szatmár-Bereg n.a Észak-Alföld n.a Bács-Kiskun n.a Békés n.a Csongrád n.a Dél-Alföld n.a Összesen n.a táblázat A kiskereskedelmi alapterület alakulása megyénként Forrás: Területi Statisztikai Évkönyv, KSH

57 Az utóbbi évek beruházási apálya egy-egy kisebb nekilendüléstől eltekintve a fennálló struktúrákat konzerválta; a befektetések visszafogására ösztönözte a kereskedelmi vállalatokat a vásárlóerő csökkenése mellett a plázatörvény és a legnagyobb forgalmú szervezetekre kivetett ágazati különadó is. A megyében is csökkent az ágazati szereplők (szervezetek) száma, miközben növekedett a kereskedelmi alapterület; a bezárt üzletek zömmel függetlenek (hálózathoz nem tartozó egyéni vállalkozók) míg 2011-ig a nemzetközi és hazai nagy szereplők (láncok) terjeszkedése folytatódott (1. ábra). Eközben a hazai piaci szereplők között (beleértve a multinacionális vállalatokat) is szelekció és (tőke-) koncentráció zajlott; ezt a folyamatot tükrözte az üzletek átlagos alapterületének növekedése ( között 15%-kal), továbbá az egy üzletre jutó lakosok száma, amely a hipermarketekben harmadára, a bevásárló központokban felére csökkent között (41. ábra). A fejlesztések a településhierarchia felsőbb szintjeit célozták: 40-nél több üzletet a megye 21 városában, továbbá Kondoroson, Békésszentandráson és Nagyszénáson találunk; a szaküzletek szélesebb köre már csak 14 városban érhető el. A városok közül Csorvás, Mezőhegyes, Elek, Füzesgyarmat, Újkígyós, Körösladány, Medgyesegyháza kereskedelmi funkciói erősen hiányosak. A nagy alapterületű, új fejlesztések tovább is differenciálták a településhálózatot 2000 és 2011 között: az új kereskedelmi formák teljes spektrumát csak a megyeszékhelyen találják meg a vásárlók; a befektetők másodlagos célpontjai Gyula, Orosháza, Mezőberény és Szarvas volt (hipermarket, diszkont áruház és drogériák is megtalálhatók itt), illetve (diszkont- és/vagy drogéria-fejlesztések révén) Békés, Gyomaendrőd, Mezőkovácsháza, Sarkad és Szeghalom. 41. ábra Az egy üzletre jutó állandó lakosok száma a hipermarketekben és bevásárló központokban (fő/üzlet) Forrás: Hipermarketek és bevásárlóközpontok, KSH, Az új fejlesztések közvetlenül és közvetett (lokális szereplőkre gyakorolt) hatásaik révén átrajzolták a megye kereskedelmi és fogyasztási térképét, egyrészt tovább mélyítve a falvak és városok közötti különbségeket, másrészt tovább halmozva a megye leszakadó térségeiben élők hátrányait, ahol a falusi boltok bezárása mellett a kisvárosi centrumok piaci-szolgáltató szerepköreinek gyengülése is kiszolgáltatottá teszi az ott élőket. A települési tereken belül is jelentős mértékű koncentráció zajlott, elsősorban az új, nagy alapterületű fejlesztések eredményeként (nem elsősorban a külterületi zöldmezős fejlesztések révén)

58 Mindez számos problémát vet fel, amelyek nem kezelhetők lokális szinten térségi szemlélet és együttműködés, illetve a helyi/megyei és az országos szakpolitika megalkotóinak és működtetőinek kooperációja nélkül: A szektor foglalkoztatásban és értéktermelésben betöltött szerepe még mindig jelentős, a helyi vállalkozások válsága tovább mélyítheti a szociális problémákat a leszakadó térségekben; A beszállítói kapcsolatok (eddig sem kiegyensúlyozott) belső hatalmi viszonyai a tőkekoncentráció eredményeként megváltozhatnak a megye mezőgazdasági termelői hátrányára; ezekben a kapcsolatokban már a válság előtt is domináns szerepet töltöttek be a hazai és multinacionális kereskedelmi vállalatok; Az ellátási/elérhetőségi különbségek erősödni fognak a térbeli koncentráció miatt, ami az ellátás minőségében, differenciáltságában és az árakban is megmutatkozik ez tovább mélyítheti az életminőségbeli különbségeket falu és város, illetve leszakadó (dél- és északkelet-békési) és a jobb ellátottságú térségek között; Az új kereskedelemi terekhez kapcsolódó, elhúzódó konfliktusok a helyi gazdaságfejlesztés, a területrendezés, a közlekedésszervezés és a társadalompolitika (gazdasági szereplők érdekütközései; köztér-használat) számára továbbra is kihívásokat jelentenek; A fenti problémák kezelésére egyrészt érdemes megfontolni érdekegyeztető szervezet felállítását (fogyasztók/kereskedők; kereskedők/beszállítók); másrészt fel kellene térképezni, és (ha arra érdemes) támogatni azokat a működő társadalmi szerveződéseket, amelyek a fogyasztóként elszenvedett hátrányok kiküszöbölésre alakultak (pl. termelőket és fogyasztókat összehozó civil fórumok, piacok stb.; az immobil csoportok ellátását biztosító szociális vagy piaci alapú szerveződések). Turizmus Épített és természeti értékek, vonzerők: Békés megye országos viszonylatban is jelentős vonzerővel, épített, és természeti értékekkel, termálvíz készlettel rendelkezik (42. ábra). Szabadkígyós Békéscsaba Békés Mezőberény Gyula Mezőhegyes Tótkomlós Orosháza Doboz Biharugra Sarkad Békésszentandrás Gyomaendrőd Szarvas Szeghalom Vésztő Dévaványa Füzesgyarmat Termálfürdő Múzeum Történelmi emlékmű Vadászat 42.ábra: Békés megye turisztikai adottságai Lovaglás Kikötő Természeti értékek

59 Kereskedelmi szállásférőhelyek Csak három megye rendelkezik kevesebb szállásférőhellyel Békés megyénél. Somogy megyében (a Balaton déli megyéje) található a legtöbb szálláshely (43.291), Nógrádban a legkevesebb (3.186). Békés megye idegenforgalmának teljesítménye a kedvező adottságok (folyók és holtágaik, vadállomány, lovas hagyományok, gazdag kulturális paletta) és a megvalósult beruházások (kerékpárutak, folyóvízi fejlesztések, szálláshely-fejlesztések, szolgáltatások fejlesztése és kínálati bővülés) ellenére még mindig elmarad a lehetőségektől, bár az elmúlt évek távlatában folyamatos, fokozatos növekedés tapasztalható, az országos átlagnövekedéshez képest pedig jelentős a fejlődés (45 százalékos). Ennek oka a vidék nem megfelelő elérhetősége ben kismértékben javult a megye megfigyelt kereskedelmi szálláshelyeinek vendégforgalma; az egy évvel korábbinál több vendég érkezett, az általuk eltöltött vendégéjszakák száma is csak alig mérséklődött. Békés megyében a legtöbb kereskedelmi szálláshely a Gyulai kistérségben Gyulán, illetve Szarvason, Gyomaendrődön, Orosházán található. A szálláshelyek 10 év alatt egyedül a Békéscsabai kistérségben csökkentek, az összes többi kistérségben pozitív változás történt. Kereskedelmi szálláshelyek - Férőhely Változás Békéscsabai k Gyulai k Sarkadi k Békési k Szarvasi k Orosházi k Mezőkovácsházai k Szeghalomi k Összesen táblázat: Kereskedelmi szállásférőhelyek száma kistérségenként ( ) A szállodák szállásférőhelyeinek száma alapján Békés megye négy megyét előz meg, a növekedés dinamikája a magasabbak közé tartozott 2009-ig, de 2010-re erőteljesen csökkent a szállodai szállásférőhelyek száma. Bár országosan átlagosan 23%-os a növekedés 2010-ig hez viszonyítva, Békés megyében sajnos a 2010-es érték jóval alacsonyabb a évi értéknél. Vendégforgalom Az ország kereskedelmi szálláshelyeit igénybe vevő vendégek száma 2000 óta változó intenzitással évről évre nő; 2008-ban 1,3-szerese volt az évtized elején mértnek. Ugyanakkor 2010-ben 14 %-os visszaesés tapasztalható, de még így is a 2000-től megvalósult növekedést vizsgálva az országos átlag feletti mértékben nőtt az érték 10 év alatt (11. táblázat) ben mintegy 134 ezer vendég vette igénybe a megye szálláshelyeit, számuk a évinél 4,2%-kal több. A regisztrált vendégkörön belül a külföldi országokból 2000-től jóval kevesebb vendég érkezett, az utóbbi években az arányuk a teljes vendégszámban 12 % ban és 2009-ben a külföldi vendégek száma megugrott, de 2010-től újra csökkenő tendenciát mutat. Ez a változás egyébként az ország nagy részére jellemző, egyedül a főváros és 5 megye tudott jelentősebb növekedést felmutatni

60 Területi egység /200 0 változás Budapest ,33 Zala ,45 Bács-Kiskun ,05 Békés ,28 Csongrád ,04 Ország összesen táblázat: Vendégek száma országos összehasonlításban Forrás: KSH adatok felhasználásával saját összeállítás ,26 Eltöltött vendégéjszakák száma 10 év alatt jelentős növekedés történt az eltöltött vendégéjszakák számában között a tartózkodási idő változó mértékű rövidülése a vendégéjszakák számának ingadozását eredményezte ben a kereskedelmi szálláshelyeket vendég összesen vendégéjszakára vette igénybe, ami 3,3 nap átlagos tartózkodási időt jelent, évek óta felülmúlva az országos átlagot. Területi egység /2000 változás Budapest ,23 Zala ,08 Bács-Kiskun ,01 Békés ,30 Csongrád ,07 Ország összesen , táblázat: kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma Változás Változás Gyomaendrőd Füzesgyarmat Békéscsaba Szarvas Orosháza Gyula táblázat: kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák települési-kistérségi összehasonlításban ( vendégéjszaka feletti települések) Magyarország 10. legnépszerűbb városa lett 2010-ben Gyula a belföldi vendégek által eltöltött vendégéjszakák száma alapján, megelőzve például Pécset, amely 2010-ben a Európa Kulturális fővárosa címet viselve számos nemzetközi rendezvénynek adott otthont (Forrás: KSH Jelentése a turizmus évi teljesítményéről). A rangsorban követi Gyulát Orosháza, Szarvas, Békéscsaba, Füzesgyarmat (Szeghalomi kistérség), Gyomaendrőd (Békési kistérség). A megye további két kistérsége a Mezőkovácsházai és a Sarkadi adottsága okán jóval kisebb turisztikai teljesítménnyel bír. Érdekes megállapítás, hogy nem feltétlenül jelenti egy településen a több szállásférőhely a magasabb vendégszámot. Az adatok egyértelműen jelzik, hogy a belföldi

61 Békéscsabai Békési Gyulai Mezőkovácsházi Orosházi Sarkadi Szarvasi Szeghalomi vendégforgalom egyik meghatározó motivációja a fürdővárosok és vízben gazdag települések látogatása, illetve a megyeszékhely, mint a megye gazdasági, társadalmi és kulturális központja, lehetnek idegenforgalmi potenciáljai Békés megyének. A változásokat vizsgálva kiemelhető Szarvas, Orosháza és Füzesgyarmat, ahol jelentősen tudták növelni a vendégéjszakák számát. Turisztikai rendezvény, vendéglátás Békés megyében a turisztikai rendezvények száma, vonzereje nőtt. Ma már jelentős gasztronómiai események (Csabai Kolbászfesztivál, Gyulai Pálinkafesztivál, Gyomaendrődi Sajt és Túró Fesztivál, stb.), valamint kulturális és nemzetközi sportesemények látogatói szép számmal töltik meg a település szálláshelyeit. A megye kistérségeiben a vendéglátóhelyek száma 2006 és 2011 között jelentősen nem változott ben vendéglátóhely állt a vendégek rendelkezésére, ami kevesebb a évi nál, de több a évi nél. db kistérség ábra: Vendéglátóhelyek száma Békés megye kistérségeiben ( években, db) Forrás: KSH adatai alapján saját szerkesztés Turizmus a kistérségekben Szeghalomi kistérség A szeghalomi kistérség nem tartozik az ország frekventált turisztikai célterületei közé. Említést érdemel azonban a Vésztő-Mágori Történelmi Emlékhely, a dévaványai Túzok Rezervátum, illetve a térségre jellemző ökoturizmus. A kereskedelmi szálláshelyek kínálata 2000-ben még négy, 2010-ben már csupán három településre koncentrálódott. Füzesgyarmaton 141-ről 533-ra, Szeghalomban 50-ről volt egy ugrás 2007-ben 178-ra, de 2010-ben újra 57 a férőhelyek száma, Dévaványán hosszú időn át nem volt mennyiségi növekedés, de 2009-től 70 a férőhelyek száma. Az időszak kezdetén a 222 férőhelyen 3604 vendég bő kilencezer vendégéjszakát töltött, míg re a vendégszám ra, a vendégéjszakák száma ra emelkedett, 660 férőhelyen. A térségi átlagnál kedvezőbb Füzesgyarmat kapacitás kihasználtsága, azonban az arány itt is 25% alatti (90,5 éj/év), míg Szeghalomban az érték alig haladja meg a 12%-ot (46 éj/év). Békéscsabai kistérség A Békéscsabai kistérség szintén nem tartozik az ország frekventált turisztikai célterületei közé, a megyeszékhelyre inkább hivatali, üzleti céllal látogatnak, bár a kulturális turizmus erőteljes fejlődést mutat (pl.: Kolbászfesztivál, Városházi esték, Ibsen Ház programjai illetve a hamarosan megnyíló Csabagyöngye Kulturális Központ rendezvényei). A kereskedelmi szálláshelyek kínálata főleg Békéscsabán koncentrálódik ben a 991 férőhelyen közel vendég vendégéjszakát töltött ben a férőhely (700) és a vendégek száma (16.000) csökkent,

62 de legalább a vendégéjszakák száma ra emelkedett. Összességében ez mégis javuló tendencia, hiszen bár kevesebb vendég érkezett kevesebb férőhelyre amelyek színvonala viszont magasabb -, az itt eltöltött idő jelentősen megnőtt. Ezzel az eredménnyel meghaladja például a Szeghalomi kistérség turisztikai teljesítőképességét. A vendégek zömét a belföldi turisták teszik ki, a külföldi vendégek száma 2000-hez képest nagyon lecsökkent. Gyulai kistérség A Gyulai kistérség, azon belül pedig Gyula város a megye legfrekventáltabb turisztikai célterülete, de országosan is előkelő helyet foglal el a belföldi turizmus desztinációját tekintve. Fő vonzereje a nagy területen fekvő, számos medencével és szolgáltatással bíró Gyulai Várfürdő, továbbá történelmi épített örökségei (a vár, és számos múzeum), illetve a szinte egész évben zajló rendezvények, fesztiválok. A szállásférőhelyek száma kismértékben, minősége pedig jelentősen nőtt 10 év alatt 2010-ig. A vendégszámban és az eltöltött vendégéjszakák számában között kisebb növekedés történt (bő 50 ezerről több mint 62 ezerre, illetve 222 ezerről 230 ezerre), de a válság itt is éreztette hatását, 2010-ben már csak 215 ezer vendégéjszakát töltött el a városban az 50 ezer vendég, ami a évet megközelítő teljesítmény. A vendégek zömét itt is a belföldi turisták teszik ki, a külföldi vendégek száma és aránya (kb. 10%) stagnált az elmúlt tíz évben. Negatív változás, hogy a külföldiek által eltöltött vendégéjszakák számában erőteljes a csökkenés: 2000-ben több mint volt ez a mutató, 2006-ban fokozatos csökkenés után 14 ezres mélyponton állt meg, 2009-re ismét növekedett 27 ezerre, de 2010-ben újra csak 17 ezer külföldi vendégéjszakát regisztráltak. Mindenképp meg kell említeni azt a jelenséget, mely a statisztikai adatokban nem jelenik meg, hogy Romániából az egy napra érkező látogató turisták a fürdővendégek %-át teszik ki nyáron, illetve hétvégeken, így elsősorban a határmentiségből a gyulai turizmus profitál. Orosházai kistérség Az Orosházai kistérség, azon belül pedig Orosháza város a megye 2. legfrekventáltabb turisztikai célterülete Gyula után. Fő vonzereje Gyulához hasonlóan a nagy területen fekvő, számos medencével és szolgáltatással bíró Orosháza-Gyopárosfürdőn található termálfürdő. A szállásférőhelyek száma kismértékben nőtt 10 év alatt 2010-ig. A vendégszámban és az eltöltött vendégéjszakák számában hasonló tendencia mutatkozik, mint a Gyulai kistérségben: között jelentős növekedés történt (13400-ról közel 26 ezerre, illetve 31 ezerről 58 ezerre), de a válság itt is éreztette hatását, 2010-ben már csak 50 ezer vendégéjszakát töltött el a városban a vendég. Viszont ezekkel az értékekkel is bőven meghaladja a év teljesítményét. A vendégek zömét itt is a belföldi turisták teszik ki, a külföldi vendégek száma és aránya (kb. 10%) stagnált az elmúlt tíz évben. Viszont pozitív változás, hogy a kevesebb külföldi vendég több vendégéjszakát töltött el a térségben: 2000-ben 9600-t, 2010-ben t. Szarvasi kistérség A Szarvasi kistérség turisztikai teljesítményét leginkább szintén a folyóvizeknek és holtágaiknak köszönheti. A vendégforgalom Szarvason realizálódik majdnem teljes egészében, de Gyomaendrőd is jelentős fejlődést mutat az utóbbi években. Az időszak kezdetén 2000-ben 4700 vendég vendégéjszakát töltött el Szarvason, ami az átlagosnál hosszabb tartózkodási időt jelent a többi kistérséghez képest re a vendégszám re, a vendégéjszakák száma re emelkedett, 1084 férőhelyen. Gyomaendrődön 378-ról re nőtt a szállásférőhelyek száma ben vendég érkezett a városba, vendégéjszakára, ami jelentős javulás a évi adatokhoz képest (1.947 vendég, vendégéjszaka). A Szarvasi kistérség az egyetlen a megyében, aki turisztikai pozícióját a válság ellenére javítani tudta. Az időszak kezdetén 6500 vendég vendégéjszakát töltött el a kistérség településein, míg 2010-re a vendégszám ra, a vendégéjszakák száma ra emelkedett. A kistérségben a legkedvezőbb helyzetben Gyomaendrőd van, illetve Mezőberényben figyelhető meg a Békés városban megvalósuló teljesítményhez hasonló eredmény

63 Mezőkovácsházai, Békési és Sarkadi kistérség Mezőkovácsháza és térsége, a Békési kistérség illetve Sarkad és környéke nagyon csekély turisztikai teljesítménnyel bír. Ennek legfőbb okai a nehéz megközelíthetőség, és az épített vagy természeti vonzerők csekély száma. A Mezőkovácsházi kistérségben Mezőhegyest kell kiemelni, ahol országos hírű ménállományt nevelnek. A minden évben hagyományosan megrendezésre kerülő lovas versenyek eredményeznek némi vendégforgalmat a településen. A Békési kistérségben 2000-ben még volt némi vendégforgalom, de 2010-re erőteljesen lecsökkent, szinte alig érkezik látogató a térségbe. A Sarkadi kistérségben szinte nem is lehet turisztikai teljesítményről beszámolni: nincs regisztrált szálláshely, így regisztrált vendégforgalom sem. cb) A gazdaság belső és külső kapcsolatai Gazdasági térstruktúra, cégközpontok A VÁTI helyi munkaerő-piaci rendszerek elemzésére támaszkodva elmondható, hogy Békés megyében 9 település formált ki maga körül ingázó övezetet. Ezek közül a legkiterjedtebb Békéscsabáé, mely jócskán elnyúlik délkeleti irányban, egészen a magyar-román határig. A közepes méretű városok közül Gyula, a sarkadi térség felé is kiterjesztette vonzását, míg Orosháza, Békés vagy Szarvas, alapvetően saját térségét vagy annak nagyobb részét fedi le munkaerő-piaci vonzásával. Szarvas hatása a Tiszazug (Jász-Nagykun-Szolnok megye), Orosházáé Dél-Békés nyugati pereme felé is kiterjed, illetve a kertészközségek (Csongrád megye) irányában átlépi a megyehatárt. A kisvárosok közül Gyomaendrőd, Szeghalom, Vésztő, Mezőkovácsháza alapvetően saját szűkebb környezetére gyakorol munkaerő-vonzó hatást. Szeghalom és Vésztő hatása egy-egy vonzott település erejéig a Sárrét Hajdú-Bihar megyei oldalán is érzékelhető. A külső centrumok közül Hódmezővásárhely hatása egy, Mezőtúré két, Komádié az alapvetően centrumhiányos északkeleti peremen 3-4 kis község esetében érzékelhető. A térségi centrumok közül Sarkad érdemi munkaerő-vonzó szerepet nem tölt be. A városállomány közel fele a gazdasági jelentőséget tekintve szintén nem rendelkezik érdemi központi szerepkörökkel. 44. ábra Forrás: VÁTI, A KSH Cég-Kód-Tár adatbázisa alapján, 2010 végén mindössze 125 Békés megyében székelő cég rendelkezett 1 milliárd Ft feletti árbevétellel, ebből 20 társaság érte el a 4 milliárdos határt is. Ez a szám nem fedi a megye településein működő meghatározó nagyvállalatok teljes körét, hiszen ezek egy részét külső cégközpontból irányítják (pl. a körösladányi Henkel egységet). A korábbi vizsgálatok szerint a megye gazdasági értelemben kétpólusúnak mutatkozott, Békéscsaba mögött

64 mellett Orosháza gazdasági centrum szerepe volt kiemelkedő a településhálózatból, amit a nagyvállalati központok száma, valamint a kettős könyvelést végző cégek árbevétele egyaránt alátámasztott. A megyei nagyvállalatok esetében a cégközpont azonosítása nem feltétlenül elégséges a térszerkezet felrajzolásához. Több meghatározó ipari és szolgáltató vállalkozás esetében a tényleges termelés megoszlik két, vagy több telephely között, s minden telephelyen érdemi foglalkoztatás, illetve termelés folyik (pl. Linamar: Orosháza és Békéscsaba, Élésker, Csaba Metál: Békéscsaba és Szeghalom, Körös Volán stb.). Az utolsó évtized során Békés megye viszonylag szerény számban fogadott, illetve nevelt ki nagy- és középvállalatokat, ellenben több komoly foglalkoztató szerepet betöltő, nagy árbevételű egység bezárására is sor került (pl. BÁÉV, Strang, Merian, Barnevál) vagy komoly kapacitáscsökkenést kellett a tulajdonosi körnek végrehajtania (pl. Hűtőház, Gyulai Húskombinát). Békéscsaba gazdasági központ szerepe a megyén belül továbbra egyértelmű, hiszen összesen 42 cég működik a megyeszékhelyen (33,6%), ebből a magasabb árbevételi kategóriában 8 (40%). Ugyanakkor a város könnyű és gyors elérhetősége ellenére a térben közeli kistelepüléseken érdemi gazdasági szuburbanizációs jelenség nem mutatható ki (Telekgerendás 1; Újkígyós 1). A cégközpontok száma alapján Orosháza (14), Gyula (9) és Szarvas (11) tekinthető másodrendű gazdasági centrumnak, vagyis Orosháza korábban kiemelkedő szerepe lényegesen mérséklődött. A következő hierarchiaszinten Békés (6), Mezőberény (4), Szeghalom (5) és Tótkomlós (5) áll, utóbbi kedvező helyzete az utóbbi évtized gazdasági fejlődésének eredménye. A megye települései közül nagyjából minden harmadik ad otthont 1 Mrd Ft feletti cég központjának, ez kedvező érték, ám a cégközpontok alacsony száma miatt az 1-2 középvállalattal rendelkező falvak és kisvárosok zöme mégsem tölt be valódi gazdasági centrumszerepet. A foglalkoztatottak létszáma alapján Békés megyében 13 nagyvállalat (250 fő felett) és 119 középvállalat ( fővel) működött 2010 végén. Látható, hogy a nagy foglalkoztatók száma árnyalatnyival magasabb a magas árbevételt elérő cégekhez viszonyítva, ám a két céglista más eltérést is mutat. A nagy foglalkoztatók között megjelennek az agrártársaságok, illetve a városgazdálkodási cégek is, ahol a magas létszámot szerény árbevétel mellett sikerül megtartani. Ezzel ellentétben a kis létszámú, de magas termelékenységű feldolgozóipari vállalkozások jelentős hányada a második listában már nem szerepel, mert a foglalkoztatottak száma nem éri el a középvállalati szintet. Békéscsaba központi szerepe a nagy foglalkoztató cégek székhely választása alapján is egyértelmű, (32 társaság), bár kisebb arányú, mint a magas árbevételű cégek alapján. Az ide sorolható cégek kevesebb, mint negyede működik a megyeszékhelyen. A megyeszékhely szűkebb térségében 3 településen (Murony, Telekgerendás, Kétsoprony) 1-1 cégközpont működik, de ezek általában agrárkarakterűek, ezért gazdasági szuburbanizáció szempontjából nem vehetők figyelembe. A foglalkoztatási adatok alapján a megyén belül a második hierarchiaszintbe sorolható Orosháza (15), Gyula (15) és Szarvas (12), míg a harmadik hierarchiaszintbe Gyomaendrőd (9), Mezőberény (6) és Szeghalom (6). Szarvas közelében Örménykút és Kondoros, Orosháza mellett Nagyszénás mutat némi gazdasági aktivitást, ezek közül a város kisugárzó hatása egyedül Örménykút esetében valószínűsíthető a cégek telephely-választásakor. A negyedik, még komoly foglalkoztatási központi szerepet betöltő városok száma is mérsékelt, ide Békés, Tótkomlós és Medgyesegyháza (4-4) sorolható. A két lista összefésülése alapján a gazdasági rangsor élén egyértelműen a megyeszékhely áll, azt a két harmincezres város mellett Szarvas követi, majd kisvárosi hálózat meghatározó elemei (Békés, Szeghalom, Gyomaendrőd, Mezőberény, Tótkomlós alkotják a gazdasági térstruktúra gerincét. Békés lakosságszámhoz viszonyított szerényebb szerepe a megyeszékhely túlzott közelségéből fakad, míg Mezőberény éppen a kellő távolságból, de Békéscsaba jó elérhetőségéből profitál. Az elmúlt évtizedben Orosháza némileg veszített gazdasági centrum szerepéből, Tótkomlós pedig kissé erősítette azt, bár a két település továbbra sincs egy súlycsoportban. A KSH Cég-Kód-Tár adatai alapján 86 iparban tevékenykedő cég érte el, vagy haladta meg éves árbevételével a nagyjából 1 millió Euro-s (300 millió Ft-os)határt, ami már elégséges ahhoz, hogy a lokális piacokon túl tágabb belföldi, vagy külpiaci értékesítést is végezzenek. Emellett e cégektől várható, hogy érdemi beruházási, innovációs hatás mellett komolyabb foglalkoztatási szerepet is betöltsenek a megye gazdaságában, tágabb értelemben pedig hordozói legyenek a térségi ipar hosszú távú versenyképességének

65 Élelemiszeripa r Textilipa r Fa-, papír, nyomdaipa r Fémfeldolgozá s Gépgyártá s Ipar összese n Építőanya g gyártás Öntöde i ipar Békés Békéscsaba Bélmegyer 1 1 Csárdaszállás 1 1 Dévaványa 2 2 Füzesgyarmat Gyomaendrőd Gyula Hunya 1 1 Körösladány 1 1 Köröstarcsa 1 1 Medgyesegyház a 1 1 Mezőberény Mezőhegyes 1 1 Mezőkovácsháza Murony 1 1 Nagyszénás Orosháza Örménykút 1 1 Szarvas Tótkomlós Újkígyós 1 1 Vésztő Ágazatok összesen táblázat: 300 millió Ft feletti éves árbevételű ipari cégek Békés megyében (2010.) Forrás: KSH Cég-Kód-Tár, A cégek 27%-a települt le Békéscsabán. A megyeszékhely az egyetlen olyan ipari központ, ahol minden ipari ágazat megjelenik legalább középvállalati szinten, s legalább öt ágazatban (élelmiszeripar, papír- és nyomdaipar, fémfeldolgozás, gépgyártás, elektronikai ipar, vegyipar) minimum három nagyobb árbevételű vállalkozás működik. Az élelmiszeriparban itt működő hét cég is önmagában kevés lokális klaszterek kiformálásához. A megye városai közül Orosházán 11, Gyulán 9, Békésen, Gyomaendrődön és Szarvason 5-6, Mezőberényben 4, Nagyszénáson 3 nagyobb ipari vállalkozás üzemel, ezek alkotják a feldolgozóipar második hierarchiaszintjét Békés megyében. Orosházán az építőanyag gyártás mellett a gépipari ágazatban működik 3-3 jelentős szereplő. Gyulán hangsúlyos az élelmiszeripar és a fémfeldolgozás (3-3 cég). Békésen az élelmiszeripar mellett a gépgyártás van jelen 2-2 vállalkozással. Gyomaendrőd annyiban sajátos ipari struktúrával rendelkezik, hogy itt a textilipar és a nyomdaipara két lokális domináns ágazat. Szarvason az élelmiszeripar (3) mellett a megyében eléggé visszaszorult textilipar és a fémfeldolgozás a viszonylag sokszínű helyi gazdaság fő bázisai. A kisebb központok száma szerény: ezekben csupán egy-két középvállalat van jelen, s jelentős térségek (pl. a sarkadi térség teljes egészében), településcsoportok hiányoznak (pl. Dél-Békés Elek környéki települései). A gazdasági tevékenységek térbeli tömörülése nem tekinthető előrehaladottnak a megyében, Békéscsaba, Szarvas, Orosháza körül alig néhány településen jelennek meg ipari középvállalatok, ezek száma sem jelentős, így erőteljes agglomerálódási, vagy szuburbanizációs folyamatokról nem is lehet beszélni

66 Az építőiparban összesen 29 olyan térségi szereplőt azonosítottunk, ahol az éves árbevétel meghaladta a 300 millió Ft-ot. Ezek közül kilenc Békéscsabán rendezte be cégközpontját. A közel egyharmados arány a BÁÉV és a hozzá kötődő cégek felszámolása után kifejezetten magasnak tűnik. A térségben csak Újkígyóson bukkant fel nagyobb árbevételű építőipari vállalkozás, ami jelzi a megyeszékhely szerény súlyát az országos építőipari beruházási térben. Orosháza és Szarvas gazdasági centrum szerepe az építőipart tekintve világosan érzékelhető, 4-4 cégközponttal, feltűnő viszont a több gazdasági ágban komoly szerepet betöltő Gyula szinte teljes passzivitása (1 cégközpont) az építőipari ágazatban. Összesen még további nyolc városban és községben települtek meg építőipari nagyszervezetek (legfeljebb 2), ám az ágazat megyei térstruktúrája így is kiugróan koncentráltnak értékelhető. Sem észak-északkeleten, sem a déli térségben nincs egyetlen jelentős építőipari szereplő, aminek egyenes következménye, hogy minden jelentősebb beruházást csak külső szereplő, mint fővállalkozó végezhet el, s ott is csapódik le az esetleges nyereség. A fenti cégek közül legfeljebb 7 tekinthető jelentős foglalkoztatónak, ez szintén az ágazat megyén belüli gyenge helyzetére utal. A klaszteresedés elvben segítheti a kis- és középvállalatokat, hogy elérjék a kritikus piaci tömeget, hogy a beszállítói láncban magasabb szintre kerülhessenek, hogy megtehessék a tartós versenyképesség elérését segítő technológiai fejlesztéseket. Miközben az országban százas nagyságrendben alakultak klaszterek, Békés megyei székhellyel összesen hármat találtunk. Ettől függetlenül számos megyében működő vállalkozás tagja dél-alföldi, vagy országos lefedettségű klasztereknek, melyek székhelye a megyén kívül található. Az viszont fontos mutató, hogy az első körös klaszter pályázatban Békés megyéből nem érkezett pályázat, és a második körös pályázatra sem, ugyanígy az akkreditált klaszterek által megvalósított innovációs projektek esetében sem láttunk Békés megyei nyertes pályázót. Ettől függetlenül pl. az egészségturisztikai klaszter vagy a Metál klaszter fejlődése egészségesnek és perspektivikusnak látszik. CC) A TERMELÉSI INFRASTRUKTÚRA ÁLLAPOTA Ipari parkok Békés megyében A megyében az első ipari parkok 1998 (Gyula, Szeghalom) és 1999 folyamán (Békéscsaba, Sarkad, Gyomaendrőd) jöttek létre. Ezekhez 2000-ben csatlakozott a szarvasi, és az orosházi, majd ben a Körösladányi Ipari Park. Azóta a folyamat megállt, új parkok kialakítására nem került a megyében sor. Az ipari parkok betelepülése nem azonos színvonalú. Ezzel együtt a megye ipari parkjainak zöme sikeresnek tekinthető, egyetlen kivételként az időben utolsóként létrehozott körösladányi parkot említhetjük, ahol a betelepült cégek száma nem éri el az ötöt. A megyeszékhelyen működő ipari park (BAIP, Almáskertek), ahol összesen 18 jelentős méretű vállalkozás telepedett meg 19 ha területű. Békéscsabán a villamosított vasútvonal, a kiépült helyi közlekedés, a helyi repülőtér gyors elérhetősége egyértelmű előny, s az ipari parkot a távolsági közlekedés is feltárja, ami a munkaerő beingázását segíti a környező településekről. Sikeresnek tekintjük a Szarvasi Ipari Parkot, ahol szám szerint 41 vállalkozás működik, s a beépített terület az elvi felső határnak már 80%-a. Szarvas előnye az M5 autópálya relatív közelsége, viszont gyenge pontja a villamosított vasútvonal hiánya. A 44-es és 443-ös főutak csomópontjához közeli fekvés szintén előnyös, viszont minden légiközlekedési lehetőségtől elég messze fekszik, ami inkább hátrány a további fejlődést tekintve. Bár a helyi gazdasági mutatókból nem következik, mégis sikeressé vált bő egy évtized alatt a Szeghalomi Ipari Park. A megtelepedett 10 cég mind ipari, mind szolgáltatói tevékenységeket végez, a kedvező vállalkozási mix a hosszú távú fennmaradás esélyét adhatja. Az ipari park elérhetősége távolsági autóbusz közlekedéssel, valamint a 47-es főúti felhajtó viszonylagos közelsége egyértelmű előny, hátrány viszont az autópálya hiánya, illetve a villamosított vasútvonal nehézkes elérhetősége a város környezetében. Kedvező a két nagy szállítmányozási vállalkozás

67 helyben elérhetősége (Rapidsped, Hidi-Sped). Szeghalomból a legkedvezőbb Debrecen elérése is. Legújabb hírek szerint két további üzemcsarnok fejlesztése indul a parkban, összesen 6 ezer négyzetméteres területen. Gyulán az ipari parkban összesen 12 cég működik, a feltöltöttség nagyjából 50%-os. A legközelebbi határátkelő Románia felé helyben van, a repülőtér a megyeszékhely felé vezető 2x2 sávos úton néhány kilométerre Gyula határától elérhető, viszont nincs villamosított vasútvonala. A román oldalon a nemrég felújított Szatmárnémeti-Temesvár tengely elérése egyszerű, így a Partium piaca elvben jól teríthető a gyulai cégek számára. Orosházán az ipari parkban mindössze 10 betelepült céget azonosítottunk. A város előnye a 47-es út menti fekvés, s ilyen formán Szeged könnyű elérhetősége. Kedvező a Szentes-Csongrád- Kiskunfélegyháza felé az M5-ös autópályára ráhordó út városokat elkerülő nyomvonala is. Az ipari park feltöltése (40 ha) még messze nem teljes. Sarkadon a volt Cukorgyár telepén alakították ki az ipari parkot, ahol a legutóbbi információk szerint 20 kisebb-nagyobb vállalkozás működött. A 160 ha-os terület kihasználtsága nem intenzív, sajnos valódi nagybefektetőt nem sikerült bevonzani, pedig a méhkeréki határátkelő közelsége, Szalonta kedvező elérhetősége a román irányban komoly piaci és partnerségi potenciállal kecsegtet. Gyomaendrődön a két városrész közötti alulhasznosított területen 36 ha-on létrehozott ipari parkban utolsó információk szerint 13 vállalkozás működött. A város és az ipari park előnye a villamosított vasútvonal jó megközelíthetősége, melyen a várost már elérte a rekonstrukció, így a vonatok nagyobb sebességre képesek Budapest felé. Bár a városon áthalad főútvonal (46-os számú), ennek minősége rossz, ami akadályozza az ipari park jelentősebb fejlődését. Körösladányban a Henkel üzeme és ennek speciális igényei kényszerítették ki az ipari park létrehozását, melybe alapvetően a vegyipari nagyvállalat kiszolgáló partnerei települtek csupán be. A város terveiben a park területének bővítése is szerepel, ennek megalapozottságát az eddigi eredményei kérdőjelessé teszik. CD) A TELEPÍTÉSI TÉNYEZŐK ÉRTÉKELÉSE A megye telepítési tényezői közül a földrajzi és közlekedési helyzet kívánkozik előre. Az országon belüli elhelyezkedése kedvezőtlen, a legfontosabb irányító centrum (Budapest) az átlagosnál nehezebben közelíthető meg, legalábbis közúton. A vasúti feltártság kedvezőbb, forgalom szempontjából a Budapest-Szolnok-Békéscsaba-Lökösháza vonal a legjelentősebb, s az a megyét északnyugat-délkeleti tengely mentén tárja fel. Az ország egyetlen számottevő repülőtere (Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér) a megye szempontjából a jó oldalon helyezkedik el, Budapest délkeleti előterében, megközelítése így sem egyszerű a megye települései számára. Az alternatívaként szóba jöhető regionális nemzetközi repülőterek közül a határ magyar oldalán Debrecen a kiépültebb, de személyforgalmát csak charter gépek alkotják, így, bár a megye északkeleti negyede számára elvben elérhető volna, valódi alternatívát mégsem kínál. A román oldalon Temesvár repülőtere valódi nemzetközi légikikötő, személy és áruforgalma jelentős, de távolsága miatt legfeljebb Dél-Békés számára szolgál valós lehetőségként. A Békéscsaba-Gyula térségében megépült repülőtér egyelőre semmilyen érdemi szállítási szerepet nem játszik, ennek megváltoztatására a jövőben nagyobb figyelmet kell fordítani. A Tisza-vízgyűjtő, ezen belül a Körösök vízrendszere, mint vízi út potenciálja és kihasználtsága szerény, s ez várhatóan így is marad, hiszen hiányoznak a fejlesztéshez szükséges nemzetközi egyezmények. Az ország többi megyéjével, földrajzi nagytájával a kapcsolódási pontok száma érdemben nem bővült, legfeljebb korszerűsítési munkálatok zajlottak az utóbbi évtized során. Megfontolandó több kompátkelő lehetséges kiváltása, s így az átmenő forgalom számára való erőteljesebb kihasználása, s a rávezető úthálózati elemek megerősítése. E kapcsolódások a nagyobb térségi hálózatok kiépülése és megerősödése szempontjából, valamint a megye vállalkozói értékesítési horizontjának bővülése szempontjából látszanak fontosnak. A gazdasági infrastrukturális hálózatok alapvetően kiépültek (vonalas infrastrukturális rendszerek), ezen belül a vízhálózatban, a szennyvízhálózatok létesítésében, az energetikai hálózatok

68 fejlesztésében érdemi előrelépés történt az elmúlt bő egy évtized során. Az ipari parki hálózat lényegében minden gazdasági centrumot elért, de ezek kiépültsége, feltöltöttsége, az általuk nyújtott szolgáltatások köre igen heterogén. Komoly megújulás ment végbe a kisvárosok hagyományos (zömmel az 1960-as évektől induló vidéki iparosítás során elindult fejlesztésekhez kötődő) barnamezős ipari területeinek megújulása terén is (néhány városban ez oka az ipari parkok gyengébb mutatóinak), s itt is akadnak befektetőre váró, jó adottságú telephelyek. A helyi gazdaság egyes elemeinek leépülése szintén szabadított fel ipari, építőipari, raktározási célra kis ráfordítással alkalmassá tehető telephelyeket, ezek hasznosítása a kezdeti lépéseknél tart. Előremutató Békéscsaba város példája, ahol a Nyugati Iparterületen egy 3000 m 2 -es terület komplex rehabilitációját hajtották végre magán és önkormányzati források ésszerű kombinációjával. A megye, mint fogyasztópiac a népességarányához mérten országos összevetésben szerény, a megyék átlagához viszonyítva is alacsony fizetőképes kereslettel rendelkezik. Ennek a keresletnek a bővülése az utóbbi öt év során csökkenésbe váltott, ami kevéssé támogatja a lokális keresletre termelő, azt megcélzó új, nagyléptékű fejlesztések tömeges érkezését a következő két-három év során. A kereslet csökkenésében országos folyamatok játszottak/játszanak főszerepet (13. havi nyugdíj és bérek megvonása, közszféra leépítései és bérbefagyasztása, a háztartási kölcsönök erőletett visszafizetése pl. végtörlesztés, az eladósodott háztartások esetében a megnövekedett részletek miatt csökken a másra fordítható szabad eszközök állománya, stb.), helyi sajátosságként az emelhető ki, hogy átmeneti 4-5 éves periódus után újra emelkedik a háztartások által saját fogyasztásra előállított élelmiszer aránya (2007-től). A gazdaság finanszírozásában kulcsszerepet játszó pénzintézeti hálózat ugyan kiépült a megyében, ám a hazai ágazati problémák következtében a bankok finanszírozási hajlandósága csökkent a korábbi évekhez viszonyítva, ami különösen a kis- és középvállalati kör fejlődőképes szegmense számára járhat negatív következményekkel. A takarékszövetkezeti hálózat hitelezőképessége is korlátozott, bár a végtörlesztés kapcsán, a devizahiteleket kiváltó forinthitelek nyújtása kapcsán sikerült némileg bővíteni ügyfélkörüket. Békés megyében a magas hitel-betét arány a takarékszövetkezeti hálózatban nem jellemző, így stabil működésük nem forog egyelőre veszélyben. Az viszont továbbra is megfigyelhető, hogy a takarékszövetkezetek a nagyobb városokban hangsúlyosan vannak jelen, s az ottani fiókok működési nyeresége szükséges a további fejlődésükhöz, így a vidék bankja címke használata esetükben nem fedi pontosan a valós folyamatokat. A telephelyi tényezők minősítését valójában a külső beruházók és munkavállalók végzik el, azzal, hogy befektetnek az adott térségben, ott vállalnak munkát, vagy épp ellenkezőleg más, kívánatosabb célterületet preferálnak. Külföldi tőke, külföldi munkavállalás Békés megye a rendszerváltás után egyetlen periódusban sem volt a külföldi tőkebefektetések kiemelt célterülete, s az ország vidéki terei többségéhez hasonlóan a külföldi cégek tömeges érdeklődése a lokális befektetési lehetőségek iránt az EU-csatlakozást követően le is csengett óta a külföldi tőkével működő cégek számában majdnem egyharmados volt a visszaesés, igaz, 2006-ot követően 2009-ig e cégek száma szerényen nőtt (168-ról 181-re, majd újra csökkent (178) ben 113 megyei székhelyű céget tartottak nyilván, melyben a külföldi befektetők tőkearánya kizárólagos volt között számottevően csökkent a többségi külföldi tulajdonú és a többségi belföldi tulajdonú vállalkozások száma is (ezek együttes száma 2010-re 65-re mérséklődött). A saját tőke állomány jelentősen nőtt, a kizárólag külföldi tulajdonú cégekben 30-ról 41 milliárd Ft-ra, a többségi külföldi tulajdonúaknál stagnált milliárd között (ebből a külföldi részesedés 18,4-ról 19 milliárdra, átlagosan 76,4%-ra). Ennél gyorsabban gyarapodott a hazai többségi tulajdonú vállalkozások saját tőkéje 12 milliárdról 25,3 milliárdra amelyen belül a külföldi tulajdonostársak részesedése 25%-ról 19-%-ra, csökkent. Az egy vállalkozásra jutó saját tőke 271- ről átlagosan 502,5 millió Ft-ra emelkedett, ezen belül a külföldi tőke 210,7-ről 358 millió Ft-ra nőtt. A megyében 2009 végén működő 181 külföldi érdekeltségű vállalkozás legnagyobb számban a kereskedelemben (45), az iparban (65), valamint az ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatások ágazatban (35) működött. A megye agrár karaktere mutatkozik meg az itt létrejött vegyesvállalatok

69 relatíve magas számában (13 db). Ezek mellett az idegenforgalom (5), a szállítás-szállítmányozásraktározás (12), vonzott nagyobb számban külföldi befektetőket. A saját tőkét tekintve az ipar koncentrálja a tőkeállomány közel háromnegyedét (66 milliárd Ft), amiből a külföldi részesedés meghaladja a 40 milliárdot, a megyébe érkezett külföldi tőkeállomány közel kétharmadát. A külföldi tőke aránya e cégek körében az ipari ágazatban eléri a 61%-ot. Közel 21 milliárd Ft külföldi tőke áramlott az ingatlan szektorba, ami e cégek tőkeállományának 98%-át teszi ki. 2 milliárd Ft-ot vonzott az agrárium (94%). E három ágazat koncentrálja a megyébe érkezett külföldi tőke 97%-át, s ideköthetők a legnagyobb átlagos vállalatméretek is (a tőkeállományt tekintve). A KSH adatok alapján Békés megyében a külföldi munkavállalók száma nem éri el a százat, ezek jelentős hányada a mezőgazdaságba érkező idénymunkás, csekély számban az építőiparban foglalkoztatott segédmunkásokat, esetleg a (zömmel gyulai) idegenforgalomban munkát vállaló dolgozók jelenhettek meg (román nyelvtudással). A külföldi munkaerő számának látványos felfutásra nem lehet és nem is kell számítani, az utóbbi öt év során inkább számuk fokozatos csökkenése figyelhető meg, párhuzamosan a román EU tagsággal, az ottani gazdasági fellendüléssel, majd a hazai válságfolyamat erősödésével. Az érkezők jelentős hányada magyar nemzetiségű, a határ közeli községekből, kisvárosokból ingázik át, zömmel a határtól 30 km-en belüli sávba. A határ román oldala felé történő, a magyar munkavállalók tömegeit megmozgató migrációról nincs tudomásunk, a Dél-Békés munkaerőpiacát (elvben) befolyásoló aradi fejlesztések hatása nem mérhető, elsősorban az alacsony román bérszínvonal miatt. CE) TERÜLETI INNOVÁCIÓS POTENCIÁL Egy közelmúltban végzett országos felmérés szerint a középvállalatok ( fő) közel fele, a nagyvállalatok közel 70%-a tekinthető innovatívnak. Korábbi elemzésünkben (Cégközpontok) mi is e két kategóriát tekintettük a Békés megyei gazdaság meghatározó szereplőinek. A feldolgozóiparon belül kiemelkedően magas az innovatív cégek aránya az italgyártásban (47,1%), a papír- és nyomdaiparban (43,3%), a vegyianyag gyártásban (50%), a gyógyszergyártásban (75%), a nemfém ásványi anyagok gyártásában (40,8%), az elektronikai iparban (38,4%), a villamos berendezések gyártásában (42%), a közúti járműgyártásban (51,6%), a bútorgyártásban (34%), valamint az egyéb feldolgozóipari tevékenységek terén (38,3%). Mindezen ágazatok sajnos eléggé szerényen vannak jelen a megye gazdaságában is, így ezen ágazatokban az országos átlaghoz hasonló innovációs aktivitást feltételezve termék, eljárás, szervezeti, marketing, vagy ezek kombinációit megvalósító vállalkozásokra és az általuk végzett innovációs tevékenységre csak alacsony szinten lehet számítani. Békés megyében a kutatás-fejlesztési tevékenység szerényen van jelen a gazdasági életben, s a tudományos műhelyek száma, humán kapacitása is mérsékelt. A K+F éves költségvetése, teljesítménye alapján a megyék rangsorának végén foglal helyet és 2005 között volt egy felfutás a kutatóhelyek számában, a dolgozók létszámában és a ráfordításokban (2005-re 32 kutatóhely, 412 fő tényleges létszám, 1,07 milliárdos ráfordítás) párhuzamosan az országos trendekkel. A növekedés 2005-öt követően a kutatóhelyek és a létszám tekintetében, enyhén csökkenő trendbe fordult át (2011-ben 27 kutatóhely, 339 fős létszámmal), míg a ráfordítások reálértéke 2006-ban érte el a maximumát 1,42 Mrd Ft-tal, majd a válság miatti visszaesést követően re haladta meg folyóáron az 1,5 Mrd Ft-os nagyságrendet. A ráfordítások belső szerkezete folyamán volt a legkedvezőbb, hiszen 300 millió Ft-os nagyságrendű beruházásra került sor a folyó kiadások fedezése mellett ben a beruházások nagyságrendje ismét elérte a 300 millió Ft-ot, de a trend nem bizonyult tartósnak, ben a beruházási összeg ismét megfeleződött, ami arra utal, hogy a megye K+F szektora továbbra sem tudott motorjává válni a gazdasági innovációs folyamatnak

70 A megye kutatás-fejlesztési szektorának kapcsolódása a gazdasági szereplőkhöz szerény, hasonló a nagy egyetemi központok megyéiben, vagy a fővárosban megfigyelhető struktúrához. A tágabb értelemben vett gépipar és fémfeldolgozás, valamint az élelmiszeripar K+F+I céges kutatóhelyen, vagy külső megrendeléseken keresztül megvalósított belső innovációs tevékenysége jelentős, de csak részlegesen épül egymásra az állami szféra kutatási kapacitásaival és eredményeivel. A K+F főtevékenységet végző szervezetek száma alacsony (32 db), ebből a felsőoktatási karoknak otthont adó Békéscsabán 13, Szarvason 8, Gyulán öt vállalkozás működik. Emellett egyedül Orosházán alakult ki K+F tömörülés mindösszesen három cégközponttal. Az egy-egy békési, tótkomlósi, muronyi vállalkozás megléte inkább csak színező elemnek tekinthető a térszerkezetben. A cégek egyike sem éri el a középvállalkozás méretet a foglalkoztatást tekintve (50 fő, vagy nagyobb), sőt még a kisvállalkozás határt sem (legalább 10 fő). Ez is jelzi az ágazat szerény jelenlétét a megye gazdaságában és az innovációs láncban betöltött mérsékelt szerepüket. CF) GAZDASÁGI VERSENYKÉPESSÉGET BEFOLYÁSOLÓ TÉNYEZŐK Az értéktermelés szintje Hosszú időtávot tekintve az 1960-as évek közepén Békés megye az országos átlag 86%-án állt a nemzeti jövedelem termelését tekintve. Az 1970-es évek közepére, az országos átlagot meghaladó fejlődési ütemet produkálva nagyjából az országos átlag szintjére emelkedett a fajlagos mutató, ami 1995-ben az GDP mérésekor szintén ezen a szinten, 79,8%-ra mérséklődött re, megszenvedve a transzformációs válságot, az egy főre jutó GDP az országos átlag 70%-a alá csökkent (67,6%), ami 2005-re 60% alá, majd 2010-re (az utolsó még elérhető adat) 55% alá mérséklődött, igaz jelentős éves ingadozások mellett. Összességében a megyék sorrendjében Békés hátulról a harmadik, nagyjából Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyék általános fejlettségi szintje közötti értékekkel között a megye fajlagos GDP-je jelentősen mérséklődött a vidéki átlaghoz viszonyítva (-9 százalékpont) után a leszakadás üteme csökkent, ám a válság első szakasza utáni átmeneti élénkülést hozó 2010-es év adata azt jelzi, hogy a megye kapacitásainak visszaépülése az átlagosnál lassabban ment végbe. Megye Győr-M-S ,4 149,2 150,3 149,2 Komárom-E ,5 143,1 139,7 138,3 Fejér ,4 126,4 124,2 119,9 Vas ,8 119,9 116,2 116,8 Pest ,4 116,5 115,8 113,6 Csongrád ,6 99,1 103,9 Zala ,4 107,1 110,1 102,7 Tolna ,4 92,4 95,6 100,5 Veszprém ,7 97,5 96,6 Baranya ,8 95,3 95,3 95,5 Hajdú-B , ,4 95,1 Heves ,1 92,2 93,9 J-N-Szolnok ,4 85,3 86,6 91,1 Bács-Kiskun ,9 85,9 89,3 90,2 Somogy ,3 81,9 83,2 86,8 Borsod-A-Z ,7 86, ,8 Békés ,1 76,4 77,6 75 Szabolcs-Sz- B ,4 70,2 69,2 69,6 Nógrád ,6 61,4 60,6 61,1 19. táblázat: Az egy főre jutó GDP a vidéki átlag százalékában, Forrás: KSH

71 Tágabb Európai Uniós kitekintésben a vásárlóerő-paritáson mért fajlagos GDP adatok tanúsága szerint Békés megye jóval az EU27 átlaga fele alatti gazdasági teljesítményre képes között részben az erős Ft/Euro keresztárfolyam következtében a fajlagos GDP közeledett az uniós átlaghoz (37,3%-ról 39,4%-ra) et követően a felzárkózási folyamat megállt, illetve visszájára fordult ben az uniós átlag 35,8%-a volt a megyei fajlagos GDP, nem függetlenül a magyar gazdaság fokozatos lassulásától, majd visszaesésétől 2006-ot követően. A vásárlóerő paritáson mért GDP 8,5-9,5 ezer Euro között ingadozott között, az uniós tagság kezdete (2004) óta nem növekedett, aminek következménye a várt felzárkózás helyett további elmaradás lett a fejlett országok szintjétől. A GDP termelés nagyságrendjét a megyében 2000 és 2006 között folyó áron a másfélszeresére nőtt (300-ról 450 milliárd Ft-ra). Ezt 2007-ben 476, 2008-ban közel 500, 2009-ben 448, 2010-ben 455 milliárd Ft-ra becsülte a KSH (folyó áron). A megyei GDP tehát öt év alatt az inflációt leszámítva sem növekedett, ami a valóságban az értéktermelési szint jelentős csökkenését jelenti. Ez a nagyságrend országos GDP termelés alig 2%-a, s az arány trendje inkább csökkenő. Az értéktermelés nagyságrendje jelzi a megye marginális szerepét a hazai gazdaságban. A visszaesésekkel tarkított teljesítmény azt is eredményezi, hogy a határ túlsó oldalán fekvő román megyék gazdasági bázisa fokozatosan túlnövi Békés megye jelentőségét, s a gazdasági kapcsolatok fejlesztésekor a megye a bedolgozói, alvállalkozói szerepbe kényszerülhet. Az értéktermelés ágazati sajátosságai Békés megye értéktermelésében az agrárium szerepe az áltagos országos szint bő kétszerese, általában eléri a 10%-os nagyságrendet, de a növénytermesztés számára kedvezőbb években akár 14% fölé is emelkedhet az agrárium aránya az értéktermelésben. Ehhez közelítő súlyt az ágazat csak Bács-Kiskun, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Jász-Nagykun-Szolnok és Tolna esetében tölt be. Az országos mezőgazdasági GDP közel 7-8%-át termeli meg Békés megye, amivel általában harmadik az országon belül Bács-Kiskun és Hajdú-Bihar mögött. Előbbi 1-1,5, utóbbi nagyjából 0,5%-kal magasabb arányban járul hozzá az agrár GDP-hez, de Békés megye méretei miatt az agrár karakter sokkal érzékelhetőbb, mint a másik két megye esetében. Az ipari ágazatok (B-C-D-E) súlya az értéktermelésben között lényegében alacsony szinten stagnált (17,9-19%), ehhez képest 2008-ban 21,2, 2010-ben 20,8% volt az ágazat súlya, ami továbbra is azt jelzi, hogy az ipari tevékenység szerepe az értéktermelésben messze elmarad a szolgáltatások mögött, és alig másfél-kétszerese az agrárszféra súlyának. Az ipar súlyának növekedése ellenére az országos ipari GDP kevesebb mint 2%-a termelődött meg Békésben között, ami csak Somogy és Nógrád arányszámánál magasabb. Az alacsony ipari GDP érték két forrásra vezethető vissza: egyrészt az ipari ágazat jelentősége eleve kisebb a megyei gazdasági szerkezetben, mint a legtöbb vidéki megyében, másrészt és ezt sokkal nagyobb problémának látjuk a meglévő ipari üzemek által előállított átlagos hozzáadott értékszint inkább alatta marad az országos átlagnak, mint meghaladja azt. A szolgáltatások továbbra is a legnagyobb értéktermelők a megye gazdaságában, bár arányuk az utóbbi évtized során alig nőtt, inkább stagnált. A 2008-as adatok alapján a közszolgáltatásoknak (23%), a kereskedelemnek (17%), valamint az ingatlanügyletek és üzleti szolgáltatások gazdasági ágnak (7%) volt a legjelentősebb súlya az értéktermelésben a szolgáltató tevékenységeken belül. A megye jelentősége az ágazati GDP-k termelésében mérsékelt, a 2%-ot az oktatás és az egészségügy területén múlta felül, s a kereskedelemben közelítette meg. Ezek az adatok nem meglepőek, hiszen a főváros súlya minden szolgáltató ágazat esetében kiugró (27-68%). A megye gazdaságában az építőipar fontos foglalkoztató és értéktermelő szerepet játszik, a területi GDP közel 4,5-5%-át állítja elő, ám az országos építőipari GDP-ből már csupán 2%-kal részesednek a megyei székhelyű vállalkozások, nem utolsósorban a főváros és Pest megye piacának nagyobb térbeli távolsága következtében. Beruházások A közötti időszakban a megyében a beruházási aktivitás nagy megugrásokat és látványos visszaeséseket mutatott között folyóáron is 10%-ot meghaladó volt a visszaesés, 2005-ről 2006-ra a beruházási érték közel kétszeresére növekedett (48-ről 81 milliárd Ft-ra), között szinte stabilan stagnált a beruházási érték (76-84 milliárd Ft között), majd

72 2010-ben ismét jelentős visszaesés következett (84-ről illetve 72 milliárd Ft-ra). Az egy főre jutó nemzetgazdasági beruházások szintje hagyományosan alacsony Békés megyében, a 2000-es évtizedben általában az országos átlag fele körül mozgott, 2010-ben már a 45%-ot sem érte el. A beruházásokon belül a gazdasági szervezetek által megvalósított invesztíciók aránya ritkán érte el a 60%-ot, jócskán elmaradva a vidék fejlettebb megyéitől. A központi kormányzati befektetések nagyságrendje egyetlen évben sem volt kiemelkedő, s ez az amúgy is szerény szint 2008-tól a felére-harmadára mérséklődött, s az éves beruházási volumen 1-2%-át tette csak ki. A helyi önkormányzatok ennél jóval aktívabb szerepet játszottak a beruházásokban, különösen 2004-et követően, az Európai Uniós fejlesztési forrásokhoz való teljes jogú hozzáférés időszakában. Összességében az lokális szint a beruházások negyedét-harmadát adta, kivéve a válság első két évét ( ), amikor a központi kormányzati megszorítások miatt az önkormányzati szféra fejlesztéseiben is erőteljes visszaesés volt látható. Miközben a központi kormányzat és a helyi önkormányzatok szerepe csökkent a beruházásokban, a nonprofit szektor jelentősége éppen ben indult növekedésnek. Igaz, a beruházások aránya (1-1,5%) messze nem elégséges az állami szektor visszaesése okozta űr kitöltésére. Négy gazdasági ág mutat tartós, magas arányt a beruházásokból. A mezőgazdaság 2004 óta minden évben 7-17 milliárd Ft-os nagyságrendet invesztál a termelés feltételeinek megújításába. A feldolgozóipar ennek nagyjából kétszeresét fordítja beruházásokra éves szinten, hosszabb időtáv átlagában, ami vissza is tükröződik pl. a GDP termeléséhez való hozzájárulás mértékében. A kereskedelmi szektor beruházási konjunktúrája 2006-tól indult, ez évtől évi legalább 12 milliárd Ft beruházást valósítottak meg az ágazati szereplők, de 2009-ben a válság kitörésével ez a konjunktúra ki is fullad től folyamatosan látjuk a szállítás-szállítmányozás gazdasági ág szerepének kiemelt jelentőségét a beruházásokban (évi 6-17 milliárd Ft-os volumen). Emellett az alapvetően állami szféra által dominált közigazgatásban és oktatásban mutatható ki egy, vagy több kiugró év a beruházási aktivitásban. A beruházásokon belül Békés megyében a gépek, berendezések aránya az utóbbi évtizedben számottevően emelkedett, 2008-ra elérte az összes beruházások csaknem kétharmadát. Ettől kezdve viszont látványos volt a visszaesés, ben a gépek, berendezések beszerzésére éves szinten 3, majd 285 milliárd Ft-ot fordítottak a gazdasági szereplők új technológiát, ez folyamatos távolodást mutat az ipari megújulás sikeres térségeinek beruházási mintájától. Miközben az országos beruházási volumen a válság kitörését követő években (2007 év elejétől vizsgálva a negyedéves adatsorokat) folyamatosan, bár eltérő ütemben zsugorodott, addig Békés megye esetében az adatok stagnálást, majd visszaesést jeleznek. Úgy tűnik a válság teljes mélységében csupán 2010-től bontokozott ki a megyében, ami elhúzódó stabilizációra és lassúbb kilábalásra enged következtetni. Az üzleti szolgáltatások hozzáférhetősége A gazdasági tevékenységet segítő szolgáltató tevékenységek szerepe, hogy a termelési-értékesítési folyamatok zökkenőmentesen, a résztvevők számára nyereségesen menjenek végbe. Az ágazat területi fejlődésére Magyarországon 1990 után egy dekoncentrációs és egy újrakoncentrálódási trend volt jellemző. Békés megyében is hasonló folyamatot láthattunk, azzal a különbséggel, hogy a dekoncentrációs szakasz mérsékeltebb ütemben zajlott. Ennek eredőjeként 2010 végére az üzleti szolgáltató társas vállalkozások száma alig haladta meg az ezret, alig mutatva bővülést 2007-hez viszonyítva. Az 1004 vállalkozás összesen 53 település között oszlik meg, ami a megye településállományának kétharmada, ez kifejezetten kedvező arány. A problémát inkább az jelenti, hogy e cégek egy kivétellel egymilliárd Ft alatti árbevételűek, a 300 milliós határt is csupán 5 cég lépi át, ami a szektor elaprózottságára utal. A nagy vállalkozásszám ellenére a megyeszékhely dominanciája egyértelmű, a cégközpontok 46,4%-a Békéscsabán jött létre (465). A három középváros közül kiemelkedik Gyula (139 db, közel 14%), másfél-kétszer annyi céget tömörítve, mint Szarvas (82), vagy Orosháza (65). A harmadik hierarchiaszintet Békés (38) egymaga alkotja, mögötte Gyomaendrőd (21), Szeghalom (17), Mezőberény (15), Békésszentandrás (13), Mezőkovácsháza (12) és Tótkomlós (11) következik. Bár a vállalkozásszám egy-egy településen önmagában jelentős, a térben közeli nagycentrumok szélesebb kínálata szükséges a helyben működő vállalkozások számára az üzleti szolgáltatási igények teljes kielégítéséhez

73 Békéscsaba körül ez esetben megfigyelhető a cégek térbeli tömörülése. 5 településen 22 üzleti szolgáltató társas vállalkozás települt meg, s ezek között Újkígyós 8, Szabadkígyós 3, Doboz és Murony egyenként is 5-5 cégnek ad otthont, vagyis méretükhöz viszonyítva jelentős üzleti szolgáltató központoknak minősíthetők, amit a helyi gazdaság mérete önmagában nem indokol. (Ugyanilyen hatás figyelhető meg Szarvas és Békésszentandrás viszonylatában is.) A jelentősebb kisvárosi-falusi üzleti szolgáltató centrumok közül kiemelhető még: Elek (9), Mezőhegyes (7), Sarkad és Gerendás (6-6), Dévaványa, Nagyszénás és Vésztő (5-5), Battonya, Füzesgyarmat, Kondoros, Körösladány és Medgyesegyháza (4-4) üzleti szolgáltató cégközponttal. Az üzleti szolgáltatások térstruktúrájában Szarvas (Békésszentandás, Csabacsűd, Kondoros), valamint Orosháza (Gerendás, Nagyszénás, Csanádapáca, Kardoskút) is találunk a békéscsabaihoz hasonló térbeli tömörüléseket, ezek alig kisebbek a megyeszékhelynél látottnál. Az üzleti szolgáltatások térszerkezete szempontjából kedvező, hogy mind északkelet, mind Dél-Békés esetében nagyobb számban találhatók meg alapvető üzleti szolgáltatás nyújtására alkalmas szolgáltató cégeket befogadó települések (külön-külön elég alacsony számú cégnek adva otthont). Így az alapszintű szolgáltatási igény kielégítése helyben, vagy a közeli kiscentrumban (nem feltétlenül város!) lehetséges, s csak a szofisztikáltabb szolgáltatások igénybevétele céljából szükséges a gazdasági szereplőknek felkeresni a négy nagyobb város egyikét. D) TÁRSADALOM DA) KULTURÁLIS ADOTTSÁGOK, ÉRTÉKEK Békés megye kedvezőtlen demográfiai mutatói különösen hangsúlyossá teszik a megye népességmegtartó erejének kérdését, melynek megőrzésében, erősítésében a kötődésnek, identitásnak, kulturális, közösségi tevékenységeknek kiemelt szerepe van. A kultúra azonban nemcsak identitásképző, hanem társadalomszervező és gazdaságfejlesztő erő is: közösségeket hoz létre, belső energiákat dinamizál, munkahelyeket teremt, fokozza a térség versenyképességét, kreativitásra és innovációra ösztönöz. Szerepét, jelentőségét ugyanakkor épp a hosszabb távú és a meglehetősen összetett értékrendet, kötődést, identitást befolyásoló szemléleti hatások miatt nem mérhetjük az egyszerű megtérülés alapján, vagy a kultúra területét érintő befektetéseket, költségek számbavételével. A kultúra természeténél fogva folyamatosan változik, mozgásban van, átalakul és időről időre megújul. Ebben a helyben elérhető kulturális, közgyűjteményi, művészeti és közművelődési intézményi szolgáltatásoknak, a kulturális rendezvényeknek, eseményeknek és a közösségi szerveződéseknek van meghatározó szerepe. Statisztikai adatokkal azonban csupán az intézményes szolgáltatások és azok igénybevétele közelíthető, ami koránt sem képes ezt az összetett rendszert, hatásmechanizmust szemléltetni. A helyzetet tovább árnyalja, hogy a civil szektor aktivitásának köszönhetően megyei szinten több száz önkéntes dolgozik nap, mint nap e területen, mely aktivitás meg sem jelenik a statisztikákban. Az önkéntesek tevékenysége, miután a kulturális közösségek szoros kapcsolatot ápolnak a közművelődési, közgyűjteményi intézményekkel, különösen fontossá válik az (elmúlt tíz évben a statisztikai adatok szintjén is tetten érhető) kulturális tevékenységeket, aktivitást, közgyűjteményeket, egyéb létesítményeket finanszírozó források csökkenésének időszakában. A közművelődésre az elmúlt évtized egészében az önkormányzati támogatás, állami normatív hozzájárulás csökkenése jellemző, sajnos egyre nagyobb ütemben. A kieső bevételeket a szervezetek, intézmények pályázati és szponzori támogatásokból igyekeznek pótolni, a gazdasági válság és az állami, önkormányzati költségvetések nehéz helyzete miatt azonban ez egyre nehezebb feladat. Az intézményi kiadások több mint felét a személyi juttatások és az ezt terhelő járulékok teszik ki, a másik felét pedig az általános működésre és az épületfenntartásra fordítják, a forráshiány a tartalmi tevékenység finanszírozása fordított összegeket apasztotta minimálisra, amit napjainkban kizárólag az önkéntesek tevékenysége és pályázati források ellensúlyoznak. Békés megye kultúráját talán a sokszínűség jellemzi leginkább, melynek alapját a hagyományok és a helyi kulturálisértékek biztosítják, és amely megőrzésében, ápolásában a helyi közösségek szerepe meghatározó. A megye országos jelentőségű komolyzenei és képzőművészeti örökséget hordoz, melynek ápolását kiállítások, emlékhelyek sora őrzi. E hagyományok ápolásában a komolyzenei együtteseknek, rendszeres koncerteknek, zenei találkozóknak és a zene szeretetét,

74 művelését továbbvivő magas színvonalú képzést biztosító műhelyeknek meghatározó szerepe van. A képzőművészeti hagyományok továbbvitelében a kortárs alkotók aktivitása kiemelkedően fontos, ami nemcsak a képzésben, a tehetségek feltárásában és kibontakoztatásban jelenik meg, hanem az értékek közvetítésében is, mely rendszeres kiadványokban, országos jelentőségű állandó és időszakos kiállításokban, látogatott galériákban és rendszeresen szervezett alkotótáborokban jelenik meg. Az irodalom és színházművészet több jeles alkotója kötődik a megyéhez. A rendszeres színházi előadások (Jókai Színház) mellett a Gyulai Várszínház rendezvényei, a békéscsabai Városházi Esték és a Szarvasi Vízi Színház nemcsak a hazai, hanem nemzetközi érdeklődésre is számot tartó előadásokat tár a közönség elé. A megye szépirodalmi hagyományai a népi íróktól a szociográfiai ihletési műveken, a szlovák nemzetiség hagyományait őrző és bemutató irodalmi alkotásokon, a cigányság néprajzát és kultúráját tudományos igényességgel közvetítő alkotásokon keresztül a kortárs irodalom méltán elismert jeles munkáit fogja át. Békés megye sokszínű néprajzi, nemzetiségi hagyományai az irodalmi alkotások és a tárgyi emlékek (népi iparművészeti alkotások, tájházak, hagyományos ételek) mellett a népzene és néptánc nemcsak magas szintű és elismert, hanem valóban kiterjedt, szinte hálózatosan felépülő rendszerében él tovább. Szinte nincs olyan térsége a megyének, ahol nem működne nemzetközi, vagy országosan elismertségű, minősített együttes és az ahhoz kapcsolódó utánpótlás nevelés, képzés. A megye városai rendszeresen adnak otthont népzenei, néptáncos fesztiváloknak, versenyeknek, találkozóknak, illetve gyakori vendégei a hazai és nemzetközi rendezvényeknek, fesztiváloknak. Sok-sok fiatal életében először néptáncegyüttes tagjaként juthat el külföldre. A néprajzi, nemzetiségi hagyományok továbbélésének fontos területe a vidék sajátos ipari, illetve mezőgazdasági és állattenyésztési gyakorlat, termelési kultúra megismerése, megőrzése és továbbadása. Békés megye komoly nyomdaipari, tégla- és cserépipari hagyományokkal rendelkezik, melyek fontos erőforrást jelentenek a modern ipari és szolgáltató tevékenység alakulásában. A megye hús és malomipari hagyományai ma is keresett termékek sokaságát jelenti, a megyéből származó dinnye, és gyümölcspárlat (szilvapálinka) keserett élelmiszeripari termékek. E termelési tradíciók erősítésében fontos szerepet töltenek be a megye szinte minden térségében évről-évre megrendezésre kerülő nemzetközi (Csabai kolbászfesztivál), országos és helyi jelentőségű gasztronómiai fesztiválok. A megye természeti-táji értékeihez számos kulturális vonatkozás kapcsolódik. A Dévaványai túzokrezervátum, a puszták, legelők, holtágak, halastavak, vizes élőhelyek, ártéri erdők sokasága vonzza a természeti értékeket kedvelő érdeklődőket, melyek sajátos mozaikos elhelyezkedése a Körös-Maros Nemzeti Part gondozásában kap szakszerű védelmet és gondozást. Jelentős természeti és egyben kulturális értéket képviselnek a törvény erejénél fogva védett kunhalmok, melyek a Kárpát-medencében a magyarságot megelőző kultúrák temetkezési helyei, illetve országos jelentőségű kultúrtörténeti értékkel bír a Vésztő-Mágor Történelmi Emlékhely. DB) TERÜLETI IDENTITÁS, CIVIL AKTIVITÁS, HUMÁN KAPACITÁSOK A lakókörnyezethez, településhez, térséghez való kötődés, másként fogalmazva a területi identitás fontos területfejlesztési erőforrás. A területi identitás erősítése így minden település, térség számára kiemelkedően fontos feladat. Ebben a táj, a természeti környezet éppúgy megjelenik, mint a perspektívát jelentő gazdasági élet, vagy a kultúra tárgyiasult, műemlékekben, népviseletben, a népi építészet hagyományaiban, intézményekben, rendezvényekben vagy csak szokásokban, hagyományokban, szemléletben megjelenő elemei. Bár a felsorolás látszólag elválasztja az identitás erősítésében fontos szerepet játszó tényezőket, ezek a valóságban szorosan, szinte elválaszthatatlanul forrnak eggyé és jelennek meg a tradicionális gazdálkodás ma is piacképes, specializált termékeiben, a turisztikai szolgáltatásokban, a helyi közösség összetartását, aktivitását jelentő programokban, rendezvényeken és a mindennapi élet szinte minden területén. Békés megyét a turisztikai attrakciók, kulturális programok, rendezvények, intézményes szolgáltatások szervezésében, a tradicionális termékek előállításában és piacra juttatásában, a műemlékek, táji természeti értékek védelmében is széleskörű, sikeres tevékenység jellemzi. Ennek értelmében a települési, térségi (tájegységre, néprajzi egységre vonatkozó) identitás nemcsak jelen van, nemcsak jellemző a megye szinte minden részegységére, hanem az itt élő emberek mindennapi döntéseit

75 befolyásoló, alakító tényezőt jelentenek. A megyét ebben az értelemben tehát egy hasznosítható erőforrásként értelmezhető sokszínűség jellemzi, mely sokszínűség összeköti, egybekapcsolja az megye nemzetiségeit, továbbélő hagyományait, termelési tradíciót, értékeit, tárgyi emlékeit, szokásait, illetve a sokszínűséget támogató, elismerő befogadó szemléletet, együttműködési szándékot, nyitottságot. Bár a néprajzi, táji, települési identitások egyértelműen erősebbek, a fenti értelemben bizonyosan beszélhetünk megyei identitásról, mely nemcsak erősebb a más megyékre jellemzőnél, hanem a megye egészét átfogó. E megyei identitást erősíti az a szemlélet, mely immár szervezeti formát is öltve nem konkurens szereplőként, nem riválisként, hanem szövetségesként tekint a szomszéd városra. Ennek elsősorban Békéscsaba és Gyula vonatkozásában van jelentősége, de Békés, Orosháza és Szarvas is meghaladva a rendszerváltáskor még jellemző széthúzást együttműködő partnerré vált. A megyei identitás erősítésében lényeges szerepe van a térség egészének arculatát alakító Körösök vidékének, az élővíznek, a csatornák hálózatának, a holtágaknak és azok összehangolt hasznosításának. Szintén lényeges identitáserősítő elem a közös sors, hányattatás, a hátrányok, elmaradottság megélése és az annak meghaladása érdekében közösen mozgósított erőforrások, az összefogás. Amíg tehát a megyei identitás esetében annak egyértelmű erősödéséről beszélhetünk, addig a regionális identitás formálódásának nagyon kevés jelét érzékelhetjük. Békés megye térségei közül lényegében csak a déli területek kapcsolódnak Szeged széles értelemben vett regionális vonzásteréhez. Az északi részek ezzel szemben Debrecen, míg a megye középső része a 44-es út és a vasút közlekedési folyosójára felfűződve a regionális funkciókat tekintve inkább Kecskeméten keresztül Budapest tág vonzáskörébe tartozik. Békés megye földrajzi elhelyezkedése és közlekedési kapcsolódásai a közelebbi jövőben sem mutatnak a dél-alföldi identitás erősödésének irányába. A civil szektor klasszikus szervezeteinek nevezhető alapítványok és egyesületek mellett az elmúlt években új típusú nonprofit szervezetek jöttek létre és a szektor belső szerkezete is jelentősen átalakult. Ugyanakkor továbbra is fontos kérdés maradt, hogy a hazai szolgáltatói és ellátórendszerben a nonprofit szervezeteknek milyen szerepük lesz a jövőben. Az alapítványok közel kétharmada három tevékenységi területhez, az oktatáshoz (32%), a szociális ellátáshoz (16%) és kultúrához (15%) köthető. A társas nonprofit szervezetek körében a szabadidős és a sportegyesületek (közel 20-20%) valamint a szakmai érdekképviseletek (több mint 10%) találhatóak a legnagyobb arányban. Az évtized első felében érzékelhetően erősödött a szektor szolgáltató szerepe, ezzel összhangban javultak gazdálkodási mutatói is, majd az ellátási nehézségek következményeként nemcsak a szervezetek számában és aktivitásában, hanem gazdasági erejében is egy érzékelhető visszaesés következett be. Békés megyében 2000-ben 2284 nonprofit szervezet működött, 88 százalékuk az ún. hagyományos szervezeti formákhoz köthető. Az 1000 lakosra jutó szervezetek száma 5,7, ami nem sokkal alacsonyabb, mint az országos átlag re a szervezetek száma 2749-re növekedett, az ezer főre vetített arány így 7,7-re nőtt. A tevékenységcsoportokat vizsgálva itt is, mint a legtöbb megyében három fő területhez kötődnek a megye civil szervezetei; az oktatás, a szabadidő és hobbi, valamint a sport területéhez, de a kulturális, és szociális szervezetek jelenléte is jellemző. Viszonylag alacsony a kutatással, nemzetközi kapcsolatokkal, foglalkozó szervezetnek a száma a megyében. A települési hierarchia szerinti megoszlásnál általában a megyeszékhely és a nagyobb városok dominanciája figyelhető meg, a szervezetek több mint fele működik városokban 22 százalék a megyeszékhelyen, és csak 23 százalékuk kötődik a községekhez. A szervezetek hatóköre a szolgáltatások elérése szempontjából igencsak lényeges. A klasszikus civil szervezetek harmada települési szinten tevékenykedik, a második legnagyobb csoport (392) egy konkrét cél elérésére jött létre, és csupán a szervezetek 15%-a terjeszti ki több településre is tevékenységét. Mindössze 84 szervezet rendelkezik szélesebb területi hatókörrel, és alig ötvennek van valamilyen nemzetközi karaktere is. Egy térség humán potenciáljára vonatkozóan nem rendelkezünk megfelelően részletes, naprakész adatokkal. A nemzetközi és az országos folyamatokkal összhangban azonban egyértelműen kijelenthető, hogy Békés megye hasonlóan a kisebb megyeszékhelyű, nagy egyetemi központtal, kiemelkedő kutató intézményekkel, regionális központi szerepkörökkel nem rendelkező megyékhez áldozata az agyelszívásnak. A helyben és helyből elérhető munkapiac a legmagasabb kvalitású szakemberek számára sem a felsőoktatásban, sem a kutatás-fejlesztés

76 területén, sem a magas szintű közigazgatásban, vagy a nemzetközi kapcsolatokban, és a kiemelt üzleti szolgáltatásokban sem kínál elégséges foglalkoztatási lehetőséget a tehetséges, ambícióval rendelkező munkavállalók számára. Ugyanakkor a felsőoktatásba jelentkezők és felvettek adatai egyértelműen bizonyítják, hogy tehetséges, kiművelt, felkészült fiatalok az országos átlagnak megfelelő arányban élnek a megyében. Az, hogy a Békés megyében végzett középiskolások érettségi eredményei vagy felsőoktatási felvételi adatai semmivel sem mutatnak rosszabb arányt más megyékhez képest nemcsak azt jelenti, hogy az itt élő népesség képességekben sem marad el az ország más megyéitől, területeitől, településeitől, hanem azt is, hogy a megye alap- és középfokú képző helyei képesek úgy felkészíteni, olyan tudást adni a diákoknak, hogy azok az ország legjobb felsőoktatási intézményeiben, sőt nemzetközi összehasonlításban is megállják a helyüket. DC) HUMÁN ERŐFORRÁSOK: DEMOGRÁFIAI HELYZET ÉS PROGNÓZIS, FOGLALKOZTATÁSI VISZONYOK, HUMÁNKAPACITÁSOK, JÖVEDELMI VISZONYOK, KISEBBSÉG HELYZETE Demográfia, kisebbségek, népességprognózis Békés megye lakónépessége, összhangban az ország egészére jellemző folyamatokkal, az elmúlt bő évtizedben folyamatos csökkenést mutat. A csökkenés üteme 2007-től enyhén gyorsul, ami a kedvezőtlen demográfiai folyamatok egymást erősítő hatásának következménye. A csökkenő lakónépesség az évtized egészére jellemző és a jelen felé egyértelműen erősödő természetes fogyásra, elöregedésre és vándorlási veszteségre vezethető vissza. A megyében a születések és halálozások arányszámainak változása követi az országos trendeket, annál azonban az évtized első felében rendre 1,5-2, az évtized végére 3,5-4 ezrelékkel kedvezőtlenebb adatokat mutatva, vagyis a romló tendencia egyre élesebben jellemzi a megyét. Országos szinten és Békés megyében is, az utóbbi fél évtizedben már az adatok szintjén is érzékelhető a szülési kedv csökkenése, a gyermekvállalás magasabb életkorra tolódása. Mindezt jól mutatja a száz szülőképes korú nőre jutó születések számának 2007-től tendenciaszerűen meredekebben csökkenővé váló görbéje ábra Természetes szaporodás (ezer főre vetítve, , TeIR) Békési kistérség Békéscsabai kistérség Gyulai kistérség Mezőkovácshá zi kistérség Orosházi kistérség Sarkadi kistérség Szarvasi kistérség Szeghalmi kistérség Békés megye A növekvő természetes fogyás részben annak a következménye, hogy szemben az ország nagy részére jellemzővel, Békés megye a teljes évtizedben vándorlási veszteséget mutat, és az elvándorlás érdemben magasabb arányban érinti a reprodukcióra képes korosztályokat. E kedvezőtlen folyamatoknak és a megyére szintén erőteljesen jellemző elöregedésnek tudható be, hogy napjainkban immár Békés megye mutatja a legrosszabb reprodukciós adatokat, közel 7 ezrelékkel elmaradva a legjobb mutatójú megyéktől, 4-gyel az országos átlagtól, és 1,5 ezrelékkel a második legrosszabb helyzetű Nógrád megyétől. Békés megye vándorlási egyenlege a dél-alföldi régió megyéitől messze leszakadva, az ország legkedvezőtlenebb helyzetű négy megyéje közé sorolható. Nógrád és Békés kedvezőtlen vándorlási mutatói szorosan következnek abból is, hogy egyrészt kis megyeszékhellyel rendelkeznek, másrészt a megye lélekszámához képest is alacsony arányú a megyeszékhely lakosságszáma. Hasonló okok miatt mutat a dunántúli megyék közül szintén kedvezőtlen képet Somogy és Tolna

77 E hátrányokat Tatabányához, Zalaegerszeghez és Veszprémhez képest ezekben a megyékben nem ellensúlyozza a kedvezőbb földrajzi fekvés és a jól kiépített közlekedési kapcsolatok. 46.ábra Vándorlási egyenleg Magyarország megyéiben (2010, TeIR, ezrelék) Az egyre rosszabb születési arányszámok és a gyorsuló, fiatalabb korosztályokat érdemben magasabb arányban érintő migráció eredményeként a megye öregségi indexe évről-évre, gyorsuló ütemben növekszik ben 100 tizennégy évesnél alacsonyabb korú megyei lakosra 180 hatvan évesnél idősebb jut, mely arány 2000-ben 1,33, 1990-ben 1,08 volt. Békés megye több évtizede a leginkább elöregedő megyék közé tartozik, 1990-ben Budapest után a legrosszabb, napjainkban pedig Budapest és Zala megye után a második legrosszabb adatokat mutatva. Ezt tovább súlyosbítja, hogy a megye öregedése az ország egészére jellemzőnél erőteljesebb, vagyis vészesen közelít a visszafordíthatatlanná válás felé. 47.ábra Az öregségi mutató Magyarország megyéiben (2010, TeIR) Ezek az országosnál érdemben rosszabb demográfiai helyzetre utaló jellemzők további lényeges belső, Békés megyén belüli különbségeket takarnak, gyakorlatilag minden demográfiai mutató, de különösen a vándorlási egyenleg és az öregségi index esetében. A migrációs folyamatok megyén belüli különbségeit azért elemezzük a kistérségek szintjén, mert a kistérségek (kis- és középvárosi városkörnyékek) jelentik azt a területi egységet, melyben az alapés középfokú szolgáltatások többsége elérhető, vagyis, ahol a települések méretéből és közlekedési kapcsolataiból adódó különbségek kiegyenlítődhetnek. Bár az oda- és elvándorlások nagysága is érdekes információkat hordozhat, jelen munka során elsősorban a vándorlási egyenleg adataira alapozunk, ez ugyanis összefoglalóan mutatja azt, hogy az adott területen élők számára milyen arányban nyújt vállalható perspektívát maga a térség, illetve mennyien keresnek máshol lehetőségeket és mennyien képesek is a lakóhelyváltásra

78 Az adatok alapján az elmúlt évtizedben egyik kistérség tehát még a megyeszékhely térsége sem könyvelhetett el több éven át tartó folyamatos vándorlási nyereséget. Ez azért is fontos, mert a nagyobb városok adataiban értelemszerűen megjelenik a külső, távolabbi (kistérségen túli) területekről történő beköltözés, és a kívülről a város környékére, a formálódó agglomerációba, vagy a szuburbanizálódó településekre történő költözés is. A kistérségi migráció amúgy általában nemcsak a kistérség méretétől, a kistérségbe tartozó települések számától, hanem a közlekedési kapcsolatok térbeli kiépültségétől is függ. A Békéscsabai kistérség vándorlási egyenlege az elmúlt tíz év során szinte végig a negatív tartományban mozgott, többségében a 0 (-2) ezrelékes sávon belül. Az érzékelhető hullámzás, különösen a 2002-es és 2003-as kiugróan alacsony értékek az elvándorlás enyhén rosszabb adatinak és a bevándorlás átmenetileg csökkenésének együttes hatásaként jelenik meg, ami a magasabb ingatlanárakkal és a támogatott lakásépítések arányának növekedésével magyarázható. Ezek az adatok ugyanakkor arra is utalnak, hogy a város környéke, a városhoz közvetlenül kapcsolódó vagy már közigazgatásilag is a városhoz csatolt környező községek sem váltak, válhattak beköltözési célponttá, vagyis más nagyobb fejlődőképesebb városokhoz képest Békéscsaba legszűkebb vonzásterében is csak szűk mértékben érzékelhető meg az agglomeráció vagy a szuburbanizáció jelensége. A megyei jogú városok kedvező vándorlási adatai általában a megye egészének adatait is lényegesen befolyásolják. Különösen igaz ez azon megyék esetében, melyek nagy lélekszámú megyeszékhellyel rendelkeznek és a megyeszékhely lakosságaránya is magas a megye egészéhez képest. Ezen állítások egyike sem igaz Békés megyére, vagyis a megye adatait nem javítja fel Békéscsaba adata. Békéscsaba városának megyei térszerkezetet befolyásoló hatása elsősorban a megye centrális területein érvényesül, vagyis csak korlátozottan fogja át a megye egészét, így beköltözési célponttá is csak korlátozottabban válhat. Egyes megyei szintű, lényeges ellátási és foglalkoztatási hatással bíró középfokú közszolgáltatások Gyula városához kötődése (bíróság, ügyészség, kórház, középfokú oktatás) a két város közelsége és központi fekvése miatt egyrészt szintén a Közép-Békési Térség szerepét erősíti, másrészt azonban Gyula városát a méretéből és lélekszámából következőnél fontosabb szolgáltató szereppel ruházza fel. Ez Gyula tradicionális idegenforgalmi, turisztikai és kulturális szerepkörével megerősítve a kisebb megyeszékhelyek, megyei jogú városok adataihoz hasonló demográfiai mutatókat eredményez számára. A megosztott megyeszékhelyi funkciók miatt tehát egyrészt a Békéscsabai kistérség a többi megyeszékhelyhez képest kedvezőtlenebb mutatókkal jelenik meg, másrészt azonban a Közép-Békési Térség kisebb városainak (Békés és Gyula) lakói saját településük méretéhez képest lényegesen magasabb szintű és szélesebb körű szolgáltatáshoz juthatnak hozzá. Békéscsaba (és megosztott funkcióival Gyula) térszervező hatása a megye déli-délnyugati és északi-északkeleti részén korlátozottabban érvényesül. Az előbbi térségek Hódmezővásárhely és Szeged, az utóbbiak Berettyóújfalu és a nagykun városok (Mezőtúr, Kisújszállás és különösen Karcag) erőterébe tartoznak. A megyei jogú városok térszerkezetet befolyásoló hatásainak értelmezéséhez érdemes a békéscsabai kistérség vándorlási adatait összevetni más megyeszékhelyek, megyei jogú városok mutatóival. Az Alföld és az ország hasonló nagyságú megyeszékhelyeinek adatait áttekintve a békéscsabai kistérség a válságot megelőző időszakban csak a megyeszékhelyi funkciókkal nem rendelkező dunaújvárosi kistérségnél mutatott kedvezőbb képet. Az M6-os autópálya, majd az új dunai híd megépítése azonban az utóbbi néhány évben láthatóan új perspektívát jelentettek e város számára, ezzel is magyarázható a trendvonal éles irányváltása. Ezzel szemben a válság hatására a megyeszékhelyek közül legrosszabb mutatóval rendelkező békéscsabai és szolnoki adatok szintjére süllyedt a korábbi időszakban lényegesen kedvezőbb helyzetű, rendre vándorlási nyereséget felmutató egri, kaposvári és nyíregyházi kistérség. A környék regionális központjainak (Szeged, Debrecen, Pécs) kistérségei az ezredforduló időszakában többnyire a gazdasági fellendülés és a támogatott lakásépítések miatti kiköltözések következtében kismértékű vándorlási veszteséget mutatott fel, amit néhány éves kiegyenlített vándorlási egyenleg, majd kismértékű vándorlási nyereség követett. A szomszédos megyék nagyobb városai közül a kecskeméti kistérség adatai térnek el nem meglepő módon leginkább a békéscsabaitól. A kimondottan kedvező kecskeméti és az ahhoz legközelebb álló szombathelyi kistérségi adatok, az erős középvárosi kistérségeknek egy lényegesen fejlettebb térséghez történő integrált kapcsolódásával magyarázhatók

79 ábra A vándorlási egyenleg a Békéscsabai kistérségben és Magyarország néhány nagyobb városának kistérségében ( , TeIR, ezrelék) kecskeméti nyíregyházai kaposvári szolnoki szombathelyi békéscsabai debreceni dunaújvárosi egri szegedi pécsi A megye kistérségei közül a gyulai a békéscsabainál is érzékelhetően kedvezőbb vándorlási helyzetű, végeredményben az egyetlen olyan kistérség a megyében, mely az elmúlt tíz évben több alkalommal is vándorlási nyereséggel rendelkezett. Az utolsó tíz évben azonban a megye minden kistérsége összességében vándorlási veszteséget szenvedett el, aminek mértéke és tendenciája alapján a kistérségek három jól elhatárolható csoportba sorolhatók. E három csoport elkülönülése nem hosszabb időtávra vezethető vissza, hanem csupán az elmúlt tíz év folyamán, annak is inkább a második felében kristályosodott ki. A korábbi vándorlási különbségek az ezredfordulóra kiegyenlítődtek, a legkedvezőbb szarvasi és a legrosszabb sarkadi kistérséget leszámítva minden megyei kistérség mutatója a megyei átlag körül mozgott. Az évtized közepétől a fokozatosan romló megyei átlagtól pozitív irányban elválva közel azonos arányú el- és odavándorlást mutat a megye két legnagyobb városának, Békéscsabának és Gyulának a kistérsége. Továbbra is a megyei átlag körül alakul, tehát egyenletesen növekvő vándorlási veszteséget mutat a megye lélekszám szerint is sorban következő történelmi városainak (Orosháza, Szarvas, Békés) kistérségei. A periférikus, országhatár menti mezőkovácsházi és sarkadi, illetve közlekedési kapcsolatai és városhiányos fekvése miatt belső perifériára szoruló szeghalmi térség az évtized közepétől érzékelhetően elválva a megyei átlagtól 15 ezreléket meghaladó vándorlási veszteséget mutatva az ország legkedvezőtlenebb térségei közé sorolódik, majd a válság hatására ennek üteme az elvándorlás mérséklődésével ezrelék között stabilizálódik Békési kistérség Békéscsabai kistérség Gyulai kistérség Mezőkovácshá zi kistérség Orosházi kistérség Sarkadi kistérség Szarvasi kistérség Szeghalmi kistérség Békés megye 49.ábra Vándorlási egyenleg Békés megye kistérségeiben ( , TeIR, ezrelék)

80 Az öregségi mutató alapján a megye országosan kimondottan kedvezőtlen adatai érdemi belső különbségeket takarnak. A megye északi-északkeleti kistérségeiben (békési, szeghalmi, sarkadi) billent meg legkevésbé a generációk aránya. Az ezredforduló 1,0-1,2 körüli enyhén öregedő adatai az országos folyamatokkal összhangban alakultak és napjainkra 1,5 körülire romlottak. Ezzel szemben különösen a szarvasi, de a középső és déli területek kistérségei is már az ezredfordulón 1,5 körüli értékkel rendelkeztek, ami napjainkra erősen öregedővé fordulva 1,9-2,1-re romlott. Békési kistérség ábra Az öregségi mutató Békés megye kistérségeiben ( TeIR) Békéscsabai kistérség Gyulai kistérség Mezőkovácsházi kistérség Orosházi kistérség Sarkadi kistérség Szarvasi kistérség Szeghalmi kistérség Békés megye Dél-alföld régió Magyarország Békés megyében a népszámlálás adatai szerint a lakosság alig 2,01%-a vallotta magát valamely nemzetiséghez tartozónak, ami alatta marad az országos átlagnak (3,6%). A népszámlálási adatok szerint a megye legnagyobb számú kisebbsége a szlovákság és a cigányság (a megye lakosságának 1,3%), amit a román (0,8%-a), majd a német (0,24%) nemzetiség követ. E nemzetiségeken túl délszlávok (0,1%) élnek még említhető számban a megyében. A megyei szlovákság területi elhelyezkedése egyenletes, a megye több települése szlovák telepesek révén népesült be a török hódoltság után a 18. század során több lépésben. A szlovákság lélekszáma érdemben csökkent a második világháborút követő lakosságcsere következtében, ám a megye települései között több olyan is található, ahol nagyrészt ma is szlovák gyökerű családok leszármazottjai élnek. A szlovákság igyekszik őrizni nyelvi, kulturális hagyományait, de az asszimiláció gyorsulása következtében a szlovák identitással rendelkező lakosok aránya lecsökkent. Békéscsaba és környéke mellett, melyet a hazai szlovákság fővárosának is tartanak, elsősorban Szarvason (és környékén), Tótkomlóson, továbbá Medgyesegyházán és Mezőberényben ápolják leginkább a szlovák nemzetiségi hagyományokat, de további tucatnyi település tartja szlovák gyökereit, őrzi hagyományait. A békés megyei románság a határ menti sávban telepedett meg és él ma is nagyobb arányban. Lélekszámuk Méhkeréken a legnagyobb arányú, de Sarkadkeresztúron is magas. Gyulán, Kétegyházán, Battonyán és Eleken szintén nagy számban élnek román nemzetiségűek, illetve több kisebb dél-békési településen tartják őket számon. A megyei németek lélekszáma a második világháború és az azt követő kitelepülések következtében lényegesen lecsökkent. Gyula, Mezőberény, Elek és az annak környezetében lévő kisebb községek a megyei németség legfontosabb települései, de Tótkomlós és Battonya is hordozza a német kisebbség jelenlétének hagyományait. A cigányság arányát a népszámlálás a teljes lakosság alig több mint két százalékában jelezte, amivel Békés megye az ország azon területei közé tartozik, ahol lélekszámuk és arányuk is viszonylag alacsony. A nemzetiségek, kisebbségek létszámára vonatkozó adatok, köztük az országos népszámlálások adatai, az önbevalláson alapuló regisztráció miatt lényeges torzításokat tartalmaznak. Ez a megállapítás igaz minden nemzeti kisebbségre, de fokozottan jellemző az etnikai kisebbségek, különösen a cigányság esetében, ami az előítéletek, a negatív társadalmi megítélés, és az ezzel is összefüggő ún. negatív identitás következménye. A hivatalos adatokkal ellenére a cigányság jelenléte a megye településeinek több mint kétharmadában jellemző,

81 létszámarányuk azonban csak néhány településen haladja meg a 10%-ot (Mezőgyán, Geszt, Kevermes, Végegyháza). Legnagyobb számban a megye városai közül Békésben, Szarvason, Sarkadon, Vésztőn, Mezőkovácsházán és Battonyán élnek. Térségi szinten legnagyobb arányban a Sarkadi kistérségben és dél-békés hátrányos helyzetű kisebb településein laknak. A nemzeti és etnikai kisebbségek demográfiai szerkezete többnyire érdemben eltér az országos átlagtól, a cigányság esetében lényegesen fiatalosabb, a nemzeti kisebbségeknél pedig erősen elöregedő korstruktúra jellemző. A tartós munkanélküliség és az egyre súlyosbodó szociális problémák eredményeként az elmúlt években a cigányságot érintő szegregáció erősödése figyelhető meg Békés megye településein is. A telep vagy telepszerű lakóövezeti elkülönülés és a súlyosbodó közbiztonsági problémák egyre több településen okoznak mindennapi problémákat. 51.ábra A cigányság területi elhelyezkedése Magyarországon (2001, KSH Népszámlálás) A demográfiai adatok alapján elkészítettük Békés megye tíz éves időszakot átfogó népességprognózisát. Ennek során a lakónépesség korcsoportos adatait számítottuk tovább, figyelembe véve a szülőképes korú nőkre eső (korosztályok szerinti) élve születések arányszámait, a korosztályos halálozási arányszámokat, valamint az oda- és elvándorlás trendjeit. A születések számának előrejelzésekor nem számolhattunk az értékrend esetleges változásaival, ami lényegesen módosíthatja pozitív és negatív irányba is a gyermekvállalást. Nem kalkuláltunk a társadalom egészségi állapotában bekövetkező lényeges változással sem, és a vándorlásokat is az elmúlt évtized második felében jellemző trendek előrevetítésével vettük figyelembe. Mindezek alapján Békés megye lakónépessége 2020 végére várhatóan 320 ezer fő körülire esik majd vissza, ami további ezer fős csökkenést jelent. Egy kedvezőtlenebb forgatókönyv esetén 13% feletti, kedvezőbb esetben 10% alatti népességcsökkenés valószínűsíthető

82 2011. január január január 1. Kor Férfi Nő Férfi Nő Férfi Nő Össz: tábla Népességprognózis (Békés megye, , a KSH adatai alapján) Foglalkoztatás, munkanélküliség, álláskeresők Az ország foglalkoztatási helyzetének nemzetközi összevetésben történő elemzésére és az egyes régiók, megyék közötti különbségek értelmezésére talán az ún. aktivitási ráta a legalkalmasabb mutató. A éves korosztályba tartozó gazdaságilag aktív népesség (foglalkoztatott, munkanélküli) arányát tekintve hazánk egésze, és különösen annak kelet-magyarországi régiói, az európai átlagtól messze elmaradó képet mutat

83 52.ábra Az aktivitási ráta Európa régióiban (NUTS-2, a gazdaságilag aktív népesség aránya a évesek között, 2009, KSH) Miközben Európa legfejlettebb régióiban az aktivitási ráta 80% körül mozog, és a hátrányosabb déli régiókban is megközelíti a 70 %-ot (leszámítva Olaszország legdélebbi régióit), addig hazánk legjobb mutatójával rendelkező központi és észak-dunántúli régiói is csak 65%-os rátát képesek felmutatni, mely értéket rendre meghaladja a cseh, a szlovák, a lengyel és a bulgár régiók többsége, a balti államok mindegyike, sőt Románia legkedvezőbb adottságú régiói is. A hazánk déli és keleti felében jellemző 60% alatti arányt csak Dél-Olaszország és Romániának az Alföldhöz kapcsolódó régiója mutat. A Békés megyét magában foglaló Dél-Alföld tehát a maga 59,5%-os értékével Európa egyik legrosszabb aktivitási rátájú régiója, amit nem tesz elviselhetőbbé az a tény, hogy az észak-magyarországi (57,4) és észak-alföldi (56,1) régiók még kedvezőtlenebbek helyzetűek. 53.ábra Az aktivitási ráta Magyarország megyéiben (2010, TeIR, százalék)

84 Az országon belüli különbségeket a megyék szintjén elemezve megállapítható, hogy az aktivitási rátát tekintve is élesen három részre osztható az ország; a legfejlettebb központi és északnyugatmagyarországi, illetve a leghátrányosabb keleti megyék között egy viszonylag széles átmeneti sáv húzódik a Dél-Dunántúltól, a Dél-Alföldön keresztül egészen a szlovák határig. Békés megye ebben az átmeneti sávban az inkább kedvezőtlenebb mutatójú megyék között található Tolna, Somogy és Nógrád megyével együtt, leszakadva Bács-Kiskun és Szolnok, illetve lényegesen elmaradva Csongrád és Baranya megyéktől, melyek adatait értelemszerűen felhúzzák nagyobb megyeszékhelyük lényegesen kedvezőbb arányszámai. A hosszabb távú munkapiaci folyamatok mérésére leginkább alkalmas aktivitási rátával szemben a foglalkoztatási ráta (a rész és teljes munkaidőben foglalkoztatottak aránya a éves korosztályban) rövidebb időtávon érzékenyebben követi a munkapiac változásait, így az utóbbi közel két évtized folyamatait e mutató alapján tekintjük át Bács-Kiskun Baranya Békés Borsod-Abaúj-Zemplén Budapest Csongrád Fejér Győr-Moson-Sopron Hajdú-Bihar Heves Jász-Nagykun-Szolnok Komárom-Esztergom Nógrád Pest Somogy Szabolcs-Szatmár-Bereg Tolna Vas 54.ábra A foglalkoztatási ráta Magyarország megyéiben (a foglalkoztatottak aránya a évesek között, , TeIR, százalék) A foglalkoztatottak aránya a rendszerváltást követő rendkívül súlyos gazdasági visszaesés hatására a 90-es évek közepére jellemző mélypont után az ezredfordulótól kezdődően 55% körül stabilizálódott. Ez közel 15%-kal alacsonyabb az európai átlagnál. Az elmúlt évtized nem hozott ebben lényeges változást, a válság előtt egy enyhe emelkedés volt érzékelhető, majd a válság időszakában egy rövid visszaesés, a trendvonal azonban lényegében nem tér el a stagnálástól. A megyék adatainak hullámzása nagyrészt követi az országos folyamatokat. Az évezredfordulóra az ország lényegében négy jól elkülöníthető csoportra esett szét. A legrosszabb mutató Borsod-Abaúj- Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére volt jellemző, ami napjainkban is megmaradt. Ám elmaradásuk a kevésbé rossz helyzetű megyékhez képest érzékelhetően mérséklődött. Békés megye kezdettől fogva a második legrosszabb csoportban található a legtöbb kelet-magyarországi megyével együtt (Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Hajdú-Bihar, Heves) és a dél-dunántúli Baranya és Somogy megyével. A 90-es évek első felében mint depressziós ipari válságövezet e csoportba tartozott még Komárom-Esztergom megye is, ám mára fekvésének és közlekedési kapcsolatainak, illetve az ebből következő jelentős tőkebefektetéseknek köszönhetően a legjobb helyzetű megyék közé került. E csoport az elmúlt évtizedben kettévált; Heves, Tolna és Baranya megyék elszakadva a csoport többi szereplőjétől megközelítették az országos átlagot, Békés, Hajdú-Bihar, Nógrád és Somogy azonban továbbra is érdemben elmarad attól. A 90-es években jobb helyzetben volt megyék közül az ezredfordulót követően a maradék kelet-magyarországi megyék visszaesése érdemel még említést (Csongrád, Bács-Kiskun), aminek eredményeként Bács- Kiskun 2010-re az országos átlag alá esett, szemben Csongrád megyével, mely a válságot kisebb mértékű visszaeséssel átvészelve előre tudott lépni. A válság következtében megjelelő foglalkoztatás-csökkenés a fejlettebb területekhez képest kissé időben késve és kevésbé drasztikusan jelenik a hátrányosabb helyzetű megyékben, de így is súlyos

85 munka-erőpiaci krízist eredményezve, majd az adatok 2010-ben ismét emelkedve, szinte egy év alatt elérik a válság előtti szintet. Az ország fejlettebb területein ez a visszaépülési folyamat nemcsak lassabb, hanem volumenében is érdemben kisebb. Abban, hogy a válság után a hátrányosabb helyzetű területek gyorsabban elérték a válság előtti foglalkoztatási szintet fontos szerepe volt az állami foglalkoztatás- és szociálpolitika irányváltásának, a segélyezési rendszer átalakításának és a közfoglalkoztatás érdemi növekedésének. E beavatkozások hatására 2010-ben az aktivitási ráta is növekedést mutat, ami az adatok szintjén abban jelenik meg, hogy a foglalkoztatási ráta javulása nagyobb arányú, a munkanélküliség arányának csökkenésénél, vagyis megjelennek előbb az álláskeresők, majd a munkanélküliek között azok, akik passzív munkanélkülivé válva szinte már lemondtak arról, hogy legális foglalkoztatásban vegyenek részt. A munkanélküliségi ráta Békés megyei adatai 1-2%-os eltéréssel követik a dél-alföldi, és 2-2,5%- os elmaradással az országos trendet. Miután ez az adat kistérségi bontásban is rendelkezésre áll, megállapítható, hogy a megye négy nagyobb városának kistérsége (Békéscsaba, Gyula, Szarvas, Orosháza) az elmúlt évtizedben mindvégig az országos és az attól alig elmaradó dél-alföldi átlag körül mozgott. A megye két országhatár menti halmozottan hátrányos helyzetű kistérsége (sarkadi, mezőkovácsházi) az országos átlagnak a kétszeresét jelentő munkanélküliségi rátával jellemezhető. A békési térség kezdetben kedvezőbb és a szeghalmi kezdetben kedvezőtlenebb mutatói e két csoport között az országos átlag másfélszeresénél stabilizálódtak Békési kistérség Békéscsabai kistérség Gyulai kistérség Mezőkovács házi kistérség Orosházi kistérség Sarkadi kistérség 55.ábra A munkanélküliségi ráta Békés megye kistérségeiben ( , TeIR, százalék) Az egyes települések foglalkoztatási helyzetét az ún. települési mutató segítségével közelíthetjük, amikor a regisztrált álláskeresők arányát vizsgáljuk az adott település éves korú állandó lakosai között. Az adatok egyértelműen kiemelik a régió foglalkoztatási szempontból leghátrányosabb helyzetű térségeit, a kis lélekszámú településeket, a határmenti és belső perifériákat, vagyis a dél-békési, dél-bihari és az észak-békési térségeket. Az ábra pontosan rávilágít Békés megye egészének a dél-alföldi régión belül is élesen megjelenő érdemi munkaerőpiaci hátrányaira (13. ábra), mely az ország központi és északnyugati területeihez képest még szembetűnőbb. A megye leghátrányosabb helyzetű elmaradott térségei lényegében nem mutatnak jobb foglalkoztatási adatokat a szatmári, csereháti és baranyai aprófalvas térségeknél. A leghátrányosabb települések 25%-ot megközelítő adatai, figyelembe véve e térségek alacsony aktivitási rátáját reálisan az országos átlagot nem kétszeresen, hanem legalább 5-szörösen meghaladó munkanélküli rátát jelentene. (Miután települési szinten nem áll rendelkezésre a gazdaságilag aktív népesség számának pontos adata, így hivatalosan nem áll rendelkezésre a munkanélküliségi ráta települési adata.)

86 56.ábra A települések foglalkoztatási helyzete a dél-alföldi régióban az ún. települési mutató (a regisztrált álláskeresők aránya a évesek között) alapján (2010, TeIR) A nyilvántartott álláskeresők nemek szerinti összetétele az elmúlt 10 évben alig változott. Minden évben a férfiak voltak valamivel többen, arányuk 2000-ben 56% volt, 2011-re ez 51%-ra mérséklődött. A kezdeti 56% kisebb ingadozásokkal 2006-től stabilan 52%-on állt be, majd a válság utáni években visszaállt 54%-ra, végül 2011-ben vélhetően a közfoglalkoztatási programok hatására is (a férfiakat nagyobb arányban érintik ezek a lehetőségek) arányuk kismértékben csökkent. A nyilvántartott álláskeresők életkori csoportok szerinti összetételében a legnagyobb változás az elmúlt tíz évben az 50 év felettiek esetében tapasztalhatunk, arányuk az álláskeresők között 14%-ról napjainkra 23%-ra emelkedett. A problémát nemcsak az okozza, hogy az életkor előrehaladtával egyre nehezebbé válik az elhelyezkedés, hanem az is, hogy a nyugdíjkorhatár folyamatos emelése és a nyugdíjszerű ellátási formák szűkülése tovább nehezítette az idősebb munkavállalók esélyeit. A nyilvántartott álláskeresők között a szakmával rendelkező középfokú végzettségűek (szakmunkások, korábban szakiskolában végzettek, szakközépiskolai, technikumi végzettségűek) találhatók legnagyobb arányban. Részarányuk azonban az elmúlt tíz évben folyamatosan csökkent, az ezredfordulón 52% volt, mára pedig 48%-ra mérséklődött. A legfeljebb nyolc általános iskolát végzettek aránya kisebb hullámzás mellett az elmúlt évtizedben mindvégig 40% körül alakult. Bár lényegesen kisebb arányt képviselnek a szakmával nem rendelkező érettségizettek és a diplomás álláskeresők, arányuk azonban folyamatos növekedést mutat, az érettségizettek aránya 7,9-ről 10,6%-ra, a diplomával rendelkezőké 2,4-ről 4,2%-ra emelkedett. Ez részben azzal függ össze, hogy a nagy tömegeket érintő foglalkoztatási programok (közhasznú foglalkoztatás, közmunkaprogramok) nagyobb arányban érintik az alacsonyabb végzettséggel rendelkezőket. Jövedelmek és fogyasztás Békés megyében A lakossági jövedelmek alakulása, illetve az arra épülő fogyasztás mértéke és szerkezete meghatározza a megye lakosságának életminőségét, és jelzi a napi társadalmi gyakorlatokban jelentkező alapvető problémákat, feszültségeket amelyekre a területi politikának is reagálnia kell. A jövedelmek alakulását több, alapvetően a térbeli differenciálódás irányába ható, és a különbségeket újratermelő folyamat határozta meg a már közötti időszakban is az országon belül: A jövedelmek alakulásában fontos szerep jutott a háztartások foglalkoztatottsági jellemzőinek (keresők száma) és a háztartásfő munkapiaci státuszának (ami erősen függött iskolázottságától); a foglalkoztatottság meghatározta a háztartások jövedelemstruktúráját;

87 az aktív kereső nélküli háztartások növekvő mértékben váltak függővé az állami újraelosztási politikától; Az általános jövedelemszint-emelő béremelések (a közszférában, ill. a minimálbérek esetében) nivelláló hatása az érintett csoportokon belül érvényesült elsősorban (Tóth, 2003; Kertesi-Köllő, 2003); A 2004 utáni időszak költségvetési kiigazításai elsősorban a közszférát érintették hátrányosan a reálbérek csökkenését eredményezve ; egészében véve a versenyszférában, elsősorban a külföldi tulajdonú cégeknél dolgozók relatív helyzete javult; a csökkenő reáljövedelmek mellett fenntartott fogyasztási szint a háztartások tartalékainak zsugorodásához, illetve eladósodáshoz vezetett már a válság kitörése előtt (Tóth, 2004). Békés megye helyzetére jövedelmi szempontból a tartós leszakadás volt jellemző már a válság előtti időszakban is: az utolsó válság előtti évben (2008) csak Szabolcs-Szatmár-Bereg és Nógrád mutatói voltak rosszabbak, aminek okai az országos összehasonlításban is alacsony bérekben és a munkapiaci jövedelemmel rendelkezők relatíve alacsony számában voltak keresendők. A keresők összlakossághoz viszonyított száma ugyan nem volt kiugróan alacsony Békés a többi alföldi és a dél-dunántúli megyéhez hasonló pályát futott be, de az SZJA-alapot képező jövedelmek messze elmaradtak az országos átlagtól (annak 80%-át tették ki), s a legjobb helyzetű kistérségek (békéscsabai, gyulai) is csupán az országos rangsor első harmadának végén álltak. A válság éveiben a megye háztartásainak jövedelmi helyzete tovább romlott és 2010 között az adózott jövedelemmel rendelkezők száma nem változott számottevően (2010-ben is 428 fő/ezer lakos) annak ellenére sem, hogy kötelezővé vált az őstermelők regisztrációja. Ugyanakkor a recesszió hatására nominálisan is csökkent az egy adózóra jutó SZJA-alap. Békés megyében tehát tartósan az országos átlag négyötöde körül (2010-ben 80,5%) alakult az egy keresőre jutó adózott jövedelem értéke. Mindezt tükrözi a nettó lakossági jövedelmek alakulása is: a megye aktív keresői az országos átlag 82,2%-át vihették haza ( Ft) 2010-ben. Ágazati szinten a legnagyobb szakadék az országos és a megyei átlag között a pénzügyek és a kereskedelem területén mutatkozott (66, ill. 75%), de a zömmel közszolgáltatásokat magában foglaló szektorokban is jelentős a megye lemaradása (a közigazgatásban 86%, az egészségügyben 94%, az oktatásban 93%). 57.ábra A vásárlóerő területi különbségei 2010-ben Forrás: Gfk Hungária, Általános vásárlóerő index tanulmány,

88 A vásárlóerő komplex mutatójára 10 alapozott elemzések is tükrözik a fenti folyamatokat: Békés megye a és 2011-es adatok szerint is utolsó előtti helyen áll a lakosság vásárlóerejét tekintve (az index értéke 82,6, Budapest esetében ez 133,6) (57. ábra). A háztartási jövedelmek zsugorodása irányába hatottak az elmúlt négy év megszorításai, a cafeteria-rendszer átalakítása, a közszféra kiadásainak visszafogása (közszolgálati bérek befagyasztása), és a szociálpolitika átalakítása, s ennek nyomán a társadalmi jövedelmek csökkenése. Az utóbbi két folyamat a Békés megyét különösen súlyosan érintette: i) egyrészt tól jelentős mértékben zsugorodott a versenyszféra foglalkoztatói szerepe míg a közszféráé relatíve (csekély mértékben az abszolút létszámot tekintve is) növekedett ; ii) ugyanakkor a régióban a társadalmi jövedelmek aránya a bruttó jövedelmeken belül 37%, ami jóval magasabb az országos átlagnál (32%). Az elhúzódó recesszió és a további megszorítások a reáljövedelmek csökkenését vetítik előre rövidtávon. A háztartások jövedelmi viszonyait alapvetően befolyásoló tényezők az iskolázottság, a felhalmozott vagyon, a keresők számát befolyásoló vállalkozási aktivitás és a működőtőkebefektetések egyenlőtlen térbeli eloszlása azonban a megyén belüli területi különbségek, s azok újratermelődésének forrása maradt az elmúlt bő egy évtizedben. Az egyenlőtlenségek már a válság előtt kirajzolódtak és konzerválódtak a megyében, egyrészt város-falu dimenzióban, másrészt térségi szinten a sarkadi, szeghalomi, mezőkovácsházai és békési térségek tartós leszakadásában, illetve közép-békési térség és a megye többi része közötti jövedelmi különbségek fennmaradásában. A válság éveiben ugyanakkor éppen a centrumtérség relatív helyzete romlott, a megye többi kistérségének nem változott számottevően a jövedelmi pozíciója országos összehasonlításban (ez utóbbi a recessziós közegben természetesen nem jelent fellendülést) (58.,59. ábra). 10 A Gfk Hungária komplex, a vállalkozásból származó, de a háztartások fogyasztási kiadásaira felhasznált jövedelmeket (vállalkozási aktivitás), a munkanélküliséget, a fogyasztás egyes mutatóit helyzetet is figyelembe vevő vásárlóerő-számítása szerint. Ld és vagyoni

89 58. ábra Jövedelmi különbségek és kereskedelmi ellátás Békés megyében Forrás: Területi statisztikai évkönyv, 2000, 2010; Települési adattár, KSH; az érintett kereskedelmi hálózatok honlapjai (2012) 59. ábra: A személyi jövedelmek mutatói Békés megye kistérségeiben Forrás: Területi Statisztikai Évkönyv, 2010 A térség jövedelmi struktúrájában kiemelkedően nagy szerep jut a mezőgazdaságnak erre utal az is, hogy egyedül ebben a szektorban haladja meg csekély mértékben az egy főre jutó nettó jövedelem az országos átlagot, így a szektorból származó jövedelmek stabilizálódása irányába hatott az EU KAP-támogatási rendszerébe történő belépésünk. Ennek térbeli egyenlőtlenségeket kiegyenlítő hatása egyelőre kevéssé érzékelhető ugyanakkor jövője (a beharangozott uniós agrárreform miatt) sok bizonytalanságot hordoz. Emellett a társadalmi jövedelmek elsősorban a szociális juttatások várható csökkenése, továbbá a közkiadások visszafogása a megye háztartásainak tovább elszegényedését eredményezheti, miközben zsugorodik az elérhető

90 közszolgáltatások köre. Az ebből fakadó társadalmi hatásokkal elvándorlás, elöregedés, elszegényedés már rövidtávon számolni kell. A jövedelmek növekedése és a hitelkínálat 2008-ig a fogyasztás bővülését ösztönözte a térségben, mind a napi, mind a tartós cikkek esetében; a hazai fogyasztói mintákat követve a megyében is a materiális javakra fókuszáltak elsősorban a vásárlók. Ennek eredményeként javult a háztartások felszereltsége, különösen a konzervatív élelmiszerfogyasztói gyakorlatokat saját termelésű élelem relatíve nagy aránya, szezonális beszerzések is tükröző hűtő- és fagyasztó gépeknél, illetve a családon belüli munkamegosztást könnyítő mosógépeknél volt látható minőségi és mennyiségi javulás. A fogyasztási szerkezetben azonban az élelmiszerek és a lakásfenntartáshoz köthető kiadások maradtak meghatározóak, ezek teszik ki a kiadások felét, s ezek súlya a háztartások kiadásaiban tovább nőtt a válság éveiben (a stagflációs folyamatok, illetve az ilyen jellegű kiadások csekélyebb elaszticitása miatt). Az utóbbi évek makrogazdasági folyamatainak másik fontos következménye, hogy drasztikusan visszaestek a háztartások nagy értékű, hosszú távra szóló beruházásai. Ezt tükrözik a lakásépítés (átadások és kiadott engedélyek) zuhanó mutatói 2010-ben a megszűnő lakások és a kiadott engedélyek száma azonos volt, mivel a piacot 2007 után még valamelyest mozgásban tartó lakófejlesztő vállalkozói tevékenység is leállt. Emellett a gépjármű-állomány 2007-ig tartó dinamikus bővülése s ezzel a megye felzárkózása is megállt; az állomány 2000 óta 27%-kal bővült, de az ezer lakosra jutó személygépkocsi-szám (265) még mindig messze elmarad az országos átlagtól (299). A megyére egészében véve tehát zsugorodó kereslet és viszonylag konzervatív fogyasztási struktúra jellemző: meghatározó az élelmiszerek azon belül kiemelkedően a gabonafélék, a sertéshús, a tojás a gyümölcsfélék szerepe, az országos átlagnál kevesebbet fordítunk infokommunikációs hardverekre és szolgáltatásokra, kultúrára és egészségünkre, miközben az csökkent az energiafogyasztás és a hosszú távú beruházásokat a háztartások elhalasztották/elhalasztják. A fogyasztásban bekövetkezett változások térben differenciált képet mutattak: számottevő lakásépítés a válság időszakában a békéscsabai és a gyulai térségben zajlott (itt is jelentős mértékben elmaradt az országos átlagtól) miközben Dél- és Északkelet-Békésben lényegében fogyott a lakásállomány. A háztartások mobilitását s ezen keresztül életminőségét befolyásoló gépjármű-állomány is egyenlőtlenül oszlik a meg megyében: a békéscsabai térség országos átlagot kissé meghaladó mutatója (303 db/ezer lakos) másfélszer nagyobb, mint a legrosszabb helyzetű szeghalomi térségben a gépkocsi sűrűség (211 db/ezer lakos), s kifejezetten gyengék a sarkadi és a mezőkovácsházi térségek mutatói is (60. ábra). Mindez figyelembe véve a közösségi közlekedést érintő korlátozásokat, a közintézményi szolgáltatások centralizációját és a kereskedelmi szolgáltatások térbeli koncentrációját halmozott hátrányt jelent az egyébként is leszakadó térségek lakói, s ott is különösen a periférikus helyzetű falvakban élők számára. A napi cikkek, az alapvető köz- és piaci szolgáltatások elérhetőségének biztosítása feltétlenül területi alapú (személetű) beavatkozást igényel már rövidtávon is

91 60. ábra: A háztartások vagyoni helyzete a Békés megyei kistérségekben, 2010 Forrás: Területi Statisztikai Évkönyv, 2010; Településstatisztikai Adattár ( E) KÖZLEKEDÉSI ÉS KOMMUNÁLIS INFRASTRUKTÚRA EA) VONALAS RENDSZEREK, LÉTESÍTMÉNYEK Vasúthálózat Országos törzshálózati vasúti pályák Békés megyén vezet keresztül a közép-európi tranzit útvonalak között meghatározó jelentőségű, a Transz-Európai Közlekedési Hálózat (TEN-T) IV. közlekedési folyosójának részét képező vasúti pálya, amely összeköti Magyarországot a nyugat-európai hálózattal és Magyarország fontos vasúti kapcsolata Románián keresztül a Balkán felé, illetve jelenleg a legfontosabb vasúti kapcsolat Magyarország és Románia között. E vasúti folyosó magyarországi szakának (országhatár Hegyeshalom Győr Budapest Újszász Szolnok Szajol Békéscsaba Lőkösháza országhatár) eleme a transz-európai vasúti áruszállítási hálózat részeként működő 120 Szajol Lőkösháza országhatár országos törzshálózati vasúti pálya. A pálya végig villamosított, részben kétvágányú forgalommal, a megengedett sebesség 100 km/h, illetve 120 km/h. A vasúti közlekedési folyosó fejlesztését, átjárhatóvá tételét az Európai Unió kiemelten támogatja. A folyamatban lévő fejlesztés keretében, több ütemben valósul meg a 120 Szajol Lőkösháza országhatár vasúti pálya rekonstrukciója, amelynek eredményeképpen többek között elkészül a teljes szakasz kétvágányúvá tétele, sor kerül korszerű elektronikus irányító- és biztosító berendezések és korszerű vonatbefolyásoló rendszerek telepítésére, különszintű közúti keresztezések létesítésére. Tervezett kiépítési sebesség 160 km/h, egyes rövid szakaszokon 120 km/h. Békés megye másik országos jelentőségű vasútvonala a 135 Szeged - Békéscsaba - Kötegyán országhatár országos törzshálózati vasúti pálya, amely szemben a 120-as fővonallal nem képezi a transz-európai vasúti áruszállítási hálózat részét. Az egyvágányú, nem villamosított vasúti pályát az Alföld-Fiumei Vasúttársaság Nagyvárad - Békéscsaba - Szeged - Szabadka - Zombor - Eszék vonalának részeként 1870-ben adták át. Építésének célja az Alföld és a fiumei kikötő közötti vasúti kapcsolat megteremtése volt. A trianoni békeszerződés elvágta a vonalat mind Nagyvárad, mind Eszék felé. A Magyarországon maradt vonalrészek ma a 136-os Szeged Röszke és a 135-ös Szeged - Békéscsaba - Kötegyán országhatár. A vasúti pályán jelenleg 80 km/h (egyes szakaszokon 60 km/h) megengedett sebességgel zajlik a vasúti forgalom. A vasúti pálya szerepköre az érintett

92 települések közlekedési feltárásán túlmenően a kelet-nyugati térségi kapcsolatok szempontjából is jelentős. Békés megyei vagy Békés megyei szakasszal is rendelkező regionális vasúti pályák 121 Kétegyháza - Mezőhegyes - Újszeged 125 Mezőtúr - Orosháza - Mezőhegyes 127 (1) Gyoma - Szeghalom 128 Kötegyán - Vésztő - Püspökladány 129 Murony Békés (személyforgalom megszűnt) Békés megyei vagy Békés megyei szakasszal is rendelkező egyéb vasúti pályák 125a Mezőhegyes - Battonya 126 Kisszénás Kondoros (személyforgalom megszűnt) 127 (2) Vésztő Körösnagyharsány (személyforgalom megszűnt) 147 Szentes - Orosháza A Békés megyei regionális és egyéb vasúti pályákon a megengedett sebesség 60 km/h, egyes szakaszokon csak 40 km/h. Közúthálózat Békés megye országos közúthálózatának burkolat állapota az országos összehasonlításban sajnálatosan a legrosszabbak között van, és ahogy az a lenti táblázatból is kiderül, az átlagot tekintve a megyei átlag 2 tizeddel rosszabb az országos közutak burkolatállapot átlagosztályzatánál. Békés megyében kifejezetten magas az út tervezett élettartamát már meghaladó utak hosszának aránya. A megye jelentős részén található, útépítési szempontból kedvezőtlen talajviszonyok kifejezetten hozzájárulnak az úthálózat ilyen mértékű és ütemű leromlásához. A felújítások a rendelkezésre álló szűkös források következtében az állapot szinten tartását sem biztosítják. A pályaszerkezet elhasználódása olyan mértékűvé vált az úthálózat közel 50 %-án, hogy ott a teljes pályaszerkezetet érintő rekonstrukció lenne indokolt. Az úthálózat sűrűsége a megye egyes részein, az országoshoz viszonyítva átlagon felülinek mondható, azonban a települések közötti eljutási idő, a rossz burkolatállapotok miatt így is jelentősen hosszabb lehet

93 21. táblázat: Az országos közutak hossza és a burkolat állapotát jellemző minősítő osztályzatok megyei bontásban állapot szerint (Az 1-es a legjobb, az 5-ös a legrosszabb állapotot jelenti) Rendkívül kedvezőtlen hatással volt, és maradt is a megye gazdasági életére, hogy nem kapcsolódhat az ország élénk vérkeringésébe autópályán, illetőleg autóúton keresztül. Főúthálózatunk hosszának aránya is alacsonyabb az országos átlagnál. Békés megye területét sajnálatos módon nem érintették a kiemelt országos útberuházások, e téren elmozdulás a fejlesztési cél és az ahhoz rendelt források hiányában nem történt. Némi előrelépést jelentett a megye két városát (Békéscsabát és Orosházát) elkerülő út megépítése, valamint a gyulai határállomás felújításához kapcsolódó útberuházás. Bár Békés megye fekvési adottságai kedvezőek, a megyében nem található a XXI. század igényeit minden szempontból kielégítő logisztikai központ. Gyorsforgalmi utak Békés megyét elkerüli az országos gyorsforgalmi utak hálózata, ami jelentős mértékben rontja a térség gazdasági lehetőségeit. Az Országos területrendezési terv - nagy távlatban történő megvalósítással - Békés megye területére két gyorsforgalmi utat tartalmaz, illetve jelöl: az M44 jelű és az M47 jelű autóutakat. Az M44 jelű gyorsforgalmi út megvalósításának ütemezéséről a gyorsforgalmi- és főúthálózat hosszú távú fejlesztési programjáról és nagytávú tervéről szóló 1222/2011. (VI.29.) Korm. határozat rendelkezik. E szerint az út három ütemben kerül megvalósításra: Kunszentmárton kelet Kondoros kelet (46,6 km) a közötti I. programciklusban,

94 Kondoros kelet Békéscsaba nyugat (18,3 km) a közötti II. programciklusban, M8 autópálya Kunszentmárton kelet (47,4 km) a közötti III. programciklusban, Békéscsaba nyugat és az országhatár közötti szakasz megvalósítására vonatkozóan a kormányhatározat nem rendelkezik. Az Országos területrendezési terv az útnak ezt a szakaszát a 44 jelű főút nyomvonalán jelöli, míg Békés megye területrendezési terve Békéscsabát és Gyulát délről elkerülő nyomvonalváltozatot tartalmaz. Az M47 jelű gyorsforgalmi út megvalósítására, nyomvonalának kijelölésére előzetes vizsgálatok már történtek, de hatástanulmányok, tervek még nem készültek. Főutak A megye területét a következő főutak érintik: 44 - Kecskemét-Békéscsaba-Gyula elsőrendű főút 46 - Törökszentmiklós-Endrőd-Mezőberény másodrendű főút 47 - Debrecen-Szeged másodrendű főút Gyomaendrőd-Szarvas másodrendű főút Békéscsabai tehermentesítő másodrendű főút Mezőberény-Békéscsaba másodrendű főút Orosháza átkelési szakasz másodrendű főút Békéscsaba átkelési szakasz másodrendű főút A 44 jelű elsőrendű főút a megye területén közel északnyugat-délkeleti irányban halad, a térség legfontosabb, meghatározó jellegű közúti eleme, mivel Kecskeméten és az M5 autópályán keresztül a fővárossal, míg délkelet felé Gyulán keresztül Románia felé biztosít kapcsolatot. Az átkelési szakaszokkal terhelt főút forgalma már ma is jelentős, különösen Szarvas átkelési szakasza túlterhelt. A főutakat érintő fejlesztések közül egyedül a Békéscsaba-Gyula közötti szakasz 2x2 forgalmi sávra bővítése valósult meg. Megépült továbbá a gyulai és békéscsabai elkerülő szakasz is, de ez utóbbiak csak 2x1 forgalmi sávval. A 47 jelű másodrendű főút a megye második legjelentősebb útvonala, mivel Kelet-Magyarország észak és déli iránya között biztosít kapcsolatot a megyén keresztül. Ezen az útvonalon is feltétlenül szükséges lenne az elkerülő szakaszok építése, hiszen csak a Békés megyei szakaszon hét településen ebből hat városi rangú - halad keresztül az út jelenlegi nyomvonala. Ezek közül eddig csak Békéscsaba és Orosháza rendelkezik elkerülő úttal. A fent hivatkozott kormányhatározat csak a közötti III. programciklusban szerepelteti a 47 sz. főút mezőberényi-, s a közötti IV. programciklusban a csorvási elkerülő szakasz megépítését. A 46 jelű másodrendű főút ugyancsak jelentős térségi összekötő szerepet tölt be Törökszentmiklós és Mezőberény között, mivel a megye középső és észak-keleti részének kapcsolatát biztosítja a 4 jelű elsőrendű főúttal, ill. ezen keresztül az ország távolabbi területeivel. Gyomaendrőd és Mezőberény városok elkerülése itt is elengedhetetlen lenne. A 443. sz. II. rendű főút hálózati szerepköre jelenleg elsősorban a 44 jelű és a 46 jelű főutak, ill. Szarvas és Gyomaendrőd kapcsolatának biztosítása. Sajnos ezen útszakasz 30 éve érdemi felújítást nem kapott. A többi főút főleg helyi forgalmat bonyolít, állapotuk folytonos romlást mutat

95 Mellékutak A mellékutak elsődleges feladata valamely térség településeinek közvetlen feltárása és bekapcsolása az országos úthálózat rendszerébe, ezen túlmenően a mellékúthálózat egyes útvonalai kiemelt térségi jelentőségű szerepkört is betölthetnek. Ezen útkategóriába tartozó közutak állapota a 28. táblázat szerint szintén országosan a legrosszabbak között van. A megye települései közül 7 zsáktelepülés (Békéssámson, Geszt, Kötegyán, Újszalonta, Kétsoprony, Pusztaottlaka, Körösújfalu). Részben a zsákjelleg megszüntetése, részben a kistérség központok és vonzáskörzetük kapcsolatának, a magyar-román határ két oldalán élők kapcsolatának, vagyis általában a térségi kapcsolatok javítása érdekében a következő települések között hiányzik az országos mellékúthálózat kiegészítése, ill. települési külterületi utak kiépítése: Békés-Doboz, Kétegyháza-Lökösháza, Kétegyháza-Nagykamarás, Ecsegfalva-Bucsa, Újszalonta-Mezőgyán, Békéscsaba-Szabadkígyós- Medgyesegyháza - Battonya, Körösladány-Vésztő, Geszt-Biharugra, Sarkadkeresztúr-Méhkerék, Tarhos-Sarkadkeresztúr, Kunágota - Battonya Pusztaottlaka-Bánkút, Orosháza-Békéssámson-4422.j.ök.út Szeghalom-Dévaványa-Túrkeve. A közutak kiépítettségét és, állapotát jellemző adatok Az úthálózat hossza, amelyből: 1.465,4 km főút 264,9 km Mellékút 1.200,5 km ebből átkelési szakasz 311,2 km külsőségi szakasz 1154,2 km Az útburkolat felülete: em táblázat A megyei közutak hosszának megoszlása 18,1 % 81,9 % 21,2 % 78,8 % Útkategória km % I. r. főút 80,2 5,47 II. r. főút 184,7 12,60 Főutak összesen 264,9 18,07 Összekötő utak 1063,0 72,54 Bekötő utak 115,7 7,90 Vasútállomáshoz vezető utak 21,1 1,44 Csomóponti ágak 0,7 0,05 Összesen: ,0 23. táblázat Útkategóriák szerinti összetétel

96 ÁNF (E/nap) Békés megye az országos közutak hossza tekintetében országos viszonylatban a 12., az útfelület, valamint az útburkolatok átlagszélessége tekintetében egyaránt a 14. helyen áll a megyék közötti sorrendben. Burkolattípus km % Beton 7,3 0,5 Kőburkolat 1,2 0,1 Aszfaltbeton 998,6 68,1 Makadám rendszerű 450,9 30,8 Földút 7,4 0,5 Összesen: 1.465,4 100,0 24. táblázat Burkolattípus szerinti összetétel A Békés megyei Országos közutak forgalomnagyságának alakulása útkategóriánként Főutak 3000 Mellékutak Összes út Évek 61. ábra A forgalomnagyság-alakulása Az átlagos napi forgalom növekedése 2008-ban, a gazdasági válság kezdetével megtorpant, és az azóta eltelt pár évben csökkenő tendenciát mutatnak a forgalmi adatok. Ez a csökkenés a megyei főutak tekintetében látszik a legszembetűnőbben. A kevesebb járműszám viszont nehezebb teherjárművekből tevődik össze, így a számszerű csökkenés ellenére az utak állapotromlása tovább folytatódik. A jövőre nézve viszont prognosztizálható, hogy a személygépjármű forgalom esetleges csökkenését a nehézforgalom arányának növekedése mindenképpen ellensúlyozza, s tovább rontja majd a megye közútjait. A főutak és az összes út forgalma tekintetében Békés megye elmarad az országos átlagtól, viszont a mellékutak megyei és az országos átlaga gyakorlatilag megegyezik

97 ,6 265,93 247,53 232,76 288,4 270,44 179,27 184, ,64 107,37 99,8 119,19 514,75 515,79 190,96 384,52 323,14 347,77 312,63 443,07 447,37 392,7 353,18 299,85 360,54 KM 748,3 687,94 640,25 840,2 833,97 730,95 827,81 961,42 893,18 927, , ,36 978,28 % A Békés megyei országos közutak néhány jellemzőjének alakulása A Békés megyei országos közutak burkolatának életkor alakulása között (%) 1-10 év közötti év közötti Évek 62. ábra Békés megyei országos közutak burkolatának életkor alakulása Az utóbbi években az aszfaltburkolatok elöregedési tendenciája erőteljesen mutatja hatását. A 20 évnél régebbi burkolatok részaránya jelentősen megnőtt, már majdnem eléri a teljes megyei hálózat 60 %-át. Ez összhangban van azzal a minden évben elvégzett, vizuális méréssel, amely a burkolatok állapotát hivatott minősíteni. A mérés alapján évben a közel 1500 km hosszú teljes megyei országos közúthálózaton 978 km hosszú útszakasz kapott nem megfelelő vagy rossz minősítést, ami gyakorlatilag a teljes hálózat 2/3-ad részének felel meg. Ez elsősorban abból adódik, hogy az évenként csökkenő pénzügyi források egyre kevesebb beavatkozást tettek lehetővé, ezért az elmúlt időszakban az útállapotok romlási folyamatának a lassítására, ill. szinten tartására volt csak lehetőség A burkolatállapot alakulása között (km) 0 jó és megfelelő Tűrhető Nem megfelelő és rossz ÉVEK 63. ábra A burkolatállapot osztályzat alakulása

98 A burkolat állapot osztályzat %-os összehasonlítása év 4 oszt. 2 oszt. 3 oszt. 1 oszt. (jó) (nem (megfelelő) (tűrhető) megfelelő) 5 oszt. (rossz) Békés m. 3,8 3,5 20,5 12,8 59,4 Országos 8,5 6,1 20,0 12,0 53,4 Eltérések 4,6 2,5-0,6-0,9-6,4 jó és megfelelő 3 oszt. (tűrhető) nem megfelelő és rossz Békés m. 7,3 20,6 72,2 Országos 14, ,4 Eltérések 7,3-0,6-6,8 25. táblázat A burkolat állapot osztályzat %-os megoszlása A táblázat összehasonlítja a évi megyei burkolat állapotokat az országos átlaggal. Látható, hogy a jó és megfelelő állapotú szakaszok aránya 7,3%-al kevesebb, a nem megfelelő és rossz állapotúak pedig 6,8 %-al több az országos átlagnál. Ez a markáns különbség a már korábban említett elöregedett útszakaszok teljes mértékű leromlásából, valamint az egyre kisebb számú felújításokból adódik. Kerékpárutak Békés megye országos viszonylatban is az első között kezdte meg a korszerű, közúti forgalomtól függetlenített kerékpárutak kiépítését, ma is aránylag kedvező helyzetben van. A hálózat további fejlesztését a terület síkvidéki és idegenforgalmi jellege egyaránt indokolja. A megyében jelenleg a kiépített kerékpárutak hossza mintegy 180 km. Ezek egy része külterületen - főleg a 44. sz., 46. sz., 47. sz. főutak mentén - épült meg, de a megye településeinek jelentős részében belterületen is létesültek kerékpárút-szakaszok. A hálózat bővítése (tervezése és építése) folyamatos. Mivel a kerékpárutak kezelése a helyi önkormányzatokat terheli, ismerve ezek anyagi lehetőségeit a régebben megépített kerékpárutak felújítása a legtöbb esetben nehézségekbe ütközik. Sajnos a pályázatok szinte csak az újak építését támogatják, a felújításokat nem. Vízi utak A vízi utak fontossági szerepkör szerinti besorolását jogszabályok írják elő. Hazánkban jelenleg a hajózásra alkalmas, illetőleg hajózásra alkalmassá tehető természetes és mesterséges felszíni vizek vízi úttá nyilvánításáról szóló 17/2002. (III.7.) KöViM rendelet 1. számú melléklete tartalmazza a hatályos besorolásokat. Eszerint a vízi utat a meghatározott tíz víziút-osztály egyikébe kell sorolni, illetve az olyan vízfolyások, melyek osztályba nem sorolhatók kishajózásra lehetnek alkalmasak. Az előbbiek figyelembevételével II. osztályú vízi út: a Hármas-Körös teljes hosszban (hajózható szakasz hossza: 93 km) és a Kettős-Körös Békésig (hajózható szakasz hossza: 23 km), továbbá a Sebes-Körös Körösladányig (hajózható szakasz hossza:10 km). Kishajózásra alkalmas: a Kettős- Körös Békés Szanazug között ( fkm), a Fekete-Körös Sarkadig (0-13 fkm), a Fehér- Körös Gyuláig ( fkm) és a Berettyó (0-35 fkm). Kishajó kikötő üzemel Köröstarcsán és Békésen, Gyomaendrődön építése folyamatban van. A Körösökön jelenleg nincs érdemi teherszállítás, míg az időszakos személyhajó-közlekedés Békés és Szarvas között, ill. a szarvasi Holt-Körösön elsősorban eseti, illetve idegenforgalmi célú. A Körösök biztonságos hajózásra csak duzzasztással alkalmasak, ezért használhatóságukat a duzzasztók állapota és mérete, kapacitása döntően befolyásolja

99 Békés megyében a Körösökön jelenleg Mezőtúr és Szarvas között a j. úton van rendszeres kompközlekedés, melynek forgalma jelentős, míg a Szanazugnál közlekedő komp szerepe - amely csak személyeket és kerékpárokat szállít - csak idegenforgalmi jellegű. A vízi utak kapcsán szólni kell a hidak többségének igen rossz állapotáról, amit jelez az áteresztőképességük, a súly- és a magasság korlátozása. Ez az állapot szintén nehezíti a fejlesztéseket. Határátkelők A határok átjárhatóságának megkönnyítése, a korábbi közúti kapcsolatok helyreállításával, ill. újak létesítésével előfeltétele annak, hogy a megye perem-jellege felszámolható legyen. Románia felé a legnagyobb forgalmú közúti határátkelők: Gyula-Varsand, a 44. sz. főúton, de növekvő jelentőségűek a mellékút hálózati átkelőhelyek: Battonya - Tornya Méhkerék - Szalonta Előkészítés alatt álló és a határon túli kapcsolatok szempontjából szükséges helyi határátkelőhelyek és határátlépők az országos mellékúthálózaton: Repülőterek Geszt - Cséffa Sarkad - Keményfok Sarkad - Ant Kötegyán - lllye Dombegyház - Kisvarjas Elek - Ottlaka Dénesmajor - Keményfok Lökösháza - Kürtös Dombegyháza - Kisiratos Battonya - Kispereg Mezőhegyes - Németpereg. A megyében a légi közlekedés szempontjából számításba vehető repülőtér Békéscsabán és Orosházán van. A békéscsabai repülőtér a repülőterek jelenleg érvényes besorolása szerint nem tartozik a kiemelt jelentőségű kategóriába, státusza: nem nyilvános repülőtér ideiglenes határnyitási joggal. A fejlesztésével számolni kell. A repülőtér Békéscsabától keleti irányban, a 44. sz. főút közelében helyezkedik el, területe 227 ha, 1300 m hosszú, 30 m széles aszfalt burkolatú kifutópályával rendelkezik, indító és biztosító berendezései kisebb (ICAO 2 B típusú) repülőgépek nappali és éjszakai fogadására alkalmasak. Az Orosházán található volt szovjet katonai repülőtér 1800x60 m-es kifutópályával rendelkezik, jellemzően sport célú hasznosítással üzemeltetik. Az Országos Területrendezési Terv a békéscsabai repülőteret Kereskedelmi (nemzetközi) repülőtérré fejleszthető repülőterek kategóriába sorolja. Elektronikus hírközlés A modern információs társadalom legfontosabb infrastruktúra eleme az elektronikus hírközlés, amely vezetékes és nem vezetékes módon biztosítható. Békés megye e téren elmaradott volt, de ma már kellő kiépítettséggel biztosított a vezetékes és vezeték nélküli távközlés. Mindössze 3 település van, Csabaszabadi, Kisdombegyház, Magyardombegyház, ahol a rendelkezésre álló vezetékes

100 távközlési ellátottság 20 % alatti. A megye területén üzemelő mikrohullámú összeköttetések rendelkezésre állásával valamennyi településen a vezeték nélküli távközlés is legalább kültéri fedettséggel biztosított. Vezetékes hírközlés térségi rendszerei A vizsgálatok szerint a megye teljes területén a vezetékes távközlési ellátását jelenleg az Invitel Zrt. biztosítja. A megye ellátó hálózatának szekunderközpontjához tartozó Békéscsaba és Orosháza 64.ábra Békés megye - Települések lakásállományának vezetékes telefon ellátottsága. Készült a 2009-es évi KSH adatok alapján. primer központok a vezetékes távközlési hálózat bázisai. A békéscsabai primer központhoz tartozó települések 66-os, az Orosházi primer központhoz tartozó települések 68-as körzetszámon csatlakozhatnak az országos, illetve nemzetközi távhívó hálózathoz. Az ellátottságot vizsgálva megállapítható, hogy az ellátás az igény jelentkezését szorosan követi. A már megvalósított gerinchálózat fejlesztés eredményeként a jelentkező mennyiségi igények kielégítettnek tekinthetők és a fejlesztés fokozatosan a minőségi szolgáltatás érdekében történhet. A helyközi tranzit hálózat alatti síkot, a primer központot a körzet helyi központjaival összekötő primer körzeti hálózat képezi. A távközlés fejlesztési tervei alapján épültek meg a körzethálózatok, melyek a megye területén, a primer körzeteken belül az irányítás rendjét, besorolását végzik. A körzethálózatok többségében fény-vezető(optikai) kábel, koax, PCM anyagúak és hagyományos helyközi rézkábelen csatlakoznak. A megépült távközlési hálózatok jellemzően az utak szabályozási szélességén belül, az útburkolatot kísérő zöldsávban ill. a járdában és a vasútvonalak nyomvonalát követően vannak vezetve. A helyi távbeszélő központhoz csatlakozó helyi hálózat és a végberendezések együttesen alkotják az előfizetői hálózatot, mely az egyéni és a közületi fogyasztókat kapcsolja a távközlési rendszerbe. A távbeszélő központok az európai szabvány előírásainak megfelelnek. Az egyes távközlési

101 körzetek területén azok a kis települések, amelyek nem rendelkeznek saját telefonközponttal egységes hálózattal csatlakoznak a szomszédos település egységes hálózatot is fogad telefonközpontjához. A hírközlés alanyi szolgáltatás, amelyet a privatizált szolgáltatók saját fejlesztési feladatként valósítanak meg. A megye területrendezési tervében a hírközlési ágazat szolgáltatóinak fejlesztési elképzeléseit úgy kell befolyásolni, hogy a korszerű hírközlés nyújtotta lehetőségek -a táv-munkavégzés, távtanulás, továbbképzés, információáramlás, logisztikai tevékenység egyre igényesebb biztosítási lehetőségemellett a megye távlati fejlődési terveit -az idegenforgalmi igényeket, a természetvédelmi követelményeket- a hírközlési létesítmények, hálózatok sem helyfoglalásával, sem látványával ne korlátozza. A község-város, a fejlettebb-elmaradottabb térségek közötti kiegyenlítést segítheti a korszerűbb hírközlési (informatika, hír-, kép- adatátvitelre alkalmas) hálózat kiépítése. Ezért a szolgáltatóknak módot kell adni arra, hogy teljes területi lefedettséget meg tudják valósítani és ezzel az általuk kínált lehetőségek igénybe vétele a megye területén mindenütt biztosíthatóvá válhat. Ehhez az egyes szolgáltatóknak hálózatot kell építeni, egyes szolgáltatóknak létesítményeket kell elhelyezni. A kedvező műsorvétel (rádió-tv) érdekében az épületenként elhelyezendő antennák szerepét fokozatosan a kiépített vezetékes kábeltévé hálózat veheti át. A kábelhálózat kiépítése a 90-es évek fejlesztése, ma már a kedvező műsorvételt a kábel TV szolgáltatók, a megye lakásállományának nagyobbik felében biztosítják. 65.ábra Békés megye - Települések lakásállományának vezetékes műsorszolgáltatás ellátottsága. Készült a 2009-es KSH adatok alapján évi KSH adatok alapján. A műsorelosztásra is kiépített kábel TV szolgáltatás áll rendelkezésre. A megyében mindössze 23 olyan település van, Almáskamarás, Battonya, Békéssámson, Bélmegyer, Biharugra, Bucsa, Csabaszabadi, Dombiratos, Ecsegfalva, Geszt, Kamut, Kertészsziget, Kisdombegyház, Körösnagyharsány, Körösújfalu, Kötegyán, Kunágota, Magyardombegyház, Mezőgyán, Nagykamarás, Pusztaottlaka, Tarhos, Újszalonta, amelyikben még a vezetékes műsorelosztás nem épült ki

102 Vezeték nélküli hírközlés térségi rendszerei Békés megye területén az országos mikrohullámú rendszer részeként az Antenna Hungária Zrt. üzemeltet mikrohullámú állomásokat, melyek között mikrohullámon az összeköttetés biztosított. A mikrohullámú összekötés két pontja között az üzembiztos működéshez, a jelek továbbításához az optikai átlátást biztosítani kell. Ezért területrendezési szempontból a mikrohullámú állomások közötti összekötés védősávjában korlátozási értékekkel számolni kell, amely a megye szabályozási tervében kerül rögzítésre. OTH bázisállomás üzemel: Orosháza, Békéscsaba TV átjátszók üzemelnek: Békéscsaba I., Békéscsaba II., Battonya Mikrohullámú bázisállomások üzemelnek: Orosháza, Békéscsaba településen Az Antenna Hungária Zrt. mikrohullámú állomásai között áthaladó modulációs vonalak, a mikrohullámú összekötés sávjában magassági építéskorlátozásra kell számítani. Az országos mikrohullámú rendszer hálózatán kívül a megye területén áthaladnak ill. érintik a T-Mobile, a Telenor és VODAFONE mobil távközlési szolgáltatók mikrohullámú hálózatai is. A mobil szolgáltatók által kiépített rendszereken a térségben általában jó minőségű a vétel lehetősége. A megye területén még vannak nem teljes lefedettséggel rendelkező területek, települések. Általában a kültéri lefedettség biztosított, de vannak település részek, amelyeknél a lefedettséget még javítani szükséges. Előzetes tájékoztatásként a T-Mobile jelezte újabb antenna telepítési szándékát. A többi szolgáltató fejlesztési szándékot nem jelzett. Az Antenna Hungária Zrt. Magyar Műsorszóró és Rádióhírközlési Zrt. végzi a rádió és a televízió műsorának sugárzását országos szinten. A megyében a TV átjátszók és műsorszórók a megye területén elfogadható fedettséggel biztosítják a műsorvétel lehetőségét. Ez irányú fejlesztést az ágazat nem tervezett. Meg kell említeni, hogy a tervlapon bemutatott vezeték nélküli szolgáltatást segítő antennákon túl az iparági antennák is jelentős számú létesítménnyel állnak rendelkezésre. Info-kommunikációs aktivitás A 2004-ben ekkor mért 2,82%-os előfizetői arányról 2011-re 15,47%-ra nőtt az internethasználók aránya Békés megyében, miközben az előfizetések belső struktúrája is alaposan átalakult ben az összes előfizetések száma megközelítette az 56 ezret, ennek kevesebb mint 15%-a volt ADSL, vagy VDSL alapú szélessávú kapcsolat, bő kétharmada kábelmodemes (szintén szélessávon), ezen felül további közel 11,5%-os előfizetői arányt tett ki a bérelt vonal, FTTx és LAN-típusú hálózaton az internetre kapcsolódó előfizetők aránya, ami szinte kivétel nélkül további szélessávú kapcsolatokat fedett. Békés megyében az internet előfizetések száma az országos átlagnál lényegesen gyorsabban emelkedett. Míg 2004-ben az átlag 36%-a körül állt a penetrációs ráta, ez 2011-ben már 71%-ot tett ki. A látványos felzárkózás ellenére a megye relatív pozíciója az országon belül érdemben nem javult, 2011-ben ennél árnyalatnyilag alacsonyabb ellátottságot csupán Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében mértek. Az öt főnél többet foglalkoztató vállalkozások körében az internet használata a 2001-es 39%-ról 2010-re 87%-ra nőtt, vagyis lényegében általánossá vált. Saját honlappal a vállalkozások 5,6%-a rendelkezett 2001-ben, 2010-ben pedig már 45,5%-uk. Ez ugyan elmaradt az országos átlagtól (56,5%), de jócskán megelőzte Szabolcs, Szolnok, Borsod, Nógrád és Tolna megye hasonló adatait, s elérte a gazdasági értelemben fejlettebb Hajdú-Bihar és Heves megye mutatóját. A vállalkozások körében az internet hálózatot elsőrendűen -ek küldésére és fogadására használják (86,6%), ehhez képest az EDI használata szerényebb 16,9% (szemben az országos 20,3%-kal). Helyi LAN hálózatot a cégek közel fele, WLAN hálózatot és WAN hálózatot 19, illetve 22%-uk üzemeltet. Intranet csak minden nyolcadik vállalkozásban üzemel (országosan ez minden ötödik cégnél létezik). Az extranet hálózat megléte még ritkább, csak minden 13. cégnél létezik (országosan minden nyolcadikban). Az internet kapcsolattal rendelkező vállalkozások 54%-ában létezik DSLalapú kapcsolat, kábelmodem-alapú szolgáltatás 13,6%-nál, bérelt vonalat 7% használ (messze alacsonyabb, mint az országos átlag, pedig üzembiztonság szempontjából ez tekinthető a leginkább biztonságos kapcsolattípusnak), míg más fix internet kapcsolattípus 16,3%-uk esetében jellemző (zömmel LAN, illetve FTTX, vagyis optikai kábel alapú szolgáltatás). Mobil szélessávú kapcsolat 19,5%-nál, egyéb mobilkapcsolat (nagyobbrészt WiFi) 13,5%-nál fordul elő. 100 cégre összesen

103 124 internet kapcsolat jut, azaz a cégek közel negyede egynél több alapvetően egy fix és egy mobil előfizetést tart fenn. A megyén belül más dimenzióban megjelenő területi különbségek az IKT-piacok terén is jelentkeznek re a békéscsabai térség országos átlagot meghaladó aktivitása továbbra is (2006 óta rendelkezünk kistérségi adatokkal) kiemelkedő a megyén belül. Országos összevetésben átlag körüli aktivitást mutat Gyula, Szarvas és Orosháza térsége, amelyek minden más dimenzióban is általában a megyeszékhelyet követik a rangsorokban. A leggyengébb aktivitást a szeghalomi, sarkadi, mezőkovácsházai kistérségek mutatták, ami e téren is visszatükrözi a megyén belül hagyományosnak tekinthető térszerkezeti viszonyokat, észak-északkelet Békés és Dél-Békés viszonylagos elmaradottságát. 66.ábra: kistérségi szintű vezetékes szélessávú internet előfizetések penetrációja, 2010 Forrás: NMHH egyedi adatközlés Békés megyében az info-kommunikációs (IKT) ágazathoz sorolható cégek száma 232 volt 2010 végén. Békéscsaba központi szerepe az IKT-szektorban is egyértelmű, hiszen az ágazatban tevékenykedő társas vállalkozások 39,7%-ának központja a megyeszékhelyen található (92 db). Gyula e dimenzióban valódi paracentrumként viselkedik, 28 cégközponttal, ami az IKT-cégek 12%-át teszi ki. Ez követi némileg lemaradva Orosháza 23 (10%) és Szarvas 17 (7,5%) cégközponttal. Az ágazat zömében kisméretű cégekből áll, az milliós árbevételi kategóriát egy békéscsabai, a millióst egy szarvasi cég reprezentálja, további 13 cég került a milliós nagyságrendbe (Battonya, Békéscsaba, Füzesgyarmat, Gyula, Mezőberény, Orosháza, Szabadkígyós, Szarvas településekről 1-3 IKT-cég). A négy meghatározó várost a cégközpontok 2,2-3,5%-ával követi Békés (8), Mezőberény és Szeghalom (7-7) követi. Alacsonyabb, de mérhető aktivitás további hét településen mutatható ki 3-4 cégközponttal. Térbeli tömörülést csak Békéscsaba közvetlen közelében érzékeltünk (Doboz 2; Murony 1; Szabadkígyós 1; Újkígyós 3), ennek mérete is eléggé szerény, nem utal erőteljes szuburbanizációs folyamatra

104 EB) EGYÉNI ÉS KÖZÖSSÉGI KÖZLEKEDÉSI MEGKÖZELÍTHETŐSÉGI VISZONYOK Elérhetőség Békés megye közlekedés-földrajzi helyzete viszonylag kedvezőtlen. Közúthálózatának, logisztikai infrastruktúrájának a fejlesztése más térségekhez, az országos átlaghoz képest hagyományosan hátrányban van. Jelentős mértékben ennek is köszönhető, hogy Békés megye felzárkózása nem valósulhatott meg, sőt egyes mutatókban leszakadása növekedett. Az egyes térségek, települések népességmegtartó erejét, gazdasági erőviszonyait, a belföldi és külföldi tőke megtelepedési esélyeit többek között az elérési lehetőségek is befolyásolják. Meghatározó az országos és a térségi saját, illetve szomszédos megyei és a kistérségi központoktól való távolság, valamint a távolságok megtételét időben lerövidítő gyorsforgalmi utak közelsége is. Békés megye lakossága, gazdasága számára komoly gondot jelent a közúti közlekedésben a gyorsforgalmi út hiánya. Az alábbi ábra az ország más térségeihez viszonyítva jól mutatja a gyorsforgalmi utak hiányából fakadó rossz elérhetőséget. A megye öt kistérségéből másfél óránál is többet kell utazni az autópályára való felhajtáshoz (32. ábra). 67. ábra Gyorsforgalmi csomópont elérésének átlagos ideje a kistérség településeiről Forrás: Területi Statisztika, 2010/3 Kovács Andrea Varsányi Tamás Az egyes kistérségekhez tartozó települések és a számukra térségi központot jelentő városok időés térbeli távolságait figyelembe vevő hétköznapi elérési mutató alapján (33. ábra) a Mezőkovácsházai és a Szeghalomi kistérségek számítanak a legkedvezőtlenebb helyzetben lévőnek, míg a Békéscsabai kistérség, ebben a tekintetben, az országos rangsorban is kiemelkedően jó helyzetben van. A többi békés megyei kistérség az átlag körüli mutatóval rendelkezik

105 Nemzetközi kapcsolatok 68. ábra A kistérségi központ átlagos elérési ideje Forrás: Területi Statisztika, 2010/3 Kovács Andrea Varsányi Tamás Közúti közlekedés szempontjából a megyét a nagy közúti tranzitfolyosók elkerülik, nincs gyorsforgalmi útja. A nemzetközi kapcsolatot elsődlegesen a 44. sz. főút biztosítja a gyulai határátkelőhelyen keresztül. Ez az út azonban belterületi átkelési szakaszaival nem biztosít megfelelő szolgáltatási színvonalat. Az országhatár átjárhatóságának megkönnyítése, a korábbi közúti kapcsolatok helyreállításával, illetve újak létesítésével előfeltétele annak, hogy a megye peremjellege felszámolható legyen. A megyén vezet keresztül a Balkánt Európával összekötő egyik frekventált vasútvonal (a lökösházi), mely amellett, hogy a nemzetközi törzshálózat része, jelenleg a legfontosabb vasúti kapcsolat Magyarország és Románia között, ez a vonal is egyes szakaszain csak egyvágányú pályával rendelkezik. A megye másik vasúti fővonalán, a Szeged-Békéscsaba-Kötegyán vonal Békés megyei szakaszán helyenként mindössze 60 km/ó a megengedett sebesség. A transzeurópai vasúthálózat (TEN) a IV. folyosó konstancai ágát a jövőben is a lökösházi vonalon - annak korszerűsítésével - javasolja kialakítani. Regionális kapcsolatok A megye és a főváros, illetve a megye és a szomszédos megyék közlekedési kapcsolatai sem kedvezőek. Vasúton a megyeszékhelyről a főváros 2,5-3 óra alatt ugyan megközelíthető, ezen túl azonban közvetlen kapcsolat a megyeszékhelyek közül csak Szolnokkal és Szegeddel van, Debrecen csak Püspökladányon keresztül érhető el. Közúton a fővárostól gyorsforgalmi út igénybevételével (M5) Kecskeméten és a 44. sz. főúton, vagy a 4. sz. és 46. sz. főutakon keresztül közelíthető meg a megye, az eljutási idő átlagosan, mindkét esetben a megyeszékhelyig mintegy 3-3,5 óra (forgalmi-, és időjárási körülményektől függően). Megyén belüli közlekedés A megye területi közlekedési ellátottságára jellemző, hogy minden település be van kapcsolva a menetrendszerű helyközi autóbusz-közlekedésbe, míg a vasúti közlekedésbe bekapcsolt települések száma 32. Ezek a mutatók országos összehasonlításban is megfelelőek. Az eljutási idők szempontjából már nem olyan kedvező a helyzet, mert helyenként sem a menetrendszerű járatok sűrűsége, sem a közlekedésre szolgáló pályák (utak) állapota nem alkalmas az elvárható szolgáltatási színvonal biztosításához. A vasúti mellékvonalak közül három vonalon a személyszállítás megszűnt, a kis utasforgalom indokával

106 A megye közösségi közlekedésében a vasút mellett meghatározó szerepe van az autóbusz közlekedésnek, melynek döntő hányadát a Körös Volán Zrt. bonyolítja le (80%), míg a fennmaradó 20 %-ot más volán társaságok biztosítják. Helyi közlekedés jelenleg a következő hat településben van: Békéscsabán, Gyulán, Orosházán, Szarvason, Szeghalmon és Békésen. Az országos közutak hossza a megyében megfelel a hasonló jellegű megyék országos átlagának, azonban a megyén belül, a településeket összekötő mellékúthálózat kiépítettségében és állapotában igen nagyok a különbségek a jobb helyzetű középső, valamint a rosszabb helyzetű északi és déli területek között. A vízi közlekedés szerepe a közlekedésen belül jelentéktelen. A megye a Körösök révén potenciális II., ill. III. osztályú vízi utakkal rendelkezik, azonban ezeken számottevő vízi szállítás nincs. A légi közlekedés szerepe nem jelentős, a békéscsabai repülőtér adottságai fejlesztésre alkalmasak. A repülőtér státusza: nem nyilvános repülőtér ideiglenes határnyitási joggal. EC) KÖZLEKEDÉS KAPCSOLATI HIÁNYOK A fejezetben nem törekszünk teljességre, hiszen Békés megyének létezik hatályos megyei Területrendezési Terve 2010-ből, mely tételesen tartalmazza azokat a fejlesztési javaslatokat, melyek Békés megye közlekedésében létező szűk kapacitások oldására, a meglévő hiányosságok felszámolásához szükségesek. E helyen pontokba szedve, néhány mondatba sűrítve foglaljuk össze a legkirívóbb problémapontokat. Az Európai Unió kohéziós politikájának második legfontosabb alapelvét az elérhetőség és hozzáférhetőség lehetőségének biztosítása jelenti, hiszen ezen keresztül érvényesülhet a földrajzi és közlekedési értelemben periférikus terek lakossága számára az esélyegyenlőség biztosítása, a szolgáltatások, intézmények, munkahelyek hozzáférhetősége. A városi funkciók vizsgálata jelezte, hogy a megyében teljes körű középfokú centrumfunkciókat csak a megyeszékhelyen, Gyulán, Orosházán lehet elérni, minden más esetben több funkció hiányozhat a helyi kínálatból. Ezért alapvető fontosságú e három centrum elérhetőségének biztosítása minél gyorsabban és egyszerűbben. A megye délkeleti peremén élők a legközelebbi várost 40-60, az északkeleti peremen élők 60 percnél hosszabb idő alatt érik el tömegközlekedéssel, ami országos összevetésben is kirívóan magas érték. Ebben a megközelítésben a vasúti szárnyvonalakon a forgalom további szüneteltetése csak abban az esetben fogadható el, ha ehhez a helyközi buszközlekedés érdemi sűrítése társul, illetve a nagycentrumokat közvetlenül (átszállás nélkül) elérő járatok száma nő. 69. ábra A legközelebbi legalább 20 ezres hazai város elérhetősége (percben) Forrás: Falu-Város-Régió, 2008/

107 Bár a rendszerváltást követő két évtized során a határátkelők száma növekedett, további bővítésük indokolt, hiszen fel kell készülnünk Románia Schengeni csatlakozására, amikortól az átkelőkön az ellenőrzés megszűnik, tehát külön infrastrukturális beruházásokra (leszámítva a rávezető utak, vasutak, kerékpárutak fejlesztését) és személyi feltételek biztosítására már nem is lesz szükség. Míg Magyarország nyugati peremén a határátkelők megnyitása az osztrák gazdák átmozgását és a magyar termőföld művelését tette lehetővé, a magyar-román határtérségben a magyar gazdák számára teremthetne lehetőséget a román oldalon földszerzésre, művelésre, a megtermelt árualap növelésére, a versenyképes üzemméret kialakítására. Békés megyét a sokszori korábbi kormányzati ígéretek ellenére eleddig elkerülték a gyorsforgalmi úthálózat fejlesztései. Az M44 Kecskemétig történő megépítése alapvető szükséglet az európai gazdasági térhez való kapcsolódási pont megteremtése érdekében. A megye érdeke az M8 transzverzális kiépítése legalább a Kecskemét-Székesfehérvár szakaszon, hiszen az áruáramlás jelentős része így elkerülhetné a fővárost övező, amúgy is túlterhelt M0-ás körgyűrűt. Az M44 határon átvezető szakaszát legalább a román oldalon nemrég felújított Szatmárnémeti- Nagyvárad-Arad-Temesvár tengelyig szükséges volna meghosszabbítani. Hosszabb időtávban gondolkodva mindenképpen szükséges volna a 47-es főút gyorsforgalmivá bővítése a forgalom nagysága függvényében, vagy a tervezett M9 autópálya Békés megyei szakaszának időben előbbre hozása, s ezzel a Budapestet elkerülő másik nagy transzverzális gyorsforgalmi útkapcsolat megépítése. Addig is, amíg a gyorsforgalmi fejlesztések elindulnak, alapvetően szükséges már középtávon a megye főútvonali hálózatának fejlesztése. A 44-es esetében a kondorosi, szarvasbékésszentandrási új nyomvonalak kialakítása, a 47-es esetében a jelenleg folyó Békéscsaba- Mezőberény szakasz fejlesztését követően egy időben ütemezett rekonstrukció szükséges a Mezőberény-megyehatár közötti szakaszon. A 4-es főút távlati fejlesztési elképzelései, valamint a már eddig elvégzett fejlesztési lépések indokolják a 46-os főút radikális minőségjavítását és megerősítését. Az ország többi megyéjéhez képest időbeli késéssel, de Békésben is elindult a településeket elkerülő utak építése. Ez a folyamat azonban még a főútvonalak mentén sem zárult le, illetve a nagyobb településeket elkerülő úthálózati elemek is legfeljebb részlegesen épültek ki (pl. Békéscsaba, Gyula, Orosháza), miközben más esetben teljes mértékben hiányoznak, rátolva a tranzit közlekedés okozta környezeti terhelés egészét a városok, falvak belterületére. A megye területe a Körösök vízrendszeréhez tartozik, ennek közlekedést érintő következménye az egyes folyóágakon átvezető hidak viszonylag nagyobb száma. Békés megye esetében távlati cél lehetne a még működő, más átkelési lehetőséggel ki nem váltható kompok helyén állandó átkelést biztosító hidak létesítése, illetve ahol erre szükség van a meglévő hidak áteresztő kapacitásának bővítése (különös figyelemmel az egy nyomon járható elemekre, illetve a súlykorlátozással érintett hidakra). Békés megye esetében az úthálózat sérülékenysége mérsékelt, a zsáktelepülések száma minimális, de a külterületi csoportos lakott helyek megközelíthetősége számos esetben csak egyetlen gyakran borzasztó minőségű úton biztosítható. A hiányzó összekötések kiépítése és a hálózati sérülékenységi pontok felszámolása alapvető cél kell, hogy legyen. Több esetben a meglévő alternatív útvonalak járhatósága normál személygépjárművekkel szinte lehetetlen, ezek minőségjavítása elsőrendű feladat, hiszen a létező nyomvonal ellenére közúti problémák esetén ezek az utak valódi közlekedési alternatívát nem jelentenek. A kerékpáros közlekedés aránya az ország megyéi közül az egyik legmagasabb Békés megyében. Ennek jelentős zöme nem turisztikai, vagy rekreációs céllal, hanem napi ingázás céljából történik, legyen az belterületen belül, kül- és belterület között, vagy települések közötti forgalom. A kerékpárút-hálózat fejlesztése fontos elemek megépítésével jelenleg is folyik a megyében, de további erőfeszítések szükségesek, hogy az egymástól ma még elszigetelt elemek valódi hálózattá álljanak össze és megteremtsék a kerékpárosok számára a kényelmes és biztonságos mobilitás lehetőségét. A megye gazdasági karakterében az agrárszféra szerepe kiemelt. Ennek következtében a mezőgazdasági munkagépek, illetve a terményeket szállító járművek érdemben megnövelik az úthálózat forgalmi terhelését. A mezőgazdasági úthálózat fejlesztése e forgalom jelentős részét

108 levehetné a közutak amúgy is forgalmas kül- és belterületi szakaszairól, ráadásul a mezőgazdasági úthálózatot a lassú járművek mellett a kerékpárosok is biztonságosan használhatnák ED) VÍZELLÁTÁS A megye területén fekvő valamennyi település rendelkezik vezetékes ivóvíz ellátással, s megyei szinten a lakások vezetékes ivóvíz bekötöttsége 93,2 %-os. A 2009-es ( 2010 január 1-i állapotot rögzítő) statisztikai adatok szerint Békés megye 75 településéből 13 település vízellátása már teljes körűnek is tekinthető (98% feletti), mindössze három település van, Csabaszabadi, Kardos és Kétsoprony, ahol a lakásállomány közhálózatra való rácsatlakozása 60 %-os. Így a jelenlegi ellátottság alapján vízellátás vonatkozásában a fejlesztési feladatokban ma már a még teljes körű ellátással nem rendelkező településen kívül, ahol az ellátottság növelése is még feladat, többnyire már nem a bekötöttség növelése, a "mennyiségi ellátás" megoldása a legfontosabb. A "minőség" biztosítása kerül előtérbe a vízellátás fejlesztési feladatok körében. A minőségi" igény pedig elsődlegesen a vízminőségre vonatkozik, amely az általánosan terjedő elszennyeződés következtében egyre nehezebben biztosítható. Az egészséges víz, mint a természet legfontosabb kincse kiemelt védelmet igényel. Ezért a jövő feladata, rövid és hosszabb távú időciklusban egyaránt a vízbázisok fokozott védelmének biztosítása. Békés megye településeinek vízellátását, 11 település kivételével, a Békés megyei Vízmű Zrt. biztosítja. A Békés megyei Vízmű az általa ellátott települések vízellátását három területi mérnökségre osztással biztosítja. A Gyomaendrődi központú, Észak-Békési Területi Mérnökség a megye északi részén fekvő 19 település vízellátását üzemelteti. A Békéscsabai központú, Közép-Békési Területi Mérnökség a megye középső részén fekvő 22 település ellátását biztosítja. A megye déli részén fekvő, 22 település számára a vízellátást, az Orosházi központú, Dél-Békési Területi Mérnökség szolgáltatja. A tizenegy Békés megyei Vízmű Zrt. ellátási körzetén kívül eső település Kondoros, Csorvás, Csanádapáca, Medgyesegyháza, Elek, Gyula, Kaszaper, Mezőkovácsháza, Végegyháza és Nagybánhegyes. Ezeken a településeken a vízellátást helyi szolgáltató biztosítja, Újkígyósnak pedig a Közép-békési Regionális Vízműről ad át vizet a Békés megyei Vízmű Zrt. A vízellátást részben saját vízbeszerzéssel biztosítják, részben a saját vízbázisról településen belüli elosztással, részben kistérségi regionális hálózattal, részben nagy regionális hálózatról vételezett vízzel látják el a településeket. A helyi, megfelelő vízminőségű vízbeszerzést, a helyi bázis elszennyeződése esetén a regionális rendszerek fejlesztésével lehet pótolni. A regionális vízbeszerzés lehetősége, ezért különös figyelmet érdemel. Az ellátás biztonsága érdekében a kistérségi-, térségi szolgáltató művek összekapcsolása, regionális rendszerek kialakítása növeli az ellátás biztonságát

109 71. ábra: Békés megye vezetékes ivóvíz ellátási rendszere Forrás: Körös-vidék Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatósága, A vízellátás biztonságára a vízbázisok védelme érdekében a hidrogeológiai védőidomok kijelölése döntő hányadban megtörtént. A kismélységű kutak többnyire sérülékeny vízbázisok. A sérülékeny vízbázisok hidrogeológiai védőövezetének területén a 123/1997 (VII.18.) Korm. rendben előírt terület-felhasználási korlátozásokat a településrendezési tervek készítése során figyelembe kell venni. EE) SZENNYVÍZELVEZETÉS, TISZTÍTÁS, SZENNYVÍZ ÉS SZENNYVÍZISZAP ELHELYEZÉS Békés megyében a keletkezett szennyvizek egy részét még ma is kezeletlenül a talajba szikkasztják, s ez az ivóvízkészlet vízminőségének egyik legnagyobb veszélyeztető forrása. A közelmúltban ugyan több szennyvíztisztító telep létesült és több kilométer csatornahálózat került már kivitelezésre, ill. van a kivitelezése folyamatban. A megvalósított csatornázási és szennyvíztisztító telep létesítési beruházások ellenére azonban a megye 75 településéből még ma is csak 34 településen üzemel közcsatorna hálózat, bár szerencsésen a lakosság nagyobbik fele (52,2%) a már csatornahálózattal rendelkező településekben él. A közcsatorna hálózattal el nem vezetett szennyvíz döntő hányadát a talajba szikkasztják, ez a megye egyik kiemelkedő szennyező forrása. A csatornázott településeken a szennyvízgyűjtő hálózat a szennyvizeket jellemzően a helyi tisztítótelepre, vagy kisebb hányadban kistérségi ellátási funkcióra létesített regionális tisztítótelepre szállítja a szennyvizeket. A vizsgálatok alapján a megyében jelenleg mindössze öt kistérségi regionális szerepet betöltő szennyvíztisztító telep üzemel: Mezőkovácsháza, Kunágota, Kevermes és Újkígyós településeken, ezek a kistérségi funkció ellátó tisztítótelepek tíz Békés megyei település ellátást biztosítják. A többi település önálló, csak a saját település ellátását szolgáló tisztítóteleppel rendelkezik

110 Csapadékvíz elvezetés, felszíni vízrendezés A megye topográfiai adottságából eredően vízfolyásokban, vizes felületekben, tavakban rendkívül gazdag, természeti adottságából eredően annak ellenére, hogy a megye viszonylag kisebb mennyiségű csapadékvizet kap. A vizek elvezetését döntő hányadban természet alakította vízfolyások, s az azokat kiegészítő mesterséges víztározók és vízelvezető rendszerek biztosítják. A felszíni vízrendezés probléma körébe tartoznak a megye területén haladó vízfolyások mellett a településeken belüli (belterületi) csapadékvíz levezetési feladatok is, mivel a települések beépített, beépítésre szánt, de a beépítésre nem szánt területeiről is a csapadékvizek zavartalan, károkozás mentes elvezetését biztosító csapadékvíz csatornahálózat, legyen az akár nyílt árok, akár zárt csapadékcsatorna, az, azzal összegyűjtött vizeket a vízfolyások fogadják be és szállítják tovább. Rendezett, hidraulikailag méretezett csapadékvíz elvezetésre szolgáló kiépített hálózat (akár zárt, akár nyitott) jelenleg általánosan csak a nagyobb települések beépített területén, vagy, annak is csak egy részén található, kisebb településeken legfeljebb a központjában. A települések döntő hányadán részben a természet, részben az érintett ingatlan tulajdonosok, vagy az útépítés során kialakított nyílt árkok fogadják be a csapadékvizeket, amelyekből a továbbvezetés hidraulikailag méretezett módon nem megoldott. A vízelvezetésre kialakult, illetve kialakított vízelvezető rendszer sokhelyütt feliszapolódott növényzettel benőtt. Az utóbbi években elmaradt karbantartások miatt a szállítóképességük csökkent, így egyes térségekben a levezetési zavarok elöntéseket okoznak. A megfelelő mederkarbantartással ezek a vízkárok csökkenthetők. EF) ENERGIAELLÁTÁS Az energiagazdálkodás és energiaellátás megyei létesítményei Békés megye az ország területének délkeleti szélén helyezkedik el, mégis több, a jelentősebb energiaellátó rendszerekhez tartozó gerinchálózat halad át rajta. Ezek a nagyfeszültségű átviteli hálózatok és nagynyomású földgáz-, termék- és olaj-szállítóvezetékek nagy állóeszköz értékűek, így helyüknek megváltoztatásának kicsi a realitása. Így ezeket a hálózatokat, valamint azok biztonsági, illetve védőövezeteinek helyét, mint helyhez kötött adottságokat kell kezelni, így meghatározó elemek a megye térszerkezeti tervében. A megyében országos jelentőségű 50 MW feletti erőmű nem üzemel, az annál kisebb kapacitású 50 MW alatti hő- és energiatermelő bázisok közvetlen helyi energiaigényeket elégítenek ki. Meg kell említeni az egyre szaporodó szélkerekeket, amelyek a villamosenergia-hálózatra termelnek,

111 termelésük bár szorosan összefügg az időjárással, ma már a műszaki fejlesztések eredményeként közelinek tűnik a termelt villamos energia raktározási lehetőségének megoldása, amely feltétele lenne az alapellátásban is a szélenergiának a figyelembe vételi lehetőségének. A megye területén a jelenleg ugyan nem üzemelő, vagy üzemelő vízerőműveket sem lehet figyelmen kívül hagyni, bár egyiknek sem éri el a teljesítő képessége az 50 MW-ot. A helyi szénhidrogén kitermelés ellenére a megye energiaellátásában a helyi energiahordozók közvetlen hasznosításként kisebb szerepet kaptak. A megye energiaellátását jellemzően az országos egységes energiaellátó hálózatokról vételezik. Békés megye energiaellátásában így a legjelentősebb szerepet a megye területét érintő országos hálózati rendszerekhez tartozó gerinchálózatok jelentik. Ezek a nagyfeszültségű 120, illetve 400 kv-os átviteli hálózatok és nagynyomású földgáz és termék szállítóvezetékek. A megyében országos jelentőségű közcélú 50 MW feletti erőmű nem üzemel. Távlati tervként újabb országos jelentőségű erőmű létesítés szándékát sem beruházó, sem a villamos energia országos hálózati rendszerét üzemeltető MAVIR Zrt. sem a térség villamosenergia-ellátásának szolgáltatója az E.ON Zrt. nem jelezték. A megyében Gyulán üzemel 50 MW alatti energiatermelő kiserőmű, amely közvetlen helyi energiaigényeket elégít ki. 50 MW alatti létesítendő új hőtermelő, energiatermelő létesítési szándék több is van, ezek jellemzően megújuló energiahordozók hasznosítására terveznek támaszkodni. Villamosenergia-ellátás Villamosenergia-ellátás vonatkozásában a megye területén haladó villamos energia átviteli hálózatok a megye területén jelentkező igények ellátásában töltenek be bázis szerepet. Az átviteli hálózatot a MAVIR Zrt. üzemelteti. A megye fogyasztóinak villamosenergia-ellátását két regionális áramszolgáltató szervezet, az EDF-DÁMÁSZ Zrt (Szeged) és az E.ON-TITÁSZ Zrt.(Debrecen) biztosítja. A megye egyetlen országos alaphálózati rendszerhez tartozó táppontja a Békéscsaba-OVIT 400/120 kv-os MAVIR Zrt üzemeltetésében levő alállomás, amelynek 400 kv-os betáplálása az Albertirsai (750)/400 kv-os transzformátor-állomásról épült ki. Albertirsa-Békéscsaba között kétrendszerű 400 kv-os átviteli hálózat üzemel. A 400 kv-os hálózattal párhuzamosan halad a Mezőtúr-Szarvas-Békéscsaba közötti 120 kv-os hálózati nyomvonal, amely a Szarvasi 120/20 kvos alállomás betáplálását biztosítja. 120/20 kv-os alállomás üzemel Orosházán, amely Békéscsaba- Orosháza-Szentes között üzemelő 120 kv-os hálózatról kap betáplálást ábra Békés megye - Települések lakásállományának villamos-energia ellátottsága. Készült a 2009-es évi KSH adatok alapján.

112 A Békéscsabai alállomásból 120 kv-os hálózat épült Békés-Szeghalom-Berettyóújfalu településeken üzemelő 120/20 kv-os alállomások ellátására. A Békéscsabai alállomásból kétrendszerű 120 kv-os távvezeték épült Békéscsaba-Kelet és Gyula 120/20 kv-os alállomásainak a bekötésére, továbbá-medgyesegyháza-mezőhegyes-makó 120/20 kv-os alállomásainak az ellátására. A megye villamosenergia ellátásának gerince a 120 kv-os főelosztóhálózat. Csak a sarkadi térség, ahol még a régi, 35 kv-os főelosztóhálózat biztosítja az ellátást. Ezek a 120 kv-os és 35 kv-os főelosztóhálózatról betáplált 120/20 kv-os transzformátor-állomások a táppontjai a fogyasztók tényleges energiaellátására szolgáló 20 kv-os helyi elosztóhálózatoknak. A megye valamennyi településén biztosított a közszolgáltatott villamosenergia-ellátás. A települések döntő hányadában az ellátás megközelíti a 100 %-ot, mindössze három település van, Kaszaper, Kevermes és Magyardombegyház, ahol a lakások közhálózati csatlakozása 90 % alatt (86-88) volt. Földgázellátás A megye természeti energiaforrása a megkutatott szénhidrogén vagyona, amelynek kitermelését szolgáló műtárgyak és részben üzemelő, részben üzemen kívüli hálózatok több helyen is megtalálható a megyében. Kadoskút térségében is üzemel szénhidrogén bányászat és tárolás. A megyét Szarvas és Csabacsűd között rövid szakaszon átszeli egy Szerbiába irányuló nemzetközi földgáz tranzit vezeték. Ugyancsak tranzit szerepet tölt be egy áthaladó Algyő-Battonya kőolajvezeték is. A megye területén halad át a Mezőtúr-Kardoskút, Szeged-Méhkerék termékvezeték is. A megye területén áthaladó országos jelentőségű gázszállító vezetékeken lévő gázátadó állomásokról indulnak a megye településeinek ellátását biztosító nagy-középnyomású gázelosztó vezetékek. Az országos jelentőségű gázszállító vezetékeken a gázátadó állomások mellett egyéb létesítmények (katódállomások, fáklyák, szakaszolók, villamos betápláló kábelek stb.) találhatók, mely létesítmények és ezek biztonsági övezetei a megyei területrendezési terv léptékében, valamint a területrendezési terv tervezésre vonatkozó jogszabályok miatt nem ábrázolhatók. A 20. század utolsó évtizedében támogatással megvalósuló gyorsütemű hálózatfejlesztés eredményeként ma már a megye valamennyi települése rendelkezik vezetékes gázellátással. Az egyes településeken belül is a gázhálózatra való rácsatlakozás fokozatosan emelkedik. A január 1-i statisztikai adatok szerint az ingatlanok rácsatlakozása megyei átlagként már meghaladta a 82 %-ot, de a legkevésbé ellátott településen is a rácsatlakozás mértéke meghaladta a 30 %-ot. 74.ábra Békés megye - Települések lakásállományának vezetékes földgáz ellátottsága. Készült a 2009-es évi KSH adatok alapján

113 EG) HULLADÉKLERAKÓK, HULLADÉKGAZDÁLKODÁS A kommunális hulladékok gyűjtése és ártalmatlanítása terén érzékelhető a legnagyobb arányú fejlődés. A megye 75 településéből a hulladékgyűjtésbe bevont települések száma az évi 48- ról tizenkét év alatt 27-tel emelkedve 75-re gyarapodott, vagyis évtől a megye összes települése be lett vonva a kommunális hulladékgyűjtésbe. db Hulladékgyűjtésbe bevont lakások és üdülők ebből: lakások ábra: Rendszeres hulladékgyűjtésbe vont lakások ( ) Forrás: KSH adatok alapján saját szerkesztés Az EU-s szabályozás, kötelezettségvállalás miatt július 15. óta a hulladéklerakóknak szigorúbb szabályoknak kell megfelelniük, a követelményeknek való megfelelésre a hulladéklerakók többsége nem tudott felkészülni, így többségüket bezárták július 15. után működő - regionális kommunális - lerakó 2 db van a megyében: Békéscsabai Hulladékkezelő Mű és a Gyomaendrődi Hulladékkezelő Mű. Békés megyében üzemelő hulladékátrakó állomások: Mezőhegyes, Szarvas, Gyula; tervezett hulladékátrakó állomások: Vésztő. Békés Megyében üzemelő komposztáló telepek: Békéscsaba, Gyula, Orosháza, Szarvas, Gyomaendrőd; tervezett komposztáló telepek: Dévaványa. A megye 25 településéről (Orosházi és Mezőkovácsházi Térség) a Hódmezővásárhelyen található regionális Hulladéklerakó telepre kerül beszállításra a keletkezett és begyűjtött kommunális hulladék. A régióban tevékenykedő nagyobb hulladékgyűjtéssel, hulladékszállítással foglalkozó szolgáltatók: TAPPE Hulladékgazdálkodási, Köztisztasági és Szolgáltató Kft. Békési Hulladékgyűjtő Kft. A.S.A. Hódmezővásárhely Köztisztasági Kft. Orosházi Városüzemeltetési és Szolgáltató Kft. Szarvas KOMÉP Városgazdálkodási Kft. Gyomaszolg Ipari Park Kft. A bezárt hulladéklerakókat rekultiválni kell. Békés megyében kettő rekultivációs program működök, illetve van végrehajtás alatt. Az egyik a Települési szeméttelep rekultivációs program a Körös-szögben" című - KEOP-2.3.0/1 F jelű 9 megyei településre kiterjedő pályázati projekt, mely lebonyolítását Kondoros Nagyközség Önkormányzata gesztorálja. Rekultivációs engedélyek már vannak, a kivitelezés várhatóan év végére valósul meg

114 Másik rekultivációs program a Délkelet-alföldi Regionális Hulladékgazdálkodási Rendszer (DAREH) megvalósításához kötődik, melyhez összesen 94 település tartozik, Békés megyéből 59. A rendszer megvalósítására irányuló tevékenység gesztora Orosháza. 2 település nem található egyetlen projektben sem: Gyula és Mezőberény. Az üzemeltetők (Gyulai Közüzemi Kft., ill. Tappe Szállítási Kft.) önállóan valósítják meg a rekultivációt, melyből Gyula város települési szilárd hulladéklerakó telep rekultivációját célzó műszaki beavatkozás" c. ÚMFT projekt a megyei legnagyobb támogatottságúak közé tartozik. 5 település nem csatlakozott egyik rendszerhez sem, mert nincs lerakójuk: Csabaszabadi, Kaszaper, Nagykamarás, Pusztaottlaka, Újszalonta. Veszélyes hulladék lerakás Veszélyes hulladéklerakónak átminősített telep a Füzesgyarmat, külterület 0188/2. hrsz. alatti ingatlan, mely korábban fúrási iszap átmeneti tárolónak kialakított depónia (tulajdonos és üzemeltető: MB Kőolajkutató Zrt.) volt. Jelenleg már veszélyes hulladék ideszállítás nem történik. A végleges fedő-záró réteg rendszer kialakítására, a rekultivációs munkálatok befejezésére július 31. volt az engedélyezett határidő, melynek meghosszabbítását kérték az üzemeltetők. Az előzetesen megállapított utógondozási időszak január 1-től január 1-ig tart. A megye területén lévő dögtereket és dögkutakat december 31-ig bezárták és rekultivációs rendezéssel felszámolták. A hullott állatokat a gyűjtőkonténerekből az ATEV szállítja el ártalmatlanításra. Szelektív hulladékgyűjtés Az utóbbi évek rendkívül szomorú tapasztalata, hogy a szelektíven begyűjtött hulladékok mennyisége általában csökkenő tendenciát mutat. Az üzemeltetők jelzései szerint a hulladék minősége is romlik, mivel a lakosok nem tartják be megfelelően a szelektív jelzéseket a gyűjtőszigeten. A gyűjtési fegyelem romlása miatt néhány sziget áthelyezésre, illetőleg megszüntetésre is került. Az Európai Unió 2008/98/EK hulladék keretirányelvében meghatározott minimális gyűjtési és hasznosítási feltételek melyek határideje december 31. volt így nem teljesültek. A térségben tapasztaltak szerint jobban működik az ún. házhoz menő szelektív gyűjtés, vagyis amikor a szemetet a lakosság helyben gyűjti szelektíven és a lakásokból a rendszeres városi szemétszállítás keretein belül viszik el, általában a hét különböző napjain hulladék fajtánként. Ezért a hulladékgazdálkodás fejlesztésénél ezt a típusú hulladékszállítási rendszert lehetőleg előtérbe kell helyezni nem mellesleg, ezáltal elkerülhetők lesznek a gyűjtőszigeten történő, leginkább fém hulladékra irányuló fosztogatások is. F) TELEPÜLÉSEK INTÉZMÉNYI FELSZERELTSÉGE Békés megye településeinek intézményellátottsága országos összehasonlításban mind az alapellátás, mind a középfokú ellátás tekintetében a legtöbb esetben közepesnek vagy jónak mondható. Ez az általánosan inkább kedvező kép elsősorban a megye településszerkezetének köszönhető, mivel viszonylag kevés az alacsony lélekszámú település, és a nagyobb települések általában képesek az alapellátást biztosító, sőt egyes középfokú intézmények fenntartására is. A megye oktatási-nevelési intézményellátottsága Az oktatási és egészségügyi intézményellátottság terén sajátos kettősség jellemzi a megyét. Míg az alapfokú, középfokú szolgáltatásokat nyújtó intézményekkel az országos átlagot közelítően, vagy akár azt meghaladóan ellátott, a speciális vagy felsőfokú szolgáltatásokat nyújtó intézmények gyakran hiányoznak, vagy nehezen érhetők el. Igaz ez a felsőoktatásra, a speciális szakellátást nyújtó fekvő- és járóbeteg-ellátásra, illetve az egyéb speciális szolgáltatásokra, mint például a prevenciós szolgáltatások, a speciális problémával küzdő gyermekek vagy fogyatékos személyek ellátása, a krízisközpontok vagy a támogató szolgálatok

115 Az intézményi szolgáltatás egyik kritikus eleme a kisgyermekes családok számára nyújtott bölcsődei szolgáltatás. A családok felnőtt tagjainak munkavégzését érdemben akadályozhatja a kisgyermekkori ellátások kiépültségének hiánya. Ez szolgáltatás a megye városainak mindegyikében elérhető, a községek közül Békésszentandrás, Doboz, Köröstarcsa, Nagyszénás, Kondoros, Kétegyháza tart fenn bölcsödét. 76.ábra Ezer főre jutó bölcsődések száma Békés megyében (2010, TeIR) Bejáró munkavállalók esetén tehát, ha helyben nem is, a városban elvileg hozzáférhető a szolgáltatás. Ezt két irányból is segítheti a rugalmas ellátásszervezés. Egyes községek óvodáiban a jogszabályi lehetőségeket figyelembe véve az óvodás kor előtt, általában a gyermek két éves korától lehetővé teszik a beiratkozást, ami nagyban segítheti a kisgyermekes családok, főképp nők munkavállalását. A másik rugalmas szolgáltatástípus, a családi napközi, mely békés megyében a Dél-Alföld más megyéihez képest is alig jelenik meg. Ennek legfontosabb oka a finanszírozási rendszer elégtelensége. Így a falvakban élő munkát vállalni akaró kisgyermekes anyák vagy a családban, vagy ismerősök, barátok révén oldja meg a gyermek napközbeni ellátását, amit amúgy a jogszabályok továbbra is állami szolgáltatásként definiálnak. Szemben az ország nagyobb városaival és különösen a fővárossal, a bölcsődei szolgáltatás igénybevételét jellemzően nem akadályozza a férőhelyek korlátos rendelkezésre állása

116 77.ábra Családi napköziben gondozott gyermeke száma a Dél-Alföldön (2010, TeIR) Mindössze hat település található a megyében, ahol nem érhető el helyben az óvoda ellátás. További hat községben bár van helyben óvoda, de nem működik az általános iskola alsó tagozata. Ezek többségében a megye legkisebb települései, jellemzően hatszáz főnél kisebb lélekszámmal. A sorból egyedül Medgyesbodzás lóg ki, ahol 2010-ben 1073 fő élt, mégsem működik legalább alsó tagozatos oktatás. Mindösszesen kilenc olyan település található a megyében, ahol elérhető helyben az általános iskola 1-4. évfolyama, de a felső tagozatra már a szomszédos nagyobb településre járnak át a tanulók. Az e csoportba tartozó települések lélekszáma egyértelművé teszi, hogy az általános iskola alsó tagozatának megtartása inkább értékválasztás kérdése, ugyanis több bőven ezer alatti lélekszámú kisközség is (Almáskamarás, Csárdaszállás, Hunya, Kertészsziget, Körösnagyharsány) fenntartja a nyolc osztályos általános iskolai szolgáltatást, vagyis komoly erőforrásokat mozgósítanak annak megtartása érdekében fős lakosságszámával Telekgerendás jelenti e csoport legnagyobb községét, mely esetében Békéscsaba közelsége, a városba ingázók magas aránya, és a felsőbb évfolyamon egyre jellemzőbbé váló városi iskola választása indokolja a döntést. A jogszabályi változások nagyon helyesen e települések saját iskola megtartása érdekében tett erőfeszítéseit megerősítve törekszik a helyben elérhető szolgáltatások biztosítására, vagyis az intézményrendszer állami fenntartásba vonása után is remény van legalább az alsó tagozatos képzés helyi megmaradására

117 78.ábra Közoktatási és felsőoktatási szolgáltatások Békés megyében (2010, TeIR) Előzetes számítások szerint kiegyensúlyozott demográfiai összetétel esetén összevont óvodai csoportok már öt-hatszáz fős településeken is jól szervezhetők. Ezerötszáz fő körül már biztosított annyi tanuló helyben, hogy évfolyamonként szervezett csoportokban a létszám a racionális finanszírozást elérhetővé teszi. Ez esetben azonban a felső tagozatos szakellátás és a szükséges eszközök biztosítása már kétségessé válhat. Összevont alsó tagozatos osztályok azonban már ezer, vagy annál valamivel alacsonyabb lélekszám esetében is jól szervezhetők. A felső tagozat megőrzése szempontjából tehát hangsúlyozottan kiegyenlített demográfiai szerkezet esetén a képzés racionális szervezésének határa a jelenleg jellemzőnél kissé magasabban, két-három ezer főnél húzható meg. A kisebb 1-8. évfolyamon képző általános iskolák súlyos finanszírozási és ebből is következő eszköz-ellátottsági helyzetére hívja fel a figyelmet, hogy további tizenöt olyan település található a megyében, ahol nem működtetnek iskolai könyvtárat. Miként Telekgerendás példája is mutatja, a helyi iskola, illetve a felső tagozatos oktatás megmaradásának egyik feltétele, hogy a helyben élők a szabad iskolaválasztás lehetősége ellenére ragaszkodjanak saját településük szolgáltatásaihoz. Ha az óvodás és általános iskolás gyermekek városba járatása elterjed egy településen, a folyamat szinte öngerjesztővé válva legfeljebb a legrosszabb helyzetű családok gyermekeit hagyja helyben, amivel nemcsak nagyban veszélyezteti a helyi szolgáltatás színvonalát és egyáltalán megmaradását is. E folyamatok többnyire a nagyobb városok vonzáskörében válnak jellemzővé, ám ott is megjelennek, ahol a település társadalma megosztott, ahol a szegregáció jelensége érzékelhető. Gyógypedagógiai oktatás elkülönített csoportban a megye városaiban, Csorvás, Elek Mezőkovácsháza és Füzesgyarmat kivételével mindenhol elérhető, óvodai gyógypedagógiai csoport azonban csak Békéscsabán és Gyulán található. A városokon kívül Békésszentandráson és Nagyszénáson érhető működik még gyógypedagógiai osztály, illetve Magyarbánhegyesen, ahol az általános iskola és speciális szakiskola keretei között kiterjedt gyógypedagógiai oktatás, képzés folyik, a korai fejlesztéstől az utógondozásig, diákotthoni és lakásotthoni elhelyezéssel kiegészítve. Az általános iskolai korosztály számára nyújtott diákotthoni szolgáltatás a megye több városában működött, elsősorban a külterületi lakosság ellátását biztosítása céljából. A tanyák számának csökkenésével e szolgáltatás iránti igény lecsökkent ugyan, ezek az intézmények azonban alkalmasak a családi életvezetési problémák kezelésére, vagy veszélyeztetett fiatalok átmeneti elhelyezésére is, így egyfajta gyámhatósági eljárást biztosíthatnak. Az általános iskolai kollégiumok továbbélésének másik gyakorlata a kimondottan családias formában működő

118 nemzetiségi intézmények kollégiumi ellátása. Mindezen tényezők hatására Békés megye tizenkét településén ma is elérhető általános iskolai diákotthon, a községek közül Kondoroson, Békésszentandráson, Magyarbánhegyesen, a városok közül pedig a nagyobbakban (Békéscsaba, Gyula, Békés), illetve az erős nemzetiségi hagyományokkal, vagy lényeges külterületi lakossággal rendelkezőkben (Gyomaendrőd, Mezőberény, Mezőhegyes, Szeghalom, Szarvas, Tótkomlós). 79.ábra Bejáró tanulók az általános iskolai és középiskolai képzés esetén Békés megyében (2010, TeIR) Középfokú oktatási intézmények a megye 25 településén működnek. Újkígyós a megye legfiatalabb városa kivételével a városok mindegyikében elérhető valamilyen szolgáltatás. A másik fiatal megyei város, Medgyesegyháza ami az általános iskolai képzésben is központi szerepkört tölt be esti, levelezős oktatásban kínál lehetőséget az érettségi szerzésére. Csárdaszállás és Magyarbánhegyes a fogyatékkal élők szociális ellátásához kapcsolódva nyújt speciális szakiskolai szolgáltatást (ami szintén a középfok részét képezi), Kétegyházán (szakiskolai és szakközépiskolai képzés) és Szabadkígyóson (szakiskolai képzést kiszolgáló intézményi tanműhelyek) jelenleg a gyulai központú összevont (Harruckern János Közoktatási Intézmény) szakképző intézmény részeként folyik középiskolai oktatás. Békés megye középfokú iskolai szolgáltatásai más megyékhez képest immár tradicionálisan szakképzés centrikusak. A megye képzési szerkezetének másik sajátossága, hogy a rendhagyó szerkezetű (hat, vagy nyolc osztályos) egyházi fenntartású gimnáziumok szerepe is szűkebb körű. A középfokú iskolák térszerkezete kiegyenlített képet mutat. Minden kistérségben elérhető a gimnáziumi, szakközépiskolai és szakiskolai szolgáltatás, sőt a szakképzésben minden kistérségben elérhető szinte minden szakmacsoport képzése. A megye vezető gimnáziumai megfelelő kollégiumi férőhelyekkel minden tehetséges, tanulni akaró diák számára lehetőséget teremtenek akár az ország legjobb felsőoktatási intézményeibe történő bekerülésre is. A megye szakközépiskolai és szakiskolai képzési szerkezete széles körű és kiterjedt, lényegében minden keresett szakmacsoport esetében elérhető az érettségihez kötött, és az érettségit nem igénylő szakmák elsajátításának lehetősége. A legszélesebb, legkiépültebb képzési szerkezet a megyeszékhelyre, azzal szinte megegyező szerkezetben Gyulára, kissé szűkebben, de szinte a teljes palettát biztosítottan Orosházára és Szarvasra jellemző. A különböző szakterületek képzései a következő térségekben érhetők el: Agrár: a dél-békési-, Békési-, Gyulai- és Körös-szögi kistérségekben

119 Műszaki: a Békéscsabai-, Békési-, Gyulai-, Szeghalomi-, Körös-szögi-, Orosházi- és délbékési kistérségekben Gazdaság-szolgáltatás: Békéscsabai-, Békési-, Gyulai-, Sarkadi-, Szeghalomi-, Körösszögi-, Orosházi- és dél-békési kistérségekben Humán: Békéscsabai-, Békési-, Gyulai-, Szeghalomi-, Körös-szögi-, Orosházi- és délbékési kistérségekben Az intézményrendszer területi kiépültsége ellenére egy érdemi centralizációs folyamat is jellemző a megye oktatási rendszerére, melynek eredményeként a közép-békési városok, elsősorban Békéscsaba, de kisebb mértékben Gyula is, elszívja a diákokat különösen az észak- és dél-békési középiskolák elől. E centralizációs folyamat különösen élesen érinti a néhány évtizeddel ezelőtt kimondottan erősnek nevezhető szeghalmi, gyomaendrődi és békési középiskolai szolgáltatásokat, továbbá érdemben korlátozza az észak-, közép- és dél-békési új városok középiskolai szolgáltatásainak kifejlődését. Orosháza és Szarvas középiskolái megőrizve szerepüket saját térségükben továbbra is meghatározó jelentőségűek maradtak. Az elmúlt évek közoktatási reformjai szerkezetileg, felépítésében talán a szakképzés rendszerét érintették leginkább. Ennek eredményeként komoly infrastruktúra (HEFOP és TIOP) és tartalomfejlesztés (HEFOP és TÁMOP) történt Békés megyében is, aminek fő célja az elmaradott eszközpark és ingatlanállomány megújítása, versenyképessé tétele mellett a szétaprózódott, hatékonysági problémákkal, párhuzamosságokkal terhelt, gazdasági kapcsolatokkal nem, vagy csak részben alátámasztott szakképzési rendszer racionalizálása, újraszervezése volt (TISZK-rendszer). A folyamat eredményeként az önálló intézmények száma Békés megyében is lecsökkent, alig változott azonban a feladat-ellátási helyek száma és képzési szerkezete. Az összevonások és fejlesztések tehát csak részben javították a kihasználtságot, csak részben szüntettek meg felesleges párhuzamos kapacitásokat, és csak részben eredményezték a fejlesztési források célzottabb, hatékonyabb felhasználását. Sőt egyes hatalmas területeket átfogó összevont intézmények esetében új problémaként jelentek meg a központ és a telephely távolságával összefüggő szervezési nehézségek, például a karbantartások, beszerzések végrehajtása, engedélyezése, vagy a munkáltatói jogok gyakorlása terén. E nagyobb, összetett intézményekben a források további érdemi szűkülése (költségvetési támogatás reálértékének csökkenése, fenntartói kiegészítés visszaesése, szakképzési támogatás megszűnése, pályázati források csökkenése) nem a decentralizációt erősítette, hanem éppen a hatáskörök elvonása, központosítása következett be, ami immár az állam által fenntartott középiskolákban súlyos napi működési zavarokat eredményez. Az elmúlt évek komoly fejlesztéseinek azonban egyértelműen pozitív következménye a szakképzés munkaerő-piaci kapcsolataiban érzékelhető egyértelmű előrelépés. Ez a külső gyakorlóhelyek és a gazdaság igényeihez igazodó képzési tartalom tekintetében is megfigyelhető. A pusztán intézményi tanműhelyre alapozó képzések aránya jelentősen csökkent, szinte minden szakmacsoport szakközépiskolai és szakiskolai szintű gyakorlati képzéséhez is kapcsolódnak valamilyen formában külső gazdasági szereplők. A szakiskolai képzésben a tanulószerződések szerepe tovább erősödött, a szakközépiskolai szintű gyakorlati képzésben pedig a külső (szerződéses) kapcsolatok váltak jellemzővé (időszakos, vagy nyári szakmai gyakorlatok). Békés megye különösen a gazdasági, informatikai, kereskedelmi, idegenforgalmi és turisztikai (idegen nyelvi) képzésekben kiterjedt magán és alapítványi érettségi utáni szakképzést biztosító intézményrendszerrel rendelkezik. A megye munkaerő-piaci képzést nyújtó intézményrendszere az állami, alapítványi és magán szereplők mellett nagyban támaszkodik a széleskörű iskolarendszerű szakképzést nyújtó intézményrendszerre, továbbá a felzárkóztató, általános, konvertálható tudás átadását megfelelő szinten decentralizáltan biztosítani képes alapfokú intézményhálózatra. Természetesen Békés megye is kivette a részét az elmúlt év felsőoktatási képzésben. A felsőoktatással már történelmileg rendelkező városokban működő főiskolák, főiskolai karok egyesültek, megerősödtek, új infrastrukturális fejlesztésekkel és új képzési szakirányokkal bővültek, miközben új városként Orosházán is megjelent a felsőoktatás térképén. Békés megye négy településén, Békéscsabán, Gyulán, Szarvason, és Orosházán érhető el tehát jelenleg felsőoktatási képzés. A Szent István Egyetem keretei között működő Campusokban felsőfokú

120 szakképzés, továbbá alap és mesterképzés folyik, a Kodolányi János Főiskola keretei között működő Orosházi Oktatási Központ pedig felsőfokú szakképzési és távoktatási központként tevékenykedik. A Szent István Egyetem Karai nagy hangsúlyt fektetnek a felsőfokú szakképzés erősítésére, mely elsősorban a megye és tágabb környezetének fiataljai számára jelenthet esélyt a felsőoktatásba való belépésre. A felsőoktatási jogszabályok változásával összhangban a jelenleg kínált képzési irányok (banki ügyintéző, intézményi kommunikátor, közösségi-civil szervező, nemzetközi szállítmányozó, logisztikus, projektmenedzser asszisztens, számviteli szakügyintéző, gyógynövény és fűszernövény termesztő és feldolgozó, hulladékgazdálkodási technológus) további bővítését célozza a kar. Az alapszakok között megjelennek a gazdasági, agrár, egészségügyi, turisztikai és egyéb humán képzési irányok: gazdálkodás-menedzsment, pénzügy-számvitel, műszaki menedzser, turizmusvendéglátás, andragógia, ápolás, betegellátás, szociális munka, egészségügyi szervező, mezőgazdasági mérnök, vidékfejlesztési és környezetgazdálkodási agrármérnök. A kar mesterképzéseit az egyetem más karaival együttműködve, de helyben (Békéscsaba, Szarvas) biztosítja a pénzügy, vezetés-szervezés és vidékfejlesztési agrármérnök szakokon. Az egyetem infrastruktúrája az elmúlt években érdemi fejlődést mutat, mind épületállományában, mind a kollégiumi elhelyezést illetően, mind a képzéshez szükséges eszközök (műszaki háttér, tangazdaság, gyakorlóhely, stb.) tekintetében versenyképes szolgáltatást nyújt. Az infrastruktúrafejlesztés költségei (PPP programok) azonban az azok finanszírozásában bekövetkezett változások miatt komoly terhet jelentenek az egyetem számára szeptemberében nyílt meg Orosházán, Gyopárosfürdő vonzáskörzetében a KJF Oktatási Központja. A központ felsőfokú szakképző és távoktatási központként működik. A felsőfokú szakképzés rendszerébe illesztve idegenforgalmi szakmenedzseri képzést kínál, továbbá távoktatási formában biztosít lehetőséget a turizmus-vendéglátás és a pénzügy-menedzsment alapszakok elvégzésére. A megye felsőfokú intézményeinek jövőjét elbizonytalanítják a évben bekövetkezett változások a felsőoktatás finanszírozási rendszerében. Az államilag finanszírozott helyek csökkenése megingatta a békéscsabai gazdasági képzéseket. A megyében lakó családok pénzügyi helyzete csak nagy erőfeszítések árán teszi lehetővé a fizetős helyekre való jelentkezést. Az agrárés az andragógiai képzések keresettsége már a korábbi években is érzékelhetően szűkült. Az egészségügyi és szociális képzések kisebb visszaesést mutatnak, a műszaki képzéseknél pedig egyértelműen érzékelhető a keresettség növekedése. A megye felsőoktatása e folyamatosan változó körülmények hatására bizonytalan helyzetben van, megmaradása, megerősödése, a bizonytalanság leküzdése azonban egyértelmű érdeke minden érintett településnek és a megye egészének is. Az egészségügyi ellátás megyei rendszere Békés megyében a népesség egészségi állapota országos összehasonlításban inkább kedvezőtlen. Ezt támasztják alá a halálozási (mortalitási) és megbetegedési (morbiditási) adatok. A halálozások döntő része hosszabb időtávot tekintve több mint 90%-a négy haláloki főcsoportra korlátozódik: a keringési rendszer betegségeire, a daganatos megbetegedésekre, valamilyen külső ok (baleset, öngyilkosság, mérgezés) miatt bekövetkezett halálozásokra és az emésztőrendszer betegségeire. Az ötödik helyre 4%-nél kisebb aránnyal a légzőszervek betegségei sorolódnak, míg az összes többi halálok alig több mint 5%-ot képvisel. A megye és az ország adatai között e tekintetben csak jelentéktelen eltérés tapasztalható. Békés megye népességének halandósága nagyobb az országosnál, amiért elsősorban a keringési rendszer betegségei okolhatók. E betegségcsoport okozta halálozások előfordulása ugyanis a megyében lényegesen gyakoribb. Keringési rendszer betegségei következtében bekövetkező halálok inkább a nők esetében jellemző, ami észben a nők magasabb életkorára vezethető vissza. A térségben a daganatos megbetegedések okozta halálozások gyakorisága ugyancsak meghaladja az országos szintet. Minden negyedik ember valamilyen daganatos megbetegedés következtében hal

121 meg. A halált okozó daganatok típusa között kiemelkedő a légzőszerveket károsító rák miatti halálozások gyakorisága, különösen a férfiak esetében A háziorvosoknál megjelent felnőtt lakosság megfigyelt betegségei közül, a legmagasabb esetszámban a magas-vérnyomás betegségei fordulnak elő. Az összes megbetegedés 29%-át a nők esetében 31, a férfiak esetében 27%-ot adja ez a betegségcsoport. A középkorú, azaz a éves kezeltek 40, a 65 évesnél idősebbek 48%-át érinti e betegség. A különböző életmódbeli tényezők (táplálkozás, dohányzás alkoholfogyasztás, mozgásszegény életmód) mellett az elhízás, a cukorbetegség és a magasvérnyomás-betegség jelentős rizikótényezője az ischaemiás szívbetegség kialakulásának. Békés megyében a éves nők körében a megbetegedés aránya lényegesen magasabb, mint az azonos korú férfiaké. A nők és a férfiak megbetegedési arányait tekintve az agyi érbetegségek a nőknél minden korosztályban magasabbak. 80.ábra Intézményes egészségügyi szolgáltatások Békés megyében (2010, TeIR) A betegségek előfordulásának második legnagyobb csoportját a csontváz és izomrendszer betegségei adják. Békés megyében a háziorvosok által kezelt betegségek majd 20%-át ez a betegségcsoport jelenti, melyből a nők aránya közel kétharmad. E betegségtípuson belül igen nagy esetszámban fordul elő a hátgerinc elfajulásos betegsége. A nők körében 45 éves kortól igen gyakran jelentkeznek még a csontsűrűség és csontszerkezet rendellenességei. Az endokrin, táplálkozási és anyagcsere betegségek és az immunrendszer zavarainak előfordulása szintén magas arányt képvisel, ezen belül leggyakrabban a cukorbetegség fordul elő ben a háziorvosok és a házi gyermekorvosok több mint 17 ezer beteget kezeltek. Békés megyében a 65 éven felüli férfiak 17, a nők 30 %-a szenved cukorbetegségben. A májbetegségek közül elsősorban az alkoholos májzsugorban megbetegedettek száma a magas. A 19 éven felüli férfiak 1,8, a nők 0,9 %-a szenved e súlyos betegségben. Békés megyében jelenleg 198 felnőtt háziorvosi és 57 házi gyermekorvosi körzet található, melyek közül tízben, illetve ötben tartós helyettesítéssel oldják meg az ellátást. Az egy háziorvosra jutó lakosságszám 1508 fő, ami enyhén alacsonyabb (1548) az országos átlagnál. Az egyes kistérségek adatai azonban lényeges szóródást mutatnak. A mezőkovácsházi térség 1294 fős átlagos létszáma majd 350 fővel (20%-kal) alacsonyabb a gyulai térség 1641-e értékénél. A háziorvosi ügyeletet az önkormányzatok általában a nagyobb települések orvosi rendelőiben önállóan, vagy társulás keretein belül biztosítják. A megyében központi ügyeleti szolgálatot 160 orvos végzett, számuk emelkedik, az ellátást 47 településen naponta átlagosan 19 orvos végzi. Fogorvosi alapellátás

122 állami, önkormányzati és vállalkozási formában is működik megyénkben. A fogorvosi szolgálatok száma a megye lakosainak számával összhangban van. A megye harminc településén nem működik gyógyszertár, ezek lakosságszáma minden esetben kevesebb, mint kétezer fő. Ám ott, ahol működik felnőtt háziorvosi szolgálat, a környező gyógyszertárba nehezen eljutó betegek számára többnyire rugalmasan megoldják a gyógyszerhez történő hozzájutást. A futó mentő gépkocsik száma az elmúlt tíz évben a megyében sajnos csökkent. A mentőszolgálatok térbeli elhelyezkedése azonban kiegyenlített. A megye hat településén mindösszesen 2479 kórházi ágy működött 2010-ben. Az ágyak száma a 2007-es ágyszám-felülvizsgálat hatására lecsökkent és szerkezetében is átalakult. Lényegesen nőtt a krónikus és csökkent az aktív ágyak száma. A Szarvason (50), Szeghalmon (105) és Mezőhegyesen (73) található ágyak mindegyike krónikus. Orosházán 436, Békéscsabán 519, és Gyulán a megyei kórházban 1296 kórházi ágyon látják el a betegeket. A megye fekvőbeteg-ellátása kiegyensúlyozott, az elmúlt években érdemi felújítások történtek, melyek eredményeként a tárgyi feltételek lényegesen javultak. Minden fontos és szükséges szakellátás elérhető a megyében, amit esetenként speciális eljárások, beavatkozások is kiegészítenek. Az elmúlt években örvendetesen nőtt az egynapos ellátási formák gyakorisága, különösen a szülészet, nőgyógyászat, szemészet, sebészet, traumatológia és ortopédia területén. A megye aktív ellátásokat nyújtó kórházainak térbeli elhelyezkedése, jelesül az, hogy a békéscsabai kórház ellátási területe méretében és lakosságszámában is érdemben nagyobb mint a megyei kórházé, további előrelépést tesz szükségessé a két kórház szolgáltatási szerkezetének, fejlesztéseinek, szakembergárdásának összehangolásában. Azokban a városokban, ahol kórház is van, a járóbeteg szakellátást nyújtó rendelőintézetek általában egy intézményben működnek a kórházakkal együtt. Az utóbbi években a TIOP és a DAOP pályázatainak köszönhetően sokat fejlődött Békés megye szakellátása is. A kórházzal nem rendelkező városok közül Békés, Gyomaendrőd és Szarvas szolgáltatásai kimondottan széles körűek. Sarkadon és Mezőkovácsházán enyhén kevesebb, de minden fontos, gyakran felkeresett szakrendelés elérhető. A közép-békési városok közül még Mezőberényben is működik két szakrendelés, miközben az új városok közül Tótkomlóson, Battonyán és Dévaványán egy-egy látogatható. A kistérségek központjai közül Szeghalomban, a városok közül Vésztőn, Füzesgyarmaton, Körösladányon, Újkígyóson, Medgyesegyházán, Mezőhegyesen nem vehető igénybe ez a szolgáltatás. Több községben működik esetenként felújított egészségház, melyben az alapszolgáltatások mellett (házi orvos, gyógyszertár) bizonyos járóbeteg szakszolgáltatások, vagy egyéb egészségügyi szolgáltatások is elérhetők (pl. fogorvos, gyermekorvos, eseti szűrővizsgálatok, tanácsadás, stb.). Szociális intézményrendszer A szociális intézményrendszer helyzetét lehet a legkevésbé megítélni megyei átlagok alapján, mivel az ellátással szemben támasztott követelményeket nagymértékben meghatározzák a megye társadalmi sajátosságai, illetve annak megyén belüli különbségei. A szociális problémák sűrűsödési pontjai egyértelműen a megye leghátrányosabb helyzetben lévő kistérségei és települései (Sarkadi, Mezőkovácsházai kistérség), illetve azok a tanyai térségek, ahol nagy számban élnek idősek, illetve olyan szociálisan veszélyeztetett családok, melyek azért laknak tanyán, mert a városi megélhetést nem tudják finanszírozni. Fontos sajátossága az is a megyének, hogy az országos átlagnál jóval gyakoribb a különböző devianciák megjelenése (alkoholizmus, öngyilkosság), illetve feltételezhető a pszichiátriai betegségek nagy száma is. Ezek megelőzése, hatásainak kezelése alapvetően a szociális intézményrendszer komplex feladata. Az intézményellátottság mutatóinak megyei átlaga összességében egy-egy ellátástípusban nem marad el az országos mutatóktól, ez azonban nem jelenti feltétlenül azt, hogy a kihívásoknak megfelelő színvonalú és struktúrájú lenne. Az elmúlt években jelentős fejlődés tapasztalható, mely egyrészt a kistérségi együttműködéseken, másrészt a szociális szféra szereplőinek egymás közti, valamint a civil szférával való együttműködésén alapul. Az idős emberek ellátását biztosító intézményes szolgáltatások közül a legszélesebb körben igénybe vehető Békés megyében is a házi segítségnyújtás. A megye alig öt településén (Ecsegfalva,

123 Gerendás, Kardoskút, Kertészsziget, Kétegyháza) nem nyújtottak 2010-ben ilyen szolgáltatást és a települések kétharmadában e szolgálat már jelzőrendszerrel felszerelve vehető igénybe. Az időskorúak nappali intézménye tizenhat településen nem található, melyek többnyire a legkisebbek. A kistérségenként rendelkezésre álló férőhelyek ezer, hatvan éven felüli lakosra vetített aránya azonban lényeges megyén belüli eltéréseket takar. A legrosszabb mutatójú szeghalmi kistérségben 30 alatti, a kistérségek többségében körüli, a sarkadi és szarvasi kistérségben azonban 57 fölötti férőhely érhető el. A fogyatékosok nappali ellátása a megye minden kistérségében, de lényeges belső aránytalanságokat tartalmazva érhető el. A városok közül Sarkad, Szeghalom, Újkígyós, Csorvás, Füzesgyarmat, Mezőhegyes, Battonya, Medgyesegyháza és Tótkomlós nem nyújt ilyen szolgáltatást, amit nem ellensúlyoz, hogy a községek közül Kétegyházán, Kevermesen, Kondoroson, Körösnagyharsányban, Lökösházán, Magyarbánhegyesen és Nagybánhegyesen igénybe lehet venni ilyet. Pszichiátriai betegek nappali intézménye a megye hat városában és Magyarbánhegyesen található, a kistérségek közül a szarvasiban és a sarkadiban nem nyújtanak ilyen szolgáltatást. Szenvedélybetegek és hajléktalanok nappali ellátása pedig Békésen, Békéscsabán, Gyulán, illetve az előbbi még Szarvason, az utóbbi Orosházán működik. Tartós bentlakásos és átmeneti elhelyezést nyújtó intézmények Füzesgyarmat kivételével a megye minden városában található, sőt a nagyobb községek közül is további tizenkettő nyújtja ezt a többgenerációs családok megszűnése óta egyre fontossá váló szociális szolgáltatást. Az elmúlt években jelentősen növekedett a családsegítő szolgálatok és az ellátott települések száma ben 38 szolgálat 47 települést látott el, 2010-ben 51 szolgálat 68 településen nyújt szolgáltatást, vagyis a legkisebb községeket leszámítva mindenhol biztosított a segítségnek ez a formája. A gyermekjóléti szolgálatok számának növekedése még dinamikusabb, ma már 57 szolgálat látja el a megye rászoruló lakosait. Az alapszolgáltatások közül a szociális étkeztetésben részesülők száma nőtt az elmúlt évben a legnagyobb arányban, a 2000-ben jellemző 3482 fővel szemben 2010-ben már 9870 fő részesült étkeztetésben. E számadatok mellett a romló szociális helyzetet mutatja, hogy veszélyeztetett kiskorúak száma folyamatosan nő a megyében, a konkrét védelembe vétel kezdeményezését jelentő intézkedések száma pedig tíz éves távlatban több mint kétszeresére, 676-ról, 1415-re nőtt. Az állam által nevelt gyermekek ellátásában örvendetes változás, hogy egyrészt a nevelt gyermekek száma érdemben nem növekszik, másrészt a gyermekotthoni lehelyezést egyre nagyobb arányban váltja fel Békés megyében is a nevelőszülői hálózat által, tehát családban történő gondozás. Az elmúlt tíz évben Békés megyében is örvendetesen, 5-ről, 26-ra nőtt a falu- és tanyagondnoki szolgáltatásban érintett települések (és külterületeik) száma. Ez a külterületen élő többnyire idős lakosság ellátása szempontjából érdemi előrelépést jelent. Kulturális és közösségi szolgáltatások A kulturális és közösségi szolgáltatások terén Békés megye kimagaslóan jól teljesít. Ezt már a statisztikai mutatók is jelzik. Az ezer lakosra jutó könyvtári egységek száma például országos viszonylatban is kedvező. Három kisközség (Csabaszabadi, Kertészsziget és Körösújfalu) kivételével a megye minden településén működik könyvtár, sőt a megyei könyvtár által működtetett könyvtárellátási szolgáltatás révén a bekapcsolódó kistelepüléseken élő lakosság is helyben juthat hozzá azokhoz a könyvekhez, melyek csak távolabbi könyvtárakból lenne beszerezhető. Az ehhez szükséges könyvtárhelyiség biztosítása az önkormányzatok feladata, amelynek bővítését, megújítását pályázati források bevonásával segíti a megyei könyvtár. A könyvtárak nagyon gyakran egyben információs pontként, sőt művelődési, közösségi központként is működnek. A megyében állandó professzionális társulattal csupán a Jókai Színház működik, ám a színművészetet kedvelők a Gyula Várszínházban és a Szarvasi Vízi Színházban, illetve a megye több városának művelődési házában is láthatnak rendszeresen színi előadásokat. Ezen túl a megye több településén működnek amatőr színjátszó csoportok. A legkisebb településeket leszámítva minden megyei településen van valamilyen formában működő közösségi vagy művelődési ház,

124 melyek otthont adnak a helyi alkotó közösségeknek. Békés megyében 2010-ben a települések jó kétharmadát érintve 390 ilyen közösség működött. A muzeális intézmények száma ugyan az összevonások következtében óta 49-ről 42-ra csökkent, de a kiállítások száma 123-ról 202- re nőtt. Ezek többsége természetesen a nagyobb városokban érhető el, de a megye szinte minden településén van valamilyen kiállítás, látnivaló, emlékhely, történelmi, néprajzi érdekesség. Minőségi változást hozhat a kistelepüléseknek az Integrált Közösségi Szolgáltató Terek program, mely többfunkciós szolgáltató központok létrehozásával teszi lehetővé a helyben elérhető alapszolgáltatások körének bővítését, minőségének javítását. A helyi közösség megtartása, megőrzése szempontjából kiemelkedően fontos szerepe van azoknak a tereknek, létesítményeknek, melyek alkalmasak rendezvények szervezésére, közösségi, kulturális programok létrehozására, illetve ahol rendszeresen találkozhatnak a fiatalok. E találkozások egyre fontosabb szervező ereje a közös mozgás, sportolás. A fiatalok helyben történő megtartásában és a szabadidő hasznos eltöltésében komoly szerepe lehet a helyben elérhető szabadtéri sportpályáknak, sportolási lehetőségeknek, szervezett sportprogramoknak. Békés megye települései e téren kedvező adottságokkal rendelkeznek, hisz szinte nincs olyan település a megyében, ahol ne lenne füves focipálya, ne működne általános iskola és így ne lenne tornaterem vagy tornaszoba és sportudvar, melyek egyszerre szolgálhatják az intézményi oktatást és a helyi közösség igényeit. A helyi sportlétesítmények fejlesztése azonban kimondottan fontos feladat, különösen annak fényében, hogy az elmúlt évtizedekben erre fordított források aránya jelentősen elmaradt a szükségestől A fejlesztések szükségességét alátámasztja az iskolai oktatásban bevezetett mindennapos testnevelés, aminek biztosításában az intézmény saját sportudvara, tornaterme mellett fontos szerepet tölthetnek be az egyesületi, alapítványi vagy helyi közösségi mozgásra alkalmassá tehető tornatermek, tánctermek ahol a közös mozgás vagy a nem túl nagy teret igénylő, kisebb eszközigényű sportágak (pl. asztalitenisz) akár versenysportként is művelhetők. A szabadidő eltöltését segítő piaci szolgáltatások (edzőtermek, fallabda termek) szintén bevonhatók e szolgáltatásba. A közösségi szolgáltatások között az amúgy bürokratikusan szabályozott, így térben megfelelően kiépített közigazgatási, igazgatási tevékenységek közül a közösség biztonságérzete szempontjából kiemelkedően fontos, rendvédelem, tűzoltóság és polgárvédelem külön is említést kíván. Az utóbbiak kiépültsége és az eszközállomány az elmúlt években érdemi fejlődést mutat. A szegénység növekedése és a közbiztonság romlása, különösen a vagyoni jellegű és garázdasággal összefüggő bűncselekmények gyakoriságának növekedése új kihívás elé állította a rendvédelem szakembereit. A nagyobb községekben és kisebb városokban szolgálatot teljesítő kisebb rendőrőrs, vagy egy-egy körzeti megbízott bizonyosan nem jelent elegendő rendőrségi jelenlétet, ami értelemszerűen fokozottan igaz azokra a településekre, ahol nem is működik körzeti megbízott. A hatóság hiányát részen kezeli, de tartósan nem rendezheti a polgárőr szolgálatok rendszere. Az e téren érzékelhető előrelépések, tekintettel a probléma súlyára és az emberek közérzetét meghatározó jellegére, nem elegendőek, további érdemi lépésekre van szükség, melynek egyik lehetséges iránya az állami szervezésű rendőrség mellett a közterület felügyelet megerősítésével és hatásköreinek újragondolásával létrehozott önkormányzati rendőrség. G) TELEPÜLÉSEK JELLEMZŐ LAKÁSVISZONYAI Lakásépítések, laksűrűség Az 2000-es évtized első felében éves átlagban Békés megyében 650 lakás épült, miközben a évi lakásállomány 165 ezerre volt tehető között éves átlagban még mindig közel 600 lakást vettek használatba a megyében, miközben a lakásállomány 167,6 ezerre növekedett között az éves lakásépítések száma előbb 350-re, majd 300 alá, végül 200-ra mérséklődött, s az időközben bekövetkező avulások miatt a lakásállomány alig lépte túl a 168 ezret. Míg az első öt

125 évben éves szinten a lakásállomány 4 ezreléke, között 3,6 ezreléke újult meg, addig 2011-ben ez a ráta 1,2 ezrelékre zuhant. (Megjegyezzük, kutatók egészségesnek a lakásállomány éves teljes megújulását tartják, ami nagy átlagban 20 ezrelék feletti éves építkezési ütemet feltételez.) Hasonló pályát írt le a kiadott építési engedélyek számának változása is, 2008 óta minden évben több lakást vesznek használatba, mint amennyi új engedélyt kiadnak, ami az építkezések rövid távú további mérséklődését vetíti előre. A városi lakásépítések visszaesésénél jóval nagyobb gondnak látszik, hogy a falvakban az új lakások építése szinte teljes mértékben leállni látszik, 2010-ben összesen 12 építési engedélyt adtak ott ki! Míg a 200-es évek első felében az épült lakások 35-37%-a volt négy és több szobás, addig 2009 után 44-48%-uk, vagyis az építési aktivitás a tehetősebbek körében kisebb mértékben esett vissza, mint a szegényebbek, vagy a fiatalok esetében. Ugyanezt jelzi az épített lakások átlagos alapterülete, ami négyzetméterről re növekedett a válság éveiben. Lényegében megfeleződött 2009 óta az épített üdülők éves száma is, a között jellemző 45-ös szintről 2008-ra 35-re, majd azt követően stabilan 20 alá csökkent a számuk, s itt is jellemző, hogy az átlagos alapterület és szobaszám emelkedett a korábbi évekhez viszonyítva. A legjelentősebb belső területi egyenlőtlenséget a város-falu viszonylatban látjuk, hiszen a 2011-es évben lakosra a városokban 6,7, a falvakban 1,1 lakás épült (utóbbi nem takarja be az avulás miatti lakásszám csökkenést sem, hiszen 2010 folyamán 37 lakással csökkent a falvakban az állomány!). Egy évvel korábban a városokban 274 ebből 214 a három legnagyobb városban, a falvakban csupán 19 lakás épült! A Népszámlálás előzetes adatai szerint 2001 és 2011 között a városi lakásállomány gyarapodása 2,5%-os volt (3 ezerrel), eközben a falvakban 3%-kal csökkent a lakásállomány (1300-zal). Bár további három megyében (Bács-Kiskun 2%-kal; Jász-Nagykun-Szolnok 0,1%-kal; Tolna 0,7%-kal) is csökkent a falusi lakásállomány a felszámolódás mértéke Békésben volt a legnagyobb. A városi növekedési ütem is messze elmarad az országos (Budapest nélkül számolt) városi átlagtól (9%), de a községi folyamatok teljesen szembemennek az országos trendekkel (+4,4%). A laksűrűség 2001 és 2011 között 100 lakott lakásra 256-ról 240-re csökkent, nagyobbrészt a megye népességének fogyása következtében. Ez még mindig kedvezőbb, mint az országos átlag (2011-ben 251), de a különbség 10 év alatt 5 ponttal csökkent. A városok és községek közötti eltérés megfordult, 2011-re a városi lakások laksűrűsége lett alacsonyabb árnyalatnyival. Alapvető vonalas infrastruktúrák kiépültsége Békés megye háztartási villamos energia fogyasztóinak száma 2007 óta folyamatosan csökken, 2010-re a csökkenés elérte a 2000 háztartást. A gázt fogyasztó háztartások aránya 2000 óta 76%-ról 86%-ra, 145 ezer fogyasztó fölé emelkedett, ebből 133 ezren fűtésre (is) használják a földgázt (ezek számában messze nem volt olyan jelentős növekmény, mint a gázt használó háztartások esetében). A közüzemi ivóvízhálózat bővülése folyamatosan lépést tartott a lakásépítésekkel, sőt a 2000-ben mért 91% körüli szintről 94% fölé emelkedett a rákapcsolt lakások aránya. A növekvő fogyasztószám ellenére 2010-ben jelentős visszaesés látható a fogyasztott ivóvíz mennyiségében, ami messze meghaladja a korábbi években kimutatott lemorzsolódást. A 2000-es évtized az infrastrukturális fejlesztéseken belül a szennyvízhálózati nagyberuházások korszaka volt, melyek bőven átnyúlnak a 2010-es évekre is között a rákapcsolódott települések száma 25-ről 34-re nőtt, a bekapcsolt lakásszám megduplázódott, így a lakások 53%-a már rendelkezett közüzemi szennyvízhálózattal. Az 1 km-re jutó 471 m szennyvízhálózattal a látványos fejlődés ellenére Békés megye az utolsó a megyék sorrendjében, 28%-kal elmaradva az országos átlagtól. A bekapcsolt lakásszám alapján kiszámítható ún. másodlagos közműolló 41,4%, szintén a legkedvezőtlenebb érték a megyék közül (Hasonlóan gyenge adatokat csak Bács-Kiskun megyében láthatunk). Ha Békéscsabán és Orosházán felfut a szennyvízcsatorna-hálózatra rákötött lakások száma, illetve néhány még folyó beruházás befejeződik a kisebb városokban, azt mondhatjuk, hogy a városhálózat alap-infrastruktúrájának állapota már nem fog elmaradni az országos szinttől. Ugyanez a faluállomány esetében nem lesz továbbra sem elmondható, ott a következő EU-s

126 finanszírozási ciklus időtartama alatt továbbra is elsőrendű fontosságú lesz az életkörülmények javítása az infrastrukturális feltételek kiépítésével. H) TELEPÜLÉSHÁLÓZATI ADOTTSÁGOK HA) TELEPÜLÉSHIERARCHIA A településhierarchia legfelső szintjei Békés megyében hiányoznak. Milliós, illetve százezres városokkal a megye nem rendelkezik, a KBC városhármasának együttes népességszáma ugyan közelíti a 120 ezret, de a városok eltérő érdekei, sajátos fejlődési pályája és rivalizálása következtében ez nem adódik össze, a térség nem egy szereplőként jelenik meg a hazai és nemzetközi szereplők szemében, hanem különálló elemekként. 81. ábra Magyarország (és a környező országok 5000 főnél népesebb) települései népességszám alapján (2007) Forrás: Falu-Város-Régió, 2008/3. Ennek következtében a megyei lélekszám szerinti településhierarchia élén Békéscsaba áll csökkenő, nagyságrendileg 64 ezres népességével, ezt Orosháza és Gyula követi egyenként ezres lakossággal (szintén csökkenő trendet mutat a népesség alakulása). Békés már inkább a kisvárosi hálózat elemeként definiálható, Szarvas, Gyomaendrőd, Mezőberény, Sarkad társaságában a 10 ezer főt meghaladó népességgel, majd az 5-10 ezres kiscentrumok következnek, Kondoros és Nagyszénás kivételével, zömmel városi jogállással. A 2-5 ezer fős népesség kategóriában még több város is akad (Elek, Körösladány, Medgyesegyháza), de a csoport zömét már a nagyobb községek alkotják, míg az ennél kisebb lélekszám esetében kizárólag nem városi jogállású települések találhatók meg. Békés megyében továbbra is jelentős a külterületi népesség aránya egyes kisebb térségekben, de ennek aránya csökkenő, s különösen a hagyományos tanyák felszámolódása látványos a főbb utak mentén. A külterületek másik meghatározó településformája a majorok, uradalmi központok továbbélése is szelektív, az infrastrukturális hátrányok miatt megnőtt a szociális gettók kialakulásának esélye ezeken a telepeken. (Miközben a megyében a roma problematika legfeljebb a sarkadi térséget érinti erőteljesebben.)

127 82. ábra Társadalmi-gazdasági szempontból leszakadó települések Forrás: Falu-Város-Régió, 2008/3 Míg a korábbi évtizedekben joggal volt elmondható, hogy Békés megyében a településhálózatot az óriásfalvas-kismezővárosi hálózat dominanciája jellemzi, addig a népességcsökkenés következtében az utóbbi két évtizedben a kis- és aprófalvak állományának növekedése, az óriásfalvak (5 ezer feletti lélekszám) eltűnése jellemezte elsődlegesen. A településhálózatban megszaporodtak az 500 fő alatti lélekszámú aprófalvak (Csabaszabadi. Csárdaszállás, Kertészsziget, Kisdombegyház, Magyardombegyház, Örménykút, Pusztaottlaka), sőt törpefalu is akad (Újszalonta). Az aprófalu kategória a közeljövőben akár bővülhet is, hiszen Körösújfalu, Körösnagyharsány vagy Dombiratos népessége is 550 alatti és monoton fogy. A kistelepülések így együttesen a településállomány 10, később 15%-át is elérhetik, ami egy hagyományos alföldi megye esetében kifejezetten magas hányadnak számít. Ezer lakos alatt további nyolc községet találunk, ami így együtt a teljes településállomány bő negyede. Az új önkormányzati törvény rendelkezései szerint az önálló polgármesteri hivatal felállításához szükséges minimum 2000 fős lakosságszámot pedig további 18 település nem fogja várhatóan elérni, így a települések felén nem lesz helyben elérhető alapszintű ügyintézés. A népességnagyság mellett a városok esetében a központi funkciók megléte, azok száma is fontos hierarchiaképző tényező. Ennek alapján Békés megye városhierarchiája élén szintén Békéscsaba áll a városi funkciók teljes körével (25). Húsznál több városi funkciót találunk Gyulán, Orosházán és Szarvason, közötti számban jelennek meg e funkciók Gyomaendrődön és Szeghalomban. E városi kör alkotja azt a felső három hierarchiaszintet, ahol hiányosságokkal vagy anélkül, de helyben elérhetők a városi szintű intézmények, szolgáltatások

128 83. ábra Városok funkcionális hálózata Forrás: Falu-Város-Régió, 2008/3. A városi funkciók nagyjából fele található meg Békésen, Sarkadon, Mezőhegyesen, Mezőkovácsházán és Dévaványán. Itt a térségi/járási központi szerepkörök teljes betöltésének már akadályát jelenthetik a hiányzó (legkevesebb 10) központi funkciók. Legalább két, de legfeljebb kilenc központi funkció érhető el Battonyán, Tótkomlóson, Eleken, Mezőberényben, Csorváson, Vésztőn, Körösladányban és Füzesgyarmaton, melyek a funkcionális városhierarchia második legalacsonyabb lépcsőfokát jelentik. E városok esetében a meglévő, működő centrumfunkciók támogathatják a térségen belüli ésszerű feladatmegosztást, hiszen az intézményrendszer és vélhetően a szaktudás is jelen van a feladatok ellátásához. A megye többi városában a központi funkciókból legfeljebb egy jelenik meg, ezeket nyugodt lelkiismerettel nevezhetjük ceremoniális városoknak (Hajdú Zoltán földrajzkutató nyomán), ahol a városi cím megszerzése egyáltalán nem épült a létező központi szerepkörökre. HB) A TELEPÜLÉSHÁLÓZAT TERÜLETEN BELÜLI ÉS KÍVÜLI KAPCSOLATAI Nemzetközi és nemzeti hálózatok Békés megye számára a nemzetközi kapcsolatrendszerek elsődleges színterét a román határ közeli fekvés jelöli ki. A korábbi térbeli horizont a DKMT Eurorégió égisze alatt lefedte a román Vest régiót, a Vajdaságot és a Dél-Alföld régió megyéit, de a tényleges és intenzív határon átnyúló együttműködések ennél szűkebb térben, zömmel Arad megyével, kisebb részben a DKMT által nem elért Bihor megyével zajlottak, így Békés megye feladta korábbi elkötelezettségét, és megyei szintű kétoldalú együttműködési megállapodásokkal jelölte ki maga számára a térbeli horizontot. Az elmúlt évtizedekben a határon való átjutást több (részben korlátozott forgalmú) határátkelő megnyitása segítette, bár továbbra is napirenden van új átkelők létesítése, ami egy esetleges Schengen-i határőrizeti rendszerhez történő román csatlakozás kapcsán értékelődhetne fel. E határátkelők csupán egy része lenne közúti (lásd Békés megye Területrendezési Terve, 2010), de lehetőség volna vasúti (elsősorban a Nagyvárad felé vezető vonalszakaszon, ami a bihari térség korábbi természetes térpályáinak visszaállását támogathatná), valamint kerékpáros közlekedésre alkalmas (akár a kerékpáros és tágabban a zöld turizmus segítése céljából) átkelők létesítése is lehetséges volna. A vasúti pályabezárásokkal erősen érintett északkelet-békési térség számára, s Vésztő közlekedési csomópont szerepkörének helyreállítása indokolná a nagyváradi kapcsolat rekonstrukcióját

129 A Budapest-Békéscsaba-Lőkösháza vasúti fővonali rekonstrukció kimondott célja, hogy a megye erősebben bekapcsolódjon a nemzetközi áruszállítás vérkeringésébe elsősorban a Kelet-Balkán térség forgalmára alapozva. A turisztikai területen a Natúrpark lehetne egyik bázisa a kerékpárút hálózat további fejlesztésének. E téren előremutató beruházások zajlanak jelenleg is, hiszen Békéscsaba- Sarkad-Szalonta, illetve Gyula-Arad irányban már a kivitelezés is elkezdődött/kezdődik hamarosan. A vízminőség-javítási program kapcsán létrejött Békés és Arad megyei összefogás a Maros hordalékkúp vízbázisának hasznosítására országos összehasonlításban is példaértékű kezdeményezésnek tekinthető. Gazdasági téren a Kereskedelmi és Iparkamara Magyar-Román tagozatának Békéscsabára telepítése komoly támaszt ad a helyi vállalkozások számára a román piaci lehetőségek megismerésére és a piaci potenciálok kihasználására. A Békés és Arad megyei kamarák több példamutató együttműködési projektjéből csak egyet kiemelve az A-B Expo beruházás megvalósítása, a megye első európai színvonalú vásár- és kiállítási központja került átadásra 2012 folyamán. A gazdasági szereplők horizontja azonban túlnyúlik a Partium délkeleti felén, s lényegében lefedik Románia teljes területét, benne természetesen hangsúlyosan a magyarlakta területeket, településeket. A települések által működtetett testvérvárosi kapcsolatrendszer nagyobb részben a Kárpátmedence magyarlakta területeire terjed ki, kisebb részt a kitelepítettek új otthonaival (pl. Dél-Németország) tart fenn kapcsolatot, s csak elenyésző hányada lép ki e térbeli keretekből és alapozódik létező gazdasági kapcsolatokra. A vonzásviszonyok más dimenziókban is értelmezhetők. A népességszám alapján Békés megyében három nagycentrum vonzása értelmezhető, de együttes vonzásterük nem fedi le a megye teljes területét, a környező nagyobb hazai centrumok hatása erőteljesen érvényesül a peremeken. Tisztábban Debrecené északon és északkeleten, kicsit zavartabban Szegedé délnyugaton. 84.ábra A népesebb városi központok és elvi vonzásterük Forrás: saját számítás Abban az esetben, ha a határon túli nagyközpontok lehetséges térbeli vonzását is figyelembe kívánjuk venni, sokkal tagoltabb teret kapunk. (Látható, hogy a KBC centrumok együttes népességszámát vettük figyelembe a Békés megyét érintő vonzások értelmezésekor, mert ezt lehetett párhuzamba állítani a határon túli nagyközpontok lakosságszámával.) Békés megye területére a határon belüli centrumok közül továbbra is hat Debrecen, de leginkább csak a

130 Szeghalom-Dévaványa vonaltól északra fekvő településekre. A hagyományos bihari térségre a legerősebb vonzerőt egy Schengeni típusú határrendszer esetében Nagyvárad gyakorolná, ahogyan az a trianoni határmegvonások előtt is működött. Arad a dél-békési kisvárosok és falvak déli fele számára jelenthet gravitációs centrumot, miközben érzékelhető, hogy a Gyula-Elek-Lőkösháza vonaltól keletre elterülő román községek számára a logikus térszervező centrumot a határ magyar oldalának középvárosai jelenthetik. A megye nyugati peremén pedig mérhetően megjelenik Szeged hatása, ha csupán a nagyvárosi kört vesszük figyelembe a modell kialakításában. 85.ábra Határon átnyúló városi vonzásterek a magyar-szerb-román határtérségben Forrás: Saját számítás A gazdasági teljesítmény alapján felvázolható térstruktúra ehhez képest koncentráltabb, a megye centrumait leértékelő vonzásrendszert mutat. A megyében összesen két meghatározó, országos szinten is számottevő gazdasági centrumot látunk: Békéscsabát és Orosházát. A külső vonzásközpontok közül Debrecen hatása lefedi a megye északi északkeleti negyedét, Szegedé a délnyugati peremen egy bő 10 km-es sávot, de Szavas, Békésszentandrás, Gyomaendrőd esetében még Szolnok elvi hatása is erősebbnek mutatkozik, mint a megyeszékhelyé. 86. ábra A meghatározó gazdasági jelentőségű városi központok és elvi vonzásterületük Forrás: Saját számítás A hazai hálózatok közül a megye települései kevés számú és eléggé speciálizált együttműködésekben vesznek részt, melyek zömmel a Dél-Alföldhöz kötődnek (pl. dél-alföldi Termál Klaszter, dél-alföldi Egészségturisztikai Klaszter, Hungarikum Klaszter), vagy az

131 intézményhálózat megyehatárt átlépő területi beosztásából fakadó együttműködési rendszerek részeiként jelennek meg (pl. vízügy, természetvédelem, turizmus). Az Országos Településhálózat-fejlesztési Koncepció (2005) által felrajzolt fejlesztési pólusok és tengelyek közül Békés megyét a Szeged-Debrecen (lényegében a 47-es főút által jelzett), valamint a Budapest-Szolnok-Békéscsaba (a 120-as számú vasúti törzsvonal által kijelölt) tengelyek érintik. Alapvető problémának érezzük, hogy az utóbbi tengely nem mutat tovább Gyula-Arad irányba, jelezve a megye elkötelezettségét a román irányú kapcsolatok fejlesztésében. Komoly hiányosság a jövendő M44-es nyomvonal, mint fejlődési tengely (Kecskemét-Szarvas-Békéscsaba) teljes hiánya a koncepcióban, melyet a Mercedes beruházás ismét a fejlesztések homlokterébe emelt. Hasonlóképpen problémásnak érezzük, hogy a megyéből Nagyvárad felé semmiféle fejlesztési tengelyt nem sikerült azonosítani, pedig a bihari térség potenciális térpályái, valamint a határon átnyúló már megvalósult, fejlesztés alatt lévő, illetve tervek formájában létező elképzelések mutatják a kapcsolatokban rejlő potenciált. 87. ábra Regionális fejlesztési pólusok és tengelyek Magyarországon Forrás: OKT, 2005 Vonzáskörzetek, agglomerációk Békés megyében a KSH által elismert agglomeráció nem létezik, ennek alacsonyabb szintjeként definiált békéscsabai település együttest ismerik el, mint létező térszerkezeti elemet. Központja: Békéscsaba, alközpontjai: Gyula és Békés, egyéb települései: Csabaszabadi, Doboz, Mezőberény, Murony, Sarkad, Szabadkígyós és Újkígyós. Érdekesség, hogy a Gyulához és Békéscsabához erőteljes szálakkal kötődő Kétegyháza, vagy a korábban Békéshez tartozó Tarhos, a Békéscsaba kicsiny szuburbán zónájához sorolt Telekgerendás nem jelenik meg a felsorolásban. A vonzáskörzetek egyik típusát (ingázási kapcsolatok) a cb) fejezetben mutattuk be. Ebből kiderült, hogy Szarvas vonzása Kondorosra már nem terjed ki, Gyomaendrőd önálló vonzástérrel rendelkezik, mely Dévaványára is kiterjed (de Ecsegfalvára már nem), hogy Sarkadnak nincs érdemi ingázási centrum szerepe, de Vésztőnek létezik ilyen elsősorban Okány felé, hogy Békés legfeljebb Tarhosra és Bélmegyerre gyakorol vonzást, valamint, hogy Gyulánál erősebben kötődik Kétegyháza a megyeszékhelyhez. A térségi foglalkoztatási tipizálás alapján szintén elkülöníthetők térkategóriák. Ennek alapján Békéscsaba, Gyula, Orosháza, Szarvas és Szeghalom mellett Medgyesegyháza és Csárdaszállás tölt be foglalkoztatási centrum szerepet, önfoglalkoztatónak minősíthető Mezőhegyes, Nagykamarás, Dombegyház, Gyomaendrőd és Hunya. Intenzív munkaerő-piaci kapcsolatokkal rendelkező, de önfoglalkoztató szinten áll Mezőkovácsháza, Dombiratos, Kamut, Vésztő, míg a többiek munkaerő kibocsátó településként lettek meghatározva

132 88. ábra Települések szerepe a térségi foglalkoztatásban, 2001 Forrás: Falu-Város-Régió, 2008/3 A másik vonzáskörzeti lehatárolást korábbi települési kérdőívek kiértékelése kapcsán tudtuk elkészíteni. A megyehatáron átnyúló kapcsolatok száma, sűrűsége és erőssége szerény, ezt implicit módon igazolják, hogy több megyétől eltérően egészen a legutóbbi évekig egyetlen település esetében sem merült fel a megyeváltás gondolata. A 2010-ben elindult mezőhegyesi kampány végkifejlete egy sikeretelen helyi népszavazás lett, így a kisváros marad Békés megyében és a mezőkovácsházai járásban, bár kétségtelen, hogy némi központi szerepkört betölt a Csongrád megyei négy kertészközség és Csanádpalota irányába, illetve Békés megyén belül Végegyháza felé. A megyehatáron belül maradó kapcsolatrendszerek viszont kirajzolják a legfontosabb problématereket. A több centrumhoz párhuzamosan kapcsolódó települések egész sora látható Szeghalom és Sarkad között, Békéscsaba és Gyula viszonylatában, de kisebb léptékben szinte minden valaha volt centrum település esetében. Ezek a nem tiszta vonzásviszonyok teszik érthetővé a közigazgatás térszervezési nehézségeit Békés megyében. 89. ábra Településközi kapcsolatok Békés megyében Forrás: MTA RKK, 2006 A vonzásviszonyok recens állapotáról a 2011-es Népszámálás adatainak hozzáférhetővé válása után, 2013-tól kaphatunk pontosabb információkat, bár a településközi kapcsolatok rendszere vélhetően akkorra sem válik letisztulttá

133 HC) TELEPÜLÉSEK KÖZÖTTI FELADATMEGOSZTÁSOK, EGYÜTTMŰKÖDÉSEK, MINDEZEK SZERVEZETI-INTÉZMÉNYI RENDSZERE A települések közötti együttműködések a megyében hosszú ideig nem képezték a tartós feladatmegosztás, funkciómegosztás alapját, sokkal inkább konkrét akciókra (pl. egy-egy közös beruházás, vagy más projekt) szerveződtek, területfejlesztési célokat szolgáltak, vagy a táji, nemzetiségi, történeti összetartozást voltak hivatottak demonstrálni. A települések együttműködésének alapstruktúráját azonban ma már egyértelműen a 2004 után kialakított kistérségek, illetve az ahhoz illeszkedő többcélú kistérségi társulások rendszere adja, melyek keretében több feladatkörben kiterjedt együttműködés bontakozott ki. A mai kistérségi rendszerben Békés megyében 8 kistérség került lehatárolásra. A kistérségi szerveződésekben illetve a kistérségek lehatárolásában a 90-es évek közepétől gyökeres változás nem történt, bár akad néhány település, mely kistérséget váltott, sőt olyan is, amely megyét szeretett volna váltani. A mai kistérségek mind terület, mind lakosságszám, mind településszám, mind településstruktúra szempontjából inkább heterogének. További differenciáló tényező, hogy egy-egy kistérségben milyen arányban vannak jelen a különböző nagyságú települések, vagy a tanyák. Az együttműködés fő területeit ugyan erőteljesen meghatározta a többcélú kistérségi társulások szabályozása és finanszírozása, a heterogenitás logikus következménye, hogy a települések közötti feladatmegosztás, és az együttműködés társulási megállapodásokban rögzített módja is sok mindenben különbözik. Már az ellátott feladatok köre is jelentős differenciákat mutat. Minden kistérségi társulás felvállalta ugyan a pedagógiai szakszolgálatok egy körének ellátását, de ez a kör elsősorban a kistérségben lévő városok kapacitásainak függvényében különbözik. Egyes kistérségek csupán két feladat ellátására vállalkoztak, majdnem mindenhol a gyógytestnevelés ez egyik, és ehhez vagy a logopédia, vagy a továbbtanulási és pályaválasztási tanácsadás társul. A szociális ellátás területén igen változatos a kép, a kistérségi együttműködés azonban többnyire a szolgáltatások igen széles körére terjed ki, az idősek, betegek ellátásán kívül a pszichiátriai betegek, vagy a fogyatékosok ellátására is. Családsegítő vagy/és gyermekjóléti szolgálatot minden hol működik, ám a települési szolgáltatások szorosan összefüggnek a központtól mért távolsággal, vagyis több esetben a kötelező ellátás lehivatkozásáról kellene beszélnünk, nem pedig annak a valódi, széleskörű ellátásáról. Az egészségügy terén az orvosi ügyelet közös megszervezése mindenhol megtörtént. A közművelődési területen a mozgókönyvtári szolgáltatás is jellemzően a társulások keretein belül szerveződik. A többcélú társulások által felvállalt egyéb feladatok közül a leggyakoribb a belső ellenőrzés, de több társulás keretet ad területfejlesztési, 11 környezet- és természetvédelmi, állat- és növényegészségügyi, közműfejlesztési együttműködéseknek. A felvállalt feladatok között megjelenik a turizmus, az idegenforgalom, a bűnmegelőzés, a sport vagy a közmunka összehangolása, sőt államigazgatási feladatok közös ellátása is. A feladatok ellátásának módja, megszervezésének keretei talán még nagyobb változatosságot mutatnak, mint maguk a feladatok. A települések közötti együttműködés rendszerében azonban alapvető változást hoz az új önkormányzati törvény, és a közigazgatás területi rendszerének átalakulása, a járások kialakítása. Az új önkormányzati törvény a települési önkormányzatok által ellátandó feladatokat csak általánosságban határozza meg, és ágazati törvényekre bízza azok különböző méretű vagy hierarchiaszintű településekhez való differenciált telepítését. A legfontosabb már ismert változás, hogy az általános iskolai oktatás teljességgel kikerült az önkormányzati feladatok köréből. A megfelelő ágazati törvény szerint a háromezer fő feletti települések ugyan vállalhatják iskoláik üzemeltetését, de ez a kistérségi együttműködések szempontjából irreleváns. A többi iskola állami kézbe kerül, és állami feladat lesz az iskola nélküli vagy csak alsó tagozatos iskolával rendelkező településeken is a közoktatás megszervezése. A szociális szakellátások köre szintén állami feladat lesz. Ez a települések közötti lehetséges együttműködések területét a közoktatás terén az óvodai ellátásra, a szociális ellátások terén az alapellátásra szűkíti. A települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló törvény 11 A megalakuláskor ez kötelező eleme volt a többcélú társulásnak, ma már nem az

134 2013. január 1. napjától hatálytalan. A kistérségi társulások a törvény erejénél fogva megszűnnek, illetve június 30-ig lehetőség lesz azok új törvénynek megfelelő átalakítására. Az önkormányzati feladatok ellátására önkéntesen ugyanis továbbra is létrehozható társulás. A megye települései általában az eddig ismeretlen - finanszírozási feltételek függvényében hoznak majd döntést arról mely feladataikat szeretnék társulásos formában ellátni. A tervek szerint leginkább a szociális területen, illetve az orvosi ügyeletekben kívánják fenntartani az együttműködéseket. A szolgáltatások területi rendszerének e radikális átalakítása teljesen új struktúrák kiépülését teszi szükségessé, így a közelmúlt történéseinek, változásainak elemzése helyett inkább az ellátásszervezés rendjének jelenlegi adatok folyamatok alapján megfogalmazható szükséges léptékére és egyes kistérségek ellátási hiányosságainak számbavételére koncentrálunk, hiszen az alapozhatja meg a következő időszak fejlesztési szükségleteit. A pedagógiai szakszolgálati feladatok megoldását jellemzően a központi városban működő intézmény (városi, kistérségi, esetleg megyei fenntartású) látja el az egész kistérség területén. Ez kiépült közlekedési kapcsolatok esetén érthető eljárás. A Békés megye térszerkezetére jellemző óriásfalvak melyek többsége immár közigazgatási értelemben is város azonban mind méretük, mind az ellátásra szoruló gyermekek száma alapján indokolttá tennék e szakszolgálatok intézményi szolgáltatásokhoz kapcsolódó helyi megszervezését. Ez érdemi előrelépést jelenthetne a korai diagnosztizálás és fejlesztés szélesebb körben történő megjelenésében, decentralizálva a szolgáltatásokat, azokat közelebb vinné a hátrányosabb térségek kisebb falvaihoz is, ami a problémák kezelését tekintve érdemi hatékonyságnövekedést hozhatna. Az alapfokú oktatási feladatokra ellátásában az állam fenntartói szerepének a nagyobb intézményegységek létrejötte lesz a következménye, ami a szakember-ellátottság, tárgyi felszereltség és a szolgáltatási színvonal tekintetében érdemi előrelépést jelenthet. Kiemelt településfejlesztési, helyi közösségi érdek azonban a helyben nyújtott óvodai és általános iskolai legalább 1-4. évfolyamos képzés szolgáltatások helyben történő megszervezése, mindenhol, ahol az nem kíván aránytalan anyagi áldozatot és két évfolyamonként összevont csoportok indításához elegendő tanuló él a településen. A nemzeti s etnikai kisebbségek társadalmi integrációját nagyban segítené, ha a helyi iskolák kiemelt feladatuknak tekintenék a kisebbség nyelvének és kultúrásának megőrzését, a kisebbségi, nemzetiségi hagyományok ápolását. A községekben a kisgyermekes családok számára a gyermekek napközbeni ellátásának kiemelt jelentősége van. Ebben a rugalmas és legális ellátási formákat kell előtérbe állítani (családi napközi), melyek létrejöttét segítheti az önkormányzat és reális költségvetési támogatással, pályázati forrásokkal az állam is. Az önkormányzat szerepe a szükséges ingatlanok biztosításában és a kapcsolódó szolgáltatások (egészségügy, étkeztetés, közművek) támogatásában jelenthet előrelépést. A szociális, gyermekjóléti feladatok ellátásának keretei szintén heterogének. E szolgáltatások bázisát nem a kistérségek, nem is a járások, hanem az egyre kiterjedtebb kisváros-hálózatra alapozva érdemes újragondolni. A kisvárosokra, nagyközségekre épített decentralizált intézményrendszer lényegesen hatékonyabban képes a súlyosbodó szociális, gyermekvédelmi problémákat kezelni, mint az utazó szolgálatok. A tartós bennlakásos szociális intézményi szolgáltatások jól kiépültek Békés megyében, a nappali ellátások azonban érdemi aránytalanságokat mutatnak. A nappali ellátás esetében nem lehet eredményes a kliensek településhatár átlépését szükségessé tevő szolgáltatási rendszere, annak reálisan a szolgáltatási kötelezettség formális rendezése és az igénybevétel visszaszorulása lehet csak a következménye. A pszichiátriai gondozottak, szenvedélybetegek, fogyatékkal élők nappali ellátása azonban decentralizáltan a költséghatékonyság figyelembevételével csak a civil és nonprofit szféra aktív közreműködésével oldható meg, melyben az állam mellett a helyi önkormányzatnak is lényegesen nagyobb szerepet kell a jövőben vállalnia. A házi segítségnyújtás esetében az üres ellátási foltok betöltése és a jelzőrendszeres szolgáltatás további kiterjesztése jelentheti az előrelépést, illetve érdemben javítaná e szolgáltatás hatékonyságát, ha a házi szociális ellátás és házi betegellátás összekapcsolására intézményes keretek jöhetnének létre

135 Az egészségügy területén az ügyeleti ellátást szinte minden kistérségben általában körzetekre bontva látja el egy-egy nagyobb település. A járóbeteg ellátás terén továbbra is jelentős hiányok jellemzik az észak-békési térséget, de a szolgáltatások további bővítésére, fejlesztésére van szükség a sarkadi és mezőkovácsházi kistérségben. A megye kisvárosainak egészségházai alkalmasak, vagy alkalmassá tehetők decentralizált, gyakran igényelt szakrendelések helyi megjelenésére. Az ehhez szükséges műszerek biztosítása, részben összecseng az alapellátás műszerezettségben érzékelhető lemaradásának felszámolását célzó programokkal. A komolyabb műszerigényű szakellátások, szűrővizsgálatok decentralizációja a mozgó szolgáltatások fejlesztésével érhető el. A kistérségi társulás keretein belül szerveződő együttműködéseken kívül a települések más módon is összefognak. A tipikus társulások az ivóvízminőség javítására, a szennyvízkezelésre és a hulladékgazdálkodásra jöttek létre, általában a kistérséginél nagyobb területet összefogva, bár ma is megjelennek még a kisebb, településközi infrastruktúrafejlesztésre létrejött együttműködések. Külön említést érdemel, hogy a települések kapcsolataiban megjelennek a romániai partnertelepülések, amelyekkel elsősorban kulturális együttműködést alakítanak ki. Bár nem csupán önkormányzatok a tagjai, de a települések közötti együttműködések kereteit jelentik a működő LEADER csoportok. A megyében több HACS működik, általában több kistérség településeire kiterjedően. I) TÉRSZERKEZETI ELEMEK AZONOSÍTÁSA, A TÉRSZERKEZET IDŐBELI ALAKULÁSA, TÉRSÉGI TERÜLETFELHASZNÁLÁS VÁLTOZÁSAI, TENDENCIÁK A közigazgatási térszerkezet átalakulása Békés megyében A kályha a járási rendszer az 1970-es években Békés megye közigazgatási szerkezete az elmúlt évtizedek során számos alkalommal átalakult, legalább részlegesen, ezért úgy véljük fontos számba venni a stabil és mobil elemeket az adminisztratív alá-fölérendeltségi viszonyrendszert leginkább megtestesítő közigazgatási térstruktúrában. Úgy véljük, a kiindulópontot a tanácsrendszer létrehozása nyomán megreformált járási beosztás kínálja, melynek az 1971-es Országos Településhálózat-fejlesztési Koncepció után kialakított struktúráját tekintjük. A (járás-)központi szerepkört betöltő települések köre nagyjából egészében megfelel a későbbi évtizedekének, az egyetlen szembetűnő eltérés Sarkad hiánya a járási centrumok közül. A későbbi évtizedek térszerkezetét látva szembetűnő Gyula nagyméretű járása, ami nyugati irányban Új- és Szabadkígyóst, Dél felé Kétegyházát, Lőkösházát és Eleket is lefedte, míg északkelet felé Biharugra és Körösnagyharsány kivételével a teljes későbbi sarkadi térséget is a városhoz kapcsolata. (Utóbbi két település az onnan elég nehezen megközelíthető Szeghalomhoz tartozott!). Szarvas és Orosháza járása viszonylag stabil térszerkezeti elemként maradt meg a későbbiek során is. Békés a térben közeli négy községet (Murony, Kamut, Tarhos, Bélmegyer), míg Békéscsaba a következő évtized során szuburbanizálódás jegyeit mutató Telekgerendás mellett Kétsopronyt, illetve a térben tőle jóval távolabb fekvő Mezőberényt, Csárdaszállást és Köröstarcsát is kiszolgálta

136 90. ábra A járási beosztás (balra) és a városkörnyéki rendszer Forrás: saját szerkesztés A városkörnyéki rendszer Az 1970-es évek végétől a járási rendszer fokozatosan átadta helyét a városkörnyéki struktúrának, ami teljes térbeli lefedettséget mutató alakjában során állt fel. Új centrumokként Sarkad és Gyomaendrőd is térszervezési szerepköröket kapott, előbbi Szarvas (Hunya) és Szeghalom (Dévaványa és Ecsegfalva), utóbbi Gyula vonzásteréből választva le az északkeleti harmadot. A városkörnyéki beosztás jelentősen megnövelte a Békéscsaba által ellátott körzetet, hiszen Szarvastól oda sorolták Kondorost, Orosházától Csorvást és Gerendást, Gyulától a két Kígyóst, Dobozt, és az időközben a megyeszékhelybe olvadó Gerlát, Szeghalomtól pedig Vésztőt. Ennek eredményeként a Szeghalom vezette városkörnyék is elvesztette térbeli folytonosságát, Okány, Zsadány, Biharugra és Körösnagyharsány továbbra is a kisvárosban kellett, hogy intézze fontosabb ügyeit

137 91. ábra kistérségi térfelosztások Forrás: saját szerkesztés, A kistérségi beosztások Az 1994-ben felálló kistérségi rendszer a térbeli egybefüggést tekintette egyik fontos rendező elvnek a térségi beosztás kialakítása során. A szeghalomi térség területi integritását Vésztő visszacsatolásával sikerült biztosítani. Sarkad elvesztette egy évtizede visszanyert térségi centrum szerepkörét, a térséget újólag Gyula vonzásterébe sorolták. Gyomaendrőd sem került a kistérségi centrumok körébe, városkörnyéke a korábbi térszerkezethez visszatérve Szarvashoz, illetve Szeghalomhoz tért vissza. Az orosházi térség újra kiegészült Csorvással és Gerendással, s ettől kezdve a megyei térstruktúra egyik legstabilabb képződményévé vált ez a kompakt délkeleti térség. A harmadik centrum, mely központi szerepkörei zömét átmenetileg elvesztette, Békés volt, amely térségével beolvadt egy megyeszékhely központú kikerekedett egységbe. A kistérségi rendszer első felülvizsgálatára 1997-ben került sor, mely a megyében fontos bár időbeli kifutását tekintve kevéssé tartós átalakulásokat eredményezett. Miközben a megye nyugati harmadán érdemi átalakulásra nem került sor, régi-új koncepcióként előkerült a KBC (Közép-Békési-Centrumok) Békéscsaba, Gyula, Békés térbeli közelségen, sajátos belső funkció és munkamegosztáson alapuló elgondolása, s ennek jegyében Gyula kistérségi központ szerepkörei megszűntek, s két kisebb vonzott településsel (Elek, Kétegyháza) együtt egy jelentősen megnőtt méretű, népességszámú Közép-békési térség alcentrumává vált. Ezzel párhuzamosan Sarkad visszakapta térségi centrum szerepét, s térsége nyugaton kiegészült Dobozzal és Tarhossal (Békéscsabától), északkeleten pedig Biharugrával és Körösnagyharsánnyal (Szeghalomtól). A második felülvizsgálati körre a törvény értelmében 2003-ban került sor, aminek legfontosabb hozadéka a közép-békési térség szétbomlása, Békés és Gyula térségi szerepköreinek

138 visszaállítása lett. Gyula számára kistérséget nyugat (Kígyósok) és dél felé (Kétegyháza, Elek, Lőkösháza utóbbi a Mezőkovácsházai kistérségből) volt csak lehetséges kialakítani, miután Sarkad térszervező szerepét nem kívánták jelentősen átalakítani. Békéscsaba az időközben a városról levált Csabaszabadi mellett Doboz, Telekgerendás és Kétsoprony számára maradt csupán térségi centrum, míg Békés egy három, közel egyenlő központi szerepkört betöltő kisvárost is magában foglaló kistérség centruma lett Tarhostól Gyomaendrődig felfűzve a Kettős- és Hármas- Körösre támaszkodó településeket. A Szarvasi kistérségből ilyenformán kivált Hunya is, ami elsőrendűen Gyomához gravitál, viszont az új szarvasi térség kiegészült Kondorossal, amely elégedetlennek tűnt a megelőző ciklusban a békéscsabai székhely szolgáltatásaival. Az utolsó jelentősebb változtatás, ami ehhez az időponthoz kötődik a Sarkadi kistérség területének megnövelése volt Okánnyal és Zsadánnyal (a szeghalmi térség rovására). A kistérségi rendszer utolsó között hatályos beosztására újabb öt év elteltével került sor. A rendszer Békés megyében a megyék többségétől eltérően továbbra sem mutatta a konszolidáció jeleit, leszámítva Orosháza és Mezőkovácsháza térségeit, ahol évtizedes visszatekintésben nem volt érdemi átalakulás. Igaz, ezúttal nem került átszabásra sem a szeghalomi, sem a sarkadi térség, de voltak rá kezdeményezések, melyek azonban nem kaptak kellő politikai támogatást. Gyomaendrőd és Hunya visszakerült a Kondorossal megnövelt területű szarvasi kistérséghez, ilyen formában két településsel lecsökkent területtel, de fennmaradt a békési térség is. A Gyulai kistérség területe lecsökkent Újkígyóssal és Szabadkígyóssal, melyek így megnövelték a megyeszékhely térségi vonzásterét. Vissza a kályhához? Új járási beosztás A 2013-tól felálló egyelőre tervezetben létező új járási beosztás ismét változtatja a centrum települések számát. Gyomaendrőd e változatban visszakapja térségi szerepköreit, s a korábbi városkörnyéki beosztáshoz hasonló méretű, Csárdaszállással megnövelt területű térség felé lesz ellátási-szolgáltatási kötelezettsége. Ennek következtében a szarvasi járás területe a 2003-as kistérségi beosztáshoz tér vissza. Változna a korábban stabil térszerkezeti elemnek látszó orosházi ellátási terület is, a városkörnyéki rendszerhez hasonlóan Csorvás és Gerendás újra Békéscsaba vonzásterét növelné nyugati irányban. Mezőkovácsháza, Gyula és Sarkad térségi beosztása nem változna 2008-hoz viszonyítva, Békés térségéből kiválna Csárdaszállás, Szeghalom esetében pedig az 1984-es városkörnyéki beosztás szerint állna vissza a térség nyugati határa Dévaványa és Ecsegfalva átsorolását követően. 92. ábra A 2013-tól várható járási térstruktúra Forrás: Saját szerkesztés,

139 A térstruktúrához kapcsolódó problémapontokat a következőkben lehet összegezni: A központi szerepkört betöltő települések körének meghúzása lefelé bizonytalan, Békés, Sarkad és Gyomaendrőd esetében vélhetően a valós térszervező szerepkörök részleges betöltése lehet/lehetett oka a besorolások változásának; Komoly fejtörést okoz a döntéshozóknak a megye centrális terében fekvő városhármas (Békéscsaba, Gyula, Békés) közigazgatási szerepkörének megtalálása, az általuk át- meg átvonzott tér hatékony felosztása; Hosszabb időtávra visszatekintve gondot jelent a többcentrumú térségek esetében a központi szerepkörök koncentrálása, vagy dekoncentrálása, a hatékony hatalommegosztás szerkezetének kialakítása és működtetése, ami a városok számának növekedésével hatványozott formában jelentkezik; A határok folyamatos átrajzolása és ezzel a mindennapi térkapcsolatok irányának néhány évenkénti átalakítása nem formált ki egy stabil térstruktúrát, s még a központi szerepkört betöltő települések esetében sem erősítette az új típusú, partnerségen alapuló város-vidék kapcsolatrendszer létrehozását és működtetését; Az állami-intézményi térkapcsolatok rendszere számos esetben átmetszette az aktuálisan létező térségi beosztásokat, ami eleve destabilizálta a térstruktúrát, ezen felül a térszerkezet alakításában a gazdasági (pl. az ingázási) kapcsolatok figyelembevétele egyáltalán nem volt kimutatható; A megye térszerkezete számos elemében még kiforratlan, egy-egy nagyobb léptékű fejlesztés, országon belülről (pl. a Mercedes beruházás), vagy országhatárokon kívülről (pl. az aradi ipari fejlődés felpörgése) érkező impulzusok látványosan átformálhatják, melyre előbb-utóbb a közigazgatási beosztásnak is reagálnia kell. J) TÉRSÉGI TERÜLETFELHASZNÁLÁS VIZSGÁLATA Békés megye mezőgazdasági területei a területfelhasználásának döntő részét teszik ki, a megye elsődlegesen agrártérségnek tekinthető (88,2%). 12 Az ország mezőgazdasági területének közel 8%- a van a megyében, ezen belül az összes szántóterület csaknem 9%-a békési. Az egyéb területhasználatok csak elvétve jelennek meg. A tájhasználati szempontú felszínborítási besorolás szerint (CLC2006) a térség 80% szántó, a többi főként legelő (5,1%), illetve vegyes mezőgazdasági terület (2,1%). A térség 4,9%-ka beépített, főként lakott terület, közel azonos arányban található erdő, illetve valamilyen cserjés vagy lágyszárú növényzet (3, ill. 3,6%). A folyók és egyéb nyílt vízfelületek csupán 1%-t teszik ki a megye területének (93. ábra). 12 A évi L. törvény szerinti besorolás alapján

140 93.ábra: Békés megye területhasználatának jellemzői Forrás: CLC1990, CLC2006, OTrT 2008 Békés megyében az 1960-as évektől a rétek és legelők egy részének feltörésével is gyarapodott a szántóföldi használat, a gyep- és legelőterületek nagysága és összterületi aránya tehát értelemszerűen csökkent. A gyepfeltörések, a szántóba vonás eredményeként 1998-ra a az előbbi hasznosítási forma aránya a korábbi 12,6%-ről 9,8%-ra csökkent (akkor az országos 14,3%-os átlag alatt). Az országban itt a legalacsonyabb az erdősültség (3%) töredéke az országos átlagnak (Magyarország: 22%). A megyében az erdőhöz hasonlóan a kert, gyümölcsös művelési ág messze nem tekinthető a szántó versenytársának, ezek aránya 0,13%). A megye térhasználatáról az 1990-es évekből származó, szerteágazó tudományos vizsgálatok mindegyike egyértelműen megállapítja, hogy itt az agrártér ökológiailag kedvezőtlen szerkezetű. A struktúra javítása céljából is a szántó rovására növelni célszerű a gyep- és legelőterületeket, az erdők területét, továbbá a vizes felületeket. Az erdősítést, az erdősáv telepítést indokolja a deflációs károk elleni védekezés, a mikroklíma-javítás igénye és a tájesztétika is. A gyepesítéssel helyesebben az újragyepesítéssel ugyanakkor az 1960-as évek utáni indokolatlan gyepfeltörések kárainak elhárítása is lehetséges lenne és 2006 közötti területhasználatot vizsgálva, országos viszonylatban, Békés megyében a földhasználat viszonylag stabilnak mondható, inkább csak a megye ÉK-i területeire jellemző (93b ábra). A vizsgált időszakban, Békés megyében zajlott le az ország területhasználat változásának 2,7%-ka. Az országos átlag háromszorosát is meghaladó területváltozás következett be a Körösök völgye határ menti Gyula-Doboz-Sarkad települések által közrefogott Körösközi erdők térségében, illetve a Csongrád megyével határos (Szarvas-Eperjes közötti) Cserebökényi pusztákon. Részletesebben megvizsgálva a 2000 és 2006 közötti időszak területhasználatban bekövetkezett legjelentősebb változásait a változások több mint harmadát (2839 ha) a mezőgazdasági területeken belül a szántó területek növekedése jelentette (94.ábra). Szintén jelentős növekedés következett be a beépített területeken (2164 ha) és a legelőkön (1092 ha). Mindezekkel párhuzamosan jelentősen lecsökkentek (az összes változás 77,68%-ában) a vegyes mezőgazdasági területek, amelyből a komplex művelési szerkezetű földhasználatok (4950 ha) lényegében azok a település-környéki (hobbi)kertek, amelyek a városnövekedéssel fokozatosan alakultak át beépített területekké (33,6%) vagy szántókká (54,3%)

141 94.ábra: Békés megye területhasználatának változása között (szántók nélkül) A 2008-as módosított OTrT a megye területén növelte az erdőgazdálkodási térség területét, illetve bevezette a vegyes területfelhasználású térség területi kategóriát, ami a táj- és természetvédelmi szempontból is kedvező, mert ebben a területfelhasználási térségben a mezőgazdasági és erdőgazdasági célú területfelhasználásnak egyaránt prioritása lehet. Táj-/területhasználat változása A környezeti szempontokat is figyelembe vevő mezőgazdasági tevékenység a táj eltartó képességét figyelembe vevő tájgazdálkodást, illetve az ökológiai szolgáltatások szemléletén nyugvó területhasználatot jelent. A táj ilyen értelemben nem csak az élelmiszerellátást szolgálja, de élőhely-védelem, rekreációs funkció, illetve víz- és légkörvédelmi feladatokat is ellát. Az agrárkörnyezetvédelem fogalmát következetesen használó európai ágazatfejlesztési iránymutatások (pl. új KAP, Élőhely Direktíva, Nitrát Direktíva, Víz Keretirányelv) egyik közös célkitűzése a gazdák környezetkímélő földhasználat kialakítására való ösztönzése, ilyenek lehetnek: az erdők, vizes élőhelyek és közösségi helyek kialakítása. Egyre nagyobb hangsúlyt kap az agrár- és a vidékfejlesztés ökológiai pillére, amelyben az alternatív gazdálkodások, a vadonélő állatok védelme, a vízbázis-védelem, árvízvédelem, széntározók kialakítása és rekreációs célok kapják a nagyobb szerepet. Ahhoz, hogy egy ökológiailag és gazdaságilag is hosszútávon fenntartható, a vidéki társadalmat eltartó és jólétét biztosító tájgazdálkodási rendszer alakulhasson ki, legalább két szempontból érdemes a tájat vizsgálni. Egyrészt a táj, a gazdálkodás színtereként, a termőföldet magában foglaló entitás, amin a társadalmi-gazdasági tevékenységek megvalósulnak. Ebből a szempontból lényeges, hogy a részben megújuló, de ökonómiailag mégis véges mennyiségben rendelkezésre álló és a külső feltételekre érzékeny minőségi paraméterekkel leírható talajok milyen antropogén beavatkozásokat képesek elviselni, mindez alapvetően meghatározza az adott föld-, illetve tájhasználatot. A tájgazdálkodás szempontú vizsgálódás másik fontos tényezője az idő: a táj, mint dinamikus rendszer, állandóan változik, ezt a szukcessziót a biogén és abiogén faktorok együttesen generálják, mégis a különböző tájtípusok kialakulását mára masszívan az emberi tevékenység határozza meg. Valójában a tájváltozások az egyre sokrétűbb tájhasználatok eredőiként vizsgálhatók. Békés megye táj-, ill. területhasználat változásának prognózisát a dél-alföldi régió részeként célszerű elvégezni, miután a térséget együttesen annak agrárjellege határozza meg, ahol 55%-os foglalkoztatási ráta mellett a szolgáltatásban 59%, az iparban 32% és a mezőgazdaságban 9% a foglalkoztatási arány, ez utóbbi pedig épp az országos érték kétszerese. Békés megye délnyugati részén a mezőgazdaságban foglalkoztatottak részaránya pedig magasabb a régiós átlagnál. A tájgazdálkodással kapcsolatos vizsgálódásokat indokolja, hogy a legmagasabb agrárfoglalkoztatási

142 rátával rendelkező régióban (Békés megye bruttó hozzáadott értéke 15,9%) koncentrálódik hazánk mezőgazdasági foglalkoztatottjainak negyede. Itt az egykori természetes növénytakaró csak kisebb foltokban maradt fent, mert azt az intenzív tájhasználat a nyugati részen szőlőkkel és gyümölcsösökkel betelepített parcellákká, a keleti részen szántóknak helyet adó kultúrsztyeppé formálta. A homokvidéken a potenciális erdőtársulások (a pusztai- sziki tölgyesek, a homokpusztarétek és a homoki legelők) többsége védettséget élvez. A táj csak a régió nyugati homokvidékén őrizte meg mozaikosságát, a változatos szőlő-, gyümölcs-, kert- és erdőhasznosítással. A térség szántóinak aránya az összes földterületből Békésben a legmagasabb (72,4%), de Csongrádban is kiemelkedő (58,2%). Bács-Kiskun megyében jelentősek a gyepterületek, és országos összevetésben itt a legmagasabb a szőlőterületek aránya. Ebben a megyében az erdősültség foka is viszonylag magas (19,7%), míg Békésben országosan a legalacsonyabb (2,3%). Összességében a Békési-síkon és a Békési-háton a legjobb a szántó átlagos minősége (több településen ez meghaladja a hektáronkénti 40 Ak értéket is). Békésben 50%-nál kisebb szántóaránnyal csak Geszt, Biharugra és Szabadkígyós rendelkezik. A kert, gyümölcsös, szőlő együttes területi aránya Bács-Kiskun homokháti területein dominál. A gyepterületek (rét és legelő) aránya az erdő arányának viszonylag alacsony értékei miatt is általában a szántóterületek inverzét" mutatja. A tájváltozást elemző prognózismodellben 13 az alföldi tájszerkezet meghatározó elemei a gyep, a szántó, a felszíni vízfolyás a halastó, a nádas, az erdő és a beépített területek szerepeltek, ami a tájszerkezet jobb reprezentációját jelentette, ugyanakkor a modell használhatóságát is jobban támogatja. A régió tájhasználati kategóriáit az 95. ábra mutatja be. 95. ábra A kutatási terület felszínborítása Forrás: Duray 2009 Az említett vizsgálat - a tájhasználat-változás, valamint a fenntartható természetvédelmiagrárgazdálkodási tevékenységek közti kapcsolatok jobb megértése céljából - kiemelten foglalkozott a térség tájváltozásait eredményező társadalmi, gazdasági és környezeti faktorokkal, illetve e hajtóerők által vezérelt folyamatok prognózisával. 14 Az alábbi részekben e vizsgálatok tájgazdálkodást érintő részeredményeit kívánjuk összefoglalni. 13 Duray Talajokat leíró paraméterek (bázistelítettség és az eróziós tulajdonságok), a fő nemzetgazdasági szektorokban való foglalkoztatottság, a külterületi népesség száma, állatállomány összetétele, illetve a különböző (településtől, úttól mért) távolságfaktorok

143 A táj forró pontjai A modell statisztikai tájalkalmassági modulja alapján domináns tájhasználat nagy valószínűséggel szántó, ha az adott terület talaja jó vízgazdálkodású, telített, mélyen glejesedő és erózival szemben rezisztens, nagy a mezőgazdaságban foglalkoztatottak száma és az állattartók inkább sertést tenyésztenek (takarmányozás) (96. A ábra). 96. ábra: A: A Dél-Alföld régió valószínűségi térképei ; B: regressziós hot-spot térképek: piros szín jelöli a terület adott tájhasználat kialakulására való alkalmasságát, kék az alkalmatlanságot. A szürke területeken nincs változás. Forrás: Duray Hasonlóan, ha a talaj durva textúrájú, kérgesedési hajlama gyenge, a glej szint magas és erózióérzékeny, továbbá kevesebb az állattartással és a mezőgazdaságban foglalkozók aránya jó eséllyel alakulhat ki rajta természetes tájfolt. Az erdőterületek esetén a talajokat a jó vízkapacitás, gyenge kationcserélő képesség és a finom szerkezet jellemzi. A jobb puffer képességgel rendelkező talajokon tehát nagyobb a valószínűsége a szántók kialakulásának és kisebb az erdőknek, illetve a legelőknek. A távolságfaktorok alapján a mezőgazdasági területek többnyire a jó közlekedési viszonyokhoz igazodnak, tehát az utaktól való távolsággal való korreláció a szántók és legelők esetén negatív előjelű, tehát az előfordulási valószínűség inkább az utak és a vizek közelében nagyobb. A szántók esetében jellemző a településtől való távolabbi, de az utakhoz közelebbi elhelyezkedés. Az erdős és természetközeli területek mozaikossága is megjelenik a modellben. A legelők esetén a víz közelsége is meghatározó magyarázó. A térség agrárjellegét erősíti, hogy a mezőgazdaságban foglalkoztatottak aránya a mesterségest leszámítva mindegyik tájhasználati

144 típusnál megjelenik. A szántó és legelő területeken ez az arány nagyobb, az erdős és természetes tájaknál kisebb. Ahol a valós és a valószínűségi felszínborítás eltér egymástól, értelemszerűen, valamilyen változás fog bekövetkezni (2. B ábra). Ezek a forró pontok a Tiszától nyugatra eső szántó területek, ahol e tájhasználat-típus várhatóan átalakul, illetve ellenkező előjellel a már egyébként is művelésbe vont békés-csanádi területek, ahol ebből kifolyólag a növekedés határai sokkal szűkebbek. Evidens, hogy ellenkező előjellel koncentrálódik a Duna-Tisza közére a legelőterületek előfordulási valószínűsége. Összességében megállapítható, hogy potenciálisan sokkal nagyobb az esélye annak, hogy ez a típusú tájhasználat alakuljon ki. Az erdők esetében erős földrajzi koncentráció figyelhető meg, ugyan akkor a jelenlegi folyó-menti galériaerdők területvesztése várható. A természeteshez közeli területek térnyerési lehetőségei szintén koncentráltan, de viszonylag szórtan jelentkeznek. Prognózis Ha a jövőre vonatkoztatva szeretnénk információt kapni a magyar agráriumról és azon belül a különböző mezőgazdasági szektorok alakulásáról, akkor a vonatkozó nemzeti ágazati, valamint területi stratégiákra, illetve empirikus információkra kell támaszkodnunk. A szektor tájgazdálkodásra való ösztönzése alapján nagy valószínűséggel prognosztizálható a szántóföldi kultúrák csökkenése, illetve a természeteshez közelibb legeltetés, illetve vizes gazdálkodási formák elterjedése. Mindez erős ökológiai szempontokat feltételez a tájhasználatok kialakításánál, a termőterület mintegy kétharmadán várhatóan az eddiginél intenzívebb, s egyértelműen árutermelő mezőgazdasági művelés, egyötödén pedig extenzív, de ugyancsak piacra termelő gazdálkodás várható. A maradék mezőgazdasági területen táj- és környezetápoló-fenntartó mezőgazdálkodás történik. E forgatókönyv szerint a vidéki lakosság a jelenleginél függetlenebb az agráriumtól, lehetséges a diverzifikáció. A modellben a mezőgazdasági területek 8,7%-os csökkenése mellett a természetes tájak (5,6%) és az erdők területe (3,3%) növekszik. Ebben az esetben többnyire a jó természeti potenciállal rendelkező Duna-Tisza közi területeken következik be kedvező irányú változás (3. A és 3. B ábrák). A Tiszától nyugatra a szántóterületek növekedésének határai sokkal szűkebbek, a Duna- Tisza közére a legelőterületek előfordulási valószínűsége viszont sokkal nagyobb. Az erdős területek növekedése a közép- és észak-kiskunsági területeken koncentráltan jelenik meg a modellben, ugyan akkor ha csak a magyarázó változókat tekintjük a jelenlegi folyó-menti galériaerdők területvesztése prognosztizálható. A természeteshez közeli területek szórtan jelentkeznek és nem minden esetben jelzik az adott terület jelenlegi természetvédelmi indokoltságát, utalva annak sokrétűségére. A Csanádi puszták esetében például hiába a kiváló adottságú talajok megléte a löszpusztagyepek értékes növényállománya védelmi szempontokból prioritást élvez. A táj intenzív átalakulásának szignifikáns esetei az adott tájhasználati típus átalakulásának dinamikáját jelzik (3 C ábra). Kisebb mezőgazdasági expanzió esetén a legelők jelenlegitől eltérő használatba történő átalakulásának intenzitása nagy

145 97. ábra: A vizsgált terület tájhasználata A: 2000-ben, illetve B: 2020-ban C: A legelő tájhasználati típus jósolt előfordulása (piros), illetve átalakulása más típusú tájhasználatba (kék) 2020-ban Forrás: Duray 2009 Összefoglalva tehát, a tipikus agrártérségnek megfelelő tájhasználatoknak az agrárfunkció területigényéből kiindulva kell megvalósulnia, miközben egyszerre érvényesülnek a környezet- és a természetvédelem, valamint az infrastrukturális igények is. A jövőbeli tájhasználati módokra vonatkozó modell-szimuláció során nyert előzetes információk alapján megállapítható, hogy bizonyos felszínborítás kialakulásában a térségre jellemző földhasználati módokkal, illetve a demográfiai tényezőkkel (ott élők foglalkozása és száma) szemben sokkal dominánsabb szerep jut a talajjellemzőknek és a távolság-faktoroknak, tehát a Dél-Alföldön - a viszonylag homogén adottságú természetföldrajzi kistájak határait követő - talajviszonyokhoz igazodó területhasználatok alakultak ki. A régió terület-, illetve földhasználatában lényeges választóvonal a Tisza, amely nagyjából két, markánsan elkülönülő, a talajadottságokkal, a földminőséggel nagyjából korreláló földhasznosítási nagykörzetre" osztja a Dél-Alföldet. A területigények jelenlegi tendenciáit véve alapul a legelő, a gyep és az erdő területek kedvező tendenciájú változása következhet be, különösen a Szegedtől ÉNy-ra eső dél-kiskunsági és bácskaihomokháti legelők, de általában a homokhátság területein. A mezőgazdaság felértékelődése esetén a szántóterületek kialakulását lehetővé tevő feltételek maximális kihasználtsága miatt új szántóterületek kialakulása nem várható, a mezőgazdasági területek csökkentése során főként a Duna-Tisza közi homokhátságon jelennek meg először a természetes és az erdős területek. Bizonyos társadalmi, gazdasági és táji tényezők együttes hatása lényegesen befolyásolja egy adott tájhasználati típus térbeli és időbeli előfordulását. Mind a területi, mind a (vidék- és agrár) ágazati politikák beavatkozási pontjai a népességnövekedés és klímaváltozás természeti erőforrásokra gyakorolt hatásainak csökkentése és a vidék multifunkcionális jellegéből következő támogatáspolitika kidolgozása. Ennek megfelelően a rendelkezésre álló földterületek optimális hasznosítása gazdasági és környezeti szempontból is kiemelkedő feladat, egyrészről a földhasználat változása (szántó-gyep, szántó-legelő, legelő-erdő stb. konverzió), másrészről a szabályozatlan/átláthatatlan tulajdonviszonyok miatt, amelyek alapvetően meghatározzák egy terület eltartó képességét. Az új típusú földhasznosítás a termőterületek, az ivóvíz bázisok megóvásán, valamint az élet- és vagyonvédelmet szolgáló tájgazdálkodás megvalósításán keresztül (amely magába foglalja az árvíz fenyegetettségnek kitett területek helyi adottságoknak megfelelő gazdasági hasznosítását is), olyan termelési ágazatok ártéren és hullámtéren történő meghonosítása (pl: energiaerdők telepítése), amelyek gazdasági célú hasznosítása miáltal természetes módon kiszűrik a káros anyagokat a talajból és a légkörből - környezetvédelmi célokat is szolgál

146 K) A TÁJ TERHELÉSÉNEK ÉS TERHELHETŐSÉGÉNEK MEGHATÁROZÁSA A táj terhelhetősége a terhelésekkel szembeni ellenállása (érzékenysége) és a táj már elszenvedett terheléseinek összevetésével határozható meg, így a táj terhelésének és terhelhetőségének vizsgálatakor szükséges meghatározni a táj érzékenységét is 15. Békés megye legérzékenyebb tájai (98. a ábra) egyértelműen a magas természetességi fokú, elsősorban a természetvédelmi területek központi részét alkotó térségek (ökológiai magterületek), ezek puffer zónái, illetve a magterületeket összekötő folyosórendszerek (ökológiai folyosók). A magterületek jelentős mértékű biológiai sokféleséget őrző, természetes, természetközeli vagy féltermészetes élőhelyek. Ezek a területek védett természetvédelmi területek (Dévaványa környéki gyepek, Holt-Sebes-Körös, Bélmegyeri Fás-puszta, Kis-Sárrét, Dél-Bihari Szikesek, Szabadkígyósi gyepek, Csanádi-háti puszták). Az ökológiai folyosók összefüggő, vagy megszakított, lokális jelentőségű élőhelysorozatok, melyek a korábban nagyobb kiterjedésű élőhelytípusok természetközeli állapotban megmaradt darabjait kötik össze. Érzékenységi szempontból szintén jelentős tájak a NATURA 2000 területek, melyek a vadon élő fajok számára különleges jelentőségűek, elengedhetetlenek az elterjedés, a migráció és a géncsere szempontjából. A NATURA 2000 folyosók azok a területek, melyek sajátos módon járulnak hozzá a védett fajok megfelelő megőrzéséhez. A tájterhelhetőség megállapításakor a kiváló termőhelyi adottságú, a megye középső, délnyugati részén található (Békési-sík és Békési-hát) területek, továbbá az érzékeny felszín alatti vízbázis övezetek is besorolásra kerülnek. 98.ábra: Békés megye tájainak terhelhetőségi állapota a) Az érzékenységi skála egyik végén a legértékesebb területek (sötétzöld), a másik végén környezetvédelem szempontjából legkevésbé értékes területek (fehér) találhatók. b) Az terhelési skála egyik végén a legjobban igénybe vett területek (bordó), a másik végén legkevésbé roncsolt területek (fehér) találhatók c) A cellák érzékenységi és terhelési értékeit összevetve alakult ki a terhelhetőségi skála, amelyen a leginkább terhelhető részek a nem érzékeny és nem igénybe területek (fehér). A legkevésbé terhelhető területek a nagyon érzékeny és már jelentősen terhelt területek (sötét barna) 15 Tájérzékenység: a tájalkotó elemek terhelésekkel szembeni ellenálló képességének mértéke. Tájterhelés: a tájhasználat során a különböző (infrastruktúra és területhasználat) tevékenységekből a tájat érő különböző jellegű és mértékű terhelő hatások összessége. Tájterhelhetőség: a tájnak olyan mértékű igénybevétele, amely mellett a tájalkotó elemek (növényzet, az állatvilág, a vizek, a levegő és a talaj), illetve azok egymással kölcsönhatásban élő együttese maradandóan nem károsodik

147 A tájat leginkább terhelő tényezők elsősorban a megye vonalas infrastukturája (közút- és vasúthálózat) és a települési térségek, amelyek a távolság függvényében egyre kisebb mértékben fejtik ki hatásukat (98.b ábra). A tájterhelhetőségi vizsgálatai alapján 16 a legkevésbé terhelhető térség a (már egyébként is védettséget élvező) megye észak-északkeleti részén lévő Dévaványai-sík és Kis-Sárrrét, valamint a Körösök-völgye. Ezek azok a természeteshez közeli területek, illetve a kiváló termőhelyi adottságú erdő- és mezőgazdasági területek, felszín alatti vizek szempontjából érzékeny területek, amelyek a különböző környezeti és antropogén tájterhelésekre (közlekedési, illetve környezeti infrastruktúra, extenzív mezőgazdasági földhasználatok, illetve ipari-termelői területhasználatok) különösen érzékenyek. Az alacsony érzékenységű, magas biodiverzitású tájak természetszerűleg nem érnek véget a megyehatároknál, így a későbbi fejlesztések során fokozott partnerségi együttműködést kívánnak a szomszédos megyékkel, illetve a déli szomszédjainkkal, elsősorban Arad és Bihar megyékkel. Ilyen (közös figyelmet érdemlő) tájak első sorban a Kis-Sárrét és a Körös-menti területek. 2. TÉRSÉGET ÉRINTŐ TERVEZÉSI-FEJLESZTÉSI KÖRNYEZET ÁTTEKINTÉSE 2.1. ÁGAZATI KONCEPCIÓK, TERÜLETFEJLESZTÉSI ELKÉPZELÉSEK ÉS HATÁLYOS TERVEK a) AZ OTK TÉRSÉGET ÉRINTŐ VONATKOZÁSAI A készülő Nemzeti Fejlesztés 2020 dokumentum, amely tartalmazza az Országos Fejlesztési Koncepció és az Országos Területfejlesztési Koncepció társadalmasításának megalapozását, az alábbi lényeges elemeket tartalmazza Békés megye helyzetére vonatkozóan, elsősorban az agráriumra és a közlekedési infrastruktúra kapcsán: 1. A biztonságos élelmiszerellátás felértékeli agrár- és élelmiszergazdaságunkat. A mezőgazdaságunk adottságainak kihasználása jelentse azt is, hogy a magas aranykorona értékű földeken történő zöldségtermesztés /amely magas élő munka igénnyel rendelkezik/ kapjon kiemelt támogatást. Mindehhez kapcsolódhat a feldolgozóipar, amelynek munkahelyteremtő vonzata van. (Nemzeti Fejlesztés A biztonságos élelmiszerellátás felértékeli agrár- és élelmiszergazdaságunkat) 2. Közlekedéspolitika, mobilitás és elérhetőség a gazdaság szolgálatában: A Kárpát-medencei gazdasági tér valóban segítheti az ország, különösen a határ menti települések gazdaságfejlesztését, aminek elengedhetetlen feltétele a koncepcióban vázolt közlekedés és nemzetközi térszerkezet kialakítása, amely Békés megye esetében kiemelt jelentőségű. (Nemzeti Fejlesztés A biztonságos élelmiszerellátás felértékeli agrár- és élelmiszergazdaságunkat) 3. A gyorsforgalmi úthálózat alacsony sűrűsége amellett, hogy nem elégíti ki a növekvő tranzit-és belföldi forgalmi igényeket, egyes térségeket fejlődési, felzárkózási lehetőségeikben is rendkívül hátrányosan érint. Békés megye lakossága, gazdasága számára komoly gondot jelent a közúti közlekedésben a gyorsforgalmi út hiánya. A megye öt kistérségéből másfél óránál is többet kell utazni az autópályára való felhajtáshoz, amely hátrányos körülmény a megyék sorában egyedülálló. Fontosnak tartjuk, hogy a közúthálózat, köztük a gyorsforgalmi utak hálózatának fejlesztése, ezek felgyorsítása során a területfejlesztést szolgáló szempontok is érvényesüljenek. A középtávú fejlesztéspolitikai szempontok között helyet kellene, hogy kapjon a gyorsforgalmi úthálózati elemmel fel nem 16 KRTK RKI

148 tárt, ilyennel nem rendelkező térségek, megyék mielőbbi bekapcsolása a hálózatba. (Nemzeti Fejlesztés Mobilitás és elérhetőség a gazdaság szolgálatában, Közlekedéspolitika, Térszerkezeti víziónk) 4. A gyorsforgalmi és főút hálózat fejlesztése mellett, a kisebb térségek közötti megfelelő minőségű közúti kapcsolatok biztosítása érdekében, a fejlesztéspolitikai szempontok közül véleményünk szerint nem maradhat ki a térségi jelentőségű mellékúthálózat fejlesztése sem. Javasoljuk a középtávú feladatok felsorolásában szerepeltetését. (Nemzeti Fejlesztés Mobilitás és elérhetőség a gazdaság szolgálatában, Közlekedéspolitika, Térszerkezeti víziónk) A Nemzeti Fejlesztés 2020 elnevezésű dokumentum tartalmaz egy, kizárólag a megyére vonatkozó összefoglaló pontot, amelyben kiemelik, mely fejlesztési irányokat tart elsődlegesnek Békés megye. Ezen fejlesztési irányok: 1. Az infrastruktúra fejlesztése: a megközelíthetőség és a logisztikai feltételek javításával, térségi kohézió erősítésével, minőségi környezet kialakítása mellett. 2. Gazdaság- és vidékfejlesztés: munkahelyteremtés ösztönzésével a hozzáadott érték növelése, hungarikumok támogatása, környezetkímélő energiatermelés, valamint az öko-, horgász-, vadász-, kerékpár- és egészségturizmus fejlesztése. 3. Társadalmi megújulás: a szakképzés gazdasági igényekhez alakításával, a civil együttműködések erősítésével és a helyi kulturális értékek megőrzésével. 4. Környezeti fenntarthatóság segítése az épített és természeti környezet védelme, a környezetbarát hulladékgazdálkodás, újrahasznosítás fejlesztése és a megújuló energiákra épülő termelés és fogyasztás támogatása által. 5. Határon átnyúló együttműködések segítése a gazdaságfejlesztés támogatásával, együttműködési programok szervezésével és helyi termékekre épülő piac beindításával. 6. Békéscsaba fejlesztése, különös tekintettel az élelmiszer alapanyag előállítására és feldolgozásra, valamint a gasztroturizmusra. b) AZ ORSZÁGGYŰLÉS ÉS A KORMÁNY ÁLTAL JÓVÁHAGYOTT ÉS AZ EGYÉB ÁGAZATI FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁKNAK AZ ADOTT TÉRSÉGRE ÉRVÉNYES VONATKOZÁSAI: 110/2002. (XII. 12.) OGY határozat az Országos Hulladékgazdálkodási Tervről Komplex regionális begyűjtő, kezelő rendszer kialakítása. Elkülönített gyűjtési rendszerek bevezetése. Régi lerakók rekultiválása. Települési folyékonyhulladék-kezelési program. Az egészségügyihulladék-kezelő kapacitások kiépítése, egészségügyihulladék-égető, telepítése. 96/2009. (XII. 9.) OGY határozat a közötti időszakra szóló Nemzeti Környezetvédelmi Programról A közcsatornával ellátott lakások és a megfelelően tisztított szennyvíz arányának növelése. Az ivóvíz minőségének javítása. A gyorsforgalmi- és főúthálózat hosszú távú fejlesztési programja /2011. (VI. 29.) Korm. határozat M44 autóút Kunszentmárton kelet Kondoros kelet szakasza,

149 M44 autóút Kondoros kelet Békéscsaba nyugat szakasza, M44 autóút M8 autópálya Kunszentmárton kelet szakasza, jelű főút Mezőberény elkerülő szakasz, jelű főút Csorvás elkerülő szakasz, főút Békéscsaba-Mezőkovácsháza (4432 jelű összekötő út) Battonya (országhatár), Nemzeti Ivóvízminőség-javító Program: az emberi fogyasztásra szolgáló ivóvíz minőségéről szóló 98/83 EK irányelvben meghatározott feltételek teljesítése. Ivóvízbázis-védelmi Program sérülékeny vízbázisok biztonságba helyezése. Nemzeti Települési Szennyvízelvezetési és -tisztítási Megvalósítási Program december 31-ig valamennyi 2000 lakosegyenérték-terhelést meghaladó szennyvízkibocsátással rendelkező település esetében a szennyvízelvezető rendszer kiépítése és az összegyűjtött szennyvizek legalább biológiai fokozatú tisztítása. Országos Környezeti Kármentesítési Program az érintett Békés megyei településeken a hátrahagyott tartós környezetszennyeződések károsító, veszélyeztető hatásának megszüntetése, a földtani közeg, vagy a felszín alatti víz szennyezettségének, veszélyeztetettségének csökkentése vagy megszüntetése. - Békéscsaba, volt Patyolat Vállalat, 1283/1 és 1283/2 hrsz-ú terület, - Szarvas, Szentesi út 0139/2 hrsz-ú terület, - Körösladány 035/13 és 035/14 hrsz-ú terület, - Gyomaendrőd-Nagylapos 02392/9 hrsz-ú terület, - Békéscsaba, Fényes tanya 0243/2 hrsz-ú terület, - Kardos, Csabai út /38 hrsz-ú, - Kardos Hosszú sor /2 hrsz-ú terület. C) A HAZAI, AZ ADOTT TÉRSÉGGEL SZOMSZÉDOS, AZONOS TÉRSÉGI SZINTŰ TÉRSÉGEK ÉS/VAGY KÜLFÖLDI KÖZIGAZGATÁSI EGYSÉGEK TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓINAK ÉS PROGRAMJAINAK TÉRSÉGRE VONATKOZÓ ÜZENETEI: Békés megyét három magyarországi megye (Csongrád, Jász-Nagykun-Szolnok és Hajdú-Bihar) határolja, Románia felől Arad és Bihar megyékkel határos. Mivel regionális szinten Csongrád és Bács-Kiskun megyékkel alkotják a dél-alföldi régiót, több ponton kapcsolódhatnak egymáshoz fejlesztések Bács Kiskun megyével is. Csongrád megyével meghatározó lehet közös infrastruktúrális beruházások megvalósítása mind a közút (M47 és a Battonya-Szentes-Kiskunfélegyháza vonal) mind a vasút területén. Az energiaellátás tekintetében közös pontot jelenthet a mindkét megyében megjelenő földgáz és a hévizek. A Körös-Maros Nemzeti Park mindkét megyére kiterjedő területén közös feladatok ezt követően is adódnak. Bács-Kiskun megyével közös cél az úthálózat fejlesztése, ahol az M44 megépítése kulcskérdés a gazdasági együttműködések, fejlesztések tekintetében. Jász-Nagykun-Szolnok megyét illetően szintén szükséges bizonyos infrastruktúrális fejlesztések továbbfejlesztése, mint például a Mezőberény-Mezőtúr-Szolnok útvonal. Továbbá a Tisza

150 vízgyűjtő területéhez kapcsolódva a Körösök által határolt területek vízgazdálkodásának fejlesztése. Hajdú-Bihar megye tekintetében is elsődleges az elérhetőség javítása, amit különösen az M47-es út fejlesztése segíthet. Az észak-békési területek (Sárrét) vízgazdálkodása és természetvédelme ad közös tennivalókat, fejlesztési irányokat. D) AZ OTRT ÉS TERÜLETRENDEZÉSI TERVEK TÉRSÉGET ÉRINTŐ VONATKOZÁSAI (ÚJ ÉS MEGLÉVŐ ELEMEK.) OTrT térséget érintő vonatkozásai Gyorsforgalmi utak: Főutak M44: Kecskemét térsége - Békéscsaba - Gyula - (Románia) M47: Berettyóújfalu térsége (M4) - Békéscsaba - Algyő térsége (M43) A főúthálózat elemei: 44. sz. főút: Kecskemét (5. sz. főút) - Békéscsaba - Gyula - (Románia) 443. sz. főút: Gyomaendrőd (46. sz. főút) - Szarvas (44. sz. főút) 46. sz. főút: Törökszentmiklós (4. sz. főút) - Mezőtúr - Gyomaendrőd - Mezőberény (47. sz. főút) 47. sz. főút: Debrecen (4. sz. főút) - Berettyóújfalu - Békéscsaba - Szeged (43. sz. főút) 470. sz. főút: Mezőberény (47. sz. főút) - Békéscsaba (44. sz. főút) Új főúti kapcsolatok: Soltvadkert (53. sz. főút) - Kiskunmajsa - Kistelek - Mindszent - Derekegyház - Szegvár (45. sz. főút) - Nagymágocs - Orosháza (47. sz. főút) Szarvas (44. sz. főút) - Orosháza - Mezőkovácsháza - Battonya - (Románia) Békés (470. sz. főút) - Doboz - Sarkad - Méhkerék térsége - (Románia) Békéscsaba (44. sz. főút) - Doboz Békéscsaba - Medgyesegyháza - Battonya Kisújszállás (4. sz. főút) - Túrkeve - Mezőtúr - Szarvas (44. sz. főút) Kunmadaras (34. sz. főút) - Karcag - Füzesgyarmat - Szeghalom (47. sz. főút) Csökmő térsége (47. sz. főút) - Körösnagyharsány - (Románia) Főutak tervezett településelkerülő szakaszai: 46. sz. főút: Gyomaendrőd Gyorsforgalmi- és főúthálózaton lévő határátkelők és határátlépési pontok: Méhkerék új főúton Gyula 44. sz. főúton Battonya új főúton Vasúti törzshálózaton lévő határátkelők és határátlépési pontok: Kötegyán Lőkösháza A transzeurópai vasúti áruszállítási hálózat részeként működő országos törzshálózati vasútvonalak: Budapest - Szolnok - Békéscsaba - Lőkösháza - (Románia)

151 Egyéb országos törzshálózati vasútvonalak: Szeged - Békéscsaba - Kötegyán - (Románia) Kereskedelmi (nemzetközi) repülőtérré fejleszthető repülőterek: Békéscsaba Országos kerékpárút törzshálózat elemei: 5. dél-alföldi határmenti kerékpárút: 5.A: Debrecen - Létavértes - Biharkeresztes - Sarkad - Gyula - Lőkösháza - Battonya - Mezőhegyes - Tótkomlós - Orosháza - Hódmezővásárhely - Szeged Mórahalom - Tompa - Bácsalmás - Nagybaracska - Mohács 42. Alföldi kerékpárút: Tiszafüred - Karcag - Füzesgyarmat - Szeghalom - Vésztő - Doboz - Sarkad 43. Körös-völgyi kerékpárút: (Románia) - Gyula - Békéscsaba - Békés - Mezőberény - Gyomaendrőd - Szarvas - Öcsöd - Csongrád - Kiskunfélegyháza Bugacpusztaháza Nemzetközi és országos jelentőségű vízi utak, közforgalmú kikötők Sebes-Körös a szakasz (fkm-fkm): 10-0, a vízi út osztálya II. Kettős-Körös a szakasz (fkm-fkm): 23-0, a vízi út osztálya II. Hármas-Körös a szakasz (fkm-fkm): 91-0, a vízi út osztálya II. A villamosenergia-átviteli hálózat távvezeték elemei Albertirsa - Szolnok - Békéscsaba Békéscsaba - országhatár - (Románia) Debrecen Békéscsaba Sándorfalva - Békéscsaba Nemzetközi és hazai szénhidrogén szállítóvezetékek Algyő - Méhkerék - országhatár - (Románia) Battonya - Algyő - Városföld - Százhalombatta Mezőtúr - Szeged - országhatár - (Szerbia) Szank - Szeged - Kardoskút - Méhkerék Országos jelentőségű meglévő szükségtározók, megvalósuló árvízi tározók és új vízi építmények (Meglévő szükségtározók.) Halaspusztai Berettyó - Sebes-Körös Szeghalom Kisdelta Fehér-Körös Gyula Kutasi Berettyó Szeghalom Mályvádi Fekete- és Fehér-Körös Gyula Mérgesi Sebes-Körös Köröstarcsa, Körösladány E) A TÉRSÉGET ÉRINTŐ KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS TÁJVÉDELMI SZABÁLYOZÁSOK

152 Környezetvédelem 27/2004. (XII. 25.) KvVM rendelet a felszín alatti víz állapota szempontjából érzékeny területeken levő települések besorolásáról, 18/2003. (XII. 9.) KvVM-BM együttes rendelet a települések ár- és belvíz veszélyeztetettségi alapon történő besorolásáról, 201/2001. (X. 25.) Korm. rendelet az ivóvíz minőségi követelményeiről és az ellenőrzés rendjéről 123/1997. (VII. 18.) Korm. rendelet a vízbázisok, a távlati vízbázisok, valamint az ivóvízellátást szolgáló vízilétesítmények védelméről 25/2002. (II. 27.) Korm. rendelet a Nemzeti Települési Szennyvíz-elvezetési és -tisztítási Megvalósítási Programról Természetvédelem, tájvédelem 275/2004. (X. 8.) Korm. rendelet az európai közösségi jelentőségű természetvédelmi rendeltetésű területekről 14/2010. (V. 11.) KvVM rendelet az európai közösségi jelentőségű természetvédelmi rendeltetésű területekkel érintett földrészletekről 73/2007. (X. 18.) KvVM rendelet a Szarvasi arborétum természetvédelmi terület védettségének fenntartásáról és természetvédelmi kezeléséről 44/2006. (XI. 17.) KvVM rendelet a Szeghalmi Kék-tó természetvédelmi terület országos jelentőségű védett természeti területté történő átminősítéséről és természetvédelmi kezeléséről 2/2002. (I. 23.) KöM-FVM együttes rendelet az érzékeny természeti területekre vonatkozó szabályokról 17/2000. (VI. 26.) KöM rendelet a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság illetékességi területén lévő védett természeti terület erdőrezervátummá nyilvánításáról 4/1999. (V. 5.) KöM rendelet a Körös-Maros Nemzeti Park bővítéséről 27/1997. (VIII. 1.) KTM rendelet a Dénesmajori Csigás-erdő Természetvédelmi Terület létesítéséről 3/1997. (I. 8.) KTM rendelet a Körös-Maros Nemzeti Park létesítéséről 8/1991. (IV. 26.) KTM rendelet a Szarvasi Történelmi Emlékpark Természetvédelmi Terület létesítéséről és a természetvédelmi kezelő megnevezéséről 10/2012. (II. 21.) VM rendelet a Körös-Maros Nemzeti Park bővítéséről F) A TÉRSÉG 20 EZER LAKOS FELETTI VÁROSAINAK TELEPÜLÉSI GAZDASÁGI VAGY TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI PROGRAMJAI ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓI Békéscsaba Megyei Jogú Város - integrált városfejlesztési stratégia, Békéscsaba Megyei Jogú Város városfejlesztési koncepciója Városfejlesztési Stratégia, Békéscsaba Megyei Jogú Város befektetés ösztönzési stratégiája, Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata gazdasági programja, Békéscsaba Megyei Jogú Város turizmusfejlesztési stratégiája, Békéscsaba Megyei Jogú Város környezetvédelmi programjának felülvizsgálata, Békéscsaba Megyei Jogú Város közlekedésfejlesztési terve - Közlekedési koncepció, Orosháza Város integrált városfejlesztési stratégiája, Orosháza Város környezetvédelmi programja, Gyula Város integrált városfejlesztési stratégiája,

153 Gyula Város stratégiája, Gyula Város egészségturizmus fejlesztési koncepciója, Gyula Város környezetvédelmi programja G) A TÉRSÉG HATÁLYBAN LÉVŐ ÁGAZATI TERVEI, PROGRAMJAI Békés megye hosszú távú közúthálózat-fejlesztési tervének felülvizsgálata, Békés megye környezetvédelmi programjának felülvizsgálata, H) VONATKOZÓ EGYÉB TERVEK Délkelet-alföldi Regionális Hulladékgazdálkodási Rendszer létrehozására irányuló nagyprojekt. dél-alföldi Ivóvízminőség-javító Program - érintett 65 Békés megyei település. A Dél-Alföld Statisztikai Régió hulladékgazdálkodási terve - 15/2003. (XI. 7.) KvVM rendelet. I) A TERVEZÉST ÉRINTŐ EGYÉB JOGSZABÁLYOK évi XXVI. törvény az Országos Területrendezési Tervről évi LXXVIII. törvény az épített környezet alakításáról és védelméről évi XXI. törvény a területfejlesztésről és a területrendezésről évi LIII. törvény a környezet védelmének általános szabályairól évi LIII. törvény a természet védelméről 16/2010. (II. 5.) Korm. rendelet a területfejlesztéssel és a területrendezéssel összefüggésben megőrzendő dokumentumok gyűjtéséről, megőrzéséről, nyilvántartásáról és hasznosításáról 218/2009. (X. 6.) Korm. rendelet a területfejlesztési koncepció, a területfejlesztési program és a területrendezési terv tartalmi követelményeiről, valamint illeszkedésük, kidolgozásuk, egyeztetésük, elfogadásuk és közzétételük részletes szabályairól 311/2007. (XI. 17.) Korm. rendelet a kedvezményezett térségek besorolásáról 31/2007. (II. 28.) Korm. rendelet a területfejlesztéssel és a területrendezéssel kapcsolatos információs rendszerről és a kötelező adatközlés szabályairól 244/2003. (XII. 18.) Korm. rendelet a kistérségek megállapításáról, lehatárolásáról és megváltoztatásának rendjéről 26/2002. (II. 27.) Korm. rendelet a Nemzeti Települési Szennyvízelvezetési és -tisztítási Megvalósítási Programmal összefüggő szennyvízelvezetési agglomerációk lehatárolásáról 25/2002. (II. 27.) Korm. rendelet a Nemzeti Települési Szennyvíz-elvezetési és -tisztítási Megvalósítási Programról 240/2000. (XII. 23.) Korm. rendelet a települési szennyvíztisztítás szempontjából érzékeny felszíni vizek és vízgyűjtőterületük kijelöléséről 38/1995. (IV. 5.) Korm. rendelet a közműves ivóvízellátásról és a közműves szennyvízelvezetésről 18/1996. (VII. 25.) BM rendelet a települések polgári védelmi besorolásáról 16/2002. (IV. 10.) EüM rendelet a települési szilárd és folyékony hulladékkal kapcsolatos közegészségügyi követelményekről 18/2003. (XII. 9.) KvVM-BM együttes rendelet a települések ár- és belvíz veszélyeztetettségi alapon történő besorolásáról 2/2002. (I. 23.) KöM-FVM együttes rendelet az érzékeny természeti területekre vonatkozó szabályokról

154 2.2. TERVEZÉSI FOLYAMAT PARTNERSÉGI TERVÉNEK ELKÉSZÍTÉSE ÉS VÉGREHAJTÁSA A PARTNERSÉGI TERV KÉSZÍTÉSE A Partnerségi terv célja A Békés Megyei Önkormányzatnak partnerséget kell létrehoznia az illetékes országos, regionális, helyi, városi és más közhatóságokat képviselő partnerekkel, gazdasági és társadalmi partnerekkel és a civil társadalmat képviselő testületekkel, beleértve a környezetvédelmi partnereket, nem kormányzati szervezeteket. Az ilyen típusú partnerség garantálja, hogy van felelőse az érdekelt felek által tervezett intervencióknak, és építsenek a releváns szereplők tapasztalatára és szakismeretére. A partnerek bevonásra kerülnek a programok előkészítésébe, végrehajtásába, figyelemmel kísérésébe és értékelésébe. A partnerség, a partnerségi elv érvényesítésének céljai leginkább talán az alábbiakban foglalhatóak össze: a) egy adott térség vagy ágazat fejlesztési stratégiájának kialakítása és rendszeres felülvizsgálata, továbbfejlesztése; b) a megvalósítás eredményességének erősítése azáltal, hogy a program teljes életciklusa alatt bevonásra kerülnek azok a szervezetek, amelyek aktív szerepet játszanak a program megvalósításában; ez lehetővé teszi a sokkal összehangoltabb cselekvést, beavatkozást; c) a beavatkozás, az intézkedések megfelelő fókuszálása, hiszen a különböző bevont partnerek jobban ismerik térségük valós szükségleteit, és képesek a beavatkozásokat azokra a területekre koncentrálni, amelyeken arra leginkább szükség van; d) további célja még a (elsősorban helyi) fejlesztési kapacitás erősítése a partnerek bevonásán és aktív közreműködésén keresztül A Partnerségi terv készítésének alapelvei A Partnerségi terv elkészítése során az alábbi alapelvek érvényesülnek: 1. Tervezhetőség és strukturáltság: A korábban ismertetett elvek szerint a Fejlesztési koncepció társadalmi egyeztetése koordináltan strukturáltan történik. Ezen cél hatékony és sikeres megvalósítása érdekében termelési ágakra specifikált egyeztető fórumok szerveződtek az önkormányzatok, a civil szervezetek, az érdekképviseletek és az érintett szakmai szervezetek együttműködésével. A folytonosság szempontjából természetesen a jövőben, így a területfejlesztési koncepció elkészítésében is számít a Békés Megyei Önkormányzat a tervezési/helyzetelemzési folyamatba bevont partnerek együttműködésére. A Partnerségi terv végrehajtására kidolgozásra kerül egy egyeztetési terv. 2. Folyamatos információnyújtás és információszerzés: A Békés Megyei Önkormányzat a 218/2009. (X. 6.) Korm. rendelet alapján az érintettek számára, már a tervezés kezdetétől biztosítja a véleménynyilvánítás lehetőségét. Az 1. számú pontban ismertetett fórumokon, a megjelent célcsoport és az általuk képviselt ágazatra jellemző statisztikai adatok és a megyei helyzetkép került bemutatására, valamint a résztvevők a véleményeiket, javaslataikat ismertették. Az ott elhangzottakból összefoglalók készültek, amelyeket igény szerint, utólagos tájékoztatásul elküldtünk. 3. Partnerség: Az egyeztetési folyamat során a partnerek között egyenlőség érvényesül, az érintettek mindegyikének lehetősége van egyeztetésre, valamennyi szakszerű és beépíthető javaslat feldolgozásra kerül. 4. Bizalom: A partnerek számára biztosítjuk, hogy a beküldött véleményeikre érdemi visszajelzéseket kapjanak

155 5. Koncentráltság és konszenzus: Folyamatos tájékoztatás, emlékeztetők küldése a partnereknek az egyeztetések eredményéről, célul tűzve ki, hogy szem előtt tartsák a beépíthetőséget, és az együttműködés hasznosságát. 6. Nyitottság, nyilvánosság és átláthatóság (Transzparencia): Az egyeztetési folyamatba az érintettek bármelyik fázisban bekapcsolódhatnak. Fontos cél az érintettek minél szélesebb körének elérése, megszólítása. Az egyeztetési folyamat során biztosítani kell a legszélesebb nyilvánosságot és minden információhoz való hozzáférést. A Békés Megyei Önkormányzat megszokott hírközlő felületein biztosított a nyilvánosság, a megyei elektronikus és nyomtatott sajtón keresztül. A források felhasználása, a támogatási célok és a támogatandó projektek kiválasztása lényegesen átláthatóbbá, és kevésbé megkérdőjelezhetővé válik, hiszen a program életciklus valamennyi szakaszában a partnereknek beleszólása van a folyamatokba, befolyásolhatják a döntéseket. 7. Közérthetőség és hatékony kommunikáció: Az egyeztetési folyamatok során biztosítjuk, hogy mindenki számára elérhető kommunikációs csatornán folyjanak az egyeztetések a lehető legvilágosabb, legegyértelműbb nyelvezetet használva. Mindezt olyan módon is érvényesítjük, hogy a már alkalmazott tematikát ezentúl is alkalmazzuk, ami magában foglalja a verbális és vizuális kommunikációs eszközöket. 8. Dokumentáltság: Az egyeztetési folyamat átláthatósága és követhetősége érdekében biztosítjuk a folyamatos dokumentálást /többek között: hangfelvétel, írásos emlékeztető/ és ezen dokumentációk nyilvánosságát a 6. pontban említett kommunikációs eszközök útján. 9. Folyamatos monitoring, visszacsatolás: A sikeres partneri együttműködés érdekében vizsgáljuk, hogy a társadalmi egyeztetés megfelelően zajlott-e le, az érintettek véleménye megfelelően beépítésre került-e, az összes elv és az előre rögzített tervezés érvényesült-e a megvalósítás során. 10. Értékelés: Az egyeztetési folyamat zárását követően átfogó, nyilvános értékelést biztosítunk annak érdekében, hogy a tapasztalatok hasznosuljanak A partnerségben résztvevő szervezetek és személyek, a kiválasztásuk módszerei A Partnerségi Terv elkészítése során a Békés Megyei Önkormányzat arra törekszik, hogy az érintettek azon körét vonja be sikeresen a folyamatos, rendszeres egyeztetésekkel érintettek körébe, akik a korábbi időszakban is meghatározó szereplői voltak a tevékenységükkel, információikkal, véleménynyilvánításukkal a megyei fejlesztéseknek, a megye felzárkóztatásának. A partnerek kiválasztásának módja az alábbi elvek figyelembevételével történt: 1. A korábbi Direkt Marketing Programban (amelyben Békés Megye gazdasági életének azon szereplői vettek részt, akik egy személyes megkeresés során kérdőíves felmérés alkalmával partnerségüket jelezték) alkalmával már partner volt. 2. A dél-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács és a Békés Megyei Területfejlesztési Tanács támogatásában részesültek köre. 3. A 2012 februárjában a Békés Megyei Önkormányzat által fejlesztési együttműködési céllal megkeresett települések ajánlásában, javaslatában szereplő kör. 4. Egyes ágazatonkénti egyeztetések kis-, közép-, és nagyvállalkozói köre. 5. Szomszédos megyei önkormányzatok és települési önkormányzatok, kiemelve a megyei jogú várost, Békéscsabát. 6. Megyei és térségi szintű civil és társadalmi szektor képviselői. Ezen a ponton belül ki kell emelni a határon átnyúló együttműködéseket is, különösen a romániai Bihar és Arad megyékkel. Békés megyét geopolitikai adottságai, határon átnyúló kapcsolatok fejlesztésében elért eddigi eredményei is predesztinálják a kapcsolatok továbbfejlesztésére. Kézenfekvő tehát a korábbi, s ma is életképesnek bizonyuló kereskedelmi-, gazdasági-, kulturális, oktatási kapcsolatok újraélesztése, tartalmi gazdagítása, közös infrastrukturális fejlesztések elvégzése, ill. azok eredményeinek hasznosítása. A kapcsolatok intenzifikálása különösen kedvező lehetőséget ad:

156 a termelői, beszállítói kapcsolatok fejlesztésére (határon átnyúló hálózati kiépítésére), a határmenti együttműködés szervezeti centrumainak erősítésére, a határmenti marketing erősítésére. A kitörési pontok lehatárolásának szempontja a piacteremtés: olyan fejlesztési területek azonosítása, amelyeknél egy-egy központi elem állami eszközökkel és uniós forrásokkal is elősegített célzott fejlesztése, támogatása további piaci és befektetési lehetőségek egész sorát teszi lehetővé. Az egészségiparban a termálvíz gyógyászati alkalmazása elősegítheti a gyógyászati segédeszközgyártást, vagy a szépségipar lendületet adhat a gyógynövénytermesztésnek. A hálózati gazdaság terén a piacteremtés még erősebben jelentkezik, hiszen a hálózatok elve kapcsolódások és csomópontok rendszerét jelentik, így egy-egy csomópont (pl.: logisztikai vagy üzleti központ) értelemszerűen magával húzza az egész hálózatot A partnerségi elv végrehajtásának módszerei 1. Zárt társadalmi-szakmai egyeztetések (írott és szóbeli): Az érintettek fejlesztési elképzeléseinek feltárása valamint a tervezési munkaszakaszban egyeztetés az érintettek bevonásával mérföldkövenként. A fejlesztési prioritások mentén Békés megye települési önkormányzatainak, a gazdasági szféra, illetve a társadalmi és a civil szféra fejlesztési elképzeléseinek összegyűjtése személyes találkozók, fórumok által és kérdőíves formában. A partnerek tájékoztatása és véleményük megkérdezése a tervezés különböző munkafázisaiban (Helyzetelemzés Területfejlesztési koncepció Stratégiai program Operatív program). A zárt társadalmi-szakmai egyeztetések strukturáltan és strukturálatlanul kerülnek megszervezésre. A zárt egyeztetés (konzultáció) szereplői a tervezési folyamat során: a) Békés megyei települési önkormányzatok, b) Békés Megyei Agrárkamara, c) Békés Megyei Mérnök Kamara, d) Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, e) Békés Megyei Kormányhivatal érintett szakigazgatási szervei, f) VOSZ Békés Megyei Szervezete, g) Békés Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány, h) Szent István Egyetem Gazdasági, Agrár- és Egészségtudományi Kara, i) Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség, j) MTA RKK, k) Békés megye legnagyobb árbevételű adózó vállalkozói, l) Élelmiszeripari feldolgozók, m) Mezőgazdaság: állattenyésztők, n) Mezőgazdaság: növénytermelők, o) Turizmus-vendéglátás képviselői, p) Építőipar vállalkozásai, q) Fa- és fémfeldolgozás vállalkozásai, r) Textilipar vállalkozásai, s) Közúti fuvarozás vállalkozásai, t) Civil szervezetek képviselői, u) Hulladékgazdálkodásban résztvevők. 2. Nyílt (online en, illetve elsősorban a honlapon keresztül) társadalmi-szakmai egyeztetések:

157 A Békés Megyei Önkormányzat felkéri minden partnerét, így a települési önkormányzatokat, vállalkozásokat, civil és társadalmi szervezeteket, hogy online felületen nyilvános kérdőívet töltsenek ki, melynek segítségével a megyei önkormányzat feltárja a megyében 2014-től megvalósítani tervezett, tanulmányokkal már rendelkező projektelképzeléseket és a tervekkel nem rendelkező projektötleteket. A és honlapokon egyaránt elérhető online kérdőív segít áttekinteni a térség meghatározó iparágainak fejlesztési elképzeléseit, melyek az alapot jelenthetik a as pályázati ciklus kiírásaihoz. 3. Jogszabályi kötelezettségen alapuló egyeztetés: Az elkészült területfejlesztési koncepció és programok megküldése véleményezésre a 218/2009. (X.6.) Korm. rendelet 10. sz. melléklete alapján a következő szerveknek: a) Országos Területfejlesztési Tanács; b) miniszterek; c) a következő kormányhivatalok: Központi Statisztikai Hivatal, Békés Megyei Kormányhivatal, Magyar Energia Hivatal, Országos Atomenergia Hivatal; d) Országos Környezetvédelmi Tanács; e) Magyar Tudományos Akadémia; f) országos önkormányzati érdekszövetségek; g) az érintett térségi fejlesztési tanácsok; h) az érintett megyei önkormányzatok; i) Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata; j) az érintett települési önkormányzatok; k) az érintett területi államigazgatási szervek közül: illetékes környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyelőség; működési területével érintett nemzeti park igazgatóság; működési területével érintett vízügyi igazgatóság; Nemzeti Környezetügyi Intézet működési területtel érintett területi kirendeltsége. A 218/2009. (X.6.) Korm. rendelet 23 (2) alapján az elkészült területfejlesztési koncepció és programok közzététele társadalmi egyeztetés céljából a megyei önkormányzat honlapján történik A PARTNERSÉGI TERV KIÉRTÉKELÉSE, ÉRVÉNYESÍTÉSE A partnerségi terv segítségével a megyei fejlesztési anyagok, szakmai programok széles körű szakmai és társadalmi egyeztetésére kerül sor, amelynek eredményeképpen az üzleti szektor szereplői, az önkormányzatok, a társadalmi szervezetek fejlesztési elképzelései egy komplex megyei fejlesztést irányoznak elő A partnerségi elv és társadalmi konzultáció előnyei 1. Hatékonyság növelése: javul a tervezés során az elemzés, a stratégiaalkotás és a prioritások kiválasztásának hatékonysága. 2. Végrehajtás eredményességének növelése: segíti a partnerség a szervezetek közötti koordinációt, a párhuzamosságok elkerülését, és hozzájárult az abszorpciós képesség növekedéséhez, és általában a rendelkezésre álló források felhasználásának hatékonyabb koordinálásához. 3. Növekszik a transzparencia A partnerségbe bevont célcsoportok fejlesztési elképzeléseinek áttekintése

158 Összhangban a Kormány célkitűzéseivel a Békés Megyei Önkormányzat egy új Területfejlesztési Koncepció kidolgozását tűzte ki célul, amelyben a megye társadalmi-gazdasági helyzetértékelésén túl, kitörési pontokat, megújulási lehetőségeket kíván megfogalmazni Békés megye fejlesztése, az életminőség javítása, a gazdaság növekedése érdekében. Cél, hogy a fejlesztési dokumentum összefogva Békés megye gazdasági szereplőit cselekvési irányokat jelöljön ki, konkrét tevékenységeket, projektek kidolgozását és megvalósítását tegye lehetővé. A koncepció kidolgozását a gazdaság szereplői és képviseletük, szakemberek, együttműködésével, a megye települési önkormányzataival partnerségben, velük összefogva kívánjuk véghezvinni Vállalkozói-üzleti szektor fejlesztési elképzelései: 1. Hálózatos infrastruktúra vonatkozásában az M44 fejlesztésének hiánya kapott kiemelten hangsúlyt, illetve a vasúti szállítás pontatlanságára hívták fel a figyelmet, mert meglévő adottság, de nem, vagy nehezen használható. Ezek a problémák a beszállítói alkalmasságot befolyásolják negatív irányba. 2. Humánerőforrás tekintetében a műszaki felsőfokú képzés, szakképzés, nyelvi képzés fontosságán túl szemléletváltás szükséges, amely az egyéni öngondoskodás igényét hozza elő. 3. A műszaki felsőfokú képzés azért is fontos, mert lehetséges tőkebefektetések, nagyberuházások humánerőforrás bázisát képezheti. 4. A pályázati rendszerekkel kapcsolatban általános változtatási igény a pályázati rendszer túlzott bürokratikusságának mérséklése, finanszírozási nehézségeinek kezelése, a fenntarthatóság biztosításának reális szabályozása. 5. Feldolgozóipar újraindításának, majd bővítésének prioritásként kezelése. 6. A megújuló energiák (bio, szél, nap, termál) felhasználása a gazdaságos termelés érdekében, amihez pályázati források biztosítása szükséges. 7. A K+F+I bővítése a fiatal munkaerő visszacsábítása, megtartása érdekében. 8. A határmenti gazdasági együttműködés fejlesztésének biztosítása (ez EU-s cél is egyben) megfelelő jogi szabályozás és forrás bevonásával. 9. Mindenképpen a különleges minőségre kell törekedni, és ezt támogatni az olcsón előállított tömegtermékkel szemben. 10. Ágazati és ágazatok közötti együttműködések /klaszterek/ erősítése minél több helyi szereplő bevonásával Önkormányzati szektor fejlesztési elképzelései: 1. Az önkormányzatok elsődleges feladatuknak tekintik a munkahelyek megőrzését, a foglalkoztatás bővítését, munkahelyteremtést. 2. Az önkormányzati szektorban is probléma a vállalkozásoknál már említett úthálózat fejlesztés hiánya (M44 és a ráhordó utak). 3. Az önkormányzatok elképzelése a termálvíz mezőgazdasági célú hasznosítása /a kapcsolódó iparral együtt/ Társadalmi szervezetek fejlesztési elképzelései: Civilek 1. A civil szféra határmenti kapcsolatainak fejlesztése igényként fogalmazódott meg, melynek feltételeit biztosítani szükséges /pályázati rendszer, finanszírozás, jogi szabályozás/. 2. A civil szervezetek kitörési pontot és fejlődési lehetőséget látnak bizonyos feladatok átvállalásában, melyet gazdaságosan és rugalmasan tudnak ellátni. Érdekképviseletek 1. Fontos feladat a diplomás pályakezdők elvándorlásának megakadályozása, melyet különböző pályázatokkal, programokkal lehet elősegíteni, aminek a későbbiekben gazdaságfejlesztési hatása is lehet azáltal, hogy a képzett munkaerő a megyében marad

159 2. A kis és középvállalkozások érdekképviseletének megerősítése a piacon maradás illetve a további piacbővítés elősegítése érdekében A TERÜLETFEJLESZTÉS ESZKÖZ- ÉS INTÉZMÉNYRENDSZERÉNEK ELEMZÉSE A) A TERÜLETFEJLESZTÉS FORRÁSAINAK ELEMZÉSE Meghirdetett pályázatos forrás tematikus bontásban 2007 és 2012 között a dél-alföldi Operatív Program keretében mindösszesen 83 darab pályázati felhívás megjelentetésére került sor, összesen mintegy 178,93 milliárd forint keretösszeggel. Ezen belül regionális gazdaságfejlesztés témakörben 18 darab pályázati kiírás meghirdetése történt meg, közel 49 milliárd forint értékben. A keretösszegek együttesen magasabb összeget adnak ki, mint a prioritás rendelkezésre álló forráskerete, mivel egyes felhívások (és így az ezekre tervezett forráskeret) meghirdetésére többször is sor kerülhetett. A as akciótervi időszakban a DAOP keretében két felhívás jelent meg gazdaságfejlesztés területén, míg között már 12 darab kiírás volt elérhető. A DAOP 1. prioritástengelyén 2011-ben 4 darab felhívás meghirdetésére került sor. A prioritáson kiemelt projekt nem kapott támogatást. A turisztikai célú fejlesztések keretében összesen pályázatos formában 8 darab pályázati konstrukció jelent meg, összesen 30,6 milliárd forintos keretösszeggel. A legtöbb, 3-3 darab pályázati kiírás 2007-ben és 2009-ben jelent meg ben a 2. prioritás tengelyen új pályázati kiírás jelent meg az Új Széchenyi Terv keretei között. Az év során turisztikai témakörben a DAOP-2.1.1/I-12 Egészségügyi turizmus szolgáltatásainak fejlesztése a konvergencia régiókban című kiírásra lehet benyújtani projektjavaslatot 3 milliárd forintos pénzügyi kerettel. A prioritási tengelyen 1 darab kiemelt projekt rendelkezik 3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást tartalmazó támogatási szerződéssel. A DAOP 3. prioritástengelyén, közlekedésfejlesztési témakörben 14 felhívás meghirdetése történt meg pályázatos formában, összességében 32 milliárd forint keretösszeggel. A legtöbb, 6 darab felhívás 2009-ben jelent meg, míg a következő évben nulla darab kiírás meghirdetésére került sor ben 3 darab, 2010-ben pedig 4 darab pályázati kiírást jelentetett meg a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség ben mindösszesen 19 darab az időszak utolsó évében 4 darab kiemelt projekt nevesítésére került sor a prioritástengelyen. Ezek közül 15 darab rendelkezik támogatási szerződéssel, melyek közül nyolcat kötöttek meg 2011-ben. A szerződéssel rendelkező projektek összes támogatási összege 11,9 milliárd forint. A 4. humáninfrastruktúra fejlesztési prioritási tengelyen 27 darab felhívást jelentettek meg pályázatos formában, mindösszesen 41,8 milliárd forint keretösszeggel. A legtöbb, szám szerint 12 darab felhívás 2009-ben került megjelentetésre, míg a legkevesebb, 2 darab a következő évben ben további 4 darab felhívás meghirdetése történt meg. A prioritási tengelyen 2 darab kiemelt projekt nemzetiségi iskolák megvalósítása zajlik. A dél-alföldi Operatív Program keretében az 5. nagy témakör, a térségfejlesztési akciók keretében 15 darab felhívást jelentettek meg pályázatos keretek között, melyek összes támogatási keretösszege 25,21 milliárd forint volt ben és 2009-ben 6-6 darab, míg 2011-ben 3 darab felhívás megjelenésére került sor. A prioritási tengelyen 11 darab kiemelt projekt rendelkezik támogatási szerződéssel, közülük kettő projekt már pénzügyileg zárt. A as Európai Uniós pénzügyi időszakban a dél-alföldi megyékben rendelkezésre álló regionális fejlesztési források A dél-alföldi Operatív Program teljes forráskerete a as tervezési időszakra 880,841 millió euró, amely 280 HUF/EUR árfolyamon 246,635 milliárd forintnak felel meg. Ennek a keretnek a jelentősebb része összesen 96,4%-a az öt fejlesztési prioritás között oszlik meg, míg

160 a program lebonyolításának költségei a technikai segítségnyújtásra elkülönített 31,713 millió euróból fedezhetőek. Prioritási tengely 1. prioritás:regionális gazdaságfejlesztés 2. prioritás: Turisztikai célú fejlesztések 3. prioritás: Közlekedési infrastruktúra fejlesztés 4. prioritás: Humáninfrastruktúra fejlesztése 5. prioritás: Térségfejlesztési akciók 6. prioritás:technikai segítségnyújtás A prioritás kerete (Millió EUR) 152, , , , ,317 31,713 A prioritás kerete (Milliárd Ft) 42,796 45,173 52, , ,328 8,879 Százalékos megoszlás 17,35% 18,32% 21,12% 18,80% 20,81% 3,60% Összesen: 880, , ,0% 26.tábla Rendelkezésre álló források Forrás: DAOP évi jelentés A táblázatból látható, hogy a legmagasabb forrás közlekedésfejlesztési (a rendelkezésre álló keret 21,12%-a), illetve térségfejlesztési (a rendelkezésre álló keret 20,81%-a) témakörökben állt rendelkezésre a közötti időszakban. A legalacsonyabb kerettel a regionális gazdaságfejlesztési prioritás rendelkezett (17,35%), ugyanakkor a relatíve alacsony (átlagosan 50%-os) támogatási intenzitásnak köszönhetően a közvetlen pályázói hozzájáruláson keresztül többletforrást ebben a témakörben és a turisztikai prioritáson sikerült mozgósítani. Ágazati Európai Uniós források területi megoszlása Békés megyében Az ágazati programok megyei hasznosulásának elemzése során a Közlekedés Operatív Program (KÖZOP), a Gazdaságfejlesztési Operatív Program (GOP), a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program (TIOP), valamint a Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) keretében megítélt támogatási összegek és a nyertes pályázatok számának megyénkénti megoszlását tekintjük át. Az elemzéshez felhasznált adatbázist a jelzett programok folyamán támogatást nyert projektek listái jelentik, melyek a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség honlapján a nyilvánosság számára hozzáférhetőek. Az elemzés során minden esetben az adott ágazati program keretében benyújtott pályázat megvalósítási helyszínét vettük a régiós vonatkozás alapjául. Ez a módszer lehetővé teszi a nem elhanyagolható esetben más régióban bejegyzett székhelyű vállalatok által benyújtott és kezelt, de a dél-alföldi régióban megvalósuló és hasznosuló projektek figyelembe vételét

161 99.ábra Ágazati támogatások hasznosulása az országos értékek százalékában Forrás: DARFÜ saját szerkesztés Regionális összehasonlításban elmondható, hogy az ágazati programok keretében megítélt támogatások Békés megyei abszorpciója volt a leggyengébb, különösen a közút- illetve a gazdaságfejlesztési területeken nyílik szélesre az olló. Békés megye egyedül a KEOP források kihasználásában tudta megközelíteni a másik két megye arányait. Az ágazati támogatások Csongrád megyében hasznosultak a legnagyobb mértékben (6-7%), Bács-Kiskun megye a TIOP tekintetében a Csongrád megyeihez hasonló, a KEOP esetében pedig a legmagasabb aránnyal részesült forrás-kiegészítésben. Hazai, kormányzati források megyei szintű felhasználása A tanulmány szempontjából vizsgált közötti időszakban 2007-ben, 2008-ban és ben jelent meg pályázati kiírás a hazai források terhére. A hazai decentralizált pénzeszközök az alábbiak voltak: A területfejlesztési célelőirányzatot (TRFC) a társadalmi és gazdasági fejlettségben megmutatkozó különbségek csökkentésére, a térségi együttműködések elősegítésére, a vállalkozói és befektetői tőke területfejlesztési programokba történő integrálására hozták létre, elsődleges célja a gazdaságfejlesztés, a termelőinfrastruktúra-fejlesztés, munkahelyteremtés és humánerőforrásfejlesztés volt. E forrásból támogatásban részesülhettek az önkormányzatok, illetve a vállalkozói szféra által megvalósított fejlesztések és beruházások is. A területi kiegyenlítést szolgáló előirányzatot (TEKI) a termelő az infrastrukturális feltételekben meglévő különbségek mérséklésére, az önkormányzatok kommunális jellegű infrastrukturális fejlesztéseinek finanszírozására hozták létre. Ebből kizárólag a kedvezményezett térségek, illetve a kedvezményezett települések önkormányzatai részesedhettek. Kivételt képeztek azok az önkormányzatok, amelyek kedvezményezettnek minősülő önkormányzattal együtt közös projekt megvalósításában vettek részt, vagy ha a támogatandó projekt egyértelműen pozitív hatással volt a kedvezményezett térségekre is. Céljellegű decentralizált előirányzatot (CÉDE) a helyi önkormányzatok felhalmozási, valamint vis maior kiadásainak támogatására hozták létre, amely az előbbi két decentralizált forrást egészítette ki. E támogatási forma felhasználása nem kapcsolódott a kedvezményezett térségek köréhez, ezért ezen forrásból a fejlettebb térségek települései is részesedhettek. Leghátrányosabb helyzetű kistérségek felzárkóztatásának támogatása (LEKI) keretében támogatást igényelhettek azok a települési önkormányzatok, illetve többcélú kistérségi társulások, amelyek a területfejlesztés kedvezményezett térségeinek jegyzékéről szóló jogszabályban meghatározott, a területfejlesztés szempontjából leghátrányosabb helyzetű kistérségek jegyzéken szereplő kistérségeken belül voltak, valamint azok a megyei önkormányzatok, illetve

162 Csongrád megye Békés megye Bács-Kiskun megye önkormányzati társulások, amelyek fejlesztéseiket ezen kistérségeken belül valósították meg és a fejlesztés a kistérség fejlődését szolgálta. A települési önkormányzati belterületi közutak felújításának, korszerűsítésének támogatására (TEUT) létrehozott pályázati forrás a települési önkormányzatok törzsvagyonába tartozó belterületi közutak kapacitást nem növelő felújítására, korszerűsítésére lehetett fordítani. A magyar területfejlesztési intézményrendszer, hazánk EU csatlakozásával összefüggésben az elmúlt évtized közepén jelentős változásokon ment keresztül. A fejlesztéspolitika súlypontja fokozatosan a régiókra tevődött át. A hazai finanszírozású pályázati források kezelésében a legnagyobb változást a 2007-es esztendő hozta, amikor az addig megyei szinten megjelenő forráselosztást felváltotta a regionális szintű döntéshozatal. A 2008-ban kezdődő gazdasági válsággal és az ország gazdasági teljesítményének csökkenésével párhuzamosan a hazai forrású pályázatok meghirdetésére a 2009-es esztendőben volt utoljára lehetőség. Mivel a forrásfelosztás a dél-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács irányításával, régiós keretek között történt, ezért indokolt az összehasonlítás a három dél-alföldi megye, Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megye adatai között. Decentralizált előirányzat Támogatott projektek száma (db) Az összes százalékában Megítélt támogatás (Ft) Az összes százalékában TRFC 16 3,21% ,74% TEUT 92 18,47% ,50% CÉDE ,91% ,84% TEKI ,75% ,98% LEKI 68 13,65% ,94% Összesen ,00% ,00% TRFC 15 3,98% ,46% TEUT 75 19,89% ,04% CÉDE 38 10,08% ,23% TEKI 83 22,02% ,28% LEKI ,03% ,99% Összesen ,00% ,00% TRFC 22 5,95% ,92% TEUT 90 24,32% ,24% CÉDE ,27% ,72% TEKI 91 24,59% ,97% LEKI 55 14,86% ,15% Összesen ,00% ,00% Mindösszesen tábla Dél-alföldi régió decentralizált előirányzatok Forrás:DARFÜ A három megye számára a es időszak alatt összesen 8,3 milliárd Ft hazai forrás lehívására nyílt lehetőség. A benyújtott pályázatok formai és tartalmi értékelését követően a döntéshozó dél-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács 1245 db. projektet talált támogathatónak

163 100.ábra A hazai források keretei között támogatott projektek száma (db) Forrás: DARFÜ adatbázis A megyék adatai alapján megállapítható, hogy a nyertes pályázatok 40%-át Bács-Kiskun megyei, 30,3%át Békés megyei, 29,7%-át Csongrád megyei pályázók nyújtották be. Az elnyert támogatási összegek ehhez képest eltérést mutatnak. A források kicsivel kevesebb, mint 1/3-ad része (30,05%) került Bács-Kiskun megyébe, Békés megye részesedése 43,14 %-os, míg Csongrád megyéé 26,81 % volt. 101.ábra A hazai források keretei között megítélt támogatások összértéke megyénként (Mrd Ft) Forrás: DARFÜ adatbázis Megyék közötti összehasonlításban érdemes vizsgálni az egyes pályázati előirányzatok felhasználását. A TRFC forrásokból Bács-Kiskun és Békés megye majdnem azonos mértékben (kb %), részesedett, a fennmaradó közel 26% Csongrádba került. A belterületi útfejlesztésekre szánt összegeknél (TEUT) Csongrád és Békés megye esetében van egyezés (34-34%), a fennmaradó, kevesebb, mint 1/3 rész került a legnagyobb megyébe, Bács-Kiskunba. Megyei összehasonlításban a céljellegű decentralizált előirányzat (CÉDE) felhasználásában is vannak különbségek. A források 40%-ából Bács-Kiskun, míg 28%-ából Békés, és megközelítően 32 %- ából pedig Csongrád megye önkormányzatai gyarapodtak. A TEKI esetében a következő figyelhető meg: míg Békés és Bács-Kiskun megye a források kb %-ával gyarapodott, Csongrádba a maradék 26% került. A leghátrányosabb helyzetű térségek felzárkózását segítő LEKI forrásainak majdnem 2/3-ad része (63%) Békés megyét gyarapította,

TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK... 1 BEVEZETŐ... 3 1. TÁRSADALMI-, GAZDASÁGI-, KÖRNYEZETI HELYZETELEMZÉS... 5

TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK... 1 BEVEZETŐ... 3 1. TÁRSADALMI-, GAZDASÁGI-, KÖRNYEZETI HELYZETELEMZÉS... 5 TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK... 1 BEVEZETŐ... 3 1. TÁRSADALMI-, GAZDASÁGI-, KÖRNYEZETI HELYZETELEMZÉS... 5 1.1 KÜLSŐ KÖRNYEZET VIZSGÁLATA... 5 A) A TÉRSÉG ADOTTSÁGAINAK, BELSŐ ERŐFORRÁSAINAK, GAZDASÁGI-,

Részletesebben

T A R T A L O M J E G Y Z É K

T A R T A L O M J E G Y Z É K T A R T A L O M J E G Y Z É K BEVEZETŐ... 3 1. TÁRSADALMI-, GAZDASÁGI-, KÖRNYEZETI HELYZETELEMZÉS... 5 1.1 KÜLSŐ KÖRNYEZET VIZSGÁLATA... 5 A) A TÉRSÉG ADOTTSÁGAINAK, BELSŐ ERŐFORRÁSAINAK, GAZDASÁGI-, KÖRNYEZETI

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS - kivonat - 2013. január Készítette az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízkészlet-gazdálkodási és Víziközmű Osztálya és az Alsó-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság

Részletesebben

BÉKÉS MEGYE TERÜLETRENDEZÉSI TERVE MÓDOSÍTÁS

BÉKÉS MEGYE TERÜLETRENDEZÉSI TERVE MÓDOSÍTÁS Készült a Békés Megyei Önkormányzat megbízásából BÉKÉS MEGYE TERÜLETRENDEZÉSI TERVE MÓDOSÍTÁS JAVASLATTEVŐ TERVFÁZIS EGYEZTETÉSI DOKUMENTÁCIÓ II. KÖTET MEGALAPOZÓ MUNKARÉSZEK 1085 Budapest Kőfaragó u.

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2015. december - kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2015. november kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki

Részletesebben

A GDP területi különbségei Magyarországon, 2007

A GDP területi különbségei Magyarországon, 2007 2009/99 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu III. évfolyam 99. szám 2009. július 06. A GDP területi különbségei Magyarországon, 2007 A tartalomból 1 Egy főre jutó GDP 2 Bruttó hozzáadott

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS 2019. február kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2016. augusztus kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki

Részletesebben

Fekvése. 100000 km² MO-területén 50800 km² Határai: Nyugaton Sió, Sárvíz Északon átmeneti szegélyterületek (Gödöllőidombvidék,

Fekvése. 100000 km² MO-területén 50800 km² Határai: Nyugaton Sió, Sárvíz Északon átmeneti szegélyterületek (Gödöllőidombvidék, ALFÖLD Fekvése 100000 km² MO-területén 50800 km² Határai: Nyugaton Sió, Sárvíz Északon átmeneti szegélyterületek (Gödöllőidombvidék, É-mo-i hgvidék hegylábi felszínek) Szerkezeti határok: katlansüllyedék

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2017. január kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2017. január kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2015. június - kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki

Részletesebben

A város Budapesttől és Kecskeméttől is félórányi autózásra, mintegy 40 km-re, az ország földrajzi középpontjától - Pusztavacstól - 20 km-re

A város Budapesttől és Kecskeméttől is félórányi autózásra, mintegy 40 km-re, az ország földrajzi középpontjától - Pusztavacstól - 20 km-re Dabas a Gödöllői dombvidék déli nyúlványai és az Alföld találkozási pontjain terül el. Az Alföld három kisebb tájegységének, a pesti síkság déli részének, a kiskunsági homokbuckák északi peremének, valamint

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2015. augusztus - kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki

Részletesebben

Magyarország térszerkezeti kihívásai és a megyei területfejlesztés. Szabó Pál PhD. docens Regionális Tudományi Tanszék ELTE, Budapest

Magyarország térszerkezeti kihívásai és a megyei területfejlesztés. Szabó Pál PhD. docens Regionális Tudományi Tanszék ELTE, Budapest Magyarország térszerkezeti kihívásai és a megyei területfejlesztés Szabó Pál PhD. docens Regionális Tudományi Tanszék ELTE, Budapest Felépítés 1) Melyek Magyarország főbb térszerkezeti jellemzői? 2) Melyik

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2015. július - kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki

Részletesebben

Környezeti elemek állapota

Környezeti elemek állapota Környezeti elemek állapota Levegő A település levegő-állapotát globális és helyi tényezők egyaránt alakítják. Feladatunk elsősorban a helyi tényezők meghatározása és vizsgálata. A településen nem működik

Részletesebben

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területrendezési Tervhez való igazodás vizsgálata

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területrendezési Tervhez való igazodás vizsgálata VAJA VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területrendezési Tervhez való igazodás vizsgálata 1 1.) A Megyei Területrendezési Terv Vaja várost érintő elhatározásai

Részletesebben

Természetvédelem. 7. gyakorlat: Természetvédelmi értékcsoportok

Természetvédelem. 7. gyakorlat: Természetvédelmi értékcsoportok Természetvédelem 7. gyakorlat: Természetvédelmi értékcsoportok Amiről a mai gyakorlaton szó lesz: Természetvédelmi értékcsoportok 1. Természetvédelmi értékcsoportok 1. Földtani értékek 2. Víztani értékek

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS kivonat 2013. augusztus Készítette az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízkészlet-gazdálkodási és Víziközmű Osztálya és az Alsó-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2015. március kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízvédelmi és Vízgyűjtő-gazdálkodási Főosztály Vízkészlet-gazdálkodási Osztálya és

Részletesebben

Ócsa környezetének regionális hidrodinamikai modellje és a területre történő szennyvíz kihelyezés lehetőségének vizsgálata

Ócsa környezetének regionális hidrodinamikai modellje és a területre történő szennyvíz kihelyezés lehetőségének vizsgálata Ócsa környezetének regionális hidrodinamikai modellje és a területre történő szennyvíz kihelyezés lehetőségének vizsgálata Kocsisné Jobbágy Katalin Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság 2016 Vizsgált terület

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2016. január kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2016. december - kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS 2019. január kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2017. március - kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2016. július - kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki

Részletesebben

1. HELYZETÉRTÉKELÉS. Országos áttekintésben a márciusi átlaghoz viszonyított legnagyobb csapadékhiány (32 mm) Kapuvár állomáson fordult elő.

1. HELYZETÉRTÉKELÉS. Országos áttekintésben a márciusi átlaghoz viszonyított legnagyobb csapadékhiány (32 mm) Kapuvár állomáson fordult elő. 1. HELYZETÉRTÉKELÉS 2014 márciusában a rendelkezésre álló adatok szerint az ország területére lehullott csapadék mennyisége 3 mm (Kapuvár, Vasad, Törtel) és 27 mm (Milota) között alakult, az országos területi

Részletesebben

1. HELYZETÉRTÉKELÉS. A sokévi szeptemberi átlaghoz viszonyított legnagyobb csapadékhiány (20-39 mm) a Szatmári-síkságon jelentkezett.

1. HELYZETÉRTÉKELÉS. A sokévi szeptemberi átlaghoz viszonyított legnagyobb csapadékhiány (20-39 mm) a Szatmári-síkságon jelentkezett. 1. HELYZETÉRTÉKELÉS Csapadék 2014 szeptemberében a rendelkezésre álló adatok szerint az ország területére lehullott csapadék mennyisége 9 mm (Fehérgyarmat) és 250 mm (Murakeresztúr) között alakult, az

Részletesebben

rség g felszín n alatti vizeinek mennyiségi

rség g felszín n alatti vizeinek mennyiségi A Nyírs rség g felszín n alatti vizeinek mennyiségi problémáinak megoldására javasolt intézked zkedések Csegény József Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság "Vízgyűjtő-gazdálkodási

Részletesebben

A április havi csapadékösszeg területi eloszlásának eltérése az április átlagtól

A április havi csapadékösszeg területi eloszlásának eltérése az április átlagtól 1. HELYZETÉRTÉKELÉS Csapadék 2014 áprilisában a rendelkezésre álló adatok szerint az ország területére lehullott csapadék mennyisége 12 mm (Nyírábrány) és 84 mm (Kölked) között alakult, az országos területi

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS kivonat 2013. július Készítette az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízkészlet-gazdálkodási és Víziközmű Osztálya és az Alsó-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2015. január - kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízvédelmi és Vízgyűjtő-gazdálkodási Főosztály Vízkészlet-gazdálkodási Osztálya

Részletesebben

A BRUTTÓ HAZAI TERMÉK (GDP) TERÜLETI MEGOSZLÁSA 2005-BEN

A BRUTTÓ HAZAI TERMÉK (GDP) TERÜLETI MEGOSZLÁSA 2005-BEN Központi Statisztikai Hivatal Veszprémi Igazgatósága A BRUTTÓ HAZAI TERMÉK (GDP) TERÜLETI MEGOSZLÁSA 2005-BEN Veszprém, 2007. június 10. Központi Statisztikai Hivatal Veszprém Igazgatóság, 2007 Igazgató:

Részletesebben

MTA KIK Tudománypolitikai és Tudományelemzési Osztály. A hazai tudományos kibocsátás regionális megoszlása az MTMT alapján (2007-2013)

MTA KIK Tudománypolitikai és Tudományelemzési Osztály. A hazai tudományos kibocsátás regionális megoszlása az MTMT alapján (2007-2013) MTA KIK Tudománypolitikai és Tudományelemzési Osztály A hazai tudományos kibocsátás regionális megoszlása az MTMT alapján (2007-2013) Projektszám: TÁMOP-4.2.5.A-11/1-2012-0001 A Magyar Tudományos Művek

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2016. november kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki

Részletesebben

HELYI JELENTŐSÉGŰ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETEK SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYÉBEN

HELYI JELENTŐSÉGŰ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETEK SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYÉBEN HELYI JELENTŐSÉGŰ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETEK SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYÉBEN Nagy Károly és Görögh Zoltán Felső-Tisza Alapítvány Nyíregyháza, 2014.03.05. VÉDETT TERMÉSZETI TERÜLETEK SZÁMA MAGYARORSZÁGON

Részletesebben

Beruházás-statisztika

Beruházás-statisztika OSAP 1576 Beruházás-statisztika Egészségügyi ágazat Önkormányzatok és önállóan jelentő egészségügyi szolgáltatók 2011 Önkormányzatok és önállóan jelentő egészségügyi szolgáltatók beruházási és felújítási

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2016. szeptember - kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2015. február kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízvédelmi és Vízgyűjtő-gazdálkodási Főosztály Vízkészlet-gazdálkodási Osztálya és

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS 2019. május kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízrajzi és Vízgyűjtő-gazdálkodási Főosztály Vízrajzi Osztálya

Részletesebben

SOLTVADKERT 1. SZÁMÚ MELLÉKLET 1. A strand mederfenék jellemzése: Homokos, iszapos. 2. A strandhoz tartozó partszakasz talajának jellemzése: Homokos, és gyepszőnyeggel borított. 3. A víz elérhetősége:

Részletesebben

FÜLÖP. Elhelyezkedés. Földrajz, természeti adottságok. Történelem. Terület: 55,87 km 2 Lakosság: 1793 fő Polgármester: Hutóczki Péter

FÜLÖP. Elhelyezkedés. Földrajz, természeti adottságok. Történelem. Terület: 55,87 km 2 Lakosság: 1793 fő Polgármester: Hutóczki Péter FÜLÖP Terület: 55,87 km 2 Lakosság: 1793 fő Polgármester: Hutóczki Péter Elérhetőség: Fülöp Község Önkormányzata 4266 Fülöp, Arany J. u. 19. Tel./Fax: 52/208-490 Fülöp község címere Elhelyezkedés Fülöp

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS kivonat 2013. szeptember Készítette az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízkészlet-gazdálkodási és Víziközmű Osztálya és az Alsó-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság

Részletesebben

A földtulajdon és a földhasználat alakulása Tolna megyében

A földtulajdon és a földhasználat alakulása Tolna megyében A földtulajdon és a földhasználat alakulása Tolna megyében Tóth Orsolya V. évfolyam, gazdasági agrármérnök szak Kaposvári Egyetem Gazdaságtudományi Kar, Kaposvár Vállalatgazdasági és Szervezési Tanszék

Részletesebben

JELENTŐS VÍZGAZDÁLKODÁSI KÉRDÉSEK

JELENTŐS VÍZGAZDÁLKODÁSI KÉRDÉSEK JELENTŐS VÍZGAZDÁLKODÁSI KÉRDÉSEK JELENTŐS VÍZGAZDÁLKODÁSI KÉRDÉSEK 2-5-1 TERVEZÉSI ALEGYSÉG 2-12 Nagykőrösi-homokhát TERVEZÉSI ALEGYSÉG Közép-Tisza-vidéki 2007. Vízügyi Igazgatóság Vízvédelmi és Vízgyűjtő-gazdálkodási

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2016. március - kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki

Részletesebben

Pannon szikes vízi élőhelyek helyreállítása a Kiskunságban

Pannon szikes vízi élőhelyek helyreállítása a Kiskunságban Pannon szikes vízi élőhelyek helyreállítása a Kiskunságban Bankovics András Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság Túrkeve, 2015. március 25. Tájtörténet és a természetvédelem története Tájtörténet és a természetvédelem

Részletesebben

Felszín alatti vizek állapota, nitrát-szennyezett területekre vonatkozó becslések. Dr. Deák József GWIS Környezetvédelmi és Vízminőségi Kft

Felszín alatti vizek állapota, nitrát-szennyezett területekre vonatkozó becslések. Dr. Deák József GWIS Környezetvédelmi és Vízminőségi Kft Felszín alatti vizek állapota, nitrát-szennyezett területekre vonatkozó becslések Dr. Deák József GWIS Környezetvédelmi és Vízminőségi Kft felszín alatti vizeink nitrát-szennyezettségi állapota, vízkémiai

Részletesebben

Nemesgörzsöny Község Településrendezési Tervének kivonata

Nemesgörzsöny Község Településrendezési Tervének kivonata A TERÜLETRENDEZÉSI TERVEK ÉS A TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV ÖSSZHANGJÁT IGAZOLÓ MUNKARÉSZ A településrendezési tervek készítése során figyelembe kell venni a magasabb szintű területrendezési tervek szabályozásait.

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS kivonat 2013. november Készítette az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízkészlet-gazdálkodási és Víziközmű Osztálya és az Alsó-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS 2018. december - kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2016. február - kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki

Részletesebben

TOKAJI KISTÉRSÉG. INFRASTRUKTÚRA ÉS KÖRNYEZET Helyzetelemezés (Készítette: Paksi Szilvia kulcsszakértő) Bodrogkeresztúr, október 17.

TOKAJI KISTÉRSÉG. INFRASTRUKTÚRA ÉS KÖRNYEZET Helyzetelemezés (Készítette: Paksi Szilvia kulcsszakértő) Bodrogkeresztúr, október 17. TOKAJI KISTÉRSÉG INFRASTRUKTÚRA ÉS KÖRNYEZET Helyzetelemezés (Készítette: Paksi Szilvia kulcsszakértő) Bodrogkeresztúr, 2008. október 17. AZ ORSZÁG SZERKEZETI TERVE (RÉSZLET) EGYÉB ORSZÁGOS TÖRZSHÁLÓZATI

Részletesebben

Bartal György (Öko Zrt. vezette Konzorcium megbízásából Vidra Kft.) "Vízgyűjtő-gazdálkodási tervek készítése (KEOP-2.5.0/A)

Bartal György (Öko Zrt. vezette Konzorcium megbízásából Vidra Kft.) Vízgyűjtő-gazdálkodási tervek készítése (KEOP-2.5.0/A) Bartal György (Öko Zrt. vezette Konzorcium megbízásából Vidra Kft.) "Vízgyűjtő-gazdálkodási tervek készítése (KEOP-2.5.0/A) Főbb vízfolyások (43 víztest): Répce Répce-árapasztó Rábca Kis-Rába Ikva Hanság-főcsatorna

Részletesebben

VI/12/e. A CÉLTERÜLETEK MŰKÖDÉSI, ÜZEMELTETÉSI JAVASLATAINAK KIDOLGOZÁSA A TÁJGAZDÁLKODÁS SZEMPONTJÁBÓL (NAGYKUNSÁG)

VI/12/e. A CÉLTERÜLETEK MŰKÖDÉSI, ÜZEMELTETÉSI JAVASLATAINAK KIDOLGOZÁSA A TÁJGAZDÁLKODÁS SZEMPONTJÁBÓL (NAGYKUNSÁG) MEGVALÓSÍTÁSI TERV A TISZA-VÖLGYI ÁRAPASZTÓ RENDSZER (ÁRTÉR-REAKTIVÁLÁS SZABÁLYOZOTT VÍZKIVEZETÉSSEL) I. ÜTEMÉRE VALAMINT A KAPCSOLÓDÓ KISTÉRSÉGEKBEN AZ ÉLETFELTÉTELEKET JAVÍTÓ FÖLDHASZNÁLATI ÉS FEJLESZTÉSI

Részletesebben

A 2014. május havi csapadékösszeg területi eloszlásának eltérése az 1971-2000. májusi átlagtól

A 2014. május havi csapadékösszeg területi eloszlásának eltérése az 1971-2000. májusi átlagtól 1. HELYZETÉRTÉKELÉS Csapadék 2014 májusában a rendelkezésre álló adatok szerint az ország területére lehullott csapadék mennyisége 36 mm (Nyírábrány) és 163 mm (Tés) között alakult, az országos területi

Részletesebben

Pest megye önálló régióvá válása: a vállalkozások helyzete

Pest megye önálló régióvá válása: a vállalkozások helyzete www.pest.hu Pest önálló régióvá válása: a vállalkozások helyzete A vállalkozások számának alakulása, a megszűnő és az új cégek száma, a cégek tevékenységének típusa hatással van az adott terület foglalkoztatási

Részletesebben

TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIAI TERV

TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIAI TERV TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIAI TERV SAJÓECSEG KÖZSÉG SAJÓPÁLFALA KÖZSÉG SAJÓSENYE KÖZSÉG SAJÓVÁMOS KÖZSÉG TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIAI TERV SAJÓECSEG KÖZSÉG SAJÓPÁLFALA KÖZSÉG SAJÓSENYE KÖZSÉG SAJÓVÁMOS

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2016. május - kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki

Részletesebben

2-1-4. Bodrogköz vízgyűjtő alegység

2-1-4. Bodrogköz vízgyűjtő alegység 2-1-4 Bodrogköz vízgyűjtő alegység 1 Területe, domborzati jellege, kistájak A vízgyűjtő alegység területe gyakorlatilag megegyezik a Bodrogköz kistáj területével. A területet a Tisza Zsurk-Tokaj közötti

Részletesebben

TERÜLETI TERVEK ÉRVÉNYESÍTÉSE

TERÜLETI TERVEK ÉRVÉNYESÍTÉSE TERÜLETI TERVEK ÉRVÉNYESÍTÉSE A település tervezése során a 2008. évi L. törvénnyel módosított 2003. évi XXVI. törvénnyel jóváhagyott Országos Területrendezési Terv és a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat

Részletesebben

Veszprém Megyei Környezetvédelmi Program egyeztetési té anyaga. PROGRESSIO Mérnöki Iroda Kft. Iroda: 8000 Székesfehérvár Távírda u. 2/A.

Veszprém Megyei Környezetvédelmi Program egyeztetési té anyaga. PROGRESSIO Mérnöki Iroda Kft. Iroda: 8000 Székesfehérvár Távírda u. 2/A. Veszprém Megyei Környezetvédelmi Program 2018-2022 egyeztetési té anyaga PROGRESSIO Mérnöki Iroda Kft. Iroda: 8000 Székesfehérvár Távírda u. 2/A. 2018. július 03. A PROGRESSIO Mérnöki Iroda Kft. rövid

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2016. április kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki

Részletesebben

KONZULTÁCIÓS ANYAG 1-11 SIÓ

KONZULTÁCIÓS ANYAG 1-11 SIÓ A Víz Keretirányelv hazai megvalósítása KONZULTÁCIÓS ANYAG 1-11 SIÓ alegység vízgyűjtő-gazdálkodási tervhez közreadja: Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság, Közép-dunántúli Környezetvédelmi

Részletesebben

A foglalkoztatáspolitika időszerű kérdései (TOP projekt Fejér megyében)

A foglalkoztatáspolitika időszerű kérdései (TOP projekt Fejér megyében) A foglalkoztatáspolitika időszerű kérdései (TOP projekt Fejér megyében) Dr. Simon Attila István Nemzetgazdasági Minisztérium Munkaerőpiacért Felelős Helyettes Államtitkár Székesfehérvár, 2017. január 31.

Részletesebben

Agrár-környezetvédelmi Modul Vízgazdálkodási ismeretek. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc

Agrár-környezetvédelmi Modul Vízgazdálkodási ismeretek. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Agrár-környezetvédelmi Modul Vízgazdálkodási ismeretek KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Magyarország vízgazdálkodása. 5.lecke 1. Magyarország a legek országa: a Föld egyik

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ A 2015/2016-ÖS HIDROLÓGIAI ÉVRŐL

ÖSSZEFOGLALÓ A 2015/2016-ÖS HIDROLÓGIAI ÉVRŐL A l s ó - T i s z a - v i d é k i V í z ü g y i I g a z g a t ó s á g 6 7 2 0 S z e g e d, S t e f á n i a 4. P f. 3 9 0 Telefon: (62) 599-599, Telefax: (62) 420-774, E-mail: titkarsag@ativizig.hu ÖSSZEFOGLALÓ

Részletesebben

4. Területhasználati alkalmasság a Szentesi kistérségben 1

4. Területhasználati alkalmasság a Szentesi kistérségben 1 4. Területhasználati alkalmasság a Szentesi kistérségben 1 4.1. Termohelyi adottságok A térség síkvidék, mely a Tisza és a Körös találkozásától délkeletre fekszik, kedvezotlen domborzati adottság nélkül.

Részletesebben

ADALÉKOK BÉKÉS MEGYE KISTÉRSÉGEINEK FEJLŐDÉSÉHEZ A 90-ES ÉVEK MÁSODIK FELÉBEN

ADALÉKOK BÉKÉS MEGYE KISTÉRSÉGEINEK FEJLŐDÉSÉHEZ A 90-ES ÉVEK MÁSODIK FELÉBEN ADALÉKOK BÉKÉS MEGYE KISTÉRSÉGEINEK FEJLŐDÉSÉHEZ A 90-ES ÉVEK MÁSODIK FELÉBEN Nagy Zoltán, Péter Zsolt egyetemi adjunktus, egyetemi tanársegéd Miskolci Egyetem, Miskolci Egyetem Regionális Gazdaságtan

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS 2019. június kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízrajzi és Vízgyűjtő-gazdálkodási Főosztály Vízrajzi Osztálya

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS 2018. szeptember kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS kivonat 2013. december Készítette az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízkészlet-gazdálkodási és Víziközmű Osztálya és az Alsó-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság

Részletesebben

Natura 2000 erdőterületek finanszírozása ( )

Natura 2000 erdőterületek finanszírozása ( ) Natura 2000 erdőterületek finanszírozása (2014 2020). Általános cél az uniós természetvédelmi irányelvek maradéktalan végrehajtása (EU Biológiai Sokféleség Stratégia 2020, 1. Cél) érdekében a fajok és

Részletesebben

Nemzeti Útfelújítási Program 2009-2020 (NÚP)

Nemzeti Útfelújítási Program 2009-2020 (NÚP) Nemzeti Útfelújítási Program 2009-2020 (NÚP) Simon Attila főosztályvezető KKK Útfenntartási és Üzemeltetési Főosztály Budapest 2008. május 14. A forgalmi teljesítmény változása 1998-2006. között Forgalmi

Részletesebben

A Víz Keretirányelv hazai megvalósítása konzultációs anyag 2-9 Hevesi-sík

A Víz Keretirányelv hazai megvalósítása konzultációs anyag 2-9 Hevesi-sík A Víz Keretirányelv hazai megvalósítása konzultációs anyag alegység vízgyűjtő-gazdálkodási tervhez közreadja: Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság, Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi

Részletesebben

VÁZLATOK. XV. Vizek a mélyben és a felszínen. Állóvizek folyóvizek

VÁZLATOK. XV. Vizek a mélyben és a felszínen. Állóvizek folyóvizek VÁZLATOK XV. Vizek a mélyben és a felszínen Állóvizek folyóvizek Az állóvizek medencében helyezkednek el, ezért csak helyzetváltoztató mozgást képesek végezni. medence: olyan felszíni bemélyedés, melyet

Részletesebben

Horváth Angéla Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság. "Vízgyűjtő-gazdálkodási tervek készítése (KEOP-2.5.0/A)

Horváth Angéla Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság. Vízgyűjtő-gazdálkodási tervek készítése (KEOP-2.5.0/A) Horváth Angéla Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság "Vízgyűjtő-gazdálkodási tervek készítése (KEOP-2.5.0/A) 6 db kijelölt vízfolyás víztest 2 db kijelölt állóvíz víztest 5 db kijelölt

Részletesebben

A TERÜLETRENDEZÉSI TERVVEL VALÓ ÖSSZHANG IGAZOLÁSA

A TERÜLETRENDEZÉSI TERVVEL VALÓ ÖSSZHANG IGAZOLÁSA 5. melléklet az 57/2016.(XI.4.) kt. számú határozathoz A TERÜLETRENDEZÉSI TERVVEL VALÓ ÖSSZHANG IGAZOLÁSA Vizsgálat alapja Jelen összeállítás a 19/2011.(XI.29.)számú önkormányzati rendelettel elfogadott

Részletesebben

A Dél-Alföld általános gazdasági helyzete és a mögötte meghúzódó EMBER

A Dél-Alföld általános gazdasági helyzete és a mögötte meghúzódó EMBER A Dél-Alföld általános gazdasági helyzete és a mögötte meghúzódó EMBER Központi Statisztikai Hivatal Szegedi főosztálya Kocsis-Nagy Zsolt főosztályvezető Bruttó hazai termék (GDP) 2012 Dél-Alföld gazdasági

Részletesebben

Békés megye 2014-2020 közötti fejlesztéspolitikája, gazdaságerősítő mechanizmusa

Békés megye 2014-2020 közötti fejlesztéspolitikája, gazdaságerősítő mechanizmusa Békés megye 2014-2020 közötti fejlesztéspolitikája, gazdaságerősítő mechanizmusa Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 BÉKÉS MEGYE JÖVŐKÉPE az élhető és sikeres megye

Részletesebben

ÉGHAJLAT. Északi oldal

ÉGHAJLAT. Északi oldal ÉGHAJLAT A Balaton területe a mérsékelten meleg éghajlati típushoz tartozik. Felszínét évente 195-2 órán, nyáron 82-83 órán keresztül süti a nap. Télen kevéssel 2 óra fölötti a napsütéses órák száma. A

Részletesebben

Söréd Község Településszerkezeti tervének, Helyi Építési Szabályzatának és Szabályozási tervének módosítása Alba Expert Mérnöki Iroda Bt.

Söréd Község Településszerkezeti tervének, Helyi Építési Szabályzatának és Szabályozási tervének módosítása Alba Expert Mérnöki Iroda Bt. ALÁTÁMASZTÓ MUNKARÉSZEK I. TELEPÜLÉSRENDEZÉS 1. Vizsgálat 1.1. Elhelyezkedés Söréd község Fejér megye észak-nyugati határához közel, Székesfehérvártól 16 km-re helyezkedik el. A települést DNy ÉK-i irányban

Részletesebben

A TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV ÖSSZHANGJA AZ ORSZÁGOS ÉS A MEGYEI TERÜLETRENDEZÉSI TERVEKKEL

A TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV ÖSSZHANGJA AZ ORSZÁGOS ÉS A MEGYEI TERÜLETRENDEZÉSI TERVEKKEL A TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV ÖSSZHANGJA AZ ORSZÁGOS ÉS A MEGYEI TERÜLETRENDEZÉSI TERVEKKEL Az Országos Területrendezési Tervről szóló 2003. évi XXVI. törvény (továbbiakban OTrT) országos ket, területfelhasználási

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42

STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42 2015. március Tartalom A GAZDASÁGI FOLYAMATOK REGIONÁLIS KÜLÖNBSÉGEI, 2013 STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42 VI. évfolyam 42. szám Bevezető...2 Összefoglalás...3 Gazdasági fejlettség, a gazdaság ágazati szerkezete...5

Részletesebben

Féléves hidrometeorológiai értékelés

Féléves hidrometeorológiai értékelés Féléves hidrometeorológiai értékelés Csapadék 2015 januárjában több mint kétszer annyi csapadék esett le a KÖTIVIZIG területére, mint a sok éves havi átlag. Összesen területi átlagban 60,4 mm hullott le

Részletesebben

HELYI JELENTŐSÉGŰ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETEK BARANYA MEGYÉBEN

HELYI JELENTŐSÉGŰ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETEK BARANYA MEGYÉBEN HELYI JELENTŐSÉGŰ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETEK BARANYA MEGYÉBEN Bank László Pécs, 2013. november 26. VÉDETT TERMÉSZETI TERÜLETEK SZÁMA MAGYARORSZÁGON ORSZÁGOS JELENTŐSÉGŰEK: Nemzeti park: Tájvédelmi körzet:

Részletesebben

Agrometeorológiai összefoglaló

Agrometeorológiai összefoglaló Agrometeorológiai összefoglaló A 2008. szeptember és 2009. március között lehullott csapadék mennyiség területi eloszlását az 1. ábra szemlélteti. Az ország egyes tájai között jelentős különbségek adódtak.

Részletesebben

Az egészségügyi és gazdasági indikátorok összefüggéseinek vizsgálata Magyarországon

Az egészségügyi és gazdasági indikátorok összefüggéseinek vizsgálata Magyarországon Az egészségügyi és gazdasági indikátorok összefüggéseinek vizsgálata Magyarországon Készítette: Bakos Izabella Mária SZIE-GTK Enyedi György RTDI PhD-hallgató Kutatási téma Az egészségügyi állapot (lakosság

Részletesebben

- A környezetvédelem alapjai -

- A környezetvédelem alapjai - Urbanista szakirányú tanfolyam Értékvédelem - A környezetvédelem alapjai - Előadó: Boromisza Zsombor, egyetemi tanársegéd e-mail: zsombor.boromisza@uni-corvinus.hu Budapesti Corvinus Egyetem Tájvédelmi

Részletesebben

HELYI JELENTŐSÉGŰ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETEK GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYÉBEN

HELYI JELENTŐSÉGŰ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETEK GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYÉBEN HELYI JELENTŐSÉGŰ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETEK GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYÉBEN Lajtmann József Győri Nemzetközi Kereskedelmi Központ 2014. január 14. VÉDETT TERMÉSZETI TERÜLETEK SZÁMA MAGYARORSZÁGON ORSZÁGOS

Részletesebben

Hatályos OTrT (Jelen tervezés terv alapja) Ország szerkezeti terv (hatályos településrendezési terv alapja)

Hatályos OTrT (Jelen tervezés terv alapja) Ország szerkezeti terv (hatályos településrendezési terv alapja) I I. 1. 5. A területrendezési tervvel való összhang igazolása Vizsgálat alapja Jelen összeállítás a 19/2011.(XI.29.)számú önkormányzati rendelettel elfogadott 2011. december 12-től hatályos Bács-Kiskun

Részletesebben

Budapest Baranya Bács-Kiskun Békés Borsod-Abaúj-Zemplén Csongrád Fejér Győr-Moson-Sopron Hajdú-Bihar Heves Komárom-Esztergom Nógrád Pest Somogy

Budapest Baranya Bács-Kiskun Békés Borsod-Abaúj-Zemplén Csongrád Fejér Győr-Moson-Sopron Hajdú-Bihar Heves Komárom-Esztergom Nógrád Pest Somogy AKTUALIZÁLÓ KIEGÉSZÍTÉS A TERÜLETI FOLYAMATOK ALAKULÁSÁRÓL ÉS A TERÜLETFEJLESZTÉSI POLITIKA ÉRVÉNYESÜLÉSÉRŐL SZÓLÓ JELENTÉSHEZ 323 BEVEZETŐ Az első Jelentés a 2000. évben készült el és az Országgyűlés

Részletesebben

A Vidékfejlesztési Minisztérium Parlamenti Államtitkárságán az ÁROP 1.1.19 projekt keretében készült stratégiák

A Vidékfejlesztési Minisztérium Parlamenti Államtitkárságán az ÁROP 1.1.19 projekt keretében készült stratégiák A Vidékfejlesztési Minisztérium Parlamenti Államtitkárságán az ÁROP 1.1.19 projekt keretében készült stratégiák Dr. Viski József főosztályvezető Vidékfejlesztési Minisztérium Stratégiai Főosztály Hatásvizsgálatok

Részletesebben

A Balaton részvízgyűjtő terv tervezetének kiemelt kérdései

A Balaton részvízgyűjtő terv tervezetének kiemelt kérdései A Balaton részvízgyűjtő terv tervezetének kiemelt kérdései Tóth Sándor (KÖDU KÖVIZIG) "Vízgyűjtő-gazdálkodási tervek készítése (KEOP-2.5.0/A) Siófok 2009. július 21. 4-2 Balaton közvetlen alegység 53

Részletesebben

A Tócó, egy tipikus alföldi ér vízminőségi jellemzése

A Tócó, egy tipikus alföldi ér vízminőségi jellemzése A Tócó, egy tipikus alföldi ér vízminőségi jellemzése Magyar Hidrológiai Társaság XXXIV. Országos Vándorgyűlés Somlyai Imre, Dr. Grigorszky István Debreceni Egyetem, Hidrobiológiai Tanszék Témafelvetés

Részletesebben

3.2. TERÜLETRENDEZÉSI TERVI MEGFELELÉS IGAZOLÁSA

3.2. TERÜLETRENDEZÉSI TERVI MEGFELELÉS IGAZOLÁSA 3.2. TERÜLETRENDEZÉSI TERVI MEGFELELÉS IGAZOLÁSA Vizsgálat alapja Jelen összeállítás a 19/2011.(XI.29.)számú önkormányzati rendelettel elfogadott 2011. december 12-től hatályos Bács-Kiskun Megyei Területrendezési

Részletesebben

A július havi csapadékösszeg területi eloszlásának eltérése az júliusi átlagtól

A július havi csapadékösszeg területi eloszlásának eltérése az júliusi átlagtól 1. HELYZETÉRTÉKELÉS Csapadék 2014 júliusában a rendelkezésre álló adatok szerint az ország területére lehullott csapadék mennyisége 59 mm (Drávaszabolcs) és 239 mm (Pankota) [Csongrád m.] között alakult,

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2015. szeptember kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki

Részletesebben