Századunk, s különösen az utolsó évtizedek nagyarányú

Átírás

1 HIPPOKRATÉSZ ÉS A BIOKLIMATOLÓGIA írta: Dr. KÉRDŐ ISTVÁN (Budapest) Századunk, s különösen az utolsó évtizedek nagyarányú technikai és tudományos fejlődését figyelemmel kísérve, a legtöbb mai ember aligha gondolna arra, hogy évezredekkel ezelőtt megírt művek olvasása bármi újat, vagy felhasználhatod nyújtana időszerű problémáinak megoldásához. Valóban, ha az ókornak akár a legnagyobb tudósa is hirtelen életre kelne és megjelenne közöttünk, csodálkozva és megrendülve szemlélné a modern világot, melynek alkotásai, eredményei legmerészebb álmait is messze felülmúlják. Ügy tűnik hát, hogy jogosan vagyunk büszkék napjaink hatalmas vívmányaira. Egyet azonban nem szabad elfelejtenünk: minden kis újabb eredmény, minden előre tett lépés a haladás útján, elődeink munkájára, tudására támaszkodik, s mindaz, amit elértünk, évezredek verejtékének, töprengésének végső gyümölcse. Helyes tehát, ha a tudomány munkása olyankor, amikor néhány órára megpihen, hogy erőt gyűjtsön a rá váró nagy feladatokra, egy-egy percre elfordítja tekintetét az előtte lebegő célról és visszapillant a maga mögött hagyott útra, szemügyre veszi annak sokszor zegzugos, kanyarulatos pályáját, s a mellette álló határköveket. A kiindulópont többnyire elvész a régmúlt idők ködös távlatában, de néha, ha szerencsések vagyunk, a nagy messzeségben is felfedezhetjük egy-egy monumentális alkotás halvány körvonalait: egy nagy szellem korát meghaladó gondolatát, vagy megfigyelését, mely útjelző táblaként mutatta századokkal előre a helyes irányt a tudomány vándorai számára, feltéve, hogy egyáltalán észrevették vagy megszívlelték.

2 Hippokratészi ábrázoló metszet műveinek évi Leydenben megjelent Gaasbeeck-féle kiadásából

3 A leydeni Hippokratész-kiadás címképe

4 Ilyen jelentőségük van Hippokratész fennmaradt műveinek is. Az ókornak ez a kiváló orvosa az i. e. V. század első felében, 460 körül született és 377-ben halt meg. Kos szigetéről származott. Bejárta Görögországot, Kis-Ázsiát. Munkássága és eszméi az orvostörténelemben korszakot jelentettek. Igen jó megfigyelő volt és bár élettani és kórtani ismeretei mai szemmel nézve hiányosak voltak, mégis eredményesen gyógyított, mert kiváló érzékkel hasznosította empirikusan szerzett tudását. Nagy figyelmet fordított az alkatnak az egyes betegségekben játszott szerepére. Különös gonddal tanulmányozta a környezeti tényezők, mint a levegő, a vizek és a talaj jelentőségét a betegségek keletkezésében és lefolyásában. E tanulmányban elsősorban azt szeretnénk bemutatni, hogyan állják meg helyüket Hippokratésznak a légköri tényezők és az élő szervezet működése közti összefüggésekre vonatkozó megállapításai és tantételei modern ismereteink fényében. Forrás gyanánt Hippokratész összes munkáinak, az ún. Corpus Hippocraticum"-nak egy évi kiadása 6 szolgált, mely Hollandiában, Leydenben jelent meg a Gaasbeeck testvérek kiadásában a következő címmel: Magni Hippocratis Coi Opera Omnia Graece et Latine Edita et ad omnes alias Editiones accommodata..." A művet Joannes Antonides Vander Linden rendezte sajtó alá. Az értékes kétkötetes munka az Országos Orvostörténeti Könyvtár tulajdona. Ugyancsak felhasználtuk a szövegek helyes magyar fordításához a jelenleg legmodernebb, a görög szövegek kritikai összehasonlításával készült német Hippokratész-fordítást 7 is, melyet Richard Kapferer készített és rendezett sajtó alá. Ez a sorozat 1934-ben jelent meg (Hippokrates-Verlag, G. M. B. H Stuttgart Leipzig). Mielőtt rátérnénk a hippokratészi szövegek elemzésére, röviden áttekintjük a bioklimatológia mai állását. Maga az elnevezés a görög bios" élet, és klima" hajlás, éghajlat szavak összetételéből származik. A bioklimatológia gyűjtő fogalom. Mindazokat az ismereteket jelenti, melyek a légköri tényezők élettani és kórtani hatására vonatkoznak. A bioklimatológiának két ága van: a meteorobiológia és a

5 A leydeni Hippokratész-kiadás címlapja

6 klimatobiológia. Az első a légkör gyorsan lezajló folyamatainak, az időjárásváltozásoknak dinamikus befolyása nyomán mutatkozó biológiai reakciókkal foglalkozik. A másik a légköri elemek egy meghatározott területre jellemző állapotának, a klímának hosszabb időn át érvényre jutó statikus hatásával. Mind a meteorobiológia, mind a klimatobiológia maga is kétkét tárgykörre oszlik. A szervezetnek az időjárás, ill. a klíma befolyása alatt észlelhető normális alkalmazkodási reakcióival a meteorofiziológia és a klimatofiziológia foglalkozik. Pia a kiváltott reakciók kórosak, akkor a meteoropatológia, ill. a klimatopatológia ismeretanyagához tartoznak. A bioklimatológiát egészen új tudománynak tekintik. Nem kétséges, hogy tudománynak csak azóta nevezhetjük, amióta egyrészt jobban megismertük a légkör fizikáját, s ezáltal közelebbről meg tudjuk határozni az atmoszférában lejátszódó folyamatok természetét és időpontját, másrészt a kiváltott biológiai reakciókat is objektív módszerekkel, számszerűen kifejezve le tudjuk mérni, s nem szorulunk kizárólag a betegek szubjektív panaszainak figyelembe vételére. Nem kevésbé fontos szerep jutott a biostatisztikai módszereknek is, melyekkel az összefüggéseket a feltételezett hatótényező és az észlelt élettani reakció között felülvizsgálhatjuk és biztosan megmondhatjuk, hogy mikor van szó a két jelenség véletlen időbeli egybeeséséről, mikor valódi ok-okozati összefüggésről. Igaz, hogy az orvostörténelem minden szakában találkozunk olyan megállapításokkal, melyek egyik, vagy másik betegség okát az időjárásban, az éghajlatban keresték, azonban ezeket az elképzeléseket az exakt természettudományok kialakulása után erősen kritikus szemmel nézték, sőt nagyobbára kétségbe vonták. A fent vázolt fejlődés eredménye, hogy a bioklimatológia a modern tudományok között is polgárjogot kapott. (Kérdő 9 ) Nézzük meg most már közelebbről, melyek is a bioklimatológia immár tudományosan is bebizonyított, legfontosabb tényei! Első helyen kell megemlítenünk, hogy a környezeti tényezők, tehát köztük az időjárás és az éghajlat részéről is, főleg a változás hat a szervezetünkre. A megváltozott külső körűiméiig

7 nyékhez ugyanis a szervezetnek alkalmazkodnia kell, hogy életfolyamatainak zavartalanságát biztosítsa. Már ebből következik, hogy egy meghatározott változás nem mindenkiből fog egyforma reakciót kiváltani. Aszerint, hogy a különböző egyének egyes szervei, szervrendszerei milyen állapotban vannak, mekkora a teljesítőképességük, a környezet ugyanazon változása eltérő működési zavarokat idéz elő, mert más és más életfolyamat szempontjából lépi át az alkalmazkodóképesség határát. így kerül előtérbe az alkat kérdése. Régebben az alkat fogalmához csak az egyén öröklött, vagy veleszületett adottságai tartoztak és típusát elsősorban a külső megjelenési formák alapján, tehát morfológiai szempontból igyekeztek elkülöníteni. Ma az alkatról való elképzelésünket kibővítettük azzal az ismerettel, hogy az egyén tulajdonságai az élet folyamán módosulnak és így szívesebben beszélünk különböző reakciótípusokról, sőt pillanatnyi reakciókészségről, abból a tapasztalatból kiindulva, hogy ugyanannak az egyénnek reakciói is rövid időn belül változhatnak. Innen magyarázható az a nehézség és sok látszólagos ellentét, mellyel a légköri hatások tanulmányozása közben szemben találjuk magunkat. Az időjárásváltozás hatásaival kapcsolatban eleinte az egyes légköri tényezők szerepét vizsgálták, mint pl. a hőmérsékletét, vagy a légnyomásét. Ma tudjuk, hogy időjárásváltozáskor a légkör összes elemei egyszerre változnak meg, mert légtömegcsere következik be. Két eltérő légtömeg határfelületét időjárási frontnak nevezik. Aszerint, hogy az előző légtömeg helyére nála melegebb, vagy hidegebb légtömeg kerül, beszélünk melegfrontról és hidegfrontról. A két frontfajtának élettani hatása lényegesen eltér egymástól. A meteorológiai tényezők hatásukat főleg az idegrendszeren keresztül fejtik ki (Kérdő w ), mely az alkalmazkodás folyamatának legfőbb irányító szerve. Az idegrendszernek egyik különleges tevékenysége az ún. vegetatív idegműködés, mellyel összes szerveinknek az akarattól független irányítása történik. A vegetatív beidegzésnek kétféle munkamódja van. Az ún. sympathicus jehegű idegtevékenység fokozódása esetén a szervezet az általános energiakifejtés, emelkedő anyagcsere, intenzívebb vérkeringés fázisába jut. A g Orvostörténeti közi. 4-1

8 parasympathicusnak nevezett idegműködés fokozódásakor a pihenés, az energiafelraktározás, az anyagcsere csökkenése kerül előtérbe a szervezetben. Bármelyik idegműködési mód túlzott érvényre jutása esetén kóros tünetek jelentkezhetnek. Mindezeket azért kellett előrebocsátanunk, hogy megérthessük a két frontfajtának hatásait. A melegfrontot kísérő életjelenségek a sympathicus tónus növekedésére utaló tüneteket mutatnak. A hidegfront hatására viszont a parasympathicus tónus fokozódik. Az elmondottak ismeretében csaknem az összes frontpatológiás jelenséget meg tudjuk magyarázni. A légkörnek természetesen -nemcsak az ilyen rövidlejáratú változásai befolyásolják az élőlényeket, hanem a hosszabb időközönként visszatérő, szabályos változásai is. Már a nap 24 órája alatt is megfigyelhető az életfolyamatok jellegzetes ritmusa. Ugyanígy a nagyobb periódusok során az évszakok sajátos időjárása is áthangolja egész szervezetünket. Ismeretes, hogy a gyomorfekély pl. tavasszal és ősszel szokott kiújulni. Gyermekek tetanias görcsei halmozottan lépnek fel az első verőfényes tavaszi napok táján. Tudjuk, hogy a járványok megjelenésében is megfigyelhető bizonyos évszakos periodicitás. Mindezek a vázolt összefüggések csak egészen nagyvonalú áttekintését adják bioklimatológiai ismereteinknek. Egyes részletekre Hippokratész különböző műveinek megfelelő szakaszainál fogunk szükség szerint bővebben kitérni. Hippokratész munkáiban igen sok helyen találkozunk az időjárás, a levegő fontos élettani szerepére vonatkozó részekkel. Az összes adat felsorolása meghaladná jelen tanulmány kereteit. Bioklimatológiai vonatkozású megállapításainak, nézeteinek egyik legbőségesebb forrása aforizmáinak HL fejezete. Vegyük sorra mindenek előtt e fejezet szakaszait. I. Az évszakok váltakozása leginkább hoz létre betegségeket és az egyes évszakok folyamán főleg a hideg és meleg ingadozásai, továbbá az ehhez hasonló váltakozások idéznek elő betegségeket. Már az első idézet mutatja, hogy Hippokratész milyen világosan felismerte a környezet változásának nagy szerepét. De nézzük tovább!

9 Hippokratész aforizmáiból a bioklimatológiai kérdésekkel foglalkozó harmadik rész első öt szakasza, az 1665-i leydeni kiadásban

10 II. Az egyes emberek szervezete különbözőképpen viselkedik az évszakokkal szemben; némelyek számára a nyár, másoknak a tél kedvező, vagy hátrányos. Ebben a megállapításban az alkati tényezők, a reakció-típusok szerepéről van szó. Jól tudjuk, hogy pl. erősen leromlott, ideggyenge, vagy fokozott anyagcseréjű egyének számára a nagy nyári hőség igen kedvezőtlen. Az utóbbiak, habár fázékonyak, mégis jobban érzik magukat hideg időben. Idős emberek számára viszont a téli időszak veszedelmes. Ezt a gondolatot viszi tovább és világítja meg más oldalról a következő szakasz: III. Maguk a különböző betegségek is eltérő módon viselkednek, jól, vagy rosszul, az egyes évszakokban, de kor, vidékek és életmód szerint is. Az időjárási viszonyok tehát befolyással lehetnek a betegség jellegének kialakítására, sőt, mint mindjárt látni fogjuk, különleges időjárási helyzetben rendkívüli betegségek is jelentkezhetnek. Olvassuk el a IV. szakaszt: IV. Bármely évszakban őszi betegségekre számíthatunk, ha ugyanazon a napon majd hőség, majd hideg lép fel. Az ezt követő rész valóságos kis meteoropatológiai összefoglalás. V. Déli szelek megnehezítik a hallást, zavarossá teszik a szemet, elnehezítik a fejet, lomhává teszik a testet, petyhüdtté a végtagokat. Ha tehát déli szél uralkodik, a betegségekben ezeket a tüneteket kell elszenvedni. Ha viszont északi szél van, akkor köhögés, rekedtség, vizelési nehézségek, félelmi állapotok, a bordák fájdalma és mellkasi fájdalmak tapasztalhatók. Amidőn északi szél uralkodik, a betegségben ilyen zavarokra számíthatunk. Érdemes e tételeknél kissé hosszabban időznünk. Az egyes kifejezések értelmezése, értékelése kapcsán figyelembe kell venr.ünk, hogy Hippokratész korában a meteorológiai ismeretek igen hiányosak voltak, tehát mai szemmel nézve némely szónak, fogalomnak többféle jelentése is lehet. Első megállapítása a déli szél hatásaira vonatkozik. Melyek általában a déli szél tulajdonságai? Legfőbb jellegzetessége többnyire az, hogy meleg. Azokat a tüneteket, melyeket Hip-

11 pókratész a déli szélre vonatkozóan említ, az újabb irodalomban különösen az alpesi vidékek föhnjével kapcsolatban írták le. Maga a föhn is az Alpok északi oldalán észleit, déli irányból, a gerincről leáramló meleg levegő. Igen érdekes összehasonlítani Hippokratésznek a déli szél hatására vonatkozó megállapításait azokkal a föhn-tünetekkel, melyeket H. Ficker és B. De Rudder Föhn und Föhnwirkungen" címmel 1948-ban megjelent könyvében 5 Laitssertól 12 idézve találunk:.majdnem minden emberen apátia válik úrrá, sokan fejfájást éreznek, különösen a homlokban, mely néhány esetben rosszullétre, hányásra vezet; nagy bágyadtság, álmosság és mégis álmatlanság szokásos tünetek, továbbá a végtagok elzsibbadása és képtelenség, hogy valami komoly problémát hosszabb időn át megfontoljunk."... Meglepő a hasonlóság a két idézet között. A föhnjelenségekkel azonban távolról sem merült ki a meleg déli szél biológiai hatására vonatkozó modern irodalom. A lyoni gyermekklinikán Mouriquand Vi és iskolája kidolgozta a déli szél tünetcsoportját, ahogy ő nevezte: Syndrome du vent du Midi"-!. Megfigyelései elsősorban csecsemőkre, kisgj'ermekekre vonatkoznak. Az ő anyagukban is jelentékeny szerepet játszanak az idegrendszeri tünetek. Ugyancsak utalnunk kell a meleg sirokkóval kapcsolatos idegpanaszokra is. Nehéz volna utólag megmondani, hogy a Hippokratész munkájában szereplő déli szél" kifejezés, a mi latin szövegünkben Auster", értelmezésének csak az alapjelentésre, vagy átvitt értelemben meleg, enyhe szélre is kell gondolnunk. Az utolsó eset valószínűbb. A meleg légáramlat azonban olyan időjárási helyzetet is jelenthet, amit ma melegfront néven ismerünk. Ez a fogalom természetesen Hippokratész idejében még nem volt ismeretes. Nagyon megerősíti feltevésünket az a körülmény, hogy a napjainkban megjelent meteoropatológiai irodalomban melegfronttal kapcsolatosan leírt tünetek egy része is jól megfelel Hippokratész adatainak. Több szerző (Kuhnke és Zink, 11 Curry, 3 Wigand 20 stb.) közlése alapján ilyen tünetek: szülés alkalmával fájásgyengeség, depressio, szorongás, gyorsabb kimerülés, fokozott fáradtság, teljesítménycsökkenés stb.

12 Egy másik csoportot képeznek azok a jelenségek, melyeket Hippokratész északi szél idején figyelt meg. Ezúttal is kérdéses, vajon a szövegünkben olvasható Aquilo" elnevezés csak északi szelet jelent-e, vagy általában hideg légáramlatot. Jogosultnak látszik ebben az esetben is a tágabb értelmezés. így tehát nemcsak a hideg szelekre általában, de a hidegfront-betörésekre is vonatkoztathatjuk Hippokratész megállapításait. Közismert az a tény, hogy nagy lehűlések alkalmával az ún. meghűléses betegségek" jelentkezhetnek, tehát a felső légutak hurutjai. Ha most megnézzük, hogy az előbb idézett modern szerzők milyen tüneteket tapasztaltak hidegfrontbetörés idején, a következőket találhatjuk: általános görcshajlam (Hippokratésznél székrekedés), kólikák, angina pectoris, vizelési kényszer kis vizeletmennyiségeknél, tehát hólyagtenesmus (Hippokratésznél: urinae difficultates), emelkedett psychés ingerlékenység (Hippokratész: félelmi állapotok), stb. Külön érdemes kiemelni a modern klinikumnak azt a megfigyelését, hogy az angina pectorisos betegek milyen halmozottan kapnak rohamokat hideg szél esetén. Nagyon valószínű, hogy az idézett szövegünkben olvasható dolores pectoris" kifejezés az anginas mellkasi fájdalmakat is magában foglalja. Bizonyos mértékig erre találunk utalást a XVII. szakaszban is, ahol a napi időjárás hatásait foglalja még egyszer össze: XVII. Ami a napi időjárás befolyását illeti, az északi szelek a testet tömörré s erőteljessé teszik, továbbá mozgékonnyá, élénk színt adnak és világos hallást, szárítják a beleket és izgatják a szemet; ha pedig a mellkas körül már előzetesen is volt valami fájdalom, akkor azt fokozzák. A déli szelek a testet petyhüdtté, nedvessé teszik, tompa hallást okoznak, a fejet elnehezítik, szédülést idéznek elő, a szemek és az összes végtagok mozgása is nehézkes lesz, a belek pedig nedvesekké válnak. Itt különösen a már régebben fennálló mellkasi fájdalmak exacerbálódására érdemes felfigyelni. Jó megjegyzés az is. amellyel az északi szelek szárító hatására utal. Csecsemőknél, mai ismereteink szerint, ügyelni kell arra, hogy ha hideg és száraz levegőn sokáig tartjuk őket, akkor a hideg levegő csekély abszolút nedvesség-tartalmával szemben, amit belélegezi k

13 nek, kilégzéskor a meleg lehelettel viszonylag sokkal több nedvességet adnak le, s így exsiccálódhatnak. Visszatérve a VIII. szakaszhoz ezt találjuk: VIII. Állandó jellegű időjárás esetén, s amikor az évszakok változása fokozatosan történik, a betegségek is szabályos lefolyást mutatnak és könnyebb megítélni őket. Szabálytalan változások idején a betegségek is szabálytalanok lesznek és megítélésük nehéz. Látjuk, hogy Hippokratész milyen dinamikusan szemlélte a betegség folyamatát, melyben a külső tényezők szerepét is kellő mértékben értékelte. Egy következő részben visszatér azonban a reagáló emberre és bemutatja, konkretizáltan, amit már általánosságban a II. szakaszban kimondott, hogy viszont a különböző egyének adottságaitól is függ a reakció. A XVIII. szakaszban az életkor okozta reakciókülönbségeket fej Legeli. XVIII. Ami a különböző évszakokat illeti, tavasszal és nyár elején a gyermekek és fiatalok érzik jól magukat, s maradnak többnyire egészségesek. Nyáron és az ősz első részében az öregek, késő ősszel és télen pedig a középső életkorok. Most pedig nézzük meg közelebbről, hogy Hippokratész szerint milyen betegségeket várhatunk az egyes évszakokban leggyakrabban! Mielőtt rátérne az évszakok jellegzetes betegségeinek tárgyalására, felhívja a figyelmet, hogy azért természetesen más betegségek is előfordulhatnak bármely évszakban, felsorolása csak mint ma mondanánk statisztikai valószínűség". XTX. Minden betegség felléphet bármely évszakban, mindazáltal vannak olyanok, melyek egy bizonyos évszakban gyakoribbak és rosszabbodnak. Az idézett szakasz világosan mutatja Hippokratész nagy tárgyilagosságát. Ezután a következő szakaszban így folytatja: XX. Mégpedig tavasszal (a következő betegségek lépnek fel mint) mánia, melancholia, epilepsia, vérfolyások, torokgyulladások, nátha, köhögés, lepra, impetigo, vitiligo, legnagyobb számban fekélyes pustulák, tuberculumok és ízületi betegségek".

14 Hasonlítsuk össze ezeket a betegségeket a De Rudder:..Grundriss einer Meteorobiologie des Menschen" c. könyvének évi kiadásaiban 4 található évszakos összeállítás egyes tavaszi kórképeivel! Itt többek közt a következők szerepelnek: angina, chorea minor, spasmophilia, meningitis tuberculosa és cerebrospinalis, pneumonia crouposa, ekzema, psoriasis, erythema nodosum, erythema exudativum multiforme, stb. A felsorolt betegségeken kívül tapasztalati tény, megegyezően Hippokratésszel, a heveny ízületi reumának tavaszi halmozott fellépése, nemkülönben a gümőkóros betegek ellenálló képességének csökkenése és növekvő halálozási arányszáma. (Stephani, 16 Strangaard. 17 ) Ugyancsak ismeretes a tavaszi pszichés labilitás (Hippokratésznél mania, melancholia). Nyári betegségek: XXI. Nyáron pedig néhány a felsoroltak közül, továbbá heves és tartós lázak, harmadnapos láz, mégpedig nagy számban, hányás, hasmenés, szempanaszok (szó szerint csípásság), fülfájás, a száj k i- i'ekélyesedése, rothadásos folyamatok (putrendines) a nemiszerveken és hydroa. Ugyanakkor De Rudder nyári adatai: heveny bélhurutok, dysenteria, typhus, paratpyhus, csecsemők nyári hányásos hasmenése, virusenkephalitis, diplobacilus-conjunctivitis, trychomonasfluor, továbbá az endometrium glandularis hyperplasiája. Hippokratész magas lázai jól megfelelnek az infekciós bélbetegségeknek, melyeket különben maga is említ. Meglepő a hasmenések, a szembajok és a nemiszervek betegségeinek közelítő egyezése. Következő rész az ősz. XXII. Ősszel a nyári betegségek egy része folytatódik, amihez hozzájárul még negyednapos és szabálytalan váltóláz, lépduzzanat és vizenyő, tabes és vizelési kényszer, bélhurut és dysenteria, ischias, torokgyulladás és asthma, ileus, epilepsia, mania és melancholia. De Ruddernél ebből gyomorfekélyt, szív- és vérkeringési betegségeket, reumás lázat és anginát találunk.

15 Téli betegségek: XXIII. Télen dominál a pleuritis, peripneumonia, nátha, rekedtség, köhögés, mellfájás, oldal és lumbalis fájás, fejfájás, szédülés, apoplexia. A modern összeállításban ugyanekkor febris rheumatica, angina, ulcus ventriculi és duodeni, szív- és vérkeringési betegségek, bronchopneumonia stb. szerepel. A felsorolt hippokratészi idézetek mintegy összegezik a hoszszú élettapasztalat eredményeit, mint aforizmái általában. Hogy azonban láthassuk, milyen gondos megfigyelésen alapult Hippokratész bioklimatológiai tudása, álljon itt egy részlet a járgányokról írt munkájának elejéről: Thasoson az ősszel, a napéjegyenlőség ideje körül, amikor a pleiádok még láthatók voltak, sok enyhe, tartós eső volt, déli széllel. Délies jellegű tél, kevés északi széllel, szárazság. Nagyjában és egészében a tél tavaszias volt. Tavasszal friss déli szél volt, kis csapadékokkal. Nyáron az ég többnyire felhős volt, vízhiány. A paszszátszelek ritkán fújtak, enyhén és megszakításokkal. Miután tehát az egész időjárás délies jellegű volt szárazsággal, a tavasz kezdetén az egész időjárás csaknem az ellenkezőbe csapott át és északias jellegűvé vált. Ekkor egyes embereknél teljesen jóindulatú lázak léptek föl. Egyeseknél vérzés mutatkozott. Haláleset nem történt közöttük, de sokan fültáji duzzanatot kaptak egy- vagy kétoldalon. Jlyen körültekintéssel vizsgálta meg Hippokratész az egyes betegségeknek, mint jelen esetben a parotitis epidemica-nak keletkezése körül az időjárási viszonyokat. Érdemes megjegyezni, hogy Madsen statisztikája szerint is a parotitis epidemica legnagyobb számban tavasszal lép fel. Hippokratész a meteorológiai tényezőknek kétségtelenül komoly szerepet és fontosságot tulajdonított, mint azt A levegőről, helyekről és vizekről" c. művének bevezető részében olvashatjuk: Aki a gyógyítóművészetet helyesen akarja elsajátítani, annak a következőképpen kell eljárnia. Mindenekelőtt meg kell fontolnia, milyen hatásúak az egyes évszakok, mert ezek nem hasonlítanak egymáshoz, sőt inkább különböznek egymástól és változásaikban is eltérőek.

16 Ezután figyelni kell a szelekre, a melegekre és hidegekre, és pedig különösképpen azokra, melyek minden emberre hatnak, de nem kevésbé azokra is, amelyek az egyes vidékekre jellemzőek. Hippokratész azonban nemcsak az általános éghajlati sajátságok iránt érdeklődik, dé a sajátos helyi, majdnem azt mondhatnánk, mikroklímaviszonyokat is figyelembe veszi. Egy későbbi helyen így ír: Ha egy városba érkezünk, melyet nem ismerünk, gondosan figyelnünk kell arra, milyen a helyi fekvése egyrészt a szelekhez, másrészt a napkeltéhez. Egy északi fekvésű város ugyanis nem úgy hat az emberre, mint egy déli, és egy keleti fekvésű másképpen, mint egy nyugati fekvésű. Ha valaki azon a nézeten lenne, hogy ezek a kérdések nem ide tartoznak, azonnal észre vehetné, ha nézetét megváltoztatja, hogy az asztronómia az orvosi művészetnek nem csekély, hanem igen nagy szolgálatot tesz. Az éghajlat megváltozásával ugyanis az ember belső részei is megváltoznak. Kérdés, hogyan építi bele Hippokratész bioklimatológiai megfigyeléseit tanításainak, nézeteinek rendszerébe, és miképpen alkalmazza őket a gyakorlati gyógyító tevékenységben. Errre csak akkor válaszolhatunk, ha megismerjük Hippokratész felfogását az emberi szervezetről és a betegségek keletkezéséről. Műveinek számos részében találunk idevágó megjegyzéseket, utalásokat. Helyesnek látszik Kapferer s véleménye, aki szerint Hippokratész szemléletének legtömörebb összefoglalását,,a diétáról" c. művében találjuk. Idézzük a munka első könyvének 2. fejezetéből a megfelelő szakaszt:....és nemcsak ezt, hanem a végzett munkának az étel mennyiségéhez viszonyított mértékét és arányát, továbbá az emberi természetet, a test alkatát és korát is ismerni kell, mégpedig az évszakokhoz, a szelek változásához, lakóhelyük fekvéséhez, az év (klimatikus) sajátságaihoz (való viszonyukban). Ugyancsak meg kell figyelni a csillagok keltét és nyugvását, mellyel összefüggenek az ételek, italok, a szelek, és az egész világ változásai és szokatlan eltérései, amelyekből a betegségek valójában erednek. Vizsgáljuk meg közelebbről, hogyan kell ezt a tételt értelmezni. Egybevetve Hippokratész más munkáival kitűnik, hogy

17 szerinte az egészségi állapotot három főtényezőnek egymáshoz való viszonya határozza meg. Ezek: az alkat, az életmód és a környezet (kozmosz). Mindhárom maga is bizonyos egyensúlyi állapotot, arányt fejez ki, mely alkotóelemei közt áll fenn. így Hippokratész az alkatot a testhő és az anyag különböző arányával határozza meg. Az anyagot általában víz"-nek nevezi. Eszerint Az alkattípusok a két alapelem különböző arányú kombinációjából származnak. Ha pl. túlságosan nagy a testhő és meghaladja a rendelkezésre álló matéria mértékét, akkor előáll a meleg és száraz" kolerikus alkat. Amikor viszont a testhő kevés és a testet felépítő anyag fölöslegben áll rendelkezésre, kialakul a hideg és nedves" flegmatikus alkat. Kíséreljük meg ezt az elképzelést a mai élettani nyelvre lefordítani. A testhőt, azaz a tüzet" helyettesítsük az anyagcserével. A víz" helyére tegyük a test általános anyagi íelópítését. Fokozott anyagcsere mellett, pl. súlyosabb pajzsmirigytúlműködés esetén, valóban emelkedett hőmérsékletet, fogyást, azaz a test anyagának csökkentését, továbbá megnövekedett vízleadást találunk. Az ilyen beteg idegállapota, ingerlékenysége, érzékenysége pedig közel áll a hippokratészi kolerikus alkathoz. A másik esetben, amikor az anyagcsere a normálisnál kisebb, pl. csökkent pajzsmirígyműködés, súlyos esetben az ún. myxoedema kórképében, a szervezetben vízvisszatartás tapasztalható, s az életfolyamatok meglassúbbodnak, az idegreflexek időben megnyúlnak, a szellemi tevékenység vontatottá válik, ami nagyon hasonlít Hippokratész flegmatikus alkatának testi és pszichés tulajdonságaihoz. Az életmód, vagy diéta jellemzését Hippokratész a kifejtett munka és a táplálkozás arányából vezeti le. Tehát Ez az összefüggés önmagát magyarázza. Nyilvánvaló, hogy ha intenzívebb munkát végez valaki, mint amennyi energiát fel- I. m

18 vett tápláléka szolgáltat, akkor szükségképpen megbetegszik. Ugyancsak kedvezőtlen hatású a kevés mozgás és nagy menynyi^égű táplálkozás. A környezet (kozmosz) felépítésében Hippokratész ismét a tűz és víz ellentétét használja. Itt a tüzet a nap, a vizet (anyagot) pedig a föld és a csillagok képviselik: környezel (kozmosz) = nap (tűz) föld (víz) ) Hogyan tekinthetjük ezt az elképzelést mai ismereteink birtokában? Természeti környezetünk jellemzésére az éghajlat, (klíma) fogalmát használjuk. A klíma meghatározása körül élénk vita folyik hosszú idő óta a klimatológusok, geográfusok, agronómusok és biológusok között. A kérdés még most sem oldódott meg minden érdekelt határtudomány számára megnyugtató módon. A nehézség abban rejlik, hogy minden tudományszak más és más szempontból közelíti meg a klíma fogalmát. A meteorológus a klimatológiát egyszerűen a légköri fizikai folyamatokra vonatkozó ismeretek, adatok összefoglalásának tekinti, egyes vidékek viszonylatában. A geográfus a táj szerepét is beépíti a maga klíma-fogalmába. Ha viszont a biológia álláspontjára helyezkedünk, nem hagyhatjuk számításon kívül az élővilág szerepét sem (különösen a növényzetét) a klíma kialakulásában. Legújabban Wagner bevezette a sznbsztrátum-klíma fogalmát. Szerinte egy teriilet klímájának kialakulása nemcsak a légkör helyi fizikai állapotától függ, hanem attól is, hogy mindannak, amire a légkör hat, amivel érintkezik (ezek a szubsztrátumok) milyen anyagi, fizikai, kémiai, vagy biológiai tulajdonságai vannak. A szubsztrátum ugyanis megváltoztatja a vele érintkező légkör állapotát és maga is hozzájárul a klíma kialakításához. Valóban, az éghajlatot nem tekinthetjük többé az egyes légköri elemek középértékeiből alkotott mozaikképnek, hanem a föld keletkezésétől napjainkon át a messze jövőbe nyúló dinamikus folyamatnak, mely a világűr felől, elsősorban a Napból érkező energia és a légkör és föld anyagának, fizikai-kémiai adottságainak egymásra hatásából kialakuló energetikai állapotok ritmikusan, pe- m

19 riodikusan változó egymásutánja. Ez az a felfogás, amely felé a bioklimatológia modern művelői (pl. Caries-) közelednek, s amely igen jól összeegyeztethető Hippokratésznek a környezetről, mint hatótényezőről alkotott képével. Utolsó hippokratészi idézetünk azt a gondolatot veti fel, hogy az égitestekkel, a kozmikus tényezőkkel összefügg az ételek, italok, az időjárás szokatlan változása (excessus). Első pillanatra ez az állítás a mi természettudományos szemléletünkkel összeegyeztethetetlennek látszik. Egyes irodalmi adatok azonban a kérdést egészen más megvilágításba helyezik. Ismeretes, hogy a légkörben kb. 25 km magasan elhelyezkedő ózonréteg jelentékenyen módosítja a földre jutó ibolyántúli sugarakat. Az ultraibolya sugarak hosszúhullámú tartománya kedvező, serkentő hatással van az élőlényekre. A hullámhossz csökkenésével azonban egyre ártalmasabbá válnak s az egészen rövid hullámúak égéseket, sejtkárosodást okozhatnak. Az ózonréteg a rövidhullámú ibolyántúli sugarakat elnyeli, s így általában csak az előnyös hatású hosszúhullámú sugarak jutnak a földre. Minél vékonyabb az ózonréteg, annál több ártalmas rövidhullámú sugarat bocsátj át. Az ózonréteg vastagsága összefügg a hőmérsékletével. Magas hőmérsékleten vékonyabb, alacsony hőmérsékleten vastagabb az ózonréteg. Sanson 15 Észak-Franciaországban között méréseket végzett a 25 km-es ózonréteg átlagos hőmérsékletére vonatkozóan és 1947-ben szokatlanul magas értékeket kapott. Ekkor tehát az ózonréteg viszonylag vékonyabb volt és több rövidhullámú ibolyántúli sugarat bocsátott át. Ugyanebben az évben az északfranciaországi borok alkoholtartalma igen nagy volt. A kozmikus tényezők tehát valóban módosíthatják az ételek minőségét. Ami az időjárás kozmikus összefüggéseit illeti, az évi budapesti Meteorológiai Kongresszuson Berkes 1 és Péczely u utalt arra, hogy az időjárásban tapasztalható periodicitásra a Nap folyamatain kívül a Hold és esetleg más égitestek is befolyással lehetnek. Kapcsoljuk most már össze az alkatról, életmódról és környezetről alkotott három hippokratészi képet és nézzük meg, hogy

20 Hippokratész szerint hogyan függnek össze egymással. Erre vonatkozó tanításai leginkább A levegőről, helyekről és vizekről" c. művéből találhatók. Különböző országokon bemutatja, hogy a klíma és a táj együttes hatása hogyan alakítja ki az ott élő népek alkatát, amelyet azonban életmódjuk is módosít. E kölcsönhatásból folyik, hogy a szervezetben mutatkozó egyensúlyzavarokat az időjárás, az évszakok, az éghajlat, vagy az életmód megváltozása kedvezően vagy kedvezőtlenül befolyásolhatja. Hippokratész többi munkáiban is még nagyon sok bioklimatológiai vonatkozású részt találhatunk. Ahhoz azonban a bemutatott anyag is elegendő, hogy belőle a legfontosabb tanulságokat levonhassuk. Mindenekelőtt meg kell állapítanunk, hogy Hippokratész megfigyeléseinek legnagyobb része modern ismereteink birtokában is helytállónak mondható. A különbség csak az, hogy ma már igen sok jelenségnek a pontos fizikai, kémiai és élettani magyarázatát is tudjuk. Ez azonban semmit sem von le Hippokratész érdemeiből. Láthattuk az idézett szövegekben nagyfokú tárgyilagosságát, mellyel szerényen megelégszik a megfigyelt tények közlésével és sehol sem igyekszik objektív ismereteit bizonytalan elméletekkel indokolni. Ez azt jelenti, hogy esetleg sok más orvosi kérdés kapcsán is haszonnal forgathatjuk, még csaknem két és félezer év után is Hippokratész munkáit, mert ha magyarázatot nem is, de gondolatokat, tapasztalatokat még mindig meríthetünk belőlük. Szolgáljon ez egyben biztatásul a kutatómunka területén arra, hogy az olyan jelenségeket, melyeket pillanatnyilag megmagyarázni nem tudunk, pontosan figyeljük meg, jegyezzük fel, mert talán egy utánunk következő generáció a mi adataink alapján megteheti majd a végső lépést számos komoly és nagy probléma megoldása felé. Irodalom 1. Berkes Z.: A távidőjelzés magyarországi módszere és eredményei. Időjárás, 58, , Carles, L..-M.: Agents pathogènes du climat. Masson, Paris. 3. Curry, M.: Über die Wirkung aktiver Sauerstoff-Formen der