Átadták a Központi Óvodát

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Átadták a Központi Óvodát"

Átírás

1 Uralható lesz a jövő évi költségvetés A legfrissebb parlamenti történésekről, azok jászsági hatásairól Szabó Tamás országgyűlési képviselőt kérdeztük. Interjú a 3. oldalon Jászberényből Vegason át Szórád Csaba Jimmy ismét a Kowalsky meg a Vega csapatát erősíti. Városunk szülöttét a csapat jövőjéről, sorsról, Vegasról és Jászberényről kérdeztük. Interjú az 5. oldalon Hamza D. Ákos tiszteletére Tartalmas rendezvénnyel ünnepelték a Hamza Múzeum filmes kiállítását, és bemutatták a víztorony megfestését dokumentáló rövidfilmet is. Összeállítás a 7. oldalon Új folyam 21. szám (XXIV./26) november 8. Jászberény város lapja Csütörtökön megújul a Trió Tv Nyolc-tizenkét éve volt a helyi tévé stúdiójában ráncfelvarrás. Így érthető Tóth József ügyvezető főszerkesztő és Erdei Gábor felelős szerkesztő öröme: csütörtökön este hétkor, a Berényi Híradó megújult látványvilággal csalogatja a nézőket. halász A szűk körű sajtótájékoztatón előzetesen bemutatták a tervezett változtatásokat, de terveikről is szívesen beszéltek. A változások lényege, hogy a teljes képi világ modernebb, hívogatóbb lesz. Ennek fő eleme a háttér, amely két oldalra is kinyúlik. Középen cserélhető elem a négy város televíziós jelképe, amit a Jász Trió Tv nevének és honlapcímének váltakozó felirata fog közre. Még mindig hátul, azaz a nézőnek szemben kétoldalt a korsós lány, illetve a jászkapitány szobrának szinte idillikus képe vonzza a tekintetet. A háttér oldalt kigörbülő részein balról és jobbról kétkét fotó jelzi a kört, amelyet elér a tv, tehát a négy várost, Fényszarut, Jászberényt, Jászapátit és Abonyt egy-egy jellegzetes épületével. A díszlet alsó részét a kamerára is gondolva kerítésrács-szerű optikai hálóval díszítették, ezt azonban a pulttól és a magasított széken ülő műsorvezetőtől a nézők ritkán láthatják. Folytatás a 3. oldalon. Új kolonoszkópot kap a kórház Helyi nagyvállalkozók és a Johannita-rend jóvoltából új vizsgálóeszközzel bővül a Szent Erzsébet Kórház Gastroenterológiai Osztálya, és újabb segélyszállítmány érkezik. A részletekről október utolsó napján tájékoztatták a sajtó munkatársait a Szent Erzsébet Kórház igazgatóságán. A szűrővizsgálatok fontosságát tartotta szem előtt Szatmári Antalné, az önkormányzat Humán Erőforrás Bizottság elnöke, amikor helyi vállalkozásokat keresett fel az ötlettel. Kasza Lajos, a Jász Plasztik Kft. tulajdonosa, Szatmári Zoltán, a Szatmári Kft. ügyvezetője, valamint Birgés Tibor és Pető Balázs, a Signal-Print Kft. vezetőinek szíves adományaiból öt millió forint értékben bővítik a Gastroenterológia Osztály eszközparkját. Dr. Gáll János főorvos, az osztály részlegvezetője megköszönte a nagylelkű felajánlást, mellyel a kórházat és az oda látogató betegeket is egyaránt támogatták. Folytatás a 4. oldalon. Átadták a Központi Óvodát XXI. századi építmény a kicsiknek Nyolc csoportszoba, tágas galériák, öltözők, terasz, korszerű konyha, fűtés, modern berendezés, medence, sószoba, színes bútorok, játszóudvar, ami számos sportolási lehetőségnek ad terepet a biciklizéstől a rollerezésig. Dombok, amelyek a nagy udvar síkságát törik meg, s amelyeken a tél közeledtével, a hófedte magaslatokról csúszkálni lehet. Tizenkét szelektív hulladékgyűjtő edény, komposztálási lehetőség. Külön helyiségek, ahol a sajátos nevelést igénylő gyermekeket segítik a gyógypedagógusok, logopédusok. Drámapedagógia, mozgásfejlődést segítő gyakorlatok, jóga, néptánc. Hosszan lehetne még a sort folytatni, amelyek egy közös szálra futnak fel, és ez nem más, mint az október 31-én, szerdán felavatott, átadott új Központi Óvoda. Buschman Éva A város büszke lehet, hiszen egy olyan épületegyüttest tudhat magáénak, amely a térségben, de azon túl, országos szinten is ritkaságnak számít. A XXI. század minden modernségét, komfortosságát magába foglaló, európai színvonalú óvoda remélhetőleg megelégedésére lesz majd annak a 240 gyermeknek, szüleiknek, a 16 óvodapedagógusnak, kilenc dajkának, akik mindennapi használói lettek november 5-étől, hétfőtől a Központi Óvodának a Bajcsy úton. Néhány éve európai uniós pályázati kiírásnak köszönhetően lehetőség nyílt óvodafejlesztésekre, amellyel élt városunk vezetősége és óvónői is. A projektet 2007-ben sikeresnek bírálták el. Ez volt az első mérföldkő a tervek megvalósulásában, a második pedig a tényleges munka, amely 2011-ben kezdődött, s ebben az évben ért véget. Négy óvoda költözik át az új épületbe: a Hold utcai Hold ovi, a Szent Imre herceg úti Kék Csillag, a Szövetkezet úti Misi Mókus és az Ady Endre úti Napsugár Óvoda. A projekt 2005-ben indult, a tervekkel, elképzelésekkel. Ezalatt három polgármester, három képviselő-testület váltotta egymást januárjában történt a létesítmény támogatási szerződésének az aláírása. Az eredeti, első céldátum szerint egy éve el kellett volna készülnie az épületnek. Az összes bekerülési költség 702 millió forint, amelyhez a város 264 milliót adott önerőként. Másfél év elteltével a Jászberény Óvodai Intézmény fejlesztésének záró rendezvényére gyülekeztek a meghívott vendégek október 31-én, szerdán délután. Az új épületek felavatásakor szokásos szalagátvágást követően a rendezvényteremben foglaltak helyet a jelenlévők, és meghallgatták a Központi Óvoda felépültében közreműködőket. Elsőként a legérintettebbek vonultak fel, akik óvónőikkel közösen a Négyszín sziget című bájos játékukkal nyitották meg a programot, s pillanatok alatt mosolyt varázsoltak a felnőttek arcára. A hangulatot kellően megalapozták, elvégre óvodaátadó ünnepségen voltunk. Majd Szabó Tamás, városunk polgármestere, a térség országgyűlési képviselője lépett a mikrofonhoz. A közös célt emelte ki, ami nem más, mint az, hogy a gyerekek jól érezzék magukat az új épületben, és a szülők is megelégedéssel fogadják az intézményt. A négy óvoda, amelyet a Központi Óvoda kivált, funkciójában, korát illetően idejét múlta. Igaz nagy erőfeszítések történtek arra vonatkozóan, hogy elfogadhatón működjenek. Ennek ellenére sem tükrözték a XXI. század színvonalát. Jogos igény volt, hogy a fejlesztést meg kell tenni. Pályázatot nyújtottunk be, ami mellé jelentős pályázati önerőt igényelt a beruházás. Sok szervezési, adminisztrációs munka is kellett ehhez, s ezek együttesen hozták létre a létesítményt. Büszkék lehetünk rá, hisz olyat alkottunk, ami igényes, s országos szinten is kuriózum. A kivitelezés minősége igényesnek tűnik, reméljük működés során sem lesz másképp. Kívánom a gyerekeknek, a szülőknek, az itt dolgozóknak, hogy leljék örömüket ebben az épületben. zárta szavait Sza- bó Tamás polgármester. Tamás Zoltán, a Városüzemeltetési és Fejlesztési Bizottság elnökeként a sok éve zajló folyamatot az elejétől fogva végigkísérte. Hangsúlyozta, minden fejlesztésnek örülni kell, mindennek, amikor újat alkotunk. Elmondta, egy járda építése más, mint egy olyan épület létrehozása, ahová a város kisgyermekei fognak járni. Olyan gyerekeknek adjuk, akik dolgozóként, képviselőként, vállalkozóként követnek majd minket. Az új óvoda olyan feltételeket biztosít, amelyben minden megadatik az értelmes neveléshez. Úgy gondolom, ennek a komplexumnak nagy érdeme, hogy XXI. századi, európai színvonalú épület. Sok olyan dolog van benne, amely az országban nem sok helyen, ilyen például a télikert, a medence, a sószoba, a nagy udvar. Külön öröm, hogy egy jászberényi cég, a Barakk Kft. építhette meg. Négy óvoda csemetéit befogadó méretű az intézmény, ahol az esélyegyenlőségre, a szolidaritásra, az integrált nevelés megvalósítására egyaránt lehetőség lesz. Mindennek persze függvénye, hogy milyen szakemberek tevékenykednek majd itt, de ettől sem kell tartanunk, hiszen már ők is bizonyítottak. Jól végzik a munkájukat a jászberényi pedagógusok. hallhattuk Tamás Zoltántól. Szabó P. Nándor, építész-tervező azt emelte ki, hogy az utóbbi napokban már minden tégla arra várt, hogy végre használatba vegyék, elkezdje működését. Véleménye szerint azt, hogy egy épület mennyire váltja be a hozzá fűzött reményeket, úgyis az idő dönti majd el. Folytatás a 2. oldalon. Jászberény város lapja a város hetilapja! A város eseményeiről, híreiről, gyorsabban és bővebben tudósítunk. Az új folyam minden száma elérhető, lapozható a címen.

2 2. oldal Önkormányzat november 8. Budai Lóránt lakossági fóruma November 9-én, pénteken 17 órakor tartja lakossági fórumát Budai Lóránt önkormányzati képviselő (Jobbik), az Öregerdei Gyermektáborban (Bejárat: Neszűr, 5-6. dűlő). Veszélyeshulladék-gyűjtési akció Jászberényben Értesítjük a Tisztelt Lakosságot, hogy november 10-én veszélyes hulladék-gyűjtési akciót szervezünk Jászberény belterületén, a Neszűrben és Porteleken. A gyűjtést arra engedéllyel rendelkező szakcég végzi felügyelet mellett az alábbi helyeken. Időpont: november 10. (szombat) Helyszínek: Portelek (Óvoda utáni tér): Neszűr 0. dűlő (Erős Pálinkafőzőnél): Ferencesek tere: Hűtőgépgyári lakótelep: Szent István krt.: Ártér u.- Bajnok u. sarok: Kossuth L. u.- Dohány u. sarok: Fazekas u.: Kizárólag a következő hulladékok begyűjtésére van lehetőség: Festék- és lakkhulladékok; irodatechnikai hulladék; fáradt olaj; oldószerek és oldószerkeverékek; szennyezett göngyöleg (növényvédőszerek, gyógyszerek csomagolóanyagai, egyéb göngyöleg); hajtógázas szórópalack; vegyszermaradékok; növényvédőszerek; fénycső; étolaj; gyógyszermaradékok; szárazelemek, akkumulátorok; elektronikai hulladék Jászberény Város Polgármesteri Hivatal Városüzemeltetési és Fejlesztési Iroda Jászberény Város Önkormányzata pályázatot hirdet az alábbi ingatlanok értékesítésére: Sorszám Cím Megnevezés Helyrajzi szám Jászberény, Szövetkezet u. 18. Jászberény, Szövetkezet u.18. Jászberény, Szövetkezet u. 2. Jászberény, Fazekas u m 2 alapterületű garázs 39 m 2 alapterületű garázs 47 m 2 alapterületű raktár 3948/24/A/53 hrsz 3948/24/A/54 hrsz 3888/4/A/1hrsz Jászberény Város Önkormányzatának Városüzemeltetési és Fejlesztési Bizottsága Pályázati induló ár Ft Ft Ft beépítetlen terület 543 m /1 hrsz Ft A részletes pályázati kiírás megtekinthető Jászberény Város honlapján (www. jaszbereny.hu), a Polgármesteri Hivatal hirdetőtábláján, illetve felvilágosítás kérhető a Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Irodáján (Jászberény, Lehel vezér tér 18. I./33. szoba, telefon: /199 ) Jászberényi VV Zrt. Kommunális Ágazata Értesítjük Jászberény város és a térség lakosságát, hogy november 10-én (szombaton) Országos állat- és kirakodóvásár lesz. A vásár helye: Jászberény, Szelei út Nyitva tartás: reggel 6-tól déli óráig. Állatok vészmentes helyről érvényes állatorvosi igazolással hozhatók be. Értesítjük Jászberény város lakosságát, hogy november közötti időszakban a város ivóvízhálózatának mosatását és fertőtlenítését végezzük. Ezen időszakban előfordulhat nyomáscsökkenés és a víz klórtartalma megemelkedhet, esetleg kissé zavarossá válhat, de az egészségre nem ártalmas. Megértésüket előre is köszönjük. Jászberényi VV Zrt. Vízágazat Átadták a Központi Óvodát XXI. századi építmény a kicsiknek Folytatás az 1. oldalról. Hallhattuk, sok álmatlan éjszakája volt a tervezőcsapatnak, gépészeknek, statikusoknak. Az elképzeléseket gyakran egyeztették, megbeszélték, hogyan fogja a gyerekeket, óvónőket, szülőket kiszolgálni az új épület. Szabó P. Nándor bevallotta, időnként majdnem feladta a szép tervek dédelgetését, de Jászberény tenni akarása újból és újból erőt adott neki a folytatáshoz, hiszen, ahogy fogalmazott: csak egy irányba haladva lehet valamit elérni. A következőkben Horváth Balázs, a Barakk Kft. ügyvezetője szólt a meghívottakhoz. Húsz családi háznyi épületegyüttesről van szó, melynek 5-6 hónap alatt kellett volna az eredeti tervek szerint elkészülnie. S most végre itt vagyunk. Örülünk, mert mi is a magunkénak érezzük. Büszkék vagyunk a csapatommal, hogy jászberényi cégként megépíthettük ezt az épületet, amelyre az elmúlt évtizedekben nemigen volt példa. emelte ki Horváth Balázs. Beszteri Éva, a Városi Óvodai Intézmény vezetője házigazdaként köszöntötte a jelenlévőket. Fényképeket villantott fel az intézmény életéből, egy kis időutazást téve az 1994-es évektől napjainkig ben az országban elsőként nálunk Jászberényben vonták össze az önkormányzati óvodákat egy intézménnyé. Példa nem volt előttünk. Féltünk az újtól. Szerencsére rám, és a kollégáimra is az jellemző, hogy nem futamodunk meg a kihívások elől. Ekkor tizenkét óvodában 914 gyermekkel kezdtünk dolgozni. Később csökkent a gyerekek száma, így az Álmos úti óvodát bezártuk. Maradt 11 tagintézményünk. A kezdeti időkben elsőszámú feladata- ink között szerepelt a nevelőtestület összekovácsolása, az egészséges versenyszellem kialakítása óvodáink között. Ez sikerült, s mára több olyan csoportunk működik, amelyet óvónőink alkotnak. Ilyen a Harmónia Óvónői Kamarakórus, a Regélő Színjátszó Kör, a Kelepelő Bábcsoport. A tizenegy tagintézményünkből mindössze három épült óvodának. Ezek közül a legfiatalabb épület is több mint 30 éves, ami ugyancsak felújításra szorul. Régóta foglalkoztunk a gondolattal, hogy szükség lenne új óvodára. A fejlesztésre, fejlődésre mindig nyitottak voltunk, ezt bizonyítja, hogy elsőként csatlakoztunk a minőségfejlesztési programhoz, ugyancsak elsőként a térségi iskolák, óvodák fejlesztéséhez. Valamennyi tagintézményünk zöld ovi és madárbarát óvoda. Jelen pillanatban is fut három EU-s pályázatunk, és 100 milliós óvodafejlesztésre is pályázunk. foglalta össze Beszteri Éva. Végezetül az ünnepélyes pohárköszöntőt Juhász Dániel alpolgármestertől hallhattuk, aki kiemelte, fontos ünnepről van szó, egy álom sok év után végre megvalósult. Az óvoda befektetés a jövőbe. A gyerekekre költöttünk, az ő oktatásukra, nevelésükre. Ők jelentik a város jövőjét! A programot állófogadás és a Központi Óvoda megtekintése zárta. A hernyónak becézett géppel közmunkások tartják tisztán a Zagyva-parti sétányt is.

3 2012. november 8. Interjú 3. oldal Szabó Tamás a földtörvényről, az állami adósságátvállalásról és a járásokról Uralható lesz a jövő évi költségvetés Szabó Tamás országgyűlési képviselővel a legfrissebb parlamenti történésekről, a földtörvényről, az önkormányzatok adóssága egy részének állami átvállalásáról, mindezek jászsági hatásairól beszélgettünk. Az alkalmat felhasználtuk a legfrissebb jászberényi hírek kommentálására is. Halász Lajos Külső szemlélő számára úgy tűnik, hogy ritka nagy vita zajlik a Fidesz frakcióban is a földtörvény kapcsán. Ángyán József korábbi agrárállamtitkár frakciótársával, Bencsik Jánossal több tucat módosító indítvánnyal kívánja jobbítani, nota bene átírni a kormány tervezetét. A hétfői frakcióülés témája a földtörvény általános vitája volt. A két és fél órás ülés hasznosnak bizonyult. Elmondható, hogy minden kormánypárti képviselő egyetért a földtörvény alapvető irányaival. Vannak, akik további szigorításokat, pontosításokat tartanak fontosnak, ezek között van olyan, amit a Fidesz-frakció is támogat. Én személy szerint a kérdésnek nem szakértője, hanem szemlélője vagyok, azt azonban tanúsíthatom, hogy a téma fontosságához mérten érdemi, jobbító szándékú vita zajlik, amit azonban messze eltúlzott a sajtó. Az egészségügy, az oktatás vagy éppen a közigazgatás átalakítása megítélésem szerint ennél nagyobb vitát generált. Röviden meg lehet fogalmazni, miről szól a földtörvény? Nem csak nagy szavak, tény, hogy 1100 éves vita dől el arról, hogy kié a magyar föld. Az összes magyarországi termőföldterület 5 millió 338 ezer hektár (6 millió 500 ezer volt 1990-ben.) Gyakorlatiasabban megfogalmazva: az új magyar földtörvény lényege, hogy csak földműves vásárolhat földet Magyarországon, földműves pedig az, aki az adott településen lakik, és gazdálkodással foglalkozik: termel, jószágot tart. Fontos alapelv tehát, hogy a földtörvény annak juttasson földet, aki Magyarországon földműveléssel foglalkozik. Ez félmillió magyar embert jelent. Kiéleződni látszik a kisbirtoknagybirtok ellentét. Ebben hogy foglal állást a frakció? Magyarországon olyan földtörvényre van szükség, amely alapvető rendelkezéseiben család- és kisbirtokpárti. A most benyújtott földtörvény-tervezet is ilyen: a megszerezhető termőföld felső határát kevesebb, mint a felére veszi vissza, és szigorítja a részletszabályokat. Az eddig hatályos földtörvény értelmében 2500 hektár földdel rendelkezhetett bárki, de nem kellett beleszámítani az államtól bérelt területeket. Az új szabályozás a 2500 hektárt kevesebb, mint felére, 1200 hektárra csökkenti, és figyelembe veszi az államtól bérelt földterületeket is. Alaposnak tűnő kritika, hogy az állattenyésztés %-át a mamut társas vállalkozások végzik. Mi lesz ezekkel az állattartókkal? Külön kutatóintézeti tanulmány készült arra, hogy van-e ténylegesen mérhető hatása, amennyiben ilyen formában vezetjük be a földtörvényt. A törvény több tíz évre készül, és a jövőben kötendő adásvételi és haszonbérleti szerződésekre vonatkozik. Ami a lényeget illeti: Egy gazdaság 1200 hektár földet bérelhet, de ebbe nem számít bele, amit saját tagjaitól bérel. Ekkora földterületen megtermelhető a takarmány és elhelyezhető a trágya. Másrészt a törvény arra az esetre, ha valaki nagyobb földet bérel, foglalkoztatási kötelezettséget ír elő. A munkaintenzív kultúrákat kell megtalálni. Most főleg növénytermesztés idénymunkával arra kell törekedni, hogy minél nagyobb legyen a mezőgazdaság foglalkoztatottsága. Országos beszédtéma a zsebszerződések léte és lehetséges hatásuk. Ez hogyan kezelhető a törvénnyel? Zsebszerződéssel földet művelni, éppen olyan, mint amikor a kakukk más fészkében költi ki a fiókáit. Erre még Magyarországon olyan földtörvényre van szükség, amely alapvető rendelkezéseiben család- és kisbirtokpárti. A most be-nyújtott földtörvény-tervezet is ilyen mondhatjuk, hogy rafinált, de amikor a kakukk megpróbál tulajdonjogot formálni a másik fészkére, az már arcátlanság. Pont így tesznek a spekulánsok. Az ügyeskedők, spekulálók kiszorítására településenként fel áll majd egy földbizottság, amely figyeli, hogy jó kezekbe kerüljön a magyar föld. Megnyugtatásul elmondhatom, hogy a földtörvény mellett fél éven belül még további öt törvény készül és lép életbe, amelyek együtt kellő garanciát jelentenek majd a magyar föld és a magyar gazdák védelmére. Ha igaz, hogy legalább egymillió hektárra kötöttek zsebszerződést, óriási érdekellentétek kerülhetnek felszínre, akár nemzetközi bonyodalmakat okozva. Nem tart ettől? Az új földtörvény-tervezet mindenben megfelel az európai normáknak, az osztrák, a francia vagy a német joggyakorlatnak. Követjük azt a jó példát, ahogy ők is védik a gazdák érdekeit. A használatban lévő ekevas csillog, az állóvíz bűzlik. tartja a német közmondás. A magyar földpiac azok előtt áll nyitva, akik földműveléssel, termeléssel akarnak foglalkozni, nem a spekulánsok előtt. Nagyon időszerű a törvény, mert tapasztalatok szerint nadrágos városi emberek az ország bármely részén megjelenhetnek spekulatív célzattal. Sokak fantáziáját megmozgatta, hogy amíg Hollandiában 40 ezer euró egy hektár szántóföld ára, addig nálunk ez épphogy a tizede. Teljesen más téma, de ez is most zajlik: az állam átvállalja az önkormányzatok adósságának egy részét. Mit lehet erről jászberényi vonatkozásokban tudni? A makro adatokat tekintve az állam az önkormányzatok 612 milliárd forint adósságát vállalja át. Ez 8-10 bankot érint, akikkel az állam nyilván leül, és megegyezik mérséklésben, esetleg átütemezésben. Akárhogy is, az eredmény előbb-utóbb meg kell, hogy jelenjen a költségvetés adósságszolgálati során, tehát ez a tétel természetesen a költségvetést is befolyásolja. Ami Jászberényt illeti, a mi 1,9 milliárd forintos adósságunk negyven százalékát vinné el az állam, tehát marad 1,2 milliárd forint. Az átvállalás egyben azt is jelenti, hogy az adósságszolgálatunk évi nyolcvanmillió forinttal mérséklődik. Az 1,2 milliárd forintos adósság kevesebb, mint a korábbi, ez nyilván kedvező a város számára. Kedvező, de természetesen akkor lehet majd a helyén kezelni, ha az országos költségvetés megalkotása után láthatóvá válik a város büdzséje is. Úgy gondolom, hogy nem éri Jászberényt olyan elvonás, ami az elképzeléseink, céljaink megvalósítását ellehetetlenítené. Uralható lesz a jövő évi költségvetés. A városnak fejlesztési célúak a felvett hitelei. Fel is tudja majd használni őket? Még a koncepciókészítés időszakában vagyunk, mint mondottam, fontos tételek nem ismertek előttünk. Az azonban bizonyos, hogy szigorú gazdálkodásra lesz szükség jövőre is, és főleg a vállalt dolgok volumenét kell alaposan átgondolnunk. Ilyen a fejlesztés is, amire rákérdezett. Az 1,4 milliárd forintos fejlesztési hitelből 650 milliót használtunk fel. Uniós projektekhez kapcsolódóan a fennmaradó 750 millió forint hasznosulása is remélhető kifejezetten fejlesztésekre, ha a város működtetéséhez szükséges fedezet meglesz, és a fejlesztés vállalhatatlan terhet nem jelent számunkra. Szigorú alapelv, hogy működtetéshez hitelt nem szabad felvenni és felhasználni. Aláírta Jászberény városa is a megyei kormányhivatallal a járások kialakításához kötődő megállapodást. Mit jelent ez valójában? Ebben a kétoldalú szerződésben meghatároztuk, hogy a járási hival milyen feladatokat vesz át, és ehhez milyen személyi és tárgyi elemek kapcsolódnak. Mi adtuk az épületet, három tucatnyi munkatársat, és javaslatot tettünk a vezetőre, Dobos Róbert jelenlegi aljegyzőnk személyében. Ide kapcsolódó hír, hogy az iskolák államosítása miatt létrejövő járási tankerület Klebelsberg Intézményfenntartó Központ élére Birinyi Jánost nevezték ki, Jászapátiba pedig az ugyancsak iskolaigazgatóként jól ismert Orosz Istvánt. A mi embereinknél maradva: mindketten gyakorlott szakemberek, akik az állam felől megfogalmazódó elvárásokat szakszerűen végre tudják hajta(t)ni. Kicsit előretekintve, ugyancsak jelentős változás lesz a Jász Múzeum átvétele január elsejétől. Mi lesz a helye, szerepe a város kulturális életében ennek a nagy múltú intézménynek? A szerepe természetesen nem változik, inkább bővülhet a jövőben. A megyei, majd országos tulajdonlás után visszatér a városhoz, amelyért oly sokat tett. Önállóan működő, de nem önállóan gazdálkodó szervezet lesz, amelynek feladatbővülését eredményezheti a Hamza Múzeummal való egyesülése. Ez logikus lépésnek tűnik, de mivel önkormányzati és alapítványi formák találkoznak, a megvalósítás jogi lehetőségét vizsgáljuk. Ilyen szempontból nem merült fel a Múzeum Jászkerületbe integrálása? Jogszabályok az ilyen intézmények egy cégen belüli működtetését a 15 ezer fő feletti városokban nem javasolják, sőt előzetes véleménykikérést kötnek ki. Nem tervezünk új elemet beemelni a Jászkerület Nonprofit Kft.-be. A város másik nagy saját cége a VV Zrt. Az ő feladatkörük logikusan bővülhet az iskolák kapcsán? Valóban, a Lehel Vezér gimnázium és a két általános iskola vagyonkezelése ránk hárul. Mivel a VV Zrt. ebben a műfajban már gyakorlattal rendelkezik, vizsgáljuk a lehetőségét, hogy az összes önkormányzati ingatlan, így az iskolák kezelése is náluk a legcélszerűbb-e. Csütörtökön megújul a Trió Tv Folytatás az 1. oldalról. A látványnál is fontosabb azonban a televízió szervezése és újjászervezése, ami azonban nem köthető egy adott időponthoz. Erdei Gábor örömmel emlékezett arra, hogy a bizalom újra megszerzése, a hitelesség visszaszerzése immár a hátuk mögött tudható. Egyre jobb műsorok készülnek, bevezetik a napi félperces időjárás-jelentést. Minden műsor marad, csak kicsit lendületesebb lesz az egész műsorfolyam. A helyi tévék hálózatába jobban bekapcsolódva három átvett műsorral is találkozhattak és találkozhatnak a nézők. Ezek az építész és a kutya magazin, valamint a Szolnoktudás egyeteméhez hasonló veszprémi tudós műsor. Mindennek köszönhetően Erdei Gábor a térség egyik vezető médimának nevezte a Trió Tévét. Csendes jubileum is volt a mostani: szinte napra pontosan egy éve, november 7-én indult el a tv ma ismert honlapja, amelyre havonta , döntően saját anyagot tesznek fel. Nem a leggyorsabb, de jól körüljárt témáival hiteles honlap ez, amelyet kiugró napokon ezer ember néz meg fogalmazott Erdei Gábor. Tóth József a helyi televíziók, köztük a Jász Trió Tévé mindennapi küzdelmeiről is szólt. Az országosan ismert Hálózat tv például alighanem megszűnik, és értenie kell a televíziókat fenntartóknak a válság üzenetét. Még egy Jászberény erejű város sem tud fenntartani televíziót, így több lábon kell állni a Jász Trió Tévének is. A négy város mellett két jászsági településsel szerződéskötés előtti állapotban vannak, de üzleti érdekre tekintettel ezeket konkrétan még nem nevezte meg az ügyvezető. Tóth József a kitörés egyik lehetséges terepének az internetet vélte, és ezt meggyőző adatokkal alá is támasztotta. Azt is elképzelhetőnek tartotta, hogy a digitális földfelszíni átállás során a megyét beterítő körzeti vételbe a jászberényi televízió is bekerülhet. Addig is párhuzamosan dolgoznak azon, hogy az egész Jászságban elérhető legyen a Trió Tévé adása. Szép nap ez a Trió Tévének, de minden bizonnyal tetszés esetén sem lehet újabb nyolc-tizenkét évet várni a dízájn módosításával. A két új települést valószínűleg ugyancsak beillesztik majd a látványtervbe.

4 4. oldal Fórum november 8. Új kolonoszkópot kap a kórház november 4-re emlékeztünk Már korábban készült városunk a fájdalmas emlékezésre. A koszorúk ékítette 56-os emlékművön, az elhurcoltak városháza falán, valamint a nagytemplom előtti márványtömb előtt gyertya, mécses hirdette a jeles nap érkeztét. Farkas Ferenc Folytatás az 1. oldalról. Elmondta, hogy az osztálynak mindig szüksége volt mecénásokra, akik nagyban hozzájárulnak a működéshez, és pártfogásra ma is szükség van. Jelenleg húsz- és ötéves műszerekkel végzik a vastagbélvizsgálatokat, de hamarosan megérkezik az új kolonoszkóp is. Ez a műszerparknak egy része, de szükség lenne az egész rendszer megújítására, összesen 35 millió forint értékben. Egy németországi kórház felszámolása okán a Johannita Rend Segítő Szolgála- ta jóvoltából újabb segélyszállítmányból részesült kórházunk. Dr. Bálint Péter kórházigazgató elmondta, hogy 49 mechanikus ágy, 22 db éjjeliszekrény és egy kis csecsemőágy érkezett, melynek értéke millió forint. A kórház számára felajánlásokat tehetnek a Jászság Egészségéért Alapítványon keresztül. Alapítvány számlaszáma: Kereskedelmi és Hitelbank Alapítvány adószáma: A III. Csángó Karácsony A karácsony a túlvilág és földi élet találkozása. Megszületik a mindig várt isteni gyermek, hogy az új élet kibontakozásának ígéretét valóra válthassa. Az új élet születése mindig nagy ünnep. Emelkedett hangulatot ébreszt a megélők lelkében, életében. A karácsonyi énekek szerint az öröm megtestesülése: Fel nagy örömre megszületett, aki után a föld epedett Erről szólt az október utolsó napján megtartott sajtótájékoztató, amelyet Kocsán László és Tóth József ügyvezető tartott a Jász Trió Tv épületében. Emlékezetbe igézték a korábbi csángó karácsonyokat. Jászberény lakossága évek óta jelentős adományokkal segíti a gyimesfelsőloki gyermekeket és intézményeket a jeles ünnep jegyében. Ezúttal is kérik a lakosságot és szervezeteket, hogy segítsék megélni karácsony örömét a település gyermekeinek. Szeretnék megajándékozni a több mint kétszáz gyermeket egy-egy csomaggal. (Gyorsan elkészült a mintául szolgáló csomag édességgel és számos ötletes ajándékkal.) Ugyancsak fontos és jelentős adomány lehet majd az Árpádházi Szent Erzsébet nevét viselő líceum részére adományozandó hangosító berendezés. Ennek biztosítása mintegy 350 ezer forintba kerülne. December 3-ig kellene eljuttatni az adományokat a helyi televízió székházába. Ha valahol több adomány gyűlik öszsze, Kocsán László és csapata az adományokért megy. December 5-én elindul az adománytovábbító jármű. A felajánlott pénzösszeget az alábbi alszámla számon juttathatják el a megfelelő helyre: Budapest Bank Gyimesfelsőlok alszámlaszám: Reméljük, együtt éljük meg az öröm ünnepét a távolba szakadtakkal, bensőségesen, boldogan. Főtemplomunkban Szántó József apátplébános celebrált ünnepi szentmisét. Koncelebrált Taczman András diakónus. Ennek következtében díszbe öltözött a város, és ki-ki idézte egykori emlékeit. (Magam a négy órakor kezdődő ágyúzást meg fegyverropogást egy debreceni laktanyában éltem át. Nyolcas sorban ültünk a frissen esett hóban, két oldalon fegyveresek, a másik kettőn tank érzékeltette velünk, hogy hadifoglyok vagyunk. Aztán szóban is közölték velünk.) A templomba menet elkísértek az emlékek. Újra átélhettem a röpködő halál hangulatát, majd a november 7-i szabadulás örömét. A ledöntött Szent Korona helyét jelölő márványtömb vissszazökkentett a jelenbe, abba a pillanatba, amely a mában értelmezi a hajdanit és a mostanit egyszerre. Bevonult a cserkészcsapat, és megkezdődött az ünnepi szertartás, amelyen megjelent Rétvári Bence államtitkár, Szabó Tamás polgármester, Szádvári Gábor, a Kereszténydemokrata Néppárt helyi vezetője, több képviselő-testületi tag, a jászkapitány és számos vezető személyiség. A szentmise olvasmánya és evangéliumi szövege egyaránt a szeretetről szólt. Az Izraelnek szóló üzenet kiterjesztése, általánossá tétele fontos eleme volt a szertartásnak, és ezt fejtette ki nagyívű prédikációjában Szántó József atya. Egyik csúcsa. Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat! Az atya hangsúlyozta, hogy adott körülmények szerint nem egyszerű a kiterjesztett igazságot elfogadni. Ötévesen maga is hallotta az ágyúlövéseket, és természetesen megrettent. Majd idézte a halálát Mindennapjaink kísérői. Alig van olyan napunk, amelyen ne gondolnánk elhunyt szüleinkre, nagyszüleinkre, közeli hozzátartozóinkra, akik a túlvilágról figyelhetik mai életünk mindennapjait. Él bennünk egy-egy jellegzetes vonásuk, hangjuk, gesztusuk, derűjük és esetleg haragvásuk. Olykor megeshet velünk, hogy tanácsukat kérjük anélkül, hogy megszólalhatnának. S mégis velünk vannak, járnak, erősítenek, bátorítanak. Egy-egy temetői séta a gondolkodás, a mérlegelés bensőséges pillanatait jelentik számunkra. Ha valamilyen tragédia révén múltak ki a földi világból, akkor a tragédiával súlyosbítva folytathatjuk le a nemesítő, erősítő meditációt. Külön fájdalom, ha nyughelyük nem ismert vagy olyan távoli, hogy nem érhető el érzékelő képességünk számára. Akkor mélyebbre hat a fájdalom, hiszen a nyughely látása érző Jézus szavat: u Atyám, bocsásd meg nekik, nem tudják, mit cselekszenek! Ezzel megtörtént a krisztusi szeretet megfogalmazása. Ugyanakkor as pusztítás és a halál kísérője volt életünk eme meghatározott szakaszának. Külön fájdalma a napnak, hogy a szovjet katonák lelőtték a tornyot díszítő Szent Koronát, amely nemzeti öszszetartozásunk jelképe volt és marad. A prédikáció végén az atya kiemelte, hogy a szeretet történelmet formáló és boldogító erő. Olyan faktor egyszersmind, amelyet semmilyen egyéb összetevő nem pótolhat. A prédikációt átszőtte hazánk patrójának tisztelete annak bizonyságául, hogy őrzője a nemzet múltjának, jelenének és jövőjének egyaránt. Az áldás előtt Szádvári Gábor bemutatta a megjelenteknek Rétvári Bence államtitkárt, aki beszédében megidézte 1956 csodáját, a szabadságáért harcolni kész magyarságát. Akkor csodát művelt népünk, de sok halott, elesett, kivégzett, elítélt, hazáját elhagyó jelezte, hogy a Trianon és a két világháború tragédiája visszavonhatatlan lépést kényszerített ki Halottaink enyhítheti a fájdalmat, oldhatja a keserűséget. Megfoghatjuk a sírkeresztet, suttoghatunk feleletváró kérdéseket, és akkor is megkönnyebbülést jelent, ha a válasz virtuális, mert kifejezi a holt és az élő összetartozását. látomásos költészet a 19. században A megénekelte az édesanyja sírján megfagyott gyermeket, és az elhalt édesanyja gyermekeit meglátogató, ellátó, ápoló éji látogatását: Ó a sír sok mindent elfed bút, örömet, fényt szerelmet de aki gyermekét szerette, gondját a sír el nem temette. Halottainkhoz fűződő kapcsolataink széles körűek és mélyek. A bennünk élő szellemi erő tesz képessé bennünket arra, hogy megidézzük őket emocionálisan és honfitársainkból, és a hősiesség is ebből a forrásból sarjadt. Az egységes fellépés a zsarnokság ellen dicsőséget, hírnevet szerzett a magyarságnak. Az október 30-án kiszabadult Mindszenty József, az egykori bíboros érsek a szeretet hatalmas erejét hangsúlyozta, és megfogalmazta a tízparancsolat és a kommunizmus idején kialakult erkölcstelenség kibékíthetetlenségét. Az áldás után a megjelentek az eseményt megjelenítő márványtömbhöz vonultak. Majd a Szántó atya vezette Máriaima következett. Felhangzott az Oltalmad alá futunk kezdetű ének és a Boldogasszony Anyánk kezdetű régi magyar himnusz is. Először Rétvári Bence és Szádvári Gábor koszorúzott, majd a cserkészek és sokan mások. Sokan részesültek az 56 év előtti események keltette élményben. Akik felnőtt fejjel megélhették, további életük során gazdagodhatnak általa. Az események mozzanatai átszíneződhetnek, de az idő múltával egyre gazdagabb rajzolatot idéznek majd elénk. akár vizuálisan. De bizonyos helyszínek látása is felidézhet bennünk mélyből fakadó élményeket. Amikor jártam a muhi és mohácsi csata színhelyén, igazán megdöbbentem. Amikor láttam, a Piave melletti háborús emlékművet, akkor nagybátyáim emléke kelt életre bennem. Még megrendítőbb volt számomra, amikor Voronyezsben jártam a felénk szokatlanul szabdalt vidéken. Számos ismerős, családtag szenvedése kelt életre bennem s mindannyiukban, akik ennek a kirándulásnak részesei lehettünk. Még megrendítőbb volt Buchenwald látványa. Olykor szélesebb körben is megidéződnek távoli, a hősiséggel kapcsolatos történések. Amikor a thermopülai szorost láttam, eszembe jutott a híres üzenet, amely az irodalmiság síkjára vetette a különös élményt: Vándor, vidd hírül a spártaiaknak, Megcselekedtük, amit megkövetelt a haza. Politikai hirdetés (Az előző számból anyagtorlódás miatt kimaradt a szerk.). Adatik tudtára mindenkinek, akit illet! Az Összefogás Jászberényért, Szövetség a Jászságért Egyesület 2008-ban alakult meg. Ennek Telek Béla úr nem volt tagja. Az Összefogás Jászberényért választási szövetség 2010-ben jött létre. A szövetség listájára a Polgári Kör nevében én javasoltam Telek Béla bátyámat. A sorrendet az életkor alapján határoztuk meg. Ennyit a tényekről, a teljesség igénye nélkül. Javaslom, hogy egy üveg vörösbor mellett beszéljük ezt meg. Inkább a vereset irtsuk, mintsem egymást! Kiváló tisztelettel: Szádvári Gábor

5 2012. november 8. Arcok 5. oldal Jászberényből Vegason át interjú Szórád Csaba Jimmyvel, a Kowalsky meg a Vega basszusgitárosával 2011-ben a Kowalsky meg a Vegából kilépett a Vega, azaz Cha-Cha, Jimmy és Sóder, majd még ez évben megalakították egy negyedik taggal kiegészülve a Los Vegas zenekart. Mindent a nulláról kezdve 18 hónapon belül kiadtak egy nagylemezt, a Tankcsapdával körbeturnézták az országot, létrehoztak egy működő zenekart a semmiből, mely egyre sikeresebbé kezdett válni. Ám ekkor Cha-Cha, a zenekar énekesének és egyik alappillérének külföldre költözése miatt a formáció úgy döntött, határozatlan időre felfüggeszti működését. E közben a nyolc fősre duzzadt Kowalsky meg a Vega frontembere sem volt teljesen elégedett, s szeptemberben megkereste a csapat régi tagjait. A megkeresés eredménye a bennfentesebb rajongók számára már ismert: Sóder és Jimmy visszatér a Vegába. Utóbbival aki nem mellesleg városunk szülötte beszélgettünk a csapat jövőjéről, sorsról, Vegasról és Jászberényről. Sándor Eliza Mi vezetett a kibéküléshez? Elég csúnyán és negatív hangulatban váltunk el, mint általában egy szétválás lenni szokott. Nagyon sértettnek éreztük magunkat, olyan dolgok történtek, amiről most nem is szívesen beszélnék, meg Kowának is megvolt az elképzelése, hogy miért alakult így, ahogyan alakult. Az, hogy a Kowalsky meg a Vega működik, elsősorban annak köszönhető, hogy Kowa személyisége és szellemisége rengeteg embert megfogott. Az egész eszmeiség rá épül, de a háttérmunka nagy részét mi csináltuk, mert ő nem az az alkat. Ő tipikusan az a művészlélek, aki nagyon jó szövegeket ír szerintem az országban az első három-négybe nyugodtan be lehet sorolni, de ami ezzel jár, a mocskos része a szakmának, ahhoz ő túl jólelkű, nem igazán a földön él. Ami nem is baj, mert meggyőződésem, hogy ahhoz, hogy valaki frontember legyen, már eleve nem biztos, hogy egészen százszázalékos gondolkodásúnak kell lenni. Így négyen elég intenzíven tudtunk dolgozni, de nem volt jó a kommunikáció. Mi hárman pörgettük-pörgettük-pörgettük, döntéseket hoztunk, de a Kowa kezdte úgy érezni, mintha abból a zenekarból, amit ő alapított, kihagynánk. Mi ezt nem érzékeltük, mert csak azt akartuk, hogy minél sikeresebb legyen a zenekar. És szerintem Kowa erre rájött, hogy ahogy mi dolgoztunk, az nagyon jó volt, csak többet kell kommunikálni egymással. Erről nyilatkoztunk is, mielőtt még bármilyen valóságot nem tükröző pletykák szárnyra kapnának, amit már hallottam vissza: Kowa keresett engem. Pont akkor egyébként, amikor a Los Vegas zenekar búcsúkoncertje volt, küldött egy sms-t. Nem válaszoltam, fél óra múlva már csörgött a telefon. Felvettem, beszéltünk vagy húsz percet, hogy akkor jövő héten üljünk le. Hozzáteszem, nagyon meglepett, soha nem gondoltam volna. Tulajdonképpen az érzelmek győztek nála: hiányoztunk neki emberileg. Engem keresett meg, de mondtam neki, hogy ne is folytassuk a beszélgetést, csak ha Sóder is jön, mert senki háta mögött nem akartam szervezkedni. Leültünk, hosszú beszélgetés volt, nem egyszer, nem kétszer, ami után eldöntöttük, hogy folytatjuk. Igazából nagyon sok kompromisszumot kellett kötni, hogy ez működhessen. Nem árulok el nagy titkot, szinte az egész Kowa mögötti gárdát, a Kowával az elmúlt 18 hónapban együtt dolgozó embereket lecseréltettük. Mindenre rábólintott, meg a szervezési részéhez Socival ketten szabad kezet kaptunk, úgy csinálhatjuk, ahogy akarjuk, persze sűrű telefonegyeztetéssel, hogy az előzőleg említett kommunikáció működjön. Ő viszont hozza azokat a szövegeket, dallamokat, amivel szerintem egy nagyon jó lemezt lehet csinálni. Ezek szerint visszatértek a régi hangzásvilághoz Abszolút. Ez egy alapvető megállapodás volt, hogy mindenféleképpen ugyanazt a vonalat szeretnénk, sőt egészen vissza akarunk kanyarodni az első lemezhez. A Kowa kicsit ilyen világzenei valamit próbált összehozni ezzel a nagy zenekarral, ami lehet, hogy jó elképzelés volt, de a Kowalsky meg a Vega nem ez a műfaj, nem ez, amiért az emberek megszerették. Igazából ő sem érezte jól magát, de egy próbának jó volt. Annyi változás lesz, hogy az akusztikus gitár is visszakerül a produkcióba a spanyolos flamenco játékot szeretnénk ötvözni a rockkal. Lényegében az akusztikus gitár köré épülő zene az, amiért sok ember megszerette a Kowalsky meg a Vegát. Ez az, amitől kicsit más lett, mint a többi zenekar ebben az országban, és most ezt akarjuk kidomborítani. Most folynak a próbák, aztán majd jövő hét végén megyünk stúdióba, és egy új számot mindenképp csinálunk. Idén nem lesz sok koncert, mert öszsze kell, hogy szokjon a produkció. Illetve ami a legfontosabb, hogy az év végi nagykoncertre készülünk a Barba Negrában. Annak az lesz egyébként az érdekessége, hogy egy berényi illetőségű zenekar lesz az előzenekarunk, a Hendrix Reload, egy Jimi Hendrix tribute zenekar. Mondtam nekik, hogy ha van kedvük, akkor jöjjenek és játszszanak, minél több berényi van, annál jobb lesz a buli! Milyen hangulatban telnek a próbák? Én a zenének igazából csak azt a részét szeretem, amikor a színpadon állok. Azt szeretem, mikor elindul a busz, megyünk, kipakolunk, koncertezünk és hazamegyünk éves korom óta most van először, hogy élvezem a próbákat is. Aminek meg különösen Nagyon szép, ahogy felújították a belvárost, most szerintem rengeteget fejlődött Berény. örülök: Cha-Cha helyére Soci testvére került, Vajda Tomi. Rengeteget nevetünk, ami az utolsó években már nem volt jellemző a Vegára. Borzasztó ipari munka volt, futószalagon nyomtuk le a koncerteket. Néha már azon vettem észre magam, hogy koncert közben azon gondolkodom, a következőn mit kéne másként csinálni. Nagyon sikerorientálttá vált a zenekar, nem is igazán éltem meg azokat a koncerteket, amiknek akkor, abban a pillanatban örülni kellett volna. Most már egy próbának is nagyon tudunk örülni. Lesz a Los Vegasnak utóélete? Igen! Nem akartam, hogy a 18 hónap alatt a zenekarba fektetett kemény munka elvesszen. Ezért az az elhatározás történt, hogy a Don LeVito, aki a negyedik tag volt a zenekarban, és akinek volt már egy hasonló próbálkozása Mafia néven, abban maradtunk, hogy egy teljesen más néven, más emberekkel ezt a két lemezt koncerteztetni fogja. És ha Cha-Cha véletlenül hazajönne remélem, nem fog, mert az azt jelenti, hogy sikerült neki, amit eltervezett de ha mégis hazajön hosszabb időre, akkor lehet, hogy próbálunk párat, és poénból csinálunk egy Los Vegas koncertet, de ez csupán erről fog szólni. Lesz egy nóta, amit még senki nem hallott, mert akkor vettük fel, mielőtt Cha-Cha elment volna, azt karácsony előtt feltesszük a Los Vegas Facebook oldalára, és a részünkről ez ennyi volt. Hogyan tekintesz az elmúlt másfél évre? Mindenképp pozitívan. Rengeteget beszélgettünk erről Socival, ő elég pozitív beállítottságú ember, és mindig azt mondta, hogy mindennek oka van. Hát én először nem nagyon tudtam feldolgozni, hogy mi ennek az oka, hogy már megint összedől a zenekar. De végül is az egésznek a tanulsága az volt, mind Kowa, mind a mi részünkről, hogy sokkal jobban meg kell becsülni mindent, ami van. Amikor elölről meg kellett küzdeni azért, amibe az ember már huszon-évet beletett, akkor döbben rá, hogy micsoda jó dolga volt amikor a Vegában zenélt. Szerintem ez közös örömjáték lesz a következő tizenöt évben, vagy ki tudja, meddig tart ez. Amíg kíváncsiak lesznek az emberek ránk. Az interjúkból az szűrhető le, hogy büszke vagy jászberényi származásodra Maximálisan. Én ezt az országot már keresztül-kasul bejártam a turnék alatt. Mindig azt hallom az itt lakóktól, hogy milyen jó lenne Egerben vagy Sopronban élni, mondanak ilyen szép városokat, közben Jászberény is szép! Vannak zenekarok, akik nagy ritkán eljönnek ide zenélni, mondjuk a Quimby, Tankcsapda, Edda, akiket ismerek, elmegyek a koncertre, és megkérdezik, te mit csinálsz itt? Hát, mondom, én itt lakom. Mindenki el van ájulva a szabadtéri színpadunktól az országban tíz ilyen van, és akkor lehet, hogy nagy számot is mondtam, illetve, hogy a város ennyire fás, ennyire zöld, ennyire élhető. Nagyon szép, ahogy felújították a belvárost, most szerintem rengeteget fejlődött Berény. És ami még nekem nagyon tetszik, ahogy fel van díszítve karácsonykor, az majdnem hogy országos szinten is kiemelkedő. Jólesik az is, hogy olyan nyugodt a város. A Vegával volt olyan, hogy 12 koncertet adtunk 11 nap alatt, utána jó volt végre hazajönni, és a nagy csöndben lefeküdni. Kell is ez a kettősség, hogy az ember ne bolonduljon meg teljesen. Gyereknevelés szempontjából is jó, ami nekem igen fontos, most, hogy már saját családom van. Itt azért sokkal jobban el merem majd engedni szórakozni a lányomat, ha felnő, mint Budapesten. Én rengeteget voltam a pesti éjszakában, hát ott azért láttam érdekes dolgokat. Itt a legrosszabb esetben is haza lehet szaladni bárhonnan. Ami engem Pesten kiborítana, hogy ha elmegyek a munkahelyemre, másfél órát utazom, és vissza megint. Szeretem, hogy itt a szüleimhez el tudok sétálni, vagy el tudunk menni a párom szüleihez, nem kerül sok időbe. Ugyanakkor elég nagy ahhoz, ami nekem szükséges, vannak például éttermek, de annyira közel van Pest, hogy ha nem lenne semmi, az se lenne nagy probléma. Ilyen szempontból nagyon jó helyen fekszik. Az is jó, hogy itt azért elég sok vállalkozó van, nincs akkora munkanélküliség, mint mondjuk Délkelet-Magyarországon. Az itteni viszonyok nekünk természetesek, akkor éreznénk, hogy menynyire jó is Jászberény, ha körülnéznénk másutt.tudom, hogy sok embernek nem ez a véleménye, de én nagyon szeretem Jászberényt. Magyarországon nincs olyan város, ahova elköltöznék.

6 6. oldal Szabadidő november 8. November 8. (Csütörtök) Apáti Hírmondó Értékőrző Képújság Szolnoktudás Egyeteme Épí-tech Berényi Hírmondó Berényi Hírmondó Kívánság Batyu Berényi Hírmondó November 9. (Péntek) Berényi Hírmondó Épí-tech Kutyafáját Tv Képújság Kulturális magazin Fényszaruról jelentjük Berényi Hírmondó Rock magazin Fényszaruról jelentjük November 10. (Szombat) Berényi Hírmondó Fényszaruról jelentjük Kulturális magazin Berényi Hírmondó Képújság Kulturális magazin Berényi Hírmondó Kívánság Batyu Kulturális magazin Berényi Hírmondó Gyógyszertárak november 8. csütörtök Elixír Gyógyszertár a TESCO-ban november 9. péntek Thököly Gyógyszertár Jb. Thököly út 14. Tel.: november 10. szombat Szentháromság Gyógyszertár Jb. Lehel vezér tér 14. Tel.: november 11. vasárnap Zöldkereszt Gyógyszertár Jb. Gyöngyösi út 44. Tel.: november 12. hétfő Kígyó Gyógyszertár Jb. Kossuth u. 33. Tel.: Novemberi moziműsor Lehel Film-Színház Ízek palotája színes, feliratos, francia vígjáték 12 éven aluliak számára nem ajánlott November 8-14 ig, csütörtöktől szerdáig 18 és 20 órakor Lazhar tanár úr színes, feliratos, kanadai filmdráma 12 éven aluliak számára nem ajánlott November ig, csütörtöktől szerdáig 18 és 20 órakor Jász Trió TV - A Jászság közelebbről Heti TV műsor Apáti Hírmondó Rock magazin Klip Mix Fényszaruról jelentjük November 11. (Vasárnap) Berényi Hírmondó Apáti Hírmondó Fényszaruról jelentjük Kulturális magazin Értékőrző Képújság Értékőrző Berényi Hírmondó Kívánság Batyu Kulturális magazin Berényi Hírmondó Kulturális magazin Értékőrző Rock magazin November 12. (Hétfő) Berényi Hírmondó Kulturális magazin Értékőrző Képújság Épí-tech KOSÁRLABDA: Falco Szova KC Szombathely - Top Cop Security Jászberény Berényi Pillanatok Rock magazin Ügyeletek november 13. kedd Kossuth Gyógyszertár Jb. Kossuth út 92. Tel.: november 14. szerda Mérleg Gyógyszertár Jb. Bercsényi út 10. Tel.: november 15. csütörtök Zöldkereszt Gyógyszertár Központi felnőtt- és gyermekorvosi ügyelet: Jb. Thököly út 13. Hétköznap: 18-tól 8 óráig. Tel.: 0656/ Hétvégén, pihenő- és ünnepnap: 8-tól 8 óráig (24 órában) Tel.: 0656/ Szesztolvajok színes, feliratos, angol-francia-belgaolasz vígjáték 16 éven aluliak számára nem ajánlott November ig, csütörtöktől szerdáig 18 és 20 órakor Szex, hazugság, vészhelyzet színes, feliratos, francia-belga luxemburgi vígjáték 12 éven aluliak számára nem ajánlott November 29-től december 5-ig, csütörtöktől szerdáig 18 és 20 órakor Berényi Hírmondó November 13. (Kedd) KOSÁRLABDA: Falco Szova KC Szombathely - Top Cop Security Jászberény Épí-tech Kulturális magazin Képújság Épí-tech Kutyafáját TV Szolnoktudás Egyeteme Épí-tech Klip Mix KOSÁRLABDA: Falco Szova KC Szombathely - Top Cop Security Jászberény November 14. (Szerda) Apáti Hírmondó Apáti Hírmondó Értékőrző Képújság Jászberény Város Önkormányzat Képviselő-testületének soros ülése Kívánság Batyu Apáti Hírmondó Apáti Hírmondó Értékőrző Kívánság Batyu Apáti Hírmondó Ambuláns felnőtt-ellátás hétvégén és ünnepnap: 8-tól 8 óráig. Tel.: 0656/ Ambuláns gyermekellátás hétvégén és ünnepnap: 8-tól 8 óráig. Tel.: 0656/ Fogászati ügyelet Heti pihenő-, munkaszüneti és ünnepnapokon: 7 és 15 óra között a Szolnok, Temető út 1. (tel: 56/ ). Gyermekorvosi ügyelet szombat, vasárnap a Thököly úti rendelőben 8-tól 18 óráig lesz. Jászberény város lapja Jászberény város közéleti hetilapja Főszerkesztő: Halász Lajos Tel.: 36/30/ , halaasz.lajos@gmail.com Munkatársak: Farkas Ferenc, Gergely Csilla, Ács Tibor, Buschman Éva, Gurzó K. Enikő, Kárpáti Márta, Sándor Eliza, Taczman Mária Fotó: Sárközi János; Tördelés: boommédia Kft. Szerkesztőség: Jászberény, Fürdő utca 5-7. Hirdetések: berenyiujsag@gmail.com Kiadó: JVV Zrt.; Felelős kiadó: Horgosi Zsolt vezérigazgató Nyomás: Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, Lajosmizse minden csütörtökön. Tök jó családi nap az állatkertben Különleges menüt kaptak az állatkert kiválasztott lakói szombaton ebédre, ugyanis ezen a napon tökhéjban tálalták gondozóik az eledelüket, amit a parkba kilátogató népes gyereksereg állított össze. Kárpáti Márta Igazi halloweeni ködös, hűvös időjárás fogadta a Jászberényi Zoo Tökéletes nap fantázianevű programjára kilátogató vendégeket. A kellemetlen idő azonban nem szegte kedvét az állatszerető közönségnek, több mint 300 látogató tevékenykedett aktívan, vagy csak nézelődött a parkban. Aki már otthon szorgos volt, és faragott tökkel érkezett, ezen a napon ingyen juthatott be. Érkezett is töklámpás szép számmal, valóságos kiállítás kerekedett az ötletes alkotásokból, melyet azután a szakértő zsűri értékelt is. Ha valakinek még nem volt elege a zöldségfaragásból, az oktatóterület asztalainál ügyeskedhetett, sőt meg is tölthette a tököket mindenféle csemegével, úgymint: méz, gyümölcs, enyhén büdös hús, naposcsibe, tojás. A gondozók utasítása szerint szelektálva a zsúrkocsiként szolgáló talicskára kerültek az állatok számára készített finomságok, és a népes gyereksereg kíséretében kiszállításra kerültek a ketrecekhez, ahol már izgatottan várták eledelüket a kisebb-nagyobb bundás jószágok. Elsőként a medvék csodálkozhattak rá a szokatlan etetési módra, de nem sokáig gondolkodtak, hamar felfedezték, hogyan kell a töktálból kinyalogatni a mézet, ezzel is tovább hizlalva szemmel láthatóan télre jól kikerekedett zsírpárnáikat. A mosómedvék már egy kicsit ügyetlenebbek voltak, végül a gyerekek A szerkesztőség a korábbiaknál és a helyben megszokottnál alacsonyabb díjakkal számol, hogy kölcsönösen előnyös kapcsolatot alakíthasson ki partnereivel. A kiszámíthatóságra és a tartós kapcsolatra alapozva alakítottuk ki könnyen áttekinthető kedvezmény-rendszerünket, amelyben egyetlen elem, a megjelenés gyakorisága szerepel. Már három szerződésben vállalt megjelenés esetén kedvezményes megjelenést biztosítunk. A kedvezmény sávosan bővül, és nem feltétele a közvetlenül egymást követő megjelenés. Keressen bennünket, megtaláljuk az Önnek leginkább megfelelő keretes hirdetést vagy akár pr-megjelenési formát. Családi események hírelésében is állunk rendelkezésére. Nyitvatartás: Elérhetőségek: Jászberény, Fürdő utca 5-7. Hétfőn, kedden, csütörtökön 8-16; Pénteken 8-12; Szerdán nincs ügyfélfogadás. Ebédidő biztatásának engedelmeskedve Mása, a legmulyább mosómaci is hozzájutott a neki szánt csemegének. Különleges volt a gyűrűsfarkú makik etetése, hiszen kézből lehetett átadni részükre a falatokat. A folyton kunyeráló vidrák és a bohóckodó majmok most is mosolyt csaltak a látogatók arcára. A vaddisznók, a sül, a szurikáták és a papagájok szintén elégedetten fogadták a halloweeni lakomát. A ketrecek közötti sétautakat járva, érdemes olvasgatni a nemrégiben kihelyezett interaktív oktatótáblákat, melyekből sok hasznos információval gazdagodhat szülő és gyermek egyaránt. A berényi állatkertnek is feladata a fajok bemutatásán túl, azok mentése is, ezért az idei EAZA kampányhoz csatlakozva most Délkelet-Ázsia vadjaira irányul a figyelem. Hasznos volt tanulmányozni és többen meg is tették a kihelyezett transzparenseket, ahol tájékozódhattunk arról, mi innen egy magyar városból, mit tehetünk például az emberszabásúak védelme érdekében. Azok a gyerekek, akik már fáztak a nedves időben odakint, felmelegedhettek az idén átadott oktatóházban, ahol fantasztikus őszi dekorációkat készíthettek színes papírból. Aki egy kis borzongásra vágyott, az igazán sejtelmesre sikerült rémházban kaphatott egy kis lidérces oktatást. A program tökkereséssel zárult. Az arborétum útvesztőiben elrejtett tököket örömmel kutatták a gyerekek. A résztvevők szerint igazán hangulatosra sikerültek a szezon utolsó látványetetései. A téli időszakban a kert kicsit elcsendesül, de a következő hónapokban is érdemes egy-egy sétát tenni, szemlélődni, ebben a gyönyörűen rendezett, európai színvonalú állatparkban. Jászberény város lapja Apróhirdetés ELADÓ Jb. Váltó utcában 2 szoba összkomfortos családi ház, 709 m 2 -es telken. Tel.: 57/ , 30/ Hirdessen a város lapjában! (a Malom mellett) berenyiujsag@gmail.com; 30/ , 57/

7 2012. november 8. Ajánló 7. oldal Vándorútra indul a Hamza-hagyaték A Hamza Gyűjtemény és Jász Galéria november 4-én ünnepelte Hamza D. Ákos filmművészeti kiállításának, a Különös találkozás megnyitójának első évfordulóját a Lehel Filmszínházban. A rendezvény apropóiról Góg Zoltán igazgatót kérdeztük. Gergely Csilla Tartalmas rendezvénnyel igyekeztünk megünnepelni a kiállítás egyéves évfordulóját, és ebből az alkalomból meg is hosszabbítjuk egy újabb évvel, október 31-ig. Így a tárlat továbbra is emléket állít a világ több országában elismertséget szerzett rendezőnek, bemutatva a hazai és külföldi filmművészeti munkásságát. A filmes témában és a kiállításban még bőven van lehetőség a különböző szegmensek vizsgálatára, kapcsolódó előadások, vetítések megtartására. Az esemény célja volt az is, hogy kiváló szakmai és művészeti közreműködőkkel együtt tovább tudatosítsuk a közönségben Hamza D. Ákos a hazai filmművészetben betöltött fontos szerepét, valamint a jászberényi gyűjtemény egyediségét. Örömünkre szolgált, hogy dr. Deme Péter, a Pulszky Társaság Magyar Múzeumi Egyesület elnöke elfogadta meghívásunkat és jelenlétével, felszólalásával megerősítette törekvéseinket. Szaniszló Richárd jazzmuzsikus pedig igen különleges produkcióval, a Hamza-filmzenék átdolgozott és improvizált betéteiből összeállított koncertjével teremtett az alkalomhoz illő atmoszférát. Jövőre lenne 110 éves Hamza D. Ákos. Milyen egyéb kiállítással készülnek erre az alkalomra? A filmes tárlat meghosszabbítása lehetőséget ad arra, hogy a Hamza Jubileum évében a festői életművét amit most hely szűkében nem tudunk bemutatni más galériákban ki tudják állítani. Olyan jelentős képzőművészeti hagyományokkal rendelkező vidéki városokban tervezzük a bemutatását, mint Hódmezővásárhely, Hamza szülővárosa és Szolnok. A múzeum jövő évi egyik kiemelkedő programja lesz, hogy Hamza születésének 110. évében hazatér, és január végén, a magyar kultúra napjához kapcsolódóan nyílik meg a képzőművészeti életművét bemutató kiállítás Hódmezővásárhelyen, a frissen megújult Tornyai János Múzeumban. Ugyanakkor egy másik nagyobb kiállítás a születésnapján, szeptember 1-jén nyílik a Szolnoki Galériában, a volt zsinagógában. Ez remélhetőleg két olyan kiállítás lesz, ahol az életművét méltó módon és átfogóan be lehet mutatni. Tehát lényegében vándorútra indul az életmű. Egy Hamza életművét felvonultató kiállításról egyeztetést kezdtünk, melyet Jászberény testvérvárosában, Vechtában lehetne tavasszal vagy nyáron bemutatni. Reméljük, hogy a vándoroltatás az életmű szélesebb megismertetésével fog járni, és jó alapot teremt arra, hogy a jövőben Hamza D. Ákos képzőművészeti életműve a szakma, a közönség, a helyi közösség igényeivel is találkozva a maga teljességében, méltó módon kerüljön állandó bemutatásra Jászberényben is, amikor majd visszatér. Visszatérve a Múzeum jelenlegi tárlatára, ebben az évben mennyi látogatót tudhat magáénak a Különös találkozás kiállítás? Sajnos e tekintetben nem felelt meg a várakozásainknak. Pontos adat még nincs, de valamivel kevesebb látogatónk volt az év eddigi szakaszában, mint amit általában a Múzeum magáénak tudhat. Sajnos a kulturális rendezvények látogatóinak száma és ez nemcsak ránk vonatkozik úgy tűnik, visszaesőben van. Ezen hogy lehetne változtatni? Szerintem az embereknek kellene máshogy érezniük magukat. Annyi kisebbnagyobb problémával kell szembesülni, ami a mindennapi élet részét képezi, hogy mindenki elsősorban azzal van elfoglalva. Egyre kevesebb idő, energia és figyelem jut arra a pénzről nem is beszélve, hogy értelmes kikapcsolódást, szórakozást keressenek. Főleg a kicsit gondolkodtató, nyitottságot igénylő témákat nehéz átadni, amelyek nem pusztán a teljes kikapcsolódást szolgálják. Utóbbit sajnos sokaknak megteszi a televízió is. Fotó: Bíró János Programajánló Atlantisz mágikus négyzetének titkai November 9-én, pénteken 17 órakor a Városi Könyvtárban Eschwigné Varga Zsuzsanna tart előadást Atlantisz mágikus négyzetének titkai címmel. Csillagászattörténet November 9-én, pénteken 17 órakor tartja szakköri foglalkozását a Jászcsillagászok Baráti Köre, Csillagászat az újkorban: Newton Messier Herschel címmel a könyvtárban. Derült idő esetén 18 órától távcsöves bemutató lesz. Lépés, indulj! November 10-én, szombaton a pingvineké a főszerep a Jászberényi Állat- és Növénykertben! órától kezdetét veszi a pápaszemes pingvinek látványetetése, majd Fercsik Péter gyűjteményvezető a Jászberényi pingvinek története címmel tart előadást az Oktatóbázisban. Ebéd után, 13 órától pingvin séta, utána pedig filmvetítés Az élet fagyos szigete címmel. November 11-én, vasárnap is várják az érdeklődőket 10 órától a pingvinek látványetetésével, órától pingvin sétával, majd 13 órától Az élet fagyos szigete című filmmel. Nemzetközi Kisállat Kiállítás November 10-én, szombaton 8 órától 18 óráig és 11-én, vasárnap 8 órától 13 óráig Nemzetközi Kisállat Kiállítást szervez a 85 éves Galamb- és Kisállattenyésztők Egyesülete a Nagykátai út 22. szám alatti Citi-Centerben. Jó Szó Esték, ahol Ég és Föld összeér November 13-án, kedden 18 órakor a Nagyboldogasszony Katolikus Általános Iskola ebédlőjében (a Petőfi utcán lévő bejárat felől) rendezik a Jó Szó beszélgetés estjét, melynek témája: Kilépés a sorskönyvből. Az est vendége Szabó József spirituális lelki vezető lesz. Ünnepeljük együtt a magyar nyelv napját! November 13-án, kedden 10 órakor a Városi Könyvtár kamaratermében közös ünneplésre hívják az érdeklődőket a magyar nyelv napja alkalmából. Előadást tart Gyimóthy Gábor (Svájcban élő hazánkfia) költő Beszéljünk tudatosan, beszéljünk tudatosan magyarul! címmel. Harminc nap művészet Ki vagy honnan jöttél merre mész? Egy éves a Hamza Múzeum filmes kiállítása Nem túl gyakori, hogy egy festőnek induló ember útközben mindamellett, hogy festő és szobrász is marad filmrendezővé, sőt»filmemberré«válik. emelte ki dr. Deme Péter a november 4-én a Különös találkozás című, Hamza D. Ákos filmes munkásságát bemutató kiállítás egyéves évfordulóján tartott rendezvényen. sándor Az sem gyakran fordul elő folytatta hogy egy külföldre költöző, ott nevet szerző művész hazakínálja életművét egy városnak, ahol soha nem lakott, ám nagyapja révén kötődik hozzá. S hogy ezután úgy döntsön, hogy feleségével e városba költözik, ahol alapítványt hoz létre, mely a város jóvoltából később közalapítványnyá válik, végképp nem mindennapi eset. Magyarországon egyenként is ritkák ezek, ám így együtt véve példa nélkülinek nevezhetőek. Ezt a különleges művészt ünnepelte a Hamza Múzeum vasárnap 3 órától, a Lehel Filmszínházban. A megnyitót követően melyből megtudtuk, hogy a hiánypótló kiállítást egy évvel, azaz október 31- ig meghosszabbítják az alkalomnak megfelelően a Hamza D. Ákos által rendezett Egy fiúnak a fele című, Mikszáth Kálmán novellája alapján készült filmet tekinthette meg a közönség. Az 1944-ben, épp csak a német megszállás előtt készült alkotás a származás alapján történő különös tekintettel a korban főként aktuális faji jellegű megkülönböztetés ellen foglal állást. Mondanivalója az emberek egyenlősége és a megkülönböztetés nélküli felebaráti szeretet mellett, hogy a ki vagy, s honnan jöttél? kérdéseknél sokkal fontosabb az, hogy merre mész. A ma már talán túlságosan is édeskésnek és érzelgősnek tűnő alkotás a maga korában bátor politikai állásfoglalásnak minősült, ami miatt a cenzúra be is tiltotta. A film megtekintését követte a köszöntő. A múzeumi szakma képviseltette magát dr. Deme Péter, a Pulszky Társaság Magyar Múzeumi Egyesület elnöke személyében, aki beszédében méltóképpen emlékezett meg e kivételes alkotóról. Végül, Szaniszló Richárd jászberényi ütőhangszeres művész koncertje tette teljessé az eseményt. Hamza-filmek kísérő zenéinek korunk ízlésvilágához igazított, saját maga által kreált feldolgozásait vibrafon, szájharmonika és az egészen modern MalletKat használatával adta elő. E közben a mozivásznon képeket vetítettek a Különös találkozás egy évéből. A rendezvény 18 órakor ért véget, s a közönség jó hangulatban távozott, sokféle művészeti élménnyel gazdagabban. Ennek a városnak van mire büszkének lennie. mondta ünnepi beszéde végén dr. Deme Péter. Két elismerésre méltó múzeum is működik itt: a magyar kultúra egy még ha kevésbé is ismert, de jelentős személyének hagyatékát bemutató, s nevéhez hűen»jász galéria«-ként is funkcionáló Hamza Múzeum, valamint a közösség által másfél évszázada létrehozott Jász Múzeum. Azt kívánom a közönségnek, és a közösségnek hogy becsüljék meg ezeket, s tegyenek azért, hogy a Jászság kultúrája, múltja, jelene elérhető legyen, s bizonyítsa az itt élők alkotóerejét s a mindennapokba vetett hitét. Három éve fogalmazódott meg a Hamza Studio tagjaiban a víztorony megfestésének ötlete, melyet ez év júliusában a Spiritusz szabadtéri alkotótábor keretein belül kiviteleztek. Mintegy 150 m 2 felületen 24 önkéntessel, egy hónap alatt lett kész a mű. Október 26-án, pénteken a Hamza Múzeumban mutatták be Zombori Tamás kisfilmjét 30 nap művészet címmel, amely az önkéntes városszépítő akció fontosabb pillanatait dokumentálja. Az alkotás öt fejezeten keresztül mutatja be a munkafolyamatokat, a témaválasztástól a mű bemutatásáig. A Hamza Studio művészeinek célja volt többek között, hogy felhívják a figyelmet a képzőművészetre, és ezzel szebbé varázsoljanak egy épületet, élhetőbbé tegyék a várost. A festmény vázlatának készítésekor Hamza D. Ákos egyik skiccéből indultak ki, amely a hideg és meleg színkontrasztok váltogatásával alakult festménnyé. Az előkészületek után a Spiritusz alkotótáborban kezdődött a A Hamza Studio tagjai, akik részt vettek a jászberényi víztorony megszépítésében: Bartos Kinga, Farkas Edit, Kerekné Mihalik Judit, Fejős László és Nagy Tamás. kivitelezés a vártnál is több, 24 önkéntes segítségével. A körvonalakat a művészek festették, majd az önkéntesek ruházták fel a figurákat színekkel. A kisfilm is nagyon jól szemléltette, hogy összehangolt közösségi munka alakult ki a művészek és a szárnyaikat próbáló önkéntesek között. Ez az az út, amelyen el lehet indítani a gyerekeket a nyári szünetben. A kész alkotást a Jászsági Művészek Fesztiválján, július 28-án vette át jelképesen a város nevében Alvári Csaba főépítész, Horgosi Zsolt, a JVV Zrt. vezérigazgatója és Tóth József, a Jászkerület Nonprofit Kft. ügyvezetője. A vetítés végén a Hamza Studio tagjai egy vászonra festett részlettel köszönték meg Zombori Tamásnak a harminc nap dokumentálását. Az első kérdések között hangzott el, hogy mi lesz a következő felület, amit megszépítenek, de konkrét válasz nem érkezett. A folytatás mindenesetre várható, mert a visszajelzések alapján van rá igény.

8 Jászberény város lapja 8. oldal Sport november 8. Rövid hírek Magyar Amatőr Jégkorongbajnokság. Jászberény HC jégkorongcsapata november 3-án a Ferencvárosi Pingvinek vendégeként szerepelt a Megyeri úton. A mérkőzés folyamán egy-két góllal általában a vendéglátók vezettek. A berényiek mindig talpra álltak, egyenlítettek is, de a végén egygólos vereséget szenvedtek: Ferencvárosi Pingvinek - Jászberény HC 7-6. A kiírás szerint a következő hat meccset már várhatóan hazai pályán játsszák hokisaink. Női NB II kézilabda juniorbajnokság. Az Észak-Kelet csoportban szereplő jászberényi alakulat a 4. helyezett Kisvárda csapatát fogadta. Nagy csatát vívtak a lányok, de végül, ha egyetlen góllal is vereséget szenvedtek: Jászberény Kisvárda Országos utánpótlás labdarúgó-bajnokság. Jászberény négy csapata közül ezúttal csak kettő lépett pályára, a másik két meccs elmaradt. A két eredmény: U-19: III. ker. TVE JSE 1-2; U-17: III. ker. TVE JSE 6-2 Utánpótlás jégkorongtornák. Remekül szerepeltek az elmúlt hétvégén a JSE utánpótlás jégkorongcsapatai. Az U-10- es Fókák Nyíregyházán tornagyőztesek lettek. Győzött büntetőkkel a juniorcsapat is Nyíregyháza ellen. Győrben pedig az U12-es csapat bizonyult jobbnak 5-3 arányban a Győri ETO HC ellen. Jó játék, sok gól Feledtette jászárokszállási fiaskóját Jászberény labdarúgócsapata a megyei I. osztályban. Szombaton kora délután nagyarányú győzelemmel jelezte, hogy a szomszédvári rangadó egy apró kisiklás volt csupán. Jól kezdődött a találkozó, hiszen már az 5. percben előnyhöz jutott a berényi gárda. Gacs Gergő lövése után kis szerencsével, de bepattant a labda a vendégek kapujába, 1-0. Majd két kapufa jelezte, hogy a berényi legények gólokat szeretnének rúgni. Ennek ellenére jó húsz perc elteltével a vendégek egalizálták a meccset. Ám az első játékrész utolsó percében újból nálunk volt az előny Lukácsi jogos büntetőrúgása után. A második félidőben aztán kiütközött a két csapat közti különbség. A vendégek alig mentek át a hazai térfélen, Eszes Kornél fiai viszont ellepték a vendégek térfelét, és ami örvendetes, eredményesek is voltak. Gacs Gergő négy perc alatt duplázott, és máris 4-1, majd Tóth Márk remek elfutást követően egy csel után kirúgta a hosszú sarkot, és beállította a végeredményt: NKSE Jászberény Karcag 5-1 Ezzel a győzelemmel a táblázat is átalakult. A mérkőzés előtt a vendég Karcag a berényi gárda előtt egy ponttal az 5. helyen állt, a mérkőzés lefújása után viszont fordult a kocka. A JSE feljött az 5. helyre, míg a karcagi legénység a 7. helyre csúszott vissza. Kellemes meglepetésre a Szabó Imre által dirigált árokszállási alakulat a listavezető Tiszafüred otthonában nyert 3-0 arányban. A berényi srácok is idegenben szerepelnek majd szombaton a Kisújszállás vendégeként. Sportszerkesztő: Ács Tibor A B Beton lett Jászberény 2012-es bajnoka A hétvégén befejeződött a 22 héten át tartó jászberényi kispályás labdarúgó-bajnokság. A műfüvön rendezett focimeccsek továbbra is nagyon látogatottak és népszerűek, hiszen 49 csapat vett részt a hétvégi pontvadászatban, míg a kedd esténként zajló öregfiúk bajnokságában 16 csapat mérettette meg magát. Az első osztály bajnoka és egyben Jászberény legjobb kispályás csapata két év után ismét - a B-Beton lett. Pomázi Imre, a csapat kapitánya elmondta, hogy sikerük, a tapasztalt öregek és a fiatal tehetségek évek óta tartó együttlétében keresendő. Kapusuknak, Garamvölgyi Mihálynak köszönhetően ők kapták a legkevesebb gólt, és az ő csapatukból került ki a gólkirály is, Káplár Gábor. Az I. osztályban 2. a Kurrencia, 3. helyen pedig az Öcsiker Kft. csapata végzett. A II. osztályban szinte rajt-cél győzelmet aratott, azaz bajnok lett a River Play FC gárdája. Ők is, mint a B Beton, már több fordulóval a vége előtt bebiztosították elsőségüket. Az Ő csatáruk, Bokor József rúgta a legtöbb gólt az ellenfelek kapujába. A II. osztályban a +Torlás végzett a 2. helyen, a képzeletbeli dobogó 3. fokára pedig az Officemarket.hu legénysége került. A III. osztályban az utolsó fordulóig kiélezett harc folyt az elsőségért, ahol végül is a több hete vezető Jászberényi Tűzoltóparancsnokság focicsapata lett a befutó. Itt is hasonlóan az előző két osztályhoz a győztes csapat adta a gólkirályt Urbán Ferenc személyében. A III. osztályban 2. helyen a Reál Margit. 3. helyen pedig a Dzsanesz alakulata végzett. A IV. osztályban általában az újonnan alakult csapatok kapnak besorolást így természetes, hogy új név szokott kerülni arra a serlegre is, amit a bajnok átvehet. Ez így történt az idén is, a IV. osztály bajnoka imponáló fölénnyel a Jbfoci. hu gárdája lett. Mondani sem kell, hogy ebben az osztályban is a bajnokcsapat tagja, Rusvai Zsolt veheti majd át a gólkirálynak járó oklevelet. A IV. vonalban a VirágVilág legénysége végzett a 2. helyen, a 3. helyet pedig a BB Elektro Bt. Jásztelek csapata foglalja el a táblázaton. Az öregfiúknál nem történt meglepetés, az évek óta tartó hegemóniát nem sikerült megtörni, azaz ezúttal makulátlan eredménnyel a Kozma Művek csapata bizonyult a legjobbnak. 2. helyezett Drámai csatában újabb hazai siker Jászberény NB I A osztályában szereplő kosárlabda csapata, hatalmas csatában megnyerte harmadik hazai mérkőzését is. A szenvedő fél ezúttal Pécs gárdája volt az elmúlt szombaton este. Miljan Rakits duplájának, majd triplájának köszönhetően remek rajtot vett a berényi gárda, de a pécsiek sem késlekedtek a pontgyűjtéssel, így az első 10 perc csak ötpontos hazai előnnyel zárult. A második etapban aztán rendesen rákapcsoltak a vendégek, különösen az esetlen mozgású, óceán túli, színes bőrű vendégmunkásuk Legion volt elemében, akit szinte nem tudtak tartani a hazai védők. Így nem csoda, hogy fordult a kocka, és a nagyszünet már a pécsi kosarasok szintén ötpontos előnyével (42-47) zárult. A nagyszünet sem hozta meg a kívánt fordulatot, sőt a vendégek tovább növelték előnyüket. A mieink sajnos továbbra sem találták a felzárkózáshoz vezető utat. Így 30 perc elteltével már 11 pontos előnyt mutatott az eredményjelző tábla. Az utolsó negyed elején sem változott a kép, sőt mindenki ámulatára a vendégek már 14 pontos vezetésre tettek szert. Szerencsére a hazai publikum a B közép vezérletével nem adta fel és egyre hangosabban bíztatta kedvenceit. Úgy látszott, hogy a fiúk egyre elszántabban vetették magukat a küzdelembe. Egyre jobban ment a védekezés, és a vendégek palánkja alatt is beerősítettek, aminek köszönhetően hátrányuk hét pontra csökkent. Szerencsére a pécsi kosarasok egyre bizonytalanabbá váltak, és több perc elteltével sem találtak a berényi kosárba. Alig volt hátra 1 perc, amikor már csak két pont volt a hátrányunk. Ekkor fiatal centerünk, Török Rolland bedobta egyik büntetőjét. Szerencsénkre a vendégek Értékes győzelem Gödöllő ellen Már a 4. fordulónál tart a női röplabda NB II. Keleti csoportja, ahová több éve már Jászberény csapata is besorolást kapott. Lányaink eddigi szereplése nem mondható igazán sikeresnek, hiszen az első győztes hazai találkozó után Hajdúböszörményben és egy újabb hazai meccsen a debreceni hölgyek ellen vereséget szenvedtek. Ennek tudatában nagyon fontos meccsre készülődött a Makai Péter által irányított együttes az extraligás Gödöllő fiókcsapata ellen. Már az első szett alatt kiderült, hogy közel azonos erők csaptak össze, vasárnap délután Jászberényben, mutatja ezt a as játszmaarány is. A másodikat simábbra vették a lányok, mert a vendégek nem jöttek ki a húszból (25-17). A harmadik játszma sem volt éppen könnyű (25-20), de ennek megnyerésével, végül is sima győzelmet arattak: Jászberényi RK TEVA Gödöllői RC 3-0 Makai Péter a mérkőzés után elmondta, hogy a lányok nagyon küzdelmes mérkőzésen vannak túl, és taktikus játékkal sikerült nyerniük nagyon jó ellenfél ellen. Kiemelte, hogy nagyon motiváltan játszottak, és örömteli számára, hogy ilyen kiélezett küzdelemben a végén sikerült maguk javára fordítani a játszmákat és egyben a mérkőzést is. Erre lesz majd szükség a jövő vasárnapi Tiszavasvárin (egy ponttal állnak előttünk) lejátszandó rangadón is. A győzelmet az alábbi összeállításban nyerték meg lányaink: Kezdő csapat: Pammer Noémi, Csécsei Adél, Pintér Andrea, Gulyás Vivien, erre sem tudtak válaszolni. Ezután a hazai csapat legjobbja, Miljan Rakits gondoskodott arról, hogy a meccs hatalmas ünnepléssel érjen véget. Szerb vendégmunkásunk mintegy 8 mp-el a végső dudaszó előtt beleállt egy triplába, ami csont nélkül hullott a pécsi kosárba, máris két pont előny ide. Mivel hathatós válasz erre sem érkezett, megkezdődött a vastaps: TOP COP Security Jászberényi KSE Pécsi VSK-PANNONPOWER A mérkőzés végén a hazai csapat mestere Földi Sándor elmondta, hogy ezúttal szerencsés győzelmet arattak, ahol a közönség hajszolta győzelembe a csapatot. Természetesen elégedett volt tanítványai véghajrájával is, és ezt a lelkesedést szeretné átmenteni a következő szombatra is, amikor Szombathelyen lépnek majd pályára. A meccs krónikájához mindenképpen hozzátartozik a csapatorvos, dr. Csiki Zoltán áldásos tevékenysége is, hiszen a meccs hősének Miljan Rakitsnak felrepedt szemöldökét ő stoppolta össze. Sajnos a nagy öröm mellett van bánkódni valónk is, mert Madár Andris aki szintén fontos pontokat szerzett egy ütközésnél fájdalmasan esett a parkettára. Térdszalagja sérült meg, de pontos diagnózist csak tüzetesebb vizsgálat után lehet majd adni. Cseh Mariann és Harangozó Evelin. Liberók: Palotai Tamara és Kecskés Gréta. Cserék: Gregor Helga, Kovács Daniella, Kun Gréta és Szabó Mariann. A juniorok mérkőzése is hatalmas csatát hozott, de ezt 3-2 arányban el- lett a Kurrencia Öregfiúk csapata, a 3. helyen pedig a szentandrási Yoshi-Trans végzett. Az ünnepélyes eredményhirdetést pénteken 17 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatalban tartják. A következő hétvégén pedig már két osztályban egyaránt csapat részvételével megkezdődik a teremfoci-bajnokság. Remekeltek a JRG-és lányok Az elmúlt héten Pécsett randevúztak a ritmikus gimnasztika képviselői. Ott rendeztek ui. egy nemzetközi Gimnasztika Kupát, ahol 13 ország 200 sportolója mérte össze tudását. Városunkat három fővel a Jászberényi Gimnasztika Sport Egyesület ifjú versenyzői képviselték. A nagyon erős nemzetközi mezőnyben remekül helyt álltak lányaink saját korosztályukban. Katona Dorina kupagyőztesként tért haza Jászberénybe, maga mögé utasítva a külföldi és a hazai pálya előnyét élvező pécsi versenyzőket. Bordás Tamara az előkelő 8-ik helyen végzett. Katona Laura kötélgyakorlatával bronzérmet vehetett át, az összetett versenyben pedig 7. lett. vesztették lányaink. Mentségükre legyen mondva, hogy a felnőtt- és az utánpótláscsapatot szinte ugyanazok a játékosok alkotják, és bizony a második meccsükön különösen a kulcsjátékosok már igencsak elfáradtak.

mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt,

mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt, II. fejezet [...] Legyél az esernyőm, Óvj a széltől, és ha mégis elázom, Te legyél az égen a Nap, Te melegíts át, ha néha fázom! Én meg olyan leszek hozzád, mint a gazdájához a véreb Amikor először láttam

Részletesebben

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007.

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007. VARSÁNYI LÁSZLÓNÉ SZOLFÉZS TANSZAKI NAP A VÁCI ZENEISKOLÁBAN Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007. március 22-én. A személyes meghíváson kívül egy szép meghívó

Részletesebben

Egy veszprémi vállalkozás sikertörténete

Egy veszprémi vállalkozás sikertörténete Egy veszprémi vállalkozás sikertörténete veszport.hu 2014.05.16.15:31 Új, korszerű 1332 négyzetméteres üzemcsarnokot avattak pénteken Veszprémben a Transmoduls Tervező és Gyártó Kft telephelyén. A gazdasági

Részletesebben

Méltó születésnapi ajándék

Méltó születésnapi ajándék Szeged gazdálkodásának egyre nagyobb hányadát teszik ki azok az állami és uniós pályázatok, melyeket teljes egészében a város fejlesztésére fordítanak. Az idén 32 milliárd forintot fektetnek be a város

Részletesebben

Betlehemezés Létavértesen

Betlehemezés Létavértesen A XXVI. Nemzetközi Betlehemes Találkozón Betlehemezés Létavértesen Immáron negyedik éve, a dráma szakköröseimmel november elején elkezdünk készülődni a betlehemezésre. A mi vidékünkre jellemző alföldi

Részletesebben

Helyi emberek kellenek a vezetésbe

Helyi emberek kellenek a vezetésbe Varga László Helyi emberek kellenek a vezetésbe Ön szerint minek köszönhető, hogy az hetvenes-nyolvanas években egy sokszínű és pezsgő kulturális élet tudott létrejönni Kecskeméten? Milyen szerepe volt

Részletesebben

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről Egyesületünk 2005. október 27 én alakult szülői kezdeményezésre. Célja: Tápiószecsőn és a környező Tápió vidék - Kistérségben értelmi vagy testi

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/162-1/2015/I. Ea: Varga Erika Tárgy: Czirbus Gábor alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.

Részletesebben

SZELEPCSÉNYI SÁNDOR. Rákoskerti Polgári Kör

SZELEPCSÉNYI SÁNDOR. Rákoskerti Polgári Kör SZELEPCSÉNYI SÁNDOR Rákoskerti Polgári Kör Egyesületünk, ahogyan a neve is elárulja, Rákoskerten működik. Mivel nem mindenki előtt ismert, hogy a térképen hol keressen bennünket, ezért először is szeretném

Részletesebben

20/2017.(I.26.) sz. képviselő-testületi határozati javaslat a két ülés között végzett munkáról

20/2017.(I.26.) sz. képviselő-testületi határozati javaslat a két ülés között végzett munkáról 20/2017.(I.26.) sz. képviselő-testületi határozati javaslat a két ülés között végzett munkáról Túrkeve Város Képviselő-testülete a két ülés között végzett munkáról szóló tájékoztatót elfogadja. Erről értesülnek:

Részletesebben

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ DÉR NAPOK RENDEZVÉNYSOROZAT Mottó: A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ Iskolánk 2003-ban vette fel Dér István festőművész (1937 1993) nevét. A település

Részletesebben

"Soha nem érzem, hogy itt a plafon" - Interjú Bánsági Ildikóval

Soha nem érzem, hogy itt a plafon - Interjú Bánsági Ildikóval "Soha nem érzem, hogy itt a plafon" - Interjú Bánsági Ildikóval 2014. augusztus 26. kedd, 07:00 "Mindig büszke voltam, ha valami újra hívtak. Soha nem érzem, hogy itt a plafon, hanem inkább azt, hogy szeretnék

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL Vasvári Pál Múzeum 4440 Tiszavasvári, Kálvin út. 7. Mobil:+36/30-676-8514 www.vasvaripalmuzeum.hu e-mail: info@vasvaripalmuzeum Nyitva tartás: Április 1-től - október 31-ig: K-V: 09-18 óráig November 1-től

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Szántóné Pesti Amália jkv.

JEGYZŐKÖNYV. Szántóné Pesti Amália jkv. JEGYZŐKÖNYV Készült: Balatonszemes és Balatonőszöd Községi Önkormányzatok Képviselő-testületeinek 2012. február 20-án 13.00 órakor kezdődő a Körjegyzőségi Hivatal tanácskozó termében közösen megtartott

Részletesebben

BGF Szakkollégiumok I. Szakmai Vitanap

BGF Szakkollégiumok I. Szakmai Vitanap BGF Szakkollégiumok I. Szakmai Vitanap 2012. február 22. Rendező: Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar Szakkollégiumi Műhelye Program: 11.00.h: Találkozás a Markó utca 29-31. portájánál

Részletesebben

Üzenet. A Prágai Református Missziói Gyülekezet Hetilapja IV. Évfolyam 26. szám, 2011. jún. 26. Kedves Testvérek!

Üzenet. A Prágai Református Missziói Gyülekezet Hetilapja IV. Évfolyam 26. szám, 2011. jún. 26. Kedves Testvérek! Kedves Testvérek! Üzenet A Prágai Református Missziói Gyülekezet Hetilapja IV. Évfolyam 26. szám, 2011. jún. 26. Isten! Add törvényeidet a királynak... Zsolt 72,1 Érdekes kérés: szerintem egyszerre jó

Részletesebben

Nekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével

Nekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével Nekem ez az életem Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével A patika igényesen felújított, orvosi rendelôknek is helyet adó épületben található a kisváros egyik terének sarkán. A

Részletesebben

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI Óvodánk a hagyományőrzést, a népi kultúra ápolását egyik legfontosabb feladatának tekinti. Megteremtjük azt a miliőt, amelyben az óvodába lépés első pillanatától a nevelés

Részletesebben

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44 A levéltári források szerint Szilvágy nevének első írásos említése 1343-ból ered. Két Szilvágyról értesülünk, az egyikben akkor Szent Márton tiszteletére épült templom állt. A török harcok idején annyira

Részletesebben

Meghittség és gyengédség. Az egyik karácsonyi

Meghittség és gyengédség. Az egyik karácsonyi BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XXII. évfolyam 2015. DECEMBER Meghittség és gyengédség. Az egyik karácsonyi szentmisém (egy kápolnában, ahol nem volt világítás, csak néhány gyertyafény pislákolt

Részletesebben

2015 ŐSZÉN LOMTALANÍTÁSI AKCIÓ SZOLNOKON!

2015 ŐSZÉN LOMTALANÍTÁSI AKCIÓ SZOLNOKON! NHSZ Szolnok Közszolgáltató Nonprofit Kft. - NHSZ Zounok Zrt. 2015 ŐSZÉN LOMTALANÍTÁSI AKCIÓ SZOLNOKON! Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata megbízásából a közszolgáltatás keretében ingyenes LOMTALANÍTÁSI

Részletesebben

Beszámoló. Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola Készítette: Csiki Zsolt

Beszámoló. Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola Készítette: Csiki Zsolt Beszámoló Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola 2015-2016 Készítette: Csiki Zsolt Pályáztunk Intézményünk sikerrel pályázott és a 2016. január 1. - 2018. december 31. közötti időszakra elnyerte

Részletesebben

K ö z z é t é t e l i l i s t a Óbudai Waldorf Óvoda október 1.

K ö z z é t é t e l i l i s t a Óbudai Waldorf Óvoda október 1. K ö z z é t é t e l i l i s t a Óbudai Waldorf Óvoda 034292 2018. október 1. a 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet alapján 1 a) felvételi lehetőségről szóló tájékoztató Óvodánk a Waldorf-pedagógia szerint,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: 2011. december 20-án, a Heves Megyei Közgyűlés üléséről

Jegyzőkönyv. Készült: 2011. december 20-án, a Heves Megyei Közgyűlés üléséről Jegyzőkönyv Készült: 2011. december 20-án, a Heves Megyei Közgyűlés üléséről Az ülés helye: Megyeháza II. emeleti Barkóczy terme Eger, Kossuth Lajos utca 9. Jelen voltak: Bossányi László,, Dr. Gondos István,

Részletesebben

CSOPORTNAPLÓJA. Óvodai nevelés a művészetek eszközeivel alternatív program

CSOPORTNAPLÓJA. Óvodai nevelés a művészetek eszközeivel alternatív program Óvodai nevelés a művészetek eszközeivel alternatív program CSOPORTNAPLÓJA Tisztellek téged, fontos vagy nekem, csakis rád figyelek, és segítek neked, ha szükséged van a segítségemre 1 Az óvoda bélyegzője

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: 2011. február 25-én, a Közösségi Házban megtartott közmeghallgatással egybekötött falugyűlésről.

Jegyzőkönyv. Készült: 2011. február 25-én, a Közösségi Házban megtartott közmeghallgatással egybekötött falugyűlésről. Jegyzőkönyv Készült: 2011. február 25-én, a Közösségi Házban megtartott közmeghallgatással egybekötött falugyűlésről. Jelen voltak: Bogács Község Képviselő-testülete a mellékelt jelenléti ív szerint Kásáné

Részletesebben

"Úgy nőtt fel egy nemzedék, hogy nem látott senkit dolgozni"

Úgy nőtt fel egy nemzedék, hogy nem látott senkit dolgozni "Úgy nőtt fel egy nemzedék, hogy nem látott senkit dolgozni" (Hírszerző, 2008 december 9.) Az Út a munkához program biztosan kielégíti majd a tömegigényt, hogy az ingyenélőket most jól megregulázzuk, az

Részletesebben

1. Általános rendelkezések

1. Általános rendelkezések Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 27/2012. (IX. 07.) önkormányzati rendelete az önkormányzati kitüntetésekről és elismerő címekről Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül. 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika

Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül. 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika Péterfy Bori színész- és énekesnő. A Krétakör Színháznak, majd 2008-tól Alföldi menesztéséig a Nemzeti Színház társulatának

Részletesebben

Erasmus+ Lengyelország

Erasmus+ Lengyelország Erasmus+ Lengyelország 2016.05.30.-2016.06.05. Hétfőn indultunk Lengyelországba vonattal, az út 8 óra hosszú volt. A vége felé mindenki unta már az ülést. Katowicénél át kellett szállni egy másik vonatra,

Részletesebben

SOMORJAI TAGÓVODA MUNKATERVE. Az intézmény neve: Jánossomorjai Aranykapu Óvoda Somorjai Tagóvoda Intézmény címe: 9242 Jánossomorja, Kossuth u. 12.

SOMORJAI TAGÓVODA MUNKATERVE. Az intézmény neve: Jánossomorjai Aranykapu Óvoda Somorjai Tagóvoda Intézmény címe: 9242 Jánossomorja, Kossuth u. 12. SOMORJAI TAGÓVODA MUNKATERVE Az intézmény neve: Jánossomorjai Aranykapu Óvoda Intézmény címe: 9242 Jánossomorja, Kossuth u. 12. A feladatok ellátásában közreműködők: Csoport neve, összetétele életkor szerint

Részletesebben

VÁROSÜNNEP Rudabánya

VÁROSÜNNEP Rudabánya VÁROSÜNNEP Rudabánya Magyarország Európai Unióhoz csatlakozása 10. évfordulójának jegyében Programok III. Ásványgyűjtő Fesztivál, Rudabánya 2014. szeptember 5. VII. Városnap, Rudabánya 2014. szeptember

Részletesebben

Toporci Madonna a Szent Imre kápolnában

Toporci Madonna a Szent Imre kápolnában Page 1 of 6 Hírek Köz-élet Színes/kavalkád Kultúra Toporci Madonna a Szent Imre kápolnában veszport.hu 2013.11.21.21:25 Alsóperén, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. ajándékát, a Toporci Madonnát, Márfi

Részletesebben

4. sz. JEGYZŐKÖNYV. Távol maradt: Faluházi Sándor alpolgármester, Dr. Serester Zoltán képviselő.

4. sz. JEGYZŐKÖNYV. Távol maradt: Faluházi Sándor alpolgármester, Dr. Serester Zoltán képviselő. Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testülete Bucsa, Kossuth tér 6. Tel: 66/585-520 203-4/2011. iktatószám 4. sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének, Ecsegfalva Község

Részletesebben

Egy idő után nagyon fárasztó egyedül ugatni

Egy idő után nagyon fárasztó egyedül ugatni Egy idő után nagyon fárasztó egyedül ugatni Kovács Bálint2015.04.05. 18:098 Ki kellene mondanunk végre, mit gondolunk, mert különben csak az elhallgatás, az elfojtás, a gyomorfekély, a benyalás és a túlélés

Részletesebben

A Lakatos Család 2008-2009 Évi Fényképes Krónikái

A Lakatos Család 2008-2009 Évi Fényképes Krónikái A Lakatos Család 2008-2009 Évi Fényképes Krónikái Üdvözlet Denver-ből. Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Évet Kíván Norbi, Rachel, Josiah, Joshi és Anna. Röviden szeretnék beszámolni hogy mi is

Részletesebben

Ökohét ill. ökonapok a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban

Ökohét ill. ökonapok a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban Ökohét ill. ökonapok a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban Téma 2009. április 20-25. Időpont, helyszín Ökolábnyom kiállítás FairTrade=Fenntartható kereskedelem (interaktív foglalkozás) Elsősegély verseny Látogatás

Részletesebben

Prievara Tibor Nádori Gergely. A 21. századi szülő

Prievara Tibor Nádori Gergely. A 21. századi szülő Prievara Tibor Nádori Gergely A 21. századi szülő Előszó Ez a könyvecske azért született, hogy segítsen a szülőknek egy kicsit eligazodni az internet, a számítógépek (összefoglaló nevén az IKT, az infokommunikációs

Részletesebben

8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend JEGYZŐKÖNYV

8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend JEGYZŐKÖNYV Önkormányzati Képviselő-testület Önkormányzati Képviselő-testület 8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend Száma: 332-16/2012. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kapolcs község Önkormányzata Képviselőtestülete és Vigántpetend

Részletesebben

Éves beszámoló a TÁMOP A-12/ számú projekthez kapcsolódóan

Éves beszámoló a TÁMOP A-12/ számú projekthez kapcsolódóan Éves beszámoló a TÁMOP-3.3.14A-12/1-2013-102 számú projekthez kapcsolódóan A Jászsági Napsugár Waldorf Óvodáért és Iskoláért Egyesület és a Bíborka Alapfokú Művészeti Iskola a Testvériskolai kapcsolatok

Részletesebben

4. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

4. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 1 Ikt. szám: 510-4/2013. MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK PÉNZÜGYI ÉS GAZDASÁGFEJLESZTÉSI BIZOTTSÁGA 2013. április 9-én megtartott ülésének 4. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült:

Részletesebben

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido-történet gyerekeknek Richard Moon és Chas Fleischman tollából Vass Anikó és Erszény Krisztián fordításában Előszó Ezt a történetet közel huszonöt

Részletesebben

1 A szépség belülről jön Van a hatnak egy érték iránytűje.

1 A szépség belülről jön Van a hatnak egy érték iránytűje. A szépség belülről jön Hová tűnt a szakma szexepilje? 1 A szépség belülről jön Van a hatnak egy érték iránytűje. A hat érték-iránytűje profit öröm reputáció fejlődés 2 Időről időre segít eligazodni azt

Részletesebben

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete elnöke és alelnöke a KASZ MUNKAVÁLLALÓKÉRT. kitüntetésben részesítette Müller Jánosnét,

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete elnöke és alelnöke a KASZ MUNKAVÁLLALÓKÉRT. kitüntetésben részesítette Müller Jánosnét, IIDddd A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete elnöke és alelnöke a KASZ MUNKAVÁLLALÓKÉRT kitüntetésben részesítette Müller Jánosnét, a Nógrádker Zrt. Szakszervezeti Bizottságának titkárát, a KASZ

Részletesebben

A TANÉV HELYI RENDJE ügyelet (síszünet. ügyelet (síszünet 02. ügyelet munkanap

A TANÉV HELYI RENDJE ügyelet (síszünet. ügyelet (síszünet 02. ügyelet munkanap A TANÉV HELYI RENDJE A ok jai, felhasználása sz. esemény / téma tanulók felének ellátása 1. (szombat) 2016. 10. 15. 2. (szerda) 2016. 12. 21. 2017. 3. 02. (síszünet 24. péntek) 2017. 4. 02. (síszünet 27.

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. Pályázati azonosító: CSSP-NEPDALKOR A pályázat megvalósult: támogatásával.

BESZÁMOLÓ. Pályázati azonosító: CSSP-NEPDALKOR A pályázat megvalósult: támogatásával. BESZÁMOLÓ Pályázati azonosító: CSSP-NEPDALKOR-2018-0252 A pályázat megvalósult: támogatásával. A dr.barsi Ernő Népdalkör és Citeraegyüttes a pályázaton elnyert támogatást a szerződésben foglaltak szerint

Részletesebben

J E GYZŐ KÖNYV. Megkérdezte a képviselőket, hogy van-e más javaslat a napirendre vonatkozóan.

J E GYZŐ KÖNYV. Megkérdezte a képviselőket, hogy van-e más javaslat a napirendre vonatkozóan. J E GYZŐ KÖNYV Készült Kéthely Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 26-án 14.00 órakor, a hivatalban tartott soros nyilvános ülésén. Jelen vannak: Fekete Csaba alpolgármester Havanecz

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Farmos Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 12-én 17.00 órai kezdettel tartott ülésén.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Farmos Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 12-én 17.00 órai kezdettel tartott ülésén. Farmos Község Önkormányzat J e g y z ő k ö n y v Készült: Farmos Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 12-én 17.00 órai kezdettel tartott ülésén. Jelen vannak: Horváth László polgármester,

Részletesebben

Paks, Lukács Vilmos

Paks, Lukács Vilmos Visken jártunk Testvér gyülekezetünkben nagy esemény volt 2010. március 21.-én. Több évi küzdelem után sikerült kiharcolniuk, hogy Jenei Károly lelkipásztort beiktassák. Az esperes úrnak más elképzelése

Részletesebben

RENDEZVÉNYHELYSZÍNEK ÉS TEREMBÉRLÉSI LEHETŐSÉGEK

RENDEZVÉNYHELYSZÍNEK ÉS TEREMBÉRLÉSI LEHETŐSÉGEK RENDEZVÉNYHELYSZÍNEK ÉS TEREMBÉRLÉSI LEHETŐSÉGEK A MAGYAR NEMZETI GALÉRIÁBAN 2015 C Főépület C épület 1. emeleti terasz Kilátás a Kupolából Múzeumunk a műtárgyvédelmi szempontoknak megfelelő és a helyszínhez

Részletesebben

Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 22-én megtartott soros nyílt üléséről készült jegyzőkönyv

Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 22-én megtartott soros nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 22-én megtartott soros nyílt üléséről készült jegyzőkönyv T a r t a l o m : Jegyzőkönyv Jelenléti ív Mellékletek Határozat száma 58/2015.(VI.03.)

Részletesebben

J e g y zőkönyv NOB-26/2011. (NOB-26/2010-2014.)

J e g y zőkönyv NOB-26/2011. (NOB-26/2010-2014.) NOB-26/2011. (NOB-26/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Nemzeti összetartozás bizottságának 2011. november 9-én, szerdán, 10 óra 07 perckor az Országház földszint 1. számú tanácstermében megtartott

Részletesebben

Nyírbátor Város 2014. évi Közm vel dési Rendezvényterve. I. Kiemelt Önkormányzati programok

Nyírbátor Város 2014. évi Közm vel dési Rendezvényterve. I. Kiemelt Önkormányzati programok Ny rbætor VÆros 2014. Øvi K zm vel døsi RendezvØnyterve Nyírbátor Város 2014. évi Rendezvényterve I. Kiemelt Önkormányzati programok Magyarország nemzeti ünnepei: Március 15. Augusztus 20. Október 23.

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. www.nyekladhaza.hu JÓ ÜTEMBEN HALAD AZ EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT FELÚJÍTÁSA

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. www.nyekladhaza.hu JÓ ÜTEMBEN HALAD AZ EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT FELÚJÍTÁSA ÖNKORMÁNYZATI HÍREK www.nyekladhaza.hu JUTALOM A JÓ GAZDÁLKODÁSÉRT Azok az önkormányzatok, amelyek nem halmoztak fel adósságállományt, most lehetőséget kaptak a Belügyminisztériumtól támogatási összeg

Részletesebben

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata Nyírbátor Város 2015.évi Közművelődi Rendezvénytervének elfogadásáról A Képviselő-testület Nyírbátor Város

Részletesebben

3. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

3. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 1 Ikt. szám: 511-3/2013. MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS ÜZEMELTETÉSI BIZOTTSÁGA 2013. április 9-én megtartott ülésének 3. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 2 J e g

Részletesebben

MEGJELENIK HAVONTA. Keresse kiadványunkat a terjesztési pontokon! HAGYOMÁNYAINK ÁLTAL ÁPOLJUK A MÚLT ÖRÖKSÉGÉT HAJDÚSÁMSONBAN DEBRECENBEN

MEGJELENIK HAVONTA. Keresse kiadványunkat a terjesztési pontokon! HAGYOMÁNYAINK ÁLTAL ÁPOLJUK A MÚLT ÖRÖKSÉGÉT HAJDÚSÁMSONBAN DEBRECENBEN 2013. MÁRCIUS II. évfolyam, 3. szám A tartalomból ÁLLÁSPONT 2 Videó üzenettel a jelentkezéshez ÁLLÁSPONT 2 Munkavégzés megváltozott munkaképesség mellett CIVILIZÁCIÓ 3 Gondolatok a civil létről SZIVÁRVÁNYHÁZ

Részletesebben

Emlékezzünk a Szent Koronát megőrző hősökre és barátokra!

Emlékezzünk a Szent Koronát megőrző hősökre és barátokra! Ráckeve Város Polgármestere és a Ráckevei Molnár Céh Alapítvány meghívást kapott a Szent Korona hazatérésének 35. évfordulóján tartott megemlékezésre és az azt követő fogadásra. A megemlékezésre az V.

Részletesebben

A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11.

A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11. 2. tanulmány A Fiú július 5 11. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 7:13-14; Máté 11:27; 20:28; 24:30; Lukács 5:17-26; János 8:58 Mert az embernek Fia sem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem

Részletesebben

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: ISB/54-1/2012. ISB-18/2012. sz. ülés (ISB-77/2010-2014. sz. ülés)

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: ISB/54-1/2012. ISB-18/2012. sz. ülés (ISB-77/2010-2014. sz. ülés) Ikt. sz.: ISB/54-1/2012. ISB-18/2012. sz. ülés (ISB-77/2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottságának 2012. július 2-án, hétfőn, 11 óra

Részletesebben

http://mszp.hu/calendar

http://mszp.hu/calendar 2012.06.22. péntek A miskolci rendőrség előtt demonstráltak helyi szocialisták Emberközelibb politikát Európában! A költség el van vétve Fenyegető igazságtalanság Széll-el szemben Kaposváron Nagykátán

Részletesebben

Hungarikummá nyilvánították a debreceni párost

Hungarikummá nyilvánították a debreceni párost Hungarikummá nyilvánították a debreceni párost Megtörtént, amire már rég várt a város: a Debrecenben ülésező Hungarikum Bizottság meghozta döntését, és a debreceni páros hungarikum lett. Régen várt esemény

Részletesebben

VOLT EGYSZER EGY GÓLYABÁL. sok-sok tánccal....és a gólyaesküvel.

VOLT EGYSZER EGY GÓLYABÁL. sok-sok tánccal....és a gólyaesküvel. Jeles napok 113 VOLT EGYSZER EGY GÓLYABÁL énekléssel sok-sok tánccal...és a gólyaesküvel. 114 A szalagavatót minden évben nagy várakozás előzi meg, mind a diákok, mind a tanárok részéről. Így történt ez

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: A Balmazújvárosi Közös Önkormányzati Hivatal Tanácskozótermében (4060 Balmazújváros, Kossuth tér 4-5.) Balmazújváros Város Önkormányzat Pénzügyi, Mezőgazdasági és Környezetvédelmi

Részletesebben

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Tisztelt Kőteleki Lakosok! Az augusztus 20-i hétvégén sikeresen megrendezésre kerültek a falunapi programjaink. Rendezvényünk kiemelt eseménye volt a testvér

Részletesebben

Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet!

Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet! Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet! Mivel sem az én szüleim, sem férjem szülei nem álltak olyan jól anyagilag, hogy támogatni tudtak volna új otthonunk megteremtésében, esküvőnk után vidékre kötöztünk

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete. 2015. február 25-i üléséről 3/2015.

JEGYZŐKÖNYV. Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete. 2015. február 25-i üléséről 3/2015. JEGYZŐKÖNYV Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2015. február 25-i üléséről 3/2015. 1 Készült: Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő testülete - 2015. február 25-én megtartott

Részletesebben

Vállalkozás alapítás és vállalkozóvá válás kutatás zárójelentés

Vállalkozás alapítás és vállalkozóvá válás kutatás zárójelentés TÁMOP-4.2.1-08/1-2008-0002 projekt Vállalkozás alapítás és vállalkozóvá válás kutatás zárójelentés Készítette: Dr. Imreh Szabolcs Dr. Lukovics Miklós A kutatásban részt vett: Dr. Kovács Péter, Prónay Szabolcs,

Részletesebben

Készült: Jászszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének, 2012. december 10 12 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli képviselőtestületi

Készült: Jászszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének, 2012. december 10 12 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli képviselőtestületi J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének, 2012. december 10 12 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli képviselőtestületi üléséről. Ülés helye: Jászszentlászló

Részletesebben

Tommaso Grado SÓLYOMLÁNY

Tommaso Grado SÓLYOMLÁNY Néha fel kell adnunk az elveinket, hogy megélhessük az álmainkat Tommaso Grado SÓLYOMLÁNY - részlet - Szakmai konzultáns: dr. Almási Krisztina Borító és tördelés: White Noise Team ISBN 978-963-12-4568-4

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 13. napján megtartott rendkívüli üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 13. napján megtartott rendkívüli üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 13. napján megtartott rendkívüli üléséről. Ülés helye: Polgármesteri Hivatal, Tanácsterem Jelen vannak: Bukodi Károly

Részletesebben

Programajánló. Idopontváltozás! Idopontváltozás! Márton-napi Dínom-dánom. Adventi gyertyagyújtás. Örökzöld Nyugdíjas klub találkozója

Programajánló. Idopontváltozás! Idopontváltozás! Márton-napi Dínom-dánom. Adventi gyertyagyújtás. Örökzöld Nyugdíjas klub találkozója XVI évfolyam - 11 szám 2015 November Programajánló óvoda, iskola, ápolóotthon, Tompaháti Közösségi Tér karácsonyi műsora, az estet a Szegedi Miniszínház műsora zárja Hozzon egy díszt a falu karácsonyfájára!

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: 2015. április 21-én (kedd), 18.00 órakor, a Közösségi Házban megtartott munkaterv szerinti üléséről Jelen vannak: Pintérné Kanyó Judit Bárány Erzsébet jegyző Bárány Pál al

Részletesebben

3./ Az önkormányzat 2013. évi gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok ellátásáról szóló átfogó értékelés megtárgyalása

3./ Az önkormányzat 2013. évi gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok ellátásáról szóló átfogó értékelés megtárgyalása NYÍRGELSE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2014.augusztus 14-én megtartott testületi ülésének a./ jegyzőkönyve b./határozata c./ előterjesztése d./ tárgysorozata TÁRGYSOROZATA Napirendi javaslat:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselő-testület 8294 Kapolcs Száma: 271-10/2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Kapolcs község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. július 9-én (hétfőn) 18 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Majdanics László polgármester a napirendek előtt szót adott Batári Csabának a Tiszalúci Gyermekekért Alapítvány elnökének.

JEGYZŐKÖNYV. Majdanics László polgármester a napirendek előtt szót adott Batári Csabának a Tiszalúci Gyermekekért Alapítvány elnökének. JEGYZŐKÖNYV Készült Tiszalúc Nagyközség Képviselő-testületének 2011. január 25- napján a Községháza tanácskozó termében megtartott nyílt üléséről. Jelen vannak: Majdanics László polgármester Tóth Albert

Részletesebben

Készült a kerecsenyi Képviselő-testület február 10-én 18 órakor megtartott üléséről.

Készült a kerecsenyi Képviselő-testület február 10-én 18 órakor megtartott üléséről. Készült a kerecsenyi Képviselő-testület 2010. február 10-én 18 órakor megtartott üléséről. Az ülés helye: Önkormányzat hivatali helyisége Kerecseny, Deák F. u. 52. Jelen vannak: Réti Alfréd polgármester,

Részletesebben

December havi programok

December havi programok December havi programok December 3-án kezdődik a korcsolya. Középső csoportos kortól (aki 2014. augusztus 31- ig betölti az 5 évet) lehet korcsolyázni. Az első turnus nyolc alkalom, ez január közepéig

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: IV.56-7/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2015. május 7-én (csütörtökön) 15 órakor a Vármegyeháza dísztermében (Szekszárd, Béla király tér

Részletesebben

ISB 7. hírlevél. Üdvözöljük Önöket! Fontos információ

ISB 7. hírlevél. Üdvözöljük Önöket! Fontos információ 2015. 12. 11. Fontos információ Karácsonyi vásár - december 12. szombat Bethlehem - december 17. csütörtök Karácsonyi műsor - december 18. péntek Téli szünet - december 19-2016. január 4. Első tanítási

Részletesebben

KAPOLCS MUHARAY SZÍNPAD

KAPOLCS MUHARAY SZÍNPAD KAPOLCS MUHARAY SZÍNPAD VÖLGYNAPLÓ 2010. Mindannyiotoknak köszönöm a részvételt, köszönöm, hogy partnereink voltatok a nagy játékban! Egész hagyományörzö mozgalmunk szempontjából korszakosnak tartom, hogy

Részletesebben

December havi programok

December havi programok December havi programok December 2-től korcsolyázunk : december 2. kedd, 4. csütörtök, 9. kedd,11. csütörtök 16. kedd 18. csütörtök ez a turnus januárban folytatódik Idén is a Jégpalota fedett jégcsarnokába

Részletesebben

7285 Törökkoppány, Kossuth L. u. 66. Email: munkaszervezet@koppanyvolgye.t-online.hu Tel.: 84-377-542

7285 Törökkoppány, Kossuth L. u. 66. Email: munkaszervezet@koppanyvolgye.t-online.hu Tel.: 84-377-542 Tisztelt Olvasó! Ön a LEADER Hírlevelét nyitotta meg képernyőjén. A LEADER Hírlevél megjelentetésével Egyesületünk legfőbb célja, hogy a Koppányvölgye Helyi Akciócsoport tervezési területén lévő 56 település

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 41 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013. április 29. -én Jászboldogháza Önkormányzati Képviselőtestületének soros ülésén 15.00 órakor, a Jászboldogháza Községháza, Rákóczi u. 27. alatti tanácskozó termében.

Részletesebben

Pásztó Város Óvodájának Ünnepi és Munka Naptára 2014/2015. nevelési évben jó. Időpont Rendezvény, tevékenység Óvodák Felelősök

Pásztó Város Óvodájának Ünnepi és Munka Naptára 2014/2015. nevelési évben jó. Időpont Rendezvény, tevékenység Óvodák Felelősök Pásztó Város Óvodájának Ünnepi és Munka Naptára 2014/2015. nevelési évben jó Időpont Rendezvény, tevékenység Óvodák Felelősök augusztus 2014. 08.26, 08.28. Szülőértekezletek új óvodások szülei részére

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült Gomba Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2008. november 13-án 15 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Jelen voltak: jelenléti ív alapján Üdvözölte az ülésen

Részletesebben

INTÉZMÉNYÜNK AZ ÁMK ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA (JOGELŐDEJE A TENGELICI ÁLLAMI ELEMI / ÁLTALÁNOS ISKOLA)

INTÉZMÉNYÜNK AZ ÁMK ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA (JOGELŐDEJE A TENGELICI ÁLLAMI ELEMI / ÁLTALÁNOS ISKOLA) KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS INTÉZMÉNYÜNK AZ ÁMK ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA (JOGELŐDEJE A TENGELICI ÁLLAMI ELEMI / ÁLTALÁNOS ISKOLA) ALAPÍTÁSA 100. ÉVFORDULÓJÁT ÜNNEPLTE 2006.09.02-án szombaton. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Intézményünk

Részletesebben

A «Tíz év egy csónakban, Nr.2013-5154/001-001» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében

A «Tíz év egy csónakban, Nr.2013-5154/001-001» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében EURÓPA A POLGÁROKÉRT A «Tíz év egy csónakban, Nr.2013-5154/001-001» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében Az 1. alprogram, 1.1. pályázati típusra vonatkozóan

Részletesebben

Nyugdíjasok karácsonyi köszöntése

Nyugdíjasok karácsonyi köszöntése Penci Hírek 2016. évi 1. szám január Nyugdíjasok karácsonyi köszöntése Sok évre visszanyúló hagyomány immár az is, hogy a karácsony előtti szombaton meghívást kapnak a hetven éven felüli nyugdíjasok a

Részletesebben

JEGYZŐ KÖNYV. Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012. március 23-án (Péntek) 15.00 órakor tartott soron kívüli nyílt üléséről.

JEGYZŐ KÖNYV. Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012. március 23-án (Péntek) 15.00 órakor tartott soron kívüli nyílt üléséről. JEGYZŐ KÖNYV Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012. március 23-án (Péntek) 15.00 órakor tartott soron kívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal I. emeleti tárgyalóterme

Részletesebben

Üzenet. A Prágai Református Missziói Gyülekezet Hetilapja V. Évfolyam 9. szám, 2012. márc. 4. Kedves Testvérek!

Üzenet. A Prágai Református Missziói Gyülekezet Hetilapja V. Évfolyam 9. szám, 2012. márc. 4. Kedves Testvérek! Kedves Testvérek! Üzenet A Prágai Református Missziói Gyülekezet Hetilapja V. Évfolyam 9. szám, 2012. márc. 4. Az ember gyakran teszi fel magának a kérdést: mit gondolnak rólam az emberek? Ez a kérdés

Részletesebben

PULZUS TV. Média ajánlat

PULZUS TV. Média ajánlat PULZUS TV Média ajánlat Érvényes: 2009. január 1-től a következő tájékoztató megjelenéséig! Az árak az ÁFA összegét nem tartalmazzák! 1 MŰSOROK A televízió adása Sopronban és szűk vonzáskörzetében a UPC

Részletesebben

Wass Alber Polgári Kör Egyesület Törökszentmiklós (Magyarország, Jász- Nagykun-Szolnok Megye)

Wass Alber Polgári Kör Egyesület Törökszentmiklós (Magyarország, Jász- Nagykun-Szolnok Megye) Wass Alber Polgári Kör Egyesület Törökszentmiklós (Magyarország, Jász- Nagykun-Szolnok Megye) 2008. január 5. Egyesületünk megalakulása. Az egyesület létrehozása egy baráti társaság kezdeményezéséből jött

Részletesebben

Előterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének augusztus 7-i rendkívüli ülésére

Előterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének augusztus 7-i rendkívüli ülésére Előterjesztés 4. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. augusztus 7-i rendkívüli ülésére Tárgy: Testvérvárosi kapcsolat felvétele Jászberény Várossal Az előterjesztést készítette:

Részletesebben

Kiss Ottó. A nagypapa távcsöve

Kiss Ottó. A nagypapa távcsöve Kiss Ottó A nagypapa távcsöve ITT VANNAK A NAGYIÉK Itt vannak a nagyiék, megjöttek! Két hétre. Fogalmam sincs, hogy mit lehet majd velük addig csinálni. 3 A NAGYPAPA UGYANOLYAN A nagypapa ugyanolyan, mint

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés 2011. december 13-i rendkívüli - üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés 2011. december 13-i rendkívüli - üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés 2011. december 13-i rendkívüli - üléséről. Az ülés helye: a Megyeháza Díszterme. Jelen vannak: Borbás Zsolt, Dobos László, Dr. Juhász

Részletesebben

MEGÁLLÍTÓ TÁBLA - PARADICSOM, PAPRIKA, PALÁNTASZIGET, NO MEG A MINŐSÉGI BOROK

MEGÁLLÍTÓ TÁBLA - PARADICSOM, PAPRIKA, PALÁNTASZIGET, NO MEG A MINŐSÉGI BOROK MEGÁLLÍTÓ TÁBLA - PARADICSOM, PAPRIKA, PALÁNTASZIGET, NO MEG A MINŐSÉGI BOROK Így is elmondható, hogy milyen volt az Árpád-Agrár Zrt. standja, az idei 25. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Takácsné Rompos Bernadett képviselő

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Takácsné Rompos Bernadett képviselő UZSA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8321 Uzsa, Lázhegy u.21. Szám: 1/200-15/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Uzsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 10-én 17.00 órai

Részletesebben

Megjelenés: hetente péntek. Anyagleadás: hetente kedd 16.00

Megjelenés: hetente péntek. Anyagleadás: hetente kedd 16.00 A nyíregyházi önkormányzat hetilapja, a XXI. évfolyamát élô Nyíregyházi Napló a rendszeresen végzett közvélemény-kutatások szerint a lakosság elsô számú információs forrása: a megyeszékhelyen élôk leginkább

Részletesebben

December havi programok

December havi programok December havi programok December 1. szombat összevont csoportban fogadjuk a gyerekeket December 4-től korcsolyázunk : december 4 kedd, 6 csütörtök, 11 kedd,13 csütörtök 18 kedd ez a turnus januárban folytatódik

Részletesebben