[Ide írhatja a szöveget] HATÁROZAT

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "[Ide írhatja a szöveget] HATÁROZAT"

Átírás

1 [Ide írhatja a szöveget] Ügyszám: /2015 Tárgy: a Nagyhódos-Nagypalád (Velyka Palad) települések között tervezett közúti határátkelőhely és közúti csatlakozásának megvalósítása - előzetes vizsgálat HATÁROZAT A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal az Országos Rendőr-főkapitányság (1139 Budapest, Teve u ) kérelmére indult előzetes vizsgálati eljárásban a benyújtott előzetes vizsgálati dokumentáció alapján megállapította, hogy a Nagyhódos-Nagypalád (Velyka Palad) települések között tervezett közúti határátkelőhely és az országhatárhoz vezető út és csomópontjai megvalósításából (a Nagyhódos országhatárhoz vezető sz. út nyomvonalának a határátkelőhely megközelítését célzó módosításából) nem feltételezhető jelentős környezeti hatás és a tevékenység egységes környezethasználati engedélyezés hatálya alá sem tartozik. Védett területen cserjeirtás, fakitermelés kizárólag a természetvédelmi hatáskörében eljáró Kormányhivatal által kiadott jogerős engedély birtokában történhet. A határozat kiadásakor alapul vett körülmények jelentős megváltozását a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztályának 15 napon belül írásban be kell jelenteni. Az eljárás során vizsgált szakkérdésben megfogalmazott előírás: Talajvédelmi előírás: A beruházás során be kell tartani a évi CXXIX. tv. (a termőföld védelméről) 43.. (1) bekezdésének előírásait, amely szerint az érintett és a szomszédos mezőgazdaságilag hasznosított területeken a talajvédő-gazdálkodás feltételei nem romolhatnak, a termőföld talajidegen anyagokkal nem szennyeződhet. Termőföldön talajidegen-, vagy veszélyes anyag még átmenetileg sem tárolható. Földvédelmi előírás: A beruházás megvalósítása során figyelemmel kell lenni arra, hogy a szakhatósági eljárás tárgyát képező, Nagyhódos 069/2 hrsz-ú földrészlettel szomszédos termőföldek megfelelő hasznosítását a tervezett tevékenység, létesítmény ne akadályozza. Az eljárásba bevont szakhatóság előírásai: A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság (4400 Nyíregyháza, Kölcsey u ) 36500/5082-1/2015.ÁLT számú (saját szám: /2015.) szakhatósági állásfoglalásában foglalt előírások: - A határátkelőhelyen tervezett fúrt kút, vízszűrő berendezés, tüzivíz tározó és a vízellátó létesítmények megvalósítása vízjogi engedélyköteles tevékenység. A létesítmények megvalósítása jogerős vízjogi létesítési engedély birtokában történhet, amelyet hatóságomtól kell megkérni. - A határátkelőhely tervezett csapadékvíz elvezetése/elhelyezése, csapadékvíz előtisztítása vízjogi engedélyköteles tevékenység. A létesítmények megvalósítása vízjogi létesítési engedély birtokában történhet, amelyet hatóságomtól kell megkérni. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály 4400 Nyíregyháza, Kölcsey u Nyíregyháza, Pf.: 246. Telefon: 42/ Fax: 42/ ftvkvf_ugyfszolg@ftvktvf.kvvm.hu Honlap:

2 - A vízjogi létesítési engedély kiadása iránti kérelmet és mellékletét képező engedélyes tervet a vízgazdálkodási hatósági jogkör gyakorlásáról szóló 72/1996. (V.22.) Korm.rendelet 3. -ában, valamint a vízjogi engedélyezési eljáráshoz szükséges kérelemről és mellékleteiről szóló 18/1996. (VI. 13.) KHVM rendelet 2. -ában és 2. sz. mellékletében előírtak betartásával, megfelelő tervezői jogosultsággal rendelkező tervezővel kell elkészíttetni és a Katasztrófavédelmi Igazgatósághoz benyújtani. A megvalósult vízilétesítmények használatbavételéhez szükséges vízjogi üzemeltetési engedély kérelemről és mellékleteiről a 72/1996. (V.22.) Korm. rendelet 5. -a és a 18/1996. (VI.13.) KHVM rendelet 6. -a rendelkezik. Az eljárás során eljárási költségként az eljárás igazgatási szolgáltatási díja merült fel, melynek megfizetésére az ügyfél köteles. Az eljárás igazgatási szolgáltatási díja ,- Ft, melyet az ügyfél megfizetett, egyéb eljárási költség nem keletkezett. A határozat ellen a közléstől számított 15 napon belül az Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőséghez címzett, de a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztályához 4 példányban benyújtott fellebbezésnek van helye. Az Országos Rendőr-főkapitányság által megvalósításra kerülő egyes fejlesztési projektekkel összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 32/2015. (II.25.) Korm. rendelet 4. (1) bek. értelmében a hozott döntés fellebbezésre tekintet nélkül végrehajtható. A határozat - ha ellene jogorvoslati kérelem nem érkezik- a közlés napját követő 15. napon emelkedik jogerőre. A szakhatósági állásfoglalás ellen önálló jogorvoslatnak nincs helye, az csak jelen határozat elleni jogorvoslat keretében támadható meg. A fellebbezés díjköteles, ,- Ft az előzetes vizsgálati eljárás fellebbezési díja. Természetes személyek és társadalmi szervezetek fellebbezése esetén a fellebbezés díjának mértéke 2.500,- Ft az előzetes vizsgálati eljárás fellebbezési díja. A fellebbezési díjat a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Magyar Államkincstárnál vezetett számú számlájára átutalással kell megfizetni a fellebbezés benyújtásával egyidejűleg. Az átutalás közlemény rovatában fel kell tüntetni: Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály elnevezést és a határozat ügyszámát is. A fellebbezés elektronikus úton való benyújtására nincs lehetőség. A fellebbezés alapján a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal a határozat módosításáról vagy visszavonásáról illetve az Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőséghez való felterjesztésről dönthet. INDOKOLÁS Az Országos Rendőr-főkapitányság (1139 Budapest, Teve u ) a Nagyhódos-Nagypalád (Velyka Palad) között tervezett közúti határátkelőhely létesítését és a Nagyhódos-Nagypalád közötti, országhatárhoz vezető sz. közúttal történő összekötését tervezi a Nagyhódos 069/2 hrsz.-ú ingatlanon, mellyel a határon átvezető kapcsolatok fejlesztése a cél. A határátkelőhely létesítéséhez a j. Nagyhódos országhatárhoz vezető út és csomópontjai építése szükséges a Nagyhódos 069/2 hrsz-on. A MOLNÁR Környezetvédelmi, Mérnöki Kft. (4400 Nyíregyháza, Váci M. u. 41.) az Országos Rendőrfőkapitányság (1139 Budapest, Teve u ) által meghatalmazott MG Építész Tervező és Szolgáltató Kft. (1125 Budapest, Szarvas Gábor út 42/a.) meghatalmazásából április 27-én fenti tárgyban előzetes vizsgálati dokumentációt nyújtott be a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztályára (a továbbiakban: környezetvédelmi hatóság) és kérte az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról szóló 314/2005. (XII.25.) Korm.rendelet /továbbiakban: 314/2005. (XII.25.) Korm. rendelet)/ szerinti előzetes vizsgálati eljárás lefolytatását. 2

3 A vizsgálati terület az országos jelentőségű védett természeti-, valamint a Natura 2000 területek (HUHN 20054, HUHN kódú területek) részét képezi. A beruházással kapcsolatos munkálatok a sz. út mentén, a Nagyhódos 069/2 hrsz.-ú ingatlannak az úttal párhuzamos sávjában valósulnának meg, amely a 069/2 hrsz.-ú, 14,47 ha-os, szántó művelési ágú ingatlan egy részének végleges kivonását, valamint az összekötő út kialakításának nyomvonalában az út melletti árok út felőli rézsűjén lévő növényzet eltávolítását teszi szükségessé. Az építkezés 250 m X 40 m-es területet fog érinteni. A Kormányhivatal jogelődje, a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség a Nagyhódos-Nagypalád közötti, országhatárhoz vezető számú útszakasz (0+002, ,96 km szelvény) felújítása tárgyában korábban 4303/2013. ügyszámon előzetes vizsgálati eljárást folytatott le. A Felügyelőség az eljárást lezáró /2013. sz. határozatában megállapította, hogy a beruházás megvalósításából nem feltételezhető jelentős környezeti hatás és a tevékenység a 314/2005. (XII.25.) Korm.rendelet 2. számú melléklete szerinti egységes környezethasználati engedélyezés hatálya alá sem tartozik. A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló évi CXL. tv. (Ket.) 22. (1) bekezdése értelmében a hatóság a joghatóságát - ezzel összefüggésben az alkalmazandó jogot -, valamint hatáskörét és illetékességét az eljárás minden szakaszában hivatalból köteles vizsgálni. A környezetvédelmi hatóság a benyújtott kérelem és az annak mellékletét képező tervdokumentáció alapján hatáskörének tisztázása érdekében a /2015. sz. és a /2015. sz. ügyiratában belföldi jogsegély iránti kérelemmel fordult a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Mátészalkai Járási Hivatal Járási Építésügyi Hivatalához (4700 Mátészalka, Kölcsey u. 2.), továbbá a Szabolcs- Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Közlekedési Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztályához (4400 Nyíregyháza, Hatzel tér 10.) A megkeresett hatóságok belföldi jogsegélye (a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Mátészalkai Járási Hivatal Járási Építésügyi Hivatala SZ-07D/ /2015. ügyszámon, a Szabolcs- Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Közlekedési Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztálya SZ-T-004/ /2015. ügyszámon adta meg belföldi jogsegélyét) alapján megállapítást nyert, hogy a határátkelőhely megvalósításával összefüggő beruházás a 314/2005. (XII.25.) Korm. rendelet 3. sz. mellékletének 87. pontja 87. Közutak és közforgalom elől el nem zárt magánutak, kerékpárutak (amennyiben nem tartozik az 1. számú mellékletbe) a) országos közút építése (amennyiben nem tartozik az 1. számú mellékletbe) b) országos közút fejlesztése 1 km hossztól c) az előző pontokba nem tartozó országos közút, helyi közút, a közforgalom elől el nem zárt magánút és kerékpárút védett területen, Natura 2000 területen, barlang védőövezetén méretmegkötés nélkül és 131. pontja Az 1. számú melléklet 32., , 41., 47. pontjában, valamint a 3. számú melléklet , , 95., 102., 104. pontjában felsorolt tevékenység vagy létesítmény 2. (2) bekezdés a) pont ac) alpontja szerinti jelentős módosítása, kivéve, ha a módosítás az 1. számú melléklet B. és C. oszlopa szerint meghatározott tevékenység vagy létesítmény megvalósítása alapján előzetes vizsgálat köteles és a kormányhivatal döntésétől függően környezeti hatásvizsgálat köteles tevékenységnek minősül. Az eljárás a 32/2015. (II.25.) Korm. rendelet (az Országos Rendőr-főkapitányság által megvalósításra kerülő egyes fejlesztési projektekkel összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről) alapján kiemelt jelentőségű ügynek minősül, amelynek értelmében az alábbi, általánostól eltérő szabály alkalmazandók: - a jogszabály 4. (1) Az 1. (1) bekezdése szerinti közigazgatási hatósági ügyekben hozott döntés fellebbezésre tekintet nélkül végrehajtható. 3

4 A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló évi CXL. törvény (továbbiakban: Ket.) 101. (5) bek. e.) pontja és az idézett jogszabályi rendelkezés alapján a határozat azonnali végrehajthatóságáról döntöttem a rendelkező részben. A kérelemmel kapcsolatosan a környezetvédelmi hatóság megállapította, hogy az eljárás a környezetvédelmi és természetvédelmi hatósági eljárások igazgatási szolgáltatási díjairól szóló 14/2015. (III.31.) FM rendelet (továbbiakban: Díjrendelet) szerint igazgatási szolgáltatási díjköteles. A díj mértéke a Díjrendelet 1. számú mellékletének 35. főszáma (előzetes vizsgálat) alapján: ,- Ft. A közigazgatási hatósági eljárás általános szabályairól szóló évi CXL. törvény (továbbiakban: Ket.) 158. (1) bekezdése szerint: Az eljárási költséget a hatóság összegszerűen határozza meg, és dönt a költség viseléséről, illetve a megelőlegezett költség esetleges visszatérítéséről. Az eljárás során a Ket a szerinti költségek közül az igazgatási szolgáltatási díj merült fel. Az ügyfél az eljárás során az igazgatási szolgáltatási díjat megfizette. A 314/2005. (XII.25.) Korm. rendelet 3. (3) bekezdése értelmében a kérelem és az előzetes vizsgálati dokumentáció benyújtását követően a környezetvédelmi hatóság az eljárásról a nyilvánosság biztosítása érdekében hivatalában, valamint honlapján közleményt tett közzé és a közzététellel egyidejűleg a 3. (4) bekezdés értelmében a közleményt, a kérelmet és mellékleteit a /2015.sz. ügyiratában megküldte az érintett település, Nagyhódos település jegyzőjének is, aki gondoskodott a közlemény közhírré tételéről. Az eljárás megindításáról szóló közlemény 21 napos közzétételének időtartama alatt a tárggyal kapcsolatosan sem a környezetvédelmi hatósághoz, sem Nagyhódos település jegyzőjéhez nem érkezett észrevétel. Az eljáró hatóság a /2015. ügyszámú levelében a Ket. 29. (3) bek. b) pontja alapján az eljárás megindításáról a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóságot (4024 Debrecen, Sumen u. 2., a továbbiakban: HNPI), mint ismert ügyfelet is tájékoztatta. A környezetvédelmi hatóság a benyújtott kérelem és mellékletei alapján a /2015. sz. végzésében hiánypótlásra szólította fel az ügyfelet. A MOLNÁR Környezetvédelmi, Mérnöki Kft június 16-án és június 18-án küldte meg az előzetes vizsgálati dokumentáció hiánypótlását, kiegészítését. A kormányhivatal az előzetes vizsgálati eljárásban a benyújtott dokumentáció, a szakkérdés vizsgálatok és a rendelkezésre álló adatok alapján ítéli meg a tervezett tevékenység környezetre gyakorolt hatását, valamint dönt a környezeti hatásvizsgálat szükségességéről. - A környezetvédelmi hatóság a környezetvédelmi és természetvédelmi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelöléséről szóló 71/2015. (III.30.) Korm. rendelet 28. (3) bekezdése és 5. számú melléklet II. táblázatának 3. pontja alapján az eljárás során a /2015. sz. ügyiratában szakhatóságként megkereste a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságot. - Az eljárás során a környezetvédelmi és természetvédelmi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelöléséről szóló 71/2015. (III.30.) Korm. rendelet 28. (1) bekezdése és 5. számú melléklete alapján szakkérdés vizsgálatával kapcsolatban - a környezet- és település-egészségügyre kiterjedően a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztályát, - a kulturális örökség (műemlékvédelem, műemléki területek védelme, nyilvántartott régészeti lelőhelyek) védelmére kiterjedően a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Nyíregyháza Járási Hivatalának Járási Építésügyi és Örökségvédelmi Osztályát, - a termőföldre gyakorolt hatások vizsgálatára kiterjedően a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Földművelésügyi Főosztályát, - a termőföld földvédelmére kiterjedően a Szabolcs- Szatmár- Bereg Megyei Kormányhivatal Fehérgyarmati Járási Hivatalának Földhivatali Osztályát, 4

5 - a tevékenység végzésének a földtani környezetre gyakorolt hatása tekintetében a Borsod- Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztályát, - valamint a területrendezési tervekkel való összhang tekintetében a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Építésügyi, Hatósági, Oktatási és Törvényességi Felügyeleti Főosztály Állami Főépítészt kereste meg a környezetvédelmi hatóság a /2015. és /2015. sz. ügyiratában. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság (4400 Nyíregyháza, Kölcsey u ) 36500/5082-1/2015.ÁLT számú (saját szám: /2015.) szakhatósági állásfoglalását előírásokkal adta meg, amely előírások jelen határozat rendelkező részében szerepelnek. Szakhatósági állásfoglalását az alábbiak szerint indokolta: A Főosztály június 18-án érkezett /2015. számú megkeresésében a MOLNÁR Környezetvédelmi, Mérnöki Kft. (4400 Nyíregyháza, Váci Mihály u. 41.) Nagyhódos 069/2 helyrajzi számú, valamint Natura 2000 területen tervezett határátkelőhely előzetes vizsgálati eljárásában szakhatósági állásfoglalás megszerzésére irányuló kérelmet nyújtott be a Katasztrófavédelmi Igazgatósághoz. A Főosztály fenti megkeresésében az alábbi szakkérdésben kérte a Katasztrófavédelmi Igazgatóság szakhatósági állásfoglalásának megadását: A 71/2015. (III. 30.) Korm. rendelet 28. (3) bekezdés és 5. melléklete II. táblázatának 3. pontja alapján: Annak elbírálása, hogy a tevékenység vízellátása, a keletkező csapadék- és szennyvíz elvezetése, valamint a szennyvíz tisztítása biztosított-e, vízbázis védőterületére, védőidomára, jogszabályban, illetve határozatban meghatározott előírások érvényesíthetők-e, továbbá annak elbírálása kérdésében, hogy a tevékenység az árvíz és a jég levonulására, a mederfenntartásra milyen hatást gyakorol (vízgazdálkodási hatáskörben eljárva) Annak elbírálása, hogy a tevékenység kapcsán a felszíni és felszín alatti vizek minősége és mennyisége védelmére jogszabályban, illetve határozatban meghatározott előírások érvényesíthetőke (vízvédelmi hatáskörben eljárva) A Katasztrófavédelmi Igazgatóság, mint elsőfokú területi vízügyi szakhatóság a tervezett tevékenység megvalósításának környezetvédelmi engedélyezéséhez a rendelkező részben foglalt előírással hozzájárul, tekintettel arra, hogy az előzetes vizsgálati dokumentáció és a rendelkezésére álló dokumentumok alapján a tervezett tevékenységből a felszíni és felszín alatti vizekre káros hatás nem feltételezhető. A szakhatósági hozzájárulást a következőkre való tekintettel adtam meg: A Katasztrófavédelmi Igazgatóság a benyújtott tervdokumentációk és a rendelkezésre álló adatok alapján az alábbiakat állapította meg: A tervezett létesítmény kijelölt, vagy becsült felszínalatti ivóvízbázis hidrogeológiai védőövezetet nem érint, az árvíz és a jég levonulására, a mederfenntartásra hatást nem gyakorol. A határátkelőhely szociális vízellátását a tervezett fúrt kútból tervezik biztosítani, vízszűrő berendezésen keresztül. A tűzoltó vízigény biztosítására a tervezett tüzivíztározó hivatott, amelynek feltöltése a fúrt kútból történne. A telephely szociális szennyvíz elvezetése a tervezett közműpótló aknába történik. A határátkelőhely csapadékvíz elvezetése vonatkozásában a Cs jelű csapadékcsatorna földmedrű szikkasztóárok, a Cs valamint a Cs jelű csatornák pedig DN300 PVC-U SN4 típusú csőből kerülnek tervezésre. A meglévő Cs-0-0 jelű földmedrű árok több helyen keresztezi a tervezett határátkelő útburkolatát, ezeken a helyeken 60 cm átmérőjű átereszeket terveznek. A burkolt felületekről elvezetett csapadékvíz NG 6/60 típusú olajfogó műtárgyon keresztül kerül bevezetésre a befogadóba. 5

6 Fentiek alapján a tevékenység nem jelent veszélyt a felszíni és felszín alatti vízkészletekre, a felszíni vizek minősége védelmének szabályairól a 220/2004. (VII.21.) Korm. rendeletben, valamint a felszín alatti vizek védelméről szóló 219/2004. (VII.21.) Korm. rendeletben foglalt követelmények betartása biztosítható. A Katasztrófavédelmi Igazgatóság szakhatósági állásfoglalását a vízgazdálkodási hatósági jogkör gyakorlásáról szóló módosított 72/1996. (V.22.) Korm. rendelet 1. (1) bekezdése, valamint a környezetvédelmi, természetvédelmi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelöléséről szóló 71/2015. (III. 30.) Korm. rendelet 28. (3) bekezdés és 5. melléklete II. táblázatának 3. pontja által megállapított hatáskörben, a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás szabályairól szóló évi CXL. törvény 44. (6) bekezdése szerinti tartalommal adta meg. A nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló évi LIII. törvény 5. (1) bekezdése alapján kiemelt jelentőségű ügyben a szakhatóság eljárására irányadó ügyintézési határidő tizenöt nap, amelyet a szakhatóság vezetője indokolt esetben egy alkalommal legfeljebb nyolc nappal meghosszabbíthat. A fellebbezési jogról tájékoztatást a Ket. 44. (9) bekezdésére tekintettel adtam. A Ket. 78. (1) bekezdésére tekintettel az érdemi határozatot a fenti saját számra (3597-1/2015.) hivatkozással a Katasztrófavédelmi Igazgatóság részére megküldeni szíveskedjen. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Földművelésügyi Főosztály (4400 Nyíregyháza, Kótaji u. 33.) SZ-F-01/Tv./ /2015. számon az alábbi véleményt adta (véleményét előírással adta meg, amely előírás jelen határozat rendelkező részében, - mint talajvédelmi előírás - szerepel): Hivatkozással a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztályának fenti ügyiratszámú megkeresésére és a évi VIII. törvény (a területi államigazgatási szervezetrendszer átalakításával összefüggő egyes törvények módosításáról) 24. (1)-(5) bekezdéseinek előírásaira a 71/2015. (III.30.) Korm.rendelet (a környezetvédelmi és természetvédelmi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelöléséről) 5. számú melléklet I. táblázat 5. pontja szerinti szakkérdésben a talajvédelmi hatóság az alábbi nyilatkozatot teszi a Molnár Környezetvédelmi, Mérnöki Kft.(4400 Nyíregyháza, Váci M. u. 41.) kérelmére indult eljárásban a Nagyhódos 069/2 hrsz.-ú védett, valamint Natura 2000 területen tervezett határátkelőhely létesítésének előzetes vizsgálati eljárásához: A beruházás során be kell tartani a évi CXXIX. tv. (a termőföld védelméről) 43.. (1) bekezdésének előírásait, amely szerint az érintett és a szomszédos mezőgazdaságilag hasznosított területeken a talajvédő-gazdálkodás feltételei nem romolhatnak, a termőföld talajidegen anyagokkal nem szennyeződhet. Termőföldön talajidegen-, vagy veszélyes anyag még átmenetileg sem tárolható. Felhívom a figyelmet arra, hogy a termőföld más célra történő hasznosításához készített talajvédelmi terv előírásainak betartásával biztosítható a talajvédelmi követelmények érvényesítése a humuszmentésre vonatkozóan. Talajvédelmi szempontból a tervezett beruházásnak - előírásunk betartása mellett - a környező mezőgazdasági területekre káros hatása nincs, talajvédelmi szempontból jelentős hatás nem várható. A évi CXXIX. törvény (a termőföld védelméről - Tfvt.) 43. (1)-(2) bekezdése alapján beruházásokat, valamint termőföldön folytatott, vagy termőföldre hatást gyakorló bármely egyéb tevékenységet úgy kell megtervezni és megvalósítani, hogy az érintett és a környező termőföldön a talajvédő gazdálkodás feltételei ne romoljanak. A beruházások megvalósítása során a beruházó köteles gondoskodni a humuszos termőréteg megmentéséről és hasznosításáról. Az elsőfokú talajvédelmi hatóság illetékességéről a évi CXL. törvény (a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól) 21. (1) bekezdése és a 66/2015. (III.30.) Korm. rendelet (a fővárosi és megyei kormányhivatalokról, valamint a járási (fővárosi kerületi) hivatalokról) 2. (1) bekezdése rendelkezik. 6

7 Az elsőfokú talajvédelmi hatóság hatáskörét a termőföld védelméről szóló évi CXXIX. törvény 32. (1) bekezdése, valamint a 68/2015. (III.30.) Korm. rendelet (a megyei kormányhivatalok mezőgazdasági feladatainak meghatározásáról) 18. (1) bekezdése állapítja meg. Ezen nyilatkozatot a talajvédelmi hatóság a évi CXXIX. tv. (a termőföld védelméről) vonatkozó előírásainak figyelembevételével, a 71/2015. (III.30.) Korm.rendelet (a környezetvédelmi és természetvédelmi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelöléséről) 28. (2) bekezdés és az 5. számú melléklet I. táblázat 5. pontja, valamint a 7/2015. (III.31.) MvM utasítás (a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési szabályzatáról) a és a és a 32/2015. (II.25.) Korm.rendelet (az Országos Rendőr-főkapitányság által megvalósításra kerülő egyes fejlesztési projektekkel összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről) 1. (1) a) pontja és 1. melléklete, illetve a mellékelt előzetes vizsgálati dokumentáció és Natura 2000 hatásbecslés (készítette: Molnár Környezetvédelmi, Mérnöki Kft Nyíregyháza, Váci M. u. 41.; készült: Nyíregyháza, 2015.) alapján adta ki. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Fehérgyarmati Járási Hivatal Földhivatali Osztálya (4900 Fehérgyarmat, Tömöttvár u. 14.) /2015. ügyiratszámú nyilatkozatában a jelen határozat rendelkező részében, - mint földvédelmi előírás - szerepelő előírást tette, ugyanakkor megállapította, hogy a tervezett beruházás megvalósítása során érintett termőföld más célú végleges hasznosítása én Hivatalunktól meg lett kérve, azaz földvédelmi szempontból rendezett, így a termőföld mennyiségi védelmére vonatkozó szakkérdés tekintetében az eljárással kapcsolatban kifogás nem merült fel. A nyilatkozat indoklása a következő: A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály (4400 Nyíregyháza, Kölcsey u ) /2015 számon megkereséssel fordult a Fehérgyarmati Járási Hivatalhoz (Földhivatali Osztály) a MOLNÁR Környezetvédelmi, Mérnöki Kft. (4400 Nyíregyháza, Váci M. u. 41.) kérelmére a Nagyhódos 069/2 hrsz. területen tervezett határátkelőhely létesítése tárgyában indult előzetes környezeti vizsgálati eljárásával kapcsolatban - a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 44. -ában és a környezetvédelmi és természetvédelmi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelöléséről szóló 71/2015. (III.30.) Korm. rendelet 28. (2) bekezdésében foglaltak alapján - a termőföld mennyiségi védelmének követelményeire vonatkozó szakkérdés vizsgálatának elvégzése és erre vonatkozó állásfoglalás kiadásának érdekében. A rendelkezésre álló adatok alapján megállapítottam, hogy az érintett termőföld terület más célú, végleges hasznosításának engedélyezése a Fehérgyarmati Járási Hivatal Földhivatali Osztályánál 10278/2015. számon, amely én érkezett - folyamatban van - így az előzetes vizsgálati engedélyezési eljárással kapcsolatban a termőföld védelméről szóló évi CXXIX. törvény (a továbbiakban: Tfvt.) értelmében földvédelmi szempontból kifogás nem merült fel. A Tfvt. 7. (1) bekezdésében foglaltak alapján A földvédelmi eljárást az ingatlanügyi hatóság folytatja le. A Tfvt. 8. (2) bekezdése értelmében A szakhatósági állásfoglalás kialakítása, illetve a földvédelmi szakkérdés vizsgálata során figyelemmel kell lenni továbbá arra, hogy a szakhatósági eljárás tárgyát képező földrészletekkel szomszédos termőföldek megfelelő mezőgazdasági hasznosítását a tervezett tevékenység, létesítmény ne akadályozza, míg a 8/A. előírja, hogy Földvédelmi szakkérdés vizsgálata során a 8. (1)-(3) bekezdésében foglaltakat alkalmazni kell. A szakkérdés vizsgálatát, a környezetvédelmi és természetvédelmi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelöléséről szóló 71/2015. (III.30.) Korm. rendelet 28. (2) bekezdése, valamint az 5. sz. melléklet I. táblázat 7. pontja alapján végeztem. Hatáskörömről, illetékességemről és a jogorvoslati lehetőségről, a földhivatalok, valamint a Földmérési és Távérzékelési Intézet feladatairól, illetékességi területéről, továbbá egyes földhivatali eljárások részletes szabályairól szóló 373/2014. (XII.31.) Korm. rendelet 3. (2) bekezdése, 9. (1) bekezdése és 15. (1) bekezdése rendelkezik. 7

8 Az önálló jogorvoslat lehetőségét a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló évi CXL. törvény 44. (9) bekezdése alapján zártam ki. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya (4400 Nyíregyháza, Árok u. 41.) az SZR/079/ /2015. számú véleményét az alábbi indoklással, előírás nélkül adta meg: Indokolás A MOLNÁR Környezetvédelmi, Mérnöki Kft. (4400 Nyíregyháza, Váci M. u. 41.) a Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztálya (4400 Nyíregyháza, Kölcsey u ) előtt, a Nagyhódos 069/2 hrsz. területen tervezett határátkelőhely létesítésére vonatkozó előzetes környezeti vizsgálat ügyében kérelmet terjesztett elő. Az eljárásban a Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya meghatározott szakkérdések vizsgálatára-, szakmai állásfoglalás kialakítására vonatkozó feladat- és hatáskörrel rendelkezik. A megkereső főosztály által csatolt dokumentumok alapján, figyelemmel a környezet védelmének általános szabályairól szóló évi LIII. törvény 70. -ának, az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról szóló 314/2005. (XII.25.) Korm. rendelet 5. rendelkezéseire, valamint a környezetvédelmi és természetvédelmi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelöléséről szóló 71/2015. (III.30.) Korm.rendelet 5. számú mellékletében meghatározott szakkérdésekre [A környezet- és település-egészségügyre, az egészségkárosító kockázatok és esetleges hatások felmérésére, a felszín alatti vizek minőségét, egészségkárosítás nélküli fogyaszthatóságát, felhasználhatóságát befolyásoló körülmények, tényezők vizsgálatára, lakott területtől (lakóépülettől) számított védőtávolságok véleményezésére, a talajjal, a szennyvizekkel, veszélyes hulladékokkal kapcsolatos közegészségügyi követelmények érvényesítésére, az emberi használatra szolgáló felszíni vizek védelmére kiterjedően] is, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya megállapította, hogy a határátkelőhely létesítése és üzemeltetése település- és környezet-egészségügyi szempontból nem jelent szignifikáns egészségkárosító kockázatot, erre tekintettel a rendelkező részben foglaltak szerint foglalt állást. Szakmai véleményemet a hivatkozott jogszabályhely(ek) alapján alakítottam ki. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály (3527 Miskolc, Soltész Nagy Kálmán u. 5.) /2015. ügyszámon a szakkérdés vizsgálatát megszüntette, az alábbi indoklással: A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési Főosztály Bányászati Osztálya (továbbiakban: bányafelügyelet) T. Cím megkeresésére, a MOLNÁR Környezetvédelmi Mérnöki Kft. (4400 Nyíregyháza, Váci M. u. 41.) kérelmére a Nagyhódos 069/2 hrsz.-ú területen tervezett határátkelőhely létesítése tárgyában megállapította, hogy a szakkérdés vizsgálata nem indokolt. A bányafelügyelet megállapította, hogy az előzetes vizsgálati, környezeti hatásvizsgálati, egységes környezethasználati engedélyezési eljárásban, az összevont eljárásban, valamint a felülvizsgálati eljárásban a 71/2015. (III.30.) Korm. rendelet 28. (2) bekezdés és 5. sz. melléklet I. táblázat 8. pontja alapján a tárgyi ügyben a szakkérdés vizsgálatának feltételei nem állnak fenn. A Nagyhódos 069/2 hrsz.-ú területen tervezett tevékenység a bányafelügyelet hatáskörébe tartozó védelmet igénylő környezeti elemet vagy rendszert nem érint. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Nyíregyházi Járási Hivatal Járási Építésügyi és Örökségvédelmi Osztály (4400 Nyíregyháza, Hősök tere 5.) SZ-10D/ /2015. ügyszámon a szakkérdés vizsgálatát megszüntette, az alábbi indoklással: INDOKOLÁS A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztálya Nagyhódos 069/2 hrsz.-ú védett, valamint Natura 2000 területen tervezett határátkelőhely létesítésének előzetes vizsgálati eljárása ügyében, szakkérdés vizsgálatát kezdeményezte Hatóságomnál június 19. napján. 8

9 A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló évi CXL. törvény (továbbiakban: Ket.) 45/A. (2) bekezdése alapján a szakhatóság a megkeresés megérkezését követően haladéktalanul ellenőrzi, hogy van-e hatásköre és illetékessége az ügy elbírálására. A szakkérdésre történt megkeresés során a régészeti örökség és a műemléki érték védelmével kapcsolatos szabályokról szóló 39/2015. (III.11.) Korm.rendelet (továbbiakban: Korm.r.) 63. (1) bekezdésében meghatározott elemeket vizsgáltam: A szakhatósági hatáskörében eljáró hatóság a nyilvántartott régészeti lelőhelyet, a régészeti védőövezetet, a nyilvántartott műemléki értéket, a műemléket, a műemléki környezetet, a műemléki jelentőségű területet és a történeti tájat vagy világörökségi területet érintő ügyben a 64. -ban, valamint a 66. -ban meghatározott szempontok alapján vizsgálja, hogy a tervezett tevékenység megfelel-e a Kötv.-ben és az e rendeletben meghatározott követelményeknek. Az eljárás megszüntetése a Ket. 45/A. (3) bekezdésén alapszik: Ha a szakhatóság megállapítja hatásköre hiányát, erről a megkeresés megérkezésétől számított nyolc napon belül tájékoztatja a hatóságot, és megszünteti a szakhatósági eljárást. Fentiek alapján a rendelkező részben foglaltak szerint döntöttem. Tájékoztatásul közlöm, hogy a kulturális örökség védelméről szóló évi LXIV. törvény (továbbiakban: Kötv.) 24. (2) és (3) bekezdése értelmében, ha régészeti feltárás nélkül régészeti emlék, lelet vagy annak tűnő tárgy kerül elő, a felfedező, a tevékenység felelős vezetője, az ingatlan tulajdonosa, az építtető vagy a kivitelező köteles a) az általa folytatott tevékenységet azonnal abbahagyni, b) a jegyző útján a Hivatalnak azt haladéktalanul bejelenteni, amely arról haladéktalanul tájékoztatja a mentő feltárás elvégzésére a 22. (5) bekezdése szerint feltárásra jogosult intézményt (Jósa András Múzeum, 4400 Nyíregyháza, Benczúr tér 21. Tel.: 06-42/ ) és a hatóságot (06-42/ ), valamint c) a tevékenységet megszüneteltetni, továbbá a helyszín és a lelet őrzéséről - a felelős őrzés szabályai szerint - a feltárásra jogosult intézmény intézkedéséig gondoskodni. (3) A feltárásra jogosult intézmény köteles a mentő feltárást haladéktalanul megkezdeni, és folyamatosan - az elvárható ütemben - végezni, az előkerült leleteket ideiglenesen elhelyezni. A bejelentési kötelezettség elmulasztása Kötv. 82. (2) és az örökségvédelmi bírságról szóló 191/2001. (X.18.) Korm. r. 3. (3). bekezdés alapján örökségvédelmi bírság kiszabását vonhatja maga után. A szakkérdés vizsgálata a Ket. 14. (5) bekezdésén, illetve a Korm. r. 63. és 64. -án alapszik. Hatóságom hatáskörét a Korm. r. 3. a) pontja, valamint a környezetvédelmi és természetvédelmi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelöléséről szóló 71/2015. (III.30.) Korm.rendelet 5. melléklet I. táblázat 4. pont B oszlopa, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési szabályzatáról szóló 7/2015. (III.31.) MvM utasítás 24. -a, illetékességét a Korm. r. 1. sz. mellékletének 15. pontja határozza meg. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Építésügyi, Hatósági, Oktatási és Törvényességi Felügyeleti Főosztály Állami Főépítész (4400 Nyíregyháza, Hősök tere 5.) SZ-D-01/ /2015. ügyszámon a szakkérdés vizsgálatát megszüntette, az alábbi indoklással: Az előzetes környezetvédelmi vizsgálatban az állami főépítésznek nincs hatásköre, jogköre eljárni. Az állami főépítésznek akkor van hatásköre, ha a tervezett létesítés a területfejlesztési koncepció, a területfejlesztési program és a területrendezési terv tartalmi követelményeiről, valamint illeszkedésük, kidolgozásuk, egyeztetésük, elfogadásuk és közzétételük részletes szabályairól szóló 218/2009. (X.6.) Korm. rendelet (továbbiakban: R.) szerinti országos vagy térségi jelentőségű műszaki infrastruktúra hálózatok és egyedi építmények megvalósítására (vagy jelentős módosítására) irányul. Az országos területrendezési tervről szóló évi XXVI. Tv. (továbbiakban: OTrT tv.) 1/3. sz. melléklete a gyorsforgalmi és főúthálózaton létesíthető határmetszési pontokat nevesíti. A R. 7. sz. mellékletének 1.3. pontja ezzel összhangban a gyorsforgalmi és főúthálózaton lévő határátkelőket és határátlépési pontokat országos jelentőségűnek ítéli. 9

10 Mivel a tervezett határátkelő a jelű mellékúttal (települési összekötőútról) közelíthető meg, ezért nem tartozik az OTrT tv. hatálya alá, és így nem minősül országos jelentőségűnek. Létesítésének ezért területrendezési akadálya nincs. Tekintettel arra, hogy a beruházási terület az országos jelentőségű védett természeti- és a Natura 2000 területek részét képezi, az eljáró hatóság a /2015. sz. levelében a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság (HNPI), mint a természeti értékek természetvédelmi kezelője és a Natura 2000 területek monitoringozásáért felelős szerv belföldi jogsegélyét kérte. A HNPI /2015. ügyiratszámú belföldi jogsegélyét és ügyféli nyilatkozatát az alábbiak szerint adta meg: Az előzetes vizsgálati dokumentáció által közölt határátkelőhely vázlat (3. ábra, 12. o.) és az ORFK által Igazgatóságunkhoz véleményezésre ugyanazon létesítmény ügyében benyújtott tervdokumentáció jelentősen eltérő elhelyezkedésű és területfoglalású létesítményt mutat. (A számunkra elérhető hiánypótlásban szereplő utalás szerint az EVD 3. ábrája téves, viszont a hivatkozott 2. melléklet számunkra ismert változata egy harmadik verziójú területi lehatárolást tartalmaz.) Amennyiben az ORFK által átadott tervek szerinti kivitelezés történik, a létesítmény közvetlenül alapvetően a Nagyhódos 069/2 hrsz.-ú ingatlan szántó művelési ágú és szántó használati módú területét, valamint a Nagyhódos 063 hrsz.-ú kivett művelési ágú ingatlan keleti sávjában húzódó fás-cserjés sávot érinti. A rendelkezésünkre álló adatok szerint a tervezett létesítmény nem csak szántó és legelő művelési ágú területekkel szomszédos (EVD fejezet) hanem közvetlenül érintkezik a Felső-Öreg-Túr folyó medrével és az azt kísérő, puhafás ligeterdő jellegű sávval. A benyújtott dokumentációval szemben a közvetlenül érintett területen nincsen adatunk a,,6510 Sík- és dombvidéki kaszálórétek (Alopecurus pratensis, Sanguisorba officinalis) megnevezésű jelölő élőhely előfordulásáról (egyezően a hiánypótlás erre vonatkozó állításával). A dokumentáció szerint a határátkelő-állomás útcsatlakozásának kialakítása érinti, illetve részlegesen megsemmisíti a Nagyhódos 063 hrsz.-ú út keleti oldalán húzódó, az EVD szerint meghatározóan tájhonos fajokból álló cserjés-fás sávot. Ezen a részterületen rendszeresen fészkel a tövisszúró gébics (Lanius collurio), a Natura 2000 terület jelölő madárfaja, valamint az említett egyéb védett énekesmadár fajok. A számított közvetett hatásterületbe, különösen az üzemelés tekintetében, értékes élőhelyek is eshetnek, de ezek elemzését a dokumentációban nem találtuk, így erről érdemben nyilatkozni nem tudunk. A jelzett engedélyezési eljárással kapcsolatban az alábbi ügyféli nyilatkozatot tesszük: A cserjeirtási, favágási munkálatokat mindenképpen - a tanulmányban is javasolt módon - a fészkelési időszakon kívül (augusztus 15.-március 15.) javasolt elvégezni, így legalább a közvetlen fészekalj- vagy fiókapusztulás elkerülhető. A határátkelő üzemelése során forgalomnövekedés várható, amely esetenként jelentős zavaró hatást gyakorolhat a védett és közösségi jelentőségű terület természeti értékeire. Emiatt javasolt legalább a védett és Natura 2000 területen haladó burkolt útról gépjárműves letérést biztosító földutak és egyéb útcsatlakozások sorompós lezárása az illetéktelen közlekedők elől. A terület parkosítása során mindenképpen javasolt őshonos és tájhonos (!) fa- és cserjefajok ún. kommersz változatainak, valamint őshonos és tájhonos fajokból és fajtákból álló fűmagkeverék használata. Feltétlenül javasolt az inváziós hajlamú növényfajok alkalmazásának mellőzése. A létesítmény kivilágítása során javasolt a természetkímélő lámpatestek és fényforrások alkalmazása (különös tekintettel arra, hogy a tervezett létesítmény közelében jelenleg mesterséges fényforrás nincsen.) 10

11 Az előzetes vizsgálati dokumentáció megállapításait figyelembe véve a beruházás várható környezeti hatásait a kormányhivatal az alábbiak szerint értékeli: Levegő: Létesítés: A határátkelőhely kialakításához szükséges anyagokat a legközelebbi meglévő bányákból, a betont és az aszfaltot külső keverőtelepről szállítják a területre. Lakott/természetvédelmi övezetek közelében a porképződést az alábbi módszerekkel csökkentik: forgalomirányítás, sebességkorlátozás, a rakomány takarása, az útfelület locsolása illetve pormentesítése, útjavítás. A szállítás során sérült útfelületeket megjavítják. A határátkelőhely építési munkálataival járó levegőterhelés (PM10 levegőterhelő anyagra vonatkoztatva) a határátkelőhely középpontjától mért 84 m sugarú kör által lefedett terület. A határátkelőhely létesítési szakasz levegőkörnyezeti hatása elviselhető, a hatás időtartama átmeneti. Üzemeltetés: Az üzemeltetés levegőterhelése a határátkelőhely és a kapcsolódó sz. út járműforgalmából adódik. A dokumentációban bemutatott számítások alapján az alap-levegőterheltségek és a járulékos levegőterheltségek összege kisebb az egészségügyi határértékeknél, tehát a határátkelőhely és a kapcsolódó út távlati üzemelése megfelelő. A határátkelőhely megnyitásakor és működésekor a levegőkörnyezeti hatások az érintett járműforgalom levegőterhelésétől függenek. A levegőkörnyezeti hatás semleges. Hulladék: A beruházás során engedélyhez kötött hulladékgazdálkodási tevékenység végzésére nem kerül sor. A tervezett beruházás kivitelezési fázisában építési hulladék, települési szilárd hulladék, valamint kis mennyiségben veszélyes hulladék keletkezhet. Ezeket a jogszabályi előírásoknak megfelelő gyűjtést követően engedéllyel rendelkező szakcég részére adják át további kezelés céljából. Az üzemelés szakaszában - elsősorban az út karbantartásából - minimális mennyiségű hulladék keletkezik, melyet gyűjtést követően szintén engedéllyel rendelkező szakcég részére adnak át. Környezeti zaj: A határátkelőt Nagyhódos település külterületén tervezik megvalósítani. A vizsgálati területet minden irányból mezőgazdasági területek határolják. A legközelebbi zajtól védendő létesítmény 800 m-re helyezkedik el a tervezési területtől. A dokumentációban szereplő számítások alapján a legnagyobb zajvédelmi szempontú hatásterület a határátkelő középpontjától számítva nappal 10 m, éjjel 12 m sugarú kör által lefedett terület. A fentiek alapján a határátkelő zajvédelmi szempontú hatásterülete nem érint zajtól védendő épületet, területet, ezért a Kormányhivatal a környezeti zaj és rezgés elleni védelem egyes szabályairól szóló 284/2007. (X.29.) Korm. 10. (3) a) pontja alapján zajvédelmi előírást nem tett. Talaj, földtani közeg: A megvalósuló létesítmény szakszerű kivitelezés és üzemvitel esetén nem jelent szennyezési kockázatot a talajra. Természetvédelem: A továbbtervezés során figyelembe veendő szempontok, valamint a környezetvédelmi hatóság rendelkezésére álló adatok és az előzetes vizsgálati dokumentáció élővilágvédelmi tervfejezete alapján a beruházás várható hatásai az érintett országos jelentőségű védett természeti- és Natura 2000 területre: A vizsgálati terület a Szatmár-Beregi Tájvédelmi Körzet védettségének fenntartásáról szóló 142/2007. (XII.27.) KvVM rendelet alapján országos jelentőségű védett természeti terület, az európai közösségi 11

12 jelentőségű természetvédelmi rendeltetésű területekkel érintett földrészletekről szóló 14/2010. (V.11.) KvVM rendelet alapján a Natura 2000 területek közé is tartozik: a HUHN10001 kódú és Szatmár-Bereg elnevezésű különleges madárvédelmi terület, valamint a HUHN20054 kódú, Csaholc-Garbolc elnevezésű kiemelt jelentőségű természetmegőrzési terület részét képezi, egyúttal az országos ökológiai hálózat része, magterület funkcióval. A 275/2004. (X.8.) Korm.rendelet 4. (1) bekezdése szerint a Natura 2000 területek lehatárolásának és fenntartásának célja az azokon található, a rendelet 1-3. számú mellékletben meghatározott fajok és a 4. számú mellékletben meghatározott élőhelytípusok kedvező természetvédelmi helyzetének megőrzése, fenntartása, helyreállítása, valamint a Natura 2000 területek lehatárolásának alapjául szolgáló természeti állapot, illetve a fenntartó gazdálkodás feltételeinek biztosítása. A Korm.rendelet 10. (1) bekezdése alapján olyan terv vagy beruházás elfogadása, illetőleg engedélyezése előtt, amely nem szolgálja közvetlenül valamely Natura 2000 terület természetvédelmi kezelését vagy ahhoz nem feltétlenül szükséges, azonban valamely Natura 2000 területre akár önmagában, akár más tervvel vagy beruházással együtt hatással lehet, a terv kidolgozójának, illetőleg a beruházást engedélyező hatóságnak - a tervvel, illetve beruházással érintett terület kiterjedésére, az érintett területnek a Natura 2000 területhez viszonyított elhelyezkedésére, valamint a Natura 2000 területen előforduló élővilágra vonatkozó adatokra figyelemmel - vizsgálnia kell a terv, illetve beruházás által várhatóan a Natura 2000 terület jelölésének alapjául szolgáló, az 1-4. számú mellékletben meghatározott fajok és élőhelytípusok természetvédelmi helyzetére gyakorolt hatásokat. A Korm.rendelet 10. (2) bekezdésében foglaltak alapján hatásbecslést szükséges végezni, amennyiben az (1) bekezdés szerinti vizsgálat alapján a tervnek, illetve beruházásnak a Natura 2000 területre jelentős hatása lehet. A Natura 2000 jelölő fajokra és -élőhelyekre gyakorolt közvetlen és közvetett hatások vizsgálata a benyújtott tervdokumentáció és az eljáró hatóság egyéb rendelkezésére álló adat alapján történt meg. Az előzetes vizsgálati dokumentáció és annak Natura 2000 hatásbecslési fejezete alapján a létesítésre igénybe vett, szántó művelési ágú, jelenleg is mezőgazdasági hasznosítású területen jelölő élőhely, jelölő faj nem található. A kivitelezési munkálatok, felvonulási útvonalak, deponáló területek csak szántó művelési ágú területet érintenek, Natura 2000 jelölő élőhelyen területi igénybevétellel nem járnak, így a site jelölő élőhelyei nem hatásviselői a beruházásnak. A létesítés során végzett munkálatok által okozott vibráció, akusztikus és vizuális zavaró hatás kis kiterjedésű és rövid idejű lesz, így a tervezési terület és a szomszédos védett, Natura 2000 területek élővilágára érdemi hatást nem, esetlegesen átmeneti jellegű zavaró hatást gyakorolnak. Az üzemeltetés Natura 2000 jelölő élőhelyet nem károsít, nem veszélyeztet, az üzemelésből adódó, a jelölő fajok populációira esetlegesen gyakorolt hatások mértéke nem jelentős. A benyújtott előzetes vizsgálati dokumentáció kiegészítése szerint a határátkelőhely és a sz. út közötti csatlakozás kiépítése várhatóan az út menti fás szárú növényzet kivágását teszi szükségessé. A növényzetirtási munkálatok védett, fokozottan védett madárfajok fészkelőhelyének megszűnését eredményezhetik, így a beruházás miatt szükségessé váló fakivágás, cserjeirtás a zavartalan fészkelés, sikeres költés biztosítása érdekében csak fészkelési időszakon kívül (augusztus 15. és március 15. között) végezhető el. (A növényzetirtási munkálatok időbeli korlátozását - mint a Natura 2000 területekre gyakorolt kedvezőtlen hatások mérséklését célzó intézkedést - a benyújtott előzetes vizsgálati dokumentáció részét képező Natura 2000 hatásbecslés is tartalmazza.) Felhívom a figyelmet, hogy védett természeti területen a terület helyreállítása (cserjeirtás), valamint az erdőről és az erdő védelméről szóló törvény hatálya alá nem tartozó fa, facsoport, fasor, fás legelőn lévő fa kivágása, telepítése a természet védelméről szóló évi LIII. törvény (Tvt.) 38. (1) bekezdés c) és e) pontja alapján a természetvédelmi hatóság jogerős engedélyének birtokában történhet! 12

13 Tekintettel arra, hogy az épület-együttes tájbaillesztésének növényesítéssel, takarónövényzet kialakításával történő biztosítását a határrendészeti előírások megfelelő mértékben nem teszik lehetővé, a tervezők a megvalósítandó épületek, létesítmények fizikai jellemzőinek természetközeli kialakításával (faburkolatok, természetközeli színek alkalmazásával) tervezik megoldani a tájbaillesztést. Amennyiben a határrendészeti előírásokkal összhangba hozható, a beruházás megvalósítása miatt elvesző biológiai aktivitásérték pótlására és az emberi jelenlét okozta zavaró hatás mérséklésére a tevékenységgel érintett földrészletet határolva (elsősorban a beruházási területtel szomszédos/környező természetközeli állapotokkal jellemezhető területek irányába) többszintű, őshonos, tájra jellemző cserje- és fafajokból álló védőfásítás megvalósítása és fennmaradásának biztosítása szükséges. A Tvt. 35. (1) bek. d) pontja szerint védett természeti területen a jogszabály 7. (2) bekezdésében foglaltakon túl a helyhez kötött kültéri mesterséges megvilágítást külterületen, illetve beépítésre nem szánt területen - a közcélú közlekedési létesítmények biztonságos üzemeltetéséhez szükséges megvilágítástól eltekintve - úgy kell kialakítani, hogy a védett vagy a közösségi jelentőségű állatfajokat ne zavarja, veszélyeztesse, károsítsa. Amennyiben a határrendészeti előírások lehetővé teszik, a védett, fokozottan védett rovarok, madarak, közösségi jelentőségű állatfajok védelme, a fényszennyezés csökkentése érdekében a hivatkozott jogszabályi előírásnak megfelelően történjen a létesítmény kültéri mesterséges megvilágításának kialakítása (a horizont síkja fölé fényáramot nem bocsátó, árnyékolt lámpatestek, alacsony vagy magasnyomású (különösen az alacsony nyomású javasolt) nátriumgőz izzók alkalmazásával). A fentiekben ismertetett élővilágvédelmi szempontoknak, valamint a HNPI belföldi jogsegélyében foglaltaknak a továbbtervezés és a megvalósítás során történő figyelembevétele, a kedvezőtlen élővilágvédelmi hatások mérséklését célzó intézkedések megtétele esetén a tevékenység az érintett Natura 2000 terület kijelölésének specifikus céljai teljesülését nem akadályozza, a jelölő fajokra, jelölő élőhelyekre gyakorolt hatásai nem minősülnek jelentősnek; nem okoz jelentősen kedvezőtlen változást a természeti értékekben. A természetvédelmi hatóság a konkrét élővilágvédelmi szempontú előírásait a későbbiekben lefolytatandó egyéb (építésügyi hatósági, stb.) eljárásokban fogja megtenni, amelyek megvalósulása esetén és az előzetes vizsgálati dokumentációban a szakértő által meghatározott feltételek, korlátozások betartása esetén a tervezett tevékenységnek nincs jelentős hatása a védett, valamint a kijelölés alapjául szolgáló fajokra, élőhelyekre. Országhatáron átterjedő környezeti hatás: A Nagyhódos-Nagypalád közötti határátkelőhely és az annak megközelítését szolgáló közúti csatlakozás kivitelezési munkálatai a magyar-ukrán országhatár közvetlen közelében fognak zajlani. Mivel azonban a tervezett területhez legközelebb eső, az országhatáron túli zajtól védendő lakóépületek kb. 1,7 km-re találhatóak, és a munkák okozta zajterhelés és levegőterhelés területi kiterjedése, hatásterülete csak néhány tíz méteres, ezért tényleges országhatáron átterjedő hatást nem okoznak. Fentiek alapján a tevékenység megvalósításából országhatáron átterjedő jelentős környezeti hatás nem valószínűsíthető. A fentieket figyelembe véve a Kormányhivatal nem tartja szükségesnek környezeti hatástanulmány készítését, mivel a tervezett tevékenység megvalósítása és üzemeltetése során a 314/2005. (XII.25.) Korm. rendelet 5. sz. mellékletében szereplő szempontok értékelésével nem feltételezhető jelentős környezeti hatás; a tevékenység az egységes környezethasználati engedélyezés hatálya alá sem tartozik. A Kormányhivatal a rendelkező részben tájékoztatást adott arról, hogy a tevékenység végzéséhez a természetvédelmi hatóság milyen határozatának beszerzése szükséges. 13

14 A szakkérdés vizsgálatára vonatkozóan kormányhivatali osztályok megkeresésére a környezetvédelmi és természetvédelmi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelöléséről szóló 71/2015. (III. 30.) Korm. rendelet 28. (1) bekezdése és 5. számú melléklete alapján került sor. A szakhatóság megkeresésére a környezetvédelmi és természetvédelmi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelöléséről szóló 71/2015. (III.30.) Korm. rendelet 28. (3) bekezdése és 5. számú melléklet II. táblázatának 3. pontja alapján került sor. A határozat a környezet védelmének általános szabályairól szóló évi LIII. tv. 67. (1) bekezdése és a környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról szóló 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet 5. (2) bekezdés ac) pontja alapján, a 314/2005. (XII.25.) Korm. rendelet 3., 4. és 5. -ai szerint lefolytatott eljárásban, a Ket. 72. (1) bekezdése szerinti tartalommal, a 71. (1) bekezdésnek megfelelően, határozati formában lett meghozva. A Kormányhivatal a környezetvédelmi és természetvédelmi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelöléséről szóló 71/2015. (III.30.) Korm. rendelet 9. (1) c) pontja, (2) bekezdésében biztosított hatáskörben, a 71/2015. (III.30.) Korm. rendelet 2. számú melléklet 9. pontjában meghatározott illetékességben járt el. A határozat nyilvános közzétételéről a 314/2005. (XII.25.) Korm. rendelet 5. (6) bekezdése és a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről évi LIII. törvény 2. (1) bekezdése értelmében gondoskodok. A hirdetmény útján közölt döntést a hirdetmény kifüggesztését követő 5. napon kell közöltnek tekinteni a évi LIII. tv. 2. (2) bekezdése alapján. Az így közölt döntés ellen a közlést követő 15. napig jogorvoslati jogot (fellebbezési jogot) biztosítottam a Ket. 98. (1) bekezdése szerint. A határozatot a környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról szóló 314/2005. (XII.25.) Korm. rendelet 5. (6) bekezdése alapján megküldöm az eljárásban részt vett települési önkormányzat jegyzőjének azzal, hogy azt a kézhezvételt követően közszemlére tegye. A határozat elleni fellebbezési lehetőséget és az arra nyitva álló határidőt a Ket. 98. (1) és 99. (1) bekezdése biztosítja. Az alapeljárás és a fellebbezési eljárás díját a környezetvédelmi és természetvédelmi hatósági eljárások igazgatási szolgáltatási díjairól szóló 14/2015. (III.31.) FM rendelet 2. (5), (6), (7) bekezdése és 1. számú mellékletének 35. főszáma állapítja meg. A határozatot az Országos Rendőr-főkapitányság (1139 Budapest, Teve u ) által meghatalmazott MG Építész Tervező és Szolgáltató Kft. (1125 Budapest, Szarvas Gábor út 42/a.) meghatalmazása alapján a MOLNÁR Környezetvédelmi, Mérnöki Kft. (4400 Nyíregyháza, Váci M. u. 41.) útján közlöm a környezethasználóval. Nyíregyháza, június 29. Kozma Péter kormánymegbízott nevében és megbízásából Szentesi Péter Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály főosztályvezető 14

15 A határozatot hirdetményi úton közlöm az érintett nyilvánossággal. Határozatot közöljük: Postai úton, tértivel: 1. MOLNÁR Környezetvédelmi, Mérnöki Kft. (4400 Nyíregyháza, Váci M. u. 41.) Hivatali kapun keresztül, tértivel: 2. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság (3597-1/2015.) (4400 Nyíregyháza, Kölcsey F. u ) 3. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya (4400 Nyíregyháza, Árok u. 41.) 4. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Földművelésügyi Főosztálya (4400 Nyíregyháza, Kótaji u. 33.) 5. Szabolcs- Szatmár- Bereg Megyei Kormányhivatal Fehérgyarmati Járási Hivatal Földhivatali Osztálya (4900 Fehérgyarmat, Tömöttvár u. 14.) en: 6. Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság címen, visszaigazolással) 7. Irattár 15

HATÁROZAT. 6290-25/2015. Linczer Norbert 221

HATÁROZAT. 6290-25/2015. Linczer Norbert 221 Ügyszám: Ügyintéző: Telefon mellék: 6290-25/2015. Linczer Norbert 221 Tárgy: Tiszatelek 0217/21. és 0217/33. hrsz.-ú külterületeire tervezett medencés kishajó kikötő előzetes vizsgálata HATÁROZAT A Szabolcs-Szatmár-Bereg

Részletesebben

TÁRGY: Településrendezési terv 2016/2. sz. részleges módosításához kapcsolódó környezeti vizsgálat szükségletének megállapítása

TÁRGY: Településrendezési terv 2016/2. sz. részleges módosításához kapcsolódó környezeti vizsgálat szükségletének megállapítása AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 176. MELLÉKLET: - db TÁRGY: Településrendezési terv 2016/2. sz. részleges módosításához kapcsolódó környezeti vizsgálat szükségletének megállapítása E L Ő T E R J E S Z T É S

Részletesebben

151/2009. (VII. 23.) Korm. rendelet

151/2009. (VII. 23.) Korm. rendelet 151/2009. (VII. 23.) Korm. rendelet a környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról szóló 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet módosításáról A környezet védelmének

Részletesebben

Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elsőfokú vízügyi és vízvédelmi hatóság

Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elsőfokú vízügyi és vízvédelmi hatóság Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elsőfokú vízügyi és vízvédelmi hatóság Előadás tartalma 1. A Ket. és az anyagi jogszabályok 2. Eljárásrend vízjogi engedélyezéshez 3. Ügyintézési

Részletesebben

HATÁROZAT. Ezen határozat a létesítéssel kapcsolatos, jogszabályokban előírt más engedélyek beszerzése alól nem mentesít.

HATÁROZAT. Ezen határozat a létesítéssel kapcsolatos, jogszabályokban előírt más engedélyek beszerzése alól nem mentesít. Ügyszám: Ügyintéző: Telefon mellék: 3483-19/2016. Lengyel Ákos/ dr. Oláh Tamás 228 / 155 Tárgy: Nyíregyháza, Kordován-bokor 01030/8 hrsz.-ú ingatlan villamos energiával történő ellátásának előzetes vizsgálata

Részletesebben

Határozat /2016. Lengyel Ákos / dr. Farkas Andrea. Ügyszám: Ügyintéző: Tárgy: 228 / 155. Tel. mell.:

Határozat /2016. Lengyel Ákos / dr. Farkas Andrea. Ügyszám: Ügyintéző: Tárgy: 228 / 155. Tel. mell.: Ügyszám: Ügyintéző: Tel. mell.: 347-1/2016. Lengyel Ákos / dr. Farkas Andrea 228 / 155 Tárgy: Határozat Az E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt. beruházásában tervezett, az Ibrány 0116/5 hrsz. alatti ingatlan

Részletesebben

346-1/2016. Lengyel Ákos / dr. Farkas Andrea

346-1/2016. Lengyel Ákos / dr. Farkas Andrea Ügyszám: Ügyintéző: Tel. mell.: 346-1/2016. Lengyel Ákos / dr. Farkas Andrea 228 / 155 Tárgy: Határozat Az E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt. beruházásában tervezett, az Ibrány 0131/11 hrsz. alatti ingatlan

Részletesebben

az Újfehértó I.-homok és agyag védnevű bánya környezetvédelmi működési engedélyének módosítása - - Tárgy:

az Újfehértó I.-homok és agyag védnevű bánya környezetvédelmi működési engedélyének módosítása - - Tárgy: Ügyiratszám: Ügyintéző: Tel. mellék 8578-11/2016. Sándor Edina/ dr. Oláh Tamás (42) 598-930/222/ (42) 598-930/155 Tárgy: Hiv. szám: Melléklet: az Újfehértó I.-homok és agyag védnevű bánya környezetvédelmi

Részletesebben

Tárgy: Hiv. szám: Melléklet: - HATÁROZAT

Tárgy: Hiv. szám: Melléklet: - HATÁROZAT Ügyiratszám: Ügyintéző: Telefon: 604-14/2016. Lengyel Ákos/ dr. Szeifert László (42) 598-930/228/154 Tárgy: Hiv. szám: Melléklet: - HATÁROZAT Komoró 061/37 hrsz. alatti ingatlan villamos energiával való

Részletesebben

Határozat. Tájékoztatom, hogy a tevékenység megvalósításához egyéb, a környezetvédelmi hatóság hatáskörébe tartozó engedély beszerzése nem szükséges.

Határozat. Tájékoztatom, hogy a tevékenység megvalósításához egyéb, a környezetvédelmi hatóság hatáskörébe tartozó engedély beszerzése nem szükséges. Ügyszám: Ügyintéző: Telefon mellék: 6845-15/2016. Székelyhidi Ferenc/dr. Farkas Andrea 226/155 Tárgy: Nyíregyháza 31567/14 hrsz. alatti raktárcsarnok építésének előzetes vizsgálata Határozat A Szabolcs-Szatmár-Bereg

Részletesebben

Tárgy: Tiszagyenda II.- homok védnevű bányatelek bányabezárása, tájrendezése HATÁROZAT

Tárgy: Tiszagyenda II.- homok védnevű bányatelek bányabezárása, tájrendezése HATÁROZAT MAGYAR BÁNYÁSZATI ÉS FÖLDTANI HIVATAL SZOLNOKI BÁNYAKAPITÁNYSÁG Ikt. szám: SZBK/2806-11/2013. Ügyintéző: Szeifert Konrád : 06-56-512-314 : 06-56-512-337 E-mail: konrad.szeifert@mbfh.hu Jogerős: 2013. 12.

Részletesebben

FŐVÁROSI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG IGAZGATÓ H A T Á R O Z A T

FŐVÁROSI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG IGAZGATÓ H A T Á R O Z A T FŐVÁROSI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG IGAZGATÓ Tárgy: Budapest XVIII. kerület, BKISZ Projektből kimaradt csatornázatlan utcák szennyvízelvezetése - vízjogi létesítési engedély módosítása Hivatkozási

Részletesebben

HATÁROZAT. Ezen határozat a létesítéssel kapcsolatos, jogszabályokban előírt más engedélyek beszerzése alól nem mentesít.

HATÁROZAT. Ezen határozat a létesítéssel kapcsolatos, jogszabályokban előírt más engedélyek beszerzése alól nem mentesít. Ügyszám: Ügyintéző: Telefon mellék: 8961-21/2016. Linczer Norbert / dr. Farkas Andrea 221 / 155 Tárgy: Timár 07/8-10, 21-22. hrsz. létesítendő öntözőtelepre vonatkozó előzetes vizsgálat HATÁROZAT A Szabolcs-Szatmár-Bereg

Részletesebben

Tárgy: Hiv. szám: Melléklet: HATÁROZAT

Tárgy: Hiv. szám: Melléklet: HATÁROZAT Ügyszám: Ügyintéző: Telefon mellék: 7604-21/2017. Linczer Norbert / dr. Farkas Andrea (42) 598-930 / 221 / 155 Tárgy: Hiv. szám: Melléklet: Döge 05/19. hrsz.-ú ingatlan villamos energiával való ellátásra

Részletesebben

Tájékoztató. BM Országos Katasztrófavédelmi. Főigazgatóság Budapest, szeptember 19.

Tájékoztató. BM Országos Katasztrófavédelmi. Főigazgatóság Budapest, szeptember 19. Tájékoztató a 2016. június 4. napját megelőzően engedély nélkül létesített vízkivételt biztosító vízilétesítmények vízjogi fennmaradási engedélyezési eljárásáról BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság

Részletesebben

HATÁROZAT. Ezen határozat a létesítéssel kapcsolatos, jogszabályokban előírt más engedélyek beszerzése alól nem mentesít.

HATÁROZAT. Ezen határozat a létesítéssel kapcsolatos, jogszabályokban előírt más engedélyek beszerzése alól nem mentesít. Ügyszám: Ügyintéző: Telefon mellék: 6963-20/2016. Linczer Norbert / dr. Oláh Tamás 221 / 155 Tárgy: HATÁROZAT Kisar 020/3 hrsz. alatt létesítendő öntözőtelepre és mélyfúrású kútra vonatkozó előzetes vizsgálat

Részletesebben

Tárgy: Dévaványa I.- agyag védnevű bányatelek egy részterületének tájrendezése HATÁROZAT

Tárgy: Dévaványa I.- agyag védnevű bányatelek egy részterületének tájrendezése HATÁROZAT MAGYAR BÁNYÁSZATI ÉS FÖLDTANI HIVATAL SZOLNOKI BÁNYAKAPITÁNYSÁG Ikt. szám: SZBK/682-5/2014. Ügyintéző: Szeifert Konrád : 06-56-512-314 : 06-56-512-337 E-mail: konrad.szeifert@mbfh.hu Jogerős: 2014. 05.

Részletesebben

Tárgy: Törökszentmiklós I.- agyag védnevű bányatelek egy részének tájrendezése HATÁROZAT

Tárgy: Törökszentmiklós I.- agyag védnevű bányatelek egy részének tájrendezése HATÁROZAT MAGYAR BÁNYÁSZATI ÉS FÖLDTANI HIVATAL SZOLNOKI BÁNYAKAPITÁNYSÁG Ikt. szám: SZBK/2625-8/2013. Ügyintéző: Szeifert Konrád : 06-56-512-314 : 06-56-512-337 E-mail: konrad.szeifert@mbfh.hu Jogerős: 2014. 01.

Részletesebben

Tárgy: KÜJ: KTJ: HAT ÁROZAT

Tárgy: KÜJ: KTJ: HAT ÁROZAT Iktatószám: 14053-4/2015. Ügyintéző: Biczó Zsolt dr. Ötvös Tünde Telefon: 72/567-143 Tárgy: KÜJ: KTJ: HAT ÁROZAT IPARK Pécs Kft., Déli Ipari Park (152,6927 ha) környezetvédelmi engedélyének módosítása

Részletesebben

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. 1

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. 1 1 Magyarország Kormánya az Erzsébet-programról szóló 2012. évi CIII. törvényben (a továbbiakban: Erzsébet Törvény) meghatározott közfeladatokkal összhangban elkötelezett azok magas szakmai színvonalon

Részletesebben

A közfeladatot ellátó szerv feladatát, hatáskörét és alaptevékenységét meghatározó, a szervre vonatkozó alapvető jogszabályok

A közfeladatot ellátó szerv feladatát, hatáskörét és alaptevékenységét meghatározó, a szervre vonatkozó alapvető jogszabályok A közfeladatot ellátó szerv feladatát, hatáskörét és alaptevékenységét meghatározó, a szervre vonatkozó alapvető jogszabályok Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi

Részletesebben

Tárgy: Hiv. szám: Melléklet: Határozat

Tárgy: Hiv. szám: Melléklet: Határozat Ügyszám: Ügyintéző: Telefon: 8423-12/2017. Székelyhidi Ferenc/dr. Antalóczy Sándor (42) 598-930/226/158 Tárgy: Hiv. szám: Melléklet: A Nyíregyháza 02354/5. hrsz. alatti hulladéklerakón végzett hulladékhasznosítási

Részletesebben

Tárgy: Hiv. szám: Melléklet: HATÁROZAT

Tárgy: Hiv. szám: Melléklet: HATÁROZAT Ügyszám: Ügyintéző: Telefon mellék: 3173-21/2017. Linczer Norbert / dr. Farkas Andrea (42) 598-930 / 221 / 155 Tárgy: Hiv. szám: Melléklet: Gyalog-Kerékpárút és Vasút szintbeli keresztezése - Nyíregyháza

Részletesebben

Tárgy: Értesítés eljárás megindításáról Ügyintéző: Melléklet:

Tárgy: Értesítés eljárás megindításáról Ügyintéző: Melléklet: Ügyszám: 6513-4/2018. Tárgy: Értesítés eljárás megindításáról Ügyintéző: Kánya László Melléklet: Közlemény + kérelem Telefon mellék: (42) 598-930 /223 http://ftvktvf.zoldhatosag.hu/6513-2018 Varga Zoltán

Részletesebben

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Iktatószám: 465-10/2015. Hiv. szám: Tárgy: Ügyintéző: dr. Király Bernadett Zsófia / Sovánné Nagy Gréte Melléklet: Rábaszentmihály, Németh Csaba egyéni vállalkozó,

Részletesebben

Határozat. A Kisvárda, 945 hrsz. alatti ingatlanon tervezett labdarúgó stadion létesítésének előzetes vizsgálata. 8755-19/2015. Székelyhidi Ferenc 226

Határozat. A Kisvárda, 945 hrsz. alatti ingatlanon tervezett labdarúgó stadion létesítésének előzetes vizsgálata. 8755-19/2015. Székelyhidi Ferenc 226 Ügyszám: Ügyintéző: Telefon mellék: 8755-19/2015. Székelyhidi Ferenc 226 Tárgy: A Kisvárda, 945 hrsz. alatti ingatlanon tervezett labdarúgó stadion létesítésének előzetes vizsgálata Határozat A Szabolcs-Szatmár-Bereg

Részletesebben

HATÁROZAT. Ezen határozat a létesítéssel kapcsolatos, jogszabályokban előírt más engedélyek beszerzése alól nem mentesít.

HATÁROZAT. Ezen határozat a létesítéssel kapcsolatos, jogszabályokban előírt más engedélyek beszerzése alól nem mentesít. Ügyiratszám: Ügyintéző: Telefon: 5619-17/2017. Lengyel Ákos/ dr. Farkas Andrea (42) 598-930/228 Tárgy: Csenger 0149/41 hrsz. alatti ingatlan villamos energiával való ellátásának előzetes vizsgálat Hiv.

Részletesebben

HATÁROZAT. Ezen határozat a létesítéssel kapcsolatos, jogszabályokban előírt más engedélyek beszerzése alól nem mentesít.

HATÁROZAT. Ezen határozat a létesítéssel kapcsolatos, jogszabályokban előírt más engedélyek beszerzése alól nem mentesít. Ügyiratszám: Ügyintéző: Telefon: 1217-17/2017. Lengyel Ákos/ dr. Farkas Andrea (42) 598-930/228/155 Tárgy: Baktalórántháza 0126/1 hrsz. alatti ingatlan villamos energiával való ellátásának előzetes vizsgálat

Részletesebben

Tárgy: Hiv. szám: Melléklet: HATÁROZAT

Tárgy: Hiv. szám: Melléklet: HATÁROZAT Ügyszám: Ügyintéző: Telefon mellék: 127-15/2018. Linczer Norbert / dr. Görög Teodóra (42) 598-930 / 221 / 152 Tárgy: Hiv. szám: Melléklet: HÜBNER-H Kft. Nyíregyháza 8660/19 hrsz. telephelyén bővítésre

Részletesebben

Miskolci Bányakapitányság Miskolc, Soltész Nagy Kálmán u. 5. (3501. Pf: 31) Tel.: 46/ ; Fax: 46/

Miskolci Bányakapitányság Miskolc, Soltész Nagy Kálmán u. 5. (3501. Pf: 31) Tel.: 46/ ; Fax: 46/ Miskolci Bányakapitányság 3527. Miskolc, Soltész Nagy Kálmán u. 5. (3501. Pf: 31) Tel.: 46/ 503-740; Fax: 46/ 503-741 E-mail: mbk@mbfh.hu Ikt.: MBK/3603-20/2012 Üi.: Láda Péter ( :46/503-755; 20/772-6003)

Részletesebben

K I V O N A T. A településrendezési terv és helyi építési szabályzat módosítása véleményezési szakaszának lezárásáról

K I V O N A T. A településrendezési terv és helyi építési szabályzat módosítása véleményezési szakaszának lezárásáról K I V O N A T A Tiszalök Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 26-án tartott ülése jegyzőkönyvéből. TISZALÖK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 65/2014.(VI. 26.) számú határozata

Részletesebben

FELSŐ TISZA VIDÉKI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG

FELSŐ TISZA VIDÉKI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG Ügyszám: Ügyintéző: Telefon mellék: FELSŐ TISZA VIDÉKI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 4400 Nyíregyháza, Kölcsey F. u. 12-14. : Pf.:246 : (42) 598-930 Fax: (42) 598-941 E-mail: ftvkvf_ugyfszolg@ftvktvf.kvvm.hu

Részletesebben

HATÁROZAT. Ezen határozat a létesítéssel kapcsolatos, jogszabályokban előírt más engedélyek beszerzése alól nem mentesít.

HATÁROZAT. Ezen határozat a létesítéssel kapcsolatos, jogszabályokban előírt más engedélyek beszerzése alól nem mentesít. Ügyszám: Ügyintéző: Telefon mellék: 9116-24/2016. Linczer Norbert / dr. Farkas Andrea 221 / 164 Tárgy: Zajta 076 és 070/8. hrsz.-ú külterületére tervezett öntözőtelep létesítésére vonatkozó előzetes vizsgálat

Részletesebben

Tárgy: Hiv. szám: Melléklet: HATÁROZAT

Tárgy: Hiv. szám: Melléklet: HATÁROZAT Ügyszám: Ügyintéző: Telefon mellék: 639-31/2017. Linczer Norbert / dr. Görög Teodóra (42) 598-930 / 221 / 152 Tárgy: Hiv. szám: Melléklet: Csengersima 082/4. hrsz.-ú külterületére tervezett gyümölcsös

Részletesebben

Nyíregyházi Járási Hivatala. Ügyszám: /2017. Tárgy: Az Észak-Alföldi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft /2016.

Nyíregyházi Járási Hivatala. Ügyszám: /2017. Tárgy: Az Észak-Alföldi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft /2016. Nyíregyházi Járási Hivatala Ügyszám: 3340-25/2017. Tárgy: Az Észak-Alföldi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. 4152-16/2016. számú egységes környezethasználati engedélyének módosítása Ügyintéző: Biróné

Részletesebben

Magyar joganyagok - 78/2015. (III. 31.) Korm. rendelet - a környezetvédelmi és termé 2. oldal Környezetvédelmi és természetvédelmi szakkérdés vizsgála

Magyar joganyagok - 78/2015. (III. 31.) Korm. rendelet - a környezetvédelmi és termé 2. oldal Környezetvédelmi és természetvédelmi szakkérdés vizsgála Magyar joganyagok - 78/2015. (III. 31.) Korm. rendelet - a környezetvédelmi és termé 1. oldal 78/2015. (III. 31.) Korm. rendelet a környezetvédelmi és természetvédelmi szakkérdés vizsgálatával kapcsolatos

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 65. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 65. szám MAGYAR KÖZLÖNY 65. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2014. május 6., kedd Tartalomjegyzék 149/2014. (V. 6.) Korm. rendelet Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.)

Részletesebben

Tárgy: Hiv. szám: Melléklet: HATÁROZAT

Tárgy: Hiv. szám: Melléklet: HATÁROZAT Ügyszám: Ügyintéző: Telefon mellék: 4402-19/2017. Linczer Norbert / dr. Görög Teodóra (42) 598-930 / 221 / 152 Tárgy: Hiv. szám: Melléklet: Tuzsér, 0135/1., 0134/1., 0134/2., 0133/9., és 0133/6. hrsz.

Részletesebben

HATÁROZAT. Helység fekvés hrsz. Művelési ág Kivett töltés, Kivett udvar, erdő,

HATÁROZAT. Helység fekvés hrsz. Művelési ág Kivett töltés, Kivett udvar, erdő, ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím : 9002 Győr, Pf. 471.

Részletesebben

Határozat. A Kisvárda, 945 hrsz. alatti ingatlanon tervezett Futsal edzőcsarnok létesítésének előzetes vizsgálata

Határozat. A Kisvárda, 945 hrsz. alatti ingatlanon tervezett Futsal edzőcsarnok létesítésének előzetes vizsgálata Ügyszám: Ügyintéző: Telefon mellék: 10116-17/2015. Székelyhidi Ferenc 226 Tárgy: A Kisvárda, 945 hrsz. alatti ingatlanon tervezett Futsal edzőcsarnok létesítésének előzetes vizsgálata Határozat A Szabolcs-Szatmár-Bereg

Részletesebben

A települési önkormányzat jegyzőjének közreműködése a komplex környezetvédelmi hatósági eljárásokban

A települési önkormányzat jegyzőjének közreműködése a komplex környezetvédelmi hatósági eljárásokban A települési önkormányzat jegyzőjének közreműködése a komplex környezetvédelmi hatósági eljárásokban Dél-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség 2011. június 8. dr. Jeges-Varga

Részletesebben

Tér- Háló Kft. Tervező Juhász Balázs Településtervezés TT Leitner Attilai Tervező munkatárs. Készítette:

Tér- Háló Kft. Tervező Juhász Balázs Településtervezés TT Leitner Attilai Tervező munkatárs. Készítette: RÁBASZENTMIHÁLY község rendezési tervének módosítása 314/2012. (XI.8.) Korm. rend. szerinti előzetes tájékoztatási szakaszban érkezett állásfoglalások ismertetése Tervező Juhász Balázs Településtervezés

Részletesebben

Nyíregyházi Járási Hivatala. Tárgy: Hiv. szám: Melléklet: HATÁROZAT

Nyíregyházi Járási Hivatala. Tárgy: Hiv. szám: Melléklet: HATÁROZAT Nyíregyházi Járási Hivatala Ügyszám: Ügyintéző: Telefon mellék: 8310-19/2017. Linczer Norbert / dr. Antalóczy Sándor (42) 598-930 / 221 / 150 Tárgy: Hiv. szám: Melléklet: Bököny 0137/6. hrsz.-ú ingatlan

Részletesebben

Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye Ingyenes, megbízható jogszabály-szolgáltatás Magyarország egyik legnagyobb jogi tartalomszolgáltatójától

Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye Ingyenes, megbízható jogszabály-szolgáltatás Magyarország egyik legnagyobb jogi tartalomszolgáltatójától Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye Ingyenes, megbízható jogszabály-szolgáltatás Magyarország egyik legnagyobb jogi tartalomszolgáltatójától A jogszabály mai napon (2015.VI.26.) hatályos állapota A jel a

Részletesebben

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Ügyiratszám: JN/KTF/03460-21/2015 Ügyintéző: Katonáné Szikora Olga Telefon: +36 56 523 408 Tárgy: Előzetes vizsgálat Hiv. szám: Melléklet: A Rozsdás Kereskedelmi

Részletesebben

Tárgy: Gyomaendrőd I.- homok védnevű bányatelek részleges bányabezárása, tájrendezése HATÁROZAT

Tárgy: Gyomaendrőd I.- homok védnevű bányatelek részleges bányabezárása, tájrendezése HATÁROZAT MAGYAR BÁNYÁSZATI ÉS FÖLDTANI HIVATAL SZOLNOKI BÁNYAKAPITÁNYSÁG Ikt. szám: SZBK/1803-9/2013. Ügyintéző: Szeifert Konrád : 06-56-512-314 : 06-56-512-337 E-mail: konrad.szeifert@mbfh.hu Jogerős: 2013. 08.

Részletesebben

HATÁROZAT. 1. A tájrendezett terület sarokpontjainak koordinátái EOV rendszerben: 2. A tájrendezett területtel a tulajdonos szabadon rendelkezik.

HATÁROZAT. 1. A tájrendezett terület sarokpontjainak koordinátái EOV rendszerben: 2. A tájrendezett területtel a tulajdonos szabadon rendelkezik. MAGYAR BÁNYÁSZATI ÉS FÖLDTANI HIVATAL SZOLNOKI BÁNYAKAPITÁNYSÁG SZBK/586-11/2014. Ü.i.: Vöröskői Zsófia : +3656512312 : zsofia.voroskoi@mbfh.hu Jogerős: 2014. május 27. Tárgy: Csanádpalota I.-agyag védnevű

Részletesebben

A KÖZBENSŐ VÉLEMÉNYEZÉSRŐL VISSZAÉRKEZETT VÉLEMÉNYEK, ÉS AZ AZOKRA TETT INTÉZKEDÉSEK ÖSSZEFOGLALÓJA, EGYEZTETŐ TÁRGYALÁS EREDMÉNYE

A KÖZBENSŐ VÉLEMÉNYEZÉSRŐL VISSZAÉRKEZETT VÉLEMÉNYEK, ÉS AZ AZOKRA TETT INTÉZKEDÉSEK ÖSSZEFOGLALÓJA, EGYEZTETŐ TÁRGYALÁS EREDMÉNYE A KÖZBENSŐ VÉLEMÉNYEZÉSRŐL VISSZAÉRKEZETT VÉLEMÉNYEK, ÉS AZ AZOKRA TETT INTÉZKEDÉSEK ÖSSZEFOGLALÓJA, EGYEZTETŐ TÁRGYALÁS EREDMÉNYE A közbenső véleményezési eljárás során 8 államigazgatási szerv tett véleményezési

Részletesebben

/2016. Sándor Edina/dr. Farkas Andrea 222/155. Tiszavasvári 01046/5 hrsz. alatti ingatlan villamos energia ellátásának előzetes vizsgálata

/2016. Sándor Edina/dr. Farkas Andrea 222/155. Tiszavasvári 01046/5 hrsz. alatti ingatlan villamos energia ellátásának előzetes vizsgálata Ügyszám: Ügyintéző: Telefon mellék: 6430-20/2016. Sándor Edina/dr. Farkas Andrea 222/155 Tárgy: Tiszavasvári 01046/5 hrsz. alatti ingatlan villamos energia ellátásának előzetes vizsgálata HATÁROZAT A Szabolcs-Szatmár-Bereg

Részletesebben

Tárgy: Jászfelsőszentgyörgy I.- homok védnevű bányatelek bányabezárása, tájrendezése HATÁROZAT

Tárgy: Jászfelsőszentgyörgy I.- homok védnevű bányatelek bányabezárása, tájrendezése HATÁROZAT MAGYAR BÁNYÁSZATI ÉS FÖLDTANI HIVATAL SZOLNOKI BÁNYAKAPITÁNYSÁG Ikt. szám: SZBK/1225-6/2014. Ügyintéző: Szeifert Konrád : 06-56-512-314 : 06-56-512-337 E-mail: konrad.szeifert@mbfh.hu Jogerős: 2014. 06.

Részletesebben

335-11/2016 Székelyhidi Ferenc 226

335-11/2016 Székelyhidi Ferenc 226 Ügyszám: Ügyintéző: Telefon mellék: 335-11/2016 Székelyhidi Ferenc 226 Tárgy: Az Újfehértó és Térsége Komplex Hulladékhasznosító ZRt. (4244 Újfehértó, Bartók Béla u. 7.) Újfehértó, 08/34 hrsz.-ú ingatlanon

Részletesebben

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Iktatószám: 522-9/2016. Tárgy: Szil, Ügyintéző: dr. Tatár Beatrix Margit Bartókné Hajnali Beáta Mellékletek: - Telefon: (96) 524-000 Hiv. szám: - HIDRÁNS Kft., 045/1

Részletesebben

HATÁROZAT. Master-Good Kft. 4600 Kisvárda, Ipari u. 9. sz. alatti 5. jelű mélyfúrású kút létesítésének kialakítására vonatkozó előzetes vizsgálat

HATÁROZAT. Master-Good Kft. 4600 Kisvárda, Ipari u. 9. sz. alatti 5. jelű mélyfúrású kút létesítésének kialakítására vonatkozó előzetes vizsgálat Ügyszám: Ügyintéző: Telefon mellék: 7786-27/2015. Linczer Norbert 221 Tárgy: Master-Good Kft. 4600 Kisvárda, Ipari u. 9. sz. alatti 5. jelű mélyfúrású kút létesítésének kialakítására vonatkozó előzetes

Részletesebben

Tárgy: Értesítés eljárás megindításáról Ügyintéző: Melléklet: Közlemény + Kérelem és mellékletei Telefon mellék:

Tárgy: Értesítés eljárás megindításáról Ügyintéző: Melléklet: Közlemény + Kérelem és mellékletei Telefon mellék: Ügyszám: 5690-3/2018. Tárgy: Értesítés eljárás megindításáról Ügyintéző: Kánya László Melléklet: Közlemény + Kérelem és mellékletei Telefon mellék: (42) 598-930 /223 (http://ftvktvf.zoldhatosag.hu/5690-2018)

Részletesebben

/2016. Biróné Pájer Judit dr. Antalóczy Sándor 227/150 Határozat

/2016. Biróné Pájer Judit dr. Antalóczy Sándor 227/150 Határozat Ügyszám: Ügyintéző: Telefon mellék: 1350-24 /2016. Biróné Pájer Judit dr. Antalóczy Sándor 227/150 Határozat Tárgy: Tiszadada, Nagy úti 22 kv-os leágazás rekonstrukció megvalósításának előzetes vizsgálata

Részletesebben

Melléklet. BAU-URB Tsz.: 63/2016. Tervező és Tanácsadó Kft Budapest, Dayka Gábor utca 94. Tel/Fax.:

Melléklet. BAU-URB Tsz.: 63/2016. Tervező és Tanácsadó Kft Budapest, Dayka Gábor utca 94. Tel/Fax.: BAU-URB Tsz.: 63/2016. Tervező és Tanácsadó Kft. 1112.Budapest, Dayka Gábor utca 94. Tel/Fax.: 319-36-44 Melléklet Véleményezési tervdokumentáció véleményezési eljárásában részt vettek véleményei Tervezői

Részletesebben

FELSŐ TISZA VIDÉKI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG

FELSŐ TISZA VIDÉKI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG Ügyszám: Ügyintéző: Telefon mellék: FELSŐ TISZA VIDÉKI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 4400 Nyíregyháza, Kölcsey F. u. 12-14. : Pf.:246 : (42) 598-930 Fax: (42) 598-941 E-mail: ftvkvf_ugyfszolg@ftvktvf.kvvm.hu

Részletesebben

HATÁROZAT. Ezen határozat a létesítéssel kapcsolatos, jogszabályokban előírt más engedélyek beszerzése alól nem mentesít.

HATÁROZAT. Ezen határozat a létesítéssel kapcsolatos, jogszabályokban előírt más engedélyek beszerzése alól nem mentesít. Ügyszám: Ügyintéző: Telefon mellék: 6629-20 /2016. Aranyász Péter / dr. Oláh Tamás 229 / 155 Tárgy: Nyíregyháza, Tokaji u., 0467/35 hrsz.-ú ingatlan villamos energiával történő ellátásának előzetes vizsgálata

Részletesebben

Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség

Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség mint I. fokú hatóság 5000 Szolnok, Ságvári krt. 4. Tel.: (06 56) 523-423 Fax: (06 56) 343-768 Postacím: 5002 Szolnok, Pf. 25

Részletesebben

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Szám: 72.224-1-4/2010. Ea.: Dr. Kiss Renáta Bánfi Szabolcs (táj- és természetvéd.) Tóth Lajos (víz- és talajvéd. + összefogó)

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. a veszélyes tevékenység végzéséhez a katasztrófavédelmi engedélyt megadom.

H A T Á R O Z A T. a veszélyes tevékenység végzéséhez a katasztrófavédelmi engedélyt megadom. Szám: 35200/5212-27/2015. ált. Tárgy: engedély veszélyes tevékenység végzéséhez H A T Á R O Z A T Az IKR Agrár Kft. (székhelye: 2943 Bábolna IKR Park hrsz.:890, a továbbiakban: Üzemeltető) kérelmére, a

Részletesebben

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Iktatószám: 1184-17/2016. Tárgy: Rábaszentandrás, Karakai-I Agro Kft. és Karakai-Zs Agrár Kft., 021/36, 021/38, 021/39, 021/40, 021/42 hrsz. alatti sertéstelep egységes

Részletesebben

KÜJ: KTJ: HATÁROZAT. állapítom meg.

KÜJ: KTJ: HATÁROZAT. állapítom meg. Iktatószám: Előadó: 5581-6/2015. Simó Boglárka Tárgy: A Concordia Zrt. által üzemeltetett Marcali, Ipartelep utca 2. szám alatti üzemi létesítmény zajkibocsátási határérték megállapítása KÜJ: KTJ: 100208339

Részletesebben

Tárgy: Határozat. A hulladékgazdálkodási tevékenység végzéséhez a Kormányhivatal hatáskörébe tartozó alábbi jogerős engedély beszerzése szükséges:

Tárgy: Határozat. A hulladékgazdálkodási tevékenység végzéséhez a Kormányhivatal hatáskörébe tartozó alábbi jogerős engedély beszerzése szükséges: Ügyszám: Ügyintéző: Telefon mellék: 6523-14/2016. Székelyhidi Ferenc/dr. Oláh Tamás 226/155 Tárgy: Nyíregyháza 01583/88 hrsz. alatti nem veszélyes hulladék-hasznosító telep előzetes vizsgálata Határozat

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. Házszám

H A T Á R O Z A T. Házszám CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: CSZ/01/6562-8/2016. KTFO-azonosító: 109856-1-6/2016. Ügyintéző: dr. Balthazár Éva Retek Zoltán Tel.: +36 (62) 681-673 Tárgy: Mindszent Város Önkormányzata, Mindszenti

Részletesebben

Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség

Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség mint I. fokú hatóság 5000 Szolnok, Boldog Sándor István krt. 4. Tel.: (06 56) 523-423 Fax: (06 56) 343-768 Postacím: 5002 Szolnok, Pf.

Részletesebben

91/2008. (IV. 23.) Korm. rendelet

91/2008. (IV. 23.) Korm. rendelet 91/2008. (IV. 23.) Korm. rendelet az M4 autópálya/autóút és a 4. számú főút fejlesztéseihez kapcsolódó beruházások megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról

Részletesebben

HATÁROZAT. Hiv. szám: - dr. Farkas Andrea Telefon: (42) /227 Melléklet: -

HATÁROZAT. Hiv. szám: - dr. Farkas Andrea Telefon: (42) /227 Melléklet: - Ügyiratszám: 7442-25/2016. Tárgy: Vámosatya 0262/2 hrsz. alatti ingatlan villamos energia ellátásának előzetes vizsgálata Ügyintéző: Biróné Pájer Judit Hiv. szám: - dr. Farkas Andrea Telefon: (42) 598-930/227

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA V Á R O S I FŐÉPÍTÉSZ

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA V Á R O S I FŐÉPÍTÉSZ Ügyiratszám: 1623-2 / 2009.. Ügyintéző: Mándi-Hajnal Brigitta / Jné NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA V Á R O S I FŐÉPÍTÉSZ 4401 Nyíregyháza, Kossuth tér 1. Pf.: 83. Telefon: (42) 524-550

Részletesebben

A határozat JOGERŐS: év: hó: nap: KÜJ: KTJ: H a t á r o z a t

A határozat JOGERŐS: év: hó: nap: KÜJ: KTJ: H a t á r o z a t ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság Hatósági Engedélyezési Iroda Környezetvédelmi Engedélyezési

Részletesebben

SZOLNOKI BÁNYAKAPITÁNYSÁG

SZOLNOKI BÁNYAKAPITÁNYSÁG SZOLNOKI BÁNYAKAPITÁNYSÁG 5000 Szolnok, Templom u. 5. (56): 512-319; 512-320 Fax: 512-337 Ügyeleti tel: (56) 512-310, 5001 Szolnok; Pf.:164 E-mail: miklos.szabo@mbfh.hu SZBK/822/10/2010. Üi.: Szabó Miklós

Részletesebben

Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Igazgató

Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Igazgató Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Igazgató H-9700 Szombathely, Ady E. tér 1. Tel: (94) 513-430 Fax: (94) 513-437 E-mail: vas.mki@katved.gov.hu Szám: 36800/573-2/2016.ált. Tárgy: Zalaszentlászló

Részletesebben

KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG

KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG Kérjük, vá laszában hivatkozzon iktatószá munkra! Ikt. sz.: KTVF: 9249-3/2012. Tárgy: Budapest XIX. kerület, Hoffher Albert

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2. 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Ikt. szám: 4020-1/1/2011.II.

Részletesebben

A határozat JOGERŐS: év: hó: nap: KÜJ: KTJ:

A határozat JOGERŐS: év: hó: nap: KÜJ: KTJ: ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság Hatósági Engedélyezési Iroda Környezetvédelmi Engedélyezési

Részletesebben

HATÁROZAT. Ezen határozat a létesítéssel kapcsolatos, jogszabályokban előírt más engedélyek beszerzése alól nem mentesít.

HATÁROZAT. Ezen határozat a létesítéssel kapcsolatos, jogszabályokban előírt más engedélyek beszerzése alól nem mentesít. Ügyszám: Ügyintéző: Telefon mellék: 2549-23 /2016. Linczer Norbert / dr. Oláh Tamás 221 / 155 Tárgy: Tímár 04 hrsz.-ú ingatlan villamos energiával történő ellátásának előzetes vizsgálata HATÁROZAT A Szabolcs-Szatmár-Bereg

Részletesebben

Tárgy: Hiv. szám: Melléklet: Határozat

Tárgy: Hiv. szám: Melléklet: Határozat Ügyszám: Ügyintéző: Telefon: 5323-14/2017. Székelyhidi Ferenc (42) 598-930/226 Tárgy: Hiv. szám: Melléklet: Az Ibrány 0265/60. hrsz. alatti építési és bontási hulladékhasznosító telep előzetes vizsgálata

Részletesebben

VÍZILÉTESÍTMÉNYEK, KUTAK HATÁRIDŐ december 31. TÁJÉKOZTATÁS

VÍZILÉTESÍTMÉNYEK, KUTAK HATÁRIDŐ december 31. TÁJÉKOZTATÁS VÍZILÉTESÍTMÉNYEK, KUTAK HATÁRIDŐ 2018. december 31. TÁJÉKOZTATÁS Hazánk ivóvízellátása 95%-ban felszín alatti vízkészleteinkből történik, ezért nagyon fontos hogy a vízkivétel és a vízutánpótlódás egyensúlya

Részletesebben

Az egyedi tájérték jogi szabályozásának jelenlegi helyzete

Az egyedi tájérték jogi szabályozásának jelenlegi helyzete Az egyedi tájérték jogi szabályozásának jelenlegi helyzete Dósa Henrietta Táj- és természetvédelmi referens VM, Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály Természet védelméről szóló 1996. évi LIII. Törvény

Részletesebben

CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL H A T Á R O Z A T

CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL H A T Á R O Z A T CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 108507-1-20/2016. Ügyintéző: dr. Ruzsáli Pál Dr. Hegedűs Márta Vida Éva Dr. Kiss Edit Hefkóné dr. Szeri Anna Mészáros Patrícia Tel.: +36 (62) 681-668/2668 Tárgy:

Részletesebben

267/2012. (IX. 20.) Korm. rendelet

267/2012. (IX. 20.) Korm. rendelet 267/2012. (IX. 20.) Korm. rendelet a Korányi Projekthez kapcsolódó beruházások megvalósításával összefüggı közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentıségő üggyé nyilvánításáról

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 23. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 23. szám MAGYAR KÖZLÖNY 23. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2017. február 15., szerda Tartalomjegyzék 33/2017. (II. 15.) Korm. rendelet A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvénynek a szociális,

Részletesebben

Iktatószám /2012 Hiv. szám: Tárgy: Ács Önkormányzat- Jeges puszta, házi vízellátó rendszer fennmaradási és üzemeltetési engedélye V É G Z É S

Iktatószám /2012 Hiv. szám: Tárgy: Ács Önkormányzat- Jeges puszta, házi vízellátó rendszer fennmaradási és üzemeltetési engedélye V É G Z É S ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság Vízügyi Iroda Felszíni Vízvédelmi Osztály 9021 Győr, Árpád

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. A zajforrás működési helye

H A T Á R O Z A T. A zajforrás működési helye CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 107549-1-3/2016. Ügyintéző: dr. Séra Judit Bakacsi Judit Tel.: +36 (62) 553-060/44253 Tárgy: CE GLASS Zrt. Szatymaz zajkibocsátási határérték megállapítása H

Részletesebben

Kaposvári Járási Hivatal

Kaposvári Járási Hivatal Kaposvári Járási Hivatal KÖZLEMÉNY környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról Az ügy tárgya: Fitoprodukt Kft. Mernye külterület, 090/3., 091. hrsz-ú ingatlanon lévő sertéstelep összevont környezeti

Részletesebben

Tárgy: Hiv.szám: Melléklet: Határozat

Tárgy: Hiv.szám: Melléklet: Határozat Ügyszám: Ügyintéző: Telefon mellék: 7810-23/2016. Székelyhidi Ferenc/dr. Farkas Andrea (42)598-930/226 Tárgy: Hiv.szám: Melléklet: A Mezőladány 077 hrsz. alatti ingatlanon tervezett üdülőházak építésének

Részletesebben

A dokumentációban foglaltak alapján közegészségügyi szempontból nem indokolt a környezeti hatásvizsgálati eljárás lefolytatása.

A dokumentációban foglaltak alapján közegészségügyi szempontból nem indokolt a környezeti hatásvizsgálati eljárás lefolytatása. CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 107872-1-10/2016. Ügyintéző: dr. Séra Judit Berényi Anita Kovács Viktor Andrásné Nemes Edit Bodó Ádám Darányi Réka Tel.: +36 (62) 681-663 Tárgy: EDF DÉMÁSZ Hálózati

Részletesebben

ALSÓREGMEC KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK M-1 JELŰ MÓDOSÍTÁSA TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁSBAN ELŐZETES TÁJÉKOZTATÁSI, ÉS ADATKÉRÉSI TERVDOKUMENTÁCIÓ

ALSÓREGMEC KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK M-1 JELŰ MÓDOSÍTÁSA TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁSBAN ELŐZETES TÁJÉKOZTATÁSI, ÉS ADATKÉRÉSI TERVDOKUMENTÁCIÓ 1. CÍMLAP ALSÓREGMEC KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK M-1 JELŰ MÓDOSÍTÁSA TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁSBAN ELŐZETES TÁJÉKOZTATÁSI, ÉS ADATKÉRÉSI TERVDOKUMENTÁCIÓ Megrendelő: ALSÓREGMEC ÖNKORMÁNYZATA Alsóregmec

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: 1912-4/6/2013.I. Tárgy:

Részletesebben

BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KECSKEMÉTI JÁRÁSI HIVATALA

BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KECSKEMÉTI JÁRÁSI HIVATALA BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KECSKEMÉTI JÁRÁSI HIVATALA KTFO-azonosító: 113370-1-15/2017. Ikt. szám: BK-05/KTF/00933-17/2017. Hiv. szám: - Melléklet: - Ügyintéző: dr. Megyesi Dániel Filakné Enyedi

Részletesebben

PÉCSI BÁNYAKAPITÁNYSÁG

PÉCSI BÁNYAKAPITÁNYSÁG PÉCSI BÁNYAKAPITÁNYSÁG 7623 PÉCS, JÓZSEF ATTILA U. 5. 7602 Postafiók 61 (06-72) 314-952, 510-366 Fax: 510-367 E-mail: pbk@mbfh.hu Jogerőre emelkedett: 2014. május 22-én Tesoro Invest Kft. Iktatószám: PBK/467-7/2014

Részletesebben

Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség

Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség mint I. fokú hatóság 5000 Szolnok, Boldog Sándor István krt. 4. Tel.: (06 56) 523-423 Fax: (06 56) 343-768 Postacím: 5002 Szolnok, Pf.

Részletesebben

KÖZLEMÉNY. környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról

KÖZLEMÉNY. környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról KÖZLEMÉNY környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról Az ügy tárgya: Mohács 0145/28, 0145/29, 0145/30, 0145/31 hrsz. alatti területeken naperőműpark építésének előzetes vizsgálati eljárása Az ügy

Részletesebben

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Engedélyezési Jogi Titkárság

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Engedélyezési Jogi Titkárság 1 Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Engedélyezési Jogi Titkárság Szám: 74847-1-12/2010. Tárgy: EDF Démász Hálózati Elosztó El adó: dr. Séra Judit (jogi) Kft.

Részletesebben

KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG

KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG Kérjük, vá laszában hivatkozzon iktatószá munkra! Ikt. sz.: KTVF: 33863-11/2012. Tárgy: Ócsa, Szociális Családiház-építési Program

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. A zajforrás működési helye. Baromfinevelés Légtechnikai gépek Zárt térben

H A T Á R O Z A T. A zajforrás működési helye. Baromfinevelés Légtechnikai gépek Zárt térben CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 107032-1-8/2015. Ügyintéző: dr. Kisgyörgyei Ágnes Tel.: +36 (62) 553-060/44255 Tárgy: Szalai László, Kunfehértó zajkibocsátási határérték megállapítása H A T

Részletesebben

Határozat. Természetvédelmi előírások:

Határozat. Természetvédelmi előírások: Ügyszám: Ügyintéző: Telefon mellék: 7163-27/2016. Biróné Pájer Judit dr. Görög Teodóra 227/153 Határozat Tárgy: Paksi Gábor (4600 Mátészalka, Gábor Áron u. 68.) által a Vásárosnamény 0222/12-13, 31 hrsz.

Részletesebben

Tárgy: KÜJ: KTJ: HATÁROZAT

Tárgy: KÜJ: KTJ: HATÁROZAT Ügyiratszám: 10434-22/2015. Ügyintéző: Geresics Angéla dr. Ötvös Tünde Telefonszám: 72/567-146 Tárgy: KÜJ: KTJ: Inke, 072 hrsz. alatti ingatlanon majorközpont létesítésének előzetes vizsgálati eljárása

Részletesebben

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Ügyiratszám: JN/KTF/01831-27/2015 Ügyintéző: Pocsaji Anikó Telefon: +36 56 523 417 Tárgy: Előzetes vizsgálat elbírálása Hiv. szám: Melléklet: A TISZA-TK PROJEKT

Részletesebben

Tárgy: Hiv. szám: Melléklet: - - HATÁROZAT

Tárgy: Hiv. szám: Melléklet: - - HATÁROZAT Ügyszám: Ügyintéző: Telefon mellék: 8418-24/2017. Kánya László / dr. Farkas Andrea (42) 598-930 / 223 / 155 Tárgy: Ófehértó 0303/2 hrsz. alatti ingatlanon tervezett napelemes kiserőmű megvalósítására vonatkozó

Részletesebben