GEODÉZIA. 1. A földi helymeghatározás alapfogalmai 11. A geodézia feladata és felosztása

Átírás

1 GEODÉZIA 1. A földi helymeghatározás alapfogalmai 11. A geodézia feladata és felosztása A geodézia a földi helymeghatározás tudománya, amelynek a tárgyát Helmert fogalmazta meg. A geodézia a Föld alakjának és méreteinek meghatározásával, valamint a Föld fizikai felszínén, illetve a földfelszín alatt lévő természetes és mesterséges alakzatok méreteinek, helyének meghatározásával és ábrázolásával, továbbá a tervezett létesítmények előre megállapított helyének a megjelölésével foglalkozó tudomány. A geodézia feladata a helymeghatározás, vagyis valamely objektum pillanatnyi helyzetének a meghatározása egy adott vonatkozási rendszerben. A vonatkozási rendszer alatt egy olyan összetett rendszert értünk, amely tartalmazza: az alapfelület definiálását, az alaphálózat meghatározását, a koordinátarendszer, a mértékrendszer és a vetület felvételét. A méréseknél ismernünk kell az alapul szolgáló vonatkozási rendszer jellemzőit. Magyarországon sokféle vonatkozási rendszer volt és van használatban. Ezeket a rendszereket különböző szabványok és szabályzatok definiálják. A háromdimenziós térben elhelyezkedő objektumok helyzetének a megadásához három adat szükséges. Régen Magyarországon a három adat megadása két különböző vonatkozási rendszerben történt. A pontok helyzeti adatait (a vízszintes méréseket) egy ellipszoidhoz és a hozzá kapcsolódó vetülethez és koordinátarendszerhez viszonyítva adták meg. A harmadik adat a magasság fogalma a szintfelülethez kapcsolódott. Geodéziában a vízszintes mérések alapfelülete a matematikailag jól kezelhető forgási ellipszoid, a magasságmérések alapfelülete a fizikailag létrehozható szintfelület. Ma a műholdas helymeghatározás kialakulásával a kétféle vonatkozási rendszer integrálódott, és egyidejű háromdimenziós helymeghatározást végzünk. A geodézia felosztását több szempont szerint végezhetjük el. A geodéziát az elvégzendő feladatok szerint feloszthatjuk elméleti és gyakorlati geodéziára. Az elméleti geodézia (vagy röviden geodézia) feladata a Föld alakjának, méreteinek, nehézségi erőterének meghatározása, a földi helymeghatározás elméleti megalapozása. A gyakorlati geodézia (földmérés) feladata a Föld fizikai felszínén található természetes és mesterséges alakzatok, létesítmények relatív, vagyis egymáshoz viszonyított helyzetének meghatározása (felmérés), az alakzatok és építmények ábrázolása (térképezés), illetve a térképen tervezett létesítmények alakjelző pontjainak megjelölése a terepen (kitűzés). Az előző feladatok megoldását azzal kell kezdenünk, hogy kijelölünk a Föld felszínén bizonyos számú és megfelelő eloszlású pontot, és alkalmas módszerrel először ezek helyzetét határozzuk meg. A Föld felszínének részletes leírásához szükséges további igen nagy számú pontot az előző pontokhoz viszonyítva már egyszerűbb módszerekkel is meg lehet határozni. Ezzel biztosítjuk, hogy a térben vagy időben elkülönített mérések szakadás, vagy átfedés nélkül illeszkedjenek egymáshoz, és egységes képet adjanak a Föld felszínéről. Az így meghatározott pontok a felmérés alappontjai, amelyek összessége alkotja az alappontok hálózatát. 1

2 Az alappontok hálózata több lépcsőben készül el a nagyból a kicsi felé haladás elvét követve. Először egy lazább, de térölelő hálózat készül, amelyben a pontok helyzetét a legnagyobb pontossággal határozzák meg, azután ezt sűrítik fokozatosan az igényeknek megfelelően. Így épül egymásba az alappontok első-, másod-, harmad-, negyed-, és ötödrendű hálózata. Az első-, a másod- és harmadrendű hálózatot összefoglaló néven felsőrendű hálózatnak, a továbbiakat alsórendű hálózatnak nevezzük. A vízszintes hálózatokat négy nagy csoportra oszthatjuk: 1. önálló hálózatok (vagy helyi hálózatok), 2. országos hálózatok, 3. kontinentális hálózatok, 4. világhálózatok. Az önálló hálózatok vagy helyi hálózatok egy kisebb területen helyezkednek el. Koordinátarendszerük felvételénél a helyi tényezők dominálnak (pl. telepítési főirány). Általában akkor kerül sor a kifejlesztésükre, ha a hálózat segítségével megoldandó műszaki feladatok (kitűzések, mozgásvizsgálatok stb.) különleges pontossági igények kielégítését követelik meg. Az országos hálózatok egy ország egységes rendszerben történő felmérését (térképezését) szolgálják. Pl. EOVA, EOMA, OGPSH. (EOVA = Egységes Országos Vízszintes Alapponthálózat; EOMA = Egységes Országos Magassági Alapponthálózat OGPSH = Országos GPS Hálózat; GPS = Global Positioning System = Globális Helymeghatározó Rendszer). A kontinentális hálózatok, világhálózatok a tudományos kutatást, a légi közlekedést, a hajózást szolgálják (pl. EUREF 89). Az alappontok meghatározásának klasszikus módszere a háromszögelés (Snelliusz 1615.), amikor irányokat (szögeket) és távolságokat (alapvonalakat) mérnek, a hálózatot tájékozzák (asztrogeodéziai módszerrel), majd a tájékozott hálózat merevítésére azimutokat határoznak meg csillagászati módszerekkel, vagy pörgettyűs teodolitokkal. A távmérők megjelenésével a háromszögelést felváltotta a hosszúoldalú sokszögelés. Ma a műholdas helymeghatározást a különböző GPS vevőkkel végzik. Itt egyszerre határozzák meg a három geocentrikus koordinátát. A helymeghatározás lehet abszolút és relatív. Abszolút a helymeghatározás, ha egy földi pontnak a helymeghatározó adatait a Föld forgástengelyéhez, egy nemzetközileg elfogadott kezdőmeridiánhoz ( a Greenwichi kezdőmeridiánhoz) és valamelyik középtengerszint magasságában felvett szintfelülethez (geoidhoz) viszonyítva határozzuk meg. Relatív a helymeghatározás, ha a pontoknak csak egymáshoz viszonyított helyzetét állapítjuk meg. A Felsőgeodézia és az Országos felmérés általában abszolút helymeghatározásra törekszik, míg az Alsógeodézia, vagy más néven Általános geodézia gyakran relatív meghatározást végez. 2

3 12. A helymeghatározás alapelve, a Föld elméleti alakja, alapfelületek, koordináta rendszerek A geodéziában egy földi pont helyzetét úgy határozhatjuk meg, hogy a pontot egy választott vetítővonallal levetítjük egy szintén választott alapfelületre (1. ábra), és ezen a felületen egy kijelölt koordináta-rendszerben meghatározzuk a vetületi pont helyzetét (két koordináta), illetve meghatározzuk a vetületi pont távolságát az alapfelülettől a vetítővonal mentén (egy koordináta). A vetületi pont helyzetének meghatározását az alapfelületen vízszintes mérésnek, a pont és a vetületi pont közötti távolság meghatározását pedig magasságmérésnek nevezzük. 1.ábra. A helymeghatározás alapelve A geodéziában vetítővonalnak a függővonalat, alapfelületnek pedig a földi nehézségi erő potenciálja egyik szintfelületét (nívófelületét) választjuk. A függővonal a szabadon függő végtelen vékonynak képzelt, súlyos és hajlékony anyagi szál egyensúlyi alakja akkor, ha arra csupán a nehézségi erő hat. A függővonal rövid km hosszú - szakaszának alakja közel áll az egyeneshez, de szigorúan véve kettős csavarodású, azaz térbeli görbe. A függővonal a nehézségi erőtér erővonala. A nehézségi erő első megközelítésben, a Föld felszíne közelében két erő eredője. Ez a két erő a Föld testének Newton-féle tömegvonzása, és a Föld forgásából származó centrifugális erő. Ez a megközelítés azt jelenti, hogy feltételezzük, hogy a földi erőtérben e két erőn kívül más állandó erő (pl. kozmikus sugárzás, sugárnyomás, stb.) nem hat, illetőleg a többi ismert hatóerő - pl. a Nap, a Hold és a bolygók stb. tömegvonzása - olyan kicsi, hogy az említett két erő mellett elhanyagolható. A Föld tömegvonzásának iránya közelítőleg a Föld tömegközéppontja felé mutat, nagysága pedig a tömegközépponttól mért távolság négyzetével fordítottan arányos. A Föld forgásából származó centrifugális erő iránya mindig merőleges a Föld forgástengelyére, nagysága pedig egyenesen arányos a forgástengelytől mért távolsággal (2. ábra). A függővonal érintőjét valamely pontban az érintési pont függőleges egyenesének vagy röviden függőlegesének nevezik. 3

4 A függővonalnak az egyenestől való eltérését az alsógeodéziában el lehet hanyagolni, ha a függővonal aránylag rövid szakaszáról van szó. Rövid szakaszon, alsógeodéziában a függővonal mindig egyenesnek vehető, azaz érintőjével a.függőlegessel helyettesíthető. 2. ábra. A függővonal 3. ábra. A függő A függőleges egyenes bármely pontban előállítható a függővel (3. ábra). A függő vékony és hajlékony szálra erősített súlyos test. A függőt felfüggesztve, ha arra csak a nehézségi erő hat, a szál a függőleges egyenest jelöli ki. A földi helymeghatározásnál alapfelületként elvileg a nehézségi erő potenciáljának szintfelületét (nívófelületét) választják. Ez a nyugalomban lévő folyadék felszíne akkor, ha arra csak a nehézségi erő hat. Szintfelület vagy nívófelület alatt értjük általában egy skaláris térben azt a felületet, amely az egyenlő skaláris értékekkel bíró pontokon halad át. Egy skaláris térben végtelen sok szintfelület állítható elő. A szintfelület kis darabja egyszerűen előállítható, mert minden nyugalomban lévő folyadék szabad felszíne szintfelület. Ezt a felületet geodéziai méréseknél legtöbbször libella segítségével állítjuk elő. A szintfelületek tulajdonságai: 1. Minden pontjukban merőlegesek a pontbeli nehézségi erő irányára, tehát a függővonalra (4. ábra). 2. A földi nehézségi erő potenciáljának szintfelületei nem párhuzamosak egymással, hanem a sarkok felé összetartanak. A földi nehézségi erő potenciáljának szintfelületei közül azt, amelyik valamely, a középtengerszint magasságában kijelölt ponton megy keresztül, Listing javaslatára geoidnak nevezzük. Ennek a felületnek az alakját tekintjük a Föld elméleti alakjának, és ezt használjuk a földi pontok helymeghatározásánál, alapfelületül. 4.ábra. A szintfelület tulajdonságai 4

5 A geoid szabálytalan, bonyolult felület. A geoid egyenlete felírható, azonban az nem alkalmas arra, hogy segítségével meg is határozzuk annak alakját minden részletében. A geoid egyenletéhez ismerni kellene a Föld egész tömegelrendezését Az elméleti és gyakorlati geodézia feladatainak megoldásához szükség van olyan felületre, amely az elméleti Föld alakját jól megközelíti, szabályos és egyszerű egyenlettel kifejezhető. Ezért a geoid felületéhez jól simuló, szabályos közelítő felületeket vezettek le. A geoid első gyakorlati megközelítője a földi ellipszoid. A földi ellipszoid középpontja egybeesik a Föld tömegközéppontjával és a forgástengelye a Föld forgástengelyével. A geoidnak és az azt helyettesítő földi ellipszoidnak az egymáshoz viszonyított relatív elhelyezkedését szemlélteti az 5. ábra. Tengereknél a földi ellipszoid van magasabban, míg a szárazföldek esetében a földi ellipszoid a geoid alatt helyezkedik el (5. ábra). 5. ábra. A geoid és a földi ellipszoid A geoidot helyettesítő földi ellipszoid lapultsága igen kicsi, ezért a további közelítés, amikor a geoidot földgömbbel helyettesítjük. Itt a két felület közötti sugárirányú eltérés már meghaladja a ±10 km-t. Ha nem az egész geoid, hanem csak egy viszonylag kis felületdarabjának a helyettesítéséről van szó, akkor a geoid egy kis darabja a vízszintes síkkal is helyettesíthető. A vízszintes sík és a geoid normális távolsága az érintési ponttól mért távolság négyzetével arányos. A vízszintes mérések szempontjából a geoidnak mint alapfelületnek a következő helyettesítései engedhetők meg (1.táblázat): 1. A geoid forgási ellipszoiddal helyettesíthető tetszőleges nagyságú területek (országok, kontinensek, az egész földfelület) felmérésekor. Ilyenkor a függővonalak rövid darabjai az ellipszoid normálisainak tekinthetők. 2. A geoid gömbbel helyettesíthető, ha a felmérendő terület 500 km 2 -nél kisebb. Ez esetben a függőleges egyenesek gömbsugaraknak tekinthetők. 3. A geoid vízszintes síkkal helyettesíthető akkor, ha a mérésbe bevont terület 2 nagysága 50 km -nél kisebb. Ebben az esetben a függőleges vonalak nem párhuzamos voltától is eltekinthetünk. 5

6 A felmérendő terület nagysága [km 2 ] 1. táblázat. A Föld alakját helyettesítő alapfelületek A vízszintes mérés alapfelülete A felület jellemző paraméterei t > 500 Forgási ellipszoid Meridián ellipszis Fél nagytengely (a) Fél kistengely (b) Vízszintes helymeghatározás az alapfelületen Földrajzi koordináták 50 < t <500 Gömb Sugár Földrajzi koordináták t <50 Sík Derékszögű vagy poláris koordináták A magasságmérések szempontjából a geoidnak, mint alapfelületnek semmiféle helyettesítése nem engedhető meg. Az általános geodéziában a szintfelületekre vonatkozóan a magasságmérés szempontjából az a közelítés engedhető meg, hogy a különböző magasságokban elhelyezkedő szintfelületek, nem párhuzamos voltától eltekinthetünk A földi ellipszoid méretei A földi ellipszoid méreteit a fokméréseknek nevezett felsőgeodéziai műveletek segítségével állapították meg. A különböző fokmérések eredményei a mérések helye és a felhasznált alapadatok mennyisége szerint igen különbözőek. A mérésekből levezetett értékek eltérései azonban a vízszintes mérések szempontjából nem lényegesek, ezért bármelyik ellipszoid választható a vízszintes mérések alapfelületéül. A forgási ellipszoidot megadhatjuk a forgástengelyt tartalmazó síkmetszetnek, az ún. meridián ellipszisnek a fél nagytengelyével, a-val és az l lapultsággal. l = a b a Ahol b érték a fél kistengely hosszát jelöli (8 ábra). Az ábrán a meridián quadráns hosszát q-val jelöltük. 8. ábra. A meridián ellipszis 6

7 Magyarország a régebbi méréseinél alapul a Bessel-féle forgási ellipszoidot használta, melynek méretei a következők: a = ,15 m b = ,96 m l = 1/299,1528 q = ,76 m 1953-ban az új magyar hálózat alapfelületéül a Kraszovszkij-féle ellipszoidot fogadták el. a = m b = m l = 1/298,3 q = m Magyarország jelenleg a Nemzetközi Geodéziai és Geofizikai Unió 1967 évi luzerni kongresszusán elfogadott forgási ellipszoidot (IUGG/1967 jelű ellipszoidot) használja, amelynek adatai: a = m b = ,516 m l = 1/298, A megadott számértékek szerint a földi ellipszoid igen közel áll a gömbhöz, az a - b különbsége kereken csupán 21 km, ezért a gyakorlatban sok esetben elegendő, ha a Föld alakját egy olyan gömbnek tekintjük, amelynek a sugara km. A háromdimenziós, műholdas helymeghatározásnál a mérések alapfelülete a geocentrikus elhelyezésű WGS 84 jelű forgási ellipszoid (WGS = World Geodetic System), amelynek paraméterei: a = m b = m l = 1/298, q = m 122. Koordináta-rendszerek A pontok egymáshoz viszonyított helyzetét a terepen végzett mérések eredményeiből számított koordinátahármas adja meg. A klasszikus geodéziában egy pont helyzetét két síkkoordinátával (Y, X) és egy alapszint feletti magassággal (H) adjuk meg. Itt tulajdonképpen egy kétdimenziós (röviden 2D) és egy egydimenziós (1D) pontmeghatározást végzünk, ahol az alapfelületek különbözőek. A magassági hálózat alapfelülete a geoid, a nehézségi erő potenciáljának egy szintfelülete, míg a vízszintes hálózat alapfelülete a forgási ellipszoid (illetve az ahhoz simuló magyarországi Gauss-gömb). A műholdas helymeghatározásnál a pontok helyzetét jellemző koordinátahármast térbeli derékszögű koordináta rendszerben adjuk meg. A térbeli derékszögű koordináta rendszer kétféle elhelyezésű lehet. Általános elhelyezés mellett a z-tengely párhuzamos a Föld forgástengelyével, az xz koordináta-sík párhuzamos a kezdő Greenwichi meridián-síkkal, az xy koordináta sík párhuzamos az egyenlítő síkjával, a koordináta-rendszer kezdőpontja általános helyzetű. 7

8 Geocentrikus elhelyezés mellett a koordináta-rendszer kezdőpontja egybeesik a Föld tömegközéppontjával. a z-tengely egybeesik a Föld forgástengelyével,.az x- tengely pedig a Greenwichi meridián síkjában helyezkedik el. A koordináta-rendszereket és a helymeghatározó adatokat a 9-11.ábra szemlélteti. 9. ábra. Geocentrikus koordináta-rendszerek 8

9 λ= földrajzi hosszúság ϕ= földrajzi szélesség 10.ábra. Földrajzi koordináták a forgási ellipszoidon és a gömbön 11. ábra.síkkoordináták Az ország felméréséhez az ország egész területére kiterjedő koordinátarendszert kell használni. Ezt attól függően határozzák meg, hogy milyen vetületi rendszerben dolgoznak. Magyarországon régen a sztereografikus vetületet, hengervetületeket, a Gauss-Krüger-féle szögtartó hengervetületet, illetve koordináta rendszereket használták ben Magyarországon Egységes Országos Vetületet vezettek be (EOV). Ez egy olyan új hengervetület, amelynek alapfelülete az új magyarországi Gaussgömb, képfelülete ferdetengelyű süllyesztett helyzetű henger palástja. Azért vezették be ezt az ún. redukált vetületet, hogy az ország egész területe egyetlen vetületi síkon ábrázolható legyen (12. ábra). 9

10 12.ábra. Egységes Országos Vetület (EOV) Az EOV síkkoordináta-rendszer észak-keleti tájolású (12.ábra). Az X-tengely a gellérthegyi kezdő meridián egyenes képe, Y-tengelye a segédegyenlítő egyenes képe. A vetítés végrehajtása után koordináta-rendszer kezdőpontját az ország területén kívül eső pontba helyezték át, hogy a negatív koordinátákat elkerüljék. Vetületi számításoknál természetesen az eredeti vetületi koordinátákat kell használni. A vetületi rendszerek elméleti kérdéseivel, az előálló torzulások problémáival, a vetületi rendszerek kialakításának elveivel a Vetülettan foglalkozik. 10

11 2. A térkép méretaránya. A hagyományos és számítógéppel kezelhető térképek A térkép a helymeghatározás eredményeinek arányosan kisebbített vízszintes, illetve vízszintes és magassági ábrázolása a síkon. A térképen az ábrázolás mindig kisebbített méretarányban történik. A térkép méretarányát a térképi hosszak és a földi távolságoknak a térkép vetületi rendszerében megfelelő vetületi hosszak arányát jelenti. térképihossz Méretarány = vetületihossz A térképen a földfelszín természetes és mesterséges, az emberi kéz beavatkozásaival megváltoztatott létesítményei, alakzatai láthatók. A térkép azonban nemcsak a Föld felszínét ábrázolja, hanem az azzal kapcsolatban álló anyagi vagy elvont dolgokat is szemlélteti. Pl.: országhatár, belvizes területek határa, átlagos hőmérséklet változása stb. Ezek az elvont dolgok is helyhez kötöttek, ezért a felszín alakzatait és az ezekhez kapcsolódó adatokat lehetőség szerint a pontos helyükön kell ábrázolni. A szerkesztéshez a térképezendő alakzatok természetes méreteire, helyére vonatkozó adatokra van szükség. Ezeket az adatgyűjtési munkák során nyerjük a természetes és mesterséges alakzatokról. Az alakzatok egymáshoz viszonyított relatív helyzetén kívül, szükség van azok valódi helyére is. Ehhez olyan vonatkozási rendszert kell kialakítanak, amelynek pontjait a Föld felszínén állandó módon megjelölték, azok helye ismert, és olyan jellemzőkkel van meghatározva, amely egyedi, azaz a pont fizikai azonosítására alkalmas a Föld teljes felületén, vagy annak egy meghatározott részén. Az alakzatok helyét ezekhez a pontokhoz viszonyítva mérjük be. Hagyományos térképek A terepen meghatározott méretek adott arányú kicsinyítésével szerkesztett hagyományos papírtérképeket grafikus térképeknek nevezzük. A grafikus térképek használatakor a műszaki tervezéshez szükséges adatokat a térképen végzett méréssel lehet meghatározni. Ha az alakzatok jellemző adatait derékszögű koordináták jellemzik, amelyeket a térkép mellé rendelt koordináta-jegyzék tartalmaz, akkor ezen a hagyományos, ún. numerikus térképen a méretek nem a térképen végzett méréssel, hanem a koordináta-jegyzékből számítással határozhatók meg. A grafikus térkép adatait és a numerikus térkép koordináta adatait vegyesen is használhatják. Számítógéppel kezelhető térképek A térinformatikai rendszerek geometriai alapja a számítógéppel kezelhető térkép, amelynek két fő típusa van: 1. A digitális másolattérkép a hagyományos térképlap digitális másolata. A képernyőn megjeleníthető térképrajz passzív háttér-térképként használható, a tájékozódást segíti, a vizsgált alakzat helyét és kiterjedését szemlélteti. Az adatok szelektálása képkivágat készítésével lehetséges. Az adattárolásban a rajzi elemek között kapcsolat-leírás, szervezettség nincs! Az ilyen térkép előnye a hagyományos megfelelőjéhez képest, hogy minősége nem romlik, számítógéppel kezelhető, képernyőn megjeleníthető, bármelyik része gyorsan, jó minőségben sokszorosítható. 11

12 2. A digitális objektum-térkép vagy digitális térkép: szervezett adattartalmú, számítógéppel kezelhető olyan adathalmaz (adatbázis), amely a térképi alakzatokat, mint önálló egyedeket (objektumokat) értelmezi, azokat egyedi azonosítókkal látja el és a környezethez való kapcsolatát is leírja. 21. A térképek osztályozása A térképeket osztályozhatjuk: a) az ábrázolás helyzeti pontossága, részletessége, b) a tartalom, c) a méretarány, d) az előállítási mód és e) az adathordozó szerint. a) Az ábrázolás helyzeti pontossága, részletessége szerint a térképeket feloszthatjuk: - geodéziai, -topográfiai és -földrajzi (geográfiai) térképekre. b) A tartalom szerinti osztályozásnál megkülönböztetünk: -földmérési alaptérkép (kataszteri térkép), -topográfiai alap- és levezetett térképek és -tematikus térképek csoportját. c) A méretarány szerint megkülönböztetünk: -helyszínrajzokat (1:50-1 : 500 ) -nagyméretarányú térképeket ( 1 : : ) -közepes méretarányú térképeket ( 1 : : ) -kisméretarányú térképeket ( 1 : nél kisebb ). d) Az adatnyerés módja szerint megkülönböztetünk: terepen végzett adatnyerés (mérés) feldolgozásával készült térképeket, fotogrammetriai (fényképmérési) eljárással készült térképeket, digitális térkép-kiértékeléssel készült térképeket, amelyekhez különleges űrfelvételeket használnak, szerkesztéssel készült térképeket (atlaszok, levezetett térképek). e) Adathordozó szerinti osztályozás 1. hagyományos térképi adathordozón (papírlap, alumínium betétes térképlap, asztralon, üveglap, különböző fóliák, mikrofilm stb.), vagy 2. számítógépes térképi adathordozón (mágnes- és optikai lemezek, mágnesszalagok stb.) tárolhatók az adatok. A hagyományos térképi adathordozók tárolása nehézkes, helyigényük nagy, könnyen megrongálódnak. A számítógépes adathordozók tárolása, gondozása egyszerűbb, kényelmesebb. 12

13 22. A földmérési alaptérkép Az állami földmérési alaptérkép egységes országos vetületi rendszerben (EOV), egységes országos térképrendszerében (EOTR), egységes és összefüggő szelvényrendszerben készülő olyan térképmű, amely beborítja az ország egész területét. A földmérési jogszabályok előírásai szerint az ország egész területének rendszeres felmérésével olyan földmérési alaptérképet kell folyamatosan készíteni, amely tartalmánál, részletességénél és pontosságánál fogva kielégíti a földek nyilvántartásának céljait, valamint az államigazgatási szervek és a különböző gazdasági ágazatok általános igényeit. A hagyományos és/vagy számítógépes tárolású alaptérkép kötelező alapul szolgál a nagyméretarányú térképekre alapozott közigazgatási és törvény által előírt önkormányzati nyilvántartásoknak, a műszaki-gazdasági tervezéseknek, valamint minden olyan hivatalos és egyéb eljárásnak, amely a nagyméretarányú térképi ábrázolással, a területnagysággal, helyrajziszámmal kapcsolatos (pl. birtokhatárperek, kisajátítási eljárások, község- és városrendezési tervek készítése stb.). Az EOTR-be tartozó földmérési alaptérkép méretarányai: 1:1 000, 1:2 000, 1:4 000, vetülete EOV, a magassági alapszintje balti. Az egységes országos vetület (EOV) koordináta rendszere észak-keleti tájolású. A koordináta rendszer pozitív X tengelye É-i, pozitív Y tengelye K-i irányba mutat. A koordináta-rendszer kezdőpontja a vetületi kezdőponttól DNy-i irányban helyezkedik el úgy, hogy az ország területén minden koordináta pozitív előjelű legyen. A kezdőpont eltolása olyan mértékben történt, hogy Magyarország területén az X koordináta m-nél mindig kisebb, az Y koordináta m-nél mindig nagyobb. A szelvényhálózat vonalai a koordináta tengelyekkel párhuzamos egyenesek. A szelvényezés alapja az 1: méretarányú térképek szelvényhálózata. A hálózati vonalak koordinátái X irányban m-nek, Y irányban m-nek egész számú többszörösei. Minden 1: méretarányú szelvény egy-egy szelvénycsoportot képez. A nagyobb méretarányú térképlapok a keretméretek felezésével hozhatók létre. Az 1: méretarányú térképlap az y-tengellyel párhuzamos sorok és az x-tengellyel párhuzamos oszlopok számozása szerint azonosítható. A sorok számozása az ország déli részétől észak felé 0-tól 10-ig, az oszlopok számozása az ország nyugati részétől kelet felé 0-tól 11-ig tart. Az 1: méretarányú térképlap azonosító számának első (vagy első kettő) számjegye a sor száma, az ezt követő egy (esetleg két) számjegy az oszlop száma. A keretméretek felezésével kapott nagyobb méretarányú térképlapok közül az ÉNy-i negyed az 1-es, az ÉK-i a 2-es, a DNy-i a 3-as, a DK-i a 4-es számú (12.ábra). A térképek méretarányát, keretméretét és egy-egy térkép szelvényszámát a 2. táblázat tartalmazza. 13

14 13.ábra. Az Egységes Országos Térképrendszer (EOTR) szelvényhálózata 2. táblázat 221. A földmérési alaptérkép tartalma, készítésének technológiái, a földmérési adatok jogállása A földmérési alaptérkép készítésére vonatkozó szakmai szabályzatok, szabványok mind a síkrajzi, mind a magassági tartalmat, azok pontosságát részletesen előírják. Azok betartása kötelező, elmulasztásuk vagy részletes alkalmazásuk esetén az elkészített térképmű, nem minősül földmérési alaptérképnek.a földmérési alaptérkép községenként készül. A földmérési alaptérképnek tartalmaznia kell: az állandó módon megjelölt vízszintes és magassági alappontokat, az állami és községi határvonalat, a belterületek (zártkertek), valamint a földrészletek és ezen belül a művelési ágak (alrészletek) határvonalait, az állandó jellegű épületeket, műtárgyakat és egyéb építményeket (a továbbiakban: építmények), a közterületre nyíló pincelejáratokat, a közlekedési hálózatot és energiaszállító vezetékeket, valamint egyéb 14

15 meghatározott műszaki létesítményeket, kivéve a különleges rendeltetésű építményeket, a folyóvizeket (állandó és időszakos vízfolyásokat), a folyók hullámterében szabadon hagyott sávokat, az árvízvédelmi töltéseket, az állóvizeket, a közcélú belvízlevezető és öntözőcsatornákat, az államigazgatási helyneveket, az előírt földrajzi és egyéb neveket, a földrészletek helyrajzi számát és a művelési ágak jelöléseit, meghatározott esetekben a domborzatot, digitális térkép esetén geokódot. A földmérési alaptérkép készítésének technológiái A síkrajz és a magassági tartalom előállítható: 1. felméréssel: földi, fotogrammetriai vagy vegyes adatnyerési módokkal, 2. meglévő, régebbi vetületi rendszerű térképek átszerkesztésével, digitalizásával, 3. az előbbi két módszer vegyes alkalmazásával. A földmérési adatok jogállása Az egységes országos térképrendszer (EOTR) térképei, térképi adatai, valamint a térképek készítésével kapcsolatos mérési- és számítási munkarészek és vázlatok földmérési és térképészeti adatoknak, állami alapadatoknak minősülnek. Az állami alapadatok előállítása és fenntartása állami költségvetésből történik. Az elkészült térképek, munkarészek vizsgálatát, minősítését, a földmérési alaptérképek és adatai őrzésére, kezelésére, az adatok szolgáltatására a földhivatalok, valamint a Központi Adat- és Térképtár jogosultak. A földhivatalok szervezete kétszintű (14.ábra). 15

16 14. ábra. A földhivatalok szervezeti felépítése. 16

17 A körzeti és a megyei földhivatalok főbb szakmai feladatai: alappontok fenntartása, adatszolgáltatás az alappontokról, földmérési alaptérképek készítése és szolgáltatása, vállalkozók által készített földmérési alaptérképek állami átvétele, ellenőrzése, földminősítések, aranykorona értékek megállapítása, talajosztályozási térképek kezelése, változások átvezetése a földmérési térképeken, adatszolgáltatás az ingatlan-nyilvántartási tulajdoni lapokról, azok naprakészen tartása, statisztikai adatszolgáltatás az önkormányzatok részére, szakfelügyelet a magán-földmérők és szakvállalatok által végzett földmérési munkáknál, a földek művelés alóli kivonásának engedélyezése, az ingatlan-nyilvántartási beadványok intézése, határozatok hozatala, szaktanácsadás, szakvélemény adása, egyéb földügyi feladatok ellátása. A földmérési alaptérképnek azt a példányát, amelyen a földhivatalban az időközi változásokat a megadott szabályoknak megfelelően átvezetik és nyilvántartják nyilvántartási térképnek nevezik és ezt használják ingatlannyilvántartási (kataszteri) térképként is. A földmérési alaptérkép tehát az ingatlannyilvántartás egyik alapmunkarésze. A földmérési alaptérkép az alapja a nagyméretarányú tematikus térképeknek is (pl. a közműtérképeknek, a műszaki-igazgatási (városi) térképeknek). 23. A digitális földmérési alaptérkép A digitális földmérési alaptérkép olyan struktúrált, (szervezett adattartalmú) térképmű (adatbázis), amely földi felmérésből származó koordináták alapján, vagy meglévő hagyományos térképlap digitalizálásával, vagy fotogrammetriai kiértékeléssel kapott koordinátákból készül. A digitális földmérési alaptérkép a térképen ábrázolandó természetes és mesterséges alakzatokat önálló objektumként értelmezi, azokat egyedi (geometriai) azonosítóval látja el, az objektumok kapcsolatát a geometriai azonosítók segítségével írja le. A közigazgatási egységenként előállított adatbázis a hagyományos térképszelvényezéstől független, folytonos szervezésű. Fogalom meghatározások Digitális alaptérkép (DAT) A DAT a földrészletek, mesterséges és természetes földfelszíni és felszinközeli alakzatoknak alakhűen, esetenként általánosítással (generalizálással) és kölcsönös viszonyok kifejezéséhez szükséges tartalmi részletekkel történő számítógépes leképzése adatbázisban a DAT szabványban előírt követelmények szerint, és összhangban az az alaptérkép fogalommal. Alaptérkép A sokcélú felhasználás alapjaként és csatlakozó felületeként szolgáló térkép, amelynek a) vonatkozási rendszere és vetületi rendszere szigorúan meghatározott, 17

18 b) tartalmát azok a térképészeti tárgyú objektumok, attribútumaik kapcsolataik képezik, amelyek a széles és jól meghatározott felhasználói kör kellően körülhatárolt adatigényeinek közös halmazából tevődnek össze. c) adatminőségi jellemzői a várható felhasználók és alkalmazások műszakilag és gazdaságilag kellően megalapozott, legmagasabb szintű igényéhez igazodnak. Adat Az adat tények, tárgyak, fogalmak, vagy eligazítások olyan formalizált reprezentációja (megjelenítése), amely alkalmas az emberi, vagy automatikus eszközök által történő kommunikációra, értelmezésre vagy feldolgozásra. Adatállomány Az adatbázis vagy adathalmaz valamilyen szempontok szerint kiválasztott része. Adatbázis Egy adatfeldolgozó rendszer működéséhez szükséges összetett logikai szerkezetű adathalmaz. Adatgyűjtés Az objektumok geometriai, attribútum és kapcsolati adatainak megszerzésére irányuló tevékenység. Adathalmaz Az objektumok közös tulajdonságai alapján egybetartozónak tekintett adatok rendezetlen gyűjteménye. Adatmodell Szabályok összessége, amely az adatoknak - a DAT szabvány esetében a vonatkozási és vetületi rendszernek, az objektumok osztályainak, geometriai, attribútum, kapcsolati és adatminőségi adatának, valamint az ezeket átfogóan ismertető adatoknak - az adatbázisban való logikai szervezését határozza meg a valós világ egy kiválasztott részének diszkrét módon történő leírása céljából. Attribútum. Szinonimája: tulajdonság Valamely objektum jellemzőit leíró adat. Objektum Szinonimái: egyed, elem A valós világ konkrét tárgyának, dolgának vagy jelenségének adatbázisban leképzett és ismeretekkel leírt reprezentációja. Kapcsolat Két vagy több objektum egymáshoz való tematikai vagy geometriai viszonya, vagy egy objektum és a geometriai építőelemek egymás közötti geometriai összefüggése. Szöveges attribútum Az objektum azonosítása, tulajdonságaira, kapcsolataira vonatkozóan a térképen vagy a képernyőn megjeleníteni tervezett szövegszerű adat. 18

19 Geokód Geodéziai azonosító. Az objektumok térbeli helyzetét koordinátákkal megjelölő, azok geometriai jellegét és területi összefüggéseit is ún. jellegkóddal kifejező olyan komplex adat, amely a különböző adatállományok összekapcsolása és együttes hasznosítása érdekében egységes azonosítóként szolgál. Geokód = (jellegkód, X,Y, H.) A DAT adatbázisban a geo-kódból a jellegkód paraméter mellőzése indokolt, mivel a jellegkódot képező információk más, alapvető attribútumokban jelen vannak, amelyekből output készítéséhez a jellegkód bármikor előállítható. Ezért a DAT szabványban a geokód (x, y, H) megjelölés használatos. A H jelentése: a magasság opcionális. Geometriai adat Valamely objektum helyzetére, méreteire és alakjára vonatkozó információt számszerűen kifejező komplex adat. Geometriai primitívek (elemi adatok) Az objektumok helyzetének, méreteinek és alakjának leírása geometriai primitívek (elemi adatok) segítségével történik. Ezek a pont, vonal, felület, rácspont. Szerkezeti primitívek Az objektumok szomszédsági kapcsolatait (másképpen egymáshoz viszonyított helyzetét, vagy még másképpen: a topológiát) a konkrét koordináta számadatokat nem használó szerkezeti primitívek írják le. Ezek a csomópont, él, lap. A szerkezeti primitívek térbeli helyzetét a geometriai primitívekkel adjuk meg. Metaadatok A digitális és az analóg adatok és adathalmazok átfogó jellemzésére és ismertetésére szolgáló adatok összessége A digitális térképek tartalma A digitális térkép tartalma geometriai, attributiv és jelkulcsi adatok összességét jelenti. Ha a térképen az alakzatok vetületének az ábrázolása kétdimenziós (2D), akkor síkrajzi térképi tartalomról beszélünk. Ha a terepi alakzatok magassági adatait is megadjuk, akkor az ábrázolás háromdimenziós (3D) és a térképet magassági tartalommal is ellátottnak mondjuk. A térképek síkrajzi és magassági tartalma együttesen a térképek geometriáját adja. Azokat az adatokat, amelyeket azért gyűjtünk, hogy az alakzatokat ábrázolni tudjuk, geometriai adatoknak nevezzük. A térképnek azokat az adatait, amelyek az ábrázolás megértését segítik, illetve az ábrázolt alakzat egyéb tulajdonságaira utalnak, összefoglaló néven kiegészítő adatoknak vagy attributum adatoknak nevezzük. Pl. névrajz, keretrajzi adatok, megírások, tulajdonságok felsorolása, stb. A közepes és kisméretarányú térképeken - az erős kicsinyítés következtében - sok tereptárgy nem ábrázolható valóságos méreteinek megfelelő alaprajzzal, illetve vannak 19

20 olyan alakzatok, amelyeknek nincs alaprajzuk (pl. határok, vezetékek stb.). Ezeket az alakzatokat egyezményes jelekkel ábrázoljuk. Az egyezményes jeleket jelkulcsi adatoknak vagy szimbólumoknak is nevezzük. A térképen a természetes és mesterséges alakzatokat, jelenségeket meghatározó adatokat (a mérési eredményeket) ábrázolhatjuk vektorral, vagy raszterrel. A vektoros (vonalas) ábrázolás esetén a vektor adatok (pont, irányított vonal) által létrehozott rajz megfelelő pontossággal mutatja egy ismert, jól meghatározott konkrét tulajdonságú objektum (halmaz), pl. egy út helyét, méretét (alakját), vagy adott értékkel bíró pontok geometriai helyét (szintvonalát). A raszteres ábrázolási mód kevésbé érzékeny a helyre és az alakra, inkább a tulajdonság létét és kiterjedését jelzi. A raszteres ábrázolásnál a tér - vagy felületelemet valamilyen tér, vagy síkbeli rácshálózattal (raszterrel) jelölik ki. A hálózat elemi része a rácselem, vagy cella. A raszter jellemzője, hogy adatgyűjtési, ábrázolási és elemzési eszközként egyaránt használható A digitális térkép adatgyűjtés módszerei Az adatgyűjtési módszerek csoportosíthatók: 1. A nyert adat típusa szerint: raszteres, vektoros 2. A nyert adat jellege szerint: síkrajzi, domborzati, vegyes 3. Az adatnyerés szintje szerint: elsődleges, közvetlen adatnyerés (pl. terepi mérés); elsődleges, közvetett mérés (pl. légi- és űrfelvételek kiértékelése); másodlagos adatnyerés (pl. meglévő térképek számszerűsítése). 4. Az adatnyerés helyzeti pontossága szerint: 0-20 cm; cm; cm; 1-5 m; 5-10 m; m közötti; 100 m feletti. 5. Az adatnyerés eszköze szerint: térkép-számszerűsítő (digitalizáló) eszközök. terepi adatnyerő eszközök; fotogrammetriai eszközök; távérzékelési eszközök; globális helymeghatározó eszközök (GPS). 20

21 3. Részletmérési módszerek 3.1. A részletpontok vízszintes meghatározása Az alappontokra támaszkodva végezzük el a természetes- és mesterséges alakzatok, létesítmények alakjelző pontjainak, a részletpontoknak a meghatározását. A felmérendő részletpontok lehetnek a határvonalak, az épületek és egyéb természetes és mesterséges tereptárgyak töréspontjai, a művelési ágak határpontjai stb. A bemérendő részletpontok fajtáit, a részletpontok rendűségét, a részletpontok meghatározásának módszereit, a hibahatárokat szakmai szabályzatok, szabványok, felmérési utasítások tartalmazzák. A részletpontokat a pont azonosítási hibája szerint szokták csoportosítani. A DAT szabvány öt rendűségi kategóriát különböztet meg. Az elsőrendű síkrajzi részletpontokhoz (R1 kategória) tartoznak: - a közigazgatási egységek és alegységek jellegzetes határpontjai, - a belterületi földrészletek közterülettel érintkező határpontjai, - a telekhatáron lévő épületek sarokpontjai, az álladó kerítések sarokpontjai, - az út-, vasút és csatornaterületek kővel megjelölt kisajátítási határpontjai. Másodrendű részletpontok (R2 kategória): - a bel- és külterületi földrészletek és épületek állandó módon megjelölt határpontjai, - a kiépített part-falú patakok, folyók, csatornák partvonalának töréspontjai. Harmadrendű részletpontok (R3 kategória) - a külterületi tanyaépületek és présházak sarokpontjai, - árok és fasor nélküli dűlőutak töréspontjai, - a ki nem építet partfalú patakok, folyók, csatornák és tavak partvonalának töréspontjai, - a töltések és bevágások határpontjai. Negyedrendű részletpontok (R4 kategória) - a művelési ágak határvonalának töréspontjai (műv. ágak: szántó, gyep, szőlő, kert, gyümölcsös, nádas, erdő, halastó, kivett) Ötödrendű részletpontok (R5 kategória) - a termőföld minőségi osztályok határpontjai, - geokód pontok, amelyeknek az azonosíthatósága ± 2 m. A részletpontok csoportosításának további szempontja, hogy belterületen, vagy külterületen találhatók (T1 vagy T2 tűrési osztály). A tűrési osztályon belül megkülönböztetünk újfelméréssel vagy térképfelújítással létrehozott pontot (T11, T21), illetve térképdigitalizálással vagy régi térkép bedolgozásával létrejött részletpontot (T12, T22 jelölés). A különböző rendüségű részletpontok azonosíthatóságát, a részletpontok megengedett helyzeti középhibáját cm-ben a 3 sz. táblázat tartalmazza. 3. táblázat. Tűrések T1 Belterület T2 Külterület T11 T12 T21 T22 R R R R

22 A részletmérés megkezdése előtt biztosítani kell, hogy a bemérendő részletpontok a táblázatban megadott középhibákkal a terepen megjelölhetők, azonosíthatók legyenek. Ez az elhatárolás feladata. Az elhatárolás során a terepen készül az elhatárolási vázlat. 15. ábra. Elhatárolási vázlat. Részletméréskor a részletpontokat mindig a hozzá legközelebb álló két alappontra vonatkoztatva kall relatíve meghatározni. A relatív meghatározáshoz két adat szükséges. Ez lehet szög illetve távolság. 22

23 Részletmérési eljárások: 1. számszerű (numerikus) eljárás, amely lehet - derékszögű (ortogonális) koordinátamérés. (A két adat két távolság, a=abszcissza, b=ordináta). - poláris koordinátamérés (egy szög és egy távolság: δ,t). - előmetszés (két szög: δ 1, δ 2 ). - ívmetszés (két távolság: t 1, t 2 ). 2. rajzi (grafikus) eljárás: - mérőasztal felmérés, - fotogrammetriai eljárás. A numerikus részletmérési eljárásokhoz m-re határozunk meg felmérési alappontokat (sokszögpontokat), amelyeket kővel vagy csappal állandósítunk. Ha a kifejlesztett alapponthálózat kevés pontot tartalmaz, akkor a mérés idejére további alappontokat (kisalappontokat) határozunk meg, amelyeket csak a mérés idejére jelölünk meg. A jelölés lehet: cövek, szeg, festés, burkolatba vésett kereszt. A kisalappontok meghatározásának legegyszerűbb módja, amikor a felmérési alappontok összekötő egyenesén jelölünk ki újabb pontokat, vagy a már kijelölt kisalappontok összekötő egyenesén helyezzük el őket (16.ábra). 16.ábra. Felmérési hálózat 23

24 3.2. A derékszögű koordinátamérés A derékszögű koordinátamérés végrehajtása. A derékszögű koordinátamérés alapelve az, hogy a részletpontok közelében lévő két ismert alappontok összekötő egyenesén (a mérési vonalon) megkeressük a részletpont talppontját, a mérési vonalon megmérjük az egyik ismert ponttól (kezdőponttól) a talpontig terjedő a távolságot (abszcissza), valamint a talpponttól a részletpontig terjedő b távolságot (ordináta). 17. ábra. A derékszögű koordinátamérés alapelve. Szabatos méréseknél előírás, hogy az elsőrendű részletpontok ordinátáinak hossza, nem lehet hosszabb, mint a mérési vonal hosszának egyharmada, (de legfeljebb 20 m), de még a másod- és harmadrendű részletpontoknál sem lépheti túl a mérési vonal hosszának felét (de legfeljebb 30 illetve 50 m lehet). A derékszögű koordinátamérés a mérési vonal kitűzésével kezdődik. A kitűzés és a hosszmérés ismert módon történik. A hosszmérést azonban csak egyszer végezzük el és mérési közben az egyes talppontokat leolvassuk. A talppontokat nem kell megjelölni, mert a talppont, mert a talppont megkeresése után a szögprizma vetítőbotjának nemcsak a mérési vonalon mért távolságát, hanem egy másik kézifogantyus szalagon a merőleges távolságot is egyidejűleg leolvassuk. A mérési eredményeket mérési jegyzeten (manuálén) jegyezzük fel(18. ábra) Gyakorlati szabályok - A mérési vonal végpontjai alappontok vagy a bemérendő részletpontoknál magasabb rendű, ellenőrzött részletpontok lehetnek. - A végpontok távolsága még jó mérőpálya esetén sem haladhatja meg a métert. - A részletpontok talppontjának felkeresése céljából, amennyiben az közvetlenül nem prizmázható be, a részletpontra függőlegesen felállított jelzőrudat kell felállítani, a talppontot vetítőbotra szerelt kettős szögprizmával kell megkeresni. - A merőlegesek (ordináták) legnagyobb hossza elsőrendű részletpontoknál a mérési vonal egyharmada, de legfeljebb 20 m, másod és harmadrendű részletpontoknál a mérési vonal fele, de legfeljebb 30 illetve 50 méter lehet. - Elsőrendű részletpontok bemérésénél, ha a merőleges mérete 1.00 méternél nagyobb, akkor a mérési vonal valamely pontjától meg kell mérni a részletpont távolságát, mint átfogót és ezt a pontot úgy kell megválasztani, hogy a két befogó közel egyenlő legyen. Az átfogóból még a helyszínen ki kell számítani az ordináta 24

25 értékét, és ha a számított és a mért érték között az eltérés nagyobb a megengedett értéknél, a bemérést meg kell ismételni. - Olyan elsőrendű részletpontot, amelyik két mérési vonal közelében van, ellenőrzésképpen mindkét mérési vonalról be kell mérni. - Épületek bemérésénél csak az uralkodó falsíkot meghatározó pontokat kell a mérési vonalról bemérni, a többi töréspontra vonatkozó méretet a bemért pontokat összekötő egyenesre vonatkoztatva kell megadni. Épületeknél mindig az épület hosszabb oldalát kell bemérni. - Részletmérésnél általában előbb a töréspontokat kell meghatározni, és azután kell a bemért részletpontok között frontvonalat megmérni, illetve az épületeket körülmérni. - A tömbök sarokpontjait mindkét mérési vonalról be kell mérni. Ha a számított két koordináta közötti eltérés 3 cm-nél kisebb, a két érték középértékét kell venni. - Első és másodrendű részletpontok meghatározását ellenőrző mérésekkel (összemérésekkel) ellenőrizni kell. A részletpontok ellenőrzését az összes bemért pontok mintegy 20%-ra kell kiterjeszteni. - Az ellenőrző méréseket úgy kell megválasztani, hogy általuk a mérési hálózat megbízhatóságát is ellenőrizhessük. Ezért olyan részletpontokat is össze kell mérni, amelyeket más-más mérési vonalról mértünk be. - A koordinátákból számított távolság és az ellenőrző mérés eredményi közötti megengedett legnagyobb eltérést a felmérési szabályzat tartalmazza Mérési jegyzet, tömbrajz A mérési eredményeket a helyszínen készített mérési jegyzeten (manuálén) tüntetjük fel. 25

26 18. ábra. Mérési jegyzet (részlet). 26

27 A mérési jegyzetet telektömbönként, megközelítően méret és alakhelyesen, ceruzával, szabadkézzel kell rajzolni. Minden lapon a város nevét, a telektömb számát, a bemérés időpontját, a felmérést végző nevét fel kell tüntetni. Ha az egész telektömböt egy mérési jegyzetben nem lehet feltüntetni, a telektömböt, lehetőleg telekhatárvonalak mentén, annyi részre kell felosztani, hogy az egyes részek egy-egy lapon ábrázolhatók legyenek. Ezeket a lapokat a telektömb számával és a,b,c betűkkel kell megjelölni. A mérési jegyzet készítésénél az alakhelyességre és az olvashatóságra törekedni kell. A méreteket jól olvasható számokkal a megfelelő helyre kell bejegyezni. Szabályos épületeket feltétlenül szabályosan kell kirajzolni. Szabálytalan épületek szabálytalan voltának a mérési jegyzetből is ki kell tűnnie. A mérési jegyzet és a tömbrajz tartalmának egyezni kell. A mérési jegyzet (tömbrajz) tartalmazza a felmérési alappontokat, a részletpontokat, a határvonalakat, a mérési vonalakat eredményvonallal, az ordináta vonalakat rövid szaggatott vonallal, a mérés haladási irányát, a merőlegesség jelét, méreteket, megírásokat, összeméréseket, a frontozás eredményét. A mérési jegyzet alapján készül megfelelő méretarányban a tömbrajz vagy a mérési vázlat. (19. ábra). A tömbrajz tömbönként tömbhatárosan, míg a mérési vázlat szelvény-határosan készül. 27

28 19. ábra. Tömbrajz. A mérési jegyzeten, tömbrajzon a méretek feltüntetésének általános szempontjai a következők: 1. A talppontra vonatkozó méreteket, az abszcisszákat, a mérés haladási irányának megfelelően, közvetlen az ordináta vonal előtt, a mérési vonalon, azzal párhuzamosan kell írni. Az abszcissza méretét mindig a mérési vonalak azon oldalán kell feltüntetni, amelyik oldalon az abszcisszához tartozó ordináta-vonal van. Ha az ordináták olyan sűrűn következnek, hogy közöttük az abszcissza mérete nem fér el, akkor azokat az első ordináta előtt egymás fölé kell írni. 2. A folytatólagos méretek után, a folytonossági jelet ( - ) ki kell írni, a végméreteket zárójelbe kell tenni. 3. A mérési vonalon lévő kisalappontokra vonatkozó méretet a kisalappont előtt a mérési vonallal párhuzamosan kell írni és a méretet alá kell húzni. 4. A mérési vonalon leolvasott átmetszés méretét a mérési vonallal párhuzamosan kell írni és a szám elő fekvő keresztet ( x ) kell rajzolni. 28

29 5. Az ordináták (a merőlegesek) méretét a mérési vonalra merőlegesen, vagyis az ordináta vonalával párhuzamosan kell írni, úgy, hogy a méret az ordináta vonala elé kerüljön. Ha egy merőlegessel több részletpontot határoztunk meg, akkor az egyes méreteket egymás után, vagy rövid merőleges esetén egymás fölé kell írni. A folytonossági jelet az ordinátáknál is fel kell tüntetni, az utolsó méretet pedig zárójelbe kell tenni. 6. Az épületek méreteit a megfelelő falsíkon az épület elhatároló vonalán belül kell bejegyezni. Az épületen lévő kisebb ki- és beugrásokat nem szabad külön külön mérni, hanem az uralkodó falsík két végpontja között, mint mérési vonalon kell azok pontjait bemérni és a méreteket feltüntetni. 7. Ellenőrzés céljából összemért pontokat íves szaggatott vonallal kell összekötni és a méretét a vonal közepe táján kell beírni A poláris részletmérés Ma a poláris felmérés a részletmérés egyik leggyakoribb módszere, mivel ennek körszerű eszközei az elektronikus tahiméterek, a mérőállomások már széles körben elterjedtek. A mérés pontossága centiméteres kategóriába esik, a mérés hatótávolsága több száz méter, így jó kilátású helyről nagy terület mérhető fel egy álláspontról. A hagyományos koordinátamérésnél két adatot mérünk, egy szög és egy távolságot, majd az adatokat manuálisan feljegyezzük a mérési jegyzőkönyvben. A mérési eredményekből az álláspont és a tájékozó pontok koordinátáinak ismeretében számíthatók a részletpontok koordinátái. A rajzi munkarészeken a poláris mérési módszerrel meghatározott részletpontokat jelölni kell. A jelölés módja: a részletponttól az álláspont felé mutató rövid szaggatott vonal (20. ábra). A mai korszerű műszereknél az elektronikus körleolvasás és a távmérés lehetővé teszi az elektronikus adatrögzítést (megszűnik a jegyzőkönyvvezetés hibája) és megvalósítható az automatikus adatfeldolgozás. A mérőállomások beépített programjai segítik a terepi munkát, lehetővé teszik akár az álláspontok és a részletpontok koordinátáinak a terepi meghatározását is A poláris részletmérés gyakorlati szabályai 1. Álláspontként és tájékozó pontként csak alappont használható. 2. Álláspontonként legalább két tájékozó irányt kell mérni. 3. A mérés megkezdése előtt a műszer vizsgálatát és igazítását el kell végezni, mivel a részletmérés csak egy távcsőállásban történik. 4. A távmérés redukcióit (meteorológiai korrekció, az összeadó-állandó, szorzóállandó, alapfelületi és vetületi javítás értékeit) gondosan meg kell határozni és ezekkel a mérési eredményeket javítani kell. A redukciók értékét dokumentálni kell. 5. A polárisan bemért elsőrendű részletpontok mintegy 10%-át, a másodrendűek mintegy 20%-át ellenőrzéssel kell bemérni. Az ellenőrzés lehetséges módjai: bemérjük a pontot másik álláspontról is; mérőszalaggal ellenőrző méréseket mérünk; ellenőrző irányméréseket végzünk egyes, egyértelműen irányozható részletpontokra (pl. épületsarkokra) az eredeti meghatározástól különböző álláspontról.) 29

30 20. ábra. Poláris részletmérés 30