Váci Napló. XVII/ április 1. kedd. Turai János. mint a városunk polgármesterét és országgyûlési képviselõjét, szíveskedjen

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Váci Napló. XVII/26 2008. április 1. kedd. Turai János. mint a városunk polgármesterét és országgyûlési képviselõjét, szíveskedjen"

Átírás

1 Szerkesztõség: Vác, Csányi körút 45. Tel./fax: 27/ Olvasószolgálat: munkanapokon 9 és 15 óra között. Ára: elõfizetõknek 95, árúsoknál 99 forint. VÁC ÉS VONZÁSKÖRZETÉNEK LAPJA Váci Napló XVII/ április 1. kedd Gyûjtenek az árván maradt családnak Turai János Albérletben él a napokban balesetben elhunyt taxis felesége, s három gyermeke és édesanyja is támogatásra szorul, ezért kötelességünknek éreztük, hogy segítsünk rajtuk - mondta lapunknak Turai János, a Váci Zsidó Hitközség elnöke. Kezdeményezésükre gyûjtés indult a városban, hogy a családfõ nélkül maradtak valamelyest könnyebben éljék át ezeket a nehéz napokat. Turai János levélben kereste meg dr. Bóth Jánost. Mindannyian megdöbbenéssel értesültünk a március 24-én városunkban történt tragédiáról, amelynek következtében - feltehetõen mások gondatlan magatartása miatt - közlekedési balesetben a helyszínen életét vesztette Farkas Csaba 32 éves váci lakos polgártársunk, három kiskorú gyermek édesapja. Farkas Csaba autómentõs és taxi gépkocsivezetõ volt, fiatal kora ellenére mindig a bajba jutott embereken segített. Most nekünk kell sürgõsen segíteni a gyesen lévõ, albérletben lakó feleségén és a három árván maradt gyermeken, akik hirtelen kilátástalan helyzetbe kerültek, elvesztették egyetlen támaszukat. Tisztelettel kérem Önt, mint az elhalt fiatalember választókörzetének képviselõjét, mint a városunk polgármesterét és országgyûlési képviselõjét, szíveskedjen támogatni az általam kezdeményezett segélyprogramot. Kérem polgártársaimat, Vác város lakóit, siessünk az elhunyt fiatalember árváinak megsegítésére - áll a levélben. Turai János azóta személyesen is találkozott dr. Bóth Jánossal, aki természetesen megértéssel fogadta a kezdeményezést és városvezetõként már intézkedett is. Közben elkezdõdtek a tárgyalások az érintett taxis céggel is, de mások is jelezték, hogy készek segíteni. A támogatásokat a következõ bankszámlára lehet befizetni: Cserhátvidéke Takarékszövetkezet Vác, Földváry tér 2. Tel.: Sok volt az igen, de nem elég Érvénytelen a szõdligeti népszavazás Március utolsó vasárnapján helyi népszavazást tartottak Szõdligeten. Az önkormányzat által megfogalmazott kérdésre melynek lényege, hogy a település, vállalva az anyagi és jogi következményeket, felbontsa-e azt a korábban kötött szerzõdést, amely lehetõséget biztosít egy cégnek kavicsbánya nyitására voksolhattak a helyiek. A község hivatalos honlapján megjelent közlemény szerint a választásra jogosultak 34,2 százaléka élt jogával. Bár az 1187 érvényes szavazat döntõ többsége 1050 helyeselte a kontraktus felmondását, a részvételi aránya miatt a népszavazás érvénytelen lett. Érdekesség azonban, hogy amennyiben az országos népszavazás szabályai a helyi kezdeményezésekre is érvényesek lennének azaz: a jogosultak negyedének egybehangzó véleménye döntene a harminc százalék feletti igen kötelezõvé tenné az önkormányzat számára a szerzõdés felbontását. Így azonban a testületi tagokon múlik, hogy hasonlóan Vác és Csörög korábbi döntéséhez megakadályozza-e területén a kavicskitermelést. Emelkednek a távhõ-szolgáltatás díjai Tudósításunk a képviselõtestület csütörtöki ülésérõl lapunk 2. oldalán olvasható. A téma: a közoktatás fejlesztése Újabb elõadás lesz Vácott a szocialisták Ésszerûség és Felelõsség Paltformjának szervezésében, ezúttal a közoktatás helyzetét elemzik a résztvevõk. A tanácskozás elõadói dr. Kertész Krisztián, egyetemi adjunktus, az ÉFP országos elnöke, dr. Bóth János, Vác polgármestere, országgyûlési képviselõje és dr. Jánosi György országgyûlési képviselõ lesznek. A moderátor Seregélyi Sándor. Az elõadásokra és a vitára április 3-án csütörtökön kerül sor. A nap híre Átadták a váci tudásközpontot részletek az 5. oldalon

2 2 Váci Napló Emelkednek a távhõ-szolgáltatás díjai A jobboldal keményen bírálta a fõutca-fõtér program folytatását Néhány témában egyetértés, néhányban pedig kemény vita folyt a bal- és jobboldali frakció között a március 27-i képviselõtestületi ülésen, amely két órával késõbb, 11 órakor kezdõdött és este 9 óra körül ért végett. Fördõs Attila Mindenekelõtt nagy ellenállásba ütközött dr. Bóth János polgármesternek és Iván Gábor képviselõnek az a közös indítványa, hogy a pénzügyi és ellenõrzési bizottság létszámát egy fõvel növeljék. Az indítványozók javaslatukat azzal indokolták, a létszám-emelésre azért van szükség, hogy érvényre jusson az a cél, hogy a bizottsági ülések keretében szakmai vita folyjék, szakmai döntések szülessenek, és ne politikai vitáknak adjon teret a bizottság ülése. Fördõs Attila szerint az elõterjesztõk veszélyes vizekre eveztek, Végül a beadvány nem kapta meg a szükséges szavazati többséget - 12 igen kellett volna -, így a bizottság létszáma a jövõben is változatlan marad. A Váci Távhõ Kft elõterjesztésében a távhõszolgáltatás díjtételeinek emelését tárgyalta a testület. Az elõterjesztést a társaság ügyvezetõje, Rakonczai Róbert szóban is kiegészítette és válaszolt a képviselõk feltett kérdéseire. Az ügyvezetõ kiemelte: az energiaárak országos szintû emelése miatt van szükség a díjak növelésére. Ha erre nem kerül sor, akkor ellehetetlenül a távhõ-szolgáltatás. Kérdésre válaszolva az ügyvezetõ elmondta, hogy tárgyalások folynak megújuló energia hasznosítására, de egyelõre erre vonatkozóan nincs végleges megállapodás. Hozzászólásában Fördõs Attila elmondta: a frakción belül egyedül õ az, aki támogatja a távhõ-szolgáltatás díjainak emelését, hiszen nem teheti, hogy támogatása nélkül ez a gazdasági társulás ellehetetlenüljön. A témából nagy vita kerekedett, az emelés ellen a többi jobboldali képviselõ tiltakozott, többször is elmondták véleményüket, végül a szavazásnál a többség a díjemelés mellett tette le a voksát. A váci tûzoltók tavalyi munkája viszont kiérdemelte a képviselõk elismerését, a képviselõk támogatásukról biztosították Szakszik Ákos tûzoltó-parancsnokot. Kiss János képviselõ javaslatára melyhez a többi képviselõ is csatlakozott egyhangú határozatban köszönték meg a parancsnokság és a váci tûzoltó állomány 2007-ben végzett áldozatos és becsületes tevé- kenységét. Több mint kétórás vita folyt a fõutca-fõtér program második ütemének közterület-rendezési tervérõl. Elõször a tervezõ, Illyés Zsuzsanna mutatta be a tervet, majd Philipp Frigyes fõépítész beszélt részletesen a tervet megelõzõ önkormányzati döntésekrõl, szakmai véleményekrõl, a lakossági tájékoztatókról, végül Szikora Miklós a tervben érintett területek közlekedéssel kapcsolatos elképzeléseirõl beszélt. A fõutca-fõtér program folytatását a jobboldali felszólalók keményen bírálták, a baloldali képviselõk pedig védelmükbe vették Az elõterjesztést végül minõsített többséggel elfogadta a testület, így a beruházás folytatódik. A városnak már rengeteg pénze és szakértõk több hónapos munkája fekszik a projektben. Fontosabb döntések szavazati arányok - a jegyzõ elõterjesztésében szervezeti és mûködési szabályzat módosítása - 19 igen-1nem-3 tartózkodás - Ferjancsics László önálló képviselõi indítványa (szervezeti és mûködési szabályzat módosítása) dr. Bóth János, Iván Gábor képviselõk önálló képviselõ indítványa (szervezeti és mûködési szabályzat módosítása) lakásrendelet módosítása értékvédelmi rendelet módosítása magánerõs közmûfejlesztési támogatásról szóló rendelet módosítása városi lakóépületek felújításának és korszerûsítésének önkormányzati támogatásáról szóló rendelet módosítása távhõ-szolgáltatási díjakról szóló rendelet módosítása városfejlesztés - fõutca-fõtér program választókörzeti feladatok jóváhagyása Bekeményítenek a rendõrök A Pest Megyei Rendõr-fõkapitányság motoros rendõrei az elmúlt héten két különbözõ közlekedési akciót hajtottak végre a megye területén. Március 27-én az M3-as autópályán és M0-ás autóúton a teherautókat ellenõrizték. Az ellenõrzött jármûvek közül 17 vezetõvel szemben intézkedtek, akik az elõzni tilos tábla hatályát figyelmen kívül hagyva vezették a kocsijukat. Két esetben tettek feljelentést, egy esetben vették el a jármû forgalmi engedélyét mûszaki alkalmatlanág miatt. Az akció során több, mint 250 ezer forint bírság kiszabására került sor. Ezenkívül hét teherautó-vezetõvel szemben intézkedtek vezetési és pihenõ idõ megszegése miatt. Õk összesen akár 3 millió forint bírságra is számíthatnak. Március 29-én a Pomáz - Dobogókõ útvonalon ellenõrizték a motorosokat a rendõrök. Összesen mintegy 120 motorost állítottak meg. 18 esetben tettek feljelentést különbözõ szabálysértések, például mûszaki alkalmatlanság, lejárt vezetõi engedély, engedély nélküli vezetés, ittas jármûvezetés miatt, illetve azért, mert eltiltás hatálya alatt vezetett a motoros. 8 forgalmi engedélyt vettek el a helyszínen, és közel 300 ezer forint bírságot szabtak ki. Az egyik ellenõrzött motoros rendszám nélkül vett részt a jármûvel a közúti forgalomban, illetve vezetõi engedéllyel sem rendelkezett, és egy 9 éves gyermeket szállított a motoron. Az ilyen jellegû közúti motoros akciókra a közeljövõben is számítani lehet különbözõ helyeken, Pest megye egész területén.

3 Váci Napló 3 Két helyen mûködik a megyei Esélyek Háza Lamperth Mónika: Nincsenek magukra hagyva a hátrányos helyzetûek A partnerség, az összefogás és a hálózatépítés egyidejûleg jelentkezik a most létrejött Esélyegyenlõségi Koordinációs Irodával, amely Pest megye teljes területére kihat munkája révén - fogalmazott Vass István, a Közép-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ fõigazgatója a budapesti, Karinthy Frigyes utca 3. szám alatti épületében rendezett pénteki ünnepségen. Ettõl a naptól kezdte meg mûködését az iroda, amelynek vezetõje Bunna Katalin. A mûködtetés jogát meghívásos pályázat útján a váci székhelyû Mozgáskorlátozottak Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete nyerte el. Az Esélyegyenlõségi Koordinációs Iroda vagy ahogy a köznyelvben ismerik: az Esélyek Háza egy országos lefedettséggel mûködõ hálózat, amely az elmúlt esztendõk során minden megyében megnyitotta a kapuit. E hálózat munkatársai révén érezhetik a hátrányos helyzetbe került emberek, hogy nincsenek magukra hagyva, van intézményesített segítség számukra ezt már Lamperth Mónika szociális és munkaügyi miniszter mondta az átadó ünnepségen. Az újonnan kialakított Pest megyei Esélyek Házában a fogyatékossággal élõk, a nõk, a gyerekek, a romák, az idõsek és a hátrányos helyzetû településen élõk számára Dr. Bóth János és Lamperth Mónika. Kis zászlóval jelezték a térképen a huszadik Esélyek Házát nyújtanak segítõ kezet. Az Esélyek Háza hálózat a társadalmi tudat formálását az elõítéletek felszámolását, a tartósan munkanélküliek munkaerõpiacra való lehetséges visszahelyezését tekinti fõ feladatának, továbbá a diszkriminációs ügyekben és az egyenlõ bánásmódot sértõ problémák orvoslása érdekében ingyenes jogi segítségnyújtás is mûködik. A Pest megyei Esélyek Háza sajátos az összes többihez képest, ugyanis a budapesti helyszín mellett Vácott, az egyesület székhelyén (Vác, Rákóczi út 36.) is mûködtet ügyfélszolgálatot a fentiekben felsorolt célcsoportokban lévõk számára. A pénteki avatáson Lamperth Mónika átvágta a nemzeti színû szalagot, majd dr. Bóth János, Vác polgármestere, országgyûlési képviselõ társaságában elhelyezte a falon lévõ térképen azt a kis zászlót, amely a huszadik Esélyek Házát szimbolizálja. Az ünnepségen Ézsiás László látássérült, Drexler Sándor, a váci Tabán utcai Fogyatékosok Napközi Otthonából, valamint Raffael Szabina és Balázs Cintia, a váci Cházár András Többcélú Közoktatási Intézmény keretében mûködõ Zichy utcai Általános Iskola és Speciális Szakiskola tanulói mûködtek közre. A miniszter a fellépõknek átnyújtott egy-egy darabot a nemzeti színû szalagból. Dr. Chikán Csaba, a Mozgáskorlátozottak Közép-Magyarországi Regionális Egyesületének elnöke úgy fogalmazott, hogy a civil szervezet munkatársai csaknem harminc esztendeje végzik érdekképviseleti, segítõ tevékenységüket a mozgásukban korlátozott személyek részére. Az e területen szerzett tapasztalataikat mostantól szélesebb körben kívánják hasznosítani, érvényesíteni. A petõfisek bejutottak az országos döntõbe Kiemelkedõ eredményt ért el a váci Petõfi Sándor Általános Iskola csapata március 19-én a Balogh János Országos Környezet- és Egészségvédelmi Csapatverseny regionális fordulóján, így bejutott a budapesti országos döntõbe. A csapat tagjai: Vékony Zsófia, Nagy Balázs, Hegedûs Csaba. Felkészítõ tanár: Harsányi Zoltán. A döntõbe az elsõ három legjobban szereplõ iskola jutott be, közülük a legmagasabb teljesítményt, 87,14 százalékot a váci Petõfi Sándor Általános Iskola érte el, megelõzve ezzel két budapesti iskola, a Vajda Péter Ének-zene, Testnevelés Tagozatos Általános Iskola (77,86 százalék) és az Óbudai Gimnázium csapatát (70 százalék). Névadás László Imre nótaszerzõ nevét veszi fel a Váci Nóta- és Zenebarát Klub ma, kedden fél ötkor rendezendõ ünnepélyes összejövetelén a mûvelõdési központban. Az ünnepségen jelen lesz a szerzõ még élõ hozzátartozója is. Megkezdõdött a hivatali munka az emelt összegû nyugdíjak kifizetése érdekében Megkezdõdtek a szükséges munkálatok a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnál annak érdekében, hogy az érintettek lehetõség szerint már májusban kézhez kaphassák az emelt összegû nyugdíjat és a visszamenõlegesen járó összeget. A kormány szerdai ülésén döntött a nyugdíjak és nyugdíjszerû ellátások 1,1 százalékos rendkívüli emelésérõl, januárig visszamenõen. A döntéssel átlagosan 850 forintos emelésben részesül az érintett, mintegy 2,7-2,8 millió nyugdíjas - olvasható a Kormányszóvivõi Iroda közleményében. A kormány a januári 5 százalékos nyugdíjemelés után, az inflációs elõrejelzés változását figyelembe véve határozott úgy, hogy idén már az év elsõ felében korrigálja a nyugdíjak összegét. A nyugdíjakat érintõ 5 százalékos januári emelés átlagos összege 3 ezer 600 forint volt. A tavaszi újabb, 1,1 százalékos emelés átlagosan további mintegy 850 forint járuléknövekedést jelent. Átlagosan tehát havonta 4 ezer 500 forinttal kapnak többet a jogosultak, mint 2007-ben. Az emelések után az öregségi nyugdíj átlagosan ezer forint lesz. A kormány természetesen õsszel is felül fogja vizsgálni a nyugdíjakat, és amennyiben szükséges, novemberben ismét kiigazítja az összegeket.

4 4 Váci Napló Hatszoros magyar bajnok a Silverstar! A Magyar Államkincstár Közép-magyarországi Regionális Igazgatóságának Családtámogatási Irodája váci kirendeltségére családtámogatási számfejtõi munkakörök betöltésére munkavállalókat keres. További információk és a pályázati feltételek a honlapon az állásajánlatoknál találhatóak. Telefonon információ kérhetõ: dr. Gyarmati Franciska, 06-1/ Gyõzelmi öröm. Minden elsõ helyet a váciak hoztak el Március 8-9-én Siófokon rendezte meg az ESDU (Europen Show Dance Union) táncszövetség országos táncversenyét. A Tánccal az Egészségért TSE (Silverstar) nyolc produkcióval indult, akik nagyon készültek erre a versenyre, hiszen a nap folyamán 225-en mutathatták meg tánctudásukat. A táncosok maximális eredményt értek el, mind a 8 fellépõ csoport kategóriájukban elsõ helyen végzett, közülük pedig hat kiemelten megkapta a magyar bajnoki címet is. Edzõjüket, Amroun Nabilt kérdeztük a hétvégén elért eredményrõl, aki elnyerte a zsûri által kiosztott Legjobb koreográfus különdíjat is. - Mennyi idõ kellett a felkészülésre? - Három hónap, ami nagyon irányított edzésterv alapján volt beosztva. - A versenyen milyen szempontok szerint zsûriztek? - Hét zsûri pontozott, négy a technikára figyelt, három zsûri magát a koncepciót nézte, ebbõl egy kimondottan az elõadás módját értékelte. - Most kaptál ilyen címet elõször? - Három éve folyamatosan, minden évben elnyertem ezt a különdíjat - Tavaly is kijutottatok és hoztatok is haza Európa-bajnoki címet. Szerinted meg tudjátok ezt ismételni? - Minden évben új zsûri, új szempontok, új elvárások, emiatt nem vagyunk benne biztosak, de ezért dolgozunk. - Kik segítik a munkában a csapatokat, illetve téged? - A tánciskola vezetõje, Bordás Péterné és a szülõk. - Mire lenne szüksége a csapatnak a további munkához? - Támogatásra, mert a legtöbb versenyre, kosztümre, sajnos nincs annyi pénz, amennyit rá kellene fordítani. - Mire készültök, hová mentek legközelebb? - Március végén Nagykanizsára az IDF Nemzetközi Válogató Versenyére, majd sorban jönnek a versenyévad állomásai. A porond címû produkció fellépõinek (Balogh Vanessza Fanni, Endrész Diána Zita, Jócsik Bernadett, Mészáros Enikõ, Domokos Kincsõ, Takács Bettina, Kiss Vivien, Gubek Nóra) ruházata bekerült az elsõ öt legjobb kosztüm közé. A Dream legs (Dalos Dalma Piroska, Bondor Eszter, Ritzl Dóra, Georgiu Hermina, Németh Nikoletta, Kovács Dorottya Virág, Béres Dóra, Szabados Júlia, Jacsó Andrea, Tamás Tímea, Fodor Katalin, Bükki Alexandra, Endrész Diána Zita, Mészáros Enikõ), a Classic Meets Hip-hop (Amron Nabil, Andrik Judit, Bálint Csilla, Koller Katalin, Kovács Dániel, Kozma Dorottya, Lõrincz Krisztina, Mikó Barbara, Rajnai Rózsa, Soós Orsolya, Szabó Gyöngyi, Tóth Krisztina), és az In Circles (Amroun Nabil) táncai bekerültek az elsõ öt legjobb tánc különdíjazottjai közé, melyek közül Amroun Nabil kapta meg ezt a díjat. Ezekkel az eredményekkel kijutottak a májusi, Horvátországban megrendezendõ világbajnokságra. A gyerekek óriási élménnyel és nagy sikerrel tértek haza. E. Z. TAMÁS AUTÓ KFT 2600 Vác, Rádi út 1-3. Tel.: 27/ , fax: 27/

5 Váci Napló 5 A legkorszerûbb berendezések várják a tanulókat Átadták a Naszály-Galga Térségi Integrált Szakképzõ Központot Ünnepélyes keretek között nyílt meg március 28-án, délután a Naszály út 1. szám alatt a Király Endre Ipari Szakközépiskola egykori kollégiumában és tanmûhelyében a váci régió integrált tudásközpontjának szánt Naszály-Galga Térségi Integrált Szakképzõ Központ (TISZK) központi képzõhelye, amelynek a térségfejlesztésben betöltött szerepe kiemelkedõ lesz az észak-pest megyei régióban. A központ avató ünnepségén megjelent vendégeket, köztük a tulajdonosokat, támogatókat, a program szakmai megvalósításában közremûködõket dr. Kékesi Tibor ügyvezetõ köszöntötte, majd beszédet mondott Szûcs Lajos, Pest Megye Közgyûlésének elnöke, dr. Bóth János, városunk polgármestere, országgyûlési képviselõ és a Piarista Rend Magyar Tartományfõnökségének képviseletében Guba András, a Gödi Piarista Szakiskola, Gimnázium és Kollégium igazgatója. A nemzeti színû szalag átvágása után a jelenlévõk megtekintették a legkorszerûbb berendezésekkel felszerelt tanmûhelyeket, köztük a számítástechnika termet, az anyagvizsgáló és cukrász mûhelyeket. A Naszály-Galga TISZK mûködtetésére létrehozott közhasznú társaság 2005 augusztusában kezdte meg mûködését. A konzorciumi partnerek Pest Megye Önkormányzata (60 százalék), a Piarista Rend Magyar Tartománya (7 százalék), és a fõpályázó, Vác Város Önkormányzata (33 százalék). A megnyitón Szûcs Lajos elmondta, hogy a piarista rend csatlakozik a katolikus egyház által létrehozandó TISZK-hez, azonban a szerzõdésben vállalt kötelezettségeinek eleget tett. A TISZK központi tanmûhelyében hét iskola diákjai fordulnak majd meg. Az iskolarendszerû szakképzésben tanított órák száma egy tanmûhelyre átlagosan heti 30 óra, a kihasználtság a 40 órás munkahéthez mérten 65 százalékos lesz. A fennmaradt idõt a felnõttképzési tanfolyamok, a vállalati képzések teszik ki, melyek szükségesek a központ finanszírozásához is. A központ mûködése a hét intézmény számos tanmûhelyét kiegészíti: egy-egy tanmûhelyt átlagosan 3-4 iskola diákjai is igénybe vehetnek majd. A központ iskolái az elektrotechnika-elektronika, az építészet, a faipar, a gépészet, az informatika, a kereskedelemmarketing, az üzleti adminisztráció, a könnyûipar, a környezetvédelem-vízgazdálkodás, a közgazdaság, a közlekedés, a mezõgazdaság, a mûvészet, a közmûvelõdés, a kommunikáció, a nyomdaipar, az ügyvitel és a vendéglátás-idegenforgalom szakmacsoportokban végeznek uniós színvonalú képzést, amelyet a 2007/2008-as tanév második félévétõl kezdõdõen folyamatosan terveznek beindítani. A 2008/2009-es tanévben az oktatás várhatóan már teljes mértékben az új képzési programok szerint történik. A bevezetendõ képzéseknek a partneriskolák, illetve a köz- Az elhasznált fénycsõ veszélyes hulladéknak számít! Ezért ne dobja a szemétbe! A fénycsövet a GE is átveszi. Kérjük, hívja a 30/ es telefonszámot, ahol minden információt megkap! Korszerû tudást és gyakorlati felkészítést ad a TISZK. A váci a megyében a második ponti képzõhely épülete fog teret adni. A központ a pedagógusok és oktatók folyamatos továbbképzését is végzi majd, ezzel hozzájárulva a magas színvonalú oktató munkához. A korszerûen felújított, csúcstechnológiás üzemközi tanmûhely funkción túl az épület helyet ad majd a legfejlettebb modelleket alkalmazó pályaorientációnak, emellett közösségi tanácsadást, információnyújtást, családterápiás feladatokat is ellát, hogy ezzel erõsítse diákjainak a versenyképességét. A Naszály-Galga TISZK iskoláiba 60 millió, a központi épületbe 320 millió forint értékben kerültek új berendezések tudtuk meg dr. Kékesi Tibortól. Szûcs Lajos, Pest Megye Közgyûlésének elnöke arról tájékoztatta az újságírókat, hogy országosan tizenhat TISZK valósul meg, ebbõl a vácival együtt kettõt már átadtak Pest megyében. Cegléd után Dabason fejezõdik be hasonló beruházás, a fõvárosban öt TISZK mûködik majd. A váci székhelyû TISZK létrehozói, befektetõi bíznak abban, hogy az itt végzett tanulók elhelyezkedésének esélyei nõni fognak, ami a piacképes, gyakorlatorientált programoknak, valamint a nem hagyományos pedagógiai módszereknek és a csúcstechnológiát képviselõ eszközöknek köszönhetõ. A Fitt-Fut Alapítvány 2007/2008-as tanévben az alábbi szakágait indítja: dance aerobik (gyermek) Hétfõ:15.30-tól óráig, szerda:15.30-tól óráig Radnóti Általános Iskola gyermek aikido (gyermek) Hétfõ, szerda: tól óráig Radnóti Általános Iskola aikido (felnõtt) Hétfõ, szerda és péntek: tól óráig Radnóti Általános Iskola tai-chi (felnõtt) Kedd: 18-ól 19 óráig, péntek: 17-tõl 18 óráig Radnóti Általános Iskola judo (gyermek) Kedd és csütörtök 18-tól 19 óráig - Radnóti Általános Iskola kempo (gyermek, felnõtt) Kedd és csütörtök 17-tól 20 óráig, péntek: 17-tõl18 óráig Radnóti Általános Iskola természetjáró (gyermek, felnõtt) (Rendszeres túrák: Pilis, Börzsöny, Mátra, Tátra stb) Az alapítvány bábcsoportja a: Ficak Bábszínház FISCHER ERZSÉBET A FITT-FUT Alapítvány célja és feladata: Óvodák, iskolák, ifjúsági szervezetek egészségnevelésében, sportoltatásában való aktív részvétel, mely elsõsorban jelenti az utánpótlás nevelését, foglalkoztatását, szabadidõs kulturális és sportrendezvények szervezését, rendezését, segítségnyújtást a gyerekeknek a rendezvényekre, kirándulásokra való eljutásban, üdültetés, díjak biztosítását, ismeretterjesztõ elõadások tartását. Az Alapítvány tevékenysége során együttmûködik más hasonló célkitûzésû szervezetekkel. Az egészséges életmód kialakításával kapcsolatos célok támogatása. Telefon: 06-20/

6 6 Váci Napló LEVENDULA MENTÁLHIGIÉNÉS SZOLGÁLAT Pszichiátriai, pszichológiai, gyógypedagógiai, alkohológiai magánrendelés Vácott. Telefon: 06-30/ csütörtök és péntek délután. Web: ÜGYVÉD Társasági szakjogász Dr. Kondorosi Mátyás Vác, Széchenyi u. 19. Ügyfélfogadás: kedd, csütörtök 13-tól 18-ig Idõpont egyeztetés: 06-30/ / (a Halló Mintabolt mellett) ILLATSZER BIZSUK PLAYBOY KIEGÉSZÍTÕK RANDI KELLÉKEK ÖVEK - TÁSKÁK BKV-jegyek a Tourinformban Ne álljon sorba a Nyugati pályaudvarnál, vegyen BKV jegyet a Tourinform Irodánál! Vonaljegyek, 10 és 20 db-os kedvezményes árú jegyfüzetek kaphatók az irodában, a váci fõtéren, a Duna-presszó mellett! 2600 Vác, Március 15. tér 17. Tel.: 27/ Fax: 27/ vac@tourinform.hu Internettelefon: NYÁRI GUMI AKCIÓ! Kínálatunk: BRAMAC, TONDACH, ALTEK tetõcserepek gyári áron. Nyitva tartás: hétfõ-péntek: 8-17-ig, szombat: 8-12-ig Vállalunk: könnyûszerkezetes és hagyományos házak építését (a tervezés ingyenes); asztalosoknak: szerkezetkész, hossztoldott, euro falcos, borovi fenyõ, ablakok készítése 2-3 héten belül, Ft/m+áfa. Éttermünk 7, fagyizónk 21 éves lett! Ezen alkalomból a hirdetés leadóinak, árainkból 10% kedvezményt adunk. Továbbra is szeretettel várjuk kedves vendégeinket! Asztalfoglalás: 06-30/ barnapartyvendeglo@invitel.hu Vác Város Sportintézményeinek Állandó Sporttörténeti Kiállítása Megtekinthetõ minden pénteken 16-tól 19 óráig a Vörösház emeletén. Egyéb idõpontokban a tárlat kizárólag elõzetes bejelentkezés alapján, csoportosan látogatható! Bejelentkezés és információ: 06-20/

7 Váci Napló 7 Egyházi élet - rovatszerkesztõ: Hivert Gábor A költészet napja Húsvét a magyarkúti betegotthonban. Az Állami Egészségügyi Központ magyarkúti betegotthonában Nagyszombaton délelõtt gyûltek össze a betegek ünnepelni. Elõször a keresztút stációit imádkozták el, az egyes stációk között a betegek imakönyvébõl egy-egy imádságot olvasott fel a kórházlelkészi szolgálat önkéntes beteglátogatója, Csitáriné Ferbert Ildikó, majd a Hozsannából nagyböjti énekeket énekeltek közösen. Olyan közismert énekeket kellett választani, amelyek a betegek emlékeibe mélyen belevésõdtek, ezért valóban közösen sikerült elénekelni õket. A keresztút után a János evangéliumból A feltámadt Jézus a Genezáreti-tónál megjelenik apostolainak szakaszt olvasta fel a betegotthon lelkigondozója, Martos György diakónus. Az Úr imájával zárult a lelki program. A kórház alapítványának jóvoltából a jelenlévõk egy kis szeretetvendégségen is részt vehettek. Konferenciasorozat az Apor Vilmos Fõiskolán. Április 3-án kezdõdik a váci Apor Vilmos Katolikus Fõiskolán az a konferenciasorozat, amely a Három nap a Szentírással címet viseli. Részletes program olvasható a plakátokon, illetve az intézmény honlapján. A muzsika hangja. Örökzöld musicaleket idéznek fel Dónusz Katalin és tanítványai április 1- én, kedden este a Credoházban 18 órai kezdettel A muzsika hangja címmel. A belépés díjmentes, mindenkit szeretettel várnak. Leány gyöngy fülbevalóval. Delft, Hollandia, A tizenhét éves Griet édesapja megvakul egy kemence felrobbanásánál, ezért a lány kénytelen elmenni dolgozni, hogy eltartsa családját. Cseléd lesz Johannes Vermeer családjánál, és lassan felkelti a festõmûvész érdeklõdését. Bár neveltetésük és társadalmi helyzetük gyökeresen más, a mester észreveszi Griet ösztönös tehetségét, és fokozatosan beavatja õt mûvészetének titokzatos világába. Vermeer a tökélynél soha nem adja alább, ezért elõfordul, hogy hónapokig készül egy-egy festménye. Nehéz természetû anyósa, Maria Thins nehezen tudja fenntartani a család fényûzõ életszínvonalát, hiszen a lassan készülõ mûvek nem hoznak elegendõ pénzt. Amikor Maria észreveszi, hogy Griet lett Vermeer múzsája, veszedelmes döntést hoz: nem gátolja a kapcsolat kibontakozását. A filmet április 3-án, csütörtökön 18 órától vetítik a Credo-házban. A költészet napja. József Attila utolsó éjszakáját ismerhetjük meg Turek Miklós versszínházi estjében. Április 8-án 18 órakor kezdõdik a Credoházban. Húsvét a baptista gyülekezetnél. A húsvéti ünnepkör alkalmait ismét együtt tölthettük. Nagypénteken este együtt emlékeztünk a 2000 éves történetre: Jézus Krisztus a keresztfán halt kínhalált, elvégezte a munkát, amit az Atya rábízott. Mind az igeolvasás, mind a szolgálatok közben képzeletünkben, vagy a kivetítõn megjelentek és megjelenhettek az utolsó percek, az utolsó pillanatok a szenvedéstörténetben. (A zenei szolgálatokat a kamarakórus végezte, illetve orgonaszóló is elhangzott.) De tudtuk és tudjuk, hogy a gyásznap után jött az örömnap, a feltámadás dicsõ napja! Vasárnap délelõtt a feltámadás csodájáról és örömérõl hallhattunk, délután arról, hogy a feltámadás hite megváltoztathatja egész életünket. A délutáni szolgálatokban minden korosztály részt vett a legkisebbek és a nagyobb ovisok is. Középkorú, idõs is szót kapott: mit jelent számára a húsvéti ünnep, a kereszt. A zenei szolgálatok is többrétûek voltak: duett, énekkar, Psalmus. A feltámadás öröme legyen érezhetõ mindennapjainkban! üzeni a váci baptista gyülekezet honlapja. Nyilvánosságra hozták az evangélikus ovi adatait. A évi normatív, kötött és központosított, valamint az egyházi közoktatási támogatás egy fõre jutó összegét hozta nyilvánosságra honlapján a váci evangélikus óvoda. Az oviban összesen 71 gyermek van, a kötött és központosított támogatás és az egyházi közoktatási egy fõre jutó összegbõl évben összesen 33 millió 142 ezer 733 forint bevétele volt az óvodának. A teljes beszámoló megtekinthetõ a vac.luthe-ran.hu/ovoda honlapon. KONI BT AUTÓSISKOLA (Vác, Csányi krt. 45. Telefon: 06-27/ ) Gépjármûvezetõi tanfolyamot indítunk: SM, A, B, C 1, C, E, D kategóriákban; belföldi árufuvarozó és személyszállító szaktanfolyam; TIR szaktanfolyam, ezenkívül indul még ADR, NEHÉZ-, IL- LETVE KÖNNYÛGÉPKEZELÕI ÉS MOTORFÛRÉSZ-KEZELÕI SZAKTANFOLYAM. HALLÓ Mintabolt (Vác, dr. Csányi L. krt. 29. (2-es fõút) a város központjában. Telefon: 27/ *, 20/ , Fax: 27/ Nyitva: H-P: 8-17, Szo.: 8-12 óráig Kaphatók: HÁZTARTÁSI ESZKÖ- ZÖK: olajradiátorok, hõsugárzók 4990 Ft-tól, vízforralók 2890 Ft-tól, videó kábelek-átalakítók, külsõbelsõ vezeték nélküli hõmérõk. Elemek, akkuk, töltõk, lámpák! DURACELL és GILETTE termékek! Vérnyomásmérõk 7390 Ft-tól, mérlegek, testzsír mérõ: Fttól, Baby Control (légzésfigyelõ készülék): Ft-tól. SZÁMÍ- TÁS- TECH- NIKA: számítógépek egyedi elképzelés alapján is, nyomtatók, routerek, web kamerák, egerek, mikrofonok, fejhallgatók, hangfalak, írható CD és DVD lemezek, videó- és kamera kazetták, memóriák, FlashDrivek, infra és bluetooth portok. MP3-as és MP4-es lejátszók. TÁVBESZÉLÕ ÉS IRO- DATECHNIKAI: számológépek, diktafonok, telefonok Ft-tól, normál papíros faxok Fttól, telefon és számítógép kábelek, csatlakozók. Kapható: író-, számoló-, pénztár- és másológépbe, nyomtatóba, faxba különféle: - festék szalag, festék por, tinta patron, utántöltõ, lézer toner; - másoló-, fotó-, fax-, tekercs-, leporelló papírok. IRODABÚTOR: fotelok Ft-tól! Profi számítógépasztalok. SZOLGÁLTATÁSAINK: iratmásolás, laminálás, iratok bekötése - fûzése; faxok feladása - fogadása; telefon, fax, nyomtató, telefon központ javítása - szerelése, lézer toner töltés. Felhívjuk szíves figyelmüket arra, hogy az AKCIÓs árak a készlet erejéig érvényesek. Legyen a TÖRZSVÁSÁR- LÓNK! Termékcsoporttól függõen 5-20% közötti kedvezmény! HITEL LEHETÕSÉG!!! Ügyintézés helyben, azonnal! Sulicsekk, CADHOC, Egészség, Otthoncsekk utalványokat elfogadunk! Üzleteinkben történõ vásárlásnál elfogadunk: VISA, AMERICAN EX- PRESS, OTP, Maestro, stb. bankkártyákat! SZEMORVOSI SZAKREN- DELÉS VÁCOTT. Szerda 15-tõl 16 óráig rendel dr. Kalmár Kornélia, csütörtök 16-tól 17-ig rendel dr. Rácz Zsuzsanna, szombat 9-tõl 10-ig rendel dr. Kalmár Kornélia, bejelentkezés: a 06-30/ PETI BOLT (Vác, a Zichy utca és a Görgey utca sarkán) Tel.:06-30/ , fax: 27/ Nyitva tartás: H-P: 7.15-tõl 17 óráig, Szo.: 7.30-tól 12 óráig. A postával szemben lévõ vegyesboltunk olcsó áraival várja kedves vásárlóit. Rendezvényekre italrendelést felveszünk. ÉPÜLETELEM-BARKÁCS- ÁRÚ Bolt (Vác, Hársfa u.2.) 50 x 50 cm-es thermoüveges ablak már: 6000Ft-tól. Farostlemezes ajtó m á r : 8800Fttól. Craft Master ajtó már: 13900Ft-tól. Lambériás bejárati ajtó: 38000Ft. Nyitva: H-P:8-17 óráig. Szo:8-12- óráig. Tel.: 06-20/ , 06-20/

8 8 Váci Napló APRÓHIRDETÉSEK 02*JÁRMÛVET KÍNÁL Eladó 1990-es Fiat Croma TDI. Érvényes mûszaki és zöldkártya. Téli gumival, alufelnikkel. Irányár: forint. Érdeklõdni lehet: 06-70/ vagy 06-30/ (205/02) 04*ÁLLÁST KÍNÁL Vagyonõröket keresünk Vác, Göd, Dunakeszi élelmiszerüzleteinkbe. Alkalmazotti, nappali jogviszonyba, Ft / óra bérezéssel. Érdeklõdni lehet a 06-20/ es telefonszámon, munkaidõben. (289/04) 06*INGATLANT KÍNÁL Nógrád belterületén parasztház eladó a várra nézõ panorámával. A telek 1070 négyzetméteres és megosztható. Víz, villany, csatorna, központi fûtés, kábeltévé van. A ház összkomfortos. Irányár: 10,5 millió Ft, Tel.: 06-70/ (272/06) Eladó! Verõce csendes utcájában egy 100 négyzetméteres, cirkófûtéses, téglaépítésû, 3 szobás, tágas családi ház, garázzsal. Irányár: 22 millió Ft. Tel.: 06-20/ (283/06) Családi ház eladó sûrgõsen Vácon a Bácskadûlõben. Érdeklõdni lehet: 06-20/ (290/06) 10*VEGYES Bramac - Antracit építkezésbõl megmaradt betoncserép, teljesen új, nagy árengedménnyel eladó. Tel.: 06-27/ (94/10) Motorcsónak eladó. Tel.: 06-20/ decemberében alakult, jelenleg inaktív, veszteséges betéti társaság eladó! Ár megegyezés szerint. Tel.: 06-20/ Garázs kiadó Vácon, Köztársaság út 55. Tel.: 06-27/ , 06-20/ (291/10) 12*TÁRSKERESÉS CRONOS Társkeresõ Iroda Vác: személyre szabott, fényképes, gyors. KEDVESÉRE RÁTALÁL- HAT. Elõzetes telefonos egyeztetés! Vác, Csányi krt. 16. Tel.: 06-20/ (281/12) 13*OKTATÁS Angol, német, francia tanfolyamok, csoportos és egyéni oktatás, üzleti (szakképzési hozzájárulás terhére elszámolható) nyelvtanfolyamok, cégre szabott tananyag alapján. Fordítás, tolmácsolás, minden nagyobb európai nyelven. Egzisztencia oktató és fordító iroda. Tel.: 06-27/ vagy 06-20/ Nysz.: (52/13) 17*SZOLGÁLTATÁS Parkettás vállal hagyományos, szalag, laminált padló lerakást. Csiszolás, lakkozás, javítás, recsegés megszüntetése. Tel.: 06-70/ (243/17) AKCIÓ! A BENKS hitel év közötti nyugdíjasok személyi kölcsön felvételét intézi kedvezõ feltételekkel! Szükséges jövedelem Ft-tól! Ugyanitt adósságrendezés, kedvezõtlen hitelek kiváltása! BAR-lista nem akadály. Vác, Széchenyi u. 19., Kiss Csaba Tel.: 06-30/ , 06-27/ , H-P: 9-17 óráig (288/17) 19*ÜZLET Szõdligeten rövidárués ruhabolt árukészlete eladó, a bérleti jogviszony folytatható. Tel.: 06-20/ (284/19) Amennyiben most negyedévre elõfizet újságunkra (2475 forint értékben) és bemutatja szerkesztõségünkben az igazoló szelvényt, 1000 forintot (azaz 2 db megjelenést) jóváírunk apróhirdetésének feladásakor. Földváry polgárõrség ügyelet: 06-20/ Naszály polgárõrség ügyelet: 06-70/ Rendõrség ügyelet: 107, 27/ Fogyatékosok segítõi Fogyatékosokat segítõ szolgálat várja azon, bármilyen fogyatékkal élõ váci személyek jelentkezését, akik mindennapi életvitelük során segítségre szorulnak. Szolgáltatásainkat kedvezményes térítési díj ellenében végezzük. Elsõsorban fogyatékossági támogatással, vakok személyi járadékával, emeltszintû családi pótlékkal rendelkezõk jelentkezésére számítunk. Jelentkezés az es telefonszámon. A LEGFONTOSABB TELEFONSZÁMOK - Rendõrség: 107 és 27/ Tûzoltók: 105 és 27/ Mentõk: 104 és 27/ Jávorszky Ödön Városi Kórház: 27/ Duna Menti Regionális Vízmû hibaelhárító: 27/ Tigáz hibaelhárítás: 27/ , , Áramszolgáltató (Elmû): 06-40/ Volánbusz menetrendi információ: 27/ Halló Mintabolt: iratmásolás, fûzés, faxok feladása, továbbítása: 27/ , Vác, Csányi krt. 29/A. - Fogtechnika: Teljeskörû fogtechnikai munkák, fogsor készítés-javítás Vác, Március 15. tér 18. Telefonszám: 30/ , 27/

9 Váci Napló 9 A tizenötödik gyõzelem Hibátlanul a rangadó elõtt KÉZILABDA Tizenötödik idei bajnokiján a 15. gyõzelmét aratta a váci NB II-es kézilabda együttes, így a vesztett pontokat tekintve hét egységgel elõzi meg a következõ fordulóbeli riválisát, a tabella második helyén álló Csömört. Váci KSE Gyöngyösi FKK II (18-13) Vác, 100 nézõ. Vezette: Várhegyi, Zsák. VKSE: MOLNÁR PÁLFFY 10 (5), Varga 5, Jacsó 2, Krizsovszki 4, LOVREK 6, Szikra. Csere: Csizmazia (kapus), Doroszlai 1, Duzsi 2, Lengyel 2, Füsi 1, Konecsni 3, Valentin 1. Edzõ: Laurencz László. Gyöngyös legjobb dobó: Lechner 7 (2). Edzõ: Varga Pál. Kiállítások: 10, illetve 0 perc. Hétméteresek: 5/5, illetve 4/4. Az eredmény alakulása: 10. perc: 4-4, 20. perc: 11-9, 40. perc: 23-18, 50. perc: Bár még a tavaszi óra elõretekerés elõtt voltunk, a vendégek egy órás késéssel érkeztek Vácra, ezért késõbb indult a találkozó. A mieink az eddigi összecsapásaik közül éppen a gyöngyösi fiatalok elleni idegenbeli hatvan percet nyerték a legkisebb különbséggel. Most is idõ kellett, amíg sikerült alkalmazkodni a fiatal vendégek egyéni játékra alapozott stílusához. Az álmos, hibákkal tarkított kezdést követõen aztán fokozatosan átvették az irányítást a hazaiak és a meccs középsõ harmadában jelentõs elõnyre tettek szert. Így az újabb gyõzelem is magabiztosra sikeredett, és csapatunk önbizalommal várhatja a szombaton idegenben sorra kerülõ, Csömör elleni szuperrangadót. Laurencz László: Látszott, hogy két hete nem volt bajnoki mérkõzésünk. Ez elsõsorban a védekezésben okozott gondokat az igen kellemetlen támadóstílusban játszó ellenféllel szemben. Más kérdés, hogy végig vezettünk és egyértelmû volt a gyõzelem. Mivel a gyöngyösiek az NB II-ben nem szerepeltetnek ifjúsági együttest, így utánpótlás bajnokira nem került sor. A felnõtt meccset megelõzõen kora délelõttõl a Kempa-kupáért általános iskolások tehetségkutatója zajlott, majd a VKSE fiataljai mérték össze tudásukat a váci öregfiúk csapatával. KERESZTURI GYULA Igazságos pontosztozkodás LABDARÚGÁS Az NB II-es bajnokság Keleti-csoportjában hazai pályán próbált pontokat szerezni csapatunk: Vác-Újbuda - Kazincbarcika 1-1 (0-1) Vác, 250 nézõ Vezette: Kovács J. Z. (Schuszter, Makkosné). Vác: Sztankó - Kocsis G., Laki, Kovács P., Demény - Margitics (Wilfred), Farkas P., Vén, Kövesdi (Langó) - Rusvay, Szabó (Bánáti). Edzõ: Verebes József. Gólszerzõ: Bánáti, illetve Binder. A vendégeknek sûrû volt a hetük, mert hét közben kupamérkõzést, szombaton pedig bajnokit játszottak. Az elsõ félidõ elsõ felében a Vác több adódó helyzetet kihagyott. A 20. percben Rusvay lövése centikkel ment kapu mellé, egy percre rá Margitics szintén nagy helyzetben hibázott. A 38. percben egy ellentámadás után a vendégek szereztek vezetést: Binder lépett ki a védõk között, s a kifutó Sztankó kapus felett 16 méterrõl átemelve a labdát a kapuba juttatta azt (0-1). A félidõ legnagyobb helyzetét Szabó Viktor hagyta ki, mégpedig úgy, hogy Kövesdi visszagurítását az üres kapu fölé lõtte! A szünet után a kazincbarcikaiak léptek fel támadólag, akik el akarták dönteni a meccset. Az 56. és a 60. percben szinte ugyanabból a helyzetbõl fejelt két kapufát Stevica. A vendégek csatára a baloldalról érkezõ beadást üresen fejelhette kapura, de a kapufa mindkét alkalommal a váciakkal volt! A 70. percben Kocsis adott szép labdát a tizenhatosnál Bánátinak, aki betört a büntetõterületen belülre, majd kicselezte a kimozduló kapust és 5 méterrõl a hálóba gurított (1-1). A hátralévõ idõben azonban megint a Kazincbarcika nyomott és három hatalmas helyzetet hagyott ki. A legnagyobbat a 89. percben, amikor Elek a kapussal szemben állva sem tudta értékesíteni a meccslabdát, pedig szemtõl-szemben vezethette Sztankóra. Verebes József: Nem játszottunk jól. Ennyi rossz teljesítményt a csapat nem bír el. A Vác a döntetlennel a 4. helyre visszakerült, mivel a Makó kikapott. A forduló további eredményei: Orosháza Baktalórántháza 1-1, Vecsés BKV Elõre 2-1, Makó Cegléd 0-1, Kecskemét Tuzsér 4-0, Szolnok Ferencváros 2-1, Bõcs Jászberény 1-2, és Mezõkövesd Tököl 0-2. KOVACSICS JÓZSEF Hárman már hosszabbítottak Újabb válogatott Vácról KÉZILABDA Talán már kissé szokatlan dolog történik élvonalbeli kézilabdásainkkal e hét legvégén. A Váci NKSE egy hónapos szünet után ismét a bajnoki sorozat keretében lép pályára. A kiskunhalasi összecsapás vasárnap este hatkor kezdõdik. Mondjuk azt nem lehet állítani, hogy az április hónap további része bõvelkedni fog hasonló tétmérkõzésben, a mieink még egy alkalommal, 26-án, szombaton a 17 órakor kezdõdõ Derecske elleni hazai találkozón szaporíthatja pontjai számát. A halasi mérkõzés fõpróbáját a holnap (szerdán) délután fél négykor a váci sportcsarnokban rendezendõ, Duslo Sala (szlovák) elleni tesztmeccs jelenti majd. Ezen ismét csapattársai között léphet pályára az elmúlt napokat a fõiskolás világbajnokságra készülõ magyar keret tagjaként összetartáson résztvevõ Bagócsi Barbara is. Bár még két hónap hátravan az idei bajnoki zárásig, természetesen a kluboknál már elkezdõdött a következõ évre kialakítandó játékos kerettel kapcsolatos tárgyalások. A váciaknál a szezon végén lejáró szerzõdéssel rendelkezõk közül már megállapodás született Orbán Adriennel, Ábrahám Szilviával és Farkas Veronikával. Elõbbi játékos egy, a másik két kézilabdázó két éves kontraktust kötött az egyesülettel. KERESZTURI GYULA Csak a másodosztályú csapat nyert ASZTALITENISZ Az NB I-es asztalitenisz csapatbajnokság Közép-csoportjában: Váci Reménység - Malév 7-11, és Veresegyház Kõbánya SC Az NB II-es bajnokságban: Váci Reménység II. MTK Budapest Az NB III-ban: Tápiógyörgye Szentendre 7-11 és Váci Reménység III. Esztergom 6-12.»» Klimász János kõfaragómester ««Vác, Avar u. 16. Érdeklõdni lehet: 27/ , 06-30/ Sírkövek, kripták készítését vállalom. Részletfizetési kedvezmény! klimasz@vnet.hu;

10 10 Váci Napló Névnapok április 1. április 2. április 3. Hugó Áron Buda, Richárd Édes a hallott dal, de mit a fül meg sem hall, még szebb. JOHN KEATS NAPPAL: o C ÉJSZAKA: 2 5 o C Változó fronthatás várható Idõjárás Ma és holnap többórás napsütést várható ám ezt követõen idõnként befelhõsödik az ég és elszórtan zápor, zivatar is kialakulhat. Kissé megélénkül az északi szél. A hét végétõl már nedvesebb levegõ érkezik hazánkba, így kissé visszaesik a hõmérséklet. Lottószámok Ötös lottó: 10, 14, 28, 35, 41 Jokerszám: Hatos lottó: 3, 12, 13, 20, 29, 40 Kiállítások Vácott Március 28-án, pénteken nyílt meg a Curia Galériában (Vác, Március 15. tér 20.) Kováts Borbála festõmûvész és Kováts Albert Munkácsy-díjas festõmész közös kiállítása Át, keresztül címmel. A kiállítás április 28-ig tekinthetõ meg. Kováts Barbara (1969) az 1990-es végétõl dolgozik a kiállításon is bemutatott mûvei technikájával. Merõben új hatást keltõ felületeit digitális és digitalizált nyersanyagokból hozza létre. A valóság rétegezettsége, sokszínûsége, bõsége és a mûvész emberi korlátai miatt a motívumkeresõ munka nem fed le minden létezõt, nem fésül át minden lehetséges vizuális jelenséget. Szükségszerûen keletkeznek hiátusok, lyukak, amikor az alkotó át- meg átvizsgálja anyagát és megkísérel keresztülhatolni az információk tömegén. Kováts Albertet (1936) az 1980-as évek eleje óta foglalkoztatja a labirintus mint mitológiai-szimbolikus hátterû plasztikai probléma, amely a festõt az utóbbi évek során a hálózat komplex képzõmûvészeti-formai kérdéseihez vezette el. A labirintus ágazhat sokfelé, lehet kanyargós és messze vivõ, de az utazó kénytelen mindig a nyomvonalát követni. Csakis oda juthat el, ahová az útvesztõ vezeti. Április 4-én, pénteken 17 órakor nyílik meg T. Pleva Péter ipolysági alkotó kiállítása a váci Katona Lajos Városi Könyvtárban (Budapesti fõút 37.). A kiállítást Pálinkás Tibor múzeumvezetõ nyitja meg. Közremûködik Vas Ottó ipolysági elõadómûvész. T. Pleva Péter így ír magáról: szeptember 3- án Ipolyságon születtem. Az alapiskolát Ipolyságon végeztem, érettségit a selmecbányai szakközépiskola restaurátori szakán szereztem októberétõl a lévai Barsi Múzeumban dolgozom. Elsõ kiállításom 2000-ben volt a lévai vár melletti teaházban, 2004-ben a lévai Nécsey Galériában mutatkoztam be önállóan. Ezen kívül számos csoportos kiállításon vettem részt. Április 4-én, pénteken 18 órakor nyílik meg a mûvelõdési központ Emeleti Galériájában Vinczéné Lõrincz Ágnes keramikus Istar kapujában címû kiállítás. A kiállítást GAJÓ - Gábor József grafikus nyitja meg. Közremûködik Vincze Márton próza, Trombitás Enikõ ütõgardon és Zsuráfszky Lilla ének. A kiállítás április 22-ig tekinthetõ meg. Vinczéné Lõrincz Ágnes vall magáról: 1959-ben születtem Budapesten. A mûvészetek mindig elvarázsoltak; tanultam zongorázni, rajzolni, néptánc-csoportba jártam. Közeli rokonságom mûvészei hatással voltak és vannak rám (nagyapám fafaragó, nagybátyám festõmûvész, nagynéném szövõ, unokatestvéreim között van textiltervezõ, hímzõ, ruhatervezõ, fotómûvész). A kerámia elõször a gimnáziumi évek alatt érintett meg, de elõször a fõiskolán értem agyaghoz, a kerámia-szakkörben ben nyílt lehetõségem önálló mûhelyt kialakítani. Úgy gondoltam, hogy a kerámiát átfogó módon fogom mûvelni, ezért létrehoztam a Kerámiaparkot, ahol alapanyagüzletet mûködtetek, tanfolyamokat tartok, galériának adok helyet. A kerámiakészítõ vizsgát 2001-ben tettem le az Illatos úti szakmunkásképzõ intézetben. Lisztérzékeny klub Vácon eddig nem volt lehetõség arra, hogy a lisztérzékenyek ebédet rendelhessenek. Ideje, hogy ez megváltozzon. Most elõször ehhez segítséget is kap a klub az önkormányzattól. Kérnek minden érintettet, aki szeretne saját magának vagy gyermekének folyamatosan étkezést igényelni, jöjjön el április 3-án délután 17 órakor a váci kórház ebédlõjébe. Ott írják alá azt a levelet, amit dr. Bóth János polgármester és a képviselõtestület elé tárnak. Ez a feltétele annak, hogy számukra is gondoskodjanak városi szinten, elérhetõ áron, akár önkormányzati támogatással az étkezésrõl. Minden érdeklõdõt szeretettel várnak! Jótékonysági koncert az I. Géza Király Alapítvány javára A mûsorban szerepelnek: Magyarkúti Nóra, Fresch Zoltán, a Forefather együttes tagja, Révész Milán, Bartók Béla Zeneiskola, iskolánk kórusa, diákjai és öregdiákjai, továbbá meglepetésként sok más híres elõadó. Belépõjegyek ára elõvételben 1000 forint, a helyszínen 1200 forint. Támogató jegyek ára: 200 forint. A jegyek elõvételben az I. Géza Király Közgazdasági Szakközépiskolában - Vác, Géza király tér 8. vásárolhatók meg. A koncert helyszíne: Bartók Béla Zeneiskola. Idõpont: április 4., péntek 19 óra. Puccini: Messa di Gloria Közös koncertet ad április 5-én, szombaton 18 órakor a váci baptista imaházban a Vox Humana Énnekkar és a Váci Szimfonikus Zenekar. Mûsoron Puccini: Messa di Gloria. Vezényel: Lógó Tibor. Tenor szólista: Hajdú András. A belépés díjtalan! Minden érdeklõdõt szeretettel várnak!

11 Váci Napló 11 A horkolás veszélyei hoz, hogy nem sokan használják. A nem apnoésok számára ajánlatos, hogy alvás elõtt csak A horkoló gyakran a humor forrása, gúnyolódások céltáblája, a valóság azonban korántsem ilyen tréfás. Az éjszakai zajos horkolás ugyanis nem csak kapcsolatokat teheti tönkre, de a legújabb kutatások szerint az egyre idõsödõ és mind súlyosabb népesség miatt ez az állapot még nagyobb kockázatot jelent az egészségre, mint azt korábban gondolták - olvasható az informed.hu internetes portálon a Newsweek-re hivakozva. Az alváslaboratóriumban az alvási mintákat és az oxigénszinteket vizsgálják, és itt derül ki az is, ha valami komoly baj van. Ilyen lehet az úgynevezett alvási apnoé, amikor a betegnek álmában többször is leáll a légzése. Éjszaka akár százszor is felébredhetnek az apnoéban szenvedõk, és erre a legtöbbször még csak nem is emlékeznek. Ez a jelenség késztette arra az orvosokat, hogy kutassák ezt a nemrég még csak kellemetlennek tartott állapotot. Nem mindenki szenved alvási apnoéban, aki horkol. Éppen ez az, amit az alvásvizsgálattal ki lehet szûrni, azonban megfigyelték, hogy a csak horkolóknál is 67 százalékkal gyakoribb a stroke és a 34 százalékkal a szívinfarktus elõfordulása, valamint 40 százalékkal nagyobb a magas vérnyomás kockázata is. Az alvási apnoé, amikor a légutak elzáródnak, vagy ritkább esetben az agy alvás közben nem képes megfelelõen irányítani a légzést, a legsúlyosabb alvásproblémák közé tartozik. Mégis, az amerikai alváskutatók szerint a betegeknek mindössze a felét kezelik, és az apnoéban szenvedõk általában nem is tudják, mennyire súlyos az állapotuk. Ami a kezelést illeti, az úgynevezett CPAP szerkezet maszkkal illeszkedik az orrhoz és/vagy a szájhoz, és oxigént présel a beteg tüdejébe. Ha helyesen alkalmazzák, szinte 100 százalékos a hatása. Meglehetõsen drága azonban, ami szintén hozzájárulhat ah- keveset egyenek, kerüljék a A horkolás ellen mûtéti beavatkozásokat is végeznek nyugtatókat, antihisztaminokat és az alkohol fogyasztását is. A horkolás ellen mûtéti beavatkozásokat is végeznek, például az UPPP-nek nevezett plasztikai eljárás, amikor a lágyszájpad azon részeit távolítják el, melyek elzárják a légutakat; ez lassan gyógyul, ezért csak a súlyos apnoé esetében alkalmazzák. A lézeres eljárások után hamarabb gyógyul a beteg, de az ilyen beavatkozásokat általában meg kell ismételni. A szakemberek azt ajánlják, hogy a horkolók mások nyugalma, de elsõsorban saját egészségük érdekében keressék fel az orvost. Ü G Y E L E T E K A Virágos Vácért Városszépítõ Versenyre a felhívás és a jelentkezési lap letölthetõ a honlapon, illetve személyesen átvehetõ a polgármesteri hivatal portáján. Jelentkezési határidõ: április 7., hétfõ 18 óra. Vác Város Önkormányzata értékesítésre hirdet a város északi részén, a volt Híradó laktanya területébõl 3 ha 1925 m 2- t. A Helyi Építési Szabályzat az ingatlant GKSZ-14 övezetbe, azaz kereskedelmi, szolgáltató, gazdasági területbe sorolja. Az értékesítés teljes szövege honlapról letölthetõ, illetve további információ kérhetõ a Vác Város Polgármesteri Hivatal Vagyonhasznosítási Osztályától (27/ vagy 27/ ). Dr. Pajor Csaba állatorvos Vác fõúton) Vác Árpád út 21. (2-es fõúton) Tel / Macskaivartalanítási Tel.: 06-20/ akció! Fogorvosi ügyelet Vácott az ügyelet megszûnt! Legközelebbi ingyenes fogorvosi ügyelet Budapesten a VIII. kerületben a Szentkirályi utca 47. szám, vagy a Mária utca 52. szám alatt található Orvos Vácott az éjszakai orvosi ügyelet a 06-27/ /1465-ös melléken hívható hétfõtõl csütörtökig este 7 óra és reggel 7 óra között, illetve pénteken 16 órától hétfõn reggel 7 óráig. Vidéki háziorvosi ügyelet (Kosd, Acsa, Csõvár, Püspökhatvan, Galgagyörk, Rád, Penc, Kisnémedi, Püspökszilágy, Szõd, Csörög, Szõdliget, Vácduka, Vácrátót, Váchartyán): hétköznapokon 17 órától másnap reggel 7 óráig. Szombaton, vasárnap és ünnepnapokon, valamint továbbképzési napokon 24 órás, egész nap. Az ügyelet helye: váci mentõállomás, tel.: 06-27/ Mentõk (súlyos esetben): 104. Gyógyszertár Március 31-tõl április 6-ig: hétfõtõl vasárnapig: Szent Rókus Gyógyszertár (Vác, Zrínyi u. 9. Tel.: 06-27/ ) A következõ hétfõtõl a: Fekete Kígyó Gyógyszertár (Vác, Széchenyi u. 37. Tel.: 06-27/ ) Váci Napló megjelenik kedden és pénteken. Fõszerkesztõ: FURUCZ ZOLTÁN (Tel.: 27/ ). Szerkesztõség telefon/fax: 27/ Szerkesztõségi olvasószolgálat munkanapokon 9 és 15 óra között: Vác, Csányi krt. 45. I. emelet * Levelezési cím: 2601 Vác, Pf 64. Interneten levelezés: szerkesztoseg@vaci-naplo.hu Kiadja a Garmondtext Lap- és Könyvkiadó Kft, 2167 Vácduka, Petõfi S. u. 28. Felelõs kiadó: a kft vezetõje. Nyomtatás: DunaPress Multimédia Bt. Felelõs vezetõ: a kiadó vezetõje. Terjeszti a Lapker Zrt, a Posta és a kiadó. Elõfizethetõ a hírlapkézbesítõnél és a kiadónál, megvásárolható az újságárusoknál. Elõfizetési díj: egy hónapra 825 forint, negyedévre 2475 forint. HU ISSN

12 12 Váci Napló Egészségtábor 2008 Pályázati kiírás A Területi Összefogással a Megelõzésért Alapítvány, a Pest Megyei Baleset-megelõzési Bizottság és a Vác Város Környezetvédelméért Alapítvány Egészségtábor 2008 címmel környezetvédelmi, drogmegelõzési és baleset-megelõzési pályázatot hirdet az alábbiak szerint: A pályázat célja: az általános iskolák tanulóinak környezetvédelmi, drogmegelõzési és közlekedésbiztonsági nevelése. A pályázók köre: Vác és a környékbeli általános iskolák 6-7. osztályos tanulói. Egy pályamunkát csak egy gyerek adhat be, nincs lehetõség a közös pályázásra. Az általános iskolák fiatalabb és idõsebb korosztályainak tanulói is pályázhatnak, õk azonban csak díjazásban részesülhetnek, a táborozást csak a 6-7. osztályosok nyerhetik. A pályázat beadásának határideje: május 7. szerda. A pályázat leadásának helye: polgármesteri hivatal (Március 15. tér 11.) 8. számú terme (a pályázatokat Répási Lajosné veszi át). Kérjük, a pályázatok hátoldalára írják rá az iskola, vagy a pályázó nevét és címét és az osztályát. A pályázati eredmények kihirdetése május 14., szerda 17 óra Madách Imre Mûvelõdési Központ aulája (Vác, dr. Csányi László krt. 63.). A pályamunkák címei, témakörei: - környezetvédelmi témában: Egy védett növény, vagy állat, ami nekem tetszik; A Földdel az fog történni, hogy - drogmegelõzési témában: Én jól érzem magam drogok nélkül; Én ismerek egy srácot, aki - baleset-megelõzési témában: Így közlekedünk 101 év múlva; Én úgy utazom, hogy A pályamunkák megfogalmazása: lehet esszé (írott anyag) és képzõmûvészeti alkotás (rajz, festmény, grafika, stb.), lehet számítógépes grafika; és mobilon készített kép, film is (de azt csak CD-re írva fogadjuk el). A pályamunkák mérete: az alkotások kivitelezésére, megvalósítására nincs semmiféle megkötés, viszont nem lehet nagyobb A/2-nél a mérete. A pályamunkák díjazása: a legjobb 6-7. osztályos 30 pályamunka készítõjét május 29-tõl június 1-ig, ingyenes négy napos balatoni táborba Egészségtábor visszük. A kisebbek, és nagyobbak kiemelkedõ munkáit különdíjjal jutalmazzuk. A díjak kiosztására, és a táborozással kapcsolatos tudnivalók ismertetésére a kiállítás megnyitóján kerül sor. A pályázattal kapcsolatos további információk: Bíró György Vác Város Környezetvédelméért Alapítvány titkára; telefon: 06-30/ ; birogyorgy@yahoo.com. Elektronikai hulladékok gyûjtése Értesítjük a tisztelt lakosságot, hogy környezetünk fokozott védelme érdekében minden hétfõn reggel 7-tõl, délután 16 óráig a Remondis Duna Kft telephelyén, üzemi gyûjtõhelyén (Kertvárosi út 3., a tejüzem mögött) térítésmentesen leadhatják a háztartásokban összegyûlt, az alábbi, kizárólag elektronikai hulladékokat: - tévék, monitorok; - fénycsõ, izzóhulladékok; - háztartási nagygépek, hûtõszekrények, mosogató vagy mosógépek; - háztartási kisgépek, porszívók, konyhai elektronikai berendezések, hõsugárzók; - informatikai berendezések, számítógépek, tartozékaik, nyomtatók, CD lemezek; - szórakoztató elektronikai berendezések, rádiók, lemezjátszók, magnók; - világítótestek, lámpák; - orvosi elektromos mûszerek, berendezések, vérnyomásmérõk, lázmérõk; - elektromos játékok; - mobiltelefonok; - akkumulátorok; - száraz- és gombelemek, Elektronikai berendezés nélküli, üres készülékházakat nem áll módunkban átvenni! Kérjük, hogy a háztartásukban összegyûlt, vagy fellelhetõ anyagokat szíveskedjenek leadni, hogy azok ne kerüljenek a háztartási hulladékba, ne szennyezzék környezetünket, és ne veszélyeztessék egészségünket. Köszönjük együttmûködésüket REMONDIS DUNA Kft A Talentum Táncmûvészeti Iskola Váci Alapfokú Kihelyezett Tagozata a nagy érdeklõdésre való tekintettel pótfelvételit hirdet. Idõpont: április óra. Helye: Optofit Sportcentrum Tükrös terem. Kérünk minden érdeklõdõt, hogy a jelentkezési lapot április 7-ig szíveskedjenek leadni. A jelentkezési lapok beszerezhetõk: Vác: Földváry Károly Általános Iskola 2600 Vác, Vám u. 13. porta. Szõdliget: A Szõdligeti Általános Iskolában az igazgatói irodában. A jelentkezési lapok leadhatók: Vác: Földváry Károly Általános Iskola portáján, vagy az Optofit Sportcentrum büféjében Bordás Péterné nevére. Szõdliget: az általános iskola igazgatói irodájában.

Derecskei Zenei Esték

Derecskei Zenei Esték MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói

Részletesebben

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) 2008/2009-es tanév Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) Iskolánk tanulói az országos döntőben az alábbi eredményeket érték el. Fliszár Tímea (12.B osztály)

Részletesebben

ORSZÁGOS DÖNTŐ SORSOLÁS CSOPORT BEOSZTÁSOKRA. Komárom, Szőnyi Bozsik József Általános Iskola december 23.

ORSZÁGOS DÖNTŐ SORSOLÁS CSOPORT BEOSZTÁSOKRA. Komárom, Szőnyi Bozsik József Általános Iskola december 23. ORSZÁGOS DÖNTŐ SORSOLÁS CSOPORT BEOSZTÁSOKRA Komárom, Szőnyi Bozsik József Általános Iskola 2013. december 23. 1 2013/2014. TANÉVI KISPÁLYÁS FLOORBALL DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ Komárom Városi Sportcsarnok,

Részletesebben

2017/2018 tanév. Beszámoló

2017/2018 tanév. Beszámoló 2017/2018 tanév Beszámoló A művészeti oktatásra az általános iskolai kötelező órákon kívül lehetett jelentkezni, ugyanúgy, mint az eddigi évekhez hasonlóan. Általában délutáni órakeretben történt a képzés.

Részletesebben

Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán 8.00 12.00 13.00 16.00

Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán 8.00 12.00 13.00 16.00 Szajoli Polgármesteri Hivatal 5081 Szajol, Rózsák tere 1. Tel.: 56/446-000 Fax: 56/446-447 E-mail: titkarsag@szajolph.t-online.hu Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán

Részletesebben

SZÍNHÁZ. A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2010/2011-es színházi bérletes elõadásai: Bérletvásárlás és további információ:

SZÍNHÁZ. A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2010/2011-es színházi bérletes elõadásai: Bérletvásárlás és további információ: SZÍNHÁZ A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2010/2011-es színházi bérletes elõadásai: 2010. október 30. Cirkuszhercegnõ (operett) 2010. november 27. Vidám kísértet (komédia) 2011. január 29.

Részletesebben

Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Weiner Leó Zeneiskola. Különös közzétételi listája

Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Weiner Leó Zeneiskola. Különös közzétételi listája Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Weiner Leó Zeneiskola Különös közzétételi listája Melléklet a 32/2008. (XI.24.) OKM rendelethez, 10. sz. melléklet a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelethez 1. A pedagógusok

Részletesebben

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 5. szám

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 5. szám REGINA Fórum Hírlevél 2011. 5. szám Kedves Olvasó! Hamarosan kezdődik a nyári pihenés, legalább is gyermekeink részére. Ez számunkra is öröm, viszont az, hogy hol legyen gyermekünk a nyári szünidőben már

Részletesebben

Összefoglaló a Nagyjaink: Csukás István Meséi Alkotói Pályázatról

Összefoglaló a Nagyjaink: Csukás István Meséi Alkotói Pályázatról Összefoglaló a Nagyjaink: Csukás István Meséi Alkotói Pályázatról A verseny megrendezésének időpontja: 2019. 03. 05. rendező intézményének neve: szervezőjének neve, beosztása: Kerekes Gábor Imre, Művész

Részletesebben

Katafa Község Helyi Esélyegyenlőségi programjának megtárgyalása.

Katafa Község Helyi Esélyegyenlőségi programjának megtárgyalása. 1 Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Katafa 23-13/2013. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Katafa Községi Önkormányzat Képviselő-testülete által 2013. július 4-én (kedden) 8.30 órakor a Katafa,

Részletesebben

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA Erkel Ferenc Művelődési Központ 2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA 2092 Budakeszi, Fő u. 108. Tel/fax: 06-23-451-161 www.efmk-budakeszi.hu, info@efmk-budakeszi.hu Szeptemberi programjaink Szeptember 20-án, (péntek)

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET szeptember HIT VALLÁS

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET szeptember HIT VALLÁS 2019. szeptember HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG A GYÓNI KATOLIKUS PLÉBÁNIA SZEPTEMBER 15-TŐL ÉRVÉ- NYES MISERENDJE: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra,

Részletesebben

Versenyek 2012 I. negyedév

Versenyek 2012 I. negyedév Versenyek 2012 I. negyedév 1. A Polgárőrség Biztonságos közlekedés című rajzpályázata (2012. 03.09.) 1.helyezett: Takács Kitti 4.s Különdíj: Kerek Martina és Tóth Szelina 4.s Felkészítő tanáruk: Némethné

Részletesebben

A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2010/2011. TANÉVBEN

A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2010/2011. TANÉVBEN A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2010/2011. TANÉVBEN A Bolyai Matematika Csapatverseny Pest megyei fordulójának eredményei: V.A osztály 7. hely, (220 induló csapat) csapattagok:

Részletesebben

A DUNAKESZI FARKAS FERENC ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA PROGRAMJAI 2018/2019. TANÉV IDŐPONT

A DUNAKESZI FARKAS FERENC ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA PROGRAMJAI 2018/2019. TANÉV IDŐPONT A DUNAKESZI FARKAS FERENC ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA PROGRAMJAI 2018/2019. TANÉV IDŐPONT HELYSZÍN PROGRAM ÉRINTETTEK KÖRE FELELŐS AUGUSZTUS 27. hétfő 14.00 Tanszakvezetői értekezlet k 28. kedd 14.00 Alakuló

Részletesebben

https://suliszerviz.com/kiemelt-rendezvenyek/259-xi-diaktarlat-2016-dijazott-alkotasok

https://suliszerviz.com/kiemelt-rendezvenyek/259-xi-diaktarlat-2016-dijazott-alkotasok Szép eredményeket értek el rajzosaink októberben. Három rajzpályázat eredményeinek összefoglalása képekkel: 1. XI. Országos Középiskolás Képzőművészeti Diáktárlat (Hajdúszoboszló) 2. Rajzpályázat az 1956-os

Részletesebben

2015. j ú n i u s 15.

2015. j ú n i u s 15. Veresegyház Város Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P é n z ü g y i B i z o t t s á g i é s Ü g y r e n d i, J o g i é s K ö z b i z t o n s á g i B i z o t t s á g i v a l a m i n t S z o c i á l i

Részletesebben

INCZÉDY GYÖRGY KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM ALAPÍTÓ OKIRATA

INCZÉDY GYÖRGY KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM ALAPÍTÓ OKIRATA 51. sz. melléklet a 86/2011. (V.31..) számú határozathoz INCZÉDY GYÖRGY KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM ALAPÍTÓ OKIRATA A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 9. (4) bekezdése, az

Részletesebben

GINOP pályázathoz kapcsolódó értekezlet, Fodor Andrea vezetésével

GINOP pályázathoz kapcsolódó értekezlet, Fodor Andrea vezetésével 2018.09.01 Szombat Részvétel a Szolnok Város Napja Rendezvényen 2018.09.02 Vasárnap Tanévnyitó ünnepség, Első tanítási napon megjelent tanulók, 2018.09.03 Hétfő valamint a tanulói jogviszonnyal rendelkező

Részletesebben

Különös közzétételi lista 2014-2015-ös tanév

Különös közzétételi lista 2014-2015-ös tanév Különös közzétételi lista 2014-2015-ös tanév Jogszabályi háttér: 229/2012 (VIII.28.) Kormány rendelet Az intézmény neve: Wesley-Da Capo Alapfokú Művészeti Iskola Címe: 2400 Dunaújváros, Március 15.tér

Részletesebben

HERÉD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2014. ÉVI MUNKATERVE

HERÉD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2014. ÉVI MUNKATERVE HERÉD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ - TESTÜLETÉNEK 2014. ÉVI MUNKATERVE 1 MUNKATERV 2014. év Heréd község Képviselő-testületének 2014. évi munkaterve 1. 2014. január 27. (hétfő) 17 óra Együttes ülés Nagykökényes

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 18-án tartott rendkívüli üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 18-án tartott rendkívüli üléséről. Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6076 Ágasegyháza, Szent István tér 1. Web: http://agasegyhaza.hu Tel.:76/388-211 Fax: 76/388-387 E-mail: pmstrh@t-online.hu -------------------------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2

Részletesebben

J e l e n t é s. Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítása megtörtént.

J e l e n t é s. Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítása megtörtént. Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

Részletesebben

Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2007. (II.09.) rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról.

Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2007. (II.09.) rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról. Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2007. (II.09.) rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról Preambulum Tahitótfalu Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a közművelődési,

Részletesebben

Bazsi Község Önkormányzata 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Bazsi Község Önkormányzata 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: 120-27/2011. Bazsi Község Önkormányzata 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/352-201 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. április 5-én 18,00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Önkormányzati

Részletesebben

Szentgyörgyi-napok 2012.

Szentgyörgyi-napok 2012. Szentgyörgyi-napok 2012. Sikeresen lezajlott a 2012. évi Szentgyörgyi-napok rendezvénysorozat. A versenyeken Bercel, Diósjenő, Érsekvadkert, Nagyoroszi, Nézsa, Nógrád, Nógrádsáp, Patak, Rétság, Romhány,

Részletesebben

honismereti, kerámia, grafikai, népdalkör, könyvbarát, szûrrátét, citera, leánykórus. (A szakkörök havi díja: 500 Ft).

honismereti, kerámia, grafikai, népdalkör, könyvbarát, szûrrátét, citera, leánykórus. (A szakkörök havi díja: 500 Ft). 2007. SZEPTEMBER KÖNYVTÁR ISKOLAI PROGRAMOK SPORT KLUBOK, FOGLALKOZÁSOK ZENÉS RENDEZVÉNYEK EGYHÁZI ÉLET MOZI, SZÍNHÁZ OÁZIS KIÁLLÍTÁS, VÁSÁR SZAKKÖRÖK, TANFOLYAMOK A MÛVELÕDÉSI KÖZPONTBAN: Szeptemberben

Részletesebben

Dabasi. helyzet. Dabason az U-11, U-13 megyeválogatott. A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehető séget kínál.

Dabasi. helyzet. Dabason az U-11, U-13 megyeválogatott. A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehető séget kínál. Dabasi - helyzet Az FC Dabas rendszeresen megjelenő kiadványa I. évfolyam. 16. szám Dabason az U-11, U-13 megyeválogatott A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehető séget kínál. Csapataink,

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5.

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. MEGHÍVÓ Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. 2011. június 2. csütörtök 18.00 óra A Dunavarsányi Napok rendezvénysorozat nyitóünnepsége, az Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Év végi Hangversenye

Részletesebben

Család és Gyermekjóléti Szolgálat, Házi segítségnyújtás, Szociális étkeztetés

Család és Gyermekjóléti Szolgálat, Házi segítségnyújtás, Szociális étkeztetés GONDOZÁSI KÖZPONT 2133 Sződliget, Szent István u. 34-36. Email: gondozasi@szodliget.hu Mobil tel.: 06 30 485 9298 Tel.: 06 27 590-ö95/113 mellék Kirendeltsége: 2163 Vácrátót, Petőfi tér 3. Email: gyermekjoleti@vacratot.hu

Részletesebben

MÁJUSI ELÕZETES Május 1. Majális a Sárostói Sportpályán tervezett program

MÁJUSI ELÕZETES Május 1. Majális a Sárostói Sportpályán tervezett program ÁPRILIS 1-3. (csütörtök-szombat) III. Bihar-Bihor Amatõr Diákszínjátszó Fesztivál színházterme ÁPRILIS 8. (csütörtök) 17 óra A GOBLEIN kör gyûlést tart Szõllõsi Imréné vezetésével Munkákat lehet hozni

Részletesebben

~ 1 ~ JEGYZŐKÖNYV. 10. Beszámoló az átruházott hatáskörben hozott intézkedésekről (zárt)

~ 1 ~ JEGYZŐKÖNYV. 10. Beszámoló az átruházott hatáskörben hozott intézkedésekről (zárt) ~ 1 ~ JEGYZŐKÖNYV amely készült Nagyszentjános Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 16-án 20.30 órakor kezdődő zárt testületi ülésén, Nagyszentjánoson, az Önkormányzati Hivatal tanácskozó

Részletesebben

Tevékeny Szeretet Iskolája- Váci Piar Szeretetszolgálat -10. évfolyam 2012/2013

Tevékeny Szeretet Iskolája- Váci Piar Szeretetszolgálat -10. évfolyam 2012/2013 Tevékeny Szeretet Iskolája- Váci Piar Szeretetszolgálat -10. évfolyam 01/013 Gimnáziumunkban erősíteni szeretnénk diákjaink szociális érzékenységét és elkötelezettségét. Ennek alapja az, hogy tapasztalatokat

Részletesebben

K I V O N A T a Köznevelési, Tudományos és Kulturális Bizottság 2014. április 14-én tartott soron következő ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T a Köznevelési, Tudományos és Kulturális Bizottság 2014. április 14-én tartott soron következő ülésének jegyzőkönyvéből Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Köznevelési, Tudományos és Kulturális Bizottsága K I V O N A T a Köznevelési, Tudományos és Kulturális Bizottság 2014. április 14-én tartott soron következő ülésének

Részletesebben

K i v o n a t. Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének november 25-ei ülésének jegyzőkönyvéből:

K i v o n a t. Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének november 25-ei ülésének jegyzőkönyvéből: Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 25-ei ülésének könyvéből: Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testületének 143/2015. (XI.25.) Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET

egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F gyóni KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉg A gyóni katolikus misék időpontja AugusztusbAn A következőképpen változik, szabadság miatt. augusztus 11-től szeptember 8-ig:

Részletesebben

Felvételi tájékoztató

Felvételi tájékoztató Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola Felvételi tájékoztató 2014/2015. tanév Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola 7632 Pécs, Melinda u. 23. OM azonosító: 201190 Igazgató: Németh

Részletesebben

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 4. szám

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 4. szám REGINA Fórum Hírlevél 2011. 4. szám Kedves Olvasó! Szeszélyes tavasz vége felé járva végre többször örülhetünk a várva várt melegnek. Az általunk kínált portékák is színesebbek, vidámabbak és nyarat idézik.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 30. (kedd) napján 18.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén

Jegyzőkönyv. Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 30. (kedd) napján 18.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén Jegyzőkönyv Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 30. (kedd) napján 18.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén Helyszín: Polgármesteri Hivatal 2135 Csörög, Kisfaludy u. 40. Jelen

Részletesebben

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2012-2013-as tanévre

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2012-2013-as tanévre ADY ENDRE ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS PESTERZSÉBETI PEDAGÓGIAI INTÉZET 1204 Budapest, Ady Endre u. 98. Tel/fax: 284-01-38; Tel.: 421-07-71 Email: pepe20@pepint.sulinet.hu Honlap: www.pepint.hu Pesterzsébeti Ifjúsági

Részletesebben

TESZI - TEvékeny Szeretet Iskolája Szeretetszolgálat a váci Piarban 10. évfolyam 2016/2017

TESZI - TEvékeny Szeretet Iskolája Szeretetszolgálat a váci Piarban 10. évfolyam 2016/2017 TESZI - TEvékeny Szeretet Iskolája Szeretetszolgálat a váci Piarban 0. évfolyam 06/07 A Idősek Otthona és Klubja Cím: Rádi út 4-6. / Burgundia utca Kapcsolattartó: Jakóts Gabriella tanárnő Kapcsolattartó

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK. 1. osztály. Bendegúz matematika levelezős verseny. Berki Andrea bronz Berki Milán bronz Bertók Eliza ezüst Németh Boglárka arany

VERSENYEREDMÉNYEK. 1. osztály. Bendegúz matematika levelezős verseny. Berki Andrea bronz Berki Milán bronz Bertók Eliza ezüst Németh Boglárka arany VERSENYEREDMÉNYEK 1. osztály Bendegúz matematika levelezős verseny Berki Andrea bronz Berki Milán bronz Bertók Eliza ezüst Németh Boglárka arany Irodalom, szövegértés Péter Dominik ezüst Felkészítő pedagógus:

Részletesebben

Tervezett képzési formák, tagozatok, osztályok, szakmacsoportok és ezek belső kódszámai: Képzési szakképzési célcsoportok:

Tervezett képzési formák, tagozatok, osztályok, szakmacsoportok és ezek belső kódszámai: Képzési szakképzési célcsoportok: Információ a 2018-2019. évi Megyei Pályaválasztási Tájékoztatóhoz Intézmény neve: Gimnázium, Informatikai, Közgazdasági, Nyomdaipari Szakgimnázium és Szakközépiskola Intézmény címe: 3300 Eger, Mátyás király

Részletesebben

A pécsváradi Tourinform iroda 2014/ÁPRILIS. Tisztelt Olvasó!

A pécsváradi Tourinform iroda 2014/ÁPRILIS. Tisztelt Olvasó! A pécsváradi Tourinform iroda HÍRLEVELE 2014/ÁPRILIS Tisztelt Olvasó! Ön a pécsváradi Tourinform Iroda 2014. évi negyedik hírlevelét olvassa, amellyel célunk, hogy mind partnereinket, mind pedig az érdeklődőket

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Vép Város Önkormányzata Képviselő-testületének február 16-án tartandó képviselő-testületi ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Vép Város Önkormányzata Képviselő-testületének február 16-án tartandó képviselő-testületi ülésére Vép Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS Vép Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 16-án tartandó képviselő-testületi ülésére tárgy: A képviselő-testület 2015. évi munkaterve előterjesztő:

Részletesebben

2340 Kiskunlacháza, Vörösmarty u. 3. tel: 06-20-569-7031

2340 Kiskunlacháza, Vörösmarty u. 3. tel: 06-20-569-7031 Közérdekű információk Kiskunlacházi Polgármesteri Hivatal Cím: 2340 Kiskunlacháza Kossuth Lajos tér 1. Tel./Fax: 06-24-519-830, 06-24-519-840 E-mail: pmhivatal@kiskunlachaza.hu dr. Répás József polgármester:

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA OKTÓBER 1.

KÖZZÉTÉTELI LISTA OKTÓBER 1. KÖZZÉTÉTELI LISTA 2018. OKTÓBER 1. Aktív pedagógusok munkakör szakképzettség létszám tanító tanító 11 angol műveltségi terület 1 ember- és társadalom műveltségi terület 1 ének műveltségi terület 6 fejlesztő

Részletesebben

Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek" Zm. Szövetség klubjai részére

Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek Zm. Szövetség klubjai részére PROGRAMJAINK: Keresztury Dezső Általános Művelődési Központ 8900 Zalaegerszeg, Landorhegyi út 21. Tel: 92/314-120, Fax: 92/815-522 E-mail: info@kereszturyamk.hu Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja

Részletesebben

Tervezett képzési formák, tagozatok, osztályok, szakmacsoportok és ezek belső kódszámai: Képzési szakképzési célcsoportok:

Tervezett képzési formák, tagozatok, osztályok, szakmacsoportok és ezek belső kódszámai: Képzési szakképzési célcsoportok: Információ a 2016-2017. évi Megyei Pályaválasztási Tájékoztatóhoz Intézmény neve: Gimnázium, Informatikai, Közgazdasági, Nyomdaipari Szakközépiskola és Szakiskola Intézmény címe: 3300 Eger, Mátyás király

Részletesebben

Szakmai beszámoló a 3508/01141 sz. pályázathoz

Szakmai beszámoló a 3508/01141 sz. pályázathoz Egyházi Könyvtárak Egyesülése 1085 Budapest, Üllői út 24. 20/824 38 81 gabriella.hubert@lutheran.hu Szakmai beszámoló a 3508/01141 sz. pályázathoz Örökségünk jövője - A 21. század kihívásai a muzeális

Részletesebben

Pályázó neve. Pályázat célja. Megítélt (e támogatás Ft) Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesülete Szeged Városi cs

Pályázó neve. Pályázat célja. Megítélt (e támogatás Ft) Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesülete Szeged Városi cs 2007. évi Fogyatékosügyi Keretre benyújtott pályázatok eredményei: Pályázó neve Pályázat célja Megítélt (e támogatás Ft) 1. Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesülete Szeged Városi cs Szegedi csoport

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Kunbaracs Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 6. /2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Kunbaracs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. október 24-én (szerdán) 16: 00 órakor tartott

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Jelen vannak: A képviselő-testület részéről: Szabó László polgármester Jánosi Attila képviselő Békefi Edina képviselő

Jegyzőkönyv. Jelen vannak: A képviselő-testület részéről: Szabó László polgármester Jánosi Attila képviselő Békefi Edina képviselő Jegyzőkönyv Készült: a Balatonudvari Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. április 21. napján de. 8.00 órakor megkezdett rendkívüli nyílt üléséről az önkormányzati kirendeltség helyiségében.

Részletesebben

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára A Kozák téri Közösségi Ház és a kiállító tisztelettel meghívja Önt és kedves családját, barátait Nagy Előd festő- és éremművész, valamint fia Nagy Botond fotós kiállításának megnyitójára 2012. november

Részletesebben

Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. május 6-án megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen.

Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. május 6-án megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. május 6-án megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen. Helyszín: Marcali Közös Önkormányzati Hivatal (8700

Részletesebben

Nyitási akciók! Váci Napló. XVII/30 2008. április 15. kedd. Narancsfák. Állítólag ötven év múlva már akár banánt is szüretelhetünk Vácon

Nyitási akciók! Váci Napló. XVII/30 2008. április 15. kedd. Narancsfák. Állítólag ötven év múlva már akár banánt is szüretelhetünk Vácon Nyitási akciók! Ha két gombócos fagyit vásárol tölcsérben, a harmadikat ráadásként ajándékba kapja! Sütemény kedvelõknek hétköznaponként öt óra után 4-et fizet, 5-öt vihet! Szerkesztõség: Vác, Csányi körút

Részletesebben

VEGYESCIKK KEReSKEDÉS

VEGYESCIKK KEReSKEDÉS DERECSKEI PROGRAMFÜZET E-mail:programfuzet@gmail.com 2007. DECEMBER HÓ Közösségi programok Klubok, tanfolyamok Zenés rendezvények Iskolai programok Kiállítás, vásár Színház, mozi Egyházi élet Áldott, Békés

Részletesebben

8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend JEGYZŐKÖNYV

8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend JEGYZŐKÖNYV Önkormányzati Képviselő-testület Önkormányzati Képviselő-testület 8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend Száma: 332-16/2012. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kapolcs község Önkormányzata Képviselőtestülete és Vigántpetend

Részletesebben

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján.

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A 3. gyertya December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A gyertyagyújtás sorrendjében a harmadik gyertya színe rózsaszín, mivel a bűnbánatba már egy kis öröm is keveredik,

Részletesebben

MELLÉKLET KESZTHELY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. I. FÉLÉVI MUNKATERVE

MELLÉKLET KESZTHELY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. I. FÉLÉVI MUNKATERVE KESZTHELY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. I. FÉLÉVI MUNKATERVE MELLÉKLET 2013. január 31. (csütörtök) 1. Pályázat kiírása a Goldmark Károly Művelődési Központ intézményvezetői munkakörére

Részletesebben

A Képviselő-testület szeptember 4-i ülésének határozatai

A Képviselő-testület szeptember 4-i ülésének határozatai A Képviselő-testület 2018. szeptember 4-i ülésének határozatai 217/2018.(IX.04.) határozat Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a nyílt ülés jegyzőkönyv hitelesítőjének elfogadja

Részletesebben

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L Kedves Látogatónk! Hírlevelünkben legújabb kiállításainkat és májusi programjainkat ajánljuk figyelmébe! Programok: Népi Kalendárium 2011. május 14. A Népi Kalendárium májusi témája a gyapjú. Ez alkalommal

Részletesebben

K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK:

K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről,

Részletesebben

2018. évi NOVEMBER havi programok

2018. évi NOVEMBER havi programok 2018. évi NOVEMBER havi programok 5. hétfő IDŐPONT PROGRAM, RENDEZVÉNY FELELŐS 6. kedd 8 óra 6. kedd 7. szerda 3-4. óra 5-6. óra 7. szerda VEZETŐI TANÁCS ISKOLAGYŰLÉS SZITAKÖTŐ program Résztvevők: 8. évfolyamos

Részletesebben

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Debrecen, 2015. április 17-19. Nyilvános sorsolás Budapest, 2015. március 25.

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Debrecen, 2015. április 17-19. Nyilvános sorsolás Budapest, 2015. március 25. 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Nyilvános sorsolás 2015. március 25. 1 V-VI. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ NYILVÁNOS SORSOLÁS 2015. március 25. (szerda) 10.15 óra RÉSZTVEVŐK - LEÁNYOK Ssz.

Részletesebben

Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából rendezett kiállítása

Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából rendezett kiállítása Programajánló Szeptember 12-ig megtekinthető Előtéri fotókiállítás: Nyugat-nógrádi barangoló Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából

Részletesebben

20/2017.(I.26.) sz. képviselő-testületi határozati javaslat a két ülés között végzett munkáról

20/2017.(I.26.) sz. képviselő-testületi határozati javaslat a két ülés között végzett munkáról 20/2017.(I.26.) sz. képviselő-testületi határozati javaslat a két ülés között végzett munkáról Túrkeve Város Képviselő-testülete a két ülés között végzett munkáról szóló tájékoztatót elfogadja. Erről értesülnek:

Részletesebben

Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00 16.00, péntek: 8.00 12.00 (ebédidő: 12.00 13.00)

Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00 16.00, péntek: 8.00 12.00 (ebédidő: 12.00 13.00) 2016/4. szám (7. hét) 2016. február 26. HÍRLEVÉL 2335 Taksony, Fő út 85. telefon: 24/520-777 fax: 24/520-770 e-mail: onkormanyzat@taksony.hu www.taksony.hu Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00

Részletesebben

Beszámoló a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok 2012. évi ellátásáról.

Beszámoló a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok 2012. évi ellátásáról. 1 Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Katafa 23-7/2013. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Katafa Községi Önkormányzat Képviselő-testülete által 2013. május 28-án (kedden) 15.30 órakor a Katafa,

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: 2013. július 24-én (szerda) 18 órakor megtartott rendkívüli ülésén, a Varsányi Közös Önkormányzati Hivatalban. Jelen vannak: Pintérné Kanyó Judit polgármester Bárány Erzsébet

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2013. május 16-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2013. május 16-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 97/2013. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2013. május 16-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Tájékoztató a Ferencvárosi deák

Részletesebben

CELLDÖMÖLK VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTERI HIVATALA

CELLDÖMÖLK VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTERI HIVATALA könyvéből: 120/2012.(VI.28.) sz. képviselő-testületi határozat: A Képviselő-testület tudomásul vette a rendőrkapitány közbiztonság helyzetéről szóló beszámolóját. könyvéből: 121/2012.(VI.28.) sz. képviselő-testületi

Részletesebben

MEGHÍVÓ Monor Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

MEGHÍVÓ Monor Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Monor Város Alpolgármestere 2200 Monor, Kossuth Lajos utca 78-80. Telefon: 06/29/612-310 Szám: 27-83-15/2014 MEGHÍVÓ Monor Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2014. SZEPTEMBER 25-ÉN CSÜTÖRTÖKÖN

Részletesebben

Felvételi tájékoztató

Felvételi tájékoztató Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola Felvételi tájékoztató 2014/2015. tanév Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola 7632 Pécs, Melinda u. 23. OM azonosító: 201190 Igazgató: Németh

Részletesebben

Képújság rovatai. Civil szervezetek, egyesületek hírei, Önkormányzati hírek. Kisebbségi Önkormányzati hírek, Közérdekű információk,

Képújság rovatai. Civil szervezetek, egyesületek hírei, Önkormányzati hírek. Kisebbségi Önkormányzati hírek, Közérdekű információk, 2017.07.11. Képújság rovatai Önkormányzati hírek Kisebbségi Önkormányzati hírek, Intézmények aktuális közleményei, Rendezvények, programok, Civil szervezetek, egyesületek hírei, Közérdekű információk,

Részletesebben

Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. július 28-án megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen.

Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. július 28-án megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. július 28-án megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen. Helyszín: Marcali Közös Önkormányzati Hivatal

Részletesebben

BékésVáros Önkormányzati Híradója. www.bekesvaros.hu ingyenes 2015. május XVIII. évfolyam 3. szám

BékésVáros Önkormányzati Híradója. www.bekesvaros.hu ingyenes 2015. május XVIII. évfolyam 3. szám Városházi BékésVáros Önkormányzati Híradója www.bekesvaros.hu ingyenes 2015. május XVIII. évfolyam 3. szám Megemlékezés a trianoni békeszerződés 95. évfordulója alkalmából 2015. június 4. (csütörtök) 17

Részletesebben

EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: Az intézmények

Részletesebben

1.1 az előterjesztést megtárgyalta és elfogadja.

1.1 az előterjesztést megtárgyalta és elfogadja. NYíREGYHÁZA MEGYE JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 74/0. (X..) számú határozata a 0/0. tanévelőkészítéséről, a feladatellátás racionálisabb megszervezéséről Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatának fenntartásában

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR A ES TANÉVRE

ESEMÉNYNAPTÁR A ES TANÉVRE / Székesfehérvári Nemes Nagy Ágnes Kollégium 8000 Székesfehérvár Gyümölcs u. 13. Tel: 22-500-231 Fax: 22-500-290 ESEMÉNYNAPTÁR A 2016-2017-ES TANÉVRE Készítette: Nyikusné Tatai Szilvia igazgatóhelyettes

Részletesebben

Weöres Sándor hét. 2014/2015. ( Olvashatóbb, ha kattintasz a táblázatra! ) 2013/2014.A Weöres Sándor-hét programja: március 31. április 1. április 2.

Weöres Sándor hét. 2014/2015. ( Olvashatóbb, ha kattintasz a táblázatra! ) 2013/2014.A Weöres Sándor-hét programja: március 31. április 1. április 2. Weöres Sándor hét 2014/2015. ( Olvashatóbb, ha kattintasz a táblázatra! ) 2013/2014.A Weöres Sándor-hét programja: március 31. április 1. április 2. április 3. április 4. délelõtt 7.00 A királyválasztó

Részletesebben

A 2010/2011-es tanév versenyeredményei

A 2010/2011-es tanév versenyeredményei 3. sz. melléklet A 2010/2011-es tanév versenyeredményei Szorobán 2. évfolyam Nyíri Bence megyei 3. hely országos 7. hely Bartha Dorottya megyei 2. hely országos 7. hely Felkészítő tanár: Szegváriné Balpataki

Részletesebben

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA, Felhívás! A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2011. december 21-2012. január 2-ig zárva tart. Nyitás 2012. január 3-án. Derecske Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és partnerét

Részletesebben

A Medgyesegyházi Varázserdő Óvoda közzétételi listája a 2018/2019-es nevelési évben

A Medgyesegyházi Varázserdő Óvoda közzétételi listája a 2018/2019-es nevelési évben A Medgyesegyházi Varázserdő Óvoda közzétételi listája a 2018/2019-es nevelési évben A Kormány A nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról szóló 229/2012. (VIII.28.) rendelete szabályozza a nevelési

Részletesebben

Cím: 2340 Kiskunlacháza Kinizsi u. 1. Tel.: Mobil:

Cím: 2340 Kiskunlacháza Kinizsi u. 1. Tel.: Mobil: Közérdekű információk Kiskunlacházi Polgármesteri Hivatal Cím: 2340 Kiskunlacháza Kossuth Lajos tér 1. Tel./Fax: 06-24-519-830, 06-24-519-840 E-mail: pmhivatal@kiskunlachaza.hu dr. Répás József polgármester:

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/162-1/2015/I. Ea: Varga Erika Tárgy: Czirbus Gábor alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.

Részletesebben

Maroslele Község Polgármesterétől

Maroslele Község Polgármesterétől Maroslele Község Polgármesterétől 6921 Maroslele, Szabadság tér 1. Tel/Fax: 62/256 033 E-mail: marosleleph@vnet.hu Maroslele Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Maroslele Tárgy: Polgármesteri tájékoztató

Részletesebben

Igazgató neve: Molnár György Pályaválasztási felelős neve: Gajdácsi Andrea igazgatóhelyettes Intézmény egyedi kódszáma:101496

Igazgató neve: Molnár György Pályaválasztási felelős neve: Gajdácsi Andrea igazgatóhelyettes Intézmény egyedi kódszáma:101496 Információ a 2017-2018. évi Megyei Pályaválasztási Tájékoztatóhoz Intézmény neve: Gimnázium, Informatikai, Közgazdasági, Nyomdaipari Szakgimnázium és Szakközépiskola Intézmény címe: 3300 Eger, Mátyás király

Részletesebben

HAJDÚ-BIHAR MEGYEI PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT

HAJDÚ-BIHAR MEGYEI PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT Pályaválasztási Nyílt Napok Hajdú-Bihar Megyében Abigél Alapfokú Művészeti Iskola, Szakközépiskola, Szakgimnázium, Gimnázium és Kollégium Berettyóújfalui SzC Arany János Gimnáziuma, Egészségügyi és Közgazdasági

Részletesebben

Szolnoki Szolgáltatási Szakközép- és Szakiskola Vásárhelyi Pál Közgazdasági, Egészségügyi és Idegenforgalmi Két Tanítási Nyelvű Tagintézmény

Szolnoki Szolgáltatási Szakközép- és Szakiskola Vásárhelyi Pál Közgazdasági, Egészségügyi és Idegenforgalmi Két Tanítási Nyelvű Tagintézmény Szociális gondozó és ápoló OKJ szám: 33 762 01 0010 33 02 FEOR szám: 3313 Szolnoki Szolgáltatási Szakközép- és Szakiskola Vásárhelyi Pál Közgazdasági, Egészségügyi és Idegenforgalmi Két Tanítási Nyelvű

Részletesebben

Zsűri jegyzőkönyv Vizuális művészetek Arany

Zsűri jegyzőkönyv Vizuális művészetek Arany Arany Fődíj: Bali Bettina és Badics Renáta Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium, Dunaújváros 1. Sopronyi Anna Eszter Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium, Zalaegerszeg 2. Horváth Kitti

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: 2015. február 12-én (csütörtök), 17.00 órakor, a Közösségi Házban megtartott munkaterv szerinti üléséről Jelen vannak: Bárány Erzsébet jegyző Bárány Pál, Bocskayné Tóth Katalin,

Részletesebben

Tagintézmény 6. Bábosik Ádám Szolnoki Műszaki Szakközépés. Tagintézmény 7. Barta Martin Szolnoki Műszaki Szakközépés

Tagintézmény 6. Bábosik Ádám Szolnoki Műszaki Szakközépés. Tagintézmény 7. Barta Martin Szolnoki Műszaki Szakközépés Lábtoll-labda Diákolimpia V-VII. korcsoport Kistelek, 2014. április 10. 26 iskola, 99 versenyző V. korcsoport Fiú csapat (4) 1. Ágotai Olivér, Barta Martin, Bábosik Ádám i Műszaki Szakközépés 2. Faragó

Részletesebben

Záró rendelkezések. Dr. Rónaszéki László jegyző

Záró rendelkezések. Dr. Rónaszéki László jegyző Belváros-Lipótváros, Budapest Főváros V. ker. Önkormányzatának 36/2007. (X. 19.) sz. rendelete az egyházak, a társadalmi és civil szervezetek, valamint alapítványok támogatására elkülönített előirányzat

Részletesebben

Magyar Egyetemi- Főiskolai Országos Bajnokság Kosárlabda Döntő

Magyar Egyetemi- Főiskolai Országos Bajnokság Kosárlabda Döntő Magyar Egyetemi- Főiskolai Országos Bajnokság Kosárlabda Döntő Szombathely, 2012.06. 1-3. EREDMÉNYEK Végeredmény női: M Gy V Pont Kosár 1. Szegedi Tudományegyetem 3 2 1 5 202:203 2. Semmelweis Egyetem

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA SZOCIÁLIS IRODA. Előterjesztés -a Közgyűléshez

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA SZOCIÁLIS IRODA. Előterjesztés -a Közgyűléshez NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA SZOCIÁLIS IRODA Ügyiratszám: 10.880/2009.05 Ügyintéző: Tóthné Csatlós Ildikó 4401 Nyíregyháza, Kossuth tér 1. Pf.: 83. Telefon: (42) 524-585; Fax: (42)

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK Tagintézmény. Pék- cukrász OSZKTV Szakma Kiváló Tanulója. Lótenyésztő OSZKTV Szakma Kiváló Tanulója

VERSENYEREDMÉNYEK Tagintézmény. Pék- cukrász OSZKTV Szakma Kiváló Tanulója. Lótenyésztő OSZKTV Szakma Kiváló Tanulója VERSENYEREDMÉNYEK Tagintézmény 2003. Vadász-Ember Andrea 9/E birkózás Orbán Barbara 12/KÉ Gödri Zoltán 13/PC Szalai Dávid 13/PC Horváth Annamária 12/L Pacsi Terézia 12/L Boros Mónika 12/KÉ Takács Szelina

Részletesebben

Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. szeptember 20-án tartandó ülésére. Tisztelt Képviselő-testület!

Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. szeptember 20-án tartandó ülésére. Tisztelt Képviselő-testület! HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. szeptember

Részletesebben